Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lux Terka
Amire születtünk : Regény
Keletkezés ideje
1906
Fejezet
25
Bekezdés
1181
Mondat
2465
Szó
33732
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XVIII.
Tiz órára majdnem együtt volt az egész társaság.
Lehettek vagy negyvenen s a három szalon megtelt velük.
Méda ugy válogatta ki a társaságot, hogy az izlését és érdekeit is kielégithesse.
Ezek az érdekek nem azok a szorosan vett, fölváltható érdekek voltak.
Médának többé sem az apja, sem maga miatt nem volt szüksége ilyesmire, de végre az is érdekünk, hogy közönyösségünket vagy pláne ellenszenvünket ne mutassuk ki azok iránt, akik iránt közönyösséggel, vagy ellenszenvvel viseltetünk.
Az öreg kegyelmes nem a legjobb hangulatban ült a nagy szalonban, melynek két sarokablaka egy szép nagy kertre nyilt, mig a többi ablakok s egy nagy, fehér oszlopos erkély az Andrássy-utra nyiltak.
Ismét a köszvény bántotta s magába fojtott ingerültséggel hallgatta két mellette ülő politikus vitatkozását a vám-ügyről és rossz néven vette tőlük, hogy az ő politikai cikkeiről nem beszéltek.
Ezek a cikkek ugyan már három hét előtt befejeződtek, de ismét aktuálissá váltak azzal a röpirattal, melylyel egy fiatal képviselő válaszolt rájuk, ezáltal vonva magára a figyelmet, melyre nehány esztendő óta vágyott már.
Ebben a röpiratban még több volt a paradoxon, mint az öreg kegyelmes cikkeiben , kevesebb a szellemesség, de több: az ügyesség, merészség és a két erős ököl nyoma , mely előre furakodott.
- Látod, apus, - mondta Méda akkor este, mikor elolvasta a röpiratot és átment a maga szobájából az apjához. - ezt érted el a cikkeiddel!
Válladra vettél egy varangyos-békát, aki most az egész világot telekiabálja.
És mig az emberek mosolya neked már csak ártalmadra lehet, ennek a strébernek hasznára lesz.
Méda egyik szalonból a másikba ment, fürge apró lépéseivel ott termett mindenütt , ahol lanyhulni kezdett a társalgás, vagy pláne megszakadt s egyetlen egy oda dobott szava elég volt, hogy vendégei uj témát kapjanak.
- A mustármag-hintő! - mosolygott Kund, amint Méda ki-kiment az erkélyre, ahol Kund és Zoltán szivaroztak s nézegették a szép, tiszta, csillagos tavaszi eget.
A betegségnek minden külső nyoma eltünt már Zoltánról, csak kissé halványabb lett és szemének kifejezése, valamint vonásai mentek bizonyos átalakuláson keresztül.
Szeme és ajka között egy finom, határozott vonás fejlődött, mely által egész külseje érettebbnek és idősebbnek látszott.
Szemének eddigi gyerekes, rajongó mosolya összevont szemöldöke és sajátságos, bizalmatlan pillantása alatt tünt el s még a járása sem az azelőtti, gyors, gondtalan járás volt.
Férfias nyugodtság, kevesebb temperamentum és egészben több erély jellemezte
- Ha elszivják a cigarettáikat - szólt Méda kissé leülve közéjük, - kérem, jöjjenek be.
A társaság rajtam követeli Zoltánt s már gyanuba fogtak, hogy titokban leengedtem kötélhágcsón az erkélyről.
- Nem maradhatnánk itt? - kérdezte Zoltán.
- Nézze, asszonyom, mily csodaszép éjjel van, engedje meg, hogy ennek emlékével távozzam szép hazámból.
- Nem! - kacagott Méda a fejét rázva, - maga csak távozzon a barátai emlékével szép hazájából.
A csillagok nagyon távol vannak tőlünk, sziveskedjék csak itt maradni az emberek között.
Egész jó itt, csak hozzá kell szokni a klimához és dietikus táplálékra kell szoktatni a lelket.
Mindent idejében és mindenből keveset.
- Micsoda szimbolikus orvos ön! - szólalt meg a sarokból Kund.
- Ha a szimbolumnál tartunk - mosolygott Méda a szalon felé hajolva - akkor nézze meg Pallosnét, amint páter Lőrinccel diskurál.
Ime, egy modern sátán és az aszkéta .
Csinos kép, ezzel a cimmel: Ne vigy minket a kisértetbe...
- Jellemzően van öltözve ez a dáma - szólt Kund, arrább huzva a székét s a sötét erkélyről nézegetve be a szalonba.
- Pedig ő méltósága nem az, aminek látszani szeretne!
Méda szánakozva mosolygott.
- Ez egy gyáva nő!
Tiz Magdolna él benne - a megtérés előtti időből - és egy Szent-Monika életét éli.
Sajnálom!
- Most az a kérdés, kit sajnál benne? - kérdezte Kund.
- Magdolnát vagy Szent-Monikát?
- A harmadikat - mondta Méda, már az ajtóból nézve vissza - a gyávaságot!
- Ez szellemes válasz volt - szólt halkan Zoltán.
Kund gondolkodva nézegette a csillagokat és kedvetlenül vállat vont.
- A gyávaság szempontjából Méda sem különb, mint Pallosné.
Természetesen, nála más értelemben, de egy irányban értem ezt a szót.
- Különben - tette hozzá szivarját lehajitva az erkélyről - ki nem gyáva?
Azt hiszed, ebben a harminc-negyven főnyi társaságban itt, éli csak egy ember is a maga, a természete szerint predesztinált életét?
Azt, amelyikhez a vágya, a bűne, vagy az erénye vonzza?
Egy sem éli.
Nézd meg Médát, aki utálja ezt az egész társaságot és lelkének vágya az egyszerű asszony élete, aki példás erkölcsü gyerekeket nevel, mint az előbb emlitett Szent-Monika ; nézd meg a kacér, de erényes Pallosnét, kinek alattomos, kénkő villanásu szemében, a régi nagy heterák minden vágya benne ég és nézd meg azt a sápadt, gonosztevő arcu püspököt, kiben egy zsidó Shylock veszett el, egy uzsorás, aki kéjjel vagdossa ki az emberek húsából a tartozásaikat.
Nézd meg az öreg kegyelmes mellett azt a hatalmas , mameluk politikai vezért, akinek mig voltak álmai, egy Dantont látott saját magában .
És a többieket, mind, mind.
Itt vagyok én.
Itt ülök a legelőkelőbb társaságban és a természetem, vágyam úgy kilök innen, mint a pisztoly lobbantyuja a golyót.
Valami szabad, független koldus szeretnék lenni, egy züllött piktor, vagy zenész, egy asszonynyal az oldalamon, kit régen elveszitettem.
Nem lehet!...
- Mindent lehet! - mondta hidegen, határozottan Zoltán s ujjaival az erkély párkányán dobolva, élesen nézett a levegőbe.
- Nem lehet - ismételte Kund.
- Gyávák vagyunk és vakok.
Azt hisszük, hogy a világ ott végződik annál a pontnál, amelyben élünk.
Az emberek millióiból csak azt a néhány embert látjuk, akiket ismerünk; ezeket látjuk a biráinknak és képzeljük a nyugalmunknak.
Szóval: ennek a néhány embernek kedvéért éljük le a nekünk adott rövid kis emberi életünket.
De ne hidd, hogy csak mi itt fölfelé.
Ugyanigy élnek az emberek még följebb és még lejebb is.
- Hát hol áll meg az emberek ostobasága? - kérdezte Zoltán keserüen.
- Ahol már minden késő: a sirnál!
- Eh, - intett Zoltán türelmetlenül és felállt - csak a gyávák botlanak meg mindenben.
Szeretném tudni, ki állja nekem utamat, ha a magam emberi boldogsága nem ebben a földben terem és másutt akarom keresni?
Ki?
- Saját magad - felelte Kund s ő is felállt.
- Te harcra készülsz és nem lesz ellenfeled, nem áll ki veled senki, csak a közöny és visszautasitás.
S ez a kettő olyan erős, hogy legyőz, vagy megöl, de a nyertes soha sem te leszel.
Méda már jött értük s visszatértek a társasághoz.
A nagy szalonban az inasok különös szerkezetü, hosszukás bambusznád asztalokat raktak egymás mellé és hangtalanul, a legszéditőbb gyorsasággal teritettek meg s mindenki oda ült, ahova akart.
Az asztalok teritőit alig lehetett látni a drága csipke és szalag-disztől, az üvegek és ezüstök ragyogtak s Kund, kinek minden különcségét mindenhol elnézték, vissza ment az erkélyre s egy inas tokaji bort és piskótát vitt utána, mivel nem kért egyebet.
Margit csak előadás után, tizenegy órakor érkezett Borbélylyal.
Mikor az inas bejelentette őket, Pallosné leplezetlen gúnynyal jegyezte meg;
- Ez egy kissé sok!
Már este is együtt jönnek?
Ezt a megjegyzést többen, mint nem helybenhagyták és valamennyien feszélyezve néztek az ajtó felé és Méda zavartan, elpirulva állt fel fogadásukra.
Margiton fehér chinai-crepp ruha volt s a mélyen dekoltált derekat egy csipkepánt tartotta vállban össze s bőrének fehérsége összefutott a csipke szinével.
A férfiak titkos egyetértéssel mosolyogtak össze, alig észrevehetőleg, de Borbély mégis észrevette.
Különben ő is, Margit is, társasághoz szokott jó szemükkel azonnal észrevették, hogy gúnyos kiváncsiság központja lettek.
Sőt Médán is valami szokatlan zavart vettek észre, mire Margit elpirult, de azért nyugodtan és olyan méltósággal köszöntötte ismerőseit, hogy azok röstelkedve szivták vissza izetlen mosolyaikat.
Csak Pallosné nem vett róla tudomást.
Amint Méda leültette Margitot maga mellé , majdnem szemközt kerültek, de Pallosné úgy el volt foglalva a püspökkel, hogy levegő volt előtte Margit.
Borbély távolabb, az öreg kegyelmessel beszélgetett, de feszülten figyelte a nőket s mikor látta a Margit arcán indulatai változását, szeme fenyegetőleg villant meg és előre lépett, de e percben tekintete találkozott a Margit kérő pillantásával, mire kiment az erkélyre Kundhoz.
Annyira fel volt indulva, hogy alig tudta leplezni ingerültségét s kihajolt az erkély párkányán, hogy a fejét kiszellőztesse.
- Tégy nekem egy szivességet - fordult vissza s ujjait idegesen húzogatta végig az arcán.
- Hivd ide nekem Pallost!
Kund, aki mindent látott innen, ami a szalonban történt, nyugodtan mártogatta piskótáját a borospoharába.
- Mit akarsz azzal az állattal? - kérdezte.
- Kérdőre kell vonnom a felesége viseletéért.
- Akkor valamennyi jelenlevő és jelen nem levő asszonynak férjét kérdőre kellene vonnod.
Borbély rávágott az erkély párkányára és tompitott hangon kérdezte:
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Azt, amit te is tudsz.
Margit kompromittálva van és beszéd tárgyát képezi a társaságban.
És bocsáss meg, de - élesen nézett a Borbély szemébe - ügyetlenül csinálod a dolgot.
Azaz...
- Nos? - kérdezte Borbély összefont karral, sápadtan - csak folytasd!
- Azaz: túlmerészen - mondta Kund kissé ingerülten.
- Hát még? - kérdezte Borbély.
- És izléstelenül.
Borbély most leült.
Egyik kezével össze szoritott öklét ütögetve nézett ki az oszlopok között, azután újra felállt s kezét rátette a Kund vállára és elég normális hangon igy szólt:
- Kérlek, magyarázd meg, mit értesz te a magad és mit a világ szempontjából izléstelenségnek?
Zoltán ebben a percben nyitotta ki az erkélyajtót, de Borbély intett neki, hogy maradjon ott, ahol áll.
- Ebben a kérdésben - felelte Kund hidegen - egyetértek a világgal, ki nem bocsátja meg a látszat formáinak be nem tartását.
- Azaz a hazugságot - mondta keserűen Borbély.
- Hát azt! - felelte Kund.
- Minden érett eszü ember tudja, hogy az egész világ csak látszatra van felépitve s hogy ennek a világnak erkölcse olyan, mint egy középkori vár, keresztül-kasul van fúrva mindenfelé titkos alagúttal, temérdek rajta a rejtett ajtó, a titkos nyilás, melyeken ki s be lehet járni és meg lehet a várat kerülni , anélkül, hogy az, aki nem járhat bármi okból is az egyenes uton, a nyilt főkapun jönne be.
Aki mégis ezen jön be, az már nem is izléstelen, - bocsáss meg , általánosságban beszélek - az ostoba!
- És ezt te mondod? - kérdezte Zoltán, betéve maga után az ajtót és csodálkozva nézett Kundra.
Kund elvörösödött és zavartan állt fel.
Borbély gúnyosan, Zoltán csalódással nézegette és hallgattak.
A kellemetlen csöndbe Kund szólt bele.
- Az asszimiláció törvényét tagadhatjuk - mondta levert, száraz melancholiával, - de meg nem dönthetjük és úgy látszik, én is a kameleon-családhoz tartozom.
Csak halálom után jutok a magam szinéhez.
Szervusztok!
Kezet se fogott velük és beteg állathoz hasonló, lusta lépéseivel keresztül ment a szalonon s anélkül, hogy valakitől elbúcsúzott volna, hazament.
Borbély értelmetlenül és Zoltán leverten nézett utána.
Másnap az egész társaság megkapta Margit és Borbély eljegyzési kártyáját.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE