Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vértesi Arnold
Mézes hetek
Keletkezés ideje
1895
Fejezet
19
Bekezdés
1080
Mondat
2269
Szó
27927
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XVIII.
Harmadnap azonban egyszerre csak megváltozott a mama.
- Nem is mondtad nekem, - fordult felém, - hogy itt van Pávay Kornél meg Szentgyörgyiék is itt vannak.
- Nem tudtam, mama, hogy érdekli, - viszonzám egész elcsodálkozva.
- Persze hogy érdekel.
Látom, hogy azok a Szentgyörgyiék megint valamiben mesterkednek.
Mindig ilyenek voltak.
Emlékszel még Rozgony-Füreden?
Ott Ellával próbálgatták, most meg ugy látom, a legkisebbik leánynak akarnák megkeriteni Pávayt .
Hát nem nyughatnak soha sem?
Remélem, hogy Pávaynak több esze lesz.
A mama egészen fölélénkült s nagy érdeklődéssel kezdett kérdezősködni.
Összejövünk -e gyakran Szentgyörgyiékkel?
Pávay mióta van itt?
Ki az a szép fiatal ember, a ki Ellát kiséri?
Az ablakon át látta őket.
Valami idegen ur ugye?
Mikor megtudta, hogy az marquis és főkamarás, szörnyen csodálkozott a mama, de azért még is azt a nézetét fejezte ki, hogy ő inkább választaná Pávayt.
Annak tudja az ember, hogy mije van, mig az ilyen lézengő nagyurnak ki tudja van -e már holnap ebédre valója.
A mi az ismeretséget illeti Szentgyörgyiékkel, azt minden esetre fenn kell tartani , ez volt a mama véleménye.
Az embernek mindig az előnyére szolgál, ha oly magasrangu személyeket mint egy marquisné számithat a barátnéi közé.
A mamát csak egy gond háborgatta most.
Kevés ruhát hozott magával.
Nem számitott arra, hogy itt hosszasabban fog időzni.
- Igaz, még a málhámat is ki kell hozatni, - jutott eszébe akkor; - Laczi bemehetne érte.
Ez volt a közeledésnek az első jele s Laczi örömmel kapott rajta.
Ugy is be kellett mennie az én ékszereimért, hogy kiváltsa.
Tegnap megérkezett a pénze.
Bizony már a végső szükségben jött.
Mert ma nem tudom, hol ebédeltünk volna, ha nem jött volna meg.
Már tegnap is ugy tettünk, hogy mindaketten azt mondtuk, hogy nincs étvágyunk s csak épen ugy csipegettünk valamicskét, pedig rettenetes farkas étvágyunk volt, soha még olyan étvágyunk nem volt s megettünk volna háromszor annyit.
Nem tudom, hogy előfordult -e már valaha az az eset, hogy a mézes hetekre Olaszországba rándult fiatal pár olyan állapotba jutott mint mi és ha olyan állapotba jutott, vajjon nekik is olyan farkas étvágyuk támadt -e, mikor az utolsó tizfrankost fölváltották?
Csüggedten tekintettünk egymásra:
- No Laczi, - mondtam én.
- No Erzsike, - mondta ő.
Egyikünk sem tudott valami okosabbat mondani.
Nekem akkor eszembe jutottak azok a borzasztó történetek, a miket hajótöröttekről olvastam, kik iszonyu éhségökben megették a csizmáik bőrét és a prémes sapkáikat s aztán mikor már semmi egyéb nem volt, sorsot huztak és megették egymást.
Ilyen hajótörötteknek képzeltem most magunkat is és önkénytelen egy pillantást vetettem a czipőinkre, ámbár azt hiszem, hogy nem fog arra kerülni a sor.
Vajjon meddig birja ki az ember az éhséget? kérdeztem Laczitól.
De ő nem felelt, mert talán maga sem tudta, csak lehorgasztotta a fejét s haragosan mormogott valamit.
Bizonyosan neki is a hajótöröttek jutottak eszébe.
Ma azonban már nem kellett azon gondolkoznunk, hogy mit eszünk mi szegény hajótöröttek s minthogy a mamával is helyreállt a jó viszonyunk, hát ujra visszatért a kedvünk is.
Ámde csakhamar meggyőződtem, hogy a mamával nincs még a dolog olyan nagyon rendben , mint gondoltuk.
A Laczi ellen való gyanakodás annyira befészkelte magát most már a mama szivébe, hogy azt nem lehetett onnan oly könnyen kiirtani.
Most már szép szerivel igyekezett kipuhatolni tőlem, hogy mi történt hát köztünk?
Hiába mondtam, hogy semmi sem történt, a mama nem hagyta abba mégsem:
- No édes Erzsikém, valami talán mégis.
No kis bohó, nekem csak megmondhatod!
Addig-addig czirógatott, hogy végre kicsalta belőlem.
Hát a Laczi féltékenykedése ingerelt föl, azért irtam azt a levelet.
- Hát kire volt féltékeny! - tudakozta a mama mosolyogva s oda huzott magához.
- Kire, édesem?
Mivel a mama most már ilyen könnyen vette a dolgot, hát nem haboztam, megmondtam:
- Mindenkire, de különösen Pávay Kornélra.
- Ugy?
Pávay Kornélra?
Ej, ej, vajjon nem adtál -e neki rá okot?
A mama mosolyogva csóválta a fejét.
Én hevesen tiltakoztam.
Arra nem szólt semmit s áttért másra.
- Szentgyörgyiéket meg kell látogatni.
Igazán restelném, ha rossz néven találnák venni, hogy már harmad napja itt vagyok.
Estefelé már együtt sétáltunk Szentgyörgyiékkel.
Szentgyörgyiné nagyon boldog volt , hogy az Ella vőlegényét bemutathatta a mamának és sejteni engedte, hogy talán nemsokára másik eljegyzés is követni fogja az Elláét.
Az én mamám sóhajtott s rám tekintett, mintha azt akarta volna mondani:
- Lásd, milyen jól járnak az okos leányok, a kik nem hamarkodják el a dolgot a házassággal, hanem várnak, mig valami jó partiet találnak.
Oh! ha lehetne még segitni!
Megértettem, hogy mire gondol.
De nem, édes anyám, nem lehet segitni, mert én teljesen meg vagyok elégedve az én Laczimmal s nem cserélném föl avval a sántikáló vén gavallérral, a kire a mama gondol.
S hiába sopánkodik nekem este a mama:
- Szegény Pávay bevallotta nekem, hogy még most sem tud téged elfelejteni.
- Nem kellett volna meghallgatni, anyám, - feleltem arra a mamának.
De a mama nem érti, hogy miért, hiszen Pávay teljesen korrekt módon viselte magát.
Persze hogy korrekt módon.
Azt tudom.
Ilyen uri ember mindig korrekt módon viseli magát, akár egy szegény nőre veti ki a hálóját, akár párbajban lő agyon egy férjet , akár micsoda elvetemedett cselekedetet visz végbe, de mindig korrekt módon.
Ha Laczit a roulettera csábitja, az is csak korrekt módon történik.
Már azóta hivták megint Laczit, de nem ment; megtartotta, a mit nekem fogadott.
A mama azonban azzal ijeszteget, hogy nem lehet hinni a férfiakban, a ki egyszer megkóstolta a szerencsejátékot, elmegy az megint.
Mint a kétszer kettő, oly bizonyos , hogy elmegy.
És én szörnyen sajnálom most, hogy egy gyönge perczben ezt a roulette-históriát is elmondtam a mamának.
Igazán az rettenetes, hogy az anyák hogy csalják ki hizelgéssel, czirógatással szegény leányaikból a titkokat, melyekkel aztán mint gyilkos fegyverekkel ijesztgetik őket.
- Majd meglátod.
Oh, a férfiaknak nem lehet hinni.
És ha mindennap azt hallom, hogy a férfiaknak nem lehet hinni, hát végre csakugyan elhiszem, hogy nem lehet nekik hinni, mert a mama csak nem mondaná, ha nem ugy volna.
Oh, a mamának éles szeme van, már azt is észrevette, hogy Laczi sokat tekintget a középső Szentgyörgyi lányra.
Én soha észre nem vettem volna, de most már, mióta a mama figyelmeztetett, csakugyan látom.
Lám, lám, és még ő tett nekem szemrehányást Pávay Kornél miatt!
De nemcsak azt vette észre a mama, hanem még sokkal többet.
Még a szobalányt is.
Mert a férfiak olyanok, hogy még a szobaleányokra is tekintgetnek.
Igaz ugyan, hogy ez a szobaleány nem valami különös szépség, Szentgyörgyi Milka sem az, de a férfiaknak mindegy.
A mama tud olyan eseteket, hogy valakinek tündérszép felesége volt, mégis mást szeretett, valami csunya szörnyeteget.
Olyanok a férfiak.
És a mama annyi szomoru példát tud idézni ismerősök és nem ismerősök történetéből , hogy végre egészen megzavarja a fejemet.
Nyugtalan leszek, ideges leszek, mindig a fejemben motoszkál az, hogy a férfiak milyenek.
Szórakozottan felelek, vagy nem is felelek, ha Laczi valamit kérdez s apró összeszólalkozások fordulnak elő köztünk félig semmiért vagy egészen semmiért.
A mama csillapitni akar bennünket, de oly szerencsétlenül, hogy még jobban összeveszit.
Duzzogva fordulunk el egymástól, mert nekem a mama hiába prédikálja azt , hogy az asszonynak az a sorsa, hogy türjön.
Engem csak föllázit az olyan vigasztalással.
Én nem hiszem el, hogy a férfinak minden szabad s az okos nő behunyja a szemét.
Én nem akarok ilyen okos nő lenni s nem ismerem el, hogy Laczinak több szabad, mint nekem.
Ha neki szabad Szentgyörgyi Milkával kaczérkodni, hát nékem is szabad lesz a Pávay Kornél udvarlását elfogadni.
Majd meglátom, hogy aztán tetszik -e neki.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE