Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kóbor Tamás
A tisztesség nevében
Keletkezés ideje
1898
Fejezet
19
Bekezdés
1224
Mondat
2929
Szó
32218
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XIX.
Elmult vagy három esztendő, a Zapport szirtjén ki tudja: áll -e még az a kegyeletes Martertafel, amit szegény Flóra emlékére odatüztek?
A téli hó eltakarta a sirját , kivirágzott rajta a virág is, idehaza azóta fű nőtt az emlékére is.
Egy kemény deczemberi estén, hét óra tájt, elegáns alak ődöng végig az úri-utczán.
A kabátja felgombolva, frakk látszott alatta.
Valami baja lehetett, mert bele-belebotlott a járó-kelőkbe és ilyenkor összeriadt, mintha most térne csak magához.
Igen, baja van.
Egy csemege-kereskedő kirakata előtt megáll és néz, néz.
A szeme kidülled, nehéz, hörgő sóhaj vergődik ki a melléből és az ajka jár, a nyelve csámcsog, mintha éhes volna.
Igen, éhes, nagyon éhes, már nem birja magát tartani.
A kutya könyörgő tekintetével néz végig az embereken, ha vajjon nem könyörűl -e meg rajta valaki.
Egy kábító illatu hölgy ér vele szembe, mintha csupa bunda volna, alig látszik ki a kis arcz a sok prém közül.
- Gizi, Gizi, - szólongatja az éhes gavallér, de az a kis finom arcz kedvetlenül fintorul el s alig hallhatóan sugja neki:
- Ugyan hagyj békén, nem látod, hogy valaki követ?
És a gavallér egyedül marad.
Ekkor emlékszik valamire.
Mintha már lett volna ilyen helyzetben.
Igen, régen, nagyon régen, bár igaz se volna.
Akkor is megszólított valakit, azt nem ismerte, azt nem halmozta el pénzzel, gyémántokkal, azért nem tette magát tönkre.
És az fölsegítette és akkor tönkretette ő.
A halálba kergette.
Mintha látná.
Mintha itt az utcza sarkon ragyogna be az aranyos, dus haj, mintha érezné a finom, diszkrét illatot és utána kellene sietnie a fejedelmi alaknak.
Csak árnyék volt, vagy az sem.
Avagy a szelleme .
Tán itt jár és most is akarna rajta segíteni, de már nem tud.
Késő , elvégeztetett.
A haza felé siető masamód-lányok ámulva, lopva néznek a tántorgó, előkelő urra.
Mi ez?
Köny folyik a szeméből.
Valami nagy bánata van?
*
Ercsi alatt holttestet fogtak ki a Dunából.
Előkelően öltözött ur, a zsebében nem találtak semmit.
Felhozták Budapestre, a rendőrorvos konstatálta a halált, a hulla körülbelül két napja lehetett a vizben.
Nem lehetett konstatálni a kilétét, mert az eltüntek egyikére sem hasonlított.
Beszállították a törvényszéki bonczoló intézetbe s a morgueban kitették a szokásos szemlére.
Dr. Bertalan Péter, amint elment a vasrácsos ketrecz előtt, egyszerre csak megáll .
Lábujjhegyre emelkedik, előre hajol, egyszerre az egész arcz kezd mozogni, gonosz mosoly ül a szájára, végre éktelenül elkurjantja magát:
- Nini, a kedves barát!
Hát már megérkezett?
Ó, be sajátságos, be sajátságos, még egy esztendeig vártam volna reá.
És rohan, eszeveszettül, beleül a kocsiba és egy óra mulva visszatér egy bundába vesző hölgygyel, kinek alig látszott ki parányi arcza a prémből, és odaállítja a ketrecz elé.
- Nos, Gizike, ugy -e, hogy ő?
Alma Gizin hideg borzongás fut végig, huzódik onnan.
A doktor megfogja a karját és nem engedi.
- Csak örvendsz a drága barát látásán?
Nézd, a szája megkékült, de ugyanaz, amelyet oly sokszor csókoltál.
Nos, mit mondtam?
Ugy -e, hogy csufabb, mint az enyém?
Aztán nézd ezt az arczot.
Bizony, egy kicsit meghizott, mint a pattogatott kukoricza, meg is kékült.
De mégis csak ő az, ha egyébről nem, a szeméről megismered.
És most, gyere ide a szomszédba és konstatáljuk a személyazonosságot.
Aztán kedves barátomról én fogok gondoskodni.
Csakugyan, szabályszerüen agnoskálták a hullát: Dr. Bertalan Péter és Alma Gizi , polgári néven Schrödter Gizella felismerték Hernyány György volt országgyülési képviselőt és főispánt.
A temetésről a doktor kivánt gondoskodni és ki is kapta a hullát, melyet lakására szállítottak.
Éjszaka, a doktor laboratoriumában kiterítve feküdt Hernyány György és előtte Hiéna Péter bonczolókéssel a kezében, hozzálátott a munkához.
Az örökké nevető, csufondáros Hiéna Péter arcza most komoly, rettenetes komoly volt.
A komolyságot lassanként , amint előbbre haladt a munkában, felváltotta a düh, a kés mind nehezebben, mind vérengzőbben járt, apróra kidolgozva minden izmot.
Artikulátlan hangok szakadoztak föl a kebléből s végre fogcsikorgatva csapta le a kését:
- Nem találom, nem találom!
A matériában semmi sincs abból a gonoszságból, ami ebben azemberben lakozott.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE