ELTE regénykorpusz

Az az ablak a városházán, melynek világosságát a járásbíró bámulta az éjben , a polgármester dolgozószobájának ablaka volt.

Reggel három óráig dolgozott ott Madár János, próbálta rendbe szedni az iratokat, mit adjon a bizottság elé, mit ne, ha igazán bizottság lesz.

Komoly veszélyt érzett: nem kellett volna idáig engedni a dolgokat.

Előbb kellett volna kilépni innen... fölfelé... hogy ne is merhessenek arra gondolni: számot kérni tőle!

Szemét nép, és ő kesztyűsen bánt velük.

Ezek akarják kitörni a nyakát?

Neki?

Próbálták volna egyszer ők igazgatni Újvárost, csak egy napig!

Szabálytalanság?

No, sokra ment volna itt ő szabályosan!

Ugyan mire ment Kerbolt?

S vajon ezeknek az embereik szabályosak voltak?

Az ő elődje egy ruháskosár aktát égetett el a tisztújítás napján.

Jolszky főjegyző... mindenki tudja , miért lett öngyilkos Jolszky főjegyző.

Jó barátságban lenni velük: ez az egyetlen titok!

Kormányozni őket, hogy észre se vegyék.

Mindnek állás kell, mindnek be kell tömni a száját.

De minden új állás új szabálytalanság, új vád, új ürügy ellene: azok szájába - akiknek nincs betömve a szájuk.

Akik nem kaptak állást.

Pedig az állások egyszer csak elfogynak.

Nem azért fog -e megbukni, mert nem tud több állást teremteni?

Mért nem távozott előbb?

Ó, ez a munka igazi veszedelme: hogy szenvedéllyé válik!

Valóban, azért nem hagyta itt előbb ezt a várost, mert munkájának sikerét óhajtotta látni: mint a játékos nem áll föl, míg a partit ki nem játszotta.

Ha tudnák ezek az emberek körülötte, milyen nagy dolog volt neki mindaz, amit kezdett, milyen szenvedéllyel csüggött tervein, ezen az egész nagy, fejlődő városon, az ő városán: mint a gyermek a házon, amelyet építőkockákból rak föl.

Ha tudnák?

Talán tudják - és elnézik neki, mint valami ártatlan, kissé gyermekes szenvedélyét egy különben komoly úrnak.

De ha tudnák, hogy ezt a szenvedélyét a saját haszna fölébe helyezte, hogy minden inkorrektséget nem magáért, hanem a városért művelt, hogy a hatalom nem vagyon, hanem alkotás forrása volt neki!

Hogyan megvetnék és kinevetnék!

És még ha tudnák, hogy most is mennyire sajnálja ezt az alkotást elhagyni!

S a veszélyek között szinte nem is magát félti annyira (ó, istenem! őt csak nem tudják, nem merik tönkretenni ! )...

Hanem például az új tisztviselőtelepet; ennek biztosan vége, ha az ő kezét egyszer megkötik, ki tudja ezt megcsinálni olyan semmiből, ki meri csak elgondolni is úgy, ahogy ő megcsinálta volna?

Folytatja -e valaki?

Elmondhatja -e valakinek azokat a ravaszságokat, azokat a képtelennek látszó utakat, melyek az ő tervében voltak?

- Lehetetlen és szabálytalan - ezt mondanák reá.

Pedig ő megcsinálta volna!

Mint ahogy a többit megcsinálta!...

És elmélázott lelke apróságokon, pontos tennivalókon: nézte a tisztviselőtelepi előjegyzéseket - holnap a járásbíró is közöttük lesz már -, íme, mennyien építenek a szavára, a Madár János szavára.

Szabad -e engedni, hogy az ő szava ne legyen cselekedetté?

Apró szabálytalanságok miatt?

Holnap tárgyalnia kell Kerbolttal: Kerbolt szolidsága fedezni fogja őt!

Kerboltnak azt kell kivinnie a bizottságban, hogy ne nagyon kicsinyesen vizsgálják az ügyek alapjait.

Vajon megteszi -e ez a szigorú ember?

Meg kell tennie: hisz híve , bízik benne, bámulja alkotásait - nagyon jól tudhatja már Kerbolt, éppen a maga tapasztalásából is, hogy tiszta elvekből nem lehet megcsinálni semmit .

Kerbolt úgyis beszélni akart vele - miről?

Az asszony?

Csak most meg ilyesmi ne komplikálja az ügyeket!

- Minek is van dolga az embernek mindig asszonyokkal - (gondolta bosszúsan, de tulajdonképpen nagy önelégültséggel : belekapaszkodtak az asszonyok, neki nem volt fontos soha, mindig inkább gyengeségből ment bele; de karrierjének tagadhatatlan használt ).

- Csak most az egyszer... de nem, ez nem lehet, ez már régi dolog, nem volna értelme most - (gondolta, igen józanon ).

Talán éppen a saját ügyeiről akar vele beszélni Kerbolt.

Három óra tájt tért Madár János a hálószobájába, és hétig aludt.

Hétkor az ajtó alatt - ahol már régóta keskeny világosság szűrődött keresztül, reggeli aranycsík - egyszerre csak halk surranással becsúszott az Újvárosi Közlöny.

A polgármester kikelt ágyából, fölvette az újságot , visszafeküdt, és böngészni kezdte a betűket a szürke homályban.

Csönd volt, a felesége már fölkelt, mindig korán szokott feküdni és korán kelni, gondos háziasszony.

Madár János zörögve kiterítette paplanán a nagy lapokat.

A barna szekrény frissen és komolyan állt őrt a fal mellett, a spalettán is fény szűrődött át, csíkok, aranycsíkok mindenfelé.

Az első cím, amit a polgármester meglátott: Nagy betörés Újvároson.

- Botlató! - gondolta Madár János, amint figyelme megbotlott az újságcikken .

- Botlató!

- Ma este óta már egyre ismételgette magában ezt a szót.

Akkor ötlött eszébe először, mikor Kerbolttól jött vissza, a koncertre, át a városháza szokás ellenére kétfelé kitárt, cifra kapuján.

A kapu alatt, éppen középen, apró ércköldök okvetetlenkedett a sima aszfalton, záráskor ebbe vetette meg magát a belső szárny leoltott vasretesze.

De tárt szárnyak között csak alkalmatlan botlatónak meredt, és Madár titkon mosolygott, amint a koncert gyülekvő közönsége, fényes, betétes cipők, sorra csetledezett az ügyetlen vasbütykön.

- Botlató! - gondolta mindjárt.

- Holnap le fogom vétetni, és az aszfaltba vágatom a retesznek való nyílást.

- Botlató! - ismételte akkor rögtön, egész másra gondolva, arra, hogy kedves, lendülő terveit, hogyan botlatják egyre , szamárságból, ostobák.

- Botlató! - gondolt egyszer, a zene közben, az asszonyokra is ezzel a szóval, Ilonára...

- Ilonára és Kerboltra (akivel ma oly kényes és fontos beszéde lesz )...

- Botlató! - botlott meg most az újságcikken, mely a szenzációs címet viselte: Betörés Újvároson!

Éppen most kellett ez is; igazában már rég nem volt ilyesmi Újvároson (no, annál biztosabban meg lehet találni újvárosi rejtekekben pesti szenzációk tetteseit ).

A róka is bejár a faluba csirkéért: Pesten működtek ezek.

- Botlató!

- A polgármestert zavarta ez az új eset.

Pedig voltaképp mit törődik vele?

Mást keresett ő most az újságban: a maga nevét érezte villogni a szennyes betűk szeme közt, és már látott is egy cikket nagy címekkel : Kitört a vihar!

- De - belebotlott a másik címbe: Betörés, betörés! - s nem tehette, hogy futtában azonnal tudomást ne vegyen mindenről, amibe belebotlott...

Betörés!

És éppen az úri utcában, a Kossuth utcában, Újváros hivatalnoknegyedében...

Éppen most, mikor a tisztviselőtelepet reklámozza - éppen jó reklám lesz...

Botlató! - betörés Bátor Mórnál...

Ah! - éppen Kerbolt tőszomszédságában!

- A rendőrségnél kivisszük, hogy a fővárosi lapok ne nagyon firtassák az esetet - gondolt rá a polgármester, és szeme már a másik cikket kutatta : Kitört a vihar!

- Kitört a vihar!

Dr. Madár János, városunk polgármestere, Pest vármegye tegnapi közgyűlésén az obstrukció ellen szavazott...

Hersei képviselő helytelenítette Madár állásfoglalását, s bejelentette választóinak, hogy ezentúl vezérük lesz, s a városi közéletbe be fog avatkozni.

Hadat üzent a városi rezsimnek.

" Felülvizsgáló bizottság!

Ez máról holnapra jött.

Olyan váratlan, mint a mesebeli haupttreffer.

A pillanat szülte."

" Hajrá!

Hersei-Hirschfeld!

Hajrá !"

" Ez legyen a jelszó."

" Ti derék függetlenségiek, szaladjatok utána.

Segítsetek új, felkent vezéreteknek igazolni a Svarc Jenők, a hemzsegő negyvennyolcas zsidók igazát."

(- Ah, ügyetlen, tehetségtelen! - bosszankodott a polgármester.

Ezt az embert, aki ezeket írta, mindenki az ő leibzsurnalisztájának gondolta: mert egyszer megsajnálta szegény nyomorultat és némi támogatásban részesítette .

Könnyelműen híveket szerezni néha még rosszabb, mint ellenségeket.

Mit törődött ő tulajdonképp az újságokkal: amit a kicsapott díjnokok és félbemaradt filozopterek irkálnak?

Ők bírálják, ezek a tinók tanítják őt , hogy kell a várost kormányozni!...

Hadd ugassanak!

De ha ügyetlen dicséreteikkel sodorják kellemetlenségekbe, ha saját, egyoldalú, kicsinyes velleitásaikat imputálják neki: a barátaink ellen igazán nem lehet védekezni.

Ez az újság - az ő pártlapja - hónapok óta valósággal antiszemita hírébe keveri őt, és már nem tud hogyan védekezni ellene.

Mert nyíltan tiltakozni mégsem lehet: a katolikus körrel sem húzhat végre ujjat.

Ah, már szólni kell végre ennek az embernek: az ilyen jámbor, meggyőződéses marhánál nincs rosszabb ...)

" Azt akartátok, hogy várossá alakuljunk.

Falunak szegények voltunk, és lettünk koldus - város."

(- Tinó! - gondolta Madár János.

Hisz a várossá alakulást voltaképpen ő , Madár akarta, a polgármesterségre neki volt szüksége: és hogy sokáig az ellenszegülőt játszotta, az csak politika volt.

- Tinó! és nem tudja azt , hogy az ő városára, éppen most, nem szabad mondani, hogy koldus.)

" Ti torokbűvészek, hangosan kiabálók, a jó étvágy fölkentjei, akik az ellenzék öblös gyomrú szeladonjaival - (tinó! az ellenzéket szidja: mikor éppen azt kell mutatnom, hogy ha az obstrukciót helytelenítem is , megmaradtam igaz ellenzékinek !) telepedtetek a terített asztal mellé, és zajos csámcsogással ropogtattátok agyaraitokkal a községi gazdálkodás harapnivalóit."

( Tinó! még a panamákat emlegeti !)

" Hajrá !"

" A kapkodás, a rohanás, a sebtiben való cselekvés befészkelte magát koponyáitokban, melyek tátongó ürességét megtölti a gondolat: Mi vagyunk az urak!

És szabad a vásár !"

Madár János letette az újságot.

Kéjes, vasárnapi szibaritasággal akart elnyúlni még egyszer, mielőtt e kellemetlenségek mára végképp elöntik.

Oly nyugodt volt minden e kedves félhomályban.

Csinos, bodros szobalány hozta ágyához a reggelit, csengő, fehér edényeket.

Feltárta az ablaktáblát, s az aranycsíkok szétömlöttek széles, éles fénykévékké, elfolytak, lefeküdtek padlóra, bútorokra, a székeken dagadó toronnyá rakott tiszta vánkosokra.

S a nagy szekrény teljes reggeli méltóságában bontakozott ki egyszerre, rezes vakzáraival s sarkainak fényezett villanásaival.

Oly nyugodt volt minden.

De a fénnyel hangok is bedőltek a kitárt ablakon, Újváros reggeli hangjai , vaszörgés, tört harangszó, villanyoscsengések, ajtónyitás, porolt szőnyegek puffanása, pergő asszonyszavak, hars kiáltások is, vad, sivító ütemű kamaszhang:

- Újvárosi - Friss Új-ság!

- Újvárosi - Friss - Új-sááág!

- Á, az ellenzéki - botlató - a Svarc Jenő lapja.

Mari, hozzon egy Friss Újság-ot.

És végignyúlt újra a bevájt nagy ágyban, mintha máma nem is akarna fölkelni .

Pedig oly szép idő látszik ott künn!

Lassan fog fölmelegedni az éji vihar után.

Madár újra fölvette a lapot.

Az életes betűk kalapáltak, ketyegtek , sziszegtek.

Jó!

Csak hadd sziszegjenek, kiabáljanak ide-oda!

Ő nem fél, ő hatalmas, nyugodt hatalom, jól érzi magát, játszik velük, ismeri őket veséjükig.

Tinók!

Bőgjenek! ez az élet.

De aggodalmak áradtak a papirosból, ijedelem, védekezések, bizonytalanságok .

Ez a hirtelenség, ez a hajrá, ez a sebtiben való cselekvés...

Nem ingott -e meg itt valami? lehet ez? lehet ez ellen védekezni?

Ki gondolta volna ... ilyen hirtelen?

" Ha pár hónappal ezelőtt meghallgatja a polgármester egy ibolyacsokros lovag ajánlatát, akkor ma a lovag úr nem förmedvényeket, hanem ódákat zengene dicsőségéről ..."

Ah...

A Polgári Kör fáklyásmenetet rendez Herseinek, "azon alkalomból, hogy a vármegyei közgyűlésen az obstrukció mellett, vagy inkább (vessük le az obstrukciós köpönyeget) a polgármester ellen foglalt állást "...

Ma este ... fáklyásmenet...

" Jelszavakkal és görögtüzes jelenetekkel táplálni ezt a szerencsétlen nemzetet - nem volt még elég ?"

- Apa, itt a Friss Újság...

Apa, mama kérdezteti, nem kelsz még föl?

- Hagyjatok békében! - ordított Madár János, és a Géza fiú ijedten surrant ki az ajtón.

- Apának rosszkedve van.

- Hát mi vagyok én?

Hát polgármester vagyok én? - dühöngött magában Madár, és az ellenzéki lap zörgött a kezében.

- Ez a Svarc Jenő is, meg a Nagy-Tatár , az ilyenek: ezek Újváros kerékkötői.

Ha őrájuk hallgatnánk, bizony nem történhetne semmi - semmi sem haladna.

Uff! föllebbezési blankettái voltak készen, azelőtt, ennek a Nagy-Tatárnak, mindent fellebbezett a tanácsban : megtörtént, hogy elaludt egy ügyet, fölriadt hirtelen, a már megszavazott dologra nyújtott be interpellációt.

Ezekkel kell neki udvariaskodni! a zsurnalisztikával: a "közvéleménnyel "!

Beszélnek... mennyi szamárságot!

Az egyik antiszemitának bélyegzi: a másik azt olvassa fejére, hogy a zsidók kifizették adósságait - mielőtt polgármesterré lett.

Mint döntő zápor, verték a vádak mindenfelül.

Ami nagyot, hasznosat alkotott , kulturális áldozatkészsége: éppen az vált váddá, gyanúvá ellene.

Semmi sem jó nekik.

( " A mozit színháznak, a csinnadrattát zenének, tinglitanglit művészetnek, pipaszurkálót könyvtárnak nézi a tanács."

Semmi sem jó nekik. )

Ha mindent csak önzően, szűk célokkal tenne, mint más, megértenék, hagynák .

Nem értik önzetlenségét, nem érzik a haladás szükségét: aljas okokat sejtenek mögötte.

" Egy kiérdemült handlé se vesz annyi mindent össze, mint az érdemes tanács .

Egy patkánnyal teli, vén házra fáj a foga.

Fő a sok éhes patkány, aki szeret rágcsálni."

Ó!

Ötvenezer koronáért vette azt a házat.

Néhány év alatt kétszázötvenezret fog megérni!

Nem vétette -e meg hat éve a Weisz-féle telket százezerért? ma a beépítetlen része is többet ér!

Mindenki tudja ezt.

Világos, hogy mire irányulnak ezek.

Lehetetlenné akarják tenni a Tőkéssy-féle parcellázást .

Érzik, hogy ez nemcsak kedves terve, hanem fogózó, mentőkötele is.

Érzik , hogy szüksége van Tőkéssyékre.

Az ördög tud ezek között valamit megvalósítani!

Érdemlik ezek?

Az egyik cikk éppen félreismerhetetlen célzásokkal beszélt Újváros közéletének megrontójáról, a régi, tiszta éráról, melynek vezetőjét a polgármester magához láncolta, és romlott klikkjébe vonta.

Ez egyenesen Kerboltnak van szánva.

" Csodáljuk - mondta a cikk -, hogy kiváló és jellemeseknek mondott úriemberek nem tudnak ellenállni e férfibőrbe bújt szirén bájhangjainak, s nem veszik észre, minő szemétdombra vonja őket. "

Szerencsére Kerbolt nem olvassa az újságokat.

Különben mindjárt úgyis beszélni fog vele.

A polgármester erélyesen rúgta le magáról a takarót, s gyors, de gondos toalettet csinált.

Felülvizsgáló bizottság! - gondolta.

- Itt van a nagy próba: hamarabb, mint gondolta - botlató!

Ah, mikor kopnak le mindezek a botlatók?

Megyek - gondolta -, elibük fogok lépni: önzetlenségem , ártatlanságom tudatát szögezem elibük.

" A köztisztviselő jutalma - gondolta -, éjjelt-nappalt eggyé téve nem ismertem fáradságot, akkor, amidőn a közérdekért, mások javáért tenni, alkotni kellett !"

A városi szolga hordta fürdőjének a vizet.

" Majd ha meglesz a vízvezeték ... " - gondolta.

- Nem tudják, mit köszönhetnek nekem!

- János! - mondta a szolgának.

- Ez is nekem köszönheti a kenyerét - gondolta -, négy új szolga!

- Hogy pedig akaratom ellenére néha-néha szabálytalanságot is kellett elkövetnem, annak a teljesen elavult községi törvény az oka, mely megakadályozza a városok fejlődését, s melyen már végiggázolt az egész ország városi hatósága... - próbálgatta magában a frázisokat.

- A nagyokkal nem törődnek: kicsiségekbe bukom bele; botlató! - gondolta.

És egyszerre Itália jutott eszébe, tengerparti reggel, egy pompás hotel terasza, kis, uniformisos, hajlékony groomfiúk...

( Ilona ...)

Két éve !

Valóban szabadságot kért, két hetet akkor, évi jelentésének megszerkesztésére, aztán megint két hetet s megint: az évi jelentésből a város félszázados története lett, egy emlékmű, egy jubileumi könyv: s kérte , hogy hivatalától távol, nyugodtan írhassa meg: Kerboltot is kikérte, a város volt bíráját, hogy a könyvhöz fontos adatokat szolgáltasson.

Miért kellett a város történetét éppen Itáliában megírni?

Istenem! neki mindent megszavaztak akkor!

És Újvárosnak reprezentálni kell, Újváros polgármesterének utaznia kell: tanulmányutakat!

S úgy kellett a nyugalom is, a közélet undorai után : egy kis nyugalom, amely mégis tevékenység!

Istenem! a város története ma sem kész, és Kerbolt, szegény Kerbolt, sohasem titkolta előtte rosszallását e furcsa üdülésért, amibe őt is belevitte.

Csupán Ilonáért ment bele kétségkívül, aki már akkor is ideges volt, akinek környezetváltozást , levegőváltozást ajánltak az orvosok.

És... ott szövődött szerelmük Ilonával : a pálmás hotelben, a szép olasz tavaszon...

Istenem! úr volt akkor , mindenható, és boldog és szabad!

Ez a boldogsága, ez a kis csent nyugalom : ez is fejére fog lázadni most!

Vastag szivart dugott a szájába, a tiszta ing ropogott a mellén, büszkén ütötte ki fejét a fényes gallérból.

" Ha e világ mind ördög volna ..." - mint diákkorában énekelte, gyakran, szép öblös hímhangján!

" Karrier? - gondolta .

- Nem, nem kell karrier most, gyávaság volna félreállni, itthagyni őket, míg mind le nem győzte, mind el nem tiporta ezeket a férgeket !"

Karrier?

Minden karriert nyitva érzett mindig: s sohsem érzett több erőt, mint most!

Érezte most, hogy minden lehetne: főispán, ha akar... hisz fölfelé mindenki barátja: s egy lépés még a kormány felé... és...

De előbb legyőzni itt mindent, maga, a maga erejével, a tények döntő erejével.

És - mi lenne itt most nélküle?

Az üres pénztárra gondolt, a kuszált ügyekre , melyekben senki kívüle nem tudna kiigazodni.

Egy kéz: és minden pompásan forog; vonjuk el a kezet, micsoda débâcle !

És a bukás: a város bukása - és az ő bukása!

Az adósságai, a felelősség: az ezer apróság, amiről nem tudna számot adni...

Kis dolgokban mindig hanyag volt: lehetett -e másképp?

De ami kicsi volt a város nagy ügyei közt: nem lesz -e nagy neki, ha magára marad?

És a családja? az emberek, akik hozzá vannak kötve?

Ilyenkor érezte csak, hogy családja van: mint valamely tagját akkor érzi csak az ember, ha fáj.

- Géza!

Géza! - paskolta meg a nagy fia fejét, aki jött kezet csókolni , indult a templomba.

A fiú meglepve, zavartan osont el.

- Ma este fáklyásmenet...

Herseinek... - gondolta a polgármester, megmarkolva ezüstnyelű botját.

Suhintott egyet, verte a lombokat.

Aztán kimenet még szóba állt a hajdúval, szokott kedélyes leereszkedéssel; a betörésről beszélt már a János, pletykáltak a városban.

A gazdag Bátor ügyvédnél törtek be, akinek Hirschfeld lány a felesége.

Bátor nem volt otthon, későn jött haza (kaszinói titkár lévén, kötelességének érezte reggelig kártyázni ), Bátorné a szüleinél aludt.

A betörőknek mindezt tudni kellett.

Azt mondják, a Briliant itt van a városban, volt valami hecc a Selig-kávéházban...

A betörés csak zajjal történhetett, csodálatos, hogy Kerbolték nem vettek észre semmit...

- Gyula aludt volna? - csodálkozott Madár, s eszébe tűnt a világos kerti ház , a nagy árnyékát sétáltató férfi.

Egész éjeket így szokott sétálni...

Ah, pedig érdemes -e rosszkedvűnek lenni?

Madár dúdolva lépett ki a lépcsőházba.

Szemét nép... szemét nép...

Vajon ezért a betörésért nem ő lesz -e felelős?

Kitelik ezektől.

Közbiztonság...

Madár János alatt!

Babits Mihály

Kártyavár

19. §. MELYBEN A POLGÁRMESTER ELOLVASSA A REGGELI LAPOKAT

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Babits Mihály

Kártyavár

19. §. MELYBEN A POLGÁRMESTER ELOLVASSA A REGGELI LAPOKAT