Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vértesi Arnold
Mézes hetek
Keletkezés ideje
1895
Fejezet
19
Bekezdés
1080
Mondat
2269
Szó
27927
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XIX.
Szentgyörgyiéket nagy csapás érte.
A trónkövetelő ő felsége magához hivatta Castillas marquis főkamarás urat s az elutazás oly gyorsan történt, hogy csak alig ért rá elbucsuzni a menyasszonyától.
Pávay azt beszélte a mamának, hogy ez kapcsolatban történt bizonyos roulette-bank szétugratásával Velenczében, s a rendőrségnek némi gyanuokai forognak fenn arra nézve, hogy ott valami szabálytalanságok is fordultak volna elő, bebizonyitani azonban semmit sem lehetett.
Mindamellett a nemes marquis jónak látta vissza nem térni s mély sajnálattal adta tudtára Szentgyörgyiéknek, hogy ő felsége visszavonta a házasságra adott engedélyét s ő mint felséges urának leghivebb jobbágya, kénytelen lemondani boldogságáról.
Azt a kis különbözetet, mely bizonyos apró kölcsönök és előlegek folytán támadt , kötelességének tartja, hogy minél előbb kiegyenlitse.
Pávay Kornél nevetve beszélte el nekünk:
- Soha sem kap az a szerencsétlen több ilyen anyóst, a ki még előleget is ad .
Csakhogy persze a Szentgyörgyiék vagyona nagyon kevés az ilyen kóborló lovagnak.
Nagyon haragudtam rá, hogy igy tud beszélni nevetgélve arról a szomoru esetről, mely szegény Szentgyörgyiéket érte.
Soha még ily visszataszitó szinben nem tünt föl előttem Pávay Kornél.
Hát ez az a büszke, lovagias férfi, ez, a ki igy nevet ki egy szerencsétlenül járt családot?
De tudom, hogy az emberek legnagyobb része épen igy cselekedett s bizonyosan még otthon is mulatni fognak a jó ismerősök a Szentgyörgyiék esetén, ha meghallják .
Szájról szájra tovább adják majd s mindenki tesz hozzá valamit, mert mindenki örül azon, ha valami rosszat mondhat a felebarátjáról.
Már itt is azt beszélik, hogy a marquis nem is volt marquis, hanem valami szélhámos spanyol zsidó; Pávay azonban biztosit bennünket, hogy valódi marquis, a főkamarásságról nem áll jót, mert Don Pedró ő felségének annyi a főkamarása, hogy nem tudhatni, melyik közülök az igazi.
Csakhogy szegény Ellának, azt hiszem, kevés vigasztalás, hogy igazi marquis volt -e , vagy csak közönséges szélhámos csavargó, a ki megcsalta.
Én nagyon sajnálom szegényt s nagyon kegyetlennek tartom a mama itéletét, aki azt mondja, ugy kell nekik, miért hajhásznak mindig előkelő partikat.
A boldogult Szentgyörgyi nem volt egyéb, mint egyszerü hivatalnok, telekkönyvvezető a törvényszéknél; a lutrin nyert egy kis pénzt, azzal uzsoráskodott aztán s ugy szerezte a vagyonát, a felesége pedig ugy akarná most magát viselni, mintha legalább is kuriai biró vagy főispán vagy mi lett volna a férje s a leányait mind csupa nagy urakhoz szeretné férjhez adni.
Marquis kell nekik meg kamarás?
A mama reméli, hogy ez után a botrány után Pávay Kornél is visszavonul tőlük, a mit annál könnyebben megtehet, mert Szentgyörgyiék a marquis árulása után nyomban elutaztak s a világ valamely más tájéka felé mentek szerencsét próbálni.
A legkisebbik leány nagyon szivrehatóan hivta ugyan Pávayt:
- Eljön -e utánunk?
S Pávay meg is igérte neki.
De hányszor és hány leánynak igérte meg azt már Pávay !
Bizonyos, hogy nem fog utána menni.
Pedig már mily közel állt ahhoz, hogy a horgon fennakadjon.
Azt hiszem, most már meg fog igy vénülni nőtlen s el fogja hitetni magával, hogy a szerelem volt az oka, az a hűség, melylyel irántam viseltetett.
Nekem nem meri még ilyen egyenesen megmondani, csak játsza a diskrét, néma hódolót ; de a mama előtt, a ki oly nagylelkü, hogy meghallgatja, kitárja szivét.
Nagyon neheztelek a mamára s nagyon helytelennek tartom, hogy csak egy perczig is meghallgatja az ilyen beszédeket.
De a mama gondos anya kiván lenni s már előre gondoskodik arra az esetre, ha Laczitól elválok, a mi előbb vagy utóbb bizonyosan bekövetkezik.
És meglehet, hogy csakugyan be is következnék, ha egyszer eszünkbe nem jutna, hogy a mama anyai gondoskodása elől legjobb lesz, ha Velenczéből Dombházára menekülünk.
Laczi meg akarta mondani ezt nyiltan a mamának, de én óvatosabb voltam:
- Nem, Laczikám, ne szóljunk semmit, csak szökjünk el.
Egy összeszólalkozás végén történt ez, a mikor nagyon elkeseredtünk mind a ketten s a mikor a mama keblére ölelve engem, igy szólt hozzám:
- Szegény leányom, csakugyan látom, hogy igazat irtál nekem s nincs más út számodra , csak az elválás.
De én jobban tudtam, hogy nem irtam igazat, s hogy volna a számomra más út is, csak a mama ne zárná el előlem.
És akkor egyszerre oly bátor lettem, hogy igy szóltam Laczihoz:
- Szeretsz engem még igazán?
De igazán, mert a hazudás nem ér semmit és fölösleges egymást ámitanunk.
Akkor Laczi megfogta a kezemet s éreztem, hogy igazat mond:
- Jobban szeretlek, mint szerettelek.
De szabaduljunk innen valamikép.
Nekem elég volt már Olaszországból.
Nekem is elég volt.
De tudtam, hogy a mama nem fog könnyen elereszteni s bizonyosan talál rá valami okot, hogy még maradjunk.
És akkor jutott az a gondolat eszembe, hogy ne szóljunk a mamának, csak szökjünk.
De a lelkiismeret nem hagyott nyugodni.
Megpróbáltam előbb szépszerivel:
- Mama, mi már meguntuk ezt az Olaszországot, a pénzünk is elfogy, meg Laczinak dolga is volna otthonn, nekünk már haza kellene menni.
A mama mindenkép tiltakozott:
- Ne még, édes leányom.
A tengeri fürdő nagyon használ neked is, meg lásd, nekem is .
Laczi haza mehet, ha dolga van otthonn.
Mi még maradunk.
No persze csak az kellene még, hogy Laczi maga menjen el és én itt maradjak?
Láttam , mire czéloz a mama, de nem feleltem rá semmit.
Laczi szépen összecsomagolta a holmiját, hogy haza megy.
A mama kegyesen elbocsátotta.
Én bekisértem a városba a vasuthoz.
Gyanutlanul eleresztett a mama.
Semmi sejtelme nem volt arról, hogy mi fog történni.
És az az eset történt, ami talán hallatlan a fiatal házaspárok történetében, hogy a férj megszöktette a feleségét s mikor beültünk a vasuti kupéba, mely hazafelé szállit Magyarországra, kaczagtunk, mint két pajkos gyermek, a kiknek a csinyök sikerült.
S mialatt a vonat tovább robogott velünk, elgondoltam, szegény mama hogy fog most várni engem s hogy fog bámulni, mikor helyettem egy levelet kap, melyben tudtára adjuk szökésünket.
De hogy fog bámulni Pávay Kornél.
Az mereszti majd a szemeit.
Mi pedig átöleljük egymást és megyünk haza, s biztatjuk egymást, hogy ott kezdjük majd ujra a mézes heteket s a hetekből lesznek hónapok s a hónapokból évek és soha sem lesz vége.
- Ugy -e Laczi?
VÉGE.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE