Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Benedek Elek
Nagyapóéknál
Keletkezés ideje
1896
Fejezet
21
Bekezdés
1007
Mondat
2300
Szó
21724
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Nincs házmester!
Uzsonna-tájban érkeztünk meg nagyapóékhoz, s csudálatos, mind a hatan oly elevenek , fürgék voltunk, mint a mókus.
Alig ittuk meg a pompás bivalytejes kávét, ucczu, ki az udvarra, hátra a kertbe.
Az apa utánunk kiáltott:
- Vigyázzatok, gyerekek, ne tapossátok le a füvet, mert megszid a házmester!
Hirtelen megállottunk s elszontyolodva néztünk össze.
- Hát itt is van házmester?
Az apa különösen mosolygott s a szívemről mintha egy nehéz kő esett volna le.
- Ugy -e tréfálsz, édes apa?
Ugy -e nincs nagyapóéknál házmester?
Na, jött utánunk nagyapó s mondta nevetve:
- Ne féljetek, édes gyermekeim, ne féljetek, az apátok csak tréfál.
Itt én vagyok a házmester.
Hanem aztán jók legyetek ám, mert én szigoru ember vagyok ám.
Az én , erősen szigoru.
De ezt úgy mondta a nagyapó, hogy én mindjárt beláttam a szíve közepébe.
Láttam az első pillanatban, hogy nagyapónak színarany a szíve.
Hogy tele van a szíve szeretettel s ámbátor egyszerü szántóvető ember, gyöngéd, kedves, aranyos.
Ó, jó öreg ember, áldott legyen minden lépésed!
Érzem, hogy szeretlek erős szeretettel, mint édes apámat.
- Jőjjön, jőjjön, nagyapó.
S közre fogtuk nagyapót, négyen is fogtuk kezét, mely barna, napsütötte, de nekem úgy tetszik, hogy fehér, mint a hó, fehér, mint fején a haj.
- Halljátok, gyerekek, - ujjongtam én, - nincs házmester!
A gyerekek tapsoltak, éljeneztek.
- Éljen, éljen, nincs házmester!
S azon senki se csodálkozzék, hogy mi szerfölött örülünk ennek.
Ó, az igazi nyomorúság, a hogy mi Budapesten élünk.
Ha ki-kiszaladunk udvarra, folyosóra, szalad ki a házmester s durva, goromba szavakkal kerget be.
Istenem, Istenem, hát hol szaladgáljunk egy kicsit.
Budapesten nincsenek igazi kertek.
A városliget meg olyan messze van.
Be vagyunk zárva a szobába, mint valami rabmadarak.
És talán igazi szabadság volt az, mikor Budapest környékén nyaraltunk?
Mindenütt volt házmester vagy kertész.
Ide se lehetett lépni, meg oda se.
Jaj volt árva fejünknek, ha labdánk beleesett a virágágyakba, vagy a gurigánk belekarikázott.
S most, édes jó Istenem, mienk nagyapó udvara, kertje.
Járhatunk, kelhetünk szabadon , erdőn, mezőn szaladgálhatunk, labdázhatunk, senki sem szól bele játékunkba.
- Na, gyermekeim, itt a kert, szaladgáljatok.
- Szabad a fűben is?
- A fűben is.
- Ó, - mondtam én - kár volna letaposni a füvet, nagyapó.
Kaszáltassa le.
Láttam, hogy nagyapónak tetszik ez a beszéd.
- De van -e kertész? - kérdezte Pistuka.
- Minek az, édes fiam? - kérdezte nagyapó.
- Hogy a füvet lekaszálja.
Nagyapó elmosolyodott.
- Van bizony, mindjárt ide hívom.
- Csak hagyja, nagyapó, mi megkeressük.
- Ó, ti nem tudjátok, hol a kertész!
Csak várjatok, mindjárt ide hívom én.
Nagyapó eltipegett s pár percz mulva vissza is jött, kaszával a vállán.
- Na, gyerekek, itt a kertész.
Csudálkozva néztünk nagyapóra.
- Nagyapó a kertész?
- Én, gyerekek, én.
- Ó, Istenem, hát még most is kaszál?
Hiszen olyan öreg!
Mondta nagyapó s ezt a mondását, ha föl nem jegyezném, sem felejteném el soha:
- Édes fiaim, én nehéz munkában nőttem fel, abban is öregedtem meg.
Jól sem érezném magamat, ha nem dolgozhatnám.
Hát, mit gondoltok, az édes apátok nem ír, ha megöregszik?
Megölné az unalom.
Azzal a földre állította a kaszát, egy kis fa-tokból kivette a fenő követ (itt fénkőnek hívják ), vagy tizszer két oldalt a kasza éléhez törülgette a követ, aztán neki állott a fűnek.
- Álljatok jól félre, fiaim, nehogy megvágjon a kasza.
Félre állottunk s úgy csudáltuk nagyapót, ki nyolczvan éves létére mint egy fiatal legény, úgy neki huzakodott s csak úgy harsogott a fű a kasza nyomán s dőlt a rend egymás után.
Közben jött nannyóval karöltve az édes anya is, mellettük az édes apa.
Édes anya összecsapta a kezét.
- Nini, a nagyapó!
S rászólt szeretettel:
- Nem teszi le mindjárt a kaszát?
Nézze meg az ember, még most is dolgozik!
- Ó lelkem menyemasszony, - mondotta nannyó, - beszélhet nagyapónak.
Azt hiszi, hogy el tudna lenni munka nélkül csak egy napig is?
- Az igaz, hogy szép piros is az arcza, - mondotta édes anya, - nem olyan sápadt , mint a fiáé.
- Na, mindjárt piros lesz az én arczom is, - mondotta az apa.
Odament nagyapóhoz:
- Kérem a kaszát, édes apám.
De még csak most csudálkoztunk igazán.
Az édes apa oly pompásan kaszált, mint egy falusi ember.
Csudálkozott nagyapó is.
- Igazán nem hittem, fiam, hogy még tudsz kaszálni.
Hej, pedig rég volt, mikor te kaszáltál!
Nagy kedvet kaptunk, én meg Pista öcsém, hogy mi is megtanuljunk kaszálni.
- Ohó, majd ha nagy legények lesztek, - mondotta nagyapó.
- Hát semmit sem dolgozhatunk ezen a nyáron?
- Dehogy nem.
Megtanultok kapálni, szénát gyűjteni.
Csináltatok nektek kicsi kapát , villát, gereblyét.
Na, én akkor aztán akár össze is dughatom a kezemet, úgy -e , nannyó?
Dolgoznak helyettem a pesti unokák.
- Jaj de jó lesz, jaj de jó!
E közben édes apa vágta sorjában a rendeket, mi meg öleltük össze a füvet, vittük az istállóba a boczikáknak.
Mire alkonyodott, jó darab helyet lekaszált az édes apa.
Azt mondta: lassanként lekaszálja az egész kertet, aztán szaladgálhatunk bátran.
Nem gázoljuk le nagyapó füvét.
Azon az éjjelen ismét szép álmom volt.
Azt álmodtam, hogy nagy fiú vagyok s kaszálok a nagyapó kertjében...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE