Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móra Ferenc
A vadember és családja
Keletkezés ideje
1935
Fejezet
21
Bekezdés
1705
Mondat
3963
Szó
50092
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
NÉDES
Nem dicsekvésképpen mondom, de nekem a jó Isten minden télen meg szokta mutatni, hogy szeret.
Olyankor, mikor a mennyei kancellárián szétporciózzák a karácsonyi ajándékokat .
Természetes, hogy olyankor az én őrzőangyalom is csak úgy megteszi a propozícióját, mint más emberé.
Csakhogy amilyen az ember, olyan az őrzőangyala .
Az enyém egy kicsit bambácska és eszefelejti.
Elindul ő szegény idejében, hogy érdekeimet képviselje, de a ztán el-elakad az égi mezőkön, utána bámul a hulló csillagnak S leül a Tejút talpfái közt ezüstkavicsot szedegetni.
Persze mire odaér a tetthelyre , akkorára már hiába diktálja be, hogy neki koksz- és fautalvány kellene.
Az ilyen komoly dolgokat már rég e lhordták az élelmesebbek és csak olyan encsem-bencsemek maradtak az asztalon.
Kutat-matat köztük, azután azt mondja :
- Olyan töltőtoll kellene neki, amelyik magától ír .
- Nem ér semmit, - mosolygott a jó Isten - azt is csak belemártogatja a tintába .
- Öngyujtó ...
- Csak gyufával tudja meggyujtani .
- Valami szép bicska ...
- Mindjárt ellopatja .
De hát tud az én őrzőangyalom olyant is, amit se el nem hagyogathatok, se el nem lopathatok.
Egy-két stanicli álmot; nyári harangzúgást téli éjszakában; egy szabadjegyet a Cassiopeia-csillagba, ami aranyhintaszéknek tevődött az égre ...
- Jó, jó, - vág közbe a jó Isten, - kiutalom én azt mind, de hát mire mégy vele?
Hiszen se éjjele, se nappala annak a szegény flótásnak, annyi az ügyes-bajos dolga.
Nem úgy csináljuk azt, fiam.
Csomagoljatok be neki egy kis influenzát, attól aztán majd pihen, ha akar, ha nem.
És abban lesz álom is, meg nyári harangzúgás is, meg mennyei hinta-palinta is .
Így történt aztán, hogy az idén is influenzát bocsátott rám a jó Isten, amivel máig sem t udtam betelni, pedig most már harmadik hete tart.
Sínylődő beteg vagyok, ahogy a konyhán beszélik rólam s ez nagyon neveli az önérzetemet, mert ez igazán olyan pozíció, amire nem számítottam.
Más ember mennyit lót-fut, míg kormányfőtanácsos lesz, vagy fő r endiházi tag, vagy beér az ötödik fizetési osztályba soron kívül, én meg csak fekszem csöndesen és mégis sínylődő beteg lett belőlem.
Szintén soron kívül, de egészen a magam emberségéből .
- De azért még sokáig elhúzhati szögény, mert hallom, tökéletesen eszin van akkor is, mikor félrebeszél .
Ezt is a konyhán mondják, még pedig Mári néni mondja, a csirkés asszonyunk, aki éppen most tette le a próbát a pengőszámításból.
El kell ismerni róla, hogy nincs az a kerekes, aki úgy kerekítsen, mint ő, hanem az angyalok dialektusához nincs füle Mári néninek.
Azt hiszi, én beszélek félre, amikor az unokám kiabál ki az előszobából :
- Mátáta mötöte metetét !
Ami tisztán és világosan azt teszi, hogy a Máriácska megette a medvécskét.
Tudniillik a fából való Máriácska a poszt óból való medvécskét.
A Máriácskának, aki a sarokból vigyáz ránk , hogy jók legyünk, ez a tiszte.
Ő a megmondhatója, hogy hová lett a cocó, a trombita, a kis telefon s ha egyszer a karácsonyfa is el talál tűnni, akkor is bizonyosan benne lesz a Máriácska k eze.
Igaz, hogy ha Ferike odatérdelne elébe és megigérné neki, hogy sohase lesz többet rossz, akkor a Máriácska rávidámodna és megint előkerülne minden.
De Ferike még nem nagy ember, ennélfogva nem tesz megtarthatatlan igéreteket, letérdelni meg nem szere t , mert olyan kövér, hogy aztán a maga erejéből nem tud fölkelni.
De nincs is erre szükség, mert Ferikének jobb gondolata támadt .
- Alló, apapa! - veri a kis botjával az ágyam végét .
- Hallom !
- Apapa mötöje Mátatát !
Ha Máriácska megette medvécskét, most má r apapa egye meg Máriácskát.
Húszhónapos férfiútól ennél különb logikát igazán nem lehet várni.
Apapa azonban elborzadva húzza a fejére a plédet , amely tigrisbőrnek teteti magát.
Ferikének eszébe jut a kis Brehm és kiadja a parancsot :
- Bőc !
Bőc a tigrisnek a neve.
Hogy mit csinál a tigris, ha bőcnek szólítják, azt nem tudom, Brehm se tudja, de én úgy bőcök a pléd alatt, mint egy állatkert .
- Méc !
- Mit méc ?
- Méc bőc, apapa !
Addig újrázok, míg berekedek.
Ilyen állapotban már csak főrendiházat tudok játszani.
Lehúnyom a szemem és az arcomra húzom a kispárnát.
Ez nagyon csöndes játék és a közönség rögtön műsorváltozást követel .
- Üdecet !
Ez a kívánság egy kicsit zavarba hoz.
A kályha, az melec.
A víz, az idec.
A pohár, a váza, a tányér, a villanykörte, minde n amivel összetörőst lehet játszani, üdec .
- Ezt? - mutatom neki az órát az éjjeli szekrényen .
- Ne báts, apapa, - ráncolja össze a homlokát.
- Émélőt !
Persze, persze, a hőmérőt!
Hogyne, azt nagyon szívesen, tessék!
Egy kicsit hozzá is koccantom a márványhoz, hogy kedvet csináljak neki az eltöréséhez .
Mindjárt nem lesz láz, mihelyst hőmérő nem lesz .
Azért se töri össze a bórembukk.
Kihúz egy kutyanyelvet a kéziratpapírból, belecsavargatja a hőmérőt és boldog kacagással nyujtja felém .
- Tessék, apapa.
Tomamisz.
Kumene.
Csiam .
A Tomamisz a mi nyelvünkön csomag.
A Kumene annyit tesz, hogy cukor van benne.
Egy hónappal ezelőtt ez még úgy hangzott, hogy kukomenne, de a húszhónapos embernek már sok a mondanivalója és nem bajlódhat ilyen hosszú nevekkel .
- Csiam, csiam, apapa !
A csiam abból származik, hogy kinyissam?
Igen, csiam !
Kinyitom a tomamiszt és a hónom alá kapom a hőmérőt.
Ez olyan kacagtató mutatvány, hogy honorálni kell.
Két rózsás tenyérke elismerően rendezi a vánkosomat .
- Ducc, ducc, Fejite ducc apapához !
Csakhogy nemcsak Ferike jön apapához, hanem a tintás üveg is a kis kötény zsebében .
- Ananetike !
Apapa előkotorássza a tollat az éjjeliszekrényből és rajzol Ferikének egy aranyos Erzsikét.
Mire apapa készen van, akkorra Ferike is készen van.
Neki toll se kell hozzá, ő a tintásüveg dugójával rajzol Ananetikét a vánkosra.
Észre se venném, ha meg nem lökné a könyököm :
- Mititátá, apapa?
Kipaksz, nadita .
Elszomorodva nézem a hottentotta festményt a fehér vánkoson.
Bizony ebből kipaksz lesz.
Nagyikának semmi érzéke a primitív művészet iránt .
- Apapa, szödén apapa! - símogatja a gyerek a homlokom a tintás ujjacskáival.
- Ducc, apapa, iáddá !
Hát hiszen, ha minden kötél szakad, megyünk világgá, de egyelőre mást próbálunk, öreg.
Egyszerűen megfordítjuk a vánkost, Ananetikével lefelé.
Igaz , hogy így kettő lesz belőle, de az a fő, hogy nagyika egyiket se látja meg .
A vánkosom alatt van a piskótás doboz, azon élek én most, meg hideg tejen, meg meleg tejbe kásán, ami azt hiszem, mind a spanyol inkvizíció korából való találmány .
- Nédes! - csap le a gyerek a dobozra, mint egy éhes karvalyfiók .
Semmit a világon nem szeret úgy, mint a piskótát és semmit nem tilt úgy neki a doktor néni, mint a nédest.
Azt mondják, hízlal és ezek a mostani doktor nénik nem szeretik a Rubens gö mbölyű puttóit .
No, nekünk most nem parancsol semmiféle doktor néni .
- Kinyissam ?
- Csiam !
- Tessék !
A gyerek belemarkol a piskótába, mohón a szájához kapja, aztán gondol egyet és nekem nyujtja .
- Apapa mötöje nédest !
Semmi gusztusom sincs rá, de azért meg hatottan csípek le egy morzsát.
Micsoda szív van ebben az emberizinkben!
Hetek óta nem látott piskótát és most a nagyapját éteti először vele.
Hát van paradicsom, no, hiába .
A gyerek is úgy érzi magát, mint a paradicsomban.
Két marékkal tömködi befelé a nédest, orra, szeme, füle mind csupa piskótamorzsa .
Mire a nagyanyja beér, akkorra üres a doboz és mint sapka díszíti a kis ember aranyos fejét .
- Hát te, te? - csapja össze nagyi a kezét.
- Mit csináltál ?
A gyerek fölvonja gömbölyű vállát és felém biccent a fejével, kifelé fordítván mind a két tenyérkéjét :
- Apapa mötöte nédest !
Hát nem valóságos paradicsom ez ?
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE