ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Komáromi János

Egy leányért

Keletkezés ideje
1935
Fejezet
11
Bekezdés
852
Mondat
1805
Szó
20349
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11

2

Harmadnapra ezután Vatha Gábor budai lakásuk ebédlőjében álldogált az ablak előtt.
Összefont karral állt ott, hosszú-hosszú ideje már s az utca túlsó oldalán elterülő kertet nézte, amelyet magas téglafal fogott közre.

Odakint tündöklő alkonyatra készülődött a délután.
Kéken szikrázott az ég s elnyúlt árnyékai voltak már a fáknak.

Nem egyedül volt a szobában, mert az asztalnál - kissé maga elé hajolva - ott ült az édesapja is s holmi iratokat nézett át, melyeket a hivatalból hozott magával .
Nyugalmazott katonatiszt volt az öreg, úgy felül az ötvenen, oldalt választott hajjal s nyilt tekintettel, mint a régi katonatisztek általában.
Húsz esztendeje is elmúlt már, hogy nyugdíjaztatta magát az egykori hetyke százados úr s ezidőszerint főtisztviselője volt a postahivatalnak.

Alig tizenöt esztendőre futhatott az egykori százados szolgálati ideje, ám ez alatt az idő alatt is végiglakta a monarchiának legalább tíz helyőrségét s lelkében híven őrizte Ferenc József néhai birodalmának emlékét.
Kemény nevelést adott a három fiának s bajtársi viszonyban élt velük.
Legidősebb fia most is tagja volt az Egyetemi Századnak, a legkisebbet nemrégiben avatták hadnaggyá a Ludovika Akadémián s ezidőszerint Sopronban szolgált.
A három fiú közül pillanatnyilag csak Gábor, a középső tartózkodott odahaza és ha megfigyeli az öreg, okvetlenül észre kellett volna vennie, hogy nagy dologban törheti a fejét.
A néhai kapitány azonban egyszer sem nézett föl: a maga dolgával volt elfoglalva.

Egyszer aztán megfordult Vatha Gábor s így kezdte, közömbösre erőltetett hangon:

- Édesapám, mondanék neked valamit...

- Hallgatom - felelte az öreg, föl sem hajolva a munkájából.

A fiatal bányamérnök még mindíg összefont karral fordult az apjához:

- Ígérd meg azonban, édesapám, hogy semmi körülmények között sem fogod visszautasítani kérésemet!

- Hogy ígérjem meg látatlanba? - s itt már fölpillantott Vatha Elemér postafőfelügyelő úr is, kissé megütődve.
- Hogyan ígérjek meg valamit előre , amikor sejtelmem sincs róla, mit akarsz tőlem?

Vatha Gábor leengedte most a két karját s közelebb lépett az asztalhoz:

- A dolog egész életemre kihat, pedig tudod, nem szokásom játszani a szavakkal .
Arról lenne szó, kedves apám, hogy ma délután fáradj át Veér Tamás bácsiékhoz s kérd meg részemre Márta leányuk kezét!

Itt már az öreg is felállt s annyit mondott, meglepetés nélkül:

- Nagyon szívesen.

Ám ugyanakkor megállt, köhintett kettőt s csavart a hosszú bajuszán.
Mintha elsiette volna kissé a dolgot, ami pedig nemigen fordult elő nála máskor .
Megindult a szobában föl és alá, maga elé hajtott fejjel, mialatt a fiú visszafogott lélekzettel várt sorsára az asztal mellett.
Járkált az öreg föl és alá, egyszer köhintett még s annyit mondott aztán, inkább a sajátmaga megbiztatására:

- Hát persze... persze...

Ugyanakkor hirtelen léptekkel megindult a harmadik szoba felé, ott benyitott félig s bedugván fejét az ajtón, nyugodtabb hangon szólt be:

- Anyjuk, gyere csak ki egy percre!

Néhány pillanattal reá egy alacsonyabb termetű asszony libbent át az ebédlőbe és míg a férje meg fia hallgatagon várt kétfelől az asztalnál, kíváncsian nézett föl az urára:

- No, mi az, öreg?

A férje annyit mondott:

- Gábor azt akarja, hogy kérjem meg számára a Márta kezét...

De az asszony alig várta be a mondat végét.
Ahelyett odalépett a fia elé, magához húzta a fejét, átkarolta a nyakát s homlokon csókolta.

Mély csend következett ekkor.

A mama székbe ereszkedett, az apa is leült, a fiú állva maradt:

- Indulhatunk, édesapám?

Az öreg nem felelt mindjárt.
Maga elé gondolkozott keveset, mintha a jövendőben próbált volna kutatgatni s akkor feltartotta mutatóujját a fia felé:

- Úgy látom, kissé el találtam sietni a dolgot, pajtás.
Hiszen megkérem neked feleségül, ha nagyon muszáj, de még nem tisztáztunk egy kérdést.
Mire akarod elvenni?

- Ugyan! - kiáltott föl a mama, aki talán ezt a fiát szerette legjobban.
- Hát hogy élnek a többi fiatal házasok?
Istenem, csakhogy ezt is megérhettem! - s a zsebkendője után nyúlt.
- Mennyire szeretem ez a Márta-gyereket!

Az apa komoly szemmel intett, hogy szava volna kettejükhöz.
Majd így beszélt:

- Jól tetted, Gábor fiam, hogy apádnak szóltál először, így volt ez mindenkor a családunkban.
Anyád kezét is az apám, a te nagyapád kérte meg valamikor nekem...

- Ez igaz! - szipogott közbe a mama.

- ...azonban nyitva maradt a nagy kérdés, - folytatta az öreg olyan hangon , mintha nem is vette volna észre a felesége közbeszólását - mire akarsz családot alapítani?
Hiszen igaz, a leányok nem maradhatnak örökké pártában s a fiatalemberek is utánanéznek előbb-utóbb a párjuknak, de hol akarsz te ma családalapításra gondolni, mikor világok dőlnek össze?
Erre válaszolj nekem!

Vatha Gábor, akinek barna és kemény arcéle élesen vált ki a szoba esteledő színeiből, egyet lépett előre:

- Kedves szüleim!
Bölcsőbeli kora óta ismerem azt a leányt, kis játszópajtásom volt s már gimnazista-koromban is ha merészebben próbált reánézni valaki, abban a pillanatban - ütöttem!
Ahogy nőttünk-nőttünk egymás oldalán (hisz akkor egy házban laktunk még), remegve vigyáztam minden lépésére és minden pillantására.
Ő is tudja, hogy csak ő lehet a feleségem!
Ami pedig azt illeti, miből tartom majd el a feleségemet, csak annyit mondok egyelőre, hogy mától számított három esztendőre oltár elé vezetem Mártát...
Ha idehaza nem tudnék állást kaparni magam alá, világgá megyek!
Nem olyan apró exisztenciára gondolok, hogy csak tengődvén belőle, szaporítsuk a kettőnk gondjait, hanem a tenyeremen akarom hordozni leendő hitvesemet.
Csak arról van szó ezúttal, hogy lekössem magamnak .
Tudom, hogy Márta halálig bízhat bennem...

A mama itt már nem bírt magával.
Felpattant:

- Indulhatunk!

A sürgető biztatásra az egykori vitéz százados úr is kénytelen volt beadni a derekát:

- Nem bánom...
Gyerünk!

Persze nem indultak abban a szempillantásban, mert a mamának először ki is kellett készítenie magát a nevezetes útra.
Hanem úgy félóra mulva megindultak mégis.

Hallgatagon haladtak fölfelé a Királyhágó-utcán, amelynek - a Vatha-család lakásától számítva - állandó emelkedése van a Fodor-utca sárga villájáig.

Hallgatagon mentek...

A mama titkolt ujjongással, hogy egyik fiának sikerül végül feleséget szereznie , mert arról, hogy kosarat adjon esetleg Veér Márta, szó sem lehetett az adott körülmények között.
Az apa arra gondolt, mit rejthet méhében a közeljövő, Vatha Gábor viszont a terhen jártatta eszét, melyet a vállaira fog rakni ezzel a leánykéréssel.
De pillanatig nem habozott.
Mindössze pattintott s annyit szólt maga elé, alig hallhatóan:

- Egy magyar lányért teszem...

Mentek fölfelé, lassú lépésben.

A nap lemerült már a Svábhegy orma mögé, de a hegytető fölött aranypor csillogott, jelezve a nap lesüllyedt útját.
És mialatt tarka villák kettős sora között kapaszkodtak volna fölfelé, szelíd nyugalom szállt a budai hegyre a készülő estében.
Augusztus havának békés második fele volt ez, Szent István-napja előtt alig egy-két nappal, olyan idő tehát, mikor a gólyák nyugtalankodni kezdenek már a kunszentmiklósi lápok és kiöntések körül s bizonyosra lehet venni, hogy három-négy napon belül a magasba surrannak s kóválygó seregeik sokáig, igen sokáig fognak kerengeni aztán a nádasok, tanyák fölött és a városok templomtornyai körül...
Mert a válás mindig nehéz !
Megindulnak aztán nyílegyenesen déli irányba és nem állnak meg, csak a szerecsen országokban valahol, ahol mindig függőlegesen tűz a nap.

És amint fölfelé haladtak volna lépést, hátukban mind magasabbra kezdtek kiemelkedni a Gellért-hegy citadellája, a Várhegy a halott királyi palotával, a Tabán meglapult házai, túl a Dunán pedig kupolák, tornyok, utcák és terek, egyik felől az Alföld, másik felől a kerepesi dombsor...

Különös alkonyati visszfények játszottak mindenfelé, amikor befordultak a Fodor-utcába s megálltak volna a sárgafalú villa kapujában.
Látni lehetett jól , hogy Veér Márta két öccse a dombnak felnyúló kert legtetején játszadozik , különben nagy csend volt a házban, mintha mindenki elhagyta volna erre az alkonyatra.
És ahogy pillanatra megálltak volna így a kapuban, hogy fújjanak keveset, Vatha Gábor mégegyszer és utoljára széttekintett ebben a keserves világban s azt súgta az anyjának:

- Nyugtalan vagyok kissé, anyám...

- Ugyan már! - legyintett reá a mama.

S azzal erősen nyomta meg a villamoscsengő gombját.

A csengetésre Veér Márta édesapja sietett elő, hogy kaput nyisson.
Ahogy meglátta régi pajtását, a nyugalmazott katonát, lelkesülten kiáltott föl:

- Kezét csókolom, nagyságos asszonyom!
Isten hozott, öreg barátom!
Szervusz , Gábor öcsém!

Mindezt egy lélekzetre kiáltotta el, mint az olyan ember, aki igazán örül rég nem látott pajtásának.
Mert azóta, hogy a Veér-család ide költözött át a közös házból, gyérültek, egyre gyérültek a kölcsönös látogatások, noha változatlan maradt a barátság, - mint azt Veér-papa többször is kifejtette.
Kivétel Vatha Gábor maradt csupán, aki - valahányszor hazatoppant a világ valamelyik tájáról - első útja a Fodor-utcai házba vitte, ha csak annyi időre is, hogy kezet csókolhasson a leánynak.
És jaj lett volna olyankor annak a meggondolatlan fiatalembernek, aki Veér Márta körül mert volna kísérletezni esetleg!

Miután Veér-papa üdvözölte a kedves vendégeket, lelkesen kiáltott fel újból , miközben rokonszenves kíváncsisággal fordult oda rég nem látott katonapajtásához:

- Ugyan minek köszönhetjük ezt a kivételes szerencsét, nagyrabecsült barátom?

- Majd megtudod odabent - emelte reá szemöldökeit halálos-komolyan az öreg Vatha.

Veér tata abban a pillanatban mindent tudott.

Akkorára felesége, egy komoly természetű asszony is előjött a házból s belékarolt Vatha-nénibe, aki fáradhatatlan volt a faggatódzásban:

- Hogy vagy, kedves?

- Csöndben élünk, kedves - mondta a Veér Márta édesanyja.

S jó darabig folyt a terefere az öregek között, mialatt Vatha Gábor besietett a házba, mert sehol nem látta a leányt, aki az egyetlen volt számára e világban .
Odabent rábukkant a harmadik szobában, amint szembejött vele Veér Márta ...
Lábujjhegyen, szinte nesztelenül jött a leány, elnyílt volt a szeme s remegő a szája:

- Értem jöttél, Gábor?

- Érted jöttem, Márta!

Nem hajtotta le kissé a fejét, amint az ilyen esetekben szokásos, ahelyett remegő szájjal mondta:

- Mindig várni fogok reád, Gábor, míg csak magaddal nem vihetsz.
Ígérem neked , hogy halálig hű menyasszonyod és feleséged fogok maradni!

- Köszönöm, Márta.
Én pedig megígérem neked, hogy te vagy számomra az egyetlen és mindig az ölemben foglak hordozni - szólt mély elfogódottsággal Vatha Gábor.

Akkor a leány vőlegénye szájához emelte a száját:

- Most már megcsókolhatsz...

...Csak arra rebbentek szét, hogy megcsikordult az ajtó.
Az öregek léptek be , miközben Veér Márta kedves ügyetlenséggel próbált igazítani valamit megbomlott haján.
Akkor - akaratlanul is - úgy álltak fel kétfelől, hogy a két szülői pár szemben állt egymással: Vatha Elemér postafőfelügyelő úr a feleségével, Veér Tamás, az államvasutak főmérnöke az asztal túlsó felén szintén a feleségével .
Vatha Gábor az ablakhoz húzódott a leánnyal.

Akkor fél lépést tett előre Vatha Gábor édesapja, kissé idegesen forgatta ujjai közt a kalapját s köhintvén kettőt, belefogott, hogy megadja ezáltal módját a dolognak:

- Igen tisztelt nagyságos asszonyom!
Öreg kenyerespajtásom, Veér Tamás!
Édes Márta húgocskám!
Mivel úgy illik, hogy ne rontsunk ajtóstul a házba, a legelején kezdem, amint cselekedték az elődeink is, jámbor szándékainknak bejelentése alkalmából.
Amidőn még csak Ádám és Éva élt a földön, már abban az időben is...

Itt vakmerően avatkozott közbe Vatha Gábor:

- Édesapám, kár olyan messze kezdeni!
Én már megegyeztem Mártával...

- Ne légy tiszteletlen! - szólt rá megütődve az öreg.
- Ha kigondoltam magamba az úton, el is mondom!

S folytatta, minden emóció nélkül.
Mikor ahhoz a mondathoz ért végül: "mert örök igazság marad mindenha, hogy nem jó az embernek egyedül élni!", a két mama szipogni kezdett, a két öreg ellenben keményen tartotta magát.

Ezen az estén úgy kilenc óra tájban, mialatt a szülők odabent beszélgettek tea mellett, Vatha Gábor a kertben álldogált Veér Mártával, szorosan egymáshoz simulva.
Fönt első negyedében állt a hold, felhők szaladtak az égen.
A magasban szél zúghatott tehát, idelent azonban nagy volt a csönd.
A leány vőlegénye vállára hajtotta fejét s az ezüstfényben úszó város felé nézett.
Fáradt volt kissé.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE