Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Árpád
A havasok ura
Keletkezés ideje
1906
Fejezet
10
Bekezdés
852
Mondat
1687
Szó
24627
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
II.
A hegyi lapály tulsó oldalán levő bokrok közül néhány percz mulva valami kétszázötven ember lépett ki a tisztásra.
Ifjabbak, öregebbek, össze-vissza.
Majdnem mindegyik fel volt szerelve lőfegyverrel, tarisznyával, vadászkéssel és egy batyuval a hátán , melyben nyilván az elemózsiát czipelte.
A tisztásra lépve, megütődve tekintettek a pakulár-kunyhó felé.
Látszott rajtuk, hogy ez elhagyatott, csendes havasi tájon nem számitottak emberlakta helyre.
Balassa megkönnyebbülve nézett össze Ursával, a kinek széles arczán megjelent az öröm.
Hisz ezek nem móczok, hanem lekenczei székelyek!
Jóravaló, derék földesgazdák egy szálig.
Ezektől nincs mit tartani.
Ki is lódult rögtön a házból s magasra emelt kucsmával üdvözölte őket.
- Kerüljetek errébb, atyafiak!
Mink vagyunk itt! - kiáltotta harsányan.
A székelyek bizalmatlanul tekintettek rá.
Látták, hogy bár csizmában és magyaros mellrevalóban jár, az arcza oláh.
A csapat őszhaju vezére előrelépett s ridegen rászólt:
- Az én becsületes nevem Kaszás Mózes.
Ha jóban jársz, te kerülj errébb és mondd elé , hogy ki az a »mink «?
Most Balassa is kilépett a házból s a csapat felé indult.
A mint az öreg székely megpillantotta, eleinte hitetlenül bámult rá, azután hirtelen észbekapott s gyorsan feléje sietve, meghökkenve kiáltotta:
- Szent Isten, Balassa ifju uram, mi történt kegyelmeddel!
- Én vagyok, Mózsi bátya - válaszolta komolyan az ifju s kezet fogott az öreggel, a kit régebbi lekenczei vadászatai idejéből ismert, - nehezen ismert meg ugy -e?
- Hejnye, hejnye, be nem gondoltam volna, hogy itten találjuk a hegyen!
Mi történt , instálom?
Ugy nézem, meg vagyon sebesülve?
- Meg, de már nincs semmi bajom.
Hová igyekeznek?
Az öreg megvakarta üstökét és felsóhajtott.
- Hosszu sora vagyon ennek a mi dolgunknak, tekintetes urfi.
Merthogy mi bizony bujdokolunk.
Ugy igaz, instálom: el kellett bujdosnunk hazulról, mert a móczok felperzseltek és nem birtunk velük.
Az asszonyféle, meg a gyereknép még csak elmenekülhetett Vásárhely felé idejében, minket azonban már elvágtak tőlük s ekképen irányt kelletvén változtatnunk: bevettük magunkat ide a havasra, hogy majd átvergődünk rajta valahogy Magura, meg Pálfalva felé, azután még tovább Deésnek , hogy onnét majd Kolozsváron, meg Tordán keresztül visszavergődjünk Isten segedelmével valahogy Vásárhelyre.
- Bajosan fog menni ez a dolog, Kaszás uram - mondotta fejét rázva Balassa, miközben szétnézett a köréje sereglő góbék között (igy hivják ősi magyar nyelven a lovas » lófő« székelyt, ki lovon teljesitett katonai szolgálatot ).
Ha kelmedék Magura és Pálfalva felé akarnak kijutni Deésnek, akkor akár mindjárt vissza is fordulhatnak.
- Bizony vissza - bólintott fejével Ursa.
- Miképen lehessen az, instálom? tudakolta megütközve az öreg.
- Aképen, Kaszás uram - válaszolta az ifju - hogy itt ezen a vidéken is mindenfelé a móczok az urak.
Enélkül a hű Ursa nélkül, ki itt áll a hátam mögött és a legbecsületesebb emberek közül való a világon, már én sem lennék az élők sorában...
Balassa egy pillanatig elhallgatott, azután pár szóval, röviden elbeszélte a feszülten figyelő gyülekezetnek, hogy mi történt vele és családjával ezelőtt két hónappal.
A góbék sorain keresztül haragos zúgás morajlott végig az elbeszélés bevégeztével.
Itt-ott fenyegető öklök emelkedtek a levegőbe, s heves fölkiáltások hallatszottak.
Az egyszerüségében is mélyen meginditó elbeszélés módfelett fölingerelte a máskülönben is könnyen lobbanó székelyek vérét, ugy hogy e pillanatban minden habozás nélkül készek lettek volna megrohanni a gyilkos móczokat, még ha tiz annyian lettek volna is, mint ők.
Az öreg Kaszás nehezebben gyult lángra, mint ifjabb vérei.
Balassa elbeszélése inkább lehangolta a tapasztalt székelyt.
Tünődve, aggodalmasan rázogatta ősz fejét, s elgondolkozva hümmögetett.
- Hm... hát ez nagy baj - dörmögte félhangosan - főleg pedig azért igen nagy baj , mert most már vissza se mehetünk ismét a havasról.
Odalenn Fiáthfalván, a hol átjöttünk, szintazonképen garázdálkodnak már eddig a móczok, mert már akkor is igen fenyegettek.
Ha már most az előre vezető út is el vagyon zárva mi előlünk, - akkor benne vagyunk az egérfogóban és se be, se ki, se előre, se hátra...
Nagy baj ez , tekintetes urfi; a felettünk való Uristen tudja, hogy mi lesz... én ugyan nem!
Balassa szemei megvillantak.
- Megmondom én, Kaszás uram, hogy mi lesz! - kiáltotta kemény, messzecsengő hangon , hogy a leghátulsó sorokban is meghallhassák - az életben ugy van, hogy a ki mit elvesz tőlem, a mi az én birtokom: azt visszaveszem, ha tudom, szép szóval, ha nem , hát erőszakkal, de mindenképpen visszaveszem, mert a mi az enyém, az az enyém !
Igaz -e, atyafiak?
- Igaz a! - zúgták egyhangulag a székelyek.
- No már most, ha ez igaz és ha ezek a bocskoros gyilkosok el akarják tőlünk venni az életünket, a mely a mi birtokunk: nem természetes -e, hogy minden erőnket összeszedve, megvédjük életünket?
- Ugy igaz a! - kiáltotta lármás egyetértéssel a gyülekezet.
- Ennélfogva igenis, meg fogjuk védeni! - folytatta Balassa lelkes hangon, s szemeinek tüzes áradásával egészen fölvillanyozta a tömeget, mely mindegyre közelebb nyomult hozzá s nagy figyelemmel hallgatta.
Vezért fogunk választani, atyámfiai, a ki jól ismeri a havast és jól ismeri a völgyekben és általában az egész vidéken fekvő összes falvakat is.
Vezért fogunk választani, a kinek eszében, bátorságában, igaz magyarságában és egyéb tudományában megbizhatunk.
Vezért fogunk választani, hogy megtarthassuk, a mi a miénk és megbüntethessük, a ki mit el akar tőlünk venni!
Itt fenn a hegyen természetesen nem maradhatunk, mert nincs fedél, a hová ennyien megvonulhassunk és nincs élelem, melylyel testi jóvoltunkat fentarthassuk.
Azt kommendálom tehát, hogy huzódjunk le mindnyájan igy, a hogy vagyunk, Pálfalvára az én kastélyomba és birtokomra, a mely elég lesz mindnyájunknak.
A kastélyt ugyan leégették a móczok, de ha egyesült munkával nekivetjük a vállunkat, hamarosan rendbe hozhatjuk és fedél alá kerithetjük a többi leégett épületeket is.
Az összes épületek falai erősek, azok nem pusztultak el.
Magában apáim kastélyában 18 szoba van; a többi melléképületben is van összesen valami huszonnégy-huszonöt.
Elférünk mindnyájan, s ha megszorongatnak a móczok: sokáig tarthatjuk magunkat a falak között, mig valahonnan segitség érkezik, ha ugyan rászorulunk a segitségre és mi magunk is nem verjük tönkre azokat a sötétben bujkáló, vérengző gyilkosokat.
Legelsőbben is tehát válaszszunk vezért, a ki mindnyájunk élére állva, kezébe vegye a parancsolás jogát.
Egységes akarat és engedelmesség nélkül nem lehet csinálni semmit, ezt ugy -e bizony, mindenki tudja?
- Ugy van!
Ugy van! - helyeselte zajosan a tömeg.
- Sohse választgassunk külön-külön szóval, tekintetes Balassa uram! - szólalt meg az öreg Kaszás, s fölkapaszkodva egy utjában lévő csonka fatörzsre, elkiáltotta magát : azt válaszszuk meg, atyafiak, a ki fiatalságban, észben, tudományban és vagyonban - mert erre is nagyon rászorul, a ki háborus világban él, miképpen mi - mindnyájunk között első.
Tekintetes Balassa György, vitézlő nemes fiatal urunk legyen a vezér !
Éljen!
- Éljen!
Éljen! - visszhangozták harsány egyetértéssel a székelyek, s néhányan vállukra kapva az ifjut, magasra emelték, hogy mindenki lássa.
- Éljen a gazdám! - orditotta lelkes bömböléssel Ursa is, s nagy örömében szinte lekaszált vastag karjaival néhány körülötte éljenző góbét.
Balassa leszállt a székelyek válláról, s intett, hogy beszélni akar.
- Elfogadom atyámfiai a vezérséget - mondotta komolyan - de csak ugy, ha jól meggondolták kendtek, hogy mit cselekszenek.
Olyan nemzetségből való vagyok, mely már sok vitéz katonát adott a hazának, vezéri sorban is, tudom, mi az engedelmesség, de azt is tudom, hogy mi a parancsolás.
Gondolják meg kelmetek tehát még egyszer jól.
Ha elfoglalom a vezéri helyet, ez azt jelenti, hogy attól a percztől kezdve itt katonák vannak és nem földesgazdák.
Katonai tehát attól fogva a fegyelem is, a parancs is, az engedelmesség is.
Kegyelmetek fegyveres szabad csapattá válnak, a melynek én leszek a hadnagya, vezére, feje, szóval: én parancsolok és kegyelmetek szó nélkül engedelmeskednek.
Ha pedig csak egy ember van is kegyelmetek között, a kinek az nem tetszik, vagy azt érzi magában, hogy nem tudna nekem vakon engedelmeskedni, vagy okosabb vezért tud, mint a milyen én lennék: mondja meg bátran most, hogy visszautasithassam a vezérséget, mert ha akkor talál szólni, a mikor már átvettem a vezérséggel járó hatalmat is: főbelövetem!
Ez kemény szó volt.
Süvöltött, mint a levegőben megsuhogtatott éles aczélpenge.
A székelyek összenéztek, de aztán kitört belőlük a viharos elismerés: Kemény beszéd , az igaz, de a ki igy beszél és igy érez - az vezérnek való.
Tud akarni és tud vasakarattal parancsolni, mindnyájuk jóvoltáért.
A Balassák nemzetsége különben is igaz magyar vér volt időtlen idők óta , s az marad bizonynyal az idők végeiglen.
- Kegyelmed a vezér, tekintetes Balassa uram! - szólt mindnyájuk nevében az öreg Kaszás Mózes, s leemelve fejéről kucsmáját, ünnepélyesen esküre emelte kezét : esküszöm a mindenható Istenre és az ő egyszülött fiára, az Ur Jézus Krisztusra, hogy éjjel és nappal hűségesen követni fogom, mindig és mindenben engedelmeskedem és soha erről a becsületes fogadalmamról meg nem feledkezem.
Isten engem ugy segéljen!
Midőn erre a többiek is rendre letették a fogadalmat, Balassa felállt a csonka fatörzsre s fövegét leemelve, szintén ünnepélyesen megesküdött, hogy a vezéri hatalmat mindnyájuk jóvoltára fogja használni és megszabadulásuk érdekében mindent elkövet, a mi eszétől, ügyességétől és képességétől csak kitelhetik.
...
Igy alakult meg a Padura mare havas rengetegeiben a későbbi Rákóczi harczok viharos idején olyannyira nagy hirre emelkedő szabad székely csapat 1704 julius 8-dikán.
*
A történtek után Ursa nem féltette többé fiatal gazdáját, hogy esetleg talán még nem heverte ki egészen a sebet és a gyászt, mely fiui szivét érte; látta, hogy ugy gondolkozik és aképen cselekszik, mint egy az élet ezernyi küzdelmeiben máris megaczélosodott férfi, a ki a maga terveivel, czéljaival tisztában van s meg tudja magának jelölni az e czélok elérésére kipéczézhető utakat is.
A székelyek tábort ütöttek a tisztáson s később elfogyasztották a délebédet.
Ebéd után Balassa összeült tanakodni Ursával, hogy a Pálfalva felé vezető hegyi ösvények melyike volna a jelen körülmények közt legczélszerübb?
Persze, nagyon bajos e fontos kérdésben a döntés, ha még azt sem tudja az ember, hogy a móczok hatalma körülbelül meddig terjed?
Kiterjeszkedett -e már a havas magasabb pontjaira is, vagy egyelőre még csak a völgyekben fekvő falvakban garázdálkodnak - ha ugyan még van miben garázdálkodni és már el nem pusztitottak mindent, a mit sem ellopni, sem elkótyavetyélni nem lehetett.
- Azt gondolom, domnule (uram) - mondotta Ursa - hogy lenn maradtak a faluban s a hegyekre nem mentek föl.
Tudják azok az istentelenek, hogy idefenn nincs semmi elvinni való, nem vesztegetik tehát haszontalan munkával az időt, hanem dőzsölnek abban, a mit összeloptak.
Képzelem, micsoda vig kalamajka, dinum-dánum és nagy bolond kurjongatás járja faluról-falura, s micsoda részegeskedést tesznek a rablott borral.
Tőlünk is elloptak a czudarok valami huszonkét hordóval, mert annyi volt még a külső pinczében.
A házi pinczében is állt három hordó, ez öszvesen 25 hordó drága jó bor, közte tiz éves termés is valami hat hordónyi...
Hej, hogy az ördög vigye el őket!
Bizonyos, hogy az egészből nem maradt egy csepp se, pedig jól fogna nekünk is , ha majd egyszer hazajutunk.
- Hamar hazajutunk Ursa, csak tudnám: melyik ösvényen induljunk le.
- Ne igen sietnénk tán, urfi - szólt óvatosan az oláh, s el-elnyujtogatta a szót , mint a ki nem szivesen mondja ki, mit gondol - jobb, ha minél lassabban igyekezünk innét lefelé, semmint ha hamar hazajutunk.
Az uttal nem sokat gondolok, mert mind között a »Farkasszoritó« nevü ösvény a legjobb és legbiztosabb, ismerni is azt ismerném legjobban - de gondolok a móczokkal, mert hej, kutyamáju nép az urfi... még nem ismered.
- Majd megismerem! - mormogta fenyegetve Balassa.
- Jó, jó...
Majd.
De addig is ügyelni kell, mert olyanok azok, kis uram, mint télen a farkas: egyenként gyávák, párjával el lehet őket verni egy szál bottal is, de ha sokan vannak és falkában csatangolnak, akkor nem gyávák és nem lehet őket elverni egy szál bottal, de még kettővel se.
Ba Zeu!
Ismerem a pokolravalókat, azért vagyok a fajtájukból való.
Jóravaló ember is akad pedig köztük elég - lám, a gaz Opre Simeon apja is bár részeges, de azért jóravaló ember, a ki apádékat is védelmezte tulajdon fia ellen, mig el nem zárták valami ólba, - de mit ér, ha a gonoszok sokkal többen vannak és nem a jók parancsolnak, hanem a rosszak.
- Mindezt meglátjuk, Ursa!
Most az a kérdés, hogy melyik uton lehet bejutni a falunkba leghamarabb.
- Mondottam, hogy a »Farkasszoritó « -n.
- Merre van az?
- Túl kezdődik a vörös fenyőkön s egész a hegyek alá viszen a nagy lunkáig.
- A nagy rétig?
- Addig.
A pálfalvi nagy rétig.
- Akkor azt az utat választom - jelentette ki határozottan az ifju.
Ursa hümmögve vonogatta a vállát.
Látszott az arczán, hogy nem tetszik neki a dolog .
Balassa viszont sokkal többre taksálta a becsületes és hű ember értékét, semhogy meg ne kérdezte volna, hogy miért nem tartja jónak a választást?
- Azért urfi - válaszolta az oláh - mert ezen az ösvényen leggyakrabban csatangolnak a móczok s nem igen lehessen ugy lejutni rajta, hogy közeledésünket időnek előtte meg ne tudják.
Ne feledd, hogy többen vannak, mint mi. Végigverni, amugy istenigazában csak ugy lehetne rajtuk, ha meglepnők őket, váratlanul, este vagy éjjel...
- Helyes!
Ez igaz.
De ha nem tartod jónak a »Farkasszoritót« - melyik ösvényen menjünk?
- A »Pleskán« urfi, a Pleskán! - mondotta élénken az oláh.
- Miért hivják »Kopasz « -nak azt az ösvényt?
- Azért, mert végig sincs rajta egy szál fonyóka vagy bokor - tiszta, mint a tenyerem, csak az a baja, hogy némelyik helyen annyira meredek, hogy leülepedve kell lecsuszni rajta, mint a fausztatón.
- Melyik a rövidebb út?
- Ez.
Két órával rövidebb, mint a másik.
- És hol végződik?
- A szőlőhegyek mögött, a bükkösben.
- Tehát a templom irányában?
- Igenis, abban.
- Jártál vagy egyszer ezen az ösvényen?
- Jártam én kétszer is, urfi! - bólintott fejével a Herkules - erre ne legyen gondod .
Elvezetlek én hiba nélkül!
A hol én egyszer az életben nyomot hagytam a csizmám patkójával, én ott husz esztendők mulva is eligazodok.
- Jól van Ursa, legyen ugy, a mint tanácsolod: nem a »Farkasszoritón« fogunk lemenni , hanem ezen a »Pleskán «.
Batyuzd el estig a holminkat és készülj fel az utra: a mint mindennel rendben leszünk: elindulunk Isten nevében és visszafizetjük a pálfalvi móczoknak is a sok gyászt, a mit miattuk szenvednem kellett.
- Jó lesz, urfi!
Estig felkészülök.
Bezárom ezt a házat s a kulcsát magammal viszem emlékül, hogy mindétig rágondoljak, ha majd a kezem ügyébe kerül.
Jó volt ez a szegény kaliba két hónapig.
Nem tudom, mit csinálunk, ha nem lett volna.
- Igazad van; én sem fogok megfeledkezni arról a két hónapról - mondotta Balassa meleg hangon s szeretettel tekintett körül a fehérre meszelt, kis gerendás szobácskában, melyben két hónapig menedéket talált s a hol egészségét is visszanyerte.
Fejét ugyan egy darabig még bekötve kell hordania, arcza is halavány - de mindent egybevetve, nem érezte magát többé betegnek, hanem egészségesnek, jó testi erőben, mintha nem is lebegett volna két hétig élet és halál között.
Azután kiment a tisztásra, az ott táborozó székelyek közé s azokat is utasitotta , hogy készüljenek; estefelé el akar indulni Pálfalvára.
- Mondja kegyelmed, Kaszás uram - intette magához az öreg góbét - nem hallá véletlenül hirét Gyárfás Kelemen óbesternek?
- Nem biz én, hadnagy uram! - rázogatta fejét az öreg - ki légyen ő kegyelme?
- A fejedelem ő nagyságának huszár óbestere, a csikszéki Gyárfás nemzetségből.
- Azokat ugy szakmányában esmérem... de nem igen erősen.
Tehát az óbester urat sem esmérem.
- Azért kérdezem, mert ezt a Gyárfás óbestert küldte ki a nagyságos fejedelem, hogy megregulázza huszárjaival a móczokat.
Azt gondoltam, hogy tán hallott kegyelmed róluk valamit utközben.
- Nem én, semmit.
Kendtek sem - ugy -e atyafiak?
- Nem bizony, semmit! - hangzott egyszerre tiz helyről is a tagadó válasz.
- Pedig jön valahol, az bizonyos!
- De már vitéz hadnagy uram - csóválta fejét az öreg, ki a vezérválasztás óta hűségesen meg »hadnagy uram « -ozta Balassát, a mint dukált - ha azon Gyárfás óbester ur nem tudja ugy a járást, hogy bekötött szemmel is eligazodjék a hegyek között - akkor ugyan tévelyeghet, a mig bele nem gabalyodik, hetekig, mig odatalál, a hová jutni akar!
Addig ugyan százszor is lehuzhatja és kizsigerelheti bőrünket a mócz.
- Szóval, nem tudnak róla?
- Nem biz a semmit!
Balassa belátta, hogy a fejedelem által kiküldött huszárságra sem ő, sem más magyar ur ezen a lázongó havasi vidéken nem számithat.
Nem is foglalkozott tovább a dologgal.
Könnyelmüség lett volna olyan segitségre számitani, mely egyelőre a legnagyobb mértékben bizonytalan.
Estefelé hat óra tájban a székelyek fölkerekedtek s jelentették, hogy készen állanak az indulásra.
Balassa komoly szavakkal kötötte szivükre az óvatosságot és a legszigorubb rendet , azután még egy futólagos tekintetet vetett a kis pásztorkunyhóra s a fölkerekedő kétszázötvenkét főnyi csapat élére állva, elindult - Ursa vezetése mellett - észak felé.
Ursa lépkedett legelől.
Jól fel volt pakolva; más emberfia ugyancsak megérezte volna a terhet, az ő hatalmas , széles hátán azonban kétakkora podgyász is elfért volna.
Lomhán lépkedett előre, de ez a látszólag lomha járás annyira csalékony volt, hogy Balassának is, az utána nyomuló székelyeknek is ugyancsak fürgén kellett szedegetniök a lábukat, hogy el ne maradjanak a Herkulestől.
Igyekeztek is szaporán előre, mig a fokozatosan lefelé kanyargó keskeny hegyi ösvény terepviszonyai csak megengedték.
Később már nem ment ily simán a dolog: vigyázni kellett.
Az esti homálylyal a nehézségek is nőttek.
A kavicsos, vizmosásokkal meg-megszaggatott uton könnyen felbukott, a ki nem ügyelt elég óvatossággal lába alá - hiába mondotta volt Ursa, hogy olyan sima az út, mint a tenyere.
Ha ugyan egy kis szelid csalafintaság nem lappangott ebben a hasonlatban , mert az Ursa izmokkal átfont, vastag, kemény tenyere ugyancsak nem volt sima.
A menet hossza meghaladta a négyszáz lépést.
Egymás mellett legfölebb ketten mehettek; de oly keskenynyé is vált gyakorta a lefelé vezető ösvény, hogy csak egy ember fért el rajta, s ez módfelett meglassitotta a haladást.
Este nyolcz órakor - napnyugta után - lassanként sötétség borult a hegyvidékre.
Ursa eddig lankadatlanul haladt előre és kitünő utmutatónak bizonyult, most azonban még inkább meggyorsitotta lépteit, s csakhamar azzal a tanácscsal fordult Balassához , hogy jó lenne, ha a székelyek aképen szedegetnék lábaikat, hogy éjfélután két órára okvetlen elérjék a pálfalvi szőlőhegyeket, honnan a falu már csak egy futamodás.
Balassa elértette, hogy mire czéloz az óriás.
Éjjel akar bevonulni a faluba, vagy legalább is a kora hajnali órákban, midőn jórészt - valószinüleg - még mindenki alszik.
Az ugyan éppen nem volt olyan nagyon bizonyos, hogy a móczok minden elővigyázatról megfeledkeztek volna.
- Csak egyszer ottan legyünk - mondotta Ursa, s szemei fenyegető tűzzel villantak meg.
Balassa hátraszólt az embereknek, hogy oly gyorsan iparkodjanak előre, a mint csak lehet.
A fáradságot majd kipihenik a falu közelében levő bükkerdő fái alatt.
Addig azonban haladni kell.
A székelyek bólintottak, hogy igenis, értik.
Mennének gyorsabban is, de a sok bagázsia és czókmók nem engedi.
- Azt majd le kell rakni, ha elérjük a bükköst.
Szekereket fogunk szerezni a szállitásra, ha szükség lesz rá.
Nehéz bagázsiával bajos a hadi munka.
Ettől kezdve azután nem igen esett több szó: szakadatlanul mentek órák hosszat , megfeszitett kitartással egészen éjfél után egy óráig.
Ekkorra értek le a havasról és vonultak be a hegység tövében levő bükkös fái alá , honnan Pálfalva körülbelül fél mérföldnyi távolságra lehetett.
Balassa itt megállitotta a csapatot és pihenőt rendelt.
Rászorultak a góbék - egy órával hamarabb tették meg a fárasztó utat, semmint Ursa számitotta.
Sikföldön élő embereknél, mint a milyenek ők is voltak, nagy dolog az ilyen hegyi út, s még nagyobb, ha egy teljes órával gyorsabban járják meg, mint a hogy a hegyjárásban gyakorlott oláh Herkules előre kiszámitotta.
Ursa módfelett örült ennek az egy órai előnynek.
- Éjfélután kettőig kifujjuk magunkat, urfi - mondotta örvendve - azután fölkerekedünk és bemegyünk haza, a faluba.
Lássuk, micsoda gonoszságokat tettek birtokunkkal azok az alávalók.
- Opre Simont kézre kell keriteni, - jegyezte meg röviden az ifju.
- Én is azt akarom - esett szavába mohón az oláh, miközben a többiek példájára szintén leheveredett a fűbe, s fegyverét gondosan maga mellé fektette, hogy szükség esetén azonnal kéznél legyen, - de ehhez a dologhoz módjával kell hozzáfogni , különben megsegiti az ördög és nem kerül kézre.
- Okvetlen el kell fogni!
- Hogyne urfi, hogyne, ha lehet!
Csakhogy róka esze vagyon annak az istentelennek és zerge lába.
Ha nem ugy csapunk rá, hogy rögtön a mienk legyen: kibujik és elszalad.
- Teszünk róla, hogy ne szaladhasson... mormogta haraggal az ifju.
A pihenésre kiszabott egy órai idő letelvén, Balassa éjfélután két órakor elinditotta a csapatot.
Teljes sötétségben vonultak a falu felé.
A hold, mely a felhők között való bujkálása közben eddig legalább időnként világitott, most végleg eltünt a beborult ég sötét felhőtömegei mögött.
Tiz lépésnyire sem igen lehetett látni.
Félórai botorkálás után Balassa végre ráakadt a mezei utra, mely a templom felé kanyarodott.
Nem volt valami hires út, de legalább botlani nem kellett rajta.
A falu nyugoti szélén álló templomig egy lélekkel sem találkoztak.
A faluból sem hallszott az életnek semmi jele.
Sem kutyaugatás, sem borjubőgés, sem malaczvisitás , mint a hogy az faluhelyen e kora hajnali időben mindenütt hallható.
Egy árva hang sem zavarta meg a csendességet.
- Nem értem... dörmögte Ursa.
- Megsejtették talán, hogy jövünk?
- Nem hiszem urfi - rázta fejét az oláh - valami egyéb oka lehet...
A közvetlenül utánuk lépkedő Kaszás Mózesnek is feltünt ez a nagy csend.
- Megkövetem a hadnagy urat - mondotta az öreg - azt gondolom, hogy ismét elszeleltek valamerre a móczok.
- Megválik, Kaszás uram!
- Még egy rongyos kakas sem kukurikol...
Pár percz mulva azonban mégis csak hallszott kakaskukurikolás, s nyomban utána egy tehén is elbőgte magát valamelyik közeli istállóban.
- Tán mégis csak van itt valaki...
Egy negyedóra mulva annyira megvirradt, hogy jól ki lehetett venni az egész falut .
Akkor aztán hamar kitünt, hogy néhány töpörödött vén asszonyon, tehetetlen aggon, s egy pár maszatos kis gyermeken kivül senki sincs a faluban.
A házak üresen álltak .
Mivel azonban itt-ott majorság csipogott az udvarokon, s egyik-másik istállóban egy egy szarvasmarha is akadt, nemkülönben konyhaedények, kocsiszerszámok, s más effélék bőven, minden portán - ebből kitetszett az is, hogy a móczok nemrég hagyhatták el a falut - lehet, hogy csak tegnap este vagy az éjjel, még pedig a legnagyobb sietséggel.
Egy csomó elhullatott holmi minden udvaron és minden utczában akadt.
Nagy sietségükben ezeket föl sem szedték, hanem ott hagyták és futottak tovább.
A Balassa-kastély kormos falakkal meredezett az égnek.
A hatalmas épület, nemkülönben a közelében álló cselédházak és gazdasági téglapajták a legszomorubb pusztulás képét mutatták.
Az udvar is föl volt túrva és tele mindenféle giz-gazzal, paréjjal , törmelékkel, az egykoriban gyönyörü park is valóságos vadon.
Mintha pusztitó orkán vagy tatárjárás zúgott volna végig az egész hajdanta kedves és jól gondozott területen.
Balassa elkomorodva tekintett ősei elpusztult hajlékára, s ugy érezte, mintha szivébe nyilallott volna a gyász.
Megindulása azonban csak egy pillanatig tartott.
Nincs idő most a gyászra, az élők munkája más...
Gyorsan megfordult, s a köréje sereglő emberekhez fordulva, kiadta a parancsot, hogy az elpusztult kastélyhoz legközelebb eső parasztházakat foglalják le kvártélynak.
Helyezkedjenek el és készitsenek maguknak valami meleg ételt.
Ő maga a szintén üresen álló paplakba veszi magát.
A pópa (oláh lelkész) elmenekült a többiekkel: háza lakatlanul állott, de benne volt az összes butor és fölszerelés.
A szent ember - rablásban különben méltó társa a többinek - sietségében, ugy látszik, még arra sem ért rá, hogy a legszükségesebb holmit magával vigye.
Itt hagyott mindent és elmenekült ő is a többiekkel.
Ursa mord arczczal tekintgetett körül, miközben Balassát bekisérte a paplakba, s ledobta hátáról a podgyászt.
- Valamelyik tolvaj mégis csak utánunk lesett odafenn a hegyen - mormogta mérgelődve - s lehozta hirét, hogy jövünk.
Balassa vállat vont.
- Majd visszajönnek - szólt hidegen - ha nem jönnek, én keresem föl őket.
Nem mehetnek olyan messze, hogy utánuk ne menjek és nem bujhatnak oly mélyen a föld alá , hogy meg ne találjam őket.
Ursa meghökkenve tekintett fiatal urára.
Balassa hidegen, nyugodtan, szinte egykedvüen beszélt, de minden egyes szó akkora súlylyal koppant, mint a kő.
Az oláh megérezte, hogy itt vasakarat szövetkezett a legridegebb elhatározással.
Balassa szive kemény lett, akarata szilárd és nyers, elhatározása megmásithatatlan.
Jaj a gyilkosoknak!
Az égben lehet számukra kegyelem - ennek a mélységes gyászba boritott fiatal embernek sajgó szivében nincs.
Sápadt, barna arcza rideg és kemény volt, mint az aczél.
Semmi jót sem lehetett róla leolvasni.
Künn gyorsan beborult az ég.
Ideje volt, hogy fedél alá kerültek, - alig egy negyedóra mulva megeredt a zápor, s égrengő mennydörgések kiséretében zuhogni kezdett.
Villám villámot ért.
A leghevesebb nyári viharok egyike süvöltött végig a falu fölött.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE