Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tábori Róbert
Megfagyott pezsgő
Keletkezés ideje
1899
Fejezet
13
Bekezdés
844
Mondat
1965
Szó
23382
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
II.
A társaság, mely Lorándéknál együtt volt, a ház asszonyának névnapi ünnepére jött össze.
A lunch-re abban a teremben teritettek, a melyet János ur nemes büszkeséggel sixtini szobának nevezett el, mivel szerinte feltünően hasonlit a Vatikán hires kápolnájához.
Olyan hüvös volt, mint egy igazi kápolna és forró nyári napokon a legjobb pihenő hely .
A mint körülülték a keresztalaku asztalt, sajátságosan komoly hangulat uralkodott a teremben.
Mintha a boltives plafond, meg a falakat diszitő martirképek megfagyasztanák a mosolyt az ajkakon, senki sem mert még csak suttogva is beszélni.
Egyedül Albiné fordult szomszédjához ezzel a halk kérdéssel .
- Szeretném tudni, hogy milyen lesz az az igazi kápolna, melyet a mi szives házigazdánk akkor épit, ha beteljesül régi vágya .
- Egy trónörökösre nézve? - kérdezte a legártatlanabb arczkifejezéssel Baláth .
Mája tréfás boszuságból rácsapott legyezőjével Baláth kezére .
- Menjen, gonosz!
Mintha nem tudná, hogy János ur a máltai lovagrend tiszteletbeli tagja .
- Melyik vágyát érti hát a sok közül ?
- Hogy a pápa ő szentsége kinevezze lovagjának .
Éppen most nyujtotta a libériás inas az olasz salátát, Iván ur ellátta szomszédnőjét és saját magát, csak azután suttogta el válaszát :
- Az nem megy olyan könnyen, mert tetszik tudni, Loránd urnak van egy örökölt hibája .
- A melyet már tizenkilenczéves korában jóvá tett.
Azóta pedig olyan buzgóan követi uj vallását, hogy házi káplánt is tart .
- Mint ama nemesi családok, melyek a keresztes háborukig viszik föl eredetüket .
A tüzes somlói bor, melyet azalatt fölszolgáltak, megtörte a feszes hangulatot, megoldotta a nyelveket és a társalgás élénkült.
Dénes, ki a háziasszony mellé került, ujból ostromolta kérdéseivel :
- Még mindig nem árulja el a nagy titkot ?
- Miféle titkot? - kérdezte ártatlan semmittudással Lorándné, holott szemének pajzán villanása elárulta, hogy jól tudja, mire czéloz a festő .
- Azt, a mi engem ebben a pillanatban legjobban érdekel: kicsoda az a fiatal hölgy ?
- A megfagyott pezsgő?
Lám, lám, hát már ön is megittasult tőle .
- Ugyan, Márta!
- Dénes önfeledten keresztnevén szólitotta a ház urnőjét, de aztán ijedten tekintett körül, hogy nem hallotta-e valaki bizalmaskodását.
- Ugyan nagyságos asszonyom, ne keressen, mindenben mély okot !
Engem ez a hölgy érdekel, mivel olyan különös...
Vagy nem furcsa, hogy evés közben sem veti le fekete fátyolát?
Ugy ül közöttünk, mint az özvegyi bánat megtestesülése .
- Fogadása tiltja, hogy megmutassa vonásait, - enyelgett Lorándné.
- Egyszer nagy veszélyben forgott .
- Ő maga vagy az erénye ?
- Dénes ur, ön nagyon is pikáns, mióta hazatért Algirből.
A beduinok közt elromlott az erkölcse...
Tudja meg, hogy Piroska a legerényesebb özvegy egész Budapesten .
- Tehát özvegy és Piroska: hála Istennek, ennyit már tudok .
- Elmondom a többit is, nehogy elemészsze a kiváncsiság...
Mohai Piroska velem járt az iskolába és a legjobb tanuló volt ...
- Tudom!
A földrajzból és a hazai történetből kitüntetéssel vizsgázott, kézi munkáját megbámulták az évzáró vizsgán, a tanfelügyelő úr homlokon csókolta és nyilvánosan odaállitotta mintának, az egész osztály elé !
- Honnan tudja ön mindezeket? - kérdezte bámulva Lorándné, - hát ismeri Piroskát ?
- Ma látom először.
De jártas vagyok a tanfelügyelők lélektanában és tudom, hogy mindig a legszebb leány az, kit homlokon csókolnak.
Ez afféle sportula, mely a sulyos hivatást megédesiti .
Lorándné szemében ellenséges tüz égett és ajkát harapdálta.
Kis szünet mulva folytatta :
- Ön tehát már biztosra veszi, hogy Piroska volt a legszebb leány a mi osztályunkban ?
Dénes előbb kiitta pohara tartalmát, aztán udvariasan válaszolt :
- Biztosan tudom, hogy az volt - egynek kivételével.
De hagyjuk most a csipkedést, inkább folytassa .
A háziur fölállott és bele fogott egy végnélküli felköszöntőbe.
A lassu kanyargásu frázisok méltóságosan hömpölyögtek, sorra megállva egy pillanatra minden jelenlevőnél, a ki iparkodott, hogy a megfelelő momentumban vonásaira erőltesse a meghatottságot, a következő fordulónál pedig ismét visszatért az abban hagyott beszélgetéshez.
Éppen most Dénes Imre került sorra :
- ...
Ő, a hazai művészet legragyogóbb csillaga, - szavalt fenkölt pátoszszal János ur - az előkelő társaság beczézett kedvencze.
S hogy a legérdekesebb titkot eláruljam önöknek, hölgyeim, és uraim, tudják meg, hogy a főudvarmesteri hivatal révén tegnap kapott meghivást, hogy megfesse ő felsége legkedvesebb paripáját .
- Éljen! - hangzott közben .
- Vajjon engem éltetnek-e, vagy pedig a paripát - tünődött egy pillanatig Dénes, aztán odaérintette poharát a háziuréhoz, a ki már sietve nyargalt tovább és Baláthot boritotta el körmondataival.
Senki sem hallgatott rá , még a felesége sem, a ki ujból Déneshez hajolt .
- Nem fogom tovább gyötörni, - mondotta - hanem elmondok mindent, a mi önt érdekelheti...
Piroska, a mint kilépett az iskolából, férjhez ment.
Gazdag kérője akadt, a ki háromszor idősebb volt nála.
Mint afféle szegény leány örülhetett volna a szerencsének, de ugy látszik, hogy más az ő természete, mint a modern lányoké, mert nagyon boldogtalannak érezte magát.
A világ azt hiszi, hogy utóbb mégis megbarátkozott sorsával, de én jól tudom, hogy a kötelesség áldozata .
- Miféle kötelesség lehet az, a mely rárótta ezt az áldozatot ?
- A gyermeki kötelesség.
Édes atyja otthagyta vagyonát a kaszinó játékasztalánál, sőt a becsülete is le volt kötve tetemes összeg erejéig.
Mohai kifizette adósságait és hogy Piroska jövőjét biztositsa, megkérte kezét.
A leány tudta, hogy Mohai gyógyithatatlan beteg, elment hát hozzá ápolónőnek.
S mondhatom , hogy nincs az az irgalmas nővér, a ki hivebben teljesitette volna kötelességét .
- De legalább meg van jutalmazva az özvegyi fátyol által, a melyet olyan föltünően visel .
- A mire ön czéloz, az nem teljesült.
Mohai, nagy vagyonát feleségére hagyta, de az örökösök megtámadták a végrendeletet pörrel.
Bizonyitgatták, hogy Mohai nem volt már beszámitható állapotban, mikor vagyonáról rendelkezett.
S tudja-e, mit tett Piroska ?
- Az ellenkezőjét bizonyitgatta .
- Téved.
Nem akarta megengedni, hogy boldogult férje emlékét meghurczolják és oda engedte a vagyon nagy részét, csupán annyit kötve ki magának , a miből szerényen, de függetlenül megélhet .
- Nem nézték le e miatt az oktalansága miatt ?
- Egy kicsit mégis, de ő nem törődik vele .
- S mondja csak - a festő egy pillanatig habozott - a szive soha sem szólalt meg ?
- Erre a kérdésre is megfelelhetek, de később.
Az én jó uram szónoki körutazásában a Márta nevü állomáshoz ért, illő, hogy ünnepélyesen fogadjam .
Loránd ur csakugyan erősen köszörülte a torkát és igy fejezte be szónoklatát :
- S most, tisztelt hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy arra térjek , a ki miatt a mai napra itt verődtünk össze.
Mondhatnám, hogy mint Cicero, én is pro domo beszélek, mert a kit felköszöntök, nemcsak a mai ünnepnapi összejövetel hősnője, hanem e ház urnője, a női erény mintaképe.
Ne vegyék vakmerőségnek, hogy én mondom ezt: ki ismerné jobban a hitves erényét, fenkölt érzését, mint maga a férj?
Az ő szive, az ő lelke ...
- János fiam, elég lesz már! - szakitotta félbe a szónokot Lorándné asszony, aztán hirtelen összecsörrentette poharát uráéval, kikötőbe vitte János ur hajóját, ezzel a fölkiáltással: - Éljenek a mi kedves vendégeink !
János ur derült mosolylyal fogadta vendégei gratuláczióit a sikerült szónoki kirohanáshoz és mialatt felesége asztalt bontott, megszólitotta az ásitozó Baláthot :
- Tudod-e Iván, hogy épp most volt a főpróba ?
A maestro dell'amore megdöbbenve nézett a háziurra .
- Valóban?
Nem is tudtam, hogy mükedvelői előadás lesz nálatok .
- Ugyan ne viczczelj!
Hisz jól tudod, hogy nem szeretem a szinészkedést...
Mit szólna a püspök, ha komédiásokkal adnám össze magamat ?
- Azt mondaná: ne légy pápább a pápánál.
Mert ugy tudom, hogy ő maga cseppet sem idegenkedik a szinészettől, föltéve, ha szép és fiatal .
János ur szomoruan sóhajtott .
- Sajnos, igazad van.
Ebben a tekintetben nagyon is világi és tartok tőle, hogy előbb vagy utóbb ártani fog az egyház tekintélyének .
- Bizd csak rá, - válaszolt szárazon Baláth - jobban tudja az nálad , hogy meddig a nagybőjt...
Miféle főpróbáról van itt szó ?
- Hát nem tudod?
Holnap megyek a kerületbe és megtartom a programbeszédet.
Ez a kis speech arra való volt, hogy szónoki tehetségemet kipróbáljam .
- Miféle programmal lépsz föl ?
A háziur arcza ismét elborult .
- Hát én biz legjobban szerettem volna, ha néppárti programmal léphetek föl, de a püspök hallani sem akar róla.
Azt mondta, hogy ő a miniszterelnök jó barátja és nem türheti, hogy székhelyét olyan férfiu képviselje a parlamentben, ki az ellenzékhez tartozik .
- Hja, nincs tökéletes boldogság ezen a földön!
De mondd csak, hogyan fogadhatsz ilyen elvek mellett egy férfiut a házadban, kinek származása... azaz , hogy nem is annyira a származása, mint egész multja és jelene homlokegyenest ellenkezik ezekkel az elvekkel ?
- Én fogadnék ilyen férfiut! - szólott a legnagyobb megbotránkozás hangján János ur, - kérlek, ez gyanusitás !
- Hát igazán nem tudnád, hogy ez a piktor, ez a Dénes ...
- A püspök káplánja ajánlotta nekem.
De talán csak nem ?
- Várj csak kissé, azonnal kiugratom a nyulat a bokorból .
Ezzel otthagyta a megrémült háziurat s egyenesen Dénes felé tartott , ki épp most nyujtotta karját Lorándnénak, hogy a terraszra vezesse .
- Bocsánat asszonyom, - mondta, - de férje ura beszélni óhajtana Dénes urral .
- Most mindjárt?
S miért nem jött ő maga ?
- Egy kis nézeteltérés van köztünk és szeretném Dénes ur véleményét kikérni .
- Müvészi kérdésben ?
Baláth szeliden mosolygott .
- Nem annyira müvészi, mint inkább történeti, helyesebben mondva kulturtörténeti kérdésben ?
Vagy észrevette Dénes a szerelem mesterének szavaiban a rejtett gunyt, vagy pusztán csak ellenszenve vezette, de meglehetősen ridegen válaszolt :
- Akkor tessék más szakértőhöz fordulni, mert a história soha sem volt erős oldalam .
Baláth csupa édesség volt ebben a pillanatban .
- Pedig ebben a kérdésben ön mégis született szakértő...
Loránd ugyanis azt állitja, hogy a régi időben a zsidó főpap sohasem viselt mellvértet, én pedig azt mondtam, hogy igenis viselt még pedig aranyból, valahányszor az oltár elé lépett.
S hogy abban a mellvértben két nagy gyémánt ragyogott, melynek olyan furcsa neve volt .
- Urim és Thumim , - mondta Dénes .
János ur ezalatt oda jött és csaknem elfulladt a hangja, mikor aggódva kérdezte :
- Ugy-e, hogy ön ezt valahol olvasta ?
- Az elemi iskolában tanultam .
- Tán teológiára készült?
- Meglátszott János ur arczán, hogy sokért nem adná ha a festő rá hagyná .
- Épenséggel nem.
Nálunk az iskolában tanitják az ó-testamentumot , akárcsak önöknél az evangéliumot .
Nem volt abban semmi czélzás, a mit Dénes mondott, de a körülállók mégis mosolyogtak, mivelhogy ismerték a háziur születésének titkát.
A háziasszony , kit úgy a férje, mint Dénes miatt kellemetlenül érintett ez a téma, véget akart vetni a beszélgetésnek .
- Tisztában van már ezzel a fontos kérdéssel? - kérdezte csipős hangsulyozással Baláthtól .
- Tökéletesen, mivelhogy Dénes ur fölvilágositott...
De most láthatja ön is asszonyom, mennyire igazam volt, mikor a multkor, a mütárlaton, Dénes ur festménye előtt az volt az impresszióm, hogy azt a csodálatos keleti hangulatot nem lehet egyszeri látásból elsajátitani.
Az a szomoruság, az a melankólia ifjukori benyomásokból merithető csupán .
A festő azt érezte ebben a pillanatban, mit utolsó oroszlánvadászata után, mikor a királyi vad le volt már teritve és a távolban prédára leső sakálok mutatkoztak.
Csendes undor fogta el, de magába fojtotta és csak annyit mondott :
- Csodálom, hogy ön észrevette...
Jó barátaim közül senki sem tette ezt a megfigyelést, pedig sohasem rejtegettem ennek a hangulatnak a forrását .
Megvallom hát utólag, hogy nem a szememmel kerestem, hanem a szivem mélyéből meritettem.
Abból a szivből, mely még mindig tele van egy ködbe burkolt multnak az emlékével.
Mások előtt foszlik ez az emlék, de én világosan látom, még mindig látom!
Olyan az az emlék - hogy is mondjam csak? - mint a fénysugár, mely tán csak ezer év mulva jut el hozzánk olyan idegen égi testről, mely egyedül végzi szomoru pályafutását a nagy világürben.
Mire ide ér, tán már meg is semmisült az a világtest és csak a fénye maradt meg .
- Nem volna jobb, az olyan világot elfelejteni? - kérdezte csendes szemrehányással Lorándné .
- Én nem akarom elfelejteni! - válaszolt határozott hangon a festő.
- Sőt jól esik a tudat, hogy abban a rezgő fényben van valami a vérem multjából.
Büszke vagyok abban a tudatban, hogy őseim nagy szerepet játszottak annak a csillagnak életében .
- Afféle hadak utja! - jegyezte meg Baláth .
- Ön mondta.
Tegye még hozzá, hogy az út tele volt keserüséggel , kinszenvedéssel és lemondással, mely még ma sem szünt meg egészen.
Minden ősöm pap volt, ki nem csak áldozott az oltáron, hanem meg is tudott halni tisztaságáért.
Az én vérem, akár a jóságát, akár a tisztaságát vesszük, van olyan, mint bármely ősrégi magyar családé .
- Csodálom, hogy e hit mellet tudott lemondani főpapi méltóságáról ?
Megint elfogta Dénest az undor.
Hisz'ő világosan belelátott ennek az embernek a gonosz lelkébe és átérezte aljas szándékát.
Vájkálni akar szivében, meg akarja alázni, pedig ő soha sem bántotta .
- Ebben az egyben nagyon téved, - válaszolt és tekintetében erős láng lobbant - nem mondtam le soha.
Van egy kis falu Magyarország valamely elrejtett zugában, a hova én minden esztendőben egyszer elmegyek.
A legnagyobb ünnep az a nap, mert akkor halotti ruhába öltözködik minden felekezetemhez tartozó férfiu , hogy imával és vezekléssel kiengesztelje Istenét.
Én is magamra öltöm a hófehér viseletet, melyet az anya készit fia számára, mikor elbocsátja az élet utjára.
Én is beállok az imádkozók sorába és reszkető lélekkel, bünbánó szivvel kérem Istenemet, hogy bocsássa meg, mit talán népem hagyománya ellen vétkeztem.
De van ennek a szomoru, bánatos napnak rám nézve egy ünnepi pillanata is: mikor odamehetek az oltár elé és örökölt jogomnál fogva megáldhatom népemet...
Már csak belátja, hogy erről a jogomról nem mondok le !
...
Egy ragyogó szempárral találkozott Dénes, mikor elmondta ezeket .
Mohai Piroska tekintete rajta csüngött és tele volt elismeréssel.
A beszélő könnyen fölsóhajtott, mintha a lelke nagy nyomástól szabadult volna meg.
Aztán meghajtotta magát a ház urnője előtt és eltávozott.
A háziur elkisérte az ajtóig és mire visszatért, nem volt már senkisem a teremben Lorándnén kivül.
A többi vendég mind elszéledt a kertben és a verandán .
- Miféle ostobaság volt ez? - támadt Lorándra haragosan a neje.
- Hát szüksége volt arra, hogy ezt az embert megsértse ?
- De kérlek, Márta - mentette magát János ur, - hisz én nem tehetek róla, Baláth rögtönözte ezt a jelenetet...
Aztán nem is bánom!
Legalább megszabadultam ettől a zsidótól !
Lorándné mélységes szánalommal nézett végig a férjén, aztán csendesen odaszólt neki :
- Na hallja!
Magának éppen nem áll jól, ha igy beszél ...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE