Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
A galamb papné
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
25
Bekezdés
1606
Mondat
3398
Szó
32559
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
2
Ősz van.
A fák sűrűn hullatják a levelet, s ami még ott leng-lóg az ágakon, az mind poros, fakó, csüggedt.
A nap gyenge tűzzel süt, unatkozva; amolyan vértelen vénasszonyok nyara ez , borúra hajló, zsörtölődésre hajlandó, mindennel elégedetlen, mert hiszen nem is lehet kedve semmiben.
Semmi sem olyan már, mint volt hajdan, mikor fiatalok voltunk, nyáron, tavasszal...
A fiatal pap semmit sem érez ebből.
Ott áll a felesége háta megett az ablakban, s míg kinéz, úgy süt az arcáról a boldogság, az egészség, a megelégedettség, ahogy csak a boldog fiatal férjek arcáról tud az sütni.
Látszik, hogy félesztendős házas korára hízásnak indul, s egész életében nem fog a feje fájni.
Ellenben a fiatal asszonyka igen fáradt, kedvetlen, s amint felemelkedik, a szív mélyéről feltörő buborékban adja ki hangulatát.
- Eh!
A következő pillanatban az ura átöleli.
Hosszú karjaival át- meg átfonja, mint az óriáskígyó a gidát, s éppen olyan mohón szívja ki a csókjaival szinte a vérét.
Az asszonyka lustán eltűri a csókokat, elereszti magát, s egy mozdulatot se tesz.
A férfi ezt odaadásnak veszi, s hirtelen felforrott indulattal csaknem belefojtja a csókjába a csöpp asszonykát.
Aztán megáll egy percre, hogy megnézze, hogy szemmel is élvezze áldozatát, s hogy annál forróbban essen újra neki.
De az asszonyka e perc alatt kedvetlen, színtelen, vékony, ványadt hangon, csak úgy odavetve a szót, megszólal:
- Még erre jó vagyok.
Hogy egy férfi rajtam hűtse a szenvedélyét.
Mint az ostorcsapás, úgy vágja meg a szó a férfit.
- Édes!
Cicám!
Icám! - mondja.
A következő percben azt hiszi, megértette a tréfát, és egyet kacag, egészséges , göcögő kacajjal.
- Hát persze hogy jó vagy, szívem!
De nem hűti ám a szenvedélyt, hanem tüzeli .
Holtig tüzeli.
- Hazugság!
- Esküszöm!
Majd meglátod, hogy hatvan év múlva is csak ezt mondom!
- Eh.
Már megunhatta volna.
A férfiból újra kitör a kacagás, mintha csiklandoznák.
- Egy hetes házas koromban?
A csöpp asszonykának kimered a szeme, kicsucsorodik a szája.
- Már egy hete? - mondja.
Az ura felkapja az ölébe, mint egy gyermeket, s körültáncol vele a szobában.
- Bizony!
Egy hete!
Ma egy hete!
Egész egy hete!
Ma ünnepelhetjük az első jubileumot.
Letette az asszonyt a nagy, öblös bőrdíványra, s maga is leült mellé.
Az asszony mélázva nézett maga elé.
- Azelőtt minden dátumot tudtam...
Ugye már vén asszony vagyok ?...
Van már sok ránc az arcomon ?...
A férj féktelenül felnevet.
- Hát a fogam nem hull még? - s megpróbálja lógatni a pirinyó ujjaival.
- Hát a szemem nem nedves? - és megtörli két kis kezefejével.
- Hát ha éneklek, visít már úgy a hangom, mint a Zsuzsa nénié? - s hozzá is fog rögtön énekelni, az öreg koldusasszonyt utánozva, miközben komikusan lógatja jobbra-balra a felsőtestét.
Uuu-rambo csássadel,
Szool gáá datbéékééével...
Az ura alig győzi a kacagást.
Vígan nevet, úgy sejti, hogy az a csöpp rosszkedv , amelyet megérzett ma a kis feleségén, már egészen elmúlt, s újra kisütött az a gyönyörű tüzű, bájos nap, amely csodás varázzsal s utolérhetetlen édességgel ragyog ki felesége bűbájos kis lelkéből.
Pedig az asszony újra elszomorodik, s rimánkodó hangon sopántja:
- Istenkém, istenkém!...
Egy hetes asszony.
Egy egész hetes!...
Mondja, nem unt még meg?
- Nem drágám, nem, drágaságom.
De nem ám!
- Szép magától, Énók.
Milyen nemes lelkű maga, Énók!
Nagyon nemes lelkű!
- Nem, kedves kisangyalom, nem nemes lelkű, hanem szerelmes!
- Nem, Énók, maga nem szerelmes, maga nemes lelkű!
Csak nem tagadja?
Rögtön kicsapnák a papságból, ha nem volna az!
Ide szent emberek kellenek!
És maga az ; be is bizonyította: bámulatos erény, hogy egy hét alatt sem unta meg a feleségét, Énók!
A férj nem tudta, mennyi a kötődés, mennyi a kellemetlenkedés.
- Ugyan, babukám - mondta -, hogy lehetne téged megunni?
- Hogy?
Nagyon könnyen.
Amihez könnyen jut az ember, azt könnyen meg is unja.
És maga elég könnyen, sőt nagyon is könnyen jutott hozzám.
Egy ilyen méltóságos kisasszonyért tovább is lehetett volna szenvedni.
De én idejöttem helyébe, nem fárasztottam semmi emberfeletti feladattal, csak úgy önként pattantam az ölébe .
Lepottyantam a fáról, olyan magas fáról, ahová maga fel sem látott.
Csak a szájába pottyantam: Tetszik?
Tessék bekapni!
Biztos vagyok benne, hogy célszerű lett volna egy kicsit megszekírozni az úrfit, mint a többi lányok szokták.
Akkor tudom, becsesebb volnék magának, ha megszenvedett volna értem, De látja, erre én el is felejtettem gondolni, mikor ideje lett volna.
- Édes, drága kis édesem - sietett mohón, gyorsan, zagyván áradozni az ura.
- Annál becsesebb, százszorta drágább vagy te nekem, hogy nem hideg ésszel játszottál velem, hanem isteni, soha meg nem hálálható őszinteséggel adtad nekem magad!
- Szememre akarja hányni, hogy én kértem meg magát? - mondta éles hangon , összehúzott szemmel, kidagasztott tokácskával az asszonyka.
- Óh, azt már nem, az nem igaz! - kiáltotta lelkesen a férj.
Görögtűz volt a lelkességében, s nem igazság.
A felesége egy parányit legörbítette a száját.
- Ugyan hagyja, csak nem akarja úgy mutatni, mintha maga meg mert volna kérni egy méltóságos kisasszonyt.
A férfi hátraszegi a fejét, s félkomolyra veszi már a dolgot.
- Azt nem.
De téged megkértelek.
- Meg!...
Az ember nem tudja, mi van ma köztük.
A kis asszony lehajtja a fejét és Magdolna-arccal suttogja:
- Énók!
- Tessék, szívem!
- Ugye, nem fog megunni soha?
- Soha!
- Soha?
- Soha, soha!
Soha!
De te, te nem unsz -e meg engem!
Te drága, te kedves, te angyali jó!
A csöpp asszony belenézett az ura szemébe, s valami könnyes fényességet látott abban.
És arra egy pillanat alatt tökéletesen elröppent minden köd a lelkéből, amely ma már titkokkal kísértett, és odavetette magát a keblére, s feltétlenül az ajkára tapasztotta az ajkát.
A férfinak ködök ereszkedtek a szemére, s magához fonta, úgy magához lapította a feleségét, mintha most kapta volna meg.
Egy hosszú perc telt el a hosszú csók alatt, akkor az asszonyka felkiáltott:
- Jaj, de milyen poros annak az asztalnak a lába!
Kibontakozott az ura karja közül.
Ez nem értette, mi történt, mit is mondott a felesége, csak nézett, nézett, s a szeme véres ködben úszott.
- Óh, te hülye! - kiáltott az asszonyka, s kétfelől beleragadva az ura hajába , erősen megcibálta azt.
- Hát nem tudod, hogy nem élünk meg így, már egyszer dolgozni kell valamit!
Rendbe kell szedni ezt a lakást!
S úgy sietett rendbeszedni a lakást, hogy letérdepelt a dívány elé, az ura elébe , s odanyújtotta neki csókra a száját.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE