ELTE regénykorpusz

Mig e szerény hajlékban a két árván maradt testvér igy beszélgetett, az elválás fájdalmának előérzetében, addig messze onnan, Magyarország déli részében, szép kastélyban, körülvéve a kényelem s fényüzés bájkörétől, egy fiatal sziv szintén fájdalmasan dobogott, - mert másnap el kellett válnia, legalább egy időre, attól, ki szerelmét birta, s kinek kezét igérte.

A szép parkszerü kertben, melynek közepében nagy kastély emelkedett, két alak sétált lassan, és szorosan egymás mellett haladván; az egyik szép üde hajadon volt, alig tizennyolc éves; a másik csinos, deli huszártiszt, de kin, zsinoros egyenruhája dacára, a magyar jelleg nem volt látható.

Világos szőke haj, kék szem, kerekded arc, ugy mint tartás és járás, inkább cseh eredetre gyanitatnak - s valóban a fiatal huszártiszt nem volt magyar, hanem inkább gazdag, mintsem előkelő cseh család ivadéka.

A leány búskomoly volt és hallgatag - az ifju, bár ő is érezte talán az elválás keservét, megtartó szokott ékesszólását, s mindenkép igyekezett szép társnőjét fölviditni.

- Minden héten kétszer irunk egymásnak, - ugy -e Irmám? - szólt a leányka kezét simogatva - aztán, ha csak sikerül, hat héti szabadságot nyernem, uj év táján Pestre jövök, hol a farsangot együtt fogjuk tölteni; jövő nyáron pedig enyim leszesz örökre; bár atyád ne volna oly makacs; - most nőm volnál, s elvihetnélek magammal a Szepességbe.

Meg nem foghatom, miért kell nekünk épen egy egész évig jegyben járnunk!

Irma kipirult, de nem felelt semmit.

Ő jól tudta miért nem engedi atyja, hogy házassága elébb véghez menjen.

Az öreg ur magyar volt a szó teljes értelmében, s ezért nem tudott a gondolattal kibékülni, hogy kedvenc leánya, a szép Irma, nem magyarhoz, hanem idegenhez menjen férjhez.

De épen mivel Irma kedvenc gyermeke volt, engedett végre kéréseinek, hanem azon feltétel alatt, hogy a házasságnak csak egy év mulva szabad megtörténnie.

Talán tudta, minő lepke szivü uri emberek többnyire ezek a hetyke tisztecskék, s azt remélte hogy a kérdésben levő diszpéldány ki nem állja a tizenkét hónapi tűzpróbát?

- Meglehet, bár be nem vagyunk beavatva az öreg ur titkos gondolataiba; - elég hozzá, hogy ő egy évi jegybenjárást követelt - s nem tágitott, bár mennyire kérte is jövendőbeli veje a legszebb szavakkal, leánya pedig a legérzékenyebb tekintetekkel, szólni nem mervén, mert az öreg Kaposváry nemcsak makacs, de szigoru és rendtartó családatya is volt - korántsem a most divatozó fajból, kik szépen engedelmeskednek, ha gyermekeik parancsolgatni méltóztatnak.

A hold már ragyogott ezüst fényében, midőn a szép pár visszatért a kastélyba, melynek egyik tágas teremében együtt volt az egész család; atya, anya, fiu, egy eleven, tizenhét éves ifju, s Irmának két nővére, az egyik idősebb, a másik fiatalabb nálánál.

Volt ott még egy fiatal ember, nem szép, de érdekes külsejü, nagy, sötét, búskomoly szemekkel, és csendes nyugodt magaviselettel, ki, ugy látszott, legalább, bár nem család tag, mégis a családhoz tartozott.

Fehérváry Aladár - ez volt a fiatal ember neve - tizenkét éves korában árván maradt, s azóta Kaposváry házánál növekedett, ki atyja legbensőbb barátja, s Aladárnak keresztatyja és később gyámnoka volt.

Aladár bár tele volt tehetséggel s erélylyel, de magaviseletében gyermekkorától fogva komoly és csendes, habár e mellett oly kedélyes és előző, hogy mindenki szerette, még pajkos, zajos vig iskolatársai és pajtásai is, dacára annak, hogy nem egyszer tréfásan kinevették időelőtti komolysága és szokatlan csendessége miatt.

De ha az ifju már ezelőtt komoly szokott lenni, pár hónap óta búskomoly lőn, s a mellett levert és halvány, ugy, hogy Kaposváryné, ki őt, mint saját gyermekét szerette, nyugtalankodott rajta, s nem egy titkos tanácskozást tartott a régi meghitt háziorvossal; de ki mindig nyugtatólag felelt, hogy Aladárnak - testileg legalább - legkisebb baja sincs.

Lelkileg pedig mi bánthatná a deli, tehetős ifjut, élte legszebb tavaszában!

Mi bántja a virágot, mely bimbójában hervadni kezd? mi a szép zománcos gyümölcsöt, mely aszásnak indul, még mielőtt megért volna?

Vannak férgek, melyek titokban rágódnak - volt -e oly féreg Aladár szivében is?

A fiatal huszártiszt csak éjféltájban hagyta el a kastélyt, visszatérendő közeli állomására, honnan másnap reggel századával kivonult, lassú menetben a felföldre utazván, uj állomására a Szepességbe.

Ez éjjel ketten virrasztottak a kastélyban; az egyik szárnyban a szép Irma, lakályos, választékos szobájában; a másik szárnyban Aladár - ki reggelig fel s alá járt az övében, s virradatkor elhagyta a házat, a nélkül, hogy lefeküdt volna.

Jósika Júlia

Konrád

II.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Jósika Júlia

Konrád

II.