Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Aszlányi Károly
Özöngáz
Keletkezés ideje
1936
Fejezet
6
Bekezdés
1553
Mondat
4433
Szó
46074
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
ELSŐ RÉSZAZ UJ GÁZ
Hanem ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban ,
Igazmondásban, Isten erejében; az igazságnak jobb és bal felől való fegyvereivel ;
Dicsőség és gyalázat által, rossz és jó hír által; mint hitetők és igazak .
Pál II. lev. a korinthusiakhoz, 6., 4., 7., 8 .
Egy találmány.
Philippe Brandan vegyészmérnök nem volt galamblélekkel megáldva: rendes körülmények között is ingerlékeny, vadkantermészetű fiatal férfinak ismerték .
Ismételten eredménytelen kísérletei azonban végkép kihozták a sodrából .
Huszonnyolc éves korára háza, laboratóriuma, autója volt s állami szolgálatban végzett, valamint magánjellegű kutatásai máris sok sikert és elismerést hoztak neki.
Internacionális csengésű neve volt, bár csak kevesen tudták, min dolgozik tulajdonképen, mik a tervei, - kísérletei és az eredmények, amiket elért; egyaránt szak- és nem közérdekűek voltak.
De a külső dolgokból mindenki láthatta, hogy Brandan a maga terrénumán arrivált és bizonyos értelemben, nagy jövő előtt áll .
Woodleby úrnak is tudnia kellett ezt, Woodleby úr azonban pacifista volt s nem akarta Brandanhoz adni a lányát.
Ugy viselkedett, mintha az, aki e családias jellegű kéréssel fordult hozzá, sarki kereskedősegéd lenne, vagy mi.
Brandan rákapcsolt és szédületes flegmával rohant a járókelők közé.
Tulajdonképen nem bánta, ha e pillanatban elgázol valakit.
Később talán megbánta volna, - de most, most úgy képzelte, hogy a járókelők serege csupa Woodlebyből áll - és a Woodlebyk iránt igazán nem tudott részvétet érezni pillanatnyilag.
Megérkezett Kensington-Road 9. alatti háza elé.
Ez a ház két üres telek között állt, egyemeletes volt és nevezetességei közé tartozott, hogy a szomszédos telkek egyike mellett éjjel-nappal rendőrőrszem sétált.
Sokak szerint a rendőr tulajdonképen Brandan házát őrizte s azok szemében, akik így vélekedtek, a Brandan-háznak bizonyos mértékig hivatalos jellege volt.
Brandan háborús gázok előállítására specializálta magát, állami megbízásra dolgozott.
Találmányait, kísérleteit felsőbb helyen mutatta be elsősorban, - esetleg: csakis ott - és a brit hadügyminiszter, Nicolas Whinborg bizalmas embere volt.
Brandan eddig a hadigázok előállításának egyszerűsítése, olcsóbbátétele, a gázszállítás megkönnyítése és veszélytelenítése, valamint a gázzal elárasztott területek körülzárása szeparálása körül szerezte legnagyobb érdemeit.
Hatásukban az eddigiekkel azonos, de sokkal olcsóbban előállítható gyilkos gázokat gyártott , megfelelő segítőtársakkal megkonstruálta híres gáztankját, amely veszélytelenül közlekedhetett a gáz-zónában és óriási tömeg gázt vihetett magával.
Végül Brandan találta fel a módját annak, hogy miképpen lehet egy gázzal elárasztott területet úgy körülzárni megfelelő légnyomással, illetve füstfalakkal, hogy a mérges gázok ne terjedhessenek túl és innen azon a zónán, amelyen az ellenség tartózkodott.
Most azonban nagyobb fába vágta a fejszéjét.
Uj, szenzációs hatású gázvegyülék előállításán dolgozott, egy olyan gázén, amelynek erejét, lehetőségeit még maga Brandan sem látta tisztán e pillanatban.
Felment laboratóriumába, magára húzta a védősisakot és egy zárt fülkében pepecselt.
De idegeit megszállta a Woodlebyvel való iménti jelenete és dühében össze-vissza kevert mindent.
Elzárt egy csapot és működésbe helyezte a légszivattyút.
Felkelt és íróasztalához ült.
Képletek, számítások és tervek tömkelegébe merült.
De azon vette észre magát, hogy önmagában, a nyelve hegyén a Woodlebyvel való párbeszédét folytatja.
Gorombaságokat vágott az öreg fejéhez , amikre az nevetséges frázisokkal felelt, olyan frázisokkal, amiket a Surreyi Pacifista Kör szeánszain hallani.
Brandan mindjobban dühbegurult, az asztalra csapott: - Elég! - kiáltotta a képzeletbeli Woodleby felé és dühös sétába kezdett a dolgozószobája világosbarna tapétái mentén.
- Ez így nem megy tovább - gondolta, - sietnem kell a munkával.
Ha ez sikerül , annyi pénzem lesz, hogy Woodleby úrnak eláll a lélegzete.
Igazán nem érdemes most bosszankodással töltenem az időt, - gondolta energikusan, miközben tovább bosszankodott.
De néhány pohárka Dry Gin némileg lecsillapította és munkához látott.
Félórai kísérletezés után, próbák és ellenpróbák végeztével, valami eredményre jutott, - legalább is úgy vélte.
Egy hatalmas üvegketrecben egymástól elkülönített kisérleti állatokat tartott: egy nyulat, egy vércsét, egy viperát és egy görényt.
A görény fülkéjébe ekkor bebocsátotta az első tartály tartalmát: egy új, szinte a véletlennek köszönhető gázvegyüléket.
Pontos számításai szerint a gáznak egy pillanat alatt végezni kellett a görénnyel .
Egészen fantasztikus vegyülék volt már papíron is: a legmérgezőbb és legkülönneműbb gázok speciális keveréke.
Nos, a gáz valószínűleg szét is áradt a fülkében, de a görénynek, legnagyobb meglepetésre, semmi baja sem történt.
Ellenkezően: vídáman szaglászott, majd szinte csodálkozva forgolódott maga körül.
De mi volt ez a csodálkozás ahhoz képest, amivel Brandan mérnök fogadta a kísérlet ilyetén eredményét!
Ez a gáz, amelyben tökéletesen megbízott, amelyen legfeljebb részlet-javításokat vélt eszközölni az első élőlényen végzett kísérlet után, most a szó teljes értelmében cserbenhagyja, nem hogy ártana a görénynek, de még szinte jókedvre hangolja!
Tovább figyelte a görényt, de az állatnak semmi baja sem volt .
Valamelyik elem neutralizálta a többit, kétségtelen.
A görény azonban elég különösen viselkedett.
Lógatta a fejét és majdnem úgy tűnt , mintha sóhajtozna.
Végül egy könnycsepp jelent meg élénk, kis szemében.
- Valami könnygáz lenne? - töprengett a mérnök.
De mindjárt el is vetette ezt a feltevést: alaposan ismerte a könnyeztető gázok összetételét és nem hitte, hogy ilyen mértékben tévedhetett volna.
Pontosan a képlethez alkalmazkodva, most már nagyobb mennyiségben állította elő a gázt.
Most négy csövön egyidőben vezette be a vegyüléket a négy állathoz és visszafojtott lélekzettel várta a hatást.
A vércse nagyokat csuklott, a nyúl két lábra állt és fejét ingatta: a vipera pedig kinyújtózott az üveglapon és valami borzongás futott végig rajta.
Végeredményben pedig egyiknek sem történt semmi baja.
A levegőjüket megfertőzte a gáz, de úgy látszik, ez mit sem ártott nekik.
Brandan újra dühöngeni kezdett.
Átkozott nap volt ez, minden összeesküdött ellene .
Remélte, hogy Woodleby végre beadja a derekát és hogy találkozik Joannal.
És itt van ez a gáz, amelyről a siker biztos tudatában már előzetesen referált Whinborgnak, amelyet ezerféle próbának vetett alá, amelynek hatása felől biztos volt: és ime: semmi hatása sincs.
Még az ilyen apró állatot sem képes megölni , nemhogy egy felnőtt embert.
Ez szomorú.
De Brandan még mindig nem tudta elhinni , hogy tévedett.
Ez újabb két heti munkát jelenthetett.
Végül elhatározta, a tudósok vakmerőségével és meggondolatlanságával, hogy önmagán próbálja ki a gáz hatását.
Kockáztatta ezzel, - ha a gáz mégis azt a hatást teszi rá, amelyet várt tőle, - hogy életével fizet a kísérletért.
De, - gondolta vak, pulykadühvel, - ebben az esetben legalább bebizonyul, hogy mégis neki volt igaza!
Mindenképpen tudnia kellett, hányadán áll ezzel a gázzal!
És tíz perc mulva ott állt gázálarc nélkül a fülke közepén, amelyet elárasztott a ZU3-gáz: ott állt Philippe Brandan és nagy , mély lélegzettel szívta be az édes, nehéz illatot: ő volt az első ember, aki érezte a ZU3-gáz hatását, ő nyitotta meg a hosszú sort, a szelidített emberek sorát.
Délután félöt és ötóra között a fiatal mérnök különös, elváltozott hangon Bert K. Denver urat kérte a telefonhoz: egyetlen barátját, hogy az óriási horderejű felfedezést elsőnek közölje vele.
Bert K. Denver gazdag fiatalember, aki többek között semmittevéssel tölti életét .
Egyetlen szenvedélye többek között a nő.
Denver barátnői mindig tökéletes szépségű, széparcú, pompás alakú nők, akik nem szeretik Denvert.
Volt egy nő, aki szerette Denvert, de a fiatalember nem szerette őt.
Volt barátnője, aki nem szerette és akit ő sem szeretett.
Denver kifelé minden körülmények között hideg és gúnyoros modorúnak látszott, - és a látszat ezúttal nem csalt.
Fölényes, hűvös és csúfondáros természetű fickó volt ő, a lelke mélyéig: de tisztelte a tekintélyeket, unta az unalmat és szerette a szerelmet : bizonyos következetesség letagadhatatlanul volt tehát az egyéniségében.
Ha ezekhez még hozzáteszem, hogy derüstekintetű, napbarnított arca és széles vállai vannak : akkor kimerítettem a témát.
Sőt lehet, hogy az olvasót is.
Bert éppen nőt várt.
Édesen álmodozott, vigyázva, hogy a szivarját minél kevesebbszer vegye fordítva a szájába.
E derűs várakozás nyugalmába durván cserdített bele a telefoncsöngő ostorcsapása.
Bert Denver felugrott, leemelte a kagylót és hallgatózott.
- Well, - mondta kisvártatva a telefonba - értem már, hogy mi történt veled.
Vagy részeg vagy, vagy őrült lettél, amióta nem láttalak.
Ha részeg vagy feküdj le, ha pedig megőrültél, akkor nem értem, hogyan emlékezel mégis a telefonszámomra?
Ezzel letette a kagylót.
De ugyanabban a percben újra csöngött az átkozott szerkezet.
Bert dühösen kapta fel.
- Mit akarsz már megint?!
Ezután öt percig figyelmesen hallgatott.
Majd valamivel türelmesebben így szólt:
- Hát jó, átmegyek hozzád, talán még lehet rajtad segíteni.
Ezek után autóba ugrott és a Kensington-Road 9. számú ház előtt, amely két üres telek közt épült, kiszállt belőle.
Jobbra, egyik telek közepén, mozdulatlan rendőrőrszem állt: virágok, fű, féltéglák és lyukas fazekak között.
Bert Denver felrohant a lépcsőn.
Utközben eszébe jutott Rose Myers, a táncosnő , akit félhatra várt a lakására: beugrott a portásfülkébe és hazatelefonozott az inasának, hogy miss Myers okvetlenül várja meg őt, egy félóra, legkésőbb egy óra mulva otthon lesz.
Benyitott barátja, Brandan mérnök dolgozószobájába.
Orrát édeskés, nehéz szag ütötte meg.
Visszahőkölt.
Philippe Brandan íróasztalánál ült.
Arcán idegen, meglepő, édesbús kifejezés ült és egy előtte heverő papírlapra göndörhajú gyermekfejeket rajzolt.
Felnézett és szelíd mosollyal üdvözölte Bert Denvert.
- Phil, - kiáltotta az újonnan érkezett, - te, öregem, itt valami gázszag van.
- Ugyan - legyintett a mérnök.
- Ülj le, valamit mondanom kell neked.
- De, pajtás, - tiltakozott Denver, - az ördög vigyen el, a végén tényleg megőrültél?!
Kiengeded a büdös hadigázokat és megmérgezed legjobb barátodat?!
- Csak nem képzeled - mondta enyhe tiltakozással Brandan.
- Ülj le egész nyugodtan.
Meg kell, hogy hallgass engem, nem is tudom, hogy kezdjem el?!
- Add úri becsületszavadat, - kiáltotta Bert Denver, - valamint esküdj meg, hogy nem vagy őrült.
- Nem vagyok, - rázta a fejét Brandan - majd te is megérted mindjárt, miről van szó.
De hallgass végig, ne szakíts félbe kissé bágyadt vagyok, nehezemre esik a beszéd.
Legszívesebben hallgatnék, lehorgasztott fejjel, ítéletnapig.
Figyelj ide.
Azt tudod, hogy mostanában egy új, borzalmas erejű hadigáz előállításával foglalkoztam.
Ma is ilyenirányú kísérletekkel töltöttem a délutánt, amikor különös felfedezést tettem.
Az említett hadigáz, amelyet ZU3-gáznak neveznek...
- Miért? - kérdezte Denver, hogy próbára tegye barátja beszámíthatóságát.
De Brandan rezignáltan, szinte szentimentálisan felelt:
- Magam sem tudom, miért...
Ez a gáz, miközben újabb és újabb változtatásokat eszközöltem rajta, abban a pillanatban, amikor már tökéletesnek hittem: hirtelen elvesztette hatását.
Ahelyett, hogy megölte volna a kísérleti állatokat, valami látszólag ártalmatlan, érthetetlen hatást tett rájuk.
Szegénykék, - mondta a mérnök, hirtelen ellágyulással.
- Nem értem, - kiáltott Denver, - hova tűnt a temperamentumod, erélyed , pulykatermészeted?
Mi történt veled?!
Olyan bánatosan nézel, mint egy öreg bacillus a mikroszkop alatt.
- Édes fiam, hallgass végig, - könyörgött Brandan.
De Bert Denver energikus karmozdulattal újra félbeszakította:
- Elég volt!
Én határozottan érzek valami gázszagot.
- Ne törődj vele, - csitította a mérnök.
Rosszul esett neki, hogy barátja ennyire türelmetlen és kötekedő.
- Ez az új gáz, - mondta megnyugtatóan.
De Bert Denver felfortyant:
- Miféle új gáz?
Meg akarsz mérgezni?!
- Nagyot szippantott az édes-súlyos, idegen szagból és kissé elkomorodva mondta:
- Igazán nem adtam rá okot, hogy ártalmamra légy.
Ellenséged vagyok -e?
Bántottalak valamikor?!
Vagy elszerettem a feleségedet?
Brandan ingadozó mozdulattal felállt és ünnepélyesen mondta:
- Igazán, fáj nekem, hogy ilyen gondolataid vannak.
Tulajdonképpen meg kellett volna hallgatnod engem, mielőtt ítélsz.
- Én nem ítélek, - mondta Denver valami könnyű, elegáns bánattal.
- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy én ítélek.
De itt valami gázszag van... érzem...
Phil, édes, öreg orgonista, nem akarsz megmérgezni véletlenül?!
Talán magad se tudod.
Csak kérdezem, - tette hozzá engesztelően.
Csönd volt.
Brandan szelíden, szinte eszelős szelídséggel mosolygott barátjára , aki lehajtotta fejét és váratlanul elkomorodott.
Hol elpirult, hol elsápadt, úgy érezte, hogy szíve mint valami kemény marok szorításában összeszorul, fáj - és ez a fájdalom egészen új és különös érzés, - majdnem jóleső érzés volt.
Kis idő multán Bert Denver úgy érezte, hogy újjászületett.
Megesküdött, Brandant hívta tanuul, hogy új, szebb, jobb életet fog élni és hogy közbeszólás nélkül végig fogja hallgatni a mérnök mondanivalóját.
- Ott hagytam el, - folytatta Brandan, - hogy a gáz nem működött, - nem ölte meg az állatokat.
Hozzáteszem: szerencsére.
Természetesen tudni akartam, hogy mi a helyzet és magam is beszívtam a gázt.
Elmondom a hatását, a magamon tapasztalt tüneteket: és te ellenőrízheted, hogy rád is pontosan ilyen hatást tett -e ?!
Elsősorban édes, átható, nehéz szagot éreztem, amit önkéntelenül mélyen és mohón szívtam magamba.
Lassan elbágyadtam és különös, mély szelídség fogott el: nem a kultúrember finnyás, dekadens szelídsége, hanem valami, az egész idegrendszert hatalmába kerítő ős-szelídség.
- Pontosan így vagyok vele, - állapította meg Denver.
- Később már nem éreztem a gáz szagát, semlegessé vált.
De a szívem, mintha valami kemény marok szorítaná össze, szinte görcsökben vonaglott: a szeretet és jóság görcseiben.
Brandan fáradtan dőlt hátra, felsóhajtott.
- És, - suttogta Denver, - mi a magyarázata mindennek?!
- Egyszerű, - felelte Brandan, - mint ahogy van könnyeztető-, csiklandó- , nevettető- és viszketőgáz, úgy lehet más, ezerféle hatású, ezeken kívül.
Ez a gáz, úgylátszik, a központi idegrendszerre hat.
Barátom: én feltaláltam a mesterséges jóság erőszakkal szelidítő szerét, feltaláltam a békegázt, a világbékét: talán paradicsomi állapotok következnek ezután a Földön!
- No-no! - intette mérsékletre Denver, akiben még maradt némi szkepszis, - és a kormány?
- A kormány ujjongani fog!
Beláthatatlan hatású lehet ez a csodaszer: talán Népszövetség és konferenciák és békéltető eljárások nélkül is fenn lehet majd tartani a nemzetek közötti békét!
Talán eljön az idő, amikor a gyönge fog győzni , amikor az fizet, akinek van miből és amikor annak lesz igaza, akinek igaza van !
Amikor a kis államnak épp annyi joga lesz, mint a nagy államnak.
De nem untatlak ? - kérdezte gyöngéden.
Bert Denver a fejét rázta:
- Ellenkezőleg, - mondta - nagyon érdekes dolgokat mondasz.
Csak félek, hogy csalódni fogsz.
- Miért?! - kérdezte Brandan.
De barátja csak leverten bólogatott és sötét melankóliával hangjában mondta:
- Magam sem tudom, miért...
Nem, azt sem tudom, mi van velem... mintha álmodnék vagy ilyesféle.
Azzal felállt, hogy bensőséges búcsút vegyen barátjától.
De olyan fáradt volt , hogy alig tudott levánszorogni a lépcsőn.
Kétoldalt sötéten, nyulós foltokként meredtek elébe a telkek.
Este volt már.
Valahol villamos csilingelt: a szél ideért, inkább csend volt már, mint lárma.
Csak egy-egy vonatfütty sírt melankólikusan, mintha valami éteri szakszofónos szólója lenne.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Másnap délután öt órakor tért magához.
Semmi baja sem volt: még a feje sem fájt .
Pontosan emlékezett mindenre és körülbelül tisztában volt a történtekkel .
Puhasága, tegnapi gyöngesége - így, visszatekintve, gyöngeségnek érezte - teljesen eltűnt.
Ismét Brandan lakására sietett.
A magános telken ott állt a rendőrposzt.
A túlsó oldalon, a Brandan-házzal szemben, egy csavargókinézésű csavargó álldogált, - akiről a figyelmesebb szemlélő azonnal kiderítette volna, hogy ellenkezőleg: detektívkinézésű detektív, akiről messze lerítt a Scotland Yard sajátossága.
Denver úgy találta, hogy barátja ismét megváltozott.
Brandan szemeiből újra a régi erély sugárzott, látszott rajta, hogy legalább részben visszanyerte áldott jó pulykatermészetét.
És Brandan is látta a változást besiető barátján és ezzel a kijelentéssel fogadta:
- Már látom, a gáz hatása körülbelül 24 óráig tart.
Elméletem szerint azonban , állandó élvezete mégis döntő hatással lesz az ember szervezetére.
Ülj le.
- No, én nem akarom élvezni többet.
Elegem volt belőle, - nevetett Denver.
- Nem is arról van szó.
Érdekel, hogy mi mindenre jöttem rá a gázzal kapcsolatban , tegnap óta?
- Elméletileg, - hangsúlyozta Denver.
- Elsősorban: a gáz olcsón és tömegesen állítható elő.
Egy tonna gázzal egy hadszinteret el tudok árasztani.
Egy hadsereget meg tudok szelídíteni, összezártam egy kígyót egy egérrel, rájukbocsátottam a gázt.
A kígyó nem bántotta az egeret.
- Folytasd.
- Amelyik államnak módjában van a békegázt besorozni fegyvernemei közé, az eleve megnyert minden háborút.
Egy hadsereget megszelídít ez a gáz pillanatok alatt.
A katonák eldobják fegyvereiket!
És ez ellen nincs védekezés.
- Folytasd.
- A rendes gázmaszkok, - már meggyőződést szereztem róla, - nem nyújtanak védelmet a ZU3-gázzal szemben.
És speciális maszkoknak a készítésére egyelőre egyetlen ember képes: én.
- Folytasd.
- De - itt suttogóvá halkult a mérnök hangja, - különös, hogy már reggel óta megfigyelés alatt állok.
A belpolitikai titkosrendőrosztály két embere lézeng állandóan a ház körül...
Brandan kikísérte a barátját.
A lépcsőkön még, fantasztikus tervezgetéseivel , szinte kiprovokálta Denver ellenkezését: hogy tanácstalanságát és idegességét leplezze.
Bert a maga jó ösztönével, de hiányos kifejezőkészségével, - nem tágított attól, hogy "semmi esetre ne keveredj harcba senkivel semmiért .
Semmisítsd meg a gázt.
Ne térj le a könnyű anyagi érvényesülés útjáról."
És Denver elmenet sem tudott bíztató szót találni: talán nem is látta a találmány mérhetetlen horderejét e pillanatban, amikor az még a Brandan-házbeli bölcsőjében szunnyadt és nem bontotta ki végtelen, légnemű szárnyait.
A gáz, amely nem volt érzékelhetetlenül alattomos, mint a szénmonoxyd, nem ölt roncsolt, hamvasztott , mint a marógázok, - a gáz, amely a Véletlen sülyesztőjén mint a béke angyala bukkant föl, valóban nem volt könnyen érthető, következményeiben elképzelhető dolog, olyan ember számára, aki maga is a hatása alá került.
Mert a szelidítő-gáznak szemmelláthatólag elpuhító, gyöngítő, akarat-lágyító hatása is volt, a békegáz tehát csak olyan ember kezében győzheti le a világszerte terjedő háborús szellemet, aki maga nincs a békegáz hatása alatt.
Valószínű ugyanis, hogy egy, a békegáz hatása alatt megszelídült ember nem tudna megfelelő eréllyel fellépni a háborús tendenciák ellen.
Olyan ez, mint a jóság, amely csupa jóságból belenyugszik a jóság vereségébe, - mint a Nagyság, amely csupa nagyságból tűri a Nagyság bukását, - olyan heroikus és meddő, mint a szerelem, amely csupa szerelemből belenyugszik önnön reménytelenségébe, belenyugszik abba, hogy a kedves mást szeressen...
Denver vállat vont és bizonyos fatalizmussal sorsára bízta barátját és a békegázt és erőteljes kézszorítással búcsúzott.
A szélesvállú fiatalember kilépett a Brandan-ház kapuján.
A kapuval szemben még mindig ott ácsorgott az iménti csavargó.
Denver hanyag léptekkel elébe került , egészen szorosan mellé lépett és két ujjával széthajtotta a csavargó mellén a piszkos rongyokat.
Nem tévedett: a rongyok alatt remek gyöngyszínű puplin-ing feszült.
Denver szárazon felnevetett:
- Taaler De dansk? - kérdezte a meglepett fickót - Mert, ha beszélne dánul, - folytatta megvető hangsúllyal, - lenne egy tippem a maga számára.
Hallom, hogy Kjöbenhavenban 17 éve keresnek hiába egy aktív kasszafúrót.
Ez magának való dolog , mester.
Egy kicsit segíthetne nekik, hiába keresni.
Aztán, arcán az ellenszenv kétségtelen nyomaival, távozott.
Munkához látok.
Tegnap volt harmadik hete, hogy Southamptonba érkeztem.
London igazán mulatságos város egy chikagói ember számára.
A londoniak azonban idegesek és titkolózók.
Ma például engedélyt kértem a minisztertől Brandan mérnök laboratóriumának meglátogatására: nem kaptam.
Ez a Chicago Tribune életében példátlan eset azt fogja eredményezni, hogy engedély nélkül látogatom meg a laboratóriumot.
Eddigi anyaggyűjtésem hiányos, de még mindig többet tudok a dologról, mint Steff, a Mail embere.
A boardinghouse, amelyben lakom, egy idős házaspár tulajdona.
A férfi hetven éves .
Huszonegy év előtt három napig nem ment be a hivatalába, mert tavasz volt s ki akarta próbálni egy találmányát Kensingtonban.
Akkor elbocsájtották és Mrs. Baxter átvette e boardinghouse vezetését.
Az öregúrral mindenképpen érezteti hogy miatta kell dolgoznia, bár örül, hogy dolgozhat és ő kezeli a pénzt.
Igazi európaiak.
Az öreg, kicsi és sovány ember, nagy fehér hajjal, és kicsi, élénk szemekkel.
A felesége nem szereti, ha a vendégekkel beszélget, de Baxter szeret a vendégekkel beszélni.
A vendégek elkerülik, mert sokat beszél; én azonban gyakran elbeszélgetek vele, hogy bosszantsam Mrs. Baxtert.
Nem szeretem a határozott vénasszonyokat.
Igen sokat esznek és beleszólnak a fiatalok ügyeibe.
Legfőbb hibájuk azonban az, hogy megvetik a férfinemet, mert már nem várnak tőle semmit.
A társaság kicsi, de előnyös; amit egyébként az is bizonyít, hogy én itt vagyok.
Tizenhetedikén fent jártam a Foreign Office-ban.
Az amerikai jegyzékről nem sokat tudnak, de az a véleményük, hogy se Japánnal, sem az Államokkal nem szabad ujjat húzni.
Ami annyit jelent, hogy Nagybritanniára nem számíthatunk.
- Mr. Millard - mondta nekem Hufstedt ezredes - ön nagyon rosszkor jött át .
Önöknél háborús csörgés hallható, nálunk csend van.
Már pedig az ujságíró nem szereti a csendet, igaz?!
- Van egy shillingem a lármára - feleltem - ami előbb kezdődik el itt, mint odaát.
A Népszövetségről kezdett magyarázni, de nem figyeltem oda.
Fene tudja, itt minden ember a Népszövetséggel hozakodik elő; amely fennállása óta még sosem érte el , hogy m i n d e n európai állam tagja lett volna.
- Az antifasizmus - mondta Hufstedt és beszélt vagy tizenöt percig.
- A keleteurópai blokk - mondta és beszélt, beszélt.
- A korridor, - és beszélt.
Nálunk Chicagóban könnyű bejutni a nagyfejűekhez.
Az ember bent van, rágyújt a szivarra, nem várván kínálást, a nagyfejű arcába fujja a füstöt és vár.
A nagyfejű mond három mondatot s ha megszakadok, akkor se mond többet.
Európában nehéz bejutni hozzá, nehéz szólásra bírni, megveti az ujságírót.
De amikor elkezd beszélni, se vége, se hossza.
Az egész lap tele volna azzal, amit mond, - ha odafigyelnék.
A ZU3-gázról nem tud semmit.
A kollégák se.
Kíváncsiak a módszereimre.
A nagy tó mellett tanultam őket, odaát.
Hétfőn új lakó jött Baxterékhez.
Giulia Titti grófné, Velencéből.
A legszebb asszony, akit valaha láttam, harminc éves, elvált.
Rákacsintottam a lépcsőházban , de úgy tett, mintha nem vett volna észre.
De lehet, hogy tényleg nem vett észre.
A modorom nem egy európai grófnő selyemgyomrának való.
De ez csak neki volna baj; ha tudná.
Az öreg Baxter elmondta a találmányát, már nem emlékszem rá.
Mrs. Baxter ki akarta küldeni a hallból, de én nem engedtem.
Szegény öreg szemei hálatelten sugároztak rám.
Mindig magam előtt látom a ráncos kezeit.
Délután felkerestem a Brandan villát.
Két álruhás detektív állított meg és igazolást kért.
Igazoltam magam.
A látogatáshoz azonban engedély kellett volna s az nekem nem volt.
De azért megtaláltam a kellő utat és módot.
Ezek a detektívek enyhe juhpásztorok a mi nightcourtmen-einkhez képest.
A ZU3-GÁZ
Woodleby a gáz hatása alatt aludt és álmodott.
Az inas belépett és azt mondta:
- Sir Nicolas Whinborg hadügyminiszter!
Brandan elébesietett és bevezette a dolgozószobájába.
- Az apósom, - mondta mentegetőzve, az alvó Woodlebyre.
- Jövendőbeli, - tette hozzá mosolyogva.
Azután bevezette Whinborg hadügyminisztert a laboratóriumába: itt szoktak tárgyalni, - és leültette egy karosszékbe, lombikok, tartályok és csövek közé.
Whinborg hadügyminiszter apai részről dán, anyai részről skót származású volt .
Ennélfogva, mint köztudomású, ő volt a legszárazabb ember a világon.
Annyira száraz, hogy életében még nem hagyta el mondat a száját, amely legfeljebb három szónál hosszabb lett volna.
Kivéve, amikor letette az esküt.
Annyira száraz volt, hogy hivatali és hivatalos életében még korántsem volt annyira száraz, mint magánéletében.
Szikár, csontos ember volt, olyan arccal, amely egy csontkeményre fagyott holdtájékra emlékeztetett.
Szemei mozdulatlanok és kifejezéstelenek voltak, mozdulatai rövidek és szögletesek.
Kérdéseit is kijelentő hangsúlyban mondta.
Feleségét minden szombat este nyolc és kilenc között látta vendégül dolgozószobájában, gyermekeit minden hónap másodikán.
Akik nem ismerték, nem törődtek vele, - akik ismerték, szerették volna megismerni.
Rejtélyes volt ez az ember a maga szűk, fagyos világában.
Társasági életet nem élt.
Egyáltalában nem élt életet.
Csak létezett.
Most leült a karosszékbe és szinte mozdulatlan ajkakkal mondta:
- Nos.
- Kegyelmes uram megtisztelt látogatásával... kezdte Brandan.
- Szigorú titok.
Köztünk marad.
Vigyázni kell - mondta a hadügyminiszter szokatlan bőbeszédűséggel.
- Igenis.
És minek köszönhetem a magas érdeklődést?
- A gáz, - felelte Whinborg.
- Igen.
- Meg kell vallanom, kegyelmes uram, hogy kísérleteim még nem vezettek eredményre.
Már azt hittem, kezemben tartom a jövő borzalmas, új hadigázát: amikor kiderült, hogy egyelőre még teljesen használhatatlan.
Csak további alapos munka hozhat eredményt.
A miniszter elutasítóan intett.
- Nem azt gondolom.
- Nem a gázkísérletekre gondol, kegyelmes uram?
- De.
A másikra.
- Hogy-hogy?!
- A másik gáz.
Amelyik szelídséget okoz.
- Hogyan... már tudják... tudja... kegyelmes uram ?...
- Tudom.
Aggasztó hírek.
Baj.
- Nem értem, őszintén szólva...
- Ha igaz.
Amit hallottam.
Beszéljen - intett a miniszter, kimerülten a sok beszédtől.
Hátradőlt.
Brandan úgy vélte, hogy nincs értelme halogatni a beszámolót.
Tisztázódjék a kérdés: a békegáz helyzete a brit kormánnyal szemben.
Letett a miniszter elé egy harminc köbcentis gáztartályt és a kivezető csőhöz égő gyufát tartott.
A cső végén halványzöld lánggal égett a kiáramló gáz.
- A ZU3-gáz, - mondta Brandan egyszerűen.
- Tehát, valóban felfedeztem egy új gázt, amint azt excellenciádnak mondották.
Ez a gáz nem ártalmas az emberre, hatása azonban óriási.
Körülbelül huszonnégy óráig tartó szelídségi állapotot idéz elő abban, aki beszívja.
Még nem próbáltam ki elég emberen, - lehet, hogy sokan h o s s z a b b ideig maradnak a hatása alatt.
- Valami gázszag, - szakította félbe a miniszter.
- Tessék?!
- Gázszag van itt.
Érzi?!
- Nem, kegyelmes uram.
Itt mindig van valami gázszag.
Nem fontos.
- Folytassa.
- Ez a gáz elképesztően olcsó.
Veszélytelenül szállítható, nagy mértékben komprimálható.
Kevés gázzal városokat eláraszthatunk és megszelídithettünk.
Minden államnak módot kell nyujtani arra, hogy békegázt gyárthasson.
Ilyen módon csírájában elfojthatjuk a háborús veszélyt.
Azt azonban kijelentem, kegyelmes uramnak: hogy egy állam sem, tehát Anglia sem kaphatja meg a gáz előállítási titkát k i z á r ó l a g o s a n.
- Meg kell kapnunk.
Természetes.
Miért ne!
- Nem.
Mert akkor egyszerűen fegyverré változik az áldás.
Akkor, a békegáz birtokában, ismét Anglia diktálja a feltételeket és a konfliktusok csakúgy burjánzanak majd a hatalmaskodás és igazságtalanságok talajából, mint most.
Ha az angol kormány nem garantálja azt, hogy a békegáz békét parancsoló erejét egy új , általános békepolitika eszközéül használja fel, akkor átadom a gyártási titkot a Népszövetségnek.
Ekkor mondta el Whinborg életének leghosszabb mondatát:
- A Népszövetség elnöke angol miniszterelnök, a Népszövetség titkára angol államtitkár, a Népszövetség három delegátusa angol miniszter és a többi delegátusok az angol politika lekötelezettjei.
- Akkor megsemmisítem a gázt, - felelte Brandan.
Örült, hogy túljutott ezeken a nehéz kijelentéseken és hogy megállta a helyét Whinborggal szemben.
Hogy ezután mi jön?!
Mindegy.
*
Whinborg határozott küldetéssel jött ide és eddig határozottan semmit sem ért el .
Zavarta ez a kellemetlen gázszag.
- Menjünk más szobába, - mondta.
- Kérem, - felelt szolgálatkészen Brandan.
De mikor a miniszter kiment, a mérnök megfordított egy gázcsapot, a vastag cső végén, amely a dolgozószobába vezetett.
- Itt is érzem, - mondta a miniszter szenvtelenül.
De a szendergő Woodleby felriadt a beszélgetésre és Brandan arcába bámult:
- Dear Philippe, - mondta kedvesen, - ki ez a sovány úr?!
- Az angol hadügyminiszter őexcellenciája, - felelte Philippe.
Whinborg megfordult és kifejezéstelen, éles tekintetét Woodlebyre szegezte.
- A hadügyminiszter?! - csodálkozott gyerekes mosollyal Woodleby, - remélem, nem pacifista?!
- Nem! - mosolygott Brandan.
- Bocsásson meg excellenciád, - fordult a mereven álló miniszterhez, - íme valaki, aki szintén a békegáz hatása alá került.
Woodleby úrra jó hatást tett a gáz.
- Tessék?! - kérdezte Woodleby és újra elaludt.
- Különös, - mormolta Whinborg, - egészen furcsa.
- Kegyeskedjék helyet foglalni, - ajánlotta a mérnök.
- Nem, - felelt Whinborg.
- Nem parancsol több információt a gázról?!
- Nem.
Mindent tudok.
És Whinborg nagy erőfeszítéssel felemelte pergamenszerű szemöldökét és az asztalba, falba, székbe kapaszkodva, köszönés nélkül kitámolygott a szobából , levánszorgott a lépcsőn és belezuhant az autójába.
A soffőr elindította a kocsit.
Whinborg a menekülésszerű távozás után fáradtan dőlt hátra.
Tekintete fátyolossá vált.
Szokása ellenére megmozdultak az arcvonásai, gúnyosan mosolygott.
Kezét lassan felemelte és végighúzta sima homlokán.
Meredten nézte a sötét házsorokat, a járókelők hangyaszerű, siető mozgását.
Régi dolgok jutottak eszébe és hirtelen az a különös ötlete támadt, hogy bár aznap se szombat, se másodika, se tizennyolcadika nem volt: mégis, együttesen szemlét fog tartani felesége, valamint gyermekei fölött.
Előzőleg azonban a minisztériumba vitette magát.
Feltámolygott a lépcsőn és a miniszterelnökkel való kilencszavas beszélgetésében bejelentette lemondását.
A váratlan lemondással kapcsolatos találgatások közben először merült fel a köztudatban a ZU3-gáz fogalma.
De akik beszéltek róla, azok sem tudták tulajdonképpen, miről van szó.
Csak végigborzongott rajtuk valami rossz és jó , megdöbbentő és vígasztaló előérzet.
Komolyabb kísérletek.
E héten, csütörtök és szombat között, két ember mondott le felelősségteljes hivataláról Angliában: Whinborg hadügyminiszter és Woodleby, a Pacifista Kör titkára Surreyben.
Ha lett volna valaki, aki egyrészt tudott Whinborg és Woodleby Brandannál történt látogatásáról, másrészt ismerte a két lemondó személyben lefolyt tünetek lényegi azonosságát: valószínűleg észrevette volna a különös összefüggést.
Természetesen senki sem vette észre, rajtam és az érdekelteken kívül.
Még így is elég feltűnést keltett mind a két lemondás.
A lemondások mindig feltűnést keltenek.
Van bennük valami természetellenes.
A Surrey-i Pacifista Kör Dorkingban tartott vendégelőadásán tehát Woodleby úr már nem jelent meg.
Betegségére és korára való hivatkozással - nem akart összetűzést - lemondott összes tisztségeiről.
Azonban részt vett a gyűlésen Joan Woodleby, aki Brandan mérnök kedvéért ment el oda.
Brandan már korán kinn volt és megtekintette a termet.
Azután csomagját elhelyezte a széksorok alatt.
Elég nagy csomag volt és egy szűk nyílásban végződő csövecske nyúlott ki belőle.
A pacifista gyűlés úgy folyt le, ahogy az ilyen gyűlések általában lefolynak .
Ezen az estén azonban sok különös dolog történt.
Ezeknek horderejére nézve jellemző, hogy egy kezdő ujságíró, aki véletlenül jelen volt, nagyszerű elhelyezkedést talált, valóságos karriert csinált tudósításával, amelyben pedig még egyszer sem fordult elő ez a szó: ZU3-gáz; csak a tüneteket írta le, a nélkül , hogy a "kórokozót" ismerte volna.
Marmaduke Flatherton volt a szónok.
Vele a következő dolog történt:
Beszédet mondott a zsúfolásig megtelt terem pódiumán.
A beszédet nagy lendülettel kezdte és benne vak dühhel ostorozta a brit kormány háborús külpolitikáját.
Szidta a külpolitikai vezércikkek lelkiismeretlenségét, melyeknek szidalmai nyugtalanná teszik az olvasót.
Dühöngött a háborús düh miatt.
Túlzottan támadó jelleggel nyilatkozott a pénzügyminiszter túlzottan támadó jellegű külső pénzpolitikájáról .
Ócsárolta a pacifizmust ócsárlókat.
Szilaj dühhel ostorozta a harci dühöt és brutális eszközökkel ecsetelte a katonák brutalitását.
Megfenyegette a fenyegetőzőket.
Teljes békepárti programmot adott.
Azonban beszédének második felében többször is hátrafordult és azt kérdezte a teremszolgától, hogy: "James, nem érez valami gázszagot ?!"
De James nem felelt , mert mélyen aludt.
Valami különöset álmodhatott, szemhéjai alól kövér könnycseppek szivárogtak.
Beszédének folyamán Flatherton mindinkább összezavarodott.
Vak frázisai megfojtással fenyegették az eszmemenetét.
Az alaptalan és céltalan szólamok, mint kúsza indák tekeredtek köré és ő mindinkább botladozott, elakadt, összezavarodott .
Egyszerre azon vette magát észre, hogy kisfiáról beszél, aki szegény sovány és beteges, de ha sikerülne azt a kis állást megkapnia a haditengerészet egyenruhaosztályán, akkor egész komolyan Dél-Franciaországba küldené üdülni a kisfiút.
Végül sírvafakadt és amikor már mindenki azt hitte, hogy megőrült, kivitték a teremből.
Sajnálkozó moraj kísérte az esetet.
Az egyik sorban különös dolgok történtek.
Míg a színpadon egy pacifista családapa tragédiáját adták elő a műkedvelők, - egy idegen úr, az utolsó sorban, idős szomszédnőjéhez fordult:
- Bocsásson meg, asszonyom.
Nem érdemlem meg, hogy szóbaálljon velem.
Én állandóan verem a gyerekemet, mert nem tanul.
A tanító is állandóan veri.
Mind a ketten állandóan verjük a gyerekemet, - hát nem borzasztó ?!... - és keserves, hangos sírásra fakadt.
Az idős nő elcsukló hangon vallotta be, hogy ő sem tökéletes, akár hiszik, akár nem, neki is vannak hibái.
De mit csináljon?
Ugy fáj a szíve, hogy ordítani szeretne.
Egyébként holnap örökbefogad egy árva gyereket, mindenki meggyőződhetik róla.
Címe ez és ez.
Egy sorral előtte rongyos fiatalember aludt.
Biztosan azért jött be a gyűlésre , hogy valahol jól kialhassa magát.
Mellette kövér úr ült, aki már jó ideje nézte részvéttel az alvó fiatalembert.
Végül előhúzta aranyóráját és a rongyos fickó zsebébe csempészte.
Azután így szólt szomszédaihoz:
- Nézzék kérem, itt van egy szegény, jobb sorsra érdemes fiatalember, akinek alkalmasint nincs szállása.
Borzasztó látvány a mai világban.
Mindenki adja oda nélkülözhető értéktárgyát, de óvatosan, mielőtt felébred.
Össze is gyűlt egy csomó arany és ezüst.
Ekkor azonban felébredt a rongyos fiatalember és meghatott hangon mondta:
- Uraim, annyira elérzékenyít az Önök jósága, hogy legalább teljes őszinteséggel szeretném meghálálni.
Énnekem ezekre a tárgyakra semmi szükségem.
Én álruhás detektív vagyok, akit az ilyen pacifista mozgalmak megfigyelésére szoktak kiküldeni.
Az érzékenység lassan átterjedt az egész teremre.
Az emberek ajándékokkal molesztálták egymást, sírtak és nevettek és elhatározták, hogy új életet fognak kezdeni.
*
Eltelt huszonnégy óra.
A lapok beszámoltak már a dorkingi pacifistagyűlés különös eseményeiről.
Mindnyájan megállapították, hogy valami történt, a tüneteknek alkalmasint egy, közös oka volt.
De micsoda?!
A legerőszakosabb riporterek sem derítettek még ki semmit.
Főleg az a tény tette eredménytelenné a nyomozást, hogy a dorkingi gyűlés résztvevői közül senki sem ismerte Brandan mérnököt.
Joan hallgatott; így nem is derült ki, hogy Brandan résztvett a gyűlésen.
Épp a legfontosabb láncszem hiányzott tehát.
De mégsem lehet egyszerűen napirendre térni egy olyan csekélység fölött, mint az a tény, hogy egy nagyjában beszámítható gyülekezet kétszáz tagja mintegy adott jelre megbolondul!
Széltében tárgyalták a részleteket: az órát, kabátot elajándékozó , gyereket örökbefogadó, váratlan vallomásokba és ömlengésekbe bocsátkozó "őrültek " esetét.
A lapok két hétig éltek volna ennyi szenzációból, ha nem multa volna mindezt felül az, ami következett.
Elsősorban, alig telt el egy nap, a gyűlés résztvevői feljelentették egymást lopásért, a lapokat pedig rágalmazásért.
Mindenki visszakövetelte, amit elajándékozott, mindenki megbánta, ami jót tett, mindenki igyekezett elfelejteni , ami történt és mindenki igyekezett jóvátenni, amit a saját érdekei ellen vétett .
Senki sem tudta megérteni, hogy mi jutott eszébe, elajándékozni a holmiját, idegen emberekkel jót tenni, - senki sem tudta megérteni, hogy mi történt vele akkor este, amikor Brandan mérnök látogatást tett Dorkingban?
A lapok pedig igyekeztek azzal elintézni a dolgot, hogy a dorkingi gyűlés eseményeit tömeghisztériának minősítették.
Amit az ember nem tud megérteni, annak valami régi nevet ad.
A továbbiakat Denver előadásából tudom.
Ez nyílt titok; pedig nem szoktam kiadni a forrásaimat.
Denver egy rokonszenves, fecsegő és előre köszön az újságírónak , ami nem éppen angolszász vonás.
Nekem máris az az érzésem, hogy Brandant, személyileg, teljesen kiforgatta valójából ez a gáz.
Mintha szenvedélyévé vált volna.
Megállapítást nyert, hogy több - és egyre sürgetőbb hangú - meghívót kapott a hadügyi tárcától, amire nem reagált.
Ekkor határozták el, hogy saját érdekében s valamilyen ürüggyel - őrízetbe veszik.
Feljegyzéseit a Kémiai Hivatal harmincegy tisztviselője dolgozta fel.
Most természetesen Denver ellen is eljárás indul, mert segédkezet nyujtott Brandan mérnöknek a szökésben, sőt, valószínű, hogy ő beszélte rá.
A városban kezdenek beszélni a ZU3-ról.
Mr. Baxter lelkesen latolgatja az új találmány horderejét.
Az emberek általában családi élceket faragnak róla és nem igen fogják fel valóságos jelentőségét.
Magam sem tudnék ma még állást foglalni ezirányban.
Ma az a hír terjedt el, hogy a japán légiflotta elérte Saint Louist.
Emiatt csak délután kereshettem fel Denvert.
Mindent megteszek, hogy Európára koncentráljam figyelmemet.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Bert K. Denver széles vállait eltakarta a hatalmas napilap, amelybe beletemetkezett.
A szoba Brandan szobája volt, amelyben most Denveren kívül még két rendőr tartózkodott.
Denver ezt olvasta az ujságban:
" Philippe Brandan mérnök lakásán ismeretlen tettesek betörést követtek el .
Elvitték a mérnök teljes vegyi berendezését, felforgatták a laboratóriumot és magukkal vittek bizonyos nagyértékű iratokat is.
A rendőrség szorgalmasan kutat a tettesek után.
További fejlemények várhatók."
Denver gúnyosan elhúzta a száját és letette az ujságot.
A rendőrökhöz fordult.
- Brandan úr mindjárt kész lesz az öltözködéssel.
Megkért, hogy addig szórakoztassam Önöket.
Nem tudják véletlenül, hogy mit követett el szegény barátom?!
- Nem kérem, - mondta az egyik rendőr.
- Mi ezt nem szoktuk tudni.
Nem is érdekel.
- Nincs másik kijárat?! - kacsintott a másik.
- Nincs, - nevetett Denver.
- Zsákucca.
De parancsoljanak egy szivart.
- Köszönjük alásan.
- Nem ismerik véletlenül Shumple tizedest?
- Nem ismerjük, kérem.
- Vagy Break szakaszvezetőt?
- Azt a szőkét?
- Nem.
Break szakaszvezető fekete.
De Myrtle rendőralkapitányt csak ismerik?!
- Nem ismerjük, kérem.
- Vagy Gravesdraw őrmestert?
- A Cityből?
- Nem.
A forgalmi osztályról.
- Nem, kérem.
Mi csak a politikai osztályon ismerjük egymást.
- Oh, akkor bizonyára ismerik a kedves kis Brand felügyelőt?!
- Akinek az a szőke sógora van, aki tengerész?
- Nem.
Ez a Scotland Yardon van.
- Az is a Scotland Yardon van!
- Az lehetetlen!
Akkor két Brand létezik.
- Talán nem felügyelő?
Vagyis talán csak volt felügyelő?!
- Nem.
Hanem erről jut eszembe, hogy Önök bizonyára jól ismerik Smith nyomozóbiztost.
- Azt nem tudhatjuk, uram.
Nálunk annyi Smith van, hogy új Smitheket nem veszünk fel, a már meglevő Smitheknek pedig tilos megházasodni.
- Miért?!
- Hogy ne szaporodjanak.
Mialatt Denver a rendőröket "szórakoztatta ", - Brandannak sikerült megszöknie.
Az elfogatására kirendelt rendőrök elől gyalogszerrel, vándorfestőnek öltözve , menekült Surrey felé.
Epsomban sikerült egy taxit elfognia és félóra mulva a Woodleby-házban, Joannel beszélgetett.
*
- Valószínű - magyarázta sietve - az történt, hogy illetékes helyen egy csapással akarták megszerezni a gázt és engem: megszerezni, vagy ártalmatlanná tenni.
Tegnap éjjel nálam járt egy ember és bizalmasan felszólított, hogy lépjek újra állami szolgálatba és vezessem a békegáz előállítási munkálatait.
Kereken elutasítottam ezt és kijelentettem, hogy az emberiséghez fogok fellebbezni.
Az ember nevetett és fenyegetőzött, végül elment.
Ma azután két rendőr jött értem és csak Denver lélekjelenléte tudott megmenteni az elfogatástól.
- És most mi lesz?! - kérdezte Joan szorongva.
- A békegázzal?
- Nem a békegázzal.
- Veled?
- Nem velem.
Veled.
Veled mi lesz?!
Előbb-utóbb elfognak, - mondta erőszakolt nyugalommal a leány.
- De milyen címen?! - tört ki belőle a felháborodás.
- Ártottál valakinek?!
Csak azért, mert útjában állsz az államérdekeknek?
- Nem én állok az államérdekek útjában.
Hanem az igazi világbéke.
Az igazi világbéke csak a kis államok érdeke.
A nagyhatalmakat gazdaságilag tönkretenné .
Abból, ami történt, tisztán látom, milyen jelentősége van találmányomnak .
Külföldre szököm.
Itt nincs több keresnivalóm.
Mindenkinek két kötelessége van , amelyek közül választania kell: egy az állammal szemben és egy az emberiséggel szemben.
Joan szemhéjai vörösek voltak, amikor mondta;
- És egy harmadik kötelessége egy nővel szemben, akinek házasságot ígért.
Brandan azonban eltünt.
Amikor Joannal beszéltem, megkíséreltem kifejteni előtte nézetemet: Brandan tulajdonképpen hős; különb mint az átlagos ember.
De a fiatal lady így felelt:
- Az én szempontomból nézve nem így áll a dolog.
Háborúban minden második ember hős, például.
Én nem azért szeretem Philippet, mert különb, hanem azért különb , mert szeretem!
Ez különbözteti meg számomra őt a többiektől.
Talán elrontottam a dolgot azzal, hogy megveregettem a lapockáját; ez Londonban nem szokás.
De a fiatal hölgy olyan bánatos volt; és én már untam az interjut.
Délután a gyarmatügyi kongresszus ülésén voltam.
Tizenhat órája nem jött jelentés a Csendes-óceán partvidékéről.
Nekem se volt anyagom és már azon gondolkoztam , hogy moziba megyek.
Később azonban ép elég munkám akadt.
Támadás London ellen.
Ezerkilencszázötvenkettő szeptember ötödikén délután öt órakor a Kensington melletti mezőkön felrobbant egy titkos gáztartály.
Ha közönséges hadigáz lett volna benne, ha néhány ember meghal gázmérgezésben és több nem történik, - akkor talán titokban lehetett volna tartani a dolgot.
Az eseményekből azonban a külföld is megtudta, hogy Anglia titkos gáztartályokkal készül a háborúra.
Még hozzá, különös módon készül rá, az bizonyos.
Fél hatkor a gáz már Kensingtonba ért.
Először egy városvégi fuvaros szívta be , aki azonnal a templomba rohant és izgatott hangon kért bűnbocsánatot.
De percek alatt felfordult az utcák képe: az emberek nem találták helyüket, egymás iránti érdeklődésük óriási módon megnövekedett, egy hangos, vagy pláne goromba szó nem hangzott sehol.
Egy csoport gazdag kereskedő betört az árvaházba.
Kihozták és elosztották egymás közt a gyermekeket.
A fogházigazgató egy csomó rabot kiakart engedni, de a rabok is beszívták a békegázt és úgy döntöttek, hogy megérdemlik a büntetést: tehát maradnak.
Sokan jelentkeztek a rendőrségen és bevallották régi bűneiket.
De a rendőrök maguk is a gáz hatása alatt álltak és mindenkit ridegen elutasítottak, aki azt akarta , hogy mérjenek rá megfelelő büntetést.
Valóságos járvány volt ez: a jóság, szelídség és önfeláldozás járványa.
Csak az volt a baj, hogy másnap, amint a gáz hatása eltünt, a kereskedők visszavitték az árvákat az árvaházba, a jólelkűek visszakövetelték ajándékaikat, a rabok ki akartak szökni, de a hatóságok nem engedték őket, a bűnösök pedig nem jelentkeztek a rendőrségen, de a rendőrség jelentkezett a bűnösöknél.
Amikor a környéken elterjedt a békegázmérgezés híre és a lakosság tudomást szerzett e szelídségi járványnak a magánvagyonra veszélyes tüneteiről: mindenki pánikszerűen menekült.
Senki sem akart megszelídülni, természetesen; senki sem akart olyan állapotba jutni, amelyben a saját jóléte kockáztatásával siet segíteni a szegényeken.
Amikor pedig két nappal később valami rejtélyes kéz játéka folytán felrobbant a második titkos gáztartály is: Liverpoolban, - akkor az angol politikát két oldalról érte igen heves támadás: egy kívülről és egy belülről.
Ez a liverpooli robbanás különben is súlyosabb természetű volt.
Legendákat meséltek egy két méter magas tengerészről, aki azelőtt a levegőbe köpött rágógumit kétszer is keresztüllőtte, mielőtt földet ért és akinek számtalan gyilkosság terhelte úgynevezett lelkiismeretét: ez a fickó mindenáron be akart iratkozni a negyedik elemibe, mert a "negyedik elemiben tért rossz útra s most ott akarja folytatni, ahol akkor abbahagyta ".
De hát a ZU3 nagyszerű hatásának ezerféle megnyilvánulását nem lehet e helyen megörökíteni.
Mint mondottuk, két oldalról érte támadás e napokban a brit kormánypolitikát.
A súlyosabb kimenetelű belülről jött: Hatfield demokrata képviselő biztosítékot kívánt a kormánytól arra nézve, hogy több békegázrobbanás nem történik az országban.
" Mert, mint mondotta, ez a szer, vagy minek nevezzük, megbolondítja az embereket , elmossa az enyém-tied közötti határvonalat, destruálja a polgári társadalmat és bizonytalanságot, felfordulást idéz elő.
Mégis csak hallatlan, hogy az ember ma a saját házában fekszik le, - és ki van téve annak, hogy holnap felkel, megbolondul és odaadja a házát valakinek.
Az urak láthatják, - mondta e híres beszédében, - hogy a lakosság menekül a gáz által veszélyeztetett vidékekről!
Hogy miért?
Senki sem bolond jobbnak lenni, mint amilyennek született; senki sem akar többet adni , mint amennyit könnyen adhat, és egyáltalán: vagy van egyéni szabadság, vagy nincs , mindenki olyan rossz lehet, amilyen akar, a törvény által megszabott kereteken belül."
A másik támadás? az súlyosabbnak látszott, de úgyszólván derültségbe fulladt .
Franciaország londoni követe demarsot nyújtott át, amelyben erélyesen tiltakozik Anglia háborús készülődései ellen.
- Franciaország - hangzott az erélyeshangú okirat - tisztában van vele, hogy milyen fegyver áll a brit királyság rendelkezésére.
Tudja, hogy az úgynevezett ZU3-gázzal Anglia semlegesítheti az összes nagyhatalmak szárazföldi és tengeri haderejét.
Mármost Franciaország - egyelőre a maga nevében, - hivatkozik a megfelelő kölcsönösségi szerződések tömegére, amelyek kizárják azt, hogy Anglia hadereje felülmulja a szövetkezett államokét.
Ennélfogva felszólítja az angol kormányt, hogy a "békegáz" gyártását azonnal szüntesse be.
Igen ám, csakhogy egy kis malőr történt.
A demars átnyujtásának napján a francia köztársaság területén, Nimes mellett, felrobbant egy titkos gáztartály, a kiömlő gáz elöntötte a várost és a lakosság szelídségi járványba esett.
A környékről eszeveszetten menekültek azok, akik már hallottak az angliai eseményekről: sokan elásták vagy elküldték kincseiket, hogy ne tudják elajándékozni azokat, mások betömött füllel jártak-keltek huszonnégy óráig, hogy ne hallják az esetleges kéréseket.
Kiderült tehát, hogy titokban Franciaország is gyártja már a békegázt.
De a közeli napok még más meglepetést is hoztak.
Kiderült, hogy nemcsak Franciaország , hanem...
Sőt!
Azon a napon, amikor Lengyelországban a kommunisták felrobbantották az első békegáztartályt, - hírül hozták a szigetország hadügyminiszterének kémei, hogy Németországban egy 1,500.000 márka alaptőkével alakult konzorcium hozzálátott a speciális ZU3-gáz termeléséhez.
A szeptember hetedike és tizedike közötti eseményekről, mint Német Invázióról emlékezik meg a londoni sajtó.
Inkább idegenforgalom volt, mint háború.
Hiszen háborút maguk a németek sem akartak; a diplomáciai helyzet zűrzavaros volt.
De most lehetőség kínálkozott arra, hogy egész Londont lerészegítsék a gázzal és harc nélkül szállják meg.
Tudjuk, hogy túlságosan csábító lehetőségek gondatlanná teszik a politikust is.
A Brandan-gáz hatása nyilvánvaló volt, de a Brandan-gázmaszk hatása nem volt nyilvánvaló.
És nem számították ki kellő gonddal a gáz hatásának tartamát sem.
A riporter számára szinte megoldhatatlan feladat leírni e három nap történetét annak a számára, aki nem élte át.
A támadást nem készítették elő, hadüzenet se volt.
Ezt utólag azzal magyarázták a németek, hogy hadüzenetre nem volt szükség , az csak háborút előzhet meg; a ZU3-gáz gyakorlati alkalmazása azonban humánus akció volt.
A Zeppelinek megjelenése Croydon felett leírhatatlan megdöbbenést váltott ki a lakósságból.
A Baxter-házban éppen a közös étkezésnél ültünk.
A beszélgetés Chikagóra terelődött.
A japán légiflotta már Chikagót is veszélyezteti.
A japán-német szövetség nyilvánvaló volta mellett különösnek tünt, hogy Chikagoban csaknem kétmillió német él.
Az olasz grófné, akit már említettem, bizonyos érdeklődéssel tekintett fel, amikor arról volt szó, hogy én Chikagoból jöttem.
- Vannak ott rokonai? - kérdezte.
- Nincsenek - mondtam.
- Kanadában van egy tucat.
Nőtlen vagyok.
Ismét rákacsintottam, amire rémült és elutasító tekintettel válaszolt.
Nem tudok leszokni az ilyesmiről.
Pedig gyönyörű nő, az biztos.
Bronzvörös csillogású haja, tejszínű bőre , világosbarna, mandula metszésű szeme, legelsőrangú alakja van.
Azért jött Londonba, hogy megnézze a múzeumot.
Ezek az arisztokraták!
Vajjon mit szólna, ha megkérdezném, miért vált el a férjétől?!
Megpróbáltam néhányszor kiprovokálni, hogy rámnézzen; de ha megtette, akkor a torkomat reszeltem és nem tudtam, merre forduljak.
Nem tudom, kifejező -e, ha azt mondom, hogy tekintete édesen sugárzó volt?!
Ez a helyzet.
Amikor térdemmel hozzáértem a térdéhez az asztal alatt: odébbhúzódott.
Kétségtelen, nem ismerem az itteni módszereket.
Látom, hogy végtelenül kifinomult nő, a szerelmi és dekoratív hatások tökéletes ismerője, akivel szemben igazán faragatlan fickó vagyok.
Ezért nincsenek is terveim vele.
Volt már olyan newyorki házmesterlányból lett showgirl , aki túl nehéz diónak bizonyult a számomra.
Szerencsére nem értem rá hosszasan töprengeni ezen; óriási rivalgás hallatszott fel az uccáról.
Mr. Baxter remegni kezdett; nyilván ugyanúgy remegett 1914-ben .
Mrs. Baxter bezárta az ablakokat.
Én a szobájába kísértem az olasz hölgyet.
Az ajtóban szemben állt velem és kezét nyujtotta.
Olyan parfőmje volt, mint a júliusi erdő esti illata.
- Ne haragudjon, Madame - mondtam neki, a jobbkezét lóbázva - ha néha bizalmaskodónak tűnök fel maga előtt.
Ez azért van, mert nálunk odaát nincsenek olyan nők, mint maga.
- Mint én? - kérdezte tágranyílt szemekkel!
- Mint maga - feleltem.
- Zárja be az ajtót és ablakot, öreg fiú; én nem érek rá megmenteni, mert ott kell lennem, ahol a lárma van.
De majd gondolok magára.
Odaadtam volna egy havi fizetésemet, ha csupa barátságból megveregethetem a hátát , mert gyönyörű háta volt, akárhogy néztem.
De a sors úgy akarta, hogy a fizetésemet enélkül is oda kelljen adnom; e kívánságom pedig ingyen teljesüljön.
Nem éppen ujságíróhoz méltó, hogy érzelmi kitöréseinek teret adjon, de nem tudom megállni, hogy azt ne mondjam: ilyen az élet.
És soha többé nem felejthetem el azt a tekintetet, amellyel rámnézett, mielőtt betette az ajtót.
Percekig olasz grófnak éreztem magam, anélkül, hogy demokratikus meggyőződésem tiltakozott volna ez ellen.
Elsőnek az a kisfiú vette észre, aki a Themse partján haladt a Tower Bridge felé .
- Mama, - kiáltott fel a kisfiú - milyen jó szaga van ma a ködnek.
Érzed?
- Nem - felelt az anya, aki a piaci árak kalkulálásával volt elfoglalva.
- Te nem érzed, hogy milyen szaga van a ködnek? - kérdezte a kisfiú.
- Nem, - felelte az anya szórakozottan.
- Én érzem, - állapította meg a kisfiú.
- De milyen szag ez? - firtatta tovább.
- Nem is tudtam, hogy a ködnek is van szaga.
Ekkor azonban már különös hangok hallatszottak nyugati irányból.
Moraj, távoli lárma, ágyúlövések.
Keleten nemsokára feltünt az első német Zeppelin.
Ez a Zeppelin egészen magas régiókban maradt.
Mint kiderült, London keleti városrészeiben óriási bombák zuhantak a dülőkre , telkekre és udvarokra: mindig megfelelő helyre.
Ezek a bombák nem robbantak.
Félig belefúródtak a földbe, úgy, hogy félórai munkával lehetett volna kiásni őket, - ha valaki hozzájuk mert volna nyulni.
De voltak, akik látták, hogy a leesés pillanatában egy tenyérnyi billentyű nyílik ki a bombák tetején, - és nyitva marad.
Nem, ezek a bombák nem robbantak.
Ezért jó időbe tellett, amíg a város minden részén elterjedt a hírük.
A támadás ünnepnap előtt történt: egészen váratlanul.
A Zeppelin kétszáznyolcvan bombát dobott le és mielőtt lepuffanthatták volna , fölényes nyugalommal távozott.
Szóval a nyitány napja volt ez.
Az a nap, amikor a kötelességtudó londoniak katonazenés körmenetekben éltették a háborút.
Rule Britannia! - hangzott mindenfelé.
- A nagy réztrombiták tölcsérein rotyogva tört elő az indulók lelkesítő sablonja.
Olyan volt az efféle körmenet, mint egy vídám temetés.
Vagy kétségbeesett lakodalom.
Délután öt órakor már zavarosabb képe volt a városnak.
Katonaság lepte el az uccákat.
A hadügyminiszter az összes lapok megjelenését betiltotta.
A német léghajótámadásról nem volt szabad tájékoztatni a közvéleményt.
London külső részeiből befelé özönlött a lakosság.
Valahogyan elterjedt az a hit , hogy a külső részekből hadszintér lesz és hogy a védőrség csak a belső kerületekben tud védelmet nyujtani.
Valósággal zsúfolásig megteltek az uccák , idegen emberek kérdezgették egymást, magyaráztak és értesüléseket cserélgettek .
Volt egy pillanat, - amikor valósággal egész London megnémult és megborzongott , páni félelem bénította meg a nyelveket.
Az a pillanat volt ez, amelyben a délnyugat felé áramló enyhe szél először sodorta a City uccáira a békegáz édes , nehéz illatát.
Joan és zsörtölődő apja, rozoga Fordjukon Londonba indultak.
Richmondban már csak lépésben hajtottak a velük egy irányba haladó járművek és gyalogosok tömege miatt.
Maryland-Cornerben Woodleby úr hatalmas orra remegni kezdett és Knightshall Circus után, Whitehall már a teljes bizonyosságot hozta: minden tele van békegázzal!
Woodleby úr eleresztette a volánt, mert a tömeg amúgy is London felé tolta a kocsit és Joan felé fordult.
Érzékeny hangon mondta:
- Meg tudsz nekem bocsátani, szívem?
- Miért, papa?
- Brandan miatt.
- Megbocsátok, papa.
De hiába, Brandan nincs itt többé.
És ha itt lenne, akkor te megint dühöngenél.
Ma így beszélsz, holnap úgy.
- Igazad van.
Borzalmas arra még csak rágondolni is, hogy viselkedtem eddig.
De abban tévedsz, ha azt hiszed, hogy visszaesem.
Ez az érzés örök.
Nem is lehet másképpen.
Ez az érzés nem most született.
Előbb volt, mint én.
- Hiszen úgyis hiába, - sóhajtott Joan.
- Orra hegyén könnyed vörösség lett úrrá , szemei elhomályosultak.
Arra gondolt, hogy mindez hiába.
Philippet csak csoda hozhatja vissza.
De mi hozhatná vissza a csodák korát?!
Miután autóval lehetetlen volt tovább menni, Woodleby úr rábízta a Fordot egy idegen nőre, aki mosónőnek látszott, de lehetett takarítónő is és aki dühös tekintetét és összenőtt szemöldeit megcáfolva, boldogan vállalkozott a kocsi megőrzésére akár ítéletnapig.
Egy jó félóra telt el, amíg a Trafalgar Squarere értek.
Egészen különös érzés volt ebben a tömegben szorongani.
Ez a tömeg nem könyökölt, nem lökdösött, nem káromkodott és nem tolongott.
E tömeg alkatrészei, az emberek, összeölelkeztek és mindenki igyekezett megkönnyíteni a mellette állók életét.
És mégis elkerülhetetlen volt, hogy Joant elsodorják apja mellől.
Woodleby úr eltünt a tömegben.
Joan olyan intenzíven érezte az egyedüllétet, ahogy csak rengeteg ember közt, zsúfolt nézőtéren, vagy nagygyűléseken érezheti az ember.
Joan sírvafakadt .
Idegen fiatalemberek igyekeztek megvígasztalni, de Joan megköszönte a vígaszt, - nem kért belőle.
És a fiatalemberek belenyugodtak ebbe, nem került rendőrre a sor.
De nem is kerülhetett, - hol voltak a rendőrök?!
A rendőrök készen várták a pánik kitörését , de a pánik nem tört ki.
Mindenki jó volt, senki sem félt.
Jellemző a közhangulatra, hogy amikor a Nelson-szobor előtt Hatfield képviselő - micsoda kontraszt! - megpróbált beszédet mondani a békegáz ellen, - nem hurrogták le, csak megmosolyogták és szelíden lebeszélték róla, hogy folytassa.
A jóság ugyanis általában és úgy, ahogy a békegáz előidézi emberekben: önnön érdekei ellen, önnön céljai kárára is jó, - a jó ember nem gyűlölheti a rossz embert és nem tartja fel az ellene törő rosszindulatot.
Ez túlságosan kézenfekvőnek tűnik ahhoz, amilyen kevéssé elterjedt igazság.
Joan tovább hányódott, szegény , elszomorodott lélek, hétmillió szelíd ember tengerén.
Illetve, nem egészen hétmillió.
Meg kell emlékeznem Dinamo Eggson személyéről , aki a londoni alvilág egyik vezéralakja volt mindmainapig.
Dinamo Eggson kengurúképű, keszeg fickó, akinek olyan balkezes ütései vannak mint a villanyáram vagy villámcsapás.
Ez a jónevű úriember éppen ma töltötte be háromhónapos szolgálati idejét a fegyházban, ahonnan csak azért nem szökött meg, mert előbb beteg volt és pihenni akart.
Amikor kiengedték örömében eleredt az orra vére.
Az intézeti orvos valami vattát tett mindkét orrlyukába.
A vattának erős szaga volt és belülről csipte Dinamo Eggson orrát.
Dinamo Eggson kiment az utcára és elbámult azon, amit látott.
Az emberek mind , mind megőrültek.
Némelyik utca üres volt, más utcákban egy gombostűt nem lehetett leejteni.
Rengeteg ember sírt és nevetett és énekelt és csókolózott, és ölelkezett - és csak igen kevesen viselkedtek úgy, mint egyébkor.
De Dinamo Eggson még nem értette miről van szó.
Akkor kezdte csak sejteni, hogy valami alaposan megváltozott, amikor meglátta azt a lovasrendőrt az Edwardstreet sarkán.
A lovasrendőr előtt a nyeregben egy gyerek ült, mögötte pedig egy özvegyasszony.
A lovasrendőr nem táncoltatta életveszélyesen a lovát, hanem egy mézeskalácsot tört darabokra, hogy a gyermek megehesse.
Dinamo Eggson tágranyílt szemmel nézte mindezt és azon tépelődött, hogy ő őrült -e meg, vagy csak a társadalom?
Holott a java még ezután jött.
Dinamo Eggson egyébként nem volt tépelődő természetű.
A filozófiát látásból sem ismerte és általában úgy vette a dolgokat, ahogy jöttek.
Ez megmagyarázza azt is , hogy miképen tudott oly bámulatos közvetlenséggel alkalmazkodni London új , változott képéhez, - anélkül, hogy e változás okait kutatta volna.
A tömegbe vegyült és próbaképen kiemelte egy alpolgármester-külsejű úr zsebóráját .
Az úr odanézett.
Eggson szolgálatkészen visszasülyesztette az órát eredeti helyére.
Az úr azonban bátorítóan mosolygott, mielőtt továbbment.
Eggson nagyot nézett.
Ez a szerencsétlen mosolyog?
De miért?
Talán detektív ?
Eggson vívódott magával.
Utána eredt.
Melléfurakodott.
Ujra kiemelte az órát.
Az úr barátságos mosollyal nézett rá és azt mondta:
- Na mi az, öreg fiú?!
Rég nem evett már puddingot, mi?!
Hehe-he, he.
Azzal tovább ment, óra nélkül.
Ilyen rokonszenvesen viselkedő károsultat még nem látott Dinamo Eggson.
Természetes, hogy vérszemet kapott.
Tovább ment.
*
Először letarolta a Trafalgar Square-beli tömeget.
Miután minden zsebe tele volt már, felfogadott egy kóbor labdaszedőgyereket, aki nagy zacskóban vitte utána az órákat, ujjról lehúzott gyürüket, zsebből kiemelt pénztárcákat és kézből kitépett ridikülöket.
Dinamo Eggson büszkén lépdelt, - úgy érezte magát, mintha egy megőrült társadalom egyetlen épelméjű tagja, kiemelkedő vezéralakja, királya , vámszedője és tiránnusa lenne.
Vadonatúj, remek felöltő feszült rajta, kemény kalap.
Szájában szivar.
Nem, Dinamo Eggsonra nem hatott a békegáz.
De sőt, nem is tudott a létezéséről.
Miért?!
Ezután aratta azt a sikerét, ami a benne diszelgő megelégedést valóságos hatalmi tébollyá változtatta.
Amikor ugyanis befordult a zsákmány-vivő gyerek kíséretében egy mellékutcába: nem Mc.
Cormick jön vele szemben?!
De.
Mc.
Cormick, az átkozott detektív, Dinamo Eggson halálos és legveszélyesebb ellensége, aki állandóan a nyomában volt, aki életét úgyszólván a Scotland Yard és Dinamo Eggson között élte le!
Mc.
Cormick jött vele szemben és elégedetten nézte Eggson duzzadt, mit, duzzadt! - monstruozus zsebeit és a gyereket, aki olyan volt , mint egy öszvér.
Dinamo Eggson már arra gondolt, hogy revolver hiányában megfutamodik és hátrahagyja a tömött gyereket.
De Mc.
Cormick már elébe lépett és barátságos mosollyal üdvözölte:
- Remélem, Dinykém, már te is jó útra tértél? - de ezt olyan hangsúllyal kérdezte mint egy óvónéni.
Eggson úgy érezte, hogy nevetnie kell.
- Nem látod, - vigyorgott - már viszem v i s s z a a zsákmányt a paliknak.
De Mc.
Cormick megértően mosolygott és azt mondta:
- Nagyon jól teszed, Dinykém - és nyugodtan továbbment.
Dinamo Eggson e pillanatban már teljes határozottsággal érezte, hogy Londonban egyetlen úr van és az ő.
Szállására igyekezett, amikor egy sarkon valaki elébe állt.
Ennek a valakinek más arckifejezése volt, mint amelyet az őrült tömegen látott Eggson.
Magas, jóképű fiatalember volt és határozott hangon kérdezte:
- Mit visz maga itten?!
- Mi köze hozzá? - kérdezte Eggson goromba fölénnyel.
Az ismeretlen csodálkozva nézett rá.
A szemeit figyelte és az arckifejezését.
- Mondja csak, - kérdezte az ismeretlen, - nem érzett valami gázszagot?!
- Nem én - kiáltott dühösen Eggson, - de hagyjon tovább menni, hallja -e?!
- Csakugyan? - akadékoskodott amaz.
- Semmit sem érzett?
- Semmit, - felelte Eggson és elindult.
De az idegen elállta az útját, merően nézte, majd meglepett mozdulattal Eggson orrához kapott s kirántotta a két vattacsomót.
Kirántotta, megnézte, megszagolta.
Felnevetett és futásnak eredt velük.
Dinamo Eggson e pillanatban, hirtelen, érezni kezdte a gázszagot.
Súlykos édeskés szag volt, és Eggson érezte, hogy ugyanakkor elernyednek az izmai és egész testében elbágyad.
A következő sarkon Philippe Brandan megállt.
Mégegyszer megvizsgálta a vattacsomót, aztán eldobta.
- Megtaláltam az ellenszerét - gondolta őszinte örömmel.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Joan gazdátlanul hányódott a forrongó utcákon.
De micsoda forrongás volt ez ?!
Csöndes, lassú és szelíd forrongás.
Áhitatos sürgés-forgás, játékos jókedv , gondtalanság.
Minden felbomlott, az emberek elhagyták lakásukat, a családok szétszóródtak.
Joan kétségbeesetten keresett valami támpontot.
Teljesen feloldódott az élete: a gáz már végzetes hatással volt rá.
Tagjai fájtak, feje zsibongott, szemei kápráztak.
Át és átjárta a minden ellenállást felőrlő szelídség, minden akaratot megsemmisítő megnyugvás és minden erejét elemésztő jóság.
Éppen egy üres, szinte kihalt utcába fordult be, de alig néhány lépés után összeesett.
Elterült a kövezeten.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Arra ébredt, hogy erős, átható szagot érez és valami csipi az orra belső falait .
Felnyitotta a szemét és Brandan mérnök mosolygó arcát látta maga előtt.
Philippe egy nagy csomag vattát és egy színes folyadékkal telt üveget szorongatott a kezében.
Szemeiben az öröm és fájdalom könnyei ragyogtak.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- Én szabadítottam Londonra a németeket - mondta - de most meg fogom semmisíteni a gázt, amit én alkottam a semmiből.
Az akarat talán nem idegek kérdése.
Mert Philippe Brandan akarata legyőzte az idegeit.
És csakhamar kiderült, hogy Európát nem lehet megszelídíteni.
A szelídítő-gáz diadala és bukása.
A német hadvezetőség pontosan betartott programmal foglalta el Londont.
Miután a béke-gázbombák elárasztották a fővárost és környékét a ZU3-gázzal, miután a szelídség feltartóztathatatlanul terjedt mind a polgári lakosság, mind a kaszárnyák népe között: sőt a jótékonysági egyesületek és feminista klubok vezérhölgyeinek hangulatában is bizonyos enyhe változás volt konstatálható, - az első után megjelent a további kilenc Zeppelin is London fölött: ezek azonban néhány kör után már nyugodtan leszálltak valahol Dover és London között és földre tették az egyes és kettes számú gyalogos hadosztályt és egy tüzérezredet.
Az egész német hadsereg békegázmaszkokkal fölszerelve vonult London felé.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Winkle hadügyi államtitkár, Brent hadügyminiszter, O'Brien városparancsnok és Haymarson miniszterelnök sürgős tanácskozásra vonultak vissza.
Mindnyájan a békegáz hatása alatt álltak.
Gázmaszkjuk nem volt megfelelő.
De hogy ők szelídek voltak, az kisebb baj volt, mint hogy a teljes londoni haderő szelíd volt .
Egyetlen katona nem nyúlt a fegyveréhez.
És a német hadsereg London felé menetelt!
Valamelyik magántitkár bocsánatot kért, be kellett jelentenie, hogy egy Brandan nevű úr mindenáron beszélni akar a kegyelmes urakkal.
Philippe Brandan , mérnök.
Az urak összenéztek!
A hazaáruló!
Akiről immár kiderült, hogy ő adta ki a ZU3-gáz előállítási módját Franciaországnak, Amerikának, Németországnak, Japánnak , Svájcnak, Lengyelországnak, Olaszországnak és Belgiumnak!
Aki egyedül felelős azért, hogy London ilyen szégyenletes módon német kezekbe került.
A ZU7, X2XIII és a ZU9 gázok feltalálója!
De Philippe Brandan már ott állt előttük és nyugodtan mosolygott.
- És csodálatos - az urak sem tudtak haragudni.
Tudták, hogy okuk van rá, de nem tudtak .
Akaratukat leigázta a ZU3-gáz.
- Uram, - szólt Haymarson miniszterelnök, - nincs időnk arra, hogy megvádoljuk önt.
Ön odaadta a békegázt Németországnak, - bizonyára úgy vélte, hogy helyesen cselekszik.
De mit szól a történtekhez és történendőkhöz?
A német hadseregnek nem árt a békegáz: megfelelő gázmaszkokkal közelednek.
Lelkére veszi ön a vérengzést , ami itt következik?!
- Nem lesz vérengzés, - mondta Brandan nyugodtan.
- De hogyan képzeli?!
Egyenlőtlen fegyverekkel küzdünk.
Mi szelídek vagyunk, a németek ellenben védekezni tudnak e szelídség ellen.
- Nem tudnak védekezni - ismételte Brandan.
- Én megmondtam a kegyelmes úr elődjének...
- Ne nevezzen kegyelmes úrnak, - mondta szelíden Brent hadügyminiszter, - nevezzen egyszerűen Charlienak.
- Megmondtam tehát, - folytatta Brandan, - hogy nem akarok egyenlőtlen fegyvereket.
Nem adom a gázt Angliának, mert abból háború lesz.
Én nem akarok háborút.
Önök nem mentek bele.
Most mégis nekem lett igazam.
A békegáz minden állam számára biztosítja a békét, a békés nyugalmat és fejlődést.
Katonaság nem kell.
Mert nézzék csak, ha egy állam kicsiny, akkor kevesebb gázt kell gyártania .
Csak annyit, amennyivel támadás esetén elöntheti a területét.
Ez olcsóbb és biztosabb, mint a katonaság és nem nyújt igazságtalan, előnyöket a nagyobb és gazdagabb hatalmaknak.
- Ez mind szép, - mondta Brent - de ön feltalálta a gázmaszkot is, amely semlegesíti a békegáz hatását!
- Nem találtam föl.
Készítettem ugyan Amerikának és Németországnak egy új gázálarctípust, ez azonban nem véd meg a ZU3-típusú gázok ellen.
- Lehetséges volna? - kiáltott Haymarson, - hát nem próbálták ki az amerikaiak és németek?
- Az amerikaiak kipróbálták és abba is hagyták a gyártását.
A németek munkálatait én vezettem és én magam próbáltam ki a maszkokat.
De azok nem tökéletesek.
Hogy úgy mondjam, teljesen rámbízták magukat.
Az első komoly esetnél ki fog derülni , hogy a német gázmaszkok nem védik meg a katonát a szelídségi járvány ellen.
Az ellenszert másfél órával ezelőtt találtam fel.
És ezennel felajánlom a Brit Birodalomnak.
- Ön tehát azt mondja, - rikoltotta Brent, - hogy mire a németek Londonba érnek , éppolyan szelídek lesznek, mint a mieink?!
- Ökörsütés lesz, - mosolygott Brandan - népünnepély és fáklyászene.
A békegáz ellen csak egy módon lehet védekezni, ezt a módot pedig egyelőre csak én ismerem.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Bert Denver pompásan berendezett lakásán várta a nőt.
Egy szmirnaszőnyegen hevert , amely a kedvenc kerevetét borította be.
Édesen álmodozott Bert, vigyázva, hogy minél kevesebbszer vegye szivarját fordítva a szájába.
Bert másodszor került a békegáz hatása alá és most még inkább érezte mindentkiforgató, varázsos hatását , mint az első ízben.
Bert bejárta a felfordult várost, látta a néger jazzbandet , amint tomboló, üvöltő csetepatéja édes keringővé enyhül, - látta a soffőrt, aki ingyen utaztat szegény, öregasszonyokat és látta a kikent-kifestett flappert, aki öreg, takarítóné-édesanyjával sétál karonfogva és könnyek közt vallja be ballépéseit a mindent megbocsájtó öreg hölgynek.
Nem csoda, ha Bert K. Denver szentül hitte, hogy Rose Myers, habár kissé különös temperamentumú lány és kissé túlünnepelt táncosnő: most szelíd és enyhe derüvel lép majd be és anyáskodva simogatja meg Bert forró homlokát.
De Rose durcás képpel jött és kezdettől fogva rosszkedvűen hallgatott.
Majd, hogy valamit mondjon, követelte, hogy szakítsa meg az érintkezést Anna Cateatonnal , akivel már háromszor látták együtt.
Bert szelíden elmagyarázta, hogy Anna szegény lány, akivel együtt nevelkedett, szülei elhaltak és most nincs más barátja, csak Denver.
De Rose tovább duzzogott és kis rózsás homlokát ráncolta.
És Bert kénytelen volt belátni, hogy Rose Myers esetében ez már a szelídség jele volt.
Bert visszaemlékezett rá, hogy hogyan viselkedett Rose más alkalomkor: tányért és kezet tördelni, párnát, zsebkendőt, haját tépni pillanat és szeszély dolga volt nála .
Intrikus, gyűlölködő, vad, szeszélyes, megbízhatatlan és gonosz kis lány volt Rose Myers és ime a gáz hatása annyira megváltoztatta hogy már csak féltékeny , rosszindulatú és kötekedő.
Igy például ahelyett, hogy Bert kedvében járna, az ablakhoz megy és minden ok és cél nélkül kibámul rajta.
És egyszerre felsikoltott: gyere-ide, siess! - kiáltja és Bert odamegy...
Lenn az utcán dübörögve vonul a német nehéz gyalogság.
Zárt, sűrű sorokban , fegyveresen.
Mindenkin gázmaszk van kivéve egy tisztet, aki már levette és lóháton ülve, valami könymaszatos fényképet csókolgat.
Nem sokkal hátrább, egy katona kiválik a sorból és a falnak vágja fegyverét.
Rose remeg, reszket, didereg a félelemtől.
De Bert figyel: látja, hogy a sorok lazulnak, összefolynak, a zárt rendek felbomlanak, a katonás léptek meglágyulnak és bizonytalanná válnak.
- Ne félj, - mondja Rosenak, - nincs semmi baj.
Nem is volt semmi baj.
A követségek ablakaiban pyjamás urak álltak és csókot dobáltak a népnek.
Minden, amit a tömeg tett, feleslegesnek tűnhetett egy normális idegállapotú szemlélő előtt.
De nem volt ilyen.
Ekkor éreztem először és utóljára magam is a ZU3 hatását.
Tulajdonképpen valami romantikus hajlam volt, amit éreztem, nem is szelídség .
Cseppet se voltam akaratgyönge, csak fizikailag bágyadt.
Nem is az idegrendszeremben éreztem elváltozást; a szívem sajgott.
Az a mód, ahogy bármilyen látványra, gondolatra, vagy eseményre dobogni kezdett: a pubertás korának hevességére emlékeztetett.
Tiszta romantika volt; de heves együttérzés is a többiekkel.
Vajjon a romantika e z t is jelentette?!
Lassan megszoktam és akkor már nem volt olyan feltűnő.
*
Ha más kézzelfogható eredményt nem is hozna a békegáz: azt az élményt semmivel sem lehet megfizetni, amit a megszálló német sereg felolvadása s a londoniak közé való békés elvegyülése jelentett a szemlélőnek.
A német gyalogság fegyverét, gázálarcát elszórva, csapatostul, kisebb csoportokban, énekelve járta az utcákat és vendéglőket.
A londoniak sehol , semmiért nem fogadtak el pénzt, a németek viszont csak hosszas unszolásra nyugodtak bele, hogy ingyen kapják a szükséges ennivalót.
Egy gépfegyverosztag lámpákkal, fáklyával, lampionnal járta az utcákat s a német himnuszt énekelte.
Egy kövér londoni úr kitartóan loholt mögöttük, hogy megtanulja a himnusz dallamát és szövegét.
Amikor már úgy érezte, hogy eléggé tudja, bement a National Museum dísztermébe, ahol rendkívüli gyűlést tartott a Piccadilly-beliek Szegényfelruházó Egylete és az egybegyülteket megtanította a német himnuszra.
Egy kézigránáthajító század ellenben betévedt a német törzstisztek vendéglőjébe , ahol éppen egy francia riporter születésnapját ünnepelték az egybegyültek.
Itt nagy dal-, hang-, ital- és szópazarlás következett, általános jókedv, a szokott ajándékozási láz és szeretetnyilvánítások.
Egy tábornok sírógörcsöt kapott.
Egyáltalán: a helyzet az volt, hogy ahol valamit, valakit ünnepelni lehetett, ahol valami öröm volt, ahol valakivel szemben szép és nemes viselkedésre nyílt alkalom : oda tódult a nép.
Emberek, akik egész életüket egyazon kerületben élték le, lakás és iroda között, most bejárták a várost, valami kalandot, alkalmat keresve, amely módot nyújt rá, hogy kifejezést adjanak érzelmeiknek, hogy levezethessék a bennük dagadó jóságot és szelíd indulatokat.
A villamosok össze-vissza közlekedtek.
Ha egy öreg ember kijelentette, hogy a város másik részén lakik, akkor a vezető egyszerűen odavitte és a többi utas sem tiltakozott.
A kalauzok nem merték a jegyet kérni s az utasok nem mertek jegy nélkül utazni.
Kölcsönös kinálgatással, udvariaskodással és bóközönnel telt meg a levegő.
Mindenki német katonákkal akart barátkozni.
Egy nagykereskedő az üzlete ajtajában állt és délután óta szünet nélkül vette fel az új és újabb alkalmazottakat, amíg az utolsó fillérje el nem fogyott.
Ekkor mintegy négyezer kifizetett alkalmazott hátrahagyásával, szegényen, sírva, de boldogan távozott.
A következő utcában egy lelkészt állított meg és neki akarta ajándékozni a Nelson-szobrot, miután mint mondotta, egyebe már nincs.
Brandan kissé fáradtan és megzavarodva, Joan száját csókolgatta egy, Haymarket közelében levő vendéglő fapadján.
Már félórája egymás iránti szerelmükkel töltötték az időt és tulajdonképpen véletlenségből vették észre Woodleby urat, aki egy asztalon ült és hattagú társaságot szórakoztatott.
Woodleby úr a békegáz, a rengeteg gin, whisky, puncs és cocktail együttes mámorában kipirult és megdagadt arccal, barátságosan intett feléjük.
- Átültek a társasághoz, amely társadalmi különbség nélkül, egyszerűen mámoros és dagadt urakból és hölgyekből állt.
- Nos Phil, öregem, - kérdezte Woodleby úr - hát megjöttél?
Nagyon, helyes.
És ... hogy úgy mondjam, ha megengedik, - fordult a társasághoz - most, őszintén szólva , mik a terveid?
De választ sem várva, hozzátette:
- Vagy mit is akarok mondani.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Aki azt hiszi, hogy a békegáz-mérgezés állapotában hentergő, megszédült társadalom képes lenne bizonyos társadalmi problémák megoldására, - az alaposan téved.
A " bizonyos társadalmi problémák" legszembetűnőbb tulajdonsága éppen az, hogy csak egyetlen, kissé körülményes úton oldhatók meg: az emberiség kiirtásának útján.
Ha tehát a társadalom teljes egészében egy békéltető gáz hatása alá kerülne és annak hatása alatt maradna is: akkor sem történne más, mint hogy a háborús nyavalyák békés nyavalyákra cserélődnének.
Dehát arról sincs szó, hogy a békegáz hatása állandósulhat.
Ellenkezőleg.
Hajnalban, a friss tengeri szél elősegítette az amúgyis esedékes, általános kijózanodást.
Mindenki csodálkozva eszmélt rá, hogy idegen emberek karja közt van, idegen helyen, mindene hiányzik, vagy pedig zsebei tele vannak idegen tárgyakkal.
Most hasonlított csak igazán megvadult hangyabolyhoz a város!
Senki sem tudta, merre van előre, sokan nem voltak képesek hazatalálni.
Ha pedig hazataláltak, akkor idegen, csókolódzó, alvó férfiakat, vagy nőket találtak otthonukban.
Amikor néhány német vezérkari tiszt magához tért és néhány pohár snapsszal kihajtotta magából a maradék jóságot is: kiderült, hogy harcászati szempontból a helyzet teljesen reménytelen.
Az angol és német katonaság teljesen összekeveredett.
Annyira, hogy sokhelyütt tömegesen horkoltak egy rakáson és nem lehetett tudni, melyik kar, láb, vagy fej német és melyik angol?
Az utcákon német és angol fegyverek, gázmaszkok, konzervek hevertek össze-vissza .
Az ágyúk, gépfegyverek és kézigránátok a város minden részén pezsgővel leöntve , széthányva, szétszedve, kiürítve hevertek egymás hegyén-hátán.
A takarodóra egy lélek sem jelentkezett, ha pedig jelentkezett, akkor léleknélküli testnek bizonyult, aki már azt is elfelejtette, hogy németül tud -e, vagy angolul?!
Ilyen körülmények között összeült az angol és a német hadvezetőség.
Előrelátható volt, hogy a békegáz hatásának elmultával általános verekedés fog kezdődni, amely mindkét félre csak káros lehet.
Sürgős megegyezést kellett tehát létesíteni, ami sikerült is olyan értelemben, hogy Anglia és Németország között háromheti fegyverszünet jött létre.
A háromheti fegyverszünet lejárta előtt, mint köztudomású, Amszterdamban megkötötték az úgynevezett Második Amszterdami Egyezményt, amelynek értelmében minden nagy- és kishatalom garanciák mellett kötelezi magát a békegáz gyártásának beszüntetésére és arra, hogy netaláni háború esetén a "békegázt" nem fogja fegyvernemei között szerepeltetni.
Ezt a megegyezést Amerika és Japán is aláírta és a ratifikálás napját Internacionális Népszövetségi Ünnepnek nyilvánították.
Négyhónapi békegáz-akció után, tehát visszajutott a világpolitikai helyzet oda , ahonnan elindult.
Visszanyerte egyensúlyát, nyugodtan nézett újabb, rendes háborúk elé.
Ez is valami!
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Sokkal nehezebb volt a londoni lakósságot megnyugtatni: azt a több millió embert , aki nem csak újságokból ismerte, hanem a saját bőrén is tapasztalta a békegáz hatását.
A bepiszkított bútorokat, a lakások otthonos rendjét helyreállítani, az elajándékozott holmit részben visszakapni: ez még csak ment valahogy.
De a lakosok zömében, mint névtelen, határozatlan fenyegetés, élt a jobb jövőtől való félelem , az embernek saját rosszaságába vetett megnyugtató hite nem tudott helyreállni , mindenki sokáig félt még attól, hogy egy szép napon ismét személyi és vagyoni biztosságát támadja meg majd a tisztultabb erkölcsök erőszakos uralomrajutása.
De lassan azért helyreállt a rend.
És a legközelebbi választásokon újra Whinborg lett a hadügyminiszter: Whinborg, aki életében egyetlenegyszer mondott ki három szónál terjedelmesebb mondatot: akkor is egy vis major, a mérgezés hatása alatt.
A német megszálló csapatok kivonulásából, a Második Amszterdami Egyezmény körülményeiből önként következett a békegáz sorsának az a távoli, kissé leverő perspektívája, amelyet itt sietve felvázoltunk.
Túlságosan sietve, hiszen sokkal fontosabb dolgokról kell még beszámolnunk elég részletesen.
Itt csak a Második Amszterdami Egyezmény szövegét adjuk pontos másolatban, ami a további Egyezmények rendkívüli láncolata szempontjából lényeges.
A második amszterdami egyezmény.
Ratifikáltatott: 1952; október 7.-én, Anglia, Németország , Franciaország, Belgium, Hollandia , Magyarország, Lengyelország, Litvánia , Finn-, Lett- és Észtország, Jugoszlávia, Csehszlovákia, Bulgária , Törökország, Románia, Monaco és Navarra igazolt képviselői által .
Első paragrafus.
Fenti államok képviselői, kormányaik nevében kijelentik, hogy a ZU3 tipusú, u. n.
Brandan-féle gázok gyártását és alkalmazását embertelen cselekménynek minősítik, mert ezek a gázok az egyént szabad akaratának érvényesítésében és cselekvési szabadságában korlátozzák.
Második paragrafus.
A fenti államok képviselői, kormányuk nevében kötelezően kijelentik, hogy a ZU3 típusú, u. n.
Brandan-féle gázok előállítását, ill. termelését azonnali hatállyal beszüntetik és a jövőben azt minden rendelkezésre álló eszközzel megakadályozzák.
Harmadik paragrafus: Az egyezményt aláíró hatalmak nem támadhatják meg az egyezményt aláíró hatalmakat a ZU3 típusú, u. n.
Brandan-féle gázokkal; azokat harcászati eszközül fel nem használhatják; háborús bonyodalom esetén sem légnemű, sem cseppfolyós állapotban nem ex- és nem importálhatják , azoknak szállítására nem vállalkozhatnak.
Negyedik paragrafus.
Az egyezmény 3. paragrafusa ellen vétők a Népszövetség Ellenőrző Osztályának 17-es Bizottsága döntése alá vetik magukat.
Ötödik paragrafus.
Az egyezményt aláíró hatalmak jogosultak a Brandan-féle ellenszerrel, az acephossulnatrojodilbimagnesicarbo-val preparált gázmaszkok korlátlan mértékű gyártására.
Hatodik paragrafus.
Az egyezményt aláíró hatalmak bármelyike jogosult kölcsönért folyamodni a Népszövetség Defenzív Osztályának 17-es Bizottságához oly céllal, hogy a speciális, Brandan-féle acephossulnatrojodilbimagnesicarbo-val preparált gázmaszkokat kellő számban állíthassa elő.
Hetedik paragrafus.
Az egyezményt alá nem írt hatalom ZU3 típusú, ú. n.
Brandan-féle gázzal történt támadása esetén a Solothurn-i Kölcsönös Segélynyujtási Egyezmény 1943-2729. számú klauzulájának 7. és 16. cikkelye , valamint a IX. Locarnoi Egyezmény C) aláiratának 1941. évi pótzáradéka érvényes .
Vitás esetekben a Népszövetség Tizenhetes Bizottsága dönt.
*
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE