Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Krúdy Gyula
Rózsa Sándor
Keletkezés ideje
1923
Fejezet
3
Bekezdés
1127
Mondat
2418
Szó
29434
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Második rész
Rózsa Sándor - a szabadságért
Szabadságharc!
Kossuth Lajos !
Álmok, amelyeket azóta már a negyedik generáció álmodik .
Ábrándok, amelyek hetvenöt esztendő múltán is ragyogó meseruhában járnak közöttünk.
Tulajdonképpen nem látjuk a százesztendős embereket, akik még élnek itt-ott az országban, hanem mindig csak az ifjú, gyönyörű honvédeket nézzük képzeletünkben .
Szabadságharc!
A nemzetek álma, amelyből sohasem fog felébredni .
Kossuth Lajos!
Egykor napkorong, amely tüzet szórt az országra; ma méla holdsugár.
De soha el nem múló, amíg egyetlen magyar él a földön .
A verseci határban, nem messzire attól a helytől, ahol a vándorcigányok tanyáztak sátraik alatt, patkótüzesítő fénylő tüzeiknél: a lóvásártéren táborozott Rózsa Sándor a legényeivel.
Távol mindenféle rendes katonaságtól, elkülönítve a városi kaszárnyába elhelyezett Hunyadi-huszároktól , ahová tulajdonképpen beosztották a lovasokat.
Szabad ég alatt, úritököt és úri arcot pirosító novemberben egy szál gatyában járt a legénység a korlátokkal körülvett vásártéren, kipányvázott lovai között .
Szünetelt a harc.
A legényeknek egyéb dolguk nem akadt, mint naphosszat tárgyaltak, alkudoztak, kupeckedtek különböző lovakról az odasettenkedő vándorcigányokkal.
Természetesen sohasem volt eredménye az alkudozásoknak - honnan volna pénze a szegény cigánynak, a még szegényebb betyárnak lóvásárra? -, de mégiscsak eltelt az idő .
Néha ellenben eljöttek a tiszt urak is a táborból.
A Württemberg-huszárok, akik nemrégen még a császár fehér kabátját hordták, és most nem győzték elég szorosra varratni az ezredszabóval Kossuth kávébarna atilláját.
A Hunyadi-huszárok, akik nemcsak az ellenség vérével fényesítették kardjukat, hanem krétával is - jaj lesz a temesvári szép hölgyeknek, ha ezek a nyalka fiúk beteszik a lábukat a városba!
De ellátogatnak a betyárok lovainak megtekintésére a híres 9-ik zászlóalj tisztjei - a vörössipkások -, akik tegnap még tanári katedrán tanították az ifjúságot, a tanácskozó zöldasztalt verdesték a megyei gyűléseken, vagy az oltár előtt áldoztak az Úrnak: a legvitézebb és legintelligensebb zászlóalj tisztjei, akik még félig polgári öltözetben csatáznak, majd csak akkor szabat nekik ruhát Damjanich, amikor a zászlóaljból minden negyedik ember elesik a szenttamási sáncoknál .
A tiszt urak nem csupán kupeckedési szempontból nézegettek a betyárlovak szájába meg a farka alá, hanem gyűrűvel ellátott, horgolt erszényt is előhúztak a dolmányukból, és az ezüst Már iásokat megcsengették a szegény betyárgyerek fülébe .
Nagy volt a kísértés, de mindig helyén volt Rózsa Sándor, aki dörmögő szóval véget vetett az alkudozásoknak :
- Nem eladó a ló!
Nincs nekünk egyebünk, mint a lovunk.
A tallérokra nem ülhetünk fel .
Valóban, a szegedi diadalom után nagyon lerongyosodott Rózsa Sándor szabadcsapata.
Az asszonyok, szeretők eljöttek ugyan a katonák után, és elhozták a heti tisztát és a friss cipót - most is éppen ott főztek az asszonyok a bográcsokban a táborhely körül, köztük Veszelka Juliska, aki " Sándor bácsi" után hordta a tiszta inget -, de egyébként a ruházatban nagy fogyatékosság volt .
Rongyosak voltak, mint az igazi szegénylegények .
Akinek subája volt, az még csak elfedhette valahogy szegénységét .
A suba alatt egyforma az asszonyköténnyel toldott-foldott nadrág, valamint a fekete gatya.
De subája akkoriban is csak "gazdag embernek" volt.
Voltak szűrök, amelyek tán még a Rákóczi-hadjáratból maradtak, vásott csizmák, amelyek hetedhét országot bejártak, mielőtt a déli harctérre kerültek volna; kalpagok , amelyeknek csak a karimájuk volt meg.
Békességes időben a jó isten rongyainak nevezik a szegény ember ruházatát, de téli háborúban, amikor a varjú tolla kifényesedik a bőséges lakomától , messzi vidékről eljönnek a nádasok farkasai és rókái a csataterekre: a jó isten rongyait úgy hívják, hogy a szegény katona káromkodása .
A cifra betyárgyerekek a pár hónapos háborúban elnyűttek, mint a bocskor.
Sarkantyúja se volt mindegyiknek, némelyiknek csak egy fél; szeretője se volt minden legénynek, aki meggereblyézte volna vállig érő haját , kukoricaszakállát, fókabajszát.
Tilalmas dolog volt az embernek "segíteni magán ", mert a rendes honvédnek szabad volt néhanapján egy kakast a dobba dugni ( ha senki se látta ), de Rózsa Sándor legényeit nyomban főbe lőtték volna, ha csak egy gomb is elvész a kezükön .
Í gy járnak a nehéz életű emberek, amikor a becsületes emberek közé keverednek: mindenki a körmükre vigyáz .
Hogy, hogy nem, Csecse Flórián mégis "szerzett" egy lovat, amelyet azelőtt nem láttak a vidéken.
( A betyárszem élete végéig nem felejti el azt a lovat, amelyet egyszer látott. )
Méghozzá fehér volt a Flórián lova, mintha egész életében esküvői kocsi elébe lett volna ragasztva.
Egyébként tizenhat markos kanca volt, csak a háta volt kissé túros .
A vándorcigányok eszeveszetten ugráltak be a karámba az új ló hírére, lángoló szemmel, izgatott szóváltással, nekibolondulva bujkáltak az új ló lábai között, a legkisebb termetű is lemérte a lóról a tizenhat markot , aztán olyan esküdözésbe , átkozódásba kezdtek a ló árára vonatkozólag, hogy még Rózsa Sándor is felemelte a fejét - az íróasztalánál .
Úgy ám, Rózsa Sándor íróasztalnál ült a táborban, mint ahogy odabenn látta Versecen a tábori irodában, ahol a raporton sűrűn megjelent .
A betyártábor közepén állott egy ócska, tintafoltokkal jól teliszórt íróasztal, mellette egy nádfonatú szék.
Itt üldögélt Rózsa Sándor , mint parancsnokhoz illik .
A cigányok nagy zsivajgására levette könyökét az asztalról, és mogorván magához intette Csecse Flóriánt .
- Hol vetted ezt a lót ?
- Vettem - felelte dacosan a szökött huszár.
- Se szeretőm, se ingem, se gatyám.
Tán lovam se legyen a gyöngyéletben ?!
Rózsa Sándor egy fokkal magasabbra emelte a hangját :
- Hol vetted a lót ?
- Fogtam az országúton.
Gazdátlanul bitangolt .
Rózsa Sándor bólintott .
- Tán lelökted róla a gazdáját ?
- Leesett az magától, mikor kicsit rászóltam .
- Jól van.
De ha a ló gazdája jelentkezik, tudod, hogy mi vár rád ?
Hat lat ólom és hat lat puskapor .
Csecse Flórián vállat vont, ment vissza a lovához, és gyönyörködve hallgatta a cigányok kupeckedését .
- Legfeljebb húsz forintocskát ér a ló - jelentette ki a cigányok vajdája .
- Nem adom százért sem - felelt foghegyről az egykori huszár .
A cigányok erre gyalázkodni, becsmérelni kezdték a lovat, míg Csecse Flórián közibük vágott a karikással .
A lóvásártéren már ott kanyargott az a jóféle illat, amelyet a rotyogó gulyáshús áraszt a bográcsokból.
A betyárok asszonyai, rózsaszálai főzték az ebédet.
( Csecse Flóriánnak nem főzött senki, de mégis ő volt a legbüszkébb ember a táborban. )
A Rózsa Sándor íróasztala mellett, a szabad térségen Juliska sürgött-forgott piros papucsában, rózsás szoknyájában, pipitér-kendőjében .
Nagyot fejlődött az egykori pesztonka egy esztendő alatt.
Az arcvonásai tán még szelídebbek, még nyájasabbak lettek.
Tünemény volt ez a leány.
Nem volt se szomorú, se vidor.
Csak amolyan csendes, nyájas, kellemetes, amilyen a magyar női természet .
Rózsa Sándor a nagy ökle megől néha megajándékozta egy pillantással vagy egy mogorva szóval Juliskát .
A leány évődve felelt :
- Ugyan ne legyen kend mindig mérges, Sándor bácsi !
- Ha már ilyen a természetem - felelt megenyhülve a betyárvezér .
Ha az asszonyok ottidőzésekor eszébe jutott valamely tiszt úrnak a karámot felkeresni: annak ugyan bő zsebének kellett lenni, hogy a betyárok gyilkos tekintetét eltarisznyázhassa.
Vasvillaként öklelő szemeket vetett a cifra tiszt úrra még a legvénebb betyár, Harangozó Jóska is, akinek pedig csak egy töpörödött anyóka hordta a tiszta ruhát, hol a pusztai gémeskúthoz, hol a szegedi börtönbe.
Most a táborba is utánajött a maga vénemberének .
A tiszt urak ezért csak délután látogattak el a táborba, amikor az asszonynép papucsa már elkotyogott, elpattogott a lóvásártérről - csoportosan mentek hazafelé.
Juliska sohase mulasztotta el lelkére kötni Rózsa Sándornak :
- Aztán ha nagyon haragszik, Sándor bácsi, csak mindig arra gondoljon, amit kendnek a Bibliából olvastam .
- Tudom, tudom.
Illésről meg a cimborájáról, a hollóról ...
( Sohase tudott meg többet a Bibliából a betyárvezér. )
A betyárcsapat hadbiztosa tulajdonképpen egy Parcsetics nevű őrnagy volt.
Ő közvetítette a betyárokkal Damjanich rendelkezéseit, valamint felügyelt arra, hogy a szabadcsapat el ne vaduljon a tábortól .
Parcsetics határőrvidéki tiszt volt azelőtt.
Szemes, mint egy finánc, ravasz, mint egy csempész.
Nagybátyja a karlócai pátriárka, aki az ellenség egyik főembere volt.
Parcsetics hadba szállt a nagybátyja ellen , mert az nem volt hajlandó kifizetni az adósságait, amelyekért a rendes hadseregből a granicsárok közé helyezték az őrnagyot .
Parcsetics minden délután a Rózsa Sándor íróasztalánál írta meg a jelentését.
A betyárvezérnek ilyenkor át kellett engedni a székét, ő maga állva maradt, amit nagyon szégyellt a legények előtt .
- Nagy baj lesz ebből a fehér lóból! - vágta oda fél szemmel az őrnagy .
- Ha baj lesz, a mi bajunk - felelt Rózsa Sándor öklével az asztalra támaszkodva .
Mire estefelé gérádzani kezdtek az utak a szürkülettel beálló fagytól, jött is az őrnagy két szuronyos katonával Csecse Flóriánért .
Panaszt tett a lopott ló gazdája, a bogsáni jegyző .
Az egykori huszár megsimogatta a bajcsináló kanca fejét .
- Csak azt sajnálom, hogy nem ültem rajta kedvem szerint .
Ezzel vitték is be Csecse Flóriánt a börtönbe.
A tábortüzek mellől a legények némán, sötét tekintettel néztek a bajtársuk után.
Megpiszkálták a tüzet, és a tőzegből keserű, szemet maró füst szállott fel .
De elvezették a fehér lovat is a karámból, amire a betyárok még komorabban nézegettek .
Rózsa Sándor nyakába kerítette a subáját, és utánaballagott a betyárnak, lónak.
Mély nyomokat hagyott nehéz lépése a jeges sárban .
Csecse Flóriánnal nem sokat teketóriáztak.
A hadbíróság nyomban összeült, és lókötés miatt halálra ítélte a betyárt, és nyomban betették a siralomházba.
Csecse Flórián egykedvűen fogadta végzetét.
Csendesen hallgatta a franciskánus atya imádkozását .
Rózsa Sándor ezalatt a porkolábbal beszélgetett :
- Ki adhatna kegyelmet Flóriánnak ?
- Kiss Ernő tábornok úr, de ő most távol van .
- Ki parancsol helyette ?
- Vetter tábornok úr, de az meg Temesvárott van .
- Hát itt helyben kicsoda a legnagyobb kutya ?
- Asbóth ezredes úr, de ő nem szokott kegyelmezni .
- Hát úgy is jól van .
Így beszélt Rózsa Sándor, és bekiáltott a siralomház nyitott ajtaján a gyertyák között üldögélő fogolynak :
- Jó éjszakát, Flórián!
Reggel mi is ott leszünk .
Alighogy világosodott a reszkető éjszaka, Flóriánt falhoz állították.
A betyár a csizmája orrát nézte egész idő alatt.
Nem szólt egyetlen szót sem, nem vetett egyetlen búcsúzkodó pillantást sem erre a szép világra .
Pedig láthatta volna a kirendelt katonaszakasz körül felsorakozni Rózsa Sándort az embereivel.
Egyiknek-másiknak kilátszott rongyos szűre alól a fokos vagy a csákány nyele .
Egy közkatona bekötötte kendővel a Csecse Flórián szemét, és feszes tartással a parancsnokoló tiszt elé lépett, és háromszor pardont kért az elítélt számára .
Mikor harmadszor is elhangzott a tagadó válasz, Rózsa Sándor legényei felmorajlottak, mint váratlan szélroham .
De nem volt még idejük semmibe se kezdeni, mert lódobogás hangzott fel az utcán.
Fehér kendőt lengetve közeledett nyargaló paripán Damjanich adjutánsa.
A vezénylő tiszt leeresztette felemelt kardját.
A katonák lábhoz tett fegyverükre támaszkodtak .
- Kegyelem Damjanichtól! - kiáltott messziről az adjutáns .
Rózsa Sándor kalapját kezében forgatva jelentkezett Damjanich kvártélyán .
- Nem ingyen adtam kegyelmet - mondotta az oroszlán.
- A lókötő betyár háromszor is halált érdemelne, de még az ólomért is kár.
Kendre való tekintetből adtam pardont .
Rózsa Sándor parasztos alázattal súrolta talpával a padlót .
- Hát mi legyen a fizetség Csecse Flóriánért ?
- Holnap Lagerndorfnál megütközünk a rácokkal.
Kend a legényeivel és a Württemberg-huszárokkal megkerüli az ellenséget.
Éjfél után van az indulás .
- Meglesz a fizetés, őrnagy úr! - felelt Rózsa Sándor .
A lagerndorfi csatáról azt jegyzi fel a haditörténelem, hagy a csatában nagyon kitűnt bátorságával Rózsa Sándor - egymaga öt rácot levágott , hetet lelőtt -, de csata után még inkább megmutatta, hogy a harácsoláshoz ért legjobban.
Kirabolt minden falut és tanyát, amelyet útjában talált.
Strázsánál egy 1200 főnyi juhnyájra bukkantak - ennek még jobban megörült Rózsa Sándor , mint a rácoknak.
Fehértemplom felé az elvágott rác sereg ökreit, teheneit kaparintották meg.
Bobolics, az ellenség vezére két vezeték lovát veszítette el Rózsáéknál.
De jajgatott a békés lakosság is mindenütt .
Az ütközet után Rózsa Sándor a birkanyájak, tehéncsordák , disznókondák élén úgy jelent meg, Damjanich táborában, mint a mesebeli gazdag ember.
Büszkén ült lován, és úgy dagadt az önérzettől, hogy nem is igen fogadta régebbi cimborái, a Hunyadi-huszárok üdvözletét .
Behajtotta a nyájat a tábor kellős közepébe, azután sietett Damjanichhoz átvenni az elismerést .
- A lókötő betyárért olyan árat fizetek, mint valami hercegért - toppant be Damjanich kvártélyára .
Az oroszlán az ablakból nézte a zsákmány megérkezését .
Egy darabig hallgatagon méregette tetőtől talpig az előtte álló Rózsa Sándort, aztán nem bírván uralkodni magán, vérben forgó szemmel felordított :
- Takarodjon kend a szemem elől!
Kend - kapcabetyár !
Rózsa Sándor azt hitte, hogy az ördög játszik vele.
A füléhez emelte a kezét, és közelebb lépett az oroszlánhoz .
- Jól értettem, őrnagy úr? - kérdezte konfidenskedve .
- Ez volna a hála és a jutalom a szerzett érdemekért ?
- Kend jámbor szerb parasztokat, békés falvakat rabolt ki mindenükből.
Az egész vidék a magyarokat átkozza, és ennek kend az oka.
Kendet haditörvényszék elé fogom állítani .
- Engem? - felelt csendesen Rózsa Sándor, és a parasztdölyfösség a következő elbizakodott szavakat adta a szájára: - Engem csak egy ember ítélhet el vagy menthet fel: Kossuth Lajos, akit egyedül szolgálok !
Az egykori haramiavezér katonásan tisztelgett, és kifordult a szobából.
Még aznap este Pestre indult néhány cimborájával a déli harctérről .
Pestre - Kossuth Lajoshoz .
Kossuth megbízása
Kossuthéknál, pesti lakásukon éppen a szokásos csütörtök esti whistező társaság gyűlt össze.
Esterházy Mihály gróf, Nyáry Pál és mások .
Kossuth kisleánya, Vilma besietett a konyhából, és az apja fülébe súgta :
- Itt van valami cifraruhás ember, és azt mondja, hogy ő Rózsa Sándor .
Kossuthnak összeráncolódott az a gyönyörű, sima homloka, amely még a legnagyobb veszedelmek idején is mindig gondtalanul ragyogott.
( Kossuthot sohasem látta senki félni vagy aggódni.
Azt mondják, hogy fatalista volt, mint Istennek kiválasztott embere. )
Akkorára már megjöttek a déli harctérről a kurírok, és hírét hozták Vetter jelentései Rózsa Sándor rablásainak is .
- Vezesd azt az embert a dolgozószobámba - súgta a kis Vilma fülébe .
Lejátszották a kártyajátékot.
Kossuth engedelmet kért vendégeitől , és a dolgozószobájába sietett .
A nagy cserépkályhában még javában lobogott a tűz, mert hisz Kossuth mindig késő éjszakáig szokott dolgozni.
A kályha előtt Rózsa Sándor állott abban a búbosbanka-tarka öltözetében, amelyben egykor Szegedről a déli hadsereghez bevonult.
A falakon mindenütt színes fejű gombostűkkel térképek lógtak; a magyar seregek állásai.
Ezek előtt a térképek előtt járt fel és alá Kossuth éjszakánként .
Kossuth az íróasztalához lépett anélkül, hogy egyetlen pillantást vetett volna a betyárvezérre.
Az íróasztalon halomban feküdtek a Magyarország sorsára vonatkozó iratok, sürgönyök, jelentések.
Ezen a kis négyszögletes területen, amelyen nemrégen még Pest város főbírái írogatták alá a legelők , kaszálók haszonbérleti szerződéseit, most egy nemzet élethalálharcának a történelmi okmányai gyűltek össze.
Minden sor írás história, minden levél mennyországból vagy pokolból érkezik ide .
Kossuth felvett egyet a levelek közül .
- Önt, Rózsa, azzal vádolják, hogy Ezeres oláh községet a Délvidéken negyven legényével megrohanta, harminc életet kioltott, a pópát misemondó ruhába öltöztette, és ló hátához kötözve végigkergette a falun .
Kirabolta a lakosságot, elűzte házaikból az embereket, rettegést keltett mindenütt .
- Jelentem alássan, azt a falut meg kellett büntetni, mert a magyar seregek után itt kémkedtek, a magyar jegyzőt megölték ...
Kossuth lélekbe néző, csodálatos kék szemeit, amelyeknek pillantását egykor egy egész ország félve, reménykedve leste, a betyárvezérre fordította .
- Vetter és Damjanich Palánkán igen keményen összekaptak ön miatt .
Damjanich védelmezte az ön cselekedetét, mire Vetter tábornok a főbelövését kívánta.
A tiszti vizsgálat Damjanichnak adott igazat .
- Damjanich? - mormogta a betyárvezér.
- Hiszen ellene jövök panaszommal !
- Akármilyen panasza van önnek Damjanich ellen, vegye tudomásul , hogy az ő erélyes közbelépése nélkül csapatát megtizedelték, önt pedig példásan megbüntették volna az ezeresi kirándulása miatt.
Most pedig adja elő panaszát !
A haramia dacosan kiegyenesedett :
- Az őrnagy úr olyant mondott nekem, amit még senki se vágott a szemembe.
Azt mondta nekem, Rózsa Sándornak, hogy kapcabetyár vagyok !
Kossuth hideg nyugalommal méregette a méltatlankodó haramiát .
- Akármit mondott felháborodásában az őrnagy úr: az életét mégis neki köszönheti ön.
Vissza fog menni, és jelentkezni fog nála, és megköszöni a pártfogását.
Azonkívül azt látom a jelentésekből, hogy az ön legényei a karácsonyi ünnepekre hazakészülődnek.
Intézkedés történt, hogy kívánságuk teljesüljön.
A szabadcsapat hazamehet Szegedre .
Rózsa Sándor vérvörös arccal, halálosan megbántva felhördült :
- Ezt érdemeljük szenvedéseinkért, hogy elcsapnak, mint egy rossz cselédet?
Hiszen lesül a bőr az arcunkról, ha obsit nélkül kell hazamennünk !
Kossuth elmosolyodott .
- Kapnak önök obsitot.
- Kossuth az íróasztal papírjai közé nyúlt .
- Én nem szoktam hálátlan lenni híveimhez.
Íme, hallgassa ön, milyen tartalmú irat fog megjelenni a Közlönyben.
Hallgassa ön, hogy mily elégtételt kap a Honvédelmi Bizottmánytól :
Budapest , de cember hó 8-kán, 1848 .
hadügyminiszter
Hirdetmények
5685
Miután Rózsa Sándor, az ország kormánya által számára megadott amnestia feltételeit becsülettel teljesíté, magát több veszélyes csatában épen olly merésznek, vitéznek, mint a rábízottak teljesítésében hűnek és pontosnak tanúsítá; úgy azon vád alaptalanságát is, mintha a lagerndorfi csata alkalmával tilos kicsapongásokat követett volna el , hiteles tiszti bizonyítványokkal megczáfolá: jövendőbeni jó, erényes és tiszta élet feltétele alatt a számára már megadott köz és nyilvános bocsánat ezennel megújíttatik és megerősíttetik.
Miről is az ország minden törvényes hatóságai ezennel értesíttetnek .
Budapest, decemb.
15. 1848 .
elnök
Az iratot összehajtogatta Kossuth Lajos, és a betyárvezér arcába nézett .
- Van még valami mondanivalója, Rózsa Sándor polgártárs ?
- Kormányzó úr!
Rendelkezzen az életemmel .
- Ön visszatér a déli táborba, és igyekszik békességben , csendháborítás, rendetlenkedés nélkül visszavezetni a legényeit Szegedre.
A szabadcsapat mint ilyen, megszűnik.
Akinek kedve van tovább is védelmezni a hazát, jelentkezhetik az illetékes hatóságnál.
Minden emberre szükségünk van .
- És én? - kérdezte Rózsa Sándor.
- Közlegény legyek, miután seregvezér voltam ?
- Ön Debrecenben jelentkezik nálam további szolgálata végett - felelt Kossuth .
A kihallgatásnak vége volt.
Rózsa Sándor szédelgett a boldogságtól, amikor lefelé botorkált a pesti ház lépcsőin.
Szinte magánkívül ért ki a havas éjszakába.
Ez volt élete legnagyobb örömnapja .
Amilyen megalázottan, vérig sértve jött az imént a havas estéből , olyan dagadt kebellel, lelkesült szívvel, büszke arccal lépett ki a hóesésbe .
Három cimborája: a Veszelka fiúk és Csecse Flórián az országút alatt lesték .
Rózsa Sándor az öklével a mellére ütött .
- Írást kapok arról, hogy én vagyok a legbátrabb magyar ember .
Tudtam én, hogy Kossuth különb ember, mint azok az osztrákokból lett katonatisztek ott a táborban .
A cimborák áhítattal hallgatták csaknem éjfélig a Fehér Farkas nevű városvégi kocsmában Rózsa Sándor előadását .
Tízszer is megkérdezték, hogy milyen ruha volt Kossuthon, mit főztek vacsorára a konyháján, milyen volt a hangja ...
- Mint az orgonaszó a szegedi templomban! - vélekedett Rózsa Sándor, és az elvadult haramiák lehunyt szemmel gondolkoztak a csodálatos emberen .
Kossuth összevont szemöldöke
Rózsa Sándor még megpróbálkozott néhányszor Kossuth kegyeibe férkőzni, mert szerfölött bánkódott, hogy katonai pályájának vége szakadt .
Igaz, hogy ott volt az 1848. december 16-áról kelt kormányzói levélpapiros , amely Rózsa Sándornak elismerés és obsit lehetett egész életére , de mit ért a papiros, amikor Rózsa Sándor tetteire többé senkinek se volt szüksége?
Lassan alkonyodott a szép reménység égboltozatja: nem lesz csendbiztos az egykori haramiából .
Különben is Rózsa Sándor, mint a legtöbb esendő ember, mindig csak a maga ügyét-baját nézte, nem sokat törődött vele, hogy a szabadságharc csillaga hanyatlóban van.
Szökdösnek haza a honvédek.
Szeged megtelt cifra , gangos honvédtisztekkel, amire a rossznyelvű szegediek mindjárt megtalálták a magyarázatot :
- Csata van valahol a környéken.
A csata elől szöktek el a tiszt urak .
Kossuth is Szegedre menekült a kormánnyal .
Mikor a szegedi tanyákra elvitte a szél a kormányzó megérkezésének a hírét, Rózsa Sándorban még egyszer feléledt a remény .
Összeszedte néhány legényét.
Bizony nehezen ment ez, mert az egykori szabadcsapat vitézei dolog hiányában elszéledtek.
Ki elment honvédnek, ki meg visszatért a nyájhoz, hogy sohase beszéljen arról, hogy valaha Rózsa Sándor alatt szolgált.
De a subás ember addig járt tanyáról tanyára, amíg huszonöt lovast összeverbuvált .
- Testőrség kell Kossuthnak Szegeden.
Árulók veszik körül .
Erre csak feltápászkodott néhány elkergetett pásztor, nincstelen zsellér - aki azóta koplalt, mióta a szabadságot kimondták -, megavasodott futóbetyár maradék, aki összegyűlt Sándor bácsi körül, hogy a szűk időben valami keresetre lesz kilátás .
Rózsa Sándor benyargalt a legényei élén Szegedre .
A polgárok csak úgy szemre húzott kalap alól, legtöbben meg vállukon át nézték a "város szülöttének" feltámadását .
Hová lettek azok a cifrára kinyalt legények, ezüstgombos , darutollas, selyeminges, derelye-sarkantyús hősök, akik tavaly októberben bemutatkoztak a szegedi városháza előtt ?
Némelyik hosszú hajú bojnyik csak amúgy szamárháton jött, ahogy hűtlensége miatt a nyáj mellől elverték .
A hosszú kampósbot a szamár két füle között.
Egyéb fegyverzet aztán nem is mutatkozott a piszkos gatyás legényen .
A másik betyár ugyan lóháton nyargalt, de ez a paripa már olyan volt, hogy a legkoldusabb vándorcigánynak se vásott volna rá a foga.
Pókos , öreg kancák roskadoztak madárijesztő külsejű csőszök alatt, akiket valaha a gazdájuk kocsirúddal várt.
A fegyverzetük disznóláb, amely évek óta nem látott egyéb töltést, mint szőlőtolvajok nadrágjába való sót .
Hát még azok a mezítlábas kocsmatöltelékek, akiknek szennyes arcából csak megrezesedett orruk, pálinkától mart pofacsontjuk mutatkozott!
A szűrüket tán arról a seprűnyélről emelték le, amelyet a kertbe állítanak.
A rozsdás fokosukat a városvégi zsidótól vették.
A szalmakalapjukból csak a karima maradt meg.
Orzott fából rakott pusztai tűznek a füstje a nyomukban .
Akinek csizma volt a lábán, arról a patkó fele valamelyik tömlöc küszöbén maradt le.
A nyakukon a szennyes ing gallérja előre mutatja a helyet, ahová majd a hóhér a kender szakállát, kék lenvirággal díszítve, köti .
Rózsa Sándor büszkén lovagolt serege élén - mert nem sokban különbözött már ez az elvadult, bús képű csapat az akkori kergetett, züllött honvédektől.
Csapata volt: amit kevesen mondhattak már el azon cifra tiszt urak közül, akik a piactéren feszengtek .
Szeged tele volt nagyurakkal.
A nagyurak féltik a fejüket, ők menekülnek legelőször, ha baj van.
A követek, államférfiak, főtisztek már tisztában voltak vele, hogy csak csoda segíthet; az orosz hadsereg átkelt a Tiszán, és Nagyváradnak tart .
Hinnénk, hogy talán valami kétségbeesett hangulatban voltak ezek a menekülő urak?
Dehogyis!
Jó előre gondoskodott közülük a legtöbb búvóhelyről , menedékről.
Némelyik véres szájúnak már az osztrák útlevél is ott volt a zsebében.
A komáromi oroszlán a végső ellenállásra készülődött, Görgey éjjel-nappal térképei felett ült, a visszahúzódó hadseregben még az volt a hiedelem, hogy valahol utoljára megütköznek az ellenséggel, aztán vagy győzünk , vagy mindnyájan meghalunk.
A szegedi sétatéren pedig a legújabb színésznői pletykákon (a színészek mindenütt a nagyurak után mentek ), az elmúlt éjszaka kártyacsatáin, Kossuthné gazdaasszonyi fösvénységén mulattak az urak .
Persze hogy nagy gaudiumot keltett Rózsa Sándor bevonulása a rongyos haddal .
- A legvénebb éjjeli bakterok! - kiáltozták azok a jókedvű urak , akik mindaddig vicceket faragnak, amíg másokat akasztanak .
- Madárijesztők !
- A szegedi Don Quijote! - mormogták mély megvetéssel a jó étvágyú követek, akik gyűlölték Szegedet, mert a kocsmában három forintot is elkértek egy rostélyosért .
A szalmáshajúak utat törtek maguknak a néptömegben.
Némelyik úrhölgyre, aki lornyettjével nagyon is közel jött a betyárokhoz, csúnya grimaszt vágtak.
A népség nevetett, ordítozott a piacon.
A csizmadiánusok magasra hajigálták a papucsaikat.
A halárusok előrohantak sátorrúdjaikkal: tán most jött el az ideje, hogy Rózsa Sándoron kedvükre bosszút álljanak.
A kofák kiválasztották kosaraikból a rothadt gyümölcsöt, hogy a heccben ők is részt vehessenek .
Kossuth a városháza ablakából összevont szemöldökkel nézte a piaci jelenetet.
Nyomban szólt Rákóczi Jánosnak, a titkárának, hogy hívják Hajnik Pált, az országos főkapitányt ...
Rózsa Sándor toprongyos hadával behúzódott a városháza udvarába .
Itt kapta el Hajnik Pál .
Zömök, dudahasú, mérges ember volt a legfőbb kapitány .
- Én Hajnik Pál országos rendőrfőnök vagyok - kezdte.
- Mit akar itt kend ?
- Kossuth apánk védelmére jöttem! - felelt a betyárvezér, és kinyújtotta a gallérjából azt a rövid nyakát .
- A kend védelmére nincs szüksége se a kormányzó úrnak, se másnak ! - pattogott Hajnik Pál.
- Kend ismét többszörös rablógyilkosságokat követett el, mióta a magas kormány megbocsátott kendnek.
Kendet én ezennel letartóztatom .
- Engem?
Engem, Rózsa Sándort?
A strázsai hőst? - kérdezte fojtogatott hangon a betyárvezér, és mellkasa úgy emelkedett, mintha egy nagy pöröllyel kalapálnának odabent.
A lovát körös-körül táncoltatta tajtékzó dühében.
Forgott a szegény pára, mintha eszét vesztette volna Rózsa Sándor hóhéröklében.
A haramjavezér haragjában lekapta fejéről az árvalányhajas kalapot, és a lova fejébe vágta .
- Nesze!
Viseld te a kalapot!
A gazdád most kapja a magyar nemzettől az igazi obsitot: a rabok láncát .
A gyülevész had, amely a vezért körülvette, hirtelen zúgni , morogni kezdett.
Az öreg juhászoknak eszükbe jutott fiatalkoruk, amikor egyetlen botütéssel intézték el nézeteltéréseiket.
A börtönviselt egykori betyárok megijedtek, hogy Rózsa Sándorral együtt ők is a tömlöcbe kerülnek , holott még le se vakarták magukról a börtön penészét.
A lyukas szűrösök, a mezítlábasok, az asszonyosan gyolccsal bekötött fejűek úgy kezdtek kiáltozni , mint a vándorcigányok.
Embertől nem hallott átkok pukkantak fel, mint a mérges gombák.
Fogatlan káromkodások hörögtek elő, mintha a pokol mélyéről jönnének.
A rozsdás fokosok, kiegyenesített kaszák felemelkedtek a rongyos legények kezében, akik bizonyára más fogadtatásra voltak elkészülve, amikor a pusztákról a városba szánták magukat .
- Menjünk innen, az áldóját! - kiáltott fel egy fonott hajú öreg pásztor, és a kampósbotjával nagyot húzott a szamarára .
Hajnik Pál bizony félreugrott a méhrajként tóduló rongyosok elől .
A girhes cigánylovakról egy-egy karmos kéz kapott Rózsa Sándor lovának kantárja felé.
Hiába vagdosta a süvegét a betyárvezér a ló fejéhez, hiába ordított, hogy addig nem megy el innen, amíg Kossuthtal nem beszélt, a lovasok magukkal vonszolták, a mezítlábasok a fokossal, kaszanyéllel biztatták hátulról a paripát .
- Ez az igazság?!
Ez az obsit? - üvöltözött az egyébként meggondolt haramjavezér .
De a szamaras vén juhász már kinyargalt a városháza kapuján, a kampósbotját vérszomjas tekintettel emelte magasra, tisztultak előle az emberek, akiket nem szállott meg az ördög .
Utánazúdultak a legények, mint gödör környékéről a szarvasbogarak .
Csattogva, üvöltözve, szitkozódva vágott végig az utcákon a siserehad.
A pandúrok ugyan lóra kaptak, de csak tisztes távolból követték a zúdulókat, legfeljebb arra vigyáztak, hogy az elkeseredett honmentők ne tapossák le a sikoltozva menekülő színésznők uszályát, az utcán bámészkodó nagyurak tyúkszemét .
Rózsa Sándor a lova nyakára borult, és nem merte felemelni a fejét, amíg a várost el nem hagyták.
Csak a tompa hörgése hallatszott néha , mintha kést vertek volna belé .
- Egy ujjal nem nyúltam máséhoz, mióta az obsitot kaptam! - fulladozott dühében .
- Elég rosszul tette, Sándor bácsi! - szólott vissza a csapatvezérré lett vén juhász, bizonyos Zsöndelyes .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE