ELTE regénykorpusz

Nem tudom , nem erre az életre vagyok -e teremtve , hogy nem birom elviselni úgy mint mások ; hiszen vannak , nem csak a kik mulatnak rajta , a mit értek , noha meg vagyok átkozva , hogy ehhez elég hideg s részvétlen lenni nem tudok ; de a kik mulatnak benne is .

Talán hamis szemmel nézem a világot , hogy hamisat lássak mindenütt ?

Avagy ki vagyok emelve a többi ember fölött , hogy lássam a valót , és hogy a mint fel vagyok emelve , lesújtassam általa valamennyinél mélyebbre , a honnan kétségbeesett jajjszavamat nem hallja senki , vagy ha hallja , meg nem érti s a visszhang reá legfelebb kaczagás .

A legboldogabbnak sem egyéb az élet , mint jaj és panasz naponként , mondják régi bölcsek ; de boldognak mondják a gyermekkort valamennyien , emlékeit felderitő örömnek .

Úgy hiszem tévhit .

Örömet , fájdalmat erőteljesebben , könnyebb átmenetben nyilvánitanak a még meg nem lazúlt idegek .

De mértékük egy .

Gyéren lelve a valóban örömet , reményben s emlékezetben keressük , s a mit a múltban találunk , ápoljuk , tatarozzuk , díszítjük folyton s igyekszünk egyúttal feledni a vele járt keserüséget .

Igy hamisitjuk múltunkat , csaljuk önmagunkat ; innen a rege a gyermekkor boldogságáról .

Nekem emlékeznem adatott , s nem emlékezem , hogy boldog lettem volna .

Úgy hiszem , hogy az okokban igenis nagy különbség van , az okozatokban nincs , s ha van , sujtóbb , maróbb minden fájdalom a gyermekre , mint a már tompúlt , a fájdalomhoz már hozzátörődött megnőtt emberre nézve .

Mi kaczagunk azon , a min sír a gyermek .

A kisded nem érti a mi fájdalmunkat .

Ez a különbség .

De a maga fájdalmát mindenik egyformán érti , érzi .

Megdöbbenünk , ha gyermekek öngyilkosságáról hallunk .

A gyermek legkevésbé elszánt a tettre ; ingatagabb elhatározásaiban , fogékonyabb ujabb benyomásokra ; de ha ez nem volna , félek , többet hallanánk gyermekek öngyilkolásáról és bizonyosnak tartom , hogy öngyilkolásra százszorta több gyermek gondol , mint felnőtt .

Nem ismerve a valót , az életet , minden nap hoz neki keservet , csalódást , és megdőlvén egy-egy álma , egész lelkülete inog és halálos fájdalom remegteti gyönge szívét és mivel még nem szokott hozzá az utálatoshoz , erősebben s mélyebben ragadja meg az undor minden uj pillantással az életbe .

Később megszokja , s a legtöbbje kényelmesen fetreng abban sárban , melytől egykor visszaborzadt s csak annak jajj ! a ki e borzadástól elszokni nem tud .

Mondjátok , hogy gyönge koromban a dühöngésig sírtam , valahányszor rút arczot láttam ; igen , a gyermeket szerencsétlenné teszi mindaz , a mi rút ; a felnőtt hozzászokik .

Oh , ne kaczagjatok a gyermeknek ama fajdalmain , melyek oly nevetségeseknek , mivel oly nagyoknak látszanak az oknak csekélységéhez képest ; az a fájdalom tán igazabb , mélyebb , mint a ti nagy okok okozta fájdalmatok , melyet , ha mutatni illik , gyakran felsrófolni vagytok kénytelenek .

Bizonyos , hogy gyermekkoromat beárnyalta az is , ha teljesen érteni és érezni tán nem is tudtam volna , hogy a forradalom megfosztott az atyától .

Hiszen beárnyalta a te lelkületedet is , s a te búdnak vissza kellett verődni reám is .

Annyit tudok , hogy nem volt örömöm soha , mely szivemet összesajtoló fájdalmak bő forrása ne lett volna .

Emlékezel a szép B ERTÁ -ra , arra a kedves lányra , a kit nehány évvel ezelőtt ismét látva , nézni nem tudtam , mert gyermekkoromnak még mindig el nem halványúlt emlékképét bántotta a fonyadt , szenvedő asszony látása .

Mikor ő még szép , kedves és jó kedvű és leány volt , akkorában kényeztetett engem minden nőszemély .

Mindenik , még más fiúk anyja is , szerette a korán túl fejlett gyermeket leomló fürtjeinek szőke halmazával , mely később megsötétült , aztán megkopott s megfakúlt , de most már fehér szálaktól újra fényleni kezd ; merengő széles homlokával , - melyre mostan búbarázda verődött ; nyílt tekintetével - mely most hideg és tartózkodó , ha nem fáradt és bágyadt ; ábrándosan fürkésző sötét szemével - mely most színtelenebb és szomorúbb ; a halántékokon s az orrnak hajlása fölött a kék ereket láttató gyönge pirtól belehelt fehér arczával - melyre azóta sárgát és hamuszínt kent az élet ; a kifejezés váltakozásában a szemmel vetekedő lágy , de élénk ajkaival - melyek most össze vannak szoritva , ha nem ráng rajtuk egyet a gúny , vagy ha fáradtan le nem ereszkednek szögei , mutatva ilyenkor egy rövid , de éles barázdát , mely egykor puha kis mélyedés volt és az ajkkal és a szeliden formált állal együtt édesen tudott mosolyogni .

Ezt az arczot , mely a ruganyos ifjú testnek az atyától öröklött büszke tartását enyhitette méla bár inkább , mint derült , de nyílt és szelid kifejezésével , ezt a fejet , melynek mása most is még ágyad fölött lóg , sok szép asszony és leány czirógotta , csókolgatta ; de valamennyi közt legjobban szerettem , ha B ERTA tette és nem volt édesebb mulatságom , mint ha maga elé varró asztalára ültetett és órákig hajtogatott nekem papir-madarakat és vagdalt kártyából szánkókat és azalatt nézett reám és beszélt hozzám édes tekintettel , édes szavakkal .

De hányszor voltam rosz kedvü , szeszélyes és visszataszitó azok iránt , a kik nekem kedveskedni akartak , ha nem láthattam egész nap ; hányszor bújtam el a kerti filegória pinczéjébe , másztam a padlásra , vagy sürü fának lombjai közé , a hol órákig hiába kerestek , mert nem annyiszor , vagy nem úgy s nem olyan odaadással csókolt mint máskor ; s hányszor sírtam órákig könyeket éjjeli vánkosomba , mert helyettem valami fiatal emberrel foglalkozott .

Egyszer észre vették és az okát is és nevettek , és azóta még kevésbé mutattam , de még inkább éreztem , de ha B ERTA is nevetett volna , - nem tette , hanem a kaczagás fölött hangosan kitörő zokogásomat édes magyarázatokkal és igéretekkel csillapította , - de ha ő is nevetett volna , már ki volt tervelve , hogy felakasztom magamat abban a színben , a hol a régi hintók álltak és a tyúkok háltak .

Mindez nevetni való ; bizonyára ; és lehet , hogy nevetni való az a fájdalom , az a kétségbeesés is , mely mostan mardos , melytől huszonhét éves koromban hajam fakúl , homlokom barázdásodik , szemem fénytelenedik , ajkam mintha fonyadna , - lehet , de azért nem kevésbé fáj .

Ifjú napjaimnak minő viharja kerekedett , midőn egy borongós , sejtelemteljes deczemberi napon megint egyszer remegő örömmel vártuk mi gyermekek a M IKULÁST .

Megjelent tiszteletreméltó alakja együtt a lánczcsörtető K RAMPUSZ -szal , a ki a hátáravetett zsákban szokta elvinni a rosz gyermekeket .

A nálunk összegyült nagyok komoly arczot öltöttek és komolyan feleltek a M IKULÁS -nak minden egyes gyermek iránt tett kérdéseire .

Én mindig szerettem a M IKULÁST .

Nemcsak a nyalánkságok miatt , miket maga után hagyott , mert még édesebb volt a dicséret , mit ilyenkor mindig hallottam .

Nem egy gyermeknek például állítottak oda , és ha fel is hozták egy-egy hibámat , a mi nem volt nehéz , mert nem dugdostam és nem tagadtam soha , mindig fényes elégtételül szolgált , hogy a legjobban tanulok , és hogy én vagyok az a gyermek , a ki nem hazudik soha , - oly megkülönböztetés , mely különben is gyakran említetett , nekem dicséretűl és erősitésűl , másoknak példakép ; és nem is hazudtam volna a világért sem , azért is , mert utáltam minden csalást , meg büszke is voltam hozzá , gyávaságnak is tartottam , de meg a világ kincséért sem akartam volna elveszteni megkülönböztetőmet .

A M IKULÁST szerettem , mert olyan nagy barátja az igaznak , a rosz gyermeket sem engedi mindjárt elvinni , hanem ad neki egy évet javúlásra , csodásan fehér szakálával és hajával pedig olyan roppant szentűl néz ki .

A mi a K RAMPUSZT illeti , ha éreztem is kis remegést , másfelől bensőmben le is néztem s nevettem is , mert tudtam , hogy alárendelt személyiség és akár mennyire is fintorítja rút arczát , olyan gyermeken , mint a minő én vagyok , nincs hatalma .

Ma is tehát ilyen jól mentek a dolgok és mi gyermekek épen térdepelve mondtuk el imádságainkat , mikor bekövetkezett a katastrófa .

A szűz üdvözletének második részét kezdtük , mikor a M IKULÁS tiszteletreméltó komoly arczán áhitattal függő tekintetemet egyszerre kizárólag a szent férfiúnak orra bilincselte le ; gépiesen folytattam az ima szavait , de a helyett , hogy egész lélekkel mellettük lettem volna , e fölött az ominosus orr fölött elmélkedtem , s mind szabatosabban domborodott ki előttem az a tény , hogy - vagy is inkább ez az orr , mely - szakasztott a bonne orra .

És mikor ez a tény meg volt állapítva , mindinkább a bonne arczát öltötte az arcz , melyre most már merev bámészkodással tekintettem és az olyan tiszteletreméltó csodásan fehér szakál és haj szemem láttára vattává változott .

Ez az utolsó metamorphosis az üdvözlet utolsó szavával esett össze ; hangom elakadt s nehány másodpercczel a többi gyermek után mondtam az ament .

Nem hittem szememnek s megdermedve maradtam térdemen , mig a túlvilági alakok ki nem vonúltak .

A többi gyermek neki ugrott az édességnek , én is felugrottam és szemem a bonnet kereste .

Sehol .

A zajos csoportok közül észrevétlenül kiosontam .

Nem voltam a dologban bizonyos , de nem féltem és bizonyosságot akartam , ha mindjárt el is vinne a krampusz .

Lánczait az istálló körül hallottam csörögni .

A sötét udvarban felmásztam a falra és betekintettem a bonnenak ablakán .

Ott volt .

Épen leszedte a vattát .

Ajtajához rohanni , zárva találni és ököllel , lábbal dörömbölni , bebocsájtást követelni egy volt .

A termetes nő , a ki máskor épen nem félt tőlem , hanem inkább szigorúan tartott , a miért nem is szerettem , s néha-néha kitört háborúnkban rendszerint győzött is , a miért még kevésbé szerettem , most zavart , rekedt , remegő hangon küldött el .

Minden idegem lázongott , egész természetem megváltozott , elrohantam , doronggal beütöttem az ablakot és ott voltam , a hol lenni akartam .

Arczom vérzett az ablaktól .

Nem tudtam .

Csak azt tudtam , hogy hazudtak nekem , bolondítottak , és mostan azok , a kik tették , bizonyára nevetnek együgyüségemen valamennyien , ha nem volna szerencsére egy , - a ki remeg előttem .

Mert régi ellenségem remegett .

Igen régi ellenségem .

Ennek pedig históriája van .

A vén szűz nem tartozott azok közé az áldottak közé , a kikből az elfojtott vagy tárgy nélkül maradt szeretet késő korukban sugárzik szivbeli jóság gyanánt egész környezetükre .

Kétségkivül voltak jeles tulajdonai , szigorú rend , gond , A RGUS -szemek , alkalmazhatóság ; de az elsavanyodottak fajához tartozott és a mi hiányzott benne az épen a szeretet volt .

Világrészeket tehet kormányozni puszta tekintéllyel , ésszel és erővel .

De az asszonyt és a gyermeket nem .

Ezeknek szeretet kell .

E nélkül fellázadnak vagy elsorvadnak .

Arcza is olyan éles , száraz és szigorú volt .

És igy engem , a kit gyermekkoromban inkább mint ma , de talán ma is inkább , mint kellene , jó szóval és jó arcczal hajlítani lehetett mint a füszált , de a ki minden éles szóra büszke daczban felbokrosodtam , engem nem tudott a maga erejével vezetni , és külső segítséghez kellett folyamodnia , mikor még alig voltam csak nehány éves is .

És mivel mindannyiszor szüleimhez folyamodni röstelt , ijesztegetett és féken tartott a bubussal , a ki a sötét szobában van .

Az ismeretlenben mindig van valami félelmes és pedig annál több , minél kevesebb a tapasztalatunk , minél élénkebb a képzeletünk .

Igy atyám egyszerre csak azt vette észre , hogy félek a sötét szobáktól .

Mivel pedig egyátalán nem türte , hogy féljek , még azt sem türte , hogy tőle féljek , sőt korán arra tanitott , hogy legjobb és legtermészetesebb barátomnak nézzem : háborút kezdett a bubus ellen , háborút , melyben a fegyverek a sötét szobában elrejtett czukor batteriák voltak , úgy hogy hamar meggyőzött , eleintén hogy a bubus nem bánt , majd , hogy nincs is .

Ez által ismét bizonyos fölényt nyertem régi ellenségemen s ha féken is tudott tartani erélyével és szülőim segélyével , a háborút újra s újra megindítani ellene nem szüntem meg soha .

Ezúttal határozottan én voltam az erősebb .

Szokatlan szenvedélyem , és még szokatlanabb erőszakosságom eltorzított , de a sértett büszkeségtől , ügyem igazságának érzetétől lángoló arczom ép úgy ijeszthették , mint a hogyan zavarba ejthette az , hogy hazugságon kaptam .

De ha ez nem is zavarta volna őt , az én bátorságomat és megvetésemet határtalanúl fokozta .

Szavam árja és heve előtt , - mert a mennyire hallgatag voltam rendszerint , annyira tudtam beszélni kihevűlten , kivált ha hazugot , roszat , nemtelent véltem megtámadhatni , - megfutamodott , megfutott , hogy segélyt hozzon , mért nem sokára körülállott egy csoport és az anyai kéz törölte arczom vérét , mig szememet szégyen és harag szegezte a földre .

Szerencsétlenségemre régi ellenségem nem volt annyira megijedve , hogy ne tudta volna mit beszéltem és pedig nyilván jobban , mint én magam .

Mert mikor minden ki volt magyarázva és a seb is csak könnyü bőrhorzsolásnak mutatkozott , bocsánatot kellett volna kérnem tőle , de anyámtól is , mert azt mondtam volt hogy csodálkozom , hogyan engedhette meg , hogy hazudjanak .

Áthatva annak érzetétől , hogy igazam nekem van , hogy a sértett valósággal én vagyok , hogy azt , a mit anyámról mondtam , ha mondtam , és ha nem is kellett volna mondanom , okkal mondhattam , de főkép minden idegemmel felágaskodva az ellen , hogy bocsánatot kérjek attól , a kit hogy végre legyőztem , éreztem és a kit árulkodásáért még inkább gyülöltem , mint valaha : már-már csillapuló ingerültségem ujra kitört és emelt fővel jelentettem ki , hogy nekem igazam van és nem fogok bocsánatot kérni senkitől .

Az eset nehéz volt .

A gyermek daczát meg kellett törni , hogy ne legyen megtörve mindazoknak tekintélye , a kik a bocsánatkérést követelték .

Ezuttal a szép szó hiába volt ; egyik rokon a másik után hiába capacitált ; némán hallgattam ; ha egy szót szólok , sirnom kellett volna , mert anyámat sirni láttam .

Végre megunták a daczot és meg lőn állapitva , hogy elzárva pajtásaimtól és a társaságtól , becsukva maradok a szobában , a meddig bocsánatot kérni nem akarok .

Erre minden sirási kedvnek vége volt .

El voltam határozva halálomat várni be fogságomban hamarabb , sem hogy bocsánatot kérjek .

Körüljártam börtönömet .

A mulatók szobáinak zaja , derüje , fénye után olyan ridegnek tetszett ez a gyermekszoba egyszerü , avúlt butoraival , egy szál pislogó gyertya által megvilágitva .

Végignéztem benne mindent , képzeletem tükrében a gyermekszoba vidám képeinek egyike sem , de igenis feléledt élesebben mint valaha minden apró , de az apróknak nagy keserüség .

Lépteim figyelmeztettek az árva csöndre .

Leültem a kerek asztalhoz és a gyertya elé könyököltem .

Néztem hogyan kormosodik és hosszabbodik a kanócz , lobog a láng éles hegye , villognak benne az apró szikrák .

Görcsösen éreztem szivemet szorúlni , mikor ebbe a csendbe , melyben a gyertya égését hallani lehetett , belecsengett egy-egy magasabb zongora-ütem .

Elég hiú vagyok hinni most is , hogy büntetésem elrontotta az egész estét , és talán épen ezért kellett tánczczal élénkiteni .

De az a táncz , mikor én be vagyok csukva , szívtelennek tünteté fel nekem az egész társaságot , magamat pedig leirhatatlanúl szerencsétlennek .

A mint néztem és néztem a gyertyát , elmerültem a képzelet ama vándorlásának állapotába , mely miatt később is gyakran tartottak mások is , magam is , szokatlanúl gondolkodónak , holott ez állapotnak mi köze sincs a gondolkodáshoz , sőt ellenkezőleg az észnek tehetségei buja tétlenségbe merűlnek és dolgozik maga és magára hagyatva a képzelet , valamint az álomban , ellenőrzés nélkül halmozva tarka de elmosódott képeket egymásra .

Valósággal börtönben láttam magam .

Atyám börtönét láttam .

Én ő voltam .

Majd hős , a ki őt és társait akarta megboszúlni , és a merész tettben elbukott .

Elvonúlt előttem minden üldözése nagy férfiaknak , melyet ismertem .

Valami büszke bátorság szállott meg , és orczám kihevült a lelkesedéstől , hogy igazságért szenvedek .

Összerezzentem , mikor nevemet hallottam az ajtó mögött .

» Z OLTÁN !

Z OLTÁN !

« szólt egy hizelgő hang és kért , hogy engedjek , ne rontsam el magamnak és valamennyinek az egész estét , csak egy szóval engeszteljem anyámat , a ki sír , mivel bántottam és úgy szeretne megbocsájtani .

Hűs enyhülés volt égő sebemre , hogy a többinek az estéjét is elrontom .

Kaptam bizonyos elégtételt !

Anyám könyei ezer szemrehányással ostromoltak .

De még egy mondat : » Nem illik olyan nyakasnak lenni ! « és villám gyorsan lebbent el ajkaimról a határozat : » Nem fogok bocsánatot kérni ! «

Megint magamra voltam , megint árva csöndben , megint a gyertyára meresztettem szememet .

Egy kis téntatartó állott mellettem .

Porcellán-hattyú ; a fején korona ; ez volt a födele .

Levettem és a lángra tartottam .

Mikor tüzes volt , homlokomra nyomtam .

Ha bünös vagyok , legyek megbélyegezve , mint a hogy a gályarabokról mesélték .

Aztán lassan lecsurgó két hosszú könnyel megint a gyertyába néztem , kivettem és letörtem róla egy darabot .

Ma nem kapok vacsorát , megeszem a gyertyát .

Egy ideig erőszakoltam , hogy rágjam , de aztán undorral köptem ki .

A gyertya kiesett kezemből és elaludt .

Íze ellen fellázadt a természet .

Mikor ajtómhoz második követség jött , csak nyöszörgésem volt a válasz .

Látták , hogy sötét van , nem tudták mi történt , börtönöm megnyilt .

Soha sem felejtettem édes anyám , minő ijjedt arczczal emeltél fel , hogyan fürösztöttél könyeiddel és csókjaiddal és mikor lefektettél , bekötött forró fejemre tettem kezedet és bocsánatot kértem és kimondhatatlanúl boldog voltam .

Könnyü volt aztán velem elhitetni , hogy a M IKULÁS -alakoskodás szükséges az olyan gyermekek miatt , a kik sem nem olyan jók , sem nem olyan okosak mint én , és könnyü volt megigértetni velem , hogy felfödözésemet a többi gyermeknek el nem árulom .

A fölénynek bizonyos érzetével őriztem titkomat .

Apátlan házban egyetlen fiú , kényeztetve , gyakran dicsérve annyival inkább , mert dicséret által voltam legkönnyebben vezethető , rokonszenves mindenkinek , megbámúlva nem egyszer : a fölénynek ez az érzete átalán gyorsan fejlett bennem .

Játékainkban a harambasa , a hadvezér , színigazgató én voltam , és ha a királyválasztásnál egyik védenczemnek , egy jó beteges fiúnak átengedtem a király méltóságát , mint első miniszter és hadvezér ép úgy parancsoltam a királynak , mint bármely alattvalómnak , aki az én akaratom szerint lőn kitüntetve , vagy a kályhalyukba csukva .

A paraszt gyerekek némelyike ezt nem akarta türni , de játékainkból kizárva , csakhamar maga jelentkezett a büntetés kiállására .

De a fölénynek ez az érzete nem szorítkozott a játékra és ha a játékban mindig nagy elégtételemre szolgált , más felől sok keserüségnek vált forrásává .

A mint olvastam , a mint tanúltam , amint egyről másról hallottam , mind más és más dolog ragadta meg figyelmemet , egész lényemet .

Emlékezel -e hogyan leltél egyszer merengő tekintettel M AGYARORSZÁG kis képes története fölött és mikor kérdeztél , hogy min gondolkodom , azt feleltem , hogy szeretnék király lenni .

- Akkor is , ha megölnének ? kérdezted , látva hogy K ÚN L ÁSZLÓNÁL van a könyv felütve .

- Akkor is .

Mert K ÚN L ÁSZLÓ haszontalan király volt , és olyan régen volt , és mégis meg kell hogy tanúlja minden gyermek .

Pedig én jó és nagy király lennék , tudom , hogy mindenkit boldoggá tennék és az egész világból M AGYARORSZÁG -ot csinálnék .

És mind inkább megszerettem a magányt , mindinkább fogtak el ilyen álmok , kis leczkéimet megtanúlva egy olvasásra , a könyvvel kezemben órákig merengtem képzelet világában és legjobban szerettem , ha egyedül vagyok , és senki sem zavarja azokat a szép dolgokat , mik környeztek , de nyomban el tüntek , ha idegen tolakodott közibük .

Hányszor ültem a D ARUVÁR fokán és tekintettem a hegyekre , várva órákig , hogy a másik oldalról felvillogjon K LAPKA fényes serege , a vörös zsinóros barna atillákban , melyek egyikét padlásunkon dugdostuk , a tiltott nemzeti színekkel , riadó indulóval az erdőkből kitörve , hogy velem egyesűlve , felszabadítsa az országot .

Máskor a múltba merengtem , jártatva szememet a sziklás hegyek alján kigyózó folyócskán , melynek partjai messze-messze a török idők előtt mind » a mi « birtokunk voltak , és ragyogó vértezetben láttam magamat királykisasszonyok előtt könnyü kézzel forgatni a nehéz dárdát .

Majd mikor többet tanúltam , berendeztem magamnak a várnak egyik tornyát , falait telerajzoltam a legfeltünőbb mértani alakokkal és csodás algebrával , köveket , növényeket , tollakat , pénzeket gyüjtöttem , és mikor a vegytannak és természettannak egy-egy titkát ellestem volt , nem volt vége a lombikok forralásának és méregkeverésnek .

Bizonyára sokban megelőztem ez által korom ismereteit , és örvendtek , hogy ilyenekkel foglalkozom .

Pedig játék és a phantasia féktelen vándorlása volt az egész , olyan , mely a rendszeres tanulástól és a nehézségek legyőzésétől elvon ; de nagy tudósnak képzeltem magamat és távol még a lét napvilágos tüneteinek ismeretétől is , a létnek titkai fölött kezdtem elmélkedni , és tizenöt éves koromban scepticus voltam .

De a legnagyobb szerencsétlenség az volt , hogy nem egy összeütközésbe , néha világgyülöletbe , mindannyiszor borongós magányba taszított az indignatió és az elkeseredés a fölött , hogy semmibe vagy kicsibe vesznek , mint gyermeket tractálnak engem , a ki az imént fényes vitéz , világra szóló tudós valék .

S mentől inkább találtam embereket és életet másnak , mint a minőknek szerettem volna , s mentől inkább volt képzelmi világomban minden olyan , a hogyan szerettem , annál inkább zárkóztam ebbe s mennél inkább találtam e mellett jelentéktelennek a mindennapiságot , annál inkább kezdtem lankadt közönnyel és mégis mélyen elmerűlve járni az emberek közt , mint a holdkóros .

És mentül szorosabban és sürübben érintkeztem az élettel , annyival inkább váltam szerencsétlenné , annyival inkább riadtam tőle vissza .

Mindjárt első fellépésem a nyilvános iskolában szerencsétlen volt .

A sok idegen gyermek , a ki rám meresztette szemét , kihivóan az egyik , otrombán a másik , mivel ingem tisztább , ruhám jobb , arczom fejérebb , fürtös hajam fényesebb volt , vagy mivel egyátalán uj voltam , vagy mivel a tanitó figyelmesebben bánt velem , vagy mivel reggelenként faluról kocsin jöttem be : megzavart volna minden körülmények közt ; végkép megijedtem a mocskos beszédektől , mocskos kezektől , mert ha akkor magyarázni nem is tudtam , éreztem a különbséget a ronda tisztátlanságnak és a becsületes munkának szenyje közt .

Csöndesen ültem , és nem bántottam senkit .

De minden bántalomnál jobban bántottam valamennyit az által , hogy nem közeledtem egyikhez sem .

Mert az emberek azzal a követeléssel születnek , hogy kedveseknek és vonzóknak találtassanak , és bizonyára minden visszaéléseknél és minden előjogoknál inkább gyülölteték a világ minden aristokratiája azért , mivel nem találta kedveseknek és vonzóknak a democratákat .

Ha látták , hogy idegenkedem tőlük , ők is hamar találtak rajtam kivetni valót , nevetségest .

A hűvös időre anyám horgolt nekem szürke jég-pamutból kis sapkát , mely félig kucsma , félig barett , felhajtott karimájával elég kihivóan és kaczéran állott .

Mikor az órák után kijöttünk az udvarra , ezt szemelték ki kézzelfogható bizonyitékának , hogy rajtam is van kaczagni való .

A berlini pamut tágúlt a hogyan húzták , és mikor hátúlról az egyik megfogta a karimáját , egész fejem a nyakig hamar benne volt a sapkában , az egész osztály leirhatatlan ujjongó örömére .

Hiába toltam fel és rohantam ököllel annak , a kit legközelebb kaptam .

Egyik-másik mindig megint s megint fejembe húzta , s mikor a bántalmazót megkülönböztetni nem tudtam , de tudtam , hogy többen vannak , s mindenfelé öklöztem , az öklözésből nekem jutott a dúsabb rész .

Ellenállásomra készületlenek , tán megúnták volna a dolgot , ha nem provocálom őket folytonosan s teszem magam-magamat egyuttal védtelenné .

Mert nem hogy engemet , hanem hogy ezt a sapkát bántják és teszik nevetségessé , melyet édes anyám a maga kezével horgolt és melyet olyan szépnek tartottam , az volt dühöm főoka .

És igy valahányszor a földre esett , vagy fejemről lekerült , vagy másnak kezébe jutott , az öklözés közt is legelső gondom volt megint fejemre kapni és mivel ekkor megint fejembe huzták és megvakítottak , magam okoztam ujra s ujra hátrányomat .

A zsivaj végre előhozta a tanitót s ez vetett véget a harcznak ; a támadók legnagyobb része megfutamodott ; a maradék lehetőleg együgyü arczczal vett körül és míg én csak ekkor kitörő zokogásomtól szóhoz nem tudtam jutni , az egyik , egy hunyászkodó gyerek , a ki a tanítónak mindig kedvében járt , maga mondta el a történteket , de őrizkedett megnevezni a bűnöst .

És mivel a bűnöst vagy bűnösöket megnevezni én sem tudtam , mert hiszen az első támadás hátulról történt s utóbb a küzdelem hevében épen nem tudtam , kivel van dolgom : a tanitó megfedte azokat , a kik még jelen voltak és bizonyára a legártatlanabbak , mert leggyámoltalanabbak voltak , de én is kikaptam a magamét , hogy nem is tudom , kire van panaszom .

Pedig nem panaszkodtam sem akkor , de még azután sem soha többé , mert ebből az egy esetből is korán megtanúltam , milyen gyönge a földi igazságszolgáltatás , és hogy a gyöngének soha sincs igaza .

A sapka-tréfa még többször ismétlődött , mig a szegény sapka a tréfa áldozatává nem lőn és ez által a dolog otthon is kiderülvén , minden kérésem hasonló uj sapkáért hasztalan maradt .

Mivel azonban mindannyiszor hevesen ellentállottam és nem nézve , hogy engem ütnek , néha magam is jókat találtam ütni , és dolgomat magam végezve , panaszra nem mentem , de társaim közül egy-kettővel meg is barátkoztam , utóbb már nem igen bántottak .

De köszönhettem talán annak is , hogy mindent a legjobban tudtam és a ki valamit nem tudott , készséggel s szokott fölényemmel tanítottam .

Később nem ment olyan jól a tanulással .

Magasabb iskolába , hazulról messze elkerűltem .

Idegenek házánál voltam , a hol gondomat viselték , de senki sem gondolt avval , hogy engem szeretni kell .

Szerencsétlennek , egészen elhagyottnak éreztem magam .

Az osztályban százon felül voltunk .

Mindenik más , mindenik külön kis ember .

Mindeniket egy kaptafára vettek , mindig csak az osztálylyal , az egyessel soha sem törődtek , legfelebb , ha vizsgáltak vagy büntettek .

Én már kezdtem eszmékkel foglalkozni .

A legtöbb tantárgyban nem kaptam eszméket , hanem gyér fogalmakat és sok adatokat , melyekkel nem tudtam mit csinálni .

Nem láttam az összefüggést , mindig csak azt hallottam , hogy ez és ez igy van , de soha sem , hogy miért van igy , mire vezet és mi haszna van .

Sokat bajlódtam elemekkel és nem tudtam elképzelni , miért bajlódom velük .

Ekkor - midőn kielégitést nem leltem sehol - estek kezeimbe német világfájdalmas és világostromló és franczia rém-történetek .

Mint mágneshez mágnes , vonzódott ezekhez egész belvilágom .

Minden zsebpénzem ezekre ment .

Az iskola padján , otthon , mikor a leczkét kell vala tanúlnom , mindég el voltam merűlve a könyvbe , de soha sem a tankönyvbe .

Éjfél utánig is lopva olvastam .

Végre is a dolog kisűlt , minden könyvemet elszedték , s úgy ügyeltek , hogy a tilalmat többé meg nem szeghettem .

Figyelmeztetve volt minden tanítóm s egész környezetem .

Milyen üldözött , milyen megrabolt , milyen szerencsétlen valék !

Elvesztettem az egyetlent , a mi örömömből még megmaradt .

De a képzeletnek fáradhatatlan munkája segített rajtam .

Annyi bajomnak , de minden örömömnek is ez volt forrása .

Mikor könyveimet elszedték volt , és szigorúbb ügyelet alá tettek , valóságos tankönyveimből olvastam , de nem azoknak , hanem az én könyveimnek tartalmát .

Elé varázsoltam ujra kedvenczeimnek rendkivüli történeteit , s miket az elkobzás félbeszakított , azokat magam füztem tovább .

Minő boldogság .

A menyek kapúja nyílt meg előttem !

Lehetett -e nálamnál boldogabb ember ?

Hogy is lehetett erre nékem rá nem jönnöm ?

Hogyan nem akkor már , mikor eleintén bábukkal , majd pajtásaimmal kifogyhatatlanúl adtam elő színdarabokat , ritkán kétszer egyet , mindig ujat s ujat , szebbnél szebbet , olasz-fallal , deszkával a színpadot , kifordított , befordított ruhákkal a meseszerü öltözékeket , kártya-papirból s ezüst-aranypapirból csillogó vértezetet , rettenetes fegyvert és szentelt koronát mind magam készítve , színészeimnek , jelenetről jelenetre hogy mit beszéljenek , szájukba rágva !

Mióta költők voltak a világon , melyikük született költőnek , ha nem én ?

Nem -e egészen más voltam , mint valamennyi többi ?

Nem -e rendkivüli ?

Eszem nem járt -e mindig a rendkivülin ?

Nem voltak -e álmaim és látományaim ?

És alig hogy költő voltam , már nagy költő is valék .

Vezetés és válogatás nélkül olvasva mindent , a mi kezembe vetődött , olvastam egy pár éles műbirót is , és alig volt az a költői iskola , az a nevesebb költő , kinek hibáit el ne tudtam volna sorolni .

És ebbeli tudatom magasáról tekintve reájok , magában értetőnek véve , hogy hibáikat ismerve , azokba esni nem fogok , valamennyinek fölötte állónak éreztem magam .

Nosza megeredt a tervelés és folyt az irás .

Bölcsen tudva , hogy minden költő szerelmes , kiszemeltem magamnak egy leányzót ; fiatal , kissé még hústalan , de halvány arczán gyönge pírtól belehelt , kék szeme szép metszésü , de bágyadt , haja nem épen sok , de szőke volt , és jóllehet nem ismertem , de beleszerettem , miután úgy találtam , hogy igen illő ideál fiatal , szerencsétlen költőhöz .

Mert minden boldogságomban is boldogtalan voltam , a mint költőhez illik s most már kéjelegtem a boldogtalanságban .

Mikor a szerelmesek jó angyala bennünket végre összekerített , alig-alig szóltam hozzá , félig féltem , hogy ő és mások észrevehetnék szerelmemet és rosz néven találják venni , vagy épen kinevetnek , de meg ha sokat beszélhettem volna vele , hova lettek volna dalaim a menyei lényről , a kitől távol tart a mostoha sors ?

Mászva a hegyeket , végig tekintve a viruló ligeteken , melyeket mind odaadtam volna birásáért - jóllehet nem igen értettem , hogy mit értenek ez alatt , - helyette csak fehér rózsát szoktam kebelemhez szoritani , fehéret , közepén gyönge rózsapírral .

Ketten összefolytak érzelmeimben és dalaimban .

Félve azoktól , a kik már egyszer megraboltak örömeimben , ekkor először tanúltam álnok képmutatást , azt , a mit a nagyoknál feszélynek neveznek .

Otthon és a leczkék tanulására rendelt idő alatt költöttem , a mit különben tettem éjjel nappal , írni csak éjjel , ritkán , mikor lopva lehetett , irtam .

Talán nem úgy lett volna , ha lett volna körülöttem valaki , a kiről hittem , hogy szeret ; de nem volt .

A középiskola utolsó évében komolyabban vettem a tanulást , mint azelőtt .

De azért költői hivatásomról sem feledkeztem meg .

Igy , akár az iskolában , akár otthon , csaknem egész nap könyveim s papirjaim közt ültem .

Mint » nagy diákot « , nem is tartottak már olyan röviden , könyvekhez is hozzájutottam megint s a legjobb uton voltam , hogy valóságos könyvmoly legyek .

Emlékezem , mennyire csodálkoztál mindig , valahányszor barátaim után kérdezősködtél , s azt feleltem megannyiszor : » nincs « .

Igy ismerve fejlődésemet , nem fogsz többé csodálkozni ezen .

Álmaim magaslatáról pajtásaim játékait kicsinylettem , lenéztem .

Képzeletnek világában , s igy a magányban leltem örömeimet .

Az élet zaja megannyiszor visszataszított .

Szép szóval , ingerkedéssel , végre csufsággal kisérlették meg pajtásaim nem egyszer maguk közé vonni .

Ha tettlegességig ment valamelyik , emberére talált bennem .

Ha erősebb nem is , de minden támadásnak visszaverésében szivósabb voltam valamennyinél .

S úgy végre hagytak , a mint lenni akartam : elszigetelve .

Néha vonva vont valami közéjük .

Korán vágyódtam én is rokonkebel után .

De minden kisérlet után annál ridegebben vonúltam megint zárkózottságomban , valahányszor vonzódásomat megbecsülve , magamat megértve nem találtam , vagy az ő mulatságaikba magamat beletalálni nem tudtam .

Ha ezen elkeseredtem , a napnak közelében magányosan lakozó sasnak képén épültem , s inkább mint valaha , megerősödtem abban , hogy rendkivüliekre vagyok a többi ember fölött hivatva .

E közben mindinkább terhemre vált az érintkezés csak félig meddig idegen emberekkel is , s ebből maradt bennem valami mind a mai napig .

Ennek a képzelgésben élésnek , ennek a csatlakozni nem tudásnak , ennek a szigornak , mások s tetteik kicsinylésének legrosszabb oldala , hogy nem szokhattam lassanként a világhoz , s mikor egyszer nem maradhattam többé könyveim s álmaim közt , a világgal s a világban élni nem tudtam .

Ma már nem kicsinylem annyira pajtásaim gyermekjátékait , mint akkoriban .

Hiszem , hogy minden iskolánál jobban készítenek elő azok az életre .

Igy nem hiszem , hogy még ezután kezdjek kártyázni , de hibának tartom azt is , hogy nem kártyáztam soha .

Mindazokban a játékokban tudtunkon kivül , s aránylag nagyon olcsó áron : megismerkedünk azokkal az erőkkel , azokkal a gyarlóságokkal , azokkal a cselekkel , azokkal a szenvedélyekkel , szóval azokkal az emberekkel , a kikkel később dolgunk van , a kikkel később , mint egészen idegenekkel megismerkednünk , oly drága árba kerül .

Ha játsztam vala ama gyermekjátékokat , ha kártyáztam volna később , a mire pajtásaim közt egyébiránt igen korán lett volna alkalmam : nem lázít fel majdan annyira a barátság s az önzetlenség mögötti önérdek , nem undorodom annyira írigységtől , csalárdságtól , csuszkáló cselszövénytől , nem undorodom meg annyira a világtól .

Könynyebben törődtem volna bele mind ebbe , s jobb lett volna dolgom !

Így álltak a dolgok , midőn pályaválasztás előtt találtam magamat .

Voltaképen választásról nem igen volt szó .

Minden régen el volt határozva a rokonok tanácsában .

Már gyermekkoromban mérnököt ismertek fel bennem , mivel akármi kezembe jutott , képzeletem nem hagyott nyugodni , mig alkotására , összefüggésére rá nem jöttem , sőt a hol tehettem , darabokra nem szedtem .

Ha szinpadot s szinpadi kellékeket állitottam össze , ha fegyvereket faragtam , furtam , ragasztottam , ha majd a geometriának csodás figuráit rajzoltam , majd mathematikai képleteket irtam nem tudományos , hanem csodás voltukért , a nélkül , hogy értettem volna , ha tűzi játékot készitettem , vagy egy-egy vegytani kisérletet akartam gyermekesen utánozni : mindannyiszor mérnököt ismertek fel bennem .

Látni való , hogy egész fejlődésem ez ellen beszélt .

De nincsen nehezebb , mint felismerni a gyermek jellemét és irányát .

Hányszor veszik az élénk , de sekély szellemű gyermeket meglepő tehetségnek , a nehézkes mert mély és gondolkodó szelleműt gyenge eszünek .

Ezt csak például emlitem , hogy milyen nehéz volna a nevelés , ha nem tennék olyan könnyüvé az által , hogy a mi benne a legelső és a legnehezebb , a gyermek jellemének , szellemének , erőinek és fogyatkozásainak felismerésével , a melyhez képest minden gyermeket más-másféleképen kellene nevelni , rendesen egyátalán nem törődnek , hanem nevelik , - legalább iskolákban és intézetekben , - gyáriasan en gros , mint a hogyan hasonló fadarabokból hasonló bábukat készitenek .

Nem szenved kétséget , hogy átalán véve a lovakat sokkal gondosabban s észszerübben nevelik , mint az embereket , még azokat is , a kik úgy nevezett jó nevelésben részesűlnek .

És ha mindjárt odaadással , gonddal és nem en gros , hanem külön , mint sajátos külön egyént nevelik a gyermeket , hányan vannak szülők s nevelők , a kik a sajátos egyént felismerni igyekeznek , s hányan , a kik nem könnyen észlelhető külsőségekhez , hanem behatolva a gyermek lelkületének mélyébe , annak jelenségeihez alkalmazkodnak .

Nálam is oly jelenségekből , melyeket ha jól megértik , az ellenkezőre kellett volna jutniok , azt következtették , hogy a műszaki tudományokra születtem , s az egyszer megállapított véleményben nem tántorodtak meg , midőn erősebb jelenségek még erősebben beszéltek .

Igaz , hogy ennek oka volt .

Akkoriban , mikor elhatározták , hogy mérnöknek születtem , ez az eszme átalán országszerte divatos volt .

A nemzet alig hitt önmagában s jövőjében és minden irányban a kétségbeesésre rendezte dolgait .

Kész volt pusztúlni és veszni inkább , semhogy az idegen uralom előtt meghajoljon .

A közélet minden terét elhagyta .

Csak az irodalomban s a szinészetben vala némi élet , némi remény , némi küzdelem a jövőért , a mennyire a nehéz nyomás alatt lehetséges volt .

Minden egyéb a történelemben példa nélkül való , de a lázas tevékenység és tompa tétlenség közt hánykódó nemzeti jellemhez annyira illő » passiv ellenállás « volt .

Tudományos intézeteink bezáródtak , mert a tudomány nem volt szabad .

A katonai , a köztisztviselői pályára anathema volt téve , egy volt az idegennek a haza ellen szolgálásával .

Az ügyvédi pályától is elfordúltak sokan , mivel idegen volt a törvény .

Az ifjuság nagy része megállott a közép iskolánál , mert az egyetemeken németül tanúltak .

Mindenki úgy igyekezett , hogy mentől kevesebb dolga legyen a nyilvánossággal , a hivatalos közegekkel , mert ez mind idegen , német , törvénytelen vala .

Sokan megszűntek dohányozni , bort inni , - nagy két dolog magyar embernek , - a törvénytelen monopolium s fogyasztási adó miatt .

A városok ki voltak halva , a ki csak tehette , falura , pusztára vonúlt és eltemetkezett a göröngyök közé , mert a föld - a föld , még magyar volt .

Igy hevert M AGYARORSZÁG parlagon , mint pusztúlt csatatér , gyászában szomorú , gyülöletében forró , ellentállásában kietlen , terméketlen , néma , de megmásithatlan , mint a sivatag , igy évtizednél tovább , mely alatt az ország történelme megállott , egy nemzedéke meddőnek odaveszett , de mely alatt az idegen uralom megtörött .

Már ingadoztak oszlopai , midőn pályát kelle választanom .

Kiújúlt a remény , villanyos rángások rohamai futottak végig a nemzet dermeteg testén ; de mi volt a remény akkor még a nemzet nagy tömegénél ?

A kétségbeesettnek reménye óriás végerőfeszitéssel szétszaggatni a békót , megrohanni még egyszer az elnyomót , megrohanni kétségbeesett harczban életért vagy halálért , szabadságért vagy a nemzethez méltó halálért .

Ez volt a remény , a keserves gyülöletnek reménye nyílt csatában kitörhetni még egyszer , nem a remény visszavívni a mi elveszett .

És a kik hinni merték , hogy ily küzdelem után bukik az elnyomó , vajmi kevesen merték reméleni , hogy ily küzdelem után megállhat az ország , az elszegényedett , eltespesedett s még egyszer csatatéren vérzeni készülő ország !

Ha tehát az előtt nem igen volt más választás , mint vagy nem készűlni semmi pályára , nem tanúlni semmit , vagy készűlni olyanra , melynek politikához , közélethez , törvényekhez mentől kevesebb köze , most a gondos szülék előtt ismét azoknak emlékezete lebegett , a kik évtizeddel azelőtt mindenükből kifosztva mint földönfutók nyomorogtak világszerte s óvatosnak látszott , hogy minden fiatal ember sajátítson el oly tudományokat , melyekkel függetlenül helytől , viszonyoktól , körülményektől , a földnek bármely pontján bármikor megkeresheti kenyerét .

Igy vezetett a hazafiság hőfoka a hazán magát túltevő kosmopolitismusra .

Hogy mi akarok lenni , nem tudtam volna megmondani .

De tudtam , hogy kimondhatatlanúl kicsinynek tetszett nekem hidakat , vagy akár vasutakat építeni mások rendelésére , midőn vannak emberek , a kik az eszmék és a tettek terén nemzeteket vezetnek , népek gondolkodását és sorsát irányítják .

Ha ismerem vala akkor az építészet ama remekeit , melyeknek fenséges nyugalmában most annyi gyönyört , s legalább valami időre nyugalmat találok : talán e conflictusnak az lett volna a vége , hogy építész leszek .

Nem mintha hinném , hogy erre hivatva lehetnék .

Hanem ez megragadhatott volna , bár nyilván tévút lett volna ez is .

Mert ifjúra magára bízni a pályaválasztást nem kisebb hiba , s tán még nagyobb könnyelmüség , mint hibásan választani neki pályát .

Meleg fogékonyságában rendszerint azt fogja választani , a minek egy-egy ragyogó példája vagy benyomása a döntő pillanatban legközelebb áll hozzá .

Igy daczára a mély ellenszenvnek , meghajoltam az okoknak , de nem fogtam fel uj pályámat másnak , mint a minek elfogadtatták velem , tartaléknak , s ettől a pillanattól vártam a csaták napját , s álmodtam benne magamnak szerepet .

Külföldre mentem .

Ma hálásan ismerem be ennek két nagy előnyét .

Először hogy korán ismerkedtem meg , habár nem is a legpolgárosúltabb , de a mieinknél mindenesetre polgárosúltabb viszonyokkal , élettel , szellemmel .

Igaz , hogy a különbség nem tünt szemembe annyira , midőn kimentem , mint akkor , midőn évek után visszakerűltem .

De midőn visszatértem , akkor láttam , mennyit tanúltam egészen észrevétlenűl s mennyit nyertem kivált bizonyos elfogulatlanságban az által , hogy egészen ellentétes viszonyok közt éltem .

Még inkább kell örülnöm , hogy elkerültem azt az athmosphaerát , melyben felserdűlt ifjuságunk legfogékonyabb korában itthon a szellem , a szív , a modor s az izlés durvaságának , korlátoltságának áldozatául esik , a fővárosi egyetemeken s a vidéki főtanodákon egyaránt és legfelebb azzal a különbséggel , hogy a főváros inkább a gondolkodásmód s az érzelmek nemességét támadja meg , míg a vidék a szellem s az izlés korlátoltságát , a modor durvaságát táplálja , úgy hogy a veszélyből a legnemesebbek s a legszerencsésebb természetüek is csak nehéz önnevelés után gázolnak ki épségben évek után , míg a legtöbbje egész cynismussal , de talán egészen öntudatlanúl viseli hosszú emberéleten át nyomait , s az is , a ki fölismeri s elfödni igyekszik , az úgynevezett úri osztály , legfelebb avval a fölületes sima mázzal födi , melyet fajunk és különösen külső fellépésünk természetes nemességénél fogva könynyen sajátitunk el , de mely azért az idegek s az érzékek legkisebb ingerültségének kisértését sem képes kiállani , - nem még legjobb köreinkben sem , - a nélkül , hogy a benső nyerseség , korlátoltság vagy épen romlottság ki ne tűnjék .

A másik az , hogy habár látva , hogy mindig gyönge maradnék benne , utóbb el is fordúltam a reám erőszakolt pályától , mégis ragadt reám valami a tudásnak azon ágaiból , melyekben hajlamaim irányánál s tehetségeim korlátoltságánál fogva az önképzés utján alig mentem volna valamire , holott azokban , mikre hajlamaim is utaltak , s mikben tehetségeim kevésbé voltak korlátoltak , utóbb önképzés által is sikerülhetett eligazodnom .

De különösen ha politikai tanulmányaimra gondolok , úgy hiszem örülnöm kell , hogy ment maradtam attól a rideg jogászi vagy egyenesen prokátori szellemtől , melyben a politikai pályára készülő ifjuságot nálunk nevelik , s mely kiváló politikusaink egyik részénél is főokozója annak , hogy kiválót alkotni képtelenek , mert jogi kérdéseknek veszik a politikai kérdéseket és az állam ügyeit úgy pertractálják , mintha pörökről volna szó .

Azt hiszem tehát , hogy a hazai magasabb nevelésnek elkerülésével csak nyertem , mit sem veszítettem , ha csak nem a korteskedésben való kiképeztetést , mert ha semmi egyebet , ezt az egyet meg lehet tanúlni főtanodáinkon s valamint politikusaink , úgy tanuló ifjuságunk nagyobb részének is ez képezi egyetlen » komoly « foglalkozását , gondját .

De akkoriban nem emelkedtem ezekre a szempontokra , s késztetve és készülve oly pályára , mely hajlamaimmal s képességeimmel ellenkezett , vágyaimtól s aspiratióimtól elterelt , benső meghasonlásban vergődtem és csak küzdelemmel tettem eleget kötelességemnek .

Mi természetesebb , mint hogy nekifeszültem ujra a költészetnek s csakhamar inkább mint valaha , vigaszomat ebben leltem , ez által véltem magamnak utat törhetni , jövőt teremthetni .

Az elszigeteltségből ez által jutottam szingazdag képzeletem teremtményei által benépesített és a mint erősen megvoltam győződve , érdekesnél érdekesebb alakokkal benépesített világba .

Mert , - legalább eleintén , - elszigeteltebb voltam , mint valaha .

Tartott ugyan , mint minden ujonczra , reám is hajtóvadászatot a középkori romantikát cultiváló egyletek mindenike .

De soha sem volt természetem a gyors barátkozás , s mikor egyszer ismertem őket , csak nevetségesnek tudtam találni sapkájukat és szalagjukat , az egyes egyletek mondva csinált , de azért mértéktelen és gyakran durva ellenségeskedését , a mondva csinált párbajokat , a hol az arczot kivéve , minden jól be van kötözve , a dagályos dalokat és furcsa szertartásokat .

Az erőltetett sörivástól undorodtam , az alárendelt lealázó szerepet , melyre az ujonczok » F UCHS « idejükben a » F UCHS -major « zsarnoksága és valamennyi » B URSCH « -nak fensősége alatt szorítva vannak , türhetetlennek találtam .

Gyakran hallottam N ÉMETORSZÁG -ban , milyen különös , hogy a legféktelenebb burschok utóbb a legnagyobb philisterek lesznek ; igen , mert mielőtt burschok lennének , megtanulják a legférfiatlanabb hunyászkodást F UCHS -korukban .

Akkorában nem tudtam ez egyletekben becsűlni , hogy a tanulmányokban a tagok egymásnak kezére járnak , az egyletek maguk többnyire rajta vannak , hogy tagjaik tanúljanak .

Nem volt módom véleményt alakítani az iránt , hogy sok tekintetben gyermekes , az ivás tekintetében mindenesetre mértéktelen , de átalán szabályozott tombolásuk , ha már az ifjuságnak tombolnia kell , a minthogy valószinü , hogy kell , habár gyarló és nemtelen p. o. az angolokéhoz képest , de többre becsülhető , mint a mi tanuló életünk , a hol talán ritkábban , de akkor még mértéktelenebbül isznak , különben pedig idejüket kártyaasztal , kávéház és ezeknél még alantabb álló helyek közt osztják meg .

Minthogy tehát ez élettel sehogy sem tudtam megbarátkozni , de a német tanulók , ha nem is lépnek be az ilynemü szervezett egyletek valamelyikébe , kisebb csoportokban hasonló életet élnek , ennélfogva legalább eleintén , s míg a tanulói körökön kivül nem szereztem ismerősöket , inkább mint valaha el voltam szigetelve .

Költői álmaimhoz pedig inkább mint valaha vonzott két benyomás , mely minderősebben domborodott ki tudatomban .

Vándorló képzeletem , fürkésző elmém korán tört túl a láthatónak és kézzel foghatónak korlátain .

Mind a kettő oda irányúlt e korlátokon belül is , a mi legtávolabb , legmagasabb volt .

Örökös elégedetlenségemnek , mert kielégíthetetlenségemnek egyik fő oka .

Szellemi életem e telhetetlenségében ama korlátokon hamar túl kelle törnöm , s oly korban , midőn tanulótársaim a tudományok elemeinek nehézségeivel küzködtek , a világ-bölcsészet , a metaphysika ama legnehezebb problémáival találtam magamat szemközt , melyek előtt ájtatos nyugalomban áll a gyermeki kedély , kétségbeesésben a merész lángelme , megadó lemondásban a bölcs .

És a hogyan előre haladtam s erősödtem szaktanúlmányaimban , úgy düledezének össze az ősöktől öröklött szent tanok , és emelkedék mind erősebb ivezetekben a modern vallás , a materialismus .

Materialismus , mely nem zárta ki a legnagyobb idealismust , mert nem ennek , hanem a spiritualismusnak volt kirekesztő ellentéte ; materialismus , mely a szellemet s az eszményt fel tudta ölelni , de az anyaggal hozta szükségszerü kapcsolatba ; materialismus , mely a természettan ama kérlelhetlen törvényének húzta könyörtelenül következményeit , hogy anyag és erő nem létezik egymás nélkül ; és mikor büszke egészében , összhangzó harmoniában felölelve az anyagi s az erkölcsi egész világ-rendet állott előttem , irgalmatlanúl azt sivította fülembe , hogy nem vagyok semmi , nem vagyok semmiért .

Azt sivította fülembe szüntelen , és a mit sivított , megmásithatlan halálos itéletnél iszonyúbb iszonnyal töltött el , hogy ha majdan a gépezetek , a szívben s agyvelőben müködők , elkoptak s megromlottak s tovább működni nem tudnak ; hogy ha görcsösen szorúlva dobbantja utolsó dobbanását ez a szív , ha megfagy a vér , ha markát a gégére teszi a halál s fullad a tüdő , s kilöki az ajkakon a nehéz , az utolsó , a legnehezebb sóhajt : akkor ugyan megmarad minden a mi volt ; az anyagnak s az erőnek másíthatlan összegéből hiányozni nem fog egy jóta ; de ha a vegytan és a physika törvényei szerint felbomlottak azok az anyagok és erők , melyek engem képeztek s bennem müködtek , és száz felé szakítva , nyűben müködendnek és virágban , akkor én nem leszek többé , belőlem nem lesz többé misem , semmi , semmi sem .

És mivel a mi van , nem lehet semmivé : a mi megsemmisülhet , annak semminek kell lenni .

És én semmi vagyok , a semmiért .

Megmarad minden , csak egyéniségem vész el .

Miért küzdök , szenvedek , hevűlök , miért emelkedem a legmagasabbhoz , én , a kinek létele , ha összegelve lesz a számadás , eredményre az utolsó féregével egy - ugyanaz a semmi .

Rettentő harmonia , mely mint parázs közt a scorpiót , csörgőkigyó bűvszeme előtt a madarat a halálos félelem , idő előtt halálba , az embert a megsemmisülés iszonya által idő előtt a megsemmisülésbe kergeti .

Hatni , alkotni ; ha megsemmisülök magam , hagyni magam után nyomot ; egyéniségemet tettben , alkotásban , emlékezetben kitolni messze századoknak jövendőjébe : ha lehetett , a megsemmisülési tudat iszonyának ez lehetett egyetlen enyhítése .

Nyomorúlt enyhítés , az elkerülhetetlent odázni távolabb ; mert ha a közönséges embert elfeledi a harmadik nemzedék , s már unokája nem tud róla nevénél egyebet , s nem tudja , hol van eltemetve ; ha a jeleset feledi a tizedik nemzedék ; a lángelme elhomályosúl az ötvenedikben , s ki tudja , marad -e emlék az emberi nem legnagyobbjai után az ezredik nemzedékben - nem -e mindez egyre megy ?

De ha nincs az az enyhülés , kitolni az iszonyt messzire , csak az az egy van , behúnyt szemmel karjaiba vetemedni azonnal .

S végre is , miért ne sikerűlne tenni tettet , gondolni eszmét olyat , mely szülve következményt következmény után , alkotójáról tenne tanuságot , mindaddig a meddig csak tanuságot felfogni , okot felismerni képes tudat lényben van .

Ime egy okkal több , hogy a halhatatlanságot szomjuhozzam , valahogyan a ki kárhoztatva van , hogy halálnak legyen fia , szomjuhozza az életet .

Ezen felül hittem , és úgy hiszem mind e mai napig , hogy csak két ember van , a ki igazán él , a ki igazán ember .

A költő az egyik , a másik az államférfiú .

Nem -e csak gép , nem -e csak kerék a gépben , nem -e csak szög a gépnek kerekében az , a ki bármely más hivatásnak szentelve erőit , kárhoztatja azokat , bármi nagyok legyenek , szűk körben szűk tevékenységre , mely bármi nagy legyen magára véve , vajmi kicsiny a létnek , az emberi erő mezejének egészéhez képest ?

Nem -e le kell mondania minden egyébről annyival ridegebben , mennyivel inkább akarja erőit érvényesíteni ?

Nem -e kénytelen a veleszületett adományok kincseit jobbára félrelökni , képességeit parlagon hagyni , erőinek legnagyobb részét fonyadásnak engedni áldozatúl , hogy azt az egyet fejlessze valamennyi többinek rovására , mellyel czéljait üzheti ?

És az is , a kit szerencsés körülmények és szerencsés természet látszanak vezetni , hogy más hivatást ne ismerjen , mint követni örömnek s gyönyörnek útjait , kövesse bár szellemmel és kellemmel , jobb -e az egy napig élő libellánál ?

És annak is , a ki ennek szenteli életét , vajha hivatása nem válik -e terhes mesterséggé ?

Nem érzi -e kínját örökös vágynak , midőn vágyban kielégítést , kielégítés után vágyat sovárog ?

És maga a világbölcs , a ki rendszerének nagyszerü harmoniájában felölelni látszik mindent a mi van , mindent a mi nincs , mindent a mi lehetne , ha volna : hideg-rideg magaslatáról nem -e csak körvonalokat markol , melyekből kiveszett a tartalom , az élet , a meleg hús ?

Mi hitvány rész a létből , a mit mindezek , közöttük a legjobbak is , elmével uralni , kedélybe befogadni , szívvel felölelni képesek !

Szerény elme , szűk kedély , kicsiny szív , mely ennyiben elégedést találni tud !

Töredék , töredék !

Éhes rágódás !

Fonnyadozó csenevészet !

S ez igy van mai nap a legjobbakkal , a sikerek miatt legírigyeltebbekkel .

De hát a ki közülünk rendkivülire emelkedni nem tud , hogy van a tömeggel ?

Oh időnk fia , büszke vagy korodra , bámulod haladásodat ?

S hova haladunk , vajjon ?

Félek , rettegek , iszonyodom , hogy maholnap élet helyett csak az életért való küzdelem , ember helyett csak gép fog létezni .

A gépnek invasióját látom mindenütt , hóditó elve tipor le mindent .

A munkát , mely egykor egészet alkothata , s az alkotásnak gyönyörével , minden gyönyör leggyönyörübbjével járt , széjjelszakítottuk .

Nem jut egynek-egynek belőle több , mint egy-egy fogás , mely magában véve mit sem alkot ; a munkának egy-egy rongya jut kikinek , s nem tudja , honnan jött , s mivé lesz ?

Az oknak s a czélnak tudata nélkül való pontosság lesz a tökély netovábbja , melyet elérhet az ember , az eszmény a gép , és ezt is elérni hiába törekszik .

És elérve e tökélyt , hosszas gyakorlattal , mely minden egyébre képtelenné tesz , valóban mivel vagy jobb a gépnél ?

El vagy adva , mint a gép .

Teljes odaadásra kényszerít a lázas verseny , s ha ez által tökélyre vitted , sem örömöd , sem előhaladásod nincs többé munkádban , s nincs többé szabadulásod tőle .

S mindezt azért tetted , hogy élni tudj , de vajjon hova veszett az élet , midőn az érette való küzdelemmel töltötted be ?

És ha a munkától elfordultál s felemelkedni véltél az üzlethez , végkép el vagy adva , eladtad hajlamaidat , eladtad érzületeidet , el szabadságodat , mert vagy belebukol , vagy lihegő szolgájává válsz !

S a perczekben , melyeket le nem foglal munkád vagy üzleted , élvezel -e emberéletet ?

Avagy nem -e a fásult pihenésnek agóniájába dőlsz ?

Avagy nem -e oly élvezetek karjába , melyekre a fenmaradó kevés idő is elég ?

Az érzékeknek , nem az embernek , hanem az állatnak durva élvezeteibe !

Igy haladva , nem haladunk -e mind rohamosabban , mind távolabb emberi méltóságtól , tiszta gyönyörtől , igaz erénytől ?

A modern élet hajhászatában csak a költő és az államférfiú maradt meg olyannak , a kinek részletet és egészet felölelhetni adva van , a kinek a kicsinybe szeretettel mélyedni s nagyot alkotni szabad , a kinek felkarolni lehet , a kinek felkarolni kell , ha költő vagy államférfiú lenni igazán akar , mindent , a mi szép , a mi jó , a mi igaz , a mi nagy , és nemzetük élén haladva , és szivükben érezve fajuk egész életének minden lüktetését , ők az irigylendők , a kik teljes emberi létet agyba , szivbe , kedélybe fogadhatnak !

Mindezt ennyire tisztán nem láttam talán , de éreztem úgy mint ma .

De fajomnak térde szolgaságra hajtva , mi maradt volna nekem más a költészetnél ?

Mint költő akartam küzdeni a megsemmisülés réme ellen , akartam létben keresni harmoniát , búbánatban vigasztalást .

Minek irjam le , hogyan tudnám leirni a kiábrándulást ?

Hogyan ostromoltam minden oldalról a H ELIKONT , hogyan vert vissza minden oldalról kicsinylés és hideg gúny , hogyan nyitotta fel szememet , hogy meleg fogékonyság , forró vágy a sajátom , de nem a költészetnek égi adománya .

Ha kisérletet kisérlet után teszek , talán tizszer visszaverve , tizenegyszer jövök uj kisérlettel s talán mint annyi más igaz hivatás nélkül felvergődöm a divatlapok geniejévé , a kit olvasnak ma , s felednek holnap .

Ettől a szégyentől megkimélt , hogy egyszerre akartam mindent s egyszerre vesztettem mindent .

A mit önelégedettséggel dolgoztam , de mit gonddal rejtegettem emberi szem elől éveken át , annak kiválogattam hitem szerint legjavát s ösztönt a dicsvágytól , bátorságot a hazától távolság által is nyerve : a mint akkor képzeltem , phantasiám , a mint majdan kiábrándultan látva , inkább olvasmányaim szüleményeinek egész hadseregét küldtem át a hazai határokon .

Az epos babérai , a szinpad tapsai , a lyra myrtusa után törtem egyszerre .

Kudarcz , kudarcz , mely lesujtott , de talán megölt volna , ha a szerző neve nem maradt volna az én titkom .

És a kudarcz után , a mit nagynak és ragyogónak hittem még néhány hét előtt , milyen hitvány volt .

Elővettem kézirataimat .

Milyen hidegnek , milyen üresnek , milyen ügyetlennek találtam , mennyire távol attól , a mit éreztem , a mit ki akartam fejezni !

Egész költészetem a lángok , én magam ezeknél égetőbb kínzás martalékává lettem , melyben erőt vett rajtam az érzés , hogy nem vagyok semmire sem való , hogy születnem kár volt , miért élnem nincs !

De ha nem volt miért élni , miért meghalni volt !

A végzet boszuló irigysége látszott felkerekedni az ellen a család ellen , mely hatalmában annyiszor látszék magának a végzetnek szerencsésebb vetélytársává emelkedni : az AUSZTRIAI ház ellen , melynek története fényben és birtoklásban a római császároknak korát vetette homályba .

A ki az események széditő rohamában képes lett volna akkor a történelem-bölcselet magasáról nézni a dolgokat , előre láthatta volna , hogy nem történik semmi más , mint hogy a fejlődésnek újabb , jelentősebb fokát éri azon történelmi nagy mozgalom , mely minden ellentétes áradatok daczára is , első érintkezésük óta mind szorosabb viszonyba hozta a magyar nemzetet és az Á RPÁDOK vérszerinti törvényes örökébe lépett fejedelmi házat és a kettőt mind hathatósabban utalja egymásra .

Régebben S PANYOLORSZÁG -ból s a másik hemisphaerából , a múlt század második felében az atlanti oceán partjairól , a németalföldi tartományokból szorította ki e világtörténelmi mozgalom a császári hatalmat .

E század eleje souverain királyokká és uralkodókká tette a németországi nagy vazallusokat .

Ha a történelem-bölcselet magasán állanak ekkor a császári ház tanácsadói , M ÁTYÁS király birodalmát alkothatják meg újra , és visszavivhatják a régi fényt , keletnek fordítva azokat az erőket , melyek nyugatnak fordítva , hasztalan küzdöttek egy világtörténelmi fejlődés szükségszerüsége ellen .

E helyett feltaláltatott a M AGYARORSZÁG -ot is magába foglaló osztrák császárság , német vezetés alatt , nyugatnak irányzott törekvéseivel .

Nehéz válságok után egy ifjú fejedelem merész röpte , és egy nagy államférfiú , S CHWARZENBERG herczeg vasakarata a század közepén még egyszer szállnak titáni harczra a világtörténelem fejlődése ellen , a lehetetlent látszanak megvalósitani és csaknem visszavívják a régi állást N ÉMETORSZÁGBAN , O LASZORSZÁGBAN .

De az események megváltozhatnak : a történelem fejlődésének iránya egy és másithatatlan .

A lehetetlenséggel embererő hiába mérkőzik .

Az emberfölötti erőfeszités az erők kimerülésére a szervek fellázadására vezet .

Tiz év múlva ismét elvész az olasz positió .

És nem egészen tiz év múlva a német fölött kerekedik ujabb óriási harcz .

Mindez nem egyéb , mint az a mozgalom , mely a magyar nemzetet és királyi házát egymásra és jövőjét keletre utalja .

Jövő , mely talán nem a fegyveres , hanem a békés hódítások jövője , de jövő , a múltnál nem kevésbé nagy .

De akkor , az események rohamában és zajában elszédülve , vajjon hányan látták azt , látták igy ?

A végzet förgetege látszott A USTRIA ellen kerekedni .

A brandenburgi marquis vére újra feltámadt a brandenburgi marquis urának vére ellen , de ezúttal a német nemzet ereje indúlt utána A USTRIA ellen , mivel nem volt eléggé német ; és M AGYARORSZÁG forrongott ellene , mivel nagyon is német volt .

A biztosra menni szerető porosz politika kereste a forrongó elemeknek talán nem szövetségét , de támaszát .

Egy elröpitett szó azt mondta , hogy forradalmár nem kell , de katona kell .

K OSSUTH nem kellett , de K LAPKA kellett .

Párisban » cadaverről « beszéltek , és látni nem akarva nézték a magyar legió szervezését .

Én is oda siettem .

A hazától távol évek óta ; távozván távozva kétségbeesett hazából ; politikai belátás és jobb remények nélkül ; atyám és gyermekkorom traditiói alatt ; álmaim megsemmisülésének kétségbeejtő pillanatában , talán merészebb és nagyobb gyermekkori álmok megvalósúlása előtt látva magamat , akkor még nem tanúltam meg , hogy » az isten nem segít felkent királyok ellen « és mi tartóztathatott volna vissza ?

Otthon azalatt nagy fordulatok történtek .

Igenis forrongott a nemzet ; de szentelt jogok visszanyerésére , nem felforgatására irányúltak a törekvések .

Mi külföldiek messziről és rosszúl láttuk a dolgokat .

Férfiak , a kik eléggé férfiak voltak hozzá , a félreismerés veszélyében sem riadni vissza a kötelesség teljesitésétől , szembe szállva a koczkázattal , hogy köszönetet sehonnan sem fognak nyerni , szembeszállva a gyanusitással , bátrak tiszta tudatukban , mint mesterük egykor , S ZÉCHENYI , férfiak , a kik nem tapsokért , hanem a hazáért szolgálták a hazát , ráléptek a törvénytelen térre , nehogy a nemzet kényszerüljön arra , rá léptek azért , hogy visszavivják a nemzetnek a törvényest , oda áldozták magukat közvetitőknek , hogy feltalálják és megmutassák a nemzetnek az utat .

Egy férfiú vezetése alatt , a kit » a haza bölcsének « nevezett , a nemzet ez útra lépett .

Mikor a magyar királyi ház fölött a vészfelhők tornyosúltak , a nemzet ismét mellette volt .

A nemzet forradalmat nem akart többé .

Az emigratiót és valamennyiünket a kik hozzá csatlakoztunk , desavouálta .

Én P ÁRIS -ban erről mit sem tudtam , annyival inkább , mert otthon sem tudtak P ÁRIS -ban létemről semmit .

Sokat jártam a » H ÔTEL DE LA H ONGRIE ET D ' E SPAGNE « -ba és sokat érintkeztem tábornokokkal , a kik maguk sem tudták , hogyan lettek tábornokok .

Összejöttem egy pár fiatal honfitársammal is , a kik csak olyan járatban voltak mint én .

De ritkán láttam őket mert nem jártam sokat a M ABILLE -ba .

Ehelyett éjjel-nappal porosz katonai könyvek fölött ültem , és naponként eljártam az én speciális tábornokomhoz , a kinek hadsegédévé már ki voltam nevezve , kérdeni , hogy mikor indulunk a csatatérre ?

Tizennégy napig hallottam , hogy » a napokban « .

Aztán azt hallottam , hogy N ICKOLSBURG -ban megkötötték a praeliminárékat , a háborúnak vége van .

És megint egyszer zátonyon voltam .

Harag és szégyen üzött el P ÁRIS -ból .

Három nap alatt otthon voltam .

És előttem állott az élet sík tengere !

Ismertem -e e tengert ?

Erőimet ismertem -e ?

Tudtam -e merre irányom ?

Tudtam -e mi széllel és áradattal kellend küzdenem ?

Tudtam -e merre a kikötő , melyet elérendek , vagy hol a zátony , melyen összetör a zivatar ?

Haj !

Melyik ifjú tudná ?

Legfelebb az , a ki hitvány pocsétába bocsájtja ladikját , hogy abban lubickoljon , mig széjjel nem rohad .

És mégis , - és bármi sokszor szenvedtem már hajótörést , minek előtte még az élet nyílt tengerén vitorláztam volna : mi könnyü szivvel , mi merész bátorsággal , mi nagyralátó büszke reménnyel inditottam meg hajómat , melyen vigan lobogtak az ifjuság lobogói .

Igen , A NTAEUS az ifjúság , földre sújtva tizszer , felkél tizenegyszer , s csak ha remélni s önmagunkban hinni nem tudunk többé , s csak ha az ifjuság merész hitének vége van , s a jövendőben reményt nem látva visszatekintünk , s visszatekintve elpazarlott erőnek meddő vesztegetését látjuk , akkor vagyunk elveszve , valamint hogy én el vagyok veszve ma !

De akkor !

Akkor , lett volna hangulatom bárminő hazajövet , akkor a reménynek mámor-korát éltük és ifjú szivem dagadozott reménynek mámorától .

Akkor támadt fel M AGYARORSZÁG és feltámadást ünnepelt minden magyar sziv .

Az útegyengetés nehéz és sikerében is háládatlan munkáját győzelem koronázta .

És az útegyengetés , a nehéz munka férfiainak testén át foglalták el az új M AGYARORSZÁG -ot diadalmenetben a reménynek férfiai .

Ki ne emlékeznék , hogy elég volt az uj magyar ministerelnöknek megjelenni az utczán , és riadó örömüdvözlés hömpölygött végig a tömegen .

Annyi önmegtagadó hazafiságnak , annyi parlagon hevert erőnek nyitva állott a tér .

Önmaga fölött rendelkezett a magyar .

Évtizednél tovább nem tehetett egyebet , mint megvetni az idegen uralmat .

Most végre szabad volt , s megmutathatta , mit tud maga .

Megmutathatta , mire képes a hazának szentelt hazafierő .

Virágzó , boldog nagy M AGYARORSZÁG -ot nehány év alatt emelkedni vélt mindenki és jobb jövő fejében feledve volt minden régi gond .

M AGYARORSZÁG újra-teremtésének nagy munkájában részt venni égtem a vágytól .

Boldognak üdvözöltem magamat , hogy ebben a perczben bocsájthatom hajómat a sík tengerre .

S rövid nehány év elegendő volt , hogy törött árboczczal , széllyel szaggatott vitorlákkal adjam föl a küzdelmet , a reményt .

Mi volt e nehány évem egyéb , mint áltató apró sikerek után a gyermekkor minden keserveinél keservesebb csalódás és kudarcz ?

Eltévesztett kisérletek sora .

Erőknek meddő vesztegetése .

És végre a tudat , hogy küzdeni tovább nincs mivel , nincsen hol , nincsen miért !

Az elégedettségnek csak egy rövid éve , a tiszta boldogságnak csak egy rövid álma volt , a mi felváltotta a harczot , melyben remény remény után roskadt össze .

Midőn az atyával együtt elveszett ősi birtokba ismét bemehettünk , a gazdaság rendezésének és szervezésének munkája , a korlátolt , de egész embert igénybevevő és sikeres munkásságnak egy évét adta , és evvel a munkássággal adott benső nyugalmat .

De a munka bevégezve , a szűk korlátok közt megmaradni nem tudtam , és megindúlt újra a harcz .

Párisból visszatérvén , ha nem akartam magamat csekély zúgban meghúzni , a mi lehet boldogság , de nem nekem ; ha tért-utat akartam , a világban valami lenni , valamit jelenteni akartam , a mint hogy akartam és nem kevésbé , mint bármikor , életpálya után kellett néznem .

Határozatom gyors volt .

Serdülésem egész ideje alatt a hirlapokban folytak a nemzet csatái .

Mindaddig a napig ezen a téren kezdték , ezen a téren folytatták országtisztelte tekintélyeink actióikat .

Legalább ugy látszott .

Ez a tér nyújtott módot kilépni a nemzet elé azonnal és megmutatni , mit érek !

Itten szóhoz juthattam azonnal , megtámadhattam a gonoszat azonnal , küzdhettem mindenért , a mi nagy , a mi igaz , a mi szép , küzdhettem azonnal , a szótlan nézők , és a szereptelen kiáltozók fölé felemelkedhettem azonnal .

És ha tollam nem volt elég jó , rajzolni költészetnek tündérvilágát , s ha kardomat hüvelybe kellett dugnom , minekelőtte forgathattam volna : kardot csinálok a tollból , és elég jó lesz , kiküzdeni nekem azt a helyet , mely megillet .

Kalandos tervemen a vidéki atyafiság csak nevetni tudott .

Sokkal okosabbnak gondolták , tisztességesen , mint jó maguk valamennyien tették , szolgálni a megyét ; ha tetszik , mint mérnök ; ha nem , mint közigazgatási , vagy mint birói tisztviselő ; hogy mit tudok és mit tanultam , kinek volna arra gondja ; az volna szép : ha az atyafiság nem tudna beleválasztatni valami hivatalba ; aztán vezethetem anyám gazdaságát , megházasodhatom és ha van eszem hozzá , lehetek még vicispán is .

De hogyan akarhattam volna szinpadomat a megye előtt felütni , mikor felüthettem az ország előtt ; hogyan akarhattam volna vicispánnak lenni , mikor az országban voltak miniszterek ; hogyan akartam volna megyét vezetni , mikor voltak , a kik az országot vezették !

És ha kaczagtak kalandos tervemen , meg fogom mutatni , hogy nem fognak kaczagni .

Ismerősök nélkül , összekötetések nélkül , csaknem pénz nélkül felmentem P ESTRE , és elhatároztam , hogy minden körülmények közt a magam emberségéből fogok megélni , magamnak létet teremteni , utat törni , és hazulról nem kérek többé egy krajczárt sem .

Minő nap volt , mikor első czikkem megjelent ; minő nap ; nem -e bejártam minden kávéházat , kérni a lapot ?

Nem kávéztam -e legalább tizszer ?

Nem fektettem -e be tőkémnek jelentékeny részét a jeles lapnak példányaiba , hogy elküldjem valamennyinek , a mennyi kaczagó atyafi csak volt ?

És aztán jött a második czikk .

És nem beszéltek -e róla az emberek ?

A kivel csak beszéltem , nem is beszélt másról .

És nem mondta egyik képviselő , hogy a miniszter titkárt keres , és hogy a miniszter czikkemet emlitette , azt a czikket , mely olyan hallatlan merészséggel , olyan fitymáló gúnynyal támadta meg azokat , a kik a visszaállitott alkotmány ellenében még mindig a forradalomhoz ragaszkodtak .

És egy füstös kávéházban nem vezettek -e be egy irói körbe , a hol csupa geniek ültek , és kegyesen megdicsértek ?

És nem jött -e be éjfél után a sajtó-osztály főnöke és nem veregette -e meg vállamat ?

És nem voltam -e másnap alkalmazva a szerkesztőségben , olyan fizetéssel , a minőért mások évekig karmolnak észrevétlenül ?

És nem voltam -e ezentúl meggyőződve , hogy ha nem is épen mindennap , de legalább minden hónapban teszek egy-egy ilyen lépést előre ?

Máskép volt -e ?

Dehogy volt máskép !

Oh első napja első dicsőségnek , vagy annak , a mit annak tartunk , s tehát nyilván épen annyit ér !

Micsoda mámor !

Minő bódulat !

És aztán jött a kiábrándulás .

Egyszer csak azon vettem észre magamat , hogy azt kivánják , hogy ne az én modoromban , hanem másnak a modorában , ne az én eszméimet , hanem másnak az eszméit irjam .

Hát mért nem irja az a más ?

Vagy mért nem irja akárki ?

Mi közöm hozzá ?

És egyszer dicsérnem kellett volna , a mit dicstelennek , védelmeznem , a mit helytelennek ismertem .

És láz borzongatott egész éjjel , hogy tőlem ilyent kivánni ember merészkedik .

És aztán láttam , hogy a magyar hirlapok és a magyar hirlapirók nem azok többé , a kik voltak .

Hogy azokat , a kik voltak , lefoglalta az államélet , és magas állásokról nézik az uj hirlapirókat .

És hogy az uj hirlapiróknak a szavára a régiek nagyon keveset hallgatnak .

És hogy az elhagyatott helyekre tolongnak olyanok , a kik nem szent küldetésnek , hanem üzletnek , vagy az ujon ébredt életben élénkülő üzletekben használható fegyvernek nézik az ujságirást .

És hogy magánérdekeket és magánármányokat , legfelebb pártérdekeket és pártármányokat tolmácsolnak a közvélemény tolmácsai .

És beláttam , hogy ezekkel versenyezni nem tudok .

És akkor jött az az év , melyet a visszanyert birtok rendezésének szenteltem .

Jól esett a csalódások vihara után a biztos révre visszavonúlni .

De nem voltam még annyira hajótörött , mint most , hogy ne ébredt volna fel újra a régi harczvágy , s mostan alulról akartam kezdeni , biztos földet akartam talpam alatt , s a megyei életre vetettem magamat .

Hivatalt nem vállaltam ; nem akartam aprólékosságra vesztegetni magamat , s nem akartam magamat lekötni .

Független voltam , mert nem szorúltam senkire , mert nem akartam senkitől semmit .

Nem akartam semmit , mint beszélni és cselekedni meggyőződésem szerint , és az igazságnak fegyverével törni magamnak utat előre .

És mentől inkább láttam magam körül hajhászni mindenkit kegyekre , haszonra , annál inkább megvetettem ezeket , és hittem szivem minden hitével , hogy annyival inkább fogok a becsületeseknek bizalma által emelkedni oda , ahol nagyobb körben , nagyobb hatalommal folytathatom harczomat az igazért .

Minek irjak le minden részleteiben egy D ON -Q UIXOTTI harczot ?

Minek irjam le a harczolónak keserves , a nézőnek nevetséges harczát a benső igazságnak a külső valóság ellen .

Megtámadtam minden pártot , szavaztam mindenikkel , a szerint , hogy igazban levőnek láttam .

Összevesztem az egész atyafisággal .

A főispán gyülölt .

Nem kellettem a pártok egyikének sem .

És azok , a kikért mind ezt tettem , a kiknek bizalmát véltem kivivni , a tömeg nevetett .

És mivel meglátszott arczomon , ha valakit üres fejünek gondoltam , és mivel nem tudtam becsülést hazudni , a hol mit becsülni nem láttam , és mivel alázatra vagy hizelgésre képtelen voltam , és mivel senkinek kegyét nem kerestem , mondhatom , hogy egyedül voltam , mintha csak körülöttem kihalt volna a világ , és kivévén téged , oh anyám , nem tudtam volna senkit sem , a ki szeretne .

Azt igenis láttam , hogyan lehetne előre menni .

De ha a nagyravágy lázongott is bennem és sajtolta szivemet mázsák kinos terhével , a becsületet és büszkeséget elnémitani nem tudta soha .

Oh anyám !

Miért nem tanitottál hazudni ?

Miért nem tanitottál a mai világnak erre az egyetlen reális tudományára ?

És csillapíthatatlan vágyakkal kebelemben , láttam tehetetlenségemet .

És láttam , hogy ezen a földön nincsen számomra hely .

És láttam , hogyan halad előre győzelmi trombitáját fuvalva , a romlás .

És láttam , hogy M AGYARORSZÁG visszaadva önmagának , nem a boldogulás , hanem a rothadás útjain halad .

Hova lett a lelkes hazafiság , az önzetlen hazafiak számtalanjai hova levének ?

Azért üztük -e el az idegent , hogy magunk éhesen essünk neki a haza velőinek ?

Nem -e láttunk egy rendszert , mely a mediocritásoknak és politikai kalandoroknak volt virágkora ?

Nem -e láttuk , hogy azok , a kik az ország előtt az elvek csatájának nagy harczjátékát üzték , békésen bujkáltak össze a színfalak közt , hogy osztozkodjanak azokban az üzletekben , melyek a haza felvirágoztatásának ürügye alatt , országos megvesztegetésül találtattak fel ?

Nem -e láttunk roppant választó tömegeket , melyek szavaztak oda , a hol jobban fizettek ?

Nem -e láttunk embereket , a kik roppant összegeket költöttek a képviselőségért , remélvén , hogy ez által még nagyobbakat nyerhetnek ?

Nem -e láttunk éhes nemzeti képviseletet , mely az ország szegényedésével szemben rendszeresen húzta ki ülésszakait a következő hó elsejéig , hogy még egyszer felvehesse a napidijjakat ?

Nem láttuk -e éveken át csaknem a szükségszerüségnek elkerülhetetlenségével nyilvánuló tényt , hogy valahányszor uj minister jött , a kinek az ország valamely vidékén jószága volt , az a vidék , az a jószág vasutat kapott ?

Nem láttuk -e , hogy a becsületet a haszonlesés , a hazafiságot rideg önzés , a kitünőség vágyát a kitüntetés szomja , a tekintély tiszteletét a hatalom előtt való hunyászkodás váltotta fel ?

Oh , hogy az ijesztő erkölcsi romlás oly hirtelen tudott meghonosodni és oly súlyosan tudta megingatni az egykor tündöklő magyar becsületet !

Hogy oly gyorsan tudott elhatalmasodni egy rendszer , melynek eredménye nem lehetett egyéb , mint az , hogy az erkölcsi hit mindenütt megingott , a becsületesség eldőlt , a külső siker lett a tromf , nemesebb ambitió kihalt , ki az áldozni tudó hazafi érzés és felvergődött az anyagi javak és a szenyes élvek hajhászata .

Oh pusztuló , sülyedő magyar fajom !

Miért kellett elfeledned , hogy nem igaz az , hogy becsületesnek csak látszani kell , nem igaz , hogy a becsületesség csak az ostobák számára van kitalálva , hogy annál jobb dolga legyen nehány okosnak , nem igaz , hogy a tiszta erkölcs csak puszta szó , hanem igenis az ország talpköve ...

Ha a bömbölő tenger ellenében kellene sziklaként megállanom , - megállanék .

De közepette állani a rothadásnak azzal a tudattal , hogy tovább küzdeni nincs erő , nincsen tér , és nincsen miért ! ezt nem birtam el .

Ezért , hogy évek óta futom az idegen földet és kifutnék , ha lehetne a világból , nehogy fülemet érje egy önbüneiben elsüppedő ország rettentő jajkiáltása .

Tudván , hogy veszve vagyok magam , nem akarok nap-nap mellett tehetetlen nézője lenni , hogyan sülyed és pusztúl fajom .

És nagy álmaimnak romjairól idegen földön siratom , hogy születtem .

Asbóth János

Álmok álmodója

MÁSODIK KÖNYV. DARVADY ZOLTÁN VALLOMÁSAI.

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

VII.

VIII.

IX.

X.

XI.

XII.

XIII.

XIV.

XV.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem