Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Beniczkyné Bajza Lenke
Az első nyom : Regény
Keletkezés ideje
1885
Fejezet
21
Bekezdés
1636
Mondat
2951
Szó
40000
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
MÁSODIK FEJEZET.
A fiatal házi kisasszony, Orlay Thisbe, kipirult arczczal sietett a kerten végig az uradalmi erdő felé.
Harmatos reggel volt.
A park lármás élete, a madarak folytonos dalai, az erdőből jövő patakok csergedezése, teljesen összhangzó volt Thisbe arczkifejezésével, mely mosolygó, elégedett volt, s ifjuságtól és egészségben ragyogott.
A ki őt ismerve, ily tündöklő kedvben látja, okvetlen csodálkozva kiáltott volna fel .
Rendesen komoly, vagy legalább nyugodt kifejezésü arcza ma majdnem pajkos volt a jó kedvtől; nefelejts szemeiben nevető vidámság ült: elhatározta, hogy elébe megy az érkező vendégnek, az ifju Csáthy Tristánnak, kit egyedül ő ismert a kastélyban lévők között.
A reggeli üde levegőt rendesen hosszu sétára használá, s naponként messze kirándulván a kastélyból, ez legkevésbbé sem volt szokatlan a háziak előtt.
A komorna kezébe adta széles szalmakalapját, keztyüit, ő magával vitte kis kutyáját, s egészen ugy, mint rendesen: sietett a sürü tölgy- és bükkfaerdő felé.
Utja a főkertész háza előtt vitte el, hol annak leánya, a vele egykoru Borbála ült, s megpillantva őt, elébe sietett.
- Nem jön velem az erdőbe, Borbála? - kérdé Thisbe: gyakran együtt tették a reggeli sétát, olykor délig tartó kirándulást.
- Ma nem mehetek; atyám beteg, s a házi dolgok itthon tartóztatnak.
- Kár, nagyon szép a reggel.
Mi baja van atyjának, tegnap még egészen jól volt?
- Rögtön jött a változás.
Az este alkalmasint meghütötte magát, sokáig kint ültünk a lugasban s az éjjel rosszul lett.
Mint tudja grófnő, mindig iszonyu kedélyállapotban van, s folyton a halálról beszél.
- Ha visszajövök, meglátogatom! - kiáltá Thisbe s elsietett.
- Milyen jó kedve van - gondolá Borbála, sokáig utána tekintve; - pedig rendesen komoly szokott lenni, vajjon mi történt a kastélyban ?...
Thisbe siető léptekkel haladt végig a park hosszu egyenes utain s az erdőbe ért, hol a mezei virágoktól tarkálló rét illata fogadá.
Még minden harmatos volt.
Még minden az éjszaka friss lehelletének nyomát viselé.
Minden élt, virult, a tavaszt hirdeté, s Thisbe elragadtatva tekintett körül haladásában; a kékes átlátszó felhőkre, a magas fákra, virágzó rétre függesztvén szemeit.
Mélyen behatolva az erdőbe, órákat töltött a sürüségben.
A füre ülve, majd mezei virágokat kötve bokrétába, majd a madarak dalát hallgatva, mig magasan járt a nap, s dél felé sietett az idő.
Ekkor gyorsan a tisztásra ment, melyen tul, közvetlen közelben, vonult el a kocsi-ut , hol Tristánnak érkeznie kellett; s ő megállva egyik vastag fatörzsnél, hozzá támaszkodott és várt, mig a kocsi s a várva várt jövevény megérkezett.
Hogy miért jött ide, miért várt reá? kit egyetlen egyszer látott az életben: maga sem tudta volna megmondani; sőt ha gondolkozik rajta - nem teszi, nem jött volna elébe.
Ő, a szép és gazdag Orlay Thisbe, a világtól elkényeztetett kegyencz, kit testvérével , Marieval együtt mindig mint a »tündér testvérpárt« emlegettek.
Ő, kinek kegyével még soha egyetlen férfi sem dicsekedhetett: ide jön, hogy várjon egy ismeretlen ifjut, ki sem rokona, sem barátja, de még csak ismerőse is alig; ez valóban csodálatos volt, s a mi legkülönösebb, hogy most e perczben, a fa árnyékában állva, mindez eszébe jutott, nyugtalanná, habozóvá tette, s midőn kocsizörgést hallott, önkéntelen hátrahuzódott, be a bokrok közé, mik egészen elfedték alakját.
Könnyen gördülő vörös kerekü kocsi közeledett az országuton, két gyönyörü telivér kancza által vontatva, a hires Szolcsányi istállóból; s a leeresztett fedelü kocsi belsejében két ifju férfi ült, vidám nevető arczukat megaranyozta a rájuk hulló napsugár; szivarjuk bodor füstje kékes karikában emelkedett fel a levegőben.
Thisbe nem mozdult helyéről addig, mig a kocsi zörgését hallá, mely nyilsebességgel robogott el előtte.
Azután kilépett az utra, már csak a porfelleget láthatá, s gondolkozott: ki lehet ama másik ifju, kit Tristan mellett látott ülni, s kit az magával hozott, noha ő maga is majdnem idegen volt a Szolcsányi kastélyban.
Aztán eltalálta kilétét: bizonynyal Lazas gróf, az iskolatárs.
Lassu lépésben haladt hazafelé.
Élénk csalódást érzett, hogy utja czélt tévesztett volt.
Majdnem kedvetlenül nézett elébe a találkozásnak Tristánnal, ki - alkalmasint félve a falusi egyhanguság unalmától - társat és mulattatót hozott magával.
Hogy az idegen Tristánhoz hasonló csinos férfi volt, azt a robogó kocsi sebessége daczára is láthatá; majdnem jobban tetszett neki annál.
Ezalatt Tristan és társa berobogtak a kastély udvarára s a komornyik azonnal a grófnéhoz vezeté őket, ki egyedül volt a társalgási-teremben.
Balázs nem mutatá magát.
A háziasszonyt meglepte Tristan szépsége, uri tartása, kellemes modora; de nem kevésbbé volt az ifju ő általa meglepetve.
Mint fiatal fiu találkozott egyszer vele .
Évek multak azóta s teljesen szétoszlott még emléke is jótevője nejének fejéből.
Ma mint teljesen idegenek találkoztak.
Szolcsányiné leirhatatlan bájos lénye, nőies kifejezésü arcza, s ragyogó szellemi tehetségei az első pillanatban mindenkire fölényt gyakoroltak, s megbűvölék.
Ezt a hatást érezte a két ifju is.
- Isten hozott haza, - mondá, melegen nyujtva Tristánnak kezét Marie grófnő, s az hévvel szoritá ajkaihoz ezt a kedves kezet, mely őt, az idegent, mint hazatérőt üdvözlé.
- Áldott legyen ez édes szó, - mondá elbájolva s önkénytelen áradozással tekintve a nyájas szemekbe, mik őszinte örömmel függtek rajta.
- Bár üdvözölhetném azt is, ki nekem atyám volt s kit oly gyakran megsirattam.
A grófnő egy perczig lesüté szemeit , aztán gyorsan az idegenre emelte.
- Gróf Lazas Viktor - mondá bemutatva társát Tristan.
- Engedelmét remélve, grófné , meghivtam őt pár napra, ki iskolatársam és barátom s Erdélyben fekvő birtokaira utazva, Páristól utitársam volt.
Jól beszéli nyelvünket.
- Helyesen tetted.
Örülök, hogy utját félbenszakitva, itt pihenőt tart gróf Lazas - mondá az idegenhez fordulva Marie.
- Boldogult férjemtől már hallék önről.
- Tristan biztositott a kegyed jóindulatáról grófné, különben nem mertem volna tenni.
- Ezért köszönettel tartozom neki - viszonzá nyájasan Marie s leültek.
- Hogy töltötték az utazás hosszu idejét?
Az utolsó sürgönyt tőled Tristan Bécsből kaptam.
- Négy napot töltöttünk ott.
Lazas még soha sem volt az osztrák fővárosban, s kedvéért én is tovább maradtam.
Ki tudja, mikor megyek ismét oda; elhatározott szándékom Magyarországból most addig nem mozdulni, mig pályám majd el nem szólit.
Élénk hévvel mondá e szavakat s mig Marie arcza kellemes hatást fejezett ki, a franczia gróf vonásain kétértelmü mosoly villant keresztül, egy sebes pillantást vetve a szép háziasszonyra, mi annak figyelmét nem kerülte ki.
- Kegyed ez állitásban kételkedik? - kérdé hozzá fordulva.
- Én mindenben kételkedtem, grófné, mit a percz hatása alatt határoztunk s Tristan könnyen lelkesül.
Marie selymes barna bőrét rózsaszin pir boritá el e szavakra.
- Azt hiszem, Tristan már e határozattal indult haza - mondá habozva.
- És ezzel érkeztem meg.
Lazasnak nincs igaza, ha a percz hatásának vesz nálam valamit.
Én mindig mindenben meggondoltam teendőimet és soha semmiben sem szoktam változtatni, amit egyszer elmémbe vagy szivembe fogadtam.
- Elindulunk a szép egyenes uton, aztán »nyomot vesztve« haladunk a lejtőn...
- Nem mindenki teszi ezt; vannak kivételek s én ezek egyike vagyok.
Gyors, élénk, szikrázó szóváltás volt ez a két ifju barát között; felhangzott és eltünt, mint futó láng, mi körösztültör a legszükebb nyiláson, hogy rombolva száguldjon tova.
Marie bámulva hallgatá és nézte őket.
Mindkettő mosolygott, egyiken sem látszott élénkség vagy hév, szikrázó tréfa volt bár, de nyugodt külsővel, rejtett értelemmel, mi talán mélyebben hatolt le, mint azt egy harmadik sejteni birta volna .
Talán előérzet, mi mindkettőjük belsejében fogamzott, látva a szép érdekes háziasszonyt.
Hirtelen másról kezdtek egyszerre beszélni; Lazas nem kevésbbé volt élénk, ügyes , értelmes társalgó, mint Tristan.
Nagy utazásaik, tapasztalataik, gyorsan változó eszméik ritka élvezetet szereztek Szolcsányinénak.
Sajnálkozva pillantott a belépő Balázsra, ki szokott komoly arczával jelent meg s feszes, vizsgálódó modorával, komor szemével disharmoniát hozott a társaságba.
Marie bemutatá őket egymásnak.
Az ellen- vagy rokonszenv rendesen kölcsönös.
A két ifju majdnem egyszerre hideg , feszes lett Balázszsal szemben, ki hivatalos udvariassággal intézett hozzájuk kérdéseket: utjok, érkezésök s egyéb közönyös dolgok felől.
- Ha megengedi, grófné, - mondá helyét elhagyva Tristan - uti ruháinktól óhajtanánk megszabadulni.
Marie csengetett, mire a komornyik lépett be, nem kevesebb érdekkel szemlélve Tristánt, mint Balázs gróf, ki alig vette le róla szemeit.
Az öreg szolga sokat hallott meghalt urától róla beszélni.
A cselédség már tudta, hogy uj és hosszasabban időző lakója lesz az ujon érkezett fiatal grófban a kastélynak: érdekelte annak kiléte, egyénisége, s az ősz Márton bizonyos rokonszenvvel fogadta őt.
- Vezesse az urakat szobáikba! - mondá a grófné s az ifjak követék a komornyikot.
- Nos? - kérdék majdnem egyszerre egymástól a hátramaradottak.
De arczuk előre elárulá a belsejökben érzett különböző hatást.
Marie vonásai ragyogók, örömteljesek, diadalmasak voltak, Balázséi sötétek, habozók , s észrevehető kellemetlen meglepetést mutattak.
- Én egészen olyannak találom Tristant, a mint képzelém - mondá Marie.
- Én is! - viszonzá kétértelmü jelentőséggel Balázs.
- Tehát egyikünk sem csalódott.
- Miután mindketten ugyanazt találtuk, a mit vártunk.
- Ennek örülök.
Az első benyomásra sokat adok, s nem késem kimondani: Tristan teljesen megnyerte rokonszenvemet, nemcsak külső tulajdonságai, hanem kellemes modora, szellemdus társalgása, s különösen azon bizonyos komolyság által is, mit gondolkozásmódjában észlelék.
- Asszonyos elfogultság.
Tristan érdekes ember; ez, a mi hatott reád, s a többi minden nőnek mellékes.
Nem volt -e tőle szemtelenség, hogy ő maga is majdnem mint idegen jő ide, s még vendéget is hoz magával.
- Ez nagyon erős kitétel, Balázs.
Lazas gróf barátja Tristánnak, hazautazóba van Erdélybe s miután együtt jöttek el Párisból és erre vitte utja - természetes, hogy itt pár napra kiszállt, miért ne hivhatta volna őt meg Tristan?
- Mindjárt pár napra? - kérdé gunyosan Balázs.
- Ezt nevezem aztán tolakodásnak.
Ki tudja, miféle ember ez az idegen hangzásu névvel biró ur.
Marie kedvetlenül fordult el.
Sógora gunyos megjegyzései máskor is igen gyakran terhére voltak, most kiállhatatlannak találta szavait.
E perczben Thisbe lépett a terembe.
- Megjöttek? - kérdé érdekkel.
- Láttam, hogy ketten ültek a kocsiban, ki a másik ?
Tristánt rögtön megismertem; semmit sem változott.
Gyorsan beszélt testvérének, s Balázst nem vette észre, kinek arczán keserü bosszus kifejezés röpült át, látva a szórakozottságot maga s érdeket az ujonnan érkezők iránt.
- Lazas gróf a vendég neve, kit Tristan hozott; franczia eredetü atyjáról, de anyja erdélyi születésü s ő most oda utazik.
- Hol van Tristan? - kérdé körülhordva szemeit Thisbe s csak ekkor pillantva meg Balázst.
- Átöltözik - mondá a gróf, közelebb lépve hozzá, gúnyos hangon.
- Ugy látszik , nagyon érdekli kegyedet, Thisbe; még eleget élvezheti jelenlétét.
- Itt marad most folytonosan?
- Még erről nem beszéltünk - mondá Marie mosolyogva.
- Elég idő lesz még a jövőt elhatározni - folytatá az előbbi gúnyos hangon Balázs.
A leányka kedvetlen arczczal ment az erkélyre, a nélkül, hogy Balázs grófra tekintett volna; annak keserü hangja, éles megjegyzései mindig kellemetlenül hatottak reá.
- Igy nem fogod őt magadhoz édesgetni - mondá halkan Marie, midőn maguk maradtak.
- A nők semmitől sem borzadnak jobban, mint ha folyvást birálják s ellenőrzik tetteiket és szavaikat.
- Nyomorult szerelem az, mit édesgetés által kell előidéznünk.
- Fáradság nélkül még senki sem jutott ahhoz.
- Vannak kivételek.
Például Tristan; veté ellen keserüséggel Balázs.
Ő elmondhatja : » jöttem, láttam, győztem «.
Alig érkezik meg s mindkettőtök szivét megnyeri, a nélkül , hogy legkisebb fáradtságába kerüljön.
- A rokonszenv és szerelem között még nagy különbség van.
- De rendesen azzal kezdődik emez.
- Nem mindig.
Mily sok emberrel rokonszenvezünk s szeretnünk csak egyet lehet!
- Legalább egyszerre!
- Ma nem lehet veled beszélni - mondá mosolyogva Marie.
- Ezt a roszkedvet Tristan megérkezése idézte elő.
És még is, Balázs, ha igazságos akarsz lenni, s komolyan meggondolod, mily igazságtalan vagy iránta: lehetetlen, hogy meghalt bátyádra gondolva, ne érezz lelki furdalást.
- Miért?
- Viseleted komlokegyenest ellenkezik az ő kivánatával.
- Soha sem hallám tőle azon óhajtást, hogy Tristánt szeressem.
- De azt sem, hogy gyülöld.
Ha élne, határozottan rosszalaná szavaid és viseletedet .
Ez ifju neki kedvencze volt s nekem szeretetembe ajánlta, és én soha sem fogom ezt elfelejteni.
- Szerencsére, nem is esik ez nehezedre, mi után szerinted ő oly szeretetreméltó ; csak ne menjen át más érzésbe ez a rokonszenv.
- Hagyjuk abba e meddő vitát - mondá végre türelmét vesztve Marie; elhagyta helyét s követte testvérét az erkélyre, mig Balázs rossz kedvvel, haraggal vette kalapját s kisietett a terem ajtaján.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE