Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kupa Árpád
Képzelt királyok : Történeti regény
Keletkezés ideje
1898
Fejezet
2
Bekezdés
3578
Mondat
5937
Szó
63564
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
II. kötet.
A magyar szivacs.
Égett az Alföld szive, volt mi eltüntesse a reá hullott vércseppek nyomát .
Égett a Kunság .
Hetek, hónapok multak.
A falvak omladékain egy-egy gazdátlan eb csavargott, nagyokat vonitva, s ha a házhoz ért, melynek pitvar ajtója előtt lakott, talpa forrónak érezte a földet s szőrét borzalva ugatott a levegőbe .
Minden más élő lény elhagyta a tájat, csak az eb nem, az örök hüség földi férge .
Lomha tuzokok, gágározó vadludak, játszó gémek, szélsebes sirályok, sikkongó bibiczek, a vizek madárcsaládjai; az éneklők barátságos tábora, a halász-gődény, a gázlók, mind eltávoztak s utánuk fülsiketitő krákogással rohantak a varjak, hollók .
A mocsár kloákájában huzódott minden olyan állat, mely él földön , él vizben, s táplálkoztak egymásból: az erősebb fölfalta a gyöngébbet, a béka a pióczát, a békát a kigyó .
Eljött a tél, elhozta szálló virágát, a havat, takaró bundáját a növényi élet álmának .
De minden leesett hópehely azonnal felszikkadt a földről; itt-ott , halmok, gerinczek, dombok tetején maradt rövid ideig, másutt fekete volt a föld, mint a szén és a fekete szinben olvadó hócsíkok ugy mutattak a tájképen , mintha hajnal nézne vissza sötét éjszakába .
Mert nem csak az égett, mi a földszinén volt, de égett maga a föld .
A mindenség számlálhatatlan tüneményei között a természet kincsesháza minden ponton rejt magában csodát.
E csodák ezer évekig rejtőznek , mig az ember kutató elméje előtt feltárulnak.
Ámulva, hálaadó, vagy rettegő szivvel érzi, látja fenséges megnyilatkozását, keresi, melyik a nagyobb: az ismert elemek -e, vagy az ujak szépsége, vésze, nagysága?
Aztán ráborul elméjére a világosság, egy tiszta kép rajzolódik előtte, óriás vonásokkal; megérti, hogy a füszál oly csoda, mint a tengerek háborgása, az óriás öleli a parányt, mert mindnyájan testvérek s együtt állott elő az áldott egész .
Ha a képet tovább nézi s elmereng, soha ki nem tudható teljes nagyságában: észreveszi magában a kicsinyt; de gondolatainak magasra törő sugárszálai fölött sejti az Istent s megnyugodva nyul kapanyeléhez, előveszi szerszámait, él rendeltetésének, végzi müvészetét munkájában .
Azonban hol a föld ég: ott megszünt az élet, az ember kezéből kiesik a szerszám, fut a madarakkal s homlokára vésődik a keserv .
Az Alföldnek ez a része egy ős tőzegkéreg volt a föld felett.
A Tisza, a Túr, a Kőrös vizek áradásainak pázsit-ágya.
A buja, rétinövény-élet , mely háboritlanul élt a földdel, az áradások salakjaiból apró emeleteket csinált magának.
Ez apró emeletek nőttek s meglehet: egy ilyen emelet kiépitésére egy század volt szükséges; de a növényerdő talajt csinált magának belőle s e talajt minden őszszel a növények roskadásával hizlalta.
S mi egy század az őshöz ?!
A leroskadt, erősebb növények töveinek, az emeletek között egy uj növényi élet kezdődött.
Ez élet olyan volt, mint a halál; mindazáltal csak szunyadt az élet s ha feltörték, friss hajtásai sötétzöld szinben tüntek elő .
Az emeleteknek levegője is volt: félelmes, ölő gázok, számtalan betegség csirái.
Csak az ottlakó szervezete birta meg, annak nem ártott .
Bizonyosan a lakosok erősebbek voltak az ölő gázoknál, vagy titkát abban találjuk szivós erejöknek, hogy születésökkel kezdték szivni s tüdőjük azontul feldolgozta .
A gázokat, melyek az emeletekből törtek föl: mocsárlég néven ismerjük; hazája a tőzeglerakodás, ágya az emeletek rejtett sikátora: a kotú .
A tőzeg emeleteknek megvan a játéka.
Sokszor őszi esők, tavaszi áradások sekély vizét tünteti el.
A vidék száraznak látszik, majd nyár derekán , mikor a folyók forrásai elapadnak, az emeletek természetszerü nyomása alatt fölszinre tör az ellopott viz és az nem apad el .
A tőzeg tehát élt és müködött.
A tenger védett öbleiben lassan , szinte félénken nő, a szivacs.
A magyar alföld nagy részét tőzegemeletek rengetege burkolta, ez a rengeteg egy iszonyu szivacs volt: élt, éltetett , légzett és müködött .
A kunsági falvak szélei ilyen tőzegemeletekre nyultak, itt, vagy az égő rét valamely pontján gyuladt ki a szivacs-rengeteg, melynek felső emelete sok helyen száraz televénynyé érett s égett a föld, tarkója alatt a mohos fölszinnek, égtek az ős tőzeg-emeletek .
A láp, a mocsár, iszonyu katlant érzett gyomrában.
Az emeletek sok helyen csatornákká váltak, melyen izzó parázs folydogált, száritott és égetett .
A parázs fölvette a vakondok szerepét, miután a tüz letarlózott mindent a föld felett, a föld alatt égette az ős alakulásokat, fejlődményeket .
Évekig tartott a szivacs-rengeteg pusztulása, végre egy tavaszon , ritkán látott áradásokban zugtak le a folyók, a lesüppedt lávákba beömlött az áradat és levezette az égő csatornákba.
Most már a két elem csatája következett be.
A lápokat a viz alkotá, az alkotó ismét győzött és a kiégett földet tele rakta ujra iszappal .
Az ekevas midőn felhasitja a mai fekete földet, a szántó megbámulja mint fénylenek a barázdák.
A régi tüz csillámai azok a magot ontó földben, sokat beszélve a szántónak a föld népéről, a földről, melyet annyira imád a magyar .
Mondtuk előbb: hogy minden élő lény elköltözött a tájról, csak néhány eb csavargott az omladékok között, midőn a föld fölötti, földalatti veszedelem megkezdte semmisitő munkáját .
Az ebek a füstben is érezték az ember közellétét, mert egy irányban ugattak.
Valóban, a Sie Lőrincz tanyájánál többször látható volt valami emberi árnyék; az árnyék, ha eltávozott, ujra visszatért a tanya romjaihoz, mint a mesék hazajáró lelke .
A tanya gazdája, Sie Lőrincz járt haza, a Kunság vajdája, kit a vének bölcsebbnek, az ifjabbak bátrabbnak tartottak maguknál .
A föld égett talpa alatt, az ő szeme is égett, s könyei beszélték őrjöngő fájdalmát .
Beregi Miklós éppen két héttel később tudta meg a helyőrségi tiszttől az ut vonalát, hol Pumilló serege elvonul.
A vasember nem hiheté, hogy békés lakosokat megtámadjanak az osztrák csapatok; de azért félt és száguldott tétovázás nélkül .
A mit talált, nem hitte még akkor sem, midőn lova rugása oly félelmesen dübörgött a földön .
Elhitte azután .
Sie Lőrincz tanyája helyén megcsuklott derékban és összegörnyedt .
Egy darab kormos falra zuhant le inkább, mint ült.
Homlokát tenyerébe rejté, s ott maradt szótlanul, lehajtott fővel, mintha szét sem merne nézni a vidéken .
Nem vette észre azt sem, mikor elébe áll Sie Lőrincz és nézi némán a búslakodót .
Végre megszólalt :
- Mit siratsz uram ?
Ekkor ugrott föl helyéből, hevesen kérdezve :
- Te vagy, Lőrincz bátyám?
Hol van Ágnes ?
Sie Lőrincz keserüen mosolygott .
- Mit kérdezed azt, uram.
Egy leány, ha elvész, mindig akad ki szánja, még halála után is koszorut tesznek a fejére; kérdezd azt, hol van feleségem, fiam?
Hol van a másé?!
Elmondjam?
Tizennégy napja, hogy birom tagjaimat, két napról nem tudok semmit, az a pokolé volt.
Tizennégy nap óta temetkezem, még sincs vége.
Sirt nem kell ásnom nekik, van itt mindenütt , gyorsan hamvasztó sir.
- Eltemettem feleségemet, fiamat, el a másokét, a mennyit csak elvihettem.
Kezem nem reszketett, gyomrom nem undorodott a borzalmas látványoktól .
- Itt maradok veled, segitek temetkezni .
- Itt nem maradhatsz.
A föld ég alattunk.
Te azt nem ösmered , micsoda.
Hegyek között születtél; de én ismerem a sík föld alakulásait .
Ezelőtt, erős tél időn, magunk gyujtottuk meg a tőzeget s egész télen melegitette a föld a rajta heverő jószágot.
Tavaszszal ráeresztettük a folyót és kioltottuk.
Nincs többé, ki ráereszsze, s ki tudja, meddig ég?
Addig ide senki sem jön vissza a megmaradtakból, magam lakom.
Soká tisztul itt meg a felhő, füstnek a birodalma lesz a mi földünk.
Én itt maradok, ösmerem a halmokat, azokból kikeresem a földi mogyorót, a higviricz édes gyökerét s azzal élek.
A füst mindent korommal hint be; de nem lesz oly fekete az arczom ha itéletnapig élnék is, mint a milyen a lelkem .
- Ne átkozódj, Lőrincz bátyám .
- Ne vigasztalj, uram.
Bár sohase jöttél volna földünkre.
A mit itt látsz, e kárhozatnak te vagy egyik oka .
- Nem értelek .
- Ha nem jösz házamhoz, akkor sohasem bizom benned, hozzád hasonlókban, s nem szeretlek.
Akkor a veszedelem elől elhajtott volna bennünket korán a bizalmatlanság, nem talált volna itt a pusztitó mást az üres faluknál , de láttam én, mennyire szereted lányomat, én is szeretlek téged.
Nem óhajtottam, nem akartam, hogy feleségül vedd, de magyar voltod, sebjeidnek látása tiszteletre kényszeritett, s itt tévedtem.
Nem te vagy a hibás, hiszen tiszta voltál érzelmeidben, én vagyok a bűnös, ki tudatlan valék.
Rugj föl magad elől, nem vagyok méltó, hogy reám nézz .
- Beteg vagy, azért beszélsz igy ?
- Nem vagyok beteg, hiszen sebjeim nem fájnak.
Hidd el: nem sajnálom kedveseimet, de sajnálom a többit, a ki hitt szavamnak s ez volt veszte .
Elhallgattak.
Az egyik nem szólt tovább, mert elmondott mindent, a másik gondolkozott s nem tudta, hogy gondolkozik .
Vannak ilyen állapotok: lelki-búnak nevezik .
Az eset különben olyan, hol nehezen találja meg a károsult, mit tegyen .
Ha saját boszuját üvölti, végzi azt, a mi neki fájó .
De az az első.
Egy sziv melegségét érezzük és az, szerelmes társát keresi.
Az a forrás üdit, melyből oltjuk; más sziv, más forrás: mások üdve , mások élve .
A vasember azt kérdi a vajdától :
- Azt mondád, Lőrincz bátyám: Ágnest nem találod a holtak között .
- Nem találtam sem itt, sem másutt.
Nagyon kevesen vannak, kik elmenekülhettek, kérdeztem, de azok között sincs .
- Akkor él ?
A vajda fejét rázta .
- Nem hiszem, leánygyermeknek több az ellensége .
- Igaz, hogy saját feleségedet, gyermekeidet nem sajnálod ugy , mint másokat ?
- Nem .
- Akkor gyer, temessük el azokat.
Együtt dolgozom veled, én is jóllakom földi mogyoróval, higviricz gyökérrel.
A ló még elél, ha elvész , sebaj; kardom leszurom a földbe, hadd rozsdásodjék, mig a munka tart .
A két ember hozzá fogott a tüz-erdőben iszonyu munkájához , százszoros életveszedelmek között tudtak egyik faluból a másik romjaihoz jutni .
Sie Lőrincz ösmert minden mélyedést és emelkedést, edzett, erős ember volt , mégis kimerült; amaz birta, győzte.
Annak nem ártott sem a rossz levegő, sem a földi mogyoró, sem a higviricz cserje gyökere.
Három falu volt még hátra, ezt már magának kellett elvégezni .
A vajdának feltünt társának szótalansága, ő beszélt, az alig válaszolt szavára .
A vajda pedig tudta mindenkinek az élettörténetét, s mig együtt temetkeztek, mindig beszélte társának; az hallgatta némán, midőn aztán a vajda látta, hogy nem felel szavaira, egyszer megszólitá :
- Talán nem szereted hallgatni egyszerü emberek történetét ?
- Beszélj, csak beszélj.
A pap is elmondja élettörténetét a halottnak, most te vagy a pap, bucsuztasd el őket .
Mikor készen volt a három falu temetésével, visszatért a beteg vajdához .
- Beteg vagy? - kérdé tőle .
- Azt hiszem, nem vagyok beteg; de a többiek után engem is eltemethetsz.
Most már neked kell elmondani halotti bucsuztatómat s ha elmondod: ne felejtsd ki belőle, Miklós - engedd meg, hogy igy szólithasson a pórok vajdája - hogy csodáltalak, bámultalak, nagyon szerettelek! és nagyon szeretett téged az is, kinek magad mondád házamban: Szemedben látom hajnalomat .
Társa elfutott a tanyához lováért.
A ló ott volt, de arra többé nem ült senki; aztán futott vissza a vajdához .
- Lőrincz bátyám! - orditott rá - kelj föl!
Ne halj meg!
Jönnöd kell velem!
Kergesd vissza szökni akaró lelkedet!
Sok tartozásod van és soká tisztitod le élted fájáról a rovásokat .
A vajda rávetette vérben forgó szemeit a beszélőre, föl akart állni és visszaesett .
- Hagyj pihenni ez édes földön, Miklós.
Apám, anyám, barátaim nyugodnak ölében, minek tépnéd le a törzsek lombját, szebb ugy, ha együtt dől rá az enyészet .
Beregi Miklós vállára vette a vajdát, s midőn a Tiszához ért vele , ott már más volt a levegő, más volt a föld szine: amott a rémes pokol, itt viruló élet mindenütt .
Sie Lőrincz erős szervezete uj életre kelt, akkor éjjel már ketten uszták a folyót; a Tiszántúl volt ménes, volt ló, Beregi Miklós felnyergelte az egyik lovat .
- Ülj rá, Lőrincz bátyám, csakhogy jobban vagy, most már megyünk .
- Hová ?
- A hol én lakom .
- Nekem dolgom van még, Miklós .
- A dolgot megtaláljuk.
Azok a csillagok pusztáitok felől, nézik , mit teszesz, hová mégy, gondolsz -e rájuk ?
- Akkor magad ülj a nyergelt lóra.
Én szőrén ülöm a lovat, nem nyeregbe, menjünk, ha pusztáink bajáért kell menni, csak gyorsan, csak gyorsan .
Két nap mulva a lovasok a bécsi Ágoston szerzetesek kolostorának kapujában állottak .
- Hová hoztál, Miklós? - kérdé a vajda.
- E helyet nem ismerem .
Templomba akarsz vezetni?
Oda nem megyek.
Nem akarok imádkozni többé .
- Beszélni fogsz, Lőrincz, a császárral, de előbb ide jőjj bátyámhoz .
- Tudom, mi a szándékod.
A császár a magyarok királya is , védelmet, büntetést akarsz kieszközölni?
Ne tedd.
A császár egy döglött bogár életét sem parancsolhatja vissza, holtak számára orvossága nincs .
Beregi Miklós kard-kosarával dörömbölt a kolostor kapun .
A kapus-atya félre huzta a vasrostélyt fedő táblát s kinézett rájuk .
- Ah, Miklós ur!
Nyitom az ajtót, talán valami szerencsétlent hoz Mózes atyához?
Itthon van czellájában, lépjenek be .
A czellába kopogtatás nélkül léptek be .
Mózes atya, a hatalmas szerzetes ott ült asztalánál.
Az asztal tele volt szent könyvekkel, szentek és apostolok életleirása találtatott lapjaikon, soraikban a lemondás, könyörületesség remek példái beszéltek .
Mózes atya nyugodtan kelt föl üléséből.
Látott ő már sok megtépett alakot és a nyugodt érdeklődés nagyságával nézett az előtte álló vajdára, ki észrevette benne a nagy papot .
- Isten hozott öcsém - szólott Miklóshoz - hol jártál?
Tudtul sem adtad távozásodat .
És ez a pap, ki ismerte a politika minden cselszövését , ravaszságait s utvesztőjének görbe vonalaiban látta a biztos irányt, kinek magas czéljai voltak álczázva egyenes lelkében - mint apa nézett öcscsére s talán e pillanatban is eszébe jutott a kólyát toló pórfiu, ki nagyobbá , jelesebbé vált, mint a hogy előre képzelé .
Kitől oly jól esett hallani azt az egyszerü rokoni megszólitást :
- Bátyámuram .
Kinek megtiltotta, hogy egyszer is meglátogassa édes anyját , nehogy az ősi házikó emléke elterelje figyelmét rideg kötelességétől, vagy gyöngédebb érzelmek hangja csengjen fülébe a vak halálmegvetésnél és eszébe jusson, hogy ő csak eszköz volt egy nagyeszü ember kezében, ki hősi erényt talált benne, büszke volt, hogy ezzel kérkedhetett a trón zsámolyánál .
Kinek ő azt mondá egykoron: akkor leend jó kardforgató, ha vele mérkőzni tud, a gyilkos biztosságu kardvivóval s a ki ma különb vivó nála .
És mig gyönyörködik annak nézésében, bámulja rongyos ruháját, dult vonásait, az az ember, kit vasembernek neveztek el, leoldja súlyos kardját oldaláról, két kézzel odavágja az asztalához úgy, hogy a kard hüvelye szétreped, pengéje darabokra törik.
Az iszonyu ütés szelétől a szent könyvek repülnek szerteszét, minden erkölcsös példáikkal .
A két ember közül, a pór megrettent alázattal nézi annak kitörését, ki sirásó társa volt sok napokon keresztül; a másik, a nagyeszü ember némán hallgatja annak észbontó dühöngését .
- Itt a kard, a mit adtál, többé ne mondd, hogy dicsőséget hoz reám.
Tudsz imádkozni könyveidből?
Pihent a lelked megfeszitett Krisztusod jelképe alatt?
Azt mondtad nekem, a pogány rabszolgákat nevel Magyarországon, s üzetted, öletted, gyülöltetted velem.
Nézd meg a mi katonáink útját.
Ott nem látsz semmit.
Nem találsz nyomukban mást, csak tüzet, nem látsz egyebet füstnél; pusztulás, halál üli förtelmes torát véreink hullái fölött.
Te vagy az uralkodó barátja, kegyencze?!
A te szavadnak hisz, te rád irigykednek hatalmadért?
Fogd be a szádat ezután, ha neved kérdik, tagadd el.
Hazudj!
Ne tudják, hogy magyar földön láttad először a nap világát, magyar földön tanulták lábaid a járást!
Engem sem kard illet: rokka! fejemre főkötő.
Kérdezd meg ez embert, kit a pokolból hoztam hozzád, mily szép virágok nyilnak mezőjükön.
Ha sirni akarsz fölötte, folyók forrását hivd könyeidül.
Segits rajtuk ha tudsz , hozd életre a holtakat, adj földet az élőknek, mert én nem kötök kardot, ha az élőket meg nem véded s te, ne nevezz akkor öcsédnek, bátyám .
- Mi bajod Miklós ?
- Mi a bajom?
Elmondjam felét?
Kiölték, kirabolták szivét a magyar Alföldnek.
Miért?
Talán azért volt bitang terület az, mert egyezség szerint a töröknek is adózott?
Ha az urnak földjéről egy kecskét elhajtanak, az lármázik , viszi sérelmét az országgyülésig, az országgyülések naplói ily panaszszal telnek.
Az ur védi parasztját, mert neki az éppen olyan hasznot hajtó eszköze , mint barmai s ezekre az vitte a kárhozatot, kinek védni kellett volna !
Elösmerem nagy eszedet.
Én pőröly vagyok hiuz bőrben, ki nem gondolkodott ez ideig, de most látni akarom, mit teszesz érettök?
Haladni fogok ezután a magam utján s egyről-másról gondolkozom .
Ezután a vajdához szólt :
- Maradj itt Lőrincz.
Beszélj el mindent azokról, a kik megbántottak, estére érted küldök, lássuk, mi történik azután .
Indulni akart .
Mózes atya elébe lépett és szelid hangon mondá :
- Jól van, Miklós.
A mit rám biztál, elvégzem.
Szeretnék lelkedbe látni, mert sejtem fölindulásod.
Majd rátalálok én arra; de félek, hogy annak más oka van, mely sorsod kerekét lefelé hajtja .
- Ne törődj velem, fejem nem faltörő kos - és élni akarok .
Ott hagyta őket, az utczára érve, arcza elvesztette indulatosságát, sőt ruháját igazgatta s délczeg járással, mint apród korában , lépkedett egy külvárosi ószeres felé, melynek ajtóján az avar sisak mutatá , hogy ott fegyvereket vásárolnak és adnak el .
A mint az ószeres boltjába lépett, Korn apó az ajtó előtt haladt el .
A külvárosi utczák felé tartott .
Botja végét minden lépésnél az utcza kövéhez ütötte és a koppanásokban nagy élvezetét találta .
Valamikor megkérdezték e szokásáért s azt felelte :
- Az emberek hamarább észrevesznek s miután tiszta bort mértem , rostélyosaim soha sem voltak kozmásak, meglátnak.
Baj nem származhatik egy becsületes ember szemléléséből, kit pályatársai sem irigyelnek, a mivel kevés ember dicsekedhetik .
Az ószeres bolton tul, az első utczába fordult és háromszor-négyszer elsétált egy almát áruló kofa előtt .
A kofa vén volt és a földön ült; Korn apó néhány alantjáró pillantást vetett rá .
Ezt a kifejezést nem kell félreérteni.
Korn apó szemébe akart nézni az asszonynak és az ült, azonkivül ócska szalmakalapjának sugártörője szemére árnyékot vetett .
A pillantásnak azonban mégis lehetett valami csalfa ize, mert a vén asszony utána kiáltott :
- Jöjjön közelebb, Korn ur, mit sandal?
Talán nőül akar venni ?
Korn asszonyság egészséges?
Jöjjön, jöjjön: én vagyok, az almás Borbála .
Korn apó visszatért .
- Ah!
Bábi néni?
Ne haragudjék, Bábi néni pillantásaimért; még mindig formás, kis lábai vannak .
A vén asszonynak lábafeje künn volt szoknyája alul, s durva posztóba pólyálva ugy nézett ki, mint egy jókora tuskó .
- Ejh, Korn ur, maga csintalan és csufolódó.
Tessék almát venni , almám édes és borizü .
- Ühm!
Köszönöm, Bábi néni, mért nem hozza hozzánk .
- Nem vesznek ott ilyen szegény asszonytól almát.
Korn asszonyság azt mondta: almám nem volt elég szép a lakodalomban .
- Ugy -e, mikor Ajax vőm lett ?
- Jól tudja .
- Lakodalomban nem az alma édes, Bábi néni ...
- Ismét csintalankodik ?
- Dehogy!
Csak hozza hozzánk almáját, ezután a vaczkor is édes lesz nálunk, csak hozza .
- Azért sem viszem.
Nem árulok vaczkort .
- Milyen kényes, Bábi néni .
- Legyek az .
- Milyen rátartó almájával .
- Legyek az .
- Talán nem is özvegy már ?
- Semmi köze hozzá .
- Ühm; pedig sok almát vennénk .
- Vegyenek mástól .
- De a Bábi néni almája legédesebb .
- Az enyim savanyu .
- Ugy soká gyülik meg a pénze .
- Talán örökösöm akar lenni?
Óh, Korn ur, én magára hagyom a cseh királyságot .
- Azt hiszem, inkább egy csinos katonatisztre hagyná .
- Mit talál még ki ?
- Hallottam én a hirét.
Ott van az udvarnál ...
- Nem igaz .
- De igaz!
Mindennap pénzt rakosgat el a számára .
A vénasszony sirni kezdett .
- Azért jött ide, Korn ur, hogy csufoljon?
Nem szép ám az, egy olyan gazdag embertől mint maga .
- De nem is csunya.
Én pedig piros szekfü csokrot adok magának , Bábi néni és karonfogva vezetem a templomba, ha az a katonatiszt oda viszi mátkáját.
- Ezt megmondani jöttem magához Bábi néni.
Mikor látta a tisztet ?
- Azt a jó urat régen nem láttam .
- Megsugom Bábi néninek: a tisztet, jobban szeretem magánál .
- Az ismét nem igaz, Korn ur .
- De igaz, Bábi néni.
És ha az az ur szerelmes lenne!
Szeretném tudni jó előre, kit szeret ?
Az asszony már szivesebben felelt erre a kérdésre .
- Ha megtudom, tudatom; de Korn ur is tudassa velem, ha előbb tudja meg .
- Ott lehet az Magyarországon .
- De elhozza ide ?
- Ezt akarnám tudni.
Jó lenne ha figyelemmel tartana minden nőt , ki Magyarországból jő ide, Bábi néni.
Azt tartják, az öreg asszonyok éjjel is látnak, s maga tiszteletreméltó korban van már .
- Figyelem, Korn ur .
- És mindennap elhozza almáját hozzám .
- Elviszem .
- Jó napot, Bábi néni!
Ezután sürübben találkozunk .
- Hogy pajzánkodott ez a Korn ur, - mormolá a vénasszony utána; - de Korn ur nem hazudik soha, Korn ur igaz ember !
Ujra az ószeresbolt felé vitte utja a boldog embert, ki meglepetést akart szerezni kedveltjének és szépnek találta eszméjét .
A boltajtóhoz érve, szokása szerint benézett azon .
- Óhó! - ugrott el, - a hegyek nőnek előttem?
Miklós ur van itt , észre sem veszem, ha nem látom, szaglásom alighanem veszitett erejéből .
A boltajtó előtt járkált, hangosan kopogtatva botjával, hogy ottlétét észre vegyék .
A ószeres a hadsereg előkelő tisztjeinek a legujabb fölszerelésekkel is szolgálhatott s Beregi Miklós a legszebb ruhákat ölté magára, csak a kardot találta az ószeres egy kissé réginek, mit kiválasztott .
Az árakra vonatkozólag Miklós, másnapi fizetést igért, az ószeres megnyugodott; de megjegyzé :
- Uraságodnak husz esztendeig várok .
- Elveszthetné pénzét, annyi idő alatt sok izben közel állunk a halálhoz .
- Korántsem, a kalmároknak kitünő érzékük van annak tudásához : kinek hitelezhetnek .
Korn apó köhögésre fogta a figyelemre hivást, a mi gyorsitotta czélját .
- Hopp!
Korn apó, kiáltott hozzá Beregi Miklós, - egy szóra hozzám, baj van !
Korn apó repülni szeretett volna a hivásra, s gyermekes örömmel ugrott a boltba .
- De szép öntől, Miklós ur, hogy az utczán is megszólit .
- Hogyne, apó!
Szükségem van rá, hitelbe vásároltam, fizesse ki .
Ez a jó kalmár husz évre szabta a hitelidőt .
- Én százra hitelezek, Miklós ur .
- Tulbecsülik életemet .
- Igen.
Edzett vas tovább tart .
- Ha rozsda nem éri .
- Az öné rozsdamentes, Miklós ur .
- Menjünk .
Korn apó fizetett és azután mint valami érzelgős leányka, bámulta Beregi Miklós bajuszát, mely hetykén hegyesedett fölfelé .
- Más utra térjek, Miklós ur?
Egyszerü fogadós vagyok .
- Együtt megyünk, apó.
Önnel inkább, mint bárkivel, kérni valóm is van .
- Szolgálok .
- Ma este elmegy az Ágoston szerzetesekhez .
- Mózes atyához ?
- Oda.
Egy vendéget hoztam magammal s ön helyet ád neki ?
- Örömmel .
- De az soká tarthat .
- A Zöldfa adósság-mentes épület, s falai épek, tetőjén a zsindely uj .
- És a vendéget csillapitsa, vigasztalja, vidámitsa .
- Mindent ugy teszek.
Szeretem az ilyen megbizást, de ön is milyen vig most, Miklós ur ?
Korn apó rémülten szökött félre, oly tekintetet még életében nem látott, mint szavai után .
A szemcsillag elbujt mindakettő és a szemfehér iszonyu homályba nézett rá .
Egy állapot van, midőn ez irtózva látható.
Alig hallotta a választ :
- Látott már veszett örömet, mosolygó kint ?.. .
Különböző felfogások.
A vasembernek e pillantásban tört ki elfojtott fájdalma , indulata .
Birkózott szenvedélyeivel .
- Egy élet kevés azt gyógyitani, mit elvesztettem - gondolá magában.
- Korai halál kicsiny áldozat veszteségemért.
Indulataim megtalálják légzésöket tetteimben s igy el nem égek.
Szerelmem ott fakadt lent, a hol azt hittem: észre sem veszi senki.
Más fent keres, én lent találtam.
Mások boldogságuk mellé fényt is áhitanak, hogy abban fürödjék örömük, én csak boldogságot kerestem és boldogságom elsötétült .
Ezeket már szobájában gondolta s tisztában volt azzal, hogy sorsa , szenvedélyei játéka lesz ezentul .
Szenvedélye boszu és szerelemvágy voltak.
Ez utóbbit kialvónak képzelte s érezte, hogy folyton lobog; a boszuról azt hitte: kiengesztelése lesz amannak.
Angyal és ördög, oltár és bakó!
Ez ellentétek viharzó szele egyenlitő nélkül hajtották indulatait .
- Kisértsük meg az alvást, a napok maguktól jönnek elénk, hogy cselekedjünk - mondá - s végig nyujtózkodott kemény ágyán .
Elaludt csendesen.
Egy hónap óta ez volt első pihenése .
Könyvünk fő alakjának hogy lelkébe lássunk férfiu korában , szükségesnek hiszszük elmondani a következőket :
Sie Ágnest szerette; de lényében volt egy vonás, melyet nem tudott alárendelni szerelmének s ez a vonás, katona valóságában rejlett.
A katonai valóság: a testi és lelki odaadás személynek vagy eszménynek.
Állhatatos erős korlát ez, melyen nem mindenütt tud rést ütni a szerelem .
Beregi Miklós katonai valójában rendkivüli volt, a mi benne nemes találtatott, azt falujából hozta; az odaadást: a katonai fogalommal szivta magába .
Szeretett szivből, igazán.
Ez átható érzelem nem győzte le ugyan benne a rendkivülit; de fölötte szállongott, hogy meglágyitsa; ha szerelmét magához köti a nász csókjában, akkor lelkének összhangja kiépül; a szerelem fölveszi csatáját a rendkivülivel s a győzelem kétessé válik .
Ez magyarázza meg visszatérését a nélkül, hogy a holtnak vélt leány gyilkosai után rohant volna, továbbá Sie Lőrincz szava, midőn azt mondá :
- A többiek halála jobban fáj saját veszteségemnél .
Sie Lőrincz szavait megértette s dicsőnek találta, mert ő mint katona sohasem magáért küzdött .
Első sorban tehát a másokét kell végezni, a mi megkezdődött s talán az a tudat altatta el oly csendesen .
Mózes atya meghallgatá Sie Lőrincz beszédét és a császárnál kihallgatásra jelentkezett, mit az este meg is kapott .
Lipót rosszkedvüen hallgatá a szerzetes szavait s miután egyike volt ama meghitteinek, kivel vitázni szokott, az egyenes válasz helyett azt mondá :
- A házépitések, Mózes atya, fejszecsapások között történnek .
- Igen, felség, mert ott a fejsze idomit, alakit: de az állam-alkotásokban a kész idomitására nincs szükség.
A rombolás tévedés , védtelenek mészárlása a vadság.
Nem a sár az undok; hanem az a hóditó, ki védteleneket mészárol, és egy fejedelem, miért tépné meg koronája bokrétáját, a mi ékesiti .
- Ez talán, nem nekem szól ?
- Nem, felség, azoknak a katonáknak, kik a magyar alföldet földulták.
A védtelenek lemészárlása, békés falvak fölégetése nem haragja a vezérnek; de gondolatai piszkos gőgje.
A fegyver lehet véres; de ha a vezér gyáva hóhér, megvetéssel hallgat róla saját ura is .
- Igaza van, Mózes atya, nem akarom katonáimat hóhéroknak neveztetni, a jövő bűnömül rójja embertelenségöket: de a Kunság lakói megtámadták katonáimat .
- Nem támadták, felség, csak védték magukat.
Az állat is védi a helyet, hol kölykei vannak: a hűség az életre szól: halálra itélttől nem várható .
- Ön fel van indulva, Mózes atya .
- Pap vagyok, ki embertársai üdvösségeért imádkozik .
- Értem is imádkozzék s ne feledje, hogy a hadviselés szerencséjén apró foltok alig láthatók .
- E szerint nem veszi kegyelmébe, felséged, e szerencsétleneket ?
- Holnap is nap lesz, Mózes atya.
Ma estély van az udvarnál , élvezzük a mások mulatságát .
A szerzetes lehajtott fővel távozott a pazar diszü folyosókon keresztül .
- Az embernek csak az az ütés fáj, melyet rá sujtanak, a másokéról egykedvüen itél s királyok fájdalma alighanem csak az, mit Isten mér rájuk .
E gondolatra még alázatosabban hajtotta le fejét .
Egy testőr tisztelettel köszönté, megszólitá a testőrt :
- Miklóst szobájában találnám ?
- Az őrnagy ur alszik, s szolgájának megparancsolá, hogy föl ne költsék .
- Mikor kezdődik szolgálata ?
- Béke van most, szent atyám, nehéz sulykokra kevés a szükség .
A folyosó alján kocsi várt reá, nemsokára szobájában ült, nehéz gondokkal fejében .
Lipótot jól ösmerte, mert a császár, ha akaratát kijelenti, ebben makacs s ellene senki sem szegül .
Nyugtalanabb volt öcscséről gondolkozva .
Mindent alárendelt hazaszeretete és a császár személye iránt érzett hűségének s e kettőt összeegyeztette lelkében.
A császáron kivül gyülölt mindenkit, ki ellensége volt a magyar nemzetnek és ellenök müködött .
Ez irányt hazafiasnak találta s maga helyett a küzdelemben ott látta öcscsét, ki nagy érdemeit a magyar nemzet érdekei megóvásáért váltandja föl .
Öcscse már közel volt ahhoz, hogy az elsők osztályába álljon .
Lipót többször mondta a szerzetesnek :
- Öcscsét ott akarom látni nagyjaim között .
A szerzetes az e fajta kijelentések után megvalósulni látta reményeit és örült, hogy öcscse nyers katona volt lényében, semmi más, a milyeneket az uralkodók szivesen látnak maguk körül .
A vajda azonban nem hallgatta el ösmeretségük okát, s ezzel megrémitette a szerzetest .
Ő nem szeretett soha.
Először félt fogadalma megszegésétől, később ugy találta: hogy szakállának őszülő szálaival többé nem tudna szeretni .
Öcscsének szerelmét azonban nem kicsinyelte, sőt tulozta.
Az hivén, az erős emberekben mélyebb az érzelem és állandóbb.
Sie Ágnesnek halálát pedig senki sem állithatá bizonyosan s ha él: öcscse ezzel egy más világba lép , szerelme legyőzheti benne a nyers katonát, és széttépheti a nyügöket maga előtt .
A szerzetes olyan ember volt, ki az akkori 60-as évek elején, az utczán fetrengő dögvészes betegeket ölében hordta a kolostorokba, bár az egész Bécs irtózott a betegség emlitésétől is.
Ez a tette rendkivüli népszerüséget szerzett számára a lakosság rétegeiben, csodálták, szerették, s azt állitották róla: egy csuhás angyal, ki beszél és tesz a szerencsétlenekért .
Midőn hire ment, hogy Lipót egyik gyóntatójának választotta, a közönséges nép megelégedetten vette a hirt, s igy jellemezte :
- Egy igaz ember lesz az udvarnál .
Vallásossága példás volt és örült, ki gyermekét az Ágostonok templomában vele kereszteltette meg .
Sokszor husz gyermeket is részesitett egy nap a keresztviz szertartásában, és a többi templomok plébánosai legkevésbbé sem haragudtak rá : mert a keresztelési dijakat kerületenként az illető plébániáknak küldte el .
Bátornak, jónak, vallásosnak hitték .
Az is volt, de bensőleg nem hitt a csudatételekben.
Nagymüveltsége volt talán oka és nagy ereje, hogy mindig gunyosan beszélt a mult és jelen kisértéseiről, s ebben szerzetes társainak sem engedett, sőt az efféle vitatkozásokat rendesen azzal fejezte be :
- A kisérteteket küldjétek hozzám, szivesen látom .
Mint emlitők, Sie Ágnesről gondolkozott, kiről nem tudta, közte van -e az élőknek ?
És a szerencsétlen leány ellen, kit nem is ismert, ellenszenvet érzett: öcscse szerelmét látta gátnak tervei között .
Miután nem tudta bizonynyal, él -e még, önkénytelenül arra gondolt , ha meghalt volna !
A leány halála aligha jól nem esik lelkének .
Előtte szét volt nyitva az evangelium, feje fölött ott volt a kereszt.
A keresztnek dicső példája, az evangelium betüinek nagysága között ott ült ő, az ember, kit nagyravágyó tervei hoztak kisértésbe és a példa, a betük mintha mondanák :
- Ember nincs tökéletes .
Korn apó nem aludt az éjszaka, Sie Lőrincz régi ismerőse volt s éjfélig hallgatta elbeszélését .
A kanyargó füstben, mit maga elé képzelt a jó fogadós, egy alakot látott fölmagasulni, Beregi Miklós alakját .
Azonkivül tele szivta magát az elbeszélt borzalmasságokkal és a vajda szavaira haragosan felelt :
- Hm!
Magam sem szeretném, ha Bécset feldulnák, feleségemet megölnék, lányomat elvinnék Schmerz Ajax vőmtől.
Azt hiszem, mások sem szeretnék .
Majd az alvásra szólitotta fel Sie Lőrinczet, biztatta: pihenjen csöndesen és ha tud, imádkozzék, mert minden eszközt elő kell venni, hogy a bűnösök bűnhödjenek .
Ő pedig bement hálószobájába, hol felesége nyugodtan aludt .
- Halló Fannikám, kelj fel! menj a leányok szobájába aludni, ugyis üres .
Az asszony nem értette urának e kivánságát, fölkelt s ment az emlitett szobába .
A hálószoba fala egészen be volt vonva nehéz gyapjuszőnyeggel.
A fogadós, szobái berendezésénél nagy urak szokását utánozta, mint a legtöbb vagyonos polgár .
Midőn magára maradt, becsukta a hálószoba ajtóját s ő, ki nyelvét soha sem tudta fékezni, iszonyu káromkodást vitt véghez, a bezárt ajtók mögött .
Másnap reggel elindult a városba, elbeszélni az eseményt és Korn apót mindenütt ösmerték, szavára hallgattak, fölindulásában osztoztak .
Négy nap mulva az egész város Pumilló seregének ocsmányosságáról beszélt .
A férfiak rémes képet festettek az asszonyok előtt.
Az anyák leányaikat nem merték kisérő nélkül az utczára küldeni, az apróbb gyerekek félve huzódtak meg .
A férfiak mindnyájan ugy gondolkoztak, mint Korn apó :
- Hm.
Ha a mi asszonyainkat is leöldösnék ?
- Ha a gyerekeket fölkonczolnák .
- A leányokat ?
- Pfuj, förtelmes banda !
- Az az olasz Pumilló, pályát tévesztett .
- Született hóhér .
- Hitvány pribék .
- Gróf lett nálunk, otthon heringet árulna valamelyik tengerszéli csapszék előtt .
- És a katonák még bűnül rójják a népnek, hogy a férfiak egy része védte magát .
- Talán azt akarnák, mi se védjük családunkat .
- Védtük, Bécs ostroma alatt is .
- A császárnak Pumilló katonáit mind föl kell akasztani .
- Pumillót bele kell dobni a tüzbe .
- Ugy is ő gyujtotta föl .
- Mi lenne, ha a magyarok ugy bánnának velünk .
- A magyar nép nem ellenségünk .
- Nem volna csoda, ha lázadásra gondolnának .
- Mi magunk is föllázadnánk .
A közönséges nép tárgyalta ily megjegyzésekkel a Korn apó által elmondottakat; a középosztály czéh-gyüléseken öntötte ki haragját, a jobb módu polgárság velök tartott .
És a közvélemény felháborodása nem aludt el szalmaláng módjára , erősen tartotta magát, hevesen várta itéletét a császárnak .
A zugás, mit a lakosság haragja okozott, felhatott a magas körökig, hol ekkorra a dolgot komolyan tárgyalták .
A császár sietett elintézni ez ügyet, legkevésbbé óhajtotta, hogy Mózes atya ne szivből imádkozzék érette .
Egy hét mulva ösmerve volt a császári határozat .
A határozat érdekesen gondoskodott mindenről.
Kimondatott: hogy a magyar alföld a törököktől elfoglalt területnek tekintetvén, azok bárminemü jogokat élveztek addig, most azokat elvesztik.
A Kunságok, a Jászság, e régi szabadföldek elajándékoztatnak a magas német lovagrendnek, ezzel meg lesz védve a katonai zsoldosoktól.
Pumilló gróf, seregének felével Erdély egyik végvárába helyeződik át, az udvarnál többé nem jelenhetik meg .
Korn apó, midőn meghallotta a határozatot, egy csöppet sem volt vele megelégedve és goromba dolgokat mondott a császár tanácsosairól .
- Álnokságnak, ravaszságnak bőrvedrei vagytok: egyikőtök elpusztitja, másikótok elajándékozza a szabadföldeket .
Sie Lőrincznek azonban egy szót sem szólott róla, s nem szólott arról Beregi Miklós sem, ő azt hitte: igy jól van elrendezve minden .
A hatást, mit az esemény fölidézett, láttuk a császárnál, a gondolkozó szerzetesnél, láttuk a tépelődést Beregi Miklósnál, ki még nem volt tisztában vele, mit szól arra Sie Lőrincz - és láttuk Korn apónál .
A császár birói szemmel nézte az eseményt, s akként itélt; a szerzetes komolyan, de a császár intézkedését jónak, bölcsnek találta; Beregi Miklós hitte, hogy jól van igy, de nem tudta való -e, a mit hisz .
Korn apó megjegyzése előttünk van .
A birói itélet tartalmas, a rokonérzés lelkes .
A való igazságot az mondja meg, a kinek fáj az esemény és Sie Lőrincz még hátra volt .
A határozat megtudása után nyolcz nappal, Korn apónál, midőn ez legjobban szidta a császár tanácsosait, egy szerzetes jelent meg, és nagy tisztességtudással adta tudtára, Mózes atyának nála teendő látogatását .
Korn apó öklét nyomta a szájára .
- Hm, - mormogá, - talán jó lett volna előbb gyónnom: Mózes atya megérzi rajtam a tizenhatnapos káromkodás szagát; az ő látogatása pedig nagy tisztesség leend .
Kapujában várta Mózes atyát, vörös sapkáját jó előre zsebébe dugta .
A szerzetes Sie Lőrinczhez vezettette magát .
A még nem régen egyenes tartásu vajda görnyedten ült a szobában , rabnak érezte magát a derék Korn apónál is, honnan nem mozdult sehova .
A szerzetes kivánságára Korn apó bent maradt s aczélszürke szemeivel kutatta, mit akar a pap .
- Lőrincz, a császár küldött hozzád, kegyességére vall, hogy elfogad, s kérésedre a választ megadja.
Este van, a császár mielőbb akar látni .
A vajda készen volt, ruháját, Korn apó gyöngédsége ujjal cserélte föl, még sem volt rajta idegenszerü semmi; egyszerü bőr-bekecs, hármas vitézkötéssel; a fehér gyapjunadrág kék-fehér zsinórral; a szétnyiló száru , fekete topánka mind olyan volt, mint a vajda ruhája a jobb időkben, csak a magas kun-süveg maradt, azt nem tudták utánozni a bécsi mesterek .
A varkocsok vastag ágai feketeségükkel oly bánatosan festettek a vajda megsápadt arczához .
Szó nélkül állott föl, készen az indulásra; Korn apó azonban erősen fészkelődött helyén .
- Szent atya, nem lehetne kieszközölni ugy a kihallgatást, hogy én is ott lehetnék a vajda elfogadásánál ?
- Azt nem lehet .
- Az hiba, hátha azt állitanók: a vajda beteg, s szüksége van támogatásra.
Kiváncsi volnék látni Lipótot, midőn uralkodó; a mult héten találkoztam kocsijával, mely a templomba vitte, és ekkor köhécselt, rossz szinben volt: öregszik; mellettem egy asszony köhögött, az is vén volt .
- Korn, maga rossz fecsegő.
Nem elég, hogy a várost a hadsereg ellen ingerelte .
Korn apó szemei szikráztak .
- Hm! szent atya.
Nem ingereltem én, maguk haragudtak az emberek .
A száj nem lakattal születik, s akár haragot, akár szerelmet lehel, kulcs kell hozzá, hogy gyorsabban járjon a rendesnél és a vajdát szeretem, Miklós ur is szerette, mindnyájan szeretjük.
- Vigyen el a kihallgatásra, szent atyám; ha engemet kérdez Lipót, hallgassa meg csak, mit beszélek .
- Nem lehet Korn, a császár Sie Lőrinczet fogadja .
- Jól van, akkor oda ülök a császári palota elé, az utcza közepére.
Az utcza községi terület, ott nem parancsol senki .
A szerzetes elhajtatott s a császár előtermében a vajda bámulat tárgya lett, irigyelték pompás varkocsait a testőrök .
Valamelyik komolyan jellemzé vele :
- Ez ember nem született szolgának, a szolgák nyirott hajat viselnek, s ez: kis király volt szabad földjükön .
Lipót teljes fénynyel fogadta a vajdát .
A császárné udvarhölgyeivel, udvari méltóságok, komoly államférfiak nézték az érdekes embert, ki az ősz szerzetes mellett jellegzetes arczával feltünt, titkolhatatlan, keserü vonásokkal ajkaiban .
Nem térdelt le, azt nem tanulta a szabad pusztákon, a hol született, eléggé meg volt alázva lelke .
A császár előtt jobbra testőrkapitánya, balról Beregi Miklós állottak, kivont karddal .
A császár minisztere fölolvasta a vajda előtt az ékes latinsággal szerkesztett adománylevelet, mely a magyar alföldi Szabad Földeket a vitéz és kegyes német lovagrendnek adományozta.
Az ott levő nagymester átvette az adományozó levél egyik példányát s megigérte, hogy pártfogó ura lesz a rend jobbágyainak.
A másik adománylevél leküldődik a Szabad Földek kapitányságához ; a harmadikat átadja Sie Lőrincznek, ki lassan, alig érthetően mondta el :
- Nem elég, hogy a föld ég?
Én vigyem el a földönfutóknak a szolgaság zálogát ?
Ránézett Beregi Miklósra, mintha mondta volna neki :
- Ha te nem jöttél volna hozzám ...
Az pedig ott állott mereven és nézte, mint esik össze Sie Lőrincz szélütött módjára .
- Mi baja? kérdi a császár .
- Talán az öröm, felség - szólt a szerzetes s karjába véve az elaléltat, kivitte a teremből .
A császár odament Beregi Miklóshoz.
A figyelő szakasznak már csak egy tagja volt mellette.
Megsimogatta finom, nőies ujjaival annak durva kardját és hangosan mondá :
- A hűség tartja a trónokat fönt .
Azzal vége volt a szertartásnak .
A mit Sie Lőrincz mondott, azt csak két ember értette meg, a szerzetes és az öcscse .
A szerzetes válasza tetszett a jelenlevőknek és dicsérték a vajdát, ki annyira örült szerintük a császár itéletének .
A vasember azonban csak hogy össze nem rogyott .
Az ő bátyja hazudni is kész ?!
Nem vette észre, hogy az másért lett saját magának megtagadója .
- Hm, - mondá Korn apó, - mikor értesült az eredményről, - a császár üres óráiban foglalkozik kertészettel, de fügéi keserüek .
Sie Lőrincz haza készült, egy szót sem szólott többé a császárról , nem panaszkodott senkinek .
Korn apó azonban a másik szobában fecsegett .
- Azt hiszem, a vajda inkább vinne egy veder ólmot a hátán, mint azt a kegyelemlevelet zsebében.
Nem is tudtam, hogy Lipót oly éhes és olyan bőkezü.
A vajdát senki sem értette meg, a császár ajándéka az ős ember fügefa leveléhez hasonlit .
Sie Lőrincz bucsuzott Beregi Miklóstól .
- Miklós, látjuk -e még egymást valaha !
- Hol talállak meg bátyám ?
- Tanyám helyén, a hol a Szabad Földek terültek .
- Én keresem Ágnest, Lőrincz bátyám .
- Én mást keresek, Miklós .
A vajda elment, hová honvágya vezette.
Beregi Miklós Pumilló seregének névsorát másolta s bátyjával nem kereste a találkozást, kerülte .
Lázas izgatottság vett rajta erőt.
Pumilló seregéhez néhány embert küldetett az ő külön megbizásával, az első visszaérkezett jelentést tett utjáról; de e jelentés csak növelte kétségét .
Igy tölt el egy egész hónap, s midőn bátyjával akarta közölni a jelentést, megtudta, hogy az a tegnapi napon elutazott Magyarországra, s mint fiatalabb éveiben szokott, öszvérháton indult .
Öcscsének levelet hagyott hátra, melyben tudatá, hogy meg akarja nézni a Szabad Földeket .
Miklósnak nem volt szüksége arra, maga előtt látta a napnak minden órájában és Sie Ágnes gyermekes alakját .
Csalfa remény édes betegsége .
A Jajhalom holttestekkel boritott tetején midőn átgázolt Pumilló , a pusztitás ekkor vette fel irgalmatlanságát .
A zsoldosok sulyos terhekkel megrakodva tértek vissza az első éjjel a táborba, melynek sorai közé az égő falvak tüze világitott .
Egy vén zsoldos a Morva vize mellől, hátrakötött kezekkel hajtotta a tábor felé Sie Ágnest .
A leányra szétbomlott haja, tépett ruhája a homályban is valami igézetet csalt .
Szédülő feje meghajlott .
A zsoldos vén volt és kapzsi .
- Ez remek préda - mondá -, a vezér ennél külömb ajándékot nem kapott soha, szabadságomat és egy darab föld árát a Morva mellett, ha megadja érte, legszerencsésebb napom a mai leend .
Pumilló csapatjának sorai között járt, nehéz lovával, tisztjei sem kisérték .
Találkozott a vén zsoldossal .
- Mit hozasz, vén martalócz? - rivalt reá .
- Tábornok ur, önnek hoztam .
Pumilló a vén katonára nézett, e nézésben ott volt a gőg, mely semminek nézte zsoldosait .
- A seregnek nincs szüksége uszályra, ki mondta, hogy élve hozz foglyot ?
- Leszurjam ?
- Hahó! barom.
Ha már nekem hoztad, tartsd élve.
Végy magad mellé néhány katonát és hozd kiséretem után .
- A sereg, mely a katonai fegyelem szigoru eszközeivel egy darab hadviselő anyag volt, a tizedik napon a Maroshoz ért, háta mögött átkot és romlást hagyva .
Ekkor következett az eset, mely a tábornok figyelmét foglyára irányitotta .
Valamelyik katona a kisérők közül a leány hajához nyult .
Talán megsajnálta, talán durva szivében csillant fel egy szánakozó érzés, vagy érzéki vágya vonzotta a rabhoz ?
A leány felsikoltott .
Mi volt az?
Egy gyermek.
Mit látott?
A poklot s annak szörnyüségét még látva sem értette meg .
- Tépd ki szememet, de ne érints !
A sikoltást a győzelmeiben kéjelgő tábornok meghallotta .
Először vertek sátrakat azóta, hogy a Tiszán átjöttek és a leányt kisérők a sátor közelében voltak .
Pumilló egyedül volt sátorában.
Az előre küldött kémek jelentéseiből megtudta, hogy ellenséget most már nem talál s pihenni akart .
A rendes hadi esték ezután vették volna kezdetöket a táborban, a koczkajáték szerencséje adta volna egyik kézből a másikba a rablott tárgyakat s lehet, a leány sorsát is egy koczkavetés döntötte volna el .
Pumilló bosszusan dörmögé a sikoltásra :
- E leányt kidobom a katonáknak .
Maga elé vezetteté .
- Ki vagy ?
A leány hátra simitotta dus haját, látott ő már magasrangu tisztet, és a gyermek törhetetlen daczosságával felelé :
- Sie Lőrincz leánya vagyok, ki a Szabad Földek vajdája .
- Csak volt, elsirathatod .
- Tizenegy nap óta öntözöm könyeimmel a földet, ma már nem sirok , kiapadt szemem forrása.
Mit akar velem?
Nekem van, a ki védni fog .
Pumilló gunyosan nevetett .
- Talán apád?
Azzal végeztünk .
- Téved, megvéd Beregi Miklós .
Pumilló felugrott, mintha kigyó lett volna az ülése, a lánynak első szavára észrevette, hogy ez nem olyan pórleány, a milyennek képzelé s kirohant sátrából .
Tisztán látott mindent.
Ide járt Beregi Miklós, arra a földre, a hol serege elvonult, azt szerette, kit ő rabul ejtett, napokon keresztül kisértette a táborral ?.. .
Nem lépett többé a sátorba, azt a leány foglalta el, gondoskodtak kényelméről; de elvette kedvét a győzőnek .
Hajh!
Ha ez a leány elbeszéli, a mi vele történt és mindazokat odafent megtudják !
Beregi Miklós pedig közelebb állott a császár kegyéhez mint ő .
És ellensége.
Két Pumilló halt meg.
Az elsőt annak bátyja, a másodikat barátja ölte meg, a harmadik ő maga és rajta kivül Pumilló nincs több .
Ugy érezte, mintha a Szabad Föld égő tőzegjében járna .
Az a vén zsoldos, sok bajt hozott a fejére .
Két nap, két éjjel tanácskozott Kérivel .
- Vidd el, Kéri.
Te magad jelentsd be, hogy szerencsésen működtünk.
Bécs mellett lakik S. herczegnő, rokonom.
Add át a leányt.
Vigye el valamelyik olaszországi zárdába.
Ő hivem és megteszi, a mire kérem.
Mondd el az okokat.
Lassan menj, hogy az utolsó jelentésemet is tudd, mit az Aldunától küldök utánad.
Ráérsz.
A futárok viszik napi jelentésemet a haditanácsnak .
Hogy örült a szegény lány, midőn Kéri tudtára adta, hogy Beregi Miklóshoz viszi, a szinlés született mestere sikerültnek találta az alakoskodást .
Midőn a leányt vivő kocsi elhagyta a tábort, Pumilló gróf ujra a régi lett .
A mint gondolá, Beregi Miklós szerette a leányt .
Ha szerette, elveszi tőle örökre .
Apró események.
Kéri ez egyszer a veszedelmesebb nemü szinleléshez fogott, és éppen nem volt inyére Pumilló baráti kiküldése .
Ő ugyan idegen nevet emlitett saját neve helyett Sie Ágnes kérdésére, mindamellett alkalmatlannak találta a leányőrzést és inkább veszittetett volna Pumillóval másutt egy ütközetet, mint földulatták a helyet , hol Beregi Miklósba biztak .
Ő nem rokonszenvezett ezzel soha, de nyiltan sem merte támadni .
A magyarországi események akként fejlődtek az utóbbi évek alatt , hogy Kéri várta Beregi Miklós fellobbanását.
Leste, várta az alkalmat , szimatolta minden lépését, végre azt hivé, Beregi Miklós egy érzéketlen csont , vagy lehült vérü rideg katona, kit hazája sorsa többé nem érdekel .
Az öregről - mint ő nevezte a szerzetest - nyiltan tudva volt , hogy mindenütt segitségére van az üldözötteknek, közte és a császár miniszterei között csendes, szótalan harcz folyik; a miniszterek kezében van a hatalom , emennek kezében semmi, mégis sokban keresztül viszi akaratát s hűségét nem tudják pelengérre állitani .
Öcscsét nem avatta terveibe és ez bántotta Kérit, ki gyülölte Beregi Miklóst és Iszályt, mert azok születési előnyök hijával ugyanarra a helyre jutottak, hová ő, a grófi sarj, és Sie Ágnes eltüntetésében ő is egy nemét találta a harag elégtételének, a Szabad Földek fölégetését közönséges hadi eseménynek tartotta, ugy vélekedvén, hogy a pusztitás, öldöklés a győző joga, s ebben benne van az eljárás védelme .
Kisérete lassan haladt, s ha a leány kérdezősködött tőle: miért nem állanak meg a városokban, Kéri azzal nyugtatá meg, hogy az Beregi Miklós kivánságára történik .
Csak az ötödik héten értek Pozsony határába; a tizenkét katonának , ki vele volt, pihenést parancsolt, és ő egy egész hétig távol volt, mig kisérete veszteg maradt .
A katonák egy elhagyott kastély mellett játékkal töltötték az időt, mig Kéri visszaérkezett .
S mikor megjött, az altiszttel sokáig beszélgettek, távolabb a csapattól .
- Attól függ előléptetésed és jutalmad, ha elvégzed a rádbizottakat, - mondá az altisztnek .
- Életemmel állok érte jót, az utat ösmerem, S. herczegné magassága levelét a kivánt időre átadom .
- Kisérő leveled megőrizd .
A leánynak azt mondá :
- Három nap mulva ama helyre érkeznek, hol Beregi Miklós várja.
Én visszaindulok a sereghez, köszöntöm az őrnagyot .
A leány némán hallgatta s halavány árnyékát érezte a bizalmatlanságnak kisérője irányában .
A kocsi kiséretével együtt megindult s Kéri könnyebbülten mormolá :
- E játék izetlen volt, S. herczegné folytassa tovább.
Kissé föltünik, hogy ez a leány nem beszélt szüleiről, lehet, sejti, hogy a farkastól nem szokta kérdezni a fecske: mit csinált a konczczal ?
Köpönyegjét nyergéhez csatolta, majd ama szándékkal, hogy a pozsonyi őrségtől vesz magához kiséretül néhány katonát, a város felé fordult és lova lassan lépkedett a kövér fűben .
A katonák gyorsan haladtak.
Az altiszt, ki magyar részeken szolgált, törte a magyar nyelvet és utasitása szerint szolgált a fogoly leánynak .
Alkonyatra átlépték az osztrák határt .
A kocsi, melyben a leány ült, erős, födeles kocsi volt, s tetejéről világitott.
Az altiszt fölszólitotta a leányt, hogy ha akar, kiléphet a kocsiból, szedhet virágot, mig a katonák a lovakat etetik .
Az altiszt szavaira virágot szedni indult, talán már nem hervad el az, mig útjokat befejezik?
Piros czimbort, kék zsályát visz kötényébe; mit a hosszu gyalogolás alatt erősen megtépett az útszéli tövis .
A katonák kipányvázták a lovakat, a pányvaczövekek alig hogy le voltak szurva, mindnyájan evéshez fogtak .
A vidék, a hol megállottak, dombos volt, törpe cserjével benőve.
A katonák, kik a nehezebb lovassághoz tartoztak, vigan költötték ételöket, az altiszt azonban, midőn kulacsát szájához vevé, hangosan fölkiáltott :
- Siessünk az evéssel, barát jön!
Ez elkéri tőlünk az ételmaradékot .
Valóban, a katonáktól alig husz lépésnyire bukkant föl a dombok mögül az öszvéren ülő szerzetes alakja, ki mint tudjuk, a Szabad Földekre indult, Sie Lőrinczhez .
Megjelenése, külseje oly egyszerü volt, hogy a katonák azt hitték : elhalad mellettük a nélkül, hogy szóba állana .
A kocsi sem tünt föl különösnek, valamelyik főtiszt nejének gondolhatja a kocsin utazót .
De a virágot tépő leányt meglátta .
Egy virágot tépő leányt lehet látni mindenütt, hol leány van és virág terem, a leányt közönséges cselédnek képzelhette, ki urnőjét követi .
Mégis, mintha meglepné valami, oly gyorsan állitotta meg öszvérét .
Szeme észrevette, hogy az a leány rongyos, szakadozott ruhában van s szoknyája rongyai e tájon idegen szövésüek .
Leszállott öszvéréről és a katonák közé lépett, kik az egyenestartásu ősz emberben észrevették, hogy aligha kolduló barát .
Megszólitá az altisztet .
- Fiaim, hol hagyták el Pumilló gróf seregét ?
- A Marosnál - felelt az altiszt .
- Hova mennek ?
- G.-be .
- G. jó messzire van, talán zsákmányt visznek ?
- Azt a leányt viszszük S. herczegnéhez .
Az altiszt lehetett jó katona; de együgyü volt, egy papot látott maga előtt, kinek talán jövedelmező egyháza van, hol szeretik hivei.
Az ilyen pap előtt tartózkodás nélkül felelhet, azt nem érdekli az ő megbizásuk.
Az altiszt azonkivül nem értette el a kutató kérdés metszését .
A leány elégnek találta a virágtépést, a kocsihoz futott, s oda érve, a szerzetes e gyors kérdéssel támadta meg .
- Te a Sie Lőrincz leánya vagy ?
Mit veszithetett Mózes atya ez egyszerü kérdéssel?
Semmit.
Az altiszt olyan közönséges kérdésnek találta, a milyeneket ő is intézett már ösmeretlen leányokhoz, a többiek ugy sem értették meg, és ő hajlandó volt nyelvükre forditani .
- Azé voltam; de az aligha él .
A válaszszal Mózes atya mindent megtudott és a helyett, hogy a leánynyal tovább beszélne, egykedvüen hallgatá az altiszt kérdését :
- Talán ösmeri ?
- Ösmerem .
Nem mondta, kit ösmer: Sie Lőrinczet -e, vagy a leányát?
Annyit mondott az altisztnek :
- Együtt megyünk G.-be.
Én is oda utazom, jól tudom az utat .
A katonák nem tettek a kivánság ellen semmi kifogást, s miután megigérte, hogy élelmét sajátjából fedezi az uton, azt hivén, hogy a szerzetes már az út elején elmarad tőlük czammogó öszvérével, nevették a szerzetes kivánságát .
Az altiszt maga is nevette és a helyett, hogy a kocsit kisérte volna, a csapat elé állott, a kocsi után csak a szerzetes öszvére futott , könnyen, mintha terhet sem vinne .
Szokása ellenére a leány, a hintó függönyeit félre huzta , szeretett volna beszélgetni a szerzetessel, ki anyanyelvén szólitotta meg és apját emlité előtte, azonban a szerzetes megelőzte kérdésével :
- Akarsz mondani valamit, leányom ?
- Csak annyit: honnan ösmerte az apámat ?
- Mások beszéltek róla előttem .
- Nekem is beszélt egy derék ember a bátyjáról, a ki szintén pap , mint nagytiszteletü ur .
- Ki volt az az ember ?
- Beregi Miklós .
- És te hová mégy ?
- Ahhoz visznek .
- Ki mondta azt neked ?
- Egy másik tiszt, kit értem küldött .
- Tudod a nevét ?
- Elfelejtettem, a katonáktól megkérdezhetjük .
- Nem jött az veletek ?
- Vagy igen; de ma délután elmaradt tőlünk .
Mózes atya nem hitte a leány szavait, de ezt nem a leány hibájául tudta be.
Ösmerte az előzményeket s hallotta, hogy öcscse és az apja holtnak hiszik, S. herczegnével pedig az ő Miklós öcscse semmi összeköttetésben nem állott.
Más czélok készülődését látta, melynek kulcsát meg fogja tudni, rá csak az tett mély hatást, hogy Ágnes él és e szerencsétlen lány fogoly .
Teljes erővel ránehézkedett az öszvérre és botjával megérinté oldalát .
Az öszvér fürgén szökött előre, a barát megelégedetten simogatá nyakát .
- Kettős terhet is könnyen viszesz, ugy érzem .
- Mit kérdez? - szólott a leány .
Az altiszt észrevette az öszvér előre szökését, gyorsabb menésbe kapta a csapatot.
A két kocsis, ki szintén katona volt, kurta korbácscsal csettentett a paripái közé .
A szerzetes nagy fehér szakálla lengett az iramodásban .
Oda szólt a leánynak :
- Hajolj hozzám.
Én vagyok a bátyja Beregi Miklósnak, ezek először felégették házatokat, téged visznek, mint foglyot.
Ölelj meg .
A leány elhitte szavait s kitárta karjait az ember felé.
A másik pillanatban ott ült előtte az öszvéren, a szerzetes hatalmas karjaival, mint egy labdát emelte ki, azután lassanként elmaradt a hintótul, s mig az a homályos estén, mindig távolabb haladt, ő más irányt vett és gyorsan ügetett előre .
Mózes atya az egész dolgot igy találta megoldandónak, a mi ezután történhetik, az már természetes folytatása lehet a kezdésnek.
Ha a katonák üldözni találnák, egyenként áll velök szemben, a buzogányos korda elvégezi a többit .
Egy félóra mulva csakugyan hallotta a dühös kiáltást.
Az altiszt észrevette a szökést, s néhány percz mulva a hintóból a lovak ki voltak fogva és a csapat káromkodások között rohant vissza azon az uton, a melyen jött .
Mózes atya jól hallá lovaik dobogását s miután meggyőződött róla , hogy azok irányt vesztettek, leszállott az öszvérről, csuháját a leányra teritette és szeliden mondá :
- Takaródzál be lányom, majd én vezetem az öszvért , csendesen .
Ezzel a szóval a templom adott helyet az anyátlan gerlefióknak .
A katonák pedig rohantak előre, most már addig, mig a leányt, vagy Kérit föl nem találják .
Kéri Pozsony alatt volt és egy félórai léptetés után már a városba érkezik .
Sohasem tett még olyan lassan utat, mint ezt .
Mióta a kocsi elindult, alig haladt két mértföldet.
Benne a nagyravágyás ágaiból kettő volt erősen kifejlődve: a hatalom és a vagyonszerzés.
Az egyik a másikat egészitette ki bensőjében.
Elérte mindakettőt, a mennyire azt fiatal korára hinni sem meré.
Hadvezetői képességet nem érzett magában; de a dicsőség melegére vágyott.
Meglapult a hatalom mellett, élvezte a második helyek kényelmét .
A Szabad Földek földulásával tömérdek aranyat és ezüstöt harácsoltak össze, melyből bőven kivette részét.
A Szabad Földek lakói minden bajaik között is értettek a vagyongyüjtéshez, szorgalmuk fölé helyezték igények nélkül való életmódjukban a takarékosságot .
Kéri jövőjéről gondolkozott, a jövő tarka szivárványt szőtt elébe és meg volt elégedve magával.
Egy kötelességet állitott maga elé: ledobni Beregi Miklóst arról a helyről, hová az jutott, megtörni az érdemeivel szerzett bizalmat.
Irigy volt és ennek egyenes jelleme gát volt előtte, vagy csak nem szerette ott látni, a hol van.
A macska sohasem tud igazán barátkozni, a gyáva irigy az erősre, a gaz a tisztára.
A magyar jelesek ellen ujult erővel kezdett ismét indulni a vadászat, a hatalmasok ujabb érdekszövetsége érdemek és vagyonszerzések után áhitozott, Kéri mindent föltalálni vélt Beregi Miklós elejtésében és csak ez egyre vadászott .
Ezek a gondolatok okozták, a miért oly soká haladt a Pozsonyba vezető uton .
- A kapukat éjjel is kinyitják a magyar végvárosokban a császár nevének emlitésére, - beszélgetett magában; - de mi az ott előttem ?
Néhány, apró tüznek hosszu lángolása világitott a vár alatt .
Csavargó czigány-kolompárok voltak, kiket néhány napig megtürtek a nagyobb városok közelében is.
Furókat, késeket forrasztottak ágaihoz, a mesteremberek részére, titkosan záródó béklyóvasakat csináltak a parasztoknak lovaikra; a községek, biróságok börtönei részére az embereknek.
Csináltak téli patkókat, a mi egész télen kitartott a lovak lábán és néha, csekély dijért hóhérok is akadtak közöttük .
Kéri azonkivül egy lovast is látott jönni.
Egyszerü barna ruha volt rajta, csak tollas, háromszegletü kalapja, mentéjének nyitott bő ujja, az ebből erősen kilátszó csipkés ingujj, a szárhoz simuló, tölcsérszáju csizmája , egyenes kardja mutatták az osztrák lovagot, ki a bécsi fiatal urak öltözetét viselte, a milyet a hadseregnél is leginkább viseltek az osztrák nemesek .
Kéri, a mint szemügyre vette a lovast, elsápadt .
- Hol jár ő itt, ezt a találkozást elkerülhettem volna .
De nem térhetett ki előle, a lovas gyorsan jött és közelbe érve , megösmerték egymást .
Beregi Miklós rugtatott Kéri elébe .
Egy ideig némán szemlélte egyik a másikat.
A baráti üdvözlés helyett mindegyik ellenséget látott a másikban.
A vasember törte meg a hallgatást .
- Te nyomorult gazember!
Van bátorságod arra, hogy emberek közé menj?
Te gyujtogató rabló, ki gyáva czimboráddal nőket, gyermekeket ölettél azon a földön, a mely föld hazád földje.
Talán oda sietsz, honnan czimborádat kitiltották?
Azt hiszed, nem akad senki, ki szemedbe mondja gyalázatosságodat , nem akad tiszta kard a császár lovagjai között, mely leüssön?
Cselszövénynyel akarsz boldogulni, nem elégedve meg árulkodásaiddal?
Kéri, gyalázatosan nyomorult vagy: egy hónap alatt megtudtam mindent, mit honfitársaid ellen elkövettél, a bélpoklost talán sajnálnám; de téged utállak .
Kéri nem az az ember volt, ki a sértegetéseket türte és kardot rántva, elszántan rohanta meg a beszélőt .
Arra számitott: képes lesz leszurni, mielőtt védhetné magát .
Támadása rosszul sikerült, a vasemberrel volt dolga .
Kardjának hegye meg sem közelitette annak mellét, ha a közelséget legalább egy arasznak számitjuk, midőn kardja kirepült a kezéből .
Pisztolya után nyult, de ellenfele mellen ragadta s ledobta a lováról; a viaskodás a földön folytatódott puszta kézzel .
A vasember erősebb volt, játszva győzte le ellenfelét .
- Nem én öllek meg, Kéri, - mondá zordan - te más halált érdemelsz .
Kéri egy szót sem szólt, dühében kétségbe esett .
Ily állapotában tudja meg, a mit évek óta lesett, hogy Beregi Miklós már érdeklődik oly dolog iránt, mi ezelőtt érzéketlenül hagyta; fáj neki a magyar föld pusztulása, tehát ez sem ment többé a honszerelem kórjától, s ő , a ki erre várt, most már elveszni látta magát annak a kezétől.
Az ördögöt kész lett volna segitségül hivni, csak visszanyerhesse szabadságát .
Beregi Miklós sohasem lovagolt hosszabb utra kötél nélkül.
Lovának pányva, magának nem egyszer tette a kötél-hágcsó szolgálatát .
Levette nyergéről, és összekötötte vele Kéri kezét .
A kötél kemény szoritásától felsziszszent fájdalmában .
- Sokan jajgattak a Szabad Földek mészárszékén .
Utálattal lökte el maga elől .
Lovára ült és visszalovagolt a pislogó tüzek felé .
Beregi Miklós az akkori idők lovag szokása szerint hosszu körhajat viselt.
Haja végig feküdte vállait s dús fürteinek árnyékában arcza oly szomorunak látszott .
A kolompárokat kereste föl, a czigányok körülfogták, mindenben szolgálatára ajánlkoztak .
- Van -e köztetek olyan, a ki hóhérmunkát is végzett ?
A czigányokban megakadt a felelet, az olyan műtétekből könnyen utóbajok származhatnak .
- Feleljetek !
Egy vén czigány előállott .
- Vitéz ur!
Ha tettük: mindig törvényes parancsolatra tettük .
- S mi volt a béretek ?
- Fél arany, vitéz ur .
- Tiz aranyat adok, jöjjön velem két ember .
- Hová ?
- Egy félóra alatt odaérünk, az útszélén vár benneteket a csemege .
- Ki parancsolja a kivégzést ?
- A tiz arany .
A czigányok összenéztek.
Ennyiért hajlandók voltak bármire ; azonban a vén czigány még megkérdezte :
- Mi bűne van a tolvajnak ?
Azok azt hitték, az akasztófák csak tolvajok számára készülnek .
Beregi Miklós keserüen felelt :
- Több az a tolvajnál.
Falvakat gyujtott, öreg embereket , asszonyokat, gyermekeket gyilkoltatott; pedig fegyveres ellenségre küldték, s azokat kikerülte.
Nagy az ő bűne, ezer halállal sem válthatja meg .
- Mikor kapjuk meg az aranyakat, vitéz ur ?
Beregi Miklós odadobta elébük .
A czigányoknak a szenvedésük is, keresetük is közös volt.
Az aranyakat a vén czigány tette zsebre, és egy másikat véve maga mellé, késznek jelentkezett az indulásra .
Némán haladtak az összekötött Kérihez .
Meglátva ez a czigányokat, könyörgő hangon kiáltott föl :
- Légy irántam kegyelemmel, Miklós!
Te mindig nagylelkü voltál .
- Vigyétek az erdő széléhez, - parancsolá az a czigányoknak .
A czigányok egy bükkfa tövénél állottak meg, melynek első galyait lecsonkázta a vénség.
Kéri ismét megszólitá Beregi Miklóst .
- Miklós! a mit tenni akarsz, ahhoz neked jogod nincs.
A gyalázatos halál, mit nekem szántál, nem méltó hozzám, sem hozzád.
Hallgass meg!
Ha megöletsz, te is életeddel lakolhatsz .
A vasember komoran válaszolt :
- Hazudsz, Kéri, hogy nincs hozzá jogom.
Ember vagyok, mint magad s legyőztelek; de nem az erősebb jogával élek.
Azt mondtad: életemmel lakolhatok.
Jól van, legyen ugy, én keresem a halált.
Élek addig azzal a joggal, mit kötelességemmé tett hazám szeretete.
Ugy -e, uj szó ez előtted ?
Tartozom pusztitani ellenségeit, mert magyar vagyok; mint ember pedig Istennek tetsző dolgot művelek, ha megboszulom a Szabad Földek szerencsétleneit, s ne feledd, Kéri: a székely ember nem bosszuálló az ellenséggel szemben, az ellenség sebesültjeinek saját házában ád helyet; de tudja, hogy rablók iránt a könyörületesség bűn, és ti rablók voltatok, nem nemes emberek, nem katonák .
- Irgalmazz, Miklós.
Szeretnék még élni, fiatal vagyok .
- A Szabad Földeken is éltek fiatalok, te sem irgalmaztál nekik , és Kéri, te árultad el Zrinyi Jánost is, igaz bajtársadat .
A czigányok megragadták Kérit .
E perczben Beregi Miklós figyelmessé lőn.
Már előbb is hallott távolról lódobogást, most egész közelről hallatszott .
A lovasok előnyomultak, a Kéri által elküldött katonák voltak, kik a leány szökése után őt keresték .
Kéri dühösen kaczagott a látványra és vad örömmel kiáltott föl :
- A szerepek változnak, bús hazafi!
Pumilló katonái jönnek, kik azt a pompás munkát végezték .
Az altiszt, ki elül vágtatott, fölismerte Kérit.
Magasra emelt karddal rohant segitségére .
Csak ez kellett a vasembernek !
Hetek óta égett minden csepp vére e találkozásért s itt vannak előtte .
Nem a fontolgató bús ember volt többé, hanem a szilaj vitéz, kinek életében nem volt édesebb percze s talán hüvösnek találta volna indulatában haragvó vérét is .
Rémes kardja megvillant, a harcz kezdetét vette .
A katonák makacs elszántsággal védték magukat, a vasember forgott köztük, mint egy szélroham és a tizenkét katona lefeküdt a földre, többé nem vonják kérdőre az elveszett leányért .
A harcz után sem Kéri, sem a czigányok nem voltak helyükön és a győző dühösen rohant a kolompár sátrakhoz, ott sem voltak.
Kereste őket egész éjjel, nem találta .
Az első poharát a boszunak kiürité, beösmerte, hogy Kéri kisiklott kezei közül és hogy a bakó szerepéhez nem ért; de erős karjai feszültek önérzetében; ez már Sie Ágnesért volt téve .
Szegény Sie Ágnes.
Egy pehely volt a sors tengerében, mi az elemek vad játékaiban érintetlen marad.
Azok törik, marják egymást és magukat semmisitik meg; a pehely mindenütt kitér, az orkán nem birja lassu röptét gyorsitani sem, az összeütközések sulya nem roppantja meg, olyan gyenge, olyan tiszta .
Ő is pehely volt: leány volt és a leányok angyala védte, mint a hogy védte és védi a leányokat mindenha .
A szerzetes kötőfékét fogva vezette az öszvért mint valami csatlós, most már hatalmában volt nagyravágyó terveinek gátja s kereste az ő mély kutató elméjével, hová lett mély gyülölete a leány iránt?
Nem találta .
Szemébe nézett a lánynak és kérő hangon beszélt hozzá :
- Én édes leányom vértanuja léssz szerelmednek, de légy igaz , legyen gyönge szived állhatatos: nagy dolgok fognak történni s nagy dolgokat végezend, a kit szeretsz.
Hadd haladjon útján.
Két anyja van a férfiunak, az egyik anyja édes teje, miből idők folytán a szerelem fakad; másik a hazai föld levegője, mi leszáll hozzá s szivébe csókolja első légzését, melyből kigyul a honszerelem .
A leány nem értette e szavakat, mivel Mózes atya vigasztalta s annyit felelt rá :
- Megláthatom még Beregi Miklóst valaha?
Óh, de szeretnék szolgálója lenni, ugy -e megtürne udvarában ?
A szerzetes nem biztatta a leányt, csak türelemre intette.
A leány lelki állapotát nem akarta az öröm rohamával sulyosbitani, a kétség és reménység jobb gyógyszere lehet lelkének .
Másnap észrevette, hogy beteg leányt visz, nagyon beteg leányt.
A rázkodások, miket átélt, nem gyermeknek, nem leánynak valók .
Ölében vitte már, midőn a bécsi kaput átlépte vele.
Dehogy hivott volna segitséget magának.
Örömmel vitte, örömmel emelte karjain.
Nem leányának nézte már, hanem hugának, ki szereti öcscsét, a kit öcscse szeret, a ki megváltoztatta öcscsét ugy, hogy azt többé vissza nem változtathatja senki .
Az utczákon alig járkált néhány ember.
Az emberek a hajnali órákban alusznak és a leány beteg volt, sietni kellett a szerzetesnek terhével .
Egy magas ház előtt állott meg vele.
Az épület fala sima volt , ablakai az utczára nem voltak.
A sima falon a kapu fölött volt egy faragvány , egyedüli diszités rajta.
A faragvány szivet ábrázolt és e ház lakóinak szeretni kellett, ha czimerül szivet választ.
A faragványt, ha megvizsgáltuk, jelképnek találtuk: a Jézus szivének .
Mózes atya háromszor kopogtatott a ház kapuján.
Az ajtó kinyillott előttök és becsukódott utánuk.
Az első kapu után második kapu következett s annak kicsiny vasrostélyán egy szelid fő látszott, mintha ráhajolna .
Leányok háza volt ez, a hol a beteg leányokat is gyógyitják.
Egy zárda, melynek falán a Jézus szive volt az őr, belül tiszta lelkek végezték az emberi lény legdicsőbb müvészetét, a test és lélek gyógyitását .
Mózes atya előtt minden ajtó kinyilott ott, vagyis azok az ajtók , melyek a Leányok háza templomába vezetett.
Ő volt kedvencz szónokuk és az egyedüli ember, kit azok szerettek, vagy talán igazabban mondva, nem őt, csak szavai gyönyörüségét .
Most nem pap volt, csak ember.
Letette a két kapu között a leányt és azt mondá annak a szelid főnek :
- Testvéreim, vigyétek és ápoljátok: e lány az én leányom .
A kapu ujra kinyilt, a kolostor felé irányitotta lépéseit .
A zárdán túl egy vén asszony megszólitá :
- Főtisztelendő ur, nem vesz almát ?
Hajnalodik.
Télelőben vagyunk, a jászsági lápok egyik örvényét, mit locsogónak hivnak, körül keritik a széleit képező jégkérgen guggoló emberek.
A locsogó tele van csíkkal, és a láp örvénye sohasem fagy be a viz örvénylésétől.
Egy kis háborgó tó az a gödör, (locsogó neve, innen ered) millió csíkkal, s ezek a fürge, örökösen mozgó állatok nyughatatlanok, pihenéstelenek, mint az emberek gondolata, és folyton mozgásban tartják a vizet: ezért nem bir a jégkéreg a láp örvényére ráfeküdni .
Körtealaku kölyök-meredgyüvel meregetik a csíkot az örvényből a guggoló emberek, a meredgyübe első meritésre került csík elég s ekkor a meredgyü torkára hurkot kötnek s mennek tovább .
Locsogó több van, emberek is sokan vannak és mindnyájan egy irányba mennek .
A láp közepe táján egy nagy szárazföld terül, Mezősdombnak hivják s oda igyekeznek.
Ott már vannak emberek, s számuk az érkezőkkel folyton szaporodik, mig egyszer egy népes vásárnak tetszik a Mezősdomb, és az emberek a deres füvön mezitláb, csupasz lábszáraikkal, czombig felgyürt vászonnadrággal , kurta, köldökig érő ingökkel ugy látszanak, mint az ó-kor halászai, a milyeneket a templomok falaira látunk festve az evangelium erejével áthatott ecsetektől .
Edzett nép ez.
S midőn összeverődnek, ujra leguggolnak, ekkor észreveszszük, hogy gyülésre jöttek össze a rejtett helyen, a hol nem hallja a szót csak a fejök fölött keringő vércse.
A Szabad Földek lakói ezek.
Jöttek a Jászság berkeiből, a Kis-Kunság homokbuczkáiról.
A Nagy-Kunságnak csak füstje látszik át a Tiszán, onnan csak egy ember jött elő: Sie Lőrincz .
Ennek az egynek az üzenetére jöttek elő .
Sie Lőrincz ott áll középen, s fölolvassa a császári rendeletet , mely a Szabad Földeket, hol mindenki szabad birtokos volt és soha jobbágy , eladományozta .
Némán hallgatja mindenki.
A szunyogdöngés meghallatszanék, ha nyár volna; de midőn a végére ér az olvasásnak, mindenki azt orditja rá :
- Minek hoztad el, Lőrincz ?
Az nem védi magát, hallgatja a kemény szavakat, tudta hogy mást nem várhat .
De aztán mikor a zúgás egy pillanatra csendesül, harsányan kiáltja :
- Azért hoztam el; tudjátok meg magamtól ez átkozott szót: rabok vagyunk .
Nem ült már senki a földön.
A Szabad Földek népei szolgák lesznek ?
Mindenkiben megdermedni készült a vér .
Hajh! mi volt ennek a tudása, mily kicsiny e mellett hullása az Isten mennyköveinek !
Sie Lőrincz folytatá gyilkos szavait :
- A Tarnában, a Zagyvában, a Kis-Kunság semlyéneiben ezután szolga itatja a lovát.
Dézsmát vesznek buzánkból, szőlőnkbűl, bár hordanák el a tüzet is a mi földjeinkből.
Az ajtókra nem szükséges többé a kilincs, berugja azt más, mikor akarja; de ez mind semmi!
Fejünk fölött teriti lepedőjét a szolgaság, és nem nézünk többé az uszó fellegek közé szabad szemmel, szabad szivvel.
Az állat nem ember, az ember vezeti az állatot s járomba fogva hajtja maga előtt.
Most mi viseljük a szolgaság járomát .
- Beszélj, beszélj! - kiáltozák .
- Ha az ember szolga, a föld sem szabad.
Megszabadultunk a keleti ellenségtől, ránk taposott a nyugati.
Ez hittestvérünk volna s nem akarja tudni, hogy a mi neki fájna, nekünk is fáj.
Siralomtemető lesz ezután a földünk, mondjátok, fölkeltek -e annak szabadságáért ?
Az emberek között valóságos őrjöngés támadt ez utolsó szavakra , mint mikor a méhköpü oldalához rögöt dob valaki.
Ebben a szóban mindenki megtalálta szükségét, lelke balzsamát .
Ha csak ez kell ahhoz!
Ennyiből áll annak a rettegett helyzetnek a megoldása?
Mi volt ebben a szóban: Magyarország szabadsága?
Tünemény, mibe a csíkhalászok szeme nem látott, de érzése mindenkit magával sodort .
A félmeztelen alakok ugy érezték, mintha valami delejes erő szállta volna meg tagjaikat .
Csak önfeláldozás kell ahhoz, hogy a haza szabad legyen?!
Mi akkor az élet, az a kedves élet, mely érzi a meleg hatását, virág illatát, árnyék hüsét forróságban, tűz hevitését hidegben?
Melynek bűvös csókja a szerelem , boldogsága a család; a vagyon: tejével, mézével, borával; bánata rövid: mert ha fáj valami, ma, holnap, holnapután, évek multán gyógyul; de rab hazában soha !
Mi akkor a drága élet?
Semmi.
Micsoda a százak elhullása?
Öröme a megmaradtaknak, kik szabadon élnek szabad hazában és szivökben élő oszlopot emelnek az elhullottaknak .
Ismét kiabálták :
- Beszélj, Lőrincz, beszélj tovább .
Az aztán beszélt nekik mindenféléről, elmondta földjük pusztulását is .
A csíkhalászok azt határozták, hogy ők emberek és az embereknek joguk van szabadoknak lenni, szabad hazában .
Késő estig tartott tanácskozásuk, akkor mindenki fogta meredgyüjét s megindultak haza felé .
A meredgyüből a megfagyott csíkokat visszatöltögették a locsogóba , nem volt tovább szükségök, hogy tagadják, hol voltak.
A ki ezeken a földeken lakik, annak tudnia kell, a mit Sie Lőrincz beszélt és amit az ő gyülésök határozott .
Vitték a veszedelem hirét, egyik csoport felváltotta a másikat és hol itt, hol más helyen tartottak gyüléseket s mikorra kitavaszodott, mindenütt tudva volt .
Dal és táncz járta mindenfelé.
A császár rendeletét elnevezték " vásár levél " -nek.
Az öregek összeültek a fiatalokkal és bánatosan dudolták a Szabad Földek búsongó nótáját :
Igaz magyar ősi vérünk .
A fiatalok tágra nyilt szemmel hallgatták az öregek beszédjét a magyar előidőkről.
Mennyi dicsőség van abban!
E nép hitét nem zuzták össze a csapások, nem tört össze reménysége.
Az öregek aztán elbeszélték, hogy ezután nem azé lesz a föld, a ki szántja, hanem idegen lovagoké, és robot lesz itt is .
A fiatalok erre kijelentették, hogy ők azt nem türik és mintha nem a halál felé készülődnének, vigan énekelték kedves nótájukat a fényes ruhákról, mit a harcztéren viselnek, az otthoni rideg egyszerüek helyett :
Tubám, te is járd meg !
Nem marasztottak senkit a lányok, mindenki készült.
Hova?
Mikor ?
Senki sem tudta .
A Nagy-Kunságon égett a föld; a Szabad Földek többi részein, égett a sziv .
A magyar föld népének szabadság hajnala volt ez, nemes és dicső vágyakkal.
Fegyverök a fokosokon, csákányokon kivül nem volt semmi, vezérök , vezetőjük senki sem .
Sie Lőrincz maga sem volt egyéb, egy üzött vadnál, a kit erdőjébűl kizavartak .
De ez a vad keserüen tudott panaszkodni s panaszának rettenetes igazságát magyarázta mindenütt, a merre járt .
Panasza telve volt gyülölettel, telve volt szeretettel.
Nem a saját javát akarta visszaszerezni, ez sohasem fordult meg elméjében.
A Szabad Földek lakóinak elnyomásáról beszélt, s vándor lett, egyik határból a másikba csatangolt, fölkereste kunyhójukban az embereket, a hol mindenütt szivesen látták; mert beszélt a szabadságról és a kunyhók lakói megértették .
Éveken keresztül tartott ez igy: a hegyaljai kapások, a szabad hajduk, a Tiszavidék Szigetig, a bihari cserjések lakói ismerték már; mindenütt égett valami utána, mikor eltávozott, tovább haladva másik tájra .
A vakondok működése volt ez; de ez a vakondok látott és bútól aszott szeme világitott.
A vakondok a föld alatt túr; a pórok szövetséget kötöttek a haza fölszabaditására és földalatti művet alkottak, mert az ország nagyjaitól észre nem véve készült az egyetlen eszményért, a haza szabadságáért .
Beregi Miklós mindezeket tudta, mindezeket látta.
Gyermekjátéknak tünt föl előtte az elnyomottak terve; ártatlannak tartotta nemes eszményiségét .
Sie Lőrinczczel többször találkozott ez idő alatt, intette a veszedelmes játék következményeire .
Hanem azt nem lehetett eltériteni utjáról.
Hitt és rajongott.
A vasember fokonként érezte, hogy őtet is magával ragadja az a szenvedély, mely Sie Lőrinczet lelkesiti; különben életének hajnalán ő is élvezte a szabadságot , mely a szűk falu és a szabad legeltetés között található .
Ennyit élt át a nép szabadosságából, sem több, sem kevesebb nem volt nála az alap; a vén emberek regéi, apja példái lelkesitették ugyan , kicsinykorában kardot faragott; de ez csak maghintő, és talán kicsinynek tünik föl.
Ám legyen az kicsiny és legyenek, a kik hiszik az átváltozhatás alakulását, mi az élet hajnalát, az emberi jövő gyökerének tartjuk, mely a faj-erőből csirádzik és a körülmények bár eltérithetik utjából hajlamait; de nem cserélhetik ki, ha az ős talaj nem korcs .
Beregi Miklós életútja is más irányba térült.
Mit gondolt ő a hazával, verekedett, mint katonához illik, ügyessé, rettenthetetlenné vált s azt hivé: a császár iránti hűségében benne foglaltatik összes emberi kötelessége .
Szerelmének feldulása után lobbant föl benne a szunnyadó fajerő , mit életének hajnalából vitt; a gyökérből a hazaszeretet lombja kezdett fejlődni s lelkesedve találta meg Lipót ama szavaira: "A hűség tartja fönn a trónokat" a választ: "Hűség a hazához tartja fönn a nemzetet. "
E két rokonmondásban található a testvérisülés titka.
A titok egyik kulcsa a nemzetek sorsát intézők kezében van; a másik a nemzetekben .
Beregi Miklós észrevette, hogy az egyik kulcsot Lipót tanácsosai folyóba dobták és nem azok fogják onnan kihalászni .
Utálata a Szabad Földek pusztitói ellen pedig folytonosan nőtt , minek okául azt is tarthatjuk: hogy Pumilló seregének egy részét Bécsbe rendelték állomásra .
A katonák, a tisztek, prédával tele zsebbel érkeztek az élveket nyujtó székvárosba .
Beszédjök tele volt dicsekedéssel, a polgárok pedig visszaemlékeztek amaz időre, mikor a Nagy-Kunság lakosainak fölkonczolása oly izgalmat okozott közöttük, visszafeleseltek a hősöknek és szemökre hányták gyávaságukat .
Ebből aztán furcsa állapotok származtak .
A zsoldosok a csapszékekben összeverekedtek a kocsisokkal , timárlegényekkel, a csapszékeket járó mindenféle népséggel, s hol a zsoldosok , hol azok voltak a győzők .
Megtorlandók a mindenütt ellenük irányult ellenszenvet, a zsoldosok elhatározták, hogy tömegesebben kérnek engedelmet a künnmaradásra .
Hanem a csapszékek vendégei átláttak tervükön, és jobb alkalomra várva, leginkább szó nélkül távoztak .
Durva, tudatlan katonák voltak e zsoldosok, söpredéke az emberi salaknak, kiket a vasfegyelem, a botozás és agyonlövetés félelme tartott rendben; a tisztek azonban elnézték, ha polgárokkal verekedtek, sőt eltagadtatták velük tetteiket, s kidobták a tetten kapott bünöst a törvény kegyetlenségeinek, mely irgalmat ekkor nem ösmert .
A külváros egyik népmulatójában különösen föltünő számban jelentek meg a zsoldosok.
Az a hely volt ez, hol a timárlegények győztek.
Egy roppant födött terem, melyet tulajdonosa egyetlen ajtóval látott el, hogy jobban ellenőrizhesse rossz fizető vendégeit .
Az ajtót elállották a zsoldosok, itt aztán kedvök szerint öldöstek, és a csapszékeseket ezekután, rémületbe ejtették.
Hiába volt a panasz, hiába voltak a fölszólamlások, nem hallgatta meg senki; a nép ezt látva, hallgatott, a kocsisok, timárlegények keresni kezdték a zsoldosok barátságát .
Csak Korn apó tartotta magát erősen.
Kijelentette: inkább kész becsukni a jóhirü Zöldfa kapuját, mig e katonaság a székvárosban állomásozik ; de ő nem türi annak tisztjeit korcsmájában .
Tiltakozása hiábavalónak látszott.
A Pumilló-sereg tisztjei jártak vendéglőjébe és midőn Korn apó egy tisztet közülök ekként tisztelt meg :
- Uram! okádja ki boromat gyomrából, borom nem mészárosoknak való !
A tiszt megigérte, hogy szivét kardja hegyére veszi; Korn apó pedig szeretett volna még tovább is utálni a szivével, fölkereste Beregi Miklóst s elmondá a tiszt fenyegetését .
Beregi Miklós akkor nap meglátogatta a parancsnokot, és tudatá vele, hogy a Pumilló-féle tiszteket nem türi ott, hová ő és a testőrök járnak .
A parancsnok nagyot nézett és eltiltotta a tiszteket az odavaló járástól a nélkül, hogy okát kérdezte volna .
A Zöldfa vendégei mulathattak a régi, megszokott családias körben , Korn apó nem duzzogott tovább .
Mindamellett ugy látszott: Korn apó fejét valami különös gond nyomja, mely szokatlan olyan koponyában mint az övé, minek rejtek-kamarája nincs; nyitott, mint a széttárt könyv .
Tarkóját gyakran vakarta, aligha érezte magát jól gondolataival : mert ebéd alatt oda fordult feleségéhez e különös szavakkal :
- Fannikám!
Te mindig hizol, bizonyosan boldog vagy, miben nekem nagy örömöm telik!
Nem tudod?
Alkalmaznának -e engem börtönőrnek legalább három napig?
Azt mondják: a börtönőrök száján láthatatlan lakat nő; igen szeretném ha olyan lakattal birnék .
- Talán valami bűnöd van?
Miért nem gyónod meg, kedves Albert ?
Korn apó nagyot csuklott a válaszra, s mintha megbánta volna szavait, helyreigazitá .
- Igen, én ma is a régi kedves Albert vagyok előtted, Fannikám.
Ha még egyszer panaszkodom: juttasd eszembe a gyóntató papot .
Ebéd után egyedül maradt és a konyhába kiáltott :
- Itt van, Bábi néni ?
Az öreg asszony vén fogaival, éppen egy pulykaczombbal vesződött , a kiáltásra letette a remek sültet, száját kötényéhez törülte s csak azután felelt .
- Itt vagyok, Korn ur!
Parancsoljon .
- Jöjjön be, Bábi néni, almájára ismét panasz van .
Az öregasszony zsörtölődve tette be az ajtót, mit Korn apó azonnal becsukott utána .
- Nincs igazsága, Korn ur.
Almám kitünő, maga nem is szokott almát enni s miért csufol meg cselédjei előtt .
Korn apó összehuzta szemöldökét .
- Bábi néni, nekem nagyon keserü almát hozott tegnapelőtt .
- Ah!
Korn ur, tévedt.
Tegnapelőtt almát sem hoztam, csak azt a jó hirt, a miért sapkáját is földhöz verte örömében .
- Jobb lett volna a fejemet vágni földhöz, a sapka helyett .
- Ugyan már, Korn ur .
- Igen, Bábi néni.
Az a hir volt a keserü alma .
- Még is nagyon örült hallatára .
- Most pedig, majd megbolondulok .
Az öreg asszony siráshoz akart fogni a kemény panaszra .
- Korn ur, maga igazságtalan .
- Bábi néni ne sirjon!
Ilyen korban a sirás olyan, mintha repedt hegedü zöngene .
- Maga sem valami szép, Korn ur, ha én rút vagyok .
- De a férfiakat sohasem égetik meg .
- Pedig bőven rászolgálnak .
- A vén asszonyokat ám megégetik .
- Igen, ha boszorkányok .
- Maga is vénasszony .
- De almát áruló kofa .
- Mig rá nem fogják, hogy boszorkány .
- Ki fogná reám, Korn ur?
Ösmernek engem a város urai is, és maga miért káromol?
Sohasem követtem el semmi gyanusat .
- Elég gyanu az, ha egy vénasszony keresetéből félretesz naponkint néhány pénzt egy fiatalabb tisztnek .
- Oh, Korn ur, maga rossznyelvü .
- Mindjárt megtudja, Bábi néni, rossz vagyok -e.
Elösmeri, hogy maga hozta azt a hirt hozzám, mintha a zárdában Miklós uraságnak a menyasszonya volna, a kit Mózes atya ölében odavitt ?
- Elösmerem.
Régen történt már az; de engem sokszor bebocsátanak a zárda kapuján és sohasem fecsegtem senkinek arról, a mit ott láttam .
- De nekem fecsegett .
- Maga bizott meg vele.
Mikor legutóljára ott voltam a két kapu között, bent volt Mózes atya is, a belső kapu rostélyán beszélgetett azzal a leánynyal, kit oda vitt.
A leányra ráismertem; pedig nagyon megszépült, mióta Mózes atya ölében láttam, akkor aligha beteg nem volt.
Jól hallottam, midőn a leány kérdé: "Tudja már Miklós, hogy itt vagyok ?"
- Korn ur!
Én ennyit mondtam el magának s ez talán nem bűn ?
- Rettenetes vétek, Bábi néni.
Magát máglyára viheti .
- Ah! miket beszél, maga csak tréfál .
- Nem tréfálok.
Ugy -e nem kivánja fejem legördülését .
- Éljen soká, Korn ur .
- Én sem óhajtom, hogy maga pecsenyévé váljék; de mi ezzel egy nagy titkot árulhatunk el .
- Miként árulnók el ?
- Azzal, hogy tudjuk a titkot .
- Olyan veszedelmes az ?
- Igen: államtitok !
- Ahhoz már nem értek, nem tudom, hol terem, hol főzik.
Én almát szoktam szedni a fájáról s nem államtitkokat .
- Tudja, kicsoda az a leány ?
- Csak gyanitottam .
- Az a leány Rákóczi Ferencz magyar herczeg felesége .
- Ugyan, Korn ur!
Hiszen annak a felesége Hessenből való herczegnő, ez pedig leány .
- Igen ám, de ez az igazi felesége és azt beszélik, hogy csak akkor lesz király, ha ezt elviheti Bécsből .
- Óh, ezek a magyarok!
Mindig királyokat nevelnek.
Hallottam az utczán, hogy Rákóczi herczeg is király akar lenni.
A mi uraink nem olyanok , szépen meglapulnak a császári kegy mellett és hiznak .
- Nos? a mi uraink meg akarják akadályozni, hogy Rákóczi király legyen, azért hozták ide a feleségét és ebben Mózes atya segitségével éltek ; miután pedig mi tudjuk, hogy itt van s ha ezt elbeszéljük, az én fejem legördül a nyakamról, magára, Bábi néni, ráfogják a boszorkányságot és megsütik, mint a tyukot .
- Korn ur, én sohasem szólok egy szót sem róla .
- Én sem szólok, Bábi néni .
- És akkor nem lesz semmi bántódásom ?
- Nekem sem lesz .
- Tehát hallgatok .
- Ugy lesz.
Minden nap látjuk egymást.
Erről nekem is eszembe jut a veszedelem, Bábi néninek is; most pedig menjen és folytassa az evést, a pulykahus izletes és melegen való fogyasztása hosszu életet nyujt .
Az öreg asszony visszaczammogott a konyhába és Korn apó megkönnyebbülten sóhajtotta :
- Erre szükségem van.
Az öreg Bábi hallgatni fog és olyan figyelmeztetőm lesz a háznál, mint a hol óra nincs: a kakas.
Otromba hazugság volt a Rákóczi meséje a leányról, egy szó sem igaz belőle; magam pedig ezek után megtarthatom adott szavam, mely jobban nehezedik rám a császári parancsnál .
Korn apónak a titoktartás sohasem volt mestersége, a titoktartás pedig rendesen olyat takar, mely tiltja a nyiltságot: ezért keresett segédeszközöket .
És Mózes atya szavát vette.
Furcsa állapotba jutott fölfedezésével.
Midőn az öreg asszony elmondá, a miket látott és hallott, azt hitték, hogy csokorról és koszoruról kell gondolkozniok; de Korn apónak mégis feltünt Mózes atya titokzatos szereplése és mielőtt Beregi Miklóssal közölte volna Mózes atyának ezt a dolgát, meglátogatta a szerzetest s egyenesen arról kezdett beszélni, a miért fölkereste .
- Szent atyám!
Az öreg Borbála, ki almát árul, egy hirt hozott hozzám, és ugy gondolom: Miklós urnak, Sie Lőrincznek, nagy örömet szerzek vele, ha tudatom, a mit az öreg asszony mondott, mert az a leány csak Sie Ágnes lehet, senki más .
Mózes atya megkérdezte, mi hireket vitt az öreg asszony és Korn apó nagy részletességgel beszélte el a kofa előadása nyomán .
- Mint fog örülni Miklós ur, ha megtudja, hogy Sie Ágnes nem halt meg .
Mózes atya komolyan a szeme közé nézett Korn apónak és szomoruan mondá :
- Öreg barátom, nem akarom, hogy öcsém tudja, mit ön el akar neki mondani.
Legszentebb érzelmeimet nyügözöm le ezzel: testvérem, bajtársam , barátom ő nekem és ellenségének tünöm fel.
Ne higyje ezt lelkében egy pillanatig se.
Vén ember vagyok, ön még ifju ember hozzám képest; a vénség mohája ül fejemen, a kétség, tehetetlenség, bizonytalanság gazdálkodik bennem , életszerepem ködös, a mibe nem minden szem lát.
Mi vagyok én itt?
Egy ügynök , egy köpönyeg, vagy mondjunk szebb nevet, egy vitorla.
A farizeusok kétszinüek valának, én százszinüt játszom, mint a farsangok bohózói s ebben van életem rendkivülisége.
Harczban állok mindenkivel és a város legbékésebb papjának tartanak.
Védtem hitemet és e réven kerestem a kapcsot hazám és koronázott királyának népe között.
A népek érzelmei találkoztak; de a császári kormány tagjai, undok kapzsiságukban hajtóvadászatot tartanak hazám nagyjaira s öldösni hagyják katonáiktól a magyar népet.
Én védek itt minden magyar érdeket .
Kijátszom, megsemmisitem számtalanszor a hatalmasok terveit, kik nem tudják megtörni befolyásomat, mely a császárnak irányomban érző állhatos szeretetében rejlik...
Nekem nem kell kincs, sem vagyon.
A mennyi szükséges, bőven van .
Harczos található Magyarországnak minden pontján, a hol emberek élnek, de kegyencz csak egy van közülök: magam.
És mig itt leszek, a magyarok megsemmisitését nem vihetik keresztül, a csapások, miket ellene intéznek, nem zudulnak rá teljességökben, mert ágait kitördelem.
Egy harcz, a mit folytatok , jutalma: irigység, rágalom; az én édes, bűvös-bájos álmom: hogy hazámnak érdekében hasznosan szolgálhatok.
Hatalmam: a császár kegye; erőm: ügyes szereplésem.
És mindezekután fegyverem, a becsület, az odaadás, a hősiesség megtestesülése: Miklós öcsém...
Nekem legjobban érdekemben áll szeretni őt , tiszteletreméltó Korn barátom.
Bukása talán az én bukásom is.
Ha most már ön megmondja, a mit én jónak láttam eltitkolni előtte, kiragadhatja magát mellőlem, s leszárnyalva maradok egyedül.
Akarja e csapást reám mérni ?
Korn apó, mig Mózes atya beszélt, a földet nézte volna és a czella pallóját látta.
Midőn a szerzetes elvégezte beszédjét, szemei az eget keresték és a menyezet szürke mezőjében tévelyegtek.
Egy csokor és egy koszoru, Korn ur és Bábi néni karonfogva, a menyegző az ő kedvenczökkel, annak boldogsága azzal , a kit szeret - mind füstbe vész ?
Korn apó nem látott tisztán a szerzetes beszédjébe és igazságtalanságot talált benne; ezt pedig eltitkolni egyértelmü volt nála a lehetetlenséggel .
A hosszu és mély értelmü beszédre röviden akart felelni :
- Szent atyám, Miklós ur szereti azt a leányt !
Azt hitte: ezzel halomra dönt minden érvet, mit a szerzetes fölhozott: mert Korn apó is szerelmes volt egykor egy rövid ideig.
Szerelme érvényesült, a visszaemlékezések nagyságai most elébe tódultak .
- Ez a baj, Korn barátom .
- Talán kicsinyli a szerelmet, vagy kicsinyli a leányt, hogy szegény?
Szent atyám, nékem meghalt egyik leányom és odaadom vagyonom felét részére hozományául .
- Nincs arra szükség, tiszteletre méltó barátom.
A szerelmet nem kicsinylem, az sohasem lehet kisebb és nagyobb.
A leány szegénysége nem akadály, a mi hegyeink között csak feleség kell s ha onnan a férfiu fényes palotákba jut, feleségével osztja vagyonát, dicsőségét; de nem akarom ma még , hogy öcsém főkötőben imádja bálványát .
- Szent atyám, nem tudja, mi a szerelem .
Mózes atya megfogta Korn apó kezét .
- Barátom!
Igérje meg, hogy titkát nem árulja el öcsémnek, mig a császár él.
Akkor megtudja, ösmerem -e a szerelmet, vagy legalább tudom -e annak nagyságát tisztelni .
Korn apó megigérte; de a titoktartás, miután ösmeretlen szokás volt előtte, mint előbb is mondottuk, erősséget keresett magának önnön kisértései ellensulyozására, a vén kofa ijedtségében .
A tanácsos ur.
Németujhely községházának tanácstermében a tanácsosok élénken vitáznak .
E tanácsosok egyszerü polgárok, azok közül, kiknek családjuk legalább száz év óta él a városban és emeletes házzal birtak a főtéren.
Ha e föltételeknek megfelelt a polgár, azok képesitették a tanácsosság elnyerésére és nem kérdte azontul senki, milyen mesterséget folytatnak otthon .
A magyarországi állapotokról beszélnek, közöttük ott van az a tanácsos is, a kinek Mózes atyával ama szomoru estén találkozása volt a németujhelyi temetőben, a ki Pumilló Salvator ezredes halálát hatóságának bejelentette .
Följelentéseért nem itélhető el.
E tanácsosok esküjében a következő tétel foglaltatik: "Nem titkolom el, a mi tudomásomra jut, vagy látom, hogy abból valakinek kára származik. "
Pumilló Salvatornak kára származott és a tanácsos a kár bejelentésében csak esküjéhez maradt hű .
Ma első tanácsosa a városnak, tekintélye a községben nagy, a tanácsüléseken elnököl s otthon: bőrt cserzenek munkásai, mely üzlet kitünőbben jövedelmez a tanácsosságnál .
Különben a kisebb városi tanácsosság mindenkor legmagasabb állás volt a polgár előtt, a mit elérhet, a mi tanácsosunk előmenetelében nagy segitség volt mestersége, mert nyers bőrökért és a már kész bőrök szállitásával messze földekre eljárt s müveltsége, tapasztalata fejlődött .
Most is ő viszi a szót :
- Bizony mondom, nem helyes, hogy községünkbe hordják a fogoly magyar urakat.
A magyar határ nem messze van tőlünk és a magyarok egyszer rajtunk ütnek, kik semmiben sem vagyunk részesek .
Egy fiatalabb tanácsos válaszolt szavaira .
- A bizony hiba és csodálatos, hogy a magyar urakat rendesen azzal vádolják: hogy királyok akarnak lenni.
Mint mondják, a mostani fogoly Rákóczi Ferencz: herczeg.
Keveselvén ezt, többre vágyik; sokat akar s elveszitheti a kevesebbet.
Legjobb lenne ránk nézve, ha elszöknék börtönéből, pörét már letárgyalták és a gyászos kivégzések fájdalmas hatással vannak lakosainkra .
- Azt hiába reméljük.
A magyar urak rendkivül elteltek igazságukban és ülik a börtönt hatalmas megadással.
Hisznek és biznak .
- S mindig csalódnak .
- Ugy van.
Ez jellemvonásuk .
- Kár olyan félelmesnek tartani őket .
- Ugyanazt tartom.
A magyar urak lázadása egyik oka mindig a törökök biztatása volt, a gyanu is mindig igy irányult.
Ma már másként van, és Rákóczi jó katolikus .
- A magyar urak pedig hivek az osztrák uralkodóházhoz .
- Néhánya kivételével, hűségben telhetetlenek .
- Az urak lázadásától nem kell többé tartanunk .
- Attól nem.
Magyarországon a pórok kezdik ezután a lázadást .
- A nép ?
- Igen! a nép .
- Ha ez igy van, nagy erőre vall.
Ott, a hol a nép szabadságért rajong, oly erő lobog, mit kiirtani nem lehet, valamint nem lehet a földszinéről elseperni a füpázsitot .
- Ezért szeretném, ha Rákóczi megszöknék börtönéből .
- Nem bizom hozzá, a papok örökösen járnak, kelnek körülötte : aligha temetést nem éreznek .
- Én is láttam egy papot, ez félelmesebb a többinél, mert láttam őt ölni, olyan embert, ki nem közönséges tiszt volt, még sem származott a papnak semmi különösebb baja utána .
- Bárcsak megszöktetné .
- Örülnék rajta.
Nézze csak, fiatal tanácsos barátom: lovag jön , aligha ez nem hordja ezután a felsőbb parancsokat, a mi közel állónak jelzi a veszedelmet .
A párbeszédnek ez esemény következtében vége szakadt, a tanácsosok a lovagot nézték az ablakon keresztül .
A lovag leugrott lováról, egyenesen a palota kapujának tartott , mely megnyillott előtte .
A palota ügyelője már alighanem ösmerte, mert mély tisztelettel hajlongott .
A lovag Beregi Miklós volt, ki ösmerte a palota ama részét, hol a börtönök voltak, és kemény léptekkel haladt föl a lépcsőn a terem felé, a honnan egykor Zrinyi Pétert s Frangepán Kristófot kisérte Mózes atya utolsó utjára .
Itt ült a fogoly Rákóczi Ferencz.
A XVI-ik század magyar főuri családjai között az ő családja foglalta el a legelső helyet, s az élő családok közül egyetlen magyar főur, kinek apja, nagyapja fejedelmi széken ült, a leggazdagabb valamennyi között, bár örökölt vagyonának felét, leánytestvérének volt kénytelen általadni hosszabb perlekedés után .
Beregi Miklós, midőn börtönébe lépett, Rákóczi mint ismerősét üdvözölte .
A herczeg fiatal, alig huszonöt éves ember volt, nevelése osztrák czélok szerint történt .
Volt ugyanis egy erős jellemvonása a magyar természetnek: a nagyjaival elkövetett méltatlanságoknak közös érzése.
Ez az érzelem nála nemzedékre szállott, majd a rokonszenves hagyományokban kiszélesült .
Az osztrák birodalom megalapitásának eszméjében ismerve volt e jellemvonás és számitott rá .
Rákóczi Ferencz a magyar nemzet szemében magyar herczeg volt: mert elődjei fejedelmi trónon ültek és hős anyjának magyar dicsőségét, hányatott sorsát ismerték az egész országban és anyjának ez öröksége vezéri helyet biztositott fia számára a nemzet életében .
Beregi Miklóst e szavakkal fogadá :
- Mi jót hozott számomra, vitéz uram ?
- Magamat, fenség .
- E szerint a császárnál nem birta Mózes atya kieszközölni szabadságomat ?
- Elég az, ha én engedelmet nyertem meglátogatására .
- A császár tudja, hogy nálam van ?
- Ő tőle szoktam kérni távozásomra az engedelmet .
- Mózes atya mit üzent ?
- Hogy szökjék .
- Azt nem tehetem, én maradok .
- Nem jó határozat.
A börtönből vérpadra vezet egyik ut, a másik a szabadság felé .
- Odakünt mi lenne szerepem ?
- A legdicsőbb, mit ember magának óhajthat: szabadsághős szerepe .
- Azt hiszi, haczra tudnám kelteni a magyar nemességet ?
- Azt nem.
A magyar nemesség aligha lázitható fel, de magával sodorja a nép, ha megkezdi a szabadságharczot .
- A nép, miféle nép ?
- A szegény nép, mely a magyarok között egyedül áll , milliókból .
- Mit szólnának az uri rendek ?
- Ha kibontva látja a zászlót, azok is mennek, elébb utánuk , később elébök; ez a természet rendje; a csatalovat zablája irányitja, a népet vezetői .
- Szép álom, melynek aligha lesz ébredése .
- Közel látom az álom ébredését.
Én a császárt szolgálom, de nem kevés időt töltöttem a mult években a magyar nép között is.
Ott tanultam a magyar történelmet és a népben látom a hazát fenntartó erőt .
- Ön jeles katona, bir mindennel, mi a vezérséghez szükséges , miért nem áll élére nemzetének?
Szebb ott halni, mint szolgamódra élni ellenségek között .
- Azért: mert második Dózsa Györgyöt látnának bennem: régi ösmert nevünk nincs.
Ezt nem én mondom, a bátyám állitja s igazsága van.
Én megcsinálom a forradalmat, de annak egy nagy nevü vezérre van szüksége, a milyennel fenséged bir.
Van erőm, nincs nagyravágyásom.
Nekem nincs szükségem semmire.
A sikert a népnek adnám, magamnak nem tartanék meg semmit .
- Nagy és jó szive van.
Ha mégis ön vezetné a magyar szabadságharczot, mint jó katona, hogy vélné azt szerencsés kimenetelünek?
Mily erők főbb kihasználása vinné azt diadalra ?
- Elmondok a magyar történelemből egy elfelejtett jelenséget a következőkben: Magyarország királyai közül a legnagyobb király, Mátyás, nagy erejét a népben találta.
Volt -e valaha jobb királya a magyarnak?
Volt -e fényesebb a nemesség, mint akkor? ő alapitotta a fekete sereget, ezzel a pórnak is alkalmat nyujtott arra, hogy fegyvert foghasson hazája védelmére, s annak dicsőségéből részt vegyen.
E sereg előtt mindenki meglapulva hajtotta le pártos fejét és hódolt királyának, kinek jó szeme vala: rög között keresgélt és gyöngyöt talált.
Halála után mindenki a sereg romlására tört, mig végre polyvaként szétszórták.
A nép előtt ennek megsemmisitésével beborult minden , egy kis fény maradt csupán elméjében: a fekete sereg dicsősége.
E fény vonzott , s a nép vérbe fuladt; de mig vér csereg ereiben, addig visszatér a régi idők emlékéhez, s szabad hazának, szabad lakója óhajt lenni.
Hazám szabadságát a nép általános fölkelésében látom biztositva .
- Hogy ajánlhat ilyet egy császári tiszt, a ki a föltétlen hatalom személyesitőjének védője ?
- Az a kérdés, keressük -e az igazságot, mely sikerre vezet?
A pápa azért nagy, mert koldusokért imádkozik; minden hit atyja az ember szeretetét irta vallása lapjaira, minden győzelem csak akkor győzelem, ha a kiomlott vércseppek szabadság fájának gyökerét öntözik; minden halottnak elröppenő lelke egy darab, a szabadság eszméjének épületéhez.
Ha ez nem igy van, akkor a holtak utolsó sóhajai átkot hörögnek; a zászló ámitó rongy, az érzelmeket sodró jelszavak hazugságok; a hálaadó ima: bűn.
Egy nemzet szabaditójának mindenkit egyenlően kell szeretni, hogy erőssé legyen hatalmában a millió szivek harczra kész tüzén .
- Az igazságban van a czélszerüség ?
- A szerencse is.
Egyszerü, nyers katona vagyok, ki fölmelegszik most már, a honszerelem alvó parázsánál is.
Egyetlen kornak a hőse sem működhetik a nélkül, hogy környezetével alkura ne lépjen, hacsak saját erejével nem tapos utat magának.
Ugy tudom a bátyámtól: fenségednek czélja a magyar szabadság vezérének lenni.
Üdvözlöm, de ugy viheti diadalra, ha annak szerencséjében ember és nemzet részesül .
- A nép fellázitásához nincsenek embereim .
- Oda nem szükséges izgató, a nép izgatott.
Látná falvaikat , melyek kalásztenger gyürüjéből emelkedtek ki, mint a gyürü köve, kifosztva , romba dőlve, a mint hamvaik füstölögnek!
Ha kihülnek a hamvak, a szél hátra veszi pernyéjét, szétszórja a dudvát termő földeken, mit eke régen nem szelidit.
A lakosság sok helyről elbujdosott, sok helyen otthon öldösték le.
Az egykor buzával tölt vermek az ürességtől bedőltek.
Telve van siralommal régen minden napja a magyar népnek s vak remény hinni többé másban, mint saját erejében .
- Koldus néptől várni sem szabad több áldozatot .
- Csakhogy koldus nép nincs.
Éhes, rongyos, üldözött lehet, de koldus nem, mert a szivek mindig gazdagok, csordultig telve nemes lánggal.
A nép kitüzi a zászlót magától, fenséged szerepe következik azután .
- Mózes atya is ekképen beszélt, s valóban aligha, ez nem lesz végzetem .
- Jól mondja.
Vén ember ő, gazdag tapasztalattal, fenségednek ez a végzete.
Ha itt marad, elébb-utóbb életét veszti, ha bármely részére buvik a világnak, ott a magyarok kutatják fel kiknek vezérre van szükségük.
Itt gyülölet, veszedelem és halál; ott szeretet, dicsőség és babér .
- És mondja, vitéz ur, az európai hatalmasoknál biztosan lesz pártfogóm ?
- Mózes bátyám ezt is elrendezte.
A franczia nagykövetségnél van Iszály barátom, rendkivül ügyes, jeles ember .
- Bizhatom benne ?
- Bizhatik, mert ő csak engemet szeret a világon s kérésemre mindenre hajlandó .
- Jó, tehát elfogadom a vezérséget, ha arra a magyar nép felhiv .
Ha azt az utat jelölte ki számomra végzetem, megindulok rajta .
A komor börtönfalak talán az egykor halálra indulók utolsó óhajtásait hallották e szavakban .
Elképzelhetetlen néma erő hajtja a vaksors kerekét: a bakó, vagy a népek nemtője tartja kezét némely főn s egy csapás: legördülhet e fej; egy csók és kitör isteni utja felé, hatalmas elmével .
Ki magyarázza ezt meg?
A szivek és lelkek magyarázója!
Virágos kertjében ül a leány, szeme les, szive vár valakit.
Ketten közelitenek hozzá : egyik viszi az élet mézét, a szerelmet; másik viszi az érdek mérlegét.
A leány tudná, kit válaszszon s attól függ boldogsága: az a láthatatlan kéz védi -e , mely boldogságot oszt?
Álmok valósága, ébrenlét szemfedője keringőznek egymás felett, együtt futnak préda után és a préda: pálmája a győzőnek, - dicsőséggel vagy sározva azon a mezőn, mit az életnek a vaksors kiterít .
A börtönben egyetlen szék és egy durva imazsámoly volt.
A vasember leült az imazsámolyra és nyugodtan mondá :
- Ma éjjel itt hagyjuk a börtönt .
Rákóczi meglepődve kérdé :
- Lehetséges ily gyorsasággal ?
- Csak igy lehetséges .
- Megvallom: Mózes atya bár biztatott, de én nem hittem, hogy képes legyen ily hamar megkisérleni a szökést .
- Azért küldött engem .
- Önt? kinek oly sok dicső tettét emlitik a katonanövendékek előtt, a kiről a bécsi nép közmondásban mondja: "Lipót alhatik, a vasember kakas éberséggel őrzi. "
- Azt hiszem, fenségedet is átviszem a magyar határon .
- De elveszitheti érettem jövőjét .
- Legyen nyugodt a felől, a császár öregszik, s nem óhajt több vérpadot látni álmaiban; az én jövőmet homály fedi; de a cselszövésektől nem félek, a császár megszokott és a megszokott ebet nem verik el .
- De mi történik a börtönőrökkel, vagy a parancsnokkal ?
- Bizonyosan bünbakot szereznek közülök.
A kormánytanács tajtékozni fog dühében, ha a szökést megtudja és senki sem lehet biztos boszujuktól, kivéve azokat, kik a császár környezetéhez tartoznak.
A császár nem tür ellenkezést, a hol családapa és e család környezete.
Sokszor fejökhöz verte azt az elvét: hogy a kormánytanács müködésének ott a nagy birodalom , környezete közé ne dugják orrukat, mert nem lesz oka, ha valaki leszeli .
- És hová megyünk ?
- Lengyelországba.
Én kisérője leszek, mig a Magas Tátra biztos völgyeibe érkezik.
A magyar nép mindenütt elkészitette az utat, őrizni, védni fogja.
Van egy ember, kinek nagy oka van rá, hogy egykor vezére legyen fenséged és dajka gondosságával fogja utját egyengetni .
- Köszönöm, barátom.
Ön is ott lesz, a vasember: akkor biztos az ut.
Ki az az ember, a ki velem jön ?
- Sie Lőrincz.
Ott vár bennünket a város kapuján tul és behozza a lovat még ma, a melyikre fenség fog ülni .
Beregi Miklós estefelé jött ki Rákóczi börtönéből, elővezetteté lovát és azt mondá a parancsnoknak :
- Ma este eljövök még a fogolyhoz, vigyen hozzá be egy öltözet katonaruhát, ugy látszik, kedve van katonásdit játszani .
A parancsnok utána nézett a lovagnak, vén katona volt már és boszusan dörmögé :
- Nem értem a dolgot; de nem is kutatom.
A magas lovag császári parancscsal bir, mely kimondja, hogy a lovag tetteit semmiben sem akadályozzuk .
Hódolattal engedelmeskedem: mert ez a foglyot vagy megöleti, vagy megszabaditja és én egyikről sem akarok tudni semmit.
A ruhát beküldöm, helyökre állitom az őröket, az őrök tisztjét kirendelem, és alszom nyugodtan .
Beregi Miklóst már a főtéren várta Sie Lőrincz a lóval .
Esteledett.
A járókelők fogytak, vizet vivő lányok pajzán kaczagása deritette a főtér mogorvaságát, s ezeknek nem tünt föl az idegen öltözetü ember a toporzékoló paripákkal .
Sie Lőrincz köszöntötte Beregi Miklóst, és átadá a vezetékló kantárszárát, ki örömmel mondá :
- Lőrincz bátyám! szándékod valósul.
Várj a kapun tul bennünket , én igéretemet beváltom a Szabad Földek lakóinak .
Sie Lőrincz felelet nélkül bólintott fejével, Beregi Miklós pedig egy keskeny utczába indult s egy magas ház kapuján bekopogtatott .
A kapu kinyilott és a két ló horkanva ágaskodott föl .
- Mi az ördög lelte lovaimat, tanácsos ur!
Önhöz van szerencsém ?
- Tanácsos vagyok, lovag ur; vajjon engemet keres ?
- Önt keresem, uram; de mi van udvarában, hogy e lovak igy nyugtalankodnak .
- Cserzett bőr, lovag ur.
Ez a polgári foglalkozásom, s jó hasznot hajt .
- Igy már értem a lovakat.
Hiába nevezzük azokat oktalan állatoknak, kedves tanácsos ur, megérzik a hóhérszagot .
- Bocsánat uram!
Én csak a száraz bőrt veszem .
- Vigasztalódjék kedves ur, akkor a lovak félreértik önt .
Az udvaron egy erős szilfa derekához kötötte a lovakat és a tanácsos nagy kelletlenül egyik szobájába vezeté, hol alázatos hangon kérdé :
- Minek köszönhetem a látogatást, lovag ur, s kihez legyen szerencsém ?
Beregi Miklós különös jókedvében volt, kaczagott, mit régen tett és a nála elmaradt fiatal nyegleséggel veté le magát egy székre .
- Le sem ültetne, kedves tanácsos ur, talán arczomtól ijedt meg ?
Oh! édes uram.
Akkor lett ez olyan barázdolt, midőn önök puha ágyukban aludtak .
Beszéljünk egy keveset és szivesen bemutatom magamat.
Emlékszik egy papra a régi időkből, ezelőtt harmincz évvel ?
- Lovag ur, igen sok papot ismertem .
- Meghiszem, de a ki hetven éves korában is foglalkozik mesterséggel, annak jó emlékező tehetsége lehet .
- Nem is panaszkodom emlékező tehetségemre és sok papra emlékezem .
- Ezelőtt harmincz évvel itt különös esemény történt .
- Igaz, de mi nem voltunk okai .
- Nem vonom kérdőre, csak emlékébe idéztem.
Ekkor este, künt a temetőben, találkozott egy pappal ?
- Oh, igen.
Mostanában is többször láttam a tartományi palotába menni, vagy onnan kijönni .
- Ez azért van, tanácsos ur, mert a tartományi palotának ismét érdekes vendége van, a ki nem szándékozik az önök városházához .
- Higyje meg, lovag ur, mi sem óhajtjuk.
Elég szerencsétlen szabálya a városunknak, hogy minden halálra itélt, a városházából indul a vesztőhelyre .
- Ön derék ember, ha igy gondolkodik, és az a pap jó helyre küldött önhöz .
- Mi czélból ?
- Csak azért, hogy szivesen lásson .
- Ezt örömmel teljesitem .
- Tehát emlékszik rá ?
- Most már jól emlékezem .
- Ön jelentette fel, hogy agyonszurt egy tisztet .
- Uram, ezt nekem esküm parancsolja !
- De az a tiszt megtámadta a papot és ha kardja nincs, mit öntől vett ?
- Akkor a papot szurja agyon a katona .
- Talán nem; de önnek igy is jó hinni .
- Én máskép nem hihetem .
- Följelentette volna -e a tisztet ez esetben, ha a papot leszurja ?
A tanácsos habozott .
- Mondja kérem, ugy -e elhallgatta volna !
- Talán .
- És az eskü ?
- Uram az eskü büntett földeritéséről szól és egy tiszt magasabb rangban áll egy közönséges gyóntató papnál, kit joga van egy tisztnek büntetlenül megölni.
Lovag ur!
Egyszerü polgár vagyok, nem tehettem máskép, és a mint tudom, a szerzetesnek sem lett semmi baja .
- Ahogy irányitjuk itéletünket; de önt megjutalmazták a följelentésért ?
- Első tanácsos lettem .
- Lássa, első tanácsos ur, én öcscse vagyok annak a papnak .
A tanácsos remegni kezdett és a gondolatok egymást kergették agyában .
- Uram, mit akar velem ?
- Csekélység az egész .
- Ön a tartományi palotából jött ?
- Onnan jöttem .
- Talán meg akarja szabaditani a foglyot ?
- Erről ne beszéljünk .
- Ön a császár tisztje .
- Szerencsém volt szolgálni ő felségét .
- Azt hiszem, semmi államellenes dolgot nem kiván tőlem .
- Semmit, uram.
Csak arra kérem, tartsa ön a város kapujánál e két lovat, mig érte megyek, és akkor nyittassa föl a kaput, hol városi poroszlókból van az őrség .
- De, uram ...
- Semmi ellenvetés, tanácsos ur.
Ha ott nem lesz, érte megyek és viszem.
Jobb lesz, ha megteszi annak a papnak az emlékeért, kinek pártfogására bizton számithat, csak első legyen, ki elmondja neki: hogy velem találkozott .
A tanácsos hosszu szünet után szólalt meg :
- Megteszem, lovag ur és az éjjel indulok ahhoz a paphoz.
Hol találom meg ?
- A bécsi Ágoston szerzetesek kolostorában, keresse föl Mózes atyát .
Beregi Miklós e párbeszéd után belépett a börtön ajtóján, hol Rákóczi átöltözve várta .
- Készen vagyok, csakugyan menekülhetek?
Olyan csodálatosnak tünik föl előttem szabadulásom biztossága .
- Jön a veszély utánunk.
A miniszterek fogukat csikorgatják majd tehetetlen dühökben és nem lesz olyan lépése, hová azoknak az ujja el nem ér .
- Ah! ettől nem félek.
Ha szabaddá leszek, ott lesznek körülöttem hiveim .
- E szerint indulhatunk .
- Mily jelszóval hagyjuk itt e börtönt ?
- Istenért, hazáért, szabadságért .
- De szép jelszó, vitéz ur.
Ha valaha Magyarország szabadságáért küzdhetek, ezt választom jelszómul, és ha zászlóm lesz, ezt iratom rá .
- Menjünk, fenség.
Szebb hősnek lenni, mint jámbor báránynak, mely megadással hajtja fejét a kés alá .
Kopogtatott, a börtönajtó megnyilt, s azon a szolgálattal megbizott százados nézett be .
- Százados ur a levegő itt dohos és penészes.
Foglyukat magammal viszem a szabad levegőre .
A százados kinyitotta az ajtót .
- A mint lovag ur akarja; parancsom, hogy engedelmeskedjem .
- Gondos parancsnokuk van, százados ur, kisérjen el a kapuig .
A százados elkisérte őket.
A kapuőrök tisztelegtek és a másik perczben Rákóczi a tartományi palotából kilépett a szabad levegőre .
Beregi Miklós megfogta a kisérő tisztnek a kezét .
Fiatal ember volt az, szép, szőke bajuszszal, ábrándos kék szemekkel .
- Százados ur, egy jó tanácscsal válok meg öntől, mielőtt visszatérnék .
- Parancsoljon velem, lovag ur.
A jó tanács sohasem árt .
- Megmondtam a parancsnoknak, hogy a ma éjjeli szolgálatot tevő tisztet még az éjjel küldje el Bécsbe egy levéllel.
Kérem, fogadja meg annak szavát, a kihez küldik - ne jőjjön ide vissza többé, előléptetése nem marad el , csak egy évig legyen távol.
Az az ember, kihez megy, minden veszedelmet elhárit fejéről .
- Köszönöm, lovag ur.
Értem, mit akar tudtomra adni: elviszi foglyunkat és engem föl akar menteni a vizsgálattól.
Nem félek tőle, a parancsnok minden bajtól megvéd, utasitása szerint jártam el és szeretem leányát, nem tudnék nála nélkül élni egy hosszu esztendeig .
- Szép az állhatatosság, százados ur; de vigyázzon, ha kedvese angyal, nehogy ön is azzá váljék.
Én intettem .
A százados később csakugyan életével lakolt: a kormánytanácsnak vér kellett, s ő lett az áldozat .
Nem ugy a tanácsos, ki talán életében sem fogta eleven paripák kantárját.
Midőn a lovagoknak látszó alakok hozzáértek, remegve mondá Beregi Miklósnak .
- Siessen, lovag úr!
Kocsimban be vannak fogva a lovak, azonnal indulok Bécsbe arra a helyre, a hová küldött .
Beregi Miklós átvette tőle lovát, a másikat Rákóczi vezette előbb a faltól .
- Fogja a fenség kengyelvasát, kedves tanácsos ur s tartsa élete legszebb perczének a jelen pillanatot .
A tanácsos némán engedelmeskedett a vasember szavainak, kinyitotta a kaput, ő is kocsijába ült és csakugyan Bécs felé forditotta kocsija rudját .
Sie Lőrincz nem messze várta a két lovagot, és annak az embernek , kinek nem volt már öröme, födetlen fejjel nézett az égre .
Csillagot látott, fényeset .
Azután neki a veszedelemnek egy országon keresztül, hol minden bokor édes tanyára várta őket, mégis ott kelle hagyniok, futni előle, mint az üzött vadnak; de lovaik dobogása után fölhangzott mindenütt :
Szabad lett Rákóczi !
Első kapavágás.
Az 1703-ik év kora tavaszán öntötte el a kiáradt Tisza az égő Nagy-Kunság földjét.
A tüz, a viz, birkózott egymással.
A viz lett a győztes .
Ráfeküdt a földre s mint a tengerszélek árjain, megcsillant itt is tükrének fodra .
A két elem harczából a gőzpára szennyeskedett a viz fölött; de megjött a Mátráról a régi ösmerős forgószél, ez ölébe kapta, átnyalábolta, s elrohant vele.
A megfoghatatlan megfogta a másik megfoghatatlant: a szél a gőzpárát .
Később a viz is sekélyebb lett, a mint a Havas alföld és a Balkán széleken apadt az öreg Duna, a Tisza is rohant Titel alá.
A fekete erdőtől a fekete tengerig, az óriás folyótestnek millió ere, számtalan csatornája, pupja , szemölcse, megérzi: tele van -e a torokfő, vagy éhesebb -e a tenger-száj .
A tenger pedig rengeteg vizével egy iszonyu örökszomjuság, vedrei a csodás nagyságu folyótestek, melyekkel a messzeföld forrásaiból merit .
Virágos május hónapjában már sok helyen fölszáradt a föld, fekete mezők terültek a szemhatáron, de sehol nem ékesité virág .
Egy ember látszott, mintha mozogna a néptelen földön.
Az ember kitárta karjait a fekete mező fölött .
Sie Lőrincz volt .
Leborult a földre, mintha imádkoznék; de nem imádkozott : megcsókolta a földet .
A száradt földre, a csók után ugy látszott, mintha néhány esőcsepp hullott volna; nem esőcsep: könycsep volt, Sie Lőrincz szeméből .
Szent volt előtte ez ujföld, melybe szivének boldogságait temette .
Gyönyörködött a legigazabb, átható fájdalommal .
Föld már van.
A régi, melyet ősei vére szentelt, ujra előtört tüzből, vizből, kitárva keblét a magnak, hogy milliószor visszaadja majd .
- Áldott legyen e föld - susogá .
Ámde az ősök földje, melyet örökül rá is hagytak: Szabad Földek voltak, s ez már nem az .
Elkomorodott a gondolatra .
Mellette a földön hevert egy hosszu tölgy-ág, talán póznának vágta a Csereerdőből ?
Vállára vette és elindult .
Kikeresett egy emelkedettebb részt és elővett egy piros - fehér - zöld selyem vásznat .
A vászon derekára volt tekergetve s inge eltakarta, mintha félt volna, hogy mások is meglátják .
Hozzákötözte a pózna végéhez és kapa helyett körmeivel ásott egy mély lyukat, hová a pózna másik végét lebocsájthatta.
Ez volt az első kapavágás az uj földön .
Aztán letömte a kiásott földet öklével .
A szél egyenesre futta a selyem vásznat s ott lengett a levegőben egy gyönyörü zászló .
Rajta arany betükkel csillogott a füvetlen, virágtalan föld felett :
Istenért.
Hazáért.
Szabadságért .
Messze látszott a zászló, s napok mulva jöttek szemlélésére azok a félmeztelen alakok csík-meredgyüjökkel a Jászságból, még egy utat téve alakoskodással; de látni a csodát.
Mert az a zászló azt jelentette, hogy tovább nem türik a Szabad Földek szolgaságát: itt az idő, itt a tavasz, itt a lobogó .
Sie Lőrincz adott az érkezőknek utasitásokat, azokat elhordták faluról-falura .
Nagyobb csapatok is jöttek a zászló alá, mintha gyülést akarnának itt is tartani .
Tiszta májusi nap volt.
Az emberek körülállották, egy öreg ember oda lépett Sie Lőrinczhez :
- Hallod -e, Lőrincz testvérünk!
Készen vagyunk immár a tettekre .
Nézd, mit mond e zászló?
Neked rémitő veszteséged volt, és mi téged választottunk vezetőnknek, te nem lehetsz áruló soha !
Sie Lőrincz lesütötte szemeit és busan rázta fejét .
- Szeretlek benneteket, bátyám, de vezéretek nem leszek.
Ne legyen mi közöttünk első senki.
Vezérünk lesz, mert a népnek vezér kell, ki egyuttal az országé is legyen.
Veletek megyek, hozd a lobogót.
Téged illet .
A vén ember nagy büszkeséggel lépett a zászlórudhoz, hogy kivegye a földből és a körülállók némán várták, hogy kezébe vegye, elinduljon előttük , százak, majd ezrek által követve .
Hozzá akart nyulni a rudhoz, és hangos kiáltással ugrott attól vissza .
- Nézzetek oda !
Sie Lőrincz volt az első, a többiek is előre nyujtott fejjel közeledtek a zászlórudhoz .
A vén ember kinyujtott karral mutatott rá .
A ki megnézte, visszafordult s helyet adott a többinek, mindenkit elfogott valami forró borzongás, valami kimondhatatlan öröm .
Egy orditás hangzott a pusztaságba :
- Rügy !
A vén ember még most is ott állott mereven Sie Lőrincz meggörnyedt alakja mellett s hangosan kiabálta :
- Rügy! az első rügy az uj szigeten.
A rügyből bimbó lesz, levelet hajt, ágakat nevel, koronájával öleli majd a zászlót.
Ne nyuljunk hozzá : nőjjön, terüljön, lombosodjék, uralja ezután fakadó szülötteit e földnek; a rajta lengő zászló adja meg nevét, legyen szabadság fája !
A fa, a rajta lengő zászlóval ott maradt.
A földmüves mindennap csodálva nézi a természet munkáját; a megeredt fa-ág is csoda volt előttük .
Sie Lőrincz elvezette őket, másnap reggelre ott voltak a Mezős-dombon .
A Mezős-dombon valóságos tábor gyült össze, a Szabad Földek lakói megtartották szavukat, ott volt mind, a ki erős, bátor a fegyver használatára .
Mindnyájan tudták ekkorra, hogy ki van tüzve a zászló, melynek betüi hirdetik :
Istenért.
Hazáért.
Szabadságért .
Háromezernél többen voltak .
Ezer lovas állott harczra készen, könnyü, tüzes vérü lovakon .
Kétezer gyalog nehéz haraggal szivében .
A gyalogosok fegyvere a nyélre egyenesen rászoritott kasza, a lovasoké hegyes tarkóju fokos, kurtanyelü csákány .
Midőn Sie Lőrincz megérkezik, körülfogják a vének s kevélyen mutatják a tábort .
- Meg vagy elégedve, Lőrincz ?
- A Jászság, a Kis-Kunság, előjött szavaidra .
- Előre!
Tettek nélkül nem térünk vissza .
Sie Lőrincz nyugodtan felelt :
- Én is megtettem kötelességemet.
A Tiszától Lengyelországig várja a nép zászlónk kitüzését.
Ellenségünk nem tör össze bennünket, ha véreink nem hagynak el.
Fuvassátok meg a kürtöket, hadd sikoltsa el a tárogató a mi édes nótánkat, szabad földek keservéből fakadt az, szabad emberek örömmel kevert bánatát búgja.
Rajta!
Ez lesz a harczi dal, melynél rohannak a vágtató paripák , ágyugolyóktól dübörög a várak fala; cseng a szabadság riadója.
Rajta!
Hadd fujják a kürtöt, tárogatót!
Hivjátok elő a hegedősöket, hadd énekeljék; eljut e dal hegyek barlangjaiba s végig nyargal a rónaság hátán, minden hangja a mi szavunk lesz.
Rajta: Istenért.
Hazáért.
Szabadságért .
Sie Lőrincz boldogságát látta közeledni .
A tárogatók hangja felharsant, eljöttek a hegedősök énekelni a Szabad Földek harczi indulóját .
Sie Lőrincz ajkai lázasan mozogtak, bele akart kiáltani az énekbe , de nem birt roppant boldogságától.
A vének hozzá mentek s megijedve látták lázas állapotát.
Beszéltek hozzá és egy öreg részvéttel kérdé tőle :
- Mi bajod, Lőrincz ?
Az a láz hatása alatt felelt :
- Azt hittem, megöl a boldogság .
- Mi az ?
- Ugy -e nem tudod?
A sereg, mely a mi földünket elpusztitotta s fölkonczolta népét, holnapután a Jászságon vonul keresztül, tőlünk alig egy órajárásnyira.
Pumilló, a sereg vezére nincs velök, ott maradt erdélyi állomásán s a seregnek a mult évben Bécs környékén lakott része csatlakozott már régebben vele.
Hogyne volnék boldog.
A sereg Olaszországba indult , csatakészen megy s ti itt vagytok velem, mindnyájan!
A sors keze hozta erre őket.
Találkozunk.
Rajtuk kezdjük meg a vérkeresztelőt .
A vén emberek, a kik hallották Sie Lőrincz szavait, felkiáltottak .
Örömhir volt előttük, a mit hallottak .
Számban többen vannak egy pár százzal; de amazok fegyverzett régi katonák s az erő, győzelem részökön van; de csak a látszatban: a való , holnapután beszél .
Közönséges pórok valának, a hegedősök is azok .
A hir elfutott s mindenütt kitörő lelkesedést keltett .
Sie Lőrincz lóra ült s ekkor léptetett a tábor hátuljából hozzá Beregi Miklós .
Egyetlen az egész táborban, kinek jó kard volt az oldalán .
A mi ezután következett, az a bekövetkezendő emlékezetes kor első felvonása volt .
Pumilló egykori serege lassan közelgett.
Kémeik hirül vitték, hogy fölkelő tábor áll előttük és visszaemlékeztek a nagykunsági pusztitásra, most annak folytatását sejtették .
Győztek ott is, biztosak voltak arról, hogy itt is győznek, ha megtámadtatnának !
Egy parasztcsoport a pompás lovas századok ellenében !
Ha majd megraggyannak a nehéz lovasok sisakjai, vértjei , kirepülnek a szablyák, hallik a vezényszó, mi lesz akkor e koldus néppel , melynek lovassága a vénebb csíkhalászokból áll ?
Az átvonuló sereg legkevésbbé számitott arra, hogy Magyarország területén fölkelő csapattal találkozik és az egybegyülés okát a nép félelmében keresték .
Megtörtént ugyan a multban, az erdélyi fejedelmek vezérletével , hogy a nemes rendek a törökök által támogatva, az osztrák kormányok ellen hadat viseltek, de példátlan volt a magyar történelemben a pórok lázadása az ország szabadságáért .
Maguk is nyomorult szolgák voltak .
A Szabad Földek lakói, a félmeztelen csíkhalászok, legszebb ruháikban, paraszt fegyvereikkel vésték e napon a magyar történelem jövő lapjára a legszebb példát a hősiességről, melynél nagyobbat, tisztábbat azóta sem mutat történelmünk .
Ez a nap volt a magyar nép eltiport erejének ujjászületése .
A Mezős-domb előtt másfél óra járásra terült el a sikság, hol az átvonuló sereg megbizonyosodott az összegyült pórok támadó szándéka felől.
Az előcsapat hulláit itt találták .
Az osztrák századok összehuzódtak a sikság szélén s hátukat a Mezős-domb rétkarikájának vetették .
Ugrásra készültek, de az ugrással várni voltak kénytelenek, az alkony leszállott a sikságra .
De nem aludt senki.
A vén zsoldosok, kiknek nagy része Buda ostromához jött idegen csapatból és ott maradt osztrák szolgálatba, mindnyájan vad, kiaszott lelkü katonák voltak, érzéketlenek, kegyetlenek, nem ösmerve csak fegyelmet, parancsot, és e csendes éjben mégis olyan különösnek tűnt föl előttük a náderdők éles zizegése.
Sejtették, hogy az takarja a nép egyrészét előlük; az a náderdő pedig erősebb a várfalaknál, csak az ott lakók tudják utjait.
Mások előtt a náderdő rejtély, süppedő tavakkal, áthatolhatatlan hinármezővel, csalogató lidércz-tűzzel .
A némaság ijesztő volt előttük, és a náderdőben fölgyuló tüzektől a lovak horkanva hagyták abba a legelést.
A zsoldosok lovaik pányvája mellé állottak .
Éjféltájban hangot adott a náderdő, a zsoldosok hallgatták a hangokat.
Jámbor emberek zsolozsmája törte meg a csendet és a zsoldosoknak ugy tetszett, mintha az egész nádrengeteg énekelne .
A vén katonák morogtak, hogy oly rémessé vált éjszakájuk, ezekkel könnyü lesz elbánniok virradatkor, ha csakugyan fölkelők volnának .
A Szabad Földek lakói pedig Istenükhöz beszéltek :
És mint az árnyék ottan elmulnak .
Bánatosan szólt az ének, majd erősebbé vált és végre harsogott , mint a trombita :
Őrizz meg az idegen nemzettől .
Közönséges zsoltárok voltak ezek, melyeket a náderdő rengetegéből küldtek az Istenhez.
Majd magukról énekeltek, ez arról beszélt, a mi rájuk bekövetkezhetik, a halálról és ember embertársát siratta meg :
Reggel virágzik, este megszárad .
Az éneklés elmult, ismét beállott a csend .
Hajnalodott.
A rétből a megzavart vadmadarak elszállani igyekeztek .
A katonák idegesen rántották föl a pányvát, egy különös hangszer szólalt meg mindenfelől, mely sirt, zokogott, panaszkodott, üvöltött és mégis oly csodálatos tűz ömlött belőle .
A tárogatók szólaltak meg és utána a náderdő, most már nem bús éneket zugott vissza, hanem harczi dalt, mely mint a tenger forgataga, magával ragadta a zsoldosokat is .
Pumilló serege csatarendbe állott.
Jobbnak látták igy hallgatni azokat a megmagyarázhatatlan hangokat .
Ellenség nem mutatkozott sehol.
A századok megmozdultak, hogy haladjanak utjukon.
- Megtörténhetik, hogy a pórok nem is akarnak megütközni , mondák a századosok .
A náderdőnek sikságba kiszögellő nyulványán túl vették csak észre a lovas népet, mely elállta utjokat.
A lovas nép erős, koczka alakokba idomult át és a zsoldos századok, melyek egy rendszertelen tömeget vártak, az első meglepetés után keskeny sorokba akartak közéjük furódni .
A koczkaoszlopok azonban nem várták be a századok támadását , megmozdultak.
Mozdulásuk gyors volt, mintha egy irányzó kéz lőtte volna ki.
A másik perczben rajta feküdtek Pumilló seregén .
Mindenfelől ujabb tömegek érkeztek, a Mezősdomb felől elül jöttek a gyalogosok Sie Lőrinczczel, oldalról kisebb lovas csapatok bukkantak ki a rétből .
A haditerv kitünő, de veszedelmes volt, csak elszánt embereknek való .
A gyalogság előre tolta a századokat, az elől támadt lovasság pedig a gyalogságra szoritotta .
Pumilló serege egyik felől sem tudta visszavetni a támadást .
A pórok állása nem tágult, azzal küzdeni kellett , életre-halálra .
Hogy nem volt közöttük a nagykunok hóhérja, hallotta volna Sie Lőrinczet, mint orditja: Pumilló, Pumilló !
Sokáig tartott a harcz, hasonló a helvét pásztorok dicső csatáihoz.
Itt is, ott is egyforma jelszó volt a zászlóra irva, egyforma érzés égett az elnyomottakban .
Azokat a vén lovas csíkhalászokat oly ember vezette, a ki előtt maga a halál volt az utcsináló.
Beregi Miklós minden eltemetett halottért meg-megfizetett annak, a ki elébe került.
Sie Lőrincz nemcsak győzni akart , mint amaz, de boszut állani, véres boszut .
A két sereg végre egybe olvadt.
Ember emberrel állott szemközt s midőn a nap delelőre ért, a Szabad Földek lakóinak ajkán elhangzott a győzelem kiáltása .
Nem kellett üldözni az ellenséget, ott hevertek azok az ütközet mezején, barát, rokon, testvér, apa és fiu egymást kereste az élők között vagy az elhullottak sorában .
Aztán összehordták az elesetteket, külön az ellenséget, külön az övéiket .
Két halom emelkedett, távol egymástól.
Az egyik kisebb, a másik nagyobb A kisebb a magyaroké, a nagyobb a zsoldos seregé.
Azt mondák a kisebbre: örömhalom, mert édes a boszu; a nagyobbat elnevezték Jajhalomnak , hadd legyen nekik is emlékeztetőjük .
Volt már fegyver.
A fokosok mellé kard, pisztoly; a kaszák mellé láncsa, puska.
A küzdelem megkezdődött: az Istenért, a hazáért, a szabadságért .
Megállni többé nem lehetett, nem is akartak.
Vezérre volt szükség , kinek neve ösmeretes legyen mindenütt a hazában .
Beregi Miklós Rákóczi Ferenczet ajánlotta .
Volt már dicsőség, győzelem, csata-dal.
Mind fel kell ajánlani a nép önfeláldozó készségével együtt .
Ki megy érte ?
Idegen hazában; idegen földön él, ki van üzve honából.
Ki viszi el hozzá a hirt, hogy jöjjön haza?
Van már sereg, mely várja, a mely királyául tekinti .
Rákóczi Ferencznek van neve, mit egész Európában ösmernek .
Felesége révén rokonságban áll uralkodóházakkal.
Anyja vértanu volt és hőslélek, asszony: kiben érczczé keményedett a sziv magyar büszkeségében.
Ki nem hajolt, nem tört: de könyeit hullatá, szomoru számüzetésében, a Márványtenger partján .
Magyar férfiak örök dicsősége ez az asszony, melyhez hasonló nem volt a főbbek között .
És Rákóczi Ferencz, fia ennek a hős asszonynak, Zrinyi Ilonának .
A vének tanácsában, mely a győzelmes csata után összegyült ismét a Mezős-dombon, hangzottak el e kijelentések .
Huszonnégyen voltak s keresztbe font lábbal ülték körül Sie Lőrinczet, de még vártak valakire .
- Soká jön a fiad, Lőrincz, - szólott egy vén, nála nélkül nem határozunk .
- Ő csak később jön elő, addig végezzünk, szándékát tudjuk .
A vének megnyugodtak a válaszban és folytatták a tanácskozást .
Leginkább Sie Lőrincz és az előbbi vén beszéltek .
- Beszéld el, Lőrincz, hogy áll másfelé a fölkelés ügye .
- A nép mindenütt várja az általános kitörés óráját, a magyar Kárpátok völgyeiben is készen vannak a fölkelésre.
Több helyen össze is sereglett a nép, a szolgaságot tovább tűrni nem hajlandó .
- Urak, nemesek csatlakoznak -e majd hozzánk ?
- Csatlakoznak.
Ők lesznek majd szine a szabadságharcznak, mert értelmesebbek, bár nem lelkesebbek .
- Helyes.
Azt beszéltük, hivjuk haza Rákóczi Ferenczet vezérül; de a Szabad Földek lakóinak fiad legyen a vezére, a tiszántuli nép is mellénk áll .
Sie Lőrincz lehorgasztotta fejét.
A Szabad Földek lakói azt hitték: Beregi Miklós, Sie Lőrincz fia, a kivel rendelkezhetnek, mert közülök való .
És mindnyájan bámulták .
Csodatetteiről megszakitás nélkül beszéltek az ütközet óta .
- Micsoda hős, milyen vezér!
Még nem vagyunk keze alatt két hét óta és vele megrohannók magát a poklot .
Azt hitték, Rákóczi küldte közéjük .
Ha Sie Lőrincz elárulja: kicsoda Beregi Miklós és mi volt, azonnal föllép ellene a gyanu és a hóhérok ma nem feküdnének a halom alatt .
Azt ma sem szabad még elárulni .
Beregi Miklóstól senki sem kérdé ezideig: ki volt.
Egyetlen kételkedő megjegyzés ellene a rút hálátlanság magvát hintené .
Szomoruan válaszolt a kérdésre .
- Meguntatok, hogy engem nem tartatok arra méltónak ?
Önzőnek tüntette föl magát a vének előtt.
Ő volt a kezdője a fölkelésnek, maga részére kérte tőlük a kitüntetést; pedig emésztő kín lobogott önzésében .
Nem engedheté, hogy Beregi Miklós elhomályositsa nagy katonai tudásával amazt, kinek neve sulylyal birt az országban mindenütt .
Ezt lázadónak tekintenék, amazt felkelőnek és hivatottnak .
Beregi Miklós iszonyu bosszut állott ő értök, majd megtalálja az máshol is a maga utját .
Első az ösmert név, a hivatott, azt kell magasra emelni .
A nép nagy gyermek, játékaiban válogat .
És Rákóczi méltó a vezérségre: tiszta jellem, nagy sziv.
Ha az a nagy sziv, erős sziv is tudna lenni !
Ezeket gondolta egyszerü eszével, mit azonban a megpróbáltatások köszörüje kiélesitett, és jól itélt .
A vének megnyugodtak szavában s másnap utra keltek Lengyelország felé, meghivni Rákóczi Ferenczet vezérül .
Rákóczit Drodoviczében találták meg, ők voltak az első fecskék , kik hűségről beszéltek, és győzelemről vittek hirt .
- Mindenkinek van rendeltetése.
- E szavakkal bátoritá magát, s ime az út nyitva már előtte .
Elfogadta a Szabad Földek véneinek meghivását s ezzel belépett a történelem szinpadára .
Nem mult el ezután nap a nélkül, hogy ne érkeztek volna hozzá küldöttségek.
Előkelő nemesek és rongyos alakok.
Ez utóbbiaknak nem volt egyebök szivöknél, életüknél, nem ajánlhattak föl semmi drágaságot a haza oltárára, csak ezeket .
Legnagyobb ajándék, mit ember adhat .
Beregi Miklós odahaza maradt kis táborával.
Minden napot munkában töltött; hadi dolgokra tanitotta őket .
A vének tanácsa három hét multával vissza érkezett s tudatták a néppel, hogy Rákóczi elfogadta a vezérséget s ekkorra átlépte a magyar határt .
Rákóczi haza küldte őket, veszteglést parancsolva, mig fölhivása meg nem érkezik .
Nemsokára megjött az is .
Most már ki kell lépni a világ elé.
Magasan kell lobogtatni a zászlókat, mit a vének hoztak Rákóczitól .
Fölhangzott a harczi induló s meg sem állottak a Tiszáig .
Mi volt nekiek ez akadály, az a széles viz !
A csíkhalászok szerelmesek voltak a vén folyóba, mely mocsaraikat táplálta .
Gyékénykévéket vágtak a gyalogosok feje alá és egy kévével négyen is átusztak .
A viznek ösmerték a párnáját .
A lovasok hosszu vonalakba ereszkedtek a folyóba.
Ezek sem féltek a vizi uttól, minden csikó szilajménesben nőtt s folyóhoz járt itatóra .
Szekereik alsövénye alá is nád, gyékény kévéket raktak; egy ember megfogta a szekér rudját, a hány hozzáfért, tolta .
Sem emberben, sem lóban, sem podgyászban nem esett kár.
Az átkelés sikerült .
Az utolsónak maradt lovascsapattal usztatott át Sie Lőrincz és Beregi Miklós .
Közepén voltak már a folyónak, midőn a partra egy szőrcsuhás pap érkezett öszvéren .
A pap beleugratott öszvérével a folyóba és utólérte őket .
Beregi Miklós mellé usztatott s megfogta kezét .
Az meglepődve fordult vissza.
Az érkezőben felösmerte Mózes atyát .
- Hol jársz itt, édes bátyám? - kérdé tőle .
- Téged kerestelek .
- Mi hirt hozasz ?
- Tőletek jött a hir: Pumilló seregét iszonyuan elpusztitottad .
- Megérdemelte .
- De Pumilló él .
- Mindenkinek eljön a maga órája .
- Gyönyörü kis sereggel indultok Rákóczi elé .
- Bátor és hű minden katonája .
Parthoz értek .
A sereg már ekkor haladt, lengett a zászló, búgott a tárogató , villogtak az aczélok.
A szekerek elé fogott lovakra is felültek a hajtók .
Beregi Miklós kinyujtotta karját .
- Nézd, édes bátyám !
- Látom.
Meghajlok nagysága előtt.
Benne nemzetem ébredését látom .
- Jösz velünk ?
- Hadd menjenek azok győzelemre s te öcsém nem mehetsz velök tovább !
- Nem mehetek ?
- Nem, mert Zrinyi János beteg .
A honfi bűne.
Beregi Miklós ott állott a Tisza partján, előtte elhaladt a lelkesült sereg .
Merre elvonul, az mágnessé lesz, mely magához vonzza a vasdarabkákat, ez is felszedi a népet magához, uszálya nő, szabadságért rajongókból .
Ha vezeti őket, szabadsághős lesz belőle.
Kunyhókban nevét dicsőitik, emlékét firól-fira adja a nemzedék .
A Szabad Földek lakói úgy értelmezték a szabadságot: szabad legyen a haza, szabad legyen az otthon .
Ők szabadosak voltak otthonukban.
Minden ház, minden törzs élvezte az önállóság gyönyörét, nem ismertek más urat, csak a haza, vér és pénzadóját .
A Nagy-Kunság elpusztitása, a Szabad Földek jobbágygyá minősitése, a bosszu és szolgaság nyüge hivta fel őket, hogy nemzetük sorsát kihivják, fellázadva a szolgaság ellen .
Ez eszmének kiegészitéséül egy népvezér kellett, kiben honszerelem, emberszeretet élt .
Emberszeretet, ki nem kivánja más javát, mit a rövid élet dúsabb élve nyujt, de az összeségnek sejteti óhaját, kiérdemelve hazája szabadságának megküzdésével .
Egy szép nóta volt a nép óhajtása, mit nem a dal szövege magyaráz , hanem zenéje búsongó hangja értet .
Beregi Miklós értette a népet.
A szabadság tiszta fogalma élt akaratában.
Nyitva volt útja és az előtte lecsapódó villám nem riasztotta volna ki eszméjéből úgy, mint e váratlan szavak :
- Zrinyi János beteg .
A császári kormánytanács előtt már tudva volt, hogy a mezősdombi csatában ő vezette a fölkelőket .
Két hónapnál több idő telt el, hogy ott hagyta az udvart, a csata vezetésével csordultig telt a türelem pohara odafent.
A miniszterek jelentést tettek a császárnak, egyuttal Mózes atya végleges eltávolitását is követelték .
Sorsa bekövetkezett.
A kolostor falai közül a csatatérre léphet s vénségét a legszebb vonalon fejezi be, mit az élet nyujthat .
Egy meglepő fordulat kényszeritette, hogy öcscséhez e szavakat intézze :
- Nem mehetsz .
A sereg haladt utján, a zászlók még látszottak, bátya és öcs , elmerengve nézték hivogató lengését .
De a szó Beregi Miklóst lekötötte s tudni akarta, miért állitá meg bátyja .
Zrinyi János emléke mindig fölverte haragját; de azt sohasem tudhatta meg, hová zárták.
Olyan titokban tartották ezt, hogy Mózes atya tizenöt év multán tudta meg .
A császár kormánytanácsa diadalmaskodott a császárt környező magyarok fölött az ő pártütésével.
Mózes atya eltünendőnek látszott ezentul; rá pedig ott, csak a halál várhat .
A császár biró is egyszermind, hatalma rettegett birodalmában .
Lipót valóban kinosan érezte a jelentés fulánkját .
A fulánk testébe furódott .
Szomoruan sóhajtott föl :
- Minő varázsa lehet annak a földnek, mely elszivja ajtómtól legjobb hivemet !
És a császárok életében is van pillanat, midőn előáll az ember .
A császárság rendkivüliség az emberek között, a rendkivüli nagyság ösmerhet egyéneket országában, ha azok nem hódolnak a trón zsámolyánál.
Ráhágni a féregre, ki vakmerően ellene támad: uralkodói kötelesség .
Vannak azonban külső jelenségek, mik ellene szólnak minden törvénynek.
Például: egy embernek aranynyal lehet tömve pinczéje s oly boldog a régi, megszokott kabátban, hogy forró napon fáznék, ha az nem fedné testét .
Lipótnak százezrek hordták zászlóit győzelmes csatákon, egy intésére országok hóditására rohantak, és ezrek hullását nem siratta meg, az ezrek érette éltek, érte haltak .
De mint gyermek a játékához, akként ragaszkodott Beregi Miklóshoz , különösen az utóbbi években .
A szokás törvénye ez .
A régi kabát valósága .
Előbb egykedvüen akarta venni a dolgot, majd dühösködött s felülkerekedett benne az öregek makacssága.
Roppant birodalmának kormányzásába nem folyt be egyéni sulyával, végezték mások; de a figyelő szakasz létesitése saját eszméje volt; a nagy mű, a birodalmi nagyság sikerült, e picziny eszme széttört .
Ingathatatlanul hitt szerencséjében s intézkedéseit a figyelő szakasz tagjaira bizta, leginkább ellenkezőt miniszterei utasitásaival .
Sok eset a harcztéren, maga a zentai diadal is bizonyitotta azokat .
Mig birodalmának lakói közül az is, kinek nem volt más takarója az égnél, csendesen aludta éjszakáit, Lipót álmatlanul töltötte az éjjelt .
Gondolkozott, tépelődött .
Belátta, hogy késő hozzáfogni egy uj szakasz felállitásához, öreg ember mellett ott áll már a néma sir, nem látja, mily közel van, nem tudja , mikor lép abba, azt sem: álmában -e vagy ébren .
A rövid időre, mit élve tölt el fejedelmi nagyságában, mint milliók föltétlen uralkodója, csak ő rá hozza a sorsa, a ki kénye-kedve szerint intézi alattvalói sorsát, hogy csalódjék eszméjében, ne lássa maga körül kedvenczét?
Ezt nem türheté el .
Kikereste a bibliából a tékozló fiu történetét .
A tékozló fiunak apja megbocsájtott .
Mit tékozolt az el ?
Pénzt .
Mit pusztitott el Beregi Miklós ?
Katonákat .
A tékozló fiu apjának maradt pénze, Lipótnak maradt hadserege , nagy .
És magára, a biblia példáit ösmerte el kötelezőnek, ha félre tette szabad óráiban a császárt .
A figyelő szakasz az övé volt, nem tartozott hadserege közé .
Határozott és segitségül hivta a császárt .
Eszébe jutott Zrinyi János .
Ez is a figyelő szakasz tagja volt, szerencsétlenné tették tanácsosai, Beregi Miklóst is azok kergették a Szabad Földekre .
Mózes atyát a reggeli órákban magához hivatá .
- Jó éjszakám volt, Mózes atya.
Legyőztem a kisérteteket .
- Felséged győzedelmeskedik mindenen .
- Magamon legkevésbbé, most az sikerült .
- Mi volt segitsége, felségednek .
- A biblia, és mint biró, annak példája szerint itéltem .
- A bünösök életben maradnak .
- Életben .
- Áldani fogják, felségedet .
- Mózes atya!
Én királya vagyok Magyarországnak.
Szeretnek a magyarok ?
Oly komoly arczczal tette e kérdését, mely a szerzetest összerezzenté, éles szemeivel szeretett volna a császár szivéből olvasni .
- Felséges uram, a magyar népnek még nem volt felséged családjából olyan királya, ki az egész Magyarországon uralkodott.
Erdély külön fejedelemség volt, Magyarországon a török volt az ur és felséged ősei csak egyes részeken uralkodtak.
A törvényt, ha egyiknek vagy másiknak érdekeivel ellenkezett , félredobták és az nem érvényesült.
Felséged segitségével szabadult föl Magyarország a török másfélszázados igája alól.
Felséged egyesitette Erdélyt Magyarországgal, és a magyarságnak ha szokása, nyelve, joga tiszteletben tartatik, még csak ezután következik el az idő, midőn kormányzásának hatását érezve, fejlődik majd a szeretet vagy a gyülölet .
- E szerint az állapotok ott még ujak és nekem semmi jogom sincs a hatalmas nép szeretetét kivánnom.
Azt állitja pedig a biblia: "Népek szeretete koronáz királyt."
S ha nekem nincs jogom kivánni a szeretetet, akkor emberi értelemben csak képzelt király vagyok .
- Felségednek nincs szüksége arra, hogy emberi értelemben itélkezzék.
Felséged hatalmas császár, ki épitett, egyesitett.
Magyar , Erdélyország ismét egyesült és erő az egység, az egység erős mint a csomóba kötött vesszőkéve; felséged műve ez és a fényes magyar korona ragyog fején .
- Ne igy beszéljen, Mózes atya.
Mikor együtt vagyunk, kitör belőlem az ember.
Hiszi -e, hogy Magyarország megemlékezik rólam mint szabaditójáról valaha ?
- Nem látok a jövő világába; de a valóság valóságnak marad .
- Öreg vagyok, Mózes atya.
Sokat tehettek tanácsosaim rosszat ellene s én jóval szeretném pótolni.
Szeretném ha a magyarok valaha azt mondanák: "A becsületes Lipót."
" A szabaditó Lipót."
Egy ház épitésénél történnek szerencsétlenségek, egy birodalom fölépitésénél félreértések.
Gyarló ember voltam én is.
Király, szivemben.
Tévedhettem uralkodásom alatt számtalanszor, s koldus lehettem elmémben, akaratomban .
- Nem értem tisztán, felségednek czélzásait.
A jövő itélőszéke, mi sohasem egyéb a népek itéleteinél, mindenki fölött igazságosan itél, mihelyt szemeivel látni fogja a valót .
- Mikor lesz az, Mózes atya ?
- Attól mi távol vagyunk.
De világosság árad szét egykor az emberek között, mert sötétség után világosság következik a természet rendjében , az ember pedig a természet virága, ura mindennek a földön, s eljön az idő , midőn kezet fognak királyok a szántóval, eke becsét jogar óvja, munka és értelem ereje emeli a nemzetek koronáját .
- Az igazságot is máskép fogják értelmezni, mint ma ?
- Másként.
Visszamennek az ős ember törvényeihez s egybeolvasztják a világossággal.
A mi akkor természet igazsága volt, az lesz ezredévek multán is, mint a hogy az ember embernek marad.
Multnak tisztasága, jövőnek világossága, bölcső és diadal, a kezdet és fölmagasulás.
A mi pedig e két idő véglet rengetegébe esik, elmulik, felejtve lesz sok.
Sok nagyságot, örök szoborba öntenek a tények, ha a tényeknek igazsága van .
- S mit hisz nemzetéről ?
- Hiszem, hogy ott lesz a többiek között és az is itélkezik .
A császár hátravetett kézzel járt föl és alá a teremben, fejét lehajtotta, mintha multját keresné .
- Igaza van, Mózes atya.
Az én fejem is hasonló az érett kalászhoz, mely csak a kasza csapását várja, s magam körül szeretném látni mindenkor, kiket szerettem .
- Felséged maga körül látja azokat .
- Azt a keveset sem, a kit szerettem.
Tudja, hol van öcscse ?
A szerzetest meglepte e váratlan kérdés .
- Nem tudom, felség .
- Lent a magyarországi Szabad Földeken.
Ellenem lázadt és első csatájában századokat tett katonáimból semmivé .
A szerzetes elsápadt, erről még nem értesült .
- Lehetetlen .
- A mi megtörtént, az nem lehetetlen, önnek is része van e dologban, Mózes atya: de igazságos akarok lenni.
A Szabad Földek lakói visszaadták a kölcsönt azoknak, a kik a Nagy-Kunságot fölégették.
Kezet kézért , életért életet, csókért csókot, jóért hálát: ezek is a természet törvényei .
Hallottam, hogy Beregi Miklós szerette a kun vajda leányát, következésképpen szerette a földet is, a hol az élt és gyülöletét vérrel higitotta.
Ezeket értem.
Megbocsájtom neki, s ha szeret, Mózes atya: hivja vissza hozzám .
- Felséges uram ...
- Mondja meg neki: hivom .
A szerzetes szerette Lipótot, egész élete a császár tanácsosai ellenében folytatott küzdelemben tölt el és e küzdelemben legnagyobb segitsége a császár maga volt .
Különös jónak tünt föl most előtte, csaknem megbánta, hogy öcscsét minden módon nem igyekezett visszatartani attól, hogy a lázadás élére álljon .
Annak előkészitésében pedig neki volt legtöbb része .
De értette Lipótot.
A császárban az ember, megszeretette a másik embert és ragaszkodik hozzá .
Talán sohasem érzett irányában őszinte alázatot, de most nagy , őszinte alázattal válaszolt :
- A Beregiek, felség, hivek uralkodójukhoz, de szeretik hazájukat is .
- Tudom, azért hivom vissza.
Itt is hű lehet nemzetéhez, mellettem éppen ugy, mint ön, Mózes atya.
Egy ügyet nemcsak a harczmezőn lehet szolgálni , de annak ellenségei között nem kisebb hősiesség.
A magyarság bizonyosan föllázad, aztán mi történik?
Az eszme testvérharczban ég el, a forradalmak a népek tüze, a mit emberek vezetnek, és az emberek ott is lehetnek gyarlók, mint magam valék .
- Felség, még nincs nyilt lázadás .
- De lenni fog.
A Szabad Földek lakói győzelmes zászlók alatt járják be az országot, szabadságot kiáltva, ellenem törnek.
Ám tegyék, én királya vagyok Magyarországnak, a nemzet kérje jogait, megadom, a bünösöket büntetem; de más királyt nem türök magam mellett .
- Indulok felséges uram, öcsémért .
- És mondja: jöjjön hozzám, megbizásom van számára.
Hozza vissza Zrinyi Jánost, nem büntetek senkit, véget vetek sötét álmaimnak, uralkodni akarok .
A mit Lipót beszélt, az a megváltozás volt.
Kezdé látni, hogy a császár ama korában van, midőn minden lény megérzi a haldoklás közelgő napjait és e napokat vágyik megszeliditeni, kegyességének verőfényével .
Tisztán látott.
A verőfényt eltakaró függönyt segitett eltávolitani .
- Felséges uram, a figyelő szakasz tagjaiból még hiányoznak akkor is, ha öcsém visszajön .
- Ki hiányzik ?
- Dragan Iszály .
- Haza hivjuk azt is, mihelyt ön kéri, Mózes atya .
- És Kéri Gottfried ?
- Azt oda hagyjuk.
Az nem engem szolgált soha, hanem tanácsomat .
Harczoljon ő a tanácsosokért, azok vetették a magot, miből a lázadás csirázott , arassák annak fekete növényét .
A párbeszéd itt megszakadt.
A császár beteg lélekkel vonult el mindenkitől s többször mondogatá :
- Eddig tart a hatalom.
Az ember, ha halni bátor, s érzelmeinek nem szatócsa: hatalom.
Egy önfeláldozásra kész hivem elhagyta küszöbömet , hivom, vajjon visszajönne -e még?
Nincs erőm a visszatérésre kényszeriteni, az ember mégis szabad, ha akarata van.
Nem tudom, egyéniségem hatalma visszavonzza -e?
Ez a hatalom, amaz: erőszak, szabályok, fogalmak, állitások kényszeritése .
Gyermekes örömmel csillant fel szemeiben néha az öröm .
Reménykedett .
A milliók ura várva-várta egy lázadó visszajöttét, töprengve, hogy bir -e az ember vonzó hatalmával .
Ez volt az a meglepő fordulat, mely a szerzetest arra a szóra kényszerité a Tisza partján .
- Nem mehetsz .
Öcscse - indulatának teljes dühével felelt vissza a szerzetes többszörös kérésére .
- Megboszulom Zrinyi Jánost itthon.
Minden katonát, ki elébem kerül, gyilkosának nézek.
Miért hiv a császár?
Sajnálja a kutyát, mely az uszitásra fontolgatás nélkül rohant?
Miért nem védte az üldözöttet álnok tanácsaitól?
Miért nem uszitotta azokra ?
A szerzetes győzni akart s nyugodtan felelt a kitörésre .
- Mert idegen ellenségeket kellett legyőznie .
- És én most hagyjam itt ez elárvult hazát, melynek édes forrásaiból idegenek kapzsisága merit?
Visszakullogjak mások gunyjára a gazdag konyhához, hol a gazdag császárnak minden tekintete élő szemrehányás lenne lázadásomért ?
- A te győzelmedet nem lázadásnak tekintik, hanem bosszuállásnak .
- Igaz.
Az nem volt egyéb.
Szerettem a császárt, a miért ennem adott, a mit megtalálhattam volna bárhol.
Szerettem egy leányt, az megtanított hazát szeretni és a császár most hivja a hű ebet, hazám a fiát, szerelmemet nem hivja senki .
- De hí magához az egykori jó barát, Zrinyi János.
Emlékezz csak vissza rá.
Husz éve szenved börtönben: nem látta azóta madarak repülését, nem a zord telet a mint elüzi a füvek rügye.
Nem örült soha, nem volt édes a csatában ütött seb.
Semmi, semmi! csak husz év sötét éjszakája.
Most neked ajándékozza a császár mindezt.
Rajtad áll: megvonod -e tőle az Istennek a szépségeit, vagy elviszed hozzá.
Itt is szenvednek, az is szenved, de annak biztosan megválthatod szenvedéseit...
Szép bér ez szolgálataidért, mit a császár kér most tőled, öcsém!
Felér száz kitüntetéssel.
Gondolkozzál .
A szerzetes e szavak után elcsapta öszvérét legelőre.
Maga lement a folyó árkába s annak széléről riasztgatta egy rekettye ággal a sekély vizben fickándozó apró halakat .
Öcscse pedig ott állott a folyó partján összefont karokkal , mozdulatlanul.
Egy rendkivüli vágynak, kötelességnek, czélnak kellett összeomlani bensőjében először, hogy itélni képes legyen .
Itt is igazság, ott is igazság .
Itt szenved a haza s talán őt szemelte ki a sors mentőjének, vagy azzal, hogy lábat adott a fölkelésnek, bevégezte irányitó, vezető szerepét?
A mi ezután történik, abban már nincs reá szükség, vagy pótolja egy másik ?
Amott szenved egy ártatlan, arany ifjuságának letépve hime.
Lelke röpte összezsugoritva, bóditó kinban.
Teste kiszolgáltatva a soha nem változó levegő aszályának .
S ezt megváltoztathatja .
Neki van adva, s mi ő?
Ember .
Ember, a kiben végre is a nemes érzések áradó önzése győzedelmeskedett .
Azt tanácsolja ez: adja vissza Zrinyi János szabadságát, mert fogoly .
Aztán védje hazáját, mert abban rabok élnek .
A legnemesebb érzelmek önzése e tanács s ki tagadhatja, hogy ama nagy, fenséges érzelmeknek nem ez az önzése ?
És ez, mint önzés: tévedés?
Van benne honfibűn ?
Mindenre az ember sorsa adja meg a választ és kiviláglik a történendőkből a való képe .
Beregi Miklós hagyta játszani bátyját az apró halakkal, a béka-teknőkkel, miket gyermekmódra usztatott a folyó szélén .
Lovára szökött, keresztül usztatta a Tiszát s azontul , tovább ...
A császár megszoritá kezét, midőn ujra látta maga előtt .
Sokat, sokat beszélt hozzá mindenről és a vasember elérzékenyült , midőn kérdezé ura és fejedelme :
- Öreg vagyok.
És ugy -e, őrizesz ?
Nem tudta megtagadni .
Egy élet dicsősége, engedelmessége füzte hozzá s most csak azt kérte: - Őrizz.
Semmiféle föltétele nem volt: a császár érezte aggságát , rátámaszkodott a régi botra, mely mindig erősen állott .
Beregi Miklós aztán Korn apót látogatta meg és fölhivta figyelmét a magyar ügyekre.
Korn apó kész volt: állandó összeköttetéseket tervezett azonnal, végtelen örült, hogy Beregi Miklós ismét az udvarban lakik, elmondta nézetét :
- Öreg embernek lábába száll az esze, ezt tartotta az öreg apám, a ki 94 éves korában hagyott föl a pinczébe való járással, a mi figyelmezteté valamire.
Lipótnál megforditva áll a dolog: nála öregségére jut fejéig, s utjában találta szivét.
Hm!
Miklós ur.
Tüvel volt párnázva a fogadó földje , mikor hallottam beszélgetni, hogy mennyire föl vannak dühödve a miniszterek, s fejét követelték, azt a főt, mely üllője volt Lipót ellenségeinek .
Hallgatóztam.
Hogy megváltozott minden, mikor megtudták Lipót határozatát, s midőn megérkezett, mily furcsa képet vágtak a vendégfogadáshoz...
A kuvaszok nagy zajt csaptak, mig a medveodu üres volt: haza jött a medve, csend van az udvarban .
Korn apót magára hagyta magyarázataival s két testőrrel és azok szolgáival utra kelt Tirol felé, hol husz év óta sinylődött a fogoly Zrinyi János .
* * *
Előre, előre!
Gyorsan !
Minden faág mozgásában ez intést hallotta utjában .
Siess, siess!
A magyar nemzetcsalád oly kicsiny, oly kevés és egy jó fia fekszik betegen, a börtön szalmáján .
Százezerek halnak, tünnek el az élet forgó várából: voltak ma , ez az élet; megszüntek élni, ez a holnap .
Miért éltek?
Mert élni kell annak, a ki születik.
Az egésznek jövője a nemzet örök élete, halotti koszoruja a történelem, s abban gyujtja fel az emlékezet háláját az utódokat követő utód .
Mi az utódokat nemzetté füzi a hazaszeretetben törhetetlenül: az igazak, a nemesek, a jók, a vértanuk gyöngysora az: szemet nyitó, agyat , szivet, lelket világitó példákkal .
Előre, előre!
Gyorsan !
Soká emlékeznek a magyarok arra a betegre, kinek azt rótták vétkül: magyar ember fia .
Siess, siess !
Vidd a hirt szabadságáról: szomjunak meritsz patakból, éhesnek adsz kenyeret, vaknak téped szeméről a hályogot, rabot ültetsz sasra!...
Mert azt vonták meg tőle, a mit az Isten mindennek és mindenkinek nyujt , belemarkoltak a nagy Isten rendelésébe azért: hogy magyarnak született .
Siess, siess !
* * *
Mély megilletődéssel állott a börtönajtó előtt, mit nem a porkoláb, hanem maga a várparancsnok nyitott föl alázattal, a császár kedvencze előtt .
A börtönajtó-nyiláson kicsapott a doh, husz év óta ma nyillott ki az először .
A rab sohasem vágyott a szabadba, önmegtagadással viselte megbántott lelkében a rabságot s talán ha vágyott volna, sem eresztik .
Ott feküdt a börtönben a negyven éves ősz ember, hosszu, térdig érő szakállal .
A börtönajtó nyilására föl sem emelkedett, mintha azt hinné, hogy az nem is ajtó, mi nyilhat .
Száraz, kiaszott kezét mellén pihenteté .
Beregi Miklós rettentő kiáltással rohant hozzá :
- János ... !
A rab, a magyar szóra feléje forditá fejét .
- János! szabadságodat hoztam .
Egy elváltozott siró hang felelt rá :
- Ki szólit?
Honnan jön ide a magyar szó?
Vagy csak szépet álmodom utolsó órámban ?
- Nem álmodsz, Zrinyi János.
Én vagyok egykori bajtársad, Beregi Miklós .
A beteg lázban beszélt .
- Miklós, Iszály.
Emlékszem rátok, te rólad, Miklós, sokat gondolkozám, mintha éreztem volna, hogy látjuk egymást.
Tudod, mi a börtön, mi a béklyó?
Az ember idegeinek némasága.
Szomoru bénaság.
Nem marad egyebe eszénél: azzal dolgozik, harczol, tur, farag, épit légvárakat, sző himes képeket, keresi az Istent, aztán megtagadja, mert nem ér hozzá a rossz hatalmasoktól.
Az ész müködik a test helyett, s leőröl minden csalfa ábrándot , mit szabad emberek hisznek.
Kitárul és fölmagasodik, nagygyá lesz s törpének találja a nagyot, sok kicsinyt méltóságosnak, sok rutat szépnek, sok alacsonyt fenségesnek.
Az ész a rabélet talizmánja, mely csak akkor szünetel, ha a sziv kihül...
Ülj le mellém, Miklós.
Ölelj meg, régi bajtárs.
Mondod: szabadságot hoztál .
Az odarogyott elébe, a mit életében soha nem érzett , megnedvesültek szemei s nehéz könycseppek hullottak a rabnak kezére, a ki tovább beszélt :
- Ugy érzem, mintha könyeid öntöznének.
Nem éreztem mióta rab vagyok, most érzek először.
Ne sirj!
Megsimogatom fejedet kezemmel.
Minő hatalmas vágások, mily dicső, hogy itt vagy!
Lásd, nekem is volnának ilyen sebjeim, a császárhoz, a ki magyar király, én is hiv lettem volna.
Eltaszitott magától.
Nem nézték a valót, letörték az igaz vágyakat, csak képzelődtek.
Oh , de sokat gondolkoztam a képzelődés voltán.
Beteg eszmeszál az, mi könnyen romlottá lesz.
Lipót jó ember, tanácsadói romlottak és önző képzelgések rabjai .
A romlottság apja a gazságnak s mint mondám: a képzelgés könnyen romlik.
Mondd a császárnak: mindenkor a valót keresse, akkor megtalálja népe szeretetének utját.
A kié a népek szive: azé a korona...
Szabadságot hoztál?
Kitől hoztad ?
- A császár küldi, kedves bajtárs .
- Emlékezik rám ?
- Emlékezik és megbánta, hogy tanácsosaira hallgatott .
- Vezekléséül küldte hát szabadságomat.
Én visszaküldöm...
Szemem megszokta a sötétséget, lelkem szebb világosság felé visz.
Add át üzenetemet érte: köszöntöm.
Ifju valék, midőn rabságra jutottam, ártatlan, mint a gyermekleány.
Nekem is nyilhatott volna az élet fáján rózsa, a mint nyilik az a koldusnak is.
Kicsiny koldus a szükölködő, a rab a nagy koldus .
Miklósnak majd szétszakadt a szive a beszédre .
- Menjünk innen, Zrinyi János .
- Nem megyek.
Hátamon fekszem rég ideje.
Érzem, hogy utolsó perczeimet élem.
De jól tetted, hogy eljöttél hozzám, meggyóntam neked édes hazám nyelvén.
Igazitsd meg fejem alját.
A császár is ember, megbocsátok neki , nem hibája, hogy itt vagyok.
Végeztem elleneimmel.
Szépeket látok.
Otthon vagyok Magyarországon, lengő zászlók erdőjében gyönyörködöm.
Ott vagy te is.
Ne hagyd el a zászlót, a nemzetnek tévedésében is áldoznunk kell.
Mienk az !
Hősvérek öntözék mezőit .
A rab egykori barátjának fejére tette ismét a kezét, hangja elhalni készült, csak suttogta :
- Áldjon meg az Isten, Miklós.
Köszöntsd Iszályt is.
Emlékszem rátok, ifjuságom rövid örömére.
Látom a rongyos, bujdosó fiukat.
Mily szépen fujja nádsípját az a rongyosabb.
Az a nádsíp, az a becsületes Korn apó!...
Vigy el innen, Miklós.
Temessetek el Korn apóval az Ágoston szerzetesek udvarára, a kik ugy szerették apámat...
Vigy el...
Még ébren vagyok...
Vigy el...
Isten veled...
Álmodom .
Zrinyi Jánosnak többé nem fájt semmi, elrepült lelke őseihez.
A Zrinyi név kihalt vele a névsorból, hogy a magyar történelem oszlopára álljon .
Zöld galyakat hoztak s kivitték börtönéből - a holtat .
A várőrség körülállotta a legrégibb rabot, a testőrök meghatva zokogtak .
Beregi Miklós kihuzta kardját s magyar szokás szerint megérinté lapjával a halott karjait .
Aztán iszonyu hangon vezényelt :
- Tisztelegj !
Az ágyuk megdördültek a várfalakon s fölzúgtak az Alpesekre .
A hegyi lakók megemelinték kalapjukat s halkan mondák :
- Fejedelmi halott van, azért dörögnek az ágyuk .
A képzelt király fiának holttestét kivánsága szerint eltemették az Ágoston-szerzetesek udvarába.
Korn apó ásta a sirt és az ásót szobája falára helyezte a kereszt mellé e szavakkal :
- Te Isten fia voltál, mégis szenvedtél, az magyar fiu volt: azért szenvedett .
A valóságos királyok is képzelődnek.
A temetés után Beregi Miklós ugy találta, hogy az ő helyzete ezek után szavakban kifejezve: honfibűn .
Többé nem lehet a császár környezetében, ha a hazája ellen nem akar vétkezni .
Jelentést tett a császárnak utjáról, látta, mint renditi azt meg a hir és az asztalon álló feszületet letakarja fekete fátyollal maga, azért: hogy eszébe jusson mindennap az esemény és óvja minden kegyetlenségtől hátra lévő napjaiban .
S ettől kezdve Lipót beteggé lesz.
A beteg zsörtölődő, mert fájnak tagjai és azt semmiféle hadsereg nem űzi el.
Lipót is zsörtölődött környezetével, csak akkor pihent nyugodtan, ha a vasembert látta ágyánál .
- Veszszem el! - gondolá az.
- A császárt nem hagyom betegségében .
Itt védem azokat, kik fegyverre keltek ellene, életemben fénypontok ezután ugysem akadnak .
A beteg császár néha különös pillantásokat vetett rá, mintha pillantásaival beszélne hozzá, s ha ajtóján belül ott állott kivont kardjával , többször oda szólitotta ágyához, forró ujjait a kard pengéjén hűsité .
Ez annál inkább feltünő volt, mert Lipót oly betegségben szenvedett, melyen az orvosok segiteni nem birtak, sőt fogalmuk sem volt a betegség neméről .
Irtózott minden fegyvertől .
A szabaditó császár, kinek zászlóit fél Európába hordozák, három napig is hánykolódott lázrohamaiban, ha fegyvert látott .
Senkinek sem volt szabad fegyvert viselni előtte, csak Beregi Miklósnak, kinek maga parancsolá .
A vasember belátta szerepét, betegápoló lett .
Az orvosok maguk kérték: ne hagyja a császárt magára éjjelenként soha; a trónörökös tőle kérdezi, hogy van a beteg ?
Igy tartott ez csaknem két évig .
Lipót végre nyugodtabb lőn, fogadta kedvencz papjait s foglalkozni kezdett az államügyekkel .
Mindenki javulását látta .
A második tél alighogy elmult mióta betegeskedik, fölkelt ágyából , oly jól érezte magát .
Miklósnak azt mondá :
- Nézzen ki a tavaszba, ilyenkor sok ismerős előkerül.
Régen viseljük a kénytelen rabságot én betegségemmel, ön pedig hű kitartásával .
Az birta.
A császár betegsége előtt vajmi kevés időt töltött békés falak között s kitartott, mint a pitvarajtóba dobott tuskó .
Korn apót sem kereste föl.
Az udvarhoz elég hű jelentések érkeztek a magyarországi fölkelésről, mely nagy arányokban fejlődött .
Pedig Korn apó az ő utasitása után folytonos érintkezésben állott a fölkelőkkel és házával is változás történt .
A Zöldfa-fogadó két épületből állott.
Az egyiket a Korn-ős épittette, a másikat készen vették utódai .
- A kis ház, nagy házat szült, - szokta mondani Korn apó .
Kapuját befalaztatták a vett háznak, mégsem látszott a helye, ezt a falazást Korn apó kibontotta és diszes kaput csináltatott helyébe .
A másik kapun jártak be a vendégek ezután is, és az uj kaput vizsgálók igen csodálkoztak annak fölirásán :
" E kapu nem nyilik. "
Szögletes, nagy betük ékeskedtek a kapura ragasztott pergamenlapon, és az arra járók nagy része ösmervén Korn apó otromba betüit , élczelődtek a föliráson .
- Korn apó a császárt várja, azért csináltatta a kaput .
- A császár, ha hallaná gunyolódásait, bizonyosan ellopatná olyan helyre, hol senkit sem szurhat nyelvével .
- Nem lehetséges Korn apót ellopni, mert fölkiabálná a várost .
Korn apó, ki sokszor hallotta az emeleti ablakból ez élczelődéseket, boszusan dörmögé :
- Bornyuk! csodálkoznak az uj kapun, én tudom, mit csinálok .
Alkalmazottai nem mertek hozzá intézni oly kérdéseket, melyek a fogadó szükségletén kivül estek, felesége mindig helybe hagyta férje intézkedését, s midőn az öreg Borbála kiváncsisága annyira megfeszült, hogy megkérdezé: mi czélra készült az uj kapu?
Korn apó föltünő nyájassággal válaszolt :
- Hogy Bábi néni nyelve a másik kapuban meg ne akadjon valamelyik vendégben .
Az öreg asszony visszaadta a szót .
- Hiába gunyolódik, Korn ur.
Nyelvemre volt már szüksége magának .
- Igen és lesz is.
Szüret előtt szőlőmben kereplő helyett , seregélyt riasztani .
- Jó volt az egykor galambcsalogatónak is .
- Furcsán turbékolhatott, Bábi néni .
- Maga szivesen hallgatta .
- Mikor ?
- Mikor hirt hoztam arról a szép leányról, a kit Mózes atya a zárdába vitt .
- Igazsága van, béküljünk ki egymással .
- Oh, a maga barátsága nem soká tart, tele van az epével .
- Már miféle részem ?
- A nyelve.
Azt hinné az ember, hogy gyülöl mindenkit, mert ha valakivel beszél, azt lekisebbiti.
A községi gyülésteremben is félnek magától , itthon is félnek - csak a koldusok mondják: "Az öreg Korn apó annyi alamizsnát ád, mint egy herczeg, s ránk támad, ha köhécselünk, a miért nem megyünk hozzá orvosságért?
Az öreg Korn apó vig ficzkó, nemes pártfogó, gavallér. "
- Azért mondja Bábi néni, mert virágcsokrot igértem .
- Veszek én magam, kedves Korn ur.
Ma is gyüjtöm rá a pénzt, csak már általadhatnám!
Oly régen láttam tisztemet .
- A császárt őrzi .
- Beteg a császár .
- Nagyon beteg.
Öregszünk és elmulunk, Bábi néni.
Együtt gyerekeskedtünk Lipóttal, s mindig eljött vizsgánkra nagy kisérettel.
Én meglehetős tanuló valék, legjobban számoltam s faltam a hittant, a történelmet .
Egyszer oda jött hozzám s azt mondá: "Korn, te nagy ember leszesz, nagyon okos vagy !"
Nem igen biztam ettől a percztől kezdve emberismeretében.
Nagyon tévedett.
Mi lettem?
Korcsmáros.
Az nem nagyság .
- De Korn ur nagy ember .
- Ugyan miben ?
- Nem atyamestere a fogadós-czéhnek ?
- Igaz, ezt elfelejtém, végre az is egy kis állam s annak kormányzója vagyok .
- S nem oly feledékeny, mint Lipót, a kit mi nagyon szeretünk .
Nemde, Korn ur ?
- Ugy van, Bábi néni, ő nekünk örömet szerez .
- Hát csakugyan meglátogatja?
Talán az uj kapu ...
- Minden megtörténhetik .
- Ah! ez nagy kitüntetés leend, és önre a nemesek is irigykedni fognak .
- Ne sértegessen, Bábi néni!
Mi az a nemesség?
Ha kabát, én bizonyosan elnyűttem volna, mióta élek .
- Igen, Korn ur mindig jó és nemes volt .
- Ugy -e megérdemlem, ha öröm ér .
- Senki jobban .
- Pedig vétkeztünk .
- Én nem.
Talán Korn ur ?
- Megcsaltunk egy nagy, nemes embert .
Az öreg asszony ijedten ismétlé :
- Én ?...
Nem.
Talán Korn ur ?
- Mind a ketten.
Eltagadtuk attól a nagy embertől, hogy tudjuk hol van, a kit szeret.
Eltagadtuk apjától lányát, s azt hiszi, halott.
Rosszat cselekvénk, bűnt követtünk el .
- Én!...
Nem.
Talán Korn ur ?
- Vagy egyikünk sem.
Én parancsoltam Bábi néninek .
- Akként volt .
- Nekem parancsolta Mózes atya .
- Legalább azt állitotta .
- És ezt egyikünk sem tevé jól.
A fának nem szabad födelet csinálni, nem hull rá harmat, nem áztatja eső, nem ád szint leveleinek a napsugár.
Ki a szerelmet ellopja, nagy bűnös, mert a ma örömét a holnap nem adja vissza.
Mi hibáztunk és Lipót a bibliás, kire azután rákiáltom: éljen boldogul! kiolvasta a bibliából: "A mit nem adhatsz, azt el ne vedd."
Megfeddé érte Mózes atyát .
- Ő a vétkes ?
- Legyen.
De most már minden jóvá lesz téve.
Mózes atya jót akart és mindig jót cselekedett.
Lehetetlen, hogy eltért volna utjáról.
A leánynak pihenésre volt szüksége: lelke, szive tépve volt, s Mózes atya szabaditotta meg hóhérjai kezéből, ő intézte gyógyulását is.
A boldogság édes mindenkor, itt csak mulasztva, de vesztve nincs.
Mózes atya ide hozza Sie Ágnest, azért készittettem az uj kaput, Bábi néni !
- Mily szép figyelem öntől, kedves Korn ur .
- Megszüntetném a korcsmát, de az a hirhordóm és ösmerettáram; nem akarom azonban, hogy a hol mindenki bejöhet, ott járjon be tiszteletem tárgya .
Láttam én, mikor szőnyeget teritettek a templomajtóba a császár elé a papok!
Ha azoknak illik, nekem is szabad.
A szenvedések szentté avattak már sok méltatlanul szenvedőt s az a leány sokat veszitett, sokat szenvedett s ki tilthatná nekem, hogy királynémnak ne tekintsem ?
- Csakugyan ide jön ?
- Hazudtam én valaha ?
- Nem, Korn úr, igaz volt.
Bocsánat .
- Ide jön és boldogságát talán megtalálja.
S ugy -e?
Mi, a két véncsont, örülünk boldogságának?
Hogyne!
Hajh!
Bábi néni tánczolunk még mi ketten.
Hahó, hopsza hopp!
Eltánczoljuk a polkát kecsesen, alakoskodásunknak az lesz a vége.
Az a pompás polka, a mi Szobieszki János nemeseitől maradt ránk Bécs fölszabaditásakor, a nagy hadjárat egyedüli hagyománya, ezért sem fizettünk meg a jó lengyeleknek .
Korn apó valókat beszélt.
Házát igazi szeretetéből alakitotta át s boldogan beszélé feleségének :
- Mindenki élvezetéért fizet.
A gyertyaöntő szomszéd másfél árát adja sokszor a hizott ludnak, nyelvével csettent a kéjtől, ha egy terjedelmes libamájat lát.
Miért ne élvezzem én, a ki mámoros vagyok barátságomban .
Való volt, a mit a császár akaratáról beszélt, a mit Mózes atya előtt az, ki is jelentett.
Ezért mondá Beregi Miklósnak :
- Nézzen ki a tavaszba, ilyenkor sok ismerős előkerül .
Beregi Miklóst Mózes atyánál találjuk első látogatásában .
Az várta öcscsét.
Czellája ajtaja nyitva volt, hogy előbb megláthassa az ajtónyilásnál is .
Elbeszélte a multak eseményeit, mit öcscse előtt eltitkolt.
Minden szavából a szilárd jóság tört elő s a mit tett, azt hitte, azzal öcscse javának szolgál .
Elmondta Pumilló tervét az életben maradt leánynyal, Kéri segédkezését, és a szabaditást .
A hová a lányt vitte, annak meggyógyult a lelke ott, a rémes látványok után, és a szép hölgy lelkében szerelme állandó maradt .
- Itélj felettem, öcsém.
Férfiu vagy.
Mondd szemembe, ha hibáztam s botlásom magad tedd jóvá.
Itéld meg, mit tettem hazámért.
Minden bajt enyhitettem, az üldözötteket védtem, harczba állottam értök s nem várok érte köszönetet sem.
Nem használtam hatalmamat érted, nem kerestem részedre vagyont és rangot: csak vissza hivtalak a hatalmas beteg emberhez, ki jó vala hozzám mindenkor.
Ennyivel tartoztam enyhiteni háborgó gondolatait, mely az öregek utolsó éveiben, a multnak kiáltó emléke .
Midőn Sie Ágnes szabaditását elbeszélte, s mint hozta e leányt a zárdába, Miklósnak eszébe jutott a tizenkét katona, kiket maga a sors hozott utjába és a hallottak után melegen szoritá meg bátyja kezét :
- Ez folytatni fogja ezután is a védelmet ?
De nem tagadhatta el, mily rendkivüli hatással van rá annak tudása, hogy Sie Ágnes él .
Az élet komorságában hát reá is dereng a hajnal ?
Élete komorszinü ruhát viselt, egy szerelme volt és ez, mintha sirjából jönne vissza most, arra a komor ruhára hozva szerelmének szalagját .
Szerette hinni, hogy Sie Ágnes élete talán nem való, csalfa kép az egész.
Ő, a megkövesült szivü katona, kit óriás érdekek dobtak egyik nagy pontról a másikra, megérdemli e nagy boldogságot?
Szereti az Isten annyira , hogy szelidebb sorsban boldogitsa, gyönge női kéz ?
Sie Ágnes aznap reggelén hagyta el a szerzetes karján a zárdát és Korn apó vendége lőn, ki majd kiugrott bőréből, midőn meglátta .
- Mily szép hölgy! - mondá meglepetten.
- Csaknem olyan magas , mint Miklós ur s rajta van az ifju életnek minden kedvessége.
Sohasem láttam magyar lányt s ha a magyar anyák ilyenekből válnak, akkor rosszul áll az osztrák ügy Magyarországon s e népet szeretni kell, nem pusztitani .
Mózes atya ugy intézkedett, hogy Sie Lőrincz is feljőjjön.
Korn apó szürkéi a bécsi kapuban várták .
Beregi Miklós látogatta meg először .
A vasember megállott a küszöbön, mintha leszögezték volna, eszébe jutott a borzalmas kunsági temető, hol lángok környékezték s mintha e temetőből szállott volna fel az angyal .
A leány elébe sietett s kezét nyujtá szótlanul .
- Szeretsz -e még, Ágnes ?
Ez volt a vasember köszöntése .
A leány odaborult mellére, szive közel volt a másik szivéhez, az beszélt .
Neki is eszébe jutott a mult.
Az alázat, a védtelenség és a hozzá intézett szóban megnyilott álmai valósága .
Korn apó látta őket s öklével törölte szemeit.
Csendesen behajtotta az ajtót s leült elébe .
Beregi Miklós átölelte a leányt és azon a hangon beszélt hozzá , melyet a szerelem ajándékoz legszebb perczében, fülébe csengve egy életen keresztül annak, a kihez szól .
- Emlékezel rám ?
- Mindenre emlékezem .
- Nem felejtettél el ?
- Egy pillanatra sem .
- Lásd, ezt nem érdemlem.
Nem kutattam föl érted erdőt, mezőt , várakat; nem sugta semmi, hogy élsz.
Azt hittük, meghaltál.
Ne itélj meg érte .
Szolga voltam.
Lekötött a hűség császáromhoz, s akkor, midőn föltaláltalak volna, nem szólhattam apád előtt saját kinomról, nem beszéltünk magunkról , másokért tettünk .
A leány hozzásimult, mintha félne azoktól az emlékektől .
- De most már megvédelek.
Elviszlek édes anyámhoz.
Neked is volt édes anyád, kis öcséd.
Én háládatlan, rossz fiu vagyok, sohasem láttam az anyámat, mióta eljöttem; de téged elviszlek hozzá és megbocsát.
Tudod -e, hogy él az apád ?
- Tudom.
Mózes atya mindenről értesitett a zárdában, hol elismeréssel beszéltek a tiszteletre méltó férfiu emberszeretetéről, ki nem engedte, hogy másképp szólitsam, csak mintha rokonok volnánk: bátyámuram .
- Mózes bátyám hogy nevezett ?
- Hugom, kedves gyermekem .
Korn apó kopogtatott .
Az ajtón Mózes atya lépett be Sie Lőrinczczel .
A puszták szilaj vajdája kissé meghajlott derékkal lépkedett , arczán azzal a kemény vonással, mi a Jajhalomnál vivott csata óta ráégett .
Egykori vajda ruháját viselte, de most oldalán sulyos, görbe kard lógott, magas süvegét markolatára téve .
Oda lépett leányához és szeme közé nézett .
Leánya zokogott keservesen, az apa sirt .
A jelenlevők meghatottan látták egy szomoru eset könyeit hullani az apa és leány szeméből .
Sie Lőrincz bánatosan bólingatott fejével :
- Mintha anyádat látnám, kedves cselédem .
Senkinek sem tünt fel az, hogy Mózes atya a durva papi csuha helyett teljes papi diszben áll köztük, nyakában a pápa által ajándékozott aranylánczczal.
Olvasója nem a régi harczi rózsafüzér, ennek drágakő minden szeme, féltett ereklyéje a rendnek, melyhez tartozik .
Sie Lőrincznek megfogá kezét e szavakkal :
- Haragszol -e rám, Lőrincz ?
- Áldalak uram, a miért gyönge gyermekem védted, oltalmaztad , nevelted .
- Visszaadom neked, elviszed -e tőlünk ?
- Hogyne vinném, jó uram.
A farkas ápolja kölykét, a galamb buzaszemmel eteti?
Boldogsága boldogságom s védem, őrizem, hogy megtalálja boldogságát .
Miklós közé akart szólni a vajda szavainak, de Mózes atya válaszolt :
- Ne vidd el, Lőrincz.
Add nekünk, add öcsémnek .
De ekkorra kivette az a leányt apja kezéből s hevesen mondá :
- Ágnes enyim, Lőrincz bátyám!
Nekem adtad .
Sie Lőrincz megtörlé verejtékes homlokát .
- Tied az.
Legyen veled boldog, és te fürödj szeretetében...
Mit mondjak én, ki gyermekemet találtam fel, hisz elfog az öröm kínja, legyen a tied.
- De ha szivembe látnál, abból azt olvasnád: nem szivesen.
- Én ott harczolok hazám szabadságáért, keresem a halált, szeretném, ha vérem folyna földjére, mert honfivérből árad a szabadság levegője.
Te, a ki legkülömb vagy közöttünk, nem vagy ott; ellenségünket szolgálod ...
Mi volt ez ?!
Mi szólott Sie Lőrinczből ?
Örjöngés vagy engesztelhetetlen gyülölet ?
Nem.
A nép eredetisége, mely nem ösmer más nagyságot hazája szabadságánál, s szeretete mámorában lelke ehhez nőve nem mérlegeli az eseményeket, az igazságos hálát egyeseknél, abban nem ösmer alkut és engedelmet .
Láz, forró láz ez, hol az ész másodrendü szerepet folytat, de nemzet- és faj-föntartó erő .
Sie Lőrinczből a nép szólott ahhoz a vezérhez, kit bálványául vár .
Beregi Miklós megértette.
A pór szava talán elhangzott volna máskor a nélkül, hogy megfigyeli, de ez, közel állott szivéhez.
Nem védte magát, de érezte, hogy e megbántásra nem méltó .
Sie Lőrincz apja a leánynak, a leány szereti, övé lesz.
Sie Lőrincz önző, árt szab leányáért.
A kavics a hegynek pattan, a kavics félreüt egy picziny földet, a föld fedett egy picziny eret melyből csermely fakad.
Sie Lőrincz tudja, hogy ő a kavics, amaz a hegy; de hazafi és fölhivja amazt, a haza védelmére .
Volt -e igazsága ?
Helyzetében, multjában volt szavának igazsága: a boszu és remény hite.
Beregi Miklós tetteinek kulcsát a magasabb egyéni nagylelküségben találjuk s ez is igazság.
Két ellentétes igazság pedig nem létezik, nem létezhetik.
Ily összehasonlitásoknál az egyik igazság főbb, mint a másik .
Beregi Miklós tudta, melyik a főbb s elkékült ajakkal felelt az őszinte szóra :
- Várj egy kevés ideig itéleteddel Lőrincz bátyám, én is letörök addig magamban minden érzelmet, majd akkor szivedet kérdezd magad .
Sejtette, hogy ez idő már közel van, látta a császár roskadó erejét .
A császár javulása csak szinleges volt.
Lipót beteg szive fölpezsdült mégegyszer, hogy hive boldogságán melegedjék.
Mózes atyával együtt készitették elő részére e napot és Sie Lőrincz sehol sem volt nagyobb biztonságban, mint Lipót székvárosában .
Midőn Beregi Miklós eltávozott, ágyára hanyatlott.
A test, mely csaknem két év óta birkózott a betegséggel, nem birt többé semmi fölindulást , mégha a gyönyör okozta is .
- Hivják elő őrömet - kéré orvosait néhány óra mulva .
Az megjelent s még egyszer kihuzva széles kardját a császár őrizetére, komoran állott szokott helyén .
Lipót Mózes atyát is hivatta s midőn belépett hozzá, szeliden intett kezével, hogy közeledjék .
- Mózes atya!
Halálomat érzem.
Meghalnak a koronások, meghalnak a koldusok, ez a végzetünk.
Sokáig éltem, történetem van, voltak hibáim.
A császár, egy fényes pont életében, a pontnak millió keze van, csakhogy e kezeket külön szivek igazgatják...
A pontnak millió szeme van, de ő maga nem lát tovább a közönséges szemhatárnál.
A kéz és szem: cselekvés és itélet.
Az óriás részleteinek bénasága, vaksága: mert egy magasabb sövényen sem lát a szomszéd szomszédjához, ebben törik meg az általános .
A császár elhallgatott, hosszan nézte Habsburgi Rudolfnak, első császár ősének a falon függő képét .
- A kezek bűneit a pontnak rovására irni nem lehet.
A császár föltétlen hatalom, fény, nagyság; népek uralkodója - de ember s az ember gyarló.
Emlékezik -e, mikor mondtam: szeretném, ha a magyarok ugy emlékeznének meg egykor rólam: "A szabaditó Lipót ", "a becsületes Lipót ".
Óhajtom, hogy nyerje vissza egykori erejét, lakosai számát, megelégedését.
Mózes atya, ön magyar, megirja ez óhajtásomat történetemben, honfitársainak ?
- Megirom, felséges uram .
- Még őrömről emlékezem.
Ott áll most is küszöbömön belül.
Ön hozta fel mint ifjut, nézze most, olyan mint egy nemes jóniai oszlop, mely a befejezettnek ábrája.
Rang, vagyon várja.
Választhat a legmagasabbig , intézkedtem, rendelkeztem, és az ő boldogságán örültem ma, talán utóljára .
Oszsza meg a vagyont fegyvertársával, Iszálylyal.
Kegyelmem folytatódni fog fiam kezéből...
Pihenjünk mi, kik elfáradtunk s eléltük a kiszabott időt .
Virradóra, midőn a nap ismét besütött a császár ablakán, Lipót pihent .
Világhirü hadvezérei állották körül emlékét, kik a Nyugat és Kelet között folyó százados harczot, győzelemmel fejezték be .
Minden érdem azoké és a nemzeteké, kik együtt füztek babért uralkodójuknak.
Minden rossz, minden igazságtalanság kormánytanácsának nevéhez tapad .
Ravatalánál birodalmának nagyjai között helyet adtak az őrnek is , ki nem volt szolga soha hűségében, de hős volt hűsége nagyságában .
A nagyokkal ezután sorban állhat, egyszerü magyar neve aranyozva lesz ranggal, vagyonnal, méltósággal .
A sebek jutalma az .
Lipótot milliók gyászolták .
A nap leáldozott s a nap feljön .
A császár meghalt, utódja mint császár állott koporsójához, és együtt kisérle nyugvó helyére az őrrel .
A sirboltba lekisérte az őr, s tovább nem volt rá szükség, ott már békés papok őrködnek imával, a porladók lelkiüdveért .
Azok meg sem látták, hogy az előbbi őr kardja, hüvelyébe siklik , és oda támasztja a fegyvert a sirbolt falához .
Aztán elmegy a figyelő szakasz osztályába, ott lerakja magáról a diszruhát, fölöltözik egyszerü ruhába, a milyet polgárok viselnek és ott hagy mindent, a mit összegyüjtött véres csatákban .
Eszébe jut, hogy e helyre mint egyszerü apród lépett be fiatal barátjával, s hová emelkedett most !
Nincs többé szüksége a közönséges törzstiszti jelvényekre, sem apród emléktárgyaira.
Várja a fény, rang és vagyon, a jövő szélesebb ingásokba lejti ábrándjait előtte .
Költözik a régi helyről, választani megy .
És választott .
Fejedelem-választások.
Lassan, kimért léptekkel indult Sie Lőrinczhez, ki életét százszor áldozta volna inkább, semhogy egy szót kiejtsen, mivel bánatot okozhat annak , kit az emberek között legtöbbre becsül .
De a mit kimondott, nem változtathatta meg, szive érzett ugy s hazudni nem tudott .
A lefolyt eseményeket mindhárman tudták: Sie Lőrincz, leánya, Korn apó, és örültek a kitüntetéseknek, mi a vasemberre vár .
Sie Lőrincz azt mondá leányának :
- Senki nem méltóbb azokra nála, mi félre állunk ezután utjából .
A leány sirva válaszolt :
- Én nem állhatok, én nem élem túl megvetését .
- Hogy ne mondhassa valaha, nem szerettem valósággal, én sem élem túl a napot, midőn barátságát megvonja tőlem .
Ezt Sie Lőrincz felelte leányának.
Ekkor érkezett hozzájuk Beregi Miklós, Korn apótól követve .
- Lőrincz bátyám?
Öreg barátomat fölkértem, viselje gondját Ágnesnek - szólitá meg a vajdát.
- Végeztem sorsommal, itt vagyok, veled megyek Magyarországba .
A leány ugy nézett a beszélőre, mintha szive akarna megszakadni .
- Ne ijedj meg, angyalom.
Korn apó gondodat viseli.
Apád valamire figyelmeztetett, mit teljesitek, hogy enyém légy.
Ez órától kezdve ellenség vagyok e városban, csak e házat s benne téged imádlak.
Minket hazánk szabadsága hí.
Menjek ?
A leány lelke nem birta fölfogni e változások okát.
Évek óta reménykedett a pillanatért, hogy e férfiut láthassa, hitt e szavaknak, de szive kinjában aléltan rogyott össze .
Igy választotta meg Beregi Miklós hősi élete érdemét .
A Szabad Földek lakói fölemelték a zászlót; a tölgyfa-ágon, mit a kiégett földbe szúrt le a vajda, ekkorra lomb eredt.
A szél parányi fűmagvakat hordott, az gyökért eresztett és a fekete szénmező zöld köntösbe öltözött.
A madár, fészkét párnázni, csőrébe vitte a virágok hervadt levelét, s néha virág-magot is vitt azokkal.
A virág magot a madár kidobta a fészkekből, az a földhöz érve, esőcseppektől locsolva, otthont talált, és a föld ujra azzá lőn , a mi volt, élők táplálójává, élők gyönyörködtetőjévé .
A régi lakók közül, kik élve maradtak, visszajöttek a madár után ; a hazatért nők is megkezdték a fészek-rakást .
A férfiak oda voltak harczolni: Istenért, hazáért és szabadságért .
Nem akarták, hogy az ujra földdé lett föld, az elmult sorsra jusson .
Magyarország a szabadságharcz csatáit vítta.
Győzött és vesztett , a harcz komoly volt.
A Mátyás halála óta szenvedett nemzet, háromszázados harcz után fölemelte kardját, hogy önálló legyen, saját sorsát mint szabad nemzet intézze .
Nem mindenki érti a magyart .
Oly hosszu szenvedés és rabiga után pusztulva népében, honnan nőtt ereje, bátorsága, hol vette izzó tűzének táplálékát ?
Mi azt hiszszük: népe szabadság és hazaszeretetében .
Az ember szabadságra vágyott és ezzel táplálta hazaszeretetét.
A kettőt képzeletében egybekötötte, s a legkisebb méltatlanság, mi az emberen esett, reményében a másiknál találta horgonyát .
- Másképpen lenne ez akkor! - sóhajtott az ember .
És e "másképpen " -ben volt az örökerejü remény, mint a hogy van ma és lesz mindenkor ...
A Szabad Földek munkás lakói élvezték, hogy mit jelent az ember szabadsága.
Tanácsosaira hallgatván Lipót, e szabadságtól fosztotta meg őket a Sie Lőrincznek átadott itéletben és a nép nem látta többé benne a nagy szabaditót: de a kis szivet, ki szolgák fölött óhajt uralkodni .
Nem a boszúra gyültek össze a csíkhalászok, hanem a szolgaság irtózata kergette össze a rémült embereket .
S ebből támadt az első szabadságharcza a nemzetnek .
Ha e szabadságharcz képét gyürübe foglaljuk s e gyürü végtelenségét átvágjuk a küzdő nemzettel, az egyik végnek tövében ott találjuk az elmondott okot .
E szabadságharcz lelke: Rákóczi Ferencz így hitte, ekképpen látta .
Bizott a nemzetben, melynek népe harczba hívta, idegen országból .
A nép szabadságot kért, Rákóczit szabaddá tette hazájában s összeforrott a szabadság vágya nevével .
Midőn megindult sasszárnyakon a hir, az urak oda álltak a nép elé .
Rákóczit elismerték azok is elsőnek .
Beregi Miklós egy lelkesült nemzetet talált, mely seregekre oszolva vítta véres hadijátékait .
A hadmező az ország területe volt, s alig volt rész, mit víni ne kelljen az ellenségtől .
A Szabad Földek harczosai nem tüntek többé föl külön , összeolvadtak a sereg tagjaival s mint egy részlet, harczoltak a többi részletekkel .
Tervnek, egyöntetü vezetés hiányának laza intézkedései vesztettek velök csatát s lelkesedésök nyerte a győzelmeket .
Átlátta ezt, s Rákóczi emelkedni látta csillagát az erős katonában .
Hajh! hogy megváltozott minden .
Egy láthatatlan kéz volt Rákóczi mellett, mely biztos irányba igazitotta a hadviselés menetét .
Iszály az első órától kezdve Rákóczi javára működött a franczia udvarnál s Lipót halála után nyiltan pártjára állott .
A két egymástól távol esett jó barát ismét egy czélra tört .
A hadvezetésben észrevétlenül bekövetkezett a rend.
Rákóczi szigoru mert lenni vezéreivel szemben, s azok belátták szükségét, hogy törvényesen elismert urok legyen .
- Legyen királya Magyarországnak .
E végből országgyülést tartani összejöttek az ország rendei .
Beregi Miklós nem látott még magyar országgyülést, nem ismerte a főurakat és a vagyonos köznemeseket - itthon, gyüléseken .
Módjában lett megismernie s csaknem elvakitá az a megragadó erő , mit a magyar uraknál észlelt .
A szécsényi határ sohasem volt oly gazdag, mint akkor, midőn Magyarország elsői odagyültek .
Minden főur egy-egy fejedelem.
Kiséretében szolgák számosan és a czigánybanda, mely estétől reggelig húzta fényes sátrak alatt a szebbnél szebb nótákat.
A nóták mind szabadságról beszéltek, a haza bajait sírták .
A vármegyék küldöttei, a vagyonos köznemesek ugyanolyan szokásokkal mutatták be magukat, mint a főurak .
Milyen alakok!
Bátrak és erősek .
Közéjük vegyült ő is.
Ekkor már joga volt hozzá, egypár ütközetben résztvett és személyes bátorságát irigykedve emlegették .
És a mezősdombi csata! mely felrázta az egész országot, csodálat tárgya volt.
Ahhoz hasonlót a szabadságharcz csatáiból nem tudtak felmutatni .
Megkérdezé egy idős kurucz mágnástól :
- Azt hallom, a rendek kifogásolják, hogy a Szabad Föld lakói, a jász és kun ezerek, vezetésem alatt mint külön hadosztály működjék ?
- Nem is lehetséges.
Ezek parasztok és nem lehet, hogy külön győzzenek, a föld népe mind ezek körül toborzódnék és a rendek azt nem tűrhetik; különben ezek elvesztették önállóságukat, a Szabad Földek jobbágyföldek .
Beregi Miklós Rákóczi egyenes felkérésére tette e kérdést, ki tudni akarta, miként gondolkoznak a rendek czéljai felől .
- De a Szabad Földeket Lipót adományozta a lovagrendnek és most szabadságát vijja a nemzet ?
Az öreg kurucz nyugodtan válaszolt :
- Ne vedd rossz néven öcsém, ha a valót elmondom.
Lipót elajándékozta a Szabad Földeket és mi lázadásban törtünk ki ellene, de az az ajándékozás megtörtént és mi valónak tartjuk.
Ez is egy sérelem, a milyen van ezer.
A katolikusoknak sérelem, ha protestánssá lesz egy falu; a protestánsoknak sérelem, hogy czimerébe csak oroszlánt festettek és nem kardot emelő oroszlánt.
Ezek az apró sérelmek hintik el a viszályt, mert folyton erről beszélünk majd tanácskozásainkon...
Az embernek, ha szilánk megy bőre alá , kiabál és panaszkodik; hallottál még panaszt a csatatéren, csonkán vergődőtűl ?
A Szabad Földek lakosai küzdeni fognak szabadságért s nem panaszkodnak.
Ha győzünk, akkor tárgyalni fogjuk az országgyülésen sérelmöket, ha nem győzünk , akkor súlyosabb rabigába vettetnek, de harczolunk mint a tigris, a magyarok ősi nevéhez méltóan és mi ne beszéljünk sérelmekről .
- A herczeg aligha másként nem gondolkozik .
- Rákóczi Ferencz?
Az nem lehet.
Rákóczi királyunk lesz, magyar vérből eredt magyar király!
Mi kivívjuk függetlenségünket vele, s élünk vele , halunk érte !
Akként lőn, a mint az öreg mágnás mondá :
- A gyülés azzal kezdődött, hogy a protestánsok összevesztek a katolikusokkal s mikor egy heti kölcsönös ellenkezés után kifáradtak egymásból , lelkesedve kiálták ki királylyá Rákóczi Ferenczet .
A németujhelyi börtön rabja ott állott ezrektől körülvéve , dicsőségéről zengettek a tárogatók .
És mélyen érezte, mily ellentét a rabság és szabadság .
Ott szenvedés és vérpad, itt dicsőség és koszoru .
A koszoru után trón, mit egy nemzet karja és szive emel .
A nemzet nagyjai fejedelmüknek ösmerték el .
Fejedelem már volt, de a nemzetnek nem volt szabadsága .
Ki szerzi azt meg ?
Rákóczi lelke a kérdésen töprengett, ha változó hadiszerencséjéről gondolkozva, birálta az esélyeket .
A nemzet vitézül küzdött, egy csatavesztést kétszeres győzelem pótolt .
Seregei szétszórtan működtek és a komoly győzelmek után aprózott csapatokban pusztítottak Ausztria különböző területein .
Egy nagy sereg szükségét érezte, mely számával, tanultságával , lelkesedésével, döntő hadjáratra képes legyen és majd a békében, biztositsa erejével a nemzet önállóságát .
Honnan veszi azt ?
A szécsényi követek egy része, kik fejedelemmé választották, ismét összegyültek Munkácsra.
Osztozni jöttek Rákóczi örömében, kit a testvérország , Erdély is meghitt fejedelmi székére .
Rákóczi kiséretéhez voltak csatlakozandók s víg danákat vertek vissza a magas hegyek a várfalakhoz .
Volt ok a vígságra, a fölkelés ügye szerencséjének tetőpontján állott .
De midőn elcsendesült a zaj, Rákóczi ébren maradt szobájában .
Ketten voltak fent, Beregi Miklóssal .
- Barátom - szólitá meg - Erdély fejedelmi székébe hivnak, hálaadó szivvel fogadom a kitüntetéseket .
- Fenség, egyesülve, a kettő erőt nyujt .
- És mi lesz a sorsom ?
- A fejedelmek sorsa népeik kezében van .
- És a népek sorsa ?
- A fejedelmekében .
- Barátom, ön nem hiszi az én fejedelemségemet és igaza van.
A látszat nem való, a képzelet nem igazság.
Magyarország utolsó magyar királyának halála óta századok zúgtak el a nemzet fölött és e roppant ürt, mi onnan kezdődik, az én fejedelmi székem zárja el?
Hajó vagyok csak, mit az ár sodor .
Egy pergamen lap hirdeti fejedelemségemet, a pergamenre azt fölirni könnyü .
- S ha az én tervemet elfogadja fenséged ?
- Barátom, a mit ön érettem tesz, meghálálhatom -e idővel ?
- A haza szabadságáért teszem s ki legkülömb fia, élvezze annak dicsőségét .
- Tervét elfogadom egy föltétel alatt, ha ön egyik hadtestet vezeti; a másikat pedig Dragan Iszály .
- Iszálylyal tudattam mindent, ma vagy holnap haza érkezik Francziaországból, hol ügyünknek, azt hiszem, becsülettel szolgált .
- Neki köszönhetem minden sikereimet, mit a franczia udvarnál elértem: a pártfogást, a segitséget .
A fejedelem is pihenni tért; Beregi Miklós pedig oda ült a várfal tetejére és elmerengett egy szebb jövőn .
Az ő terve egy szebb jövőt rajzolt a magyar nemzet elé, és e jövőben sok lehetett a valóság .
A harczot a nemzet szabadságharcznak képzelé; és a nép, tódult zászlói alá; a csatavesztések nem riasztották el, a győzelmek ujabb győzelmekre tüzelték .
Kimeríthetetlen forrása volt a nép.
Még egy erőfeszités, és a Rákóczi által óhajtott nagy sereg fegyveresen készen áll .
Ezt az erőfeszitést végezte Beregi Miklós, ki oly biztos tervvel állott a fejedelem elé, melynek keresztülvitele megszerzi a haza szabadságát .
A terv nem volt egyéb, mint harczba hivása a nép minden fegyverfogható tagjának .
Mert a magyar népnek csak kisebb része vett ez ideig részt a szabadságharczban .
Erdély népe még nem fogott fegyvert, csak néhány főbb nemes jött Rákóczi seregéhez .
Ha a nép fegyvert fog, százezer hős áll a csatatérre.
Ezzel megküzdeni gyenge Lipót utódja, és Rákóczi trónja megszilárdul .
Megszünik a nemzet szolgasága.
Annyi szenvedés után szabad hazában él .
Beregi Miklósnak e műve befejezéséhez közelgett.
Magyarországon már nem volt rész, hol Sie Lőrincz és a Szabad Földek öregei föl nem gyujtották volna a sziveket.
A nép ama része, mely eddig tartózkodott a fölkeléstől, ma várta a jelszót .
Erdélyben Dragan Szimion vállalta magára a népfölkelés előkészitését, kit ezelőtt mintegy három hónappal hivott magához .
Az öreg ember még hatalmas alak volt.
Az egykor oly dús szénfekete haj csodálatosan megtartotta szinét, mintha az idővel daczolna, nem engedve annak semmit, míg egyszerre össze nem töri .
Dragan Szimion nem vénült.
A ki most nézte, csaknem olyannak találta, mint ezelőtt huszonnyolcz esztendővel, midőn Andódon találkoztunk vele .
Beregi Miklós nagy tisztelettel fogadta az öreg embert .
- Ide jutottunk, Szimion bátyám .
- A legjobb helyre, fiam.
Én is szabadságért küzdöttem, apád harcztéren halt meg a nemzet ellensége előtt.
A tiétek folytatása a mienknek, - válaszolt szavaira az öreg, ki Miklósunkat a régi módon "fiam " -nak szólitotta .
- Édes anyám tudja -e, hogy hivattam .
- Nem tudja, fiam.
Rossz fiu vagy te is, Iszály is.
Azt hittétek talán, ha urak vagytok, el kell felejteni az apát, anyát?
Tévedtetek.
- Anyád kérdezte tőlem: - Hová megy Szimion szomszéd?
Hazudtam előtte, a mit soha nem ejtettem ki a számon; de hazudnom kellett, mert én jobban szeretem Iszályt , mint ő az apját s anyád, ha megtudja, hogy hivatsz, velem jön és bizvást állithatom: többé nem válik el tőled .
- Édes jó anyám .
- Jó anyád, mondhatom.
A mi pénzt Beregi Mózes küldött, megtalálod hiány nélkül.
Elrakta részedre.
A mit nekem küldött Iszály, azt is gondozása alá adtam .
- És Ricza ?
- Ricza is külömb nálatok.
Maradt leánynak, mert Iszálynak megigérte.
Kérték százan, a hányan kérték, annyit utasitott vissza.
Pedig emlékezhetnél, mi sorsa nálunk a leánynak, ha pártában marad: mindenki lenézi , mindenki csúfolja, gúnyolja.
No, ne haragudj meg!
Riczát senki sem csúfolja , Ricza angyala a két falunak: ha beteg van, elmegy hozzá és mesél szépeket , öregnek, fiatalnak s azok meggyógyulnak meséjétől .
- Házunk teteje megrongyollott -e ?
- Még szebb.
Anyád gondolt javitására.
Mindig azt beszéli: haza kell jönnöd; mert egyetlen Beregit sem temettek még máshová, az ondódi temetőn kivül csak apádat, s ő tudja, hogy te otthon halsz meg .
- Igy semmi különösebb változás nincs a házunknál ?
- Semmi.
Megvan a Morgó kutya is.
A vén állat rendesen ott fekszik az ajtó előtt.
Süket is, vak is, orrát mégis mindig arra tartja, a merről elhagytad a falut .
Miklósnak oly jól esett a visszaemlékezés a szülőföldre, az öreg Szimion beszédje után, kit azzal bocsájtott utjára :
- Szimion bátyám!
Haza viszem menyasszonyomat és édes anyám őrizetére bizom .
De az öreg nem törődött többé azzal, mi történik otthon.
Az ő lányai: Irina és Véta, már régen férjnél voltak, becsületes, andódi gelencséreknél.
Üzte a küldetése .
Feljárta Erdélyt a Sztrigytől a Cziblesig.
Nem tartotta vissza a hideg télben sem hó, vizáradás, sem sziklaomlások.
Izgatott, lelkesitett .
Érintkezésbe lépett elégületlen kisnemesekkel, szabadságért rajongókkal .
Völgyek, fensikok megösmerték az uj prófétát és télutójára a nép tüze föl volt gyujtva, s azt mondák mindannyian :
- Szimion apánk!
Egy szivvel, lélekkel megyünk .
Az általános fölkelés ideje május közepére volt kitüzve.
A Nagy-Küküllő torka mellett elterülő széles mezőségen gyülekeztek az oláhok , Kereszturnál a székelyek .
Két jeles vezérrel az erdélyi sereg maga eldönti a fölkelés sorsát .
Rákóczi 1707. márczius hónapban indult Munkácsról.
Marosvásárhelyt ekkorra együtt valának Erdély urai és főbb nemesei a fejedelem választásra .
Siettek .
Az öreg Szimion mindenütt föllázitotta a nép szivét.
A pór, mely mindig hű volt urához, engedelmes, dolgos, jobbágy, cseléd: csoportokba verődve kért most egy ösmeretlen jogot magának .
És a nép vágya fölverte Erdély bérczeit, mintha az egy nagy harang lett volna, a mit keményen kongat ütője .
Az országgyülés fülébe ugy zugott a hang, mintha félre vernék a harangot .
Az elmék itt is föl voltak lázadva .
Itt a nép vágya lázitotta föl .
Mi volt e vágy ?
Talán lázadás a vagyon ellen, és ez lázitotta volna föl az országgyülés elméjét ?
Nem .
E három betü örök tiltakozása annak, hogy e kor népe az önzés nevével befeketittessék .
Egy eszményi nagyság volt a vágya, mely rendületlenül megtartja a történelem lapjain csodálatraméltó tisztaságát .
Az volt a vágya; hogy ő is harczolhasson hazája önállóságáért .
Rákóczi elébe az országgyülés tagjainak fényes küldöttsége ment , üdvözölni azt, ki Erdély uralkodója lesz néhány nap mulva.
A küldöttség pompás látványt nyujtott, a fejedelem kisérete kisebb fényben mutatta be magát .
Még nem látszottak Marosvásárhely tornyai, midőn az elül lovagló vitézek egy sereget láttak a távolban .
A meglepetés ösztönszerüségével nyomultak az utánuk jövőkre .
- Mi az ott előttünk? kérdék az erdélyi uraktól .
Azok éppen semmi fölvilágositást nem tudtak adni a kérdésre .
De volt egy ember a fejedelem kiséretében, a ki tudta, miféle sereg az, és a menet élére állt .
Rákóczi tüzes, fehér ménen ült.
Egyszerü öltözetében is kivált a fényes urak közül .
Maga adott jelt a tovább haladásra .
Oda értek a sereghez .
Ilyen sereget még nem látott a fejedelmet kisérők közül senki .
Három ezer székely állott ott, elhagyva tűzhelyét, családját , harczolni kész szivvel hazája szabadságáért .
A seregnek minden embere az őserdőkből hozta fegyverét: egy botot .
Az öreg Dragan Szimion mutatta be a szabadságharcz magyar seregének előőrseit .
Beregi Miklós szó nélkül mutatott rájuk.
Rákóczi elértette, Sie Lőrincz könyezett .
A sereg lelkesült örömmel üdvözlé őket .
Azután találtak másik sereget, óriás medvebőr-süvegjeikkel, a pásztor oláhokból.
Minden süvegnek története volt: kézi tusába öltek érte medvét.
A magyar-oláh törzs ama kijelentését hozták.
" Véröket, életöket ajánlják a szabadságharcz ügyének. "
A marosvásárhelyi országgyülés Erdélynek fejedelmi jogarát egy pár hét mulva kezébe adta Rákóczi Ferencznek .
A szécsényi országgyülés a jogar helyett karddal ékesité.
István király koronáját, mely a két testvér-ország fejedelmi ékességét és régi erejét adja, karddal kellett visszaszerezni .
Az ünnepies beiktatáson Beregi Miklóst is régen várt öröm érte .
Iszály visszaérkezett és a két jó barátnak ez volt első szava egymáshoz :
- Többé nem válunk el .
Iszály, Rákóczihoz nemcsak igéretet hozott, de pénzt a hadviselésre, nagyszámu műszaki és tüzér-tiszteket, katonákat, a seregek kiképzésére .
És Rákóczi mély szomorusággal vette mindezeket .
- Barátaim, - mondá, - talán jobb lett volna a németujhelyi börtönben maradnom, a fölkelés ügye veszve van, a további vérontás hiába .
Azok meglepetten kérdezék :
- Miért volna ugy ?
- Az országgyülés erőlködéseim daczára kimondotta, hogy minden ur visszakövetelheti tőlem katonává lett jobbágyát s egyuttal a népet eltiltották a harczbaszállástól.
Ezek királyt választanak és a szabadságharczot kifosztják törvénynyel.
Képzelt politikusoknak képzelt királya lesz .
Beregi Miklós indulatosan kiáltott föl :
- A szabadságharcz nevében benne van annak fogalma s nekünk győzni kell annyi szenvedés után.
Nem kérünk mi az országgyüléstől semmit, csak jöjjön velünk a csaták terére.
Ellenök nem emelkedik a nép karja; de velök együtt akarja ontani vérét.
Jó!
Megkezdjük a harczot ellenökre.
A nép keresztüllépte kunyhója küszöbét, ne lépjen vissza a nélkül, hogy hazája szeretetének sebjeit ne vigye.
Fenség!
Testvérharczot nem folytatunk sem szóval, sem fegyverrel, de szerezzünk testvérdicsőséget, szabadságot a hazának együtt.
Május közepén megharsannak a tárogatók az ország minden részében, és az országgyülés határozásával lezuhant kárpitját a szabadságharcznak, a nép karja emeli fel .
Őrtüzek.
Ismét otthon vagyunk Ondódon.
A falu házai sem nem szebbek, sem meg nem szaporodtak.
A rézkakas a torony tetején, ide-oda forgásában csak ugy csikorog, mint ezelőtt huszonyolcz évvel .
A gelencsérek az agyagot ma is bányászszák, gyurják, salétrom részeit apasztják, mig korongra jut belőle egy-egy ökölnyi darab.
A gelencsér aztán egyet lódit a korong talpán, átfogja a darabka sárt, s ez, karcsu bokálylyá formálódik ujjai között, a milyennekkel I. Lipótnak kedveskedtek a vándorutra kelt fiuk, a bécsi pagonyok mellett .
A hamvasok, a melyekben a bokályokat égetik, a falu végén, ma is füstölögnek és éjjelenként a torkukból kicsapkodó láng fénye sötét szint fest a völgy nyakán ülő komor fenyőerdőre .
Egy pillantás is hoz óriás változásokat.
A pók hónapokon keresztül szövi, erősiti hálóját.
A légy a hálóba repül, a pók megrohanja.
Egy fecske száll az eresz alá, meglátja a legyet és a pókot, rájuk csap, csőrével felfalja mind a kettőt, szárnya legyintése szétszaggatja a hálót, és vége két lénynek .
A fecske martalékával odasuhan az eresz alá, fészkéhez, s két fiókfecske kidugja fejét a pehelylyel kárpitozott épületből, szájukat eltátják : az egyik elnyeli a pókot, a másik a legyet .
A kisebbszámu nemzet és a nagyobbszámu nemzet története hasonlit az elmondottakhoz .
Arra nincs példa, hogy a légy kapja el a fecskét .
Kisebb nemzeteknek sohasem szabad feledni, hogy csak hazájuknak imádása, védelme, egyetértése tartja fenn a népek, fajok, ezredévekbe tünő életében .
Mily jól esik a hazatérő vándornak, ha ott látja a rég elhagyott falu határában, mohos hegyoldalán a bakfőt; miről egykor meglátta a cserjék között legelésző nyájat; a falu templomát, a tornyot, az ösmerősök házát és a sziv szentegyházát: az apai ősi házat .
Mikor az a szentegyház az édes haza földjére támaszkodik fundamentumával .
Az ondódi hágónál, a honnan ha lenéz az ember, a völgyet látja, a völgyben a falut, Beregi Mózes leszáll öszvéréről, elcsapja legelőre, ő pedig gyalog indul le a völgybe, le a faluba .
Utazhatnék fényes kisérettel, a melylyel indult, de a kis faluba , honnan vándorutjára kelt, visszatérő vándor módjára megy, itt nem ismerik az emberek a fényt, csak durva köntösük alatt, a szeretet kebelén .
A szerzetes látja a torony rézkakasát, mintha számitaná, mennyi vihart állhatott az ki.
Visszanéz az oldalán csüngő keresztre, durva sarutalpa port rug a földön s eszébe jut: hogy e porszemek a szülőföldből szállanak fel s minden hitvarázs e szálló porszemekben egyesül .
Odaérkezik az ősi ház kapujához.
Minden az, a mi volt.
Galambok turbékolnak a dúczban, rigó füttyöget az udvar öreg fáin .
Megáll a kapu előtt.
Ránéz a házfödélre, felnéz az égre, aztán lent, mélyen: szive kamrájában találja meg az áldozatot, a mivel áldja és üdvözli a házat, a ház lakóit .
Benyitja a kaput olyan érzéssel, mintha oltárküszöbét lépné keresztül.
A ház előtt ül egy asszony, ma is szép még, a szenvedések reménye lobog szemében s térdén ott hever keszkenője, mivel könyeit száritja.
A zsebkendő különös, kettős fekete vonal van bele szőve: kettős gyásza van az asszonynak .
A szerzetest, midőn már előtte áll, nem üdvözli s mintha régen várta volna, oly hangon szól hozzá .
- Magad jöttél, Mózes ?
A szerzetest meglepi a fogadás s mintha fölocsudnék elragadtatásából, siet a válaszszal :
- Kivel jöttem volna?
Azt sem mondod Rákhel, kerülj belől.
Miért fogadsz ily hidegen ?
Az asszonyt, özvegy Beregi Ézsaiásnét, Rákhelnek hivják és sógora ezért szólitja nevén öcscse feleségét .
Az özvegy e válaszra még hidegebben felel :
- Lépj be, Mózes.
A háznak a fele a tied, a mi benne van és a ki hiányzik belőle, az az enyém .
A szerzetest láthatólag bántja a hideg fogadás, belép a házba , szétnéz, minden az, a mit utoljára látott, csak az özvegy fehér ágyteritőjében veszi észre ismét a két fekete vonalat; akkor pedig csak egy volt .
Azok a fekete sávok valamit juttatnak eszébe és a nélkül, hogy leülne, megkérdi az özvegytől :
- Ricza hol van ?
- Mit akarsz azzal is ?
Ez az "is" megüti a szerzetes fülét .
- Régen láttam, régen láttalak benneteket, látogatásotokra jöttem .
- Riczát elküldtem az erdőbe vadrózsát szedni.
A mult husvéton elfogyott a rózsavize, a helyett akar főzni.
Akarod látni?
Nem mutatom meg.
A mult héten hogy üzented azokkal az uri katonákkal, mikor jösz, elküldtem előled.
Minek mutogattad uri voltodat azokkal a küldöttekkel?
Katonák nem voltak Ondódon soha !
- Én csak magam jöttem .
- Jól tetted: mert bezártam volna előled a kaput.
Mig az özvegy él, addig sógorainak nincs jussok az udvart járni, a házat lakni .
- Tudom, engemet is elutasitasz ?
- Még nem .
- Mikor ?
- Majd ha kiöntöm előtted haragomat .
- Nem tudtam, hogy haragszol reám, Rákhel.
Megvallom, rosszul esik, hogy Riczát elküldted előlem .
- Talán azt is el akarod vinni tőlem .
A szerzetes már sejtette az özvegy haragjának okát s megkérdé tőle :
- Miért van -e kettős fekete vonal asztalteritődön , ágyteritődön ?
- Tudod te azt, Mózes.
Elégeld meg a kettőt, ne kényszerits harmadikat hozzá szőnöm.
Az első az uramé, a te öcsédé, Ézsaiásé.
Okom van hinni, hogy őt is te hivtad a csatába, a hol elesett.
A másik a fiamé, az én kedves fiamé.
Te hivtad el tőlem, te parancsoltad, én engedelmeskedtem, mert a sógor intézkedik nálunk az özvegy asszony fia neveléséről.
Elvetted örökre tőlem, róla szól a második fekete vonal .
- Balga asszony, hiszen most is azért jöttem hozzád: segits elhivni fiadat onnan, a hol van, add vissza nekem .
- Hol van Miklós ?
- A harcztéren .
- Igen?
Hallottam beszélni, hogy az emberek mindnyájan elmennek katonának.
Az ondódi gelencsérek, ha kiégetik edényeiket, ki hagyják aludni a tűzet a hamvasokba, elmennek s azután őrtüzekre lesz szükségük.
Az ondódiak is készen vannak, mint mondják: Szimion szomszéd oda van régóta, lázitani a népet ; pedig sirba van már a féllába .
- Mint mondám: Miklós a harcztéren van .
- Jó helyt van ott ?
- Vége, ott már nem jó helyt van .
- Elvetted tőlem s nem vigyáztál reá jól, lásd Mózes, milyen gyönge vagy .
- Igazad van.
Elvettem tőled; de vigyáztam rá s nagy embert, dicső embert neveltem fiadból; de mikor érdemei jutalmában válogathatott volna , eldobott magától mindent, megforditotta életpályáját.
Lejött harczolni a magyar szabadságért .
- Az apja is azért halt meg .
- Meghalni érte könnyü, de élve győzni érte nehéz, jó asszony .
Miklós megtalálta kulcsát a győzelemnek.
Ösmerem őket, Iszály és Miklós győzni fognak; de félek, hogy polgárvér folyhat.
Ők nem támadják meg soha a testvért ; de őket megtámadhatják a testvérek: mert nagyok lesznek, a nép ereje óriás s föltámad ellenük a féltékenység, az irigység .
- Félted őket ?
- Másokat féltek tőlük, a kik botorul ellenségeikké válhatnak.
A szabadságharczból hiányzik az egység, a bécsi udvar mindenáron azon van, hogy megszüntesse a lázadást és sokan elhagyják a képzelt nagyok közül a háromszinü zászlót.
Ha Miklósék megkezdik a néppel a szabadságharczot, ne gondold, hogy elhuzódjam.
Kijövök czellámból, odaállok elébök, mint a hogy megigértem, midőn hozzám jöttek: azonban szeretném, ha felhagynának tervökkel, ebben légy segitségemre, én nem mondhatom nekik ki e szót: ne tegyétek .
- Mit beszélsz, Mózes? hiszen én sohasem látom többé Miklóst , azért is gyászolom.
Hol találkozzam én vele?
Azt sem tudom, hol jár.
Ha visszajönne kis falunkba, én, az özvegy asszony döntsem el az ország sorsát!
Ne kisértsd az Istent, Mózes.
Szolgája vagy !
- Miklóst látni fogod.
Rákóczitól jövök, és Miklósékkal találkoztam az uton: menyasszonyáért megy.
Hallod!
Miklósnak mennyasszonya van , Sie Ágnesnek hivják!
Sie Lőrincznek, a Szabad Földek vajdájának a leánya.
Szép leány, Miklós nagyon szereti.
- Ide hozza hozzád.
Ide jön áldásodért, az ondódi kis templomba, és készitheted részére a gyöngyös pártát, mit koszoruval cserél föl.
Iszály is feleségül veszi Riczát.
Ez a másik nagy ember, ki régi szerelmét megőrizte, mintha kőbe véste volna el .
Az özvegy asszony fejét rázta .
- Most már én kérlek, ne haragudj rám, Mózes; de nem hiszek szavadnak.
Oh! de örülök, ha fiam szeret, akkor él szive is!
Hozza hozzám menyasszonyát, fehér ágyat vetek neki mig ura oda jár, és ébren őrzöm, mig alszik.
Csak egyre ne számits, hogy visszatartsam fiamat, ha a haza szabadságáért akar küzdeni.
Ezt nem teszem.
Menjen! áldásom kiséri.
De nem jön az, Mózes.
Nem hiszek neked, mig előmbe nem jösz vele együtt.
Bárcsak láthatnám egy pillanatra.
Az volna életem legboldogabb pillanata, midőn az elveszett fiu helyett, a férfiut látnám haza jönni az ősi házba.
Talán megrepedne szivem nagy gyönyörüségében...
Menj, hozd elő, Mózes.
Százszor csókolom érette kezed .
A szerzetes bódultan hagyta magára az özvegy asszonyt, mert az anyai szeretetnek is vannak határai és a hatalom nem mindenben hatalom .
Miklósék elé indult, azt hivén, hogy ekkorra hazatérőben vannak .
A két jó barát sietett.
Legyen idejök egybekelésök után egy pár hét boldogságára a feleség kebelén, feledve addig minden mást .
Sie Lőrincz csatlakozott hozzájuk hat jó lovassal, kik rendesen kisérték utjában .
Iszály pedig apját, az öreg Szimiont haza küldte: készüljön ő is a menyegzőhöz .
Korn apót értesitették, és Sie Ágnessel együtt Pozsonynál várta őket .
Korn apó szinte fényüzővé vált.
Abban az időben még igen nagy értéke volt a diszes hintónak, különösen a milyet Korn apó vásárolt, melynek első és hátulsó rugói fölfogva ingatták a hintó szekrényét .
Hat szürke ló volt elébe fogva, s benne Sie Ágnes ült Kornné asszonysággal és leányával.
Korn, vejével másik hintón érkezett .
Az öreg Borbála is elküldte koszoruját és azt mondá Korn apónak :
- Korn ur, ha kezembe volna a boldogság szelenczéje, koszorummal együtt küldeném .
Utjokban semmi akadályra nem találtak, az ellenségeskedés más részeken folyt ez időben.
Beregi Miklós hevesen átölelte menyasszonyát .
- Visszajöttem hozzád, Ágnes.
Most ujra megkérlek apádtól .
Sie Lőrincz szótlanul intett fejével, az ő beleegyezése többé nem szükséges .
Kornné asszonyságék visszatértek a határról.
Korn apó pedig duzzogott, mert a díszhintót vissza kellett küldenie, mint a hosszu útra alkalmatlant .
Azt hitték: Korn apó is visszamegy és a válást tőle tartották legkinosabbnak, és midőn Miklós e szavakkal fordult hozzá :
- Jóságáért kevés a köszönetem; - nagyon meglepte őket annak felelete :
- Nem férnék én el falujokban mig egymásé lesznek?
Nem engedheti meg, hogy édes anyjának, Iszály ur menyasszonyának én vihessem a kedves hirt : jönnek !
Mindnyájan megölelték a becsületes embert, Sie Ágnes megcsókolta .
Korn apó simára borotvált arcza elfehéredett a csókra, nagy jutalom volt az !
- Leányasszony - mondá - nekem lehetős csunya ábrázatom, magának nagy szive van .
Korn apó sohasem ült lovon és egyik hintón kisérhette őket .
- Ne itéljenek meg uraim - magyarázá.
- Mindig a magam lábán jártam és a hintóban talán a leányasszonynak is kényelmesebb lesz .
Beregi Miklós sohasem töltött életében oly boldog napokat, mint ez útban.
Iszály is madárszárnyakon szeretett volna repülni hazafelé .
A boldogság kettős volt: szerelme végre valósul, melynek valósulását eddig sem igen akadályozták, legalább mióta Sie Ágnest először feleségül kérte .
De a szó kötelességévé tette, hogy ott legyen a magyar harcztéren .
Beregi Miklós terveinek keresztülvitelébe bevonta Iszályt is .
Óriás tervének kiszivárgott a hire.
Az előre sejtett dicső siker felköltötte az irigység szikráját, megindult ellenök az ellenkezés .
Az ellenkezést Bécsből szitották legállhatatosabban, ott jól ösmerték a szereplő egyének gyöngéit, és a békességet, - el kell ösmernünk - ez egyszer őszintén óhajtották .
A császár maga is a becsületes békére törekedett, Lipót utolsó tanácsa, ugy látszott, mélyebb nyomokat hagyott maga után .
Gyötrelmes ijedtség szállta meg a kormánytanácsot, midőn Beregi Miklós tervéről értesültek .
Magyarország teljes erejét, megütni is gyönge volt Ausztria, arra , hogy legyőzzék, nem is gondoltak .
Idegen állam segitségére nem számithattak.
Lipót szétterjesztette hatalmát, a többi államok érdekei ellentétben voltak terjeszkedésével .
A törököt nem hivhatta segitségül a keresztény fejedelem; de eltérve a századokon követett szokástól, Rákóczi sem hivta .
Rákóczinál a németujhelyi börtönből való szabadulása előzményeiben találjuk ennek kulcsát.
Mózes atya előkészitette szabadulását; de közte és Rákóczi között megegyezés jött létre, hogy Magyarország szabadságharczában a félholdas lobogók nem lesznek láthatók .
Rákóczi megtartotta fogadalmát.
Nagy volt szivében és akaratában , vadságra képtelen; a vadság pedig az, mi a hóditókat alakitja.
A nemzet szive magához ölelte és annak nemes czéljai őtet hóditották meg.
Szabadsághős akart lenni, nem király, nem fejedelem.
E két utóbbit elérte, ez nem volt veszedelmes a bécsi kormány előtt, de Beregi Miklós terve rémületet keltett, mert ezzel Rákóczi szabadsághős leend és nem képzelt király, ereje szétterül, a győzelem övé lesz, vele a korona is .
Olyan harczba nőtt hősök, mint Beregi Miklós és Dragan Iszály, úgy vezetnek hadat, mint a legkiválóbb hadvezérek, s hozzáférniök ajánlatokkal lehetetlen, mert egyszerüek, kérgesek mint a harczi szablyák vasa...
És mit tehetnek azok ?!
A császár Mózes atyában bizott, ki békeajánlatait Rákóczihoz vitte, kormánytanácsa a megvesztegethető magyar urakban; de a szereplők között ez ideig olyan nem találkozott .
A kormánytanács főmegbizottjai Erdélyben, Kéri gróf, a figyelő szakasz egykori tagja és Pumilló gróf volt; de ez utóbbi inkább seregénél tartózkodott .
Minden kitüntetés és jutalom meg volt igérve számukra, ha az általános fölkelést megakadályozhatják, és megigérték a császár bocsánatának kieszközlését is .
Kéri sok irányban működött, és sokféle alakban .
Ott volt, mikor Mózes atya Rákóczihoz érkezett a császár megbízásával, s feltünt előtte midőn később Mózes atya kiséretét látva, a szerzetes nem volt sehol .
Szimatolt és követte nyomát .
De a szerzetest nem érte utól .
A nyom a kettős faluig vezetett és pórnak öltözve szökött be Ondódra .
Minden kis falu, egy száj .
Az öreg Szimion otthon volt már és családjával igy tudatá az örömhirt :
- Véta, Irina! legszebb ruhátokat öltsétek magatokra.
Iszály bátyátok haza jön .
A két menyecske átfutott Ondódra, Riczához.
Száz meg száz csók között beszélve, mily örömmel várják.
Marad csókból Iszálynak is; ők csak a testvért várják, s nem törődnek vele, ha a régi, kecskepásztor ruhájában jön is haza .
Ricza sem gondolkozott másképpen .
Egy óra mulva tudta mindegyik falu népe jövetelüket.
A férfiak oda voltak a háromezer székely között és tudták, mi légyen a két hazatérő .
Érkezésök ünnepjök lesz.
Visznek elébük akkor nap égetett tányéron székely pogácsát, mint a hogy hajdani könyvek irnak a főnök fogadásáról.
A templomokat fenyő ágak ékesitik, az utat kirakják puha, erdei mohával.
A kun vajda leányának minden asszony ád vásznából, a legények csinálnak még egy dúczot az öreg asszony udvarára, abba minden leány visz egy pár fehér galambot .
Szivesen várják.
Haza hozza őket az ősi forrás vizének íze.
Csak jöjjenek .
Kéri megtudott mindent, még azokat is, mire legkevésbbé számitott .
Mózes atya mehetett utján, nem törődött vele, hogy utját téveszté s nem találkozik öcscsével, csak azok jöjjenek !
Pumilló a Barczaságon huzódott meg, közel volt, alig egy napi járó földre .
Három ló dűlt ki Kéri alól; de fél nap alatt oda ért .
Pumilló, Kéri szavait hallva, reszketett az örömtől.
Csak jőjjenek !
Rajta ütnek a falun és elfoglalják; a faluk lakosai fegyvertelenek.
Egy nagyobb csapat megrohanja az özvegy asszony házát, másik az öreg Szimionét és elfogják a rettegett férfiakat .
Kéri fejét rázta, az ő ravasz elméje élesebb volt az olaszénál , kit a boszu gyönyöre valóságos kéjelgésbe hozott .
A faluk tövénél erdő kezdődik, és a székely gyorsszemü, mint a sas.
Ha az erdőbe beveheti magát, ott tovább üldözni nem lehet .
Az erdők ostrománál megmozdulnak a hegyek, szikladarabok hengerednek a támadókra s jaj annak, ki elébe akad .
De az elfogás a falu hágóján tul sikerrel történhetik.
Az a nagy hegy, mely északról eltakarja ormótlan gyomrával a völgyet, függönyéül szolgál a sikernek.
Negyven választott katonával kényelmesen végeznék, csak jőjjenek !
Kéri tervét Pumilló mindenben helyeselte .
- A jövő a miénk! kiáltottak föl .
Beregi Miklós és Iszály, midőn a hegyháthoz értek, mely falujokat takarta előlük, kucsmájukat levéve üdvözölték a szülőföld határát .
A tekervényes keskeny út látszott a hegyen, a hol kólyájuk , idomtalan kerekein ezelőtt huszonnyolcz évvel leforgott .
- Itthon vagyunk, jó Korn apó, vigye előre kézcsókomat édes anyámnak .
- Vigye el ölelésemet édes apámnak .
Korn apó elérzékenyülve válaszolt a két férfiunak :
- Magam kértem e megtiszteltetést, de higyjék meg, nehezen válok .
Lelkem mindenkor szeretettel volt eltelve irányukban .
A hintó vitte Korn apót, nemsokára tul volt a hegytetőn .
Ugyanekkor látták, mint rohan feléjük egy lovas csapat .
Pumillóék késtek, s ha az utasok nem várnak arra, mig Korn apó a faluba érkezik, ekkorra tul vannak a hegyen .
Beregi Miklós magához ölelte menyasszonyát .
- Ágnes!
Ezek elleneink, menj, siess édes anyámhoz, két lovas oda kisér .
A leány melegebben adta vissza az ölelést, és ijedten rebegé :
- Azt mondád: sohasem hagysz el többé.
Veled maradok .
A vasember e szóra megkövülve érzé tagjait .
Kéri ért hozzájuk először .
- Adjátok meg magatokat, - kiáltá - a császár nevében szólok .
- Oh, te hazug gazember, - riadt föl Miklós, - te a császár nevében beszélsz, ki kerül mint a bélpoklost.
Várj.
Te gyáva vagy, még el találsz futni .
Előkapta pisztolyát és lőtt: Kéri sóhaj nélkül bukott le lováról .
Sie Lőrincz Miklóshoz ugratott .
- Fiam, engedd meg, hogy igy szólitsalak.
Áldott a kezed, melylyel a Szabad Földek egyik hóhérát lelőtted .
Mindnyájan lovon ültek, Sie Ágnes is, ki leginkább igy jött velük .
Hátuk mögött alacsony hegybástya volt, sötét kiálló köveivel, a milyenek a kőhegyek tövén majdnem mindenütt alakultak s olyanok, mintha emberkéz akart volna kaput nyitni a hegyen .
A kis csapat oda állott.
Még négy lovas volt velük Sie Lőrincz kiséretéből és Miklóst menyasszonyával együtt fedezték .
Iszály azt mondá Miklósnak :
- Ha elesem, vidd e száraz havasi rózsát Riczának, ő adta nekem édes anyja tudta nélkül.
Azóta őrzöm .
Az boszusan mordult rá :
- Eh!
Mit beszélsz?
Pumilló Teobald és mi !
- Te csak nem maradsz itt! - kiáltott Iszály vissza .
- Mit tennék mást ?
- És menyasszonyod ?
Beregi Miklós mély szomorusággal nézett rá, rettegett a kéréstől , ha az távozásra szólitaná az ujabb intés után .
Sie Ágnes áthajolt vőlegényéhez és szerelmes hangon kéré :
- Ugy -e nem küldesz el?
Te is itt maradsz.
Bár ott lettél volna , mikor megölték édes anyámat és kis öcsémet.
Eszedbe jut?
A ki nádparipán lovagolt .
Miklós szótlanul emelé ki a nyeregből magához, aztán leszállt lováról és csókokkal halmozá el a kedves ajkakat .
Nyolcz lovas vetette rájuk magát, a dühödt nyargalás lökésének erejével .
Iszályék, hatan dobták vissza a természetes erő sulyát.
Ez volt a legnehezebb .
A többi csak a megszokott lovasharcz a tulerővel szemben .
Miklós alig harczolt, a ki őt megtámadta, az gyors halált halt .
Egy ütés, mint a villám csapva, visszarobbantotta a lovat, egy roppant szúrás a lovast teritette le .
Iszály ugy harczolt, mint az ősmesék lovagja.
Kardja villanása , kardja suhogása: a halál intése, a halál beszédje volt .
Pumilló rémülve látta a nagy embereket.
Sokat hallott ő arról a két hősről a tábortüzek mellett, akkor kételkedett, most látta bennök a valót .
Tiz emberét leszállitotta a lóról .
A négy lovasból már csak kettő ült nyeregben, a Szabad Földek vajdája vérzett .
Az ellenfél száma leapadt s a számarány néhány csapás után kiegyenül.
A négy hős egymáshoz simulva harczol, Iszály egy helyett, két ellenfelét vágja le .
Egy percz még és tiszta lesz előttük a térség .
Pumilló ordit, a puskák kovái szikrákat vágnak a serpenyőbe és a lövések döreje rekedt hangokban verődik a sziklák oldalairól vissza .
A négy hős együtt hanyatlott le, egyetlen sóhaj nélkül .
Miklós megfagyva minden indulatában nézett rájuk.
E pillanatban azoké volt szive, figyelme .
Meg sem látta, hogy Pumilló támadja meg katonáival .
Egyszerre négy kard irányul mellének, egy ölelést érzett, egy éles sikolyt hallott .
A Szabad Földek leánya fölfogta a hideg aczélok halált osztó szurását szerelme férfiáról .
A vasembert, a csodált hőst, egy gyönge leány védte meg .
A mi azután történt, Beregi Miklós aligha látta véres könyüitől .
Mit ért diadala, mit ért, hogy az utolsó Pumilló hörögve omlott össze előtte ?
Hiába gázolt ellenei vérében, ott voltak az ő halottjai is .
Közötte a menyasszony, ki érte dobta el ifju életét .
Rettenetes tudat, hogy a galamb óvta az oroszlánt .
Ennek tudását szive soha meg nem tűri .
Bécs, Buda, Zenta, a Jász sík, és a többi nagy nap dicsősége fölé , e leány hőslelke magasult .
Nagyon szerethette az a leány .
Nagy lett előtte ez a név: Sie Ágnes .
- Iszály!
Zrinyi János! vitéz vajda !
Azok nem felelnek hivására .
Oda ment menyasszonyához.
Nézte, mint hamvad el arczának hervadóan is tündöklő fénye, szépsége, virága .
Megvillant jó aczéla még egyszer kezében, átjárta égő szivét, az már ugy sem fájt .
Befejezése a történetnek.
Az özvegy asszony ledobta két fekete vonalu ágyteritőjét, mély fekete harát teritett a helyére, a milyen gyász szivében lakozott ezután .
Az öreg Szimion mindennap meglátogatta s ugy szeretett volna beszélni hallott hőstettekről, de nem beszélt soha.
A seb, nehéz fájdalomban emésztett .
Véta, Irina vigasztalták Riczát, ők boldogok volnának, de az minden vigasztaló szót azzal utasit el :
- Sírok kertésze lettem .
Mózes atya az elesett két hősnek fejfáról gondoskodott.
A fejfa tartós.
A hegyek völgyeiben, a Tisza-Duna mentén, a Száva táján ma is ismerik .
A fejfa egy hősköltemény s elbeszéli azok tetteit; a költeményből, miután mi is tanultuk édes anyánktól, eszünkbe jut ez a néhány sor :
Sziveikben tenger szeretettel .
* * *
Beregi Miklós és a jó Iszály halálhirére kialudtak az őrtüzek mindenfelé, hol a nép honszerelme világolt .
Rákóczinak vele kialudt szerencsecsillaga .
A nemzet virága vítta a csatát, de arról a fáról, melyen amaz ékes virág termett, le volt tépve a gyökér .
Elbukott a szabadságharcz, Rákóczi a képzelt királyok sorába jutott nagy szivével, bánatos emlékével, mert a nemzet virága nem értette meg nemes czéljait .
Mert csak a képzelet teremtett magyar királyokat a magyar nép előtt Mátyás óta.
Igazabban: nemzeti hősök valának azok s köztük a legnagyobb Rákóczi Ferencz .
Mikor e szabadságharcz képét egy gyürübe foglaltuk, s a gyürü végtelenségét átvágtuk a küzdő nemzettel, az egyik végének tövében ott volt a Szabad Földek riadó csatája: a másik végének tövébe oda tüzte később a való, a marosvásárhelyi fejedelemválasztó gyülés rossz törvényét s ez lett bús temetője a félerővel folytatott szabadságharcznak .
A Szabad Földek bátor kitörése részökre komoly tiszteletet szerzett.
Sie Lőrincz szabadságfája leereszté gyökerét mélyen, a gazdag széntelevénybe, és Rákóczi bukása után már egy évvel, 1714-ben megszünt jobbágyi állapotuk .
A hosszu harczok után a nemzetnek roppant pihenőre volt szüksége .
Népe meg volt fogyva, mégis fölépültek a falvak, a róna kövér füvet hozott, telve virágerdővel .
Igaza volt a becsületes Kornnak, midőn lelkében örökös szomorusággal visszatért házába és a látott nagy példák hatása alatt igy szólt :
- Mig a magyar hazában föld terűl, addig e földön a magyar él .
( Vége. )
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE