Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kóbor Tamás
Muzsika és parfüm
Keletkezés ideje
1893
Fejezet
15
Bekezdés
908
Mondat
2668
Szó
22976
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
II. KALÁBRIÁBAN.
« Sándor!
Nem akarlak levéllel tisztelni meg.
De mivel szerencsétlen sorsom apai jogokat adott nekem hozzád, ezennel halljad parancsomat: Kedves barátom, dr. Túri Géza ugy találja, hogy ha már az én fiam Budapesten tartózkodik, illenék vele megismerkedni.
E czélból szivesen lát Szilveszter estéjén a házánál.
Én ugyan abban a véleményben vagyok, hogy annak az estének a fényét inkább emelnéd távolléteddel, de nem akartalak kompromittálni és igy a te nevedben elfogadtam szives meghivását , melyet ezennel, ismervén mogorva bagolytermészetedet, kemény parancs alakjában veled tudatok.
Felelettől megkimélhetsz, mert ott kell lenned !
Maradtam legnagyobb sajnálatomra
a te apád.»
- Az öreg eléggé kedélyes, gondolta Sándor és zsebre gyűrte a levelet.
Aztán rágyújtott egy czigarettára és nézte az óráját.
- Nyolcz óra, gyerünk Kalábriába.
Mire az utczára ért, tökéletesen elfelejtette az atyja levelét.
Boldogan, jókedvűen eregette czigarettája füstjét és kiváncsian nézegetett a női kalapok alá .
Gyönyörűséggel merült bele az estéli nagy embernyüzsgésbe, jól esett neki, ha meglökték, még jobban, ha ő lökött meg valakit.
Meg-megállt a czigányzenés kávéházak előtt és hallgatott néhány taktust, aztán fütyörészve állt odább.
- És még azt mondja az öregem, hogy lump vagyok.
Öt kávéház előtt mentem el és egyikbe sem léptem be.
Pedig bemehettem volna.
Sőt szerettem volna is bemenni.
De a legnagyobb férfierény az önlegyőzés és én ezt az erényt gyakorolni akarom.
Jelszó : takarékosság!
Ebben a pillanatban egy tisztességesen öltözött munkás ember lépett hozzá s alázatosan, némi titokzatossággal és óvatossággal a szeme járásában , megszólitotta:
- Tekintetes úr, ha meg nem sérteném.
Ma reggel érkeztem meg, munkát nem találtam és most nincs hová lehajtani a fejemet.
Mindössze hat krajczárra volna szükségem...
Sándort mód nélkül érdekelte ez a dolog.
Hat krajczár!
Ha hat krajczárja volna, akkor volna hová lehajtani a fejét!
Boldogok a szegények, mert olcsón élnek és ha pénzük volna, még meg is gazdagodhatnának.
- De hol az istennyilába alhatik ön hat krajczárért?
- A hajléktalanok menhelyén.
- Fi donc! - méltatlankodott Sándor.
- A hajléktalanok menhelyén!
Barátom, önnek nincs ízlése!
Mért nem megy valami tisztességes szállóba?
- Tekintetes úr, kár a szegény embert gúnyolni.
- Nem gúny ez, kedves barátom, hanem igazság.
Lássa önnek nincs pénze.
Ön egy idegentől kér pénzt.
Hát nem egy fáradságába kerülne önnek költséget kérni a szállónak, vagy a hajléktalanok menhelyének?
- Fogja, itt van két forint, menjen a Páris szállóba.
Ajánlhatom.
Szegény embernek elég jó hely, magam is többször aludtam ott, ha a házmesterem részeg volt és nem nyitotta ki a kaput.
Aztán a jó barátság kedvéért gyújtson rá.
Tessék, itt a czigaretta, igen jó fajta, itt a tűz.
Igy.
Hát jó éjszakát, édes álmokat.
Ezzel melegen megszorította az ámuló munkás kezét és fütyörészve odább állott.
Egy nádor-utczai házba fordult be és becsöngetett egy harmadik emeleti lakásba .
Kalapját a fején tartva, botjával hanyagul hadonázva kopogás nélkül nyitott be a szobába.
- Ki oszt?
Ez volt a jó estét.
Odabent egy gömbölyű arczú szőke úri ember ült a kis kávésasztal előtt, szemben vele egy virgoncz kis fekete leány.
Alig volt még tizenöt esztendős.
Sándort látva a szőke úri ember, derült arczczal elébe nyújtotta húsos kezét.
A kis leány pedig vígan ugrált elébe és a zsebeit kezdte kutatni.
- Gyuri még nincs itt, - mondotta a szőke úr.
- Hát megint üres zsebekkel jött? - durczáskodott a kis leány.
Sándor, mintha harmincz esztendővel idősebb lett volna barátjánál, a kinél pedig tíz esztendővel fiatalabb volt, jóakaró szeretettel kopogtatta meg annak telt, piros orczáit.
- Hogy Gyuri még nincs itt, - mondotta, - az határozottan nagy mulasztás, melynek kétségtelenül Gyuri az oka.
Hogy pedig a zsebeim üresek - itt a leányka állát fogta ujjai közé - az a zsebeimnek mulasztása, melyről azonban ők nem tehetnek.
A leány komikus komolysággal húzta föl a szemöldökeit.
- Bácsi, magyarul beszélt Sándor?
- Meg vagyok róla győződve, - felelt a bácsi, - bár a mit mond, nekem gyakran görögül van.
Ez a bácsi, Éltető Józsefnek hívják, klasszikus ember.
Sándor vélekedése szerint ő volt az első, a ki okot szolgáltatott a falat kenyérrel való szellemes hasonlatra.
A legjobb és a leggyámoltalanabb ember volt.
Ismerték is mindenütt és kiaknázták mindenképen.
A trafikos kisasszony külön csomagokban rakta számára félre a legrosszabb szivarjait, állítván, hogy azok protekcziós szivarok.
Ő meg szítta őket békességesen, nehogy megsértse a kisasszonyt azzal, hogy a protekcziós szivarok nem ízlenek neki.
Ismerősei vele fizettették meg az adósságaikat és egy-egy bizalmas ügylet után kerülte őket heteken át, nehogy olybá vegyék, mintha személyével a visszafizetésre akarná őket emlékeztetni.
Ha jött a városba szerencselovag, az első sorban őt csapta be s ha maradt a múlt heti esőről az utczán egy darabka sár, az bizonyára az ő nadrágjára ragadt.
Volt neki egy bátyja, a ki tisztességes adósságot, özvegyét és neveletlen gyermekét hagyta reá.
Az adósságokat nagy ügygyel-bajjal kifizette, az özvegyet eltartotta, a gyermeket fölnevelte.
Mikor sógornője is meghalt, magukra maradtak, ő és Jolánka.
Ő volt a bácsi, Jolánka a kis Boszorka, a ki rengeteg módon tudta őt ezer hóbortosságával mulattatni.
- Barátom, - mondotta Sándor, letelepedvén egy szőnyeges dorméere, - a takarékosság a legnagyobb pazarlás.
Átlátom, ha igy folytatom a garasoskodást, menthetetlenül csődbe jutok.
- Fordítsd ezt le nekem parasztnyelvre, - nevetett Józsi.
- O sancta simplicitas, hisz ez olyan világos, átlátszó igazság!
De hát kommentálom a legujabb specziális esettel.
- Minthogy megfogadtam nektek, hogy nem megyek többé kávéházba, hát nem mentem ma kávéházba.
Hidd el, hogy nem mentem, bár értem ennek a kijelentésemnek a mesés valószinűtlenségét.
És ez a kávéházba nem menés épen két forintomba került.
Ezzel elmondta az ő esetét a munkással.
- Hát látod, ha én elmegyek az Abbáziába, az ötven krajczáromba kerül; hogy nem mentem el, az két forintomba került.
S most mondd meg, ha én mindennap nem megyek kávéházba, hová jutok?
- S a mellett fogadni mernék, hogy az a gazember megcsalt és nem ment a Páris szállóba, hanem a hajléktalanok menhelyére.
Csupa csaló az egész világ - mi kettőnket és Gyurit kivéve.
- Hát én? - méltatlankodott a kis leány, - én talán szintén csaló vagyok?
- Már hogy mondanám én azt a szemébe, ha hinném is?
- Maga se nem becsületes, se nem csaló, maga egy fekete kis boszorkány, a ki seprőnek használ valamennyiünket.
- És üres zsebekkel beszél igy hozzám!
Megálljon, ma egyetlen pártit sem fog nyerni .
Azért sem, azért sem, nem akarom.
- Drága kis Boszorka, ma az ön varázsának semmi hatása sem lesz, mert egy hatalmas ezermestert hoztam magammal, kinek segítségével minden pártit, de minden pártit meg fogok nyerni.
- Mutassa.
Sándor ünnepélyes lassúsággal kifordította a zsebeit.
- Ime, nézze.
- Jézus Mária, - szörnyűködött a leányka, - ennek már a fele sem tréfa.
Bácsi, bácsi , adj neki pénzt, adj neki sok pénzt, nem akarom, hogy nyerjen.
Éltető József csüggedten húzogatta a vállait.
- Nem segíthetek rajtad, Boszorka, Sándor pumpol boldog-boldogtalantól, de tőlem nem fogad el pénzt.
- Ugy van, - erősködött Sándor, - elég egy medvéről egy bőr.
Józsit mindenki pumpolja és ennek fejében én pumpolok meg mindenkit.
De ördög vigye azt a Gyurit, nem tud sohasem pontos lenni.
Bizonyára megint a hivatalában lopja a drága időt.
- Sok a dolga, - jegyezte meg Józsi.
- Boszorka nagysám, ha tud még szerető szemekkel rám nézni, akkor nézzen a téa után.
- Igen, Boszorka, nézz a téa után.
Egy percz mulva égett a szamovár alatt a spiritusz.
És ekkor elhallgattak mind a hárman.
A lámpa sárga fényétől átvette a domináló szerepet a spiritusz kék lángja.
A nyugtalan lidérczlángok ritmikus mozgása leköti a tekintetet és az ember egyébre sem tud nézni.
Különösen Sándor nem.
Szemmel és észszel követi minden mozzanatát és konstatálja magában: most három csúcsa van, most kettő, most négy.
Most tisztán kék, most az alján kerekedik egy sárga nyelv, mely végignyalja a szamovár alját, aztán fölsistereg egy kék tűzhalom tetejébe.
Figyeli a víz kavargását és követi ritmikus átmenetét a határozatlan f-ből a metszően sziszegő sz-be.
S ezek a színek és ezek a halk zengő hangok belopódznak a szivébe és megváltoztatják az arczát.
Halvány arczára ráhull a kék láng finom reflex-fénye s valami finomult, szinte túlfinomult teint-et nyújt neki.
És a különben apatikus szemekből valami enyhe fény világlik, szinte látni, hogy olvad meg a lelkében valami kemény, valami hideg, jóleső, meleg lágy harmóniába.
És az egész arczon bizonyos meghatottság mutatkozik és a kifejezéstelen, félig nyílt ajk körül egy finom , üdvözült mosoly játszik...
Még egy végső föllobbanás, egy finom, átlátszó tűzfátyol körülnyalja még a forralót , aztán hirtelen elhuny.
Sándor fölriad, de ajka körül ott marad a jólérzésnek az a mosolya.
- Gyerekek, most érzem megint a ti lakástoknak a lelkét.
Egészen derék, becsületes lelke van, az ember szeretné magába szívni.
Látod, Józsi, ezért a lélekért irígyellek.
Ha berendezhetnék magamnak ép ilyen lakást, mint a tiéd s teljesen ugy élnék is, mint te, mégis csak más levegő, más lélek uralkodnék benne.
Minden lakásnak megvan a maga külön lelke és én ezt a lelket ki tudom érezni.
Ha szobát bérlek, nem nézek se ágyat, se szekrényt, se szőnyeget, csak szagolom a levegőt.
Ha tetszik nekem ez a levegő, maradok, ha nem, akkor odébb állok.
- Tegyen czukrot a teájába és ne beszéljen ilyen unalmasan.
- Ah, czukor, téa, unalom!
Mennybéli Boszorka, ennyi bölcseség három szóban!
Az én egész életem ennyiből áll.
Igen, és a czigaretta.
Azaz nem, czigaretta és téa ugyanaz.
A czigaretta felhő állapotú téa, a téa pedig folyós füst.
És Gyuri még mindig nincs itt.
A nyomorult.
Hol marad Gyuri?
- Sok a dolga, - mondotta Józsi.
- Eh sok a dolga, ez az egy este hetenként az enyém, ilyenkor nem szabad neki sok dolgának lenni.
Hanem lelkiismeretlen ő, s valóságos lajhár, a ki lusta még a munkával is felhagyni.
- Kiván még egy csészével, Sándor?
- Ó angyal, kivánok.
Szivemnek egyetlen kivánsága egy csésze téa.
Köszönöm .
Pokolmódra jól érzem magamat.
Igy kavarni ezt a finom szőke folyadékot, beszívni forró illatát és az ablaktáblákon keresztül sejtve, szinte érezve az utcza hidegét , látni, mint lobog a kályhában a tűz - gyerekek, olyan jó az, ha tél van és szombat este van.
Csak az a Gyuri volna már itt!
Ebben a pillanatban megszólalt az előszobában a csengetyű.
- Ő az, - kiáltott Sándor és elébe ment.
- Kontra! - kiáltott Gyuri, az ajtóban megállva.
- Oltsátok el a lámpát, - kiáltott Sándor, - világít majd a Gyuri tiszta inge.
Egy csapásra megváltozott az egész hangulat.
Az a jókedvű mosoly, a nevető fehér fogak és az az illatos tisztaság és harmónia, mely Gyuri egész mivoltán végig omlott , betöltötte a kis lakást és magával ragadta az egész társaságot.
Egy herkulesi alak, a ki fejével majd az ajtó fáját horzsolja, széles, domború mell, izmos karok s a mellett jól eső, válogatott elegánczia, pedáns tisztasággal, de minden dandyskedés nélkül.
Minden csupa harmónia rajta.
Még az a gyermekarcz is harmonizál az óriási termettel.
Gyuri a legnagyobb pólyás gyerek, a kit Sándor valaha látott az utczán szaladgálni.
- Kontra! - kiáltott szinte ágyúszerű bariton hangon.
- Elkéstem, pótoljuk a veszteséget.
- Én a nyereséget fogom pótolni, - mondotta Sándor.
- És én a téát, melyet Sándor úr megivott, - nevetett a kis Boszorka.
Leültek a játékasztalhoz.
- Ki oszt?
Emeltek.
- Természetesen megint én, - sopánkodott Sándor, - mindig csak én.
A sors üldöz engem, gyerekek és ti mégis a sorsra bízzátok mindig, hogy ki oszszon.
- Kárpótlásul elengedem az első kontrát.
- Hátrább az agarakkal Gyuri, ma Kalábria szemétdombján én kukorékolok.
- Ti ugy henczegtek, - jegyezte meg Józsi, - mint az Iliaszban a hősök, mielőtt összecsapnak.
- Éljen, - kiáltott Sándor, - Józsi hasonlatot mondott, még pedig klasszikusat!
Mégis csak romlik a világ.
- Nézz inkább a kártyádba.
Zöld a tromf.
- Azt mondhattad volna előbb is, elnéztem egy nagyszerű fölvételt.
- Mehet?
- Mehet.
Ezzel folyt a játék nagy vígan.
Jolánka a nagybátyja széke mögé ült és kibiczelt neki.
Tényleg, az ő hatalma ma cserben hagyta.
Sándor egyre nyert és a legtermészetesebbnek tartotta ezt.
Hiszen nincs pénze!
- Ó Lilian, - sóhajtott Gyuri egy vesztett kontra után, - mégis csak hű vagy hozzám.
- Ó Kratofil, - sóhajtott Sándor, mégis csak lopod az én dohányomat a férjed számára.
- Ki az a Kratofil? - kérdezte Jolánka.
- Az én takarítónőm, egy becsületes cseh házmesterné, a kihez, mivel még szerelmem nincsen, ugy sóhajtok, mint Gyuri Lilianjához.
Bár többet ér egy New-Yorkban élő Lilian, mint egy jelenlevő Kratofilné.
- Ember, ne említsd ezt a két nevet egy szuszra, - bömbölt Gyuri.
- Különben kaptam ma tőle levelet.
Huszonnégy sürűn írt oldal, tele kedvességgel.
- Igaz, én is kaptam levelet az öregemtől, nem ugyan huszonnégy oldal, de eléggé sürűn írt tíz sor és kárpótlásul nem épen kedves.
Olvassátok csak.
Elolvasták.
- Mégsem járja, hogy az öreged ily véleménynyel legyen rólad, - morogta Gyuri.
- Hagyd el barátom, sok pénzébe van ez a véleménye, hát illik egy takarékos emberhez , hogy ne dobja el magától, mint valami ingyen kapott elvet.
- El fogsz menni Szilveszterkor?
- Se kedvem, se kabátom nincs hozzá.
- Nincs frakkod?
- Nincs.
- Mit szól majd az öreg fiskális, ha hiába vár?
- Mi közöm hozzá?
Mert az öregek Castort meg Polluxot játszottak, azért én csináltassak frakkot?
- Hát menj el az egyenruhádban.
- Még az kellene, hogy a drága kisasszonyok odafenn azt higyjék, hogy feszíteni akarok előttük az egyenruhában.
- Eh, de hát mi közöd hozzá, hogy mit hisznek rólad? - vágott közbe kedvetlenül Gyuri, - ha már semmihez sincs közöd!
Sándor elgondolkodott.
- Igaz, mi közöm hozzá, hogy mit gondolnak rólam?
Legyen neked igazad Gyurikám és az öregemnek adassék tisztesség.
Elmegyek.
- Tizenegy óra van, háromszor körülosztunk, - indítványozta Gyuri.
- A házirend értelmében helyes, - mondotta Sándor.
- Oh, hogy szombaton este is járnak az órák!
- Hát maga igazán ki fog menni Amerikába, Gyuri - kérdezte Jolán - s feleségül veszi Lilian kisasszonyt?
- Minden bizonynyal.
Legkésőbben két esztendő mulva.
- Én még mindig nem tudom elképzelni, hogy te itt hagyhatnád Kalábriát.
A biblia szerint a leány a férfi kedveért elhagy apát, anyát, de az már nem áll a bibliában , hogy a férfi a leány kedveért elhagyná Kalábriát.
Barátom, hát pótolhat -e Amerika egy kvart ász-béláért?
- Arról beszéljünk majd, ha te is szerelmes leszel.
- Nagy Isten, miért akarod, hogy sohse beszéljünk róla?
- Csak légy nyugodt, ismerem a fajtádat.
Ezek a mizogén zöld uracsok, a kik sohasem forogtak női társaságban, rendesen az első lányba bolondulnak, a ki fehér ruhában rájuk mosolyog.
- Ne nőjjön soha hosszabbra a bajszom, ha ez igaz.
- Meglássuk.
- Aztán Amerikában ugy -e bár, mindenki gazdagon hal meg? - kérdezte Jolán.
- Mindenki, - válaszolt Sándor, - föltéve, hogy nem halt meg idő előtt.
- Bácsi, tudod mi volna akkor nagyszerű? - fordult a kis leány Józsihoz és tépte annak szőke bajuszát, - az, ha te is kimennél Amerikába.
Akkor volna nekem goldonklim.
- Majd meggondolom, - mosolygott Józsi.
- Bár azt hiszem, nem lesz arra szükség.
Mire megnő a ruhád, majd csak szerzünk számodra itt is egy derék, szép fiatal embert, sürű fess bajuszszal.
- De fekete legyen az a bajusz! - kaczagott a leány és szilajan rázta sürű fonatlan fürtjeit.
- Utolsó osztás, vége a kalabriai szép estének.
Lilian meghatóan szeret téged Gyuri , és Kratofilné valószinűleg megitta az én utolsó korty konyakomat.
Fizessetek!
- Jó éjszakát.
- Szervusz.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE