Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Babits Mihály
Kártyavár
Keletkezés ideje
1923
Fejezet
31
Bekezdés
2034
Mondat
7199
Szó
76526
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
2. §. MELYBEN A JÁRÁSBÍRÓ LAKÁST KERES
- Handlé!
Handlé!
Mindenféle ócska vasakok, övegek!...
A toprongyos, kis, öreg zsidó hangja rekedten és unottan vegyült a szennyes napsugárba: lompos nadrágja sajátságos mimikrivel húzott a por felé, horpadt pincskalapja is csupa szürke volt már a titkos rokonérzéstől, mellyel a nyári utca és délutáni ég színeibe olvadt.
Virágos keszkenőbe göngyölt batyuja egyhangúan hintált a nyakán, amint az eredménynek minden reménye nélkül és mintegy tisztán csak hivatásos lelkiismeretének megnyugtatására ismételgette:
- Nyúlbrrr veszek...
- Nini, itt még handlék is vannak - konstatálta magában Partos Kálmán járásbíró úr, és gyermekkorára gondolt, amikor Pesten laktak egy darabig, és akkor még Pesten is jártak handlék, s a legjobb utcákban.
Úgy hatott rá ez az emlék, mint valami csöndes, üdítő és szentimentális gondolat, ami jól is esett már neki, mert először volt Újvárosban, és mindeddig semmi csöndes , üdítő és szentimentális vonást nem bírt itt felfedezni.
Hátrasandított a fiúra, aki utánajött.
Mit akarhat ez a kölyök tőle?
Mit szemtelenkedik?
Mikor kiszállott a gyorsvonatból (melynek Budapestről második állomása volt az újvárosi ), megrohanták ilyen gyerekek, öten-hatan , jó, úrias kinézésű mindannyi, és váratlan vehemenciával és versengéssel támadtak rá:
- Nagyságos úr, a csomagját!...
Viszem a pakktáskát!...
Kiváltom a poggyászt!...
Nagyságos úr!...
Kértek, hadartak, nyújtogatták a kezeiket.
De a bíró úrnak más poggyásza se volt, mint egy kis bőrtáska áthelyezési okmánya s igazoló iratai számára , melyet külön ez alkalomra vásárolt meg Pesten, hogy illő grandezzával állíthasson be új hivatalába.
Tehát idegesen rázta le magáról a fiúkat, csak azért, hogy a következő percben már a bérkocsisok tolakodási szférájába jusson.
- Fiáker!...
Fiáker !... - kiabálták, elébe trappolva néhány lépést.
Szinte ijedten vágott át a túlsó aszfaltra.
Nem akarta dobálni a pénzt!
A villamosvezető dühösen csöngetett rá.
Egy autó majdnem elütötte.
A por megtöltötte a szemét.
Tétovázva állt végre a járdán, mint egy hajótörött idegen, aki igazán nem tudja, hogy merre forduljon.
- Az Est! - ordította fülébe egy hang.
- Mit alkalmatlankodsz a nagyságos úrnak, te jassz? - kiáltott egy másik, és a bíró ijedten ismerte föl az előbbi fiúk egyikének hangját.
- Nem látod , hogy a nagyságos úr Pestről jött, és már olvasta Az Est-et?
Keresni tetszik valamit, nagyságos úr?
Megmutassam, melyik villanyosra kell felszállani?
A bíró nagyon kellemetlenül érezte magát e tolakodásra.
Hiszen Pesten még nagyobb a lárma, az igaz: de ott legalább nem törődnek az emberrel.
Hagyják békén az embert.
És hogy itt így kinézik belőle a vidékit!
Rendkívül zavart és ideges lett.
Nem válaszolt, hanem iparkodott úgy tenni, mint akinek határozott célja van, és gyors léptekkel befordult a legközelebbi mellékutcába.
És a fiú itt is a nyomában!
Még ideje sem maradt föllélegzeni.
Még meg se mert állni, hogy az izzadságát letörölje.
Irgalmatlanul sütött a nap.
Úristen, vajon jó irányban megy -e ?
Alig mert a házakra sandítani, hogy az utca nevét meglesse.
Rózsa utca!
Hol vannak itt a rózsák!
Por szőnyegezte a kövezetlen utcát.
Az egyik oldalon még járda sem volt.
Ellenben egy ház, egy vadonatúj és hipermodern ház - vakító fehér, de hajlatain és farészein minden ok nélkül és rendkívüli vakmerőséggel éles feketére festve - szemérmetlen ragyogással feszítette napnak terpesz ablakait.
Miért csináltak rá ilyen széles, tripla ablakokat ?
Talán, hogy több por férjen be rajtuk.
E mellett üres, burjános telek következett, barnára festett, düledező deszkakerítéssel.
Átellenben pedig egy piszkos udvarból alacsony, rozoga , földszintes ház mutatta az utcára fakó, sűrű, halvány virágos, ízléstelenül lilázó mintáját.
Ez is valami szemérmetlenséggel és pongyolasággal, mint egy alsószoknya.
Hüjj, de meleg van!
Szeretett volna megállni, tájékozódni, nézelődni: talán kérdezősködni: de már restellt a fiútól.
Sohasem járt idegenben, Itáliában , ahol így tolakodnak a cicerónék.
Félszegen érezte magát, mint a tolvaj.
A házakról szemek néztek rá, kerek pléhtáblákról, és a szemek alá nagy betűkkel volt fölírva: VAGYONŐRZŐK.
Tétován ment egyenest előre és nézte a táblákat, EZEN HÁZ VÍZVEZETÉKEIT JENEI ÉS KRAUSZ KÉSZÍTIK.
- KÖPLINGER CIPÉSZ.
- HIGIÉNIKUS BORBÉLY- ÉS FODRÁSZTEREM.
- Amott építkeznek.
Mégiscsak kérdezősködni kellene valakitől.
Ki tudja, nem megy -e éppen az ellenkező irányban?
De nem volt az utcán senki, csak gyerekek játszadoztak , piszkos, mezítlábas gyerekek, és hangosan sápítozva olvasták ki a verset:
Gyertek - gyerekek - isko-lába
öltöz-zetek - papru-hába
inci-finci - te - vagy - kinn.
- Gyerekek, nem tudjátok, merre van a járásbíróság? - kérdezte Partos hirtelen elszánással, és iparkodott rá se nézni a fiúra, aki utánajött.
A gyerekek értetlenül és inkább csúfolódva bámultak reá: de a fiú már utolérte, s közbejött:
- Tessék rám bízni, nagyságos úr, elvezetem én.
Fenébe innen, srácok!
A járásbíró megadta magát a sorsának.
- Messze van?
- Elég messze: a Goldman utcába.
- Milyen utcába? - hökkent meg a bíró.
- Goldman: Goldman Áron utca: az a főutca.
Gyalog tetszik, vagy villanyoson?
- Villamoson - felelte a bíró, és követte a fiút a sivár utcaporban.
Most nézte meg csak jobban.
Tizenkét-tizenhárom esztendős, agárképű, inas lábú , nagy, nyurga kölyök volt, s feltűnően úrias ruhája és arca.
A járásbíró zavarában beszélgetést akart kezdeni vele.
- Jársz te iskolába? - kérdezte.
- Hogyne - felelt a fiú, szemmel láthatólag sértve, hogy tegezik.
- Hova?
- Gimnáziumba.
Partosnak szinte torkán akadt a szó.
- Gimnáziumba?
És nem restelled így szaladgálni a hatos után?
A fiú sértett önérzettel nézett rajta végig.
- Pardon - mondta fölényesen -, de ezt csak Magyarországon kérdezhetik .
Amerikában senki sem szégyellné a munkát.
- Szülei bizonyára szegény emberek? - kérdezte zavartan Partos.
- Mért volnának szegények? - felelte a fiú.
- Ellát engem az apám minden szükségessel: de moziba járok, és cigarettázom, és nem kívánhatom, hogy az élvezeteimet is ő fedezze.
- Micsoda város lehet ez? - gondolta a bíró.
Egy halottaskocsi , valószínűtlenül, lehetetlenül cifra halottaskocsi jött velük szembe üresen a porban.
Verkli szólt.
A sarkon egy köszörűs ládája állt, megfordított S-sel metszve rá a cég.
- Itt tessék fölszállni - mondta a fiú.
A bíró szinte rémülettel nézett ki a térre, mely előtte nyúlt.
Nagy, puszta térség volt: homokkupacok, kőhalmazok, mésztörmelékek hevertek rajta szanaszét.
És a közepén pompázott egy torony, egy sohasem látott formájú és színű, idomtalan nagyságú bábeli torony, amely fönn hirtelen nekivastagodott, és megdöbbentő nagy fejet eresztett, erkéllyel és képtelen ablakokkal: egy víztorony!
Az alacsony házak és üres telkek között szinte ez volt a világ legcsodálatosabb építménye, és Partos bírónak valóban gyermekkori fogalmait juttatta eszébe a babiloni építkezésekről .
Meséskönyvekben vannak ilyen tornyok.
A villamos félelmesen rázott: de Partos azért jól érezte magát, hogy megszabadult a fiú szemétől, és egy kicsit nyugodtan tűnődhet.
A város centrumában, a hivatala közelében lesznek tán szebb helyek is; ott kell lakást keresni, mert Pestről bejárni naponta nagy strapa volna mégis.
Kissé mosolygott a csalódásán.
Otthon, Szakolcán, azzal vigasztalta a feleségét - akinek hiúságát sértette, hogy nem pesti, csak újvárosi áthelyezéssel dicsekedhetik barátnői közt-, hogy hiszen még szebb és urasabb dolog így , nem Pesten lakni, hanem Pest mellett valahol, kertes házban talán , villatelepen: a gyerekeknek sem árt a jó levegő.
Most látta csak, mennyire tévedett: hisz ez rosszabb Pestnél.
No de sebaj: legalább belülről teszi széppé a lakását: áthúzhatja végre a bútorokat... vesz néhány újat is ...
Ilyen otthon ülő embernek, mint ő, nem kell sajnálni a költséget a lakására .
Most úgyis kölcsönt vett föl: az államtól kapott előleg úgysem lesz elég költözködésre és berendezkedésre: pláne, miután nagy része régibb adósságokra ment el.
Drága mulatság ez.
Ej, ej, az az asszony, mért is akart mindenáron Pest felé gravitálni: nem jobban megéltek volna ők vidéken?
Így dohogott, de a pénz dalolt a zsebében.
Soha ennyi pénze még nem volt egyszerre.
Mindenesetre az első dolog jó lakást találni, a centrumban, a hivatalhoz és a pesti villamoshoz is közel - lássuk: öt óra elmúlt: ma még meg lehet nézni egynéhányat: a hivatalban jelentkezni tán már úgyis késő: azt jobb is lesz holnap délelőttre hagyni.
Ej, ez a villamos... soha ennyi ellenőrt ... micsoda hely ez? városháza? no akkor itt leszálljunk...
A városháza - nagy, egészen új és igen modern épület, ez is valami asszíriai stílusban építve, nagy, réteges toronypiramissal a közepén, s cifra , szögletes pilléreken nyugvó, karzatos erkéllyel - ugyanazt a hatást tette Partosra, amit az előbbi túlságosan cifra és komolytalan halottaskocsi : komikus volt, pompás és mégis sivár és szomorú.
Köröskörül a téren piaci bódék piszkosodtak délutáni elhagyatottságukban.
Az aszfalt dinnyehéjakkal és kukoricacsutkákkal volt teledobálva.
Szemközt kávéház volt, amilyenek Pesten a Rákóczi út külsőbb részein és iszonyú bérházak utálatos domborművekkel és furcsa szögletekben kiékellő, csukott erkélyekkel homlokzatukon.
Közel volt a járásbíróság is, de ez már egy régi, sárga házban, mely isten tudja mióta nem látott festéket.
A szomszéd bérházon piszkos, sárga cédula hirdette, hogy lakás kiadó.
- Meg lehet nézni - gondolta a bíró.
- Az végre nem kötelez semmire.
És tájékozódni annál jobb, mentül előbb.
A kapu alatt, nagyon kis keretben, melyből bizonyára egy régi fényképet vettek ki, poros üveg alatt alig fért el hat-hét elgörbült névjegy s légynyomos papírrongy: Weisz Ignác, Alföldi Mór stb... a lakók nevei.
- A második emeleten - utasította a házmester.
Jelenleg egy fogorvos lakott ott.
A gangerkélyen, kis üvegszekrényben, piros ínyhús s vicsorgó fogak.
Az asszony - élveteg, puha bőrű, kövérkés zsidó asszony - slampet pongyolában nyitott ajtót.
A lakás sötét volt, és az egész házat valami kellemetlen szag töltötte be.
Pedig még új ház volt.
A bíró az ár után kérdezősködött, és nagyon drágállotta.
- Az asszony is sokallná - gondolta lemenet.
- Biztosan poloskás is.
Úgy néz ki, mintha poloskás is volna.
A téren egy öntözőkocsi verte föl még jobban a port, s egy udvarból hangzott a villamos favágó őrjítő zenéje.
Egy autó után puskaporszag maradt.
A túlsó oldalon nagy építkezés folyt.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE