Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Krúdy Gyula
Az útitárs
Keletkezés ideje
1919
Fejezet
17
Bekezdés
322
Mondat
1060
Szó
15575
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
( Útitársam ekkor megmondta X városka valódi nevét is.
Engedje meg az olvasó, hogy az elkövetkező elbeszélésből kihagyjuk a magyar város nevét.
Több ilyen város van a Felvidéken.
Mindenféle régi királyok és urak messziről jövő emlékei hangzanak a toronyláb összestimmelt harangjainak kongásában.
A házak fala mellett történelemmé válott emberek álldogáltak, de a nők oly egykedvűen szerették vagy nem szerették őket, mint általában a nők nem sokat törődnek a történelemmel.
Egyetlen nő sem érezte még kedvese ölelgetésében azt a boldogító érzetet, hogy e karokról , lábakról, szakállakról egykor, porráválásuk után a történetíró fecseg.
Szakállak , vértek, szívek elvonultak, a nők tovább kötötték harisnyájukat, korán bezárták a kapukat, és senki sem jött vissza az álmos éjszakán a hídról, amelynek karfájáról egykor önmagát nézegette a folyó tükrében.
Elhangzottak a történelmi lépések, új lépések közelegtek, tavasz lett, tél lett, betegségek, szerelmek jöttek-mentek, a nők megértek, majd megöregedtek, a férfiak köhögtek, kiáltoztak, koporsóba feküdtek.
Kis városka volt ez a Felvidéken, öles falakkal, zárdaablakokkal, kályhákkal, amelyekből az esti tűz farkasszemet nézett az alvókkal.
A gyertyák ellobogtak, és füstjük elszállott.
Miért keresgéljék az emberek a vasárnapi mise térdeplői vagy a tűzoltó-majális táncosnői között e történetnek hősnőit?
X. Ez a városka neve ...
Egyszer majd meghalnak a hősnők, és sírjuk gondozása az élők szórakozása lesz. )
Az első nő, akivel X.-ben megismerkedtem, Hartvigné, született Gábriel Szidónia volt.
Azt ígértem neki, hogy két napig maradok a városkában, s ez gyors engedékenységre bírta - folytatta szomorú útitársam .
Nem tudom, hogy uraságod miként van ezzel a dologgal, én például némely nőnek az arcberendezésén, az orrán, a fülén, az ajkán észreveszem az első pillantásra, hogy számíthatok -e meghallgatásra?
Bocsásson meg, ha kissé közönségesen fejezem ki magam, másképpen nehezen tudnám megérhetővé tenni: hogy életemben találkoztam nőkkel, akiket az első látásra úgy ítéltem meg, hogy engem várnak.
Nekem valók; - a vérmérsékletünk, a gondolkozásunk, az ábrándozásunk, a vágyakozásunk egyforma.
Keressük egymást, mint a szél és a gazdátlan kútágas; mint az egér és a lyuk; mint a vándormadarak és pihenőhelyeik.
Furcsa találkozások ezek az élet álorcás menetében.
Az ember egyszerre ráismer a nőre, bár azelőtt sohasem látta.
A kézfogásunk, a tekintetünk, a vérünk lüktetése, a vágyunk bogarászó, földásó munkája összetalálkozik, mint az alagutban az ásók.
Én kalandot kerestem az idegen városban , mint egy unatkozó vigéc.
Hartvigné is várt valami alkalomra, bár meg vagyok győződve , hogy azelőtt sohasem jutott eszébe bárkinek megmutatni a fehér harisnyás lábát .
De hadd mondom el komolyan és az utazók léhasága nélkül, hogy ki volt Hartvigné .
Hartvigné egy szent asszony volt .
Lakást kerestem X.-ben, mert csak fiatalkoromban szerettem a vidéki vendégfogadók életét, amely véleményem szerint hasonlíthat ama orosz postaállomások miliőjéhez, amelyekről Turgenyevben vagy Tolsztojban olvashattunk.
Amikor még mulattatott az utasok lármás, életteljes csendriasztó megérkezése, a veres képű , félszemű aranysapkás konduktor oly boldogan mosolygott a tompán döcögő omnibusz hágcsóján, mintha vadászó hercegeket hozna az állomásról, pedig többnyire kereskedelmi utazók bújtak ki az üveges ketrecből; az örökös ser- és pörköltszag , amely a fogadó kapujában fogadta az embert, amely az udvar felé összekeveredett az emésztőgödör szagával; sötét, gyanús lépcsők, amelyeken a fehér fejkendős , mezítlábas, papucsos, elszánt arcú olcsó szappanillatú, megtermett szobaasszonyok végigmérték az utazót, mint a bornyút; a nyikorgó ágyak, amelyekben tán tegnap gyilkoltak meg valakit, a rosszul záródó ajtók, amelyek mögött mintha mindig leskelődne valaki - talán az utazó mélabús magánya -, a megereszkedett ablakok , amelyek megöl céltalanul lehet bámulni az üres kisvárosi délutánba; a porlepte táncterem és környéke, ahol télidőben izzadt, bomlott kedvű és bomlott alsószoknyás táncosnőket ölelgetnek savanyu bort lehelő gavallérok; a lépcsők, amelyeken falusi úrnők éberlasztingcipős, fehér harisnyás, kövér térdét lehet látni; a holdas, boros éjszakák e kísérteties szobákban, ahol a ruhafogas mellől a leeresztett alsószoknya karikájából inges nők lépegetnek ki az unatkozó álmában; a setét ebédlő, ahol az asztaltársasági jelvényeket úgy őrzik, mint fétiseket a krákogó, köpködő elbizakodott öreg törzsvendégek, a légynyomos képek, a csorba, kékszegélyű tányérok , szarvasagancsos evőeszközök, dohányfüstbe merült céltalan esték, nyerítő röhejek , üres dalok és fárasztó beszélgetések, s az egyetlen öröm az omnibusz megérkezése a léghuzamos kapualjba, mintha egyszer meg kellene érkezni valakinek e cifra bárkán ...
Akkori hangulatomban egy jól irányzott pisztolylövés tette volna emlékezetessé látogatásomat például az Arany Csillagnál, s önnek sohasem beszélné el senki e történetet .
Lakást kerestem, mint egy diák .
Tejszagú kék abrosz mellett akartam reggelizni, mint gyermekkoromban a szülei háznál; vasárnaponként váltják az asztalkendőt, és az arcok frissen mosdottak , a hajak vizesen megfésültek, az ingek fehérlők, az arcok vidámak a családi asztal körül.
Itt más szaga van még a spiritusznak és a rumnak is.
A pálinka, amit éhgyomorra hajt fel az ember a családi asztalnál, nem ártalmas.
A tojást frissen tojta a tyúk, az irósvaj nevet, mint egy kövér lány a szőlőlevelek közül, a cipők a lábakon fényesek, az ágyneműből friss reggeli szellővel száll el az éjek fülledt gondolata, tegnap keményített szoknyában szalad táncos lábain a szobalány; még a trágyahordó szekerek is másképpen párolognak a deres utcákon reggel, mint délután, a nagybetegek hörgése elcsitul a szomszéd házakban, a piacok üde zöldsége, a kakasok piros feje, a húsok rózsaszíne himbálódzik a vesszőkosarakban, a városi tornyot szivaccsal megmosták hajnalban, a tarka mellényes cinke vidáman ugrándozik a dércsípte eperfán, mint az újra kezdődő, múltját megbocsátott, elfelejtett élet ...
A ház, ahová benyitottam, mindenképpen kedvemre valónak látszott .
Nagy fehér tűzfala volt a háznak, amely a piac és egy hegynek kanyarodó kis utca sarkán állott, mintha városkapitány lakott volna itt a múlt időkben, aki magos ablakaiból arra ügyelt, hogy nincs -e zendülés a torony körül.
A kémények igen magosan voltak, s úgy nyúltak fel, mint a gunár nyaka.
Kip-kop, mondták barátságosan a kopott kőkockák, amikor lábamat a küszöbre tettem.
A setét pinceajtó mögött sem vettem észre gonosz kísértetet leskelődni a maga gödrével, az emeletre felkanyarodó csigalépcsőre egy gömbölyű ablak fordította barátságos arcát.
A fehér rámák között ódon, salétromos fal mellett, régi időkből itt maradott mellvédek alatt meghúzódó kertecske mutogatta szelíd bájait.
Az ecetfa májusban bizonyára jóillatú, a lugas gondriasztó, és az alacsony kőpadon felágaskodnak a fehérlábú szűzek, hogy letekintsenek a városra, midőn regényekkel és versekkel teleszívták a fejüket.
Milyen gazembernek kellene lenni annak, aki ilyen helyen egy leány elcsábításán töri a fejét !
Fehér ajtó nézett velem szemközt.
A rézkilincs ragyogott, és Salve volt szőve a tiszta lábtörlőbe.
Igen jólesett, hogy e modern tisztaság mellett is oroszlánfejes húzós csengettyű nyomult ki a falból.
Bizonyosan békés, boldog emberek hajlékába nyitok be .
A háziasszony nyitott ajtót.
Az első szavaimra kissé bizonytalanul felelt a félhomályos előszobában, aztán megröppent, mint egy fehér pille, és a világos szobába vezetett az utca felé .
- Foglaljon helyet nálunk, uram .
Igen, így gondoltam, a vékony lábú székek télen is vászontakaróval vannak behúzva, mintha valami igen nagy ünnepélyre várna évtizedek óta a bútorzat , hogy valódi szövetjét megmutassa.
A szőnyegek tarkák, barkák, amilyeneket otthon szőttek késő őszidőben a régi háziasszonyok, midőn a gyertyaöntésen már túlestek.
A függőlámpás pillangós porcelánernyőjén rózsaszínű tüll van.
A sarokban karácsonyfa állott, mert januárius első napjait mutatta a kalendáriom, ha elfelejtettem volna megjegyezni.
A levegőben szobafüstölőnek és szárított almahéjnak az illata.
A fehér porcelánkályhában oly pirosan lobogtak a hasábfák lángjai, mint a lepkék .
- Ez volna a kiadó szoba - folytatta az asszony, szemközt ült velem, de háttal az ablaknak, hogy arcvonásai oly lassan bontakoztak ki előttem, mint egy álombeli kép .
Talán harmincesztendős volt, de lehetett negyven is.
Abban a korszakban volt mindenesetre, midőn a nők keresztcsontját már nem annyira a tánc, hanem a házigond fárasztja.
Az első pillantásra észrevettem, hogy feltűnő jó cipőket visel a lábán.
Mindnyájan tudjuk, akik valaha az életet próbálgattuk, hogy a vidéki nő , bármilyen hiú, kevesebb gondot fordít a lába ápolására, mint a nagyvárosok szülöttei .
A rossz kövezetek, az őszi sarak, a méltatlan gyaloglások elpusztítják a legszebb lábakat és lábbelieket.
Ebben a városkában még bizonyára volt vasárnapi cipőjük a nőknek, s otthon többnyire papucsban jártak-keltek, a rossz időben a régi vásott cipőt vették elő, és az úgynevezett bergsteigerek, regatták s egyéb félcipők késő vénségükig szolgálnak, amíg a láb csónakaivá válnak.
Nem csodálom azokat a hiú asszonyokat, akik késő vénségükig ügyelnek lábbelijük formájára, a párizsi szabásra , vagy az angolos korrektségre, a francia sarokra, a szalagok frissességére, a kifogástalan tisztaságra.
Ámde bármilyen legyen a kisvárosi nő cipője, körülbelül egyforma helyeken, tájakon, utcákon tapos benne.
A ropogós regatták vagy a cugos éberlasztingok az élet pallóin, lépcsőin, pincéin átbotorkálnak, egész addig az utcáig, ahol hegynek kanyarodik vagy völgybe hajlik a gyalogjáró.
A legszorgalmasabb lábak sem látogathatják eleget a templom kockaköveit (amelyek alatt többnyire egy sokat bűnözött és halálában bűnbánó polgár lesi a lépéseket ), a gyóntatószék, a kártyavetőnő és a helybeli bábaasszony tudják az asszonyok történetét, bármilyen cipőben járnak.
A lábak élete csaknem ugyanazon ösvényen múlik el.
Végül mindegy , hogy intéztek -e hozzájuk szép szavakat a férfiak, kalandos utazók vagy táborozó katonatisztek vagy csak lustaságukat szidták a türelmetlen férjek.
A szegény lábak kiszolgálják a maguk éveit, aztán megtörnek gondban, hasogatásban, penitenciás köszvényben .
Ennek az asszonynak olyan cipője volt, mint egy hercegnőnek.
Hol varratta, hol szabatta ebben a városkában, ahol a nők bizonyára a karlsbádi boltból szerzik be szükségletüket?
Karcsú és nagyreményű láb volt a cipőkbe bujtatva.
Ezek a kecses francia sarkok tán rátaposnak a férfiakra, vagy talán csak azért vannak, hogy otthonában mulattassák az asszonyt, mint a hímzés az ingen, vagy a fodor az alsószoknyán .
Ennek a lábnak (a Hartvigné lábának) olyan volt a hajlása, mint a paradicsomi kígyóé.
Eltérően a nők szokásos lábszárától, térdben nem ért össze a csont és a hús, hogy azután váljon el a két barát, mint a szigony.
A térdek belseje körülbelül tíz centiméternyi volt egymástól, mint a fiatalembereké, akik nem régóta tanulnak lovagolni.
A térdek résén át bizonyosan szabadon jár a szél és a gondolat .
Egy égő húsvéti gyertya - aranybárányokkal díszítve - elfért volna a két térd között .
Honnan tudtam mindezt ?
Az egyik cipőszár felett felcsúszott a kék zsinórra szegélyezett krémszínű szoknya, és amint szemközt ültem az asszonnyal, jól szemügyre vehettem sötét harisnyáit.
Vannak férfiak, akik különös izgatottságot éreznek akkor, midőn egy mezítelen bokát látnak papucsban, mások a báli cipőkért és selyem strimpflikért rajonganak, ismét mások a kőműves-állványokon dolgozó tót lányok mezítelen lábszárán felejtik el a szemüket.
Én most őszintén beszélek; én híve voltam mindenféle lábvallásnak - még a megtermett falusi asszonyságok éberlaszting-szektájának is , akkor voltam a legboldogabb, ha kedveseimtől, úriasszonyoktól a néhányszor viselt cipőjüket kaptam ajándékba: - a Hartvignééhoz hasonló lábat még addig nem láttam .
Az a harisnyacsík volt az okozója, hogy néhány napra tervezett X.-beli mulatásomat később hetvenhét esztendőre meghosszabbítottam .
Bizonyára érdekelheti az asszony egyéb külseje is a lábán kívül .
Nos, Hartvigné egyébként olyan volt, mint egy apáca, aki ringyó lábakkal jött a világra .
Vannak arcok, amelyeknek látása gyorsítja vagy lassítja a szív verését .
A Hartvigné arca megnyugtatott, mint egy gyónás .
Középkori képeken láthatni ilyen szenvedélytelen, fehér kendővel környékezett, szinte vértelen arcokat.
Az ember az arc mellé képzeli a rokka nyelét , az ékköves gyűrűkkel díszített kézbe az orsót és az asszony élete köré a len hosszú szálát, mint a pókfonalat, amelyen át elszáll a messziségbe a belső tüzek füstje.
A kép hátterében ott szállnak a v betű alakú vándormadarak, mint az elmulasztott esztendők .
Ha volt is gond és bánat ez arcon, eltemetve feküdt az a nyugalom vársáncai mögött.
A szenvedélyeket elriasztotta a világoskék szem, mint mozdulatlan madárijesztő a seregélyeket.
A vörhenyes, igen finom szálú hajzat bodros volt, de olyanforma bodrozatú, mintha az asszony nem akarna hivalkodni e felesleges díszével .
Az orra, homloka egyenes volt, mint egy férfié.
Nyugodtság áramlott ebből az asszonyból, mint egy német nevelőnőből, aki tudja, hogy egész életén át dolgozni kell, nem szabad megszeretni a fekhelyét, mert holnap új tanyát kell keresnie .
A fiús zubbonya, amely dupla gallérjával és kék nyakkendőjével barackszínű nyakát környezte, ugyancsak egy szelíd, igénytelen lény ruházata volt .
Bocsásson meg, hogy ennyire untatom e sohasem látott nő külsejével , uram.
Világossá szeretném tenni ön előtt a nékem mai napig is érthetetlen eseményeket.
Ha ketten ülünk neki az ügy kibogozásának, talán hamarább megleljük a csomót.
Tapasztalt, tavasza múlt férfiak vagyunk, nincs mit restelkednünk egymás előtt, midőn ismeretlen nőkről beszélgetünk.
Biztosítom, hogy senki sem találhatja fel ezt az asszonyt az elbeszélésem nyomán, mert itt-ott felismerhetetlenül elrejtem drága alakját a kandi szemektől .
Tehát az történt, hogy megállapodtunk a szoba árában, én kijelentettem , hogy legalább egy fél esztendőre kötelezem magam, megmondtam nevemet , foglalkozásomat, illetőleg sokszor szégyellt semmittevésemet, nem kérkedésből, de bármely cél nélkül felajánlottam az asszonynak, hogy a lakbért előre kifizetem.
Ő ezt csendes főbólintással elfogadta .
Ezután felálltunk, és a karácsonyfa díszeit kezdtük nézegetni, amelyeket ő gyermekeinek állított, akik jelenleg az iskolában vannak.
A selyempapirosba göngyölt cukrocskák, amelyek pattanó hangot hallattak, midőn elszakították őket, ma már úgy tűnnek fel előttem, mint valami gyermekkori emlék.
Az aranyozott diók, a péppel ragasztott színes papírláncok, a narancsok, fügék, apró viaszgyertyák , mandulák és préselt szőlők, valamennyien kis bűvszerek voltak, amelyek az asszony szépségét emelték, és a bennem halkan dobogó kívánságot fokozták.
A karácsonyfa illata körülvette a fehér zubbonyos nőt, mint az a mérhetetlen vágy, amely a legromlottabb férfiakat is néha meglepi a tiszta, házias élet, a fehér lábú feleség , a dunnameleg téli éjszakák és a göndör fürtű gyermekek iránt.
Önkéntelenül ágtól ágig mentünk, s mintha egyikünk sem törődött volna már a diókkal, amelyek a karácsonyfa gallyain feltünedeztek.
Merev volt a tekintetünk, de a színes cukorkák felrepülni látszottak, mint játékos lepkék .
Szinte nem ismertem meg a saját hangomat egy vágyteli percben, amint megszólaltam, hogy a leheletemtől meglebbent az asszony füle mellett a vörhenyes haj .
- Majd elfelejtettem megkérdezni, hol fogok aludni ?
- Itt - felelt az asszony, és hosszú fehér, de gömbölyded ujjával a medvebőrrel letakart kanapéra mutatott, amelynek közvetlen szomszédságában állott , hogy a hosszú fekete szőrök megérintették krémszoknyáját, amely világítani látszott a beözönlött téli napfényben .
Ha a nyomban következő események egy piros farsangi bál közben, álorcás vigalom alatt történnek, sohasem jut eszembe a csodálkozás.
Nem vagyok regényhős, de komisz ember sem, ezért mindig a sors különös kegyelmének tekintettem, ha egy-egy nő engedelmes volt.
Az én vakmerőségem az ő alázatosságukon épült, gyors elhatározásom , olykor brutális megrohanásom az ő egyszerű jószívűségükön alapult.
Sohasem birkóztam harapó, karmoló, kétségbeesetten védekező parasztlányokkal, mint azok a férfiak, akik ezen a réven különbnek tartják magukat.
Sohasem ígértem komolyan házasságot vagy örök hűséget hiszékeny, gyengéd nőknek.
Szinte megvártam, hogy az alkalom letelepedjék elém, mint egy delelő lepke, amelyet kalapommal leboríthatok .
Ámde akkor fénylő téli délelőtt volt, a piacon hetivásár rikított, a háztetők eresze fehérlett, mint az imakönyv margója, szekerek zörögtek a kiugró köveken, mint a vásáros élet, bármely percben megszólalhatnak a magosan , középkoriasan csilingelő harangok a vasszínű karcsú toronyban, amelyen kelevézes rozsdás katona forgott a széllel; ilyen időben szoktak megjelenni a proklamációk , amelyek nyugalomra intik a népet, ilyenkor hirdetik ki a halálos ítéleteket s az eretnekek elégetését.
Ez órában konyhaszaguk van az asszonyoknak, és a férfiak a borbélynál vagy a serházban politizálnak .
A kanapén ültünk egymás mellett, és észrevettem, hogy a nyakán még nedves a haj a reggeli mosakodástól.
A zubbonyából félreismerhetlen asszonyillat lengett.
A cipők nyugtalanul feszültek, mint vadludak szárnyai, mielőtt elhagynák a tó vizét .
- Nem, nem - ismételte, midőn szótlanul megcsókoltam a nyakát .
Az ajtók nyitva voltak, a ház ismeretlen, de észrevettem, hogy valahol a házban egy ablak nyitva van, amelyen most behallatszik a városi hajdu dobolása, aki bizonyára igen méltóságteljes magatartással proklamálja a legközelebbi hetivásárt - amely ablakon át esetleg menekülni lehet, ha ifjúkori szerencsém cserbenhagyna, amin igen csodálkoznám .
- Én úgyis elutazom innét holnap, s maga sohasem lát többé - vigasztaltam .
Nem tudom miért, de szavaim elhallgattatták mormoló ajkát, amelyen a nem -ek oly sorozatosan követték egymást, mint az olvasó szemei.
Csak barackszínű fejét ingatta még, mintha az nem tudna leszokni erről a mozdulatról.
A szeme gyöngéd, alázatos, félénk lett, mintha gyermekei és jövendője sorsa e perctől függött volna.
Mintha már most elkészülne arra, hogy ami itt történik, azt sohasem vallja be férjének, sem a gyóntató papnak.
Pedig amulett volt a mellén, amint egy percre észrevehettem.
Lehúnyta a szemét, keresztet vetett, s összekulcsolta a két kezét .
Midőn ismét körülnéztem a szobában, minden a régi helyén állott.
Csak a karácsonyfa alatt görbült el egy gyermekkard, és egy papírcsákó behorpadt, aminek pótlását nyomban elhatároztam.
A falakra néztem.
Néhány szakállas, szalonkabátos hivatalnok külsejű öreg- és fiatalember fotográfiája egykedvűen tekintett alá .
Gyermekek vicsorogtak, amint a helybeli fényképész rájuk parancsolt.
Egy gyászruhás öreg asszonyság igen méltóságteljes volt, mintha megvetné az eseményeket.
( Ő háttal felém, egy ablaknál állott, mintha türelmetlenül várná távozásomat. )
Nem is igen tudtam egy szót sem szólni, csak megfogtam hátulról vonakodó kezét (amely most korántsem volt olyan finom, mint előbb tetszett ), megcsókoltam a kezét, és meghatottan ellépkedtem .
Mire az utcára értem, ő már nem állott többé az ablaknál .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE