Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jósika Miklós
Abafi
Keletkezés ideje
1836
Fejezet
38
Bekezdés
1313
Mondat
3234
Szó
53425
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
CSETÁTYE BOLI
Mi az újság ?
Victor Hugo
Ha Péter egyházát Rómában, vagy a westminsterit Londonban, tekinti a szem: bámulva hódol az emberi kéz, az emberi elme műveinek.
Óriási boltozatok, roppant s mégis karcsú oszlopokon nehezkedve, az ájtatosságra hevítő szent homály belöl, a bámulatos méltóság, a bátor emelkedés külről, az építészet nagyszerű fogásaiban a lelket emelik, az ember kevélyebbé lesz, mintegy látva magát odább s túlélve munkáiban.
Szép a művészet, jeles, bájoló; de eredményeivel hasonlítva, mi és mekkora a természet , minő roppant művek keletkeznek titkos műhelyeiből!
Vízözön, tűzhányó hegyek , földingások munkásai.
Hegyeket zúz, völgyeket tölt, barlangokat váj, s bármit tesz , legkisebb művei kicsinységekben nagyok csodás voltok miatt; s a legnagyobbak, ha fegyverkezett szem tekinti azokat legapróbb részleteikben, elérhetlen finomságúak .
Egy angol tő nagyítóüvegen által nézve durva, egyenetlen vasdarab; a méhnek fullánkja milliomszor nagyítva sima s görötlen, mint a gyöngyház.
Szóval az emberi kéz munkálatainak szépsége csalódás, a természetéinek valóság.
Művei kevéllyé teszik az embert, a természetéi megszégyenítik: itt a mérleg különbségök méltánylására.
Hegyek ormain szabadabban lehel a tágult kebel, szárnyakra vágy, s a szem bűvös tükrébe egy világot fogad fel, alatta terjed a vidék, s a magosban oly nagynak hiszi magát a kis ember!
A tenger síkján, ha rubinkoronával emelkedik a királyi nap, vagy violaszín fellegek közt hanyatlik vízsírjába, végigcsillogva hosszú, fénylő vonalban a zöld elem hánykódó zománcán: a kebel elfogódik, mintegy elszigetelve a lakott földtől, s eltépetve azok köréből, kikhez szívvágyai olvasztják ezer lánccal s érzéssel; minden tartalékja önmaga!
A ház, mely hullámokon nyargal vele , önkészítménye; a tő, mely röptét vezérli, öntalálmánya; s a cél, melyre törekszik , önidézetű.
De a barlangok sötét odvában, a mély hegytüdőkben, körülbámulva roppant, függőleges sziklaszeletektől, körüllehelve a mély sötétség avától: különös, mondhatlan báj varázsolja le az embert; elfogódás, vallási gerjedelmek emelkednek, tűnnek s jelennek.
A pokol torkaiban a lélek mennyről gondolkozik, s láthatatlan szárnyakkal emelkedik ördögi tanyáról Istenhez föl, azon örök szellemhez, ki mindezt teremté, s műveiben önmagát teremti, idézi, állítja elő, elragadván s érzékenyítvén az embernek lelkét, felszívja magához a földit, s leszivárogtatja az égit a földhöz.
Erdélynek egyik legszebb barlangja messze a havasalföldi szélektől, a Volkáni-szoros közelében van, s jelenben neve Csetátye Boli, ami magyarul Boli várát teszi, s egy Boli nevű pórtól veszi nevezetét, ki itt egyedül több hétig védé magát száguldó törökök s tatárok ellen.
Hegyes, egyenetlen sziklahegy, majdnem meztelen hever, virító zöld fatömegekkel borzadozó halmok közt, mintegy biztos helyzetében kevélyen éghez tekintve föl.
A nagy útról kanyargó ösvény vezet a hegy túlsó oldalához, hol feketén, avult torokkal tátong a Boli barlangjának sötét nyílása.
Néhány lépéssel beljebb hirtelen kiöblül , magasan dagadva fel óriási egyházként mutatkozik a vándor előtt: kiálló sziklaormain két oldalról természetes karzat vonul magasan, számtalan üregekkel.
A tág öböl éjféli végein zuhogva csattog kövecseken keresztül egy hegyi folyam; szélessége több ölnyi , mélysége ritka helyt kevesebb könyöknyinél.
A barlang keblében ásott utat magának a jéghideg folyam sötétzöld habjaival, s meredek falait nyaldosva hajlong bús morajjal jobbra kanyarodva a sziklák alatt, s medrével utat képezve a hegyeken keresztül, vagy barlangit, vagy ahol födetlen, az ég azúrjától kárpitoltat.
Azon időben, melyben a jelen történet fonalát felfogtuk, a barlang élénk képet bájol előnkbe: magasan, füstgomolytól fátyolozva, tűz lobog annak hűsében, nagy hasábokon átrecsegve; oldalaiban hosszú sorban lovak rágódnak eleikbe halmozott zöld füvön nyerítve s topogva; a tűzhez közel lombokra terített farkasbőrökön hever hordócskára könyökölve egy meglepő tekintetű férfiú; amennyire ezen helyzetben kivehetjük, teste zömök s ideges, arca komoly; magasan költ homlokán kevés hajszálak tengenek, nyíltan hagyva fejének egész felső részét; kora mintegy hatvan évre mutat; fejének alsó részét sűrű, sötétveres haj födözi, tömött csigákban lapulva nyakához; homlokának felső része sima és hófehér, mint azoké, kik azt többnyire födve tartják, közel a szemöld íveihez azonban tetszhető redősor mutatkozik, keresztülmetszve két mélyebbtől, melyek szemöldei közt vonulnak fölfelé, s indulatos hevességre mutatnak .
Vékony, magas, vége felé hirtelen legörbülő orra tekintetének némi sajátságot ad , melyet kihólyagzó, igen világos, nagy, kék szemei még növelnek; finom ajkai széles szájának félig nyitva állanak, s hosszú hófehér fogsort tüntetnek elő, erőre s épségre mutatva; állát sűrű, veres bajusz és szakáll födi.
Öltözete egyszerű, nyitott barna zekéből áll, mely alól szétnyílt inge fehérlik szőrös, naptól sült mellét kitüntetve; szárait bőrnadrág folyja körül, évek szennyével fénylő, s lábain durva , tág csizma van.
Nem messze e férfiúhoz, kinek némi felsőségi tekintete látszaték lenni a többiek közt, a tűz körül festői csomókban állanak magas, napsütötte képű emberek, vagy nehéz vasfonal ingekben, vagy hófehér farkaskacagányokban, súlyos fegyverekkel s azok nélkül; tovább az itt-ott halomzó romokon ülnek néhányan komoly arccal s élénk kézmozdulatokkal; egy-két lapos követ vagy üres hordót, melynek feneke fölfelé van fordítva, könyöklenek vagy térdelnek körül, mások harsány szóváltás és kacaj közt kockákkal űzve unalmokat.
Ezen elcsomózott embertömegek közt szállonganak egyesek föl-le a tűz s lovaik körül.
Az egész arc- és alakvegyületen némi durva erő szelleme lehelt, s a sajátságos csoportozatok körül a máglya sötétpiros lobogványa ömleszté kétes habozó fényét , óriási rémekként nyújtva fel a barlangnak szirtoldalain sötét árnyait a bennlevőknek .
A jelenet nagyszerűen regényes volt.
Körültekintve e veszélyjósló tarka tömeg közt az ember, őket tolvajoknak vagy hadfiaknak vélné.
Különösen szembe tűnt két csinos férfiú, mind arcoknak fehérsége, mind öltözetüknek finomsága által.
Tagjaikon sötét színű, térden fölül érő dolmányok voltak, vert aranyozott s kövekkel terhelt széles boglárokkal, melyek kapocs gyanánt szoríták azokat össze; oldalaikon drága kardok csüngöttek, s egész tekintetök arra mutatott , hogy nem rég vannak e vad sereg közt.
Keresztbe font karokkal nyugton, sőt szinte vidáman álltak a tűz mellett egymással beszélgetve s keveset figyelve a többiekre.
- Boldizsár - mond az idősb, mintegy negyvenévű férfiú, kerek, piros, egészséges kinézésű arccal s ideges tagokkal -, kinek kezére jutnak a szép Cseszeliczki-jószágok?
- Ki tudja - felel a fiatalabb egykedvűleg a másikhoz fordulva, hogy a máglyának lángja egészen láttatá szép, fiatal, jelentő arcát, tűzzel teljes kék szemeivel -, valami sehonnainak az olasz földről, Béla bátyám, mint a Lónyai-birtok nagy része.
A két beszélő valóban Cseszeliczki Boldizsár, előkelő, igen eszes fiatalember és Lónyai Béla voltak.
Az első eszéről, az utóbbi vitézségéről ismeretes férfiú, kiknek megkegyelmezett ugyan a fejedelem, de jószágaikat elszedé, s Lónyait iraműzé.
Sólyomnak nevezek Cseszeliczkit gyorsaságáról, Csatárnak Lónyait hadi híreért.
E seregben mindenkinek álneve volt.
Sólyom hallgatott kis ideig.
- Ej, bátyám - mond -, ki tudja, mit hoz a jövendő.
Míg jókedv s erő van, addig két ily férfiú keresztülúszhat az élet hullámin!
- Igaz - felelt Csatár végigvonva kezét szép, hosszú szakállán -, míg bő vagyonunkban ültünk, csatát és bajt óhajtánk; most benne vagyunk.
Búsuljon, aki akar és tud, én nem!
- Soká kalandoz Villám - szól a farkasbőrökön ülő férfiú Csatárhoz fordulva -, aligha nem szúrt le egypár tatárt útjában; csak baja ne lenne.
- Ne féltsd, Markó - vígasztalá Csatár -, a tűzről pattant leányt; ez is jobban illenék férfiúnak, mint hölgynek.
A minap két kóborló tatár vette űzőbe; de alig vette észre szándékjokat, azonnal visszafordult.
Úgy segéljen, nem bánta volna a két tatár, ha ment volna; egyik otthagyta fogát, a másik jó nefelejcset vitt magával.
- De Villám is jó ütleget kapott kopjanyéllel - szól közbe Sólyom közelebb lépve -, szekéren vontuk a barlangba.
Most is látszik a nehéz keréknek vágása a patakban.
Aki Csetátye Boliban járt, e kerékvágást mai napig is láthatja; talán azóta sem járt több szekér arra.
- Igaz - viszonzá Markó -, de esküt is tőn, hogy idehozza fejét a tatárnak, ki akkor megszabadult.
- Ej - mond nevetve egy zömök férfiú, közel Markóhoz kopjára támaszkodva -, ki is lehet azt szemelni a sok közül!
Meglakol az első érette, kit talál.
Tompa kürtrivallás hangzott be a barlangba, százszorozva az öblökbe vonult visszhangtól.
A férfiak azonnal fölugrottak, s fegyvereikhez nyúltak, a barlang nyílásához vonulva, melynek sötét torkán ugratott egy komoly tekintetű lovag be .
Öltözetének keresetlen egyszerűsége, kék dolmány s egy körüle kanyarított medvekacagány őt az ittlevők egyikének jelelé.
Mintegy harmincöt évű lehetett, arca szabályos, hideg, komoly, de jelentő volt; a szenvedély kora redőket szántott homlokára, mely ritkás hajjal nyúlt fel magasra.
- Halló, Dandár - kiált rá a vezér visszatérve a tűzhöz -, nem vártalak ily jókor!
Mi a hír Kolosvárt?
Látom, jól megszalasztád a Karvalyt, szakad a tajték róla.
- Ezzel újra leheveredett a farkasbőrökre.
- Jól jöttem - felelt a megszólított, leszállva lováról.
- Vezessétek, de csak itt a barlangban; kívül nem tiszta a lég: tar főket láttam a sűrűben bolyongani, s mint baglyoknak, csillogtak szemeik a rengetegből felém!
- Úgy szerencséről szólhatsz - jegyzé meg Sólyom, közelebb lépve hozzá -, hogy bántatlanul hagytak.
- Messze láttad -e őket ide? - kérdé Markó nyugodtan.
- Mintegy kétórányira - felelt Dandár, közeledve a tűzhöz.
- Aligha valami tervök nincs!
Mert bár észrevettek, nem bújtak ki a sűrűből, s még kopját sem vetettek felém.
- Kevesen lehetnek - mond egykedvűleg a vezér -, ez az oka.
- Én is azt hiszem, mert csak megzaklattak volna; bár a Karvalyomnak egy sem hágna nyomába.
- Hányan mentek el innen Törővel, Botos?
- Nyolcan - felel a zömök férfiú, ki az előbb szólalt meg.
- Mindenesetre - folytatá Markó - készen állunk.
Bár Villám volna már itthon!
- Villámot nem féltem - szól közbe Botos -, száznak is túljár az eszén!
- Ülj ide, Dandár - szól Markó az újon jötthez fordulva -, a tűz mellé, s ti is közeledjetek!
Itt a kulacs!
Tudom, szomjas vagy, vad toborzó, igyál s szólj!
Dandár jót húzott a kulacsból, s leheveredett, végignyújtva ideges tagjait a bozontos farkasbőrökön.
Az egész csoport a tűz körül tódult, szemeik figyelemmel voltak Dandárra szegezve.
- Tudjátok -e - kezdé ez -, mi a legújabb hír?
Déván hallottam, Szalánczi Lászlót tulajdon kastélyában, Branyicskán, a fejedelem emberei összevagdalták.
- Mióta a törökkel bomlik a frigy, keveset gondol a fejedelem az okos követtel.4 S hát a fejedelem? - kérdé Markó.
- Ő készül - felelt Dandár.
- A törökkel, mint mondják, egészen felbomlott a béke.
- Úgy gyűlni fog dolgunk! - kiált fel Markó.
- Gondoltam én azt előre, mihelyt a Boldizsár és Kovasóczi kivégeztetésöket Szamosújváron hallottam; s a Kendi Ferencét s Bornemisza Jánosét Gyaluban.
- Nem jó hírt hozok nektek is, Sólyom s Csatár!
- Mi rosszat hozhatnál? - mond nevetve Csatár.
- Míg kardom lóg oldalamon, s szívem nem ficamlik ki helyéből, nincs baj!
- Míg bor s szép hölgyek vannak - folytatá Sólyom -, min aggódnánk?
Mi túlvagyunk úgyis már mindenen.
- Jószágaitokat elosztotta a fejedelem, s te, Csatár, száműzve vagy Magyarországra!
- Oda közel vagyok, s mehetek ma - felel Csatár, Markó felé fordulva kérdő tekintettel.
- Jó helyt vagy itt! - nyugtatá meg Markó, s képén azon önbizalom tűnt fel, mely nekie sajátja volt.
- A határok királya én vagyok - folytatá felállva, s büszkén tekintve maga körül -, Deli Markó.
Ha jó dolga van Zsigmondnak, nem fog ujjat húzni velem!...
Itt, Sólyom, ezt hozták a napokban Kornis Gáspártól.
- Ezzel egy tekercset nyújta Sólyomnak.
Sólyom a tűzhöz hajolva végigfutotta a sorokat.
- Hm - mond -, a fejedelem jókor gondoskodik magáról: Mihály s Razván vajdákkal már kezet fogott, s a szélek óriásának tesz most ígéretet.
No - folytatá vígan -, szép birtokaim, kincseim, pénzem, minden oda!
A fejedelem vette el; ő tudja, miért; de mégis - mond kirántva kardját s lobogó arccal körültekintve - éljen Erdély!
Éljen a Báthori István rokona!
Én Erdély mellett állok, míg szívem dobog, míg karom feszül; s ki úgy érez, mint én, rántsa ki kardját!
S a kardok csörtetve zajgának ki sok hüvelyből, s a barlang odvai rivallák vissza : " Éljen Erdély !"
Markó komolyan tekintett maga körül.
- Éljen Erdély - ismétlé nyugodt hangon -, de ne hirtelenkedjünk!
A török hatalmas.
Jó lesz őt darabig kétségben tartani az iránt , melyik párt legyen az, melyhez állni szándékozunk; amit úgyis - folytatá kevélyen - én fogok elhatározni!
- Emlékeztetlek - szól Csatár - ígéretedre: én Erdély ellen kardot nem rántok soha.
- Én sem, én sem - mond Sólyom és Botos egyszerre.
- Mi sem! - zúg még néhány szózat a tágas öbölben.
- Legrégibb baj- s hadtársad vagyok, Markó! - kiált fel Dandár.
- Nekem senkim sincs a világon, atyai házam a te sereged, világom a baj s a csata!
Én követlek, merre s hová akarod!
- Tudom - felelt Markó komolyan -, mi köt le hozzám, vad kopjavető, mennyire s meddig számolhatok reád - s egy gúnymosoly vonult le ajkai körül.
- Ti pedig, zajgók, tudjátok, hogy csak annyit kívánok tőletek, amennyire köteleztétek magatokat.
Ez így szokás nálam!
Most csend legyen! - szól mély hangon , s mint villám csapása után, néma csend lőn.
Újra letelepedének a tűz mellé.
- S mi egyéb hírt hozasz, Dandár? - kérdé tovább Markó.
- A fejedelem házasodni fog; mondják, stíriai Károly leányát várja.
- Hogyan? - jegyzé meg Markó fél mosollyal.
- Hiszen Jósika Istvánt nemrég küldé Olaszországba hasonló célból.
- Igen - felelt Dandár -, de míg ő visszatér, a szép Cristiernát hozzák Kolosvárra.
A fejedelem, mint hallatszik, álruhában elébe ment, egyjével olasz bohócai közül.
A készületek szerfelett nagyok; Bognernek , 5 mondják, amennyi kék és sárga szövete volt , mind megvette a város; s még Szebenből is hoztak a sorompók behúzására.
- S mire a sorompók? - kérdé Sólyom.
- Lovagi játékokra, melyekben több lengyel s német urak vesznek részt.
- Karddal? - kérdé Csatár.
- Úgy megugratják a lengyel urakat.
- Hosszú dzsidákkal, németesen - felelt Dandár -, a német hercegi hölgy tiszteletére , s talán kelevézzel is, ha arra kerül; úgy a lengyeleket ne féltsd!
- A német dzsidaviadalt - jegyzé meg Sólyom - gyűlölöm; többnyire testi erő határoz benne, nem ügyesség s bátorság.
Én a kardot kedvelem.
De mégis szeretnék egypárt a homokba dönteni a vendég urakból.
Ördögöt!
Mégis bosszús, hogy ebből ki kell maradnunk!
- Mit gondolsz - kérdé Csatár, Sólyomhoz fordulva -, víni fog -e Abafi?
- Ó - felel ez -, nincs kétség benne!
S ha igen: győzni.
Az ily viadal éppen neki való; ő kettőt is leterít egyszerre!
- Aligha vehet részt benne! - szól Dandár nehezen rejtett bosszúsággal.
- Talán száműzték őtet is! - vág közbe Sólyom.
- Úgy hozzánk kerül, fogadom.
- Azt nem hiszem - mond Dandár, s arca szinte kékké sötétült -, nem is közünkbe való !
Poharak és lágyszívű hölgyek közt helye, nem a barlangok arszlányának férfiai körében!
Egyébiránt is - folytatá redőkbe vonva homlokát - hatalmas ellensége lehet .
- Ekkor elbeszélte Abafinak megtámadtatását a kolosvári piacon.
- Bucella, mondják - szól Markó -, titkos ellensége, s a fejedelmet bujtatja.
- Ha ez igaz - mond Botos -, jó lesz, ha jókor gondoskodik magáról; csak azon bámulok, hogy a fejedelem oly titkon járat nyomába; másokkal rövidebben bánt.
- Annak tudnám én okát - felel Dandár, nem egészen habozás nélkül, melyet azonban lehetőségig el akart titkolni.
- Mikoláékkal nem akar ujjat húzni Báthori.
Abafi közel rokon a házhoz, de ez sem fogja őt megmenteni - folytatá összeszorítva ajkait.
- Ha darabig kikerüli a fejedelem haragját - jegyzé meg Sólyom -, minden el lesz feledve; ismerem én Báthori Zsigmondot.
Amíg így beszélgettek a barlangnak sötét hadfiai, két lövés hallatszék külről.
Újra fölugrottak mindnyájan azon készséggel, mely gyakori váratlan esetekre mindig éber lényeket jelel.
- Ez tatár vagy Villám! - mond Deli Markó, körültekintve a félkörbe szorult hős tömegre.
- Villám, mondom én - szól mély hangon Dandár, s valami nyugtalanság tűnt fel egész alakján.
- Villám vagy tatár - felelt Markó nyugton -, nem más.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE