Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ágai Adolf
Rontó Pál viselt dolgai vízen és szárazon
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
34
Bekezdés
1252
Mondat
3144
Szó
40323
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XXII. Egy levél.
Korfu szigetétől, melyet rövid ottidőzése alatt nagyon megszeretett, csak nehéz szívvel vált meg Pali.
Ki- és berakodás után órányi időt sem vesztegetett a »Pelikán « .Élni kellett a kedvező széllel, s folytatni az utat a görög szigeteken keresztül Patrászig, ez élénk mozgalmú kereskedő-városig, mely az immár lehanyatlott Korynthus rovására fejlődött Görögország második legnépesebb kikötő-városává.
Ötödnapra értek Patrászba, olyan út, melyet a gyorshajó már tizenkét óra alatt fut meg.
Mint ahogy Korfuba ellátszott az a kőszikla, melyről a monda szerint a hellászi jeles költőleány, Sappho ugrott alá nagy bánatában az alatta tátongó mélységbe - úgy látta meg a görögök diadalának emlékezetes mezejét, a marathoni síkot is, amelyre a hajó parancsnoka figyelmezteté Palit.
De hiszen, bárhová tekint ebben az országban a szem : minden pontjáról világtörténelmi események emléke, s egy nagy, felül nem mult művészetnek romjai intenek feléje.
Midőn eltűnése után első levelét írta haza, tele bűnbánó szeretettel: a választ ide , Patrászba kérte.
Alig, hogy kikötött a hajó, a kapitány engedelmével Pali legott a postahivatalba rohant, ahol várta is levél.
De nem az édesanyja kezevonásait ismerte föl a borítékon, hanem az ő Ferke pajtásának és unokatestvérének írását.
Mohón bontotta fel, s lázas kiváncsisággal a következőket olvasá:
Bécs-Ujhely, 1846 február 4-én.
Kedves Palim!
Csak nekieresztem ezt az én levelemet, ám nem igen bízom benne, hogy meg is kapod , mert a postajárat innen arra tifelétek, Görögországba, nem igen bizonyos.
Ezen a télen is nagy viharok dühöngtek az Ádrián és több hajó pusztult el, ezek közt kettő olyan, mely a postát vitte.
Ezeket beszélte nekünk a mi osztályfőnökünk.
Mert hogy nekem osztályfőnököm van; mert hogy a te helyedbe én kerültem ide a bécsujhelyi katonai nevelőintézetbe; és hogy - bámulj Palkó! - szeretek itt lenni ; mert hogy jó dolgom van, tudod -e?
Mielőtt idehoztak, én is fázva-fáztam a katonasortól.
Előttem állottál, amint kézzel-lábbal hadonásztál a hadipálya ellen, mely elől azután meg is szöktél.
A mi iskolai osztályvezetőnk, bár szigorú: de kedves bácsi.
Szünet-óráinkban úgy eljátszik velünk, mintha pajtásunk volna.
Labdázunk, futtatunk, tornászunk, vívunk, színi előadásokat is tartunk és zenélünk, sőt még bált is rendezünk, mint a minap is a Regenspurger őrnagy főigazgatónk s intézeti kormányzónk 25-ik évi szolgálati jubileuma alkalmával.
Palacsintát is ettünk, meg tűzijáték is volt.
Mielőtt a családi tanácsban eldöntötték, hogy a katonai pályára lépek, külön kedvezésképen azt a gráciát kértem ki magamnak, hogy hadd vigyen magával Pali bácsi , a te édesapád, Fiuméba.
Ide hivatalos ügyek végett készült utazni.
Onnan kétnapi tartózkodás után elkísér Bécs-Ujhelyre s ott bead az intézetbe, ahová tégedet szánt.
Hát arról a rettentő jelenetről fogalmad sincs, mely a te szüleid házában fordult elő, midőn megértették, hogy te a Pista gyerekkel megugrottatok.
Ahány lovas ember az udvaron és lovas pandúr a megyeházán: azt mind utánatok szalajtották.
Hasztalan!
A vármegye huszárjai sem igen mutattak frisseséget, jó szimatot.
Mert mire ők felkészültek, tik már, tudja!... hol jártatok azóta.
Annál a találkozásnál meg , midőn a fiumei búcsun az egyik komédiássátor előtt rád ismertünk, izgatóbbat nem képzelhetsz.
Apád karon ragadt, hogy együtt rohanjunk át a tömegen.
De mert ott nem lephettünk, sikertelen rohanásunk után a komédiások sátorába rontottunk, ahol szintén nagy volt a felfordulás.
A komédiának jóformán vége is volt már, s közönsége a kocsmákban tanyázott.
A gazdád egyre kérdezte: hová lettél?
Akik tudtak szökésed felől, hallgattak.
Az a kis leány, akinek lova a közönség nagy bámulatára kaparta ki patájával minden kérdezőnek életekorát: az nem felelt semmit, ott guggolt az egyik ketrec előtt, s egyre zokogott, úgy hogy a vén, kövér komédiásné rászólt a kis leányra, hosszú, selymes szőke hajfonadékát durván megrángatta, sőt meg is ütötte, amire ott szemünk láttára furcsa jelenet fejlődött ki.
Először Pista ugrott neki a principálisnénak, Hazdrubáldo igazgató feleségének, a kitünő signora Mambrillának, utána meg egy kis ratler szökött az igazgatóné kövér vállai közé és ugyancsak megtépázta a vendéghaját.
Legott ráismertem Pistára meg a Svihi kutyára .
Vallattuk a direktort, a pojácát; - ezek nem tudtak semmit.
Pistára ugyan kissé gyanakodtam, hogy tud a szökésről.
De nem vallott.
Ott álltunk tanácstalan: a te apád meg én.
Nekem az érzetem azt súgta, hogy az a hajó, mely hajnalban hagyta el a kikötőt , nyilván magával vitt téged is.
Közöltem sejtésemet apáddal, de ő csak legyintett a kezével, hogy bolond beszéd!
Mit keresnél te a hajón, mikor semmi ismereted a hajózás körül.
Azalatt pedig ti már messzi jártatok, valahol az isztriai szigetcsoport körül.
Még egyszer odamentünk a komédiássátor elé.
Hátha te szárazföldi úton illantál el a szemünk elől?
De már akkor, hogy odaértünk, Hazdrubaldóék jóformán fölszedték a sátoruk fáját.
A vadállatokat, az oroszlánsörényű pudlit t. i., az álmos anakonda-kígyót, a még álmosabb papagályokat s a többi vérengző ragadozókat mind ketrecbe bújtatták.
A kis primadonna délceg paripája igáslóvá hanyatlott s pajtását , egy félszemű ponit, már ragasztották is a kisebbik szekér elé.
Indulóban volt a karaván.
Még csak annyit láttunk, hogy az igazgatóné, odalépve a sírdogáló primadonnához, nagyot lökött rajta, s valami ismeretlen nyelven szitkozódott, s kövér öklével megfenyegette.
Pistát pedig, amiért vakmerően nekitámadt az igazgatónénak, a félszemű lovacska mellé fogták teherhúzó állatnak.
Svihit pedig, akit Hazdrubáldo kegyetlenül elpüfölt, egy sünnel együvé csukta, aki berzenkedő tüskéivel folyton szurkálta a kutyát.
Mikor engem meglátott, úgy rémlett, hogy reám ismert.
De a pojáca indulót fújt, s mi, eredménytelen vizsgálódás után, szintén távoztunk.
Nagy érdeklődéssel olvastuk első leveledet.
Csakhogy végre megszólamlottál!
Most már , úgy reméljük, leveleink sűrübben fogják érni egymást.
Még azt tanácsolnám neked, hogy sokfelé jártodban nézz körül alaposan.
Hátha valahol Görög- vagy Törökországban ráakadnál a művészcsapatra, s akkor módját ejtenéd, hogy azt a szegény kis primadonnát valamikép kimentenéd az igazgatóné kegyetlen kezei közül, vagy egyébként járulnál hozzá a sorsa enyhítéséhez.
Most pedig Isten veled, Pali pajtás!
Husvétra szabadságot kapunk két hétre, amikor majd hazamegyek és látni fogom a te jó édesanyádat és Ágnes nénit.
Ölel igaz, hű barátod és rokonod
Ferke.
U. i. Ird meg, mennyi időre terjed még a te szolgálatod, s hogy mikorára remélheted a te hazatértedet?
F.
U. i. Képzeld, kivel találkoztam tegnap!
Az én régi tanítómmal, a Nyaklavec Timót úrral, aki itt a térparancsnok úr házánál vállalt nevelői állást.
Három gyereket fogott hámba.
Én köszöntem neki, de úgy látszik, hogy rendi ruhámban rám nem ismert.
F.
U. i. Igaz a!
Ha ott abban a meleg országban valami olcsó kis majmocskát szerezhetnél s nekem hazatértedkor átadnád, nagy örömömre szolgálna.
A kormányzó főnök úr Estella kis leányának szeretnék kedveskedni vele.
Már volt neki egy, de a hideg égaljban sorvadásba esett és elpusztult.
F.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE