Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Beniczkyné Bajza Lenke
Az első nyom : Regény
Keletkezés ideje
1885
Fejezet
21
Bekezdés
1636
Mondat
2951
Szó
40000
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
HUSZADIK FEJEZET.
A nagy szó ki volt mondva, a boldogitó vallomás mindkét részről megtörtént, de a féltékenység Marie kebelében nem aludt el: tudni akarta a vetélytársnőnek tartott hölgy kilétét.
- Tirzus Borbála van ama szobában elrejtve, betegen, testben, lélekben kimerülve , megtörve - mondá Tristan.
- Borbála! - kiáltá a bámulat hangján Marie; s uj kétely szállta meg szivét.
- Miért jött ő hozzád, mi hozta épen ide, midőn természetes menhelye egyedül Sután lehetett volna?
- A félelem nem engedé őtoda menni.
Azok után, mik atyja részéről történtek, nem merte átlépni a Szolcsányi-ház küszöbét.
- Nem tudja, hogy kerestetém őt mindenfelé?
- Fogalma sem volt arról, mert éjszaka érkezett ide.
Gyalog, kimerülten, rettegve , hogy valakivel találkozik; iszonyu volt őt látni; én még csak néhány szót beszéltem vele, midőn megérkezett, azóta nem láttam.
Sára ápolására biztam.
- Igazságtalan voltam irántad - mondá pár percznyi habozás után Szolcsányiné, mert még most sem volt teljesen meggyőződve, de benső sugallatára hallgatott.
Örömest hitt volna, hiszen e hittől függött most már boldogsága.
- No lássa - viszonzá áradozva az ifju.
- Végre hallom ajkairól azt, a mi után oly sokat sóvárogtam.
Éltemet örömmel odaadnám a tudatért, hogy nemcsak ma, de a jövőre , mindig, az örökkévalóságig bizik bennem.
Ez a sziv, mely még soha sem szeretett, nem fog változni.
Siratom azon órákat, miket kételyei miatt elveszték.
Soha sem leszek képes azokért kárpótlást szerezni...
A grófné meghatva nézett reá.
Az ékesszólás nagy fegyver, minden körülmények között, de soha sem oly hatalmas, mint midőn a szerelmet tolmácsolja; s Tristan teljes mértékben birt e fegyverrel, mert szivéből merité szavait, mert érzé is, a mit beszélt.
- Valóban igy fogsz -e mindig érezni? - kérdé Marie, mig szemébe önkénytelen köny szökött a gondolatra, ha Tristan megváltozhatnék iránta.
- Nem szó, nem igéret, tettek mutassák meg szerelmem nagyságát; a jövő, melynek egyedüli eszményképe, reménye mindig ön volt Marie...
Azután hosszasan beszélgettek Borbáláról, mit tegyenek vele.
Tirzus halálra itéltetése kétségtelen volt.
Kettős, és a Balázson elkövetett, évekig táplált boszuból eredt gyilkosság semminemü kegyelemre nem számithatott, s a szegény leány iszonyu sorsnak nézett elébe.
Megbélyegezve atyja büne és halála által, mire számithatott az emberek között...
- Mi pártját fogjuk - mondá Marie.
- Sutánon marad, s talán évek mulva még boldog is lehet; hallottam arról, hogy a fiatal Urbán szerelmes volt belé.
Ő akkor tudni sem akart róla.
Most boldog lehetne, ha az még meg nem változott.
- Ha sikerülne összehoznunk őket! - mondá sóhajtva Tristan.
- Én nagyon háladatos vagyok Borbála iránt, mert közvetlenül, tudtán kivül bár, de nagy, már alig remélt boldogsághoz juttatott; s én, ha csak tőlem telik, legalább elégedetté szeretném őt tenni.
A grófné rövid időt töltött még Ivándon, azután haza hajtatott.
Tristan szerette volna őt elkisérni, de Marie kérte, hogy hagyja ez este egyedül, elmélkedéseivel - szivével...
A következő nap Borbála jobban lett, felkelt, kiült az őszi napfényre melegedni .
Halvány, beesett arczát ez sem volt ugyan képes megpiritani, de hizelegve hullt hajára, ruhájára, s ő szomoru mosolylyal kisérte játékát; rá nézve napfény, meleg már nem jelentett semmit.
Élte gyász, jövője csak kinos reménytelenség lehetett.
Midőn Tristan megtudta, hogy felkelt, s az erkélyen van, felkereste őt.
Borbála már messziről könyörögve nyujtá felé kezeit: - Tegyenek valamit atyámért, - mondá esdekelve - ne hagyják őt örökös börtönben sinyleni.
Tristan valamennyire megnyugtatá, s elmondta neki a grófné üzenetét, hogy házánál mindig otthont és menhelyet talál, s mihelyt jobban lesz, átszállitják őt Sutánra.
Hálás könyek törtek elő e hirre szeméből, s midőn az ifju tudtára adta, hogy a délelőtt folytán Sutánra megy, a legmelegebb szavakban kérte: tolmácsolja köszönetét , érdemtelennek állitva magát a kegyre.
Tristan nemsokára lóra ült és dobogó szivvel száguldott azon az uton, hol oly sokszor mérte meg már a távolságot a két birtok között, s oly sok szomoru és leverő eszmével tépelődött.
Most boldog és reményteljes volt.
Rá nézve a nők eszményképe Marie volt, egyedül ; legkedvesebb ábrándja, vele tölthetni napjait...
Ezt most elérte, erdő, mező biborfényben uszott előtte, belső boldogsága érzetének képzeletében.
Elbájoltan tekintett körül; minden fényes, minden tündöklő volt távol és közel, s legfényesebb , legtündöklőbb - szive.
Kellemes szellő lengett körülötte, magával hozva az erdők sürüjének illatát, s ő rövid galoppban szegte át a csillogó réteket, mik az őszi sárgás virágok által aranyos szőnyeghez hasonlitottak.
Látta közeledését boldogsága szinhelyének.
Feltünt előtte a sutáni park fehér keritése, belülről zöld fenyő csoportjaival, mig kivülről a kerités mellett a hosszu sor szederfa vonult el barnulni kezdő levelekkel; az őszt hirdeték, de az ő szivében fakadó tavasz volt, kedves kikelet, a nyár gazdag reménységével.
A világosság tiszta fürdőjében, a napsugarakban nyargalt az udvarra , s midőn leugorva a lépcsők felé sietett, a park ajtajából fehér kendő lobogását vette észre, mi kétségkivül az ő hivására lengett.
Hirtelen megfordulva arra vette utját, a magas női alakban Mariet vélte felismerni, de nagy meglepetésére Thisbe állt előtte , ki nevető arczczal mindkét kezét nyujtá felé.
- Vártam önt Tristan, tudtam, hogy azok után, mik tegnap történtek, ma reggel el kell jönnie, s ime nem csalódtam...
Enyelgve nézett szemébe és bájosan nevetett, magával ragadva Tristánt a jó kedvben , ki szive boldogságával ugy is hajlandó volt arra.
- Ugy -e meglepi látásom? - kérdé Thisbe.
- Azt hitte, egyedül találja Mariet, s most csalódva látja, hogy a kedves tète - à - tèteből nem lesz semmi.
Vártam jövetelére , mindenekelőtt beszélni kivánok önnel, jőjjön velem.
Tristan nagy boldogságában mindenre hajlandó volt.
Karját nyujtá ifju társnőjének, s megindultak a hosszu hárs-alléeban, mely a bejárástól egyenes irányban vezetett, s a meggyérült levelek között mindenütt áttört napsugár hosszu pásztában futott előttük.
- Most mondja el nekem, mióta szereti Mariet - kérdé Thisbe.
- Az első percztől, midőn eszméletre ébredék - viszonzá hévvel Tristan; - gyermekkorom óta egy eszménykép élt szivemben.
Ő volt!
Ráismerék, midőn Sutánra érkezém.
Gondolatban, érzésben, szivemet, lelkemet azonnal neki adtam.
- És én sokáig azzal kecsegtetém magam, hogy értem hevül - viszonzá enyelegve Thisbe .
- De igaza van, Marie mellett mindenki eltörpül, észrevétlen marad.
Felséges érzés lehet őt szeretni, de még felségesebb - szerettetni általa.
- Mily méltóan tudja szavakba önteni, a mit érzek - mondá elragadtatva Tristan.
- Csak azt óhajtom, hogy birnék azon ékesszólással, mely kifejezhetné érzelmeimet, de azt hiszem, nincsenek arra szavak.
Thisbe mosolygott.
A nők semmit sem irigylenek egymástól jobban, mint egy igaz , mélyen, gyengéden szerető szivet, s hogy Lazasné nem érzett irigységet nővére iránt , az volt oka, mert ő maga is kimondhatatlanul szerette, s mert - boldog volt...
- És Viktort nem is kérdi? - mondá pár percznyi szünet után.
- Ő is itt van, s ma reggel már Ivándra akart menni.
Tegnap este érkeztünk.
- És remélem, hosszu ideig maradnak itt...
- Talán igen, én szeretnék maradni, de nem tudom, Viktor hajlandó -e, mert csak néhány napra jöttünk.
- A férfiak azt teszik, a mit nejeik akarnak, s Viktor e mellett még franczia is.
- Nagyon boldogok vagyunk.
Lássa Tristan, mennyit beszéltek arról, hogy mindenben az első nyomot kell csak megtalálnunk, s előttünk terül el a helyes ut.
Most látjuk , hogy nem ugy van.
Mindenkit és mindenben megcsalt az első nyom, de senkit nem oly csunyán mint a szegény Borbálát, ki maga idézte elő atyja és saját boldogtalanságát.
- Ennek be kellett következni.
A bűn büntetést követel; szeretném azonban tudni, hol csaltak más irányban az első nyomok; én ma is hiszek bennök, s nem egykönnyen hagyom magamat legyőzni.
- Például Marie; ő meg volt győződve, hogy én önt szeretem.
Kegyed meg volt győződve , hogy nővéremnél nem talál rokon érzelemre, Viktor pedig határozottan azt hitte , nekünk kettőnknek önnel: egygyé kell lennünk, mert boldogult sógorom s nővérem igy óhajtják.
Nem mert közeledni, pedig én elég alkalmat adtam neki, jól tudván, hogy Marie önt, ön pedig őt viszont szereti...
- Ugy kegyed ügyesebb volt nálam, én reménytelenségemben iszonyuan szenvedtem.
- Mondja csak Tristan, nehéz volt vallomásra birni őt, ezt a komoly, magába zárkózott asszonyt, kinek csak az tudja, milyen édes szive van, ki ugy ismeri, mint én, kinek anyja, nővére, védője és barátnője volt egy személyben.
- Nagyon elrejté előttem érzelmeit, mert aggodalmai voltak.
- A korkülönbség! - kiáltá Thisbe - s ez még most sem mult el egészen nála.
- Beszélt róla? - kérdé ijedten Tristan.
- Sóhajtva tett emlitést arról, de láttam, hogy jól estek neki ellenérveim.
Minden házasság egyformán kezdődik, mondám neki.
Eleinte megvan az ujdonság varázsa.
Ha szerelemből házasodnak össze, a boldogság addig tart, mig a szerelem, azután lankadva ez, elmulik amaz is; s a kérdés csak abban rejlik a jövőre nézve: mily mértékben marad meg szivökben ama varázs, az első együttlét, az első hév - emléke!
A kor , elmult báj, vagy megszokott szépség, mind nem hatnak erre!
Kedély, szivmelegség s a szellemi egyöntetüség, a mi a házasság igaz és ingathatatlan alapja, ha e részben összeolvadtak, ugy örökös a szövetség, s oly lény, mint Marie, nem lesz öreg, mert szellemi fensőbbsége, bájos, gyöngéd lénye csak a halálban veszhet el.
- Ezeket mondta neki? - kérdé elragadtatva Tristan s melegen vonta ajkaihoz az ifju nő kezét.
- Szóról szóra - viszonzá Thisbe.
- Mindezeket én már számtalanszor ismétlém neki, de ő alkalmasint szerelmi vakságnak tartotta, nekem pedig életem volt e meggyőződéshez kötve...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE