Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bródy Sándor
Don Quixote kisasszony
Keletkezés ideje
1886
Fejezet
21
Bekezdés
2743
Mondat
6522
Szó
64763
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
Vigasz az irodalomban.
- Anya, levél!
Lontitól .
Kezében egy levéllel Tärri benyitott nevelőanyja szobájába, de nem talált ott senkit.
Elolvasta hát mégegyszer ő maga a sajátságos helyesirással irt nagybetüs levelet.
Aztán összehajtotta s a nők kedves rejtekhelyére, keblébe tette.
Meg kivette, elolvasta ujra, aztán hirtelen apró darabokra tépte , nekieresztette a tűznek.
Csak egy darabka menekült meg valahogy s a szőnyegen hátára feküdve, tartalmával beletüzött a lány szemébe ezzel az egymagában értelmetlen mondattal: "olyan, olyan boldo g " !
Tehát boldogok.
" Olyan, olyan boldogok "- amint a testvér irja.
Az esküvő óta két hét telt el már, - azt mondják - de az uj párnak ugy tetszik, hogy csak két nap...
Még Veér sem az az utálatos mészáros többé, hanem gyöngéd, mint Chateaubriand valamelyik férfialakja.
Ő Pál, Pál !
" Két hét óta folyton utazunk.
Lontika ma a Quadalquivirben, holnap a Quadianában fürdik.
Ó, hogy pocsol!
Vasárnap Madridban voltunk valami serenade-on .
A huncut ibérek mindjárt táncba kezdtek.
Az én szenorám is ropta.
Nem tudtam, önök nem is mondták, hogy micsoda kis Terpsichore ez ... "
Veérnek emez utóirata szóról-szóra megmaradt a lány emlékezetében.
S a kályha nyitott ajtaja előtt állva, a mormolva égő parázs zizegéséből e szavak váltak ki.
S a tűz vörös izzása, a sárgás láng s a kályha szájában gomolygó , ragyogó párázat, finom füst különféle szineivel különféle képeket alkotott.
Fényes képek, ragyogó szinek, tarka káprázatok: a Manzaneres partja... egy férfi karján karcsu nőalak... a ragyogó kék láthatáron nincs egyetlen egy fek e te pont, egyetlen egy élő... de mégis: egy kis tarka madárka ...
" Teréz ", szól a férfi...
" György ", feleli a nő...
" Ó milyen rossz voltam én " ...
" De most milyen jó vagy "...
" Mégsem olyan rossz, mindig szerettelek "...
" Én is, de féltem bevallani "...
Csend .
A z aranyos láthatáron végiglehel a tündéri est.
Mély árnyékok a vizen , lomhán lóbálja diadémját a pálma, remegnek a platánok...
Megszólal a kis tarka madár...
Kopp.
A parázs összeesett, a láng megfult, nehéz, fojtó füst szállt fel az üszökből, - Teréz fölk iáltott :
- Meg kell őrülni... meg kell őrülni ...
Két hét óta ugy érezte, hogy meg kell őrülnie, s ha nem lelt volna vigaszt az irodalomban, talán meg is esett volna vele ez az emberi dolog .
De lelt némi vigaszt az irodalomban.
Kábult fővel olvasott, kezdetben nem értett ugyan semmit, de heves fantáziája mégis csak a legerősebb volt benne, s lassankint megfogta az olvasmányok képeit.
S a képzelt élet el-elfogta az igazi élet képét, mely ridegen és vigasztalanul állott előtte, mint a reménytelen szerelem tud a ta, mint egy halott szerető .
- Megőrülök, megőrülök! - susogá kétségbeesésében szinte megmeredve .
Az utolsó üszök is kihunyt.
A nagy lakásban meghallszott, amint a fényezett butorok repedeztek.
Az ablakok előtt az utcáról jövő világosság, hátrább meg minde n sötét .
- Anya, anya! - kiáltá a lány .
A válasz a cselédszoba felől hangzó zörej volt.
Talán a gyuródeszka esett a földre .
- Ki az? - kiabálta ujból .
Nem felelt rá senki.
S bár alig volt valaha a konyhában, arra felé tartott .
Lábujjhegyen ép akkor lépett ki onnan két alak.
Amint meglátták, visszahőköltek .
- Maga az Mari! - kiabált ijedten a szobaleány után .
A szobaleány elősompolygott.
Arca, ruhája, mindene összegyürve, ő maga pedig kinos zavarban .
- Én vagyok, nagysága ...
- Hát a másik ?
- Rokonom, most jött .
- Anyám elment ?
- El.
Levelet hagyott az asztalon .
Mit irhat neki anyja?
Érezte, hogy ujra valami szerencsétlenség éri .
S amint felbontotta, tudta is .
Az özvegy széptudományi szempontból s hogy a németalföldi iskolát tanulmányozhassa, Gráciánnal Bajorországba utazott: "Ha megátkozol is, de el kell mennem.
Lukács ösztöndijat kapott s el kell utaz nia.
Nem engedhetem, hogy maga utazzék.
Gyengeségét kihasználnák, ha nem volnék mellette.
Szüksége van nemtőre ... "
De mivel a vasuttársulatok még a nemtőket sem szállitják ingyen, a nemtő szükségesnek találta a "kincs " kézi-pénztárát is magával vinni.
Ezér t azonban külön "szellemileg térden állva kért bocsánatot " leányától .
Ez a levél egyszerre leválasztotta szeméről azt az évszázados hályogot, melyen át anyját mindig rendkivüli lénynek látta.
Most egy vén parázna asszonyt látott maga előtt .
...
Az egymásba nyiló szobák ajtai tárva-nyitva.
Az egész lakást egyetlen gyertya világitja meg.
Barlangi homály, száraz, hideg barlangi levegő még hidegebbé tette a lány magányát .
Ime, tehát egészen egyedül van.
Az egész világon csak ő van egészen elhagyatva, egyedül .
De nem, eszébe jutott, hogy ma feketére szellemes társaságot hitt meg.
Az óra háromnegyedet ütött kilencre.
Csengetett .
- Mari, gyujtsd meg a lusztert...
Az előszobában ég a lámpa?
Hol a szakácsnő? - szólt s erélyesen adta ki rendeleteit .
A fényárban uszó s zalonban várta vendégeit.
Keblében keresztül füzte karjait s mosolyogni akart.
Elhatározta, hogy nem fogja magát megadni.
Célja és hivatása van.
Ezeknek fog élni.
S ha meg kell halnia a halhatatlanságért: hát meghal.
Nem , nem fogja megadni magát.
Előre!
A szive fáj, agyán őrületes nyomás?
Hadd fájjon, fájjon csak.
Ki mondja, hogy meg akar állni féluton?
Ki meri mondani, hogy reménytelen szerelemtől sorvad?
Hogy megőrül bele, hogy meg kell őrülnie?
Ki mondja, ki meri mondani ?
Félre az utból, szivéből kicsep p enő vér, légy dicsőség rózsájává!
Előre, mind feljebb , excelsior !
Csodálja hát az egész világ.
- És különösen az egyetlen egy gúnyosan mosolygó ember.
Ez a világ, ez az egész világa.
A világosság és az élet, az élet és a halál .
" Don Quixote " kisasszony mosolyogva fogadta vendégeit.
Többen jöttek , mint amennyien igérkeztek.
A "Balassa Bálint-társaság " egy ötödrésze volt itt .
A legtöbb, vacsora után, a jóllakástól tele optimizmussal, vigan csókolt kezet a házikisasszonynak.
De voltak olyanok is - különösen e gy-két fiatal - kik szemükkel kutatva, orrukkal szimatolva keresték a hideg buffet-et.
S miután nem találták, meglehetősen szórakozott, sőt pesszimisztikus tekintettel néztek egymásra, Palaczkyra s tudakolták egymástól :
- Lesz pezsgő ?.. .
A másik percben pedig ihletett arccal hallgattak Don Quixote kisasszonyra, ki valamely uj novellájának tárgyát beszélte el egy nagyobb társaságban .
- Pompás!
Micsoda lélektan !
- És a meseszövés !
- Előlem irja el ezt a tárgyat, megálljon! - kiáltották közbe , közelebbről, táv olabbról, akik vacsoráltak, lelkesedve, akik nem, csak halkan .
Tärri tele volt tárggyal, eszmével, mesével.
Vagy három hosszabb novella-thémát beszélt el s a társaság kérésére megigérte, hogy sietve fogja megirni .
- Hol fognak megjelenni? - kérdé egy szaké rtő aggodalmasan .
- Folyóiratomban .
- Hallom, hogy pompásan megy, nagysád rakásra gyüjti belőle a pénzt .
- Ellenkezőleg, - szólalt fel a háttérben Palaczky - negyven előfizetőnk van s azok is kezdenek bennünket elhagyni, hogy nem közöljük a dolgozataikat s kevés talányt adunk.
És amit adunk, nagyon könnyü nekik.
" Már ők előbbrehaladottak ", irják egyenként, méltó aprehenzióval.
Aztán van két vén kisasszonyunk, akiknek nem adhatunk elég szolid fejezetet.
Egy külön embert kell tartanunk, hogy levelezésben áll j on e két hölggyel s meggyőzze őket ennek vagy annak a fejezetnek ártalmatlanságáról...
" Minek adnak affajta unalmas kezdő iróktól, mint az a Boz !" panaszkodik valami fiatal egri menyecske ...
Ő nagyságának óriási áldozatkészsége tartja csak fenn ezt a lapot , hogy ő is meddig fogja fenntarthatni: kérdés .
Mintha az egész társaság elrémült volna az irodalom e szomoru állásán: kellemetlen csendesség lőn egyszerre .
Sokan egymásra néztek.
Aztán Tärrire, ki a meglepetéstől halványan , ajkát harapva habozott, hogy sz óljon -e?
Mégis szólt :
- Ön ezt nem mondta nekem, Palaczky.
Most mondja először: mindig nagy sikerekről beszélt.
Sikerekről, melyek csak késnek anyagilag is azok lenni ...
Uraim, a folyóiratot fenn fogom tartani, amig csak egy krajcárom lesz .
Eközben a kávét is felszolgálták.
A szivek megenyhültek egy kissé .
- A folyóiratot fenn kell tartani, kulturális cél, hazafias cél, s ha áldozatokkal is! - szólalt meg egy kicsiny zömök alak, akinek épp egy regénye jött a folyóiratban, s már irta a másikat, hogy valahogy folytonossági hiány ne támadjon .
Ettől a megszólalástól kezdve az ő öblös hangja lett urrá a szalonban.
Beszélt, beszélt s nem engedett senkit szóhoz jutni .
- Ó, milyen erkölcsi természet! - sugta szomszédjának egy fiatal iró , ismételve a mester mondásainak utolsó szavait .
- Csak valamit hoznának enni! - hallszott fel válaszul a fuvolaszerü óhaj .
Az erkölcsi természet beszélt tovább.
Ritka pillás ravasz kis szemei vérmessége tüzében égtek.
Gyönyörü boltozatu tar fejét magasra emelte, elnézve a hallgatók feje felett s mint egy uj Illés, neki eresztette dühének korbácsát az egész társadalomnak.
Mindenki gazember.
( Csak azok, kik itt vannak, azok nem.
Ó , itt mindenki monsieur Bienvenu.)
A magyar társadalomnak nincs egy becsületes tagja.
Zsebtolvajok ülnek a legzsirosabb hivatalokban.
A kultur ális intézetekből ki kell kergetni a galambkufárokat s desinficiálni a helyiségeket.
A tűzoltókat be kell záratni.
A dalárdákat fel kell oszlatni.
Az egyleteket szétkergetni...
A hivatalos lap szerkesztését szépirodalmi iróra kell bizni...
Semmi se marad j on a helyén, kő kövön ne maradjon.
Halál a tűzoltókra, az önkéntes tűzoltó-egyletek bandáira... a hangszerekre, pikulák és fagótokra ...
Marat gyilkolási monomániájából, ebből az egykor a világot rémes lángba boritó vésztűzből, volt egy hatalmas völgy a regényiró szemeiben, gőgös és alázatos, kedves és affektált, ravasz és őszinte arcán.
Ezen az arcon, ebben az emberben, mely a lehető legélesebb ellentéteket egyesitette magában: a nagy költőt a rossz mesteremberrel, az erkölcs dühös szeretetét a minden áron való boldogulás vágyával .
Az erkölcsi természet beszélt tovább, tovább.
Kitört a maguknak reklámot csapó irók ellen, s ebben a percben nem tudott többé arról, hogy ő is egy önfeláldozó tanitványa által teleharsogtatja a vidéki sajtót nevével, hire , dicsőségével.
Kikelt ama irók ellen, kik husos hivatalokba ültek s rútul, gyáván , elhagyták az irodalmat; s mig érces hangjától maga-maga megittasult, nem gondolt arra, ami vágya volt örökösen: egy dúsan jövedelmező hatalmas hivatal.
Érezte nagy, - de mozgató m o tor nélküli képességeit s követelte, hogy ezért a legutolsó tűzoltó is hajoljon meg előtte, s mert ezt nem tették: hát halál a tűzoltókra... az átkozott muzsikáikkal.
Halál, de mivel azt az irónak nem lehet osztogatni, hát egyelőre csak képben - regényes pamphletek képében .
Regények helyett soha még érdekesebb regényes pamphleteket nem irt senki, mint ez a zseniális bosszuálló, ki a poézis helyett saját epéjébe mártotta tollal irt.
Jaj annak, aki valaha megbántotta!
Nem állott elejébe nyilt sisakkal , hogy t e: Barnabás István ezért, meg ezért gaz és arcátlan pimasz vagy, hogy az védhette volna magát szintén nyilt sisakkal, de lerajzolta a Barnabás István külső képét és tetszés szerint belehelyezett egy gazembert.
S a tájékozatlan közönség előtt felhuzta a gé pet .
Leirt mindenkit, modern módra dolgozott.
És szivesen bele hagyott látni műhelyébe .
...
Tudom én, hogy amikor nem fogják emlegetni többé azokat, akik most nevükkel telitik a levegőt: fel fog ragyogni egy név!
Mit érek vele!
De mégis, a gyermekeim ...
Egy nagy könycsepp morzsolódott szét a regényiró szemében.
Igazi könycsepp, igazi érzés szülötte, az egyetlen prisma, melyen át be lehet látni ebbe a zűrös szivbe .
Tärri és a tagtársak nagyrészt meg voltak hatva.
Sok jó fiu volt köztük, szivesen tűzbe mentek volna érte e pillanatban.
A társaság egyik aesthetikusa föltette magában, hogy ir a mesterről egy egész tárcasorozatot.
A társaság közlönyének a szerkesztője, bár a lap mindegyik számában volt legalább is egy cikk az erkölcsi természetről: elhatározta, h o gy személyesen dorongol le minden magyar elbeszélőt a lapban, hogy a regényiró egyedül maradjon.
( Ő költő volt s maga iránt való tartozó kötelességét már teljesitette ez irányban. )
Az irodalmi vita egyszerre bennszakadt.
Pezsgőt szolgáltak fel.
A regényiró hátrament egy kissé kifujni magát.
A szerkesztő sugva kérdezte, vajjon nem akar -e kimenni?
Miért olyan veres ?
- Mit is beszélek ennek a libának, elpletykál mindent!
Bosszankodom magamra! - sugta vissza, aztán megtörülve homlokát, halkan kérdé :
- Pali, mit tart maga erről a lányról ?
- Nincsen tehetsége, csupa hóbort !
- Én is azt hiszem ...
Tärri odalépett a beszélgetőkhöz.
Saját kezével vitte oda a regényiróhoz a pezsgőt.
Jóindulattal mosolygott az s magasra emelve a poharat , szólt :
- Magyarország legelső irónőjeért, annak ragyogó tehetségeért iszom e modern nektárt s innám érte, ha méreg volna!
Lenne !
Éljenezték és kocintottak a legelső irónővel, aki ugy érezte magát , mint az a vidéki lány, aki éppen olvassa valamely fővárosi lapban, hogy ő volt a bál király néja.
S a lányok jellemzetes tulajdonságához hiven, keblén megfeszült a derék tricotszövete s ujjával gyengén frou-froujához kapott .
A nem vacsorázott ur kedvetlenül morfondirozott karosszékében, majd odaszólt egy lelkesült szomszédjának :
- Ugyan mit okoskodtok ezzel a lánnyal, hisz egy mondatot sem tud megfogalmazni, megirni helyesen .
- Éppen azért nem árthat !
Az augurok mosolyogtak.
A kötekedő sárga arcán a vörös bajusz is mosolyra állt.
Érezték, hogy e tréfában milyen nevezetes taktikai alapeszméje van letéve az ő nagyságuknak .
Lassanként valamennyi kedélynek olyan aranyos szine lett, mint a maradék pezsgőnek a palackokban.
Lehetett arról beszélni, amiért tulajdonképpen összegyültek .
A társaság másod-titkára kijelentette, hogy Vass Tärrit máris - tagjának tekinti.
Egy hét mulva lesz a választás s rajta kivül nincs más kandidálva, mint Török Péter, aki egy könyv et irt Taine analysztikus módszeréről, tekintettel a magyar irodalomra.
Amiben Taine-t nem hagyja békén s kéri, hogy térjen az ő álláspontjára.
A könyv tizenkét párhuzamból áll.
Az első paralella: Musset és Ardó Kornél...
Török Pétert Ardó ajánlja.
Ó, mil yen nagyot fognak bukni .
- Hanem jó lenne, ha a dolgot még megbeszélnők.
Hol gyülünk össze a választás előtt való napon? - kérdé a regényiró a ragyogó tehetségre hosszu , nyalakodó tekintetet vetvén .
- Itt! előzte meg Palaczky a házikisasszonyt .
Az "estélyne k " az éjjel vetett véget.
Palaczky lekisérte a vendégeket a lépcsőn , sőt, hogy "tessék-lássék ", el is kisérte őket egy darabon, de csakhamar visszatért Tärrihez.
Alig akarták beereszteni .
- Visszajöttem - mondá meg-megbicsakló hangon - visszajöttem, mert n agysád a kérdezősködőknek nagyon zavartan felelt: hol van kedves anyja ?
- Megszökött! - felelte a lány keserü kacajjal .
- Kivel ?
- Gráciánnal .
- Kegyed egészen magára maradt .
- Nem, a munka lesz velem .
- A munka nem élő .
- De éltet .
Állva beszélgettek.
Tärri kezében gyertyát tartott, haja már le volt bocsájtva, hálószobájába indult.
Palaczky keztyüjét sem huzta le.
Az utolsó szó után azonban letette kalapját :
- Aztán még másért is vissza kellett jönnöm .
- Ardó boszuállásból agitál ellenem, tudom, - vágott közbe a lány .
- Nem ez.
Másat akarok mondani.
Olyasmit, amit szeretnék elhallgatni , amit halogatok már hetek óta .
- Szóljon .
- A nyomdász nem hitelez többé .
- Nos, hát fizessen neki !
- Nincs miből.
A pénztár egy hónapja kifogyott...
Nem mertem szólani , egy hónapja hitelbe nyomatom a folyóiratot...
Már ezrekre rug a tartozás.
Pörrel és foglalással fenyegetnek bennünket - kegyedet.
Egy hét mulva a választás, senki sem tud semmit, csak a ddig ne lenne baj ...
A titkár a tönkrejutott ember siralmas hangján beszélt, de mig beszélt, tekintetét, mint valami horgot, a lány arcába vágta.
Az nyitott ajakkal , rémülettől kitágult szemekkel nézett rája.
És hallgatott akkor is, midőn a titkár , bevégezv e beszédét, a választ várta.
A lány kezeivel befödte arcát s kinosan felnyögött - ez volt a válasz .
Palaczky sietett folytatni vallomásait :
- De én azt hiszem, nem fognak addig várni.
Pedig ha valami kellemetlenség támad, ezek az urak - istenem, ők is csak emberek - el fognak pártolni öntől az utolsó pillanatban.
Egy irónő, akinek a butorait árverezik!
Ó , ezt ma nem tudják megbocsájtani!
És a Répássynál megrendelt uj regényért is ki kell a választás előtt való napon fizetni az ötszáz forintot...
Ötszáz for int!
Az egész készpénzkészletünk tiz forint .
A titkár elővette duzzadt pénztárcáját, abból tiz forintot s letette az asztalra :
- Itt az utolsó maradvány, leteszem.
S leteszem egyszersmind tisztemet is.
A számadásokat is elküldöm, tessék átnézni: megtalál benne minden kiadott krajcárt...
Én mondtam, hogy ez az élet mire vezet .
- Tehát elveszett minden... minden! - susogta a lány s végigvonta kezét homlokán .
- Nem.
Még van veszteni való: a becsület, a világ becsülése.
Még nincs elhallgattatva a hirnév, de ha itt felhallszik a dob... mit fognak mondani ?!
Tärri a falhoz támaszkodott, hogy le ne rogyjék.
Könnyei nem akartak megjönni, de mennyivel szánalmasabb volt igy vigasztalan, csendes kétségbeesésében, amint egyre suttogta magamagának :
- Mit fognak mondani...
Mit fognak mondani ?
- A világ rossz.
Nem lehetetlen, hogy igy szól: "a kalandornő " !
E szó a dac és a düh ruganyosságát keltette fel a lányban .
Fölegyenesedett s olyan kézmozdulattal, melytől meghült a vér a titkár ereiben - kiáltá :
- Nem!
Nem leszek az!
- S betört szobájába .
Egy ezüstművü kis női revolverrel tért vissza :
- Itt van! - szólt diadalmasan .
A titkár mosolygott :
- Nem jól teszi.
Sokan félreérthetnék ez öngyilkosságot .
" Don Quixote " kisasszony kiejtette a pisztolyt kezéből .
Ime itt állt tehát fegyvertelenül.
Élnie nem szabad.
A boldog álmoknak vége s a keserü életnek is eltünt a fénye, megjött a szégyene , iszonyatos, szennyes nyomora.
Koldus lett és meg fogják vetni.
Azt akarta, hogy csodálják, a világ és - egy; és nevetni, gúnyolódni fognak fölötte .
- Haza kellene mennie Leni mamához! - vágta el gondolatait a Palaczky éles hangja .
Haza, haza!
Hol is az ő hazája, ki az ő anyja?
Nincs, nincs sehol senkije!
Az anya az otthon: tudatlan, házsártos, nevetséges parasztasszony s kislelkü, nyomorult kisvárosiak .
Balla!
Gyülölte a házat, ahol született, gyülölte az utcákat, és ó , még hogy az embereket.
Nem vágyott többé soha haza, csak akkor, ha majd nagy , nagy lesz s hire, fénye betölti az egész országot.
Gyönyörködve hallotta előre is az irigyek bókjait s szivta be a tömjént ...
- Haza, a Leni mama meg fogja talán becsülni!
A ballaiak is örvendeni fognak! - szólalt meg ujra Palaczky .
A lány megcsóválta fejét .
- Nem, nem akarok haza, itt akarok maradni! - s minden átmenet nélkül hirtelen megragadta a férfi kezeit :
- Ó mondja, talán még sem igy... ha lehetne még segiteni ?!
- Tudom, ön segithet még, ha akar!
- És a férfi kezét keblére vonta , odaszoritotta hevesen .
Palaczky Ferenc mereven állott a megtestesült könyö rgés előtt.
Nem heveskedett.
Lassan élvezte a pillanatot, olyan lassan, amint enni szokott .
Tehát végre!
Megjött, elérkezett az a perc, melyért éveken át kellett küzdenie.
A pillanat, melyhez hasonló minden ember életében csak egy akad.
Aki felismeri: eléri célját, aki elvéti: vessen magára, ne az életre .
A luszterekben már nem égtek a gyertyák.
Egy szál gyertya világitotta meg az egész termet.
Az és a leány aranyos haja, nyaka, melyről lepattant a gallér .
Palaczky megsimogatta a lány lehajtott fejét.
Aztán szólt :
- Egész életem gyümölcse, szakadatlan munka eredménye, vagyonom , mindenem az öné.
Mindenem és én, az élet... vér!
Parancsoljon vele !
Térdre rogyott a lány előtt, csókolta lábát, ruhája szélét , kezeit ...
- Hát megment?! - kiáltott fel a lány.
Palacz ky felemelkedett.
Zsebébe nyult s kivette tárcáját s megrázta a levegőben :
- Jaj annak, aki ki nem tér az utból! - szólt s páthoszában zömök alakja mintha megnyult volna.
Majd megfogva a leány karját, magához vonta, védőleg szoritotta kebléhez .
A jelenet némaképletté vált.
Pillanatokig álltak ott a szoba közepén s az érdekes csoportnak szatirájaképen feltünt s megállapodott a falak virágos tapettáján hosszu árnyékuk a megnagyobbodott silhouette torzképével, mely fejeiket átvitte a padmalyra is és lelógatta a magasból ...
Hajnalodott.
Palaczky kérdé :
- S mit ad ön nekem mindezért ?
- Mit adhatok ?
- Szeressen csak egy kicsinyt, alig...
És engedje, hogy én szeressem továbbra is, amint szeretem, amióta ismerem, még kis leány korában, emlékszik ?
Azóta én nem vagyo k az, aki vagyok.
Elhagytam hivatalom, szakitottam a várossal, ahol születtem, megtagadtam családom: mindezt önért.
S dolgoztam emberfölötti erővel , mint egy zsidó, kapartam össze a pénzt, sárba, zuzba a két tiszta kezemmel, hogy majd ha önnek szüksége le sz az eredményre, azt mondhassam: itt van - önért !
Micsoda kinokat állottam ki, ha tudná!
Hogy féltem: más teszi önnek a szolgálatot, amiért én éltem, amit életcélomul tüztem ki.
Az imádók közepette, mig ön annyi mosolyt pazarolt el, nekem a reménnyel kellett beérnem: mosolyog még rám is ...
És most bágyadtan, zavartan mosolygott is rá a lány.
Hitte a férfi minden szavát s ez a romantikus szerelmi vallomás nem esett neki rosszul.
Isten és embertől elhagyatva, szélén szégyen és nyomornak áll az im elébe s vasmarkával feltartja a fenyegető, az e ltiprásban gyönyörködő sorsot.
És mennyi érzés, milyen szerelem szól máskor és mással oly hatalmas, most és vele szemben oly reszketeg beszédéből .
Hatalmas vállai hogy megrándulnak, hogy reszketnek, mig beszél :
- Meg fogjuk mutatni a világnak: ki ön.
Az én gránit fejemet teszem lábai alá talapzatnak s onnan fog emelkedni az élők fölé mint egy világitó torony ...
A férfi éveken át visszafojtott szenvedélye, óriási méretü érzéki szerelme olyan hullámokat vetett bensejében, hogy alig tudott immár állani.
S beál lott a szenvedély deliriuma: testének, agyának, minden szál idegének már csak egy akarata volt, gondolatai érzéseinek körében forgottak s ajka égő velőjétől, forró vérétől, szenvedélyes költői páthoszra ajzott.
Majd ujra odacsúszott a nőhöz s annak ellenz é se dacára beleforrasztotta testét testébe, kiszivta ajkának nedvét , tüzét szemének, szava elállt, mély és töredezett sóhajokba fúlt... el akarta magát jegyezni.
De midőn már-már elérte küzdéseinek célját, az elalélt lány visszanyerte öntudatát s a csendet megrázó sikoltással kapott kigyúladt arcába .
A szobaleány lámpával kezében jelent meg az ajtóban.
Úrnőjét a földön találta félfekvő helyzetben, fehéren, mint a mész - Palaczky az asztalhoz szökött s kalapja után nyult.
Csak ennyit mondott :
- Jól van! - és kibotorkált a szobából.
Az ajtónál azonban visszafordult és halkan szólott :
- Tessék hivatni, ha szükség lenne rám!
Husz nap mulva már szükség volt rája - az ügyvéd s a végrehajtó jelent meg az előszobában.
Bent nagy társaság volt, kihivatták az urnőt.
Foglalni jöttek a választás előtt való napon .
A szobaleány Palaczkyért szaladt.
Az megjelent, sajátjából elégitette ki a követeléseket, nyugtát adatott magának róla, aztán az urnőnek kezet csókolva szólott :
- Elmenjek, vagy maradhatok ?
- Maradjon! - mondá a lány .
- Rég vannak itt a vendégek .
- Régen .
Bementek.
Az urnő és a titkár tompa lehangoltsága még a mindig magával foglalkozó Répássynak is feltünt.
Sietett elintézni az uj regény ügyét .
A szerkesztőnő és a titkár titkos pillantásokat váltottak s végül az u tóbbi kifizette a honoráriumot .
- Tehát holnap! - mondá a regényiró zsebretéve a pénzt - holnap találkozunk .
A "Balassa " -társaság tagválasztó gyülését értette .
December másodikán, szerdai napon választották meg ott az első nőtagot.
Nagy lelkesedéssel és na gy szótöbbséggel .
Fiakkeron vágtatott Répássy megvinni a hirt "Don Quixote " kisasszonynak .
A lányt az ebédlőben találta feltünően hanyagul öltözködve, fehér hálóköntösében olyan volt, mint a kaba által megtépázott galamb.
Szemben vele Palaczky ült, könyvet forgatva kezében, olykor-olykor rápillantva a lányra, ki megtört fényü szemeivel nyugpontot keresett a levegőben, de nem talált .
- Fáj valamije? - kérdé a regényiró .
- Fáj a szivem - válaszolt a lány s majd sajátságos réveteg mosollyal, fejének egy büszke mozdulatával folytatá - de semmi, lelek vigaszt az irodalomban .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE