ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Jósika Miklós

Abafi

Keletkezés ideje
1836
Fejezet
38
Bekezdés
1313
Mondat
3234
Szó
53425
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
  • 35
  • 36
  • 37
  • 38

VILLÁM

Félre, nyomorult !

Szilágyi

A barlang száján vágtatott be e pillanatban egy fiatal lovag; a bennlevők előtt mint szeszélyes festvény tűnt föl, körülölelve a nyíláson beömlő légnek azúrjától.

Szép karcsú volt a mén, mely játszva hordá könnyű terhét; igaz erdélyi faj, nem a későbbi ivadék korcsos anyagjából gyúrott, fél spanyol, fél mecklenburgi, fél arab ... szóval minden, csak erdélyi nem.
Száraz, egyenes, kis feje, tágan nyílt, pirosló orröblökkel, karcsú, nyúlánk nyak, vékony fátyolként rajta elfolyó sörénnyel ; nyílegyenes derék, száraz, de ideges, nemigen vékony lábak, erős, biztos alj.
Ilyen volt a lovag paripája, tiszta csíki faj, tizennégy markon jóval felül.
Elevenzöld cafrangja veres rojtjaival lógott le fején, s szépen illett almásfakó színéhez ; magyar nyereg magas kápával, medvebőrrel födött, szorult karcsú derekára; előrekapó lába s eleven vidám szemjárása a könnyűség s délceg negéd képzetét létesíték.

A lovag meggyszín rövid dolmányban volt, melyen fölül ezüstfonalból láncozott hadi ümög fénylett, szabályteljes tagjaihoz olvadva, félkönyökig érő ujjakkal, s derekához hosszú, keskeny, török szövetű kendővel övezve; szárain szerfelett bő, törökös nadrág folyt le majd szoknyaként, s kis lábaihoz nyalkán sárga saruk szorulának ; fején rövid csikóbőr kalpag hosszú strucctollal, három- s többől összetoldva, mely a hátulsó nyeregkápáig érhetne; de most önokozta szellőtől keringetve, messze nyúlt lovagja után.

- Ez Villám! - mond egyhangon az egész csoport, s előre nyúlt kopjákkal állt rendítő nyugalomban.

- Honnan, kóbor gyermek? - kiált elébe vígan Deli Markó.
- Porverejték lepi arcádat.

- Nem jő Villám üres kézzel! - kiáltott fel Botos, feléje lépvén s lova kantárát megragadván, mely lesütött fővel vonszolá a váratlan feltartóztatót egy-két lépéssel előre magával.

Lángoló arccal állt a szép ifjú a hadi tekintetű vad férfisereg közt; baljában a kantár, jobbjában vért csepegve tátongott borzasztón, üstökénél tartva egy tatárfő; s nyergén elöl szép mívű török kard volt keresztülfektetve.

- Itt, apó, a vásárfia! - mond Villám, mert ő volt; s egyet csóválván a fővel, a porba sújtá Markó elébe.
- S itt - folytatá, a cifra ezüstös kardot emelve ki nyergéből - magamnak is valami!
- Sólyom általvevé a kardot, azonban Villám könnyen szökellt le lováról, veregetvén nyakát.
- Ma meg vagyok elégedve - hízelge, csókot nyomva homlokára.
- Fecske, nem lesz panaszod az abrakra.
- Ezzel intett Botosnak, ki a lovat beljebb vezeté a barlangba.

Villám csinos, karcsú termetű volt, inkább nagy, mint kicsiny, s mintegy huszonkét évű, bár különös férfias öltözetében alig látszék húszévűnek.
Arca tojásdad, keletien barnás és szerfelett érdekes.
Víg könnyelműség kis rátartás ködével lebegett eleven , jelentő vonásain.
Mozdulatain, szókiejtésein sajátságos kecs volt, melyet szép ezüst hangja növelt.

Visszatérvén a férfiak előbbi helyzetökbe, Markó kezét nyújtá leányának, ki kínálás nélkül nyúlt a farkasbőrökön végig a tűz mellett, levetvén kalpagját, mely alól mint fogházból omlottak ki gesztenyeszín, bokáig érő hajtekercsei.

- Oldjátok le saruimat! - mond fél parancsoló, fél mosolygó hangon.

Dandár azonnal közeledett.

- Nem te! - mond egy kemény tekintetet villantva a lehajló Dandárra Villám, s hirtelen rántá vissza lábát.

Dandár fölegyenesedett, egész lényén elfojtott bosszúság volt feltűnő.

A hölgy küzdeni látszott magával, ajkai mozogtak, mintha szólni akarna.

- Nem - szólt kis szünet után, szembetűnő megvetéssel jártatva végig Dandáron szemeit -, nem árullak el, de, az egekre, őrizkedjél, mert ismerlek.

Dandár némán állott előtte; tekintete átszegezte Villámot, s valami oly mélyen bús és egyszersmind dühös volt e tekintetben, mi a vért fagylalá.

Sólyom udvariasan hajlott le eközben kiszabadítni a szerfelett kicsiny s keskeny lábacskákat sárga födelökből.

- Mi lelt benneteket? - kérdé Markó odabámulva, s váltva Dandárra s Villámra süllyesztve tekintetét.

- Ő tudja! - felelt Dandár daccal.

- Semmi! - szólt Villám röviden, mindig szemmel tartva Dandárt.
- Te pedig, apó - folytatá -, bort hozass!
Szomjús vagyok.

- Eredj, Vidor - parancsolá az egy közel álló ifjúnak -, nézd körül a kamrát, van -e még abból a pirosból; mert kényes a gyermek, bár elég röviden tartottam!

- Fejedre nőtt, vezér! - jegyzé meg a fiatal, szőke Vidor, sietve menvén a barlangnak egyik kisebb öble felé, honnan nemsokára fakantával tért vissza.
- Itt - mond -, ami megmaradt!
Fehér van elég mindnyájunknak.

- Idd meg magad, ha kell! - szólt Villám; jót ivék az odanyújtott kantából, s letévén azt közel magához.

- Hol jártál, beszéld el! - szólítá fel Markó, simogatva homlokát.
- Hol tevél szert azon üstökös gombra?
Az sem lehetett bakja a tatárnak.

- Eléggé megforgattak a pogány ebek - felelt Villám.
- Alig egyórányira innen észrevettem három kóborló tatárt; úgy látszék, sietve kotródtak a hegyek felé .
Fecske, mondám lovamnak, jó volna elvágni útjokat; de egy három ellen!...
Ej , gondolám, aki mer, az nyer!...
Sarkantyúmat nekiszegzém a fakónak, s míg ezt mondom , szemben valék a három ebbel, kik azonnal kopját eresztének utánam.
Tudjátok, hogy veti a tatár kopjáját: elébb megcsóválja a feje fölött, aztán célra néz, megáll, s úgy robbant.
Míg a kopja repült, a fakó nem hevert; s a három kopja Villám helyett földet ért!
Ekkor sivítá az enyém mellyben az egyik tart, ki azonnal földre zuhant .
De két másik rám rohant görbe kardokkal, s míg vívtunk jó sokáig, port keverve magunk körül: szemben egy csoport hadfia tűnt elő.

- Törő volt - szól közbe mosolyogva Markó.

- Igen - felelt Villám -, ő és társai!
Ahogy a két tatár megpillantá őtet , tovaillant.
Én is le a lóról.
Gombodat itt nem hagyom, mondám: arany bére Fehérváron .
S leoldva a tatár kardját, lenyiszáltam, mint tudtam: a kard s fő idejött velem!
Hé , nem elég ez hölgytől, férfiak?

- Istenemre, elég - mond kezet nyújtva Markó - férfiútól is.
Már halomra gyűlt a tatárfő: húsz van, ugye, Csatár?
Holnap küldjük Fehérvárra.

- Nemsokára sűrűdni fog bajunk! - szólt vígan Sólyom.
- A török készül, s az erdélyiek sem hevernek.

- Ej - mond Villám -, minél több, annál jobb!
Csak kedv legyen s egészség, ugye , fiúk!...
Éljen a baj s a csata! - kiált, vígan emelve föl a fakantát.

" Éljen !" zúg.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
  • 35
  • 36
  • 37
  • 38
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE