ELTE regénykorpusz

Minden egyede a természetnek a viszonyokhoz és körülményekhez alkalmazkodik , mert csak igy állhatja meg helyét diadalmasan a létérti küzdelem harczában , mely nem egyéb, mint a táplálék megszerzése s az "én " -nek, az életnek megőrzése és biztositása.

Az ausztráliai barna Csőröndnek (Ornythurunxus paradoxus) lábain például uszóhártyák vannak benőve, épp olyan széles csőre van, mint a kacsának, kitünően uszik, bukik, de szárazra jőve, itt is elég gyorsan és ügyesen futkároz s keresgél; épp igy a hód is, amely ama mesterséges lakokat s gátakat épiti fából, ha megriasztatik, a viz védő mélységeiben keres rejtekhelyet, a vidrával, bizampatkánynyal, több effélékkel egyetemben; sőt még a madarak közt is vannak egyesek, melyek nem vizi, vagy mocsár-madarak, hanem éneklők - minők a Vizi buka (Cinclus aquaticus ), mely, ha megpillant egy rovart, vagy férget a tiszta vizü forrás, vagy tavacska fenekén a viz alatt mászkálni, villámgyorsan lebukik s ép oly könnyüséggel futkos a vizek fenekén, kukaczok után keresgélve, mint a szárazföldön.

A valódi kétéltüek (Amphibiae) szintén a vizi és szárazföldi existencziára teremtvék s tagjaik ugy vannak alkotva, amint kétéltü életük megkivánja.

De a viszonyok és körülményekhez alkalmazkodás a fókaféléknél dokumentálódik legkézzelfoghatóbban, mert a fókák valaha teljesen szárazföldi állatok valának, de a különféle földforradalmak és alakulások által tartózkodási helyeik nagyrészben viz alá merültek.

Ez okból végtagjaik lassanként megnyultak hátrafelé, benőttek uszóhártyákkal, füleik összeszorultak, megkurtultak, az orrlyukakkal egyetemben annyira, hogy viz alá merülve, ezeket légmentesen képesek elzárni s minthogy főelemük s tartózkodási helyük a viz lett, ebben sebesen, ügyesen, mig a szárazon ügyetlenül, lassan mozognak.

A mult században a Fertőben fogott Hany Istók is valaha egészen rendes alkatu csecsemő volt, de szivtelen anyja a Fertő mocsaras részébe tette ki, hogy szabaduljon tőle.

A gyermek nem fult a vizbe, nem veszett el, hanem valóságos vizi lakóvá fejlődött.

A rendes emberi tagok átidomultak, visszafejlődtek, oly alakura, amint a viszonyok , körülmények megkivánták, azaz: a haj helyett csak kemény, rövid serte-forma ágaskodott fején, fülei megkurtultak s a halljárat megszükülve, a viz alá bukáskor azonnal légmentesen bezáródott; szemei merevek, mozdulatlanok s kemények lettek, mint a halé, azaz alkalmassá a vizek setétjében a látásra , kezein s lábain uszóhártyák nőttek s a lábak békaformán megnyultak, kifelé görbültek, az ujjak elvékonyultak s meguszóhártyásodtak; bőre pedig kemény , mondhatni olyan külemü lett mint a halpikkelyzet, szemfogai s metszőfogai is hosszuk, élesek lettek, mint a vidráé a gömbölyü halformájuvá alakult szájban.

Beszélni, gondolkozni nem tudott, hanem vágyait, szükségleteit csak morgás, nyafogás s nyöszörgéssel fejezte ki; járni lassan, csak négykézláb tudott, de a vizben gyorsas s csudálatos zegzugos szökellések közt uszott tova.

A halászok fogták ki e szörnyet a vizafogókba keverődzve s a kapuvári Esterházy kastélyban ujra emberré akarták nevelni.

Természetesen idővel ujra visszafejlődött volna az emberi élet s szokások viszonyai közt emberré , - azaz a körülményekhez alkalmazkodva, tagjai ujra ezekhez idomultak volna , de sikerült neki megszökni s többé nem lehetett megkeriteni.

Plinius, az ó-kor természettudósa szintén leir egy ehhez hasonló meseszerü esetet, de oly sok valótlansággal és homálylyal keveri össze az igazságot, hogy nem lehet adataira bizvást támaszkodni.

Igy állitja, hogy: "egy anya elvesztvén fiát, csak sok év elteltével találta meg ujra és pedig halászat közben .

Tudniillik bóditóval kevert halétket szórt a tengeröbölbe, s egy alkalommal a bódult halak közt egy csudálatos, emberalaku tengeri szörnyet is látott megrészegülve, féleszméletlenül a hullámok hátán eviczkélni, kiben egy anyajegyről még kicsi korában elveszett fiára ismert.

Az anya kifogta és hazavitte fiát, s különféle gyógyfürdők és növényekkel, ujra visszaadta emberi alakját; lelkét és értelmét pedig erős boroknak és szeszeknek gyakori itatása által adta vissza."

Tehát csak a viszonyok és körülményekhez alkalmazkodás fejti meg azt, miért van egyik-másik állatnak körme, szarva, patái, hatalmas fogsora, agyarai , orrmánya; miért gyapjas, vagy hosszu szőrü egyik, miért csupasz, vastagbőrü a másik; miért vannak egyiknek-másiknak eltérő alakja, csontszerkezete , különböző alaku életszervei a másikétól?

Azért, mert csupán ezek segélyével tarthatja fenn magát, szerezheti, s emésztheti meg tápszereit, amelyek mások és mások a szerint, a minő az egyedek szervezete; de ezekkel védi, óvja magát ellenségeitől és az időjárástól is egyiránt, és egyuttal ezek azon ismertető jelek és kiinduló pontok, amelyek segélyével az összes élőlényeket: országokba, rendekbe, osztályokba, csoportokba, családok, fajok és válfajokba oszthatjuk.

Drága jelek ezek, mert csakis ezek segélyével tudják a tudósok egy-egy ismeretlen fajnak hová tartozandóságát megállapitani, vagy számára uj rendet, csoportot alkotni.

Igy a gerinczes állatok második rendjét a madarak képezik, amelyek szintén életviszonyaik és a körülményekhezi alkalmazkodás folytán, birnak első végtagjaik (karok vagy lábak) helyett szárnyakkal, amelyekkel repülhetnek a légürben tetszés szerint, de viszont a földön is nagy könnyüséggel mozoghatnak.

A repülés, már az ó-korban is a mérhetetlen csudálat tárgya volt, s ezért egyes népek a madaraknak még különös varázserőt is tulajdonitottak, de ezzel a csudálattal az az örökké kinzó vágy is epesztette s epeszti ma is az emberiséget, vajha a repülés tudományát is elsajátithatná, hogy repülhetne tetszése szerint, nem korlátozva szél, ellenkező légáramlatok, a föld vonzó ereje által, oda, hová vágyai viszik.

Daedalus legendája minden korban talált követőkre, kik tanulmányaikkal a repülés s a légbenjárás mesterségét akarták megfejteni.

Egymást követték a különböző alkatu, szerkezetü léghajók, repülőgépek, szállernyők, de hiábavaló volt minden kisérlet.

A legkomplikáltabb gép is csak azt érte el , hogy felszállott ugyan, de azután csak arra ment, merre a mozgó légréteg, a szél iránya vitte.

A legóriásibb nagyságu léghajók is kormányaik, evezőik daczára, nem birtak az egyszerü légáramlat ellen küzdeni, mig a legkisebb madár is odamegy, a hová akarja.

Próbálták a léghajók, s repülőgépek alakját a halak és madarak alakjára késziteni; s valami csekély javulást észleltek ugyan, de azért a kérdés megoldatlanul maradt és megoldatlanul is marad mindaddig, mig csak éppen olyan gépet nem tudnak késziteni, minő a madár alakja, szervezete, kivül-belül egyaránt; - sőt talán még ekkor sem, mert hol van az az emberi tüdő, amely kibirja azt, amit a kondor (Vultur sarcoramphus gryphus ), midőn egyszerre, minden átmenet nélkül a tropikus izzó légkörből a Cordillerák jégrégióin is tul 10.000 lábnyi magasba száll , perczek alatt átszegte a földgömb valamennyi hőmérsékletét, valamennyi éghajlatát, forrót, közepest, hideget, jegeset egyszerre?

A kik a léghajókon már felemelkedtek oda, hol a lég ritkulni kezd, azoknak orrukból , szájukból s füleikből a vér csörgedezett; Humbolt pedig látott kondorokat a Cotopaxi tetejéről mérve 20.000 láb magasan lebegni.

Miféle emberi tüdő birná ki a fecske röptét, mely egy óra alatt 80 órányit halad, vagy a Fregatt madár (Tachypetes aguila) repülését, mely Senegálban reggeliz , Amerika partjain ebédel s az Ind-oczeán hullámaiban keresi vacsoráját?

De mindezektől eltekintve, a repülés titka nem a madár szárnyaiban, hanem szervezetében: légtömlőiben, csontjaiban, tollaiban s mell- és szárnyizmainak elérhetetlen kitartó erősségében rejlik s azon tehetségben , mely szerint a madarak magukat könnyüekké s nehezekké tehetik a szerint, a mint több, vagy kevesebb levegőt bocsátanak az e czélra szánt tömlőkbe .

Azért hiába utánozza az ember a madár szárnyait, hiába utánozná szervezetét , mert azt az erőt, mi a madár mell- és szárny-izmait fesziti, meg nem szerezheti soha!

Hiába tanulmányozza a repülés theoriáit Pechtl, Ext, Nier , stb. hypothezisei szerint - az ember, mint a madár, nem fog tudni repülni soha!

De hát miért nem?

Hisz vannak emlősök, gyikok, békák, halak is, a melyek mind repülnek!

Erre a miértre megfelelnek az előbbiek s megfelel a madártest alkata.

Ugyanis a madár testalkata nem hajó, a melynek evezői a szárnyak , kormánya a kiterjesztett fark, mint hitték jó ideig, hanem valóságos léggömb, a melyet tetszés szerint tölthet meg léggel.

A repülés tehát a fizikának azon az archimédesi elvén alapul, hogy: "minden test annyit veszit sulyából, a mennyit az általa kiszoritott levegő nyom."

Ugyanis a madaraknál a hasür az, a mi az emlősöknél a mellüreg és ez az ür, a légczellákkal egyetemben, a ki- és belélekzésnél tetszés szerint levegővel tölthető meg; e mellett csontjai s tollai is, miután üresek, szintén levegővel tölthetők tele (az emlősöknél, embereknél, sőt egyes szárnyas fajoknál velővel vannak telve a csontok ).

Csakis e szervezet mellett lehető az, hogy ha a légbe akar emelkedni, könnyüvé teheti magát, azaz megnagyobbitja térfogatát, mi által viszonylagos testsulya kisebb lesz s ez által felemelkedhetik a nála nehezebb levegőbe.

Ha le akar szállni, megkisebbiti térfogatát, azaz kiereszti a levegőt a légtömlők- és csontjaiból, mi által testsulya nagyobb , de térfogata kisebb lesz az őt környező levegőnél.

E csodás szervezet mellett, önkénytelenül is bámulnunk kell azt a csodálatos szerkezetü mechanizmust, amely a madár akaratával oly egyezőleg, oly villámgyorsan működik.

Nem erőlködik, nem tétováz, hanem ha a földön lévő madár föl akar repülni, abban a pillanatban felemeli őt a felhők közé s egyuttal szabályozza, ritkitja, süriti a madár testében levő levegőt, amint ezt a szállás, emelkedés szükségessé teszi s felhasználja a ritkitásra a test melegét s igy összemüködik a mell izmaival, ha ezek összehuzódnak, a lég kinyomódik, ha ezek kitágulnak, a lég betódul a tüdőkbe s igy a legsebesebb repülés közben végezve lesz a lélegzés munkája is, amely viszont a vérforgás munkáját táplálja.

Ha tehát mindent utánozni lesz is képes az emberi tehetség, ezt a csodás mechanizmust meg se fogja tudni közeliteni, a nélkül pedig a szárnyak nem egyebek, mint olyan gőzgépek, a melynél hiányzik a két éltető elem: a tüz és a viz!

Ez az az óriási különbség, amely a madarak és denevérek, a repülő emlősök , gyikok, békák és halak repülése között van s a miért ez utóbbiak repülése tulajdonkép "repülésnek" nem is nevezhető, mert nem áll egyébből, mint a " magasbóli leszállásból ": igy a malabari Taguan (Sciurus Pataurista ), a Czukor Evetke (Petaurus cinereus ), a Repülő Egér (Acrobates pygmaeus ) Ausztráliában.

Négy lábaik között pötyögősen álló s kifeszithető bőrlebbenynyel birnak, a melyet, midőn 10-15 öl magasról leugranak , szétfeszitenek s ez által lassan, minden ütődés nélkül érnek le a földre, de felszállni már nem birnak.

Ilyenek még: az Ázsiai Sárkánygyik (Draco Volans ), mely oldalain, mig a Repülő béka (Racophorus Rheinwardtii) lábujjai között bir ilyen szétfeszithető széles hártyákkal, s igy bátran szöknek le bármily magasból is a rovarok után, mert e széles bőrredők és hártyák , kifeszitve ellentállnak a levegőnek és mint egy szállóernyő, fentartják s csak lassan engedik a földre hullani őket.

Ezt különben a mi Evetkénk is megteszi, mert akárhány vadász láthatta és láttam magam is többször, hogy 8-10 öl magas fáról minden fontolgatás nélkül szökött le a földre, de az ugrás közben dus farkát lengette s ez fentartotta őt szintén, mint valami szállernyő.

A repülő-halak (Trigla volans) repülése tulajdonképen csak egy-egy ugrás.

Ha nagyobb hal üldözi őket, felugranak a vizből és az oldalukon levő szárnyforma nyulványnyal, mig ez nedves, valamivel kissé tovább fentarthatják magukat a légben, mint az ugrás következtébeni lódulás és esés által, s ez a szökés mindössze csak 3-4 méter távolnyi, s ekkor ujra a vizbe esnek.

Sőt még a denevérek is messze állnak a repüléstől; mert ezek repülése sem az a szép, biztos, öntudatos, uszás forma lebegés, mint a madaraké, hanem gyors, szabálytalan lebbegetése a röphártyával bevont mellső tagoknak.

A denevérek nem tudnak fölszállni a földről.

Hanem, ha a földre esnek, felmásznak valami magasabb helyre, s ott elbocsátva magukat - az esés közben terjesztik ki szárnyaikat s csak igy képesek ezek gyors csapkodása által magukat fentartani a légben - azaz a mozgásba jött léghullámok által magokat ide-oda löketni és széles, öblös szárnyaikkal a légrétegekre támaszkodni.

Ha a denevérek egyik szárnya kilukad, szálldogálásuknak vége van, mert nem képesek a léghullámokra támaszkodni, lyukas szárnyuk áteresztve a levegőt, nem képes ennek ellentállni, mig a madár, ha hiányzik is pár toll szárnyaiból, képes repülni, mert léggel telt teste fentartja őt s a csapkodás által előidézett légáramok pedig előre viszik - bár valamivel lassabban, mint ép szárnynyal, mert a szárnyak csapkodása már nem oly egyenletes.

Bámulnunk kell tehát még a legkisebb madárnál is azt az óriási izomerőt, mely a szárnyakat oly folytonos mozgásban tudja tartani.

Minél nagyobb valamely madár, annál magasabbra képes szállani, s annál kevesebb szárnymozgást kell tennie neki.

Igy az igen kis madaraknál a repülés szerfelett gyors és sok szárnycsapásból áll, mig egy-egy sas vagy keselyü szinte mozdulatlan szárnyakkal látszik méltóságosan uszni a levegőben, néha-néha csapva csak egyet szárnyaival.

Mert a madár, repülése közben, mindkét szárnyával egyenletesen csap a levegőre, és mivel a szárnyak egy gyengén domboru felületü, de egyenletes sikot képeznek, melyeken a levegő át nem törhet, igy a levegő hátranyomatik, de rögtön egyenletesen vissza is hat, azaz visszanyomul előbbi helyére s a madarat, mintegy előre löki abban az irányban, melyben szárnyait mozgatja, s e haladásában nagy segélyére van hegyes csőre, hosszas, karcsu teste, a melyek szinte hasitják, metszik előtte a levegőt.

Mennél nagyobb a szárny, annál több levegőt képes egy-egy csapással hátra tolni, s mennél nagyobb tömegü e levegő, annál távolabbra löki előre a madarat.

Ez az oka tehát, a miért a kis madarak olyan gyorsan , a nagyok oly ritkán lebbentik szárnyaikat.

A repülés csak akkor nyeri azt az egyöntetü, lengőn uszó haladást, mikor a szárnyak munkája: a csapkodás s a mellizmok reflexműködése egyenletessé, rhytmikussá kezd válni a légrétegeknek a szárnyak csapkodásaival együttható hullámzásával, azért a repülés kezdete mindig szabálytalan, majd egyenlőtlenül aláhulló, majd rézsut felfelé emelkedő, kissé bizonytalan csapkodásokkal, mindaddig, mig csak a szárnyak, a légréteg, a testben levő levegő feszitő működése egymással együttható, rhytmikus munkába nem jönnek.

A szárnyakkal ellenkező mozgást végez a fark.

Ez repülés közben ki van terjesztve, s mint a hajónál a kormány, ugy a repülésnél is az irányt ennek mozgása adja meg.

Hosszu volna a repülés theoriáját szigoru tudományos alapokon a maga egészében, például csak a Pechtl-féle hypothesis szerint is kifejteni, a minek rövid kivonata különben is az, hogy a szárnyak mozgásai gyorsaságuknál fogva tévedésbe ejtik a szemlélőt, mert, bár egyöntetüeknek látszanak, de mégsem azok, mert az egynek és egyenleteseknek látszó csapkodások nem egy és egész ütések, hanem: teljes, fél, negyed, nyolczadütések is, a melyeket szabad szemmel követni, s megfigyelni lehetetlen, ellenben a pillanatnyi fotografia segélyével pompásan meg lehet örökiteni, de csak egy különös készülékkel.

E készüléknek egészen puska formája van, a melyen az agyhoz közel, revolver-formán, egy forgó korong van elhelyezve, tizenkét vagy hat lyukkal.

E lyukak mindegyikébe egy igen fényérzékeny, teljesen kész felvevő lemez van alkalmazva.

Most az illető észlelő reá irányozza a repülő madárra a gépecskét, - megczélozza vele - s megnyomva egy gombot, a korong - a szerint, a minő másodperczes forgó gépezete van) oly gyorsan forogni kezd , hogy a kiválasztott (megczélzott) madár szárnyainak minden csapását képes a lemez magába venni - igy még azon villámgyors negyed- és nyolczadcsapásokat is, melyeknél a szárny szabad szemmel nem követhető és észre nem vehető , gyors csapást és kevés hajlást végez.

Hogy az ilyen pillanatnyi fotografiák minő hallatlan gyorsan örökitik meg a mozzanatokat, legjobban bizonyitja az is, hogy legujabban lefotografálták a villámczikkázásokat, s kimutatták , hogy ezek nem oly czikkczakkosak és szögletesek, mint a hogy látjuk , rajzolják, s ujabb ideig hitték őket, hanem éppen olyan gömbölydeden , csavargósan kacskaringósak, csergedezők, mint a mappákra rajzolt patakok és folyók ábrái - pedig a villámszikra egy másodpercz alatt 60.000 mértföldet halad!

Donászy Ferenc

Őserdőkön, tengereken

II. Egy pillantás a nagy mindenségbe.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Donászy Ferenc

Őserdőkön, tengereken

II. Egy pillantás a nagy mindenségbe.