21. §. MELYBEN KÜLÖNBÖZŐ JELENETEK FOGNAK LEJÁTSZÓDNI
Mikor Partos bíró ismét fölmerül előttünk az újvárosi éj homályaiból , külseje, be kell vallanunk, a tegnapitól nem előnyére különbözik.
Ruháján , melynek hullámait tegnap még kacér egyenesek szántották át, mint a dél-amerikai térképeket, mára már nyoma is alig maradt a vasalásnak : nadrágja sáros volt, gyűrt kabátja pihés.
De még gyűröttebb volt arca és lelke: iszonyú csukló furdalásokat érzett, s a nappali fény, a friss és ragyogó reggel, szinte szemérmét sértette - bújt volna! süllyedt volna!
Ó, ha otthon volna!
Vagy legalább Pesten!
Levelet kell írnia a feleségének : akinek eddig minden fillérről be szokott számolni.
Rettenetesen , valószínűtlenül sokba került az az éjszakája - maga sem tudta, hogyan .
Meglopták?
Ez volt a legrosszabb, ezt nem lehetett letagadni, elfelejteni ...
S ijedten tapintott a másik zsebére, ahová a bankból fölvett nagy pénzét rejtette, hogy legalább az nem tűnt el?
Szeretett volna azonnal visszamenni Pestre, bezárkózni a hotelszobába, lefeküdni, be nem engedni senkit, egyedül maradni, nem is hallani többet Újvárosról.
De érezte, hogy ezt nem lehet, és hiába is volna: őt ide helyezték át, ő most már újvárosi lakos! s ez az éjszaka beavatás volt egy új életbe, amilyenről neki eddig sejtelme sem volt.
Villanyosra ülni?
Hisz amint Pestre ér, akár rögtön induljon is vissza!
Még ma délelőtt el kell mennie a polgármesterhez, jelentkeznie a hivatalában; ebédre Kovácsékhoz - nem vetheti meg egykori iskolatársát, mert csak egyszerű tanító - estére pedig a piktorékhoz...
Arra meg, hogy e hirtelen szőtt kötelékeket széttépje, most kevésbé lenne ereje, iniciatívája, mint bármikor.
Fáradt volt és apatikus: valami állati megadással érezte, hogy tovább fog menni - Újváros útain.
És - az okmányai!
Egyszerre eszébe jutottak az elveszett okmányai.
Jelentést tegyen róluk a rendőrségnek?
Alig érkezik Újvárosra, és már rendőrség , már... mindenféle ügyek...
Jobb volna talán csak azt mondani: elvesztette , maga sem tudja, hol...
A polgármesternek említést tesz róla... benne volt bizalma.
Oly szíves, oly derék ember!
S hisz ő is, Borsai is láthatták az irattáskát a kezében...
Megkávézott a kávéházban, a kávé egy kis erőt adott neki, semmi álmosságot nem érzett, inkább izgatott volt.
Még egyszer megolvasta pénzét, ezerszer is megnézte az órát, ideje -e már a polgármesterhez menni?
Maga sem tudta, bele fog -e menni a tisztviselőtelepi házépítésbe vagy nem, de elhatározta, hogy azt a körülményektől fogja függővé tenni, a közelebbi felvilágosításoktól.
A polgármesterben megbízhatik!
Nem volt ereje egyedül határozni...
Künn zsúfolt villamosok rohantak Pest felé.
Az újvárosiak vasárnap tódultak be a fővárosba.
Az utasok tömege majd szétfeszítette belülről a kocsik oldalait, és kibuggyant az ajtóknál, mint a telt edényből: még a lépcsőket is teleállták.
A megállóknál valóságos csaták fejlődtek.
Partos ismét áthaladt a téren.
Egy piaci kikiáltó, élesen, a tárgyhoz egyáltalán nem illő, irodalmi, modern hangon és stílusban kínálta portékáit .
Egy félkegyelmű a járdán, egy hülye - dadogó nyelv, tátott száj, ingó fej , dülledt szemek - bámészan ácsorogva, félelmesen köszönté.
A reggeli nap nyájasan mosolygott, csillogtatta a piac pocsolyáit, kigyalulta arany gyalujával a bódék szálkás léceit.
A városházán ma későn kezdődött az élet.
Begyűltek, de inkább kaszinózni , mint munkára: itt találkoztak a "hivatalos" sörözés előtt.
A nagyfejűek még benn se voltak.
Az iktatóban egy szerencsétlen fél érdeklődött valami akta iránt.
Ami kilátástalan vállalkozás lett volna még hétköznap is.
( Az irodatisztről azt pletykálták, hogy hentesnek adogatja el az irattárt.)
- Kérem, itt akar uraságod valamit megtalálni?
Hisz ez egy rongyos panamafészek...
Nincs meg, kérem, előre tudom - mondta a díjnok , cinikusan.
Csak az elnöki tanácsos szobájában volt már élénkség.
Ott összegyűltek a város napszámosai: a tanácsos úr ilyenkor szokta kiutalni a heti béreket .
Utcaseprők, plakátragasztók, csengettyűsfiúk... öregek, asszonyok , gyerekek.
Kerbolt, akit kollégái zordnak és barátságtalannak ismertek, ezekhez az emberekhez leereszkedett.
Idealista volt: szerette a népet, szigorú, de igazságos akart velük szemben lenni.
Ilyenkor ismét a régi bírónak érezte magát, szóba állt velük, korholt, tanácsokat adott: és most, egyensúlytalan hangulatában szinte menekült ehhez az elfoglaltsághoz, amely mégis a hasznosság némi érzésével kötötte le figyelmét.
- Hát maga összeesküdött -e már az urával? - kérdezte egy asszonytól, egy még elég fiatal, kardos külsejű nőszemélytől.
Az asszony egész szóárt öntött ki válaszul.
Nem bizony, dehogy esküdött össze, mennyibe kerül az, már maga a pap is, minek az nekik, szegény emberek ők, attúl ugyan nem lesz nagyobb a böcsület, szegény embernek úgysincs böcsülete...
- A maga férje most munkás, ugye? - kérdé Kerbolt.
- Hát nézze, ha most elkapja a masina, akkor maga nem kap utána semmit, mert nem hites férj és feleség: de ha összeesküsznek, a munkásbiztosító pénztár fizet...
- Gyula, kérlek - nyitott be egyszerre Madár János az ajtón.
- Van most egy kis időd?
- Bocsáss meg, látod, hogy el vagyok foglalva - szólt Kerbolt barátságtalanul.
- Darabos, konok ember - mondta Adamec főszámvevő, amint Madár szokott finom , megértő mosolyával mesélte neki ezt a rövides kiutasítást.
- Nem szeretnék tőle függeni - szólt Balázsy főjegyző.
- Nincs igazságtalanabb, mint az igazságos ember...
Mindenkihez ilyen: goromba , részvétlen.
- Ellenkezőleg, csupa szív, csupa vaj - védelmezte Madár János a barátját.
- Csak nem szereti mutatni.
...Amint a polgármester benyitott az imént Kerbolt szobájába, az egyik csengettyűsfiú, aki éppen az ajtónál állt, megrezzent, és egy zöld papírskatulyát ejtett ki ujjasából.
A skatulyából különböző színes plajbászok gurultak szét s töredeztek össze a padlón, s a fiú előbb önkénytelen utánuk ágaskodott: de aztán, észbe kapva, megállt mereven, s iparkodott úgy tenni, mintha a plajbászok nem tőle származnának, mintha az egészhez semmi köze sem volna.
De Kerbolt észrevette, megismerte: a színes ceruzák az ő asztalán szoktak volt heverni, pontos, szinte felesleges könyveinek rubrikáit színezgette ki velük, szerette a pontosságot, az áttekinthetőséget, szerette magát a száraz, gépies munkát is, izgalmait , rossz hangulatait gyakran ölte ilyen rubrikázásokba.
- Te itt maradsz, utolsónak! - kiáltott rá a megszeppent fiúra.
- Lesz ennek! - susogták a többiek.
Mindenki látta, hogy a szigorú tanácsosnak még a szokottnál is rosszabb kedve van.
A fiú halálos félelmek között szorongott.
A zöld falak ijesztő rengetegként vették körül.
Kerbolt zöldre festette a dolgozószobája falait, zöld szőnyegekkel boríttatta padlóját, zölddel, hogy zöldben érezze magát, erdőben, gyepen.
Zord szemének kellett ez, gyermekkori, Jókaiból maradt szentimentalizmusának, melyhez mint mindenhez, egyforma híven, egyforma makacsul ragaszkodott; rideg, gyermekes , külsőleges fantáziájának.
Virágot nem tűrt: az csak a tövén szép.
De a holt tárgyakon eleven színt kívánt.
Még az asztalterítő is zöld volt, a függönyök is.
- Zöld szoba!
A zöld szoba! - élcelődött ott künn a főszámvevő.
Furcsa bogarai vannak néha a legkomolyabb embernek is.
Nem nevetséges -e ez egy ilyen komoly hivatalban?
- A dolgozó ember hangulata fontos - mondta az intelligens polgármester.
- Hidd el, kérlek, az ilyen hangulati szükségletek kielégülése lényegesen emelheti a munkakedvet: kivált az érzékenyebb kedélyeknél.
- Kiről van szó? - kérdé egy vékony úr.
Villogó szem, maliciózus mosoly , meghatározhatatlan életkor; most fordult be éppen a folyosón: a zsurnaliszta, Svarc Jenő.
- Jó reggelt kívánok, polgármester uram!
Kerbolt Gyula bácsiról van szó?
Ó, nagyon bájos! ezek az apró gyengeségek hozzátartoznak...
Nélkülük nem volna olyan bájos... olyan - biedermeier...
A polgármester érezte, hogy ingerültsége egyre nő, nő, és ki kell törnie.
Egy pillanat alatt eltűnt a szomszéd hivatalszobában, ahol díjnokok dolgoztak - onnan hallatszott ki mennydörgő férfias hangja, mellyel hajdan, a spriccerpárt fénykorában gyakran ragadta el az újvárosi dalárda publikumát:
- Vasárnap!
Mikor munka van, akkor nincs vasárnap!
Azt a szentséges atyaistenit az ilyen állatoknak!
Csendőrt állítok a maga háta mögé!
Hát mi vagyok én?
Hát polgármester vagyok én?
A zsurnaliszta mosolygott.
- Az öreg nem nagyon válogatja a szavait.
És nem remonstrálnak?
- Ugyan - mondta Balázsy.
- Tíz perc múlva megbánja: még ő kér bocsánatot .
Máskor meg olyan kedves hozzájuk: mindent megtesz nekik...
Ez csak arra való, hogy imponáljon: meg is kívánják néha.
Különben hisz nincs nála generózusabb...
- Csakugyan, mindenki tudja, hogy generózus a pártfogoltjaival - jegyezte meg maliciózusan Svarc Jenő, s aztán tüntető tapintattal sietett más térre fordítani a beszélgetést.
- Ma mindenki ideges: dies nefastus - mint a római jogban mondják - (kérkedett egyetlen jogi vizsgájának emlékeivel ).
- Az éjjel betörtek Bátoréknál : hallották már az urak?
Meg akarom kérdeni Kerbolt bácsit: tud -e róla, mint szomszéd?
- De hát igaz -e, hogy fáklyásmenet lesz az este?
Magának tudni kell, maga benn van - faggatóztak vissza az urak.
- Márma mindenki ideges - felelt a hírlapíró rejtelmesen.
...Kerbolt szobája lassanként kiürült.
A tanácsos egyedül maradt a bűnös csengettyűsfiúval.
Fölkelt székéről, megállt a rettegő gyermek előtt.
- Mért vitted el a plajbászokat?
Kerbolt fölvett az asztalról egy egészen új csomag ceruzát.
- Nesze!
Ez a tied!
Itt van egy hatos is.
Hol az anyád?
Hogy hívják az anyádat?
- Mondd meg az anyádnak...
Ebben a pillanatban Madár János megint benyitott ingerülten , türelmetlenül.
- Kérlek, Gyula, beszédem van veled: küldd már ezt a kölyköt a...
- Hordd el magad!... - kiáltott Kerbolt egyszerre, rettentően kiegyenesedve , irtózatos hangon a szegény kis csibészre, aki bámulva és rémülten iparkodott kezét megcsókolni.
- Nem hallottad, hogy takarodj innen?
Nem értesz? - ordított mind iszonyúbb haragra gyulladva.
A fiú vergődve igyekezett láthatatlanná válni.