Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bródy Sándor
Don Quixote kisasszony
Keletkezés ideje
1886
Fejezet
21
Bekezdés
2743
Mondat
6522
Szó
64763
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
Meztelenül.
Olyan téli reggelen, melyből a fővárosi gyönyörü napot jósol, amidőn a köd nagyon átlátszó párázatán áttetszik az ég ragyogó kék teste, olyan reggelen , amelyben fáznak az emberek, de azzal melegitik magukat: milyen pompás napos idő lesz már ma: Vass Teréz szokása ellenére nagyon korán kelt fel.
Megmosta egész testét, felöltözött s az iróasztalhoz ült .
Elbeszélést akart befejezni, de alig irt egy pár sort, letette a tollat s k ezébe véve asztalán heverő, mindig megtöltött revolverét, azt forgatta kezében, játszott a nagy gyerekek e kedvenc játékszerével s a cső hideg acélját forró homlokához szoritotta .
Végre is belátta, hogy ebből az életből, melyet már csak nyögve tudott türni, máskép nem lehet kibontakoznia, mint a minden csomót megoldó halál révén.
S ez előtt a halál előtt olyan világosan látott egyszerre, mint olykor a haldoklók.
Gondolkozásának, érzésének kusza szálai egymásba vetéltek mégegyszer , előszörre és utoljára.
Ut oljára érte el ezt az emberi tökélyt, hogy legyen a halálnak nagyobb diadala .
Látta magát, amint nekiindul a világnak.
Mit is akart, mik voltak céljai ?
Megindul egy fényes tűzoszlop után árkon-bokron, csatakon és rózsán gázol keresztül.
Kergeti, kergeti szakadatlan, lelkendezve, fulladozva, tövis testét kimarja, vérét ereszti sok kemény akadály, mig végre a tűzoszlop helyén mit talál? feneketlen, bűzös, mérges mocsarat.
Annak a gáza villott messziről s most , hogy lába belemerült: nem ragyog többé, csak fojt o gat - a Kiválóság, Nagyság, a Hir, a Dicsőség !
Ó, milyen rettenetes halál vigyorog ki belőle!
Hát ezért kellett visszautasitani azt, akit szeret és szeretett, ezért kellett magában erőszakkal elfojtania egyedül igaz szerelmét s ezért kellett magát odaadnia szerelem nélkül , szive után ezért kellett még testét is föláldoznia!
Itt hunyt el először a boldogság s ennek kellett martalékául esnie a boldogtalanság tisztaságának .
Először az élet öröme, aztán a becsület és önbecsülés!
S mindezekért a kárpótlás : egy t űzoszlopnak a helye - mocsár, bűz, piszok!
Ez az a vigasz, mely a mérhetetlen fájdalmat, a megkövesült kétségbeesést volt hivatva eloszlatni.
Ó , milyen őrültség ebben biznia, mikor tudhatta vala, hogy azt a bogot, melyet ő kötött meg, s amely alatt összer oppant, csak a halál tudja megoldani .
Üdv a halálnak .
A hatodik oldalborda fölött a sziv... susogta a leány s föltépte mellénykéjét, meztelen keblével a nagy tükör felé fordult.
Letette kezéből a fegyvert s keblét vizsgálta a tükörben :
- A hatodik oldalborda fölött... - ismételte magában, a sziv helyét keresve.
S amint homályos szemmel a tükörben vakitó mellét nézte, háta mögött halk nesz hallszott s a tükörben megjelent a Veér György alakja .
Teréz szemeihez kapott.
Azt hitte: az őrület lázképe mindez , agyr ázó kiáltásban tört ki :
- György! - és megfordult .
Csakugyan Veér György állott az ajtóban.
Az ajtó kalincsához támaszkodva ő volt az, senki más nem lehetett, csak ő, magas, de megtört alakjával, fájdalmas arcával, mélyen fekvő barna szemei mondhatatlan epedő tüzével, lányosan remegő ajkaival.
Tekintetük egymásba ütközött, mint a villamos áram két különböző sarka, s láthatatlan, csak általuk érzett szikrákat szórt , izzást vitt végbe a levegőben .
- Itt vagyok! - szólt fejét lehajtva a férfi .
- Ön az? - szólt kétkedőleg, álomszerüen a lány .
- Én! - mondá közelebb támolyogva a férfi.
Szünetet tartott , megsimitá homlokát s nehéz lélekzetvétellel folytatá :
- Én vagyok, vissza kellett jönnöm .
A lány behunyta szemeit, kibontott hajával elfödte ajkát s az asztalba fogódzva, inogó testtel hallgatta tovább Veér György halk beszédét .
- Visszajöttem.
Elhagytam feleségemet, az ön testvérét, akit azért tettem nőmmé, mert önt nem tehettem azzá, mert ön kigúnyolt, megvetett...
Meg akartam mutatni, hogy erős vagyok, hogy le tudok önről mondani, meg akartam mutatni: nem vagyok önnek, nem vagyok lánynak rabja, a magamé vagyok ...
Nem vagyok az, rabja vagyok, nem tudok szabadulni öntől, testvére karjában, odaadó ölében önre gondoltam, a tenger mellett, ragyogó égalj alatt , idegen délszak paradicsomában, pálmák árnyában, virágok szinpompájában önt láttam , önre gondoltam.
A levegőben, amit beszíttam, vágyakozást szíttam be: önnel egy levegőt lélekzeni, lehelletét beszívni; a csók, melyet testvére nyomott ajkamra , elundoritott minden csóktól, s csak az ön ajkának tüzére keltett bennem vágyat, emésztő epedéssel teltet .
Visszajöttem, itt vagyok, szöktem.
Feltörtem a más boldogságát, a testvére boldogságát, a társadalom törvényét, büszkeségem, meggyőződésem, hitemet , mindenemet, hogy megtagadva mindent, ami van, ami szent, ami kötelez, azt valljam , amit vallanom bűn, gyötrelem, de gyönyör, hogy csak önt, egyedül önt szeressem , szeretem ...
Nem fogódzkodott többé.
A szenvedély tüzében megdicsőült fejét magasra emelte, büszkén, szabadon, mell e kidomborult, kitárta karjait .
A lány odavetette magát, a karok összezáródtak, a két sark, a két test összeforrott egy isteni ölelésben, egy néma csókban, ebben a csókban, mely majd megfojtotta őket, a férfit, aki nem tudott lélekzetet venni, s a zokogó l eányt .
Percekig tartott a boldog önkivület.
Végre fölocsudtak.
A lány még mindig csendesen zokogott.
Veér szólott :
- El fogunk menni Indiákra, ott leszek, kormányszolgálatban... jerünk még ma, most mindjárt, itt hagyunk mindent, a multat, az embereket... öltözzék , siessünk, megakadályozhatnak .
Eltolta magától a lányt, felszakitotta ruhás szekrényét .
- Siess !
A lány hátrahuzódott, megállt a fal mellett, egy darabig imádattal nézett a férfira, aztán olyan arccal, mintha valami hatalmas szerv szakadt volna meg benne, szólt :
- Nem... nem lehet... - s szemével a fegyvert kereste az asztalon .
A férfi felorditott :
- Jönni fogsz, jönnöd kell! - s valamelyik székről egy köpenyt hurcolt elé, erőszakkal pólyálta belé a reszkető leányt, megragadta karján s felrántotta a z ajtót :
Egy meggémberedett alak állt előttük - a Palaczky alakja.
De csak egy percig volt meggémberedve, a másik pillanatban már elfogta előlük az ajtót .
Gyilkos szemei kimeredtek, véresen forogtak üregeikben.
Lába alatt rengett a padló, karjai mint acél rud zárták el a kijáratot :
- Ki akar meghalni?! - hörgé eszeveszetten .
A lány halálos rémülettel huzta vissza magával Veért.
Palaczky is belépett a szobába s bezárta maga után az ajtót .
Olyan csend következett, amelyben a szivek verése kalapácsok ütéseként hallszik .
Palaczky Ferenc körülnézett s észrevette a pisztolyt.
Mohón ragadta kezébe, aztán az egy testet alkotó párra szegezte :
- Ki akar meghalni? - sziszegte alig hallható hangon s mint a macska , feléjük csuszott, megragadta a Teréz karját, de a másik pillanatban már hátratántorgott: Veér hatalmas ütést mért mellére .
Ismét egy pár lépésnyi távolság volt köztük.
Vad, öldöklő tekintettel méregette egymást a két férfi .
- Az utból! - kiáltott Veér .
Palaczky felkacagott :
- Kellene a másik is... mind a két testvér, de ezt megvettem ...
A rimám, az enyém !
Veér megfogta a lány arcát, szemébe nézett mélyen, aztán kiszabaditotta magát a leány karjaiból s a káromlóra rohant.
Puszta kézzel a fegyveresre.
Egy hirtelen rohanással vetette magát rá, félkezével átfogta fegyveres kezét, a másikkal pedig végigvágott arcán, hogy vér csordult ki nyomában s elfutotta egész képét .
- Bizonyitsd bitang...
Felelj, mutass !...
- A rima az enyém... - hörgé Palaczky s kiszabaditva fegyveres kezét , a férfira célzott, de karja egyszerre megcsuklott, más irányt vett s ez alatt véres arca ördögi eszmétől ragyogott fel .
- Vagy vidd, legyen a tied - hörögte s elcsattantotta a ravaszt - és Vass Teréz egy rövid sóhajjal lerogyott a földre, egyet rándult, alig vérzett , meghalt .
Dél volt.
Kintorna szólt a nagy, háromemeletes házban.
Rekedt dallamát gyümölcsös kofa kiabálása zavarta meg .
- Szőlőt vegyenek, szőlőt! - kiáltott a kosár alatt meggörnyedve, a ruhájába kapaszkodó sárga képü kis gyerekre mosolygó asszony.
Sovány képét kérdőleg forditotta az emeletek felé, az első emeleti folyosóra, ahol éppen nyilt egy ajtó.
Palaczky tántorgott ki rajta véresen .
- Szőlőt vegyenek! - kiabálta feléje a kofaasszony.
Palaczky rémülten nézett le rája: az első pillanatra azt hitte, a felesége .
Nem az volt, bár hasonlithatott arra a másikra ez a szegény kofa-asszony, aki várakozásában csalódva, megzökkentette hátán a puttont s ment tovább .
A napsütötte utcán alig tudott előre törni pacuhájával, gyerekével .
Az aszfalt is alig látszott ki a járókelőktől .
A szép tél i napon, a főváros kedvenc idején egész ember-áradat zúgott végig a váci-utcán.
S a legszebb áradatban csodálatos szépségü női fejek usztak.
Az egészségesek hidegtől kicsipett telt arca, formás, élénk pirosra fázott fülecskéik ragyogtak a téli nap szines f ényében.
A nap fényében s az életkedv tüzében, az élet örömeitől átjárva ruganyosan.
S a férfiak is, a kisérők s a magánosak, sokkal erőteljesebbeknek látszottak hosszu és széles kabátjaikban...
A kirakatokból is uj, ragyogó dolgok kacagtak ki a sétálók r a. Képek, könyvek, mintaruhába öltöztetett szép viaszbábok, tükrök , aranyos egyházi szerek, - az égben kötendő s az egyház által megáldott házasságokra figyelmeztetve a naiv lányokat...
És ehhez a tündéri szép képhez a pompás keret: a házak között bemosol y gó azur-kék ég, a levegőben lóbálódzó különféle bálokat hirdető tarka zászlók ...
Milyen szép az élet!
Ezt az érzést fejezte ki a kellemes zsongás, a szabályos hullámzás, melyet egyszerre zavart kiáltások, zürzavar váltott fel...
A képkereskedő berohant bol tjába :
- Az arcképe... hol az arcképe... ki kell függeszteni... az arckép ...
Vége
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE