ELTE regénykorpusz

Én már megértem sok mindent: első fiatalságom összeesett hazám nagyságával , amikor nagydiák lettem, fegyverrel álltunk ki a határok védelmére s alig minden huszadik jött vissza közülünk; kezdő-férfiunak számitottam, amikor összeroskadt felettünk az ég s azóta magamban révedező filozófussá váltam, miután megőszitett ez a tiz esztendő.

Semmi sem lep meg immár és nem is fog többé...

Azazhogy mégis!

A minap, valamivel ebédidő előtt, egyedül üldögéltem a szobámban, amikor csak hazarontott az iskolából a két gyerek.

Ugyanegy pillanatban.

Ágnes leányom, mint többen tudni fogják, a gimnázium elsőosztályába jár s fölötte hideg és tartózkodó természetű kisasszony.

János fiam elsőosztályu diák szintén, ám egyelőre csak az elemi iskolában.

Tudniillik a nyáron fogja betölteni hetedik esztendejét.

Betörtek a szobámba s annak rendje szerint üdvözöltek.

Aztán félrevonultak a saját szobájukba, hogy lerakjanak magukról nagykabátot, sálat, táskát , ozsonnáskosarat, miegyebet.

Ugy tiz perc mulva azonban visszajött János.

Föl és alá kezdett járkálni a szobában, hátul összefogott kézzel, gondolkozva.

Sejtettem, hogy alighanem valami mondanivalója lesz a számomra...

Ugy is lett!

Mert váratlanul megállt előttem s rámemelte a szemét:

- Apukám, milyen párti vagy te?

Meghőköltem s belezavarodtam: annyira meglepett a kérdés egy ilyen hökköm-matyi részéről.

Végignéztem tetőtől-talpig s annyit mondtam neki, kissé bizonytalanul:

- Semilyen párthoz nem tartozom, fiam.

Egy iró nem foglalkozhatik napipolitikával!

János azonban más véleményen lehetett, mert tagadóan rázta a fejét:

- Apukám, mindenkinek muszáj valamelyik pártba lenni!

- Ki mondta ezt neked? - kérdeztem megütődve.

János egy mélyet sóhajtott:

- A fiuk az iskolába.

Ott már minden barátom pártba van...

- És te milyen párti vagy?

- Ottó-párti vagyok, apukám, - és nyelt egyet.

- Mink vagyunk a legtöbben!

Mondhatom, épületes dolgok derültek ki rövidesen!

Történt volna eszerint, hogy két politikai pártra szakadt az egész osztály : legitimistákra és fajvédőkre.

Az előbbiek voltak abszolút fölényben, aminek magyarázata az, hogy ők jelvényeket is szereztek egyik osztálytársuk révén .

Olyan alakja volt ennek a jelvénynek, mint egy nyakkendőtűnek, tetején O-betü s afölött a magyar királyi korona.

János mindjárt meg is mutatta a jelvényt , amelyet belülről hordott a kabátban.

Azért belülről, mert ha a tanitónéni találná megpillantani egyszer a jelvényt, kutyarossz vége lenne mindenféle politikának!

János megjegyezte még, hogy az Ottó-pártiak azért vannak mindent elnyomó tulsulyban, mert a fajvédőknek semmi jelvényük sincs...

Kedvetlenül akasztottam meg az ifju politikust:

- És mi lenne, ha a tanitónéni megtudná egyszer, hogy Ottó-pártiak meg fajvédők vagytok?

- Akkor az egész osztályt becsukná vagy egy órára, - adta meg a felvilágositást .

- De azt sohase nem fogja megtudni, mert mink senkinek se nem mondjuk meg!

A vallatás további során kitünt, hogy az osztály valamennyi tagja az aktiv politika terére lépett át, János két puszipajtása, névszerint Csákányi Győző meg Tóth Gyurka szintén bennevolt a maffiában.

Mint csökönyös legitimisták persze.

Ránéztem Jánosra, komoly maradtam:

- Egyszóval politikus lettél...

- Az!

A határozott hang magamnak is feltünt.

Később annyit mondott még:

- Aki a mi pártunkból a fajvédőkbe lép be, aztat megverjük, meg a jelvényt is muszáj neki visszaadni!

Végszóra lépett be nénje, a gimnazista-kisasszony s elkapván félfüllel, hogy János gyakorlati politikus lett, cinikus gunnyal hahotázott fel:

- Csakhogy ahhoz ész is kéne, tisztelt öcsém!

János erőt vett magán s nem ment át tettleges inzultusba a nénje ellen.

Az is lehetséges lehetett azonban, hogy már ebben a korában is rájött: a női nemmel szállni vitába, nem egyéb a fantasztikumok halmazatánál.

Ettől a pillanattól kezdve nem beszéltünk többé politikai állásfoglalásokról .

János maga hallgatott, ami valószinüvé tette a föltevést, hogy vagy kiábrándult már a gyakorlati politikából, avagy a pártállások szerint való tagozódásra rá talált jönni a tanitónéni és váratlanul lecsapott az ország legfiatalabb politikusaira, János viszont restelvén a fiaskót, előttünk szándékosan kerüli a kényes témát...

Dehát nem ugy volt!

Valami három héttel azután, hogy az intranzigens legitimizmus mellett kötötte le magát életre-halálra, egy délben lihegve került haza az iskolából.

És mielőtt érdeklődhettem volna nála, mi az ujság, kézzel-lábbal kezdett magyarázni:

- Ma meg akartuk verni az Ottó-pártiakat, mert ők vannak kevesebben, meg aztán csaltak is...

Megdöbbentem.

Előérzetem azt sugta, hogy a legitimista-párt valószinüen panamákra ragadtatta magát, azért is hullott szét elemeire.

Ugy is volt körülbelül.

János nagyban körvonalazott előadásából megtudtam, hogy az Ottó-párt vezérének sikerült három disz-pártjelvényt szereznie.

Az egyiket magának tartotta meg, a másik kettőt két intim hivének adta oda suttyomban.

Ámde a párt többsége rájött a suskusra, aminek következménye gyanánt egyszersmindenkorra megbukott minden további legitimista próbálkozás...

- És most milyen párthoz tartozol? - néztem rá, ugy szemsarokból.

János darálva felelt:

- Most a földbirtokosok pártjába tartozunk, de az ellenzékek is velünk voltak , amikor meg akartuk verni az Ottó-pártiakat.

De akkor begyött a tanitónéni, hát azért nem tudtuk megverni őket...

- És kik azok az ellenzékek? - érdeklődtem tovább.

János nem csinált titkot az uj pártalakitási mozgalmakból:

- Az ellenzékek azok, akik nincsenek pártba és mindenkivel veszekedni akarnak.

Mi meg földbirtokosok vagyunk!

Nem kellett hozzá tulságos képzelőerő, hogy rájöjjek: a földbirtokosok tömörülésében ismét a feudalizmus igyekszik előretörni, hogy a reakció jármába görnyesszen minden dolgozó polgárt...

Csakhogy különös elemekből adódott össze a mamutbirtokosoknak ez a pártja.

János előadásából kiderült ugyanis, hogy a párt törzskarához tartozó egyéniségek messzire estek a feudalizmus föltételezésének puszta lehetőségétől is.

Az egyiknek édesapja órásmester, a másiké hirlapiró, a harmadiké droguista.

És igy tovább.

- Hát akkor mért vagytok földbirtokospártiak? - faggattam tanácstalanul.

János nyomban megadta a fölvilágositást:

- Azért, mert a földbirtokosok urak.

Aztán a fajvédők is ellenünk vannak...

- És meddig maradtok ebben a pártban?

- Mindig! - mondta meggyőződéssel, miközben haptákbameredve állt előttem.

Ezzel abba is maradt a dolog.

Ám ekkor kezdődtek még csak az igazi pártalakitási erőfeszitések, mint arról nemsokára meggyőződhettem.

Sajnos, ahhoz későn már, hogy megakadályozhattam volna a verekedést, illetve Jánosnak a tumultusban való személyes részvételét.

Ám hadd kezdjem az elején!

Valami másfél héttel azután, hogy János több konzervativ társával egyetemben megalakitotta a nagybirtokosok pártját, a Muzeum-kertben sétálgattunk ketten .

Vasárnap délelőtt volt, ugy féltizenkettő körül.

A Nemzeti Muzeummal és az azt környező szobrokkal kapcsolatban tudományos és müvészeti kérdésekre próbáltam átterelni János figyelmét, ám a fiatalembert az összes szobrok közül kizáróan a Toldi Miklós bronzalakja érdekelte, amint - Arany Jánosnak balja felől félmázsás buzogányt renget a markában.

Hosszasan elmerengett Toldi Miklós előtt s ennyi volt rá minden megjegyzése:

- Azt hiszem, én is éppen ilyen erős vagyok!

S folytattuk sétánkat, mind nagyobb szünetekkel a beszédben, miután fájdalommal kellett látnom, hogy Jánosra semmi néven nevezendő hatással sincsenek az irodalmi s a vele kapcsolatos egyéb problémák.

Hallgattam hát.

Akkor azonban ő kezdte:

- Apukám, csak aztat szeretném tudni, hogy választották meg Mátyás királyt királynak?

Jólesett, hogy mégis csak van benne kiváncsiság hazánk történelmének egyes évlapjai iránt s gyanutlanul fogtam bele:

- Hát nagy dolog volt az mindenképpen, fiam!

Olyan kőrepesztő hideg volt azon a télen, hogy a faágakról potyogni kezdtek a csókák, a Duna pedig fenekéig befagyott...

Persze az ő módja szerint ecseteltem az eseményeket...

Hogy a grófok meg a bárók a budai várban veszekedtek egymással, mivel mindegyikük sajátmagát szerette volna királynak.

Azalatt pedig a kurtanemesek: bocskorosok, hétszilvafások , úgyszintén a nagy Hunyadi törökverő katonái a Dunán fagyoskodtak, melynek jégpáncélba huzott háta tompán fénylett...

Egyszer csak az ingerült kisnemesek , ugyszintén a kóbor harcosok ráuntak a didergésre s egyakarattal zugtak föl : » Éljen Mátyás király !...«

Riasztó kitörésük elhömpölygött a Duna jege fölött s megrázta a vár ablakait...

A grófok, bárók meg egyéb civakodó nagyurak mukkanni sem mertek többé, hanem egytől egyig hazaszaladtak...

Igy lett király Mátyásból!

János figyelmesen hallgatta végig előadásomat s rábólintott néhányszor:

- Jól tették, hogy megválasztották...

Mert én is Mátyás király mellett vagyok!

Ujabb tiz nap mult el aztán.

E tíz nap alatt nem adódott elő semmi különösebb esemény...

Hanem a tizenegyedik napon!

Tizenkét óra volt, amikor érte ment a leány, hogy hazahozza az iskolából.

Tiz perc mulva itthon volt már az ipse...

De micsoda állapotban , Teremtőm-Istenem!

Apró nyakkendője elveszett valahol, a haja szét volt tépázva, a balarcán tintás ujjak nyomai...

- Hát veled mi történt? - néztem rá megrökönyödve.

Büszkén felelt:

- Megvertük a fajvédőket meg az Ottó-pártiakat mind!

Meg a földbirtokosokat is!

Ugy illett volna, hogy ráncbaszedjem a hallatlan excesszusért, ám fölényes magatartása annyira frappirozott, hogy a részletekre lettem volna kiváncsi magam is:

- Másszóval nem vagy már földbirtokospárti...

- Nem! - válaszolt keményen.

- Más szabadkirályválasztók vagyunk, mert Mátyás király is az volt!

Mink vagyunk a legtöbben, mindenkit megvertünk ma!

- Aztán minek verekedtetek az Ottó-pártiakkal?

Hiszen néhány héttel ezelőtt örökös legitimista voltál még!

Jánost azonban egyáltalán nem zsenirozta a kérdés:

- Azért vertük ki őket, mert ugy csufoltak minket, hogy: szabadevezősök...

A tanitónéni éppen kiment az osztályból, hát adtunk nekik!

Hanem ennél a pontnál magamat is elhagyott a türelem:

- Hát most már hány párt van az osztályotokban?

- Hány ...?

Elgondolkozott keveset s számolni kezdett az ujján:

- Mink szabadkirályválasztók vagyunk!

Vannak még Ottó-pártiak , földbirtokos-pártiak, fajvédők, ellenzékek meg kormánypárt.

Abba van két zsidó fiu is...

Én már megértem sok mindent: első fiatalságom összeesett hazám nagyságával , amikor nagydiák lettem, fegyverrel álltunk ki a határok védelmére s alig minden huszadik jött vissza közülünk; kezdő férfiunak számitottam, amikor összeroskadt felettünk az ég s azóta magamban révedező filozófussá váltam...

Kevés tulzással elmondhatom, hogy az utolsó tiz esztendő megőszitett...

Azt hittem már, hogy az élet semmi meglepetést nem tartogat többé a számomra.

S imé, e babszemjankók ádáz politikai magatartása mégis megrémitett...

János még egyre ugy állt előttem, haptákban.

Mintha megérezte volna, hogy lesz még a számára egy-két kérdésem.

Hát volt is.

- Aztán meddig maradsz szabadkirályválasztó?

- Mindig apukám, amig csak élek!

Ez az egy az, amiben kételkedem.

Elvégre eddig sem csinált egyebet, minthogy férfiasan kitartott három hétig, akkor aztán - minden esetben - sutbadobta a régi elveket.

Ha ebben az ütemben tart tovább is, az iskolai év végére több párt lesz az osztályban, mint ahány tagja van az osztálynak.

Hogy őmaga minek csap fel legközelebb, csak sejteni lehet.

Minden valószinüség amellett szól, hogy - fasisztának.

Különben ne mosolyogjunk a nebulókon, hölgyeim és uraim!

Hiszen a felnőttek is ezt csinálják...

A kicsinyek egyszerüen leutánozzák a nagyokat.

( 1930.)

Komáromi János

Nagy leányka, kis legényke

XXI. (ELVHÜSÉG - HÁROM HÉTRE)

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Komáromi János

Nagy leányka, kis legényke

XXI. (ELVHÜSÉG - HÁROM HÉTRE)