Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Életünket és vérünket!
Keletkezés ideje
1898
Fejezet
24
Bekezdés
2714
Mondat
5633
Szó
68723
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
XXII. FEJEZET.
A CSEL NEM SIKERÜL.
A végnélküli háborúk viharos évei után a boldog és munkás béke korszaka következett .
Mária Teréziának a megpróbáltatások nehéz idejében napról-napra alkalma nyilt, hogy a magyar nemzet őszinte ragaszkodásáról és önfeláldozásáról megbizonyosodjék.
A hálás királynő nem is felejtette el azokat a szolgálatokat, amelyeknek segítségével a magyar nép diadalról-diadalra vitte a trón ügyét...
Nyolcat ütött a Szent István-templom messzebúgó harangja, amikor a királynő már dolgozószobájában ült.
Széles tölgyfaíróasztalán jelentések és rendeletek, levelek és kérvények hatalmas tömege tornyosult.
Szolgálattevő tisztje az iratokat úgy rendezte, hogy a magyar kérvények és levelek külön csoportba voltak osztva: a királynő először ezeket nézte át.
Egy vastag iratcsomó különösen felkeltette figyelmét.
Kihúzta a többi közül és egy pillantást vetett a sűrűn teleírt lapokra .
Hófehér, áttetsző arcbőre hirtelen kipirosodott, homlokát összeráncolta és heves mozdulattal becsengette a szolgálattevő tisztet.
- Ismeri ezt az iratcsomót?
- Igenis, felséges asszonyom, az iratok rendezése közben kezembe került - felelt mély meghajlással.
- A tartalmát is ismeri? - pattant fel Mária Terézia.
A tiszt elsápadt, de erőt vett magán és tisztelettudó hangon adta meg a feleletet.
- Parancsom úgy szól, hogy az iratokat, leveleket és kérvényeket rendezzem és az előírt csoportokba osztva készítsem az íróasztalra.
Nem merészelném túllépni kötelességem határát, meg esküm is kötelez.
Mária Terézia megenyhülten lépett felé.
- Nem akartam megbántani, ne haragudjék rám.
Hanem a panaszlevél tartalma annyira kihozott sodromból, hogy... különben hagyjuk ezt!
Hanem azt meg tudná-e mondani, ki adta át ezt az iratcsomót?
A tiszt néhány pillanatnyi töprengés után felkapta a fejét és határozott hangon jelentette ki:
- Nem tudom, felséges asszonyom.
De, ha szabad a magam észrevételét is közölni, nekem is feltünt ez az irat.
Hajnalban még nem volt a többi között, erre megesküszöm.
Hét óra után a reggelimet fogyasztottam el a folyosó végén levő szolgálati szobában és mire visszatértem, ez a kérvény a többi közé volt dugva.
Feltünt nekem már csak szokatlan vastagsága miatt is, de aztán nem hederítettem rá többet, azt hívén, hogy talán előbb elkerülte a figyelmemet.
A királynő érdeklődéssel hallgatta a jelentést, aztán nyugalmat erőltetve magára , kegyesen elbocsájtotta a még most is szorongó szolgálattevő tisztet.
Az összehajtott irat külső fedelén cirkalmas írással a következő szöveg állt:
Mária Terézia igazságos királyasszonyunk saját
felséges kezébe
alázatos panaszirata
egy hűséges alattvalójának
egy hűtlen alattvaló ügyében.
Az irás pedig eképpen szólt:
«Felséges Királyasszonyom!
A rossz lelkiismeret adja a tollat kezembe.
Hosszú évek óta tudomással bírok egy képmutató és veszedelmes magasrangú tisztjének viselt dolgairól.
Eddig hallgattam , mert a szóbanforgó katonatiszt, Tornyalljai (azelőtt Véghvári) Elemér tábornok a háborúk alatt inkább gonosz és erőszakos hajlamait, mint a trón iránti hüségét követve vakmerő harcosnak bizonyult.
A csaták tüzében pedig minden fegyveres kézre szükség volt és királynőm nyugalmát sem merészeltem háborgatni.
Lelkiismeretem iszonyú viharát azonban tovább nem tudom visszafojtani és alázatos hűséggel tárom fel a hitvány hamisító, tolvaj és gyilkos igazi arcát.
Bár elmúlt bűnökről rántom le a leplet, célom az, hogy Felséges Asszonyunkat óvjam egy olyan álnok ember közellététől, aki semmitől sem riad vissza.
Ki tudja, hogy aljas ösztönei mikor fognak talán oly mélyre is süllyedni, hogy királyasszonyára is bűnös kezet emeljen ?
Véghvári Elemér már gyermekkorában is ravasz, álszent és gonosz célokra törő ifjú volt.
Sághvári Balázs földbirtokos kegyeibe férkőzött, aki saját gyermekeként nevelte.
Ellátta őt minden jóval, azonban a hűtlen fiú csak egy célt látott : nevelőatyját arra akarta bírni, hogy végrendeletében egyetlen örökösévé tegye.
Midőn ez a már-már sikerrel kecsegtető terve majdnem megvalósult, nevelőatyja egy borzalmas szerencsétlenség alkalmával életét vesztette és így a végrendelet alapján Sághvári Ottó kamarás, Felséges Asszonyom kedvelt udvarhölgyének derék férje lett az örökös.
A gonoszlelkű fiú csak a temetést várta meg és máris világgá ment, miután a szigorú, de igazságos Sághvári Ottó kamarás házában most már szétfoszlott minden reménye, hogy bűnös terveit megvalósíthassa.
Aljas hajlamait követve egy bűnbarlangba került, ahol hosszá ideig pénz- és okirathamisítással foglalkozott, majd Bécsbe kerülvén, egy toborzó őrmestertől nagyobb összeget kicsalt és elmenekült.
Ezután Pozsonyban bukkant fel, ahol egy liget elhagyatott ösvényén békés járókelőkre támadt és kettőt közülök súlyosan megsebesített.
A megrögzött gonosztevő bünlajstromát hosszú lenne felsorolni.»
A királynő egyre izgatottabban forgatta a lapokat, amelyeken hemzsegett a sok képtelen rágalom, esztelen vádaskodás.
Elemér barátját, Ákost sem kimélte ez a felháborító hamisítvány, őt is elvetemült, mindenre képes gonosztevőnek állította be .
Végül arra utalt, hogy Elemér, ez a hitvány csaló, Sághvári Balázs végrendeletét is meg fogja támadni, hogy Sághvári Ottó kamarást, gyűlölt ellenségét nyomorba taszítsa.
A királynő keblében szörnyű viharok dúltak.
Higyjen-e a vádaknak?
Elemér, a legvitézebb és legönfeláldozóbb katona, annyira megtévesztette volna?
Nem, nem lehet igaz!
De mégis, mintha Hadik és Nádasdy túlságos hévvel pártfogolták volna a fiút .
Talán őket is megtévesztette!
Nyugtalan léptekkel, csüggedt arccal járkált fel-alá, de lelkének gyötrelmes kétségét nem tudta csillapítani.
Az előcsarnokban a kihallgatásra várakozók nem tudták mire vélni, hogy a királynő , aki maga a megtestesült pontosság, kilenc órakor még mindig nem kezdi meg a kihallgatásokat.
Gróf Hadik András, most már Buda várparancsnoka, ugyancsak izgatottan kérdezte a szolgálattevő tisztet:
- Csak nem történt valami baja a felséges asszonynak?
Eredj, nézd meg.
- Vitéz várparancsnok uram, hivatlanul nem szabad benyitnom, így szól a parancs, - és összeütött bokával feszes állásba vágta magát.
- Nincsen olyan parancs, amit ne lehetne megszegni, ha királynőnket veszélyben hisszük - azzal félretolta az útjába álló tisztet és határozott mozdulattal lenyomta a kilincset.
A királynő dúlt arcát megpillantva, csak igazolva látta vakmerő lépését.
- Grácia, felséges királynőm, hogy parancsa ellenére így betörtem, de azt hittem , hogy talán rosszullét fogta el.
Mária Terézia könnyes szemmel nyujtotta kezét, amelyre Hadik hódolatteljes kézcsókot lehellt.
- Hű Hadikom, minden reményem magában van!
Tegye a kezét a szívére és mondja meg őszintén, milyen embernek ismeri Tornyalljai Elemért?
A várparancsnok meglepetve, szinte gépiesen követte a királynő parancsát.
- Felséges asszonyom, birodalmának hű lakói között keresve sem találna kiválóbb , tisztalelkűbb, becsületesebb és önfeláldozóbb alattvalót Tornyalljai Elemér tábornoknál!
Erre esküszöm.
Isten engem úgy segéljen!
A királynő megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Mázsás kő esett le szívemről!
Életem legszörnyübb napja lett volna a mai, ha kiderült volna, hogy Tornyalljai tábornok nem az, akinek ismertem.
Hadik vérvörös arccal, felháborodva dobbantott egyet, de akkorát, hogy a nehéz keleti szőnyegekkel borított padló beléremegett.
- Ki meri az ellenkezőjét állítani?
Ha nemes úr, pisztolyom elé kényszerítem, ha nem az, Bécs utcáin végigkorbácsolom a bitangot!
Hirtelen észbekapott.
- Bocsánat, királynőm, hogy az indulat elragadott.
De Elemért bántani nem engedem!
Mária Terézia arcán könnyű mosoly futott végig.
- Köszönöm!
Nem is hiszi, milyen igaz szolgálatot tett nekem.
Különben - olvassa! - és a hitvány vádakat árasztó panasziratot átnyujtotta.
Olvasás közben Hadik többször felháborodottan csapott kardjára, majd megvetéssel hajította az íróasztalra az iratcsomót.
- Felséges asszonyom, katonaember vagyok és férfi: erre a szennyes írásra a méltó választ csak fegyverrel tudnám megadni!
- Csillapodjék, kedves hívem, felháborodását értem és mégis azt kívánom, hogy egy lépést se tegyen ez ügyben.
Az elégtételt bízzuk Tornyalljai Elemér tábornokra.
Róla van szó, álljon ő helyt önmagáért.
Megsértenők, ha bárki is beleavatkozna a dologba.
- Az alávaló kamarás... - kiáltott fel Hadik.
A királynő meglepetve fordult feléje.
- Kicsoda?
Milyen kamarásról beszél?
Hadik a csodálkozás és megdöbbenés hangján válaszolt.
- Hát felséged nem is sejti, hogy Sághvári Ottó kamarás bűnös agyának szüleménye ez az írás?
És Hadik, aki eddig csak óvatos célzásokat tett királynője előtt Elemér dolgairól , most az elvetemült vádaskodás hatása alatt mindent töviről-hegyire elmondott.
A királynő hol elsápadt, hol elvörösödött haragjában.
E beszélgetés hatása nem is maradt el, mert Sághvári Ottó kamarás neje, aki belső udvarhölgyei közé tartozott, tüstént kegyvesztett lett, annál is inkább, mert rövid vallatás után kiderült, hogy a vádoló írást ő csempészte a kérvények közé.
Midőn a történtek Elemér tudomására jutottak, kihallgatást kért a királynőnél.
A találkozás megható volt, bár nagyon rövid ideig tartott.
- Királynői méltóságomat és vitéz tábornokomba vetett bizalmamat alacsonyítanám le , ha a kétségtelenül hitvány szándékú cselszövő vádaskodásának hitelt adnék .
Tornyalljai Elemér tábornok oly tisztán áll előttem, mint annakidején Véghvári Elemér!
Elemér ellenkezni próbált.
- De felséges királynőm...
Mária Terézia hevesen a szavába vágott.
- Nem, ne is beszéljen.
Csak arra igyekezzék, hogy a végrendeletnek mielőbb hivatalosan érvényt szerezzen, hogy a gaz cselszövő végleg eltünjön szemünk elől.
Elemér meghatódott szívvel mondott köszönetet és kipirult arccal rohant le a márványlépcsőn.
Sarkantyúja diadalmasan pengett, kardja ütemesen verődött ragyogó csizmájához.
- Tüstént Ákoshoz sietek, hogy az ügyvédi formaságokat sürgessem.
Most már nemcsak a magam nyugalma, Hedvigemmel való boldogságom, de királynőm óhaja is siettet, - gondolta magában, miközben gyors léptekkel rótta az utcát.
Egy vendéglő előtt majd fellökött egy köpenyes járókelőt.
- Bocsánatot kérek, - mormogta fogai közt.
- Semmi baj, Tornyalljai Elemér tábornok úr!
Elemér meghökkenve kapta fel a fejét.
Egy ismeretlen arc alattomos, édeskés mosollyal nézett felé.
- Kicsoda ön és honnan ismer engem?
- Ki ne ismerné a vitéz tábornok urat?
Ami pedig engem illet, csekély személyem oly jelentéktelen, hogy szóra sem érdemes.
- Ez az arc... ez az arc valahonnan ismerős!
Mintha már láttam volna valahol! - tünődött Elemér.
Az idegen mézédes hangon folytatta:
- Minő szerencsés véletlen ez a találkozás!
Éppen egy levelet kellett volna tábornok úr lakására vinnem, így most megtakarítottam egy utat.
Ha nincs kifogása ellene, a levelet mindjárt át is adom.
Elemér gyanakvó mozdulattal tépte fel a borítékot.
A kusza sorokból Tarafás Bence uram írását ismerte fel.
«Vitéz tábornok uram!
Egy váratlan baleset ágynak döntött, ezért nem tudom személyesen felkeresni.
Életbevágóan fontos ügyben, a végrendelet és jövője dolgában van sürgős közölnivalóm!
Senkinek ne tegyen említést e levélről és siessen, ahogyan csak tud.
Örök híve
Tarafás Bence.»
Sághvári Ottó bosszúja elől egy Bécs határában levő elhagyatott házba rejtőzött a megtért nevelő.
Elemér habozás nélkül oda indult.
Egy darabig gyalog ment, majd türelmét vesztve, fogatot bérelt, hogy egyetlen percet se veszítsen.
Izgalmában fel sem tünt neki, hogy mialatt ő a levelet olvasta, a gyanús idegen eltünt.
Óvatosságból a rejtekház előtt kétszáz méterrel kiszállt és futva igyekezett célja felé.
Tudta, hogy a ház kapuja állandóan zárva van és a néma portás, Tarafás Bencén kívül a ház egyetlen lakója, csak a titkos jelre, a hármas szaggatott kopogtatásra nyitja ki a kaput.
Szokatlanul gyorsan nyilt ki a kapu és döngve csapódott be utána , siettében még hallotta, hogy a súlyos vaskeresztpánt is lecsapódik.
Szorongó érzés fogta el.
Sohasem félt még életében, kereste a veszélyt, de mindig csak a nyilt harcot szerette.
A ház olyan furcsán néma volt, a portás is eltünt.
- Mi bajom történhetik? - gondolta és egyik kezével kardját megmarkolva, halkan bekopogtatott.
Nyikorogva csapódott ki a szárnyas ajtó, a szobába lépve szokatlan félhomály fogadta .
A zsalugáterek leeresztve, az ablakok befüggönyözve.
- Hol van, Tarafás uram?
- Itt - szólalt meg egy fojtott hang a szoba sarka felől, ahol az ágy állt.
- Miért van itt ilyen egyiptomi sötétség? - kérdezte a sötétben tapogatózva.
- Mert a mi dolgunknak a sötétség a barátja, - kiáltott egy ismerős hang.
E pillanatban hatalmas tenyér tapadt Elemér szájára.
Hiába kapott kardja után, mert vasmarkok szorították le izmos karjait.
Érezte, hogy kezét-lábát összekötözik , csuklóján a kötél éles, hasító fájdalmat okozott.
Viaszgyertyák gyulladtak meg és a sápadt fényben kétségbeejtő kép tárult szemei elé.
Tarafás Bence uram valóban ágyhoz volt kötve, de a szónak nem jelképes értelmében , mert nyakától bokájáig keresztül-kasul feszes kötelek szorították sovány testét.
Arca egészen elkékült az erőlködéstől, ahogy kötelékeitől szabadulni akart.
Egy keskeny, hosszúkás asztal mögött két sötétarcú alak ült.
- Sághvári Ottó! - hördült fel Elemér - légy átkozott!
A kamarás gúnyos mosollyal ingatta fejét.
- Ejnye-ejnye, ne olyan hevesen Véghvári, azaz bocsánat, Tornyalljai Elemér tábornok uram.
- Dühösen felugrott.
- Nekem ugyan nem tábornok, hanem neveletlen és hitvány tacskó, aki ismeretségünk első percétől fogva keresztezte számításaimat.
No, de most ütött a leszámolás órája!
- Mi a kívánsága, kamarás uram - szólalt meg büszke hanghordozással Elemér.
- Jó lesz a fölényes gőggel alábbhagyni, mert saját helyzetén ront csak vele! - sziszegte fogai között a másik, feketeköpenyes alak, akiben Elemér megdöbbenve ismerte fel Tarafás uram levelének átadóját.
A fogoly ugyancsak meglepett arcot vághatott, mert a feketeköpenyes gúnyosan vetette felé:
- Úgy-e csodálkozik, hogy megelőztem?
No igen, a jó hír gyors lábakon fut.
Már pedig sietnem kellett a jó hírrel, hogy a tábornok urat, magas látogatónkat, kellő fogadtatásban tudjuk részesíteni!
Hahahaha!
Elemér nyers hangon kiáltott az idegenre.
- Mit vesztegeti az időt felesleges fecsegéssel, halljuk mit kívánnak?
Pénzem , vagyonom nincsen...
- Óh, óh, kis ibolyácska, csak ne szerénykedjék!
Hát a végrendelet, az örökség, a kastély?!...
- Hát így állunk - nevetett fel Elemér megkönnyebbülten - nos, akkor hamar végezhetünk.
Önök most az erősebbek, diktálják a feltételeket.
Pokoli vigyorgás torzította el a kamarás úr arcát.
- Nemes, nagylelkű úr vagy, hogy ilyen könnyen beadod a derekadat.
Bezzeg a királynőnél...
Rekedt kiáltással vágott közbe a fogoly.
- Hitvány gazember, hogy mered bűnös ajkadra venni fennkölt királynőnk nevét!
- Csak ne olyan hevesen, fiatalember! - hangzott a gúnyosan leereszkedő válasz.
Elemér csüggedten hallgatott.
Egyszerre tudatára ébredt reménytelen helyzetének és szomorúság fogta el.
- Nem ellenkezem, végezzenek velem - szólt halk megadással.
A viaszgyertyák sercegve lobogtak, Tarafás uram kétségbeesetten vergődött kötelékei között.
Szólni nem tudott, mert szájába hatalmas kendőt gyömöszöltek.
Sághvári Ottó összeborzongott.
- Tégy csak egy hasábot a tűzre, egészen átfáztam a hosszas várakozásban, Ulrik!
- Ulrik...
Eckhardt Ulrik... - mormolta maga elé Elemér.
És lelki szemei előtt egyszerre megjelent ifjúkora, a kastély, a komédiások a faluban, a titokzatos idegen, aki Sághvári Balázst, nevelőatyját oly szörnyű vádakkal illette.
Persze , Ulrik, a cinkostárs!
A megszólított sértett gőggel hajolt a kandalló elé és az izzó parázsra néhány hasáb fát vetett.
Sághvári Ottó hatalma tudatában széles gőggel terpeszkedett el az asztal mögött és lassú, kimért hangon intézte szavait a fásultan maga elé meredő Elemérhez.
- Először is tegyünk félre minden haragot és gyűlöletet.
Látom, hogy a gonosz szellem tüzel szemeidből, de végy erőt magadon, ha kedves az életed és - szeretteid élete.
Elemér arca fájdalmasan rándult össze.
- Csak semmi izgalom! - folytatta kínzó lassúsággal a kamarás.
- Bosszúszomjamat , amit hosszú évek óta kielégítetlenül hordozok magamban, most elolthatnám.
De nagylelkű leszek: nem kell életed!
Menyasszonyodnak, barátodnak, Ghillányi-Erzburg Ákosnak, sőt a hitszegő Tarafásnak sem fog hajaszála görbülni, ha a birtokodban levő végrendeletet kiadod nekem, hogy örökre megsemmisíthessem!
Ulrik titkárom kíséretében most hazamégy a lakásodra és átadod neki a végrendeletet.
Azonban előbb tiszti becsületszavadat adod, hogy nem szöksz meg, Ulriknak nem esik bántódása és e dologról mindaddig hallgatsz, amíg szavad alól fel nem oldlak.
Elemér tehetetlen dühében véresre harapta ajkát.
- Átkozott kutyák! - gondolta magában.
De erőt vett féktelen dühén és gúnyos mosollyal, foghegyről felelt.
- És ki biztosítja az urakat, hogy adott szavamat be fogom tartani?
A kamarás meghökkent.
Ulrik is gyanakodva hordozta végig tekintetét a foglyon.
A két cinkos az ablakmélyedésbe vonult és izgatott tanakodásba kezdett.
Végül is úgylátszik megtalálták a kielégítő megoldást, mert a kamarás diadalittasan szólalt meg:
- Igazad van!
Ha magad is kételkedsz adott szavad szentségében, ugyebár nem sértődsz meg, ha mi is hasonló véleménnyel vagyunk.
Ezért a következő megoldást választottuk : átadod lakásod kulcsát Ulrik barátomnak, ő Tarafással elmegy oda és együtt elhozzák a végrendeletet.
Ha Tarafás megy vele, a házbeliek nem foghatnak gyanút, mert valószínűleg nem először jár házadban.
Addig pedig te itt maradsz túsznak.
Remélem , szórakoztató társaságomban nem fogsz túlságosan unatkozni.
Van talán valami kifogásod?
Roppantul fájlalnám, ha érzékenységedben megbántottalak volna!
- Tábornok úr, szabad kérnem tehát lakása kulcsát!
Óh jaj, minő feledékenység.
Egészen kiment a fejemből, hogy ön furcsa szenvedélyének hódolva guzsbakötve üldögél a sarokban .
Akkor, ha meg nem sértem - magam veszem ki zsebéből a Szézám kapujának kulcsait.
Elemér egész testében remegett az indulattól, Sághvári Ottó ezt a félelem remegésére magyarázta.
- Ne félj, nem bántalak, csak a kulcsocskákat keresem.
Hopp!
Már meg is vannak!
Ez a nagyobb bizonyára az ajtó kulcsa, a három kisebbik közül az egyik csak jó lesz íróasztalod fiókjához.
Mert remélem, rendszerető ember vagy és ott tartod irataidat .
Most pedig Tarafás uram, magán a sor.
Ulrik, szabadítsd meg a derék férfiút kötelékeitől.
Ulrik kényszeredetten engedelmeskedett.
A kamarás úr iránt érzett dühét szegény Tarafáson bosszulta meg, mert miközben éles tőrével a köteleket elvágta, utoljára még jókat rántott rajtuk.
A megkínzott Tarafás torkából hörgő nyögések törtek elő.
Amikor végre szájából is kivette a kendőt - elkékült arccal kapkodott levegő után.
Elemér szánakozva szemlélte a meggyötört nevelőt.
A kamarás úr ellenkezőleg nagyon mulatságosnak tartotta Tarafás uramat, mert görcsös nevetésben tört ki.
Ulrik vészjósló tekintettel nézett körül.
- Ne vesztegessük drága időnket, gyerünk!
- Úgy van, induljatok - adta ki a parancsot a kamarás, - különben várjatok egy pillanatig.
Hosszú az út Bécs közepéig, addig kihül a kandalló.
Ulrik, vess csak még néhány hasábot a tűzre!
A titkár megvetőleg adta tovább az utasítást:
- Tarafás uram, vessen csak egy pár hasábot a tűzre.
Görcsbefogott derekának nem fog ártani egy kis hajlongás.
Tarafás uram egykori cinkosának parancsát biborvörösre gyúlt arccal teljesítette .
Szeme káprázott, amint a parázsló hasábokra tekintett.
E pillanatban kétségbeesett gondolat villant át agyán.
Puszta kezével hirtelen kirántott egy félig üszkös fahasábot és villámgyors mozdulattal Eckhardt Ulrik felé hajította.
A titkárnak csak annyi ideje maradt, hogy szemeit ösztönösen lehúnyja.
Félreugrani már késő volt.
A dobás lendületétől az izzó fahasáb lazán összeálló parazsai széthulltak és nemcsak Ulrik malaclopója, hanem Sághvári Ottó bő köpönyege is tüzet fogott.
Égő fáklyaként, üvöltve rohantak mindketten az ajtó felé, de az zárva volt: ők maguk zárták be.
A zűrzavart felhasználva Tarafás az asztalról felkapta Ulrik tőrét és sebtiben elvágta Elemér kötelékeit.
Az előbb még oly gőgös kamarás úr, halálravált ábrázattal vészes ordításban tört ki.
- Meneküljünk!
Ég a ház!
Mindnyájan itt veszünk!
Ulrik belegabalyodott lángoló köpenyébe és dühös rémülettel szaggatta le ruháit.
- Megvan a kulcs! - kiáltott a kamarás és az ajtó felé rohant.
De Elemér elállta az útját.
Karbafont kezekkel egykedvűen nekitámaszkodott az ajtónak és halkan fütyürészni kezdett.
Most a kamarás ruhájába is belekapott a láng.
Ulrik példáját követve, ő is tépte , szaggatta magáról a díszes ruhadarabokat.
Közben síró hangon könyörögni kezdett:
- Drága tábornok úr, nyissa ki az ajtót.
Az ég szerelmére, könyörüljön rajtam!
- Mi történt, hogy most egyszerre drága tábornok úr lettem?
Az előbb még, ha jól emlékszem, hitvány jelzővel illetett.
Ilyen gyorsan megváltozott rólam a véleménye?
Eckhardt Ulrik ezalatt oldalt kerülve hirtelen felemelte öklét, hogy Elemérre sujtson.
De Elemér elkapta a fejét és a csontos ököl zúgva csapódott az ajtó kemény fájára.
Jajgatva rázta vértől borított kezét az alattomos támadó.
Ezalatt a tüz mind jobban elharapódzott.
A bútorok is meggyulladtak, az ablak üvegtáblái egymásután pattantak el a szörnyű hőségben.
Fojtogató, keserü füst kavargott.
Tarafás Bence fuldokolni kezdett.
Elemér az ablakhoz ugrott és egy üszkös széklábbal kiütötte a repedező üvegtáblákat.
Egyszerre friss, hideg levegő tódult be.
Ezt a pillanatot használta fel a két cinkos gonosztevő a szökésre: sikerült az ajtót kinyitniok és vad diadalordításban törve ki, eszeveszett ugrásokkal igyekeztek minél messzebb kerülni a bűnös emlékű háztól.
Kitörő örömükben egészen megfeledkeztek arról, hogy ugyancsak hiányos az öltözékük : amit az éhes lángok megkiméltek rajtuk, azt önkezükkel szaggatták le magukról.
Ugyancsak siralmas látványt nyujtott a két ügetve rohanó alak, akik közül hol egyik , hol másik megbotolva, béka módjára terült el a rögös úton.
A félig ájult Tarafás uramat Elemér vállon fogta és kitámogatta a ház elé, a friss levegőre.
Aztán a néma portást kereste, kutatta, de hiába.
- Hé!
Kapus!
Ég a ház, bujjon elő!
De a kapus, aki a jelek szerint be volt avatva a cinkostársak tervébe, köd előttem - köd utánam, eltünt, mintha a föld nyelte volna el.
Elemér messzenéző tekintettel kísérte a két menekülő alakot.
Még azt is látta, hogy egy velük szembejövő, békésen bandukoló paraszt a ruhátlanul rohanó, hadonászó alakok láttára keresztet vet és rémülten menekül az útról, be a megfagyott tarló felé.
Tarafás Bence lassan magához tért és hálás tekintettel nézett megmentőjére:
- Óh, hát azt a sok gonosztettet, amit elkövettem, ilyen önfeláldozással hálálja meg , vitéz tábornok uram?
Bár bennpusztultam volna az égő házban, azzal talán kiengesztelhettem volna bűneimet!
A gaz kamarás és Ulrik megleptek itt a házban, tőrt szegeztek szívemnek és kényszerítettek, hogy levélben hívjam ide vitéz tábornok uramat.
Aztán összekötöztek és mint egy batyut, az ágyra dobtak.
Szörnyű volt még a gondolat is, hogy tábornok uram azt fogja hinni rólam: ismét visszakerült ez a hitvány Tarafás régi cinkosai közé.
Sírtam tehetetlen dühömben!
- Csak semmi elérzékenyülés Tarafás uram.
Inkább tápászkodjon fel, mert a halálra ítélt viskó még képes ránkszakadni.
Alig hogy kimondta, a lángok a tetőn keresztül már kicsaptak és szörnyű recsegés-ropogás hallatszott.
Csuklóját megragadva erős rántással ellódította a még mindig tántorgó Tarafás Bencét a ház tövéből.
Éppen jókor, mert a tartó gerendák összeomlottak, a kémény hatalmas dördüléssel lezuhant éppen arra a helyre, ahol előbb az alélt nevelő feküdt.
Nem volt sok vesztegetni való idejük.
A ház most már minden pillanatban összedőlhetett és életüket fölöslegesen kockáztatták volna.
- Gyerünk Tarafás uram, szedje össze magát - szólt Elemér gyengéden a még mindig szédülten támolygó nevelőhöz.
- Igen... gyerünk... de olyan gyenge vagyok, alig állok a lábamon.
- Támaszkodjék csak rám, majd csak beérünk valahogy a városba, - azzal átölelte Tarafás Bence derekát és óvatos léptekkel elindultak Bécs városa felé...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE