ELTE regénykorpusz

- Gyula - szólt a polgármester.

- Kérni akarlak valamire.

- És közelebb lépett barátjához.

- Mi az?

Hogy nézel ki?

Nem aludtál máma?

- Nem jól - felelt Kerbolt.

- Igaz: valami betörés volt a szomszédságodban.

Tudsz róla?

- Most mondja a kertészem.

- Nem hallottál az éjszaka semmit?

Ébren voltál, és nem hallottál semmit?

- Nem hallottam semmit - szólt kitérve Kerbolt.

Megsimította a homlokát.

Egy pillanatra Briliant, Vilma, minden fölvillant az emlékében.

- Gyula - szólt Madár János.

Leült az asztalhoz, és szivarra gyújtott.

- Komoly kérésem van hozzád.

Látod, micsoda hajszát kezdtek ellenem.

A dolog egészen komoly mérveket ölt.

Tudod, hogy holnapra rendkívüli közgyűlést híttak össze.

Ezen egy bizottságot fognak kiküldeni az én működésemnek a felülvizsgálására.

Kerbolt nem felelt.

Madár idegesen kutatta szemeit.

- Aljas politikai bosszú az egész - mondta.

Kerbolt lassan, Madárra rá sem nézve, felelt:

- A közgyűlésnek joga van kiküldeni ilyen bizottságot.

- Joga van!

Joga van!

Hogy beszélhetsz ilyen hidegen?

Közönyt akarsz mutatni , pedig nem lehetsz közönyös.

Hisz végre is (te nem nevetsz ki, te jól tudod , hogy ez így van) itt az életünk művéről van szó.

Igen, nemcsak az enyémről , a te életed művéről is.

Együtt terveztük, együtt alkottunk mindent, együtt kell megvédenünk.

Cserbenhagynád -e a művet most, amikor veszély fenyegeti?

Kerbolt erős belső ingerültséget érzett e szavakra.

Egyenes lelke valami nem egyenest sejtett bennük.

Nem úgy hangzottak -e, mint cinkosok szavai?

" Együtt terveztük, együtt kell megvédenünk.

Cserbenhagynád -e ?"

Ah!

- Hát cinkosa ő ?

Hát valóban hozzá van kötve ehhez az emberhez?

Félnie kell bizottságoktól , felülvizsgálásoktól?

Egyszerre felébredt egész régi büszkesége.

- Nekem tiszta a lelkiismeretem.

Ha bizottságot küldenek: bármely pillanatban kész vagyok számolni.

- Tudom, Gyula, tudom...

Éppen azért akarlak téged kérni.

Neked tiszta a lelkiismereted, és tiszta a kezed is.

A lelkiismeretem nekem is tiszta.

De a keze hogy maradjon tiszta annak, akinek sárból kell építeni?

Sárból építeni : ez volt mindig a szenvedélyem, ez is szenvedély.

Gyermekkoromban az anyám , hogy az ura Rakonca bírája lett, engem már úrnak nevelt: valami kiállhatatlan pedáns tisztaságot értett az úri nevelésen.

Jött mindig az udvarba: "Mutasd a kezedet !"

Az én kezem mindig sáros volt: mert sárból építettem.

Látod, ilyesvalamit érzek most is: mint mikor az anyám jött, és parancsolta: "Mutasd a kezedet !"

A kezem piszkos, de a sárpalota kész; egy kis idő kell még, felszárítja a nap, bevakoljuk, senki sem fogja mondani , sárból van.

Ez a te palotád, a Kerbolt bíró palotája, amit én fölépítettem , amit neked nem sikerült: mert nem akartad besározni a kezedet.

Kerbolt nem felelt.

Madár feszülten hangsúlyozta:

- A modern, a rendezett Újváros épülete.

Kerbolt még mindig hallgatott.

- Nem gondolhattad - kezdte ismét Madár -, hogy ennyi szenny között ártatlan maradhatok.

Biztosan érzed te is, hogy itt ember kellett, aki tesz, és nem kényeskedik.

Magamnak nem használt ez, ha tudja valaki, te jól tudod.

A városnak használt.

Hogy boldogulhattam volna itt valami erkölcsi szigorral?

Kerbolt az öntözőrózsára gondolt, mely szelídíti a víz zuhanását.

- Te tapasztaltad, hogy nem lehet avval boldogulni - folytatta Madár.

- Kérlek, ne vess meg engem, mert nem álltam meg félúton.

Bajtársak voltunk , és most szükségem van rád.

Látod, nem erkölcsből üldöznek, hanem politikai és személyi okokból.

Te nem tisztelheted ezeket az okokat.

Te boldog vagy , tiszta maradhattál: most segíthetsz rajtam, éppen a tisztaságoddal...

Kerbolt lassan emelte föl szemeit:

- Mit kívánsz?

- Tulajdonképpen semmit: csakhogy túlzott becsületességből ne tiltakozz, ha téged is beválasztanak a felülvizsgáló bizottságba.

Téged beválasztanak ; megcsináljuk, hogy beválasszanak.

Tebenned megbíznak: téged mindenki megvesztegethetetlen, az igazsághoz hajthatatlanul ragaszkodó embernek ismer.

Megválasztanak: te bevett ember vagy, utraque parte.

Ne tiltakozz, ne gondold magadat érdekelt félnek.

Nem vagy az.

Kerbolt sápadtan, lángoló szemekkel kelt föl a székéről:

- És becsületes nevemmel fedezzek... mondd meg őszintén, mit kéne fedeznem?

Madár sok mindenre akarta még emlékeztetni barátját: jótéteményeire, arra , hogy az állását is neki köszönheti, arra, hogy ez az állás is tulajdonképp szabálytalanság...

De érezte, hogy itt kősziklára bukkant.

Sokkal jobban ismerte és tisztelte Kerboltot, hogysem ezeket a dolgokat szemébe merte volna vágni.

Nem tudta, nem sejtette, hogy azok már titkon úgyis pusztítanak benne.

Jobbnak látta az elvi állásponton megmaradni.

- Nézd, azok a szabálytalanságok nem is szabálytalanságok - mondta.

- Csak jóakarat kérdése ez: legnagyobb érdemeimnek azokat lehet tekinteni .

Mindennek a községi törvény az oka - mondta.

- Nem sokszor beszéltünk erről ?

Amely lehetetlenné tesz minden fejlődést.

Ha át nem törjük a korlátokat .

Amerikát csak amerikai módra lehet építeni - mondta.

- A cél és siker igazolja az eszközöket.

Te magad is beláttad, hogy ez úgy van.

Kerbolt elgondolkozott.

Valóban mi az, amit ő meg tudott itt csinálni a tiszta kezével?

Mi fűződik az ő nevéhez?

Kossuth díszpolgársága ... frázisokkal átitatott lelke egyszerre megérezte, micsoda nevetséges semmiség lehet ez ennek az embernek szemében.

Mi hát?

Néhány kényszerű intézkedés a kolera ellen...

" A Hunyadi útnak a Viola utcáig terjedő része kockakővel kövezendő, a rakoncai út az ekképp nyert oszlopkövekből makadám burkolattal ellátandó."

Micsoda óvatos, fukar kis művek a Madár János Újvárosa mellett!

Cél és siker...

- A siker igen, a siker igazol - mondta lassan.

- De ne kívánd, hogy én igazoljalak.

Én nem vetek a te szemedre semmit.

Te ilyen vagy, neked ezt kellett csinálni.

S a tied a siker.

Bár én is ilyen lennék, talán jobb volna.

De én más vagyok, és nem változhatom meg.

Én nem mehetek veled ezen az úton.

- De éppen a siker, a művünk sikere forog kockán, - felelte Madár.

- Ne törődj velem, törődj a várossal, amivel annyi éven át annyit törődtél.

Lásd , ha baj lesz, minden összeomlik.

Itt mindent én tartok a kezemben: itt senki se tud semmit.

Képzeled te, mi az a hitelmegdőlés?

Tudod, hogy semmiből csináltam mindent? pénz nélkül, szavamra, hitelemre!

Nekem volt hitelem, a városnak nincs.

Látod, őszinte leszek, ebben a pillanatban nincsen pénzünk .

Alig van a város pénztárában pénz.

Egy nevemmel kiállított nyugtát kezelünk pénz gyanánt.

Minden kellett, minden készpénz kellett egy nagyon fontos , nagyon sürgős, a városra nézve nagyon hasznos, nagyon jövedelmező dolognak a megteremtéséhez.

Mindent kiadtam.

- Hogyan tehetted ezt?

Hogyan merhetted?

- Nem lehetett késedelmezni: soha ilyen alkalom nem jöhetett többé.

És erősnek éreztem magamat, soha ily erősnek!

Érts meg, őszinte leszek: a tegnapi szavazatom egyik motívuma is az volt: erősíteni magamat!

A kormány mellett milyen erős lehettem volna, lehetek még.

S kell az erő!

Nem magamnak: a városnak.

Mit ér az ellenzékeskedés, az obstrukciózás, a panamakeresés, szőrszálhasogatás?

Magad látod, magad belátod már.

Ismered a Svarc Jenőket, a Nagy-Tatárokat!

Kell az erő!

- Én nem ilyen vagyok, én más vagyok - felelte Kerbolt.

- Tudva támogassam a panamát?

- Minden összedől - kiáltotta Madár.

- Amíg én itt vagyok nem kell félni semmitől.

Minden a legszebben megy, épül - fölfelé!

De csak egy kis bizalmatlanság legyen!

Nézd!

A villamos társaság bármely pillanatban megtagadhatja az utcai áramszolgáltatást.

Joga volna: most semmit sem tudnánk törleszteni.

De nem lekötelezettem -e mind, az egész társaság?

Amíg én itt vagyok...

Szabálytalanság, mondod?

De gondold el: minden összeomlik !

A város sötétbe borul.

Én, én tartok mindent...

Újváros olyan, mint házai : kártyavár!

- Te, te tartasz mindent...

- Látod... mint ahogy Mátyás király után összeomlott minden.

A te terveid ... jóformán a te alkotásaid.

Még idő kellene, még én kellenék, hogy megszilárdítsam.

Össze fog omlani minden, és mindnyájunkat eltemet.

- Kár érte?

Talán kár érte? - kiáltotta Kerbolt.

- Kár ezért a mindenért ?

Omoljon össze, dőljön szét! úgy épült.

Sárból épült.

Én magam volnék az első, aki szétrúgnám... ezt a piszkos építményt!

Hogy magam is segítettem építeni?

A rab Sámson talán maga építette a palotát, amit később magára temetett!

Jó rabszolga voltam, kötelességből építettem.

Amerikát!

Ó, az én világom a falu, egy puritán ház, egy Biblia - nem Amerika!

- Ez az utolsó szavad?

- Az utolsó.

Szünet.

A sötétzöld falak elborították a lelkeket - mint egy rengeteg.

- Érts meg, János, én nem vetek a szemedre semmit, én... én tudom... hogy voltaképpen neked van igazad: de ne kívánd, hogy magamat megtagadjam.

Egész életemnek, minden büszkeségemnek csak egy értelme van: a következetesség .

Ne kívánd, hogy erről mondjak le.

Madár, a sikerekhez szokott, az emberekkel bánni tudó, türelmetlenné vált .

Bármerre tapintott, a kősziklát érezte.

- Kegyetlen vagy, Gyula.

Kegyetlen vagy... hozzám csak úgy, mint ahhoz a csengettyűsfiúhoz.

Kerbolt megrezzent.

Gyöngeségére emlékeztették.

Elfordult, dacosan, mint egy bűntudatos.

- Nézd: gondolj rám, a barátodra - folytatta Madár.

- Ismered az anyagi helyzetemet.

Tudod, hogy el vagyok adósodva.

Tudod, hogy rám végzetes csapást is mérhetnek.

Gondolj a családomra...

Kerbolt elsápadt.

Ez a szó, mint egy villámfény, iszonyú komplexumot világított meg a lelkében.

- És gondolj magadra is... magatokra - folytatta Madár.

- A te állásod.

Ebben a pillanatban kopogás hallatszott.

- Szabad! - kiáltott Kerbolt.

Szinte örült a látogatóknak.

Nem, ez a beszélgetés nem tarthat tovább.

Mohón sietett Svarc Jenő elé, akivel pedig sehogy sem rokonszenvezett.

- Detektív vagyok - mutatkozott be tréfásan a zsurnaliszta.

- Igen , Franciaországban a hírlapírók sokszor a legkitűnőbb detektívszolgálatokat végzik.

Joseph Rouletabille; kérem, tetszett olvasni A sárga szobá-t?

Gyula bátyám...

Gyula bátyám... - mondta egyre a hírlapíró, mintegy tetszelegve ez otthonos, magyaros megszólításban: biedermeier, mint ő kifejezte.

- Gyula bátyám hallott valamit az éjjeli eseményekből?

- Nem hallottam.

- Semmi neszt, semmit?

Ah, ez érdekes!

Gyula bátyám a kerti házban szokott aludni, ugye?

Nyitott ablakoknál?

És nem zavarta meg semmi mozgás... semmi hang.

Ez érdekes...

Ne tessék nevetni - folytatta.

- Néha éppen az a legérdekesebb, ami nem látszik annak.

Tehát: semmi nesz?

Gyula bátyám kétségkívül igen mélyen alszik... nyugodt ember... jó lelkiismeret...

Kerbolt Madárra nézett:

- Nem aludtam.

A hírlapíró valósággal ugrott örömében.

- Á, á, ez igen érdekes... és nem hallott semmit.

Pedig kétségkívül ott dolgozott a kerti házban... mint mindig... nyitott ablakoknál, ugyebár?

- Nem...

Ezúttal nem voltam ott.

- Á?

Hát benn tetszett lenni a szobákban?

- Nem!

Nem voltam otthon! - kiáltott Kerbolt türelmetlenül.

Bosszantotta az újságíró tolakodása, de nyílt természete mégsem tudta megtagadni a feleletet.

A polgármester meglepetve pillantott barátjára.

- Á, á - kiáltott a hírlapíró.

- Hisz ez nagyon érdekes!

Gyula bátyám házon kívül töltötte az éjszakát.

Hát hisz akkor Gyula bátyám ellen fogok mindjárt detektívvizsgálatot indítani.

Gyula bácsi lumpolt!

No ez nagyszerű!

Ez felfedezés!

A törvény nevében, Gyula bácsi, merre járt?

- Sétáltam - mondta Kerbolt, inkább Madárnak, mint Svarcnak.

- Rosszul éreztem magam, és a Duna-parton sétáltam.

- Az újvárosi Duna-parton?

Nagy merészség...

Éjjel sétálni az újvárosi Duna-parton...

...Künn a folyosón élénk beszélgetés, vidám zaj hallatszott.

- Erre, erre...

Itt lesz a tanácsosa szobájában...

Az elnöki tanácsos szobájában...

Tessék csak...

Tetszik ismerni Kerbolt tanácsost?

Partos járásbíró lépett be, Adamec főszámvevő kalauzolásával.

- Á, a járásbíró úr! - fogadta a polgármester tüntető szívességgel.

- Isten hozta.

A telep ügyében, ugye?

Azonnal... átmegyünk az én szobámba ...

Ismerik egymást az urak?

Kerbolt tanácsos...

Bár Kerbolt, mint egy sötét alak, mint éjjelének egyik rémképe, élt ma a járásbíró fantáziájában, mégis öröm volt szinte és megkönnyebbülés, hogy most találkozott vele.

Hisz Kerbolt is ott volt, vele volt: egy tekintélyes városi ember!

Ez megmenti őt minden szégyenkezéstől, ez megkönnyíti az egész ügyet.

És a különös, zöld szoba hangulata egészen felélénkítette.

- Volt szerencsém - kiáltott.

- Volt szerencsém: az éjjel.

Micsoda établissement is volt az? no, nem éppen a Ritz - tette hozzá mosolyogva, hogy az egészből tréfát csináljon.

- Sokkal kevésbé előkelő.

Mind meglepetve néztek Kerboltra.

- Selig-kávéház, vagy hogy hívják...

Café Selig - folytatta a járásbíró.

- Kérem, az irattáskám nem került meg...

Nem tudom: jelentést tegyek a rendőrségnél ?...

Adamec eközben a polgármester felé közeledett:

- Kérlek, polgármester uram... sürgősen keresnek... baj van...

- Megállj! - kiáltott a polgármester.

- Mi baj?

- A villanyos társaságtól...

Azonnali törlesztést kívánnak...

Rubinek úr van itt...

- Hisz tegnap beszéltem vele...

- Meg vannak ijedve...

A mai újságok telekürtölték a várost.

Már vizsgálattól félnek, isten tudja, mitől...

Nyugtasd meg őket...

Mind le van neked kötelezve... épp azért ijedtek meg.

Érzik, hogy minden a kezedben...

- Fizetni: legjobb volna fizetni most... valamelyest - gondolta a polgármester.

- Csak tüntetésül... megnyugtatásul...

Oly csekély összeg elég volna...

Ez snájdig dolog volna...

Különböző számlák - gondolta - könyvek ... elszámolási rovatok... nem mindegy az?!

Pénz - pénz!

Amíg én itt vagyok - nem kell félni...

Nem mernek semmit - gondolta.

- Majd csak meglesz!

Egy pillanatra - mondta hangosan.

- Legyen szerencsém nálam, járásbíró úr .

Adamec pajtás, vezesd át a bíró urat, van ott snapsz, kínáld meg!

Az irattáska? hogy? a Selig-kávéházban?

Majd azonnal megbeszéljük ezt.

Pénz nem veszett el?

Majd azonnal... nem lesz baj!

A telep dolgát is megbeszélhetjük...

Csekélység az egész... olcsón gyönyörű háza lesz a bíró úrnak...

A fő, hogy pénz nem veszett el...

Partos elhatározta, hogy a pénzről, hogy az éjszaka utolsó részéről szót sem fog ejteni.

Nem, nem veszett el pénz!

Be kell vallanunk, hogy történetünk ezen a ponton kissé zavarossá és összefüggéstelenné válik.

Dies nefastus - mint Svarc Jenő mondta.

- A hangulat rétegekben rakódott le a tanácsos szobájában, mint a ködfüggönyök .

Minden szó sűrűbbé tette a levegőt.

De ezek a felhők nem hoztak villámot.

A meglepetések magyarázatlanul tolultak valamely egyre késlekedő, mindig messzebb és messzebb csúszó, soha jönni nem akaró poén és tabló felé .

Furcsán kavargott belülről a furcsa hivatalszoba, mint egy kis örvény a nagy tengerben, az újvárosi élet tengerében, egy kis sötétzöld örvény.

Az ablak is zöld festékkel volt bevonva embermagasságig, azon felül besütött a nap , a vasárnapi nap, élesen, gyászosan a sötétzöld falra.

Mért nem nyittatta ki az ablakot Kerbolt?

Még érzett a levegőben a parasztruhák, kékvászon, bőr, rossz dohány, izzadt munkástestek fürdetlen illata.

A nagy vasárnapi parasztszag: amilyent falusi templomokban érezni nagymisén.

Megmaradt leheletek.

S lehelete volt mindennek ebben a szobában .

Az akták, az újvárosi akták a polcokon, ezer szájjal lélegzettek kék és fehér papírlapjaik között.

A friss újság az asztalon a botrányok sűrű gőzét bocsátotta.

S füst, cigarettafüst, áradt a napfényben.

S az emberi lelkek lehelete.

Minden szó még sűrűbbé tette a levegőt.

Minden szó fontos lett, minden hír fontos lett és furcsa.

A szók a levegőbe ragadtak, a sűrű, ragadós levegőbe .

És mikor beállt a hallgatás, senki sem vette észre: mert a szók a levegőben maradtak.

Kerbolt fúlva érezte, hogy csap össze feje körül az örvény.

A füle zúgott, és az újságíró tréfálkozásai komoly és rettenetes vádakként csengettek bele.

Úgy érezte, mint aki gyanú alatt áll, és aki körül szűkül a gyanú.

Érezte, hogy exponáltatott, hogy ezek az izgatott, kíváncsi arcok mind az ő lelkébe kívánnak tekinteni.

Milyen gőgös, hideg méltósággal nézett volna a szemükbe máskor!

De most - most rejtenivalója volt: és ez bénává tette a nagy férfit.

Tétován vergődött benne a gondolat: hát mivel jobb ő Madár Jánosnál - ha neki is van rejteni valója?

S Kerbolt bénasága átszármazott a többiekre is.

A meglepetés, az aggodalmak bénasága volt ez.

Csak az újságíró fecsegett tovább, simán, zavar nélkül , elemében, mint hal, ha tovasurran az örvényben úszó, kapkodó, fuldokló emberek körül:

- Á, igazán a Selig-kávéházban találkoztak?

Nohát ez nagyon érdekes!

Gyula bácsi, mit hallok?

És még azt mondja valaki, hogy semmi sem új a nap alatt !

És a bíró úr elvesztette az irattáskáját... hogyan történt ez?

Mondjon el , kérem, mindent... a lap számára...

Minden kis részlet érdekes lehet ilyenkor.

Tetszett olvasni Joseph Rouletabille-t: A sárga szobá-t?

Az egy detektívregény, sokkal különb, mint a doktor Holmes: csak nálunk nem ismerik, ugye...

Kerbolt szédülve pillantott a járásbíróra.

Úgy tetszett neki, mintha valami kikerülhetetlen, logikus végzet üldözné.

Ezt az embert is a végzet hozta az útjába.

Ez az ember most el fog mondani mindent...

Egy pillanatra fölvillantak agyában a helyzet minden rémei: rendőrség, vizsgálat, nagy szenzáció... és az ő neve, mocsoktalan neve a szenzáció közepén...

A betörés!

És a két eset között összefüggést fognak keresni: talán találni is:

- Hány órakor történt a betörés? - kérdezte hirtelen.

- Három óra tájban.

Vagy még azután - felelt az újságíró.

- Egyszóval reggel felé...

Hol sétált maga a Duna-parton reggel felé, Gyula bácsi?

- Reggel felé? - kiáltott Partos bíró.

- A Briliant! akkor biztosan a Briliant volt!

Akkorra már eltűntek a Seligből... ez lehetséges...

Nem gondolja a tanácsos úr ?...

- Partos ujjongott, az álmatlanságtól még ideges , reggeli élénkségében, fontosnak érezve magát, először életében, egy nagy érdeklődés központjának.

A napsugár megingott a zöld falon, mozgás , járás-kelés hallatszott örökösen e nagy újvárosi signoria folyosóiról.

- Briliant! - kiáltotta meglepetve Adamec.

- Briliant! - sivított fel Svarc Jenő is, teljesen magánkívül örömében és meglepetésében.

- Tyű, az istenfáját! a híres Briliant!

Hiszen Joseph Rouletabille sem kívánhatna különbet!

Nagy-Tatár ne hencegjen többet a százhatvannyolc betörővel, akiket kiírt az újságba: ez az egy fölér mind a százhatvannyolccal!

Teljes izgatottságában fölkapta az asztalról a telefonkagylót:

- Halló... halló...

Nyílott az ajtó.

Stark Rezső jött, a díjnok, valami aktával.

- Szulimán van itt - mondta -, a Hirschfeldék művezetője.

Valami munkásasszony ügyében akar beszélni a tanácsos úrral.

Kerbolt gépiesen vette át az aktákat.

Nem is figyelt.

Mind eligézve hallgattak.

Csak Svarc Jenő fecsegett, végeérhetetlen.

- Nagyszerű ember ám ez a Szulimán is - mondta a központra várva, kezében tartva a telefonkagylót, a vidéki, szenvedélyes újságíró mindig figyelemkész érdeklődésével.

Hogy ilyen áldozatosan jár-kel a szegény munkások ügye után : valóságos tolsztoji alak, ugye.

Egyszerű munkás létére egész tekintély és hatalom!

Ilyen is csak Hirschfeldéknél lehetséges, ugye.

No, tudom Kerbolt tanácsos úr nem nagyon szereti Hirschfeldéket: de nincs igaza, ugye!

Az öreg Hirschfeld páratlan egy ember.

Ahogy az bánik a munkásaival, ahogy az neveli őket! és aztán ami a jótékonyságot illeti... halló... halló...

Én csak egy hibát láthatok az öreg Hirschfeldben - folytatta mosolyogva -, de ebben , ugye, kezet foghat Gyula bátyámmal...

Gyula bácsinak is éppen az a hibája ...

No, nem találja ki?

Elég nagy hiba pedig; a neve: Madár János...

Kerbolt Gyula hibája: Madár János.

És Hirschfeld bűne: Madár János...

- Szulimán azt mondja - kezdte Stark Rezső az aktákra várva, míg a többiek szórakozottan hallgatták, hogy a főműhelyből kirendelték az éljenautomatákat.

Farkas mérnök kirendelt kétszáz embert.

Az esti fáklyásmenethez.

A polgármester ellen...

- Ne mondja.

- Ki gondolta volna ezt Hirschfeldről?

- De hiszen Hersei a fia - szólt közbe a járásbíró, kissé idegesen a letért beszédtárgytól és elvesztve tájékozódását.

- Az ilyen családok mindig tartanak egy ellenzéki fiút - felelte Adamec.

- Az öreg Hirschfeld maga fő-fő kormánypárti oszlop...

- Az idők jele - mondta Svarc Jenő a telefonnál.

- Az öreg, ugye, rendkívül intelligens, finom érzékű ember, és megérti a változott időket...

- A fenét - felelt Adamec.

- Haragszik Madárra, ennyi az egész.

Mindenki tudja, mióta haragszik...

Kerbolt látszólag el volt merülve az aktákban, de azért észre lehetett venni , hogy összerezzen, idegesen.

" Te segíthetsz rajtam, te mocsoktalan vagy !" - kérlelt fülébe még a polgármester hangja.

" Kell, hogy segíts rajtam, hiszen temiattad ... !" - folytatta benne valami.

Ó, jaj, az ő mocsoktalansága, inkább makacssága !...

Fölvetette szemét, s tekintete Stark Rezsőre esett, aki előtte állt.

- Miért épp maga jön ezekkel hozzám? - kérdezte váratlan idegességgel.

- A folyosón találkoztam Szulimánnal - hebegett a díjnok.

- S az igazat megvallva, föl akartam használni az alkalmat... meg akartam kérni a tanácsos urat...

Ma kérem, különös éjszaka volt...

Én nem tudom, mi történt velem , kérem...

- Halló... halló...

Az istenfáját, hát senki sincs itt...

Halló... - kapta meg közben a zsurnaliszta a telefoni összeköttetést.

- A tanácsos urat kérem, Mosonyi rendőrtanácsos urat...

Halló...

Á, van szerencsém...

Itt Svarc Jenő, az Újvárosi Lapok-tól...

Értesült már a rendőrség Briliantról ?

Igen, igen, az... ugyanaz a Briliant...

Itt, itt Újvároson...

- Briliant! - kiáltott Stark Rezső, mintegy menekülve a Kertbolt vészes szótlansága elől.

- Briliantról van szó?

Tetszett hallani, hogy az éjjel a Seligben ...?

- Maga is tudja már?

- Én?

Hiszen ott voltam.

- Ah, látják! - kiáltott a hírlapíró, ledobva a kagylót.

- Ez, a Madár János érája Újvároson!

Ilyesmi történik, ennyien ott voltak, mindenki tudja már , nyíltan beszélnek róla a városházánál, ugyanakkor, mikor egy betörés híre tartja lázban a várost, amely ezzel valószínűleg összefüggésben áll: és a rendőrség még nincs értesítve, a rendőrség még semmit sem tud Briliant ittlétéről...

Ez a híres, sokat hangoztatott közbiztonság! a pesti rendőrség! nahát!

Édes Stark úr, meséljen el mindent...

Nem teszünk -e mi hírlapírók nagyobb szolgálatot az igazságnak, mint...

Mikor a hatóság ...

Édes Stark úr, beszéljen hát!...

Mi mindent tudunk, és a rendőrség semmit sem tud...

Stark úr, édes Stark papa...

Mi is történt hát tulajdonképpen?

...Kerbolt úgy érezte, hogy összecsap feje fölött az örvény.

A fülei zúgtak .

Svarc Jenő, a járásbíró, Stark, mint megannyi rémek, éjszakájának ijesztő rémei, ágáltak a szemébe.

A hangjuk mintha messziről hallatszana: messziről , de élesen, tisztán.

Az a hang, mely az ő nevét is prédára viszi majd, viszi mindenfelé...

A telefon, mint egy iszonyú fül a falban, lesett, kémként, az ő szép zöld falában, a gonosz világ füle, mely nem veszt el egy szót sem , amit rábíznak.

Nemsokára az egész világ ajkán lesz a neve - az ő neve a Vilma nevével!

És a Vilma neve a Briliantéval!

És a betörés!

Hova tűnt el , hova lett egyszerre Vilma az éjszakában?

Brilianttal tűnt el?

- Hát nem nagyszerű közbiztonság ez?

Az egész városháza tudja és a rendőrség nem tudja...

Közbiztonság Madár János alatt - ismételgette Svarc Jenő diadalmasan.

- Közbiztonság!

Csináljanak bejelentőhivatalt, akkor majd lesz közbiztonság ! - mondta megvetően Adamec.

- Bejelentő - a hírlapíró örömmel kapta meg a szót, mint egy prédát .

Gyűjtötte a vádakat a polgármester ellen, s úgy érezte, hogy ebből az egész ügyből nagyszerű támadást fog kavarni.

( Hogy éppen a polgármester mennyit járt a bejelentő érdekében, azt persze nem tudta.)

- De hát miért is nem jelentette azonnal a rendőrségnek, bíró úr, hogy a táskája elveszett? - fordult Adamec Partoshoz.

- Én... én akartam... nem tudtam... - felelte a bíró.

- A tanácsos urat kértem meg...

A tanácsos úr...

Kerbolt tanácsos urat kértem mindjárt.

Mind Kerboltra tekintettek ismét.

A szigorú Kerbolt kikutathatatlan arccal ült, mint egy elfoglalt ember, az íróasztala mellett, és komoly, hivatalos hangon, mint akit ügyfelei várnak, és másra most nem is gondolhat, szólt oda Stark Rezsőnek:

- Hívja be, kérem, Szulimán urat!

- Ez a Gyula bácsi!

Nem tetszik nekem ez a Gyula bácsi! - mondta Svarc Jenő a folyosón, amint elhaladtak a nagy, széles vállú Szulimán mellett.

- Itt valami lappang, Joseph Rouletabille azt mondaná, itt valami lappang!

Maga ott volt, Stark úr? igazán ott volt?

Édes Stark úr, meséljen el mindent !

Aranyos, cukros Stark úr, egyetlen Starkocskám; ugye el fog nekem mesélni mindent?

Babits Mihály

Kártyavár

22. §. EGY SÁMSON ÉS EGY ATLASZ

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Babits Mihály

Kártyavár

22. §. EGY SÁMSON ÉS EGY ATLASZ