Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rákosi Viktor
Korhadt fakeresztek : képek a magyar szabadságról
Keletkezés ideje
1899
Fejezet
29
Bekezdés
1872
Mondat
3558
Szó
33531
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
A csatatéren
Tavasszal, mikor a főváros lármájával már torkig vagyok, el szoktam menni csöndes vidékekre, nézegetem a barna földből ütögető friss zöldet s hallgatom a meleget köszöntő pacsirta első dalát.
Ilyen utazásaim alkalmával leginkább a csatatereket szoktam fölkeresni s miközben a tavaszi szél lassú zümmögéssel borzolgatja a bársonyos fűszálakat, én mintegy a halottakkal beszélgetek, akik ott vérzettek el s többnyire ott is porladoznak.
Piski híd , Vizakna, Nagyszeben, Isaszeg, Vác , S egesvár véráztatta mezőit már régen bejártam; álltam azon a helyen , ahol a waterlooi gárda utolsó emberig elesett s megnéztem a donchery-i házat, ahol I. Vilmos fogadta a szedáni kapitulánst, III. Napoleont.
Itthon teljes illuzióval kószáltam a csataterek e n, egyedül, alig találtam valakit, aki útba tudna igazítani; de már Waterloot iparszerűleg kezelik az élelmes emberek s az iroda ellát tetszés szerinti angol, francia vagy német vezetővel.
Aki - a turista nemzetisége szerint - az angol, német, vagy franci a vitézséget dicséri.
Persze, itt nagy európai érdekek, dinasztiák és börzei spekulációk sorsa dőlt el; itthon csak egy nemzet életéről van szó .
A minap eszembe jutott a szolnoki csata évfordulója s elhatároztam , hogy ezt a magam módja szerint megünneplem .
Kimentem Szolnokra.
Kerekes Géza barátom kellemes meglepetésben részesített.
Tudta, hogy a csatatér hallgat, azért összeszedte az abból a korból még élő öreg embereket, akik megszólaltassák.
Kerekes lakásán vártak az öregek , ötven év előtt ifjú szolnok i lakosok.
Sokáig elbeszélgettem velük.
S mikor beszélgettünk, a csatatéren állottunk, mert az 1849-iki március 5-iki ütközetben Szolnok minden utcájában, minden házában verekedtek .
De már a csata előtt sokszor nyugtalanították a huszárok a Szolnokon álló németeket.
Egy februári napon egy század huszár jelent meg a Tiszán keresztül egyenesen a városba vezető hídon .
- Ki mer átmenni? - kérdé a tiszt .
Kettő jelentkezett.
Cifra szűr volt rajtuk, úgymond az öreg, széles kardjukat villogtatva jöttek át.
A híd innenső felén állt egy szakasz vasasnémet .
A két huszár úgy lóbálta a kardját, hogy szinte a földön köszörülődött s irtóztató ordítással neki a vasasoknak.
Egy perc alatt szét voltak zavarva, futottak.
Mire bajtársaik átrobogtak a hídon, már nem volt ott ell e nség.
De az egyik huszárnak baja történt.
A kaszabolásnál levágták az orrát, úgy, hogy csak egy vékony bőr tartotta.
Odalovagol a kocsma elé, mely most is ugyanúgy ott áll a hídfőnél s harsány hangon lekiált :
- Hé, kocsmáros, bujj elő !
A kocsmáros megjelent .
- Hozz ki ide tűt és cérnát .
A kocsmáros hozott.
A huszár leugrott a lóról s odatartotta véres ábrázatát .
- Most pedig varrd oda az orromat a képemhez .
- Jaj, huszár úr, nem merem .
- Ne félj, bolond, ha én nem félek .
- De bizony én jobban félek, mint a huszár úr.
Hogy én az eleven husát bökdössem !
A huszár cifrát káromkodott.
Ekkor ért oda a társa, leugrik a lóról s szól :
- Kocsmáros, fogja kend a lovakat, majd én odavarrom .
Azzal fogja a tűt és cérnát s jó goromba öltésekkel odavarrja az orr hegyét a tö vihez.
A páciens meg sem szisszent.
Mikor a huszár az utolsó öltést megcsinálta, gombot kötött a cérna végire s elégedett képpel nézte a munkáját .
- No pajtás, különben a regement-szabó sem varrhatta volna meg .
( Orvost nem is mondott. )
- Csak Török - Szent - Miklósig tartson .
Ezzel a két huszár felpattant a lóra, glédába állt s a század visszament a hídon.
Utasításuk csak az lehetett, hogy nyugtalanítsák a németet s vágjanak le egypárat közölök.
Ezt meg is tették emberül s a magyarok vesztesége semmi sem volt, - egy félig levágott orr .
A német hadipénztár elfoglalását is ketten látták az öregek közül .
Nyolc vasas kisérte a pénztárvivő kocsit a híd felé.
Ekkor az egyik utcán három huszár került eléjük.
Az egyik észreveszi, hogy a német lovasok mit akarnak megment eni.
Azt indítványozza, hogy vágjanak neki, csak hogy föltartóztassák, majd jön a segítség.
A három huszár nekirugtat a nyolc vasasnak , akik válogatott legények lévén, vitézül szembeszálltak.
Ádáz dulakodás támadt .
Letaszigálták egymást a lóról s ki gyalog, ki térdenállva vagdalkozott tovább.
De a kasszát nem eresztették el.
Segítség jött s végképp elnyomták a dragonyosokat.
A huszárok között egy hajduszoboszlói fiú irtóztatóan össze volt vagdalva.
A ruhája csupa rongy és vér, az arca csupa véres cafat.
És ilyen állapotban elélt még két hétig.
Akkor meghalt Szolnokon.
Két hónap mulva jött a hírre az édesanyja, de már a sírját sem találta meg szegénynek .
Bencze Ferenc házánál két jáger halat tisztított, mikor március 5-én reggel megszólalt az ágyú.
Bencze odaszól hozzájuk :
- Gyün Kossuth .
- Nem, nem az, - felelték a vadászok s tovább pucolták a halat .
Bencze vállat vont .
- Jó, csak tisztogassák, majd jó lesz nekem, - mondá .
A jágerek persze nem értették s végig lepikkelyezték a halat.
Ekkor riadót vertek s a két legény futott a helyére.
De visszaszóltak - gondolom, azt mondták, mondja az öreg Bencze, - hogy csak készítsük el a halat így, meg úgy , mert ők ebédre itthon lesznek.
Bizony az asszony nem jágerosan, hanem paprikásan készítette el s megettük szép en magunk.
A két vendég - szegények, fiatal gyerekek voltak - talán már a másvilágon ebédelt aznap .
Mert hát, azt az összes szemtanuk megerősítették, sok német elveszett aznap Szolnoknál.
Tömérdek embert beleszorítottak a magyarok a Zagyvába, különösen a gu lyások erénél.
Úgy volt ott a nép, mint a kérész a vizen, - mondta az egyik öreg, aki tulajdon szemével látta, hogy a fegyverkovács a feleségével együtt belefulladt .
Egy öreg halász maga huszonnyolc holttestet szedett ki .
A csata után ötödnapra Abonyból, ahol a császáriak tanyáztak , átlovagolt egy kapitány Szolnok alá, a Tiszához, s így szólt az ott halászgató Bózsár Jánoshoz :
- Hallja barátom!
Az asszonyom, aki podgyászkocsin menekült , belefulladt a Tiszába.
Ha megtalálják, temessék el tisztességesen.
Ráismernek arról, hogy egy fekete táska van a karján, tele arannyal, az mind a maguké lesz .
A feketetáskás asszonyt ugyancsak kutathatták a szolnoki atyafiak, de az öregek azt mondják, hogy nem találták .
Miután az öregek elbeszéltek mindent, amire csak emlékez tek, Kerekessel kimentünk az új temetőbe, hol az elesettek csontjai fölött csinos obeliszk emelkedik.
Az emelkedett helyről jóformán az egész csatateret látni: ahol a 3-ik zászlóalj szuronnyal a lovasságra támadt .
Végignéztem a tiszai kiöntésektől párázat o s, a szolnoki kéményfüsttől ködös szemhatáron...
Hol verőfény sütött le, hol elborult az ég s a hópelyhek rémülten elpárologtak, mert a tavasz hirnöke , a kis ibolya már ütögette kék fejét a honvédsíron... a tavasz tündére nem feledkezik meg a hős fiúkról , akik életük tavaszán dalolva rohantak a halálba ...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE