Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Babits Mihály
Kártyavár
Keletkezés ideje
1923
Fejezet
31
Bekezdés
2034
Mondat
7199
Szó
76526
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
23. §. BESZÉLGETÉSEK A VÁROSHÁZÁN ÉS A MEXIKÓBAN
- Ó, ne aggódjon a bíró úr, legkevésbé se, azon ne aggódjon!
Minden meg fog kerülni, és ha nem kerülne is...
Csak hogy pénz el nem veszett!
Az iratok ?
Eh, azok könnyen megszerezhetők újra: de különben nincsen is rájuk szükség , Borsai kérni se fogja, úriemberek megbíznak egymásban, az embernek nincs szüksége okmányaira, kérem, az én diplomámat senki sem látta, amióta megvan .
Csekélység, kérem, mondom, ne tessék ezen nyugtalankodni.
Hogyan?
Nem kellemes?
Kérem, majd vigyázunk, hogy az újságok ne írjanak róla, nem fog híre menni.
Csak hogy pénz nem veszett el!
- Tehát visszatérve az ügyünkre , amint mondtam, negyvenezer koronába kerül egy ötszobás villa, mely évi háromezer koronás részletekben törlesztendő: de ha előre méltóztatik fizetni ötezer koronát, akkor a hátralevő harmincötezerre évenként csak ezerkétszáz koronát veszünk...
Tessék, bíró úr, ajánlhatom a benediktinert...
Egy szivart parancsol?
A bíró kissé szédelgett már a snapsztól, és jóleső bágyadtsággal terpedt el a kényelmes bőrfotelben, a kellemes, finom szivarfüstben.
Most, hogy ismét kényelemben volt, most kezdte csak érezni a fáradtságot, jólesett kissé , szibarita módon lehunyni a szemét.
Az úri élet, a lankadt úri élet édessége áradt el egész testén.
Milyen más itt minden, mint Szakolcán!
A polgármester modora valósággal megbabonázta: kimondhatatlanul szerette volna ilyen úri körben, ily pompás úri bútorok között, egy szép kis villában, a saját villájában tölteni el életét.
Nem is úr az, akinek szép, előkelő lakása nincs!
És Újvároson minden úriember ott fog lakni, a telepen.
- Minden modern kényelem lesz, azt garantálja a társaság - folytatta a polgármester.
- És kérem, tessék elhinni, nem mindegy ám nekünk, szellemi munkával foglalkozó embereknek, a lakás.
Kérem, én meg tudom érteni Kerbolt barátomat, aki a hangulatot keresi még a hivatalszobájában is.
A hangulat minden a szellem munkásainak: és a hangulatot a környezet adja.
És hogy az ember még otthon, fáradtan, a munka után, se találjon egy kis kényelmet, egy kis jó hangulatot!
És kérem, tessék elhinni, Újvároson nem kap ám a telepen kívül tűrhető lakást.
A telepen pedig rohamosan fognak drágulni.
- Pestről bejárni pedig nagy strapa - mondta Partos.
- Itt van a legjobb alkalom: mondhatnám, egyetlen - folytatta a polgármester .
- Már most tessék választani a módozatok között.
Partos úgy érezte, hogy a polgármester némi kicsinyléssel néz reá, mint akiről azt hiszi, hogy nincsen a zsebében ötezer korona, azonnal lefizethető.
Milyen kevésre becsülheti őt ez a hatalmas ember, kivált az irataiért való megokolatlan, gyermekes aggodalmai után.
Valóban csak a tapasztalatlan vidéki aggódhatik ilyesmin annyira.
Minek is beszélt róla egyáltalán?
Még utóbb azt is hiszi Madár, hogy talán oka is van félni a bizalmatlanságtól, még utóbb valami szélhámosnak gondolja, akinek nincsenek is iratai.
Érezte, hogy ez megint túlzott aggodalom, s aggodalmas voltát csak még jobban szégyellte, és attól még jobban zavart lett.
Ah! pedig a biztonság! ez a fő az emberek előtt.
A biztos fellépés, elegáns gesztus : megtanulhatná épp Madár Jánostól!
Kissé kábulva szítta a szokatlanul illatos szivart, nem tudott hamar válaszolni: de érezte, hogy illetlenség volna soká föltartani a nagy elfoglaltságú polgármestert.
Úgyis túl sok szívességet fogad már el tőle .
Kissé döbbenve érezte, hogy a felelete most már nem lehet aggodalmas , halogató, hogy a telepi házépítésbe most már be kell mennie - ezek után !
Másképp nem is tekintik úriembernek - a polgármester nem is erre vár választ tőle, csak a módozatokra nézve.
Hogy a feleségével nem beszélte meg előre a dolgot...
Hát muszáj mindent ővele előbb megbeszélni?
Hiszen ő a férfi , intézhet egyszer valamit maga is!
A felesége még mindent megakadályozna , csupa kicsinyes, asszonyi smucigságból, és nyomorognának tovább, isten tudja, milyen piszkos bérlakásokban!
Borzadva gondolt a tegnap délutánjára , amikor lakást keresett: a fogorvos lakására.
A kövér zsidó asszonyra, a névjegytartóra a kapu alatt.
Ah, az újvárosi lakások!
Poloskák...
Nem, nem, fait accompli-val kell az asszony elé jönni.
De hogyan?
A háromezer korona évi részlet sok, azt az ő viszonyai nem bírják.
Viszont a másik módozatban meg azonnal kell lefizetni ötezret.
- Máris rendkívül sok az előjegyzésünk - mondta a polgármester.
- Budapesti hivatalnokok is tömegesen jelentkeznek.
A helyünk pedig korlátolt.
Már nemsokára vissza kell utasítanunk a jelentkezőket.
Partos a kabátja zsebéhez tapintott, ahol a banktól fölvett pénzét rejtette .
Mit szól majd az asszony, ha ebből a pénzből nem marad semmi ?...
Eh, ez a legjobb befektetés!
A pénzt úgyis az új lakásra szánták.
Ez a legjobb megoldása a lakáskérdésnek.
Az új viszonyokhoz alkalmazkodni kell.
Nem maradhat itt is smucig, mint falun.
Adósság? hát az baj?
Kinek nincs?
Néhány év alatt letörleszti.
S mit ér, ha nincs adósságod, s amellett nyomorogsz, egy poloskás, piszkos , újvárosi házban ?...
És... hadd lássa Madár polgármester, hogy ő is úr, hogy ő sem ijed meg, hogy az ő zsebében is akad néha bankó.
...Így történt, hogy Partos bíró sok-sok pénzzel szegényebben és egy újvárosi háziúr büszkeségével gazdagabban kelt föl a polgármester íróasztala mellől .
Ki hitte ezt még tegnap?
És hogy fognak bámulni Szakolcán!
- No, megvan az üzlet?
Hát most igyuk meg az áldomást!
Átviszem a bíró urat a Mexikóba: ott vannak ilyenkor az urak: Borsai is ott lesz.
Remélem, nincs elfoglalva a bíró úr?
- Ebédre vagyok híva.
- Hova?
Budapestre?
- Nem.
Kovácshoz.
Kovács Endre tanítóhoz.
Iskolatársam volt.
- Ó, hiszen arra korán még: Kovács is ott lesz a Mexikóban: ilyenkor mindenki ott van.
Valóságos intézmény nálunk ez a vasárnap déli sörözés: Kovács el nem fogja mulasztani.
Polgármester uram, velünk tartasz?
De a polgármester csak később jöhetett: dolga volt még a városházán.
Svarc Jenő azonban hozzájuk csatlakozott, s Balázsy főjegyző szintén.
A téren éppen bomlott a piac.
Egy kofalány, kilökve a fapeceket, éppen lecsukta óriás ernyőjét: ügyesen, fürgén bújt alóla ki, és lábával rugdalta odébb talapzatának ágait.
Négyágú léctalapzaton állott a nagy ernyő, amilyenen a karácsonyfák szoktak.
Partos szabadon és otthonosan pillantott át a téren.
A nap már melegedni kezdett, de még mindig érzett az éjjeli zivatar frissítő hatása.
A vasárnapi tér frissen nyüzsgött, s Partos, új háziúr, mint egy Napóleon, fölényesen pillantott át rajta, és szeme volt minden nőneműhöz , mint már régóta nem.
Ah, micsoda lányok mentek a templomba - a Ketykó Máté templomába, amelynek egyik tornya elsikkadt.
Feszes, egyenes, ropogós testű lányok, mintha ki lennének vasalva!
Valami úri mise kezdődött éppen.
Adamec jobbra-balra köszöngetett a tóduló hölgyeknek.
Anyák vitték mutatni kis csirkéiket, és Partos meghallotta véletlen egy kövér mama gondos intelmeit:
- Mici, ne lógasd úgy a két kezedet!
Ebbe a ruhába jobb, ha nem lógatod a kezedet!
- Akár Szakolcán - gondolta magában.
Valóban, így vasárnap délben, mikor a boltok bezárultak, mikor megszűnt a kereskedelmi forgalom, Újváros kevésbé volt a rettenetes Újváros, mint máskor: s a hamis, lármás, kellemetlen nagyvárosi színek mögül, mint ellenszenves, rikító festék alól az arc természetes színe, előjöttek egy rendes, fejlődő vidéki város vonásai , amelyen alig látszott, hogy Pesttől alig van néhány kilométernyire.
Újváros igazában nem egy volt, hanem kettő, és ez a második Újváros azokból az emberekből állott, akik évenként egyszer-kétszer ha bementek Pestre, akiknek ez mindig nagy utazás volt, és akik tulajdonképpen a régi Újváros voltak, a mag, a gyökér.
Akiknek világa ki se látszott máskor a fekete nagy gyárak, a kérészéletű tarka üzletek, Budapest nagy külvárosa alól, csak ilyen csöndes vasárnap délelőtt.
És éppen ez a világ volt az, amibe vezette Partost Adamec, és itt, itt már Partos otthon érezte magát.
A Mexikó vendéglő egészen másféle hely volt , mint a Vigadó.
És más hely, mint a Vnuk.
Ide nem járt Ampenszán kárpitos , sem pedig Stark Rezső.
Ide urak jártak, rendes, szolid urak, akik maguk is utálták Újvárost.
Itt már messziről kellemes sör- és pörköltszag áradt .
Fakult, aranykeretes képek függtek a falon, hölgyeket ábrázoltak, papagájjal vagy kiskutyával; hölgyeket régi divatú toalettben s merev mozdulattal, mint a francia kártyák dámái.
Vidéki kocsma volt ez.
Pompás, ropogós, köménymagos kifli az asztalon, és arany olajban úszó barna ringlik.
Nagy szivarfüst gomolygott, és vidám, hangos férfiszavak.
- Zónát!
Egy zónapörköltet! - kiáltott az egyik.
- No hát!
Hogy van beállítva a lépésmérő? - érdeklődött a másik.
Ezt mindig homéroszi kacaj követte.
A lépésmérő Balázsyra csinált tréfa volt.
Otthon ülő, zordon ember volt ez a Balázsy, hát ráfogták, hogy papucshős, hogy reggel, ha elmegy hazulról, a felesége a bokájára csatolja a lépésmérőt, a nadrág alá, és délben aztán leolvassa.
- Hány lépés van engedélyezve, Balázsy bácsi?
- Hallgass, te szűrszabó! - kiáltott flegmával a főjegyző.
- Jobb volna, ha te se koptatnád annyit az újvárosi flasztert.
Valóságos újvárosi csibész lesz belőled.
- Nevettek.
- Én ki se eresztenélek az utcára.
Nem én!
- Megint nevettek.
De Svarc Jenő már az asztal mellett állt, egy kis rikító couleur locale-t vigyorogni e kedélyes heherészés közé:
- Azért nem ereszti ki a saját fiát sem, Balázsy bácsi?
- Hát ezt már honnan veszi? - förmedt a főjegyző, s újra kezdődtek a csipkedések.
Balázsynak volt egy nagy, már-már felnőtt fia, akit úgy tartottak otthon, mint örök gyereket, alig bocsátották egyedül utcára , minden percéről számot kellett neki adni.
E jezsuita nevelésnek gyászos következménye lett.
A fiú tanulás örve alatt egész nap verseket gyártott unalmában, és a helyi lapokat ostromolta; társai sokat nevettek a nyakigláb , ügyetlen kamaszon, aki pirulós volt, mint egy szűz leány, tele ártalmas képzelődésekkel, és félénk, mint egy rab.
- Jobb talán ha az újvárosi utcán flangálna? - riadt a sötét apa, az elkeseredett főjegyző, aki szinte a Sátán főjegyzőjének érezte magát ebben a városban: annyira gyűlölte, hogy inkább a levegőtől is elzárta a fiát, mintsem itt kószálni eressze.
- Kitől őrzi olyan nagyon, Balázsy bácsi? - csúfolódott a zsurnaliszta.
- Kitől?
Magától! - robbant ki Balázsy, szinte szimbólummá emelve a vigyorgó Svarcot, nagy gaudiumra.
- Tyűh! - mondták.
- Van esze ennek a Balázsynak! meg tud ez felelni! aki hallja, nem is gondolná, hogy lépésmérőt cipel a lábán!
Egyébként minek a lépésmérő?
- És visszaestek az örök témába.
- Egyszerűbb a Mukiék módszere .
- Ezen aztán még jobban nevettek.
- Nincs itt az öreg Muki?
Ma is bement Pestre?
Azt hazudja otthon, hogy vasárnap is van munka, estig.
Az öreg Muki pesti hivatalnok, de újvárosi lakos: s minden reggel megkapja a feleségétől a két hatost a vonatjára.
Csak két hatost, mégsem jön haza este hatig soha.
Addig nem eszik semmit: mi az neki?
Nem volt még beteg az soha .
( A múltkor, hogy egyszer a feje fájt, megtestált, papot hívatott.)
Mit csinál estig Pesten?
Beül valahová - kibicelni, mert nincs pénze kártyára .
Néha a kibicek is fogadnak: ő is a hazamenetelre való hatost kockáztatja néha.
Ha nyer, van egy szivar; ha veszt, gyalog jön haza, s fél nyolcig nem ebédel.
A nevetésbe egy kis csodálat is vegyült: a zsarnok Asszonnyal szemben egyek voltak.
A férfiúi szívósság legendája volt ez, régibb, erősebb nemzedék példája:
- Megszokta az öreg a gyaloglást fiatal korából.
- Akkor nem volt még helyi vonat?
- Volt a kis daráló.
Az utas lehítta a kalauzt egy pohárra útközben.
Vagy gyalog mentek be az emberek, hogy megspórolják az útipénzt: aztán minden kocsmába betértek útközben.
Mélabús, irigy hangon tette hozzá:
- Mennyi bort legurítottak azok!
- Tudjátok különben, hogy az öreg Muki nagy donzsuán?
Láttam, mikor este hazajön a vonaton.
Az gusztálja a vonatot, mint kártyás a blattot.
Először a dohányzókocsikba néz be, aztán a nemdohányzókba, végre a női szakaszokba is .
No különben Újvároson a dohányzókocsikban találni a nőket.
Nem lehetnek azok meg kan nélkül.
Elég az, az öreg végre megállapodik, rendszerint egész fiatal csirkéknél.
Az öreg olyan Kisfaludy Sándor-os gavallér, szép cukkedlistanicliból kínál, reszkető kezeivel.
" Kérem, kézcsókolásomat odahaza a nagyságos asszonynak !"
Mindig így: "Kézcsókolásomat !"
Nagyszerű figura az öreg.
- Micsoda élet.
Ezek az emberek mást se tesznek, csak vasúton, villamoson , vasúton, villamoson... no, az isten verje meg! - mondta Boronkai, városi tisztviselő, a javadalmi hivatal főnöke, végzett dzsentri, akit benyomtak ide, mert ért a gazdasághoz.
- Hej, mikor még falun kocsiztunk, az én két szürkémmel!
Jobb idők voltak régen.
- Mennyi bort legurítottak azok!
- Egy ötvenliterest kitettünk az előszobába, kecskelábra, a csapot bele , addig meg se mozdultunk mellőle, míg tartott.
Akkoriban még nem adtunk semmit a zsidóra.
Zsidó; hát azt mondtuk: mi az a zsidó?
Jön hozzám egyszer a kocsis: "A tekintetes urat kereste egy úr meg egy zsidó."
Úgy ám, így mondta: egy úr meg egy zsidó.
Könnyekig nevettek, aztán elkomorodtak megint.
- Most ők az urak.
Most fáklyásmenetet rendeznek a polgármester ellen.
- Ó, kérem, már azt is ők csinálják? - kiáltották át a szomszéd asztaltól , ahova Svarc Jenő telepedett.
- Bizony csak ők csinálják.
Ki csinálná más, ha nem ők?
Ők emelték annak idején: aztán most már nem tetszik nekik.
- A spriccerpárt is ellene van.
- Azok az emberek?
Hát nem megcsókolhatnák a lába nyomát is?
Mi volna a spriccerpárt Madár János nélkül?
- Madár Jánost a saját szabálytalanságai buktatják meg - jelentette ki Svarc Jenő.
- Szabálytalanságok; micsoda szabálytalanságok? - kiáltott Boronkai.
- Jól tudom én, mit kell érteni azokon a szabálytalanságokon.
Nyomtató lónak nem kötik be a száját.
- Megbuktatás?
Ki beszél itt megbuktatásról?
Madár János sohasem bukik meg .
Már az apja is örökös konzul volt: negyvenszer választották bíróvá Rakoncán .
Végül házat épített a temető mellett, azt mondták rá: "No, megy már a temető felé !"
De bizony eszébe se volt meghalni.
Szívós faj az.
Csak fáklyásmenetezzenek: ő majd nevet rajta.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE