Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lux Terka
Amire születtünk : Regény
Keletkezés ideje
1906
Fejezet
25
Bekezdés
1181
Mondat
2465
Szó
33732
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XXIV.
Zoltán ma másodszor érzett valami különös, idegenkedő érzést a saját háza előtt , melybe szinte félt bemenni.
Először mikor a szállodából jött s most másodszor, mikor haza érkezett a kaszinóból.
Kocsijában ülve hallgatta a kapu csengőjének éles, kellemetlen hangját, amint a kocsis megnyomta a csengő gombját s a következő percben berobogott vele a kocsi a kapun.
Az öreg kapus levett sapkával állt előtte s Zoltán felment a szobájába.
Éjfél után jóval tul járt az idő s Zoltán annyira kimerültnek érezte magát, hogy azonnal átment a hálószobájába s vetkeződni kezdett.
Az inas segédkezett neki, de alig vetette le a kabátját, léptek hallatszottak a szalonból s a páter sápadtan állt az ajtóban.
Zoltán felkapta a kabátját s eléje sietett.
- Parancsol valamit? - kérdezte gyöngéden s kezet fogott vele.
- Ha nem zavarom, - szólt a páter, kezében tartva a Zoltán kezét s hosszan , szeretettel nézett reá - szeretnék kissé beszélgetni még önnel.
Zoltán boldogan szoritotta meg a páter kezét és örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy a ma esti keserü elválás után, ha lehet, régi barátságukat állitsák vissza.
Intett az inasnak, hogy hagyja őket magukra s átmentek a dolgozószobába.
Leültek s Zoltán részvéttel nézegette öreg barátját, kit alig pár órának szenvedése teljesen kiforgatott magából.
Szeme beesett, sovány aszkéta arcán a csontok szinte kihegyesedtek, orra átlátszó lett s háta előre hajlott.
- Én nagy fájdalmat okoztam önnek, drága barátom, - szólt bünbánattal, kérő hangon s szép kék szemének kérő kifejezése, a régi gyerek ifjut juttatta eszébe a páternek , amint ellenállhatlan kedvességgel és bünbánattal kért tőle bocsánatot valami helytelen tettéért.
Ez az emlék fájón érintette s lehunyta a szemét.
- Nem az ön cselekedete okozta a nagyobb fájdalmat, kedves Zoltán, - sóhajtott a páter, - hanem az én tévedésem!
Az ön egész intellectusa az én nevelésem eredménye s az ebből következő rettenetes felelősség, mely reám sulyosodik, az ver le, az fáj és - tette hozzá lemondó fájdalommal - ez öl meg.
- Nézze, drága barátom, - szólt Zoltán közelebb huzva hozzá a székét s megfogta a páter kezét - miért akarja ön a felelősséget, mely az életemre vonatkozik, erővel saját magának imputálni?
Hisz ha nem a tanitóm, hanem az anyám lenne, akkor sem lehetne felelős az én balsorsom miatt!
Ön megtett mindent arra nézve, hogy megtaláljam a magam boldogságát, megmutatta, melyik uton keressem: a tisztán, az egyenesen s ha a veszedelmeket nem is mutatta meg, de megtanitott a bátorságra és az igazság szeretetére.
- De a veszedelmekre nem tanitottam meg! - sóhajtott a páter.
- S ez a bünöm.
Csak fél munkát végeztem ön mellett s a mindennapi életet olyan távol állitottam eléje , mint amilyen távol van a Mars bolygó mi hozzánk.
Holott épp forditva kellett volna cselekednem.
- S olyan bizonyos abban, - kérdezte Zoltán, - hogy az én lelkem inkább ehezvaló anyag volt, mint ahoz, amelyet magába szivni ön segitett?
Nem gondolja, hogy akkor először is más anyának kellett volna engem szülnie?
- Nem vagyok menthető, - felelte a páter, fejét lehajtva - Ha tényleg ragaszkodik házassági szándékához, magamat tartom sorsa hóhérjának.
Zoltán szomoruan sóhajtott.
- A mi gondolataink itt eltérnek!
Lelkemből sajnálom, hogy ujra meg kell önt szomoritnom, de ön tudja legjobban, hogy amihez ragaszkodom, azt meg is cselekszem.
- Az én szisztémám! - mosolygott a páter keserüen s lehunyta a szemét egy fölidézett emlék képére.
- Mikor ön nyolc éves gyerek volt, egyszer eszébe jutott, hogy a kis kutyáját megtanitja a gyertyát eloltani.
Le akartam beszélni, de annyira ragaszkodott tervéhez, hogy végre is ráhagytam s ön hozzákezdett a kutya tanitásához .
Nem ment a dolog.
A kutya minden percben megégette a lábát s olyan fájdalmasan vonitott, hogy egy-két lecke után abba akarta hagyni a tanitást.
Csakhogy ezt én nem engedtem meg.
- Végezze is be, amihez fogott - feleltem - egy kis fájdalma a kutyájának még nem ok arra, hogy amihez annyira ragaszkodott, most felhagyjon vele!...
S hiába volt minden könyörgése, kényszeritettem, hogy keresztül vigye feltett szándékát...
Mintha most is látnám kis gyerek arcán a rémületet és fájdalmat , mikor a kutyája keservesen vonitott.
Tisztán láttam, hogy a kutya fájdalmát ön fizikailag szintén átérzi, hogy együtt szenved vele, de én nem engedtem s a kutya végre is megtanulta a kellemetlen procedurát...
S ami legszomorubb konzekvenciája ennek a kis emléknek, az, hogy bár titokban, de kis gyerek szive sokáig neheztelt reám, s nem tudta megbocsátani a kutyájának okozott fájdalmat...
Kedves Zoltán, - folytatta a páter keserűen - a gyerek játékában a nagy játékok vetik előre árnyékukat, és eljön az idő, amikor ön keservesen megátkozza még az emlékemet is .
Akit az élet készületlenül talál, azt leigázza s önt a saját lázadása töri össze.
Ha ön a féligazságok és félcélok embere lenne, ha tudnám, hogy bizonyos eszélyes , megfontolt gyávaság van benne, aki visszafordul a félutakról, nem félteném.
De ön egész ember, bátor, egyenes és bekötött szemmel is neki rohan a veszedelemnek s összetöri magát, mint a sötétben repülő fecske, aki falnak ütődik és összezúzza szárnyait.
- Hát jól van, - felelte Zoltán kiegyenesedve s szemében büszke láng gyúlt ki - mondjuk, hogy összezúzom magamat és elvérzem!
Ember vagyok, oda dobva a sors játékának, melytől sem ön és senki sem menthet meg.
A sirját mindenki átlépi, amikor megszületett.
De ön elérte célját, lelkemben, testemben benne érzem a bátorságot , tehát miért aggódik?
Ön túlságosan ragaszkodik a tradiciókhoz és merev szokásokhoz .
Ön egy főrangú család leányát szánta nekem s a sima, kiesztergályozott utat fölfelé .
Sehol egy göröngy, semmi akadály, csupa szép tölgyfaerdőn kellett volna keresztül haladnom, fölfelé a hegynek, ahol majd nyugodtan pihenhettem volna meg.
Vagy pedig egy nagy politikust, egy Széchenyit, vagy egy Kossuthot látott bennem, egy politikai és társadalmi Messiást, valami hatalmas elemi erőt, aki pusztit és rombol, hogy új vetést hintsen el s akit emberi gyöngeségek és szenvedélyek mellékutakra letérni nem engednek.
Ebben, igaza van, csalódott.
Elfeledkezett arról, hogy nemcsak magasabb érdek, de magasabb emberi boldogságok is vannak.
Én, kedves tanár ur, legfeljebb két hét mulva esküszöm s aztán keletre megyek.
Hogy meddig maradok ott, nem tudom.
Mindenesetre addig, amig egy boldogtalan beteg teremtésbe sikerül az elszállni akaró életet visszatartani, megerősiteni .
Azután visszajövök.
Itt akarok élni a hazámban s azzal a bátorsággal és erővel , melyre ön tanitott, szembe akarok szállni az egész világgal.
Mindazt a helyet, mely engem megillet, követelni fogom a hitvesem számára is.
S ami a munkát illeti, nem vagyok nagyravágyó, csak a nyomorultakért akarok dolgozni s az igazságért.
Minden kellékem megvan hozzá.
Tudásom, ifjuságom, nevem, vagyonom, s velem van az igazságnak Istene!
Mitől féljek?
Egyenes uton járok, egyenes célok vannak előttem, gyűlölöm a sötétséget, megvetem a farizeusokat s lelkemhez ölelem a szerencsétleneket.
Ez az igazság s ez az én utam!
A páter halálsápadtan állt fel s Zoltán kipirulva, ragyogó szemmel, egyenesen, mint egy büszke, ókori gladiátor, állt előtte, ki rajongó fanatizmussal megy a biztos halálba.
Az óra mutatója a kettes felé haladt s odakinn hózivatar rázta meg az utcákon a fákat s az ablakokat.
A kályhákban rég kialudt a tüz s a levegő hideg, nyirkos volt, s valami gyönge penész-szag érzett, ami a ritkán szellőztetett szobákban szokott lenni.
A páter kezet nyujtott Zoltánnak s kiment.
Fáradtan huzta a lábát s szobájába érve , becsukta maga után az ajtót, letérdelt az imazsámolya elé, elmondott egy Miatyánkot , azután felállt, az iróasztalából kivett egy revolvert, rátette az éjjeli asztalára s levetkőzött.
Az ágya szélén ülve felemelte a revolvert, mely a Zoltáné volt, megnézte benne a töltéseket, azután keresztet vetett magára és lefeküdt.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE