Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rákosi Viktor
Korhadt fakeresztek : képek a magyar szabadságról
Keletkezés ideje
1899
Fejezet
29
Bekezdés
1872
Mondat
3558
Szó
33531
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
A szenvedők
Benkő János tiszaföldvári fiú beállt honvédnek, mindjárt az először fölállított tíz zászlóaljba.
Levitték a délvidékre, mint a többit, a rácok ellen harcolni.
Valamelyik ütközetben a harmadik zászlóalj közé keveredett s vagy három napon át velük küzdött és masirozott.
Annyira kitüntette magát, hogy Damjanich is észrevette .
- Hogy kerültél ide ?
- Elszakadtam a zászlóaljamtól és nem tudok ráakadni .
- Derék fiú vagy, megérdemelnéd, hogy a harmadik zászlóaljhoz tartozzál .
- Vegyen be őrnagy úr, ez lesz a legnagyobb kitüntetés számomra .
Már akkor a harmadik zászlóaljnak nagy híre volt.
Voltak ott közlegények, akiket más zászlóaljhoz altisztnek neveztek ki, de nem fogadták el .
Sőt voltak ott altisztek, akik inkább maradtak i tt ebben a sarzsiban, semhogy más zászlóaljhoz mentek volna tisztnek .
Dicsőség volt a harmadiknál közlegénynek lenni.
Damjanich bevette Benkőt s a legény boldog volt .
telén átlőtték a mellét s amint szállítható állapotba jött, Damjanich kerített neki egy féderes kocsit és hazaküldte Tiszaföldvárra, ahol apja, anyja és egy öccse laktak .
Szegény János, meglehetősen nyomorult állapotban jött haza.
A halált hozta magával mellében.
Egész nap a kemence mellett gubbaszkodott és tyúklevesen élt .
Odakint csiko rgó, hideg, fehér tél volt.
S Jánosban a tyúklevesnél is jobban tartotta a lelket, hogy Kossuth dolgozik Debrecenben, Bem tisztára söpri Erdélyt és Damjanich közeledik már a Tisza felé az ő győzhetetlen fiaival .
Földvárról Debrecen felé tiszta volt az út , s ők minden hírt megkaphattak.
A község lakói odajártak a sebesült katonához s az magyarázta nekik a dolgok állását és a háboru menetét .
Egy napon aztán temetői csönd borult Tiszaföldvárra.
Bevonultak a németek s a templom tornyára kitűzték a fekete-sárga zászlót .
János ágyba esett és lázas lett.
Benkőné kisírt szemmel hordta ki fiától a jóféle tyúklevest.
Nem kellett már annak semmi.
A lélek esett ki belőle .
Nagyon rosszul lett .
Egy éjjel, sötétben, az apját szólította.
Az öreg gyertyát gyujtott és odament .
- Kedves apám, érzem, hogy sírom szélén állok.
Hallgassa meg utolsó kérésemet .
Az öreg a sötétség felé fordította az arcát és nem szólt.
A fiú suttogva folytatta :
- Ne temessenek el Tiszaföldváron, ha meghalok.
Ez a föld most ellenség kezében van.
Keserű volna benne feküdni.
Én szabad magyar földben akarok nyugodni.
Temessenek el a cibakházi temetőben .
Itt már az öreg Benkő arcán egy nagy könnycsepp gördült végig .
- Megteszi, apám ?
- Megteszem .
- Most még egyet kérek.
Menjen el a paphoz.
Úrvacsorát akarok venni .
És Benkő János fölvette az úrvacsorát és lelke megnyugodott.
Az öreg Benkő pedig vállára vetette a bundáját és elbúsult szívvel nekivágott az éjszakának .
Maga se tudta, merre megy, mi a szándéka, de vitte valami ismeretlen elhatározás .
- Állj, ki v agy! - hangzott feléje a sötétségből .
- Magyar ember vagyok .
A szőlők közt volt s honvédelőőrsre bukkant.
A fiúk előjöttek .
- Hová igyekszik bácsi ?
- Cibakházára.
Hát Cibakházán már magyar csapatok vannak ?
- Azok bizony, tegnap óta .
- Ki a parancsnok ?
- Damjanich .
- Akkor jóhelyt járok .
- Csak nem Damjanichcsal van dolga ?
- De éppen, hogy ő vele .
- No, akkor visszamehet az őrjárattal.
Csakhogy Damjanich nagy úr ám , bácsi, nem lehet hozzá úgy éjnek éjszakáján berontani .
Az öreg Benkő rántott egyet a bundáján .
- Nagy úr lehet mással szembe, de velem nem az.
Mert az én fiam is az ő katonája volt .
- Ugyan !
- Igenis, vitéz urak, most pedig a halállal vívódik szegény odaát Földváron.
És ezt a halált Alibunártól hozta haza ...
A honvédek elhallgattak.
Fiatal gyerek volt valamennyi s talán mindegyiknek a tulajdon, aggódó öreg édesapja jutott az eszébe ...
A csapat a csikorgó havon megindult Cibakháza felé .
Amint a falu közepe táján ballagtak, egy háznak az ablakai hirtelen megvilágosodtak .
- Damjanich fölkelt, - szólt egy káplár, - menjen oda az udvarra és várja meg, amíg kijön .
Benkő úgy tett.
Félreállt egy sarokba és nézte, hogy az udvar közepén égő nagy tűzrakás körül hogy gyülekeznek a tisztek.
Észre se vette, amikor Damjanich, akit a fia leírásából ismert, kilépett és a tűzhöz állt .
Egyszerre egy tiszt harsány hangon kiáltott :
- Hol van az a földvári ember ?
- Én vagyok, kérem ássan .
Benkő bácsi odaállt.
Damjanich megnézte .
- Maga egy volt katonám apja ?
- Igenis, könyörgöm, a Benkő Jánosé, aki Alibunárnál megsebesült .
- Emlékszem rá.
Él még ?
- Haldoklik.
Ebben a dologban jöttem éppen .
- Mit akar?
Csak röviden .
- Kérem ássan, katona urak, a fiam nagy kínba van, mer a németet tudja Földváron.
Aszongya, nem tud nyugodtan meghalni, nem tud békén pihenni a földvári temetőben, ha a község német kézben van.
Nem szabad föld az... nem ma gyar föld, amig ellenség zászlaja van a tornyon ...
Benkő bácsi hallgatott egy darabig, aztán folytatta :
- Pedig én otthon akarom eltemetni.
Oda, a nagyapja, kis testvérei mellé... ahun tavasszal olyan szépen virágzik az akác, ahová a magam, meg az anyjukom csontjait is szántam.
Hadd legyünk mind együtt a halálba, ahogy az életbe is együtt voltunk .
- Jól van öreg, - felelt Damjanich, - menjen kend haza nyugodtan és mondja meg a fiának: mire a nap fölkel, Földvár újra magyar föld, szabad föld lesz .
*
És Benkő János ágyúdörgés közt halt meg, boldogan, nyugodtan.
Még egyszer hallotta a huszárok trombitaszavát, még egyszer hallotta a szuronyrohamra induló harmadik zászlóalj dalát s a menekülő vasasnémetek robogását.
A kelő nap a magyar zászlót látta lobogni a t iszaföldvári toronyról.
És látta bizonyára a meghalt honvéd is a másvilágról .
És Damjanich ágyúra tétette Benkő János koporsóját és úgy vitette ki a temetőbe... és mikor a fiút leeresztették öreg szülei és kis testvérei mellé, a 3-ik zászlóalj 4-ik százada sorlövéssel tisztelgett meghalt bajtársának .
...És azóta ötvenegyszer virágzott sírja fölött az akác ... telehintette fehér virággal... és ma kivirágzott az én szivemben az emlékezet és telehintem őt virággal ...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE