Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Babits Mihály
Kártyavár
Keletkezés ideje
1923
Fejezet
31
Bekezdés
2034
Mondat
7199
Szó
76526
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
25. §. MELYBEN VASÁRNAP DÉLUTÁN LÉVÉN, SEMMI SEM TÖRTÉNIK
Partos bíró először felélénkült a sörtől és a szótól; maga is cselekvője volt már az újvárosi drámának, és éppen úgy hatott rá a Madár János megjelenése , mint a többiekre: mint az adutt ász megjelenése a kártyaasztalon.
De aztán álmos lett, s a szivar kiesett rosszízű szájából; az éjszaka katzenjammere most ütött ki rajta, zöldes zsibongás futott össze füleiben.
Egy csöpp étvágyat sem érzett, sőt valóságos undor fogta el az ebéd gondolatára; de már foglya volt a rettenetes tanítónak, aki ebédre hívta meg.
Akarat nélkül ment mellette az újvárosi utca bokáig süppedő, fekete porában.
- Minden összedől, majd meglátod, minden összedől! - mondta a tanító , egyetlen széles gesztusba foglalva felhányt kupacokat, meredő póznákat , vasárnapra félbehagyott építkezéseket.
- Vízművek, tisztviselőtelep , világítás, minden!
- Hogyan, a telep is? - kérdezte a járásbíró.
Rettenetes perspektíva tárult belső szeme elé.
Persze hogy a telep is.
Itt minden puffra épült, mindennek a tőkéje a polgármester személyes presztízse volt.
Minden összeomlik.
Mint Mátyás király halála után.
- De hát akkor mi lesz azokkal, akik befizették a pénzt?
- Egy sovány asszonyt látott Szakolcán, jajveszéklő szemrehányások csengtek a fülébe, ó , valóságos dráma, semmi sem marad, csak adósság!
Egy élet...
- Csak nem fizetted be?
- Hisz te mondtad, hogy mérget vehetek...
- Az tegnap volt: még te nem ismered Újvárost.
Itt semmi sem bizonyos két napig.
Keresztet vethetsz már arra a pénzre, barátom!...
Száraz, meleg szél kavarta meg a szenes port, elborult percre a vasárnapi nap.
Partos bíró érezte, hogy lesz tele szeme, szája az éles homokkal.
Csak egy pillanatra: aztán megint kisütött a tolakodó napfény; mintha még a nap is szemtelenebb lenne itt, mint másutt.
- Ne búsulj, barátom - vigasztalta a bírót Kovács Endre.
- Majd szerzek én neked üzletet, olyant, hogy duplán visszanyerhetsz mindent!
Ki esik kétségbe Újvároson?
Itt egyik napról a másikra fordulhat a kerék.
Azért, hogy én szegény vagyok?
Holnapra talán milliók vándorolnak a zsebembe, milliók !
Barátom, ha te tudnád, mik az én terveim!
Társam lehetsz egy olyan üzletben...
Csak ki kell nyújtani a kezedet, barátom!
Ó, üzletek, kocka, öngyilkosság!
Partos bírónak Ampenszán jutott eszébe, a kárpitos és temetőigazgató, akinél meg vannak rendelve a bútorai, fizetni kell; ki tudja, honnan veszi ezt a pénzt is?
Milliók?!
Úgy érezte magát , mint egy bűnös játékos, iszonyú esélyek között, mint egy szegény Macbeth , hozzá nem illő, elbírhatatlan tragikumban.
Madár János polgármester asztalnál ült családjával, úrias és diszkrét ebédlőben; az egész család hallgatva kanalazott.
Madárné lopva nézett olykor férjére, akinek arcából semmi jót sem olvasott ki.
A családfő dühös volt és ingerlékeny.
Géza, a nagy fiú, alig várta, hogy vége legyen az ebédnek : futballmeccsre készülődött a strandhoz.
Egy pillanatra elkalandozott gondolata egész az estéig, amikor a meccs után együtt maradt barátaival : röhögött magában, mert egy hecc jutott eszébe, amit egyszer este csináltak az utcán...
A fülledt és nagyszerűen erkölcstelen újvárosi utcán...
Milyen paff volt a rendőr, mikor megtudta, hogy a polgármester fia!
- Apa - szólt egyszerre -, igaz, hogy ma este nem fognak égni a lámpák?
A lámpák?
Már hogyne égnének?
Ki adna ilyen ostoba pletykákra?
A polgármester nagy fölénnyel intette le fiát, de kellemetlen bosszankodással: Rubinek urat látta magában, a villanyos társaság emberét, kis bőrtáskájával, amint " azonnali törlesztést" követel...
És hallotta a Svarc Jenő éles hangját : " Közbiztonság Madár János alatt !"
Mi lesz, ha a város csakugyan sötétségbe borul?
- Megkapta azt a levelet... amit az a hölgy hagyott itt? - kérdezte férjétől Madárné.
Igen, most már zsarolják is...
Önkénytelenül a zsebéhez nyúlt, ahol a furcsa levél volt.
Iratok Bontóéktól ?...
Ezek is most kerülnek elő, őt kompromittálni?
( Persze, neki akkor pénz kellett; és semmit sem vetett meg , hogy előrejusson.
Ki vethet követ rá ?)
Csel ez, vagy valóságos zsarolás ?
Este itt és itt - a bérkocsiállomásnál - ennyi meg ennyi pénzt...
Szépen van neki pénze...
Itt csak a bátorság segít - reszkírozni - rendőr, razzia ... megmutatni, hogy ő nem fél a leleplezéstől.
" Ma éjjel nagy események fognak történni Újváros sötétében ..."
A sötétről is tudnak?
Ki írta ezt a levelet ?
És elképzelte a szögletes, nyomtatott betűket utánzó aláírást: Briliant .
Igen: nagy razzia... a pater patriae póza , aki fellép végre Catilina ellen!
Ha gyorsan és bátran cselekszik , megnémíthatja a vádakat.
Aztán a fáklyásmenetre gondolt, Hirschfeldre és megint a villanyos társaságra...
Elmenni Hirschfeldhez?
Mindennel törődni , mindennel!...
Kerbolttal...
Győzni kell!
És segíteni kell őt mindenkinek!
- Eltaposom - mondta magában, maga sem tudva pontosan, hogy mire.
Kerbolt vadászpuskáját akasztotta vállára.
Úgy érezte, egyedül kell lenni , nincs ereje beszélni senkivel a világon, még a feleségével sem.
Ilona kijött a zajra, de csak közömbös szót mert ejteni.
- Hova megy?
- A szigetre.
Legalább az ebédet megvárná.
De Kerbolt nem felelt.
Töltényeivel babrált, és nem nézett az asszonyra.
Átnézett a szomszédba, ahol a betörés történt; s valami följajdult belsejében.
Ó! elviselhetetlen gondolat!
Közömbös emberek elé állni majd, rendőrség elé, tanúnak, felelni kérdésekre, elmondani a tegnapi éjszakát, hogy mindenki megsejthesse küzdelmeit...
Elfogta a menekülés ösztöne, nem is a sziget felé ment, mint mondta, mert az első lépésnél elborzasztotta a gondolat: hajók, kémények, por, széntörmelék , zsákok! és a készülő vízművek, érccsövek, kőkockák! és a gyárak a szennyes folyó partján, a Hirschfeld-gyár, a Klein és Fisch-féle festékgyár, amit büdös gyárnak hívnak! ezek közt átmenni, míg egy kis poros zöldhöz, sivár vízparthoz ér, amit az újvárosi jasszok vasárnap ladikozásokkal avatnak föl... és a sziget végén futballpálya.
Kerbolt megfordult, s a Rakoncai út felé ment.
Inkább a falun át és az erdőbe!
Az utcán már nem voltak járókelők, a kormos por leült, mint minden vasárnap kora délutánján, mikor pesti kávéházban lógnak az újvárosiak.
A Rakoncai út a Kossuth utca egyenes folytatása.
Az egyik oldalon elmaradtak lassanként a házak, a másik oldalon léniásan tartott még a sor, egy kiszámított és elszámított utca, öröm mégis , mert kilátás nyílt az üres mezőkre; egy-egy tűzfal ugyan vagy gyárkémény elszórtan bosszantott.
Túl a Dunán még hegyek is látszottak.
- Ma legalább a Vezúv se működik - konstatálta Kerbolt.
A Vezúv egy hegy volt, amely előtt és belemosódva egy gyárkémény látszott: rövidlátó szemmel a hegyet vélhetted füstölni.
A Vezúv vasárnapi munkaszünetet tartott .
Messziről előkerült sovány fákkal, őrsök gyanánt az erdő.
- Alázatos szolgája, tanácsos úr! - érte utol egy hang.
- Vadászni, vadászni ?
- Száraz köhögés nyomta el a kérdést.
- Ó, bizony, gyönyörű időnk van, egy kicsit meleg bár; de hát a természet, a szabad természet, ugyebár!
Az erdő !
Bizony, ha az újvárosiak tudnák, hogy mijük van!
De hát ezeknek nincs érzékük, kérem.
Itt a vasárnap, kérem, és senki se megy az erdőbe.
Én persze, kérem, én beteg ember vagyok.
Ha tehetném, egész nap ott kószálnék .
De hát ezeknek nincs érzékük, kérem.
Még az ifjúság is, tessék elhinni, én tanár vagyok, hát tudom: ezek a porba mennek, futballozni, kérem!
Igaz, volt egy banda, aki az erdőbe járt, és mi derült ki, kérem? mért bújtak azok a fák közé?
Hát kérem, valaki rajtakapta őket, hogy erkölcstelen játékot játszottak! életerejüket fogyasztották versenyt! mind megsápadt , elcsenevészedett, ahelyett hogy megedzett volna, kérem...
Hát erre használja az újvárosi ifjúság az erdőt.
Persze, a levegő megfertőzi őket, nem csoda , és a tanáraik, tessék elhinni, magunk között mondva, ezek mind kiváló emberek lehetnek, azok is, hisz a kollégáim, nem mondhatok róluk rosszat , kérem, de az újvárosi dolgokkal keveset törődnek ezek, kérem, mind Pest felé gravitál ez, Újvárost csak Pest előszobájának tekintik, alig várják, hogy az órát lecsöngessék, kérem, ugornak villamosra, legtöbbje Pesten is lakik , délután ingyen se látni Újvárosban őket, nem vesznek ezek részt itt semmiben, tegnap is ez a koncert, kérem, mégiscsak művészi dolog, egyetlen helybeli tanár sem volt jelen, kérem, ez szégyen ám, én, kérem, beteg ember vagyok, nem járok sehova, de kérem, illenék, hogy a tanárság aktív részt vegyen a város életében.
Most is ez a hajsza a polgármester ellen!
Kérem , Madárra sok mindent el lehet mondani, de mégiscsak ő virágoztatta föl Újvárost, és a gimnázium is, kérem, az állami gimnázium (mert ez a Kárász-féle, ahol pénzért adják a matúrát, csak nem nevezhető komoly iskolának ?) neki köszönhető.
Azelőtt a fiúknak, kérem, Pestre kellett bevillanyosozni, nem is említve a régi időket, mikor még gyalog jártunk Pestre, kérem, naponta kétszer, a gimnáziumba, magam is: nagy szükséglet volt ez!
Igaz, érdeke volt neki is benne, mert fia van, azután meg tudjuk , micsoda városi hatalmasságoknak kellett evvel eleget tenni.
Addig nem volt Újvároson gimnázium, míg ezeknek a gyerekei föl nem cseperedtek: velük cseperedett a gimnázium, osztályonként, "fokozatos fejlesztéssel ".
De mégis , ami igaz, igaz, ez a hajsza - mit tetszik gondolni?
Mert kérem, a tanácsos úr ebben valóságos orákulum, nemcsak annál a szoros viszonynál fogva , amelyben a polgármester úrral állani méltóztatik, hanem egyúttal annál a feddhetetlen becsületességnél és sziklaszilárd jellemnél fogva is, amely Újvároson közmondásos s amely hogy úgy mondjam, a mi egyetlen büszkeségünk és klenódiumunk...
Partos bíró Kovács tanítóéknál ült, fülledt és szomorú szobában, és már mindent megevett, ami megehető.
Kínáló szavak és unt válaszok gyüremlettek fülében-torkában - a sovány háziasszony tüntető önfeláldozással kínálta , mintha azt mondaná: "Én egy szegény, beteg asszony vagyok, és a férjem vendéget hitt nekem, holott magunk is koplalunk, és cselédem sincs éppen, de azért én kiteszek magamért, mert tudom, mi az illendőség - tessék csak , tessék még, kedves bíró úr !"
Rettenetesen cikóriás kávé és egy istentelen szivar íze, melyet pedig Kovács Endre hangos aplombbal hámozott ki egy fenségesen zörgő aranygyűrűből - nyilván egy perccel előbb a szomszéd szobában maga húzta rá ezt a hencegő cingulust - szédítették az álmatlanságba úgyis belevásott fejét.
Az öt vékony leány szótlanul és rejtett villogásokkal ült az asztal végén, és kiszolgálás ürügye alatt folyton fölugrálva, az ablakon próbálgattak ki-kipillantani, mely a földszintes ház udvarára nyílt.
Apjuk feléjük intett a bírónak.
- Mit viszkettek már itt?
Hogy izgatja őket az a rossz nő!
Tudod, kit lesnek ezek?
- Kicsodát?
- A Takács Jucit.
- Azt a színésznőt?
Aki tegnap a koncerten ...?
- Azt, azt!
Tudod, színésznő szeretne lenni ez is egytül egyig, a Máli jár is az akadémiába...
Lesik, mikor megy végig az udvaron, miféle toalett lesz rajta.
Partos kinézett az ablakon, piszkos udvart látott, hátul jellegzetes deszkabódékat; alacsony műhelyt, kopott küszöbbel és törött ablakkal, TRAUB MÓR CIPÉSZ - szólt egy szennyes tábla.
- De hogy kerül ide az énekesnő?
- Hogyan?
Úgy, hogy itt született, barátom!
A Traub suszter lánya! s ma az apjánál aludt, mert Hirschfeldékhez van híva ebédre!
Ugyan fölvitte a dolgát: Magyarország egyik leggazdagabb emberénél eszik.
Újvároson minden lehetséges.
A plébánossal eszik egy asztalnál!
- A plébánossal?
- Ketykóval, az újvárosi plébánossal; az minden vasárnap ott zabál.
Tudd meg , hogy nálunk még plébános is csak az lehet, aki a zsidókkal bratyiz .
Különben! amilyen plébános ez!...
Csak én lehettem oly marha; pofozni szeretném magam, ha eszembe jut, igazgató volnék ma, ha nem hagyom megijesztetni magam ettől a Ketykótól, mint valami mumustól!
Története van annak, barátom: itt minden panama... - és belefogott a történetbe, még az átlumpolt éjtől rekedt hangján.
Partos rá se figyelt, a zöldes zsibongás orgiát ült a füleiben, lelke mélyéről eltűnt a diadal, s valami kábult aggódás foglalta el helyét az ebéd utáni bamba lomhaságban.
Asszonysápítozás, lányvihogás cifrázta a szoba ételszagát, mint az olcsó csipke a zöld, kopott és rossz rugójú kanapét, a tanító élete düheit mesélte, nyomott irigységek sárgultak a szivarfüstben, a történet a jelenig ért, a jövőbe siklott, kéjelgett, ijesztett...
Madár János bukni fog; de jaj, mi lesz a tisztviselőteleppel?
Mi lesz, ha Partos pénze odavész?
- Ne búsulj, pajtás, itt semmi sem komoly! - vigasztalt a gazda.
- Egy kis búkergetőt!
Na dehogynem! pompás törkölyöm van!
Mit? hogy ittál a polgármesternél?
De nálam még nem ittál, barátom! a találkozásunk örömére !
Nagy ünnep ez! mikor két ilyen régi barát találkozik!
Nem szabad búsulni ! bízd csak rám, barátom!
Itt semminek sincs jelentősége! pénz az nem számít ! - mondta, meghazudtolva a sivár bútorzatú szobát.
- Olyan üzleteket fogunk csinálni...
Ebben a pillanatban egyszerre irtózatos reccsenés hangzott, s pokoli zene robbant.
Mintha egy egész Lucifer bandája, repedt hangszerek és rekedt torkok sivítanának föl, s robogó vonat vagy recsegő teherkocsi lármájához hasonló lárma volna a kíséret: saját szavát sem hallotta az ember!
A szomszéd lakásban, nyitott ablak mellett, a gramofon szólt!
Igazi újvárosi zene volt ez, egy újvárosi vasárnap délután! rikított, sikított, ordított !
Vágyak, unalmak, aggodalmak feszítették a fülledt, kis szobát; mit lehet tenni Újvároson vasárnap délután?
A lányok hisztériás cigarettákat rágcsáltak: mért nem jön már az a Takács Juci?
( Hirschfeldéknél hatkor van az ebéd, franciásan.)
A lányok már szökni akartak, önálló nők voltak , hivatalba jártak, akadémiába, nem szokták meg az otthon gubbasztást!
Az egész család gyűlölte otthonát, unta a kényszerű együttlétet.
A tanító a Vnuk-kocsmára gondolt (hol vasárnap estjeit tölteni szokta); az asszony élete robotjára, a lányok vásott, vasárnapi flangálásaikra, Partos, szegény Damoklész, már semmire (de ez a semmi is rosszízű és aggasztó volt ).
Végre előkerült a szó, mely föloldotta a hangulatot:
- Mozi!
Moziba kellene most menni!
- Nem kapunk jegyet - aggodalmaskodott a bíró.
- Vasárnap van.
- Bízd csak rám, barátom!
- S Kovács már vezette a menetet.
- Mindenhol van nekem protekcióm!
- S amint kivonultak az udvarra, a gramofon rekedt hörgéssel adta ki lelkét a szomszéd ablak mögött, s éppen ebben a pillanatban libbent át a sáros kövezeten s el mellettük, Takács Juci, pesti primadonna, merész toalettben, mint kéjek és romlott Alexandria, illatos szemérmetlenség a sivár udvar hátsó deszkabódéinak szegény szemérmetlensége felől: ezekben az években öltöztek legvakmerőbben a nők.
- Ez bizony úribb ebédet kap - tette rá megjegyzését a tanító.
- Ott nagyban rázhatják a rongyot: de az egyszerű háziasság és barátság mindent kipótol...
Ilona, Kerboltné, az ablaknál ült, s látta, mint annyiszor, a polgármester fogatát robogni Pest felé: mindig vasárnap délután szoktak találkozni.
Madár akkor ért rá.
Ilona felállt, felöltözött, engedelmesen a megszokott jel előtt, meghajolva a férfiakaratnak, mint egy szegényjószág, és menekülve is , mert borzasztó feszültséget érzett a levegőben.
Úgy ment, mint aki segítségért megy: férjére gondolt, aki elhagyta, szótlan s vállán a puskával.
Hisz máskor is elbolyong vasárnap: de ma olyan különös volt minden!
Nem tudta, mitől, csak félt.
S ha a tegnapi beszélgetésükre gondolt , valahogy magát érezte bűnösnek...
És hol járhatott Gyula az éjszaka? aki soha estén túl nem tette ki lábát.
Ma még nem beszéltek.
Igaz, ő sem akart ; adta azt, hogy nem kíváncsi semmire!
De most, ha a mord, puskás férfiúra gondolt, megbánta már.
Régi félelme ez: oly nem természetes a gyáva és fürge Újvárosban ez a komor, puskás ember!
Aki méghozzá csak elméleti vadász; mert sohase hoz vadat!
Sajnálja, és futni hagyja őket!
De hát akkor minek kezében a puska?
Ilonának rémképei voltak: s futott az egyetlen emberhez, akiben bízott, akit erősnek és nyájasnak érzett, futott Pestre (sohsem találkoztak Újvároson ).
A lankadt délután középső óráiban kicsit enyhült a villamos forgalma, úgyhogy Kerboltné ülőhelyet kapott.
Újvárosi embernek nem oly hosszú utazás ez, mint annak, aki csak kirándul ide.
Az ő életének egy nagy része úgyis villamoson , vasúton folyik le; korzó, randevú ez; s a pesti villamos épp familiáris .
Ismeri az utat, tudja, hogy mindig mi következik: most a villanytelep , vasúti aluljáró, azután az enyvgyár jön, a városi jégüzem tócsája, s néhány kopott mező közepén meredő ormótlan tűzfal után újra gyárak: ez Pest.
Számon tartani már szórakozás.
De ki szokhatja meg a temetőkerítést, hogy ne legyen hosszú?
Végtelen, végtelen kőfal mögül meredő keresztek: tíz, tizenegy , huszonhárom, huszonnégy... és külön a koleratemető.
Ilona éppen szemben ült .
Ó, így lehet csak Újvárosból ki- vagy bemenni: a temető mellett!
Ilona emlékezett, hogy éveken át olvasta újvárosi lapok hasábjain ezt a címet: A TEMETŐKERÍTÉS, valami panamahistória révén, mely ennek az építésénél folyt...
Oly végérhetetlen ügy volt ez, mint amily végérhetetlen maga ez a temetőkerítés.
Ilona útitársait kezdte nézni.
Mellette egy leány valami rikítóan pikáns könyvet olvasott, s magasan keresztbe vetette lábait, a szemközt ülő suhancok gyönyörűségére, akik az Angolparkba igyekeztek, és a pofozógép mellett kivívott hőstetteikről társalogtak.
A villamos zsibbasztó zötyköléssel, sivítva befordult az aluljáróba.
Sötét és penészes hűvösség csapott itt homlokon, a leány leemelte szemét a könyvről, a suhancoknak csak arcélük látszott...
Az újvárosi vasárnap délután nagy eseménye a futballmeccs: s aki nem megy Pestre, a szigetre tódul.
Géza, a polgármester fia, ott állott három-négy más nagy fiú társaságában, egy fabódé árnyékában, melynek falai ocsmány szavakkal és rajzokkal voltak telefirkálva.
Iszonyú hőség volt; a téren szünet és nagy szó vita lankadt, posványodott, játszók és bírók közt : " Szabálytalan !"
" Kiállni !"
" Anyjuk profik !" - hangzott el idáig.
A publikum elvesztette az érdeklődését.
A fiúk azzal szórakoztak, hogy egyiküket, egy csontos, vékony kamaszt, a Balázsy főjegyző fiát, aki nagyon szemérmes fiú volt, ugratták a deszkára mázolt trágárságokkal.
- Nézd, Pista, itt van a neved fölírva, P. I. - kiáltotta az egyik, egy éretlen eleganciával öltözött cigarettás nyegle, Tőkéssy Laci, a volt képviselő fia.
- Vagy ez más betűkkel végződik, ó, pardon!
- S kórusban röhögtek.
Pista vörös lett, s hebegett.
Balázsy főjegyző annyira meg volt győződve Újváros romlottságáról, hogy a fiát minden szellőtől elzárta, otthon neveltette, s ha kiment, minden lépéséről számot kellett adni.
A fiú úgy nőtt fel, mint egy szűz lány, üvegházi növény, keveset tudva, annál többet sejtve, félszegen; s ha néha kiszabadult - csak a legjobb társaságban, mint a polgármester vagy a dzsentri Tőkéssy fiával -, suta lelkét éppen úgy nem tudta hová tenni, mint a kezét-lábát...
- Hű, az anyja Straszi! - kiáltott egyszerre Madár Géza, egy játékosra irányozva a figyelmet, aki a polgári életben a Strasser névre hallgatott.
- Ez megadta a vizesnyócasoknak!
- Strasser az UKA (Újvárosi Kereskedelmi Alkalmazottak) csapata ellen játszott.
- Szorítsd, vizesnyócas! - kiáltott Géza, teljes lelkével a játékra veszve: meg sem lehetett ismerni a kimért úrifiút, aki otthon és apja jelenlétében oly szertartásosan illedelmes tudott lenni.
- Á, arany fiatalság, szórakozunk, szórakozunk? - lépett hozzájuk egyszerre Svarc Jenő, újságíró, aki szeretett jóba lenni a polgármester fiával.
- Hallották már a nagy újságot?
- Mi az, Svarcikám, afrikai sötétség, Briliant, betörések, Arséne Lupin Újvároson?
Záklyásfene, a sötét ellen, ötér?
Tudom én, Svarcikám, hogy pikkje van az öregemre, de vigyázzon rá, én mondom magának: az öreg ebből is kimászik.
- Schmarrn! - mondta Svarc Jenő mosolyogva.
- Képzeljék csak, az imént nekem fut egy srác, kezembe nyomja ezt a paksamétát, és azonmód elszalad...
Most, itt, ebben a pillanatban .
Gratulálok, Géza, az apjához: ez már magas foka a dicsőségnek.
- A csomagon , rossz detektívregényekből eltanult módra, újságból kivagdalt betűkkel , szeszélyes kuszáltságban volt olvasható (nyilván nem az előkelő Briliantnak , hanem tanítványainak stílusában):
- Tyű, az anyja, fekete szervezet! - kiáltott föl Géza.
- Megmondjam apának?
- Felesleges!
Magam beszélek este vele.
- Nem tudom, otthon lesz -e.
- Otthon - felelt az újságíró.
- Telefonált a rendőrségre, és rendőröket kért maga mellé, estére, a kocsiállomásra, mert valami fenyegető vagy zsaroló levelet kapott délben...
No, és most ez, nem érdekes?
Ott leszünk, én is ott leszek! - tette hozzá, önelégülten kéjelegve jólértesültségén.
Partos bíró azonban a moziban ült, egy óriási moziban.
- Ekkora mozi Pesten sincsen - mondta a tanító.
Színháznak épült ez, mozi lett belőle; s most végre - amit színház korában sose tudott elérni - megtelt zsúfolásig.
A tanítóéknak székeket raktak be , valami festetlen hokedlikat, s Partos kényelmetlen és izzadva nézettelőre-hátra.
Micsoda granárium!
Hőség , hőség és bűz!
Az első sorban ingujjban udvarolt egy ifjú; kövér, izzatag asszonyok terpeszkedtek mind famíliástul; lárma volt, egyik sorból a másikba két-három renden is társalkodott át a publikum fesztelen, míg Nándi, a gépész, ülve hátul a magasban, furcsa, háromlábú székén, vigyorogva és lekiabálva, nem is ingujjban, hanem mészárostrikóban a meztelen bőrén , pörgette végig félfényben a reklamográfot.
A tanító hátranyájaskodott egy ellentengernagyi egyenruhában pompázó, nagy hangos úr felé:
- Tűzoltó-alparancsnok - súgta Partosnak maliciózusan -, eredetileg asztalosmester: műhelytüzekben szakértő!
Azért tart egyenruhát, hogy moziba mehessen ingyen - tette hozzá.
- Startolsz holnap fizikából? - kérdi egy éles diákhang, valahol előttük.
Máshol nyugodtan szalonnáztak, maguk közé téve a számozatlan székre a zsíros papírokat.
Máshol murizó hang kiáltotta:
- Le a szidivel! - s egy kalap leröpült, egy dühös szem hátra villant.
- Kenj oda neki öt ruppóért! - zengett már a szomszédi tanács.
Csattanások között pörgött a reklamográf.
Örülök a kerékpárnak, mert Kellnertől való .
Egy asszony verte az urát a vásznon: Nem megmondtam, máshol ne vásárolj , mint Kohn és Friednél, Hunyadi út 105.
Egy öreg ugrott föl, ferencjóskában , frissen mázolt padról: Így jár, ki festékét nem itt és itt szerzi!
Ah, omló kövek, zuhanó gerendák: Látja, mért nem vett Bergmann-cementet?
Most összedűlt a ház!
Mintha gerenda, kő, mind a szegény bíró fejére szakadna.
- Újvároson semmi sem biztos: hogy épülnek itt a házak, barátom! - súgta a tanító.
" Bár dűlne le a mozi, s temetne maga alá! - gondolta Partos.
- Mi lesz holnap ?!"
A tűzoltó-alparancsnok cigarettára gyújtott.
A vásznon cowboyok kergetőztek, detektív szögezte revolverét, egy szép nő villant ki úszóruhában, meztelen combokkal.
" Este a festőékhez! - gondolta Partos.
- Ott lesz az igazságügy-miniszter szeretője !"
- Szünet és rövid fény : előttünk egy zsidó asszony nyaka csöpögött a zsírtól.
- A lányok megszöktek! - konstatálta Kovácsné, síró hangon.
- Azt mondják , ezt már látták.
- A mozi előtt most állt a "csibekorzó ": oda szöktek a tanító lányai.
- Hadd szórakozzanak! - mondta Kovács.
- Múlik a fiatalság, s pénztelen leánynak mit adhat az élet?
A Régi Kőhöz címzett vendéglő Újváros és Rakonca határán áll: itt látták Kerboltot ozsonnatájt.
Újvárost és Rakoncát a vasút választja el.
Ott, a széntörmelékkel elegyes por között, kopik a Régi Kő, egyik oldalára RAKONCA van írva, a másikra PEST.
Maradvány Turteltaub előtti időkből, mikor még Újváros nem létezett!
Itt szaladnak, mondják, az újvárosi ebek a síneken át Rakoncára a sintér elől, kinek oda már nem terjed hatásköre.
És itt még a régi vendéglő, amolyan "egyet szuszannó, egyet melegedő, egyet faló, egyet hörpentő stáció ": Újhegyi festő ült benn, sörnél és poros lombok alatt , menekülve szokás szerint otthonából, mely nappal a gazdag Gruber pék, az após háza volt, s csak este, ha vendég jött, szorult az öreg dohogva az úri társaság elől a mellékszobákba.
Újhegyi egész délutánokat ül a Régi Kőnél : nem tétlen, de nem mint festő működik ilyenkor.
Egy repülőgépen dolgozik , mely saját találmánya.
Leül, iszik egyet, letenyerel, homlokára üt, Heuréka !
Zsebébe nyúl, elővesz egy csomó csavart, drótokat, fúr, farag, pörget , szelepeket, kerekeket: így érte őt Kerbolt.
Csakhogy Kerbolt külön asztalhoz ült.
Letámasztotta puskáját egy lámpatartó faoszlop mellé, bort kért , szótlanabb volt a szokottnál is.
Már megjelenése feltűnt a festőnek: azelőtt sose látta még bor mellett.
Megpróbált ugyan beszélgetni vele!
- Közeleg a megoldás! - kiáltott át hozzá.
- Politika, városi ügyek: az vurst!
A tudomány fogja megoldani a városok problémáját, a kultúra! nem ám a politika! tanácsos úr.
Tessék elképzelni, ha egyszer olcsó masinák fogják szelni a levegőt...
A közlekedés bliktri! a centrumok közelsége bliktri!
Mi szükség akkor Újvárosra?
Minek élni ember ember hátán, mint a disznók ?
Mehetne ki-ki a nőjével vagy a nőivel erdőbe, paradicsomba.
Gondolja csak , az egész föld egy szabad paradicsom.
Persze, nevetnek, hogy masinákon kotlok.
Az kell, hogy zöld fákat pingáljak nekik, quantum satis: mert buták!
Azt se sejtik, az a tájkép mért szép nekik; mert idáig vannak a várossal!
Fák és zöld kellenek! természet ! meztelenség! akt! paradicsom!
És nem tudják, hogy azt majd a masina hozza meg nekik! a jövő században!...
Kerbolt nem szólt semmit, elgondolkozott, fogta a puskáját, és szórakozottan , fizetés nélkül ment ki Rakonca felé.
Újhegyi még látta a kertésznevelő nagy üvegházai mentében, amint fogadta a francia főkertész köszöntését (akivel , nagy virágkedvelő lévén maga is, ismeretséget tartott fönn ), s fellépett a hídra, mely a vasút fölött viszi át Rakoncára a villamost.
A faluban is látták, Rakoncán, melankolikusan ment a főút szederfái alatt a porba tiprott fekete epreken: elgondolva talán, hogy ez a falu is Újváros lesz immár ...
Villamoscsikorgás vegyül a tehénbőgés közé, panamákról beszélnek a legelők körül, villák épülnek a határban, óriás műteremablakokkal, üvegbolt nyílt egy emeletes házban, a pancamárik üzleti alapokra helyezkedtek, s szinte idegenül érinti a fület a régi jó aó-s dialektus:
- Maari te, hocca ide azt a kaszaat, havvaagom meg szamaar derekaat, mind leraagja ezt a fiatal hajtaast!
- Szépen viszem én azt oda magaanak! - felel Mari jó újvárosiasan.
Az ősi , fekete guba, piros hajtóka, mely a hunoktól való leszármazást bizonyítja (a magyar törzsek, mint a megyeri, Árpádé, ma is fehér gubát vesznek ) , kiveszőfélben van; selyemharisnyát hordoznak a kofák.
Vasárnap délután lévén, a kocsma előtt folyt a tradíciós játék, de a cigány a Kis pofám !- at húzta, s a leányok bosztont és tangót táncoltak.
A villamos-végállomásnál , ahol már a falu is végződik, s ahol gigantikus szanatórium épült legújabban , idült alkoholisták számára, egy elkésett, kövér pancamárit tessékelt éppen le a kalauz:
- Szálljon le, néni, nem látja, hogy itt a végállomás?
A túlbuzgó néni, aki nagy pénzéhségében vasárnap is bevitte fölhígított tejét a városba, nyakába kötött ormótlan bugyrával s az elül lógó nagy tejeskannával nehézkesen kászolódva le a lépcsőkön, hamisítatlan újvárosi szóviccel felelt:
- Nem szaallok én, hogy szaallnék? nem vagyok én madaar...
Szaalljon az újvaarosi polgaarmester...
Egy banya söpörte a veszteglő villanyost: a kalauz tréfásan udvarolt neki , miközben a parasztkölyköket hessegette onnan.
Egy pimasz letolta nadrágját , úgy mutatta naptól nem barnított részét.
Egy nagyobb suhanc egy lányt szólított meg:
- Maari te, mit csinaal a rakoncai bíró?
- A lány tudta a viccet, milyen bika és basa Rakonca bírája, s nem restellte megelőzni a durvaságot:
- B... az anyaadat!
Valami művész ült messzebb az erdő felé, nagy állvánnyal, ládákkal, s festette az erdőt.
Idébb bérház épült, Rakonca legelső bérháza, két emelet , nagy, modern ablakok.
Kerbolt az erdő felé fordult, letaposott füvön, üres sörösüvegek, szardíniásdobozok, zsíros, gyűrött papirosok között.
Jobbra a gróf Rátóti uradalmi épületei kezdődtek.
Itt is messze már a régi , patriarchális kor, mikor az öreg gróf igazságban és rendben tartotta a vagyont: s a nem egészen tisztakezű jószágigazgatót béresekkel rakatta ki az országútra.
Ma már nem megy úgy, s tele is van panamahírrel a gazdaság.
Az új gróf szocialista vezérekkel tárgyal, és modern politikát csinál ...
Aközben gyár épül a grófi birtokon is, a Hirschfeld-érdekeltség részvételével.
Bizonyos - a következményekből meg lehet ezt állapítani -, hogy Kerboltot két dolog foglalkoztatta ezen a nagy lelkiismeret-vizsgáló sétáján: mert nem felelős -e mindezért, amit lát?
A Madár János politikájáért, melynek nagyszerű és ellenszenves hatásait mindenütt érezhette?
És ha a kártyavár összeomlik - nem felelős -e ő azért is?
Mert oda állt, ahova nem való, s ha azt tette, amit karaktere súgott, vétenie kellett az ellen, amit helyzete parancsolt.
Hirschfeldre kellett gondolnia, az ellenségére...
De nagyobb ellensége volt: a genius loci, aki a Hirschfeldeket szülte.
Madár legalább következetes önmagához.
Míg ő már létével s ittlétével tragikus.
S ha Hirschfeld is elejti most Madárt, felelőssége kiélesedik - gondolhatta .
( Bizonyos, hogy Szulimán délelőtti megjelenése nagy benyomást tett rá.)
Mily alternatíva! mert ebben az esetben lelke parancsa volt cserben nem hagyni barátját.
S akkor mikkel kell megalkudnia! miknek a fedezője lesz!
Élete végső büszkesége megtörik.
Egy frázis maradt, s már tudta, hogy szalmaszál .
Ilyenféle gondolatok vihették vissza estefelé Újvárosba, a Hersei-féle fáklyásmenethez, ahova állítólag a Hirschfeld-gyár "éljenautomatái" is kirendelve voltak.
Csakugyan, már öt óra tájban sorba álltak a gyár udvarán a munkások.
Farkas mérnök kirendelte az alkalmazottakat.
Mind vasárnaposan kiöltözve jöttek : vörös kezek, melyek rolnis mandzsettákból kandikáltak ki; gyűrűk sötétkék zakó, stráfos nadrág.
Gyöngyházimitációs mandzsettagomb.
Csendesek voltak és komolyak: a forradalom hangulata volt ez, melynek előíze e félhomályos lelkek mindennapi csemegéje.
Nem csináltak ők lármát, mint az urak.
Hersei , akinek tisztelegni mentek, nem volt közelebb szívükhöz, mint Madár, akit abcúgoltak.
De ösztönük súgta, felhasználni minden alkalmat, ahol rontani és buktatni kell.
- Ebben a rohadt kapitalista világrendben.
Büdös itt minden.
Pusztuljanak a panamások!
Fel kéne gyújtani az egész városházát.
- Egyszer már úgyis fölégettük - szívta foga közt egy kurta pipás, vészjósló emberke.
- Ne mondja! - nógatta egy a többségből, akiket a világ négy tájáról szívott ide az életnek ez a szennyes új örvénye, Újváros, hogy soha többé meg ne nyughassanak.
A kurtapipásban fölvillant a régi kép: már gyűltek egyszer így...
Hideg téli reggel a régi, sárga városháza előtt kucsmában, bekecsben álltak a választók, s zúgott az üvöltés: "Le Madár Jánossal !"
És Babay főbíró összegezte: "Mivel más nevet nem hallok, egyhangúlag ..."
- Nézze, elvtárs, én nem mondom, hogy nem volt disznóság - magyarázta egy fiatal munkás.
- De nem személyről van itt szó, hanem a rendszerről: azt hiszi, ha mást választanak meg, jobb lett volna?
Szulimán, aki csoportról csoportra járt, helyeselt ennek.
- Azt mondják, hogy Kerbolt tanácsos...
- Ugyan, elvtárs, aki egyszer abban a kapitalista légkörben ül...
Hálát adok a sorsnak, hogy nem születtem a kizsákmányolók kasztjában.
Farkas mérnök kérette Szulimánt.
Szulimán vezérnek érezte magát, holott csak egy szál gyufa volt, mellyel (kissé veszélyes) dinamitot vettek használatba .
Ez a hadsereg zsibongva várt soká.
Farkas átment az öreg Hirschfeldhez , " Ármin úrhoz ", ahogy itt nevezték.
Az még az irodában dolgozott öt óra után is, egész reggeltől.
Puritán létére egy tál aludttejből állt a lunch -e , ebédelni csak fél hatkor szoktak francia módon.
Maga az iroda is puritán volt, tömpe vaskályha, kimustrált, régi íróasztal, a telefon alatt a falra irkált számok; Ármin úr éppen a kagylót tartotta füléhez.
- Nekem nincs vasárnap - szokta mondani.
- A munkásaim szórakozhatnak, de nekem dolgoznom kell.
Farkas mérnök megállt, és tisztelettel várt.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE