Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jósika Miklós
Abafi
Keletkezés ideje
1836
Fejezet
38
Bekezdés
1313
Mondat
3234
Szó
53425
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
HATTYÚ-LOVAG
Tiszta és szeplőtelen .
Müller
A legérdekesb nemei közül az akkori lovagi gyakorlatnak volt a kelevézjáték, úgy , mint az több keleti népeknél s Európában mai napig a töröknél gyakorlatban van.
Hogy e kedvtöltést az erdélyi leventék Cristiernával s számos vendégeivel egész sajátságában megismertessék, annak külről is egészen keleti színt kívántak adni : huszonnégy serdülő lovag az első erdélyi családokból, a jelenlevő lengyelek közül a fiatal Szápia és Zamojszki s a német lovag Zobel kívántak benne részt venni.
Két csapatra voltak a vívók felosztva, kék- és veresre; az elsőnek Bethlen Farkas, a másiknak Bánfi János voltak vezérei.
Mindnyájoknak derekát rövid, hófehér, gazdagon s ízléssel arannyal hímzett rövid török ujjas födé, eredeti sállal derekokhoz övezve ; ezen felül hasonló fehér szövetből rövid, nyitott öltöny volt húzva, melynek vállain ujjak helyett szögletben végződő, aranybojttal ékesített szárnyai voltak.
Az első csapatbelieknek szárait kék, a másiknak veres, bő nadrág födte; lábaikra sárga topánka szorult, sarkantyú nélkül, melyet a széles arab kengyelréz pótla ki ; oldalaikon török, becses kövekkel terhelt, sarló alakú kardok függöttek.
A keleti veres süveget fejeiken hímzett patyolat folyá turbán alakban körül, melyre tenyérnyi boglár, mellé hófehér kócsagtoll volt tűzve.
Minekelőtte a játékhoz fognának, körüllovagolták a viadal terét kettenként, a legszebb s -nemesebb fajú paripákon, tigrisbőr nyeregtakarókkal; fejeiket s szügyeiket veres vagy kék, arannyal terhelt cafrangok, a csapatok színei szerint , lobogták körül.
Minden vívónak két egyszerű életlen fenyőbot vagy kopja-nyél volt kezében, hasonlóul a választott színre festve, két végeiket kék vagy vörös festékkel terhelt lapták foglalák el, úgy, hogy a talált helyet az azon maradó szín kitüntesse ; csak azon foltok tekintetvén sebeknek, melyek derékon felül a hófehér öltözeten igen tisztán lehetének kivehetők.
Megkerülvén a sorompók közti helyet, melynek a páholyok felőli oldalaiban több gyalog csatlósok állottak, számos, a fentebb írt módon elkészített kopjanyelekkel , leventéink kétfelé váltak, s a játék elkezdődött.
Körös-körül nyargalták szélsebességgel a tágas küzdhelyet; előbb egyenként kihíva egymást, később mindnyájan együtt víva.
Bámulatra méltó ügyességgel kerülték ki egymásnak kelevézeit, lehajolva nyargaló lovaiknak hirtelen kantárrántással más irányt adva, vagy a repülő kelevézt kifogva kezeikkel s rögtön visszarobbantva a támadóra.
A csatázók nekihevültek már, s lángoló orcáikon lobogott a kedvtöltés gyönyöre; a lovak magok is, melyekről darabokban szakadt a tajték, víg nyerítéssel s prüszköléssel látszottak a játék örömében osztozni.
- Ez szép volt! - mond a fejedelemné, az egyik éltes nőhöz fordulva.
- Zamojszki három kelevézt került ki egyszerre; Bethlen jeles lovag!
- Az idős nő helybenhagyólag intett a fejével.
- Nézd Bánfit - szólt Margit Gizellához -, már kettőt talált, s még tiszta.
- Gizella fojtva érzé leheletét; minden sebes fordulatra összeszorítá ajkait, vagy szemét födé el kezecskéivel.
Zamojszki s Szápia váltak ki a többeknek mindig apadó száma közül, nemcsak azon lélekjelenléttel, mellyel lovaikat azon pillanatban tudák oldalt vetni, midőn a néző már hitte, hogy a sorompókba zúzatnak, vagy azt odább sodorják magokkal; hanem oly ügyességgel is, mellyel mindeddig hófehér öltözetük folt nélkül maradott, bár sűrűn cserélt kelevézeik mindig találtak.
Már alig maradtak hatan a sorompók közt, s ezek számában még mindig sértetlen: Bethlen és Bánfi.
Mindazokat, kiknek derékon felül két foltjok volt, a harcbírák mint legyőzetteket kiidézvén a sorompók közül.
- A lengyel urak - mond a fejedelem - alighanem győznek e gyakorlatban; nekik a kopja s kelevéz kedvenc fegyverök.
- Bethlen, Bánfi és Tasnádi igen ügyesek e játékban - felelt Kornis a fejedelemhez fordulva.
- Kár, hogy Abafi nincs jelen, ő alkalmasint sokáig kétségessé tenné a viadalt.
- Csodáljuk - jegyzé meg Báthori hidegen -, hogy nemes gyakorlatokból kivonja magát , főként ha azokban némi tökéllyel bír...
Egy fiatal leventéről van szó - folytatá , Cristiernához hajolva -, kire sok panaszunk volt egykor, de aki, mint halljuk, nagyon megváltozott.
- Bizonyossá merem nagyságodat tenni - erősíté Kornis -, hogy csak különös baj tartóztathatja, vagy még megérkezik.
Én a tornán szeretném jelenlétét, mert abban alkalmasint nem kis dolgot adna a német uraknak.
Élénk viadal kezdődék most, s a szem alig kísérhette a nyíl szárnyain fellegként a nézők előtt elsuhanó lovagokat.
Egy lovag a kék színűek közül kapta a második foltot ; így a veres szín látszék győzni, melynek vezére Bánfi, s a lengyel Szápia és Tasnádi , egy csinos húszévű ifjú, kettőzött hévvel kezdék a veres Bethlent s Zamojszkit kelevézeikkel zaklatni.
Kis szünet lőn, s a harcbírák trombitajelére a nézők csak Szápiát és Zamojszkit találták sértetlen.
Ekkor jelent meg a sorompók előtt egy szép lovag; hattyúfehér ménjének homlokát s szügyét pompás ezüstcafrang lógta körül, s nyergét fehér farkasbőr takarta el.
Az ifjún fehér, ezüsttel hímzett dolmány volt, csillámló boglárokkal terhelt övtől körülkerítve, s hasonló színű nadrág födé idomos szárait.
Fehér, kerek süvegén hermelinprémmel hosszú, fénylő, fehér toll ingadozott, s vállain sűrű, gesztenyeszín hajhullámok özönlöttek.
Egy halk sikoltás hallék a Mikola-páholyból, midőn a deli levente a sorompókon által néhány ugrással a csatatéren termett.
- Te nem jól vagy, Gizella! - mond Margit a hátrahanyatló leánynak derekát átfogva.
- Ó, igen, igen - nyugtatá ez, alig hallhatóan rebegve -, nincs semmi bajom!
Múló szédülés csak, mindjárt megszűnik.
- Nem, kedves jó angyalom - mond Margit részvéttel -, ez a szemle nem idegeidhez való; nem mennénk -e haza?
Én elkísérlek.
E pillanatban vette Margit a fehér lovagot szemügyre, s gyanítván a Gizella sikoltásának okát, mindenképp igyekezett őt bátorítani, anélkül hogy vele sejdítését észrevétetné.
Gizellának szemei a gyönyörű ifjúra voltak szegezve.
Ő ily szépet, ily delit sohasem látott; úgy tetszett neki, mintha minden homályba borulna e méltósággal teljes lovagi alak előtt.
A jöttet első tekintetre csak egy ismeré meg az egész népes embertömegben, s ez egy Gizella volt; vagy azért, mivel Abafi ily fényesen sohasem jelent meg, vagy mivel őt itt senki sem várta.
Második, ki ráismert, de csak akkor, midőn a páholysor elébe ugratott, azon érdekes, keleti vonású ifjú volt, kit az elébb láttunk fűszín öltözetében; - s a harmadik Margit.
Abafi a fejedelmi páholy előtt megállván s tisztelettel meghajtván magát, úgy látszék, mintha megdöbbent volna.
Arca elsápadt, s újra hirtelen pír lobogta azt körül; lelkes szemeit a fejedelmi nőnek szeráfarcára függeszté, s állott mintegy elvarázsolva.
Úgy tetszett neki, mintha a köznapi élet űréből a mennyek fényének kapuiba tekintene, s nem képzelt örömök édje nyilatkoznék.
Amit képzete félig sejtett alakban, lényképként idézett föl lelkében, azt látta valósulva a gyönyörű, szelíd , szerény fejedelmi nőben, az egészen idegen s mégis oly ismeretesben - előtte: egy bálvány, kit nem imáda, nem szerete, nem becsüle, nem óhajta, kivel lelke olvadt egybe, ki elszívá őt önmagától, s magán kívül forrasztá idegen léthez és élethez.
Így állott ő egy-két percig szótlan, mintegy kiemelve önmagából s odabámulva egy ismeretlen életbe.
A fejedelem kérdő tekintetet vetett reá, kinek szótlan merengése különös ellentétben volt gyors, tűzzel teljes megjelenésével.
Végre Olivér magához tért, s szép, teljes hangján, szemeit mindig a fejedelmi nő andalgó vonásain legeltetve, jelenté ki, hogy a győztes lengyelek ellen az erdélyi kelevéz találó tehetségét vágynék kivívni, egy - kettő ellen.
A győztes bajnokok a viadalt csak egyenként fogadák el; Szápia kimenvén a sorompók közül, a Mikola-páholyban volt tanúja azon viadalnak, melynek következésén, a Zamojszki nagy gyakorlottsága ismeretes lévén előtte, nem kétkedett.
- No - mond alant a lócán Gúti Mózes szomszédjának, egy csinos polgári nőnek piros kerek arccal s galambszelíd tekintettel -, aligha a hattyúfehér paripából babos nem válik a viadal végével...
Mi a tatár - kiált fel, Orsolyához hajolva -, hiszen ez Abafi!
- Neje mosolyogva intett fejével igent.
- No, úgy a kopasz sógor6 jól hajoljon - folytatá a férj - nyergébe, ennek, hallom, kelevéze mindig oda repül, ahova küldik.
Azon csinos, fiatal férfiú, kit fűszín öltözetében vevénk észre az elébb, lejjebb lépett a hágcsókról, s a csatatéren a szolgálatra kész csatlósok sorába állott , néhány földön heverő kelevézt szedvén föl, élénk figyelemmel kísérte Abafinak minden mozdulatját.
Közel hozzá , éppen a páholysor bal végén állott egy tisztes öreg úr.
Öltözete előkelőre mutatott.
- A fehér lovag vagy igen bízik magához - mond a közel állókhoz -, vagy nem tudta, mit tesz, mikor ily hófehéren jelent meg a viadalra.
A zöld ifjú reá vetette nagy, sötét szemeit, s egy szerfelett nagy értékű tőrt ragadván ki kebléből: - Itt - mond - egy tőr, melynek markolatja felér egy oláh faluval; és ezen kard - folytatá, oldalán függő fegyverére csapva -, fölül rajta, két arany ellen, hogy Abafin egy folt sem lesz a viadal után.
- A fogadás könnyű - felelt az öreg úr mosolyogva -, ám legyen!
Jó lesz, ha előre ideadod fegyvereidet.
- Igen, igen! - erősíték nevetve néhányan a közel állók közül.
Azonban a viadal elkezdődött, s az azt bámuló embertömeg élénk részvéttel kísérte a két deli lovag minden mozdulatát; igen észrevehető volt azonban bizonyos részrehajlás Abafi iránt, mely sokképpen mutatkozott a nézők közt.
- Ah! - hangzott az egész nézősokaságon keresztül, ha Olivér kiröpíté kelevézét, mely mindig talált, de Zamojszkinak szerfelett ügyes mozdulatai miatt csak a lovat érhette; vagy ha a Zamojszkinak kelevéze az Abafi feje fölött sivított el, mélyen a homokba fészkelve magát.
Hősünk minden hajítását, minden fordulatát összes élénk biztatás követé.
A viadalt Abafi nyugton s egy helyen állva kezdé meg vagy inkább várta be.
Zamojszki villámgyorsasággal rohant neki, s alig kétölnyire hozzá röpíté ki az első kelevézt , melyet Abafi roppant oldalugrással kikerülve, a második feléje süvöltőt kikapá kezével, s egyet perdítvén rajta, visszarobbantá, s a Zamojszki lovát találta szügybe, ki hirtelen fordulattal, alig tenyérnyire a sorompóktól, kerülte ki a hatalmas hajítást.
Újra körül-körülnyargalták a tágas csatatért, s a zöld ifjú két kelevézt nyújtott Abafinak, míg Zamojszki is kettőt vőn által egy odasiető csatlóstól.
- Nem féltem Abafit - mond a fejedelem.
- Ez derék vívás!
A Zamojszki lovát két kelevéz érte már, az Abafié sértetlen...
Derék!
Ez derék volt! - mond újra a fejedelem Cristiernához, ki érdekkel kísérte Abafinak mozdulatait, s mint ilyen esetekben történik, ő is pártot vett, s mint látszék, az a honi lovag részére hajlott.
Igen szép jelenet volt a Mikola-páholysorban Szápiának lobogó tüze, mellyel a vívókat kísérte; az Abafi viadala szerfelett tetszett neki.
- Most - mond - Zamojszki találhatá derekát Abafinak, ha a másik kelevézt hirtelen utána hajította volna az elsőnek.
- Abafi győz - kiált fel Margit.
- Nézd, Gizella, a kék folt a Zamojszki karján ... most újra egy a derekán !
Gizella halványan, mint tetszholt ült némán; egy szót nem tudott szólani, csak keblének emelkedése mutatá a belső vihart, mely abban zajlott.
Olivér győzött.
Az utolsó összeütközésben magasan emelt kelevézzel rohant Zamojszkinak, s megforgatván azt, maga elébe nyújtá karját, hirtelen megrántva kantárát, hogy ménjének lábai mint leszegezettek gyökereztek a földbe; de a kelevézt ki nem röpítette.
Csel volt ez csak, melyet midőn Zamojszki hirtelen fordulattal ki akart kerülni: Abafinak nyílsebességgel repült egyik kelevéze karjára, a másik derekára.
Összes százszorozott "éljen !" harsogott körül; Zamojszki félrevonult a csatatérről, s lova, melyről tajték patakzott, fáradtan ereszté le fejét.
Még Szápia volt hátra, ki a Mikola-páholyt elhagyván, azon vidám, élénk gyorsasággal termett a viadalhelyen, mely a bátorban akkor legfeltűnőbb, mikor magához méltó vívótársra akad.
- Nem a legjobban áll fogadása, bátyám! - mond egy fiatal ember a fogadó öreg nemeshez.
- Még - mond az öreg - a nyerés csak fél; én Szápiára fogadtam inkább, ki, azt hiszem, győzend.
A zöld ifjú csendesen mosolygott magában.
- Még öt arany Abafira! - mond, erszényéből gondosan kiszedve öt velencei aranyt, mely akkortájban sok pénz volt.
Az öreg hallgatott, s a viadal elkezdetett.
Majdnem hasonló lévén az elébb leírthoz , a képzelőtehetségre bízom annak minőségét; csak azon megjegyzéssel kívánom azt segíteni, hogy Szápia mind lovának helyes forgatásában, mind a kelevézviadal minden mozdulataiban Zamojszkit jóval felülmúlta.
De mindemellett Abafinak sűrű csapásai s e viadalban nagy gyakorlottságából eredt biztos szemmértéke a győzedelmet részére hajlaták.
Szápia három veres jeggyel, melyek egyike szívénél volt, hátralépett a küzdhelytől.
Minden ember a magyar lovagra bámult.
Tisztán, mint a bércek hava, ő és lova, állt a győztes lángoló arccal s mégis oly nyugton.
Körültekintve a szem, három érdekteljes arcot látott öröm sugáritól elöntve.
A három arc birtokosát könnyű kitalálni.
Kis szünet után íjászok léptek a térre, s bámulásra méltó ügyességet mutattak.
A legjobb lövő azon szép keleti arcú, zöld öltözetű ifjú volt, kinek élénk részvéte az Abafi viadalában oly észrevehető vala.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE