Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Őserdőkön, tengereken
Keletkezés ideje
1894
Fejezet
41
Bekezdés
2007
Mondat
4765
Szó
123513
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
Kolosszusok nyelve.
Nemrégiben sokat vitatkoztak a tudósok a felett, hogy ha az elefánt a legokosabb és legintelligensebb állata a földnek, miért nem ezt választák az indvallás bölcsei az okosság jelképéül s miért szimbolizálja más állatalak az ősrégi sziklatemplom-maradványokon, minők Ceylon-szigetén és mind a két Indiában százával, ezrével állnak fenn az őskori müveltség tanujeleiként?
Hát egyszerüen azért, mert az ind mithológiában az elefántoknak az a nagy és szent szerep jutott, hogy ők tartják, a szent teknősbéka hátán állva , hátukon az egész földet és apróbb jelképezésekre nem forgácsolhatják szét e szent állatok alakját és a bennük megtestesült földfentartó eszmét.
Nagyobb bizonyitékot az embert megközelitő okosságukra nézve, ennél a hiedelemnél keresve sem lehetne találni.
Az ő nyugalmukra, okosságukra van bizva az egész föld s ha néha-néha, a hosszu állásban elfáradva, kissé megrázkódnak - ez a földrengés!
Aki huzamosan élt az Indiákon, vagy Ceylonban, a hol ezek az állatkolosszusok ugyszólván százával mozognak a városok és falvak mindennapi életében, az egy cseppet sem csudálkozik, hogy az ind mithológia ezeknek az eszére , okosságára és belátására bizta a világ fentartását, épségét, minden teremtményével együtt.
E könyv lapjain, már egyszer beszéltünk az állatok lelkéről, nyelvéről és okosságáról és sok, csudálatosan megdöbbentő szellemi élet-nyilvánulást soroltunk fel az egyes állatfajokról.
De minő végtelen ür tátong ezek és az elefántok között!
Eddig a majmot tartották az emberhez legközelebb állónak, alkatra és észtehetségre nézve.
A mi az alkatot illeti, ehhez kétség nem férhet, de a szellemi tehetségekben oly magasan áll az elefánt a majmok és a kerekföld összes állatjai fölött, mint az ember a majom fölött.
Az ősrégi ind bölcsesség remekét tette annak, mint lehet százados, ezredéves , egyöntetü és folytonos nevelés által az észt, értelmet, akaraterőt egy állatban annyira kifejleszteni, a mint ezek az elefántoknál az érzés , intelligenczia, gondolkodás és a hála érzetének társaságában nyilvánulnak.
A szeliditett elefánt attól a naptól fogva, midőn ura házába lép, nem állat többé, hanem meghittje, barátja az egész háznak, a "kivel" a szó szoros értelmében csevegnek, elbeszélgetnek s mint az elefánt megérti gazdája szavait, ép ugy megérti ez az övét s válaszol is gazdájának - mert az elefántoknak olyan kifejlett s gazdag nyelvezete van, mint egy állatnak sem a föld kerekségén.
Igaz, hogy e "beszédmód" csak egyes, rövidebb-hosszabb hangokból és hangmodulácziókból áll, de ezek olyan preczizek és mindig ugyanazok, hogy minden elefánt vezető kornak, vagy mahout csak ugy megérti mintha azok valóságos szavakban lennének kifejezve.
A hires Anquétil, Jacolliot, Rousselet és Skinner őrnagy évekig tanulmányozták az elefántok nyelvezetét és 160-nál több hangmodulácziót jegyeztek fel, melyek minden esetben egyet és ugyanazt jelentették és a legkisebb árnyalatig mindig egyformák voltak, akár egyfolytában, akár artikulálva hangzottak, az érzelmek kifejezésére pedig, minők az öröm , ijedtség, meglepetés, harag vagy fájdalom - a fenti százhatvantól egészen eltérő hangokat adtak.
Jacolliot és Skinner évekig laktak egy dúsgazdag benszülött kereskedő házában, kinek száznál több, munkára és teherhordásra használt elefántja volt.
Ez maga is nagy természetbarát lévén, különös előszeretettel tanulmányozta ez állatkolosszusok szokásait s természetét - és nyelvüket három kategóriába osztotta:
Az első osztályba a szájból jövő gége- és orrmányhangokkal kevert árnyalatokat osztotta és 98 modulácziót különböztet meg, melyek mindig változatlanul egyformák maradnak.
E hangokkal szokott urával s gondozójával ( mahout) beszélgetni és ezekkel kéri eleségét, italát s egyéb szükségleteit vezetőjétől (kornak) az utban.
A második kategóriába az ötvenkét modulácziót számláló, trombitaszó forma , tiszta orrmányhangok tartoznak melyekkel haragját, figyelmeztetését , hivását, jöttét, stbi jelenti.
A harmadikba pedig csupán a 15 moduláczióból álló tiszta gégehangok sorolhatók, melyekkel pillanatnyi érzelmeit, örömét, fájdalmát , megelégedését stb. nyilvánitja.
A leghosszabb fejtegetésnél is jobban megmagyaráz mindent egy rövidke példa:
" Életem javarészét Indiában töltöttem - irják Skinner és Jacolliot - és számtalanszor láttam és hallottam, midőn utközben vagy a pihenő helyen a mahoutok és kornakok elefántjaikkal beszélgettek.
Valóságos beszélgetés volt ez, mert a mahoutok ugy magyarázgattak , disputáltak, fenyegettek, majd engesztelő, megnyugtató hangon csititgatták állatjaikat, mintha valóságos emberekkel tennék - ezek a hatalmas kolosszusok pedig sikoltó magas hangon, orditásszerü bőgéssel, majd tompán hangzó mormogás- és dörmögéssel feleltek nagy füleiket ide-oda lóbbálva , apró szemeikkel pedig sürün pislogva.
A tartós disputa kiváncsivá tett s kérdésemre a hinduk, az őket jellemző hideg egykedvüséggel, majd ezt, majd azt felelték:
- Elefántunknak melege van, éhes, szomjas, vagy nyomja a hátát a nyereg - és csakugyan, mihelyt enni, inni adtak, vagy meglocsolták őket, hát szépen elhallgattak.
Néha, néha, mikor egy-egy elefánt tartósan nyugtalankodott és folyton ugyanazt az egy hangot adta, megkérdeztem a kornakot.
- Kenyeret, czukornádat, vagy gyümölcsöt akar - felelé a hindu - és mindig megbizonyosodtam, hogy csakugyan azt akarja, mert, ha mással kinálták, nem kellett neki és csak akkor hallgatott el, ha csakugyan azt kapta, a mit kivánt, azaz a mit a kornak mondott.
Egy napon a Malabari partvidék felé indultam - beszéli Anquétil - és utunk végtelen terjedelmü kókuszdió-ültetvényen vezetett keresztül.
Elefántunk egyszerre haragosan, békétlenül, mindenféle hangon dörmögni, dünnyögni kezdett és elégedetlenségét minden módon kimutatva, minduntalan hátra-hátra pislogott a nyakán ülő kornak felé apró szemeivel.
A kornak mindenféle módon iparkodott megengesztelni.
Hizelgő, édesgető szavakkal, beczézgette, dicsérte, barátságosan felelgetett horkantásaira , énekelt neki és fültövét vakargatta a horogforma hegyes vasösztökével, de ez mind nem használt és utoljára is kifogyva a türelemből, jól összeszidta és parancsoló hangon rárivallt, hogy hallgasson.
De az elefánt megrázta füleit, még hangosabban dunnyogot, mire megkérdezve a feleselés okát, ezt a feleletet kaptam:
- Saëb (uram ), Narayanin minden áron azt akarja, hogy egy kókuszdiót szakitsak neki!
- Nos hát szakits neki, van elég!
- Igen ám, csakhogy ha az a totti (csősz) meglát, megzálogol.
- Igazad van!
Mihelyt a csőszszel találkozunk, annyi kókuszdiót veszek, hogy Narayanim kedvére csemegézhet, mondd meg neki, megérti -e?
- Meg bizony, hallgass csak, uram!
Narayanin, ha a csőszt meglátod , kókuszdiót veszünk számodra - mondá kedveskedve elefántjának.
Narayanin hátra pislogott apró szemeivel és egyszerre elhallgatott, de apró szemei sebesen forogtak mindenfelé és sebesebb ügetésbe kezdett.
Egyszerre különös, rövid, harsogó hangot hallatott.
- Narayanim látja a csőszt, saëb, készitsd erszényedet!
Csakugyan a forduló előtt, kilépett a csősz a bokrokból.
Rövid alku után , nagy csomó kókuszdiót vásároltam az elefántnak, különböző örömhangokban tört ki mikor az elsőt megkapta s párt felcsemegézve, egész nap nyugodt és jókedvü maradt."
Köteteket lehetne irni száz és száz ilyen példával, de okosságuk, értelmük és ragaszkodásuk meg épen kifogyhatlan tárházát adja a csudásnál-csudálatosabb történeteknek, mikben kételkedni lehetne, ha nem Skinner, Anquétil , Rousselet és Jacolliot hirneves tekintélyek neveinek aegise alatt jelennének meg.
Daly őrnagy barátom legidősebb fiának - irja Anquétil - egy könyvet igérve , midőn házuknál kerestem, barátom ezt felelte.
- Soupramy (egy rémöreg elefánt, kedvencze a háznak és bálványa a gyermekeknek) a gyerekeket halászni vitte a folyóhoz.
- És te engedted? - kérdém bámulva.
- Nem félted a vadaktól, kigyóktól , krokodiloktól?
Hátha valamelyik a vizbe ful?
Daly őrnagy nyugodtan mosolygott.
- Barátom, az öreg Soupramy imádja gyermekeimet.
Jobban vigyáz rájuk, mintha két bonne, három nevelő lenne mindegyik sarkában.
Nyugodt, egészen nyugodt vagyok!
Ha a gyerekeket sétálni viszi az erdőbe, minden bokrot megnéz , megzörget előttük, ha leülnek elébb megvizsgálja a füvet, nem rejtőzik -e ott kigyó, vagy valami mérges féreg.
A vizhez közel nem engedi menni őket s mikor Elly a mult héten a vizbe esett, ő mentette ki, pedig velük volt a nevelőjük.
Megvédi az embertől, tigristől, krokodiltól; különben jer , lepjük meg őket s meglátod, hogy ez a vénség milyen szenvedélyes kedvelője a halászatnak.
- Micsoda, Soupramy halász? - kérdém hitetlenül.
- Még pedig horoggal - de jer, majd meglátod!
Rövid tiz percz mulva a folyó partjára értünk és a bokrok közül a következő csodás látvány tárul elénk:
A folyóba nyuló széles földnyelven, néma csendben üldögélt a hat gyerek és köztük, mint valami szürke gránittömeg a vén Soupramy kuporgott hátsó lábain ülve s orrmányában egy rengeteg hosszunyelü horgot tartott s apró szemeit sebesen villogtatva, sóvár figyelemmel leste a parafabuktató mozgását.
Mikor ez mozogni, bukdosni kezdett, szépen megvárta, mig párszor alámerül és csak akkor rántotta ki egy veteránhorgász ügyességével és csakugyan a horog végén ott ficzkándozott a Gangesnek egy aranyos pikkelyü halacskája.
A vén Soupramy örömében olyan hangokon trombitált, mintha egy fagótot sikongatnának és a gyermeksereg vele örült és sikongott örömében: azután nagy komolyan a legöregebb fiu felé nyujtá horgát s mikor ez levette róla a halat odahozta neki a kukaczokkal telt skatulyát és mikor uj férget tüzött horga hegyére, mint valami türelmetlen gyerek, olyan esetlenül, tapiskáló , virgoncz sietséggel czammogott vissza helyére, a gyereksereg közé s ügyesen vizbe vetve horgát, ujra a halászat gyönyörébe merült egész figyelmével.
Ugyancsak Anquétil-lel történt meg, hogy egy lábán megsebesült elefántot egy ideig gyógyitva, ez mindennap a rendes időben megjelent lakása előtt és odanyujtá lábát, hogy beköthesse.
Midőn pedig lába meggyógyult, valahányszor csak lakása előtt elment, mindig hangos trombitaforma recsegéssel szólalt meg, mikor pedig meglátta, mindenféle hizelgő gyöngéd hangokat adott s orrmánya hegyével gyengéden végig tapogatta vállait és karjait.
Skinner őrnagy, Callaoban tartózkodása alatt egy kókuszdió, cserépedény, rizs és füstölt halkereskedő bungalov-jában (szellős, verandás nyárilak) lakott .
E kereskedő nemrég vásárolt egy elefántot s ez minden héten egy kornak vezetése alatt, a fenti árukkal megrakodva, Pointe de Galles, Caltura , Negombo és Columbóba ment.
A kornak háromszor tette meg vele az utat s negyedszerre már magát bocsátották utnak.
Az okos állat, a nélkül, hogy egyszer is elhibázta volna , megállt minden ajtónál és midőn áruit eképpen az illető helyeken lerakta , ötödnap alkonyatra hazaérkezett hogy uj utjára készüljön.
A két napi pihenőt pedig arra használta, hogy kiment egymaga egyedül az erdőbe, tüzifát és gyümölcsöt hordott haza a háznép számára, füvet és bambuszhajtásokat pedig a dsungelből a maga és a többi háziállat számára.
Este pedig vizet huzva a mély, csigás kutból, megöntözte a kertet, a rizs- és betelföldeket és mindezt minden felügyelet, parancs és nógatás nélkül cselekedte.
A fentemlitett utazók különben számtalanszor láttak magányos elefántokat minden őrizet és felügyelet nélkül, egymagukban az erdők mélyén dolgozni.
Orrmányukban sulyos bárddal, vagy szekerczével, csak ugy csattogott, ugy vagdalták ki a fákat és felmásztak olyan hegy- és sziklagerinczekre is, hova ember nem tudott feljutni s levágva az ott álló fákat, leirhatlan ügyességgel görgették, vagy csusztatták le a járható helyekre.
Az ilyen szelid elefánt, napkeltekor egymaga munkára menve, napszállat előtt pontosan hazatér és akár hetekig dolgozik egymagában az erdők mélyén vagy a dsungelek bozótjaiban és eszébe sem jut a megszökés.
Erre még sohasem volt eset, hanem az már gyakran megtörtént, hogy az ilyen szelid elefántok , közéjük tévedő vad társaikat elfogták s magukkal vitték gazdájukhoz.
Rendkivüli eszességát, megbizhatóságát, hűségét ez óriási állatoknak legjobban bizonyitja az, hogy hosszu életpályájuk alatt, gyakran urat cserélve, minden munkát és alkalmazást egyforma ügyességgel, okosan és hűséggel végeznek.
Favágó, teherhordó, vadász-paripa, rizsöntő egyformán kikerül belőlük.
Ha kell, hamar beletanulnak, hogy mint küzdők a tigrisek és orrszarvuak ellen vitézkedjenek, azokon a fényes állatviadalokon, miket a gazdag maharadzsák szoktak rendezni, sőt még a koldulást is ugy megtanulják , akár a legveteránabb vásári koldus.
A delhii és putrai pagodák elefántjai , még a legfösvényebb bucsujáró zsebéből is kikunyorálják keserves trombitálásuk- és orrmányuknak kérő hajtogatásával az alamizsnát.
Az angol hóditás előtt az ugynevezett bakó-elefántok pedig a legmagasabb itéletek végrehajtói voltak.
A fejedelmi palotának egyik udvara ugyanis hatalmas gránitkoczkákkal volt e czélra kikövezve és midőn az összegyült birák élén a fejedelem is megjelent kiséretével, megnyiltak az óriási kapuszárnyak és földetrengető léptekkel egy óriási elefánt czammogott elő.
A fejedelem előtt megállva, orrmányát üdvözlőleg a levegőbe nyujtá és recsegő trombitálással köszönté az egybegyülteket - azután méltóságos léptekkel a földön heverő elitéltekhez közeledett.
Itt megállva, első lábát a levegőbe emelte - és az adott jelre lassan a bünös fejére ereszté - és óriási testének egész sulyával ránehezedett s a midőn felemelte, csak egy véres, kásaszerü tömeg maradt a helyén.
Befejezésül még csak Skinner őrnagynak következő kis kalandját közöljük: "Egy este, beszéli, a Kandy melletti erdőn át lovagoltam hazafelé.
Egyszerre lovam, valami hangos zörejtől megijedve, reszketve megállott, mire a beálló csöndben, tompán, mélyen, ilyenforma hang hallatszott többszörösen: Ourmph ! ourmph!
Csakhamar rájöttem, mi az!
Egy szelid elefánt, egészen egymagában , nehéz fatörzset görgetett, emelgetett tovább az uton hatalmas agyaraival és mivel az ut szük volt, fejét minduntalan hol jobbra hol balra kellett forgatni s e miatt rossz kedvében folytonosan az ourmph-formán hangzó morgást dörmögte.
Mikor engem észrevett, óriási fejének egyetlen taszitásával a fatörzset mélyen a bokrok közé lökte s midőn ijedező lovam még igy sem akart mellette elhaladni, maga is félre állott a bokrok közé és az ourmpht olyan lassan, olyan szelid hangon dörmögte, mintha ijedező lovamat akarná megnyugtatni - és midőn mellette elvágtattam, ujra neki fogott fárasztó munkájának."
A milyen jámbor és béketürő az állatvilág eme hatalmas kolosszusa szelidségében, olyan rémületes, ha dühre gerjed.
A dsungelokban legelésző, vadon élő elefánt-csordák, néha egy-egy tigrist vernek fel rejtekéből.
Ilyenkor rendesen a legvénebb vezérhim veszi fel a harczot.
Mennydörgő trombitálással, előre szegzett agyarakkal ront a felé szökellő királytigrisre, hogy legázolja, agyondöfödje.
A föld reng s a levegő megrázkódik a küzdelem zajától.
A vad pávák visitozva rebbennek szerteszét, az elefánt-anyák előre nyujtott orrmányaikkal simogatva, mély bömböléssel nyugtatják meg kicsinyeiket, a többiek pedig felemelt orrmányokkal készek a harczba elegyedni.
A küzdelem rendesen rövid, mert a feldühitett elefántok csakhamar körbe fogják s alaktalan tömeggé tapossák, döfölik a csikosbőrü ragadozót...
A miket itt elmondtunk, az még nagyon kevés, hogy ezeknek az óriási kolosszusoknak szellemi képességét kellőleg megvilágitsuk - de ebből a kevésből is tagadhatlanul bebizonyul az, hogy némely magasabb fejlődésü állatnál az ösztön mellett oly felsőbb szellemi képességek is szunnyadoznak , miknek felébresztésével az ösztön öntudatlan nyilatkozása helyett, az öntudatos értelem és ész világa lép előtérbe.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE