Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Babits Mihály
Kártyavár
Keletkezés ideje
1923
Fejezet
31
Bekezdés
2034
Mondat
7199
Szó
76526
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
27. §. MELYBEN A JÁRÁSBÍRÓ POLITIKAI TÜNTETÉSBEN VESZ RÉSZT, S MEGSEBESÜL
Ó, micsoda vasárnap este volt!
Mintha a por magába szívta volna a nappali fényt és meleget, és most piszkosan, szürkén, élesen izzadná szét a levegő minden parányából.
Máskor a lámpák fényei megáztatják és föloldják ezt a port: most késtek a lámpák, és sem sötét, sem világos nem tudott lenni itt igazán.
- Micsoda fojtó por! - mondta Partos bíró a tanítóhoz, aki ajánlkozott, hogy elkíséri őt a festőékig, mert már vacsoraidő volt.
A városházával szemközt , átmenve az egyik aszfaltcsíktól a másikig, bokáig süppedt a megőszült cipő , mintha puha szőnyegen járnának.
- Ó, barátom! az újvárosi por.
Azt vegyelemezni kellene!
Annak külön természetrajza van! - ömlött ki egy egzotikus lokálpatriotizmus Kovács Endréből.
( Mint ahogy más vizét vagy levegőjét dicsérné városának.)
- Szén! - mondta a bíró, s úgy érezte, hogy szennyesen ég ez az egész város .
Különös lányok és fiúk álltak és kószáltak a sarkokon, mindenki gyanús volt , a bűn szaga érzett a város közepén.
Az alkony sárga csíkokat húzott szét a házak fölött, melyek megragadtak és megfeneklettek a porban, mintha ködbe ragadtak volna.
Egy villanyos fürtösen zsúfolva, zajjal és éles fényekkel , vágtatott át a téren.
Egyszerre megállt, s egy pillanatra váratlan csönd lett.
Természetellenes .
Akkor tárogató harsant föl egy messze udvarról.
Valami végzet ült a levegőben.
Az emberek a lámpákat lestek, mint ünneplő zsidók a csillagokat.
- Az anyád! - recsegett egy kamaszhang Partos bíró mellett.
- Ma sötét lesz , rúzsám!
Ekkor a polgármester négyesfogata robogott el, felhőt verve s megköhögtetve a közelállót.
Szembe csapatok jöttek a futballpályáról, meztelen lábszárak és meztelen mellek.
Vad vita verte a homályt.
Egy éles biciklifény - sicc!
Nők , ó, micsoda nők! lábak és csípők vonala, ácsorgó párok, kislányok.
Tizennégy éves kislány, vékony lábszárakkal és kihívó szemmel.
És rémületére Partos egy kislányban a tanító lányát ismerte meg, összekapaszkodva egy fiúval s bolondos mozdulatokkal táncra dobálva lábát az aszfalton.
A tanító is látta, de csak mosolygott.
- Mi is voltunk fiatalok! - mondta.
- Bolond beszéd!
Ma is azok vagyunk.
Hol járkáltál az éjszaka, kópé?
Jó, jó, akárhol járkáltál, jobbféle helyen nem járhattál, mint ahová most mégy.
Ajjaj!
Újvároson nincs olyan különbség félvilág és úri világ között.
Ez a Tőkéssyné - ez egy nagy nő, barátom .
Irigyellek.
És ezek az Újhegyiék - igazi bohémek!
Ott orgiák folynak , orgiák!
Arról nem fogsz számot adni a feleségednek, ami ott lesz, kópé!
Partos úgy gondolt a feleségére és gyermekeire, mint valami nagyon távoli dologra, valami áldozatokra, akiket valahol egyszer csúful elhagyott, és akikre jobb nem is emlékezni.
Most már minden mindegy!
S jobb zajban és kábulatban sodródni a holnap reggelig, amikor a sors eldől, s a Damoklész-kard lecsap!
Addig hiába is lenne a tűnődés.
A gép elkapta, vitte már, és közel a hely, ahol kérlelhetetlen szétzúzza: de addig is élvezte a szédület mámorát, a kerekek szelét, zenéjét, a géprészek tűnő csillogását .
Az utcán előtte fáklyák gyúltak ki, zene zendült az estbe, férfiak éneke és egymás után: nemzeti himnusz és munkás-marseillaise.
- Mi ez?
- Hát a fáklyászene, a Hersei háza!
- A ház magas földszintje nyílt , kivilágított ablakokkal nézett reájuk.
- Szervusz, skribler! - kiáltott Kovács egy mögöttük loholó nagy alak felé.
Partos hátranézett, de ebben a pillanatban egy növekvő és vakító fény csapódott szemébe, egy sziréna hangja, s egy autó vert el mellettük fényes porban és félelmes gyorsaságban , hogy a tömeg meglepve és reflexmozdulatokkal ugrott kétfelé előle.
- Tyuhaj! - mondta az újonjött, utánanézve.
Az autóban egy szép hölgy ült , vakító toalettben: Tőkéssyné.
- Ez hamarabb ér oda, mint mi - mondta a tanító.
- Mi hírt tudsz , skribler?
- Nagy-Tatár Vilmos, nyugalmazott százados vagyok - mondta az újonjött Partosnak.
- Nagy újság!
Kerbolt Gyula eltűnt.
Nem kacsa.
A plébánostól hallom, akinek maga a polgármester mondta.
Ebéd előtt vette a puskáját , és...
- Nagy bajok vannak, fiam, nagy bajok!
Ebben a pillanatban a zene elhallgatott és egy erős borízű hang csendült föl:
- Mélyen tisztelt képviselő uram!
Szeretett polgártársunk!
Midőn az újvárosi független polgárság nevében ablakod alá léptünk, hogy hálánkat és köszönetünket fejezzük ki azon, városunk történetében korszakalkotó elhatározásodért, miszerint kilépve a hazánkat boldogító országos politika virágos mezejéről, Újváros sáros és poros fórumára állsz, hogy miként Herkules, harcolj a kígyókkal, akik minket fojtogatnak...
- Úgy van!
Igaz! - kiáltotta egy hang.
- Le a polgármesterrel és csatlósaival! - kiáltott egy másik.
- És kitisztítsd ezt az Augiasz-istállót...
- De hisz ott áll Kerbolt! - kiáltott egyszerre a tanító.
És csakugyan, az elveszettnek hitt ember ott állt puskájával, mint egy kísértet, a fáklyászene publikuma között.
- Menj, skribler, szólítsd meg!
Én?
Én nem, én nem vagyok vele úgy (rémlett eszébe az éjszakai, Selig-kávéházbeli jelenet )...
De te megteheted, te a nyilvánosság embere vagy!
- A tanító lényével és Újváros egész levegőjével ellentétben állott ez a tartózkodás : de Kerbolt tiszteletet parancsolt, mint egy Jókaiból kilépett komoly hős, s komikus és fenséges volt egyszerre, mint egy hazafias frázis.
Arca vörös és barna volt, szeme csillogott a fáklyák fényében.
És tán valami telepatikus áradt e jelenésből: mert csakugyan a végzet keze ült ezen az emberen .
Megjelenése feltűnést keltett, s még maga Hersei is majdnem megakadt beszédében, mikor véletlenül rápillantott.
Sohasem látták még ilyen alkalmakon.
De ő erről a feltűnésről nem is látszott tudomást venni, s mintha nem is látott volna semmit; csak akkor rázkódott meg, mikor Szulimán , a Hirschfeldék művezetője, emelte föl az ablak alatt vascsengésű hangját.
- Újváros szociáldemokrata munkástömegei nevében - kezdte a művezető - üdvözlünk téged, Hersei Károly!
Jól tudjuk, hogy nem tartozol soraink közé , de tudjuk azt is, hogy mindig szíveden hordtad a nincstelenek sorsát, és mindig kész vagy velük harcba szállani azok ellen, akik a szegénység keserves filléreiből raknak palotát maguknak.
Esküszünk, hogy erre a harcra a munkásság téged mindig zárt sorokban fog követni!
De esküdj meg te is , hogy soha cserben nem hagyod a munkásságot!
Éljen Hersei Károly!
Éljünk mi , Újváros nemzetközi független szociáldemokrata munkásai!
- Le Madár Jánossal! - zúgott a tömeg közül.
- Le a panamákkal! - zengett a szinoním.
De a kiáltó ránézett Kerboltra s torkán fagyott a szó.
- Különös - mondta Nagy-Tatár.
- Végre is ő itt jelen nem lehet.
Ő a polgármester embere, nem igaz?
Azonosította magát az ő politikájával...
- Én beszélek vele - kiáltott egy másik újságíró, Svarc Jenő, aki hirtelen megjelent.
- Mennyi szenzáció - mondta visszanézve.
- Razziára megyek , holnap nagy leleplezés, titkos levelek a lapban!
A futballmeccs alatt...
De míg beszélt, Kerbolt eltűnt a szeme elől.
A hírlapíró utánament, szétnézett a szomszéd utcákon.
- Nincs sehol - jött vissza.
- Egy rejtélyes ember!
- Már ő is hallotta, a Steiner fiúktól, Kerbolt déli eltűnését.
- Megyek, elmondom a polgármesternek!
Ó, már ennyi idő! - nézte az óráját.
- Csak Szent Pál volt a jó újságíró: aki egyszerre két helyen tudott lenni.
Razzia...
- S ebben a pillanatban az automobil visszafelé és üresen csapott át az utcán, kissé meglassítva a tömeg előtt.
Svarc Jenő, mint egy utcasuhanc, váratlan fölugrott a hátsó lépcsőjére, megkapaszkodott az ülésben, s úgy vigyorgott hátra élénk zsidó arcával a bámulókra: - Hurrá!
Mit tudunk mi újvárosiak!
Az automobil elvágtatott.
- Nem lehetne itt átmenni? - kérdezte Partos bíró az oszló, megkavargott tömegre nézve, belső undorral, mert a szocializmus neve is gyűlöletes volt neki.
Szerette volna mutatni, hogy nem azonosul az ordítókkal és szövetkezőkkel, mint ez az újságíró, aki a "szocializmus nagy diadalát " látta a jelenetben.
De ekkor új zavar támadt az utcán, lázadt és rekedt kiáltások, lódobogás, csörgés: jöttek a rendőrök.
- Ne hagyd magad, újvárosi független polgárság! - sivított Nagy-Tatár.
- Az önkény fegyverét hozzák ellened!
- Partos megsiketült a hangtól, egyszerre kard villanását látta, ijedten emelte kezeit, valami nedveset érzett , izgatott futás volt körülötte.
Mikor magához tért kicsit, nevető alakok fogták körül.
- Ez sikerült, ki kellett ugratni végre, épp jókor jött, ez a két perc sokat ért az ellenzéknek, rendőri brutalitás!
Ezzel aztán vége Madár Jánosnak !
Holnap tele lesznek a lapok... holnap hétfő...
Adunk "rendkívülit "... noch besser ...
De Kovács Endre egyszerre a bíró kezére nézett:
- Mi az, barátom?
Hisz te vérzel!...
Mutasd a kezedet!...
A járásbíró úr megsebesült!...
Hallatlan!...
Egy királyi járásbírót rendőri kardok vagdaltak össze!...
Ez méltó Madár János polgármesterségéhez!...
De ez aztán kitöri a nyakát!...
Orvost!...
Látleletet!...
- Nem olyan nagy dolog...
Magam is bekötöm... - kezdte mondani Partos , zsebkendőjével itatgatva a vért.
Egyszerre minden rémnél nagyobb rémként meredt föl előtte a nyilvánosság, mely a minisztériumig is följuthat.
- Hadd, kérlek...
Semmi az egész.
- De nem addig az, barátom!
Orvosi kezelésre van szükséged!
Nekem baráti kötelességem...
Vérmérgezést kaphatsz...
- Nem szeretném - mondta Partos, inkább Nagy-Tatár felé -, ha a dolog a lapokba kerülne...
- Ó - mosolygott Nagy-Tatár fölényesen -, azt itt aligha lehet megakadályozni...
Ha én nem írom ki, Svarc Jenő annál inkább...
Persze hogy megtudja... egy óra alatt az egész város tudja...
De mért kellemetlen ez a bíró úrnak?
Partos kétségbeesve szorongatta véres zsebkendőjét.
- Mégis...
Itt szocialisták voltak...
Én állami tisztviselő vagyok...
A tanító kirobbant.
- Itt nem szocialisták voltak, barátom, hanem Újváros független polgársága , amely a dolgozók tömegeivel szövetkezett a henyék panamái ellen!
A szocializmus pedig nagy és szent eszme, barátom, melynek itt már a tanítóság közt is vannak apostolai.
Ezt manapság már senki sem ignorálhatja.
De mit törődsz te ezzel, hisz te itt csak közömbös járókelő voltál!
Annál vérlázítóbb a brutalitás, hogy az ártatlan közönséget kaszabolta!
Te ártatlan voltál: mit csinálhatnak teneked?
De próbáljanak meg csak csinálni akármit, olyan heccet csapunk! nem Újvárosban, hanem Budapesten csapunk heccet barátom!
Deputációval megyünk a miniszterhez, barátom!
Egy város független polgárságát nem lehet csak úgy semmibe venni!
Partos lecsavarta sebéről a kendőt, mely már csurom vér volt, és sápadva állt meg.
- Fölvezetjük Újhegyiékhez! - kiáltott a tanító, Nagy-Tatárra nézve.
- A piktornál nagy társaság van: akad köztük orvos.
Okvetlen fölvisszük, átadjuk a háziaknak, hisz eldől a lépcsőn.
Hallatlan!
Te fogd jobbról, én majd balról viszem.
És Partos már kétoldalt fogva és támogatva érezte magát.
- Messze van? - kérdezte.
- Dehogy, itt a sarkon.
- A túlsó sarkon?
- Nem a túlsón: az innensőn.
- De hisz itt egy templom van!
- Ó, hát te nem tudod, hogy a piktorék a templomban laknak?
A régi evangélikus templom ez.
Az egyház eladósodott, és elárvereztette a templomot.
A gazdag pék, Gruber, a festő apósa, árverésen vette.
- Nevettek .
- Templomot árverésen!
- Micsoda város ez! - gondolta ismét Partos, sebét nyomogatva.
- És azóta mindig avval fenyegeti az öreg a vejét, hogy visszaajándékozza a templomot az egyháznak...
De nézd - állt meg hirtelen -, nem égnek a lámpák!
Csak most vették észre, milyen szokatlan homály maradt a fáklyások után.
- Hurrá!
Újváros sötétben!
A Madár János afrikai éjszakája! - próbálgatta az újdonságfejeket Nagy-Tatár.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE