Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rákosi Viktor
Korhadt fakeresztek : képek a magyar szabadságról
Keletkezés ideje
1899
Fejezet
29
Bekezdés
1872
Mondat
3558
Szó
33531
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
A mi lengyelünk
Úgy tátom, hogy ma már minden valamirevaló írónak van egy lengyele , van Jókainak, van Mikszáthnak; s minthogy én magamat valamirevaló írónak tartom , ezennel én is kirukkolok az én lengyelemmel, nehogy az unokáimat azzal csúfolják , hogy miféle író lehetett a ti nagyapátok, akinek még csak lengyele se volt ?
Az első lengyel (nem szoktam dicsekedni, de nekem több van mint másnak) indirekt lengyel volt, kinek esete jóval születésem előtt történt, s kinek alakja szájhagyomány útján szállt rám .
Egy őszi estén, az ötvenes évek legelején, - meséli a szájhagyomány , - begördül apám udvarára egy kocsi, s leszáll belőle egyik barátja, valami teljesen idegen emberrel .
Az idegen alacsony, himlőhelyes, gyér szőkeszakállú fiatalember volt .
Mikor apám szobájában maguk maradtak, a birtokos megmondta, hogy az egy lengyel , ak i Visocki légiójában küzdött, s miután mindeddig nem tudott külföldre menekülni, a magyar családok rejtegetik .
Apám nem nagyon örült a vendégnek.
Már negyvenkilencben, a világosi katasztrófa és a komáromi kapituláció után megkóstolta, mit tesz bujdosókat rejtegetni, zsandárlóhoz kötve, sáros úton trappolni az osztrák hatóság elé.
Pedig már akkor négy apró gyerek szája tátogott az asztal körül életért, mint a verébfiókoké a fészek pereme körül.
De hát a szerencsétlennek e pillanatban nem volt hová mennie, a másik birtokosnál való tartózkodását már elárulták, s oda minden percben megérkezhetett a zsandár.
Így hát, ha nem örült is, de elfogadta a szerencsétlent .
Olyan szobát adott neki, melyből egyrészt kiugorhatott az ablakon a kertbe, másrészt lépcsőn fölmehetett a padlásra, onnan kijuthatott a tetőre, onnan pedig átugorhatott a szomszédház udvarára .
Erre az apám mind beoktatta a lengyelt, mielőtt a szobájába elhelyezte.
Adott még neki egy öltözet ruhát, egypár magasszárú bagariacsizmát , egypár jó huszárpisztolyt, egy tarisznyát, melybe minden este friss kenyeret és szalonnát tettek, hogyha hirtelen ugrik, magával vihesse, s ne vesszen éhen az erdőn .
Akkor megmondta neki, hogy ne jöjjön ki a szobájából soha, csak ha ő hívja, vacsorát vitt be s rázárta az ajtót .
Másnap a lengyel kijelentette apámnak, hogy ő nagyon únja magát, s küldjék be legalább a gyerekeket, hadd játsszék velük.
A gyerekek be is mentek, s majdnem délig bent voltak .
- Hát mit játszottatok ?
- A bácsi oly szépeket mesélt .
Délután újra bementek az apróságok, még anyám is örült, hogy ilyen jó pajtásra akadtak s nem lábatlankodnak neki.
Estefelé, miután már a gyerekek kijöttek, a lengyel kérette az apámat.
Képzelhetik bámulatát, mikor a lengyel eléje tart egy képet - a négy gyerek akvarellbe lefestve, pompásan , élethíven .
- Tegye el uram, emlékül.
Ne mondja, hogy hálátlan vagyok jóságáért , mellyel tán szabadságát s családja mindennapi kenyerét kockáztatja .
Második nap leföstötte az édesanyámat, harmadik nap az édesapámat, s a képek szép sorjában ott ékeskedtek a vizitszoba falán, s bizony ezek voltak a ház legszebb képei .
Ötödik nap éjjel az a földbirtokos, aki a lengyelt oda hozta , kopogtatta meg apám ablakát, s beszólt :
- Te, nálam már tegnap kutattak s azt hallottam, nyomon vannak .
Lehet, hogy még az éjjel ide érnek.
Hová tesszük a lengyelt ?
Apám gyorsan felöltözködött s kiment.
A birtokos már ott állt a tornác előtt, párolgó lovát (ugyancsak megkergette !) kantárszáron fogva.
Egy darabig tanakodtak.
Végre az apám megszólalt :
- Most hirtelenében talán legjobb lesz, ha a szőlőmbe megy.
Ott a présházban ellakhatik, mig jobbat nem találunk .
- Helyes.
Nyitva van a pajtáskert hátsó kapuja ?
- Nyitva .
- Isten áldjon meg.
A kertek alatt s aztán az erdőbe megyek vissza , hátha az úton szembejönnek már a zsandárok .
Ezzel eltünt.
Apám rögtön felköltöttre, felöltöztette jól a lengyelt ( ki tudja, mikor jut újra ruhához ! ), aztán elvezette az istállók felé .
- Te, Ferkó, - így szólt be .
- Parancs, tekintetes úr? - felelt vissza, egy hang, s a béresgazda jelent meg .
- Ezt az urat elvezeted a szőlőbe, s ott hagyod a présházba.
Aztán haza jössz rögtön .
- Igenis, értem .
Apám megmagyarázta a lengyelnek az öregbéres mostani szerepét s megnyugtatta, hogy teljesen megbízhatik benne.
Figyelmeztette, hogy nappal ne jöjjön elő a pincéből, azzal megölelték, megcsókolták egymást, s a lengyel eltünt a homályban a gazdával .
Apám vissz atért a házba, pipára gyujtott, s az utcára szolgáló ablak elé ült , az öreg feketebőrös karosszékbe, melyben már a nagyapám, a dédapám is gondolkozott a világ mulandóságáról s a pénz makacs távolmaradásáról .
Késő éjjel, tán már hajnal felé is járhatott, ló dobogást hall.
Nyugton marad, megvárta, míg megzörgették a kaput .
Ekkor kiszólt az ablakon :
- Ki az ?
- Zsandárszakasz .
- Mi tetszik ?
- Egy lengyel bujdosót keresünk .
- Itt nincs semmiféle lengyel bujdosó .
- Azt majd megnézzük magunk .
- Tessék .
Még egy kic sit szítta a pipáját (szimulálta az öltözködést ), aztán gyertyát gyujtott s kiment.
A zsandárok azalatt már kinyitották a kaput, s a tornác előtt álltak .
Valamennyi leszállt a lóról, s a káplár minden ablak elé egy legényt állított fölhúzott pisztollyal .
A hadnagy kivont karddal apám elé lépett .
- Fogjon gyertyát s menjen előre.
Két ember itt marad az ajtóban .
Majd magam kutatom ki a lakást .
Először is a vizitszobába mentek.
A hadnagy letette a kardját az asztalra és szólt :
- Önnél egy Stravnicki nevű leng yel van .
- Nincs .
- Akkor már megugrott .
Apám nem felelt .
- Beszéljen egészen őszintén, úgyis tudok mindent.
Ezeket a képeket ő festette .
S a lengyelnek a falon függő képeire mutatott .
Apám meglepetve nézett az ifjú katonára.
A hadnagy folytatta :
- Az öné a nyolcadik család, amelynél ezeket a képeket megtalálom.
Ebből tudom, hogy a lengyel ott járt.
Tehát itt is volt ?
- Volt .
- S hol van most ?
- Mit tudom én?
Elbujdosott az éjszakában.
Fut valahol a mezőn, vagy tán beleesett valami gödörbe, kitörte a karját s néma kínjában harapja a földet.
Tessék utána menni, hadnagy úr, ez az ön kötelessége.
Hallgatni, el nem árulni semmit: ez meg az én kötelességem .
Az ifjú arca elpirult .
- Ne tessék rám haragudni, én kötelességemet teljesítem .
- Tudom.
Tessék kikutatni a lakást.
De becsületszavamra mondom, hogy a lengyel már elmenekült .
- Köszönöm, megyek tovább.
S jegyezze meg magának Seeburg zsandárhadnagyot, akinek az öccse két év előtt elesett Magyarország ügyéért, mint a bécsi halálfejes légió vitéze .
Apám melegen megszorította az ifjú katona kezét .
- Az Isten áldja meg, hadnagy úr .
- Én kergetem, s ha lehet, elfogom azt a lengyelt, de önök, kik rejtegetik nyugodtak lehetnek: én nem fogok komiszkodni senkivel .
Sarkon fordult s elment .
*
Ez a története a mi lengyelünknek.
Indirekt, mert magam nem ismertem személyesen, csupán a családi legendából .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE