Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Babits Mihály
Kártyavár
Keletkezés ideje
1923
Fejezet
31
Bekezdés
2034
Mondat
7199
Szó
76526
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
28. §. MELYBEN BRILIANT POLGÁRMESTERI ASSZISZTENCIÁVAL KÜLFÖLDRE UTAZIK
Svarc Jenő nyugodtan bemászott az autó ülésére, és megérintette a sofőr vállát.
- Pestre?
Pestre?
A sofőr összerezzent.
- Mikor ült föl a nagyságos úr ?...
Az újságíró előhúzta cigarettatárcáját, és megkínálta a hökkent gépvezetőt.
- Ja, barátom, maga nem ismeri Újvárost!
Itt már zsenge gyermekkorunkban gépekre ugráltunk.
És ha már a zsenge gyermek merészli ezt, mennyivel inkább még a férfi, akinek fontos és sürgős dolga van.
Tegyen le engem, barátom, a bérkocsiállomásnál, és parancsoljon még egy Memphist!
- Lám, lám - mondta a polgármester, amint mellette megállt az autó.
- Az avult közigazgatás lovakkal jár: a sajtó már a modern gépet használja.
- És elébe vág a közigazgatásnak - szólt az újságíró leugorva.
- Csak utunkba ne álljon - mosolygott a polgármester.
- Ismerik egymást az urak?
Az újságíró bókolt a detektívnek.
- A sajtónak ismernie kell a rendőrséget.
Mi is rendőrök vagyunk a magunk módja szerint.
Az Igazságnak tartunk lámpást, ebben a sötét városban .
Apropó, polgármester uram, szabadna meginterjúvolnom a sötétségről?
- Csak semmi interjú! - tiltakozott Madár, s az izgalmas percekre gondolt , amik mindjárt várják a városházán: mert odakéretett néhány embert, még egyszer megpróbálni a világítási botrány elintézését.
- Lám, a zsurnaliszta !
Egyet mondhatok: a sötétség jókor jön.
Most előbújnak a homály férgei : tessék rásütni az Igazság lámpáit!
Szívesen látjuk a sajtót.
- Tudom: razzia - felelte Svarc Jenő.
- Értesülve vagyunk: zsarolási kísérlet a polgármester ellen.
De szabad talán erről valami bővebbet...
- S már vette elő a jegyzőkönyvét.
- Lám, a zsurnaliszta!
Ha vízbe dobnák, bizonnyal interjút kérne a halaktól.
A vízparton voltak, teljes sötétségben, és a detektív csendet intett.
Mélyen álltak; a híd oszlopai eltakarták őket, s innen szemmel tarthatták a bérkocsiállomást.
A túlsó parton egy óriás malom, ma az is sötéten eresztette árnyékát a vízbe.
A sziget, melyre a híd vezetett, feketén mutatta heveny építkezéseinek sziluettjét.
Messzebb egy másik sziget, inkább zátony, egy valóságos senki bozótja, melyet tavasszal el is öntött a víz , néma fákat borzolt az ég felé, s fölötte egy néma csillag égett.
- Ott a tanyájuk - szólt a detektív, s a polgármestert ebben a pillanatban különösen érintette a szó, noha ismert dolgot mondott: mert szeme és lelke elfeledkezve és önkénytelenül éppen itt pihent meg, a senki bozótján, mint egyetlen csöndes, szép, nyugalmas ponton.
Az innenső részen, és éppen fölöttük, a bérkocsik lámpája csillogott, Újváros piszkos fénye, ki tudja , mily forrásból szűrődve, villódzott az égen, zavaros hangok bugyborogtak.
Három alak, szorosan összefogózva, egy férfi és két nő surrantak át messzebb a híd alatt.
- Ha a polgármester úr nem mond semmit erről az ügyről - susogta az újságíró -, engedjék meg, hogy én mutassak valamit, ami talán új adat lesz a nyomozás számára...
- S már vette elő a nagy borítékot: Madár János titkos iratai !
Felbontandó holnap!
Fekete szervezet!
A csomó azonban már föl volt bontva, és Svarc Jenő színlelt szórakozottsággal huzigálta ki egyes darabjait, a polgármester szeme elé tartva a sötétben.
- A futballmeccsen felém jön egy fiú... - magyarázta.
Madár János érezte, hogy az arcát figyelik, s megszokott önuralommal mosolygott.
- Ó, nagyon kompromittál, ugyebár?
Tessék csak bátran közzétenni: egy kicsivel több vagy kevesebb meg se látszik rajtam.
Egy polgármesternek elszánt embernek kell lenni.
Amint látja, én elég elszánt vagyok.
Ha megijedtem volna: nem fordulok a rendőrséghez.
Aztán kedélyes gúnnyal tette hozzá:
- Lám, manapság még a betyárbecsületben sem lehet bízni...
Azt ígérik, hogy illő jutalomért megkímélnek ettől a leleplezéstől.
Nem is olyan szerény jutalomért...
Ezt a jutalmat most kellene elhelyeznem abba a szemetesládába...
Talán gyanút fogtak.
- Pszt! - tette ujját ajkára a detektív.
De semmi sem mozdult.
A két férfi tűnődésbe merülve állott.
- Ez az ember győzhetetlen - gondolta Svarc Jenő.
- Nem veszti el a fejét.
A leleplezések súlyosak, de nem teszik tönkre.
Volt ilyen már több is.
Ő bízik magában.
Bizonyára mégis megegyezett Hirschfelddel.
Az öreg nagy róka.
Ki tudja, mivel érte el ezt Madár?
Tán Kerboltot dobja...
De a polgármester nyugalma csak külsőleges volt: megszokás ereje.
Lelke elé komoly képek álltak.
Két nap óta mintha meg lenne babonázva.
A cselekvő ember eleresztette kezéből a politikát, s nem a jövőbe, hanem a múltba nézett.
Ezek az iratok, amiket az újságíró kezében látott, eszébe hozták Bontó Vilmát, úgy, amint megpillantotta tegnap, a Kerbolték kertjében.
Madár elvesztette belső biztosságát.
Igazi nehézségeire nem is gondolt: rejtélyek és kísértetek kísértették.
Vilma!
Briliant!
A múlt ellen nem volt biztosítva: mert egész életét a jövő irányában rendezte be.
Most érezte , hogy a múlt nem halt meg.
Vilma!
Briliant!
És Kerbolt!
Mit tudhat Kerbolt mindezekről?
A puskás ember jutott eszébe, akit asszonya öngyilkosságtól félt...
- Kerbolt bácsit láttam az imént - súgta egyszerre Svarc Jenő, mintha gondolataiban olvasott volna.
- Hol? - neszelt föl Madár, a meglepetés és öröm önkénytelen kifejezésével.
- A Hersei-féle fáklyászenénél.
Igen, hallottam én is, hogy eltűnt.
Szó sincs róla.
Kerbolt bácsi megjelent a fáklyászenén, kifejezést adva evvel igaz függetlenségi érzelmeinek.
Őszintén szólva... talán erről méltóztatnék nyilatkozni.
Ez a megjelenés különböző kommentárokra adhat alkalmat.
Madár uralkodott arcán, noha meglepetése fokozódott.
Hogyan?
Kerbolt csakugyan tüntetni akart volna ellene ?...
Mindegy! jobb szerette így ...
Küzdeni tud!
És szembenézni is tud.
- Tetszett volna meginterjúvolni erről magát Kerbolt urat.
Ő szabadon cselekszik, és tetteiért csak maga felelős...
- Ó, Gyula bácsi nem várta meg a kérdést...
Úgy eltűnt, mint egy komor szellem.
Őt nehéz meginterjúvolni.
- Engem is nehéz - mosolygott a polgármester.
A "komor szellem" nem vallott valami heves tüntetőre.
- Beszélek vele még egyszer - gondolta.
- Entre nous, nem írom meg - faggatózott tovább az újságíró.
- Mit tetszik szólni hozzá?
- Én csak azt: örülök, hogy aggodalmaink alaptalanoknak bizonyultak.
- Ó, igazi barát!
- Csöndben álltak néhány percig; szél jött; hallották a Duna csobbanását.
Újváros fölött porfelleg kavargott.
A szemetesládán, mely Újváros történetében szerepet játszani volt hivatva, két bérkocsis kártyázott, a kocsilámpa mellett.
A detektív fölment, s valami megbízást adott az egyiknek, hogy gyanútlanul eltávolítsa.
A kocsi elrobogott.
A szemetesláda megint szabadon állt.
Egy részeg hajós vágott át a téren.
Vidám leányok vihogva eloszlottak.
Zsúfolt villamos kanyarodott Pestnek.
Az úgynevezett halászcsárdából nagy éneklés hangzott.
- Talán tényleg neszt vettek, s már nem is jönnek - vélte Svarc Jenő.
- Kár volna, mert nekem sietős - felelt a polgármester.
- Utóbb csakugyan megbuktatnak az urak, még mielőtt Catilinát kiirthattam volna a városból.
Ha már a bejelentőhivatal utódaimra marad...
Ennyi hiúságot egy polgármesternek is meg lehet engedni.
- Pszt! - szólt a detektív.
De semmi sem mozdult.
- Őszintén szólva - kezdte újra az újságíró -, mikor a rendőri készültség zömét ott láttam a fáklyásmenetnél, nem gondoltam, hogy a razzia ily komoly.
Ez legalábbis félremagyarázásokra adhat alkalmat.
Az ember önkénytelen azt kérdi: olyan nagy a karhatalom Újvároson, hogy egy fontos razzia óráján ekkora személyzetet lehet igénybe venni politikai szolgálatra?
A polgármester őszinte csodálkozással fordult a rendőrség emberéhez.
- Hogyan?
Karhatalom a fáklyásmenetnél?
A detektív vállat vont.
- Hiszen maga Svarc úr telefonált be Mosonyi tanácsos úrhoz, hogy valami készül, amiről nem állhatnak jót...
- Igen: kötelességemnek éreztem figyelmeztetni...
- Nagy ganef maga, Svarc! - fenyegette meg ujjával Madár.
- De mért nem értesítettek engem?
- Nem volt már idő - felelt a detektív.
- Pszt!
A szigetre mutatott, és csakugyan onnan - nem a Hirschfeld-szigetről, hanem túl a Senki zátonyáról - egy kis csónak oldódott feketén és némán a habokba.
- Nagyszerű! - lúdbőrzött az újságíró.
- Milyen érdekes!
És titokzatos!
Egy valóságos detektívregény!
- Pszt! - ismételte a detektív.
A ladik kissé távolabb kikötött, ahol a parthajlás eltakarta.
Nemsokára egy suhancforma alak osont föl onnan.
Ide-oda lebzselt a téren, mint aki teljesen céltalan.
Majd a kocsisokkal kezdett társalogni, s a szemetesládának dőlt.
A leselkedők közelebb vonultak.
A detektív alig tudta visszatartani az izgatott újságírót.
- Sípjelet! - súgta Svarc.
- Csönd! - súgta a detektív.
A gyanús alak egy hosszúkás csomagot vett ki a szemetesládából.
Megforgatta a pipázó bérkocsis szemébe.
Aztán zsebre tette.
- Üres - súgta a detektív.
- Mi helyeztük oda.
Csalétek.
A gyanús alak egyszerre eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.
A detektív egy ugrással a bérkocsinál termett; Madár és Svarc vele.
- A villamos után!
Mindig szemmel tartva! - mutatta a detektív igazolványát a bérkocsisnak.
Ott, a villamos röpülve lógó emberfürtje között, csodálatosan merész helyzetben kapaszkodott, csüggött, lappangott, röpült az eltűnt suhanc .
Svarc meg nem állhatta, hogy meg ne interjúvolja a kocsist.
- Micsoda jasszal dumált előbb maga?
- Tudja Krisztus - lökte rézsút pipáját a kocsis.
- De valami csomagot tartott a kezében.
- Pakétot tanált a ládába.
A Hunyady úton röpültek át.
A széles út szokatlanul festett a sötétben.
Sehol egy lámpás.
Ó, razzia!
Csak a vasútállomás villogott előttük.
Ott leugrott a suhanc.
Egy pillanat alatt eltűnt a tömegben, mely az állomásház piszkos , büdös mellékhelyisége körül tolongott.
Utána!
A bűz arcukba csapott, s már a peronon voltak.
Nagy, izzadt vasárnapi forgatag volt ott.
Az esti vonatot várták, mely Pestről jött, s Bécsbe ment.
Idegesítő, folytonos csengő szólt .
A fejek fölött nagy lepkék verdestek, részegen, hogy néhány lángra leltek a sötét városban.
Messzebb egy zöld fény félkörívben lengett.
Egy lokomotív nekicsapódott egy veszteglő kocsinak.
Zörgés és pöfögés.
Füst fojtott pillanatra.
Káromkodás.
Le a sínről.
Egy hang üdvözölte a polgármestert.
- Alázatos szolgája, polgármester uram!
- Alázatos szolgája!
Van szerencsém!
- Távolról tompa robogás hallatszott .
Vasúti alkalmazottak szaladtak a sín mentén.
Zászlókat lengettek, lámpákat lóbáltak.
A csengő csengett.
A várakozók türelmetlen tömege áttörte a kordont.
Svarcot erősen meglökte valaki.
- Ott van! - kiáltott a detektív, a suhancra mutatva, aki a sínek elé szaladt.
A vonat berobogott, két nagy vakító fényszemével.
Még meg sem állt, már ugráltak le róla rajokban.
Újvároson éppoly kevés tekintélye van a vasútnak , mint a villamosnak.
Familiárisak az emberek a kerekekkel.
A kétfelé rohanó kavargásban a polgármester egy pillanatra megint elsodródott a detektívtől .
Egy kiszálló ugrás közben vállának csapódott, aztán fölnézett, és arcába kiáltott:
- Alázatos szolgája, polgármester uram!
- Alázatos szolgája, van szerencsém! - ismételte a polgármester, sztereotip .
De a kiszálló, a megérkezés felhangoltságában, nem hagyta annyiban.
Az öreg Muki volt, az örök fiatal, jókedvűen, bár még ebéd előtt; mert két hatossal ment be reggel Pestre, hivatal ürügyén, s a kávéházi kibicelésért, mint már annyiszor, megfeledkezett az evésről.
- Áh, Muki bácsi! hát még vasárnap is?
- Kit tetszik várni ilyen sötétben, polgármester uram?
Szép asszonyokat ilyen sötétséggel fogadnak Újvároson? - kacsintott a mögötte kiszálló Újhegyiné és Kerboltné felé.
- S régimódi gavallér létére szavalni kezdett Garaiból:
Szép asszonyért, szép lányért az igazi vitéz
Tüzet-vizet kiállni, halálba menni kész...
- Ó, kezeiket csókolom! - üdvözölte a polgármester a két úrihölgyet.
- Nagyságos asszonyt már várják a vendégei! - tette hozzá tréfásan Újhegyiné felé, mintegy szükségét érezve ennek a tréfának, az önuralom régi megszokásával, hogy visszakapja lelki biztonságát ebben a forgatagban ...
Kerboltnét meglátva, akit Pesten hagyott el, s akiről szinte megfeledkezett az est izgalmai között, megrohanta egy érzés, amit eddig még nem ismert...
- Sok! - mondta ez az érzés.
- Sok! és nem győzöm már! - mondta az érzés, s talán egyszerűen a könyvelő érzése volt, akinek valamely nap képtelenül sok elkönyvelni- és számbavennivalója akad...
De ha csak szám és csak rovat volna!...
A gépi cselekvés türelmét megszakította ez a szenvedő arc, mint ahogy egy belehullt könnycsepp kicsordítja a poharat...
Már délután idegessé tette... de akkor még inkább Kerboltra gondolt, mint reá... sietett.
Ó , sietett, ideges volt, nem jutott érzése szegény Ilona számára... pedig kívánta azt az enyhe félórát...
De az asszony csak férjéért aggódott... s könnyei idegesítették...
Nyugtatta, csitította, csak mint egy gyereket...
S már rohant Hirschfeldhez... otthagyta sírva a hotel pamlagán.
Most nem volt ura a gondolatainak...
Váratlan látta viszont, mert nem gondolt rá, hogy az esti vonatra fog várni a hazajövéssel... noha máskor is úgy szokta.
Váratlan látta meg, miközben szeme a detektívet és a suhancot kereste, s nem szűnt meg keresni most sem, míg a nőkkel beszélt...
Ó, szüksége volt a könnyű szóra, a közömbös bókra, hogy a fölényes, udvarias, mindenkivel kedves s úrian egyforma polgármester maradhasson.
- Nagyságos asszonyt várják a vendégei, mint a szabadító tündért!
- Ugye rettenetesen elkéstem?
Jaj, megsúgom magának: itt a ruhám!
Ebben a kis csomagban!
Nem volt egy tisztességes ruhám, amiben a vendégeimet fogadjam ; mert ugye utcai ruhában mégsem lehet?
Tegnapra ígérte a varrónő; nem jön; ma bemegyek délután: képzelje, vasárnap!
Szerencsém, otthon csípem: kész! kész !
Tessék megvárni!
Csak negyedórácska! csak még vasalni ...!
Aztán itt egy kapocs, ott egy csokor.
Remélem, lesz annyi eszük...
Jaj, sietek, már itt a villamos...
Hüjj, milyen sötét a város!...
Jössz velem, Ilonkám? - mondta Kerboltnéhoz.
- De csak remélem, a polgármester úrhoz is lesz szerencsénk ...
Nagyon elhanyagol...
- Jaj, nagyságos asszonyom, én a rabszolgák rabszolgája vagyok - mondta a polgármester, idegesen pillantva a vonatra, ahol ebben a pillanatban egy magas, szép termetű nőt vett észre, nagyon elegáns, modern toalettben, állva az egyik első osztályú fülke ablakában, egy idősebb, előkelő külsejű , monoklis úr kíséretében, nyilván Pestről utazva Bécs felé.
( S aztán, Ilonára tekintve önkénytelen annak a szemében olvasta, hogy nemcsak egymaga volt , aki ebben az elegáns utazó tüneményben megismerte Bontó Vilmát !)
- Gyulával nem találkozott? - kérdezte egyszerre Kerboltnétól, minthogyha az csak férjét keresni ment volna be Pestre.
- Nem - felelt az asszony remegve.
- Tud valamit róla?
- Hazajött - mondta a polgármester.
- Látták - és szeme egyre a feltűnő utaspáron lévén, nézte, amint a suhanc elszalad mellettük, s már nincs kezében a csomag.
- Beszélnem kell Gyulával - kiáltott még Kerboltné után , aki izgatottan futott már Újhegyiné nyomában a villa felé.
- Tiszteletemet teszem; lehet, hogy kicsit későn; nem baj?
- Kész! - kiáltott egy hang.
Fütty szólalt; a jelzászlókat meglóbálták.
A detektív sietősen lépett a polgármester mellé.
- Kerestem, nagyságos uram!
- Keze a kupéablak felé lendült, mely mögött Vilma és társa ebben a pillanatban tűntek el.
Most pillanatnyi határozás kellett, s a polgármester határozott, ahogy a pillanat érzése súgta neki.
( Vilma és Kerboltné egy képben állottak lelki szeme előtt, ahogy tegnap a kertben látta őket.)
- Ó - mondta -, hisz ez Bontó Vilma!
A szegény, szerencsétlen teremtés...
Nem gondoltam, hogy idáig jutott már... hogy ő maga akarna megzsarolni ...
Hagyjuk futni szegényt...
Visszaveszem a panaszt...
A lokomotív zökkent egyet, rándult, és magával rántotta a guruló kocsikat - Bécs felé.
- Alázatos szolgája, nagyságos uram! - üdvözölte a polgármestert egy elkésett kiszálló, aki az utolsó pillanatban ugrott le jassz módra a kocsi lépcsőjéről.
- Engedelmet kérek, nagyságos uram!
- Stark Rezső volt, városi hivatalnok, aki tegnap a Selig-kávéházban látta Briliantot, s most nagy hírrel duzzadt.
- Briliant itt ült a vonaton.
- Briliant! - kiáltott Svarc Jenő.
- Azonnal telegrafálni...
Föltartóztatni a vonatot...
Személyleírás...
Az első állomáson...
- S már rántotta a detektív karját.
A detektív a polgármesterre nézett.
- Sok! - nyilallt át a polgármesteren az előbbi érzés, és életében először megmagyarázhatatlan bénaság szállta meg.
- Sok!
Elég! - tört ki benne .
Türelmetlen izgalmat érzett veséjében, már nem bírta tovább.
A városházán Rubinek úr s a munkavédelmi osztag parancsnoka vár rá; pénz nincs ; Hirschfeld, Kerbolt, a lapok...
Hát érdemes -e mindez?
Egy pillanatra kiesett kezéből a gyeplő.
- Ugyan! - mondta.
- Talán nem is ő volt...
Az ilyen szélhámost nem olyan könnyű megismerni...
Nem szabad blamálni magunkat...
- Az elegáns idegenre gondolt, aki Vilmát kísérte.
- De nagyságos uram! - lelkendezett Stark Rezső.
- Én láttam az éjjel a Seligben.
- Akkor bizonyos, hogy nem ő volt - mosolygott a polgármester , megtorpanásában is fölénnyel.
- Briliantnak van annyi esze, hogy ne hasonlítson a tegnapi formája a maihoz.
De meggyőződés nélkül mondta ezt.
Belül különös ösztönt érzett, a cselekvő ember megszokott ösztönét, hogy intézkedjen.
Jól érezte, hogy hibát követ el, de váratlan tehetetlensége kényszerítette ragaszkodni kimondott szavához.
A makacsság mintegy megfordult benne: aktívból passzívvá.
- Most már úgyis mindegy! - gondolta.
Mint a paripa a cél előtt, aki látja , hogy nem győzhet, és megáll...
Voltaképp nem volt ok, hogy ez éppen most történjék: csak mint a pohár beteltsége.
Megmeredt.
Nem tudta végiggondolni ( nem is tudott rágondolni ), mi lenne következménye a cselekvésnek?
Ő egyszerűen: nem cselekedett.
- De polgármester úr! - kiáltott Svarc Jenő.
- Ez mégis hallatlan!...
Ez botrány!...
Már bocsánat!...
Így üldözik Újvároson Catilinát?!...
Megírom a lapban!...
- Csak tessék! - felelt Madár János ingerülten.
- Láthatta, hogy nem ijedek meg a zsarolóktól.
- Svarc Jenő elfordult, mintha kígyó csípte volna meg.
A polgármester a detektívvel nézett össze: - No, kiderül még, hogy Catilina úr megdoppingolt!
- S látva, hogy amaz tőle várja az utasítást, akárcsak egy fellebbvalótól: - Sebaj, tartom a hátam!
Bár azt tudnók kitisztítani, ami a városban maradt!
Reméljük, ez a ma esti razzia...
De én itt már csak előkelő idegen lehetnék, zsarolási ügyem ad acta tétetvén...
Még egyszer köszönöm a felügyelő úrnak...
S már el is tűnt, oly hirtelen, ideges sietséggel, hogy csodálkozva és értetlen néztek utána.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE