Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rákosi Viktor
Korhadt fakeresztek : képek a magyar szabadságról
Keletkezés ideje
1899
Fejezet
29
Bekezdés
1872
Mondat
3558
Szó
33531
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
Bőr János
Nem írok én róla se vidám, se szomorú történetet, de lesz neki egy jeles tulajdonsága: igaz.
Megérdemli ennélfogva, hogy figyelemmel olvassák .
A hőse egy debreceni civis, de a történetet nem Debrecenben hallottam, pedig sokat megfordulok ott.
Egy jó barátom mesélte el s mikor befejezte, könnytől csillogó szemmel néztünk egymásra.
Pedig a történet, mint mondám, nem szomorú, de van benne valami magasztos, lélekemelő .
Nem cifrázom, hanem elmesélem úgy, ahogy hallottam.
S ha valami bánt , csupán az, hogy rongyból készült papírosra kell írnom, nem pedig márványba vésnem .
augusztus másodikán volt a debreceni csata, Nagy Sándor generális hadteste s ötször akkora orosz sereg között.
A magyarok vitézül verekedtek , ameddig bírták, de végre a városon keresztül harcolva, visszavonultak.
Az orosz lovasság utánuk .
A honvédek meg-megálltak s egy sortüzet bocsátottak vissza az ellenségre, ho gy az üldözés lassubbodjék, s ők egy kis egérútat nyerjenek.
Egy ilyen golyóváltás alkalmával történhetett, hogy miközben az oroszok visszarebbentek, egy tiszt átlőtt vállal leesett a lóról s keserves nyögések közt fetrengett a földön .
A kapujából látta ez t Bőr János debreceni gazda, látta azt is, hogy a tiszt integetett neki, s a szenvedés nemzetközi nyelvén megértette, hogy a sebesült tőle segítséget esd.
Habozás nélkül odament, fölvette erős karjaiba s bevitte a házába .
De még le se tette, ott termettek a poros, dühös, puskaporfüstös honvédek s a tisztet agyon akarták lőni .
De Bőr János fölkapta az öreg fejszét, az ajtóba állt s így szólt :
- Akit én a házamba fogadtam, az az én vendégem.
Mint magyar ember nem engedhetem meg, hogy a hajaszála is meggörbüljön.
Az ellen pedig mint magyar ember és keresztény ember egyaránt protestálok, hogy a magával tehetetlen sebesültet bántalmazni merjék.
Még pedig fejszével protestálok .
Nem tudom, mert arról nem értesültem, hogy az izgatott harcfiakra melyik argumentum hat ott.
Denikve otthagyták Bőr Jánost a sebesült muszkájával együtt s tova siettek .
A tiszt mindent látott onnan belülről s mikor a gazda belépett, hogy sebét friss vízzel megmossa, köszönetet rebegve nyujtotta felé ép balkezét .
Mikorra a tisztet levetkőztette, úgy ahogy a sebét is bekötözte, inni is adott a nyavalyásnak, a feje alját is megigazította, a harc elvonult s a város lecsöndesedett.
Ekkor a tiszt balkézzel egy cédulát írt, átadta neki, hogy azzal menjen a vezénylő tábornok lakására s majd rendbe j ön minden .
A nagy, kéttornyú templom előtt egy teljes gyalogezred állt, előtte a rezesbanda, amely tele tüdővel fújta egymásután két császárnak a himnuszát - és egy nemzetnek a halálát.
Bőr János uram nekitámaszkodott a városház oszlopának , szemére húzta ka lapját s csak úgy alóla nézett a villogó sisakok, fegyverek ezreire , a pogányok seregeire.
Én jó Istenem, hogy mertek azok a gyerekhonvédek ezekkel a szakállas pusztai farkasokkal szembeszállni !
Jöttek a tiszturak a városházára, az az aranygalléros ott leg elől bizonyosan a főfő-generális.
Bőr János uram eléje lép, úgy ahogy dukál, nem éppen dacosan, de nem is alázatosan, köszön neki s a papirost a kezébe adja .
A tábornok megáll, elolvassa, arcán meglepetés látszik, hátrafordul , beszél valamit a tiszteknek , mind élénk fölkiáltásokat hallatnak, s ekkor előlép egy osztrák tiszt (az uniformisát már ismeri Bőr gazda, mert voltak ilyen foglyok Debrecenben ) s magyarul így szólt :
- Hol van az az orosz tiszt megsebesülve ?
- A jobb válla van keresztüllőve .
- Tudja -e kend, hogy ki az ?
- Honnan tudjam, mikor nem értek a nyelvén .
- Az bizony egy valóságos Dolgorucki herceg .
- Herceg?
Már én arról se tehetek .
Pár perc múlva Bőr János uram vezetése alatt két orvos, az osztrák tiszt s egy szakasz katona indult a sebesülthöz .
Nagyúr lehet, gondolá az öreg, hogy ilyen ceremóniával mennek a segítségére.
Hogy elbámul majd az anyjuk, ha ezzel a sok cifra néppel a portára bevonulunk .
Az orvosok azonnal a seb kikutatásához fogtak, s szerencsésen ki is vájták valahonnan a golyót s utána annak orvosi rendje és módja szerint bekötözték a sebet.
El is akarták rögtön vinni valami Szent Mihály lován, de a herceg kérte, hogy hagyják ott.
A lakás tiszta, az udvar árnyékos, van kert is hozzá, ő ebben a jóleső csöndben marad egypár napig s a kkor maga fog jelentkezni.
Csak azt kívánja, hogy őrség maradjon a háznál .
Úgy is lett.
A fiatal sebesült ott maradt Bőr János uram házánál, s naponta fogadta a tisztek egész tömegének látogatását.
Az udvarban egy káplár vezetése alatt hat ember tanyázott, egy közölök éjjel-nappal a kapu előtt járkált föl s alá.
A sebesült a generális konyhájáról kosztolt, a legénység is valami katonai kantinból hozta magának a menázsit, nem volt velük semmi baj.
Sőt fölsöpörték mindennap az udvart, föl is locsolták, kapál t ak és öntöztek a kertben, illedelmes, jó fiúk voltak ezek a híres kutyafejű tatárok.
Főzött is egyszer nekik Bőr Jánosné nemzetes asszony vagy négy rőf debreceni kolbászt s ugyancsak elcsodálkozott rajta, hogy ezt a muszkák nyers uborkával ették.
De mé g jobban elcsodálkozott azon, hogy nem lett tőle semmi bajuk .
Ötödik nap Dolgorucki herceg fölkelt az ágyból s elhivatott egy tolmácsot, hogy a háziaktól búcsút vegyen .
- Arról van szó, Bőr gazda, hogy mit kíván az öt napért ?
- Miféle öt napért ?
- Amit a herceg itt töltött magánál .
- Csak nem fizettetek a vendégemmel?
Mondja meg neki, hogy ez nálunk nem szokás.
Kiszólanának a városból, ha megtenném .
A tolmács megmagyarázta a hercegnek .
- De maga az életemet is megmentette, - felelt elcsodálkozva az orosz .
B őr uram rántott egyet a vállán .
- Minek tartana engem az úr, ha azért pénzt számítanék föl ?
Az orosz meghatottan nyujtotta ép balkezét a civis felé.
Ezt már elfogadta, meg is szorította a gazda .
- De az aranyórámat láncostól csak elfogadja ?
- Nem lehet, - felelt az öreg elborult arccal, - mert az úr mégis csak katonája annak az ellenséges hatalomnak, mely ezt a nyomorult országot elgázolta.
Tartson meg szíves emlékében, az Isten áldja meg .
Az oroszok elvonultak, jöttek a németek... rémuralom borult az országra .
Vag y két esztendő múlva, egy napon a bezirkerhez , vagy nem tudom miféle állathoz citálták Bőr János uramat .
- Maga az a Bőr János, aki 1849 augusztus 2-dikán megmentette Dolgorucki herceget, Miklós cár ő felsége főhadsegédének a fiát ?
- Én nem tudom, ki ija-fia volt, csak annyit tudok, hogy herceg volt és sebesült volt.
Ott feküdt a házamnál öt napig .
- Dolgorucki herceg kérésére a mi kegyelmes császárunk kegyeskedett kendnek emberbaráti cselekedetéért egy érdemrendet adományozni .
- Micsodát ?
- Érdemrendet, me lyet holnap délelőtt nyilvánosan és ünnepélyesen a mellére tűzünk .
- Nagyon köszönöm, de én nem leszek jelen .
Általános hüledezés támadt .
- Micsoda beszéd ez ?
- Én orosznak és nem németnek tettem szolgálatot, ha tettem.
De nem is tettem.
Én csak felebaráti kötelességemet teljesítettem.
Nekem ezért földi jutalom nem jár.
Az orosztól sem fogadtam el, mért fogadjam el a némettől.
Minden jót kívánok .
Ezzel kifelé indult.
De az ajtóban hirtelen megállt.
Alakja már nem volt olyan merev, mikor visszavonult.
A hangja pedig éppen alázatos volt, mikor megszólalt .
- Azt tetszett mondani, hogy a császár ő felsége akar megjutalmazni ?
- Azt .
- Hát eszerint a császár ő felsége kegyes jóindulattal viseltetik irántam ?
- Biztosra veheti .
- Hátha én valami mást kérnék tőle, me gadná ?
- Lehet .
- Hát akkor kérek.
Tekintetes úr, vegye eszébe az én nagy kérésemet .
- Mi az?
Beszéljen .
- Tekintetes úr, a mi áldott jó papunk, Könyves Tóth Mihály, nehéz rabságban sínylődik, Jozefstadt városában...
Szíveskedjék a császár ő felségéhez föl terjeszteni alázatos kérésemet, hogy tessék a papunkat szabadon bocsátani.
Nem kérek én semmit a világon csak ezt .
A tisztviselő csak ennyit felelt :
- Elmehet .
Nehéz szívvel fordult ki a szobából Bőr János uram, de a folyosón megállt.
Gondolkodott.
Végre v isszafordult, s bement a bezirkerhez .
- Tekintetes úr!
Utoljára próbálok valamit kérni.
Engedjék meg néhányunknak, debreceni öreg polgároknak, hogy elmenjünk Jozefstadtba s husvétkor Könyves Tóth Mihály nagytiszteletű úr szolgáltassa nekünk az úrvacsorát .
...Ezt megengedték.
Bőr János uram és néhány polgár elutazott Jozefstadtba.
Vittek magukkal sesztakerti bort, debreceni kenyeret; a debreceni nagytemplom kelyhét; K. Tóth Mihály uram palástját ...
...És Könyves Tóth Mihály uram a debrecenieken kívül háromszáz rab magyarnak felekezeti különbség nélkül isteni tiszteletet tartott és kiszolgáltatta az Úrvacsorát Jozefstadtban, az Úrnak 1851-ik esztendejében... de jó maga még ezután is öt esztendeig zörgette a fekete osztrák rabbilincset .
.oOo.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE