Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Babits Mihály
Kártyavár
Keletkezés ideje
1923
Fejezet
31
Bekezdés
2034
Mondat
7199
Szó
76526
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
29. §. MELY NEM MINDENÜTT TELJESEN ILLEDELMES
De nem ment egyenest a városházára, ahol várták, hanem a Kerbolték felé került.
Mekkora volt a meglepetése, mikor sötét ablakokat látott maga előtt és a kerti házat is sötéten ragyogni üvegtábláival.
Csengetésére álmosan kászolódott ki Zsemlyéné, üngben, ijedt szemmel.
- Nincsenek itthun, senki se.
- A nagyságos asszony sincs itthon?
- Itthun vót, de elment.
- És a tekintetes úr?
- Az is itthun vót.
- S egyszerre mentek el?
- Nem.
A nagyságos asszonyom az Újhegyi nagyságával ment el.
- S nem mondta, hova megy?
- De igen: az Újhegyi nagyságáékhoz ment.
Újhegyiékhez?
Ilona?
Madár nem értette, de látta, hogy több információt itt nem kaphat.
Gondolatokba merülve botozott ezüstfejű botjával a városházáig , mely ezúttal sötéten lengette előtte nagy szélházi ablaksorait.
Mögötte csillagok és szélkergette felhő, mely tornyát szinte oldalt buktatni látszott, mint a bolognai Garisendát...
Madár a lépcsőkön felmenet arra gondolt, minő jelentéktelen okok döntik el néha a csatavesztéseket.
Mért sietett az imént, mért volt türelmetlen, s mért szalasztotta el a "catilinai tett" pillanatát?
Talán nem legutolsó sorban egy nevetséges testi szükség hajtotta, nyilván az izgalom által kiváltva, mert "a lélek tükre a vese " , ahogy egy híres francia professzor kifejezi.
Akkor tudomást sem vett szinte erről; most előtte állott a vasúti állomás bűzös és tócsás illemhelye, ahova kényszerült sürgősen betérni, ácsorgó jasszok és bakák közé...
Ó, mily különös állat az ember, milyen disszonáns! komoly és fontos ügyeivel , melyeket kis trágyázó élete fölé sző.
Talán nem is olyan fontosak ezek az ügyek, talán csak ostoba, ostobán komonyan vett játék ez az egész híres , komoly élet!
Az igazi élet az állati, amelyet eszünk, talán nem is figyel .
Amelyet megvetünk, szégyellünk: amelyet mégis minden pillanatban érzünk, s amely titkon minden mozdulatunkat cenzúrázza.
A test bölcsességének élete , mely egyetlen kis szükségletének feláldozná a legfontosabb "ügyeket "; evés , emésztés, szerelem!
Talán csak ez fontos, s legjobb volna a többit mind elereszteni, abbahagyni, mint egy rossz játékot...
Állatok vagyunk, s Madár János úgy érezte magát, mint egy teljes életében befogott paripa.
De nem tudta levetni jármát még elvben s lelkileg se.
Parasztvér folyt ereiben, friss, még ki nem fáradt idegzetet örökölt, erős volt, s ereje nem engedte, hogy szabad legyen!
Sőt gyengeség volt már ez az erő is: visszaesés a megszokásba, a gépies küzdésbe, melyből még reményvesztve sem tudott kiszakadni, szegény marionett.
Fenn, a polgármesteri szobában, már a világítás dolga miatt összekért emberek vártak rá, izgatott szaladgálások kezdődtek azonnal, tárgyalás, érvelés, alkuvások.
A városnak kimutatás szerint volt készpénze: de ez a készpénz részben a polgármesternek készpénz gyanánt kezelt nyugtáiból állott: kényes pont volt.
Balázsy sötét tekintettel, gúnyos megjegyzésekkel járt föl-alá.
Adamec egész lényére kiült a drukk, a szorongás: a felelősség súlyos részben őt terhelte.
Fegyelmi , felfüggesztés, család, mint rémigék, kavarogtak agyában.
Csak Madár János volt újra a régi, természetes, elfogulatlan, sőt vidám: az izgatott , bonyolult helyzetben visszanyerte erejét, mint a már-már kedvetlen sakkozó egy érdekes húzás előtt.
Közel bukásának tudata közönyösséget, s a közönyösség fölényt adott neki.
Tojástáncot járt, nem félt a kényes pontoktól.
Kimutatta papíron a kp.-t, elhitette, hogy csak presztízsokokból nem hajlandó ma legalább egyáltalában fizetni.
" Az elv kedvéért nem "; "mert ez zsarolásoknak nyitna ajtót ".
" Nem szolgáltathat precedenst "; "nem ismerheti el a társaság jogát az áramszolgáltatás megtagadására, semmi körülmények között "; "mert a közönség érdekéről van szó, amelynek ő csekély szolgája "; "bármennyire nagyra becsüli is egyébként a Társaság vezetőit " .
Politikus volt, s kedves, szellemes; energiája leszerelte az üzlet aggodalmait.
A munkavédelmi osztag parancsnoka, egy joviális, derék ezredes , minden szavának helyeselt; valóságos fölháborodás gyűlt a jelenlevőkben a Társaság ellen, mígnem Rubinek úr zavart, mentegetőző magyarázkodásokba fogott.
S Madár mintha őt személyileg nem is izgatná az egész ügy, két-két szó között még telefonálgatott, a helyi lapok redakcióit hívta föl, nem is a maga dolgaiban, hanem mert Kerboltnak megígérte, hogy neve a Selig-kávéházbeli eseményekkel kapcsolatban nem jut nyilvánosság elé.
Míg nagy ágyúikat szerelték ellene, csodálkozva és szívesen teljesítették ezt a csekély kívánságát, mint egy halálraítélt kívánságát teljesítik .
Rokonszenves volt e baráti aggódásban és fölényes.
- (Győzött, s éjfél felé kigyúltak a lángok az utcán.)
Ilona csakugyan Újhegyiékhez ment.
Túlterhelt idegzete nem bírta már a magányt, s Újhegyiné, aki vajszívével a gyermektelen anyák típusához tartozott, úgy vezette őt, mint egy kis, elveszett gyermeket.
Mit csinált Ilona egész délután Budapesten?
Maga sem tudott emlékezni reá.
Madár oly kevés időt töltött vele...
A komoly, hivatalos férfi, súlyos ügyek előestéjén!
Sohasem érezte még így Ilona, mennyire kicsiség ő ennek az embernek, mennyire idegen az tőle, egész életével.
Egyedül hagyta őt...
S a másik vitte baljós puskáját az erdőbe, s hiába várná az üres otthonban!
És megborzadott a gondolatra, megint villamoson hajózni vissza, a hosszú , hosszú temetőkerítés mentében!
Inkább megvárta a vonatot, s ott találkozott Újhegyinével.
Ott, míg az öreg Muki végiggusztálta a vonatot "hölgyek irányában ", üdvözölve sorban: "Kézcsókolásomat ! ", s Vilma és Briliant megtették bécsi utuknak első s legproblematikusabb fejezetét: az anyáskodó Újhegyinének sikerült bizalomra bírni a szegény Ilonát, akinek akkora szüksége volt a panaszkodásra!
Elmondta, hogyan aggódik férjéért, s hogyan fél, hogy egyedül kell aludnia, rettegései közt, nagy, magányos házukban.
És Újhegyiné hívta hozzájuk...
Nem, nem!
Most társaságba?
Dehogy tudna menni!...
De legjobb ilyenkor társaságba menni!...
Ilyen vita közt szálltak le, s érte őket Madár, jó hírével, hogy látták Kerboltot...
Ilona izgatottan sietett haza, s az érdeklődő Újhegyiné, akinek útba esett, elkísérte .
Kerbolt csakugyan otthon járt, de azonnal megint eltávozott, néhány sort hagyva hátra a feleségének, melyben csak annyi állt, hogy ne nyugtalankodjon, és hogy reggel (ha addig ő haza nem jönne) küldesse el a mellékelt levelet a polgármesterhez.
Nem mondhatni, hogy ez az üzenet nagyon megnyugtatta volna Kerboltnét.
Legszívesebben azonnal maga szaladt volna a polgármesterhez a levéllel.
De Újhegyiné kibeszélte az aggodalmait: hogy hiszen tegnap is egész éjjel nem volt itthon az ura, és hogy a levél valószínűleg csak hivatalos dolgokat tartalmaz, amik nem sürgősek.
Mégis azért odavitte volna, ha Madár Jánossal való viszonyának tudata, az úgynevezett rossz lelkiismeret, Újhegyiné előtt meg nem bénítja ezt az ösztönét.
Fáradt volt, és képtelen bárminő cselekvésre; gyenge , agyonrémített gyermek, aki meg sem tud mozdulni egyedül.
- Most társaságba?
Nem, nem! - mondta ezerszer is az unszoló Újhegyinének: és mégis az lett a vége, hogy mikor igazán egyedül kellett volna maradni , visszariadt ettől, izgatottan szaladt a hálószobába, átöltözködni, és ment Újhegyiné után, mint egy szegény, elhagyott ebecske, aki az első emberi lényhez hozzácsatlakozik.
Ment, avval az érzéssel, hogy rosszul teszi, de hogy már most úgyis mindegy, legyen akárhogy!
Gyalog siettek a téren át, ahol a féltornyú templom még mindig kivilágítva tárta nagy kapuja szárnyait a vasárnapi estbe; s Ilona egy pillanatra vágyat érzett, hogy befusson oda, leomoljon egy oltárkép előtt, és az Isten elé tartsa kuszált szívét: talán egy égi kéz lenyúl feléje, és szelíden kibontogatja szomorú csomóit...
De a templom tele volt emberrel, s emberfürtök lógtak ki kapuin, mint a zsúfolt villamosok lépcsőin csüggő tömegek; és a nyitott kapun át vad szónoklat szavai hangzottak.
" Nem békét , hanem harcot jöttem én a földre hozni !" - kiáltotta egy rekedt hang, és : " Azokkal szemben nincs krisztusi türelem ..."
És ezután egypár olyan szó jött, hogy Ilona borzadva futott Újhegyinével abba a másik templomba, amit annak az apja, a gazdag Gruber pék, árverésen vett meg.
Újhegyiek lakása fényes volt és meglepő.
A vestibulum hallá volt átalakítva; inas fogadta őket szabályszerű ruhatárral; a kórusra, azaz emeletre kanyargó falépcső vezetett föl, s amint Ilona föltekintett, csodálkozva, s kissé megbotránkozva látta, hogy az orgonát le sem szerelték; azt Gruber együtt vásárolta meg a templommal .
Újhegyiné előbb egy kis mellékterembe vezette vendégét, ahol apja, a Váci utcai híres weissbäck utóda éppen sörösüvegek felbontásával foglalkozott.
Gruber, egyszerű és műveletlen ember lévén, sohasem ment a vendégek közé, csak a mellékszobában dohogott, s nagy passzióval nyitogatta a különböző sörös-, boros- és pezsgősüvegeket, példát véve közben a nyomtató lóról.
Mikor leányát meglátta, nagy zenebonával támadt reája:
- Ich bin kein gnädiger Herr (nem tudott magyarul; nagyságos úr nem vagyok) - mondta -, de a vendégeimet nem szoktam várakoztatni.
Hát ezt érdemeltem én , hogy ilyen csavargó lányom lett?
Egész életemben tisztességes ember voltam , szereztem nektek pénzt, és most ezt kell megérnem!
Már akármit beszélhettek , de aki este tíz órakor jön haza, az csavargó ringyó.
- Ugyan, papa, ne legyen olyan gemein! - rivallt rá Újhegyiné gorombán.
- Én vagyok gemein! te meg egy közönséges ringyó!
Ha egyszer megharagszom , visszaajándékozom az eklézsiának ezt a templomot, nem tudom, hol fogtok uraskodni!
- Hallgasson, papa, minek iszik annyit?
- Ittam és dazumal?
Józanabb voltam, mint az egész cakumpakkod.
Kevesebb fogy tán avval, ha nem iszom?
A magam borát iszom, ti meg az enyimet!
Eredj a vendégeidhez, mind csupa gnädiger Herr, válogatott sehonnai, semmirekellő, naplopó !
Ne, ezeket a söröket vidd be nekik!
S egyszerre, minden átmenet nélkül, a polgármesterre kezdett dohogni .
" Köztisztasági járulék - ki hallott már olyat ?"
Valamikor boldog volt, ha közéjük ülhetett a Vnukban, ígért fűt-fát az iparosságnak, most a gnädiger Herr-ekkel bratyiz, és szórja a pénzt, ennek a vén gazember Tőkéssynek is ezreket fizetett ki megint, sehonnaiak mind, naplopók és ringyók...
Ilona riadtan menekült be Újhegyinével a nagy terembe, s ott különös kép tárult szeme elé.
A templom hajója, melynek közepén négy nagy pillér tartotta a boltos mennyezetet, kávéház formára volt átalakítva: apró márványasztalkák álltak rendetlenül, hátrább biliárdterem nyílott , széthúzható, nagy üvegajtó mögött, s a falakra és a pillérekre, kis fogaskampókon, mindenféle újságok voltak fölaggatva.
Az egyik fal előtt szabályszerű büfé állt, telerakva hideg frissítőkkel; szemben pedig egy nagy biedermeier trumeau.
E trumeau széles, sárga fiókjai teljes összevisszaságban ki voltak húzkodva, sőt egyikük egészen kiemelve a parketten hevert, s belőlük a padlón mindenfelé széthányva , kidobálva, a különböző csipkés, szalagos és többé-kevésbé pikáns női fehérneműek halmai, tornyai és échantillon-jai kandikáltak ki, buggyantak elő, szóródtak szét szemérmetlenül.
Ebben a fehér és könnyű romhalmazban, középütt a földön térdelt a szép Tőkéssyné, valami egészen sajátságos toalettben.
Estélyi ruhája fölé hosszú, fehér női hálóing volt húzva, és a fején valami keményített fehérneműdarab összegombostűzve lobogott kétfelé, olyanféle , mint a kórházi ápolóapácáknak.
Előtte, ugyancsak a földön, törülközőkből és ingekből rakott kolumna tetején, guggolt Partos járásbíró, vérző kezét a szép asszony felé nyújtva, aki azt egy szemmel láthatólag frissen széttépett vászondarabbal kötözgette, rendkívül ügyetlenül s folytonos kacagás közt.
- De tartsa már rendesen!
Ne mozgassa! - kiáltott.
A kéz alatt egy kidobott lepedő hevert, szépen összehajtogatva, s a közepén egy vércsepp piroslott .
Mellettük Újhegyi, a házigazda a trumeau-hoz dőlve állt, és nevetve cigarettázott.
Körülöttük csoportokban lebzselt a társaság, férfiak és nők , és kacagtak.
Kovács tanító, Nagy-Tatárral, a büféhez dülleszkedett, és egy művészies nagy sandwich-et majszolt.
- Bocsásson meg, nagyságos asszonyom - szólt Újhegyinéhez, a sonkás falatok közt kissé nehezen forgó nyelvvel -, hogy hívatlanul idetolakodni bátorkodtunk...
(- Nagy-Tatár Vilmos, nyugalmazott százados! - iktatta közbe bemutatkozását az újságíró.)
- ...de arról volt szó nagyságos asszonyom, hogy barátunkat, Partos Kálmán járásbíró urat, aki, íme, aljas rendőri brutalitásnak esett áldozatul, s akiben úgyszólván városi küzdelmeink vértanúját üdvözölhetjük...
- Hoch! hoch! hurrá! - vezényelte háromszor Újhegyi, s valaki föllopózott az orgonához, és tust zendített rajta.
- Istenem, mi történt hát? - kiáltott Újhegyiné, s olvadásra kész jószívűséggel sietett a vérző Partoshoz.
- Kérem, kérem! csak ápolónőnek szabad hozzányúlni! - emelte föl pecsétgyűrűs ujját a fehér főkötős Tőkéssyné, s erre a háziasszony is elfakadt nevetve.
- Ó, de hiszen még hiányzik a jelvény! - kiáltott, és egy benyílóba rohant , ahonnan egy kis fiókot hozott ki, melynek tartalmát már menet közben dobálta jobbra-balra.
- Megvan már! - húzott elő néhány vöröskeresztes karszalagot .
- Jelmezbál!
- S bolondosan maga is egy üngöt vont magára, s Kerboltnéra is rá akart egyet erőszakolni.
- No, muszáj: ez tréfa!
- Boldog vagyok, hogy eljött: maga nem is sejti, miért - szólt Újhegyi , Kerboltnéhoz lépve.
- Én már régóta nézem magát, itt és ott, ahol csak alkalmam van látni; nem haragszik, ugye, hogy ezt nyíltan megmondom ?
Piktornak nem lehet rossz néven venni, ha érdekli egy szép test...
És valahányszor látom, tudja, mit mondok magamban?
Azt mondom: ez az asszony nem való ide Újvárosba!
Maga vidéki lány, ugye?
- Vidéken nőttem fel - felelte Ilona, örülve, hogy valaki különválasztja attól, amit maga körül látott.
A festő gesztusa mérhetetlen megvetést fejezett ki a saját vendégei iránt.
- Én mondom magának: nincs rondább a világon Újvárosnál!
Maga persze most azt kérdi, hogy miért lakom akkor mégis itt?
Látja, éppen a maga urával beszéltem ma erről: a jövő században, mikor repülőgépek fognak járni mindenfelé, nem lesz szükség városokra: de ma még...
Látja, nekem kellenek a fák, azért nem megyek Pestre; de kellenek a szép testek is; vagy egy szép meztelen nő talán kevésbé "természet ", mint egy szép fa?
És megint gesztust formált, melyről nem lehetett tudni, a teremben zsibongó félmeztelen nőkre vonatkozik -e, vagy a nagyon is egész meztelen képekre , melyek a hajdani templom falait borították?
Ilona zavartan nézett szerte.
A szegény Partos körül még egyre tartott a parodisztikus ünneplés.
- Hölgyek, csókot a hősnek! - kiáltott valaki, amerikai szokással érvelve, s az igazságügy-miniszter szeretője már nyújtotta ajkát a járásbírónak.
Öcsényi dr. ügyvéd - ő volt, aki fönn ült az orgonánál - minden csókot csattanó akkorddal húzott alá.
Partos szédült és borzongott.
- Már nem árt, ha kitörik a nyakát! - mondta egyszerre egy hang, az öreg Tőkéssy, s csak később lehetett megérteni, hogy a polgármesterről beszél ...
Az öregúr a nagy meleg dacára nyitott, prémes kabátban állt ott, mint a régi hadvezérek; szájában vastag, erős szivart tartott, s előkelően vékony , foghíjas ajkai csak úgy a szivaron át szűrték az úri szót.
" Kitörni a nyakát ": ezt bizonyos kéjjel mondta, öröklött grandseigneuri gonoszsággal , úgy, hogy Partos bíró megborzongott, a tisztviselőtelepi villa fejében befizetett rengeteg összegre gondolva.
- Most már nem bánná a vén csirkefogó - szólta le Tőkéssyné az apósát.
- A mór megtette kötelességét, a mór mehet.
- Hogyan? - kérdezte Újhegyi.
- Fölszedte a dohányt a telkekre.
- Ah, vagy úgy!
- De hiszen - kockáztatta a megjegyzést Partos -, úgy tudtam, hogy az öregúr kormánypárti.
- Zsebepárti - felelt a szép asszony, míg a "vén csirkefogó" épp hatodik pohárka konyakot hajtotta fel elegáns egyhuzamra, anélkül hogy prémei azért lekívánkoztak volna.
- Egy senki! - mondta, még mindig Madárról beszélve.
- Egy falusi bíró fia!
- Cigányok! - kiáltott valaki; s egyszerre fölreccsent a Csak egy kislány van a világon!
Újhegyi kérdőleg nézett fel, s egy pillantás az öregúrra megértette vele, hogy ezúttal az ő műve volt a füstös banda megjelenése.
- Pénznél van az öreg - szólt Bátor Mór ügyvéd; Tőkéssy meg is sejtette, hogy rá vonatkozik a suttogás, s egy megsemmisítő mozdulattal hozta köztudomásra , mennyibe veszi a zsidót.
- Pesti banda! - mondta.
- Újvároson még a cigány is zsidó.
- (Ami igaz is volt, mert Fehér Poldi volt.) - Hirschfeld! - kiáltott selymes orosz agarára, mely most is lábainál, idegesen emelte arisztokratikus orrát a zene hangjára, és egyet vakkantott.
- Hirschfeld, couche-toi!
- A jól idomított állat fájdalmas önuralommal fektette vissza állát a parkettre.
Bátor Mór okos gyávasággal átment a terem túlsó oldalára.
Újhegyi táncra kérte Kerboltnét.
- Nem, nem! - szólt Ilona.
- Ne haragudjon: nem táncolok.
Flóra tudja, milyen kedvben jöttem ide: nem is jöttem volna, de valósággal kényszerített.
És elmondta délutáni rettegéseit.
- Ó, hát az uráért aggódik: micsoda asszony! - kiáltott Újhegyi.
- De hiszen én is beszéltem az urával délután, és este is látták!
És higgye el, az aggodalmak ellen legjobb orvosság egy kis tánc.
Ilona végre felállt, mert mindenhogy rossz volt itt, és elmenni sem lett volna ereje.
Öcsényi dr. egy-egy orgonahangot ütött bele a cigánymuzsikába .
Partos Bátor Mórt hallgatta, aki a tegnapi betörés részleteit beszélte el.
- Kérem, ezek a közbiztonsági állapotok már igazán botrányosak!
Én nem tölthetem otthon az éjszakát, mert kaszinói titkár vagyok...
- Madár fűt-fát ígér: hallom, ma valami razzia lesz - mondta valaki , odalépve.
- Ajjaj, razzia! - ugrált, kacagott egy kis ficsúr, tenyerét az arcába fektetve.
- Éppen most beszéltem Svarcikával.
A bürgi direkt futni hagyta Briliantot.
Nagy muri lesz ebből .
Képzelheti: ha már futni hagyta, volt oka rá.
Ajjaj, szépen csinál az razziát.
- Csak nem úgy tetszik érteni, hogy a polgármester összejátszanék a betörőkkel? - kérdezte elborzadva Partos.
- Das kann niemand wissen Újvároson minden lehetséges.
És különben is volt már eset ilyesmire.
Kérdezze meg az öreg Tőkéssytől, hogy ki volt a Fatia Negra.
- És mit felel?
- Hogy ő.
A bíró ámultan nézett az öregúrra, akinek hogy, hogy nem, épp ekkor mutatkozott be Nagy-Tatár.
- Nagy-Tatár Vilmos, nyugalmazott százados vagyok.
- Isten hozta öcsémuramat.
A nógrádi vagy a szepesi Tatárokból való?
Ebben a pillanatban egy kis termetű, de szép lábszárú hölgy, akinek meglepően rövid szoknyája alá titkon már eddig is sokszor pillantgatott Partos , hirtelen a magas öregnek nyakába ugrott, és jól felágaskodva úgy belécsimpaszkodott, hogy ama rövid szoknya felhúzódzkodva a lógásban a meztelen comb egy darabját is láttatni engedte.
- Az én nótámat! - sikoltotta.
Tőkéssy felcsapta monokliját, és megnézte a nőt; azután tenyerével "Állj " -t parancsolt a cigánynak, aki hajbókolva lépett hozzá.
- No! - mondta az öreg, s egy ezrest nyomott a markába.
Partos felfogta Tőkéssyné pillantását, mellyel ezt a mozdulatot kísérte: olyan volt az , mintha meg akarná gyilkolni az apósát.
A zene megint fölcsattant, és a rövid szoknyás nő most Partos közvetlen közelében egy asztal tetején táncolt közkívánatra az "ajjaj razziás " ficsúrral, aki ismét tenyerébe fektetve az arcát hangsúlyozta, hogy mulat .
Partos szédülten ámolygott tova a rugdaló, rakoncátlan lábszárak szomszédságából.
- Ej, sose halunk meg! - kiáltotta a ficsúr.
A tánc egy szünetében Újhegyi fölvezette Ilonát a templom tornyába, amit meghagytak, olyan kilátónak.
Egész Újváros éjjeli képe nyújtózott alattuk .
Messzebb Budapest fénye derengett.
A hűs levegő jólesőn csapott az asszony arcába.
- Égnek a lámpák - újságolta Újhegyi, leérve.
- No végre!
Partos Bátor Mórhoz közeledett, akiben komoly embert sejtett, s ebben nem is egészen csalatkozott, mert az ügyvéd kaszinói titkár és fő-fő kártyaszakértő lévén, kényszerült mindig bizonyos komolyságot megtartani.
Partos hozzá fordult az "egy gondolattal ", mely szüntelen bántotta: megbukik -e a polgármester, s mi lesz a tisztviselőtelepre befizetett pénzekkel?
- Kérem, minden játék kockázattal jár - felelte Bátor Mór.
- Nem tart velem a járásbíró úr?
Talán visszanyeri.
És átment a kártyaszobába Tőkéssy után, aki éppen most foglalt helyet nagy , higgadt méltósággal, s Partos csodálkozva látta, hogy a zsidó és az antiszemita gyönyörűen megférnek együtt a zöld asztal mellett.
- Tessék, tessék!
- Tőkéssy jobbján Borcsay táblabíró ült le, s Partos nem tudta kivonni magát hivatalfőnökének hívása alól.
Már készítette ki aprópénzét (Szakolcán a tízfilléres alap volt divatban ), mikor váratlan aranyak és ötkoronások koppanására ijedt.
- Talán egy kicsit hazárd lesz? - mosolygott feléje Borcsay.
- Ó... hát... egyszer... - dadogott a bíró, és restellt visszavonulni .
Homlokára izzadság gyöngyei ültek ki.
De nemsokára még nagyobb lett az ijedelme, mert minden várakozása ellenére nyert.
Nyert, nyert, egyre nyert , százasokat, ezreseket, s már a tisztviselőtelepi villára befizetett rengeteg összeg ötszörösen hevert előtte.
A tétek hólabdaszerűen nőttek, és Partos bíró, mint egy hökkent Midás király , elvarázsoltan ült az asztal mellett.
Künn nőtt az orgia.
Már kinyitották a vestibulumot, s kitáncoltak az orgona alá, egyik ezt táncolt, a másik azt, a párok összeütköztek, felbuktak s nevettek.
Öcsényi dr. válogatott zenevicceket csinált az orgonán.
A szép lábszárú hölgy föltűzködte szoknyáját, és balettfigurákat mutatott, fehér bugyogóját villogtatva.
Ilona nem látta ezt, nem látott semmit, újra táncolt, elkapta az örvény, nem gondolt semmire, hacsak nem régi, lánykori báljaira, melyeknek hangulatát alapjában naiv és ártatlan lelke ebbe az orgiába is belebűvölte: néha egy komor, puskás férfialak lebegett előtte , máskor Újhegyi vigyorgott rá, s édes sherryvel kínálta.
Újhegyi egyébiránt egy nagy repülőgépmodellt hozott elő, s tudósan magyarázta a hölgyeknek .
Aztán a jövő társadalmát fejtegette, s a szabad szerelemre tért át.
Kovács tanító, már teljesen elázva, végérhetetlen tósztba keveredett a büfé mellett.
Tőkéssyné felcsavarta a repülőgép csavarját, hogy az arcát legyezze vele.
- Melegem van - mondta.
- Szabad itt levetkőzni?
- Ó, nagyságos asszony! - nevetett Újhegyi.
- Én festő vagyok.
Nálam egyebet se tesznek a hölgyek, mint levetkőznek.
A szép asszony még mindig az ápolónőkosztümben volt: a vöröskeresztes karszalagú üngben.
Előbb jobb karját, majd bal karját kibújtatta, s visszabújtatta megint, aztán az öve körül oldozott valamit, s lába alá hullt egy csomó selyem, csipke és színes szalagcsokor a fehér üng alól .
Továbblökte hegyes cipőjével, a vetkőző Venus mozdulatát mímelve.
Az ápolónőüngöt kacéran idomaihoz szorította.
- Monna Vanna!- kiáltott a ficsúr.
Künn az öreg már pezsgősüvegeket bontogatott, olykor elaludt, majd újra fölriadt, s felváltva simpfelte hol a polgármestert, hol meg vendégeit.
A szoros dugók szaporán durrogtak.
De most a táncospárok hosszú füzérré bomolva úgynevezett "ostort" csináltak, s az ostor vége a gyors hajrában éppen nekicsappant a mellékszoba ajtajának, ahol az öreg volt.
Az ajtó kipattant, és a párok betáncoltak a felbontott és felbontatlan pezsgősüvegek glédái közé.
A szép lábszárú nő úgy kerülgette a földön szerte álló palackokat, mintha leszúrt kardok közt táncolna, mint egzotikus bajadérok : de csodálatos módon, nagy ívben rántva föl a lába hegyét, éppen egy frissen nyitott Veuve - Cliquot - t sikerült felrúgnia, mely az asztal szélén állt, s egyenesen a szundikáló öreg pék nyakába dőlt.
Félig öntudatlan állapotban, s eszeveszett dühvel emelte tehetetlen fejét a hideg zuhanyra, és elmosódó hörgésszerű hangon kiáltotta:
- Ringyók!
Ringyók!
- Részeg az öreg! - vihogtak a nők és ifjoncok.
Néhányan ölre nyaláboltak az arany nyakú üvegekből, ki amennyit látott, s úgy táncoltak vissza a terembe .
Durrogtak a dugók, s apró, ezüst szökőkutak habzottak föl.
A Tőkéssy agarai vonítani kezdtek.
Az orgona tust húzott.
Egy ügyetlen fuser egy egész üveget ráöntött Monna Vanna gyolcsüngpalástjára.
A fölhevült, szép asszony kéjesen borzongott meg.
A vászon áttetszővé vált, és bőréhez tapadt, mint egy habból született szobornak.
- Görög szobrászok - mondta Újhegyi - így nedvesítették meg a modelljeik ruháját.
- Jaj, ne nézzenek ide! - kiáltott Tőkéssyné.
- Szégyellem magamat.
- Nincs ok rá - röhögött a monoklis ficsúr.
- Hol a ruhám?
Flóra, kérlek, a ruhámat! - idegeskedett Tőkéssyné.
- De nagyságos asszonyom! - kérlelte Újhegyi.
- Hiszen maga egy felvilágosult nő.
Higgye el, nincs szebb a világon a meztelenségnél.
A görög Phrüné például...
De az izgalom fokozódott.
Kitűnt, hogy a szép asszony ruhája sehol sem található.
Valaki elrejtette.
Flóra, Újhegyiné, kétségbeesetten szaladgált ide-oda.
- Ez már mégis rossz vicc!
Jaj, megfázol, édesem!
Kendőket és sálokat hozott.
De Tőkéssyné már bemenekült a kártyaszobába, s apósának prémes bundáját borította gömbölyű vállaira.
Egyben a kártyákba nézett.
Tőkéssy valódi angol hidegvérrel dobott éppen egy ezrest a posztóra .
A szép asszony megborzongott a prémes bunda alatt.
Az öregúr minden pénze a járásbíró előtt hevert.
Partos izzadt, lángolt, és merész tekintetet vetett a szép asszony szemébe.
A szép asszony néma jelt váltott az öregúrral.
Ekkor kacérkodni kezdett Partos felé.
Székét közelebb húzta a járásbíróéhoz.
Vállához simult azzal az ürüggyel, hogy kártyáját nézi.
Vagy inkább kártyájába lesett azzal az ürüggyel, hogy vállához simul...
S nemsokára fordult a szerencse.
A pénzhalmaz kezdett visszavándorolni az öregúr elé.
Partos keze remegett, és halántéka lüktetett.
Az öreg változatlan flegmával fogadta a nyerést.
- Adhatna, papa, belüle a gyerekeinek! - kacagott a menye.
- Nesze, lyányom!
És kék hasú százasokat dugott a markába.
A szép asszony nevetve rejtette a bunda alá, mintha csak tréfa volna az egész.
Magában átkozta az öreg smucigságát.
Ha csak annyit adna nekik, mint a cigánynak.
A teremben újra kezdődött a tánc.
- Hol van Flóra? - kérdezte Ilona Újhegyit.
Flóra a sálokkal és kendőkkel járt.
Újhegyi fölfigyelve nézett Ilona arcába.
- Csak nem akar hazamenni?
- Nem maradhatok tovább!
- Újhegyi nevetett.
- Megijedt ettől a mulatságtól.
Pedig milyen kár!
Maga a legszebb asszony itt.
Magának kéne levetkőzni, nem Tőkéssynének.
No, no, ne haragudjon azért !
Szép asszonynak nem szabadna szemérmesnek lenni.
Ezt törvényileg tiltanám meg.
Nem haragszik?
- Hagyjon engem, nem nekem való ez!
Hol van Flóra?
- Nem magának való, istenem! - ment utána Újhegyi.
- Nem magának való a város...
Újváros... a kövek, csúnyaságok... a hazugságok és mesterkéltségek... üzletek...
De képzelje el künn, a szabad mezőn, gyönyörű meztelen testeket...
Látja, ha egyszer így lefesthetném!...
Mi van abban ?
Jöjjön ki a Balatonhoz, ott van a feleségemnek egy villája...
- Nem szégyelli magát?
- Miért?
Az én ideálom a természetes élet.
Ehhez tartozik a természetes meztelenség.
Úgy kellene élnünk, ahogy Isten megteremtett.
És nem szabadna szégyellnünk a vágyakat, melyeket maga a természet ojtott belénk.
Ez csupa képmutatás.
Látja, én nyíltan bevallom, hogy vágyom magára...
- Maga részeg!
Mit szólna ehhez Flóra?
- Flóra okos asszony, és nem irigy.
Különben is az egynejűség csak társadalmi forma, mely hazugságon épül.
Ellenkezik a természetes állapottal.
Az Isten a nemi kéjt adta az embernek, mint egyetlen, legfőbb valóságot és kívánatosságot.
Ezt nem szabad törvényekbe és bilincsekbe szorítani.
Látja , nekem van egy álmom.
Majd ha a repülőgép megsemmisíti a távolságokat, az emberiség szétszóródik a földön, szerelmes csoportokba gyűlve, melyeket nem az érdek és az üzlet fog összetartani, hanem a Kéj.
Ilona szédült és borzongott.
- Ó!
Ilyen szép és nagy álmokba ilyen csúnya dolgokat keverni!
Újhegyi szemei megvillogtak.
- Ez a legszebb és legfenségesebb dolog a világon.
Hát nem nagy és nemes valami -e a Gyönyör, amelyből az ember élete származik?
Ez az, amit mindig elfelejtenek.
A legszemérmesebb álszent is csak úgy születhetett meg, hogy az apja meg az anyja disznólkodtak.
És nincs olyan szent, aki ne gondolna magában örömmel az ilyen disznólkodásra.
Én legalább nyíltan bevallom, hogy mentül többet akarok és nemcsak egyetlen nővel akarok, nohát, ha már így nevezik - s mosolygott -, disznólkodni!
- Ó, Flóra! - kiáltott Kerboltné, észrevéve, hogy Újhegyiné mellettük áll.
- Hallod, miket beszél az urad?
- Hadd szórakozzon! - felelt a jó Flóra, s befordult a mellékszobába, ahol apja, az öreg pék, ivott s szitkozódott.
- Látja? - szólt Újhegyi, s hirtelen elborította a forróság.
- Adjon most egy csókot!
- A volt templom egyik vastag pillére mögött állottak, s a terem forgataga nem vett tudomást róluk.
- Adjon egy csókot! - lihegett a festő , átkarolta az asszonyt, és a nyakára tapasztotta ajkát.
Ilona sikoltott, és menekült, de nem a forgatag felé, mert restellte volna botrányt csinálni , hanem berontott az öreg pék ajtaján.
Gruber különös átmeneti állapotban volt az ébrenlét és az álom között, melyben egy-egy hortyogást egy-egy szitok követett, s ez az állapot azért volt veszedelmes, mert az öreg zsebében volt a pincekulcs s a szobában már csak üres üvegek állottak.
Újhegyiné hófehér keze az öreg bagós zsebeiben turkált, s a pék apai karja erőtlenül lökte vissza a tiszteletlen gyermeket, mint egy fölébredt Noé.
- Ringyók! - kiáltotta.
- Visszaadományozom a templomot az egyháznak, vissza én!
Minek énnekem ház, hogy a ringyók szaufoljanak benne!
Minek énnekem ház, hogy az adót fizessem a polgármesternek.
Köztisztasági járulékot a ringyóknak!
- Egészen összevissza beszélt.
- Ringyók!
- De papa, így leinni magát! - kiáltott Újhegyiné a benyíló ajtóra pillantva .
De ebben a pillanatban az öreg meglátva Kerboltnét, mint egy apokaliptikus látományra, fölegyenesedett, és fölemelte megnehezült pilláit.
- Polgármester ringyója! - ordította.
Kerboltné hátraalélt, Újhegyi karjaiba.
De ekkor egyszerre a vestibulum felől nagy kiabálás, lárma, futkosás hallatszott.
A lármát a társaság ifjabb tagjai rendezték, akik friss szagú újságlapokat lobogtatva rohamban szaladtak be a terembe.
- Újvárosi Friss Újság!
Rendkívüli külön kiadás! - kiabálták.
- Szenzációs leleplezések a polgármesterről!
A Bontó-ügy részletei!
Bontó Vilma és Briliant!
Hiteles okmányok!
A razzia története!
- Nem megmondtam?
A Svarcika kitett magáért! - harsonázta a ficsúr.
Izgatottan kapkodták az újságokat.
- No ez a kegyelemdöfés! - kiáltott valaki.
- De Kerboltnak is! - toldta másvalaki.
- Az egész rendszernek.
- Éljen az ellenőrző bizottság! - tósztozott Kovács tanító.
- Vége a panamás városi gazdálkodásnak, az ószeres politikának!
Eltűnnek Újváros piócái!
Az újságlapok ide-oda szálltak, mint valami fehér lángnyelvek egy kába , mámoros pünkösdreggelen.
Mindenki mintha meghatványozódott volna.
Diadalmak és aggodalmak keltek ki a másnapos fejekben.
- Mi lesz a vízművekkel? - kérdezte egy hang.
- Én érdekelve vagyok! - kiáltott egy másik.
- A parcellázás... - kezdte egy harmadik.
- Mind csak panama volt! - harsant a negyedik.
- Kampec a tisztviselőtelepnek! - zúgta kárörvendve az ötödik.
- Ó, kampec!
- Partos bíró a kártyaszobából jött, és olyan volt, mint egy halálfej.
Mindenét elvesztette!
- Te, kérlek, kedves barátom - szólította meg diszkréten a tanítót -, nem tudnál nekem kölcsönadni egy száz koronát ?...
Csak amennyivel hazautazhatnék Szakolcára... visszaküldeném...
- Bocsáss meg, édesem, de hogy gondolod ezt ?...
Én egy szegény néptanító vagyok...
Minden garasom be van osztva.
- Ó...
Ne haragudj, kérlek...
A világért sem akartam terhedre válni...
- Partos, mint egy megvert kutya, oldalgott el.
Gyáván és kétségbeesve nézegette hol ezt, hol azt a vendéget: kihez fordulhatna?
Alig volt annyi pénze, hogy Pestig villanyozhasson...
De senkihez sem mert közeledni.
- Ah! - kiáltott Újhegyi.
- Itt a débâcle!
Itt az apokalipszis éjszakája !
Minden összeomlik, és egymást esszük meg...
És ez így is lesz mindaddig, míg az ember nem fog szállni, mint a madár, és el nem oszlik a szabad mezőkön ...
Akkor rá fog eszmélni, hogy nem az üzlet és tülekedés az élet célja, hanem a Gyönyör!
Gruber azonban kijött, kezeivel hadonászott, és tagolatlan szavakat rikoltozott, melyekből egy-egy durvaságot lehetett kiérteni.
Újhegyiné átölelve kérlelte, és iparkodott visszanógatni szobájába a részeg öreget.
De többé-kevésbé mind részegek voltak, s a mámoros fejekre különös hatást tettek az öreg átkai.
Mindenki inkább hökkent volt egy kissé, és akik legjobban kívánták a polgármester bukását, szinte azok ijedtek meg legjobban.
Senki sem tudta elképzelni, hogy mi lesz most?
Egyedül az öreg Tőkéssy józanon, az erős és mindent győző öregek fölényével , kárörvendve és duzzadt zsebbel jelent meg az ajtóban.
- Ideje már kitörni a nyakát! - ítélkezett.
Tőkéssyné kitárta a bundát megszáradt ünge fölött: megint melege volt .
Mindenkinek melege volt, s hogy már a vestibulumba tódultak az újságok elé , kinyitották a kaput, a nagy templomajtót, s beömlött az utca hidege, a hajnal első lélegzeteivel.
Tőkéssyné a miniszterére gondolt, akivel összekülönbözött, s örült, hogy a polgármester idejében kifizette a pénzt.
Ez igazán az utolsó pillanatban sikerült!
Az öregtől mégiscsak lehet pumpolni valamelyest.
Ilona egy őrizetlen pillanatban kapta a köpenyét, s kiszökött az utcára .
Újhegyi utánament - mert csak nem engedheti ilyenkor egyedül menni haza -, de épp ekkor jött el a ház előtt az első hajnali villamos, megrakva munkásasszonyokkal és a Hirschfeld-gyár kis táskákat cipelő munkásaival : Ilona fölugrott a villamosra.
Borzongott a hűvös reggelben, összeszorította köpenyét, és szédülve ült a rossz szagú proletárok között.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE