ELTE regénykorpusz

Cotinék kaptak az alkalmon, midőn Detrolles őket számos évek múlva ismét felkeresvén, felkérte, fogadják magokhoz öcscsét szállásra és ellátásra.

Anatole szintén örömmel lépett e család körébe, melyről már gyermekkorában a legjobbat hallotta.

Emlékezett reá, hogy Cotin Györgyöt és nejét nem egyszer hallá dicsértetni, mint a derék, becsületes házastársak mintaképét.

És nem ok nélkül.

A Flavigneux család minden ismerősei és rokonai közt alig volt ház, mely több tiszteletet érdemelt volna, mint e derék kereskedőé, ki ötven éves korában egy húsz éves ifjú gyöngédségével szerette nejét, kinek vágyait a negyven éves nő odaadó szerelme teljesen kielégíté s ki mindent elkövetett, hogy három gyermekét a lehető legjobb nevelésben részesítse.

Anatole, azon reményben, hogy e tiszteletreméltó család kebelében annál könnyebb lesz fogadását megtartania, őszinte örömmel sietett eddig személyesen nem ismert rokonához; s a most már hatvan éves Cotin György annál nagyobb, annál igazabb örömmel fogadta az ifjút, mert ennek szőke fürtei és lángoló szeme őt saját két fiára emlékezteték, kiket éltök virágában vesztett el.

Hasonló meghatottsággal sietett őt ölelni Cotinné, mondva neki, hogy tekintse őt anyjának s legyen teljes bizalommal iránta.

Anatole csakugyan úgy érzé, mintha második atyát és anyát talált volna Cotinékban s midőn Hermance lépett a szobába, Cotin tizennyolcz éves leánya, kora szépségének viruló pompájában és Cotinné azt mint leendő testvérét mutatá be neki, Anatole ily testvér és ily anya mellett teljesnek érzé boldogságát.

De nehány hét alatt be kellett látnia Anatolenak, hogy a Cotin család kebelében sok, talán minden megváltozott.

Minél jobban megszokták őt a háznál, s minél bizalmasabb lábon álltak egymással, annál inkább módjában volt észrevennie Anatolenak, hogy a boldogság e házból elköltözött.

Nem egyszer élénk czivódásban találta Cotinnét férjével s bár e jelenetek mindannyiszor félben szakadtak , valahányszor Anatole a szobába lépett, fel kellett előtte tűnnie, hogy nem puszta nézetkülönbségek okozták e heves vitákat.

A szállás, melyet Cotinék birtak, oly kicsiny volt, hogy Anatolenak még külön szobája sem vala s csak a jövő félévben igértek számára szobát fogadni a szomszéd lakásból, mely akkor megürülendő vala .

Anatole tehát egy szobában hált Cotinnal, a másikban Cotinné Hermanceszal, míg a harmadik ebédlő, szalon és minden egyéb vala egyszerre.

Ilyen szűk helyre szorulva rokonaival, nem maradhatott sokáig titok előtte az, a mi a ház békéjét megzavarta.

A szükség volt e család szerencsétlenségének forrása.

Cotin és neje jólétben tölték teljes életöket s a míg ebben tartott, misem zavarta meg boldogságukat .

Egymás szerelmében s gyermekeik szeretetében szívök minden vágyai kielégítésre találtak.

Cotin György ötvenötödik évébe lépett, midőn egy év alatt két fiát s egy nagykereskedőház bukása folytán egész vagyonát elveszte.

A becsületes csőd után , melyben hitelezői teljesen kielégíttettek, maradt számára még nehány ezer frank , melynek kamatjaiból egy nélkülözésekhez szokott család nagy takarékosan megélhetett volna.

De Cotinék jóléthez valának szokva s Cotin György lelkének minden erejét fiainak s vagyonának veszte annyira megtörte, hogy képtelen volt megmaradt pár ezer frankjával új üzletet kisértni meg.

Nem maradt tehát számukra egyéb, mint visszavonulni s lehetőleg meghúzniok magokat.

Cotin György lemondott a kényelem minden neméről, hogy családja existencziáját megkönnyítse, neje azon szent elhatározással lépett a szegényes szállásba, hogy életét csupán férje vigasztalásának szentelendi; e két ember lelkében a gyöngédségnek, szerelemnek és erénynek oly kincse vala felhalmozva, mely nem egy, de tíz életet boldoggá tehetett volna, - és ők mégis szerencsétlenek valának.

Cotinné nemcsak gyöngéd nő és szerető hitves, de egyszersmind gyönge nő és oktalan anya vala.

El tudta magát a legnagyobb áldozatokra határozni, mert az elhatározásban szíve támogatta, ez pedig tiszta és romlatlan vala; de nem birta elhatározását végrehajtani, mert jellemének gyöngesége képtelen volt az élet keserű valóságával megküzdeni.

Bármint feltette volt magában, hogy fel fog hagyni mindazzal, a mi a megélhetésre okvetlen nem szükséges, midőn kenyértörésre került a dolog, nem volt ereje egy vagy más apróságról lemondani, melyet oly magától értetődőnek tanult ismerni előbbi jó körülményei közt.

Férje nem egyszer figyelmezteté őt, legyen takarékosabb, mire panasz és szemrehányások következtek.

Minden ily családi jelenetnek vége ugyan az volt, hogy Cotinné férje nyakába borulva bocsánatot kért tőle és könyezve fogadá , hogy ezentúl máskép lesz minden; - de azért minden a régiben maradt s a kis tőke , melynek kamatjaival kellett volna a család létezését biztosítani, koronként megkisebbíttetett a háztartás folyó költségeinek fedezésére.

E gazdálkodásnak előbb-utóbb válságra kellett vezetnie; s e válságot Hermance növekedése csak sietteté.

A leány szép volt, tele észszel és élettel; anyja csüggött rajta s nem vette észre, hogy saját hibái, az élvezetvágy és a jellem gyöngesége, fokozott mértékben vannak meg gyermekében.

Cotinné imádta leányát , ragaszkodott hozzá, mint egyetlen vigaszához a szerencsétlenségben s nem bírta a szép, de hiú és könnyelmű leánynak egy kivánatát sem megtagadni.

Ez pedig majdnem szívtelenségig menő könnyelműséggel követeléseit oly magasra fokozta, mintha fogalma sem volna szülei vagyoni állásáról.

Hermance toiletteje s apró mulatságai ekként majdnem annyiba kerültek, mint az egész háztartás.

Cotin György sokkal gyöngébb volt, semhogy erélyesen közbelépve ez életmódnak véget tudott volna vetni; a szegény öreg csak panaszkodni birt.

Naponként figyelmezteté nejét , miszerint nehány év mulva teljesen koldusbotra jutnak s nem lesz meg mindennapi falatjuk; - de a gyönge asszony, most már leányának könnyelműsége által is tovább ragadtatva, nem tudott a dolgok állásán változtatni.

Az egyetlen, a mit tenni birt, az vala, hogy el tudta titkolni férje előtt, miszerint összes tőkéjökből már alig van hátra két-három ezer frank és hogy ez is alig elegendő az adósságok fedezésére.

E ponton állt a Cotin család, midőn Anatole lépett belé.

Az öreg Cotin, ki előtt neje a végső nyomor közellétét eltitkolá, azzal vigasztalva magát, hogy azon havi kétszáz frank, melyben vele Detrolles Anatole eltartására nézve megegyezett , helyreállítandja háztartásában az egyensúlyt.

És úgyis lett volna, ha ama tőke , melyet Cotin számításainak alapjául felvett, még létezett volna.

Ennek hiányában azonban Anatole havidíja csak tökéletlen segély vala.

Anatole nehány hét alatt felismerte a család helyzetét.

Látta, hogy Cotin és neje oly gyöngéden szeretik egymást, mint egy ifjú házaspár és látta, hogy éltök folytonos czivódás és keserűségek közt folyt le.

Megszerette és szánta e becsületes, de gyönge embereket s felajánlá Cotinnénak saját erszényét, melyen az asszony nem is mulasztott el koronként apróbb kölcsönök contrahálásával könnyíteni.

Anatole azt hitte, hogy azon csekély támogatás, melyben nagynénjét részesítheti , ép oly jó hatással bír, a mily jó szívből van adva s e hit némileg ellensúlyozá benne a fájdalmat, melyet szegény rokonai szerencsétlensége felett érezett.

Most már, részben pénzhiányból is, idejének legnagyobb részét otthon tölté, tanulva , vagy az öreg Cotin elbeszéléseit hallgatva, vagy Hermanceszal csevegve, kivel csakhamar oly bizalmas lábon állt, mintha gyermekkoruk óta együtt növekedtek volna.

Rövid idő alatt Anatoleon megtörtént az, a mi ily körülmények közt oly könnyen megesik egy tizenhat éves tanulón: beleszeretett Hermanceba.

A két ifjú természetében sok volt a hasonlóság, de még több az ellentét.

Anatole természetének egyik uralkodó eleme az élvezetvágy vala, ép úgy, mint Hermanceénak , de míg az ifjú eszével és elhatározásával tudott uralkodni e hajlamokon, ha kellett, a leány vagy nem bírt, vagy nem akart korlátokat vonni kedvtelései elé .

Anatolenak nem valának szilárd erkölcsi elvei.

Sem könnyelmű atyja, ki szeretetreméltó lelkiismeretlenséggel űzte női kalandjait, sem hasonkorú pajtásainak társasága nem volt alkalmas szilárd erkölcsi elveket csepegtetni lelkébe, az intézetben nyert nevelése pedig olyan volt, mint minden iskolai nevelés: erkölcsi elvek helyett a vallás érthetetlen formuláival terhelte meg elméjét, melynek semmi közük a morálhoz.

De ha nélkülözte is lelke azon erős erkölcsi tartalékot, melyet csak az anya vagy atya szerető gondoskodása olthat fiatal lélekbe; természete mégis alapjában nemes, érzelmei tiszták valának s e jó tulajdonok, támogatva azon élénk, az ingerlékenységig kényes becsületérzés által , mely őt már e korban kitünteté, szinte kipótolák e tekintetben nevelése hiányait .

Hermancetól a természet megtagadta azon erkölcsi érzéket, mely egyedül képes a nőt az élet válságos viszonyaiban fentartani s nevelése mitsem adott neki, a mivel azt pótolhassa.

Könnyelmű, hiú gyermek volt már tizenöt éves korában, ki nem ismer nagyobb feladatot, mint tetszeni és mulatni; s anyja, példája által, melyet leányának szolgáltatott, midőn életének főczélját hasonlókép a kellemes időtöltésekben keresé és majomszeretete által, melylyel őt körülvette, e gyengeségeket Hermanceban azon határig fokozta, melyen túl a jellemgyöngeség jellemtelenséggé válik s melytől csak egy lépésnyire van a becstelenség .

Mindkettejükben hiányzott az egészséges erkölcsi érzék; de míg Anatolet élénk becsületérzése képes volt oly magasra emelni, hová a puszta erkölcsi elvek fel nem érnek; addig Hermance, könnyelműsége s azon veszélyes befolyás által, melyet anyja gyakorolt reá, képes vala oly mély sülyedésre, melyet maga az, hogy lelke minden erkölcsi tartalékot nélkülözött, nem indokolhatott volna.

Ez éles ellentét oly jellemnél, mint Anatoleé, valószinűleg lehetetlenné tette volna a Hermance iránti szerelmet, ha mint férfi ismerkedik meg a leánynyal, mert a férfijellem minden tulajdonai közt alig van kérlelhetetlenebb, türelmetlenebb a becsületérzésnél.

De Anatole tizenhat éves gyermek volt, midőn a nálánál idősb Hermancet megismerte.

De mit feszegetem én itt e két ember jellemét? mi köze egy tizenhat éves ifjú szíve vonzalmának a lélek és jellem határozó tulajdonaihoz?

Kifejlődött , megállapodott természeteknél ezek döntő elemként határozhatnak a szív érzelmei felett; a férfi szerelmében nagy része van saját s kedvese jellemének és életnézeteinek is, de egy tizenhat éves ifjú szerelme az alkalom és a tapasztalatlanság szüleménye.

Anatole gyermek vala, az első fiatal, szép nő, kit ismert, Hermance volt ; naponként órákat töltött a leánynyal, játszott, csevegett vele, - kell -e több szerelmének indokolására?

Az ifjú szerette a leányt, szerette azon öntudatlansággal, hogy ne mondjam , gyanútlansággal, mely az első szerelmet jellemzi; szerette úgy, mintha nem is volna magával tisztában az iránt, hogy vonzalmának tárgya a másik nemhez tartozik .

Anatole önkénytelen hajlamot érzett Hermance iránt, mintegy magától értetődő , indokolásra nem szoruló vonzódást, mely őt a leányhoz közelíté; s engedett ez érzelemnek, vagy tán inkább ösztönnek, a nélkül, hogy azt elemezni megkisértené .

Ha tudta volna, hogy Hermancet szereti, kétségkívül magába vonult volna s nem mert volna többé oly bátran közelíteni a leányhoz; de így, szerelmének öntudata nélkül , a mit kora tapasztalatlanságának köszönhetett, oly elfogulatlanul, oly minden utógondolat nélküli odaadással engedé át magát a leány társaságának, mintha még fogalma sem volna róla, hogy ketten oly két nemhez tartoznak, mely két nem csak a szenvedély nyelvén érti meg egymást teljesen.

A Cotin-házban senki sem vette észre, hogy Anatole Hermancet szereti.

Cotin és neje örömmel nézték a «rokoni vonzalmat» a két fiatal közt s Hermance csak víg és kedves játszótársat látott az ifjúban.

A leány vígságában féktelen, szeszélyeiben kicsapongó volt, - de modora még inkább hasonlított egy pajkos fiú magaviseletéhez, mintsem oly leányéhoz, ki már öntudatával bír nemének.

S ez még alig is volt meg a leányban.

Hermance azon lányok közé tartozott, kikben , természetök elevensége daczára, aránylag későn érvényesíti magát az, a mi a leányt nővé teszi.

S így nem egyszer Hermance játék közben ölébe ugrott az ifjúnak s Anatole ölelte és csókolta hugát, - mindkettő még minden sejtelme nélkül annak , hogy élvezet is lehet abban, mi csak a pajkosság gyümölcse vala.

Vagy öt hónapot töltött ekként Anatole a háznál, midőn különféle jelekből azt vélte észrevehetni, hogy Cotinék vagyoni viszonyaiban kedvező fordulatnak kellett beállnia.

Cotinné nehány hét óta vidorabb volt s nem czivódott férjével.

Az asztal jobban el vala látva s Cotinné már három hét óta nem fordult volt új kölcsönért öcscséhez.

Hermance szebb ruhákban járt, mint azelőtt s minduntalan hol színházban, hol társaságban volt valamely barátnéjával, honnan, hogy mikor jött haza, Anatole nem tudta, mert olyankor már aludni szokott.

Nemsokára megjött a lakváltoztatási idő, s Cotinék a szomszéd lakásból nem egy szobát fogadtak fel Anatole számára, hanem az egész lakást, mely három szobából s konyhából állt.

A konyha átalakíttatott előszobává, melyből egy ajtó nyílt balra egy szobába, egy másik jobbra két szobába.

E második szobának azonfelül külön kijárása is volt a melléklépcsőre.

Az egy szobát Anatolenak adták, a két szobás lakosztály pedig Hermance számára rendeztetett be, oly kényelemmel, sőt elegancziával, mely Anatolet rendkívül meglepte.

Az ifjú nem tudta magának megmagyarázni a dolgok e fordulatát, de gyöngédtelenségnek tartotta volna a kérdezősködést, midőn azt látta, hogy Cotinné és leánya oly egykedvűen intézik e változtatásokat, mintha mindez nem is lehetne máskép.

Anatole azon könnyűséggel és gyanútlansággal, mely korának tulajdona vala, csakhamar beletalálta magát e változásba.

Elfoglalta szobáját és teljesen boldognak érzé magát, midőn Cotinné és Hermance megelégedett arczába tekintett.

Ez időtájt Detrolles nehány napra falura vitte magával Anatolet.

Midőn visszatért , az öreg Cotint ágyban, betegen találta.

Nem eresztették be hozzá, azt mondák neki , hogy deliriumban fekszik s oly dolgokat beszél, hogy azt fiatal embernek nem jó hallani.

Két hét tölt el, mielőtt Anatole Cotint ismét láthatá, és megborzadva riadt vissza tőle.

Az öreg Cotin mint egy halotti váz ült karszékében, midőn Anatolet bevezették hozzá.

Mintha két hét alatt két évtizedet vénült volna.

Tagjai el valának aszva, megeresztett, tövises ősz szakálla bizonyos vad kifejezést adott e különben oly szelíd arcznak.

Tekintete megtörve nyugodott maga előtt, de midőn szemét felveté, valami otthontalan merevség látszott e tekintetben, melyről Anatole első pillanatra azt hitte, hogy az őrület jele.

Ily állapotban látva a derék öreget, Anatole borzalmában felsikoltott, aztán odarohant beteg nagybátyjához.

Ez megkísérté feléje tárni kiaszott karjait és szólni akart valamit; de jobb karját nem tudta emelni s nyelve csak értelmetlen hangokat hebegett.

Cotin Györgyöt megütötte volt a guta.

Nem halt bele, de nem épült ki többé belőle.

Élt még nehány hónapig, de élte folytonos haldoklás vala.

Anatole végtelen részvéttel viseltetett a szegény öreg iránt, de végre belenyugodott a kikerülhetlen végzetbe.

Oly természetesnek kellett találnia, hogy egy öreg, gyönge embert megüt a szél, főkép, miután Cotinné, ki temérdek könnyet ontott férjeért, elszámlálá neki mindazon ismerőseit, kik gutaütésben haltak meg ; mely számlálásnak eredménye az lett, hogy minden második embernek, ki a hatvanig felviszi, kikerülhetlen sorsa a szélhűdés.

Hermance is csakhamar megvigasztalódott s Anatole a lélek azon ruganyosságával, mely egy tizenhat éves kedélyben a legellentétesebb érzelmeket oly közel hozza egymáshoz, tudott, a szegény tehetetlen öreget meglátogatván, átfutni Hermance-hoz s a leánynyal eljátszani, nevetgélni, fecsegni, mindaddig, míg az ki nem küldte szobájából, a mi este nyolcz órakor többször megtörtént, a nélkül, hogy Anatole valami feltünőt talált volna benne.

Toldy István

Anatole

II.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Toldy István

Anatole

II.