Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Árpád
A havasok ura
Keletkezés ideje
1906
Fejezet
10
Bekezdés
852
Mondat
1687
Szó
24627
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
III.
Félóra mulva a vihar elvonult ugyan, az ég azonban borus maradt, s az eső - több-kevesebb megszakitással - egész nap áztatta a nyári szárazságban kiszikkadt földet.
Balassa nem mozdult ki a szobából.
Végig feküdt a pópa kopott bőrdivánán, s terveken törte fejét, hogy miként keritse kézre az elmenekült móczokat, a kik - számban és merészségben bizonynyal alaposan megnövekedve - majd csak akkorra várhatók vissza, ha biztosra veszik, hogy összeütközés esetén győzni fognak.
Utánuk menjen és keresse őket?
Merre?
Ki tudja hol járhatnak?
Másfél napi térelőnyt nyertek; ez sokkal több, semhogy utól lehetne őket érni egy olyan vidéken, a hol mindenütt ellenségre bukkanna, s élelmet se szerezhetne annyit, hogy a 252 főnyi »szabad székely csapat« részére elég legyen .
Az élelmezés kérdése nehéz és fontos ügye minden hadviselésnek.
Éhes ember nem szivesen harczol, de nem is alkalmas, elgyengült testi erővel, a harczra.
- Ursa! kiáltott ki Balassa a másik szobába, hová hű óriása beszállásolta magát.
Azt akarta neki megrendelni, hogy tekintsen körül, miféle lábas jószágot, baromfit vagy más egyéb élelmiszert hagytak itt az elmenekült móczok - az oláh azonban nem volt sehol.
Balassa fölkelt a kerevetről, hogy utána nézzen, az ablakon keresztül azonban meglátta, hogy éppen abban jár, a mit meg akart neki rendelni: szemlét tart az itt hagyott holmi fölött.
Nemcsak ő, hanem a székelyek is.
Az emelkedettebb helyen álló paplakból jól be lehetett látni a faluba.
Balassa hol itt látott az esőben egy-egy székely atyafit, hol ott.
Helyenkint négyen-öten is összeálltak az utczán, s mérlegelték, hogy mit érdemes biztos helyre vinni, mit nem.
A lábas jószágot mind összegyüjtötték.
Kevés volt, de akadt néhány tehén is, s egy Munteán Vazul nevü vagyonos gazda istállójában négy füstös fejü, izmos ökör.
Bab, lencse, borsó , száritott gyümölcs, s más efféle minden házban akadt.
Buzaliszt nem volt, - kukoricza és kukoriczaliszt azonban annál több.
Egy ólban valami hét darab disznóra is rábukkantak.
Az eső daczára mindezt azokba a házakba czipelték a góbék, melyekben bekvártélyozták magukat.
Bölcsen tudták, hogy mit jelent ellenséges vidéken a kenyér-kérdés.
Balassa megnyugodva foglalta el iménti helyét a bőrdivánon.
Nem kell a székelyt félteni: nem hal az éhen a jég hátán sem.
Tovább szövögette a legközelebbi jövő tervét, s elhatározta, hogy a gyilkos móczok kézrekeritésére s a többiek erejének megtörésére egy régi, kipróbált hadi taktikához folyamodik.
El fogja magát sánczolni itt a faluban, s azt a hitet ébreszti az ellenségben, hogy azért sánczolta el magát, mert nem mer megütközni.
Hadd kapjanak vérszemre és jőjjenek minél többen, annál jobb, legalább bővebb lesz aratása a halálnak, s a gyilkosok közül sem fogja kikerülni a büntetést egyetlen egy sem.
Csak egyszer legyenek itt!
Fegyverekkel és lőszerrel, szerencsére bőven el vannak látva.
Számitott rá, hogy vissza fognak jönni.
Rosszul ismerné a lelkileg eldurvult ember gondolkozásmódjának alávalóságát, ha csalódnék.
Vissza fognak jönni, hogy kielégitsék vad ösztöneiket és végleg megvethessék lábukat az elfoglalt földön, s a Balassák uradalmában, melyet már föl is osztottak egymás között.
Némelyek már föl is szántották tavaszi vetés alá a nekik kiosztott földet.
Első végezni való a kastély helyreállitása lesz, bár annyira, hogy ugy a hogy, de lakni lehessen benne.
Azután a melléképületek következnek sorra.
Azután a köröskörül emelendő sánczok munkája következik.
Mindez időbe kerül, de meg kell lenni, különben okvetlen ők huzzák a túlerő ellen a rövidebbet.
Megerősitett helyen, a kastély vastag falai között, s a sánczok védelme alatt - túlnyomó számbeli erő ellen is föl lehet venni a küzdelmet és sikerre is lehet számitani.
A kastélynak és melléképületeinek helyreállitása ez okon sürgősen és okvetlen végrehajtandó; ezt parancsolja sürgősen és komolyan az önfentartás természetes ösztöne is.
Ursa csuron vizesen az esőtől, este hét óra tájban került haza.
- Elég zsákmány akadt, domnule - mondotta elégedetten - az emberek is meg vannak elégedve.
Beérjük az ennivalóval jó darabig.
- Mondd csak Ursa - kérdezte Balassa az elégedett óriást, - mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy tiz nap mulva a kastélyban akarok lakni?
- Hm...
A kastélyban?
- Abban.
- Bajos lesz...
Nincs azon egy falatka fedél, sem ablak, sem ajtó, se a szobákban padimentom...
A boltozat ép, nem hullik be a szobákba az eső, de minden egyéb - nincs.
Elégett...
Hogy laknál benne, urfi?
- Helyre fogjuk állitani.
- Értem...
De nem tiz nap alatt.
- De tiz nap alatt - ismételte nyomatékosan az ifju.
- Hm...
Lehet, ha a jó Isten segit, de ha nem segit... bajosan megy.
- Tudom, de mennie kell!
- Hát hiszen, ha muszáj - dörmögte kedélyesen az oláh, - akkor meg lesz.
De hogy miképpen lesz, a mi meg lesz - az más dolog, urfi.
Mert ha csak lakni akarsz a kastélyban, el lehet abban lakni, egynémely takaritás és rendezkedő munka után, két nap alatt is, de hogy miképpen - az megint más dolog.
Jól nem, az bizonyos.
- Tiz nap hosszu idő, s a székelyek ügyes emberek.
Akad azok között mindenféle mesterséghez értő ember, csak szerszám legyen.
- Hiszen éppen csak az nincs! felelte tréfásan Ursa.
- Keriteni kell.
- Honnan, urfi?
- A pokolból! - felelte nyugodtan az ifju.
Ursa félszemmel pislantott rá.
Érti.
Szerszámot, fát, szeget és minden más egyebet a pokolból kell előteremteni.
Helyes.
Elő lészen teremtve, de hogy miképpen - az megint csak a »más dolog« bizonytalan kérdései közé tartozik, melyeknek titka egyelőre megfejthetetlen.
A székelyek egyébiránt tán meg fogják találni a módját.
Furfangos , eszes, ötletes nép - megpróbálja a lehetetlent is, ha muszáj.
Ő ugyan kötve hiszi , hogy tiz nap alatt lakhatóvá lehessen tenni a kastélyt, de ha fiatal ura ugy akarja , hogy meg legyen a munka tiz nap alatt - ám próbálják meg.
Ha sikerül - annál jobb.
Ha nem sikerül, legfölebb hiába fáradoztak, mert veszteni ugyan akkor sem vesztenek semmit.
Balassa aznap nem diskurált többet a dologról, hanem lefeküdt s ugy esti tiz óra tájban szerencsésen el is aludt.
Ursa csakhamar szintén követte példáját .
Megszokásból egy darabig még hallgatódzott, hogy bátorságos -e vajon körül a vidék, de aztán eszébe jutott, hogy voltaképpen nagyon fölösleges fáradtság itt ez az ő óvatossága: nincsenek többé a havason, hol minden legkisebb neszre gondosan figyelni kell, mert sohasem lehet tudni, hogy jóbarát léptei alatt roppan -e meg a száraz avar , vagy nem?
Végig dőlt tehát ő is egy ágyon, melyben a menekülő pópa ott felejtette a szalmazsákot s nemsokára mélyen aludt.
Éjfélkor ismét heves zápor zúdult le a fellegekből s szakadatlanul zuhogott egész éjjel.
*
Az idő másnapra is borus maradt.
Midőn Balassa reggel hat órakor fölkelt és gyorsan felöltözött, hogy a családja ősi kuriáján esett pusztulást közelebbről is megtekintse, az eső még mindig szemzett, de már nem annyira, hogy kellemetlenné válhatott volna.
Jobban szerette egyébiránt, hogy borus az idő, semmint ha az eddigi nagy forróság állandó maradt volna.
A kánikulát odafenn a havason is meg lehetett érezni - itt lenn a völgyben annál inkább meg lehetett volna.
Hüvösebb időben majd a munka is könnyebben megy.
Nagyon jó tehát , hogy a hőség ideig-óráig engedett a maga perzselő és lankasztó erejéből.
Ursa már ébren, fölkészülve várta urát a reggelivel, mely tejből, vajból és kenyérből állott.
- Itt az étel, urfi - mondotta önérzettel, mint a ki tisztában van vele, hogy az elemózsia előteremtésében ő a fontosabb és élelmesebb személyiség - előbb azonban jó lesz friss kötést tenni a homlokára.
- Fölösleges Ursa - felelte az ifju, miközben levette fejéről a köteléket s az asztalra dobta - nincs már rá szükségem.
- Dehogy is nincs!
A mig vörös a seb, mindétig kell rá a vászon.
Majd ha enged a tüzéből s fehérbe megyen a szine: le lehet venni.
Addig azonban okos dolog, ha ügyel rá az ember, nehogy elpiszkolódjék.
Tegyük csak rá!
Balassa nem vitatkozott a Herkulessel - nyilván igaza van.
A természet szabad gyermekeit a tapasztalat oktatta ki, hogy miképpen kell kezelni a sebeket, hogy biztosan gyógyuljanak.
Hiba volna, ha az ilyen tapasztalatban gyökerező tanácsot könnyelmü hősködésből, vagy makacskodásból nem követné.
Beleegyezett tehát, hogy Ursa friss kötést csináljon és átkösse vele homlokán a kissé még mindig érzékeny sebet.
- Igy ni! - bólintott elégedetten az oláh, midőn a kötést elvégezte - még nyolcz napokig kötözgetjük, azután már le lehet venni, főleg mint látom, milyen nehezen tűröd.
- Nem is valami kellemes!
- Nem bizony, de ha muszáj - felelte Ursa - gondold meg urfi, hogy én egyszer majdnem egy egész álló esztendeig be voltam eképpen kötve - mert hogy megcsufolt egy ronda farkas - még sem okoskodtam, hogy igy, meg ugy - ledobom időnap előtt.
- Jó, jó, nem dobom le!
Mit csinálnak az emberek?
- Nem tudom.
Még nem voltam a faluban.
Balassa leült, hirtelen megreggelizett, azután övébe dugta hűséges kisérőjét: egy finom művü török pisztolyt s Ursa kiséretében kilépett a házból.
A merre elhaladt, a székelyek tiszteletteljesen ráköszöntötték a jó reggelt s mindenfelől gyülekezni kezdtek, hogy a legközelebbi napok teendőit meghallgassák.
Balassa keresztülment a falun s csak a leégett kastélynál állt meg.
Mozdulatlanul, külsőleg egészen nyugodtan szemlélte a pusztulást.
Arczán egy ideg sem rebbent, szemei hidegen nézték a füstös falakat, főleg a mikor észrevette, hogy a mellette álló Ursa titokban aggodalmasan tekintget rá...
Kitünt azonban, hogy szilárd akaraterő lakozott ebben a fiatal emberben; le tudta győzni megindultságát, megfékezte érzelmeit és meg tudta magának parancsolni, hogy a sors kegyetlen rendelését megnyugvással kell fogadnia.
A mi elmult, azon semmiféle emberi hatalom többé nem változtathat.
Béke tehát a szivének kedves halottakkal... az élő munkája más.
Ursa hümmögve nézdelődött s hogy ura figyelmét másfelé terelje, igy szólt:
- Egybegyülekeztek, urfi, a góbék, alighanem azt szeretnék tudni, hogy mi lesz?
A székelyek rendre gyülekeztek s ott álltak egy tömegben a kastély udvarán, mely tele volt mindenféle polyva- és szalmahulladékkal.
Nézegették a pusztulást s halkan tanakodtak.
Egynémely keményebb mondás is hangzott.
Ekkor ugyanis már tudták, hogy a pálfalvi móczok nemcsak a kastélyt gyujtották föl és fosztották ki, hanem fiatal vezérük szüleit is meggyilkolták.
Részvéttel tekintettek rá.
Milyen keserves fájdalom, mekkora gyász...
Csoda, hogy a fiatal vezér ily bámulatos nyugalommal türi.
Rövid hallgatás után a góbék ismét összedugták a fejüket és suttogva tanakodni kezdtek.
Nyilván azt vetették föl, hogy megzavarják -e néma mozdulatlanságában a romok közelében álló Balassát, vagy várjanak, mig ő szólitja meg őket.
Végre azonban előlépett az öreg Kaszás Mózes s tisztességtudón süveget emelve, megszólitotta az ifjut.
- Megkövetem alássan, hadnagy uram - mondotta kissé nyugtalan hangon - minekutána mindnyájan tudói vagyunk, hogy voltaképpen ide vagyunk szorulva ebbe a faluba, tehát az éjszaka már istrázsát állitottunk.
- Bölcsen, Kaszás uram - bólintott fejével Balassa.
- Mert hogy bár esett az eső, de nem lehet vala tudni, hogy az innét elmenekedett oláh himpellérek nem vetemednek-é vissza, ha megtudják, hogy kevesebben vagyunk, mint ők.
Ennek okáért - mondom - istrázsát állitottunk.
Balázs Ferke öcsénk volt az istrázsa éjfélig, onnét egész hajnali négy óráig legény atyámfia, Kaszás András.
Hív legények és ügyes fiuk mind a ketten - jól istrázsáltak.
Már most kerüljetek errébb fiaim és jelentsétek meg a hadnagy urnak, hogy mit láttatok.
A legények kiléptek a gyülekezetből, s levett kucsmával közeledtek Balassa felé.
- Első kakasszó-tájban - mondotta Balázs, az öregebbik - bár, miképpen urambátyám mondja, esett az eső, amott é kelet felé, az erdő irányában tüzet láték.
Eleintén azt gondoltam, hogy tán nem jól nézdelődöm, de aztán megest kigyult a tűz, afféle jeladó tűz lehetett, sok szalmával, s égett valami fertály óráig egyvégtiben, a mig kialudt.
- Jól láttál öcsém? - kérdezte hidegen Balassa.
- Jól én, hadnagy uram! - felelte meghökkenve a legény, a kit egy pillanatra megzavart ez az átható, hideg tekintet.
( » Tyü, be veséig járó tekintete vagyon a hadnagy urnak «... gondolta nyugtalanul.)
- Hát te mit láttál, Andris?
A legény bátran szembe nézett Balassával.
Karcsu, izmos gyerek volt, meglátszott minden mozdulatán, hogy nem szokott megijedni az árnyékától.
- Én is azt láttam, a mit a Ferke - felelte határozottan - de én hajnali két óra tájban láttam.
- Szintén az erdőben?
- Ott.
- Ursa! fordult Balassa a közvetlenül mellette álló és nagy figyelemmel hallgatódzó óriáshoz - ezek a legények azt állitják, hogy a Padura Sinto erdőn tüzet láttak az éjjel.
Van ott valami tanya vagy más ilyesmi, már nem emlékszem.
Ház vagy kunyhó?
- Igenis, vagyon, kettő is.
Egyik a pópáé.
- Eszerint nem lehetetlen, hogy oda menekültek?
- Messzebb mentek azok, domnule - vélte az oláh - de lehet, hogy néhányan ott maradtak a pópa viskójánál, s tán felgyujtották, hogy jelt adjanak a hegyekre a többi tolvajoknak.
Balassa intett, hogy ez igaz lehet.
- Köszönöm fiuk - fordult a legényekhez - hogy gondosan őrködtetek és észrevettétek a tüzet.
Máskor is ilyen éberek legyetek.
Olyan időket élünk, atyámfiai, hogy egymás éberségére, gondosságára és vitézségére mindnyájan rászorulunk, különben a legnagyobb veszélybe sodródhatunk.
Most pedig hallgassanak ide kendtek, beszélni fogok!
Arról , hogy ebből a faluból hamarosan kimehessünk és keresztülvágjuk magunkat a havason Vásárhely vagy Deés felé, egyelőre szó sem lehet.
Egy darabig tehát itt kell maradnunk és itt kell elfogadnunk az ellenséget, ha megtámadnak.
Mivel pedig előbb vagy utóbb okvetlen meg fognak támadni, gondoskodnunk kell róla, hogy a harczot lehetőleg jól megerősitett helyen vegyük föl, mert kevesen vagyunk.
- Bizony kevesen - bólintott helyeslőleg az öreg Kaszás.
- Ez okon tehát ugy határoztam - folytatta Balassa - hogy ezt az én fölégetett családi kastélyomat és a hozzá tartozó melléképületeket, melyek mind kőből vannak, a mennyire lehet, helyre fogjuk állitani.
Azután sánczokat ásunk, a megrongált hátulsó kertfalat rendbehozzuk, szóval, olyan állapotba hozzuk az egészet, hogy szükség esetén huzamosabb ideig is tarthassuk magunkat benne.
A munka nem lesz oly nehéz , mint a hogy első tekintetre látszik, mert a mi legnehezebb volna: az épületnek fedél alá való hozása, itt elmarad.
Nem szabad fedeleket épitenünk, mert azokat föl lehet gyujtani; e helyett kemény, agyagos és meszes földdel jól leverjük az összes épületek tetejét, nem hagyva szabadon, csak a kéményeket.
Igy biztositva leszünk a tűz ellen és nem kell félnünk, hogy az ellenség ránk pörköli a kastélyt.
Mihelyt nincs semmi, a mi tűzveszélyt hozhatna ránk, erőnk és bátorságunk megkétszereződik.
Szükségünk is lesz rá, atyafiak!
Azzal mindnyájan tisztában lehetünk, hogy mig a havasok a móczok birtokában vannak, addig életünk az Isten kezében van.
De tőlünk függ, hogy az isteni kegyelem segedelmét magunknak megszerezzük!
A beszéd tetszett a székelyeknek.
Helyeslőleg integettek: ugy van!
Mindenki végezze kötelességét becsülettel, s az isteni kegyelem bizonyára nem fog elmaradni.
- Ennélfogva tehát megértették -e kendtek, hogy mit akarok?
- Ennélfogva tehát megértettük! - válaszolta az öreg Kaszás Mózes a többiek nevében is.
- Mit gondol kegyelmed, Kaszás uram, hány nap alatt lehet elvégezni ezt a munkát, a melyre itt szükség van?
- Ha jól nekigyürkőzünk, tekintetes hadnagy uram, 8-10 napok alatt lebirjuk az egészet.
- Jó volna, ha igy lenne.
- Tessen csak megnyugodni: igy lesz.
- Szerszám hijján bajosan lesz...
- Akad, instálom, az is!
Andris öcsém!
A megnevezett legény fürgén előre sietett.
- Tessen parancsolni!
- Hány ásót meg egyéb szerszámot találtunk az este abban a rongyos pinczében ott -e, a kis hid mellett kuporgó házban?
- Vagyon ott vagy ötven, ha nem több - válaszolá a legény - azonban egyebet is találtunk, tekintetes hadnagy uram - fordult Balassához - mert hogy egynéhányan itt a kastély pinczéiben is botorkálánk az este, hogy hátha berejtelmeztek oda valamit a móczok, de biz azok nem rejtelmezének bé semmit.
A leghátulsó pinczében azonban találtunk két ménkő nagy kerekes álgyut.
Ursa nagyot pattintott ujjaival.
- Az ám, urfi! - kiáltotta észbe kapva - a két ágyu!
Ezekről meg is feledkeztem !
Tetszik tán emlékezni, hogy boldogult öreg uram, most néhány esztendeje, levitette a pinczébe ezt a két ágyut, mert - ugymond - ugy sem lesz rájuk szükség.
A hozzájuk való municzió is oda van berakva a falba, már mint egy üregbe, a ki belé vagyon vájva a falba.
- Ugy igaz, hadnagy uram, ott az üreg is! - folytatta a legény, s benyulva bekecse zsebébe, kihuzott onnan egy kis csomagot és kibontotta.
A csomagban egy marék durva , szürke lőpor volt becsavarva.
Megtaláltuk az üregben lévő ágyugolyóbicsokat is, meg a puskaport is... ehol van e mutatóba belőle!
Összesen kilencz rendes hordó rejtelmez az üregben a puskaporból és valami egynéhány száz a golyóbicsból.
Tizenöt fontos golyóbicsok.
Elegendő nagyok faltörésre is.
Balassa érthető izgalommal hallgatta a legényt.
Két ágyu a védelem sulyos gondjai között!
Hisz ez oly megmérhetetlen kincs, a melynek fontossága egyelőre kiszámithatatlan!
Sajátságos, hogy erre a két ágyura egyáltalában nem emlékezett.
Azt sem tudta, hogy léteznek.
Sohasem látta őket; az atyja életében soha szóba nem kerültek, - fogalma sem volt tehát róla, hogy a pinczék valamelyikében ágyuk is vannak a többi házi lim-lom között.
- Látni akarom őket! mondotta izgatottan.
- Erre tekintetes hadnagy uram! sietett előre a legény, s levezette Balassát a pinczékbe.
A székelyek nyomon követték az ifjut.
Mindnyájan lementek a tágas, boltives pinczékbe, melyekben egy csomó üres hordó, összezuzott házi eszköz és egyébfajta hasznavehetetlen lim-lom hevert össze-vissza a földön, hogy alig lehetett mozdulni tőle.
Csunya gazdálkodást műveltek itt a móczok.
Az agyagos föld sok helyütt még most is nyirkos volt a haszontalanul kifolyasztott drága boroktól, s csupa zöld eres penész a falnak széle.
A hatalmas, 70-80 akós hordók jórésze összeomolva, széttörve hevert a földön.
Látszott, hogy fejszékkel szakitották szét őket, - aképpen viselték itt magukat a nekivadult móczok, mint egy farkascsorda, mely szintén sokkal több pusztitást okoz a megrohant nyájban, mint a mennyit el képes fogyasztani.
Az ágyuk az utolsó pinczében voltak.
Megfoghatatlan, hogy ezeket is nem tették tönkre.
A karcsu, öblös bronz csövek, a kerekek, az ágyutalpak sértetlenek voltak, - semmiféle külerőszak nyomait nem lehetett rajtuk felfedezni.
Az akkori idők szokása szerint az ágyuk neve bele volt öntve a csőbe: az egyiket Vitéz-nek, a másikat Erős-nekhivták.
Tizenöt fontos nehéz tábori ágyu volt mind a kettő, keményen levasalt, rövid ágyutalppal, széles nyomu, magas kerekekkel.
- Hejnye, be szerencse, hogy bé nem szegezték őket! vélte az öreg Kaszás.
- Bizony ez nagy szerencse! intett Balassa, midőn alapos vizsgálat után meggyőződött róla, hogy az ágyuk csakugyan sértetlenek.
Ezt másképp nem lehetett megmagyarázni, mint ugy, hogy az oláhok valószinüleg hasznát akarták venni az ágyuknak, s ez okon nem tettek kárt bennük.
A menekülés riadalma között pedig megfeledkeztek róluk.
Állt legyen azonban a dolog bármiképen - az isteni gondviselést e nagy ajándékért áldani kellett.
- No atyámfiai! fordult most Balassa a székelyekhez, - tud é valaki kendtek közül az ágyuhoz?
- Ifjabb koromban tudtam hozzá, tekintetes hadnagy uram - mondotta az öreg Kaszás Mózes - de hát annak már jó husz egynéhány esztendeje.
- Más senki sincs?
A felhivásra nem érkezett válasz.
Balassa leintett a kezével.
- Nem tesz semmit!
Nincs az egészben semmi boszorkányság.
Ha elkészülnek az erőditéssel, kiválasztok kendtek közül husz ügyes legényt, s néhány nap alatt ugy bégyakoroljuk az egész ágyuszolgálatot, mint annak a rendje.
Nem kell hozzá, csak egy kis ügyesség, nyugalom és hidegvér.
A többi a szerencse dolga.
Erre a biztatásra aztán nem husz, de vagy nyolczvan legény is ajánlkozott az ágyuszolgálatra.
Tessen ő velök próbálkozni, - meg fogják állni a sarat becsülettel.
- Elhiszem fiaim - csillapitotta Balassa a hirtelen felbuzdulást, - de - mondom - ez későbbi dolog.
Először a védelmi munkák jönnek és csak azután az ágyuk.
Az erőditési művekhez minden épkézláb ember szorgalmas munkájára szükség lesz, - addig nem érünk rá egyébbel foglalkozni.
A buzgóság becses és dicsérendő - de mindent a maga idejében!
Igaz -e, Kaszás uram?
- Nagyon igaz, hadnagy ur, - intett komolyan az öreg góbé - mindent a maga idejében.
Balassa ezzel megfordult, kiment a pinczékből a kastély udvarára, s ott röviden még egyszer összefoglalta, hogy miképen akarja a kastélyt és környékét megerősiteni és rendbehozni.
A székelyek figyelmesen hallgatták, s biztositották, hogy értik.
Rajta lesznek, hogy egymás kezére járjanak az elvégzendő munkában, s oly gyorsan igazitsák el, a milyen gyorsan csak lehet.
Ha valaki emberfiának sietős a dolog, nekik bizonynyal az.
Aztán nem sokat teketóriáztak, hanem hirtelenében kiosztották egymásközt a munkát, s félóra mulva már minden ponton hozzá is fogtak.
Egy része sánczot ásott, a másik a kőfalat vette gondjaiba, egy harmadik csoport a kastély szobáinak kitakaritásával foglalkozott, egy negyedik csapat a melléképületek és az udvar rendbehozását vette munkába.
Nem álldogált senki, - szorgalmasan üstökön ragadta a dolgot minden ember, mert mindnyája át volt hatva attól a meggyőződéstől , hogy nemcsak másért fárad, hanem és főleg - önmagáért.
A saját biztosságáért és a saját életéért.
Természetes, hogy a hol ily hatalmas rugója van a cselekvő akaratnak , ott - a mint mondani szokták - ég a munka.
Ursa is fáradhatatlanul dolgozott a többiekkel.
Maga Balassa is.
Reggeltől délig, - aztán egy órai pihenővel, déltől estig folyt szakadatlanul a munka.
Senki sem akart hátramaradni.
S időközben ugy nagyjában minden került, a mire szükség volt, - csak üveg és szeg nem akadt a falu egyetlen házában sem.
A székelyek azonban ezen is segitettek, még pedig aképpen, hogy a házakból mindenhonnan kihuzgálták a szegeket és felhasználták a maguk munkájához - az üveget pedig léczrácscsal iparkodtak pótolni az ablakokon.
Hát biz az nem volt valami diszes alkotás; a sárgára meszelt, léczrácsos kastély aképpen festett távolról, mint valami megrácsozott fegyház, de végre is nem a szépség volt itt a fődolog, hanem a használhatóság.
Ennek pedig egészen jól megfelelt ez a durva munka.
Finomabbra sem idő nem volt, sem alkalmas szerszám.
Ez igy ment nyolcz teljes napig.
Azután még eltelt négy nap az utólagos javitás és elrendezkedés aprólékos munkájával , ugy hogy az egész munkálat 12 napig tartott.
Igy is rendkivül rövid idő.
Igaz, hogy 252 ember szakadatlanul és a legnagyobb szorgalommal dolgozott arcza verejtékével ez aránylag rövid idő alatt, hogy a vár (igy kezdték nevezgetni a kastélyt) elkészüljön, de el is készült, s el lehetett mondani, hogy a körülményekhez képest jól készült el.
A sánczművek gyakorlott katonaságnak is becsületére váltak volna.
Pontosságban, szilárdságban és ügyes beosztásban semmi kivetni való nem volt rajtuk.
Szélességük viszont nemcsak puskagolyók, de ágyulövegek ellen is tökéletesen elegendő biztosságot nyujtott.
Balassa elégedetten tekintett körül.
Ime, a férfias akarat ereje tizenkét nap alatt megteremtette ez aránylag nagy és nehéz művet.
Ime, a vár elkészült, s alkalmas rá, hogy szükség esetén mindnyájuknak oltalmat nyujtson.
Semmi kétsége sem volt az iránt, hogy ez a szükség hovahamarabb be fog következni, de most már abban sem volt kétsége, hogy ezekből a sánczművekből a vezérlete alatt álló szabad székelycsapat vissza fogja tudni verni a támadást, a mennyire a hadi eshetőségek emberileg előre kiszámithatók .
Véletlen esetek, szerencsétlen alakulatok vagy más egyéb előre nem látható katasztrófák természetesen itt is kiesnek a számitás rendes keretein.
A falusi házakból való beköltözés hamar ment.
Reggel nyolcz óra tájban kezdték, s délig be is volt fejezve az egész »dislocatio «.
A mi élő állat akadt, az is bekerült a »vár « -ba.
Bár több lett volna, de bizony csak egy néhány volt, s azokat is módfelett kimélni kellett, mig más nem akad.
Az ágyukat Balassa egy hevenyében összerótt fedélszék alá huzatta, s naponként gyakorlatokat tartott a pattantyusi rangra emelt 20 kiválasztott legénynyel, kik aránylag elég gyorsan tanultak bele a tüzérmesterség sokféle fogásába.
Ez a kedvező eredmény arra inditotta az ifjut, hogy ujabb 20 legényt állitson be az ágyuk mellé, s midőn ezek is be voltak gyakorolva, megint huszat.
Ekképen összesen 60 ember tanulta meg az ágyukkal való bánásmódot; meg volt tehát szükség esetére a fölhasználható tartalék is.
Az elővigyázat elvégre sohasem árt.
Inkább legyenek negyvennel többen , semmint csak egygyel is kevesebben.
Szeptember tizenötödikén este a kiállitott őrszemek már a »vár« északi és déli pontjáról figyelték a vidéket; s Balassa első izben aludt ősei kastélyában.
Szeptember 11-dikén éjjel két órakor aztán ismét megvillant Padura Sinto erdőn a jeladó tűz, ezuttal sokkal hosszasabban, mint a multkor, s egy óra mulva válasz is érkezett rá a havasnak Padura mare nevü részéből, hol Ursa kunyhója állott.
A hegyeken kóválygó móczok alighanem ezt a kunyhót gyujtották föl, hogy lángjával jelt adhassanak vezéreiknek a túlsó hegyre.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE