Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lux Terka
Amire születtünk : Regény
Keletkezés ideje
1906
Fejezet
25
Bekezdés
1181
Mondat
2465
Szó
33732
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
III.
A "Magyar Hon" szerkesztőségében a livrés szolga lesegitette Pápayról a téli kabátját s kinyitotta előtte a főszerkesztő szobájába vezető ajtót.
Gál épp a kiadóhivatal főnökével tárgyalt, egy nagyon magas, fekete szakállas, zord arcu emberrel, aki nem annak látszott, a mi volt: szemitának, hanem valami kozáknak.
Mikor Pápay bejött, Gál azonnal elengedte a főnököt és kezet szoritott az érkezővel .
Pápay frakkban volt, gomblyukába egy százszorszép volt tüzve, a mit ő hozott divatba s azóta minden budapesti gavallér százszorszépet viselt szegfű helyett.
- Elbirod a társaságot egy nappal a premièred előtt? - mosolygott Gál s egy arany cigarett-tárcát tett eléje, a legjobb egyiptomival tömve.
Pápay közönyösen intett s beleült egy jó nagy angol zsöllyébe és rágyujtott.
- Nem vagy egy csöppet sem izgatott? - faggatta Gál.
- No, valld be!
- Nagyon szivesen lennék rajta, hogy örömet szerezzek neked a vallomással, - mosolygott Pápay öntelten, de egyszersmind valami iróniával is, a mi neki sajátsága volt, - csakhogy, sajnálatomra, nincs egyéb vallani valóm: minthogy idővel egy uj szerelmi légyott, egy première, vagy egy tennisz-parthie, egyformán közönyösen hagyja az embert.
Gál vállat vont.
- Nem kóstoltam a dicsőséget, tehát nem szólhatok az izéről, de azt hiszem, épp ugy , mint egy szép asszony a maga arcát, a dicsőséget is vagy soha, vagy csak sokára unja meg az ember.
- Remélem, mához két-három esztendőre már saját tapasztalataidat adhatod elő a dicsőség izéről, - mondta Pápay hizelegve.
Gál közönyt szinlelve, kicsinylőleg intett.
- Az én dicsőségemmel hamar el lehet készülni!
Mi ez?
Semmiféle irányban nem vagyok portentum, csak kis erőmtől telhetőleg dolgozom és szeretnék némileg hasznára lenni a közügyeknek.
Pápay összehunyoritott pillája alól élesen nézett a füstön keresztül szomszédjára és magában azt gondolta: Hogy hazudik ez a zsidó!
- Mondani meg azt mondta:
- Tulságos szerény vagy!
A vezércikkeidről már is beszélnek és nem adok neki másfél esztendőt, mandátumot kapsz.
A kormánynak a nemzetiségi kérdés mindig hangyafészek lesz.
Csak bolygasd tovább.
- Az igazság nevében! - tette hozzá Gál páthoszszal.
- Természetesen! - intett Pápay.
És elégedetten, jóizüen szivták cigarettjeiket az elegáns dolgozó-szobában, mely csöppet sem hasonlitott a többi dohányfüstös, rendetlen szerkesztőségi szobákhoz.
Egy finom üvegvázában friss rózsák mosolyogtak, a falakon édeskés, inkább női szalonba való képek függtek, aztán több női akt, egy sarokban széles kerevet s a padlón drága keleti szőnyegek.
Még a levegő is parfümös volt s mig a szomszéd szobákban az ujságirók tollai lázas sietséggel futottak keresztül a papiroson, addig Gál és a főmunkatárs, kinek már pusztán a nevét is ugy fizette meg Gál, a hogy egy lap sem fizette volna, kényelmesen cigarettáztak.
Csakhogy Gálnak ez a gavalléros bőkezüség, - a maga szempontjából, - kifizette magát .
És ezzel tisztában volt Pápay is.
Nagyon jól tudta, hogy neki más kötelessége is van , nemcsak évenkint az az egy regény, ami a szerződésben szerepelt s az a kéthetenkénti novella, melyre kötelezve volt.
A fontosabb és főbb szereplése, az ő társaságbeli összeköttetése volt, amelyet hidképen vásárolt meg magának a nagyravágyó ügyvédből lett laptulajdonos és publicista.
S az ár és szolgálat, mely összekötötte őket, kölcsönösen titkos megvetést váltott ki belőlük egymás iránt.
Pápayból nagyobbat, mint Gálból.
Gálban volt valami szent tisztelet, mint minden irodalmi kibickedőben, a tehetség iránt s habár eleget hallotta, hogy Pápay, mint iró, antibb az anti krisztusnál, de, mert a darabjait előadták, a könyveit vették, a nők szerelmesek voltak beléje és szóval: divatban volt, a siker félrevezeti őt is, mint többnyire az embereket, akik tökéletesen összetévesztik ezt a két fogalmat: siker és tehetség.
De Pápay saját magának volt olyan becsületes ember, hogy tisztában volt a maga értékével és a lelke mélyén visszautasitott minden babért, s megvetette és lenézte azokat, akik őt nagynak tartották.
Csakhogy az ilyen érzések hol vannak a lélekben?
Olyan lent, mint a drágakő a föld mélyében.
Nem igen kerülnek felszinre, s ami felül van, az por, salak, piszok, föld , vagyis a mindennapi élet, a mi olyanná gyurja az embereket, mely legalkalmasabb forma a kenyérszerzés eszközeihez.
- Egy érdekes közlendőm van számodra, - szólt kis hallgatás után Pápay.
- Az öreg Bolvánszky meg akar szólalni a maga külügyi politikájával.
Gál érdeklődve ütötte fel fejét és egész belévörösödött a kérdésbe.
- Hol?
- A Magyar Honban!
- Ez fényes! - kiáltott Gál boldogan.
Pápay nagyon jól tudta, mi fényes Gálra nézve ebben.
Nem a vérbeli politikus és ujságiró öröme volt ez, hanem a nagyravágyó, nemességre és mandátumra aspiráló ostoba stréberé, aki a felesége révén egy félmilliót örökölve, azonnal megvette magának az eladósodott Magyar Hont.
- Valamelyik nap találkoztam Bolvánszky Mádéval egy papirkereskedésben, - folytatta Pápay mosolyogva.
- Egy csomó papirost vásárolt és elkeseredetten mutatott a papiros-csomóra.
- Tudja, mire lesz ez? - kérdezte.
- Szegény atyus nyolc esztendei hallgatás után ismét beszélni akar a külügyi politikáról.
- S a leánya nem helyesli? - kérdezte Gál.
- Persze, hogy nem!
Ennek a vén leánynak több esze van, mint fél Európa diplomáciai karának, de mit tegyen?
Egy hallgatásra kényszeritett politikus épp úgy szenved, mint egy hallgatási fogadalmat tett asszony.
Nézik, szemlélik kényszerült sirjuk ablakából a politikai élet kavarodását és képzelem, mekkora fájdalomba és önmegadásba kerül nekik a hallgatás.
Hasonlit sorsuk a kis peches nebuló sorsához, aki a neki feladott kérdésre nem tud felelni, mig a másoknak feladott kérdést tudja, csakhogy ezt senki sem kérdi tőle.
Hiába nyujtogatja az ujját, izeg-mozog a helyén nincs benne bizalom .
Természetesen, azonnal felajánlottam Bolvánszky Médának a Magyar Hont, de nem adott határozott választ.
Ajánlom, lépj vele érintkezésbe, - fejezte be Pápay s megnézte az óráját és felállt.
A tükör előtt megigazitotta a nyakkendőjét, aztán kezet fogtak.
- Nagy szolgálatot tettél a lapnak, - szólt Gál, melegen megszoritva a Pápay kezét s ez csak mosolygott.
Azon mosolygott, hogy ez a szerkesztő nem azért a páratlan szenzációért és politikai pikantériáért szorongatta az ő kezét, hanem azért a gyerekes jelentéktelenségért, mely kilátásba helyezte az érintkezést közte és egy , valamikor hires államférfi között.
Azután elváltak és Pápay jókedvüen sietett le a lépcsőkön.
Amint a lépcsőházba ért , szembe jött vele Vámos, a legnagyobb magyar poéta, a filozófikus fülemile, az édes száju magyar Heine.
Ittas volt, mint mindig, a külseje züllött, lábán sáros, ócska cipő, s a nadrágja rövid és kirojtozott.
Tiszteletteljesen köszönt a divatos, hires irónak, az elegáns, makulátlanul tiszta gavallérnak, ő, akit csak a jobb máju kritikusok és a kollegái ismertek.
Ez a találkozás elkedvetlenitette Pápayt.
Különösen az a tiszteletteljes, szinte alázatos köszönés.
Ugy érezte magát, mintha Vámos pofon ütötte volna és idegesen nyitotta ki a reá várakozó kocsi ajtaját.
- Milyen szivesen cserélnék ezzel a züllött istennel! - sóhajtott, hátravetve fejét a kocsi párnáján.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE