ELTE regénykorpusz

Fülöp nyakára huzta kabátja prémjét, szivarra gyujtott, s elindult a nagy köruton keresztül haza felé.

A szél időnként végig söpörte az aszfalton a száraz havat, s megrázta a gázlámpák üveglemezeit.

Kellemetlen, hideg februári éjszaka volt, - a kávéházak szivarfüstös levegőjében sokkal több ember tolongott, mint rendes körülmények között, midőn az utczai élet szines mozgalma zavartalanul gyönyörködtetheti a kávéházak késő lefekvéshez szokott patkányait.

Háromnegyed tizenkét órakor csengetett be a plébánia utczai Münszter-házba, ebbe az oszlopos, sötétbarna, kétemeletes palotába, mely Feliczia tantejának tulajdona volt, s a melynek első emeletén a baloldali legszélső garçon lakást jelölték ki az ő számára.

Fülöp már rég itt hagyta volna a családi házat, ha ehez az utczai szobából és egy igen barátságos előszobából álló lakáshoz különös előszeretettel nem ragaszkodott volna.

Most is, midőn fölérkezett az emeletre, s lábujjhegyen végighaladva atyjának és a tantenak lakosztálya előtt, a maga kedves fészkébe lépett, ugyanazzal az elégedettséggel gyujtotta meg a nehéz, kétkaru gyertya-tartót, mint mindig, ha erre a finom dohány illattal inpregnált helyre lépett.

Az előszobából az utczai szobába lépett, s kényelembe helyezte magát.

A gyertyák lángja kellemes fényt árasztott a mályva szinü, diszkréten massiv butorokra , melyeket ő maga választott ki, s a saját izlése szerint rendezett el.

A tante nem egyszer tartott felettök szemlét, s mindannyiszor hizelgő mosolylyal jelentette ki, hogy nem talál kritizálni valót, - megtörténik, hogy némelykor a férfiakat is megajándékozza a véletlen szerencse azzal a nemes, helyes érzékkel az eleganczia és kényelem iránt, mely a hölgyeknél rendesen velökszületett tehetség, s csak kevés gyakorlatra van szükség, hogy tökéletessé és biztossá váljon.

Fülöp rendkivül szerette a festményeket és a szobormüveket, s jóllehet nem volt a szó tartalmasabb értelmében müértő, a szép iránt való erős érzéke mindannyiszor megsugta neki, hogy helyes, vagy helytelen nyomon jár -e.

Ez előkelő lelki tehetségekkel megáldott fiatal emberben általában majdnem minden téren az a megmagyarázhatlanul szubtilis ösztön pótolta a tudást, mely csak kivételes lények sajátja, s a »reális« filozófia szerint élő emberek előtt többnyire megfoghatatlan.

Gyorsan és könnyen emelkedett föl odáig, hogy tisztában legyen magával, s mérlegelni tudja erejét és hibáit szépitgetés és gyöngéd mentségek keresése nélkül.

A korán önállósághoz szokott férfiak rendszerint több önbizalomra tesznek szert , mint a mennyit belső értékük indokolni képes, s hamar megszokják, hogy még a legkényesebb természetü érzelmeket is kizárólag a saját, merev tengely körül forgó énjük szempontjából itéljék meg.

Fülöp csak igen ritkán esett ebbe a menthető tévedésbe, s akkor is oly gyorsan tért vissza a helyes utra, a mily gyorsan csak lehetett.

Meg volt róla győződve, hogy a tehetség előkelő kiváltságai őt is megilletik, tudta azonban azt is, hogy néhány oly sajátszerü vonás uralja lelkét, melyektől fölöttébb hasznos volna megszabadulni, ha erre képes lenne .

Sokszor vizsgálta magát, s mindannyiszor be kellett vallania, hogy benső harmóniáját a tulfinomult érzékenységnek oly beteges mértéke zavarja meg, mely inkább szerencsétlenség, semmint köszönetre méltó ajándéka a természetnek.

Ebből a sajátságos, el nem nyomható érzékenységből magyarázta meg különös idegenkedését Clermontné iránt is, ki az első emelet jobb oldali lakosztályát szokta a téli saison alatt elfoglalni, s még sok mást, a mi talán kevésbbé érdekelte, de a lelki diagnózisok megállapitásánál tekintetbe kellett, hogy jöjjön.

Mosolyognia kellett, ha maga elé idézte a gyanunak és féltő aggodalomnak azt a sok apró jelenségét, melylyel ugy atyja, ez a semmi különösebb jelességgel nem dicsekvő, becsületes, könnyen hajlitható és még könnyebben befolyásolható jellem , valamint Feliczia tante, a Münszter-család feje, minduntalan megzavarják.

Az ő aggódó szemökben az is feltünő körülménnyé élesedett, hogy Clermontné az idén már október elején beköltözött »mária-család « -i kastélyából, - mig a mult évben csak deczember tizedikén érkezett meg.

Miért jött korábban?

Clermontné azonnal megadta a választ, - azért jött korábban, mert jelen akart lenni a Sibilla premierején, mely október 23-án volt és jelentékeny sikerrel járt.

A tante e természetes magyarázattal látszólag meg volt elégedve, magában azonban elhatározta, hogy a fiatal asszony minden mozdulatára szorgosan ügyelni fog.

Clermontné, kinek női ösztöne azonnal megsugta, hogy figyelemmel kisérik, a legcsekélyebb okot sem adta reá, hogy magaviseletéből, modorából, vagy szavaiból valamit következtetni lehessen, s ezzel sikerült állandóan sakkban tartania az agg matrónát, ki gyakorta maga sem volt most már tisztában vele, vajjon nem tévedett -e, midőn kedves Fülöp cousinját, korán elhunyt testvére leányának gyermekét, ez előkelő, szép, szőke asszony hatalmától féltette, s érdekében néha még csipősebb megjegyzésekre is ragadtatta magát.

Fülöp nagyon jól tudta, mennyire féltik, s most, midőn könnyü, csikos házi kabátjában végigdőlt a bronz Faun szobor alatt levő törökös kereveten és szokása szerint átengedte magát impressiói gyorsan változó, szeszélyes játékának, ismét csak arra a különös viszonyra gondolt, mely közte és az özvegy között két év óta annyira egyforma, annyira változatlan, tartózkodó, majdnem ellenséges és mégis annyira izgalmas jellegü, mintha kifejezetten nyomatékos okai volnának a félelemre.

Igyekezett megfigyelni önmagát, s majdnem erőszakkal kényszeritette énjét a vallomásra.

Szereti Clermontnét?

Ugy érzi: nem.

Miért?

Ez a kérdés rendesen zavarba hozta, s egyuttal meg is szégyenitette, mert nagyon sajátságosan hangzó válasz következett reá.

Önmagának el merte mondani, hogy azért idegenkedik tőle , mert Clermont Félix őrnagy neje volt, tehát egy idegen férfié, a ki tulajdonának nevezhette, - nyiltan ezt, igy ebben a szemérmetlen formában azonban soha senkinek se lett volna bátorsága elmondani.

Sokkal jobban ismerte az embereket, semhogy föltette volna róluk, hogy az ő - bizonyára tulfeszitett és helytelen, de létező - szenzibilitását magyarázni, vagy legalább mentegetni tudták volna.

Az erkölcsi fogalmak ily rajongó tulfinomodása nem igen tarthat számot a kiméletre, - Fülöp tehát komoly szabályul állitotta magának, hogy morális felfogásának sajátságos misztériumába senkit bepillantani nem enged, - legkevésbbé magát Clermontnét, a ki erre egyébiránt soha sem igyekezett még csak kisérletet is tenni és nem is fog bizonyára soha.

Nőies , gyöngéd lénye, mely valósággal elragadó keveréke volt a szüzies leánynak és az öntudatos, hatalmát érző nagyvilági asszonynak, ily lehetőséget tökéletesen kizár.

Azokban a társaságokban, melyekben ez a fiatal ember rendesen megfordult, korán hozzászokott a fegyelemhez.

Ez megóvta az elhamarkodástól, s az ifjuság könnyen megmagyarázható, apró hiuságaitól.

A mily komolyan és őszintén megvetette a hivatásos nőcsábitókat, annyira meg tudta becsülni saját előnyeit is, s csak igen ritkán ismerte félre azt a hatást, melyet egyik-másik nőre tett, anélkül, hogy ebből a kellemes bizonyosságból előnyt igyekezett volna magának biztositani .

Hizelgett neki is, - nem lett volna férfi, ha ezt a bizalmas vallomást nem tette volna meg magának, hogy családja félti és fölteszi róla, hogy Clermontné szivében szenvedélyt tudna ébreszteni, - lehetségesnek tartotta azonban azt is, hogy Clermontné visszautasitaná, sőt azon sem ütközött volna meg, ha egyik vagy másik társaságban teljesen észrevétlen marad.

A mint nagyon korán rájött, hogy a szimpáthiákat, melyek a világot egy földfeletti hatalom ellenállhatatlan erejével kormányozzák, sem indokolni, sem kierőszakolni embernek nem adatott, épp oly gyorsan megfejtette magának azt a titkot is, mely a két nemnek egymáshoz való halhatatlan viszonyában döntő szerepet játszik.

Nem áltatta magát lehetetlen ábrándokkal, ha másokról volt szó, - de abban a pillanatban, midőn saját, benső érzelmeivel kezdett foglalkozni, önkéntelenül is beilleszkedett abba a sajátságos erkölcsi rendszerbe, mely egyedül és kizárólag az övé volt, - annyira övé, hogy a legnagyobb féltékenységgel titkolta mindenki előtt, nem bizva e kényes dologra nézve senkiben, csak önmagában.

Olyankor, midőn akár atyja, akár a tante szokásos czélozgatásait kellett hallania , sokszor ajkán lebegett már a megjegyzés, hogy oly veszélytől óvják, mely tulajdonképen nem létezik, - diszkrétebbnek tartotta azonban ha hallgat és mosolyogva kerüli ki az egyenes választ.

Érezte, hogy mentegetőzése ferde helyzetbe sodorhatná.

Clermontné egyszerü szivélyességgel bánik vele is, mint másokkal, a kik időnként meglátogatják, s lényének őszinte kedvességéről a legnagyobb tisztelettel nyilatkoznak.

Megkülönböztetésről, vagy előnyökről szó sem lehet.

A fiatal özvegy, ki szivesen emlegette, hogy életének legboldogabb napjait Feliczia tante anyai gyámsága alatt élte át, oly korrektül, annyira elfogulatlanul viselte magát vele szemben, hogy még a legkisebb mentegetőzéssel is megbántotta volna.

Menthetetlen hibának tartott mindent, a mi egy nőt a gyanu legkisebb árnyékának szolgáltat ki.

Valóságos rettegéssel kerülte el tehát még a lehetőséget is, hogy valaha ilyen hibába essen, a melyet jóvá tenni senki még nem tudott soha .

Három év előtt, midőn családjuk régi barátja, a nyugalomba vonult Clermont Félix őrnagy, ez a kissé nyers, de nyilt, lovagias katona megkérte a vagyontalan, apa és anya nélkül a tante gyámsága alatt felnőtt Münszter Julia kezét, nem tartotta szükségesnek eltitkolni, hogy ez a házasság nincs inyére, mert hijjával van a kölcsönös vonzalomnak.

Ennél messzebb azonban nem ment.

Feliczia tante döntő befolyást gyakorolt Julia sorsára; szerencsésnek találta az ajánlatot, mely egy szegény, árva leánykát a Clermont kastély és a hozzátartozó hatalmas birtok urnőjévé tesz, s itélete ellen nem volt fölebbezés.

Látta, hogy Julia egykedvüen fogadja sorsának e döntő fordulatát, nem utasitja vissza az őrnagyot, szivélyessége, hallgatag, nőies kedélye nem mutat különösebb változást, - méltán gondolhatta tehát, hogy ő is a tante álláspontjára helyezkedett, s a kilátásban levő nagy vagyon, a vele járó társadalmi előnyök, s a fény, melyet kifejtenie e házasság árán módjában lesz, kibékitette azzal a hervadással, mely fiatal szivét az őrnagy oldalán minden bizonynyal el fogja érni.

Fülöp meg volt róla győződve, hogy Julia sem kerülheti ki sorsát, - óvakodott azonban, hogy ezt ő adja tudtára.

A rokoni viszony ily kegyetlen nyilatkozatra nem hatalmaz fel, s Julia sem provokálta az őszinteséget, különben talán még is csak megmondta volna neki, hogy elhatározását helytelennek tartja.

Két nappal az esküvő előtt Feliczia tante szalonjában szóba került ugyan a házasság, Julia azonban oly nyugodt, annyira halavány volt, hogy még mélyebb hallgatásra szánta magát.

» Ha szerencsét akar kivánni, kedves Fülöp - mondotta alig észrevehető izgatottsággal, s reá emelte nagy, kék szemeit, - siessen, mert később nem leszünk többé négy szem között.«

S mosolyogva nyujtotta keskeny, fehér kezét, melyet tisztelettel szoritott meg.

- »Ha óhajtja, kész vagyok tiszta szivemből szerencsét kivánni önnek, ámbár már megmondottam, hogy nem érthetek önökkel egyet.«

» Azt hiszi, hogy boldogtalan leszek ?«

- Ha visszaidézi, emlékébe ezt a kérdést, még most is érzi a benne rejlő fájdalmas gunyt, mely akkor annyira megdöbbentette.

Oly gyorsan, annyira váratlanul lepte meg ez a kérdés, hogy majdnem meggondolatlanságra ragadtatta magát.

Egy pillanatig nagy vágyat érzett, hogy kimondja a valót, s igennel feleljen a kérdésre, mely érzékenységét és borongásra hajló kedélyét mélyen érintette, - de még idejében legyőzte az ajkaira tolakodó választ, s elég nyugodtan felelt.

Az, a mit mondott, láthatólag elkedvetlenitette a leányt.

Hallgatva nézett maga elé, s szótlan tépelődése, arczának gyorsan változó szine, s az egész lényén elömlő izgatottság még nagyobb zavarba hozta .

Valósággal megkönnyebbülve lélegzett föl, midőn a tante megjelenése e mélyen emlékezetébe vésődő jelenetnek véget vetett.

Az őrnagy váratlan halála, ha ugyan lehetséges, még messzebb sodorta tőle ezt a szőke asszonyt, a kinek semmi befolyást nem tulajdonitott a maga életére .

Tagadhatlanul kiváncsi volt rá, hogy miképpen fogadja özvegységét, mely visszaadta szabadságát s egy nagy vagyon független urnőjévé tette, - különösebb érdeklődést azonban annyira nem érzett iránta, hogy az a sajátszerü idegenkedés, mely szivében kifejlődött, a helyett, hogy elsimult volna, még nőtt.

Az öreg Braniczky gróf, ki a megboldogult őrnagy leghivebb barátai közé tartozott, bámulattal beszélt a hölgy gyöngédségéről és csodálatra méltó lelki erejéről, melyet az elhunyt betegsége alatt tanusitott.

Annyi szeretetteljes figyelemmel és jósággal ápolta , mintha nem hitvese, hanem anyja lett volna, ki gyermekét akarja a halál karjaiból kiragadni.

S midőn az őrnagy hosszu, borzasztó kinlódás után meghalt, egy pillanatig sem szenvelegte a mély gyászba borult hitvest.

Ezzel megnyerte az öreg Braniczky nagyrabecsülését is, a mi sokat jelent, mert ennek a gazdag, elfásult viveurnek sohasem volt valami hizelgő véleménye a nőkről.

Fülöpöt nem lepték meg a gróf hirei.

Azt hitte, hogy ismeri Clermontnét, - föltette tehát róla, hogy a mily kifogástalanul viselte magát az őrnagy oldala mellett, épp oly kifogástalanul fogja viselni özvegységét is.

S valóban ugy volt .

Első találkozásuk szivélyes, de meglehetősen banális volt.

Az özvegy egyszerü szavakkal adta tudtára férjének halálát, s kijelentette azt az óhaját is, hogy a téli saison alatt Budapesten szeretne lakni.

Feliczia tante fölajánlotta neki mostani lakosztályát, s a dolog e része be volt fejezve.

- Remélem, egyelőre nem gondolsz egy második férjre? kérdezte mosolyogva a tante.

Clermontné vidáman rázta fejét.

- Nem is tehetném, édes néni, - felelte futólag elpirulva, s gyorsan magyarázni kezdett.

Csak azt mondta el különben, a mit a tante már ugy is tudott.

Az őrnagy végrendelete elég rideg volt.

Ki volt benne mondva, hogy abban az esetben, ha özvegye ujra férjhez találna menni, az egész Clermont birtok - egyenes örökösök hiányában - a katholikus káptalan tulajdonába megy át.

- Bizony igy elesnél a vagyontól, mondotta nyomatékkal a tante, - már pedig a » mária-családi« Clermont birtok, ha jól tudom, többet jövedelmez huszezer forintnál.

Fülöp már akkor számot igyekezett magának adni arról a majdnem megvető mosolyról , mely egy pillanatig az özvegy ajkain játszadozott, midőn a tante oly nagy nyomatékkal emlitette a birtok jövedelmét, - de akkor is, most is csak abban tudott megállapodni, hogy Clermontné nemcsak a vagyont veti meg, hanem talán mindent, a mi e vagyon árára emlékezteti.

Ő maga volt ez az ár, - természetes tehát, ha keserüséggel gondol mindenre, a mi martiromságát, - mert az volt ez a helytelen házasság, semmi egyéb, - eszébe juttatja.

Más kérdés persze, hogy miért fogadta hát el ezt a martiromságot?

Hiába kutatott emlékei között, hasztalan igyekezett részekre szedni a multat, sehol sem talált elfogadható magyarázatot, mely ezt a házasságot Clermontné részéről indokolhatná , hiszen még csak pompára vágyó sem volt ez az asszony!

Más lenne, ha fényre és csillogásra vágyott volna, - de ennek nyoma sem volt.

Sokkal mélyebben érző nőnek mutatkozott, sem hogy ily üres hajlamokat föl szabadna róla tenni.

Mi hát, ha ez sem?

Mi kényszeritette, hogy az őrnagy kezét elfogadja?

Hogy hitvese legyen egy öreg embernek, ki a maga nyers becsületességében egy pillanatig se lehetett képes nejének szubtilis, gyöngéd lényét megérteni?

Ezek a látszólag nagyon is egyszerü kérdések megzavarták, s két év előtt még nyugtalanitották Fülöpöt.

Hozzá lévén szokva, hogy minden kérdést részekre bontva világitson meg, zavarba jött, midőn arra a meggyőződésre kellett jutnia, hogy e sürü homályba burkolt kérdéssel nem boldogul.

Ösztöne, találékonysága, analizáló tehetsége cserbenhagyta; hiába feszitette meg agyát, - nem birta megtalálni a helyes nyomot.

Gondolt arra is, hogy Clermontnét talán egy nagy csalódás vezette az őrnagy karjai közé.

Ez a magyarázat elég gyakori és elég romantikus ugyan , ezuttal azonban éppen nem valószinü.

Szeretett volna valakit?

Reménytelen , fájdalmas szerelemmel?

Egy embert, a kiről biztosan tudta, hogy sohasem lehet övé ?

Fiatal leányok életében sokszor előfordul hasonló szerencsétlenség a nélkül, hogy a szeretett férfiunak csak fogalma is lenne róla, mennyi bánatnak és mennyi titokban elsirt könynek az okozója.

Erről a föltevésről azonban lemondott, mert semmivel sem tudta támogatni.

Ha csakugyan ez lenne magyarázata Julia házasságának, akkor minden nyomozás haszontalanság, - ilyesmi nem szokott kiderülni, ha a nő hallgat.

Clermontné pedig tudott hallgatni, erről már meggyőződött.

Nyugtalansága ma azonban már alig bántja többé.

A mily izgatottan foglalkozott ezzel a kérdéssel két év előtt, annyira nyugodtan gondol reá most , midőn családja félti és képesnek hiszi reá, hogy magával együtt az özvegyet is szerencsétlenségbe döntse.

Ujra meg ujra arra a megállapodásra jutott, hogy e fölösleges, mondhatni bántó föltevés ellen nem védelmezheti magát a nélkül, hogy Clermontnét érzékenyen meg ne sértse.

Ha védené magát ez annyit jelentene, hogy reá szorult a védelemre; ily, legalább is kétszinü magaviseletét a szép rokon pedig nem érdemel.

Ha Feliczia tante, ki minden kinálkozó alkalmat meg szokott ragadni, hogy hatalmát a család valamennyi tagjával éreztesse, valamivel több figyelmet szentelne a családtagok között levő valódi viszonyok tanulmányozására , akkor be kellene látnia azt is, hogy Clermontné részéről semmiféle veszély a családi névre nem háramlik.

A tante azonban ily mélyebben kutató figyelemre koránál fogva nem volt képes, s ez okból inkább a folytonos, aggódó bizalmatlanság sánczai mögött maradt, nem sokat törődve vele, hogy vajjon megsért -e valakit, vagy nem.

Boronkaiékat, Szeniczeiéket, Clermontnét, őt, sőt még az öreg Petrovica Ferenczet is, férjének egykori erdőmesterét, a váratlanul meggazdagodott kék blouse-os nábobot, egyforma mérték alá állitotta, nem vonván -e szembeszökően ellentétes elemek közé semmiféle elválasztó vonalat.

Konzervativ, megcsontosodott elvei nem tűrtek se kiegyenlitést, se különválasztást.

Az agg matróna csak egy szempontot ismert: a családét.

A mi ezzel a neki legszentebb fogalommal legkisebb ellenkezésben levőnek tetszett, azzal már ellenség gyanánt bánt el, s itéletében hajthatatlanul szigoru volt.

Nemes és jó szándék vezette mindig, - csak a végrehajtás módját nem tudta megválogatni.

Az ő szemében Clermontné épp oly veszélyes volt, mint az öreg Petrovics leánya, Ilka, ez a kedves szende teremtés, a ki valóságos gyermeki ragaszkodással vonzódott Clermontnéhoz, s lelke meleg rajongásával bámulta a fiatalasszonyt.

Nem csinált belőle titkot, hogy a leányka sürü látogatásai , ragaszkodása Clermontnéhoz, a kinek mindig oldala mellett volt, s áhitattal élvezte az özvegy csevegését, oktatásait és ezerféle apró, találó megjegyzését, - nincsenek inyére.

Tartózkodás nélkül kész volt beismerni azt is, hogy előitélete a » kékbeli« polgári osztály iránt hamis és igaztalan, - megváltozni azonban nem áll hatalmában.

Ő már csak ilyen marad, a mig él.

A ki szeretettel van iránta, az figyelemmel lesz e gyöngéjére és nem fogja szándékosan ingerelni azzal, hogy e véleménye szerint »kapaszkodó« és szivesen előre tolakodó polgári osztály védelmét ő vele szemben elvállalja.

Fülöp gondosan elkerült mindent, a mi az agg urnő e gyöngéjét érintette volna, s mosolyogva, megjegyzés nélkül tűrte, ha ily irányban tanácsokat kapott.

A tante nem kerülgette a kifejezéseket; kijelentette nem egyszer, hogy bármily kedves és müvelt leánynak tartja is az öreg Petrovics gyermekét, családjába még sem fogadná be.

» Hiába, a vér az marad, a mivé a forrás megalkotta« - szólt fejét rázva, s Fülöp mosolyogva ráhagyta, hogy ugy van.

A matróna annyi szeretettel vette körül, félelme, gondoskodása annyira mély és nemes önzetlenségből fakadt, hogy valóságos hitványság lett volna még gondolatban is keserüséget okozni neki egy oly gyöngeségért, mely életéből , öröklött büszkeségéből, korának és társadalmi állásának viszonyaiból könnyen megmagyarázható volt.

A tante iránt való figyelemből Petrovics Ilkával is csak ama szivélyes, semmire se kötelező, udvarias formák között érintkezett, mint Clermontnéval, Boronkaiékkal, vagy akár a sáppadt, kártyás Szeniczei nejével , Katalinnal, ezzel a magas, villogó szemü asszonnyal, aki iránt titokban legyőzhetetlen ellenszenvet érzett.

Künn a jégpályán, hová Clermontné csak igen ritkán kocsizott ki a leányka nélkül, vagy a szinházban, hangversenyen, szóval mindenütt, hol a nyulánk, elegáns szőke asszony és kisérő, szende holdja láthatók voltak, szivesen megjelent ő is, ha erre felszólitották, de nem érzett szomoruságot akkor sem, ha a meghivás elmaradt.

Abonyi Árpád

A második férj

MÁSODIK FEJEZET.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Abonyi Árpád

A második férj

MÁSODIK FEJEZET.