Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ábrahám Ernő
Csillagok a Tiszában
Keletkezés ideje
1914
Fejezet
32
Bekezdés
2324
Mondat
5504
Szó
49430
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
Jörgen
Jylland Dániának szárazföldi része.
Nyugati partján homokos s a tenger az egész nyugati part mentén végig sekély és zátonyos.
A németek Északi-tengernek hivják az ottani tengert, de a dánok, a jyllandiak Nyugati-tengernek, mert tőlük nyugatra esik.
A homokzátonyok 20-30 kilométernyi hosszuságban is benyulnak a tengerbe s néhol alig lepi el őket a viz.
Nagy hajók nem is járnak arra, éppen a zátonyok miatt s nincs is egész nyugati Jyllandnak egyetlen valamire való kikötője sem.
Az egész part végig csak homok , homok s néhol egy-egy kis halászfalu.
Bátrak, merészek a jyllandi halászok.
Ismerik a halált rejtegető kemény homok-zátonyokat s csudálatos ügyességgel találják el a nyilt tengerre kivezető utakat.
Csak egy kis elkalandozás jobbra, vagy balra s megfeneklenének, a tenger árja feldöntené bárkájukat s ott pusztulnának.
Szép időben nem igen esik meg velük.
De nem kell, csak egy kis köd.
Mert a köd a hajósok legnagyobb ellensége.
A köd elrejti előlük a hullámok alatt leskődő vesze-delmet, rárohan a bárka a zátonyra s pár nap mulva csak a tengeren uszó és partra verődő roncsok vannak meg a bárkából és legénységéből.
S olyan gyakori ott a köd, hogy alig lakik az egész part hosszában család, amelynek nem okozott volna gyászt a tenger.
Soha se tudja a jyllandi halász, mikor zsákmányszerző utjára indul, hogy nem a tenger lesz -e a sirja?
S nem is vet a tenger sehol a földön annyi roncsot partra, mint Jylland homokos partjain.
El is nevezték a jyllandiak a nyugati part legnagyobb öblét Jammer bogtnak, vagyis a Siralom-öblének.
Hej, de tudnak mesélni sokat próbált jyllandi halászok nagy tengeri ködökről, viharokról, vesze-delmekről, hajótörésekről.
Nincs köztük egy sem, aki jó egynéhányszor ne nézett volna a halál szemébe.
Azért nem riadnak meg.
Elemük a tenger , nem tudnak meglenni nélküle.
Tegnap még halállal fenyegette őket s ma kényére bizzák magukat ujra.
Bátrak a jyllandi halászok, de nem akadt köztük, aki bátrabb, ügyesebb lett volna Jörgennél.
Száz viharral is megküzdött már, száz köddel is.
Akárhányszor ötven-hatvan méternyire pusztultak el tőle halásztársainak bárkái, recsegett, ingott az ő bárkája is , de ő szemhunyoritás nélkül, merész, erős kézzel tartotta a kormányrudat; feszült a vitorla, hogy majd feldöntötte a bárkát, de Jörgen résen volt s végre is partra küzdötte magát.
Öreg ember koráig egyre csak a tengert járta.
Látta szemeláttára a tengerbe veszni édesapját.
Akkor Jörgen még legénysorban volt s ő maga is csak Isten csudájára menekült élve a hullá-mokból.
Később fiát ragadta el tőle a tenger egyik halászutján.
S öreg korára egyedül maradt Jörgen.
Kidőlt mellőle a felesége s mikor haza-hazatért hetekig tartó halászutjairól , senki se várta a parton.
Azért nem vesztette el a kedvét.
- Isten akarta - gondolta , hogy magamra maradjak öreg¬ségemre - s dolgozott, küzködött tovább.
Csak a lába, az nehezedett el.
Egyre jobban akadályozta a halászatban s egyszer csak azt látták a többi halászok, akik Jörgennel egy faluban laktak, hogy mikor elindult legujabb utjára a " Jylland ", Jörgen halászbárkája, nem Jörgen áll a kormány mellé, hanem a szomszédja .
Jörgen a parton állott, mankóra támasz¬kodva s onnan nézte elborultan, hogy kél büszkén , gőgösen tengeri utjára a "Jylland ".
Még egy titkos könnycsepp is lopózott a szemébe .
Sok-sok esztendő óta először történt, hogy a "Jylland" Jörgen nélkül indult utnak.
S ott a parton végig gondolta Jörgen mindazt a sok diadalmas és veszedelmes utazást, amit együtt tett meg a bárkával.
És most már vége.
Soha többé nem fogja már kormányozni a " Jylland " -ot.
Nem engedi a lába, a mankó.
Csak nézte-nézte az egyre távolodó bárkát , könnycsepp könnycseppre gyült a szemébe, az ajka meg¬remegett, ugy suttogta bucsuüdvözletül: Faar vei!
( Szerencsés utat !)
És attól fogva reggeltől estig a tengerparton lehetett látni Jörgent.
Nézett messze nyugatnak, el a hullámok felett a végtelenségbe s leste, mikor tünik fel a "Jylland " vitorlája.
Végre hazatért gazdag zsákmánnyal a "Jylland ".
Egy hét alatt kirakodott s utra kelt ujra s Jörgen megint csak a parton maradt.
Egy hónapnál tovább nem birta.
- Inkább elköltözöm valahova messzire, mintsem ott sinylődjem, ahol bátor hajós voltam - gondolta.
Még aznap megkötötte a szomszédjával az egyezséget a "Jylland " -ra vonatkozóan, a házát bérbe adta, vett egy kis fiók sirályt egy vándor¬ló legénytől s elutazott Kopenhágába.
- A nagyváros zaja, sürgése majd csak felejteti velem az emlékeket - gondolta - s megnyug-szom.
Pár hétig tétlenül élt Kopenhágában, azután piacjogot szerzett egy helyre s halat árult a kopenhágai halpiacon.
Nem volt senkije, csak a kis sirálya.
Olyan furcsa, kis torkos jószág volt.
El se hinné az ember, hogy meg lehet szeliditeni egy ilyen sirályt, hacsak fiókkorában jut hozzá valaki.
El nem maradt volna a gazdájától.
Kora hajnalban együtt mentek a halpiacra.
Jörgen árult, a sirály pedig szedegette fel a földről a kofák elhányta halhulladékot.
Délben, mikor vége volt a vásárnak, együtt mentek haza.
Soha sehol nem lehetett Jörgent a sirálya nélkül látni.
Később is, mikor már repülni is tudott, hiába, hogy szabadjára hagyta, nem lett hütlen a sirály Jörgenhez.
Szállott , lengedezett a halpiac felett a többi sirállyal, de mikor Jörgen délfelé kezdte összerakni a cókmókját s indult haza, ott szárnyalt felette a sirálya is s egyszerre értek haza.
Szerette is Jörgen a madarát.
A hűségéért is, meg azért is, hogy az ő elhagyott Jyllandjára emlékeztette.
Oda való volt a sirály is, mint ő, együtt jöttek el s Jörgen órák hosszat el tudta nézni a sirálya repülését s mig nézte, mindig csak a jyllandi tengerpartra gondolt, a kis házára, amelyben most idegenek laknak, a Nyugat-tengerre , amelyet annyiszor szelt át a "Jylland " -dal diadalmasan s a "Jylland " -ra, amelyet olyan jól tudott kormányozni.
Akárhányszor bizony könny tolult a szemébe, de hamar megemberelte magát, letörölte öklével a tolakodó könny-cseppet s összeszorította az ajkát.
Egyszer az a gondolata jött Jörgennek, hogy megnézi az Amager-sziget keleti partját .
Kopenhágába hullámtörők közt jut el a tenger, de ott a sziget tulsó partján ujra a szabad tengert láthatja.
Egy vasárnap délután rándult ki Amager-szigetre.
Hamarosan elért a keleti partjára .
Homo¬kos, zátonyos volt a part ott is, akár Jyllandban, ahol ő lakott, megtört a tenger felől áradó rengeteg hullám s forrva, zizegve, pezsegve, csipkefelhőt verve hanyatlott vissza.
S száz meg száz sirály repdesett a part szélén, a hullámok fodra felett.
Mintha őket is a hullám verte volna partra.
Csak kiáltozott éles rikoltással a Jörgen madara , nyugtalanul szárnyalt, csapongott darab ideig, azután elfogta a vágy s közé repült ő is a többi sirálynak.
Jörgen darab ideig szemmel tudta tartani, de végre is eltévesztette az ezer meg ezer sirály közt.
Várt alkonyatig.
Akkor hivogatta, szólogatta a madarát.
De egyik se hallgatott rá a sirályok közül.
Végre mennie kellett.
Százszor megfordult, nem száll -e utána a sirály, százszor csalódott.
Egyedül ért haza Jörgen s hiába várta napokig, nem tért haza a madara.
Még busabb, még nyugtala¬nabb lett Jörgen, hogy megint magára maradt.
Töprengett naphosszat.
- Lám, - járt a fejében - a sirályt is a tenger nevelte, engem is.
A sirályom vissza is tért a tenger-hez, szabad rabló madár lett belőle megint, egész nap a tenger felett szárnyal, a hullámok hátán alszik, ringattatja magát, csak én, a vén tengeri medve lettem szárazföldi anyámasszony katonája.
Hej, de büszkén álltam pedig a "Jylland " orrán, hogy vezettem az ár, a vihar ellen.
S most más fogja a kormányát.
Egyre jobban nekikomorult, végre összeszorította az öklét s a levegőbe vágott:
- Ej, ha béna lábbal is, de állok én még a "Jylland" kormányán!
Még aznap pakolt s utazott haza.
A "Jylland" ott állt a révben, utra készen.
Első látogatása Jörgent a bárkájához vezette.
Kerített a parton egy csónakot, kievezett hozzá s nagy nehezen felkapaszkodott rá bénán is.
Megsimogatta minden deszkáját, minden szegét.
Csak még ko-pottabb, még viseltebb lett a "Jylland ", egyébként nem változott rajta semmi.
Még a vitorlája is, a kötele is mind a régi volt.
Mint valami rég látott kedves bajtársát, úgy nézte Jörgen.
Néhány ember a partra vetődött:
- Nini, ez meg Jörgen! - mondogatták csodálkozva.
- Ugy látszik, megunta Kopenhágát.
Jött a szomszédja is.
Kievezett a Jyllandhoz:
- Adjon Isten! - mondta Jörgennek.
- Hazajött látogatóba?
Jörgen büszkén megszegte magát:
- Nem látogatóba jöttem!
- Hát? - csodálkozott a szomszédja.
- Felmondom a bérletet a szomszédnak s megint magam járok a "Jylland " -dal, - mondta keményen, határozottan Jörgen.
- Ugyan már! - próbálta lebeszélni a szomszédja.
- Hiszen maga ismerheti legjobban a " Jylland " -ot.
Tudhatja, hogy egész, ép embernek is munkát ad.
Béna lábbal meg kész halálos veszedelem utrakelni vele.
De Jörgen nem engedett.
A két régi legénye rálelt s még aznap délután utnak indultak .
Jörgen a kormánynál állott, a két legény pedig a vitorlákkal manöverezett.
Úgy állott Jörgen a kormány mellett, mint egy hadvezér.
Kezét rátette a kormányrudra s büszkén , bátran nézett végig a hullámokon.
Mint egy hal, úgy szelte a "Jylland" a hullámokat.
A parton pedig ott állott az egész falu, aki csak otthon volt s kendőiket lobogtatták bucsuzóul.
Eltelt két hét.
A "Jylland " -nak már meg kellett volna érkeznie.
De nem érkezett .
Mindenki csak róla beszélt.
Senki se hitte, hogy jó vége lehessen a dolognak.
Igaz, a két legény ügyes hajós, de mégis a "Jylland " -hoz tapasztalt, vén róka kell.
Jörgen a legkülönb hajós volt mind-nyájuk közt.
Ezt tudták.
De bénán mit lehet tenni?
Egyik bárka a másik után érkezett be.
Csak azt tudták a rajtok érkezők, hogy azon a tengerdarabon , ahol Jörgen halászott, nagy viharok voltak az utolsó napokban.
Az egyik látta a " Jylland " -ot küzködni a hullámokkal, de nem mehetett segíteni, mert maga is alig tudott menekülni.
De azt látta, hogy a "Jylland" jól tartotta magát.
Megint eltelt egy pár nap.
Akkor a tenger kezdett roncsokat verni a partra.
De a roncsok csak annyit árultak el, hogy valami bárka, vagy több is valahol a tengerbe veszett.
De hogy ki és kik, azt már el nem mondják.
Olyanok ezek a partra vert roncsok, mint a sirkövek, amelyekre nem véstek nevet.
Végre az egyik fadarabon mégis volt név.
Nem is név, csak négy betü "Jyll ... ", többet nem lehetett róla leolvasni.
A Jörgen szomszédja váltig erősítette, hogy a roncs a Jörgen bárkájáról való s a négy betü a hajó nevének első négy betüje.
A halászok közül is akárhány megesküdött volna rá , hogy a Jörgen bárkájának a roncsait verte partra a tenger.
De egyéb hiradást , bizonyítékot hiába vártak.
Jörgen, a két legény és a "Jylland" soha többet nem került elő.
De a halászok még sok-sok év multán is úgy emlékeztek Jörgenről, mint bátor, ügyes, merész, rettenhetetlen hajósról.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE