Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Aszlányi Károly
Özöngáz
Keletkezés ideje
1936
Fejezet
6
Bekezdés
1553
Mondat
4433
Szó
46074
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
MÁSODIK RÉSZAZ UJ ÁLLAM
És látta az Ur hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz .
Megbánná azért az Úr, hogy teremtette az embert a Földön és bánkódék az ő szívében .
És mondta az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek szívéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem .
Móz.
1. E. 6., 5., 6., 7 :
A grófnő.
A közlekedés és hírszolgálat meggyorsulása eredményezte azt, hogy az ember életében levő ú. n. semleges időközök kiestek s az idő gyorsabban látszik mulni .
Persze, nem a tudományos idő múlik gyorsabban hanem a bergsoni tartam.
A világeseményeket este a rádió mellett letárgyaljuk, átéljük és megemésztjük .
Reggelre új világesemények befogadására érett meg a hangulat.
A tél hirtelen köszöntött be és már senki se beszélt izgalommal a ZU3 gázról.
Volt valami megnyugtató abban, hogy az államok ismét egyszerű és polgári gázok gyártására és tökéletesítésére fordították figyelmüket.
Október végére az Egyesült Államok nyugati partvidékét elpusztította a Nagy Japán Háború és Shoemaker elnök az Uj Bevándorlási Törvénnyel és Gyarmati Egyezménnyel vásárolta meg a békét.
De Európa nem okult.
Míg Fauch Benjámin, a bázeli egyetem tanára , soha nem várt tökélyre fejlesztette a magnéziumos rákgyógyítást s ezzel évenkint , mondjuk, kétmillió ember életét mentette meg, - addig Kölnben Bergmann, Nimesben Toupé mérnök olyan gázokat állítottak elő kátrányból és itatóspapírból, amely egy óra alatt tizmillió embert képesek elpusztítani.
Ezzel nemcsak a kétmillió rákbeteg gyógyulását tették kétségessé, de elpusztíthatták a gyógyítót is , szérumával egyetemben.
Azonban az egyezmények tömege biztosított minket arról , hogy a gázok csupán diplomáciai tárgyalások hátteréül szolgálnak, senki sem gondol komolyan az alkalmazásukra.
Fenyegetésnek szánták tehát őket, de vajjon megijed -e tőlük valaki, ha úgysem használják őket az esetleges háborúban?
Ez olyan kérdés, amelyre egyetlen diplomatától se kaptam kielégítő feleletet.
Pedig ezidőben egész délelőttöm, napról napra a Downing Street s a követségek közt telt el.
Ugy terveztem, hogy decemberben Svájcba utazom.
Miután a Chikago Tribune-tól két hete semmi átutalás nem jött - nyilván a zavargások miatt - kénytelen voltam elfogadni a Telegraph ajánlatát.
Ezért kell annyi interjut csinálnom.
Az amerikai lapokat s azok közönségét okvetlenül érdekli Jack Millard riporter véleménye az eseményekről.
Az európai közönség azonban interjúkat akar.
Ha a neves drámaíró meginterjuolja a neves futballistát, az európai közönség arra kíváncsi, amit a futballista felel.
Ez nyilván azért van , mert az európai közönség szaturálva van művelt és bölcs gondolatokkal; az ellenkezőre éhes.
Amikor a grófnéval komolyra fordult a dolog, már kétszer voltunk a Highland-Bárban; mind a kétszer rövid ideig és kínos hangulatban.
De a műsor jó volt és harmadszor is elmentünk.
Eredeti tervei szerint már régen elutazott volna Londonból, szemmelláthatóan bosszantotta, hogy nem utazott el és hogy én tudom , hogy semmi oka se volt a további itt tartózkodásra.
A páholy vörösbársony függönyét összehúztam s vártam, hogy rendreutasítson.
De nem tette; szemöldökét vizsgálgatta féltő gonddal a kézitükrében.
A külvilágtól teljesen el voltunk zárva itt.
A bár lármája távolról és szűrten érkezett füleinkhez.
Nem tudom, tisztában volt -e vele, hogy ebben a helyzetben pénzért vásárolható nőkkel szokott üldögélni az ember.
- Pénteken Genfbe utazom - mondtam neki, - ezt akartam ma közölni magával.
- Igen? - felelte - én is itt akarom hagyni Londont.
Csakhogy én hazamegyek.
- Velencébe?
- Igen.
De maga Londonban akart maradni.
- Én oda megyek, ahol legnagyobb a felfordulás.
Az igazság az, hogy délelőtt Quincey-Horton nagykövetünknél voltam kihallgatáson.
- Millard - mondta nekem rövid bevezetés után a nagykövet - magának abba kell hagyni egy időre az ujságírást.
A kormánynak hajszálpontos információk kellenek a genfi ülésszak hangulatáról.
Értem ezalatt minden egyes résztvevő hangulatát , minden egyes kérdés pontos állását bármelyik órában.
Maga, mint ujságíró , könnyebben oldja meg ezt a feladatot, mint egy akkreditált diplomata.
És mégegyet , Millard: egy európai háború megmentheti az Egyesült Államokat.
Európai háború esetén Japán azonnal megtámadja Oroszországot.
Ismerjük a receptet.
Ezt mondta nekem a nagykövet, de én nem mondtam el Giulia grófnőnek; nem vagyok beszédes természetű.
Kézitáskája a térdén feküdt; szemeim kirajzolták térdét a fekete selyem alatt .
Most hirtelen úgy éreztem magam, mintha háborúba mennék holnap s ez a nő a menyasszonyom lenne.
Észre is vehetett valamit.
- Miért néz í g y rám? - kérdezte.
Nem kapott választ; felállt.
- Segítse fel a kabátomat; menjünk haza, - mondta.
Egészen más világba kerültünk.
Végtelenül magasan és szélesen feküdt a köd London házain.
Az ívlámpák kísérteties h a l o-ja s a házak sötét tömege alatt, mint egy természetellenesen hideg dzsungelben törtettünk előre.
Karonfogtam Giuliát s magamhoz szorítottam a balkarját; csipőink összekoccantak, amint siettünk .
Mindenfelől, de nagyon gyöngén, autó- és hajókürt búgott.
Az uccák feketén , nedvesen csillogtak és valahogyan minden óriásinak tünt.
Lépteink kopogása úgy visszhangzott, mint egy leírhatatlanul nagy, nedves üvegházban.
Egy sarkon rendőr állt; fejét behúzta, gumibotjáról víz csepegett.
Ismét a maguk kicsiségében biztonságot találó emberek voltunk, a Baxter-panzió folyosóján.
A grófné megállt az ajtóban s kezét nyujtotta.
Én azonban be akartam menni hozzá, s ezt meg is mondtam neki.
Riadtan nézett rám.
Gyönyörű volt így.
A hatalmas prémpellerinben szélesnek és erősnek tünt a felsőteste; deréktól lefelé azonban vékony és formás volt; a szűk selyem szoknya mindenütt pontosan követte hosszú lábszárainak vonalát, csak a boka felett hullott szét bőven, mint egy talapzat.
Mintha igen fínom pára lepte vonta be máskor olyan fényes szemeit.
Hirtelen belépett az ajtón s betette maga mögött.
- Jack - mondtam magamnak - most majd komoly munka és veszélyek következnek.
Ilyen szép nőt még sose csókoltál; már, ha a szépség alatt kultúrát is értesz.
Egy európai gentleman ilyenkor sarkonfordul, hazamegy és hidegvizes lepedőbe csavarja magát.
De te nem vagy európai gentleman.
Ledobtam a sárcipőimet és beléptem a szobába, amelynek bútorzata sokkal fínomabb és drágább lehetett, mint az enyém.
Empire szalón volt és jobbra nyílt ajtó belőle.
Kopogtam és bementem.
A hálószoba is üres volt.
A baloldali tapétaajtó nyilván a fürdőszobába vezetett.
Levetettem a kabátomat s egy székre dobtam.
Azután leültem az ágy szélére, szemben a tapétaajtóval.
Cigarettát kotortam elő balzsebemből és rágyujtottam.
A gyufát először a parkettre dobtam; azután azonban ünnepélyes érzésem támadt; felszedtem , hogy hamutálcába tegyem.
Az azonban nem volt; tehát zsebredugtam a használt gyufaszálat.
Igy ültem ott sokáig, mint egy vadász a lesen.
Gondoltam, kényelmetlen érzés lehet a grófnénak: kijönni az ajtón és kötelességszerűen sikoltani.
Holott nyilván tudja, hogy itt vagyok.
Hacsak fajankónak nem néz.
Amikor kilépett az ajtón, tudtam, hogy ilyen pillanat kevés van az életben.
Szinte meg akartam állítani az időt, olyan szép volt!
Csipkepongyola lengett karcsú , magas testén, keblei csaknem szabadok voltak.
Arca olyan volt, mint a legnemesebb porcellán s bronzvörös haja a szándékolt rendetlenségnek bűbájos kompoziciója...
Meg kell mondanom, hogy ami az én földi porhüvelyemet illeti, az egy jól megtermett, de arcban az átlagosnál lényegesen csúnyább amerikai telekügynök benyomását kelti az elfogulatlan szemlélőben.
Meg is mondtam.
- Madame, örökké hálás leszek ezért az élményért, de ne várja tőlem, hogy viszonozni tudjam bármivel.
Semmi hasznos tulajdonságom nincs azon kívül, hogy erős vagyok; de mit ér a testi erő egy költeménnyel szemben?!
Ezekután az enyém lett.
Nem igen aludtunk éjjel.
Hol sötétben, hol világosban, egymás mellett heverésztünk s egyik cigarettát a másik után szívtuk.
Nem tudom, mit szól majd Mrs. Baxter, ha meglátja a rengeteg csutakot... a parketten.
Hajnaltájban felkönyökölt az ágyban .
Rózsaszínhabos kis melleit néztem és eleinte nem is hallottam, mit mond.
- Jack Millard, maga tegnap óta a kormánya szolgálatában áll.
Ne csodálkozzék , hogy tudom; az a mesterségem, hogy tudjam, ami a követségeken történik.
Többé nem találkozhatunk, mert ha találkoznánk, el kellene lopnom a titkait.
Elég világosan magyarázta meg.
De csak hálás lehettem a figyelmeztetésért.
És különösen azért, hogy csak m o s t figyelmeztetett és nem előbb.
Magamhoz szorítottam meztelen testét s közvetlen közelből néztem a szemébe, amely fátyolos , mély és nagyon nagy volt.
Hónapok multán megtanultam, hogy Európa tele van kémekkel, hogy minden kémet két másik kém figyel meg s a megfigyelőkre hat elhárító esik s hogy az államoknak saját kémeik olyan megterhelést jelentenek, mint a fegyverkezés.
De ha igaza van Sir Robert Moztryngnak, aki szerint a kontinensen 500.000 kém működik, akkor se tudok rossz érzéssel gondolni Giuliára, akinek életét és indítóokait nem ismerem , - mert amint Hume, a nagy angol filozófus megmondta: a legbágyadtabb érzés is tízszerte erősebb, mint a legerősebb gondolat.
Lavandola.
A Második Amszterdami Egyezmény véglegesen tisztázta a szelídítő-hatású gázok alkalmazásának kérdését; de ez korántsem nyugtatott meg mindenkit.
Utóvégre a Népszövetség 1925-beli határozata a mérges gázok használatát is eltiltotta. - elméletben.
A német-angol konfliktusnak utórezgései is voltak.
Különösen a külföldiek, akiket Londonban ért a gáztámadás, emlékeztek meg borzongva élményeikről.
A németek hősi lelkülete is irtózott a különös véget ért támadás emlékétől.
- Súlyos hibát követ el az a politikus - írták a lapok, - aki a szelídítő-hatású gázok védelmére kel; mert a szelídség nagy tömegben és korlátlanul: a társadalom felbomlására vezet.
Még a Második Amszterdami Egyezmény megkötése előtt a német hivatalos helyhez közelálló Germanisches Tagblatt 1952 szeptember 14-iki száma a következőket írta : ( Egbert Höffke aláírással.)
A legfelsőbb német hadvezetést arra az álláspontra juttatták a londoni események , hogy hasonló nemzetközi blamázsnak újabb német hadsereg nem tehető ki.
A német katonát feláldozzuk a Haza oltárán, ha kell, de nevetségessé tenni nem hagyjuk.
A szombaton aláírt angol-német fegyverszüneti szerződés lehetővé teszi, hogy a kampányban egyedüli vesztesnek mondható angol hadügyi- és külpolitika számot vessen a felelősséggel, amellyel a brit birodalom világpolitikai jelentőségének tartozik és ha mással nem, népszavazással döntse el: kocatúristákat, vagy fegyelmezett hadsereget, - gyilkos fegyvereket, vagy parfőmöt állít -e szembe követeléseinkkel, - amelyektől a német nép és kormány sürgető igazának tudatában nem fog tágítani.
Számunkra sem felemelő tudat, hogy komoly faktorok helyett ajándékozási lázban őrjöngő betegek bírálják -e el javaslatainkat.
Egyébként londoni hadosztályaink kiheverték a gázmérgezést és sajnálkozva , bosszúért lihegve gondolnak vissza a történtekre.
*
Közben tömeges lemondások és állandó komplikációk után ismét Whinborg lett az angol hadügyminiszter, aki december tizenhetedikén tíz centiméter magas, csillogó karácsonyfát küldött Von der Brantt német miniszterelnöknek.
A németek felháborodva fogadták ezt a különleges gesztust.
Hová jut a világ - dörögték a vezércikkek, ha a felelős diplomácia ilyen laszcivitást és ilyen temperamentumot enged felburjánozni a nemzetközi érintkezés terén?!
A formák elolvadtak, de a puskacsövek kemények még.
Genfben arattak a karikatúristák.
Ez volt a helyzet a dalmát háború kitörése előtti napon.
Whinborg hadügyminiszter kezelés alatt állt s napról-napra többet nyert vissza régi tulajdonságaiból.
Időrendben a következő történt.
A Népszövetség XXVII. albizottsága október negyedikén kimondotta, hogy Vencelli- és Pa - Fr - Gecsj hegyek, valamint a Lisz folyó között elterülő földdarab huszonhetedikén éjjel tizenkét órától kezdve önálló államnak tekintendő s Lavandola néven a Népszövetség XI-ik B. bizottságának oltalma alatt áll.
Lavandola állam kétszázegy lakósa fáklyásmenettel ünnepelte a huszonhetediki éjszakát s nemzeti ünneppé nyilvánította.
A nép között még egészen langyos térképeket árusítottak, amelynek hátlapján az új nemzeti himnusz volt olvasható.
Ökörsütéssel egybekötött népszámlálás következett, majd még az éjszaka folyamán megalakult a kormány.
A kormány felruházta magát a cárválasztás jogával és azonnal megválasztotta cárnak I. Lorenzot, aki ezen a néven azóta is uralkodik .
Amint a cárt cárnak kikiáltották, a cár visszavonult termeibe s kinevezte a kormány tagjait.
A kormány azonnal tisztelgett előtte s a cár megköszönte alattvalói hűségüket, miközben a főtérről a nép üdvrivalgása hallatszott fel.
Kora délelőtt megjelentek az európai hatalmak követei és átnyujtották megbízólevelüket I. Lorenzónak.
Valamivel később érkezett Cheeslehurst amerikai követ, akivel a cár hosszasan elbeszélgetett a demokráciáról.
*
Néhány hét mulva a Népszövetség titkárságához befutott az északi államok kollektív jegyzéke, amelyben tiltakoznak a Lavandolát illető határozat ellen és kijelentik , hogy Lavandola önállóságát nem ismerik el, mert az az Egyes Alkotmányokat Felülvizsgáló És Ellenőrző Bergeni Megállapodás tizenhetedik cikkelyébe ütközik .
Ugyanis: a lavandolai kormánynak addig nincs joga államfőt választani, amíg az államfő ki nem nevezte a kormány tagjait.
Viszont az államfőnek addig nincs joga kinevezni a kormány tagjait, amíg a kormány az államfőt meg nem választotta.
Az északi államok képviselői tehát visszavonják képviselőiket Lavandola fővárosából , a hasonnevű Lavandolából s mindaddig nem fognak képviselőt küldeni a Népszövetség üléseire, amíg a fenti jogsérelem orvoslást nem nyer.
A Népszövetség bizottságot delegált az ügy kivizsgálására.
Közben november lett és I. Lorenzo immár sérelmesnek találta az északi államok eljárását, - amelynek értelmében a dán Menetjegyiroda például n e m adott ki Lavandolába szóló jegyeket - és népszavazást rendelt el annak eldöntésére, hogy legyen -e háború vagy sem?
A népszavazás Európa legnagyobb megdöbbenésére bebizonyította, hogy Lavandola lakósainak legnagyobb része - mintegy százhetven ember - háborúpárti.
Nyüsemin tábornagy és Ksiaplev külügyminiszter, akit a Balkán eszének neveztek Genfben - huszonegyedikén éjjel Párizsba utaztak.
Másnap reggel közölték a lapok , hogy a Népszövetség azonnali leszerelést kíván Nyüsemin tábornoktól, aki telefonon beszélt kormányával és elrendelte, hogy a hetven éven felüli, de káplári rangon aluli katonákat azonnal szabadságolják, viszont a hadsereg többi részét vonják össze a dalmát határon, tekintve, hogy Svédország titokban mozgósított és a nagyhatalmak minden szimpátiája Lavandola mellett áll.
A szomszédos államok vezetői sürgős konferenciára ültek össze Chamonixban.
Az olasz flotta Pola előtt gyakorlatozott.
Vad tempóban követték egymást ultimátumok , pásztorlevelek, bojkottok, mozgósítások és nagykövetek oda- és elutazásai .
Ugyanekkor pedig a világpolitika középpontjában, a brit szigeteken egymást követték a robbanások, az emberek egyrésze ZU3-gáz gyártását, másrésze a németekkel szembeni megtorlást követelt.
MacLane miniszterelnök karácsonyi ingyenvásárokat rendezett a kaszárnyák valamennyiében.
A francia nagykövet, Dupaton, a Downing Street közepén, főbelőtte magát.
Közben lázas fegyverkezés folyt, - mint 1914 előtt.
1936-ban, 1942-ben és 1949-ben! - amelyet Philippe Brandan, - immár Lord Mattogail-Brandan Philippe - irányított.
Ezekben a napokban a kontinens minden pontján beszüntették már a Gamma-gáz titokban történő előállítását, - fegyverek zörögtek s az utolsó háború győztesei ordítva rázták öklüket a fegyvertelenek felé.
Feltámadt a farkas és a bárány meséje.
Egy napon egy csöndes amerikai úr szállt partra Southamptomban.
Szivar lógott a szájából, amit talán még odaát gyujtott meg s aztán hagyta elaludni.
Mr. Rapier gumicipőfűzőt viselt, hogy megtakarítsa a ki- és befűzés fáradalmait .
Ugyanígy volt az irodalommal is: semmit sem olvasott, nehogy kételyei támadjanak , hogy két könyv közül melyik az igazi.
Látott egy példát maga előtt: a gazdag O'Connel esetét, aki negyvenhatesztendős korában könyveket kezdett olvasni és aztán halála napjáig képtelen volt abbahagyni az olvasást.
Rájött, hogy egyre több hiányt fedez fel önmagában.
Mr. Forest Rapier a gyakorlat embere volt és ha az üzleti lehetőségek olyan irányban nyíltak meg, hogy az olvasást is szükségessé tették, akkor Rapier olvasott.
Három hónapja tehát naponta olvasott tíz európai ujságot.
Alaposan kiolvasta őket s így nem lehetett tudni, hogy tulajdonképpen mi az, ami érdekli őt.
Karácsony előtt szállt hajóra és bár nem mutatta, erősen felcsigázott várakozásokkal szállt a partra.
A hajón megismerkedett egy hölggyel, akit spanyol származásúnak is gondolhatott .
Senki sem tudja, hogy áll Rapier a nőkkel.
Nem voltak hangos nőügyei és nem követett el bolondságokat nők miatt.
Tudott fiatal nőket érdeklődéssel szemlélni és értett ahhoz, hogy lenyomja az árakat.
De tény, hogy Virginia Tafft szebb volt az eddig látott nők valamennyiénél és foglalkozása - és személye is - azonos volt Giulia Titti grófnővel.
Csak a neve nem volt azonos tehát.
Szép volt, amikor a nyugvószékben ült s félbalról a tenger vöröslött mögötte.
Szép volt, amikor cocktailt ivott s a matt selyem megfeszült, a magas bárszéken ülve , derekán és egyebütt.
Szép volt, amikor táncolt: Rapier megállapíthatta ezt mert mindig másokkal táncolt, ő csak nézte.
Puskapor folyik az ereiben, állapította meg kissé bárdolatlanul Rapier s végül is majdnem akarata ellenére, megismerkedett a nővel.
Néhányszor együtt ittak, de egyikükre sem hatott különösképen az ital.
Rapier gondosan ügyelt rá, hogy semmiféle találkozót ne beszéljenek meg s a hajón töltött utolsó nap úgy telt el, hogy még messziről sem látták egymást.
A megérkezés napján Rapier, anélkül, hogy a nehéz autóutat kipihente volna, néhány gyors ügyét intézte el s beült a Milan halljába.
Londonnak ezen a részén sohase látszott meg az emberek viselkedésén, hogy más is van a világon, mint szórakozás és üzlet.
De ezúttal zavarodottak és kényszeredettek voltak.
Rapier kíváncsian nézett körül és megpillantotta Virginia Tafft csinos pofikáját, tíz lábnyira tőle , egy hatalmas karosszékben.
Odament hozzá, és meghivta vacsorára.
Bifsztek a la Pemlico és sok whisky után végre megoldódott Rapier nyelve és elmondta, hogy ő az amerikai kormány kiküldötte és a gamma-gáz ügyében jött át a Szigetre.
Titkos megbízólevélről és instrukciókról is tett néhány homályos célzást.
Nemsokára Virginia mégis feladta a harcot a mértéktelenül fogyasztott alkohollal szemben s szép szemei elkezdtek keresztbe állani.
- Vigyen fel a szobámba - gügyögte Rapier fülébe - mert szédülök.
Rapier, nyilván tévedésből, a saját szobájába vezette fel Virginiát, lefektette a diványra és egy percre kiment.
Amikor, hirtelen visszatért, Virginia a szoba közepén állott és összehúzott szemekkel nézett a sarokba, ahol egy nagy utazóbőrönd állott.
Teljesen józannak látszott.
- Ki akartam menni - dadogta a nő - de nem tudom hova és nem tudtam kimenni.
- Te átkozott kém - suttogta Rapier és megszorította a lány karját, hogy az felszisszent - mit gondolsz, kivel van dolgod?!
Azzal kicibálta a folyosóra és ledobta a lépcsőn.
Visszament, bizonyos elégedettséggel az arcán.
Leült a divány szélére és sziszegve dörzsölgette a lábszárait.
Ez jólesett, egész napi járkálás után.
Hirtelen óriási dörrenést hallott.
De senki sem mozdult és az uccán sem álltak meg az emberek.
Rapier kiköpött az ablakon és lefeküdt.
Sir Philippe Brandant a Milan halljában agyonlőtte egy szelidítőgáz-párti volt katona.
De Rapier nem volt kiváncsi a dörrenés okára; elaludt.
Ebben az időiben, mint említettem, riportjaim már nem jutottak el az Államokba .
Nem is írtam riportokat; csak ötletszerű feljegyzéseket.
De ha Chikagóban ráértek volna Európával törődni, az Ostrowsky-étterem csaposa azt kérdezte volna:
- Megértem az európai háborút, csak azt nem értem, miért pont Lavandola miatt akarják felfordítani a szekeret?
A Szentszövetség csupán egyben különbözik a későbbi Népszövetségtől.
A Szentszövetség Napoleon ellen alakult, a Népszövetség azonban önmaga ellen.
A Népszövetségnek nincsenek kifejezhető céljai.
Gyermekkoromban volt egy eredeti játékdobozom, aminek fenekén fémgolyó volt.
Ha a dobozt mozgatták, a golyó ide-oda gurult.
Gyakran kérdeztem magamtól: mi értelme van mozgatni a dobozt ?!
Amikor földrengés jön, úgyis megmozdul; ezt semmi erővel megakadályozni nem tudom.
Csakhogy Európát nem szabad egy chikagói csaposlegény szemén át nézni.
Itt rengeteg finom árnyalat van.
Lehetetlen Európát két táborra osztani; háború pedig csak akkor törhet ki, ha két front áll egymással szemközt.
Három már sok.
Már pedig Európában a következő árnyalatok állnak egymással szemben:
Demokraták, fascisták, szélsőjobboldaliak, mérsékelt jobboldaliak , fehérterroristák, vörösterroristák.
Az 1939-es Kongresszus Alapján Álló Szindikalisták, Iparreformpártiak, vörösök, liberálisok, centrumpártiak , pánszlávok, pángermánok, blokkisták, antiblokkisták, Európai Egyesült Államok-pártiak, humanisták, relacionalisták, frankofilok, marxisták , antiintellektualisták, militaristák, pacifisták, katolikusok, reformátusok , luteránusok, szombatosok, baptisták, zsidók, hegeliánusok, materialisták , anarchisták, pravoszlávok, anglikánok, szabadkőművesek és újevangélisták.
Igen nehéz itt két egységes világnézeti frontot alakítani, annál is inkább, mert csupán egytizedét soroltam fel az előforduló variánsoknak.
Sokkal célszerűbb volna Európa lakosainak számából faktoriálisok segítségével megalkotni a lehetséges variációkat.
Ami a politikai egységet illeti...
Németország egyetért Japán kolonizációs törekvéseivel, nem ért egyet Japán exportpolitikájával; egyetért Angliával a svéd-, nem ért egyet a nyugatafrikai kérdésben.
Anglia helyesli Franciaország népszövetségi politikáját, elítéli belpolitikáját; előmozdítja az Abessziniai Elégedetlenek Pártjának működését , súlyosan nehezményezi azonban, hogy Olaszország előmozdítja az egyiptomi Független Nacionalista Párt működését, Franciaország kormányának 14 tagja tizennégyféle külpolitikai állásfoglalás híve.
Lengyelország megnemtámadási egyezményt kötött Oroszországgal, amelynek 7. paragrafusa értelmében köteles vitás esetben megtámadni Németországot, amellyel megnemtámadási egyezményt kötött, amelynek éle Oroszország ellen irányul.
Ilyen körülmények között az európai helyzet nem nyujtott reményt arra, hogy az érdekeket két részre lehessen osztani s így a megoldatlan gazdasági és politikai problémákat háború oldja végre meg.
( Mi más ?!...)
Ezért látszott úgy, hogy Lavandola ügye kapóra jön.
Mert Lavandola ügye talán végre két részre oszthatja Európát.
A Népszövetség kényszerhelyzetben volt.
Lavandola önállóságát ki kellett mondani.
Lavandola eddig Dalmáciának egy kicsiny része volt.
A dalmát népszavazás Lavandola önállósága ellen döntött.
Olaszország k ö v e t e l t e Lavandola önállósítását.
A Népszövetségnek választani kellett Dalmácia és Olaszország között és természetesen, Olaszországot választotta, mint egyik legrégibb tagállamát, amely huszonnégy óra alatt elsöpörhette Svájcot és a Népszövetséget a Föld színéről.
Egy nem éppen hideg, koratéli estén érkeztem a lavandol fővárosba, Lavandolába .
Az állomásépület előtt egyetlen bérkocsi várakozott s hosszú, kanyargó úton döcögött végig velem.
A szállónak - Hotel Brfomani - három szobája volt, amelyek közül mindegyikben nyüzsgött a poloska, de skorpió, a portás esküje szerint - csak kettőben volt.
A tél olyan itt, mint északon a viharos tavasz.
Esett az eső és végigfolyt az ablaküvegen.
Kinéztem a főtérre, amelyet egyemeletes házak szegélyeztek.
Feltűnt , hogy minden felírás és cégtábla új volt.
A függetlenség első napjaiban minden felírást lavandol nyelvűre cseréltek ki.
Három ember ácsorgott a főtéren, az egyik kalapját tartotta maga fölé esernyőnek; a másik kettő vitatkozott.
Meglehetősen egyedül éreztem magam ezen a helyen; de elhatároztam, hogy meginterjúolom a cárt; én leszek az első ujságíró, akinek ez sikerülni fog.
A Daily Herald vagyont igért ezért.
Azonkívül pedig a genfi amerikai kiküldöttet is formálnom kell itteni benyomásaimról.
Le akartam feküdni, mert késő este volt, de az ágyra pillantottam s minden álmosságom eltűnt.
Felöltőmbe bújtam s lementem a főtérre.
Egyszer csak elállt az eső s a levegő , csodálatosképpen, ákácillattal telt meg.
A Subari-hegy sziklái lenyúltak a keskeny sikátorok közé s az árkokban rohant lefelé a sok kis, vad hegyi patak.
A párás levegő könnyebbé vált.
Néhány percnyi séta után eljutottam a Gufr Peik elé ; ez volt Lavandola kaszárnyája.
Elsősorban katonai állam lévén, a kétszázegy lakos közül száztíz katona.
Hatalmas, fehér épület volt a Gufr Peik, amely nagyobb területet foglalt el egymagában, mint a város többi épületei összesen.
A hatalmas kapu előtt őrszem állt, faköpenyeg alatt.
A komor, nedves falak mentén, tovább sétáltam a csakhamar elhagytam a kaszárnyát .
Sziklás, kanyargó hegyi ösvényen haladtam, amely alig észrevehetően emelkedett.
A Pa - Fr - Gecsj hegység felől vízpára és korhadt fa illata hömpölygött lefelé .
Hatalmas, szürkésbarna síkok zárták el a kilátást.
Mintegy húsz perce sétáltam kényelmesen; és örömmel konstatáltam, hogy étvágyam megjött.
Egy fordulónál megtorpantam.
Hatalmas fenyők közt apró faház állt és egyszerre csak szuronypár meredezett előttem.
- Kuli mastrfa! - kiáltott rám egy katona, aki pipacsszínű nadrágot és sárga zubbonyt viselt.
Hosszas magyarázkodás kezdődött, amelynek eredményeképpen kiderült, hogy ez a határ.
Miután útlevelem a szállóban hagytam, vissza kellett fordulnom.
*
Mulatóhely is volt Lavandolában, de csak másodosztályú.
Itt még az este megismerkedtem a Küzj nevű nemzeti étellel, amely bárányvérben főtt lóhúsdarabokból áll s a Pi nevű itallal, amely erősebb, mint az izlandi pálinka.
Néhány órán át elszórakoztam egy igen fiatal nővel, aki feketére festette a fogait és időnkint felemelte a szoknyáját, ami meggyőzött arról, hogy nem szégyenlős természetű és viszont a fehérnemű viselését fölösleges elővigyázatnak tartja.
A lámpában, amely a mennyezetről lógott, karbid égett és ezért büdös volt .
Szerencsémre éjféltájban megérkezett az angol konzul, Mr. Fitthall, akitől sok érdekes és fontos részletet tudtam meg Lavandoláról.
Letartóztatnak.
Mr. Fitthall vérbeli angol klubszónok volt, aki kellő és hatásos szüneteket iktatott előadásába s e szüneteket "Pi "- és whisky-ivással töltötte ki.
Megtudtam tőle, hogy a lavandolai viszonyok sok tekintetben azonosok más, nagyobb európai államok belviszonyaival.
A lavandol honvédelem megalkotója s a hadsereg legfőbb vezetője Nyüsemin tábornok , aki Ksiaplev külügyminiszterrel egyetemben a cárt is kézben tartja.
Befolyásuk végtelen nagy; ők teremtették meg azokat a kapcsolatokat, amelyeknek végeredményben az állam megalakulása köszönhető.
Sikerült államkölcsönt szerezniök, amely elég magas volt - 250.000 L, - ahhoz, hogy a szükséges beruházások s a népoktatás problémáit megoldja.
A cár a Subari-hegy déli lejtőjén épült kastélyban lakik, amelyet a lakósság számához képest óriási, 25 főnyi testőrség őriz éjjel-nappal.
A lakosság nagy része burhonita.
Burhon pátriárka volt az, aki 1907-ben megjósolta, hogy Lavandola önálló állam lesz s akit ezért keresztre feszítettek.
A lavandolai parlamentnek tizennégy tagja van.
Mindenkori elnök a cár maga.
Hat miniszter és hét képviselő van; a földmívelők, katonák, stb. képviselői.
Az országban egyetlen párt van, az antiszemita-párt, amely még akkor alakult , amikor a jelenlegi fővárosnak tizenhét zsidóvallású lakosa volt.
Ma már csak egy van, azt is maga I. Lorenzo hozatta az országba, az antiszemita-vezérek kérésére .
Ezt a zsidót Klein Márknak nevezték, fűszerüzlete volt s egyben önmagát képviselte a parlamentben.
Fitthall elmondotta, hogy a lavandol nép igen fejlett politikai érzékkel rendelkezik, amit az is mutat, hogy nem múlik el hét tüntetések és népgyűlések nélkül.
Előfordult, hogy maga a cár is résztvett ilyenen és a saját kormánya ellen nyilatkozott.
Minden népgyűlés után beverik Klein Márk ablakait és Ruskapl rendőrminiszter másnap államköltségen új ablakokat vágat Klein Márk kirakataiba, hogy legyen mit beverni.
Az üzletét ilyen tüntetések alkalmával megjelölik:
- U f r a v h n y ü g a c z i z r i k! - felírással látják el, ami azt jelenti , hogy ne vásárolj zsidónál.
A humánus érzésű angol olvasó megnyugtatására közlöm azonban, hogy lévén ez az egyetlen fűszerüzlet Lavandolában, végül mégis ott vásárolnak.
Sőt.
Előfordult, hogy Márk igen elkeseredett az állandó tüntetések miatt és bezárta az üzletét.
Egy hétig nem lehetett sót kapni Lavandolában.
Fitthall lefordította nekem a G i z g a p N y u r l legújabb számának vezércikkét , amely a lavandolai zsidókérdésről közölt érdekes elmefuttatást.
- A lavandolai zsidóság - írta ez a szélsőséges lap - valóságos állam az államban .
Mert míg a lakosság többi része állandó széthúzások közt sinylődik, addig a zsidóság egységes.
E véleményünkben nem ingathat meg az a tény, hogy egyetlen zsidó él csak közöttünk.
Ksiaplev, aki nem tagadhatja, hogy a nyugati liberalizmusok emlőjén nevelkedett , egyízben már hozzá akart járulni ahhoz, hogy Klein eltávozzék az országból .
Szerencsére résen voltunk.
Hallottuk Klein legutóbbi interpellációját, amelyben azt ajánlja: járuljon hozzá a parlament 1 zsidó nőnek bevándorlásához.
Átlátunk a szitán!
Klein Márk meg akar nősülni!
Jellemző, hogy a parlament 13:1 arányban leszavazta...
Fitthall elmondotta, hogy ezután Klein azt ajánlotta, hogy zsidó ember feleségül vehessen burhonita nőt; de ezt is leszavazták.
Ilyenformán Márk továbbra is önmagára van utalva.
- A cárhoz nehéz lesz bejutnia - vélte Fitthall - de én is rajta leszek, hogy sikerüljön.
Már hajnalodott, amikor elváltunk a bár előtt.
Hideg szél fújt; bal fülem fájni kezdett.
Elindultam a szálló felé.
Még nem értem el odáig, amikor őrjárat jött szemben velem.
Két szuronyos katona volt, a már említett piros és sárga egyenruhában.
Amikor már csak egy lépésnyire voltak tőlem, mind a kettő kiköpött.
Természetesen óvakodtam viszonozni ezt az inzultust.
Ekkor az egyik megfogta a karomat és újra kiköpött.
Vállat vontam .
Ekkor kiabálni kezdtek, megbilincseltek s a börtönbe vittek.
A börtön vastagfalú, alacsony épület volt, egyetlen nagy helyiséggel.
Tetején fű nőtt, vasrácsos ablakain befútt a szél.
Kilenc rab volt itt, mint utólag megtudtam, mind gyanús külföldiek.
A legtöbbje bocskort és turbánt viselt, de volt köztük kecskebundás is.
Amikor megláttak, kiköptek maguk elé és ebből megtudtam , hogy ez itt a nemzeti köszöntés.
Délben egy alacsony, fekete emberke látogatott meg: dr. Filgrams Pur, az egyetlen lavandolai ügyvéd, és egyben igazságügyminiszter.
Ő fog védeni s mint legfőbb bíró, az ítéletet is ő mondja ki felettem.
Beszélt valamit angolul s én elmagyaráztam neki mi történt.
- Rendben van - felelte - nem nagy dolog az egész; csakhogy a mi törvényeink szerint minden évben kétszer van tárgyalás csupán; a legközelebbi öt hónap mulva lesz, addig vizsgálati fogságban kell maradnia.
- De nekem négy nap mulva Genfben kell lennem! - kiáltottam - holnap pedig a cár fogad...
- A cár?! - kérdezte megilletődve.
- Nos, majd gondolkozom, mit tehetünk...
- Forduljon Mr. Fitthallhoz - kiáltottam és mérgemben utánaköptem, ami szemmelláthatóan jólesett neki.
Volt a börtönben, egy cigánykülsejű ember, akit két évre ítéltek, mert ostornyelet lopott Kleintől.
Az ilyesmit nem szokták szigorúan venni, de aki zsidótól lop, az súlyosabb büntetést kap.
Hogy miért, nem tudom; nyilván nem csak vásárolni dehonesztáló zsidótól, de lopni is.
Délután ismét eljött dr. Filgrams és kivezetett a börtönből.
Autóba ültünk.
- A cár őfelsége várja önt, - mondta szeretetreméltóan.
- A beszélgetés nem tarthat tovább, mint harminc percig.
Amikor őfelsége szine elé lép, vegye le kalapját; ez nálunk így szokás.
- Nálunk is, - nyugtattam meg.
- Egyéb instrukció nincs?!
- Ne kérdezzen semmit, amíg a cár fel nem jogosítja erre.
Amivel kínálják, fogadja el.
Néhány perc mulva megálltunk a nagy, tornyos épület előtt s szúronyos katonák sorfala közt felmentünk a márvány lépcsőkön.
A leggyönyörűbb fekete márvány síkokon lépkedtünk, amelyek azonban tele voltak dobálva narancs- és banánhéjjal.
Hatalmas, márványoszlopos teremben álltunk meg; szökőkutak csorogtak mindenfelé!
A miniszter tapsolt.
De nem jött senki.
Ekkor vállat vont.
- Menjen arra előre - mondta végül - és az oszlopok közt meg fogja látni a királyt.
Akkor menjen oda és hajoljon meg háromszor.
Ő ellenben megfordult és elment.
Az oszlopok közt sokáig tévelyegve, végül is megpillantottam egy másik, kisebb és még díszesebb teremben, a cárt, amint márvány trónuson ült, feleségeitől körülvéve.
Háromszor meghajoltam s őfelsége kegyesen intett, hogy foglaljak helyet lábainál , amelyek egy langyos, jóillatú vízzel tele ezüst lavórban nyugodtak.
I. Lorenzo háreme sok tekintetben emlékeztet a régi, török háremekre.
A hölgyek arcát sűrű, fekete fátyol takarta, testüket azonban semmi.
Igen bölcs berendezkedésnek találtam ezt; mert hiszen a nő arca az, ami egyéni és elsősorban az egyéniséget kell óvni tisztátalan szemek elől!
A hölgyek édesen csicseregtek és játszadoztak és meg kell vallanom, eleinte nem is gondoltam az interjúra; azt a karcsú és virgonc hölgyet figyeltem, aki egy szökőkútra ült s a könnyei folytak a nevetéstől.
- Nos - mondta a cár kifogástalan angol kiejtéssel - mit akar tudni, Mr. Millard?!
- Felség, - feleltem - valószinűnek tartja -e, hogy Lavandola önállóságának elismerése európai háborúra fog vezetni?!
- Nem tartom valószinűnek, - felelte a cár - egészen bizonyosnak tartom!
Lavandola azonban meg fogja tudni védelmezni határait.
- Felséged elítélendőnek tartja a mérges gázok használatát?
- Elítélendőnek tartom.
Azért van a Népszövetség, hogy elítélje.
És azért vagyunk mi, hogy használjuk.
Ekkor kiemelte lábait az ezüst lavorból s megengedte nekem, hogy megtörölgessem őket, a márványkockán heverő kendő segítségével.
- Még egy kérdést, felség!
Mi történne, ha e szép hölgyek egyike levenné az álarcát?!
- Megölném a hölgyet és önt is, kedves Millard.
Ekkor ismét háromszor meghajoltam felé.
A cár dedikált fényképét ajándékozta nekem, amely azonban n e m családi körben ábrázolja, sajnos.
Dr. Filgrams Pur az autóban várt.
Egyenesen az itteni postahivatalhoz hajtattam , ahonnan leadtam az interjút Londonnak.
Mint később kiderült, nem az én szövegemet továbbították, hanem egészen mást; Filgrams rendelkezése szerint.
De ez már nem is bizonyult lényegesnek.
Támadás Lavandola ellen.
Egy éjszakát mégis a Hotel Brfomani ágyában kellett töltenem s hogy nem a l v á s s a l töltöttem, azt mondanom sem kell.
Még lefekvés előtt csöngettem a szobapincérnek, de nem jött.
Éjfél után, amikor már csaknem elálmosodtam, - kopogtak.
A szobapincér volt, aki, mint mondotta, csak most értesült valakitől arról hogy csöngettem.
Mondtam neki, hogy nem tudok aludni és félek, hogy a karbidlámpa kiég; szerezzen valami idegcsillapító port.
Elment s én hátrahanyatlottam az ágyon.
Szinte látomásszerű élénkséggel értettem meg hirtelen, hogy mennyire egyedül vagyok; mert az emberek gazdasági és világnézeti marakodása hidegen hagy.
Ez a lényeg! aki nem képes teljes szívvel résztvenni a marakodásban, az kívül áll az emberi társadalmon.
Másszóval undor fogott el.
Ha a jövőre gondoltam, apokaliptikus zürzavart kellett várnom .
Vajjon, hol van valami, amiért élni érdemes?!
Talán egy nő, aki iránti szerelmünk mértéke az, hogy mennyit tudunk megbocsájtani neki?!!
Pénz, amelynek csupán a megszerzése s nem az elköltése érdekli már az embereket?!!
Vallás, amely tízezerféle van s elsikkad köztük az Isten, akiben hinni kellene?!
Hallgassunk a nacionalistákra s ahány boldogtalant boldoggá, ugyanannyi boldogot boldogtalanná tettek?!!
S nem ezt tették -e valamennyien?!
Az öröm nyilván mennyiség lett a Földön s nem örülhet mindenki!
Tökéletesen kihozott a sodromból Európa; de miért tette ezt önnön fiaival?!
Hogyan m e r é s z e l n e k háborúról beszélni; azt hiszik, a gyilkosság nagyobb bűn, mint a tömeggyilkosság?!
Igen, ezt hiszik.
Aki tíz dollárt lop, az tolvaj; aki egymilliót, az pénzügyi géniusz.
Ugy gondoltam, hogy zavaros - bár őszinte - gondolatok ezek; de nemsokára olyan helyről hallottam, csaknem pontosan, a saját szavaimat, ahonnan legkevésbbé vártam: az új genfi templom, a Marienkirche szószékről, Bonaventúra Da Liani apát szájából.
Igy hánykolódtam s odakünt hajnalodott.
Este elutazom erről az átkozott helyről , mert minél tovább maradok itt, annál bizonyosabb, hogy egy csepp vízben az Ember minden gonoszsága megfér.
A szobapincér pedig bróm helyett egy lányt hozott magával s otthagyta.
Óriási posztókendőbe burkolózott a lány: az asztalra telepedett s valamilyen olajos magokat rágcsált.
Közben félve és mégis szemtelenül tekintgetett rám: óriási fekete szemeivel.
Amikor látta, hogy bosszankodom, vállat vont s ettől a mozdulattól leesett a kendő a vállairól; derékig meztelen volt.
Ekkor lent a főtéren váratlanul kigyúltak a lámpák; hangzavar keletkezett .
Felöltöztem s lesiettem a térre.
Egyszerre megtelt emberekkel; vad futkosás vette kezdetét.
Távoli búgás hallatszott.
Az ég fekete volt, de egy szörnyű , fényes-szürke törés látszott a szurokszínű kárpiton.
Fitthall kapta el a karomat.
- Hova siet?! - kiáltottam rá, de egyre fokozódott a lárma s nem értette meg.
A parlament épülete felé vonszolt.
- Nem tudja?! - lihegett a szűk és sötét kapualj alatt.
Nem tudtam.
Alacsony , feketefejű emberke rohant el mellettünk s felfelé szökdelt a lépcsőn.
Filgrams lehetett.
- Görögország csatlakozott a skandináv olaszellenes blokkhoz és két legnagyobb flottaegységét útnakindította, Bimina felé.
- Miért?! - kérdeztem álmosan.
- A görög porcellán és üvegipar legnagyobb piaca Dalmácia volt.
A görög-olasz ellentétek ismeretesek.
Az új államalakulat, Lavandola, elzárta a kereskedelmi utat a dalmát városokhoz.
Görögország tönkremegy, ha az iparosai tönkremennek .
Viszont Olaszország nem lehet meg kellő támpont nélkül a dalmát tengerparton.
A görögök fel akarják használni ezeket a napokat s az olasz adriai flotta távollétét...
Nem kellett megmagyaráznia, mire akarják felhasználni...
Mert ebben a pillanatban két infernális csattanás következett egymás után.
Világos lett.
Kirohantunk a térre.
Olyan hirtelen történt a dolog, hogy szemben velünk egy ház teteje eltűnt s a szobák meztelen falakkal meredeztek; egy nagy, szőrös, meztelen férfi fél-öntudatlanul mászott ki az ágyból, felesége pedig vad ideggörcsökben rángatózott ugyanott.
Bimina halászfalú - Lavandola egyetlen kikötője - felől vakító világosság emelkedett.
Ujabb csattanás és fénycsóva, - a parlament dörögve és ropogva omlott össze.
Fitthall homlokát csak egy kő, egy éles, de kicsiny kő találta s azonnal összeesett.
Nem is vérzett túlságosan; lehajoltam és vizsgálni kezdtem.
Másfél perc mulva meghalt.
Ekkor Bimina felé rohantam s láttam a sárgáslilás ködben az épülő hullámtörőket s a félig-kész Admiralítást.
A következő csattanás földhözvágott.
Dörgött, búgott , ropogott, harsant a Bimina előtt álló két cirkáló ágyúparkja.
Egy időre elvesztettem eszméletemet.
*
Fáztam.
Kinyitottam a szemeimet és világos volt: természetes szürkület .
Feltápászkodva elindultam Lavandola felé; de sokáig jártam körbe és nem találtam .
Csak, amikor kiléptem az ecetfák közül, láttam végre, hogy a föld színével tették egyenlővé.
Görög katonák álltak egy kőhalom tetején s hét összekötözött lavandolai lakosra tüzeltek.
Ezek maradtak életben; de nem sokáig.
Csaknem egyszerre esett össze mind a hét; köztük volt Klein Márk is.
Kómikus módon egymás karjaiba dőltek.
Engem is agyon akartak lőni; de tisztjeik ismerték a diplomáciai útlevél jelentőségét.
Délután háromkor már felszedték a horgonyt.
Lavandola államból s népéből semmi sem maradt, csak Nyüsemin tábornok és Ksiaplev külügyminiszter , akiket Genfben ért a borzalmas híradás.
Ott álltam Lavandola hült helyén; hideg szürkeségben; a szél vadul fútt és félreismerhetetlenül vérszagú volt...
*
Három és fél órai hegymászás után mindenemből kifosztva értem Zorra nagyközségbe , amely már dalmát területen van s ahonnan megsürgönyözhettem a történteket.
Innen egy autófuvarozó a fővárosba vitt, ahol ruhát és pénzt kaptam a követségen.
Megtudtam, hogy híradásommal elkéstem már s a két görög cirkáló, amelynek legénysége meghódította Lavandolát, nem tudott befutni Salonikiba, mert az olasz flotta előbb futott be oda; Athént porrá lőtték, Salonikit megszállták s a bosszúhadjárat további eredményeit óráról-órára közli a világsajtó.
Miközben a szálló halljában ácsorogtam, kilenc olasz kétfedelű üldözőbe vette a menekülő lakosságot Pyreus és Athén között.
Míg az emeletre felértem, kétszázezer ember pusztult el légi- és tengeri harcokban; köztük olaszok is, bőségesen.
És félóra mulva mégis elnyomott az álom, amelyre nagy szükségem volt már.
A lepedő fehér és lágy volt, a szoba meleg; odakünt szakadt az eső, bent a légfűtés duruzsolt.
Egy kép a szembenlevő falon Beethovent ábrázolta.
Már félálomban a Cis-moll szonáta első tételét hallottam, a lágyan, egyenletesen gördülő triolákat...
Persze, ez i s Európa volt valamikor... újra és újra felrémlett fülemben az elmúlt éjszaka éles csattogása... azután ismét a lágy cis- és fis-moll akkordok... és aztán fegyvert fogtak rám és én is fegyvert fogtam rájuk... már nem tudom, kikre.
De a puskacsövek fuvolákká változtak, az Ur intésére.
Genf.
Az ezerkilincszázötvenkettedik év vége felé Genéve, - amelynek lakossága időközben 560.000 főre növekedett! - az európai politikai élet középpontja volt.
Csaknem száz év telt el már a vöröskereszt-egyezmény óta, amely a Háborúk Szellemét először próbálta megrendszabályozni.
Azóta sok minden megváltozott itt ; elsősorban az egyezmények hangja.
Az új háborúk után, - ami egészen természetes - nem igen marad sebesült.
Senki se várhatta, hogy éppen a háborús technika ne fejlődjék.
Különösen 1941-től kezdődően - amióta a League minden tagállama állandó képviselőt tartott Genfben - óriási fejlődésnek indult a város.
A február elsejei , u. n.
Népszövetségi Bálokra Európa társadalmi elitje gyűlt össze Genfben.
Amerikai és japán milliomosok hihetetlen összegekért vásárolták meg a jogot, hogy az évente háromszor megtartott Népszövetségi Vacsorát a világ legnevezetesebb embereivel egy teremben költhessék el.
A Rhone baloldalán egyre épültek a szállodák és mindegyik pompásabb volt az előzőnél.
Az új Békepalota, a Tower of Nations és a Hotel Pamplemont bábeli pompája kellemes izgalommal töltötte el azt, aki repülőgépen érkezett a város fölé.
Az újjáalakított Institut Genevois "Népszövetségi Múzeum " -a lehetővé tette, hogy az idegenből érkező ember órák alatt megértse, miért van minden európai szépségnek és káprázatnak halálszaga.
Az új bencés kolostor a Mont Blanc északkeleti oldalán akkorának látszott a város felől, mint egy fehér és merev mutatóujj.
Ez volt a nagyhírű Da Liani apát lakóhelye, akit a világsajtó gyakran Daliani-nak írt.
A Quai du Lac minden délben bemutatta a világ legszebb és legelegánsabb dámáit; az urak kiszálltak a tizenkéthengeres versenykocsikból s elmerengve nézték a tó változó alapszínű tükrét.
Ugyszólván minden nap ünnep volt; Genfet a civilizáció gyűjtőlencséjének tartották, amint az évszázados semlegesség csendjében kellette magát.
Ez pedig csak a multra vonatkozhatott.
Mert Genf külső képéről nem lehetett többé levakarni az izgékony oroszokat, akik frakkban is kezükbe fujják az orrukat és nem nyugszanak, amíg ezt a szokásukat nyugaton is meg nem honosítják; ordítozó délamerikaiakat, akik szavazati joguk révén dühösen védenek és támadnak álláspontokat, amelyekhez semmi közük s amiket nem értenek.
A genfi kávéházakban százezrek életéről folyik a szó.
A Pont des Bergues fejénél szerelmesek helyett kémek és merénylők találkoznak.
A Kémiai Intézet a bejelentett új gázokat regisztrálja.
Naponta átlag, kettőt jelentenek be.
A Népszövetség u. n.
Állandó Bizottsága köteles két héten belül dönteni, hogy az új gáz gyártását megengedi -e?!
Ha megengedi, ez annyit tesz, hogy a gáz összetétele nyilvánossá lesz, tehát minden állam gyárthatja, aminek nincs értelme: a bejelentő fél ez esetben eláll a gáz előállításától.
Ha azonban az Állandó Bizottság megtiltja a gáz előállítását, akkor a bejelentő állam nekilát a nagybani gyártásnak .
Természetesen f o r m a i l a g titokban; ezt mindenki tudja, - ilyenkor a reciprocitás elve érvényesül.
Gyakran két olyan állam között, amelyek engesztelhetetlenül rossz viszonyban állnak egymással - bámulatosan szoros megegyezések létesülnek, amelyeknek az a céljuk, hogy a két állam egymással szembeni fegyverkezésének zavartalanságát biztosítsák.
A Saint-Gervais felett különös, gombaalakú tornyok meredeznek; óriási füstszívók ezek, amelyek az égési termékeket visszaszívják a föld gyomrába.
Éjjel légi világítótornyok gyanánt tündökölnek.
Három napja már, hogy nem vagyok ujságíró többé.
Moor elnök sajátkezű levelében nevezett ki az Egyesült Államok genfi követségi sajtóattaséjává s kért meg, hogy a követünk által kifejtendő okokra való tekintettel f o g a d j a m el a megbízást , ami sokkal nagyobb és nehezebb feladatot ró rám, semmint gondolnám.
Az okok, amelyek miatt rám esett a választás - ugyanúgy okai voltak annak, hogy el kellett fogadnom a feladatot.
Megmondtam azonban a követnek, hogy magánéletemben nem akarok feltűnő változást; főleg nem azt a diplomatikus merevséget, amelyről tévesen hiszik, hogy megvéd a kémektől.
Ebben a helyzetben érthető és menthető, hogy a lányról, akiről most szó lesz, még hetekig azt hittem, hogy kém, vagy legalább is ujságíró.
Éppen ezért váltam védtelenné vele szemben, amikor kiderült, hogy egyik se.
Amikor kiléptem a tóparti platánok alól s megálltam a téli napsütésben, hirtelen úgy éreztem, hogy a természet szépsége elbágyaszt és úgy állok itt védtelenül a világgal szemben, mint egy kisfiú.
Ilyen állapotban ért a lány támadása.
Keresztül sietett a Proménade-on, vékony és karcsú volt, férfias szabású zakóban , hosszú nadrágban s cigarettával a szája szögletében.
Eléggé gyakori típus ez napjainkban; én ki nem állhatom.
Évtizedekkel vagyunk túl a nemek egyenrangúságának kérdésén és már gyerekkorunkban megszoktuk, hogy csaknem egyformán öltözködünk.
Csupán az európai nők agresszivitása az, ami ellenszenvvel tölt el.
Legyenek akár teljesen olyanok, mint én vagyok, én, a férfi.
De én nem vagyok agresszív.
A lány megállt előttem; fekete szempillái alól zöldesszürke szemek pillantottak rám hunyorogva.
- Ne haragudjék, hogy megszólítom, - mondta franciául - de maga olyan rokonszenves és erős.
- Lehet - mondtam kissé elhülve, - de ez nem éppen...
- Nem molesztálni akarom - folytatta fesztelenül - sajnálom, ha tolakodásnak veszi.
Nincs mitől félnie.
Nem vagyok erőszakos; csak éppen unatkoztam.
Hirtelen nagyon dühös lettem.
Mi az, hogy erőszakos?!
- Egy ujjammal összeroppantom a derekát - mondtam elvörösödve a méregtől - és még maga nyugtat meg engem, hogy...
- Nem olyan egyszerű - mondta ajkbiggyesztve - bot van nálam.
- Talán ne veszekedjünk - mondtam önuralommal, - hanem menjünk tovább szépen.
De külön.
- Nem! - mondta - maga tetszik nekem.
- Fontos az, hogy így van -e? - kérdeztem; mert az embert bizalmatlanná teszi, ha az uccán megszólítják.
De ő, úgylátszott, számol ezzel.
- Higyje el - mondta közvetlen, csevegő hangon - az ember a mai életben alig képes magához való férfit találni, - ha csak a véletlen nem segíti.
De akkor meg is kell ragadnia a véletlent.
Vállat vontam.
- És mit óhajt tőlem?!
- Merril a nevem.
Kezetfogtunk; én is bemutatkoztam.
- Merril?
Ez vezeték- vagy keresztnév?
- Vezeték név, természetesen.
A keresztnevem Katalin, de ez nem fontos.
Szívesen meghívom egy teára.
- Hova?!
Csodálkozó pillantást vetett rám.
- A lakásomra, természetesen.
A tiszta, téli napsütésben könnyű volt könnyelműnek lenni.
Elindultunk.
- Maga bizonyosan tudja, ki vagyok - mondtam, nem túl ravaszan.
- Nem, - volt a határozott válasz - fogalmam sincs róla, de nem is érdekel.
- El vagyok készülve rá, hogy a lakásán kloroformos cinkosok fogadnak és kikutatják a zsebeimet.
De nem bánom.
- Maga amerikai?
- Igen.
- És ilyen tapasztalatokat szerzett Európában?
- Igen.
- Nos, ebben az esetben ne tartson ilyesmitől.
Maga tetszik nekem; nem tudok valami különösen udvarolni, de talán engem se talál majd unalmasnak.
Ebben a pillanatban bizonyosra vettem, hogy a prostitució egy igen elegáns és szellemes, új nemével találkoztam.
De amint a lakásába bevezetett, ezt a feltevésemet el kellett vetnem.
Kétszobás, modern lakás volt, telefónnal és televizióval, rengeteg könyvvel; s egy Merril Katalin névre kiállított bölcsész-doktori diplomával a falon.
A nagy, aranybetűs "Diplôme" szó olyan volt , mint egy színpadias méretű névjegy!
Leültetett s míg a könyvei közt turkáltam, egy nikkeltámlájú rekamién üldögélve, ő valahol kint szendvicseket készített és megfőzte a teát.
- Bevallom - mondtam, - hogy kezdek kíváncsi lenni magára.
Szeretném kikérdezni , de mégis, furcsa lenne.
Hiszen maga cipelt fel ide engem.
- Minden felelősséget rám háríthat.
De ha a közérzetét zavarja a kielégítetlen kíváncsiság - kérdezhet is.
Majd felelek.
- Ez a maga diplomája?
- Igen.
- Mivel foglalkozik?
- Semmivel.
- Miért nem ?...
- Nincs értelme bármivel is foglalkozni.
- Akkor miért tanult ?...
- Hogy tudjak.
- És tud ?...
- Nem.
- Szülei élnek?!
- Apám él.
Gyáros.
- Ő tartja el?
- Ő túl sokat keres ahhoz, hogy még én is elvegyek a társadalomtól.
De mi értelme van ennek a kérdezősködésnek?
Tetszem magának?!
- Maga nem túlságosan bölcselkedő hajlamú.
Én egy régimódi férfi vagyok...
- Régimódi?!
Hogyan?
- Régi amerikai típus.
Hiszek a hivatásomban.
Szeretek dolgozni.
Nem szeretek beszélni.
Vágyom egy új romantikus korszak után.
- Mi a foglalkozása?
- Ujságíró voltam.
Most diplomata vagyok.
- Értem.
Azt hitte, hogy figyelem magát és kémkedni akarok.
- Lehet.
- Hülyeség.
Parancsoljon szendvicset.
Csend volt ebben a csöndes, sima, világos lakásban.
Vajjon hogyan szeretkezik ez a lány, amikor mindenütt ablak van és az ablakokon nincs redőny?!
- Nem kétséges?! - kérdezte összehúzott szemekkel - lehet.
Mi köze hozzá?!
- Legyen udvariasabb hozzám, hiszen a vendége vagyok.
Maga hívott és egyelőre kissé bizonytalanul érzem magam.
- Fáj valamije?
- Nem.
Csak szokatlan ez a helyzet.
Utóvégre megértem, hogy aki tetszik magának , azt megszólítja az uccán.
Megértem, hogy é n tetszem magának, bár nem tudom, mi a fene tetszhetik rajtam bárkinek?!
De hogy egy embernek, egy nőnemű embernek semmi más ne legyen az életében, mint az, hogy s z a b a d...
- Van az én életemben más is...
- Például?!
- Olvasok.
Irok.
Hangversenyekre, színházakba járok.
És a hegyekbe is.
Élvezem az életet.
Bizony.
- Hány éves?!
- Huszonnégy.
- Miért visel hosszú nadrágot?
Ez a divat még nem általános, hála az égnek.
- Kényelmes viselni.
Kényelmetlen vitatkozni róla.
Felállt és egy falszekrényből Bousson Gint szedett elő.
Furcsa volt, amint karcsú , magas alakja a szoba egyik sarkától a másikig suhant.
Két pohárkát megtöltött az itallal, amitől kellemes, száraz fenyőillat terjedt szét.
Künn szürkülni kezdett az ég s a lakás is sötétebb lett.
Talán a hatodik, vagy hetedik emeleten lehettünk.
- Amint így rámnéz, - mondta hirtelen és letompított hangon - úgy érzem, mintha tiszta, hegyi levegő terjedne szét a szobámban és emelkednék, nem tudom, hova.
- Ugyanazt érezné, - mondtam meglehetős zavarral - ha a hegykötélpálya kocsiján emelkedne...
- De akkor tudnám, hova.
Három pohár gint ittunk le néhány perc alatt.
Arra gondoltam, hogy kilenc órára a követnél kell lennem, a Rapier-rel folytatandó megbeszélés miatt.
Tiszta fejre van szükségem.
De valahogy nem vágytam rá, hogy józan legyek.
- Volt már szerelmes? - kérdeztem.
Hátravetette sima, rövid, fekete haját.
- Nem! - válaszolta.
- Vőlegényem volt, aki e n g e m szeretett.
- De ?...
- De?
Öngyilkos lett, mert utálta a háborút.
- Elméletben utálta?
- Mondjuk úgy, hogy félt a háborútól.
Nem volt kedve készülni az életre.
Azt mondta: "Sokat kell nélkülözni amíg az ember elér valamit.
S amikor elérte, akkor lelövik."
- Mikor volt ez?
- Négy évvel ezelőtt.
Valami léhaság volt abban, ahogy arra gondoltam: négy évig mindenesetre várhatott volna.
De a fenyőpálinka léhává tett.
- Az apjával nem szokott találkozni?! - kérdeztem.
Katalin töltött és felém nyujtotta a poharat.
- Szoktam - mondta - de most már ne kérdezzen annyit.
Az ablakhoz ment s kibámult rajta.
Közben koromsötét volt, fénypontokkal , fénycsóvákkal és fényudvarokkal.
Olyan volt az este, mint a földreszállott égbolt .
A tó felett hideg tisztaságában csillogott a Hold.
A felvonó zúgott valahol a falak között.
- Most el kell mennem - mondtam.
Megfordult és rámemelte szürkészöld szemeit.
- Azt hitem, itt marad - mondta bátortalanul.
- El kell mennem - feleltem - a hivatalomba.
- Okvetlenül el kell mennie?
- Igen.
- Jó.
Az ajtóig kísért, ott kezet fogtunk.
- Este mi a programja? - kérdezte.
- Elmegyek egy zenés kávéházba - feleltem.
- Melyikbe?
- Amelyikbe akarja.
- Jó.
Akkor találkozzunk a télikertben.
Magamban mosolyogtam ezen az egyszerű megegyezésen.
Bizonyos voltam benne, hogy ő sem akar tőlem többet, mint én tőle.
Legalábbis akkor így éreztem.
Talán csak beszélgetni akarunk egymással.
Az is valami.
- Hánykor?! - kérdeztem.
- Mindegy.
Akármikor jön, ott fog találni; én egy fekete mellett órákig elüldögélek.
- Tizenegyre ott leszek, - mondtam.
Aztán leszaladtam a rengeteg márványlépcsőn és kiléptem az estébe.
Egy taxi a követségre vitt.
Hamar elfeledkeztem Katalinról, mert Rapier járt az eszemben.
Kétféle külpolitika.
Rapier egy karosszékben ült, a követ íróasztalával szemben.
Hatalmas szivar lógott a szájában s egy hawayi dallamot dúdolt zsíros hangján.
- Éppen azt meséltem - mondta Rapier, felém fordítva aszimmetrikus arcát, - hogyan vágtam ki a taxiból azt a nőt, aki mint a követség gépírónője jelentkezett nálam .
Már hét órakor beállított, vörös haja volt és hatalmas műkebleket viselt.
Volt szíve elcsúnyítani magát.
Én természetesen azonnal megismertem.
Maga is ismeri , Millard.
Contessa Giulia Titti néven ismeri, de szerepelt már Virginia Tafft néven is.
Megbízást kapott az oroszoktól, hogy minden lépésemet figyelje.
Lerázta a szivarhamut és elböffentette magát.
Várta, hogy én intézzek kérdéseket hozzá.
- Maga nehéz fiú, Rapier, - mondtam - én pedig nem régen vagyok a diplomáciai szakmában.
Talán nem vagyok szerénytelen ha azt mondom, hogy hírből k ö l c s ö n ö s e n ismerjük egymást.
Tudom, hogy a maga embereit a szenátus leszavazta .
Tudom, hogy maga nagyobb hatalmat képvisel, mint az Amerikai Egyesült Államok .
Maga az Amerikai Egyesült Nehézipart képviseli.
Tudom, hogy európai háborút akar .
Tudja, hogy az Elnök nem akar európai háborút.
A jenkik sem akarnak európai háborút.
És mi a jenkiket képviseljük.
Rapier elégedetten mustrált végig.
- Szeretem, hogy mindent elmondott előlem.
Nincs sok hozzátennivalóm.
Egy piszkos zsebnaptárat húzott elő a mellénye redői közül s tempósan lapozott benne.
- December másodika van, - mondta.
- Január hetedikén spanyol demars Londonban.
- Mit akar ezzel mondani?
- Az európai háború elkerülhetetlen.
- De ha el akarják kerülni?!
- Ki akarja elkerülni?!!...
Fiatalember, számunkra nincs más megoldás.
A japán-amerikai megegyezés alapfeltétele ez volt: egy nagyhatalomnak el kell tünnie a föld színéről.
Amerikának, vagy Ázsiának.
Mi Európát választottuk.
Európa gyarmati szempontból: nagyhatalom.
A nehézipar, amelyet említett, nem azért forszirozza az európai háborút, mert az a pár koszos millió font és frank érdekli .
Hanem, mert a japán megrendelések egyik feltétele ez.
Japán és Amerika megegyezett a világuralmon.
Ehhez az angol, német, francia, holland, belga és olasz birtokok sima bekebelezése szükséges.
- Elképzelhető az, hogy megtámadják a gyarmatokat?
- Nem képzelhető el.
- Európát ...?!
- Felesleges.
Ezt a január hetediki spanyol demars és következményei elvégzik helyettünk.
- Nem hiszek abban, hogy néhányszáz millió művelt ember kedélye egyszerre érett volna meg az öngyilkosságra.
- Én hiszek benne, - felelte Rapier és ez a szó: "hiszek" - hátborzongatóan hangzott dúzzadt ajkai közül.
A követ eddig hallgatott.
- Azonban tudja - szólalt meg most félszegen - hogy nekünk egyenes utasításaink vannak a népszövetségi politikánkat illetően.
Rapier eloltotta a szivart.
- Engem nem érdekel a maguk politikája.
Nem érdekel, hogy tárgyalásaikról milyen szövegű kommünikét adnak ki.
Önöknek módjukban áll kifelé változatlanul hirdetni azt, hogy az USA elítéli a háborús készülődéseket és semmiesetre sem foglal állást semmilyen konfliktusban, - az angol és francia delegátusnak azonban megsúghatják , hogy az Államok igenis szívesen látnák a vitás kérdések fegyveres rendezését...
A követ, úgylátszik, megértette Rapiert.
Én nem értettem meg.
- Feltételezhető -e - kérdeztem, előredőlve a székemben - hogy Sir Donald Chairman , az angol népszövetségi megbízott, komolyan vegyen olyan bíztatást, amit a "fülébe súgnak ?!"
- Ezt ránkbízhatja, fiatal barátom! - mondta Rapier.
Cigarettára gyújtottam s csak aztán feleltem erre:
- Ön engem ismételten fiatalembernek és fiatal barátomnak nevezett.
Ezzel nyilván valamiféle fölényt akart kifejezni.
Nem szeretem az efféle bízalmaskodást.
Én a hivatalos amerikai külpolitikát támogatom.
Ha a helyzet tényleg olyan komoly, mint ön mondja, akkor e r ő t e l j e s e n támogatom a hivatalos külpolitikánkat.
Én otthon is elleneztem a fegyverkezést.
Szörnyűnek tartom, egymásra úszítani a népeket.
- Diplomata ön, vagy prédikátor?! - kérdezte Rapier merev szemekkel meredve rám.
- Ennek a megítélését magára bízom, Rapier.
Maga ott volt az úszítók sorában , amikor Japán a bevándorlási törvény módosításait követelte.
Magának része volt abban, hogy végigbombázták a csendesóceáni partokat.
Maga Moore elnök fülébe súgta, hogy "össze fogjuk törni a japánokat."
Nos, a japánok törtek össze minket .
Most azzal áll elő, hogy a japán-amerikai megegyezés alapfeltétele egy súlyos európai konfliktus.
Szerintem ezt el lehetett volna kerülni.
Egyik konfliktus a másikat szüli.
Én az Elnököt szolgálom és nem magát.
Megértette?!
A követ gyámoltalan arcot vágott.
- De Millard, - mondta - Mr. Rapier világosabban látja a helyzetet...
- Amennyiben önt meggyőzte Rapier, kövesse az utasításait.
Lehet, hogy kap egy millió dollárt, nem tudom.
De én, ha szükség lesz rá, Londonba utazom és fel fogom világosítani az embereket ott.
- Azt ajánlom - mondta Rapier - hogy a további megbeszélésekből zárjuk ki Mr. Millardot.
A követ tanácstalanul nézett rám.
Felkeltem s az ablakhoz mentem.
Rapier arany szelencét vett elő s belenyomta három ujját a szódabikarbónába, majd lenyalta az ujjait.
A következményeket már nem vártam meg.
*
A Télikert oszlopai közt ültünk új ismerősömmel.
Olyan volt a dolog, mintha már régen ismertem volna.
Ruhája csaknem pontosan úgy festett, mint az én szmokingom.
Egy palack Chateaux d'Hoy állt előtte, lábait keresztberakta, lapos-sarkú lakkcipőt viselt.
- Hol volt? - kérdezte s én őszintén és habozás nélkül feleltem:
- Nem mondom meg, jó?
- Jó, - nyugodott bele.
- Látja, tudom, hogy bizalmatlan, mert nem következtet kellő pontossággal.
Ha valamiért tudnom kellene, hol volt: akkor nem kérdezném , hanem m e g t u d t a m v o l n a. Ha valamiért össze kellett volna kerülnöm magával, akkor nem szólítottam volna meg az uccán, hanem úgy rendeztem volna, hogy ne keltsek gyanút.
- Ezen már túl vagyunk - feleltem.
- Lehet, hogy azért rendezte úgy, hogy gyanút keltsen, hogy meggyőzzön róla: nem akar gyanút kelteni.
- Lehet, - mondta.
Alaposabban megnéztem.
Egész lénye csillogóan ápolt, finom és úri volt , bármennyire is szokatlan; s a s z o k a t l a n bármennyire r i t k á n úri.
Keskeny, szép arca a finom, vékony orral, az áttetsző fülkagylókkal s a sima , fekete, oldalt elválasztott hajjal jóleső és zavartalan látvány volt.
Ezt a haj- és ruhaviseletet még nem sajátították ki olyan mértékben a nők, hogy ne lett volna valami kis férfi-jellege.
Viszont hiába volt Katalin aránylag elég magas, izmos és vállas, fekete szmókingjában törékenyen karcsúnak tünt.
Fekete csokornyakkendőt viselt, de a bal csuklóján két vékony arany-perec csörgött.
Megérezte, hogy figyelem s így szólt:
- Vegyen olyannak, amilyen vagyok.
- Ez az egyetlen megoldás, - ismertem be.
S ekkor furcsa dolog történt.
Arról az öngyilkossá lett fiatalemberről beszélt, egyhangúan és mereven csillogó szemekkel .
Szinte r a j t a k a p t a m magam, hogy feszülten figyelek.
Az Egyesült Államok külpolitikájáról is elmondta véleményét, mert minden érdekelte, ami a háború tárgyköréhez tartozott.
Kétségtelen, hogy nem volt hivatása és életcélja és műveltségét nem használta semmire.
De volt valami, ami foglalkoztatta és izgatta : a háború.
Nem volt férfi s így nem vádolhattam azzal, hogy gyáva.
A háború intézményét állatinak tartotta: egy elmélet volt, elmélet, amely az ereiben keringett.
S európai létére az elmúlt háborúk emléke is ott zsibongott az ereiben .
Arról beszélt, hogy milyen reménytelen minden Európában.
Az ujságokat olvasva , sírverseket vél olvasni, prózában.
" Itt minden önmagát elemésztő bölcsesség" - mondta - "öngyilkos-szofizma; és csak egy öröm van, hogy már nincs miben csalódni többé."
Ha behúnytam a szemeimet, akkor egyhangú, vígasztalan mormogást hallottam, amely csendességében is harsogóbbnak tűnt, mint a terem végében eredő zene.
Ha felnéztem, akkor fiatal, szép, csillogó-szemű lányt láttam, amint ölébe ejtett kézzel, egyenes felsőtesttel ül előttem és aktivitással telve magyaráz.
" Különös játéka a természetnek" - mondotta Tacitus - "hogy ugyanazok az emberek mennyire szeretik a tétlenséget és gyűlölik a nyugalmat."
Ez jutott eszembe e furcsa kettősség nyomán és egyben megértettem, hogy Katalint nem olyan könnyű megérteni.
- Kezdem nem érteni magát - mondtam ekkor, - de kétségtelenül jobb ez így.
Egy regénytől, amely mindent megmond, megveszne az egész társadalom.
Egy nőtől, akit teljesen meg lehet érteni, megőrülne az ember és megölné.
- És ha valaki önmagát értené meg teljesen? - kérdezte.
- Ez előfordul - mondtam - ilyen esetekből lesznek az öngyilkosságok.
Önmagunkat megérteni annyit jelent, mint a jövőbe látni, az ördög vigye el!
Most mintha érteném magamat.
Lehorgasztott fővel ült ott, - talán, hogy megcsodálhassam nyakának finom ívelését ?...
Rövid szünet után azt ajánlottam, hogy menjünk valahová.
Néhány óra alatt végigjártuk a város mulatónegyedét.
Láttunk négereket , hallgattunk jazz-zenekart, amely hasonfekve játszott és táncoltunk is .
Meglehetősen sokat ittunk.
Két óra lehetett, amikor egy keskeny uccán futottunk végig.
Heves szél támadt, az ég beborult és a felhők kipirultak a százezer lámpa visszfényétől.
De ez valami beteges vörösség volt a felhőkön.
Hirtelen apró, éles hó-szemekkel seperte végig a szél az uccát.
Gyorsan futó fehér csíkok izgatták a szemet az aszfalton.
Hideg volt.
Előttünk halott-fehéren emelkedett egy torony, a bencések városi templomának tornya.
Furcsa, hogy így, a hideg elől futva is folyton hibákat és gyanúokokat kerestem benne.
Azt mondtam magamban: nő létére kissé sokat gondolkodik.
Nincs meg benne a tehetetlenségnek az a varázsa, amely a férfit lázas cselekvésre készteti.
Túlságos lendülettel mondja azt, amit mond, de úgy tűnik, hogy kevéssé figyel az én szavaimra.
Magam is cselekvő módon utálom a háborút s e kérdésben megközelíthetetlen az álláspontom, mint az őskeresztényeké.
De Katalin háborús-komplexuma kissé tudákos és ami még szörnyűbb, - impresszionista.
Katalin , mint nő, remek, de egész lénye egyenes tagadása annak, hogy nő.
Szóval beleszerettem.
Két prédikáció.
Ksiaplev Henry, akit a Balkán Párducának neveztek, a Hotel Chummèry első emeletén lakott.
Háromszobás belső lakrésze valóságos kórház volt, a javából.
Mert Ksiaplev egész életében egytől félt, a haláltól.
A haláltól azonban nagyon félt; egészen közönséges, kispolgári módon félt a haláltól.
Gyermekkorában kínzó halálfélelmek gyötörték, amelyek szédüléssel, izzadással és szívgörcsökkel jártak.
Az volt a rögeszméje, hogy fiatalon fog meghalni és hogy élve temetik el.
Számtalan változatban elképzelte a föld alatti haláltusát.
Ami első félelmét illeti, hogy fiatalon hal meg: ez nem bizonyult jogosnak.
Ma már hetvenedik életévét tapossa , ha ugyan taposásnak lehet nevezni, hogy valaki a kínosan steril ágyában fekszik naponta tizenhat órát és csipesszel lapozza az ujságokat.
Hétfőn szív-, kedden bél- és gyomorspecialista járt hozzá, szerdán a háziorvos .
Minden pénteken konzilium volt a Hotel Chummèry-ben.
Ksiaplev Henry lakája orvostanhallgató volt.
A Népszövetség decemberi ülésszakának záróülésén azonban személyesen is meg kellett jelennie.
Ez az ülésszak történelmi fordulatokban bővelkedett.
Ksiaplev élete főműve, a Világnézetek Háborúja, megvalósuláshoz közeledett.
Ő maga nem tartozott a fanatikus diplomaták fajához.
Legkevésbbé se rajongott a baloldali eszmékért, amelyeket külpolitikai beszédeiben olyan ügyesen és hévvel kommentált.
Bár az orosz külpolitika rengeteget köszönhetett Ksiaplevnak, mégsem volt Európában még egy ember, akit annyira kevéssé érdekelt volna az orosz belpolitika, mint őt.
Amíg Lavandola létezett, Ksiaplev nem sokat törődött saját hazájával és eltűrte a miniatür imperializmust, amit Nyüsemin tábornok teremtett a semmiből.
Ugyanakkor Genfben, Luzernben és Neuillyben könnyeket ontott a liberálizmusért.
A decemberi ülésszak konzilium volt Európa betegágya felett.
És Ksiaplev felkelt a maga betegágyából, hogy kimondja a halálos ítéletet.
Az a tény, hogy Ksiaplev mögött nem álltak szuronyerdők, valami fantasztikus és komor és megfejthetetlen tekintélyt kölcsönzött neki.
Tudták, hogy az ő szavai a mások gondolatait fejezik ki, de az ő szavai előbb születtek.
Tudták, hogy amióta Lavandola elpusztult, azóta egész Európa Ksiaplevé.
Minden ujságíró tudta, hogy Ksiaplev teljesen Rapier kezében van.
A karzat annyira tele volt, mint a poklok karzata.
A széksorok közt egyetlen üres hely se látszott.
Én magam a követ hátamögött ültem.
Baloldalt, a fejem felett Rapiert láttam ; dagadt arcából hideg szivar lógott.
Szőke, kislányos hajviseletű nő társaságában volt.
Amikor harmadszor felnéztem, megismertem a nőben Giuliát, akivel együtt laktam a londoni boarding-houseban.
Vajjon Rapier is megismerte -e?
Carbonet, Európa karmestere beszélt ekkor.
Színtelen arcán az asztali lámpa zöldes fénye lángolt.
- Amikor a német-orosz konfliktus ügyében ki kell mondanunk a döntő szót - suttogta a mikrofónba - meggondolásra int minket az a tény, hogy sem az egyik, sem a másik érdekelt nem küldte el képviselőit ide.
Valóban, ez a tény meggondolásra inthetett mindenkit; de senkit sem intett meggondolásra.
Erre a közéletre, erre a nemzetek közötti politikára mi sem jellemzőbb, mint hogy senki se beszél arról, ami izgatja; semmiről sem az beszél, akire tartozik és semmit sem indokolnak azzal, amiért történik.
A német-orosz konfliktust nevezhetjük világnézetnek; ez hazugság, de igen népszerű hazugság.
Gazdasági és népességi okai vannak, mondjuk így; vagy, hogy ne mondjunk semmit, mondjuk, hogy világpolitikai.
Mégis, a valódi ok: Lavandola.
A jegyzőkönyvek szerint.
Egy orosz alattvaló a lavandolai német követség ellen merényletet követett el.
A német követség egy tisztviselője ezért sajátkezűleg fenyítette meg.
Az orosz Tagarcsieff Alexandrovics Izmaj, a német Dürr névre hallgatott.
Hosszadalmas jegyzékváltás kezdődött, aminek az vetett véget, hogy a görög flotta elpusztította Lavandolát s Tagarcsieff éppúgy ott maradt a Pa - Fr - Gecsj lábánál, mint Dürr.
A jegyzékváltás után feszültség következett s végül a német-litván határon agyonlőttek egy finn nőt.
A jegyzőkönyv szerint orosz golyóval.
Már most mindenki tudta, hogy nem erről van szó és mégis mindenki erről beszélt .
Carbonnet és Sir Malcolm Handuff-Kirby és Collondas, a spanyol kiküldött.
Sir Malcolm és Collondas között kölcsönösen éles vita fejlődött ki.
- Kénytelen vagyok megállapítani, hogy a töltény származására nézve nincsenek megnyugtató adatok! - mondta Sir Malcolm.
- Ne képzelje - kiáltott öklét rázva Collondas - ne képzelje, hogy az angol felsőházban ül!
Itt minden szót meg kell fontolnia, amit kimond!
- Ön egész életében fele annyit nem fontolgatott, mint amennyit fecsegett! - szólt most az idős angol arisztokrata s a francia érdekkör heves tapssal jutalmazta ezért.
Igy mérgesedett el a vita a Népszövetség záróülésén.
Valóban záróülés volt; bár ezt akkor még nem tudtuk.
Ha a háború negyedik hetében tartott csonka-ülést nem számítom, akkor ez volt az utolsó népszövetségi összejövetel.
Európa hivatalnokai, diákjai, szegényei, menyasszonyai, gyermekei, kalauzai és könyvelői nem igen törődtek ezzel a tárgyalással.
Elfásultak a tárgyalások , különösen a politikai tárgyalások iránt.
A háborúban nem a háború a szörnyű , hanem a háború lehetősége, véleményem szerint.
A háborúk után lassú megkönnyebbülés következik.
A háborúk előtti atmoszféra az, amely megöli az emberséges gondolkodást, megmérgezi a lélegzetvételt.
1909 - azaz negyvennyolc év óta ez mérgezte meg Európát.
Nem a közben lefolyt háborúk.
Hanem az a tudat, hogy lefolyhattak.
Mire gondoljon az ember, amíg Ksiaplevet hallgatja?!
Őexcellenciája nem beszél háborúról.
Idegei nem bírnák a durvaságot, még önmaga durvaságát se.
Steril zsebkendőt tart az orra elé míg beszél.
Hangja olyan tompa, mint a koporsóra hulló göröngy.
" Én az országomért küzdök, amelyet elpusztítottak a fasiszta rendszerek.
Meg kell akadályoznunk, hogy a jövőben védtelen embereket elpusztítsanak.
Meg kell akadályoznunk, hogy rágalmakkal mérgezzék a nemzetközi légkört."
Egy kezdő ujságíró meghatva szipog.
Ksiaplev, a nagy humanista! - írja majd.
A Rapier-csoport milliárdokat fog keresni ezen a beszéden; a távol keleti koncessziót s később az elnöki széket, valamelyikük...
Ksiaplev a mellette álló orvoshoz fordul s a pulzusát mutatja.
Míg beszél, az orvos méri a pulzusát.
" Mindent megpróbáltunk a nacionalista fenyegetésekkel szemben" - mondja most és mélyenülő szemei felizzanak - "szellemi blokádot és túlfegyverkezést.
Az engedékenység azonban gyilkosnak bizonyult."
Az óriási kupolacsarnok felszisszen.
" A nacionalizmus" - rikácsolja Ksiaplev, steril zsebkendője mögül - "elpusztította Lavandolát és elpusztítaná Európát, - még Genfet is, ha tovább hallgatunk és mérlegelünk.
A Népszövetség, fennállása óta, semmit se tett !"
Carbonet felugrott a helyéről és átölelte Ksiaplevet.
A köréje sereglett ujságíróknak ezeket mondotta:
" Az első tett megszületett.
S az Ksiaplev barátom mai beszéde volt.
S most a tettek sorozata következik."
Rupier karonfogta a nőt és lerohant a széles márványlépcsőkön.
Autója előtt megállt, mert fotoriporterek serege várta.
" Én nem mondhatok semmit" - vigyorgott - "de ez a hölgy, akit ujra és ujra felismerek, állítólag sokat tud."
Ugy meglökte Giuliát, hogy az beesett a fényképezőállványok közé.
Abban a pillanatban elindult a kocsija.
A tér megtelt emberekkel, akiken olyan izgalom vett erőt, mint ha a pápaválasztás eredményét várnák; vagy légitámadást.
A széles lépcsőkön cilinderes emberek lépkedtek lefelé.
Valaki belémkarolt.
- Jack - mondta Merril Katalin - mi a véleménye e r r ő l ?...
*
A vastag pelyhekben hulló hó s a templomajtón kiszűrődő orgonahangok különös hatással voltak ránk.
Szinte egyet gondolva, léptünk be.
Kicsiny, román stílusban épült templom volt, amely zsúfolásig megtelt hívőkkel.
A levegőben tömjén- és myrrha-illat lengett, Katalin belémkapaszkodott.
- Ezeken a vecsernyéken Da Liani apát...
Hirtelen elhallgatott.
A szószék lépcsőin, fehér csuhában, magas, erős férfi lépkedett felfelé.
Mozdulatai harmónikusan nyugodtak voltak; nem volt Savonarola-típus.
Ez hát a legendás Da Liani apát, a hegyen lévő bencés-kolostor apátura, akiről azt mondták, hogy a világ legjobb szónoka?!
Térdet hajtott s félhangon imádkozott.
Azután felegyenesedett.
Ebben a pillanatban magnézium lobbant mögöttem.
Ujságíró lehetett.
Az apát tekintete elsötétült .
Azután összekulcsolta kezeit.
" Híveim ", - mondta - "odakint hull a hó s ádventi boldogság tölti el sziveinket , amikor itt bent vagyunk, az Ur hajlékában.
Már csak itt van Ádvent, már csak i t t lesz karácsony, már csak itt uralkodik az Ur Jézus.
Odakint fegyverkezik a világ, amelynek immár hét civilizált országában üldözik híveinket és égetik templomainkat.
Azt mondják: a katolicizmus nemzetközi, a katolikus vallás nem akar egyet a nemzettel; ez a közkeletű frázis lett az új fegyver az Antikrisztus kezében.
Ezért ma híveim, a nacionalizmus és a katolikum viszonyáról akarok beszélni nektek.
Nincs ország, amelytől nagyobb területet, értékesebb kincseket raboltak volna el , mint az Isten országától.
Nincs állam, amelynek polgárait több méltatlan bántalom , injuria érte volna, mint az Egyház fiait.
És mi mégse csörtetünk fegyvert s nem kiálltunk bosszúért.
Rossz fiai vagyunk -e azért az Egyháznak?
Nem, híveim.
A modern szemlélet szélsőségei beteg irányzatok, de gyógyíthatók.
A kommunistáról el tudom képzelni, hogy megtér, az intellektuális középút emberéről, a liberális-materiális burzsujról, az istentagadó mérsékletről nem tudom elképzelni .
Még mindig vannak, akik szembe akarják állítani a katolicizmust a tudománnyal .
De, íme, a tudományos relativizmus máris legyőzte a tudományos materializmust , amikor elismeri, hogy valamely tudomány alaptételének bizonyíthatatlanságából keletkezett - de, új értelmezést adva a pozitivista szemléletnek - ezt az alaptételt f e l i s m e r h e t e t l e n n e k, nem pedig n e m l é t e z ő n e k tartja.
A bizonyíthatatlanság tényéből nem a világegyetem korlátoltságára, hanem az emberi apercepció korlátoltságára következtet!
És ezen a ponton találkozik minden vallás gyökerével.
A relativitáselmélet, amelynek filozófiai őse a perspektivizmus, ennélfogva éles harcban áll - és nem is egyoldalú harcban - a túlzó nacionalizmussal is.
És nem véletlen, hogy ugyanakkor egy fronton találja magát a katolicizmussal, amelynek ilyen háborús beállítottságát, félreértések elkerülése végett, nem az okozza , hogy a katolicizmus ellentétben állana a nemzetiességgel, hanem ellenkezőleg, az egyoldalú nacionalizmus áll szemben a katolicizmussal.
Ennek pedig igen egyszerű oka van.
A katolicizmus konstruktív világnézetet hirdet, amely az egész emberiségre közönségesen érvényes legyen.
A nacionalizmus konstruktív világnézetet hirdet, de c s a k a saját határain belül érvényeset.
Minden egyéb áramlat megegyezik a katolicizmussal abban, hogy egész világunkra érvényesítendő elveket hirdet, de megegyezik a nacionalizmussal abban, hogy centrumában n e m Isten áll.
Ezek a tényleges ellentétek és látszólagos egyezések rengeteg félreértést okoznak napjainkban.
Hol a liberalizmus veszi észre, hogy egy fronton áll a katolikusokkal, hol a szociálizmus keres segítséget az ősi tradíciókból származó keresztény szociálizmusban.
Holott végeredményben a katolikum tiszta és emelkedett nacionalizmus, amely egy királyt ismer: Krisztust és egy alattvalót: az embert.
Mármost, ez a magasabb értelmű nacionalizmus, amelyet boldogabb időkben humanizmusnak hívtak, miképpen viszonylik a faji nacionalizmusokhoz?
Az Egyház, krisztusi értelmezéssel, az egyén javát akarja, elvezeti az egyént a családhoz, mondván: először gondoskodj róluk, azután imádkozz.
A családot viszont a nemzettel szembeni kötelességekre figyelmezteti, mert a katolikus egyház nem fakírokat, hanem erős férfiakat akar, nem széthulló népet, hanem erőt és kiváló országokat.
Amíg a nacionalizmus azt jelenti, hogy erősek és kiválóak legyünk , addig pontosan azt jelenti, amit katolikus értelmezésben jelent.
Megoldhatatlan feladat elé kerül azonban az Egyház, amikor egyik nép a másik kiválóságát, jogait , vagy szerepét kezdi vitatni.
Mert az egyház nem ismeri és nem ismerheti el valamely nép, vagy faj alacsonyabbrendű vagy jogfosztott voltát, mint ahogy a nemkatolikusban is csak a megtérítendőt látja és nem az elveszettet, vagy ellenfelet.
Az Egyház nyája az emberiség, vagy senki; és ha Jézus csak hajszálnyival könnyebb feladatot akart volna Egyházára hagyni, ez az örökké megvíhatatlan Épület három évszázad után összeomlott volna.
A Nagyság titka a Nagyságban van, az Oszhatatlanság titka az Oszthatatlanságban; ami egyetemes és általános, az nem képezheti alku tárgyát.
Papini és Chesterton közül ma Chesterton Krisztusának idejét éljük, mert Papini a költőt látta benne, Chesterton pedig az Előrelátót, Bölcset és Szervezőt.
Alkotásának örökkévaló bölcsessége a ma viharai között csillog csak igazán; a ma diktátorai és alkotmányhozói az Ő népismeretének , emberismeretének és építőművészetének finom tanulságait használják fel, - a Szerző nevének elhallgatásával, mondaná Pascal; sőt gyakran ellene.
Végeredményben az Egyház nem adhat igazat egyetlen nacionalizmusnak sem, de igazat ad mindnek együtt.
Éppen ezért látnak a friss és még le nem higgadt nacionális forradalmak ellenséget a katolicizmusban, amely évezredes nyugalmával őrzi az emberi jogok minimumát, - támadókkal épúgy, mint új, kéretlen védelmezőkkel szemben.
A statisztika szerint Genf lakossága 60%-ban menekültekből, emigránsokból s diplomáciai megbízottakból áll.
Közöttetek is sokan vannak, akik fájó szívvel gondolnak az otthonra, amelyből az egyiket azért űztétek el mert jobb-, a másikat, mert baloldali volt.
Vajjon összetartozónak érzitek -e egymást, ti, akik itt összegyűltetek?!
Vajjon éreztek -e gyűlöletet egymás iránt?!
Vajjon, aki a tiszta és nemes nacionalizmust alapjában támadja, nem tökéletesedésre, az egyéni és népi tökéletesedésre való törekvést támadja -e?!
Farkasok keveredtek a nyáj közé, híveim.
Meghamisítják a szavak értelmét s a faji kiválóság, a nemzeti akarat jelszavait festik zászlókra, amelyek a faji romlás s a nemzeti öngyilkosság felé vezetnek végül.
Minden elveszett ember az Egyház számára veszett el mindenekelőtt.
Minden háborút az Ur ellen vívunk.
Pedig csak az Ur vívhat ellenünk háborút.
Szemünkre vetik, hogy az Egyház tehetetlen.
Valóban, híveim, az Egyház tehetetlen .
Nincsenek golyószóróink és tankjaink.
Nincsen erőnk, csak gyengeségünk van.
Ez a gyöngeség: az alázat és szeretet.
Majd, ha az Erők összecsapnak, meneküljetek , híveim, ehhez a Gyöngeséghez.
Meneküljetek a Szeretethez és Alázathoz, hogy az Ur Jézus kegyesen fogadjon benneteket, az Ő nyáját.
Ámen."
*
Ezt a két prédikációt hallottuk aznap, új barátommal, Merril Katalinnal.
Az én gondolkodásomra és későbbi tetteimre mély hatással voltak, elismerem.
Különös az , hogy Ksiaplev volt, aki támadta a nacionalizmust és ez a pap volt, aki védte.
Az amerikai zsurnalisztikában kissé elfeledkeztem ir származásomról.
Mégis, nem a vecsernye hangulata térített meg akkor, hanem a Da Liani szavaiból sugárzó tiszta értelem.
És azt mondtam künn, a hóesésben:
- Végig hallgattad velem ezt a két embert Katalin és ezzel eljegyeztük egymást.
- Hogy érti ezt? - nevetett.
- Ugy, hogy figyeltelek és láttalak.
És most már megértelek.
Sok minden van ebben az öreg földrészben, amit szeretni és gyűlölni lehet.
És sok mindennek kellett itt történnie, hogy a Názáreti szelleme eltűnjön a szemek és szívek elől és még sokkal többnek kellett történni, hogy ismét fel tudjon bukkanni, 1952-ben, Genfben.
Mert úgy érzem, ma este őt hallottuk; és nagyon csodálkozom, hogy a fülem képes volt észrevenni ezt.
Valóban, különb vagyok, mint gondoltam.
- De mit akar tenni? - kérdezte Katalin.
- Londonba megyek.
Kihasználom minden összeköttetésemet.
Megpróbálom felvilágosítani őket.
Ne hagyják magukat berántani a francia-orosz blokkba.
Az angolok már 1914-ben se voltak képesek gyűlölni, amíg be nem beszélték maguknak , hogy embertelenségeket kell megtorolni.
Most beakarják beszélni nekik, hogy keresztesháború készül; s Franciaország a humanizmus védelmében soroztat.
Katalin elgondolkodva lépkedett mellettem.
- Drágám, - mondtam - magának, ugye, nincs senkije?!
- Ha úgy érti... nincs.
- Nekem nincs.
Sokra úgyse megyünk.
Maradjunk együtt.
Nekem titkárnő kell.
- Jó, - mondta egyszerűen.
- Mikor akar utazni?!
- Holnapután.
Holnap, előbb, meglátogatjuk az apátot és Rapier barátomat.
Rámnézett s a hóviharnál is világosabb volt két nagy, szürke szeme.
- Jó, - mondta.
- Örülök, hogy együtt maradunk.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE