ELTE regénykorpusz

Szabolcs vezér - egy úriember a tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején, aki utoljára kereste és megtalálta Attila kincsét - hozzátartozóival, hadaival még azon a fahídon átjött a Tiszán, amely Tokajnál a ködös, mesemondásos Tiszántúlt a Tiszán inneni tájakkal összekötötte.

Utána már senki se lépett a múlt századokból való fahídra, mert az újkor mérnökei építeni kezdték a tokaji vashidat, amelyen a vonat járt , és megváltozott lelkű és ruházatú magyarok kezdtek utazgatni a Tisza egyik partjáról a másikra.

A tokaji fahíddal bontották le a régi Magyarországnak jó részét .

Szabolcs vezér a mondabeli kincsek feltalálása végett kelt útra a vele egyívású, hasonló gond olkodású férfiakkal.

Tudta, hol van elrejtve Attila kincse, csak éppen érte kellett menni, mint már egykor Álmos és Árpád vezérek is elindultak még messzibbről, legendás Ázsiából örökségükért .

Az új vezér hadakat is toborozott magának, akik a "népséget és katonaságot " jelentették volna, ha erről a történelmi eseményről valaha színdarabot írnának .

Részt vettek a felvonulásban olyanok is, akik idáig életükben csak a szivattyúknál szerepeltek, amikor a tűzoltóparancsnok elordítja magát : " Minden ember a fecskendőhöz ! ", vagy azt kiáltja teli tüdőből: "Új erőket a szivattyúhoz ! "

Ezek a névtelen, de buzgó férfiak kapaszkodnak a szivattyú karjaiba, amikor tüzet kell oltani, és ugyancsak ők követték Szabolcs vezért nevezetes útján, amikor ennek a mostani szegény világnak a megváltására kincskereső útján megindult .

S mindegyik névtelen vitéz hozott magával annyi lelkesedést az útra, amennyi legalábbis ahhoz kell, hogy például a képviselőválasztáskor a zászlót egyik faluból a másikba vigyék: minden különösebb megbízatás nélkül, csak éppen azért, mert a zászlót mindig vinni kell valakinek .

De a "népségen és katonaságon " kívül voltak Szabolcs vezérnek hadnagyai, akik bizonyos tiszti rangot viseltek ebben az utazó társaságban , egymással néha olyan szolgálati hangon beszélte k, mint a puskaporos tornyok őrségei, amikor a kebelbarátok is hirtelen önnek, magának szólítják egymást, és zsebórát tartanak a kezükben , vagy a tenyerüket a nadrágjuk varrásához szorítják .

Geszteréd, Buj és Kótaj volt a három sarzsi neve, mégpedig azért , mert ez a három község bizonyította eredetét a magyarok honfoglalása óta.

Sőt a geszterédiek még azt is mondták néha, hogy már a magyarok bejövetele előtt ott laktak, ahol most, csak akkor gazdagabbak voltak .

( Ugyan ezt senki se "írja alá ", nehogy Geszte rédnek véletlenül nagyobb legyen az étvágya a megtalálandó kincs szétosztásakor. )

Szabolcs vezér rosszkedvében néha "tizedeseknek " szólította hadnagyait, mert véleménye szerint azok a tiszti rangot nem érdemlik meg.

A hadnagyok duzzogtak a megszólítás miatt, de a világért se maradtak volna el a csapattól .

- Majd ráérünk akkor a helyesbítésre, ha a kincs a kezünkben lesz - mondták bölcs férfiak módjára, és sohase vették le a szemüket Szabolcs vezérről és vezérkaráról, nehogy a tudtuk nélkül történjen valami, mert pénz dolgában a legjobb atyafiak is kötve hi sznek egymásnak .

Szabolcs vezér közvetlen hozzátartozóihoz kell számítani az útra kelt seregben először is Kálnay László köz- és váltóügyvéd urat .

Talán pereskedés szempontjából vitték magukkal a nagy útra a kincskeresők az ügyvédet ?

Lehetséges, mert hiszen Magyarországon vagyunk, az "ügyvédek országában ", ahol nemhiába osztanak ki évenként annyi fiskálisdiplomát: per van bőségesen.

Könnyen megeshetik, hogy Attila kincsét is el akarják perelni az orvok és szegény rokonok, akik a gazdag ember halálakor a vi lág teremtése óta jelentkezni szoktak.

" Sohase árt, ha egy ügyvéd van a családban "- mondták az akkori Magyarországon .

Lehet, hogy Kálnay László ebből a szempontból került a seregbe, de valószínűleg voltak más érdemei is .

Így történelemben való járatossága. ..

Mint híres memóriájú férfiú, oldalakat tudott Nagy Iván könyvéből, amelyben a magyar nemesség ügyét tárgyalja, de oldalakat tudott idézni ama nevezetes Horváthból is, a Magyar Nemzeti Múzeum első igazgatójának könyvéből is, aki az első praktikus észjár ású tudós volt honunkban.

Csak úgy fogadta volna el az akadémiai tagságot, ha azzal fizetés is jár.

Miután fizetést nem kínáltak az akadémikussággal, Horváth múzeumi igazgató úr sohase lett akadémikus .

- Ámbátor ő is szegényen halt meg, csupán egy szekrény könyvet írt össze, a többi kézirata kiadatlanul maradt, és a Nemzeti Múzeumban ma is feltalálható - mond Kálnay László .

Nagyon csodálható az ilyen életpéldák mellett, hogy Kálnay László ügyvéd úr ingyenesen vállalkozott az utazásra Attila kincsei végett .

K is termetű, császárszakállas, bozontos külsejű férfiú volt.

Néha , ünnepélyes alkalmakkor, azt a szalonkabátját vette fel, amelyben Eperjesen jogászkodott, de egyébként az üldögélő emberek fajtájához tartozott .

Igen, mindig üldögélni szeretett a könyvtárszo bában vagy kocsmában.

Amott tudományt szívott magába, amelyet emitt magából kiadott, mert a legtöbb hallgatója a kocsmában várta a molyos , régiségtől, avultságtól szagos, öreges ügyvéd urat.

Néha egy jó hallgatója kedvéért, akinek szíve szerint beszélhete t t: elment a legtávolabb eső vendégfogadókba, pedig nem a gyalogjárásra született, a turisztikát mint feleslegest: őszintén megvetette.

A megyében azonban az volt a híre, hogy valahol kocsmában verik majd egyszer agyon, mert más hiányában kocsmároskisassz o nyoknak magyarázta a történelem tudományát - de Kálnay László csak legyintett szakállpedergetés közben e balhiszeműeknek.

" Mezítláb fogok meghalni, mert mindig megtartom a mértéket. "

Kálnay László szekéren, szürke porköpönyegben (amely eső ellen is jó volt ), kis táskával, mint egy szuplikáns, orrára biggyesztett, csiptetős szemüveggel, mindig kedélyes hangulatban utazott együtt a sereggel .

Néha felvett maga mellé valakit a szekérre, többnyire a féllábú gesztelyi papot, akinek az ismeretlen, sohasem látott tájon haladva megmutogatta a nevezetességeket .

- Itt kell lenni valahol annak a tanyának, ahol az ősmagyarok " fecerunt magnum áldomás " -t, ahol Tokaj borából először itták le magukat , amikor a Tiszát megpillantották - mond Kálnay László, amikor útjukban a to kaji hegy mind közelebb jött az utazó társasághoz .

A gesztelyi pap - az egyik lába fából volt a reverenda alatt - értett valamit a históriához, mint minden kabátos ember Szabolcs vármegyében , megjegyezte, hogy itt valami tévedésnek kell lenni a krónikákban, mert ha túl a Tiszán, Tokajban tartják meg a honfoglaló magyarok nevezetes áldomásukat: egy se tudott volna átaljönni a Tiszán.

Mégiscsak úgy lesz az, hogy ideát, a Nyírben, csak nyíri vinkóval ünnepelték megérkezésüket.

Ezért is maradtak itt , és egy tapodtat se mentek tovább, akik nyíri vinkóval leitták magukat .

Kálnay borúsan legyintett :

- Nem szabad feltételeznünk ezt az ízléstelenséget az ősökről , mikor itt van egy ugrásnyira a Hegyalja az ő legnemesebb boraival, hogy éppen nyíri vinkóval ünnepelték volna a honfoglalást.

Nem lehet mindenféle badarságot rákenni az ősökre.

Volt azoknak magukhoz való eszük .

De a gesztelyi pap tovább is megmaradt álláspontja mellett, mert a történelem világosan beszél.

Az első nagy áldomást, amit a honfoglaló magyarok rendeztek: a Nyírségben tartották, azért is maradtak el ezen a tájon a honfoglaló magyarok közül, mert sem kedvük (sem erejük) nem volt már ahhoz , hogy továbbmenjenek az új hazában szemlélődni .

...De mi még ráérünk Kálnay László és a gesztelyi pap vitatkozása it hallgatni a legközelebbi kalandokban, nézelődjünk tovább az útra kelt sereg érdemesebbjei között, így semmi esetre se felejtsük Lányi Antalt, akit közönségesen csak "Anti bácsinak " neveztek, aki Oroson volt jegyző , és Orost, a Szabolcs megyei kisközség e t jelentette a kincskeresők között.

Orosnak mint honfoglalás korabeli alapításnak ugyancsak igénye volt Etel király kincséhez, ezért kelt útra a nevezetes jegyző, hogy az osztozkodásnál a község nevében tartsa a zsákot .

Magyar ruhás, pörge, sarkantyús embe rke volt a nótárius, híres arról, hogy mindenét a községre költötte, mert soha egyetlen gyűlésről, névnapról, összejövetelről nem maradt el a vármegyében .

Az orosi jegyző fényes, testhezálló és szűknek látszó csizmáiról volt nevezetes, amelyekben úgy járt- kelt, mintha tojások között lépegetett volna .

- Ennek is minden este úgy vágják le a lábáról a csizmát bicskával - mond Kálnay László, aki egész életében papucsban, botosban vagy legalábbis éberlaszting cipőben járt volna, mert leginkább a lábfájástól félt , mint minden ötvenedik évét betöltött férfiú .

A gesztelyi pap, bár féllábú volt, jártas volt a lábtyűk dolgában :

- Lányi Anti is úgy járt a csizmájával, mint az egyszeri ember , felhúzta az új csizmát, de többé nem tudta levetni, mert a lába beledagadt .

Húzta azt már három ember is a lábáról, de nem bírt vele.

Így maradt Lányi Anti csizmában egész életére, majd holtaiban metszik le lábáról .

Pedig Lányi Antinak is fájhatott a lába, mint mindazoknak, akik csaknem egy félszázad időről visszamenőleg nyíri vinkóval éltek, amerre megfordultak.

Régi tulajdonsága a vinkónak, hogy legelőször a lába fajul meg , erőtlenedik el tőle a fogyasztójának.

Sehol annyi lábfájós ember (férfi és asszony vegyesen ), mint a puha homokú, selymes tapintású Nyírben !

Ámde mégis sok tört énelmi érdeme volt Lányi Antinak, amely érdemek miatt az expedícióból nem maradhatott volna ki.

Ő volt az, aki az orosiakat megtanította a "gyűjtésre ".

Ahány ócska vasdarabot, törött edényt vagy csorba lábast találtak az orosiak a föld alatt (tavaszi vagy őszi szántáskor ), azt nyomban Nyíregyházára, a vármegyei múzeumba vitték.

Egy hatost kaptak a gyűjtők Lányi Antitól a régiségekért.

Hordták is egy darabig kocsiszámra, amíg Lányi Anti meg nem unta a dicsőséget, amikor már a tegnap még ép cserépkorsókat is földhöz vagdosták, hogy "Anti bácsitól " piculát csaljanak ki érte a falusiak .

...De volt még egy híres, fájós lábú ember az útrakeltek között , akiről valóban senki se tételezte volna fel, hogy híres fájós lábaival valami országos dolog nélkül akár tíz lépé st is tenne .

Ez a nagyon fájós lábú úriember pedig nem volt más, mint pazonyi Elek Gusztáv, őfelsége szolgálaton kívüli huszár ezredese, aki ebben az időben éppen azért költözött Szabolcsba, a szülőfalujába, mert ott puha volt a homok .

( Talpa már nem bírta a pesti flasztert. )

Igaz, hogy a lábfájás Pazonyban is rá-rátört Elek Gusztáv ezredesre, amikor olyan állapotba került, hogy senki se bírt vele se a faluban , se a vármegyében, csak régi tisztiszolgája, az is csak olyanformán, hogy reggeltől estig töltött. ..

Vajon mit töltött a kiérdemesült kutyamosó? - kérdezné a nyájas olvasó.

Port és ólmot, mégpedig a régi lovassági pisztolyokba, ezekbe a disznóláb nagyságú mordályokba, amelyeket a régi lovastisztek a nyeregkápán viseltek .

Amikor a pisztolyok töltve volt ak: a tisztiszolga halálmegvető bátorsággal nyúlt az ezredes lábához, mégpedig először a jobb lábához, amelyet egy széken igyekezett elhelyezni, olyanformán, hogy az az ezredes szeme előtt legyen, céltáblául szolgáljon .

Ezután nagy óvatossággal szétfeszít ette az ezredes lábának ujjait, ezeket a köszvénytől, tánctól és más kalandoktól összegémberedett lábujjakat, és a szétfeszített ujjak között egy-egy réz susztertallért helyezett el.

( Ünnep- és vasárnapokon a négykrajcárosok helyett ezüst huszonöt krajcár osokat nyomott a lábujjak közé, lapjukkal az ezredes felé. )

Ez a művelet persze nem történt minden megbeszélés nélkül, sőt némely napokon az ezredes úr úgy ordított fekvőszékében a falusi ház tornácán , hogy a harangozó félreverte a harangot a toronyban, mintha legalábbis elevenen égették volna őfelsége szolgálaton kívüli ezredesét .

Ámde a régi kutyamosó a négykrajcárosokat (vagy huszonöt krajcárosokat) mégiscsak elhelyezte a lábujjak között, mert igen jól tudta , hogy ez az eljárás gyógyítja meg gazdáját .

S azután kezébe adta a pisztolyt Elek Gusztávnak .

Aki összeszidta fájós lábát, ahogy csak egy öreg ördög szidhatja a lábát, amelynek hasznát többé nem veheti .

Elmondván a lábát mindennek: a pisztolyt felemelte és elsütötte .

Minden lövésre egy-egy négykrajcáros (vagy huszonöt krajcáros ) r epült ki a lábujjai közül, mert híres céllövő volt .

A jobb láb után a bal lábra került a sor, mindaddig, amíg az ezredes lábfájása nem csillapodott.

Néha alkonyatig durrogott a pisztoly, de végre is a gyógymód használt, és az ezredes visszavonult hálószobájába .

...Hogy történt, hogy a lábfájós ezredes is csatlakozott Szabolcs vezér kirándulásához ?

Úgy történt, hogy Pazony ugyancsak a honfoglalás kori községek közé számított, és nem maradhatott tétlenül, amikor az ősi jusst kellett szétosztani .

Szabolcs vezér, az expedíció vezére, maga is a lábfájós emberek közé tartozott, miután az ötven esztendőre, mely háta mögött volt, keresztet vethetett; semmit vissza nem csinálhatott a múltjából .

- Talán kez dhetett volna új életet, új szokásokat, új rendet az életmódjában , mint sokan teszik, miután ötven esztendőt betöltötték, és már csak azért is új szokásokra van szükségük, mert a régi szokásokat már nagyon is ösmerik?

Másképp kell kopogni ablakon, ajtón , asszonyszíven, községházán, istenházán, hogy az embert meg ne unják e keserves világon? - mond Kálnay .

- A láb megfájdul az örökös járásban; görcsök, keménységek , dudorodások támadnak rajta.

Ezt úgy mondják, hogy egy kicsit megsántul mindenki, amikor ideje elkövetkezett.

Nem lehet büntetlenül mindvégig járni azokat a girbegurba, kacskaringós, kert alatti, szövevényes utakat, amelyeket a férfi ötvenesztendős koráig járogat.

Ez az az állomás, ahol irányt kell változtatni , többször kell papucsban ülni, mint la k ktopánban táncolni, a jérce püspökfalatja mellett a tejes eledelekre is szemet kell vetni, alkonyatonként jó előre kell gyakorolni a sóhajtásokat, hogy megszokjuk a jajokat, amikor azok valóban megérkeznek hozzánk.

Többször kell a heverő kanapénak azt mon d ani, hogy "kedves barátom ", mint például azt, hogy "kedves barátném ".

És ugyanígy vagyunk a pincével, ahová nem csupán a magunk mulattatására megyünk a kulcsot előretolva, hanem ürügyet kell rá találni valamely jó barát látogatásakor, akiért úgyse kár - t ódította meg Kálnay .

És a lábfájós Szabolcs vezér mindezen tennivalók helyett arra vállalkozott, hogy utazni indult, mint valami fiatalember, akinek most kell megismerkedni a világgal .

Igaz, hogy nem egykönnyen szánta rá magát az útra, tíz esztendeig gondol kozott rajta, amikor évről évre halogatta az utazását azzal a kijelentéssel, hogy talán mégiscsak megváltoznak az idők, az emberek, a viszonyok... azok a mindent kifejező "viszonyok ", amelyek a gondolkozó ember életében az egész világot jelentik: megválto z nak a "viszonyok ", és nem kell Attila kincséhez nyúlni, mert hiszen a nagy király se azért gyűjtögette azokat, hogy a maradékai könnyelműen elpazarolják .

Tíz év alatt sok atyafiát, jó barátját, régi cimboráját utasította vissza Szabolcs vezér, aki arra aka rta rávenni, hogy nyúljon a kincshez, amikor csak egy rongyos árverés volt kitűzve a fejére adóhátralékért vagy ilyesmiért, amiért ebben az időben a magyarokat zaklatni szokták .

Tíz év alatt sokszor akarták arra kényszeríteni Szabolcs vezért , hogy vegye el ő a tudományát, amelynek révén birtokába lehet jutni Etel király hagyományának, ha például csak arról volt szó, hogy elfogyott az "alkotmányos költség ", amely alatt a mindenkori követválasztásoknál szokásos kiadásokat kell érteni .

Tíz év alatt sokszor akar ták kényszerhelyzetbe hozni Szabolcs vezért, hogy nyissa ki a lakatot a kincs felett, mert ennek vagy amannak a jó barátjának a váltóit vagy adósságait kellene sürgősen rendezni, valamely atyafi-kisasszonyt férjhez adni , vagy megakadályozni Pétert vagy Pá l t abban az elhatározásban, hogy Amerikába szökik, és ott evőeszköz mosogatásával tölti majd életét, mint a legtöbb magyar úriember cselekedte, aki ez időben az Újvilágba zónázott .

Szabolcs vezér mindvégig szilárd maradt, bár néha már úgy látszott, hogy hos szas ostromlások után: hajlandó is volna valamit tenni a kincs előadására nézve...

Különösen estefelé volt látszólag megtéríthető Szabolcs vezér, mert az ember úgy van alkotva, hogy estefelé kifárad, megunja az ellenkezést, vagy könnyen rabja lesz hangul a tainak.

Leginkább az ötven esztendeje felé ballagó emberre nézve kritikus időszak az este, amikor maga is belátja, hogy az ő élete is éppen úgy besötétedik, mint a nappal.

Az ember elgyengül, félni kezd az éjszakától, az éjszaka történhető eseményektől , a rosszullétektől, a halálos érzetektől, amikor nincs kéznél se patika, se orvos, se olyan alkalom, amelytől méregbe jöhetne az ember, hogy dühében elfelejtené a testi és lelki kínszenvedést...

Estefelé már csaknem rávették néha Szabolcs vezért, hogy előad ja a kincset .

De aztán virradni kezdett, a zsalugátereken bejöttek azok a fehér hidak a sötét szobába, amelyek egyik napból a másikba átalvezetik az embert.

A csatangoló éji szél céltalan suhogása helyett megint madárhangot lehetett hallani a kertből.

Mire lassan elhaloványodtak az álomalakok, a múlt idők alakjai, akik nappal halottak szoktak lenni, és csak álmatlan éjszaka ülik körül az ötvenéves ember ágyát.

Nem álmodott többé elmúlt életével Szabolcs vezér, amikor a reggel hangjai beköszöntöttek az álmá b a, hanem felnyitotta a szemét, és újra a jövőre, a holnapra, a tennivalókra, a célokra, a rendeltetésekre kezdett gondolni, és a kincset megint csak nem adta elő .

Tíz évig kellett Kálnay Lászlónak "dolgozni ", hogy Szabolcs vezért rávegye arra, hogy most má r itt volna az ideje a kincs elővételének, mert végleg el talál múlni az élet, és többé nem lesz rá idő.

Főleg pedig Linda néni nem ad időt arra, hogy Szabolcs vezér akár a kincs felvétele szempontjából is kimozdulhasson a házból, mint ahogy az őszi eső ( amely miatt Szabolcs vezér utazását mindig elhalasztotta) nem szokott kedvezni az ifjonti vállalkozásokhoz .

Linda néni valóban kezdett olyan lenni, mint az őszi eső ...

Ki volt Linda néni ?

Linda néni volt az, aki a lábfájást mindig eszébe juttatta Szabolcs vezérnek .

Vannak Linda nénik a világon, akik a Szabolcs vezéreknek nagy célok kitűzésében segédkeznek, akik nem hagyják a férfit örökös tervezgetés , programkovácsolás nélkül; akik még éjszaka is felköltik az embert, hogy elmondják azt, amit álmodtak...

Vannak Linda nénik, akik mindig akarnak valamit a holnaptól, a legközelebbi vagy messzebb jövőtől, akik mindig tartogatnak valamely ábrándot a begyükben, és azzal nyugtalanítják a mellettük, körülöttük levő lelkeket .

Linda néni (Szabolcs vezér Linda nénije ) nem akart semmit, csak azt, hogy Szabolcs vezér mindig otthon üljön, és még Kálnay László látogatásait is megbocsátotta, ha azok a látogatások nem végződtek azzal, hogy Szabolcs vezért valamely gyűlésbe , értekezletre vagy egyéb haszontalanságra csábított ák .

Linda néni nem rosszalkodásból, sem zsarnoki hajlandóságból akarta, hogy Szabolcs vezér mindig a ház belsejében legyen, bizonyos széken üljön, vagy bizonyos kanapén feküdjön, hanem azért, mert biztonságban akarta tudni Szabolcs vezért.

Azt gondolta, hogy mellette nem érheti Szabolcs vezért semmi különösebb baj, meglepetés, kellemetlenség, de még olyan ismeretség sem , amely ártalmas lehet egy férfira nézve .

Linda néni barátnőit hívta a házhoz, ha Szabolcs vezérnek némely napon női társaságra volt szüksége.

Ezek a barátnők szemügyre vették Szabolcs vezért, kikérdezték, mint valami orvosok, és csókolóztak is vele, persze Linda néni jelenlétében, mint jó barátnő khöz illik .

Linda néni mindenféle dívánpárnákat szerkesztett, hogy Szabolcs vezérnek mindig legyen hová tenni a lábát, a fejét, a derekát .

És ugyancsak e hosszú orrú, gyermektelen, de ábrándos hajviseletű asszonyság, aki mindig inkább szőke volt, mint ősz hajú, pirosas arculatú, mint az október végi reggel, és kemény, mint a kökény, az alsószoknyából és a slafrokból a piros színűeket kedvelő, de erkölcseiben oly tiszta, mintha porcelánra volna festve: ez a ritka asszonyság mondogatta mindig, hogy azok a le g bolondabb férfiak, akik egész életükben csizmát hordanak, holott az életnek éppen azok a szebb részletei, amelyeket papucsban vagy komót cipőben tölt el az ember.

Példát kell venni az élemedett, úgynevezett megállapodott úriemberekről, az öreg törvényszék i bírákról, főmérnökökről, ügyvédekről (de nem a Kálnay-félékről ) , akik igen puha cúgos cipőket viselnek, de nem restellik néha a feleségük éberlaszting cipőjét sem felhúzni, mert a jó házastársak között ez is lehetséges .

- Az urak mind papucsban járnak keleten, mert a lábnak legalábbis annyit kell pihenni, mint a kéznek - mond Linda néni .

S ezt az elméletet, amelyet minden olyan úriember elfogadhatna , aki hivataloskodása idején éppen eleget koptatta a kezét mindenféle akták írásánál, éppen ezt az elméletet nem fogadta el Szabolcs vezér .

Persze külső befolyás volt az okozója, hogy Szabolcs vezér még mindig csizmában és útra készen szeretett lenni akkor is, midőn más korabeli urak legfeljebb azzal töltik napjaikat, hogy kimennek az udvarra, bemennek az udvarról, sétálnak a ház körül, és vi s szasétálnak a házba, nézdelődnek az egyik szobájukban, hogy ugyanazt a nézdelődést a másik szobában folytassák ...

Szabolcs vezér egy nő miatt akart örökké talpon lenni.

S ez a nő nem Linda néni volt .

*

Van az úgy néha, hogy a férfiakkal olyankor is előre láthatatlan dolgok történnek, amikor a valóságban alig húzzák ki lábukat otthonukból .

Szabolcs vezér mezővároskájában, M.-ben, ahol hősünk legfeljebb az ablakon át láthatta volna, hogy milyen divat szerint öltözködnek a többi nők , akik még Linda nénin kívü l ezen a világon vannak; megjelent és megtelepedett egy hölgy , kisasszony, férjes vagy özvegy, szóval egy bizonytalan családi állapotú hölgy , aki azzal kezdte itteni szereplését, hogy a talpon álló férfiakat számba vette , kiismerte, és az ujjai körül teker getni kezdte, amint már ez némely ráérő nőknek szokásuk .

A férfiak sorozásából nem maradt ki Szabolcs vezér, és éppen őrajta akadt meg a hölgy szeme, ami azután következményekkel járt .

Ennek a hölgynek igazi nevét senki sem tudta.

Hívták őt Szegilongi Arankának, nevezték Kovácsnénak, mondták Üdvöskének, persze a férfiak; míg az asszonyok rövid időn belül más neveken emlegették, amilyen neveket mérgükben találnak ki.

S ugyancsak ők találták ki, hogy Szegilongi, mielőtt nagybátyjától azt a zöld zsalugáteros , kúriaszerű falusi házat örökölte volna a helybeli templom környékén: Pesten lakott, és idejét azzal töltötte, hogy randevúkra járt .

Asszony módjára kell tudni gondolkodni, hogy az ember megérthesse , mily különös jelentősége van annak, ha egy nő randevúkra jár.

Miért bűn az, ha délutánonként egy nő felöltözik szép ruhájába, megnézi az óramutatót, és elindul a város különböző tájai felé, lehetőleg mindig más és más vidékekre , ahol a legkülönbözőbb férfiak várakoznak rá, akik a sétájában elkísérik , kedvére i g yekeznek lenni, megvárják a postahivatal előtt, ha feladni való levele van, és cukrászdákba ülnek be vele uzsonnázni, miközben mindig azon törik a fejüket, hogyan is mulattatnák legváltozatosabban a hölgyet, hogy annak emlékében maradjon a találkozó ...

Szegilongi M.-ben is randevúzni kezdett .

Hihetetlen ügyességgel súgta meg a kiszemelt férfiaknak, hogy a nap bizonyos órájában hol lesz található .

Kijárt a vén, ordas nagybácsi sírjához a temetőbe .

Elment levegőzni az elhagyott Bujdos-ligetbe .

Megfordult a régi várromnál .

Járt kertek alatt alkonyattal .

Az alvégen és a felvégen .

A szélmalomnál .

A régi szőlőben, ahol a présházat nézte meg, mert mindig azon törte a fejét, hogy majd újonnan befödeti náddal .

De talán ugyanabban az időben nem lehetett elmenni a háza mellett, a sarok zsalugátere alatt, hogy Szegilongi ne könyökölt volna az ablakpárkányon egy piros plüsspárnán, és meg ne szólítaná azt, aki erre járt.

Nagyon szerette néha órákig is ott marasztalni a férfiakat az ablaka alatt, és kipróbálta rajtuk mindaz okat a kacérságokat, amelyeket ablakból el lehet követni.

Nem hazudunk, ha azt mondjuk, hogy ebből az ablakból számon tartotta összes férfiismerőseit.

Mindegyiknek el kellett menni erre a nap bizonyos órájában, és ott megállni, hogy Szegilongi kikérdezhe sse .

Ennek a nőnek a bűvkörébe került valamiképpen Szabolcs vezér , holott éppen az volt a dolga, hogy mindig otthon üljön, és vigyázzon a lábára , hogy az soha meg ne dagadjon .

Eleinte persze csak Kálnay László hozta a postákat, ha Szabolcs vezért felkereste, és hosszasan elüldögélt vele szemközt .

- Kovácsné azt kérdezte, hogy mikor húzol cipőt, Szabolcs vezér ?

Máskor :

- Kovácsné kérdezte, hogy melyik a nótád, Szabolcs vezér?

Vajon az a nótád, hogy "Fáj a kutyának a lába - Megütötte a szalmába ... " ?

Majd azzal a hírrel jött Kálnay, hogy Kovácsné nem akar szóba állani egyetlen idevaló férfiúval (még vele, Kálnayval se) mindaddig, amíg Szabolcs vezérrel meg nem ismerkedik .

- Fel kell áldoznod magad a közjóért, Szabolcs vezér.

Le kell csillapítani ezt a szerelmes menyecskét - mond Kálnay László, és császárszakállával olyan komolyan bólogatott, mintha csakugyan hinné, hogy Kovácsné sohase áll többé szóba férfiúval .

Linda néni, bár nem volt olyan természetű asszony, aki fülét a kulcslyukon tartja, amíg az urak az "irodában " egymás között bizalmasan beszélgetnek, mint az némely asszonyok szokása: tudott arról, hogy a bőrében nem férő Kovácsné, másként Szegilongi, azaz a helybeli férfiak Üdvöskéje az ő nyugodalmas, légynek se vétő urának az elcsábításán töri a fejét.

De csak sírt, sírdogált, ott, ahol senki se látta, mert a legszelídebb asszonyok közül való volt.

Azt hitte, hogy Szabolcs vezér majd amúgy is megállja a h elyét, ha rákerül a sor, nem enged a randevúzó asszonyság csábításainak .

De Szabolcs vezér engedett ...

Kálnay László Szabolcs vezér engedékenységét azzal az egyszerű magyarázattal intézte el, hogy az "ember esendő ", már Ádám sem tudott ellenállani Éva ügye skedésének a paradicsomban.

A jó ló is botlik néha, nincs olyan vár, ami bevehetetlen volna, nincsen olyan férfi, akit egy ügyes asszony le ne kapna a lábáról, mondogatta ez a filozófus férfiú, aki másoknak a dolgait mindig nagy bölcsességgel ítélte meg, de hát ez már nem sokat segített a dolgon .

Szabolcs vezér engedett, mégpedig nem is titokban vagy alattomosan vagy gonosz fondorlattal, hogy például Linda nénit egy nyári vasárnap a közeli Sóstó fürdőhelyre küldte volna, mint a környékbeli úriembereknek szokásuk, akik a feleségüket egy-két napra e l akarják távolítani a háztól, és eszükbe jut, hogy a Sóstó-fürdő vize elsősorban az asszonyok egészségének szokott használni.

Jó ez a víz az epekőnek, a máj- és vesebetegségek, de derékfájások ellen is.

A női szervezet - szegény - sokkal gyengébb, mint a férfi szervezet, inkább ki van téve a némán, panasz nélkül tűrt , alattomos betegségeknek, amelyekről a nők legfeljebb csak egymás között beszélgetnek titokban, míg a férfiak már akkor is hangosan jajgatnak, éktelenül káromkodnak, ha az időváltozás miatt köszvényes rohamot éreznek a lábukban .

Mennyivel nagyobbak a nők a szenvedések elviselésében!

Hol van az a férfi, aki például csak egy gyerek világrahozatalára vállalkozna, nem pedig tizenkettőre, mint ezen a vidéken lépten-nyomon megteszik az asszonyok ?

.. .

Tehát még Linda nénit sem távolította el a háztól Szabolcs vezér , mint más környékbeli férfiak, akik atyafilátogatóba, sőt még Pestre is elküldik az asszonyaikat, ha kedvükre ki akarják magukat mulatni; nem ment ki még a Bekötő-tanyára se Linda néni, aho l évek óta a legjobb tanácsokat adja egy százesztendős asszony , hogyan lehet a hűtlenkedő, csapodárkodó férjeket visszahódítani, mert Szabolcs vezér nem küldte őt a Bekötő-tanyára .

Linda néni javában itthon volt, amikor Kálnay László duruzsolására végre cip őt húzott Szabolcs vezér, és elment a megbeszélt találkozóra Kovácsnéval .

Hol volt a találkozó ?

Ki tudná?

Szabolcs vezér sohase mondta el, Kovácsné ugyan beszélt róla, de az ilyen asszonynak, aki egész életét férfiakkal való találkozásokban tölti, már csak azért se lehet hinni, mert végül összetéveszti, összezavarja a férfiakat, akikkel életében találkozott.

Lám, még Szabolcs vezérre is ráfogta , hogy az a szilvalekvár főzésénél lepte meg a kert végében, és Szabolcs vezéren ennek nyoma is maradt .

Akárhol vol t a találkozó - a Bujdos-ligetben, a temetőben vagy a régi szőlőben, a törkölyös présházban, ahol Kovácsné találkozni szokott -, Linda néninek biztos tudomása lett róla, mert abban a percben, amikor Szabolcs vezér a kacér asszonysággal találkozott: egy ké práma, benne Linda néni arcképével, leszakadt a falról, és üvegje nagy csattanással tört össze .

Ezt a képet egy vándorpiktor festette, soha senki nem nyúlt hozzá , esztendők óta a falon függött, ama kanapé felett, amelyen Szabolcs vezér komótizálni szokott.

És a kép abban a pillanatban leszakadt szögéről, amikor akár a lekvárfőzésnél, akár az ordas nagybácsi sírhalmánál Szabolcs vezér Kovácsnéval találkozott .

Linda néni könnyes szemmel állott az üvegdarabok felett.

Csakhogy a kép nem sérült meg, hiába vizsgá lta azt a legtüzetesebben, s így mégiscsak azt kellett hinni, hogy azon a bizonyos titkos találkozón a hitvesi hűségen nem esett csorba .

Ámde Szabolcs vezér e naptól fogva nem feküdt a kanapéra, nem álmodozott ott félig behunyt szemmel azokon a dolgokon, a melyeken az ő korabeli férfiak álmodozni szoktak: nagy változásokon, hosszú őszökön, egészségen, sok pénzen, váratlan látogatásokon, a kapun belépő ismerősökön és ismeretleneken, boldog viziteken és régen látott nőkön, akiknek az emlékezetben még szebbekn ek kellett volna lenni, mint hajdanában voltak...

Szabolcs vezér talpra állott, és komolyan gondolkozott azon, hogy utazni megy amaz Etel király kincsének feltalálása érdekében .

- Itt van az idő, hogy megmentsük az úgynevezett "hét szilvafás " magyar birtoko s osztályt! - mondogatta Szabolcs vezér .

Vajon ki súgta meg ezt Szabolcs vezérnek ?

- Keresd az asszonyt! - vélekedett Kálnay László, amikor hírét vette Szabolcs vezér készülődésének, és már ki is tűzte az indulás idejét .

- A vándordarvakkal együtt elutazun k! - jelentette ki M.-ben, mindazokon a helyeken, ahol az ilyen korhelyhangú, szakállát rezegtető, komolykodó férfiú megfordulni szokott .

Linda néni az összetört kép felett álldogált, és az épen maradt üvegdarabokat félrerakta, hogy majd az üvegdarabokkal ablakokat foltoztat az üveges tóttal, amikor az szokás szerint kiáltozni kezd, ha őszre fordul az időjárás .

Tokajtól nincs messzire Miskolc, csak éppen Borsodban fekszik, és itt az Avas-hegyet mondj ák a világ első hegyének, ahonnan az ígéret földje meglátható .

A Nyírből Miskolcra valaha vásárra, bálba, szüretre jártak, amikor kölcsönadták a cigányukat, kedvüket, pénzüket, néha meg férjhez is adták a lányaikat a borsodiaknak.

Ha nem tudta volna Miskol cra az utat Szabolcs vezér, bizonyosan akadt volna valaki a társaságban, aki már legalábbis verekedni volt Miskolcon .

De nem tévesztették el az utat, egyenesen eltaláltak a " Koroná " -hoz címzett vendégfogadóba, ahol az udvaron letelepedtek.

( Karácsony felé járt az idő, az udvarról a hideg időjárás miatt elhordták a máskor itt tanyázó vendégeket zártabb helyiségbe, mert nem állottak a szabad levegőt , mint Szabolcs vezér népei. )

Göczögő úr, a vendégfogadós nagy lelkendezéssel sietett a vendégek fogadására, mert ez a vendéglős mindenféle jövevénynek nagy nyájassággal nyitott kaput.

Vajon miféle előadást fognak tartani a nyíriek (mert eleinte vándor komédiásoknak nézte a társaságot ), de Szabolcs vezér komoly szavaiból mindjárt megértette, hogy miről van szó .

- Cs ak átutazóban vagyunk Miskolcon, eszünk ágában sincs itt hosszabb időt tölteni, csak éppen annyit, amíg megpihentünk.

Ugyanezért nem sokat okoskodunk a koszttal, olyant főzünk, amelyből mindnyájan ehetünk és jóllakhatunk, mert nem jó, ha az egy úton járó t ársaság különbféle eledelekkel tölti meg a gyomrát.

Ha rossz , hajó, mindnyájan egyformán emésszük meg az ételt, italt, mert ez a harmónia - felelt komolyan Szabolcs vezér, és hozzáfűzte, hogy éppen ez volt a titka az ősmagyarok vándorlásában mutatkozó ki tartásnak is, mert egyformán táplálkozott az egész nemzetség .

Ugyanazt ette a fejedelem, mint a közember .

- Az lehetett az igazi testvériség, kevesebb gondjuk volt az asszonyoknak - szólt közbe Göczögőné, aki a konyhaajtóból végighallgatta Szabolcs vezér sz avait .

A fogadós ezalatt szemügyre vette Szabolcs vezér hadait, ahogy hozzáértő ember szokta vizsgálat alá vetni az elébe került korgó gyomrokat .

- Azt hiszem, akkor járunk a legjobban, ha három bornyút levágatok a mészárossal, és pörköltnek főzetem meg.

A pörkölt sohase lehet olyan eledel, amely útonjáróknak ne ízlene .

- Különösen, ha bikabornyú húsa is van benne - szólt közbe Kálnay , hogy ő is segítsen a tervezgetésben .

- A pörkölt leve az asszony gondja, az adja meg savát, borsát - felelt kitérőleg a fogadós, mert a bikaborjúról más véleménnyel volt, mint Kálnay.

( A maga gyönyörűségére nevelte a bikabornyúkat, nem pedig a vendégei táplálására.)

Különben felkérte Szabolcs vezért, hogy vendégszobái közül az úgynevezett Művész-szobát foglalja el, ahol az é j t éppen Fedák Sári színművésznő töltötte, és csak néhány perc előtt hagyta el a Művész-szobát, hogy a vonattal Pestre utazzon .

Mindenki más, aki férfiembernek számított Magyarországon, kapott volna az előzékeny fogadós ajánlatán, csak Szabolcs vezér komoly odott el :

- Bármily megtisztelő volna rám nézve, hogy ugyanazon a helyen pihenhessek, ahol az általam nagyra becsült művésznő társalkodott az álom angyalaival, kénytelen vagyok a kitüntetésről lemondani .

Bővebben nem indokolta szavait Szabolcs vezér, de később majd megismerjük őt közelebbről is, hogy megértsük jellemének ezt a sajátosságát .

Csak Kálnay, aki más fából faragott ember volt, kapott az ajánlaton, hogy körülnézhessen a művésznő szobájában.

Ott lepihenhessen a kanapéra, mielőtt a szobalányok a mo s dóvizet kivitték volna a művésznő után .

Szabolcs vezérnek és néhány hívének azonban más dolga volt :

- Egy úrnő lakik Miskolcon, aki Szabolcsból származott ide, akinél tiszteletünket tesszük, hogy úgy ne járjunk, mint a debreceniek, akik Rómában jártak, és nem látták a pápát.

Itt lakik az öreg Kalló Bandinak férjezett lánya, Jolán báróné, aki tőlünk származott ebbe a girbegurba városba.

Már csak megnézzük, hogyan érzi magát itt az idegenben a hazai leánysága után .

Mikor Szabolcs vezér ezeket a szavakat mondo tta; komoly megindultság érzett hangjában, mintha szívből sajnálná mindazokat, akik a sors és véletlen játéka folytán elkerültek a Nyírségről .

A vezér csak szakállát, haját hozta rendbe, mielőtt útnak indult volna a hazai földből elszármazott virágszál udv arlására .

Egy félhomályos, hegynek kanyarodó utcában állott a báróné háza , beépítve a többi közé, mint általában Miskolcon a házak úgy szorulnak egymás mellé, mintha nem volna elég helyük arra nézve, hogy tagjaikat kinyújtóztassák .

- Nem ér ez semmit - mondta Szabolcs vezér, míg az itteni építkezést szemlélte.

- Nálunk minden udvar olyan tágas, mintha kocsigyár volna benne.

Itt még a lovat se tudná patkolni egy kovács, mert a ló szétrúgná az idevaló udvarokat .

Minden ház réginek, idejét múltnak látszott, me rt ritkán meszeltek a városban.

Nem volt, aki elkezdje, így aztán a házak egyformán bámultak, öregedtek.

" Ez a kőházaknak a bajuk, nem tudnak minden évben megfiatalodni, mint a vályogházak, amelyeket kitapasztanak , kimeszelnek, és minden esztendőben oly anok, mintha újonnan születtek volna "- dörmögte Szabolcs vezér .

" Ahányszor gyerek születik a nádfödél alatt: az új élet jöttével a házat is megújítják. "

Jolán bárónénak nem volt gyereke, ugyanezért olyan sötét volt még nappal is a házban, hogy a kanyargós lépcsőn Szabolcs vezér kénytelen volt többször emlegetni azt, aki valaha ezt a házat építette .

Az úrnő szokva volt már Szabolcs vezér dörmögéséhez, mert régen ismerte az úriembert .

- Persze, könnyebb ott hajtani, ahol nincs országút, az ember mindig kedvér e mehet toronyirányban, de itt nagyvárosi élet van, megüti az ember fejét a falban, ha nem tartja nyitva a szemét - mond Jolán báróné, amikor Szabolcs vezér mégiscsak feltalált a lépcsőn, és a felvidékies, színes bútorokkal és friss virágokkal díszített szalonban helyet foglalt .

A báróné hagyta egy darabig ülni Szabolcs vezért, nem tett fel semmi kérdést, nem várta, hogy a vendég megszólaljon, mert lánykorában nagyon válogatós volt a férfiak között, jól kiismerte őket, tudta, hogy komoly embernek időt kell adni arra, hogy összeszedje magát, amíg érdemleges dolgot kiereszt a száján, vagy pedig alaposan felel a hozzá intézett kérdésekre .

Fejedelmi termetű hölgy volt.

Árpád-királyoknak lehetett ilyen a feleségük, amikor még a magyarok beleegyeztek abba, hogy leányágon is öröklődhetik a királyság, mert az Árpádok leányai is az uralkodásra születtek .

- Hogy van barátnőm, Linda néni? - kérdi az amazon, midőn Szabolcs vezér kifújta magát .

- Bizonyosan most is nyomja a gond nem nekivaló férje miatt - felelt komolyan Szabolcs vezér .

- Az a szerencse, hogy már harminc esztendeje ezt csinálja - válaszolt Jolán báróné.

- Az én uram is a csavargó férjek közül való.

Gyűlés , tanácskozás, okoskodás nem múlhatik el nélküle, pedig ő is jobban tenné, ha idehaza maradna.

Nincs szükség az okos emberekre, a világ megy a maga útján előre.

Hát apámuram hogy érzi magát ?

- Méltóságod apja ura, az én nagy barátom eljött velünk a Tiszáig , de mikor meglátta a folyót, hát nem volt kedve átjönni rajta.

Csak beleköpött a Tiszába, és azt mondta, hogy az is bolond, aki átmegy rajta, mert túlnan se találhat kedvére való világot.

Már inkább csak ott marad, ahol megszokta .

- Nem csodálkozom apámuramon.

Engem is mindig szívből sajnál, hogy Miskolcra mentem férjhez; nincs élet a Tiszántúl .

- Hát az már igaz.

Én is inkább laknék Kótajban, mint Miskolcon - mond Szabolcs vezér, majd némi gondolkozás után hozzáfűzte: - De mégis inkább Gégényben laknék .

- Ugyan menjen már Gégénnyel!

Én csak annyit tudok Gégényről , amennyit a nótában tudnak róla :

Nem jó lakni Gégénybe !

Szabolcs vezér erre a versre nem tudott nyomban felelni, mert vannak versek, amint közmondások is, amelyek határozott jelentésükkel megakasztják a legsrófosabb észjárást is.

Ha má r a nóta azt mondja: akkor kell valami igazságnak lenni a dologban.

Azért Szabolcs vezér nem is időzött tovább a tárgynál, hanem bejelentette a maga mondókáját .

- Vagyunk itt átutazóban néhányan, nyíri bicskások.

Geszterédről , Kótajból, Bujból, innen-onnan.

Ha valakivel nem volna megelégedve Miskolcon a méltóságos báróné, csak mondja meg nekünk.

Mielőtt tovább mennénk: rendbe hoznánk a dolgot .

- Hogy értsem ezt, vezér, csak nem verekedni jöttek Miskolcra ?

- Nem éppen, de ha volna valami haragosa a méltóságos asszonynak , hát azt is kibékítjük, hogy arról koldul.

Csak tessék nyugodtan megmondani, és ránk bízni a dolgot.

Mi, nyíriek, összetartunk, ha már más nem is szeret minket .

A báróné elnevette magát :

- Most éppen nincsen különösebb bajom senkivel.

De mindenesetre köszönöm a hozzám való jóindulatot, nem felejtem el, ha szükségem lesz rá .

- Csak azért mondom, mert mi tudjuk, hogyan kell valakinek véletlenül a tyúkszemére lépni, hogy az még álmában se eszméljen rá, hogy miért kapott egyet-mást emlékbe.

Akkor j ó a madarat megfogni, mikor énekel.

Nem mindenki ért a kutyaütéshez.

Még a nagy erejű buji patikárius se tudott rendet tartani a maga portáján, a komáját, a postamestert kellett elhívni, ha verekedni kellett .

- Ugyan ne izéljen már - kiáltott fel Jolán báróné, mégpedig olyan hanghordozással, hogy nyomban meg lehetett ismerni, hogy születésére nézve kállósemjéni.

- A buji patyikus meg a buji postamester ugyanaz a személy .

- Csakhogy a patikus kötötte be azokat a fejeket, amelyeket a postamester kilyukasztott .

Szabolcs vezér nem tágított addig, amíg Jolán báróné ígéretet tett arra nézve, hogy felmerülő ügyeiben a nyíriek lovagiasságára igényt tart.

Mert legalább ennyit kell a bárónénak elfogadni a földijeitől, ha már az idő rövidsége miatt Benczi Gyula cigányba ndáját nem hozták magukkal, hogy azzal éjjeli zenét játszassanak az ablakok alatt .

- Most látjuk csak, hogy cigány nélkül nem lehet utazni Magyarországon - mond Szabolcs vezér, amikor elbúcsúzott az asszonyságtól .

A "Koroná " -ban nagy horkolás hallatszott, amelynek meghallgatására sokan összegyülekeztek a fogadó körül .

Kálnay horkolt a Művész-szobában .

- Ez is valami? - kiáltott fel Szabolcs vezér, amikor a horkolást egy darabig füléhez emelt kézzel hallgatta.

- Télen, új esztendő után hallgatnák, amikor mindaz a sok álom kijön belőle, amelyet a virrasztva töltött ünnepi esték miatt elmulasztott !

A fogadós, aki meghallgatta Szabolcs vezér megjegyzését, a maga részéről Kálnay úr ünnepi hortyogásához azt fűzte, hogy a fent említett úriemberben a még ki nem forrott újborok is dolgozhatnak, amely újborok szódavízzel keverve tudvalevőleg a horkolások előidézői .

- Inkább a disznók röfögnek, amelyeket a szokásos torokban Kálnay úr nagy bőségben fogyasztott .

- No, a töltött káposzta is tud rotyogni, ha azt miskolci módra csinálják - vetette fel a fogadós, mire némi gasztronómiai v ita keletkezett, amelyet legjobban úgy vélt megoldhatónak a fogadós, hogy Szabolcs vezért meghívta délutánra az Avason lévő pincéjébe, ahol majd a konyhászati vitát tovább folytatják néhány szakértőnek a jelenlétében .

- Van a városban egy rajztanár úr, aki európai hírű szakértő bizonyos dolgokban - ígérte Göczögő .

- Szeretem a szakértőket - felelte egyszerűen Szabolcs vezér , amely kijelentésével egyszer és mindenkorra beigazolta, hogy távol áll tőle az elfogultság, amellyel ellenségei vádolták.

Nem önmagát tartotta a legokosabb embernek a világon .

Kálnayt ezalatt néhány kellő helyen alkalmazott kézérintéssel sikerült felébreszteni a Művésznő ágyában, ahova nyomban lefeküdt, miután azt még felvetetlen állapotban találta .

- Miért bántsz, vezér? - kérdezte Kálnay, szemét dörzsölgetve .

- Förtelmes, amit művelsz.

Ha a kórházban így horkolnál: gyereket szülnének a beteg asszonyok - mond feddőleg Szabolcs vezér .

Kálnay kibújt a takarók alól, és ekkor láthatóvá lett kajánul vigyorgó arca :

- Éppen azért horkoltam, mer t észrevettem, hogy a Művész-szoba fala, ajtaja tele van fúrva mindenféle lyukacskákkal, amelyeken át az amatőrök a művésznőket szokták megfigyelni, hogy vajon mit is csinálnak négy fal között?

Nem hiszem, hogy bármely művésznőnek volna annyi szoknyája, n a drágja, amellyel a lyukacskákat be lehetne tömni.

Ezért gondoltam , hogy horkolással riasztom el a leskelődőket .

- A művésznők, mikor a közönség előtt fellépnek, amúgy is többet mutatnak meg magukból, mint amikor öltözködnek.

Céltalan tehát a művésznőket le sni - mond Szabolcs vezér .

Kálnay kezében egy harisnyakötő volt.

Selyemkötő, amelyet az eltávozott művésznő felejtett a fogadó ágyában .

- Ha van benned egy kis becsületérzés, összepakolod a holmicskát , és nyomban utána küldöd a művésznőnek - szólt Szabolcs vezér .

- Majd meggondolom a dolgot - tétovázott Kálnay.

- Ki tudja, hol veszi hasznát az ember a hasonló találmánynak?

Igaz, hogy már egyszer volt szerencsém Kisvárdán egy művésznő után aludni a szobában.

Börzsönyi Böskének hívták az énekesnőt, és a szoba tele volt szivarcsutkákkal és pipamaradványokkal.

Vajon a szivarvégeket is a művésznő után küldtem volna ?

Ezalatt a pörkölt is elkészült, és a fogadós megkondított egy harangot, amely a szálloda kapuja alatt függött régi idők emlékeként, amikor a városba érkező idegeneket még harangozással fogadták, ha máshol nem: a szállásukon.

Az öregebb bérszolgák, régi szobaasszonyok, az omnibusz személyzete a harangszóra összeszaladt, a hátulsó udvarban a gyöngytyúkok , pulykák kiáltozni kezdtek, mert ők nem felejt ették el, hogy mit jelent az, ha a harang a fogadóban megszólal .

- No, lássuk azt a miskolci kocsonyát! - szólott Kálnay .

De a pörkölt igen ízletesnek bizonyult .

Először már az illatával meghódította mindazokat, akiknek alkalmuk volt megérezni azt a bizonyos pörköltszagot, amely felejthetetlenné tesz egyes vidéki fogadókat, amelyekről késő vénségéig azt hiheti a vendég, hogy ott főzik legjobban a pörköltöt Magyarországon .

Másodszor az ízével hódított meg az étel mindenkit, akinek sejtelme van arról, hogy mil yennek kell lenni téli napokon, mikor a fagy a levegőben lóg, a borjúpörköltnek.

Paprikában és borsban nem volt hiánya, de tejfelnek is kellett benne lennie, mert az üst, amelyben a pörkölt készült, ezt bizonyította .

Persze voltak Szabolcs vezér hadain kívül más vendégek is a fogadóban, akik nagyon sajnálták, hogy már ebédeltek .

Csak egy gyomorbajos, ecetszínű utazó kiáltott fel, amikor megérezte a friss bornyúpörköltet.

" Lesz, ahogy lesz, én megebédelek újfent. "

Igen, így mondta: "újfent ", amelyből nyilvá nvaló volt pesti származása .

Söröshordót csapoltak, és harmatos, hosszú nyakú üvegeket sárga borral töltve raktak a vendégek keze ügyébe.

Elhangzottak a szokásos megjegyzések a szerelmes szakácsnéról; a borjúról, amely tegnap még nem hitte volna, hogy mily en úri gyomrokban fog felébredni; a kenyérről, amelyet természetesen nem lehet egy napon említeni a hazai kenyérrel, és a pörköltben főtt krumpliról, amely inas lehetne ott, ahol a szabolcsi krumpli terem.

De általában mindenki megtalálta a maga mócsingos , csontos vagy húsos falatját, mert a pörkölt adagolásánál az okos szakácsnőnek mindenkire kell gondolni.

Könnyebb egy borjúcímerrel elbánni, mint a pörköltnek valóval .

- A hazáért! - mondta Szabolcs vezér egyszerűen, mikor étkezését befejezte, és a poharat szájához emelte .

Itt-ott tompán, helyeslően ismételték szavát, de a legtöbben csak mély érzéssel bólintottak és hörpintettek, mert ezek a magyarok nem ittak lármával a hazáért, sokkal jobban szerették azt, mint hogy nevét minduntalan a szájukra vették vol na .

Miután idegenben voltak, az ebéd utáni ejtőzés nagyon rövid ideig tartott, egyet-kettőt fordultak az udvaron.

Kipiszkálták a fogukat, kinyomták a szódásüvegeket, az üres parádivizes palackokat megszagolgatták, hogy miért is tartják meg szagukat azután is, hogy a vizet kiitták belőlük, nagy körültekintéssel szerkesztettek egy képes levelezőlapot, amelyet mindnyájan aláírtak, és Szabolcs vezér tudta nélkül az aggódó Linda néninek szántak .

Még Lányi Anti, az orosi jegyző se volt pirosabb, mint máskor , elég veres volt ő magának akkor is, ha nem ivott bort.

Huncutnak is huncut volt józan állapotban is, azért arról kezdett példálózni a szomszédjainak, hogy jogász korában így, ebéd utáni állapotban vagy biliárdozni volt szokás a kávéházban, vagy pedig megvizi telni a hölgyeket .

- Régen volt az! - legyintett a falábú gesztelyi pap Lányi Anti beszédére (mert a pap, bár egyik lába fából volt, nem maradt el semmi nevezetesebb összejövetelről. )

Mások még abban is kételkedtek, hogy Lányi Anti jogász lett volna valamikor .

- Így jár, ha az ember Oroson megvénül a község dolgában - szólt tréfás elkeseredéssel Lányi, amikor senki se hallgatott szavára .

- Ellenben, ha már itt vagyunk, mérjük meg, hogy milyen mély az a híres Sajó, amelynek mentén IV. Béla királyunk a tatárokkal megütközött - mond Ibrányi Barna, aki bár csak ibrányi ember volt: nagyon szeretett a történelmi dolgokkal foglalkozni .

Öregember volt Ibrányi, inkább csak csúfolták már Barnának, mint nevezték , de indítványára összeszedelőzködtek a nyírségiek (akik különben is fogadalmat tettek otthon, hogy huzamosabb ideig fehér asztalnál nem töltik drága idejüket , azaz nem részegednek le minden a dandó alkalommal ), nagy mehetnékjük támadt a Sajóhoz, amelyet a történelemből ismertek .

- Én a temetőbe látogatok el - mond Szabolcs vezér, amikor hívei készülődését látta.

- Hadd társalogjak egy kicsit a holtakkal .

Kálnay darab ideig tanácstalanul ült az asztalvégén: vajon mely párthoz csatlakozzon ?

Ha Szabolcs vezér azt mondta, hogy a temetőbe kívánkozik, akkor minden bizonnyal oda irányítja lépteit, míg a Sajó megméréséhez indulók esetleg valamely mulatságos kalandba, esetleg kocsmalátogatásba is kevered hetnek .

De a falábú gesztelyi pap, akitől egy kicsit mindig tartott Kálnay, mert a pap nem szerette a hazug embereket, a Sajó-mérőkhöz csatlakozott.

" Megnézem én is azt a folyót, amelyet a régi írás szerint Sajou-nak írtak "- szólt a pap, és Kálnay Szabolcs vezér nyomában ballagott az Avas oldalán levő régi temetőbe .

A temető látnivalói közül Szabolcs vezért természetesen az ódon , elhanyagolt sírhantok érdekelték.

Leginkább azok, ahová a 48/49-i honvédeket temették .

Sokáig állott egy kőbálvány előtt, amely Szemere Bertalan hamvait födte.

Merengésében Kálnay kabátráncigálása zavarta meg, aki mindenféle ócska kalapok és a kalapok alatt kopott emberek emelkedésére figyelmeztette Szabolcs vezért .

Azoknak, akiknek nem volt más helyük: szívesen szolgált pihenőhelyéül a régi, avasi temető.

Őszi délután ködében nem voltak túlságosan barátságosak ezek a mozgó fejfák, amelyek a fakó fűből figyelő szemmel kísérték a temető látogatóit.

Egyiknek-másiknak gallér helyett avatag koszorúszalag volt a nyakában, mintha ez póto l ta volna a ruházatot.

A fűben lakók vezérének, egy keshedt képű , bajusztalan, rossz tekintetű fiatalembernek pláne nemzetiszínű szalag volt a nyakában, amelyet valamely koszorúról őrzött.

Ez tetőtől talpig végigmérte Szabolcs vezért egy szomorúfűz mögül .

- Úgy látszik, hogy még Miskolc is ama kisebb vidéki helyek közé tartozik, ahol sokkal többet álmodnak az emberek, mint élnek - mond közömbös hangon Szabolcs vezér.

- Ezek a céltalan fiatalemberek nyilván arról álmodnak , hogy valakit megvernek, kirabolnak, m int a bakonyi betyárok.

Pedig nagy gyakorlat kell a haramiáskodáshoz, nem lehet azt csak úgy egyszerre megtanulni, mert hében-korban megijesztettek egy vénasszonyt, aki itt felejtette a kendőjét a temetői rablóknak.

A betyárságot éppen úgy kell tanulni, m int a harangöntést vagy a végrehajtóságot .

Ezt mondván Szabolcs vezér nem is sokat törődött az avasi csirkefogókkal, akik többnyire elhasznált kemény, fekete kalapot tettek a fejükre, amikor előjöttek a sírdombok mögül.

Némelyiknek még gyöngyházgombos sárga felöltője is volt, amilyent a muzsikus cigányok szerettek viselni.

Volt közöttük egy pepita nadrágos is, aki nyilván ezt a nadrágot választotta a zsákmányból, mikor valakit a temetőben levetkőztettek .

Volt valami Szabolcs vezér magatartásában, amire a c sirkefogók meggondolták dolgukat, és visszafeküdtek aludni a fűbe .

Kálnay felbátorodva vetette fel a kérdést :

- Miért álmodnának Miskolcon többet, mint más városokban ?

- Általában azt mondtam, hogy vidéken álmodnak többet, mert itt nincs alkalma az embernek megismerkedni az élettel.

Vidéken mindenütt illúziója van az életnek, senki se hiszi, akármennyit élt, hogy nem hagyott valamit a tányérjában, amelyen elrágicsálhat.

Illúzió, illúzió, Kálnay.

A szomszédasszonyt egy egész életen át nézi az ember, mégse megy vele sem mire.

A legkacérabb lányt is előbb-utóbb feleségül kell venni, ha az ember komoly engedelmességet vár egy lánytól.

Nincs alkalom a rosszalkodásra, mert az emberek mindig látják egymást.

Az élet megmarad álomnak.

Az ember nem tudja elveszteni a hitét a nő k ben.

Nem úgy, mint a fővárosban ...

Kálnay éppen pedergetni készült a szakállát, mint minden olyan alkalommal, amikor nőkre fordult volna a beszélgetés.

De a fogadós mutatkozott a temető kapujában, aki kövér ember lévén lihegve és homlokát törölgetve futamodott Szabolcs vezér után, amikor meghallotta, hogy az a temetőbe ment andalogni .

- Nem mintha a sétát nem helyeselném pincelátogatás előtt, mert szüksége van az embernek a levegőzésre, hogy magát rendbe szedje, de sok a jóból is megárt - mond a miskolci fo gadós, aki szívesen ragadta meg az alkalmat, hogy pincéjét a nevezetesebb utasoknak bemutassa .

A pince Aranykönyvébe sok híres ember írta be nevét, amíg bírta .

A fogadós Kálnay figyelmeztetésére szemügyre vette az iménti csirkefogókat, akik a fogadós láttá ra igyekeztek úgy eltűnni a láthatárról, mint a szélben a falevél .

De a fogadós még bujdosásukban is hívogató szavakkal illette őket .

Többek között ezt mondta :

- No hát ti, madárijesztők, éppen jól választottátok ki azt, akit szokott fütyülésekkel, morgásokkal, káromkodásokkal megijeszteni akartatok!

Hát nem tudjátok, hogy ez az úr senki más, mint a híres Szabolcs vezér, aki egymagában jobban tud káromkodni, mint egész Miskolc városa, hozzászámítva Diósgyőrt és Ózdot ?

De hol voltak már akkorára a temetői leskelődők!

Szégyenletükben tán a régi családi kriptákba rejtőzködtek, mert csak föld alatti dörmögés hallatszott, amikor a fogadós kijelentette, hogy a szokásos vacsoramaradékért és hozzá való borért majd küldjék el az avasi betyárok a megbízottjukat a p ince vakablakához, amikor a pincebeli összejövetelnek vége lesz .

De addig ne merészeljen mutatkozni senki se ...

- A régi betyárvilágban volt így, amikor a konvenciós szegénylegények az uraságtól kapták a kosztjukat, a ház végébe készített elemózsia alakjában - szólalt meg Kálnay .

- A mai világban is úgy élünk, ahogy tudunk.

Annyi bizonyos, hogy az én avasi pincémet még sohase törték fel, bár különösebben nem őriztetem - felelt a fogadós, és megint csak nevetett, mintha ő mulatna leginkább a betyárok hozzá való hűségén .

Szabolcs vez érnek azonban mindig komolyabb dolgokon járt az esze, mint a fogadósnak, ugyanezért Szemere Bertalan síri obeliszkje előtt a fogadós vállára tette a kezét :

- Ön miskolci ember, fogadós úr, de aligha tudja, hogy ennek az úriembernek, aki itt fekszik a föld alatt, egykor a fején volt a magyar korona ?

- Nem hallottam róla - felelt őszintén a fogadós .

- Ez pedig Orsován történt, egy piszkos, kis török fogadóban, ahol Kossuth Lajos az országból való kimenekülése előtt egy napig megpihent, és a magával hozott poggyászok közül egyszer csak a magyar szent koronát vette elő .

Orsova a magyar határon volt, és Kossuth itt megszállva elbúcsúzott a magyar koronától, amely ezer esztendő alatt még sohase hagyta el a haza földjét .

Szemere Bertalan éppen akkor nyitott be a s zobába, amikor Kossuth a tükör előtt fején megpróbálta a koronát , amely az övé lehetett volna, mint akár Szapolyaié, akár a Habsburgoké.

" Nagy neked ez a korona, Kossuth! - mond Szemere Bertalan.

- Inkább illik az én fejemre, aki származásomnál fogva Árp á d véréből vagyok. "

Szemere Bertalan levéve Kossuth fejéről a koronát, a saját fején próbálta, vajon hogyan festene az rajta.

Kossuth ekkor elgondolkozott.

És látnoki tekintetével meglátta, hogy hányan próbálgatnák még fejükön a koronát, ha azt szabadjára hagyná.

Ezért elhatározta, hogy elássa a koronát olyan helyen , ahol majd csak az találhatja meg, akit a sors arra kijelölt.

Szemerével együtt ásták el Orsova közelében a koronát.

Mármost ki árulta el a korona rejtekhelyét: arról gondolkozhatik az ember, tekintve, hogy Szemere Bertalannak megengedte Ferenc József, hogy hazájába visszatérjen.

Kossuth pedig csak haló porában jöhetett vissza a haza földjére .

Tekintettel arra, hogy a nap már lemenőben volt, a fogadós tisztelettel kérte Szabolcs vezért, hogy a miskolci temetőben fekvő ismerőseit egyelőre hagyná, és tisztelné meg látogatásával pincéjét, ahol elevenebb úriemberek várják, akiktől esetleg hozzászól á sra is lehet számítani, ha megfelelő téma vetődik fel.

Ott van például László János úr, aki a gazdasági dolgokban már a régi Felső-Magyarországon is legjobban kiismerte magát .

- László János?

Ismerem.

Valamikor Nyíregyházán lakott, és ő rajzolta le a Nyírvidék újság betűit, amelyet ma, ötven esztendő után is használnak.

Jó, kiadós nyírségi betűkkel rajzolt, amelyek akár száz esztendeig is eltartanak .

A fogadós pincéje olyan volt, mint maga a terj edelmes, széles vállú, jókötésű, mellben, hasban legalább másfél méter kerületű fogadós, akin elfáradt a szabó, míg mértéket vett, ugyanúgy elfáradhatott a vendég, amíg a gombnyomásra kivilágosodott pincét és annak folyosóit bejárta az Avas oldalában .

- Ne m tudom, hogy a villanyvilágítás nem árt -e vajon a boroknak ?

Régente, mikor a legjobb borok termettek Magyarországon: őseink méccsel jártak a pincébe - mond Kálnay .

- Gyertyánk nekünk is van arra az eshetőségre, ha a világítás elromlana - felelt megnyugtatásul a fogadós.

- Ami pedig a villanyvilágítást illeti, mindenesetre megszívlelendő dolog, mert a jó bor olyan kezelést igényel, mint akár a leggyengébb kisasszony.

Lehet, hogy mécses mellett jobb a bor is .

- Igen, így lesz valahogy a dolog, mert a napsugá rral jóllakott szőlő, mikor borrá válott, már csak homályos helyen érzi jól magát, akár a pincében, akár a bendőben - erősítette Kálnay .

A kipádimentumozott pince tágas előcsarnokában, amelyben elfért volna egy kisebb falu temploma híveivel együtt: már t öbben üldögéltek a miskolci úriemberek közül, mégpedig olyanok , akik mindig megállották a helyüket, amikor a Miskolcra tévedt vendégeket mulattatni kellett.

A fogadós nevelt magának néhány terjedelmes és tekintélyes városi polgárt, akik Európa legnagyobb borivóival is felvehették volna a versenyt, még csak a szemük se rebbent meg odáig, amíg a kezükbe került vendég megadta magát .

A pincelátogatásnak első felvonása akkor kezdődött, mikor Szabolcs vezér belépett a pincébe, és megismerkedvén a jelenlevő urakkal: a fogadós vezetésével a pince folyosóinak bejárására indult .

Komoly volt Szabolcs vezér, és megfelelően komolyan vették a kezükbe a jelenlevő urak poharaikat, amikor a szertartás elkezdődött .

Elöl egy zöld kabátos és bőrkötényes pincemester lépkedett, aki bár közelebb volt a hetven esztendőhöz, mint a hatvani állomáshoz, arról volt nevezetes, hogy még egy pohár bort se nyelt le életében, mégis az első rágásra , ízlelésre, szaglásra nemcsak a bor minőségét, de korát is megmondta.

Őtőle sohase kérdezte a bor, mint a kacér leány udvarlójától: ugyan, hány esztendősnek gondol, bácsi ?

A pincemester elöl ment, és mondott valamit a hordó knak, mint az állatszelídítő vadállatainak, s úgy tűnt fel, hogy a legnagyobb hordók is barátságos morgással üdvözölték mesterüket .

Nyomban a fogadós következett, mégpedig egy kis, vas gyertyatartóival egyik kezében, amelyben a gyertyát 17 .. -ban gyújtott ák meg először, és a gyertyadarab még a tizenkilencedik században is használható állapotban volt, mégpedig azért, mert közben elfújták a lángot .

A fogadós másik kezében pohara volt, az a varázspohár, amelyet a vasúti menetrendben is megörökítenek bizonyo s állomások neve mellett, amely pohár egész országrészek felvidítására is alkalmas lehet .

A pincemester megállott egy hordónál a folyosó közepén, mint gárdistái előtt megáll az őrmester .

- Somlai.

Magyarország legjobb bora .

- Tisztelegjünk őfelsége előtt - mond a fogadós, és a nyomába következő társasághoz fordult .

A hordó a kisebbfajták közé tartozott .

A pincemester úgy ölelte meg, mint valamely báránykát a juhászgazda.

Közben kihúzta dugóját, amelynek előbb szagáról ő maga győződött meg, majd az illatos du gót a fogadós orra alá tartotta .

- Igen, ő az! - kiáltott fel a fogadós, és nagy, mozgékony orra felragyogott, mint vadászebé, amely nemes vad szimatjára bukkant .

A pincemester üveglopóját a hordóba eresztette, és körülbelül egy iccényit felszippantott a föld alatti folyékony aranyból, amelyet kiosztott az elébe került poharacskákba .

Legelsőnek a fogadós ivott, olyan néma áhítattal, mintha szentségtörésnek vélné még azt is, hogy egyetlen hangos szóval megdicsérje borát.

Utána Szabolcs vezér kóstolta meg a b ort :

- Tudtommal az a hegy, ahol e bor terem, Magyarország egyik tűzhányó vulkánja volt az ősidőkben.

Talán még a hunok látták őt füstölögni a többi, Balaton környéki hegyekkel egyetemben, ugyanezért Attila nem szívesen időzött a Dunántúl .

- Kisfaludy ének elt róla sokszor - mond egy hang a Szabolcs vezér után következők közül .

- Ismerem Kisfaludy költeményeit.

Nem képzelhető ő máshová, mint a Dunántúlra, a lovagok, várurak, kolostorfőnökök földjére.

Nálunk, a Nyírben semmi talaja sincs - felelt Szabolcs vez ér .

Mindazonáltal mindnyájan ittak Somló véréből, akik talán sohase jártak a Dunántúlon, mert miskolci embernek nagy út lett volna odáig .

A következő hordó, a pincemester bevallása szerint, vadkerti, Vác környéki borral volt megtöltve, amelyet ugyan a más odik klasszisba soroznak hazánkban, de csak tessék megkóstolni , hogy tiszta ítéletet mondhasson róla az ember .

- A váci püspök úrtól vásároltam személyesen, akihez fáradságot nem kímélve elutaztam - mond a fogadós .

A pincemester a hordó mellett állva mérte a bort a jelentkező poharakba.

Szabolcs vezér a hordó oldalán észrevett egy számjegyet .

- 1909 - olvasta a vezér.

- Éppen hatvan esztendeje, hogy azon a tájon csata volt, Görgey vívta váci csatáját.

Sok jó magyar a fűbe harapott , talán azóta teremnek ilye n kiváló borok e helyen .

- De a vadkerti csárdásné se utolsó.

Sok olyan ember csapott fel betyárnak a kedvéért, aki szolgabíró is lehetett volna, mert a csárdásné csak a betyárfajtát szerette - mondta az előbbi hang Szabolcs vezér háta mögött , mintha egy m indentudó lexikonból olvasná ki valaki a feleleteket Szabolcs vezér szavaira .

- Vadkerti bor, vadkerti csárdásné!

Igen emlegették a nógrádi urak, akik cigányokat jártak sorozni Szabolcsba - dörmögte a vezér.

- De sok dolgot beszélnek fehér asztalnál Magya rországon, amelyet nem lehet ellenőrizni a történelemből , ugyanazért nem kell mindig készpénznek venni az anekdotákat .

Ezután egy közeli vidékről való hordócskát közelítettek meg .

Hegyaljai, mégpedig filoxéra előtti időből származott bor foglalt helyet a hordóban .

- Ötputtonyos aszú, amelyet kétszer fejtettek napvilágnál, hogy a levegő is megérinthesse.

Aztán a további fejtéseknél egy mákszemnyi levegőt se kapott többé a bor, hanem úgy ment át egyik hordóból a másikba, mint a föld mélyében olvadó arany - mond a fogadós.

- Csak betegeknek és királyoknak szoktunk belőle adni.

De most, a vezér kedvéért, kivételt teszünk .

És néhány cseppet eresztett Szabolcs vezér poharába, amelyet az kellő áhítattal kóstolt meg .

...Habár a fogadós kedveskedésének az volt a cé lja, hogy a meghívott társasággal a "pincézés " ürügye alatt valamennyi borát végigkóstoltassa, emígy elmulattatván Szabolcs vezért és társait, a mi célunk nem lehet az, hogy már útközben lerészegedjünk azoktól a különböző évjáratoktól: 1878-tól 19 .. -ig te r mett kecskeméti rizlingektől, amelyeknek termését éppen a buckák között találták ki; a magyarádiaktól, a szekszárdiaktól, az ungi szamorodniaktól, amely utóbbiak éppen Berzency úr szőlőjéből származtak .

Tartsunk stációt annál a hordónál, amelyre nem volt más írva, csak ez :

Az enyémből .

A fogadós is megállott itt, mintha mélyebb lélegzetet venne az eddig bejárt pincefolyosók után, és a következő beszédet tartotta :

- Lehetséges, hogy akadnak jobb, nemesebb borok ennél a bornál, de aligha termett ennél zamatos abb hazánk földjén.

Én legalább úgy vagyok vele, hogy ez az a bor , amelytől mindig megtalálom a kedvemet, az egészségemet és a gondolkozóképességemet.

Tessék megkóstolni és véleményt mondani, melyik borból igyunk tehát azon uzsonna után, amelyet a pince e l őcsarnokában már terítenek .

- Az enyémből! - hangzott a miskolciak kiáltása, amikor a hordó tartalmát megkóstolták .

Szabolcs vezér időszerűnek látta, hogy mondjon valamit :

- Fogadós úr úgy lehet ezzel a névtelen borral, mint Zathureczky Vilma volt a férjei vel, mikor negyedszer is férjhez ment.

Meg kell adni, hogy ez a dáma mindvégig szerette a férjeit, amíg szét nem váltak útjaik, és azután olyan neveken emlegette őket, amely nevekről csak ő tudta, hogy igazában melyik férjét is jelentik a beszédben.

Emleg e tett valami "a németet ", "a hosszút ", "a csirkefogót ", amely nevek mind férjeit, egykori imádottait jelentették, akikhez önző asszony módjára akkor is jogot formált, sőt akiknek üzent, parancsolt, akikkel mindig rendelkezett, miután elvált tőlük.

Az utols ó férjét "az enyém " -nek hívta .

- Igen, magam is többféle bort végigkóstoltam, amíg rájöttem, hogy melyik tesz jót nekem - felelt szerényen a fogadós, mert jó házigazda módjára hálás volt minden szóért, amelyet vendégei hozzá intéztek .

Az "uzsonnához " a pinc e előcsarnokába tehát már meglehetősen jó kedélyhangulatban érkeztek a fogadós vendégei.

Akkorára mindenkinek elmúlt a fogfájása, a csizmaszorítása, annak a gombnak a nyomása, amelyet szűk mellényén szokott érezni az ember, sőt még azok az apró bánatok is eloszlottak, amelyek hétköznap mindenkit meglátogatnak Miskolcon is, mint a világ minden tájékán.

Nyájasak voltak egymáshoz az urak, mert a fogadós szívélyessége átragadt vendégeire.

Nem volt itt rossz ember, aki magában dörgicsélt volna.

Mosolyogtak az arcok, mint az almák.

Csak "János bácsi " mondogatta tréfás aggodalommal :

- Istenkém, ha nekem szabad volna mindezekből enni! - mikor a terített, uzsonnához felszerelt asztalon végignézett .

A pincebeli uzsonnák többnyire mindig sikerülni szoktak, a férfiak egymás között vannak, és nem kell udvarolniuk másoknak: csak az eledeleknek .

Nincs itt asszony és szövetségesei, a szolgálók, akik leginkább evés közben figyelik meg a férfiakat, és évtizedekre szóló véleményt alkotnak felőlük.

Csak sonkacsontok, bádogdobozok, liptói túrók figyelik az embert.

Azok se sokáig.

Borra csúsztak, és mikor elvégezték a táplálkozással járó teendőjüket: bort kaptak jutalmul.

" János bácsi ", akinek általában az orvos tilalmára nem lett volna szabad enni, ugyancsak megtalálta a maga libamájpástétomát, amelyet elfogyasztott nagy csöndben.

" Pedig biztosan b eteg leszek holnap, mint a kétszerkettő" - mondta .

Szabolcs vezér a körülötte lévő úriemberek társaságát szemlélve , azt szerette volna eltalálni, hogy ki mondja majd az első pohárköszöntőt, mert szinte lehetetlenségnek látszott, hogy ennyi jóravaló férfi között ne akadjon valaki, akinek a szíve megtelik a kiöntésre vágyó érzelemmel.

Hogy valakinek el ne dongjon a füle mellett a szőlőlégy, amely a boroshordók és borivók közül szokta a maga nótáját dúdolgatni .

Szabolcs vezér nem találta volna el a felszólaló személyét.

Senki más nem volt az, mint a társaságban immár többször is emlegetett hetvenhat esztendős nyugalmazott királyi ügyész, akinek régi hatalmánál fogva mindig erős szava lehet a társaságokban, s élt is az alkalommal :

- Indítványozom, hogy ürítsük p oharainkat a távollevő hölgyekért !

- A nőkért! - hangzott többfelől, mikor a poharak összekoccantak , mintha lelkes fiatalemberek mulatoznának egymás között.

Ez azért volt, mert a fogadóson kívül: mindenki agglegény volt a társaságban, s ilyenformán éppen olyan kevés alkalmuk volt megismerhetni a nőket, mint akár az élet kezdetén álló fiatalembereknek.

Ők voltak azok az úriemberek, akik életüknek nagyobbik részét a fogadós vendégszeretetében töltötték, mintha családtagjai lettek volna.

A fogadóban ettek, it t ak, aludtak beláthatatlan esztendők óta.

Itt teltek el ünnepnapjaik, valamint itt múltak el betegségeik is.

Kerek asztaluk volt az étterem egyik sarkában, amely külön párnázott székekkel volt körülvéve, szinte légmentesen elzárva a világtól és a léghuzamo k tól.

Külön pincér szolgálta ki őket, és ebéd után kéznél volt külön pipájuk.

A kerek asztal közelében volt egy faliszekrényke, amelyben dohánydobozaikat és orvosságos üvegeiket tartották.

Agglegények voltak, a legfiatalabb is elmúlt közöttük hatvaneszten d ős.

S lám, mégis a nőkért ittak !

Szabolcs vezér látván a lelkes hangulatot, a felcsillanó szemeket , az arcok elmosolyodását, indítva érezte magát a következő szavakra :

- Igen, barátaim, magam is helyesnek tartom, hogy poharainkat a honleányokért ürítsük, m ert hiszen megérdemlik ők, hogy a férfiak távollétükben is szenteljenek nekik időt.

De tegyünk különbséget nők és nők között, amikor szívünk felemelkedik a mindennapiságból, és a nők eszményi világához közeledik .

Ürítsük poharainkat a régi magyar nőkért , a kik fenntartották és gyarapították a magyar nemzetet.

Itt elsősorban Árpád-királyaink feleségeire gondolok, akik nélkül sohase lett volna a hon az, ami lett.

Ürítsük poharainkat az első Árpád-királynékra, akik a nemzet nagy háztartásának gondját viselték , akik Attila kincsét őrizték, akik a fiúutód nélkül elhalt Szent István után a magyar koronát örökölték, és annak a férfinak a fejére illesztették, akit méltónak tartottak nemcsak a maguk, de a nemzet királyának is.

Ürítsük poharainkat a legnagyobb magyar n ők emlékére .

Szabolcs vezér felhívásának megvolt az eredménye.

Csak a poharak kiürítése után vetette fel a kérdést a nyugalmazott királyi ügyész :

- Attila királyunk kincséről méltóztattál szólni.

Nem tudom, hogy mennyiben érdemelnek ezért dicséretet az ass zonyok ?

- Nagyon egyszerű a dolog.

Magyar eleink megtalálták Attila kincsét a honfoglalás folyamán.

Addig tán le se telepedtek volna, amíg a reájuk örökségbe maradt kincset ki nem nyomozzák.

Hiszen azért jöttek Ázsiából annyi viszontagságok között - felelt Szabolcs vezér komoly, csendes hangon, mintha nem tulajdonítana nagyobb fontosságot szavainak, miután az volt a véleménye, hogy olyan dologról beszél , amit amúgy is sokan tudnak az országban .

Miutá n azonban a hallgatók arcára tovább is kérdőjelek rajzolódtak , Szabolcs vezér elhatározta, hogy bővebben fog erről a tárgyról nyilatkozni , mert amint látszik: Miskolc elesett a honfoglalók útjából, hogy még erről az ügyről se tudnak itt .

Csend lett az ava si pincében, miután olyan kincsről volt szó, amelynek létezése vagy nemlétezése egyformán érdekelheti azokat, akik a pincében vagy a toronyban töltik az éjszakát.

Mert bizonyára a tornyokban virrasztó éjjeliőrök is felfigyelnek, amikor valami kincsről ha llanak, amely itt vagy ott van elásva, amelyhez az utat már megtalálták mások is, de régi dolog, hogy a kincset nem viheti el egy ember , pláne Attila kincsét, amelyet a hun király egy egész nemzetre hagyományozott .

Maradt ott valami aprópénz, ahol egykor an nyi nagypénz volt...

Ilyeneket és hasonlókat gondolnak mindig az elmék, amikor kincsekről hallanak .

Szabolcs vezér pedig így folytatta :

- Az örökkön való Hadúr, a magyarok Istenének jóvoltából teljes bizonyossággal ismerjük azt az utat, amelyen Árpád népei vel az új hazába bejött.

A honfoglalók ezer mérföldes vándorlásának első útja a Tisza forrásainak megtalálása volt.

A Tiszát mindig Tiszának hívták, és ez olyan szent, jótékony folyója volt a magyar Alföldnek , mint a Gangesz folyam Indiának vagy a Nílus a régi Egyiptomnak.

A Tisza nélkül nem volt elképzelhető Magyarország.

Mit is kerestek volna eleink egy olyan földön, ahol még lovaikat sem itathatnák meg ?

- Amikor a Kárpátokon átaljőve: megpillantották a Tiszát, eleink nyomban tudták, hogy elérkeztek az ígéret földjére.

Ez az a föld, amelyről a hagyományok, mendemondák, sohase felejtett regék beszéltek otthon, Ázsiában .

Itt váltakoznak a hegyek a síkságokkal, az erdők a nádasokkal, a legelők a vízi területekkel, hogy vadász és halász nyomban megtalálhat j a a magának való települési helyet.

Azért is "fecerunt magnum áldomás ", amikor a Tiszán átkeltek őseink, mert tudták, hogy helyben vannak , Attila apánk örökségébe értek, ahol most már minden fűszál az övék az öregkirály után, aki nekik ezt a földet előszö r elfoglalta .

- De nem állott meg ám Árpád a maga válogatott hadaival, amelyhez a sereg legjobb vitézeit válogatta.

Hagyta a Tisza forrásainál, a tokaji hegy környékén, a nyírségi tájakon letelepedetteket, ő maga tovább ment, mindenütt a Tisza mentén, és t ovább ismerkedett az örökségbe kapott országgal .

- Körülbelül a mai Szolnokig követte Árpád a Tisza folyását, ahol a folyó kezd embernyi lenni, ahol nem tévesztheti el többé az utat, hanem megy a maga emberségéből, szélesedve, derekasodva, gazdagodva, mint ahogy az ember szokott, ha az ifjúságnak búcsút mond, és a férfikorba lép .

- Hát csak menj, Tisza, a magad dolgára - mond Árpád, kegyelemben elbocsátván hűséges útmutatóját, amelyben annyi öröme tellett, amíg forrásaitól idáig kísérgette.

A táltosok megáldották a folyamot, hogy az továbbra is bővelkedjen minden jóban, amellyel örömet okozhat a körülötte letelepedett vitéz magyaroknak.

Árpád pedig elhagyván a Tiszát: nyugat felé lovagolt seregével, hogy a másik, mondabeli nagy folyamot is megkeresse, amely et ugyancsak Attila apánktól kapott örökségbe .

- Mentek a magyarok, mindig csak a Nap útját követve, amerre az vezette őket.

Amikor a nap leszállott estenden, ők is megpihentek, és megvárták, amíg a nap megint felkelt, hogy az égboltozatról tovább irányítsa őket.

A nagy síkságon, ahol a magyarok találták magukat: nem lehetett eltéveszteni az irányt.

Eleink különben se voltak olyan fából faragva, akik valamilyen akadálytól megriadtak volna.

Kóbor népekkel találkoztak, cigány módra tanyázó sátoraljákkal jött e k össze, akik nyomban leborultak a magyarok lovai előtt, és jó találkozásnak mondották a magyarokkal való találkozásaikat.

A vándorlók öregjei pedig elmondották mindazt, amit Attiláról a hagyományok alapján tudtak, és a magyarok nem fukarkodtak a jutalomm a l, amikor ősüket vándorok regösei magasztalták .

- Vajon mikor érünk el ennek az országnak a közepére? - kérdezgették a magyarok a kóborló népeket, akiket tétlenségükben megleptek .

A kóborlók aztán elmondták, amit az ország közepéről tudtak.

Ott van az ország közepe, ahol egykor már a rómaiak is várost építettek, amelyből Attila kihányta őket.

Ott van egy nagy, kopasz hegy, amelynek lábánál a nagy folyam elfolyik, amely hegynek a csúcsáról jó darabon körül lehet nézni a tájon, a folyamon, a hegyek között és az ott kezdődő nagy erdőn, amelyet hívnak Bakonynak, amerre az idevalósi emberek még sohasem jártak, csak hallottak rengetegéről .

- Ennek a hegynek irányába igyekezett Árpád vezér hadaival, amint az ősmagyarok útját már sokszor lerajzolták a hozzáértő emberek.

Ezen az országúton közelgünk mi is az ország közepe felé, én és hadaim - mond Szabolcs vezér darab ideig szünetet tartván előadásában, hogy a jelenlevőknek legyen idejük megrágni azt, amit idáig mondott .

- Hát Gyöngyösön is megfordult Árpád vezér? - k érdezte a miskolci társaságnak egyik tagja, akinek valami oka volt Gyöngyösről tudakozódni, minthogy az ember szeret azokról a városokról hallani , ahol darab ideig boldog volt .

- Bizonyosan megfordult Árpád vezér Gyöngyösön vagy legalábbis a helyén, amint Szerencsen is stációt tartottak, akiknek Tokaj felől az ország közepébe kellett menni.

Szapolyai János, aki hosszú idő után, a mohácsi vész után lett nemzeti királyunk, éppen azon az úton ment Buda felé, amelyen valaha a honfoglaló Árpád vezér haladt, me r t néki is újra kellett elfoglalni az országot.

Szapolyai János közelebb van vagy ötszáz esztendővel, mint Árpád, azért csak azt kell nézni a mostani hazafiaknak, akik Árpádról szeretnének tudni, merre ment ugyancsak Szapolyai.

A honfoglalók útja hasonlít .

A tokaji hegy alól kiindulva, a mi járatunk immáron a harmadik honfoglalást jelenti.

De mi az országút miatt kitértünk Miskolcra is, csak meg ne bánjuk .

- Isten hozta nálunk az új honfoglaló magyarokat - zendült fel a kiáltozás az avasi pincében, és a pihe nő poharak megint összecsendültek, mert jó alkalom volt ez a szomjúság csillapítására .

A nyugalmazott ügyész, aki logikusan gondolkozott , közbevetette :

- De ha ilyen lassan haladunk, nem jutunk el Attila kincséhez .

- Az ősök se egy nap alatt járták meg az utat - felelt Szabolcs vezér.

- Az ősöket különben is jellemezte az óvatosság.

Nem voltak olyan hebehurgya emberek azok az ősmagyarok, amint némelyek tán a ködös történelemből hinnék.

Amerre Árpád elhaladt: mindenütt gondoskodott arról, hogy nyomán magyar o k maradjanak, akiket megtalálhat, ha valamely véletlenségből visszafordulni kellene Ázsiába.

Már messze, a manapság úgynevezett Kis-Oroszországban kezdte, ahol a magyarokkal nem ugyan egyenrangú, de hasonló atyafiságot telepített le a hadra kelt honfoglal ó k közül.

Még manapság is büszkén viselik az atyafiság emlékére az idetelepített magyarrokonok a "vengerka " nevű kabátot, amely nem jelent mást muszka nyelven, mint: magyarkát.

Ugyancsak Árpád hagyta hátra Bukovinában a csángó magyarokat, akik még manapsá g is emlékeznek őseinkre, és ha valamely árvíz vagy gyújtogatás fordul elő a falujokban: nyomban Magyarországba küldenek segítségért.

Ugyancsak a magyarok visszavonulásának biztosítására telepítette le Árpád vezér a Tisza forrásainál a magával hozott ru t énokat, akiket odáig arra használt, hogy az erdőket vágják a hét sátoraljával bevonult magyarok előtt.

A ruténok hűségében megbízott Árpád.

Jól ismerte ezt a ragaszkodó fajtát, amikor a határokat bízta rájuk az új haza földjéből.

Csak meg kell hallgatni a rutént napjainkban is.

Ha valami nagyurat akar mondani, aki az Isten után következik, akkor mondja, hogy: "magyar ".

- Hát ilyen körülmények között nem lehetett kellő gyorsasággal haladni, akármint fúrta oldalát a kíváncsiság Attila kincsei után egyik-mási k magyarnak .

- Hát ez mind igen helyes volt.

De vajon nem akadt valaki, aki a kincsásásban Árpádot megelőzte, mint ahogy nagyon jól tudjuk, hogy az ősi avar , hun, gepida, római sírok is kifosztott állapotban kerülnek napvilágra.

Van eszük a régi sírok feltalálóinak: maguk néznek körül előbb a holtakkal együtt eltemetett ékszerek között.

Mikor elvitték a javát a sírok aranymarháinak : akkor hívják oda a tudósokat a puszta csontvázakra.

Régi időben is értettek az emberek a hullafosztogatáshoz - mond a királ yi ügyész, aki, úgy látszik, a régi emberek becsületességében se bízott egészen .

Szabolcs vezér megcsóválta a fejét :

- Attila sírját nem foszthatta ki senki, mielőtt Árpád odáig nem érkezett volna, mert a nagy király titkát csak az asszonyok tudták.

Árpád felesége és utána a mindenkori fejedelemnők őrizték a titkot, annál is inkább , mert ez volt a hozományuk.

Úgy volt ez valahogy, mint az egyiptomiaknál, ahol Cleopatrán kívül is sok királynője volt a mitológiai tartománynak.

Az egyiptomi királynők a fáraók k incseinek a rejtekhelyét őrizték, és akkor nyúltak a kincshez , amikor szükségük volt rá, mert hiszen Egyiptom nem volt hódító állam , önmagának, önmagából élt, a fáraók kincsére tehát hében-hóban szüksége volt , hogy önmagát fenntarthassa.

A magyar királynők titkához hasonló még Erzsébet angol királynő titka a spanyoloktól elrabolt kincsekről, de Katalin cárnőé is , aki ugyancsak mérhetetlen kincseket vitt férjének hozományba, de a kincseket megőrizte.

Sőt, amikor a cárnő férje hozzá akart nyúlni a kincsekhe z : habozás nélkül megfojtotta.

A magyar királynők hozománya volt Attila kincse, azért Árpád bőven ráért a honfoglalással járó biztonsági berendezéssel, az úgynevezett államalkotással foglalkozni: a felesége őrizte ezalatt az ősapa kincsét .

- Nem egészen ros sz politika, már amennyire én a házasság dolgához értek - szólalt meg most az agglegények asztaltársaságának egy másik nevezetes tagja: Himen úr .

- Az asszony kezelte a pénzesláda kulcsát, így aztán a férfi előtt mindig megtartotta a kellő respektust .

Szabolcs vezér azonban komoly maradt :

- Nem is lehetett az másképp abban a zűrzavaros időben, a honfoglalás, a népvándorlások idejében, amikor a férfiaknak mindig nyitott szemmel, életre-halálra vigyázva kellett élniök, örökös harcok közepette.

Az asszony jelentette az otthont, a békét, a gyermekeket, de hát ebben nagy ritkán lehetett részük a honfoglalóknak.

Jó, biztonságos helyen, távol a harcoktól , szinte eldugva tartogatták asszonyaikat, amíg ők minden percben találkozásokat rendeztek a vitézi halállal.

Sz ü kségszerű volt az asszonyokra bízni a fontosabb tudnivalókat, mert sohasem lehetett tudni, hogy mit hoz a holnap a harcban álló férfi részére.

A mi keleti fajtánknál az asszony osztozott a férfi méltóságában.

Mesebeszéd az , hogy az ősmagyarok többnejűség ben éltek.

Erkölcsös, józan, családtartó emberek voltak.

Dehogyis temették el a feleségeket a férfiakkal együtt, mint némely badar történetíró mondja.

A férfiak, az urak mindig különváló sírokba temetkeztek, mégpedig egymagukban, legfeljebb a lovukat vitték magukkal a föld alá.

Az asszonyok tovább intézték a sorsokat.

Nem is maradhatott volna talpon az a nemzet, amely ne bízott volna a nők nagylelkűségében, áldozatkészségében és virtusaiban.

Aki nőtlen maradt az ősmagyarok közül: az rendszerint nem sokat sz ámított a nemzeti fennmaradás szempontjából.

Az elment betyárnak , kalandornak, a szél játékának.

Biztos tudomásunk van arról, hogy Árpád nemzeti tanácsában csak a sokgyerekes családapáknak volt szavuk, mert hiszen az országot nem is annyira maguknak, mint maradékaiknak foglalták.

Hogyan is lehetett volna a százezernyi honfoglaló magyarból két-háromszáz esztendő alatt, például Hollós Mátyás király idejére, amikor legtöbben voltak a magyarok: ötmillió magyar?

Szaporodni kellett fajtánknak a dombok és síkság ok országában, hegyek közé amúgy se szívesen költözött vérbeli magyar .

Az agglegények pincéjében nagyot hallgattak Szabolcs vezér gondterhelten elmondott szavaira.

Valamiképpen a régmúlt történelem szele fúvott végig a társaságon, amit olyankor éreznek magy ar társaságokban, amikor a nagy időkön tűnődnek az elmék, mert nincsen nemzet a földön, amely jobban szeretné ősei dicső történetét, mint a magyar .

- Korábban kellett volna Szabolcs vezérnek erre járni - dörmögte " János bácsi ", aki jószívűségénél fogva mindig arra várt az életben, hogy valamely felsőbb parancsolatot kapjon a házasságra nézve.

Azok közé az emberek közé tartozott, mint annyi sok, aki elfelejtett megházasodni, holott meggyőződése szerint az lett volna a legjobb, ami történhetett volna vele .

De éppen a "legjobb " nem történik meg némely emberrel .

Az ügyész sóhajtott :

- Vajon Attila kincse már Árpád vezér idejében előkerült ?

- Okvetlenül - mond természetes hangon Szabolcs vezér.

- A kincs megtalálása nélkül múlhatatlanul akadtak volna megcsalattatott, méregbejött magyarok, akik fellobbanásukban nyomban itt hagyták volna az új országot, és visszatértek volna nagy káromkodással a hiábavaló utazásért: Ázsiába.

De senkit se jegyez fel a történelem, aki cserbenhagyta volna Árpádot, aki elkívánkozott volna Magyarországból, ahol ugyanazok a síkságok, lapo sok, tágas puszták terültek el, és ugyanolyan párducok bőréből varrták a vitézi kacagányokat, mint Ázsiában, mégpedig, mint az a vitézeknek dukált, egy állatbőrből, kettőből vagy háromból, mert a párducok bőrének mennyisége jelentette a nemeseket, a gró fokat és a hercegeket.

Miért mentek volna vissza Ázsiába?

A kincset megtalálták.

Majd mindjárt elmondom, hogy hol és miként .

Ha idáig érdekes volt a más vármegyéből (más világból) idecseppent Szabolcs vezér jelenléte a miskolciaknak, most még a legflegmatikusabbnak közülük is kidagadt a szeme a kíváncsiságtól.

Ilyen határozottsággal még nem beszélt senki Miskolcon Attila kincséről .

Szabolcs vezér pedig nem sokáig kérette magát, mert komoly ember vagy elmond valamit, ha kedve van hozzá, vagy pedig harapófogó val sem szedik ki belőle, mint ahogy példa volt már erre a Nyírségen Kancsár, a híres betyár alakjában, aki önmagát csipdeste tüzes harapófogóval, és önmagának kiáltozott: "Vallasz -e már, Kancsár ? "

Mintha csak a csendbiztost utánozná.

De Kancsár még magá n ak se vallott.

( Ezt a betyáros hasonlatot persze jóval Szabolcs vezér távozása után találták ki a miskolciak, ennek a komoly férfinak a jelenlétében olyan illedelmesen hallgattak, amint több tudású férfi előtt szoktak férfiak. )

Szabolcs vezérnek kedve volt beszélni :

- Attila király kincse ott volt elrejtve a nagy folyam medrében , ugyanott, ahol a nagy király sírja volt.

Ez a hely pedig volt Óbuda tájékán , ahol a szigetek vannak.

A mostani Margitsziget és az óbudai sziget egy terület volt, míg nem választotta el őket a Duna egymástól.

Ezen a szigeten ásatta meg Attila a maga és kincseinek való rejtekhelyét, mégpedig olyan mélyre, mint egy bánya .

Mélyebbre, mint a folyam medre, tágasabbra, mint Óbuda, mert hely kellett Attilának, hely kellett a legnagyobb menny i ségű kincseknek, amelyeket európai király valaha összegyűjtött .

Tudhatta azt Attila, hogyan kell a föld alatt építeni, mert Egyiptomban már századok óta nem tettek egyebet az ottani királyok, akik a Nílus völgyébe temetkeztek.

Embere pedig volt annyi, ho gy új medret ásathatott a Dunának, amint azt meg is cselekedte , amint a föld alatti sír elkészült.

Átvágatta a szigetet olyanformán, hogy új Duna-ág keletkezett, amely Duna majd sírja felett folyjon, hogy azt meg ne találhassák azok, akiknek nem volt egyéb f oglalkozásuk, mint az avar, hun, gepida síroknak a kirablása .

Egész néptörzsek éltek akkor Európában, akik az akkori temetőket felkeresték , és harc nélkül, kockázat nélkül jutottak a holtak kincseihez.

Ezekkel a sírrablókkal vette fel Attila a harcot, ami k or a Duna medre alá temettette magát.

Meg kellett őrizni a kincset a magyaroknak, amíg azok Ázsiából hosszú tusakodás, okoskodás, meggondolás után útra keltek, hogy valahol, valamerre nagy rokonuk sírját megtalálják .

- Megálljunk csak - mondta az ügyész.

- Honnan tudta Attila, hogy kincseit a magyarokon kívül más nem lelheti fel ?

- Voltak arra nézve szerek - felelt habozás nélkül Szabolcs vezér .

- Ott volt mindjárt az a szer, hogy Attila mindazokat legyilkoltatta, akik kincseskamráinak építésében részt vettek.

A másik szer volt pedig az átok , amely a kincseket elrejtette.

Ez az átok tette, hogy a Duna Attila talá lmánya folytán minden esztendőben elöntötte ezt a tájat , mindaddig, amíg a hegyek kezdődnek, az Alföld felé pedig körülbelül Pusztaszerig.

Víz volt ott, ahol a mai Rákos van.

Ezért is tartották első " rákosukat " az ősmagyarok a távolacska Pusztaszeren, am íg a Dunát lecsapolták, hogy Attila kincséhez jussanak .

- Feltevésem igazolja, hogy erdő volt itt mindenütt a vizes talajon, mégpedig többnyire mocsári tölgyből való erdő, ahol pedig az erdő megszakadt, az iszapok engedtek a talajon, ott következtek a tölgy után a cserfák, bükkfák, kőrisfák, nyírfák, fehér, szürke és rezgő nyárfák, az ezüst nyárfák, a fekete jegenyék, a bíbor fűzfák, a fehér és a szomorúfűzfák.

Az erdő és a fák nyugat felé vándoroltak, a Bakony felé, de itt maradtak a nádasok, a fák rokona i , amelyek éppen olyan jó útvesztők voltak, mint az erdők országa .

Ez mind úgy keletkezett, hogy temetése miatt Attila új medret ásatott a Dunának, azt a medrét, amely ma a Margitszigetet az óbudai partoktól elválasztja .

Az ügyész régi vallató ember volt, nem elégedett meg Szabolcs vezér feleletével .

- A fák, a kákák, a nádak nem tudnak visszaütni, az ember keresztülmegy sértetlenül a rengetegen, ha valami húzza .

- Ezen a rengetegen nem lehetett sértetlenül keresztülmenni, mert Attila gondoskodott arról is , hogy az tele legyen megfelelő őrséggel.

Mégpedig vadállatokkal .

Mindenki tudja, hogy a rómaiak megszelídítették az oroszlánokat, és őriztették velük magukat, mint a házi ebekkel.

Mi volt az Attilának néhány oroszlánt szerezni, amelyeket szabadjára bocsát o tt az erdeiben?

Tartott párducokat és leopárdokat Attila, de nevelt bölénycsordákat is.

A farkas pedig mindenütt megterem, ahol nem bántják .

A vén fák úgy haltak meg, hogy a vaddisznó vakarta hátát derekuknál, amíg kidőltek.

A mocsarakban bivalyok tanyáz t ak, amelyeket a hunok teherszállításra is felhasználtak.

Vadlovak , vadszamarak, vadkecskék is lakták az erdőket, a nyulak, a mókusok, patkányok , egerek mellett.

Hiúzt még húsz esztendő előtt is lőttek Magyarországon, rokona , a vadmacska, bőségesen ten y észik a bakonyi falvak körül, nyávogását minden holdvilágos éjszaka hallani, mintha nőstény tigris nyávogna.

Attila erdejében bömbölt a sárga oroszlán, míg a magasban kányák, hollók, varjak, vércsék, karvalyok , sólymok, baglyok keringtek, és a zsákmányt v árták.

A gémek, darvak, gólyák, kócsagok, hattyúk, túzokmadarak , hasisok, vadludak Attila idejében szoktak Magyarországra .

- Szóval oroszlánok őrizték Attila kincsét? - vetette fel az ügyész .

- Nyilvánvalóan voltak oroszlánok egykor a mai Magyarországon , me rt hiszen fejedelmeink oroszlánbőrben jártak, amely még a három párduc bőréből készült kacagányos hercegektől is megkülönböztette őket .

- Ennek a nagy gazdagságnak pedig az volt az előidézője, hogy a nap és a hold közelebb volt még Magyarországhoz, mint napjainkban - mond Szabolcs vezér, és pihenőt tartott beszédében .

Nem is folytatta egyhamar szavait Szabolcs vezér, mert éppen az az időpont következett el, mikor a pincelevegőben megülepedett urak célszerűnek látták, hogy forduljanak egyet-kettőt a szabad levegőn .

- Gyerünk, mielőtt megaszalódnánk - mondta éppen "János bácsi " , aki egyébként - "teoretice "- nagyon tudott vigyázni az egészségre, és sohase volt híján a jó egészségügyi sza bályoknak .

- Magam se kívánok aszú lenni, már csak inkább megmaradok nyíri vinkónak - tódította Kálnay, aki leghűségesebb hallgatója volt Szabolcs vezérnek, már csak abból a szempontból is, hogy az "otthon " nem szokott annyit beszélni.

Úgy látszik, Miskolc ra kell neki mindig jönni, hogy jól kibeszélje magát, ami ugyancsak nagyon fontos a jó egészségre nézve .

A pince előtt, a szabadban, a karácsony felé járó időjárás mellett is nagyon kellemes volt a darab ideig való tartózkodás.

Jól kitalálták azt , hogy ajtót kell építeni a legnagyobb pincére is, mert a tiszta levegőnél nincs nagyobb orvossága az embernek .

A hegy sötét volt körül, de a sötétségen át is hallatszott valamely elfojtott nóta, félbemaradt asszonykacagás, amely néha sikoltásba akart csapni, amikor eldugaszolták nagy hirtelen.

A zenét valamely síp játszotta, amelyet hében-korban a torkára fojtottak fúvójának .

- A kísértetek mulatnak rendes szokásuk szerint, szombat van, az ő napjuk - mondták a miskolciak minden különösebb meglepetés nélkül .

- Hm - dörmögte Szabolcs vezér, a föld alatti mulatozásra figyelve.

- Aztán nem folyatják el a kísértetek a bort ?

- Inkább megisszák.

Néhány kuruc rekedt itt Rákóczi fejedelem korából, amikor éppen Lőcsére voltak menendőben.

Azok kísértenek bánatukban , mert cserbe nhagyták fejedelmüket .

De Szabolcs vezér nem volt megelégedve az egyszerű magyarázattal , kíváncsiság ébredt fel benne, hogyan mulatnak a háromszáz esztendős vitézek ( mintha nem látott volna odahaza a Nyírségben akár ezeresztendős vitézeket is bokázni, ha r ákerült a sor ) .

Szellőzködő útját úgy irányította, hogy a pince mellett elhaladjon, amelyből a dörömbölés hallatszott.

Csakhogy a pincebelieknek jó fülük volt, idejében meghallották Szabolcs vezér lépteit az avaron, a télies harasztban, és a pince régi magányossággal, mint egy odvas fog, hallgatott.

Sőt a távolból dülöngőző lépések is hallatszottak .

- Én azt hiszem, hogy ezek az éjféli borivók nem egészen háromszáz esztendősek - mond Szabolcs vezér, amikor egy női fésűvel kezében visszatért .

- Lehet, hogy f iatalabb kurucok is voltak közöttük - feleltek a miskolciak csendes mosollyal, amikor Szabolcs vezér találmányát megszemlélték.

Olyan fésű volt az, amilyent nyírott hajú nők viselnek .

Szabolcs vezér, ha már benne volt a levegőzésben: a szakállát is megszellőztette, mert meg kell adni, hogy ez a bozontos fekete szakáll szeretett részt venni a társas összejöveteleken.

Felcsípett magába lecsurgott bort, ételmaradékokat, pipafüstöt, hamut, talán még a hahotákból is ragadt belé valami.

Amint így fésülgetné szak á llát, éppen a kuruc boszorkány fésűjével, mellé lépkedett Kálnay , és úgy viselkedett, hogy nem titkolhatta, mennyire megártott neki a pincebeli zárt levegő.

Valamit akart mondani, de a szó sehogy se forgott a nyelvén, csak hallhatóan nyelegetett valamit .

- A mindenit az ádámcsutkádnak.

Mondd már ki, mit akarsz? - mordult rá Szabolcs vezér türelmetlenül .

De Kálnay tovább is csak arra gondolt, hogy a bekebelezett borokat visszafojtsa magába .

Szabolcs vezér ekkor a hegy tövében kivilágított Miskolcra mutatott , mégpedig jócskán a távolba, egy sok lámpással bővebben kivilágított épületre .

- Az ott a miskolci vasútállomás.

Két órakor érkezik oda egy vonat Kassa felől, amely nyomban továbbmegy Pest felé.

Ezzel a vonattal kell neked Pestre menned, hogy idejében áta dhassad a rád bízott levelet .

Kálnay vérbe borult szemmel nézegette a hegyoldalról a messzi állomást.

Hiszen, ha toronyirányban mehetne: nem is esne az olyan messzire, de ki tudja, hogy miféle akadályok merülnek fel az éjszakába takart hegyoldalon , amíg a kivilágított állomást eléri, miután tudomása szerint azelőtt sohase járt Miskolcon ?

- Én se jártam még Miskolcon, mégis itt vagyok - ütötte el a kérdést Szabolcs vezér.

Aztán a rábízott levél dolgában adott Kálnaynak mindenféle utasításokat .

Kálnay, mint már más alkalommal, most is azt a furfangosságot találta ki állapotának eltitkolására nézve, hogy olyan feszes "vigyázz " -állásba helyezkedett, mintha az imént tért volna vissza a boszniai okkupációból .

Véleménye szerint ilyen szolgálati állásba merevedv e: emberi szem nem veheti rajta észre, hogy többet ivott a kelleténél.

Még nyeldeklőjének is "halt " -ot tudott parancsolni, hogy így megmutassa respektusát elismert feljebbvalója előtt.

Vannak némely emberek , akikre hatással vannak az ilyen civilben előado tt katonai szereplések.

Szabolcs vezér komoly ember lévén azonban tovább is folytatta :

- Vállalkozásunk érdekében kell Pestre indulnod a levéllel.

A mi ügyünkről van szó.

Egyetlen ember van Magyarországon, aki megérti missziónkat , mert ezeknek a miskolciaknak, nézetem szerint, hiába beszélek.

Ezek csak azt szeretnék tőlem megtudni, hol van a kincseknek a maradéka elrejtve, amelyet a régi magyar királyok meghagytak.

Aztán ásót, kapát ragadnának már holnap reggel, hogy a kincsásásban megelőzzenek bennünket .

- Az ügyész is? - kérdezte Kálnay a legnagyobb erőfeszítéssel .

- Senkiért se teszem tűzbe a kezemet - csak azért az egy emberért vagyok hajlandó kezeskedni, akinek a levelet küldöm általad.

Ez az ember pedig senki más, mint Szemere Miklós császári és királyi kamarás, földbirtokos, aki minden nemzeti ideának az egyedüli pártfogója, mióta Széchenyi István behunyta a szemét.

Ő minden bizonyossággal majd intézkedik ügyünkben érdemlegesen, mikor megtudja, hogy országos ügyünkben már Miskolcra érkeztünk a szabol csi sátoraljával .

- És ha azt találná mondani, hogy semmi köze sincs hozzánk ?

Szabolcs vezér ekkor Kálnay füléhez hajolt :

- Megsúghatod neki, hogy elfogyott az útiköltségünk, enélkül pedig nem folytathatjuk akciónkat.

Ezért kell még az éjjeli vonattal elutaznod .

Kálnay nagy szemeket meresztett Szabolcs vezérre, aztán csaknem ünnepelve kiáltotta :

- Mindig tudtam, hogy zseniális ember vagy, de ilyen zseninek mégsem mertelek volna gondolni.

Ha megengeded, a nagyobb nyomaték kedvéért még azt is hozzáteszem level edhez, hogy mi a magunk részéről még útiköltség hiányában is szívesen folytatnánk expedíciónkat Attila sírjához, de zálogban vagyunk az avasi pincében .

Szabolcs vezér elgondolkozott Kálnay szavain .

- Nem, ezt talán mégse kellene mondanod.

Kár volna rossz h írét költeni a fogadósnak, aki mégiscsak emberségesen bánik velünk, semmiféle kontónak az árát előre nem kérve, amit a nyírségi fogadósok , különösen az országutak mellett fekvő fogadókban, aligha mulasztanának el .

- A helyrajzi viszonyok! - sóhajtotta Káln ay.

- Utóvégre a nyíri vendéglősök és főpincérek már a honfoglalás óta ismerik megszokott vendégeiket .

Körülbelül így folyt le az a beszélgetés, amelynek végeztével Kálnay úgy ott hagyta a pincében mulató társaságot, mint Szent Pál az oláhokat .

( Nem is győzték eléggé sajnálni a miskolci urak, hogy egy ilyen kitűnő hazafival megfogyatkoztak. )

- Legalább a kocsimat várta volna meg, amely mindjárt értünk jön - sopánkodott a fogadós .

- Biztosabb így - felelt Szabolcs vezér.

- Lehet, hogy jármű esetén fiákeren v itette volna magát Pestre barátom, és a fiáker nem jött volna vissza.

Itt ragadtunk volna az Avason .

- Az sem lett volna valami nagy baj, enni- és innivalónk majd csak akadt volna még ebben az esztendőben.

Én a páros éveket szeretem .

- Nálam a páratlanok jelentenek valami felfordulást.

Rendszerint az egészségi állapotomban szokott valami fordulat bekövetkezni .

- Maradjon itt, Szabolcs vezér, a páratlan esztendőben, mi majd vigyázunk az egészségére, kikúráljuk betegségéből - felelt a nyíltszívű fogadós.

- Ha már ezer esztendeig várakozott az a kincs az újabb felfedezésre , egy-két esztendeig még kibírja türelemmel .

Szabolcs vezér a fogadós nyájas szavaiból azt következtette, hogy holnap reggel, mikor felnyitja a szemét: tán mégse kopogtatnak ajtaján a számláva l, amitől legjobban rettegett, mert az ilyen napja halálosan el volt rontva.

Ezért bizonyos mértékig megnyugodva itta ki a Szent János-áldást , ami a pincéknél, búcsúzásoknál néha hosszadalmasabb, mint városi helyen, mert a pincében nem kell attól félni, h ogy nem jut már bor az áldás elmondására .

A megnyugodott Szabolcs vezér ismét a szabadba érkezett, most már észrevette, hogy fogyó hold sápadozik az égboltozaton, s ezért megjegyezte :

- Viharos időre van kilátás .

- Csak addig hallgasson a szél, amíg a városba érünk.

Ott már dudálhat kedvére - válaszolta a fogadós, akit komoly magaviseletével láthatólag megnyert Szabolcs vezér.

( Nem dicsérte túlságosan borait, de nem is panaszkodott miattuk.

Mindig gyanús az a vendég, aki nyelvet csettint mindenféle bornak, amit elébe adnak; még gyanúsabb, aki a bornál is borabbat kíván. )

A messzeségben vonat fütyülése hangzott fel az éji tájon .

- Ez az éjszakai pesti vonat, amelynek indulásáig a kényelmesebb emberek le szoktak feküdni, és ágyból költetik fel magukat.

Brr!

A h ideg borzongat, ha csak arra gondolok, hogy vannak emberek, akik éjszaka kelnek fel az ágyból, éjszaka borotválkoznak, mosdóznak, öltözködnek .

Milyen lehet az: éjszaka egy szűk cipőt felhúzni, amikor az ember egymagában káromkodik az egész szállodában.

Re ggel: az más, akkor legalább minden szobában káromkodnak - jegyezte meg "János bácsi ", akinek az volt a híre, hogy szereti praktikus szempontból nézni a dolgokat .

- Most utazik Kálnay!

Neki nem kellett ágyból felkelni, csak a borosüveg mellől !

- Nem is lehe t józan fejjel utazni éjszaka - duplázott "János bácsi ".

- Meg kell előbb ágyazni az alvást a szűk vasúti kupéban, hogy az embernek legyen bátorsága letolni a cúgos cipőjét, akármilyen szomszédságban.

Cipőben aludni csak a halálraítéltek szoktak .

- Csak el ne vigye valami nő a cipőjét, mint ezt már megtette egyszer egy útitársnője Kálnaynak, mégpedig a csapi vonalon.

És Kálnay nem mert még a konduktornak se panaszkodni .

- Ejnye, észre se vettem volna a kis mokány emberről ennyi udvarlást - fejezte be "Jáno s bácsi " Kálnayról való elmélkedését .

...Mikor délelőtt, a hosszas pincézés után Szabolcs vezér még a másik oldalára akart fordulni, hogy valahogy eltöltse az időt Miskolcon , kopogtattak a vendégszoba ajtaján .

- Hát mégis hozzák a kontót! - sóhajtotta magában Szabolcs vezér , és hallhatólag hortyogni kezdett, ami pedig nem volt szokása .

De a kopogás ismétlődött, és egy hivatalos hang jelentette :

- Táviratot hoztam a nagyságos úrnak !

Erre már Szabolcs vezér felugrott az ágyból, mert biztosra vette , hogy Kálna y ismételte meg a csapi esetet, valamely útitársnőjével elvitette a cipőjét, és most mezítláb áll Szolnokon az állomáson.

Vagy tán Cegléden ?

Káprázó szemmel nyúlt a sürgöny után, és az ablaknál a következőket olvasta a sürgöny tartalmából :

" Útiköltség táviratilag megy.

Senki se maradjon el.

Szemere Miklós. "

- Kálnay!

Kálnay! - kiáltotta háromszor önfeledten Szabolcs vezér .

Megcsípte a jobbjával a bal tenyerét.

Nem álmodott, javában ébren volt .

- Hát most már nincs más hátra, mint csak az, hogy valódi hunok módjára tartsuk bevonulásunkat a nemzet fővárosába.

Egyikünket-másikunkat a származásánál fogva is megilleti ez - mond Szabolcs vezér.

- Zobolu, az én ősapám olyan hun ivadék volt, hogy még a szentgalleni csatában, ötszáz évvel Attila halála után is összetévesztették őt az ellenségek Isten ostorával.

Pedig Isten ostora már századok óta a Duna fenekén feküdt hun sírjában .

- Legelőször is egy igazi hun lobogóról kell gondoskodnunk, mert anélkül egy tapodtat sem tehetünk.

Eddig is sajnáltam, hogy a fogadó kapuja fölé ki nem tűzhettük a zászlót, holott azt minden lehető alkalommal megteszik Miskolcon, de Magyarország egyéb részeiben is .

Az útrakeltek nagy helyesléssel hallgatták Szabolcs vezér szavait , mert útközben, idegen tájakon, a legtöbb ember szereti, ha más gondolkozik helyette, és más gondoskodik róla.

Ezért van az, hogy utasemberrel mindenütt könnyen elbánnak, ahol tudják a nyelvét .

Kótaj, Buj és Geszteréd tizedesek, valamint Lányi Anti, az orosi jegyző, akik a tegnapi Sajó-parti kirándulásnál alaposan összevesztek a muhi csata megbeszélésénél, hogy talán még most is ott állnának vala a Sajónál, és egymásnak magyarázzák, hogyan kellett volna IV. Béla királyunknak a tatárságot meggyőzni, min t hogy bizonyára a mohácsi csatamezőn is disputálnak magyarok, ha odavetődnek, mint kellett volna Tomorinak védekezni a török ellen, amely a tatár után a legnagyobb pusztítást vitte végbe hazánkban ...

Tegnap egy országúti csárdában folytatták a vitát a kunok árulásáról (szerencsére egyetlen kun se volt közelben-távolban ) , a szekértábor feleslegességéről, amikor is sok jó magyar kocsi jutott a kétkerekű talyigákon érkezett tatárság zsákmányába, általában a muhi csata elhibázottságáról, mert a magyarok száz e s ztendők múlva is bírálat alá vették minden csatájukat, Attila katalaunumi csatája óta (amikor a hibák kezdődtek ), Görgey Artúr világosi fegyverletételéig (amikor a hibák befejeződtek ) .

Nem akadt még olyan magyar ember, aki jobban ne tudta volna a dolgot a régi hadvezéreknél, talán az egy Hunyadi Jánosnak nem támadt vetélytársa a késői vitatkozók között .

Mikor Lányi Anti, a kötekedő orosi jegyző sóhajtva megszólalt :

- Habár nem lehessen tudni, hogy végeredményben nem érdemelték -e meg a magyarok a muhi csatát ?

Persze ezt már akkor mondta Lányi Anti, amikor már többször is megtöltették a hosszú nyakú üvegeket a zsidóval, és a józan ész elkalandozott , legjobban a jegyzőé, aki szeretett mélyebbre hatolni a történelemben, mint ahogy a különböző felekezeti iskolákban tanítják, és tagja volt a Budapesten székelő Történelmi Társulatnak.

( Beküldője volt az évi tagsági díjnak. )

- Mert a tatárok, a magyarok vérrokonai nemhiába jöttek ide Ázsiából.

Bosszút állni jöttek a magyarokon, mert azok kijátszották őket Attila ki ncsénél, mint ahogy mi se visszük el szárazon, hogy Attila kincseinek maradványát megtalálva: nem számolunk el róla az országnak .

...Ez volt az a mondat, amelyet Lányi Anti a Sajó-parti csárdában kiejtett, amelynek kiejtése után éppen úgy menekülnie kelle tt neki, mint IV. Béla királynak a muhi csatából, azzal a különbséggel, hogy nem voltak mellette Rudacs fiai, Don és Barnabás, a Fáy nemzetségből, akik védelmezték a menekülő királyt, de még a Gyenes nemzetségbeli Iwánka András sem, aki a saját lovát adta át a királynak, amikor a tatárok csaknem utolérték .

Lányi Antit utolérték, és csak azért nem húzták fel az első fára , mert Szabolcs vezér helybenhagyását várták az ítélet végrehajtásához .

- Méreg a magyar történelem, ha boros fővel magyarázzák! - mond Szabolcs vezér, a fogadóban ülve a hívei között, és összeráncolt homlokkal hallgatta az előterjesztést .

- Várjuk meg a nyugodtabb időket, függesszük fel az ítélet kimondását, most úton vagyunk, és ezer más teendőnk van... - próbálta csillapítani a kedélyeket Szabolcs vezér.

A hadnagyok látszólag engedtek is volna, de a kis termetű, mokány Lányi Anti az engedékenység láttára még jobban pattogott .

- Egy óráig se viselhetem tovább a hazaárulás vádját, amellyel illetnek !

- Magam is úgy "zsuzsírozom " a helyzetet , hogy döntés kell - vélekedett Geszteréd, aki túl a Tiszára érkezve, különböző olyan szavakat vegyített beszédébe, amelyet otthon nem tudott használni .

- Miről kell döntés? - horkant fel Lányi Anti .

- Arról, hogy gazember vagy, vagy nem vagy gazember - kiál tott a tegnapi tűzzel a másik két tizedes, pedig már aludtak egyet a dologra, de hát Attila kincséről is szó volt IV. Béla király esetében.

És itt szorított a csizma, mint Szabolcs vezér nagy bölcsen fölismerte a tényállást .

Ugyanezért intett Lányi Antina k, hogy mondaná el mindazt, ami a történelmi tudomása szerint Attila kincseivel történt .

- Nagyon egyszerű a dolog, csak némely községben kell kidobolni az ilyen egyszerű dolgot, ahol az elöljárók ésszel nem érik fel a dolgokat.

Az én szerény, de több történelmi kútforrás által is támogatott nézetem szerint az ősmagyarok elindulásának kiindulási pontja Attila kincsének a feltalálása volt .

- Ne ismételjünk dolgokat, amelyeket mindenki tud - vágott közbe Szabolcs vezér, hogy a kis jegyzőt az indulat paripái a sértegetés terére ne ragadják .

- Így állván a dolgok, bizonyosnak látszik, hogy az odahaza maradt ázsiai rokonok, így a tatárok is türelmetlenül várták a magyarok izenetét a Duna mellől, hogy mit végeztek a rájuk bízott dologban.

Főként, megtalálták -e a kincset?

Mennyi a kincs?

Hozzák -e Ázsiába az örökséget, vagy az örökség felosztása végett személyesen fáradjanak ide a szegény otthon maradt rokonok ?

Posta nem járt abban az időben, s így nem csodálható, hogy csaknem háromszáz esztendő telt bele, amíg az áz s iai rokonok megtudták, hogy az örökség felvételére küldött magyarok a kincset nemcsak megtalálták, hanem országalapításra, kereszténység felvételére et cetera el is költötték.

Ha számlát kértek volna tőlük: ők is csak azt mondhatták volna, mint az egyszer i ember, hogy jöttünk-mentünk száz forint, ittunk-ettünk száz forint és így tovább.

Hát ennek megbosszulására kerekedtek fel a tatárok mint büntetők, és Ázsiából a Muhi-pusztáig jöttek, anélkül hogy valakit bántottak volna útközben.

Nekik csak Magyarorszá g on volt dolguk, Magyarországgal volt elszámolásuk az elprédált Attila-kincs miatt, amelyből már nem jutott a kunoknak se, akik a tatárokat megelőzték, és akik békességesen akartak megegyezni IV. Bélával legalább az ország birtokán.

Ehelyett a kun királyt Pesten úgy megverték, hogy belehalt.

Vigyázzunk mi is, hogy hová nyúlunk, amikor örökséget megyünk keresni az idegenben .

Szabolcs vezér, hogy a beszédnek ilyen fondorlatos élét vegye , szelíden közbeszólt :

- Hogy hívták azt a kun királyt, aki örökségét kereste ?

- Kuthennek hívták - vágta ki az orosi jegyző .

- Még ezt se tudnánk! - dörmögte Geszteréd tizedes az ujját pattogtatva .

- Tudják, nem tudják, az most már egészen mindegy.

A tatárok nem is akartak mást Magyarországon, mint büntetni, ezért koncoltak fel mi ndenkit, férfit, asszonyt, gyermeket kíméletlenül, ezért lett tatár, emberevő, gyilkos az a sok magyar, aki mindjárt kakastollat tűzött a süvege mellé, hogy a tatárokhoz hasonlóvá lévén: a legyilkolástól megmeneküljön.

Ezért nem talált egyetlen menedéket se IV. Béla az ország belsejében, mert a tatárnak csak őrá fájt a foga: a királyt akarta Ázsiába vinni láncok között.

És nem restellt az adriai szigetekig menni IV. Béla után, mikor meghallotta, hogy a király odamenekült az idegen népekhez.

Így büntetet t Ázsia háromszáz esztendő múlva az elsikkadt Attila-kincsekért .

Csak ezt akartam mondani .

Szabolcs vezér türelme, amellyel az orosi jegyzőt hallgatta , átragadt a többi jelenlevőkre is, akik a sörház asztalára könyököltek.

Lányi Anti ezért közbeszólás nélkül bevégezhette mondókáját, sőt még abban a megtiszteltetésben is részesült, hogy Szabolcs vezér kérdést intézett hozzá : vajon nincs több mondanivalója Attila kincséről ?

Lányi Anti méltósággal, de tagadólag rázta a fejét .

Szabolcs vezér ekkor nagyot fohászkodott :

- Hát abban igaza van az orosiak igen tisztelt főjegyzőjének, hogy mi nem kényszerítünk senkit arra nézve, hogy velünk tartson hazafias vállalkozásunkban, amelynek véghezvitelére elindultunk.

Nem kényszeríthetjük Lányi Anti barátunkat se, mint ahogy boldogult nagy Jósa Andrásunk, a vármegyei múzeum megalapítója sem kényszerítette az orosiakat arra, hogy minden törött ibriket, fazekat, régiséget, amit tavaszi és őszi szántáskor a föld alatt találtak, beszolgáltassanak a megyei múzeumnak.

De aki bes z olgáltatta: egy piculát kapott fáradságáért.

Azt hiszem, hogy ezt éppen Lányi jegyző úr doboltatta ki a kisbíróval Oros községben .

- Kidoboltattam - felelt mokányul a jegyző, mintha állná a felelősséget ezért a cselekedetéért is.

Mint ahogy általában az élete nagyrészt azzal telt el, hogy mindig a felelősséget állta, mint olyan ember, akire egy község ügyei vannak bízva .

- Hát csak azt akarom úgy barátilag mondani, hogy utánunk nem jönnek a tatárok! - mond most Szabolcs vezér magasra húzva a szemöldökét , é s azok alól tiszta, sohase vérbe borult vagy zavaros szemével hosszant a jegyzőre nézett.

- Ne keressük a történelemben a csodabogarakat.

Azt hittem, hogy érdemlegesebb mondanivalód van a szóban forgó kincsről .

- Mi is azt hittük - erősítette meg Kótaj Sz abolcs vezér szavait.

- Régi mondás, hogy pénz beszél, kutya ugat .

Buj is tudott valamely, az esetre alkalmazható mondást :

- Olyan ez az egész dolog, mint a bécsi suszterinas esete, amelyet akkor hallottam, amikor utoljára Bécsben jártam .

Buj tizedes adomáját nem hagyták befejezni, mert azt ismerte már az egész vármegye.

De különben Jolán báróné váratlan megjelenése amúgy is véget vetett volna minden beszédbeli tekergésnek .

A báróné kötelességének tartotta, hogy meglátogassa a vármegyéjéből való férfiakat, ha már egyébként nem lehetett a háziasszonyuk .

- Isten hozta, báróné - kiáltott fel nagy megkönnyebbüléssel Szabolcs vezér.

- Az ősmagyarok Istene küldte önt segítségünkre .

A hunok lobogójáról van szó, amelyet aligha szerezhetnénk meg az ön tanácsa nélkül.

A zászló elkészítéséhez mégiscsak jobban értenek az asszonyok.

A férfiaknak a zászló tisztaságára kötelességük vigyázni .

- Mindig így volt, mióta férfiak élnek a világon - mond Jolán báróné, aki azt a szót, hogy "férfi ", mindig olyan hangsúllyal ejtette ki száján, mintha legalábbis az Atyaistenről volna szó .

( Vannak olyan derék női teremtmények, akiknek kedvéért érdemes férfinak lenni .

A báróné ezek közé tartozott. )

- Hát uraim, ha megengeditek, a zászlótokról majd én gondoskodom , itt lesz pontosan az indulás percében.

Nem lehet olyan kicsiny, se olyan nagy Miskolc városa, hogy egy darab piros selymet, zöld selymet ne találnék benne .

- Piros mezőben zöld macska: ez volt Attila jelvénye, annak az álmának emlékezetére, amelyet nagybátyja sátrában álmodott.

Egy kis párduckölyökhöz hasonló macska egy aranygombot gurított a lábaihoz, mintha a földgömböt helyezte volna az uralkodásra készülő ifjú hun lábaihoz.

Ezek a zöld macskás lobogók mutatták a hun király hatalmát a Brentától a Rajnáig , Rómától Galliáig.

Ahol ezek megjelentek: ott másképpen zúgott a szél, más színe lett még a fán függő piros almának is, nemcsak az emberi orcának .

Jolán báróné elismeréssel bólintott, mint mindig, ha a férfiak hibátlanul mondtak el értelmes szavakat .

- A zászló itt lesz, mintha maga Érika varrta volna, aki a legvitézebb volt a hun leányok között .

- Mintha Ildikó, Attila felesége varrná - tódította Szabolcs vezér .

- És miután nagyon megtetszettek n ekem, kedves uraim, akik erre az ősi virtusokhoz hasonló utazásra vállalkoztak, elhatároztam magam, hogy én is Szabolcs vezér csapatával tartok , ha ugyan helyet adnak ott egy asszonynak, aki életében még nem ismerte a kényességet.

Akire nem kell különöseb ben vigyázni, mert magánosan is átal tud menni a kocsiúton.

Engem gyerekkorom óta nem hordott ölben senki .

- Elég rosszul tették - felelt Szabolcs vezér Jolán báróné szavaira.

- Tessék velünk parancsolni, mint már tegnap is jelenteni bátorkodtam, azért vagyunk Miskolcon, hogy méltóságodnak szolgálatára legyünk .

Ha már az ördög se szeret minket, nyírieket, legalább mi szeressük egymást.

Ha igazán megtenné a báróné azt az áldozatot, hogy velünk jönne, mint Érika ment együtt valaha Ellákkal és a többi hunokkal, mikor azok a Rajnához kirándultak ?

- Nemcsak magam megyek, hanem a szobalányomat is magammal hozom , mert egy asszonynak mégiscsak kell néha valakivel pörlekedni - ígérte Jolán báróné.

- Engem már úgy nevelt az uram, hogy vele sohase tudtam veszekedni .

Olyan áldott ember, hogy nyomban zsinatba, gyűlésbe , papválasztásra, egyházi ügyekben utazik otthonról, ha észreveszi, hogy bal lábbal keltem fel.

Most is esperesekkel zsinatol valahol a Dunántúl, ahová én nem mehetek utána, mert a papokkal, papnékkal csa k Tisza Kálmánné tudott kijönni.

Hát én tekintetes úrékkal tartok , már csak azért is, hogy kiválogassuk a kincsek közül az asszonyi holmikat , karpereceket, fülönfüggőket, hajtartó abroncsokat, deréköveket, amihez tekintetes úrék tán nem konyítanának .

- Sze ntigaz.

Szemere Miklós sürgönyében világosan benne van, hogy senki se maradjon odahaza, akinek valami köze lehet Etel király kincséhez.

Az útiköltséggel nem takarékoskodunk, olyan ez, mint a követválasztási költség.

A másvilágon is számon kérik az embertő l, ha az utolsó fillérig el nem költötte arra a célra, amelyre adták .

Okosabban nem beszélhetett Szabolcs vezér, a báróné meg is dicsérte szavaiért.

" Bár sohase jöttem volna el Szabolcsból, ahol az urak még mindig tudják, hogyan kell a nőkkel bánni. "

Aztán elment, hogy a lobogó dolgát elintézze, amely lobogónak az ügyében majd a már említett szobalány segítségét is igénybe veszi, mert az kitanult varrónő .

- Hál'istennek, akkor a gombjainkat se kell félteni, ha azok útközben itt-ott leszakadnak - reménykedett Szabolcs vezér .

- Az a nadrággomb, amit mi felvarrunk, legalább két esztendeig a helyén marad.

Az uram otthon ugyan szelíd ember, de a zsinatokban mégiscsak felhevül néha.

De még egyetlen mellénygombja se pattant le .

Embere válogatja - gondolta Szabolcs vezér.

Igaz, hogy ő se adott otthonában Linda néninek sok dolgot az indulatosan leszaggatott gombokkal .

Késő őszi nap volt, amikor Pest alá érkeztek .

Az utolsó stációt a "Sárga csi kó " vendéglőben tartották, de itt már több cikória volt a feketekávéban, hogy azt a kutyákon kívül más örömmel fogyaszthatta volna .

A nap csak délfelé bújt elő a felhőkből, amely felhőkről a legjobb szem se állapíthatta meg, hogy mi több bennük: füst vagy hó, mintha a pestiek már a felhőket is hamisítanák .

Szabolcs vezér a csapat élén lovagolt, mégpedig jobbról, ahol a vezérnek a helye, míg bal oldalra Jolán báróné esett a maga kancájával, holott gyalogszerrel más lett volna a sorrend.

Szabolcs vezér ezt így magyarázta :

- Két eset van, mikor a hölgy a férfi bal oldalára kerül.

Az egyik eset a templomi esküvő, amikor ősi szokás szerint a férfit térdepelteti a sekrestyés jobboldalt az oltár lépcsőjére.

A másik eset pedig lovaglásnál fordul elő, amely szokást Ferenc József kezdte.

Erzsébet királyné félt jobboldalt lovagolni , holott jól ült a nyeregben .

A vezér után hozták a lobogót .

Keskeny, kétszárnyú, dárdanyélre tűzött hun lobogó volt, piros mezőben zöld macska.

Talán csak a zászlóhordó nem volt egészen azonos Attila király zászlótartójával.

De a vitézek, amennyire tőlük tellett, állatbőrökbe öltöztek.

Rövid, kacagányszerű farkasbundákba, báránybekecsekbe, vadmacska mellényekbe .

Csak Henter várnagy jött a megyei hajdúk viseletében, mert ő mindenütt a világon Szabolcs vármegyét jelentette; még a másvilágra se akart más ruhába menni, mint aranyos várnagyöltönyben .

És hogy a jelenleg uralkodó, Habsburg-dinasztia se panaszkodhasson a kincskeresőkre, Pest megyébe érve, az előcsapatba vették Gödöllőn W. grófot , a nyugalmazott udvari lovászmestert, aki testhezálló zöld redingotban, szürke Pejacsevics-pantallóban, fején fényesre vasalt cilinderkalapban ült a nyeregben, ami feltűnt a hunok rókaprémes kalapjai között .

De azért álombéli volt a csapat, amilyent nem mind ennap látnak Pest felé közeledni, habár így, késő ősszel még divatban vannak a falkavadászatok, rókavadászatok a főváros környékén, amelyhez a résztvevők a régi ceremóniássággal öltözködnek.

De hát jól meggondoljuk : mégiscsak nagy különbség van akár a leg ö regebb Pest megyei agarász, a százesztendős Podmaniczky Geyza és az ezeresztendős hun vitéz között .

A pesti vámnál az odaállított finánclegény akart alkalmatlankodni , mert ezek a kivételes hatalommal felruházott vámosok sohasem tudnak megfelelő különbséget tenni az utasok között.

De Szabolcs vezér csak feléje rántotta egy kantárnyomással harapásra is idomított lovát, s ezzel a vámvizsgálatnak nyomban vége lett.

De különben is három sastoll lengett Szabolcs vezér süvege mellett , erről Pesten is tudhatják , hogy nem minden ember viselheti .

A báróné, bár tudta volna másként is, asszonynyeregben ült a lovon, mert egy dámának mindig nőiesnek kell lenni, hogy kiérdemelje azt a kivételes hódolatot, amelyet irányában a férfiak tanúsítanak.

Uszályos ruhája még fényes csizmájának a hegyét is eltakarta, mert abban az időben, amikor a nők harisnyás lábukat mutogatják a bálokon: imponál a férfiaknak, hogy egy nő , bár kifogástalan lába van, inkább elrejtené azt, mint közszemlére tenné, hogy minden pesti hordár gyönyörködh essen benne .

És még kancája se volt ama rövid farkú kancák közül való , amelyeket öregségükre a pesti kalaposnéknak adnak kölcsön a lóistállókból, hogy a Váci utcában bemutathassák hátukon a legújabb divatot, de hosszú farkú , hosszú sörényű paripa volt, amilyenen legfeljebb a cirkuszigazgató felesége járja körül a manézst, miután a lovarnők elvégezték produkcióikat a karikákon való átugrálásban, és elég mennyiségű csókot dobáltak tenyerükkel a nagyérdemű publikum felé.

Nem szabad professzionátusnak lenni eg y nőnek, akármilyen pályán működik.

Az az igazi nő, aki mindig úgy szeret, mintha először szeretne .

Jolán báróné lovagfátyla és öltözete ugyan nem egészen illett be a hun lovasok csapatába, inkább a fellengzős, misztikus középkort példázta , amikor a várúrnők lóháton néha kirándulást tettek a jobbágyaik közé, de ugyan mit meg nem kellene bocsátani egy úrinőnek, aki vállalkozott arra, hogy egy lovas csapatot Miskolcról a fővárosba kísérjen ?

- Huj, huj! - kiáltotta Szabolcs vezér, amikor a sarki bolthoz értek , mert minden város egy sarokkal kezdődik, akármint építenék is azt a kőművesek .

Egy sarok és egy kocsma: így van a világ fennállása óta, mintha az élet utasai jobban szeretnének a sarokkocsmákban megpihenni .

Fehér arcú, göndör, fekete hajú, kövéres asszon y állott az első ajtóküszöbön, mint a város címere, és bátor, de mosolygó tekintetével, amilyen a kocsmárosnék tekintete, tetőtől talpig végigmérte az idegeneket .

- Valami komédia érkezett a városba! - mondta a tagbaszakadt kocsmáros, és a fiához így szólt: - Menj csak, Berci, nézd meg, hoztak -e aprópénzt ezek magukkal, vagy vinni akarnak ?

Ez volt az első megjegyzés, ami Pesten fogadta a vendégeket.

Nem nagy tiszteletben részesült itt fellépésük .

- Huj, huj! - ismételték a vitézek, amikor gyorsabb ügetésre nógatták lovaikat, mert megfelelő módon akartak bevonulni Pestre .

A vámnál a finánclegény még mindig a vadállatokkal megrakott , ketreces kocsikat várta, amikor az előhad már elérkezett a Keleti pályaudvarhoz, ahol a térségen a hunokéhoz hasonló zászló volt a földbe tűzve , és körötte embercsoportosulás látszott .

- Talán mégiscsak jobb lett volna otthon maradni a szilvafa alatt , bundán feküdni, subával takarózni, mint itt mindenféle sokadalomba keveredni - dörmögte Buj tizedes Kótaj tizedesnek, bár látszólag mindketten büszkén ültek lovaikon .

A pesti levegő azonban először is megfélemlíti az embert, és a pesti kövezetre érve, a faluról jött kutyák, akármilyen nagy vitézek otthon , igyekeznek a szekér alá bújni.

Olyan lármával él ez a város, hogy egy vidéki eb hangját senki se hallaná meg.

Más dolog otthon káromkodni, és más Pesten káromkodni .

A Keleti pályaudvarnál, ahol szinte kellős közepébe pottyan a fővárosi életnek az idegen: nyomást érzett a szíve tájékán az az utazó, aki Rákospalota vagy Cinkota táján még javában fogadkozott, hogy nem száll az inába a bátorsága, bármely csodálatos dolgokat is látna a hazai fővárosban .

- Erre, komák, erre! - integetett volna a földbe tűzött zászló mellől Kálnay, mint otthon az állatvásáron .

De a szakállas embert elnyomták a pestiek, akik valahogy mégis másként szándékoztak fogadni azokat, akik a Tiszántúlról jöttek .

A báróné is hátrarántotta a lovát, amikor Kálnay nagyon is otthonos hangját hallotta.

" Úgy látszik, két-három nap alatt kiismerte magát Pesten a titkár úr "- dö rmögte még Szabolcs vezér is, mert nagyon megszokta már a respektust, amellyel őt útjában fogadták másfelé .

De most előállott egy széles vállú, mélyen benn ülő szemű, horgas orrú, himlőhelyes forma ázsiai arcú ember, akinek olyan ritkás szakálla volt , mint a keselyűnek.

Csak éppen a haja nem volt csimbókba kötve, de a szemei olyan távolságnyira feküdtek egymástól, mint egy született mongolnak .

Mindennapi értelemben véve: ritka csúnya férfi volt, miután a férfiszépségek Pesten a borbélyok cégéreire festett lovagokhoz idomultak .

- Ilyen lehetett Huba vezér - mond Szabolcs vezér, amikor először szemügyre vette a Keleti pályaudvar kertjében állongáló férfiút .

Huba vezér fanyalogva tartotta szája előtt zsebkendőjét, mintha abba köpdösne, hogy hangja megjöjjön .

A ruházata ugyan akkor készülhetett, a millenáris kiállítás idejében, amikor magyar díszruhát varratott magának mindenki, akár pénzért , akár kontóra, de a párduckacagány valódi volt, a kazuársüveg mellett gyémántforgós kócsagtoll lengett, és a derekán kard v olt, amelyet ezeresztendős sírban találtak, és köszörűkövek hasadtak el alatta, amíg megtalálták a hozzá való köszörűkövet.

Olyan kő kellett a kifenéséhez, amely kőben egy béka ült, és eleven szemmel nézett .

- Ritka ember, mint a bélyegek között a Mauriti us, a gyémántok között az Orloff-gyémánt, a madarak között a fehér holló - dörmögte Szabolcs vezér Jolán bárónénak, és meghúzta lova fejét , amelyet addig a főváros utcáin szabadjára engedett, hogy az is kedvére nézelődhessen a felmerülő látványosságokra , amikor a ritka férfi közelébe ért .

- Magyarok!

Tiszántúli testvéreim!

A felettünk örökké uralkodó Hadúr hozott benneteket a csillagokkal kirakott úton.

Tartson meg benneteket az Isten egészségben, és érezzétek jól magatokat nálunk! - mondta fátyolozott hang on Szemere Miklós, mert nem akart kiabálni a piacon.

Aztán megint szája elé vette kendőjét, mintha nem szerette volna a levegőt .

A hun zászló körül még ott álldogált Vasvári Kovács, akinek a legnagyobb szakálla volt Magyarországon, ugyanezért minden ünnepé lyes alkalommal szívesen látták az öregembert, akinek foglalkozását senki se tudta.

Állt mellig érő, széles, deres szakállával és fekete magyar ruhában; sohasem szólalt meg, mert díszlet volt.

( Temetés , lakodalom nem ért nála nélkül semmit. )

A hunok kvártélya az "Arany Sas " -ban volt kijelölve, ebben az Újvilág utcai fogadóban, amelynek udvarán állatoknak való istállók és kocsiknak való színek is találhatók voltak .

Kálnay mutatta az utat egy bérkocsin ülve a menetnek, amely a Kerepesi úton vonult, és a lovak patkói meglehetősen szólottak, mert Pécelen vasaltatták utoljára , ahol az a kovács lakott, akit Pest megyében a legjobbnak mondottak .

A menet végén következő kocsikat viszont már Aszódon megjavították, akár volt bajuk, akár nem, mert Aszódon laknak a legjobb kocsigyártók, a legenda szerint itt találták ki a szekeret.

Nem lehet Aszódon áthaladni, hogy valami reperatúra nem akadna a kocsin, hintón, talyigán .

Aminthogy Szegeden se lehet időzni anélkül, hogy papucsot és halbicskát ne vásároljon az ember; míg Debrecenben kulacsot keres mindenki...

Ezek már az útiköltségbe tartozó kiadások.

( " Csak Miskolcon szegtük meg a szabályt, nem vettünk ruhát " - mond Szabolcs vezér, mikor útjáról egyszer beszámolt. )

A Kerepesi úton mindig csüng valamely nemzetiszínű zászló, mert az itteni vendéglősök jól tudják, hogy ezzel a jelvénnyel lehet leginkább a vendéget becsalogatni .

Az "Arany Sas " különös, régi fogadó volt a Hatvani utca szomszédságában.

Jóformán éjjel-nappal muzsikaszó hangzott ki a régi, nemesi kúriához hasonlat os, egyemeletes épületből.

De nem rikoltó vagy utcamegállító volt ez a zene, amely a vármegyeháza környékén düledező sárga házból hallatszott , hanem amolyan búsongó, egyhangú, végtelen, szinte céltalan muzsikaszó, amelyhez a cigányság a vastagabb húrját használja .

Örökös emlékezés és emésztődés régmúlt szép időkön, még szebb szerelmeken, mintha az ország boldogtalan szerelemben szenvedő úriemberei itt adtak volna egymásnak találkát .

Egy megértő asszonynak, mint Jolán báróné, nem sokáig kellett magyarázni az ilyen dolgokat.

De különben is Jolán báróné nyomban megjegyezte :

- Hallottam már uraink elbeszéléseiben sokat az "Arany Sas " -ról .

De álmomban sem képzeltem, hogy ilyen minden várakozást felülmúló lovagvárban valaha még magam is vendég lehetek .

Ugyanezért Jolán báróné (és szobalánya) nagyon meg volt elégedve , hogy az emeleten szorítottak neki egy szobát, a Nummer 10-et, amelyben egyébként Kubinyi Pál, Árva megyei uraság szokott lakni az inasával, de Kubinyi Pál (és inasa) most néhány hétre a váci államf ogházba záratott, különböző párbajokban való részvétel miatt, és így nem volt szüksége pesti szobára .

- Különben az öreg Kálló Bandi leányának kedvéért akárki kiköltözne darab időre megszokott szobájából, talán csak Besztercey úr vonakodna, de neki nem is lehet, mert ide várja már tizedik éve a feleségét, aki utánajön - mond Kálnay, aki néhány napi pesti tartózkodása alatt körülbelül kiismerte magát azokban a dolgokban, amelyeket ismerni kell .

- Köszöntöm a lovagokat !

- Igen, majd megmondom, hogy csókoltatj a őket a báróné - felelt Kálnay alig észrevehető helyreigazítással .

- Szívből köszöntöm az "Arany Sas " összes lakóit - ismételte a báróné .

- Igen, majd megmondom, hogy éjszaka ne rugdossák a Numero 10 ajtaját, mert Kubinyi Palit úgyse költhetnék fel, még h a ágyúval lövöldöznének is.

Megmondom, hogy a csizmáikat ne dobálják a folyosóra lefekvéskor, mintha örökre megszabadulni akarnának tőlük .

Majd megmondom, hogy kevesebbet dörömbözzenek a szekrényben, a fiókban, az ágy alatt, hová álmukban járni szoktak .

Ne káromkodjanak, hogy összedűljön a ház.

Talán még arra is rávehetem őket, hogy a szomszédos szobák lakói ne versengjenek azon, hogy ki tud jobban hortyogni.

De a muzsika beszüntetése ellen semmit se tehetek, mert Radics szerződtetett cigánya az "Arany S as " -nak .

- Én azt hiszem, hogy nem kell semmit se mondania, kedves Kálnay , a lovagok csak éljék tovább a megszokott életmódjukat, mert nem venném a lelkemre, hogy egyetlen percüket is elrabolnám, amely perc a vidámságnak vagy az élethosszabbító búsulásnak v an szentelve.

Az ördög vigyen el minden asszonyt, aki nem tud alkalmazkodni a körülötte lévő férfiakhoz.

Nem migrénnek jöttem Miskolcról .

Kálnaynak mindinkább csillogott a szeme az asszonyság beszéde alatt.

Talán még a szakálla vége is megtüzesedett a sok pedergetéstől .

Jolán báróné sóhajtott :

- Én inkább attól félek, hogy alkalmatlanságot fogok okozni az uraknak.

Úgy tudom, hogy az "Arany Sas " negyven szobája közül éppen az egyetlent, amely üres volt: én foglalom el.

Vajon hol alszik Szabolcs vezér és a többiek, amikor az álom ideje elkövetkezett ?

- Szent igaz, hogy az "Arany Sas " -ban fennállása óta el van foglalva minden szoba, amely apáról fiúra száll, mint valamely örökség.

A Pest megyei urakon kívül idegenek nem kaphatnak itt szállást, mert Kommerné, a fogadósné vigyáz a leped őire, a párnáira, nem szeretné, ha ágyneműjét valamely jött-ment ember égetné ki a pipájával.

De majd csak megleszünk mi, nyírségiek is valahogy, valamerre.

Itt is, ott is akad egy kanapé, amelyen szundítani lehet egyet, de különben se aludni jöttünk Pest re .

( Igaz biz az.

A báróné csaknem megfeledkezett arról, hogy aludni otthon is lehet a pátriában ! )

- Ám, ha valakit nagyon elnyomna a fáradtság, feltörné a lábát ez a kemény pesti kövezet, amely vidéki embernek legelőször is a lábát sántítja agyon, hogy estére mindenki örül, ha megszabadul a csizmájától: hát ne vessék meg az én szobámat - mond nyájasan a báróné.

- Majd úgy fogom rendezni a dolgot, hogy gyorsan alszom, napközben meglátogatom a budai rokonaimat, akiket már esztendők óta nem láttam, eljárok a s zínházba, az országos levéltárba, ahol már az uramnak az apja is keresgélt bizonyos családi iratok után, de Rencz Oceánia, műlovarnő miatt, aki éppen a pesti cirkuszban lépett fel, nem lett semmi a dologból.

Érthető, hogy szeretett apósomnak inkább volt í n yére egy lovarnővel tölteni az idejét, mint avas szamárbőrökkel , amelyekre a régi írásokat írták.

Itt, az én szobámban, csak aludhat valaki, ha nem vagyok itthon .

Mikor a báróné elmondott mindent, amit Kálnaynak elmondhatott arra nézve, hogy örökre megszerelmesedjen belé, odalent az udvaron némi mozgolódás keletkezett .

Az történt ugyanis, hogy Besztercey úr, aki tíz év előtt érkezett a fogadóba, azzal a nesszel, hogy majd az utánajövő feleségét itt bevárja, s ugyanezért egyetlen percre sem hagyta el szobáját, hogy a várva várt asszonyság a helyén találja: megint kíváncsi lett a lovaira, amelyekkel hajdanán Pestre érkezett, és bekötötte őket az "Arany Sas " istállójába .

Az öreg vendég kívánságának a furfangos fogadói szolgák eleget tettek.

Kifogtak a ház előtt állomást tartó komfortáblisokból két lovat, amelyeket a Besztercey úr kocsiszínben álló vén csézája elé ragasztottak.

Egy vörös bajuszú londíner felkuporodott a bakra, és körülhajtott a kenetlen bricskán az "Arany Sas " udvarán.

Az öreg vendég az emeleti gangról nézte lovait, valamint kocsiját , aztán megelégedetten ment vissza szobájába, hogy onnan ismét ne mozduljon ki egy esztendeig.

Szerelmes volt a láthatatlan feleségébe .

- Ugyan micsoda lelketlen perszóna lehet, aki ezt a derék hazafit annyi ideje vára tja? - kérdezte összevont szemöldökkel Jolán báróné, amikor a szomorú öregember végleg eltűnt a szobája zsenília függönyei mögött .

- Mindennap friss virággal várja a feleségét - mond Kálnay, hogy a hatást fokozza .

Az "Arany Sas " étteremben nagy örömmel fogadták Szabolcs vezért és hozzátartozóit .

Szabolcs vezérnek elegendő volt egyszer megmutatkozni a fogadóban , hogy fertályóra múlva mindenki tudja, hogy ki legyen a komoly elgondolkozott úriember, és milyen ügyben jár a fővárosban .

Pest nagy város volt, de az "Arany Sas " amolyan familiáris fészek benne, amelynek lakói már csak azért is ismerték egymást, hogy tévedésből össze ne verekedjenek, ha éjszaka gyertyatartóval a kezü kben járnak a léghuzatos folyosón .

- Jeles dologban fáradozik, Attila kincsét keresi a pusztuló dzsentri megmentése céljából - mond Gullner Gyula, aki Pest megyei alispán létére elnöke volt az "Arany Sas " -beli asztaltársaságnak.

Elnöke?

Nem .

Fejedelme.

Mi ndazoknak, akik az "Arany Sas " -ba betették a lábukat.

Ha szőröstől-bőröstől az övé lett volna a "Sas ", akkor se lehetett volna nagyobb úr benne.

Akkor főztek bárányfarkot a fogadósék, amikor ő parancsolta.

Tatára , az Esterházy uradalomba küldte Kommernét Gullner Gyula, ha eszébe jutott.

Néha kétszáz bárányfarkot is rendelt egyszerre, ha vendégei voltak.

A szabolcsiak megjelenésekor ugyancsak a rántott bárányfarokra támadt gusztusa .

- Ilyesmit úgyse esznek otthon, a hazájukban, ahol a tiszai csíkkal vagy var júval főzik a levest, ha nagyon ki akarnak tenni magukért - mond az alispán, és Kommerné, régi fogadósnék méltó utóda, már készülődött is a tatai utazáshoz .

Lehet, hogy valamikor az "Arany Sas " étterme volt a legszebb Pesten, talán ezért is volt tele éjjel -nappal.

Igaz, hogy mindenkinek megvolt a maga pipája, dohánya , szivarja, sőt az öregebb urak itt tartogatták a papucsaikat és házisipkájukat is az étterem egy szekrényében .

Reggeltől reggelig hangzott a legkülönbözőbb parancsolat .

- János, a pipámat!

Jáno s, a sláfrokkomat!

János, a gyomormelegítőmet.

( Két fazékfedő , amelyeket a konyhán megmelegítettek, és asztalkendőbe csavarva Ivánka ezredes mellénye alá tett Kommerné a maga két kezével.)

János, a pisztolyomat!

( Mikor pazonyi Elek Gusztáv szkv. huszárezr e desnek eszébe jutott, hogy fertályforintosokat lövöldözzön a levegőben, vagy a meztelen lábujjai közül.)

János, a boromat!

( Mert tíz vendég közül kilencnek a saját termésű bora állott a pincében, amelyhez akkor nyúlt , mikor kedve tartotta.)

János, a lábzs á komat!

( Mondá éppen az újszászi Orczy báró, aki fiatal korában csárdásra tanította gróf Széchenyi Istvánt, de öregségére könnyen megfáztak országos hírű, táncos bokái.)

János, az orvosságomat!

( Hangzott innen is, onnan is mind sűrűbben, mikor határozatba ment, hogy bizonyos idő múlva az "Arany Sas " -t lebontják, és helyére az Országos Kaszinót építik.

Kiöregedtek a régi urak, nem tudták az " Arany Sas " -t tartani. )

De még Gullner Gyula idejében némely úrnak megvolt a maga pincérje, akit azért tartott, hogy cs ak őt és vendégeit szolgálja.

A nagy étteremben megvolt mindenkinek a maga helye, ahová már csak azért se ülhetett más, mert elvitték alóla a széket, vagy nem volt, aki kiszolgálja.

Idegen, bevetődő vendég úgy érezhette itt magát, mint a szárazra vetett h a l. Csak kapkodott levegő után, de még egy pohár vízhez se jutott , ha nem ment maga érte a konyhára.

A régi úrivilág itt élte piros alkonyát , amely tudvalevőleg színesebb szokott lenni a delelésnél is .

Szabolcs vezér az elnöki asztalnál, az elnök jobbján ka pott helyet és vadászkürthöz hasonló kelyhet.

Szomszédai voltak Don Kalabrézer, Don Gunárosz, Don Camatrabas, Don Kulimázó, Don Diego, Don Gasparone és a többi donok (miután abban az időben a pesti Belvárosban éppen a spanyol hangzású "spitznámék " voltak d ivatban.) Ezek a kasztíliai és szevillai nemesek öregfiúhoz méltó jókedvvel viselték különös hangzású neveiket, voltak közöttük olyanok is, akik hódolatuk jeléül tán megcsókolnák Izabella hercegasszony ablakba rakott papucsát és kesztyűjét, de legtöbben a lovagi mulatságokban, az örökös férfitársaságban már csak úgy emlékeztek a hölgyekre, hogy azokkal boldogult ifjúságukban találkoztak valahol, de a sorskörülmények folytán örökre szétváltak útjaik .

Don Kalabrézer (egy pilisi, Pest megyei földesúrnak volt ez "Arany Sas " -beli becéző neve) nyomban felvetette a legaktuálisabb kérdést, hogy mi is volt a hun fejedelem valódi neve: Atilla , Attila, Átilla, Etele vagy Etel?

" Mert az Akadémia még mindig nem intézkedett a helyes kiejtés és a helyesírás szempontjából ! "

Akkoriban ugyanis minden ilyen kérdésnek az eldöntését az Akadémiára bízták .

Don Sebastián (egy régi világbeli táblabíró, akinek magva sohase vész ki, ha magyar megállapításokról van szó ), nyomban kijelentette, hogy ő Kézaihoz tartja magát, aki krónikát írt Attiláról.

Don Diego (egy fővárosi királyi közjegyző ), hogy mindjárt színt valljon, a német Walter-dalra hivatkozott, amelyben az ezeresztendős dalnok Etelének mondja a hun királyt .

Don Gunárosz (ahogyan itt a vármegyei levéltárost nevezgették, habár az igazi Don Gunárosz, az a híres Lauka Guszti Nagybecskereken hivatalnokoskodott) azt bizonyítgatta, hogy miután a hun király maga sohase vetemedett annyira, hogy kard helyett pennát vett volna a kezébe neve leírásához, ez a kérdés mindörökre eldöntetlen marad .

- Vágd ki a farbát! - biztatta az elnök Szabolcs vezért, amikor az elgondolkozott, nagy szemeivel hallgatva nézte a vitatkozókat .

Szabolcs vezér kivágta a farbát :

- A hun királlyal úgy vagyunk, mint azzal a szép leánnyal, akinek sok ismeretsége volt , amíg igazi nevét a férje mellett megtalálta, mondta nekem egyszer boldogult Jósa András archeológus, aki Attila székhelyét Debrecenben , Hortobágyon kereste, mert az állattenyésztő terület volt ősidők óta.

Sok nemzetség szerette volna Attilát magáénak mondani.

A székelyek, az avarok, a kunok.

De még bolgárok, törökök is.

Mondták, hogy északról jött, az északi pogányságból, hogy a római pápát megalázza.

Mondták, hogy igazában a régi rómaiaktól eredett, mert csak azok közül születhetett olyan hadvezér, min t ő.

Hallottam egy bukovinai cigány vajdáról, aki azzal kérkedett , hogy az ő népe volt Attila maradványa, mert az egyetlen néptörzs, amely még most is sátorban lakik, és végleges letelepedésre éppen úgy nem hajlandó, mint egykor a hunok .

- Márpedig a cigán yokat letelepítjük, akár akarják, akár nem! - dörrent közbe Don Guzmics, egyébként ártatlan öregúr, aki mindig azzal fenyegetőzött, hogy Tisza Kálmántól a cigányok kormánybiztosává való kinevezését fogja kérelmezni .

( " Talán jobb volna, ha Ferenc József ki n evezné Cigánybárónak ? "- évődtek vele, ha a vándorcigányokról írogattak az újságok, persze olyankor, mikor nem volt más írnivalójuk. )

- Márpedig Attila nem volt senki más, mint hun.

Csak hun - ismételte Szabolcs vezér.

- Legkülönbje annak a harcos, világh ódító fajtának, amely arra volt hivatva, hogy a világ valamennyi népét megrakja, megkorbácsolja, félelemre megtanítsa.

A legvitézebb nemzet legvitézebbje volt Attila.

Jött a felhőkből, mint a sas.

Jött a kiismerhetetlen, beláthatatlan ázsiai pusztákról , mint az oroszlán, amelyet kölyökkorában nem látott senki, csak akkor ismerik meg, amikor uralkodni kezd az állatok felett.

Jött a föld alól vagy a tengerből.

Egyszerre itt volt, Attila volt, Isten ostora volt, mint ahogy az üstökös felfutamodik az ég kellős közepére.

Jött, és elvégezvén a maga dolgát: eltűnt.

Éppen abban járunk, hogy őt megtaláljuk, mert a mostani világnak is szüksége volna egy Attilára !

Nagy, deres szakállú, széles vállú, atillás, szürke sörényes, kis termetű férfiú emelkedett fel most az asztal végén, mintha egy regés időkből való táltos jelent volna meg váratlanul a szemhatáron.

Olyan hirtelen jött , mint a havas eső .

- Attila királyunk pedig magyar volt, mégpedig se nem debreceni , se nem szegedi, se nem vásárhelyi, se nem óbudai magyar.

Hanem Szabolcs megyei magyar.

Csak ezt akartam mondani! - szólt messze hallatszó, szinte másvilági hangon az ismeretlen táltos, és megint leült az asztal végén, ahová észrevétlenül került .

A Szabolcs megyeiek nyomban felismerték a bozontos, de hetyke magat artása, fokosos, sarkantyús öregemberben Mikecz Józsefet, aki az Ébredjünk! című hetilapnak volt a szerkesztője Nyíregyházán .

- Hogy került ide "Puczér "? - kérdezgették egymástól hazai nyelven, mert a nagyszerű táltost hazájában röviden csak "Puczér Jóská nak " nevezték, miután senki se próféta hazájában .

Mikecz József is meghallotta a felőle való kérdezősködést, azért foghegyről odakiáltott egy sarokasztalhoz, ahol szabolcsiakat látott szorongani .

- Vonaton jöttem.

Azért van a vonat a világon, hogy rajta utazzanak .

És a nyíregyházi lapszerkesztő büszke volt erre a feltalálására .

- Kár, hogy nem veszett ki kendnek a magja! - mond egyszerűen valaki a Szabolcs megyei társaságban, mert nem szerették, ha az újságban írnak róluk.

Abban az időben még valahogy vakaróztak a magyarok, ha a nevük az újságba került.

Mit lehet írni az újságba?

Csak rosszat.

Azt pedig írjanak másokról.

Éppen elég, ha elkötött lovakról, kiásott vermekről, vásári tolvajlásokról olvasunk az újságban .

Az okosabbak azonban azon tanakodtak leginkább, honnan tudhatta meg Mikecz József, hogy a pesti útiköltséget fedezi valaki, hogy ilyen nagy befektetéshez volt bátorsága: még vasútra is költött?

" Résen leszünk ! "- mondták a tanácskozás végén, most feleslegesnek tartották, hogy még "Puczér Jóskára " is költsenek, amikor amúgy is annyi kiadása van az embernek .

...Mint már említettük, a cigányok ott laktak az "Arany Sas " -ban .

( Ez a fogadó a felgyújtott és porig égetett "Két pisztoly " után volt az a hely Pesten, ahol mindig lehetett muzsikáltatni.)

A muzsikusoknak az a természetük , hogy nem nagyon szeretnek tétlenkedni, ha sok úriember együtt van.

Mikor az ismeretlen, nagy szakállú táltos elmondta a maga mondókáját: már tusst akartak húzni, hogy a tussból aztán nyomban átugorjanak valamely szép, hallgató magyar nótába, amelyből bőségesen volt a hegedűjükben, de a cigánynak is van szeme, s nyomban észrevette, hogy a pöffeszkedő, hangjával kérkedő táltossal nem nagyon sietnek koccintani még a Szabolcs megyeiek sem , ugyanezért újabb alkalmat kellett várni ah h oz, hogy a zene hangjaival aztán darab időn: elfelejtessék az egész világot, még Attila király őfelségét is .

A cigányok istene úgy akarta, hogy mikor javában vitatkoznának az urak arról, hogy milyen is volt Attila, ki hasonlítana rá arcban, termetben a mos taniak közül, nyílott az ajtó, és belépett az ebédlőszobába Szemere Miklós .

- Ilyen lehetett Attila! - szólalt meg Szabolcs vezér mint legilletékesebb .

Alighogy elhelyezkedett az Attilához hasonló úriember a hosszú asztalnál, amely a "hunok " jövetelére épp en úgy megnőtt egyik faltól a másikig, mint akár olyankor, midőn Pest vármegye tartja közgyűlését, éppen úgy megtelt a legkülönbözőbb alakú poharakkal, üvegekkel, sőt még különböző evőeszközökkel is (némelyik címeres ezüstből, a másik csak szarvasagancs b ól ), mintha minden vendég a maga kosztját, a saját főztjét enné : megint nyílott az ajtó, és Jolán báróné lépett be .

- Ilyen lehetett Ildikó, az Attila királyunk felesége! - mond a szokatlan környezetben fellelkesült Szabolcs vezér, és a fejedelmi termetű asszonyság elé sietett .

- Már ha megengedik: inkább itt eszem maguk között, urak, mint a szobalányommal a szobában - mond kályhameleg tekintetét jobbra-balra vetve az asszonyság .

A simogató szempillantásból jutott a cigányoknak is, mert Radics Béla többé n em várt parancsolatra, hanem rágyújtott arra a nótára, amelynek mindig megvan a kellő hatása.

A nóta úgy kezdődik, hogy: "Nem ütik a jogászt agyon ".

Ezzel aztán el is volt vetve a gondja a hunoknak és királyuknak .

Radics Béla sokféleképpen tudott muzsikálni, hogy mindenkinek eltalálja a kedvét .

Éppen az a cigány művészete, hogy mindenki nyomban megszereti , amint hallja.

A jó cigánynak valóban születni kell, mint a költőnek; ta nulni nem lehet a cigányságot, sem a költészetet .

A Szabolcs vezér emberei, akik otthon, a Nyírben cigány dolgában nagyon is el vannak kényeztetve, mert van egy Benczi Gyulájuk, akihez fogható nincs ezen a kerek világon, eleinte csak úgy fél füllel hallgattak az "Arany Sas " -beli prímás muzsikájára, mintha konyult bajszukkal legalábbis azt mondanák :

- Hát ez is muzsika ?

- Ez is cigány? - javította ki a megjegyzést Kálnay, és kétfelé szoktatott császárszakálla felett megigazította vékony selyemzsinóron függő csíptetőjét.

- Maholnap mindenki cigánynak hiszi magát ebben az országban .

- Minden diurnista! - tódította Lányi Ant i, az orvosi jegyző, aki ezt a foglalkozást nézte le leginkább az emberi foglalkozások közül, ugyanezért néha Sanyaró Vendel-élceket küldött a Borsszem Jankó-nak .

Igaz, hogy Radicsnak alig volt valami cigányos külseje, mint ahogy a cigány lassan "átváltoz ik ", ha sokáig a városban lakik.

Pusztai szél, téli országút , sátor kell a cigánynak, hogy megmaradjon régi mivoltában.

A cigány vadas ízét éppen az adja, hogy ugyancsak nomád emberektől, betyároktól, vándorlóktól tanulja a nótákat.

Radicsnak pedig még kó t afüzetei is voltak.

Némelyek, Radics régi hívei közül, attól féltek, hogy Béla prímás majd egyszer csak előveszi ezeket a hangjegyfüzeteket , és belőlük muzsikál, mint valami "német ".

( De a hangjegyfüzetek a külföldi vendégek részére voltak a zenekar keze ügyébe helyezve, ha egyszer az "Arany Sas " -ba vetődne valamely angol, aki nem tudja elképzelni másképpen az igazi művészetet, mint kótából ; hát Radics Béla azt is megmutatja az angolnak, hogy tud kótából olvasni.)

Ám a magyaroknak csak fejből, szívből, " é rzésből " muzsikált .

Annyi nótája volt, mint rétnek a virága .

Szálldosott egyiktől a másikhoz, mintha koszorúhoz válogatná a virágokat .

Itt egy piros, itt egy kék .

Rozmaring és rózsa .

Nem tudott elkészülni a virággyűjtéssel, mint ahogy a nótáknak se tudott véget vetni, ha azok elindultak a hegedűjén .

Olyan sorrendben jutottak azok eszébe, mint az arcok, amelyeket maga körül látott, mert minden arcnak megvan a magához való nótája .

Azért nem olyan nehéz vérbeli cigánynak lenni, eltalálni valakinek a nótáját .

R ánéz a cigány a maga emberére, és második, harmadik kísérletre eltalálja a szívet kinyitó nótát.

Zártörőfüvet hordtak a régi haramiák maguknál.

A cigánynak kincsásók vesszeje van a vonójában.

Éjfélkor is megtalálja az érzelem forrását a hallgatója szívébe n .

Szabolcs vezér hadai mind nagyobb figyelemmel hallgatták Radicsot , mert az ördöngös cigány apránként jóformán mindenkinek eltalálta a nótáját , amint belemelegedett a hegedülésbe .

Lányi Anti, az orosi jegyző alig vette magát észre, amikor a verbunkos nót ánál pengetni kezdte a sarkantyúját az asztal alatt, olyanformán , hogy összeütögette a csizmaszárát, mintha a lábszára hamarább értette volna meg a nótát, mint az esze .

A gesztelyi pap, aki sokat adott arra, hogy titkolja a jókedvét , amíg lehet: egyszer csak abbahagyta a beszélgetést a szomszédjával, lenézett az asztal alá, ahol falába a reverenda alatt eddig türelmesen hallgatta a váltakozó nótákat.

Mintha csak azt mondta volna a gesztelyi pap a falábának : " Most jön a mi dalunk. "

Radics Béla azt a nótát m uzsikálta, hogy: "Elmegyek a templom előtt ... "

A vérmesebbek, a bujiak, geszterédiek, kótajiak amúgy is már régebben megadták magukat sorsuknak, amikor a nóták kertjeit kinyitogatta előttük a cigányprímás.

Őszi nótáik voltak többnyire a tizedeseknek, amelyeket halk, belső, hordóba, ablak közé zárt döngéssel, dongással, mormogással kísértek, mintha pókhálós szívük pincéjéből jönne a hang.

Kertek alatti nóták , düledező garádok mellett lányos udvarokból kihangzó dalok, présházak énekei markolászták meg a szív ü ket; hol simogatva, hol dömöckölve, mint a fiatal kenőasszony bánik a fájó szívvel.

Olyiknak vérbe borult arccal csapongtak a gondolatai ismeretlen tájakra, rezgő menyecskeszoknyák ráncaihoz.

Így hívogatja a világ más tájain kóborló ördögöt a cigány a heg e dűjével; hiába énekelne valaki zsoltárt a gonosz szellem elriasztására, átalhangzik annak nevetése a legszentebb éneken is, ha azt cigány húzza .

Radics ilyenformán eltalálgatta sorban a sohase látott " hunok " nótáit is, amint egyenként szemügyre vette őket, a tekintetével végigmendegélvén a vendégeken, s nem hagyott ki egyet se az előbbi hitetlenkedők közül .

- Mintha Gyula húzná odahaza - mond önkéntelenül pohara felett a gesztelyi pap .

- Nem éppen - vágott vissza Kálnay László, akinek eszébe jutott , hogy ősei, mielőtt a Nyírbe költöztek volna, a Felvidéken laktak.

- Van ennek a cigánynak a muzsikájában valami felvidéki íz, amint az őszi reggel más az Alföldön, és más a hegyek között.

Mintha a dér csípte volna a nóták kökényét , szőlőfürtjét, amikor Radics húzza.

Azért olyan zamatos a nótája .

Rövid tárgyalás után a Pest megyei urakkal: kiderült, hogy Radics Béla valóban felvidéki cigány ...

- Születésére nézve Nógrád megyéből származna, és ez megérzik rajta hetvenhét esztendeig - mond Gullner Gyula, az elnök .

- Nógrádból? - kiáltott fel Kálnay László.

- Ahol úgy szürcsölik a bort, mintha zöld ásszá változna minden úriember borivás közben .

- Igen, Nógrádból való Bélánk, ahol a legjobb cigány sorozóbizottság működik, amely időnként bejárja az országot, meghallgatja a különböző talpon álló cigánybandákat, és megállapítja időről időre, hogy melyiket illeti meg az elsőség érdeme - felelt némi borúval Gullner Gyula, mert titkon sajnálta, hogy ennek a bizottságnak a megalapításában Nógrád megelőzte Pest vármegyét .

- B éla már Nógrádban megnyerte az elsőségi díjat! - jelentették másfelől, mire Szabolcs vezér elérkezettnek látta az időt, hogy a kérdéshez ő is hozzászóljon :

- Lehet, nagyon lehetséges, hogy Radics Béla úgy is mint prímás , úgy is mint zeneszerző érdemes volt az általam nagyon tisztelt nógrádi bizottság elismerésére , amelynek mindenkori elnöke a balassagyarmati árvaszéki elnök szokott lenni, de nem mulaszthatom el annak a megjegyzését, hogy más az alföldi cigány, és más a felvidéki cigány .

- Halljuk! - szólalt meg ekkor néhány öblös hun hang, mert nyilvánvaló volt, hogy Szabolcs vezér azért emelkedett szólásra, hogy az otthon maradt Benczi Gyula védelmét előadja.

Ebben a feltevésükben a várakozók nem is csalatkoztak, mert Szabolcs vezér így folytatta szavait :

- Más az alföldi cigány, különösen annak jeles megszemélyesítője: a " mi Gyulánk " már azért is, mert azon a földrészen tanítja és gyakorolja a nótázást, a dalban való életet, a muzsikában való örökös elmerülést, amely földrészen a legnagyobb magyar Lant is i hletet nyert.

Petőfi Sándorra gondolok, aki a legszebb dalokat írta Magyarországon, és hazája, az Alföld volt.

Ez a különös Alföld a maga csodálatos égboltozatával, az Úristen tekintetére emlékeztető láthatárával , felséges pusztaságaival, amelyeken úgy s zálldoshat az emberi hang, hogy az egyenesen a Teremtő zsámolya elé juthat, rejtelmes tájaival, kiismerhetetlen folyóival, ezer és ezer esztendők titkait rejtegető nádasaival, a szél rejtélyes útjaihoz hasonló országutaival: ez a földrész szülhetett csak olyan embert, amilyen Petőfi Sándor volt, aki a magyarság legszebb mondanivalóit dalokban közölte az Úristennel, aki szép magyar Alföldjére hajtotta a fülét, mint egy rengő párnára...

És azóta is Petőfi lelke él a magyar nótában, amely pacsirtaszóként eme l kedik fel az Úristen zsámolya elé.

Ennek a magyar nótának a hegedűse a mi Benczi Gyulánk, azért nem lehet őt a világ egyetlen cigányához sem hasonlítani.

A cigányság Petőfi Sándora !

Mire idáig ért a pohárköszöntőjében Szabolcs vezér, a szép szavaktól fellelkesedett "hunok " többé nem bírtak a kedvükkel!

Akárhogy tisztelték Szabolcs vezért, a végső szavaknál már felforrt lelkük a lelkesedéstől, mint a fazékban a víz, és kitört az éljenzés, a hujhujozás, a poharak szinte összeroppantak a markokban, és a kocci n tástól az "Arany Sas" sok mindent látott ebédlőasztalai és székei ropogtak a terhek alatt, mert minden szív egyszerre megtelt, mint a zsák, a legfrissebb érzelmekkel .

A lelkesedés között csaknem elveszett Szemere Miklósnak az a kijelentése, hogy a "hunokon " meglátszik ősi származásuk, mert ők éppen oly kevéssé tudják a diplomáciát, akár őseik.

Ha a vendégségben járó "hunok " értenék a diplomáciát , akkor mindenekelőtt a házi zenekar vezetőjét, Radics Bélát kellett volna felköszönteniök, mint a látogatóban já ró császárok és királyok is rendszerint azt az országot köszöntik fel, amelynek vendégei.

Lám, a német császár is, amikor Budán volt : Magyarországot köszöntötte fel .

Csak éppen azok hallották meg Szemere Miklós megjegyzését, akik a közelében ültek, de azok eltették maguknak mindörökre a diplomáciának ezt az ábécéjét, amelyet a nevezett uraság kifejtett .

Hallotta Szabolcs vezér Szemere Miklós megjegyzését ?

Nem bizonyos, de az bizonyos, hogy állva maradt, mint aki még nem mondott el mindent, amire készülődött.

És a lelkesedés csillapodásával csakugyan folytatta is pohárköszöntőjét :

- Ámde ne felejtsük el, hogy Magyarországon vagyunk, ahol a sík Alfölddel vált akoznak az erdő koszorúzta hegyek, a pusztaságokkal a kanyargós felvidéki tájak, a lomha Tiszával az ércnyelvű, csattogó hegyi folyók, az alföldi szilajsággal a felvidéki mélabú ...

- Mint a szilvásszekér a búzásszekérrel - szólt közbe Lányi Anti , az orosi jegyző, aki már régebben nem bírt magával, hogy majd szétszakadt rajta a mellény, hogy kedvére meg nem szólalhatott .

- Ismerjük ezt a felvidéki mélabút mi, alföldi emberek, akik szabadságidőnket, a nyári hónapok egy részét a tátrai hegyek között szoktuk tölteni.

Már Kassánál hűvösödnek a reggelek és az esték, és a tornyok harangjaiban több az ezüst, mint az alföldi eklézsiák harangjaiban, ugyanezért muzsikusabb az órák ütése.

És amint feljebb és feljebb hatolunk a hegyek közé , megismerkedünk a vendéglők kü l önféleségével, a változatos borokkal: tagadhatatlanul észrevesszük, hogy ezen a tájon működő cigányzenekarok is másként kezelik a vonót, mint a mi honi hangászaink.

Divatba vannak az itteni cigányzenekarok előadásaiban a különféle indulók, francia négyes e k, német valcerek, amelyeket délelőttönként adnak elő a fürdőhelyek zenepavilonjaiban, miközben a közönség poharával a forrás vizéhez járul, vagy a sétatéren egymásban gyönyörködnek a fürdővendégek ...

- És házasságokat kötnek, amikor a fürdőzésnek ideje le járt! - kiáltott megint Lányi Anti, aki csak egyszer volt életében a hegyek között, de mindvégig emlékezett az ottani szokásokra.

Megházasodott volna bolondjában, ha már nem lett volna felesége odahaza .

- A felvidéki cigány tehát kótaismerő cigány, mert a divatos zenedarabokat kell neki tudnia, hogy megélhessen, akár Iglófüreden a nyári hónapokban, akár Eperjesen vagy Rozsnyón a téli bálok alkalmával - folytatta Szabolcs vezér.

- Elpolgáriasodott a cigány is, együtt a felvidéki városokkal, elcivilizálódott , mint a természet vad fia, ha a vadonból városba kerül.

Csak egyetlen faluban szaladtak mezítelen cigánygyerekek kocsim után, amidőn hajdanában a Felvidéken utazgattam.

S ezt a falut Hollólomnicnak hívják, nem messzire a lomnici csúcstól.

Itt láttam még v alóságos cigányéletet, cigány szokásokat, cigány tempókat összes felvidéki utazásaim alatt.

De sajnos itt sem a muzsikálás terén, hanem a kovácsság mesterségében, mert a hollólomnici cigányok mind kovácsok .

Lányi Anti megint közbeszólt :

- Holott az alföldi cigányságnak csak az alja, a cigányság parasztsága foglalkozik kovácssággal, míg a vérbeli úri cigány mind muzsikus lesz .

- Ez a különbség az alföldi és felvidéki cigányok között .

Ugyanezért nagyon örülök, hogy az önök Radics Bélájában egy oly cigánnyal v an szerencsém megismerkedni, aki nem lett kovács, hanem muzsikus , a magyar népzene mellett a magasabb zeneművészet művelője, amiért Isten áldását kérem rá, nagybecsű családjára, zenekarának tagjaira, valamint azok családjaira.

Éljen !

Hát mégiscsak győzött a diplomáciai érzék a "hunok " -ban, az első elhamarkodott pohárköszöntő után elhangzott az a felszólalás is, amelyet mindenki joggal elvárhatott a messze földről érkezett, de művelt vendégektől , akik ugyan nem az udvarlás céljából érkeztek meg a fővárosba ( hanem sokkal jelentősebb programmal ), de íme mégis alkalomadtán eleget tettek az udvariasság követelményeinek is .

Radics Béla és bandája tussal válaszolt Szabolcs vezér üdvözletére, és a tussból ügyes átmenettel rátért szép hallgató magyar nótákra , amely ek nappali társas összejövetelekhez valók, amikor még senkinek se jut eszébe komolyan a búsulás vagy táncolás, de még saját énekművészetük gyakorlása sem (mint az esteli időben szokás ), rábízatott a cigányra, hogy csendes muzsikaszóval kísérje az emelkede tt társalkodást .

Az "Arany Sas " konyhája felől friss ételillatok tekergőztek azok felé, akik valamely okból hosszabb vagy rövidebb időre elhagyták az ebédlőt, de ez nem jelentett különösebb változást, mert az "Arany Sas " konyháján éjjel-nappal főztek.

Volt olyan úriember a lakók között (egy bizonyos Jósika báró ), aki este kelt fel szobájában, éjfélkor ebédelt, hajnalban vacsorázott , mert az "Arany Sas " volt az úriemberek utolsó vára, ahol mindenki úgy élt a fogadó n belül, ahogyan neki tetszett.

A fogadó falai közé nem ért el a főkapitány hatalma, itt nem volt záróra (" fájeramt ", mint Pesten mondogatták ) , itt nem zörögtek reggel, hogy már ideje volna felkelni, itt nem oltották el a lámpákat azon cím alatt, hogy alud n i is kéne már.

Az "Arany Sas " -ban úgy élt mindenki, mint otthon ...

A szolgák, szolgálók éjjel-nappal talpon voltak, a konyhán mindig sütöttek-főztek, a cigányok mindig kéznél voltak.

Nem csoda, hogy lakott a fogadóban olyan vidéki úriember, aki évekkel ez e lőtt egy-két napi tartózkodásra rándult a fővárosba, de valamely véletlen folytán az "Arany Sas " -ba kvártélyozta be magát, és erről a kedves helyről végleg elfelejtett hazamenni .

Itt lakott Szemere Miklós is, aki külföldi utazásából hazatérve darab időre az "Arany Sas " -ban szállott meg (amíg alkalmas szállást talál a fővárosban ), de körültekintve a fogadóban, megjegyezte magában, hogy a " Sas " -nál kényelmesebb otthonra sehol se akad.

Volt olyan idő, hogy éjfélkor kelt fel, és erre az időre rendelte a kocsij á t a fogadó kapuja elé, amikor levegőzés szempontjából kikocsizott a Stefánia útra vagy a budai hegyek közé.

Vagy elvitette magát szórakozásai után, elment kártyázni a Kaszinóba vagy színházba, amely a Király utcában volt , " Kék Macská " -nak hívták, s ugyanc s ak mindig volt benne előadás, mert a pincérnőknek csak fel kellett állni az asztaltól, ahol ültek, harisnyát kötöttek vagy úriemberekkel társalogtak, és lassú léptekkel a színpadra mentek; a karmester mindig tudta , hogy milyen zenét kell vezényelni, ha W a ldau Zsanét vagy Purgmájer Stefi, a korabeli híres színésznők a világot jelentő deszkákon megjelentek, akár este, akár hajnalban, akár csak reggel, mert előbb nem értek rá, hogy szerepüket eljátsszák .

...Ezért nem keltett nagyobb csodálkozást, amikor éjfél felé főzni kezdtek az "Arany Sas " konyháján, mégpedig maga a fogadósné, Kommerné, állott neki a főzésnek, amit csak kevés lakójának tett meg ilyen időben, mert az ágyból kellett felkelni .

Csak éppen az volt a megjegyezni való Kommerné éjszakai főztében , h ogy az különös lármával járt .

- Mintha kisgyerekeket sütne elevenen Kommerné a konyháján - mondta Szűcs Pátri, az ország legnagyobb ebédelője, akit jó étvágyassága miatt ( mindenből dupla porciót rendelt egyszerre) az "Arany Sas " -ban éppen olyan szívesen lá ttak, mint a "Kispipá " -ban vagy a "Szikszay " -ban, Pest jó kosztú helyein .

Szemere Miklós asztalához invitálta Szabolcs vezért .

- Azt hiszem, csíkleves készül a konyhán - jegyezte meg Szabolcs vezér, amikor a zenebonát hallotta .

- Igen, a te hazai ételeddel akar kedveskedni Kommerné - felelt Szemere Miklós.

- Miután a Szabolcs vármegyeiekről azt tudjuk, hogy az első fagyoktól kezdve, a hideg idők beálltával a csíkot kedvelik, Kommerné kötelességének tartotta, hogy a Felső-Tiszáról egy kassal csíkot hozasson , és azt káposztalében megfőzze.

Az "Arany Sas " -ban mindenki azt kapja, amit szeret.

Mintha otthon volna ...

- Tehát a kassaiak sódart, a szegediek paprikás halat, a miskolciak kocsonyát kapnak - vélekedett Szabolcs vezér.

- Vajon kiknek süti Kommerné asszonyság mostanában a zsiványpecsenyét, miután a régi, szép betyárvilág elmúlott ?

- Nem kell félteni a rablóhúst!

Még mindig elég fogyasztója van Magyarországon - felelt Szemere Miklós, és nyakába dugta a terjedelmes asztalkendőt, amely egész mellét elborítot ta, miután a tisztaságra mindig ügyelt a nevezett úriember .

Szemere Miklós a kályha közelében volt, mert a meleget nagyon kedvelte, de az ételeket is úgy szerette, hogy azokat mindig szeme láttára, a nagy cserépkályha párkányán helyezze el a tatatóvárosi s zármazású pincér, aki azelőtt lakáj volt Esterházy Miklós grófnál , és tulajdonképpen csak azért vállalt pincéri állást az "Arany Sas " -ban, mert végtelenül unatkozott foglalkozás hiányában.

( Az említett gróf meghalt, és új gazdához nem volt kedve Fájt úrn a k elszegődni. )

A "Szemere pincére " már akcióba is lépett, amint az uraság nyakán elrendezte az asztalkendő ráncait, keze ügyébe rakosgatta az olasz saláta elkészítéséhez való különböző mustárokat, a folyékonyokat és a pépeseket, az olajokat és eceteket, mi közben a kamrából személyesen hozott egy pohárka valódi borecetet , amelyet a saláta megkedvesítéséhez szoktak használni.

A salátát Szemere úr mindig maga készítette el, miközben gasztronómus aggodalmával gondolkozott , hogy nem felejtett -e ki valamit a sal átából, féloldalra tolta a tálat, és gyönyörködött munkájában .

Fájt úr ünnepélyes léptekkel hozta a konyhából a levesestálat, és felemelvén annak fedőjét, megszagolás végett Szemere úr elé tartotta .

- Jöhet! - mond a vendég, és az ebéd ceremóniája ezzel me gkezdődött .

( A tűzhely mellől Kommerné ezalatt egy spanyolfal mögé rejtőzve várta a hatást. )

- Azt hiszem, hogy ezt a csíklevest Szabolcsban is megehetnék - mondta a legnagyobb elismerés helyett Szabolcs vezér, akinek véleményére Szemere Miklós olyan kíváncsi volt, hogy néma oldalpillantásokat vetett rá .

A Gyökér asztaltársaságnál, a Pest megyei urak asztalánál, de más asztaloknál is: így Apponyi Albert gróf asztalánál, aki nőtlen korában ugyancsak az "Arany Sas " -ba járt, de mindig csak giszhübli vizet ivott Szilágyi Dezső igazságügyminiszter asztalánál, aki itt ugyancsak mindig egymagában étkezett, mert evés közben nem szeretett beszélgetni, és a legnagyobb sonkacsontot helyeztette maga elé, mikor még csak a hideg marhaszeletnél tartott, amelyet lesovány o dás szempontjából fogyasztott; miközben oroszlántekintetével valósággal hallgatásra hipnotizálta azokat, akik az étterem legtávolibb részében is hangosan mertek beszélgetni - tehát az "Arany Sas " asztalainál csakhamar híre futott, hogy az idény első csíkl e vesét éppen Szemere úr asztalánál tálalták, mire többféle határozatba ment, hogy a levest ugyancsak felveszik a legközelebbi programba .

Utóvégre nemcsak Törley úr pezsgőjével él az ember, akármennyire hivatkozik is ez az úriember a hazafiasságra, amely sz e rint mindenkire kötelező, hogy hazai pezsgőt fogyasszon .

Szemere úr ebéd közben azt a váratlan kérdést vetette fel Szabolcs vezérnek, hogy mit szándékozik csinálni a Pestre vezényelt "hunokkal " mindaddig , amíg Etel király kincsét megtalálja, és a magukkal hozott zsákokat a kinccsel megtömheti .

- Ezen a kérdésen már magam is gondolkoztam, mert nem olyan világot élünk, hogy folytonosan mulatozással töltsük az időt, mint eddig töltöttük - felelt komolyan Szabolcs vezér.

- Arról pedig szó sem lehet, hogy egyetlen emberemet visszaküldhetném a pátriába, mielőtt valami történne .

Szemere Miklós gondolkozott :

- Ha történetesen képviselőválasztás volna az országban, be lehetne osztani a "hunokat " a különböző jelöltek mellé.

De sajnos, csak minden harmadik évben válas ztat Tisza Kálmán.

" Addig " is azonban állást kell adni a hunoknak , mert így nem maradhatnak .

- Állás sokféle van Magyarországon, de az én embereim nagyon válogatósak, még otthon se szívesen fogják meg az eke szarvát, mert mind született úriembernek tartja magát - sóhajtotta Szabolcs vezér .

- Szerelemből pedig nem élhetnek felnőtt emberek! - mond most igen elkomolyodva Szemere Miklós, mert akármilyen nagy úr volt, nem szerette a dologtalan embereket magán kívül.

" Valamit mindenkinek csinálni kell ! "

Ez volt az alapelve életének .

Szabolcs vezér borúsan nézett körül.

" Hunjainak " egy része az étterem sarkában ült, más része az "Arany Sas " előtt ácsorgott az utcán, a legtöbb azonban, nem mervén Szabolcs vezér mellől elmozdulni, az "Arany Sas " előcsarnokában üldögélt vitatkozó vidéki vendég módjára , és napszámban ásítozott .

- Nem szeretem a kasza-kapa kerülőket - ismételte Szemere Miklós , még összébb vonván szemöldökeit, amikor éppen észrevette, hogy két " hun " ( Geszteréd és Buj tizedesek) éppen azon mesterkedik, hogy dresszírozza az " Arany Sas " öreg vizsláját, amelyet valaki egyszer a fogadóban felejtett, azóta a szálloda kutyája lett, és azokat a nyulakat állta, amelyek a fogadó konyhájára kerültek .

- Kutyaidomításból nem élhetünk meg - mormogta Szemere újra, és egy ötlettől felvidámodva, Szabolcs v ezérre villantotta a szemét.

- Mit szólnál hozzá, ha a hírlapok apróhirdetései között keresnénk elfoglaltságot a hadaknak ?

Akkoriban még újszerűek voltak az apróhirdetések az újságok hátsó oldalain, többnyire szerelmi ismeretségeket, kalandokat, levelezéseket bonyolítottak le az apró betűk .

Szemere Miklós az Egyetértés című újságot akasztotta le a szögről .

Igen nagy, lepedő formájú újság volt ez, és minden olvasható volt benne, ami a világon történik.

Szemere Miklós ezt olvasta ki az "apróhirdetések " közül :

Gavallérok ! alatt a kiadóhivatalba - nem bánja meg .

- No, ez nem egészen a mi fájós lábainknak való! - vélekedett Szabolcs vezér, aki megfontoltan hallgatta a hirdetés felolvasását .

Szemere tovább olvasott :

Felhívás ! dők .

- Bár magam is elég komoly gondolkozású vagyok, de azt hiszem, nem volnék elég "éltes " az említett felhívónak! - vélekedett Szabolcs vezér .

Szemere Miklós tovább böngészett a lepedő nagyságú Egyetértésben , amely újság akkoriban a legnépszerűbb magyar újság volt.

Végre talált egy hirdetést, amelynek tartalma elgondolkoztatta :

Melyik gazdag menteni, oly fel csétlen furulyás " alatt a kiadóhivatalba .

Így hangzott a hirdetés, de Szabolcs vezér csak a fejét csóválta :

- Nem hiszem, hogy az én hunjaim bármelyike akár kisebb kölcsönhöz is juthatna ilyen formában .

- Talán egyik se érzi magát elég szerencsétlen furulyásnak ?

- Nem azért, mintha valamennyien szerencsés flótások volnánk, de nemigen bízunk a nők nagylelkűségében.

Minket úgy szoktattak odahaza, hogy a férfiaknak kell nagylelkűnek lenni a hölgyvilág iránt .

- Ezek a felolvasott hirdetések - folytatta bizonyos szünet múlva Szabolcs vezér - az én régi felfogásomat igazolják.

Azt, hogy a nagyvárosi élet még nem való a magyaroknak, nem tudnak vele mit csinálni.

Hamarább tanulják meg a rosszat a nagyvárosban, mint a jót .

- Te eszerint nem ajánlanád fel a nagy király kincseit se Cleopátrának, se a másik hölgynek? - kérdezte most váratlanul Szemere Miklós , és éles tekintetet vetett Szabolcs vezérre .

- Még egy k engyelvasat se - felelt egyszerűen a vezér.

- Énmiattam az említett hölgyek ítéletnapjáig közölhetik hirdetéseiket az Egyetértésben, a kincsből nem látnak semmit, akármit ígérnek .

Szemere Miklós láthatólag megkönnyebbülve vette tudomásul Szabolcs vezér ko moly nyilatkozatát.

S darab idő múlva így szólt :

- Őszintén megvallva: néha felmerül bennem az a gondolat, hogy Attila király kincsének rossz vége is lehet.

Olyan kezekbe talál jutni a kincs , amelyek nem becsülik őt meg, se történelmi, se érzelmi szempontból, mint ahogy már nagyon sok elrejtett ősi kinccsel megesett, amely méltatlan utódok kezéhez került.

Elhányták, elpazarolták, az ablakon dobták ki a kincset, ahelyett hogy a hagyományozó intencióját figyelembe vették volna .

- A könnyelmű örökösök példái elég ismertek előttünk, magyarok előtt, akik jóformán mindent elvertünk, amit ezer esztendő óta az őseink gyűjtöttek.

Nagyon megnyugtattál, mélyen tisztelt barátom, hogy nem gondoltál nyomban a Cleopátrával való megismerkedésre, midőn ajánlatát bátor volt am neked bemutatni .

- Amíg élek, egyetlen boszorkánypiszkafát se aranyoznak meg Attila kincsével Budapesten - mond a vezér .

Szemere Miklós e beszélgetés után jogosan gondolhatta, hogy Attila kincsét nem fenyegeti veszedelem azoknak a könnyelmű nőknek a részéről, akik az egész világot beröpdösik, és minden aranytallérra számot tartanak, akár egyházi, családi vagy hadvezéri eredetű.

Ezeknek a Cleopátráknak mindegy, hogy honnan veszik az aranyat ördögi életmódjukhoz.

Lám, még Attila kincse után is kinyújtanák a kezüket, mert hiszen az Egyetértés hirdetései és a hunok megérkezése között nyilvánvaló az összefüggés - gondolta magában Szemere Miklós, aki egyike volt a leggyanakodóbb embereknek .

De Szabolcs vezér megkísértetett, és a kísértést emberül kiállotta .

Mint előzetes közleményünkben előadtuk: Szabolcs vezér először férfiasan, szinte örök példányképül szolgáló erővel kiállotta a kísértést , amelyet a pesti nők intéztek ellene (igaz, hogy egyelőre csak az apróhirdetésekben ), abból a célból, hogy titkát a hun király kincsének hollétéről kitudják .

De hátra voltak még a budai nők, akik már történetünk idejében , sőt tán a történelem előtti időben is mindig mások voltak, mint a pestiek.

" Még a budai nők is hátra voltak, mint akár a feketekávé a török basa meséjében " , mondta Lányi Anti, az orosi jegyző, aki valamely rejtélyes okból legjobban féltette Attila kincsét a nőktől, akik majd a kincsre teszik a kezüket, és ilyenformán az sohase juthat el a kitűzött célra .

A budai nők abban az időben még nem az újságok útján (vagy más utakon) ismerkedtek meg a kiszemelt férfiakkal, hanem randevúk révén, amely randevúkra területük, Buda mindig nagyon alkalmas volt .

Itt vannak azok a történelmi nevű utcák, terek, tájak, ahová amúgy is m indig áhítatos lélekkel közeledik egy magyar hazafi, aki tiszteletben tartja a históriát.

A budai randevú mindig egy pakli hasznos történelmi ismerettel is gyarapította a férfiak ismeretkörét a feltalált hölgy ismeretségén kívül .

Az ember kalandba keverede tt egy "budai asszonysággal " azokon a hegylejtőkön, amelyeken át Budát ostromolták a magyarok, akár a török, akár a német időkben, és mialatt az ostromot más híján mostanában a "budai asszonyság " ellen folytatta, önkéntelenül megismerkedett azokkal a bást y ákkal, várfalakkal, erődítményekkel, amelyeken át valaha magyar vitézek rohantak életmegvetéssel az ostromlott várba.

A női szívek bevételéhez , legyőzéséhez segítettek az ősök, akik ezeken a helyeken ugyancsak mindent feláldoztak a győzelem eléréséhez .

Úg y látszik, hogy a hős elődök unokáinak ez a vállalkozása nem közelíti meg virtusban a régi vállalkozásokat, pedig tagadhatatlan, hogy a mai férfiak bátorítására még mindig hatnak a régiek hőstettei.

Legalábbis férfiasabb férfinak érezheti magát egy úriemb e r valamely történelmi glóriával megjelölt hegyoldalban (például az 1848/49-i honvédek lajtorjája alatt, amelyen át kézitusával vívták a falakat ) , mint egy zárda romjai között, ahol mindig csak imádkoztak a szent szüzek, és a küzdelemről, amelyet értük a férfiak folytattak, semmit sem tudtak .

Budának varázsa van.

Nem rosszul spekulálnak a "budai asszonyságok ", mikor találkáikat azokra a helyekre tűzik ki, ahol a férfiak a nagy tetteket elkövették .

Szabolcs vezér pláne Óbudára, még a Budánál is öregebb, minden magyar városok nagyapjának, Óbudának tájékára kapott randevút .

Itt lakott ugyanis özvegy Bory Andrásné, egy Szabolcs megyei születésű asszonyság, aki ugyan már harminc év óta elkerült a Nyírből, miután Bory úrhoz férjhez ment, de atyafiságos érzelmeit , hazajáró gondolatait mindig ápolgatta már csak azzal is, hogy Óbudán minden történetét így kezdte :

- Nálunk odahaza "Szabolcsban " másképp van az... - mondta , akármiről is volt szó.

Óbudán harminc év alatt, amíg férje az itteni dohánygyárban hivatalnok vo lt, és mindig vadkacsatollas vadászkalapban, sárga macskanadrágban indult el reggelenként otthonából, mintha nem is a hivatalába lépkedne, hanem valahová vadászatra, csak a vizslakutya hiányzott a háta mögül.

Amíg aztán Bory csakugyan elment egyszer vadász ni, de a másvilági mezőkre .

Özvegy Boryné azonban megtartotta szokását: mindig "odahazára " , Szabolcsra hivatkozott, ha valamely nyilatkozatot kellett tenni az életben .

Borynénak legkedvesebb olvasmánya volt az Egyetértés újságban az Idegenek Névsora.

Az új ság hátulsó lapján ugyanis mindig felsorolta azokat, akik az ország különböző részeiből a fővárosba érkeztek, és itt az "Angol királynő " -höz, a "Hungáriá " -hoz, a "Fehér ló " -hoz, az "Arany Sas " -hoz , " Holzvarth Continentál " -hoz, a "Magyar Király " -hoz címzet t fogadókban megszállottak ...

Épületes olvasmány volt az egy magányos asszonyságnak, mint Borynénak, aki annyi mindenkivel volt atyafiságban az országban, de mégis leginkább a Szabolcs megyeiekkel .

Szabolcs vezér és a többi hunok nevei is megjelentek az újs ágban az Idegenek Névsorában, az "Arany Sas " -ban megszállottak között.

Boryné erre nyomban levelet írt Óbudáról Szabolcs vezérnek, amely levélben emlékeztette őt mindenféle közös atyafiakra (" akiknek a csizmáját már régen a padra akasztották " ), atyafiságo s asszonyságokra.

( " Akiket elégettek, mint boszorkányokat ", mond Lányi Anti, az orosi jegyző, akinek sehogy se tetszett az asszonyi levél, amely Szabolcs vezér címére érkezett. )

Egyben szíves meghívást mellékelt Boryné Szabolcs vezér részére , hogy a régi s zép idők emlékét felelevenítsék .

" Azért is kegyednek kell engem felkeresni, mert én, asszony létemre, nem mehetek abba a traktérba, amelyet remélem, hogy nem rosszhiszeműsége miatt, de tapasztalatlanságában választott kegyed.

Csak szegény Linda néni meg ne tudja, hogy kegyed az "Arany Sas " -ban vett kvártélyt ! "- írta Boryné .

" És vigyázzon kegyed - írta tovább az asszony -, hogy a csibukját ki ne lógassa ebéd után az utcai ablakon, mint Göndöcs Benedek, a vidéki plébános cselekedte az elmúlt hetekben a "Sas " -hoz hasonló rossz hírű házból, amiért Luft Rézit, ama ház tulajdonosnőjét, a kapitányságra citálták, Göndöcs Benedeket, az öreg plébánost pedig országszerte kinevették. "

- No hát ezt az asszonyságot fel kell keresni - kiáltott fel Szabolcs vezér, mert kép zeletében már látta előre, hogy Boryné jámborságában talán írja Linda néninek is a levelet, hogy miféle rossz hírű házban ütött tanyát Pesten a vezér .

- Pedig hát az se volna valami nagy szégyen - dörmögte közbe Lányi Anti.

- Én fiatalabb koromban sohasem laktam Pesten más házban, csak ott, ahol sok szép leányzó volt.

Sok házikisasszony között nem vész el a vendég .

Azonban hiábavaló volt az orosi jegyző minden igyekezete, hogy Szabolcs vezért meggyőzze a női vizitekben való jártasságáról, a vezér mégis úgy határozott, hogy Kálnay urat viszi magával az óbudai látogatáshoz tanúnak .

Talán szavahihetőbb tanúnak vélte Kálnayt abban az esetben, ha majd egyszer valahol, valamerre az óbudai látogatásról tanúskodni kell.

Vagy talán több járatosságot tételezett fel K á lnayról a nőies természetű dolgokban?

Egyik sem.

Szabolcs vezér egyszerűen háláját akarta leróni Kálnay iránt azzal, hogy az utazás fáradalmait megosztá vele.

Nem zárhatja ki tehát az utazás gyönyörteljes részéből sem , amilyennek az óbudai látogatás ígérk ezett .

Kálnay valóban hamarosan kitudakolta az utat, a módot, az eljárást, hogyan lehet megközelíteni Óbudán, a Duna-parton, az úgynevezett " óbudai rakparton " Borynét, aki a levele szerint itt lakott, és Szabolcs vezér látogatását várta az 55-ös számú házban .

- Lehet, hogy veszedelembe megyünk, de a nők kérése mindig szent volt előttem, és lehetőleg teljesítettem - mondta Kálnay, amikor a Fecske nevű gőzhajóval kikötöttek az óbudai rakparton, és kiélvezték mindazokat az örömöket, amelyek a helyi hajón való uta z ással járnak.

Találkoztak itt különböző öregurakkal, akik a Fecskén azzal töltötték idejüket, hogy azon vitatkozzanak, miszerint betegségeik ellen mely forrásvíz ajánlatosabb és kiadósabb: a Császár fürdő vagy a Lukács fürdő vize?

" Mikor jogász koromban e r re utaztam, már akkor is erről beszélgettek "- mond Kálnay László , pedig azóta olvasta a Szigeti Séták című folyóiratban, hogy valamennyi budai fürdőnek a vize egy forrásból fakad.

" Ezt pedig kár volt kideríteni! - véleményezte Szabolcs vezér.

- Az ember ek illúzióit nem szabad megrongálni, mint akár a kápolnákat. "

Kálnay, miután kálvinista ember volt, másképpen fejezte ki magát : " Azért nem szabad az illúziókat megrongálni, mert ha nincs balhiedelem, csak csupa igazság van a világon: az embereknek nincs többé alkalmuk az érveik felhozatalára a maguk hite mellett.

Mi lenne a világból, ha mindenki azt vallaná, hogy a budai forrásvizek egy lyukból fakadnak a Gellérthegyben ? "

Argonautáink ilyen és hasonló épületes beszélgetés közben töltötték idejüket, amíg az "óbudai rakpartra " megérkeztek, amelyet nyilván azért neveznek rakpartnak, mert ide sohase raknak ki semmit, kivéve kilyukadt bádogedényeket, törött fazekakat, életunt csuprokat, amelyeket máshol a szemétdombra szoktak vetni.

Óbudán ellenben a Duna-partra h ordják ki őket.

Néhány öreg naplopó is ült itt a parton, és a Dunát nézte, azzal a lustasággal, amely százesztendőssé teszi nyomban azokat a fiatalembereket is, akik véletlenül ezek közé a vizet bámuló naplopók közé telepednek...

Volt egy ember Óbudán , a ki húszesztendős korában ült ki a Duna-partra, hogy a szomszédjától valamit megkérdezzen.

Talán csak éppen azt, hogy milyen véleménnyel van arról a hídról, amelyet itt emberemlékezet óta terveznek, hogy a pesti és budai oldalt összekössék?

A szomszéd megm o ndta a maga véleményét, vagy tán felelet helyett csak egyet nyújtózkodott, mint ezek a semmittevők szokták.

Elég az hozzá, hogy a fiatalember, aki itt letelepedett egy kődarabra, amilyen a parton van elegendő : még mai napig is ott ül azon a helyen, és a D unát nézi.

Pedig ennek már ötven esztendeje .

Boryné egy zöld kapus, földszintes házban lakott, és mikor ennek udvarába utazóink bepillantottak: nyomban látták, hogy ez az a ház, ahonnan a léket kapott pléhsütőket, öreg kályhacsöveket, használhatatlan kocsikerekeket a Duna-partra időnként kidobják, mert még temérdek ilyen kidobálni való szemét hevert szerteszét az udvaron .

Sőt Boryné maga is olyannak látszott az első pillanatra, mint egy régi csónak, amelynek csak a fakult vitorlája maradt meg, bebizonyítván megjelenésével azt a régi igazságot, hogy Óbuda az a hely, ahol az emberek és dolgok legtovább maradnak meg .

Éppen levelet írt Boryné, amikor hőseink a zöld kapus ház egy ablakánál megtalálták, s az ablak olyan volt, hogy az még akkor sem nézett volna senkire, ha akart volna.

Valami csodálatos vénség lepte be az ablakot , mint akár az óbudai öregembereket, akik már csak abból a szempontból sem tartják érdemesnek a külsőségekkel, ruházattal való törődést, mert úgyse mennek el többé életükben arról a helyről , ahol megtelepedtek.

Boryné ablakát úgyis ösmerte mindenki, aki akarta.

Minek kellett volna tehát az ablakot néha megtisztítani ?

- Ha majd a kis örökségemet megkapom, amelyet várok - kezdte Boryné, amikor hőseink letelepedtek a szobájában -, megvalósítom n éhány tervemet, amelyet a ház renoválása érdekében kigondoltam .

Szabolcs vezér helyeselve bólingatott, mint mindig, ha különböző tervekről hallott, mert csak azokat az embereket szerette, akik nem töltik céltalanul az idejüket.

Ellenben Kálnay kiábrándító an kérdezte :

- Ugyan, milyen választ vár tekintetes asszony a levelére?

- Mert Boryné éppen akkor ragasztotta le a kopertát, amiben láthatólag nagy gyakorlata volt .

- Ez a levél a Közmunka Tanácsnak megy.

Azt kérdezem benne, hogy mikor hajlandók végre egy utcát vagy teret elnevezni boldogult férjemről, aki annyi mindent tett Óbuda érdekében?

Három temetkezési és betegsegélyző egyletet is alapított , megszervezte a Hadastyán egyletet, összehozta a polgári zenekart, a Spór egyletben még ma is ott áll a pohara szombat esténként, amikor a szokásos befizetések vannak a Raáb-féle vendéglőben.

Csak még utca nincs elnevezve Boryról.

Ezért írtam levelet a Közmunka Tanácsnak .

Miután Boryné így elmondta a levél tartalmát, megcímezte azt, és bélyeget ragasztott rá.

Egy kisfiú már ott állott az ajtó előtt, aki Boryné megbízásait teljesíteni szokta .

- Siess vele a postára, mert szeretném, ha levelemet már a Tanács legközelebbi ülésén felolvasnák .

A fiúcska nyilván tudta, hogy milyen nagy fontosságú dologról van szó, azért nyomban a postára futamodott.

Boryné ezután vendégeihez fordult , és újólag biztosította őket arról, hogy minden másképpen lesz, ha azt a bizonyos kis örökséget megkapja.

Lehetőleg egy komoly, felnőtt inast tart a kisfiú helyett .

- Vagy pedig a fiú addig megnövekedik - szólalt meg Kálnay László .

- Maguk is valami örökségi dologban járhatnak Pesten, amint megálmodtam - folytatta váratlanul Boryné.

- Én mindent meg szoktam álmodni, és bizonyosra veszem, hogy Szabolcs vezér valamely nagy örökség felvétele céljából utazott ide.

Nekem megmondhatják bizalmasan a dolgokat, mert ha valaki járatos az örökségi ügyekben: az éppen én vagyok .

- Talán Szabolcsból kapott valamely levelet vagy hírt a tekintetes asszony? - kérdezte most Kálnay László, aki nem is volt olyan élhetetlen ember .

De Boryné ragaszkodott ahhoz, hogy az álom mutatta meg a dolgot , amelynek elintézése céljából a hunok a fővárosba utaztak, nem pedig valamely híradás, amely a messzi pátriából Borynéhoz érkezett .

- De akárhogy van a dolog - fejezte be az a sszonyság szavait -, azt ajánlom, hogy tegyük össze az örökségi ügyeinket.

Az volt a magyarok baja, hogy mindig egymás között pörlekedtek, és kiszolgáltatták magukat egy harmadiknak, akiről feltették, hogy az majd igazságot tesz az ügyükben.

Így lett vége sok örökségnek, amelyet elpereltek a magyaroktól, hogy csak a füstjét látták, de a lángjánál mások melegedtek.

Nem szeretném, ha a mai magyarok is a régiek sorsára jutnának .

Folyamatosan beszélt Boryné.

Látszott, hogy már gondolkozott azon , hogy mit fog a hunnak mondani, ha az levele vétele után felkeresi .

Szabolcs vezér komoly ember létére csak a fejével bólongatott , mint asszonyi beszédek felett szokása volt, de Kálnay nem türtőztethette magát Boryné titokzatos és fenyegető szavaira .

- Ugyan miféle örökséget vár, tekintetes asszony, hogy így bizakodik a dolgában ?

Boryné felemelte a mutatóujját :

- Kár volna egy szegény özvegyasszony kijátszására az ügyvédi furfangot mozgósítani, Kálnay úr!

Én Attila királyunktól éppen úgy örököltem asszony létemre, mintha férfi volnék, mert az ősi magyar törvények szerint az özvegyasszonyoknak éppen annyi joguk volt, mint a férfiaknak .

Örökölték férjeik helyét még a tanácskozásokban is.

Tudjuk mi a jusst, legalább annyira tudjuk, mint Kálnay úr .

Boryné szavára először Szabolcs vezér tért magához, mert hiszen úgyis illett, hogy ő mint Attila kincsőrzője nyilatkozzon ebben a kérdésben legelőször .

A kincstárnok ezt mondta :

- Igaz, hogy voltak hun asszonyok, akik a csatában három férfi helyett is harcoltak, mint ezt már a Szent Gallen-i csatában a svábok ellen megmutatta Erika, ak inek hőstetteit a németek ma is emlegetik.

De az asszonyok egyéb jogairól csak annyi van feljegyezve a hunok törvényeiben, hogy joguk volt együtt és elevenen eltemetkezni a férjeikkel.

Szép jog, kevés nemzetnek az asszonyait részesítették ennyiben a nemze tek, amelyeknek legeleje a hunok voltak .

- A tekintetes asszony nem temetkezett el együtt Bory barátunkkal - vágta közbe Kálnay László .

- Nem tehettem.

Értsék meg, uraim, nem tehettem, akármilyen tiszteletben is tartom a törvényeket! - kiáltott fel most Bor yné, aki érezte, hogy Szabolcs vezér ellenvetése nagyon komoly forrásból fakadt.

Egy valódi hun nőnek valóban együtt kellett eltemetkezni a férjével, mint ezt már Attila feleségei is megmutatták .

- Mért nem tehette? - kiáltotta Kálnay, aki tapasztalt férfiú létére az asszonyság viselkedésében megint valami szélhámosságot sejtett .

Boryné lesütötte a szemét, és hallgatott, mintha elmerengne valamely régi dolgon, amelyet most az urak az eszébe juttattak .

- Mért nem tehettem?

Megmondanám, de nem tartom helyénv alónak, hogy ezt nyilvánosan tárgyaljuk.

Ha Kálnay úr lenne szíves darab időre elhagyni a szobát, akkor megmondom a titkot Szabolcs vezérnek .

- Légy szíves, hagyj magunkra, tisztelt barátom - szólalt meg Szabolcs vezér, aki mindig nagyon udvarias volt a nő khöz, ha ez nem került nagyobb fáradságába, mert hiszen a férfiak udvariassága többnyire ezen múlik .

Kálnay tehát darab ideig az udvaron állott, egy összetört kocsikerékre helyezve a lábát, mintha azon gondolkozott volna, hogyan törhetett el ez a kerék, amikor látszólag semmi baja sem volt .

Rövid idő múlva nyílott az ajtó Boryné lakásából, és Szabolcs vezér lépett ki .

- Kérem Kálnay urat egy szóra! - kiáltotta most az asszonyság a küszöbről .

Mire Kálnay lépdelt be a házba, és Szabolcs vezér tartotta szemét az összetört kocsikeréken, de megfej teni ő sem tudta a szerencsétlenség rejtélyét.

Pedig talán a kocsi is felfordult, vagy egyéb baleset is történhetett akkor, mikor a kerék összetört .

Majd Kálnay úr is igen tudós, fontoskodó arccal, szakállát pedergetve jött ki Boryné lakásából, mintha ugyancsak valami titoknak jött volna a nyomára .

Aztán mindkét hun álldogált még egy darabig az óbudai rakparton , miközben szemügyre vették a félig földbe süllyedt házikókat, amelyek rongyosságukban, szégyenletükben évről évre mélyebben bújtak be a veteményeskertekbe.

Eltűnni vágytak itt a házak, mint a nagyon szegény emberek , akik legjobban tudnak rejtőzködni gazdag embertársaik elől.

Ha az a néhány , száradás végett kiakasztott férfi- és női fehérnemű nem lebegett volna a dunai szélben a veteményeskertek sövé nyén, azt lehetett volna hinni, hogy innen már régen minden lakó elköltözött.

De egy férfi lábravaló, amely egymagában libegett egy ágasfán , világosan azt bizonyította, hogy tulajdonosa javában él odabent a házban, és a lábravaló megszáradását várja .

Mit súgott Boryné Szabolcs vezér fülébe, és mit súgott Kálnay László fülébe ?

Ezt a nők örök megbízhatatlansága folytán amúgy sem közölhetnénk olvasóinkkal, habár az utóbbi időben divatba jött, hogy a nők megbízhatóságában megint higgyenek a férfiak .

Mi csak kövessük az eseményeket, anélkül hogy megállnánk filozófiai megbeszélésekke l foglalkozni a különböző jellemű embereknél, akik amúgy is mindig másformák, mint első pillanatban megismerjük őket .

Más Szabolcs vezér, és más Kálnay László, amikor eddig ismeretlen női szoknya furakodik közébük, amely szoknyának a világ teremtése óta az a tulajdonsága, hogy a férfiak jellemét megváltoztassa .

Borynének csak egy cikcakkos fehér alsószoknyája volt, amely tán mosás és vasalás közben sohase gondolt arra, hogy még történelmi jelentőségű is lehet ezen a világon.

Fodorral beszegett alsószoknyája volt, amelynek a szegélyét, fehér kivillanását, frissen vasaltságát tán éppen Bory úr unta leginkább, amíg élt, mert a férfiakat rendszerint bosszantani szokták a nők azokkal az emlékekkel, amelyek az első szerelem idejéből maradtak meg a memóriájukban .

U gyan melyik Bory úr nem unta meg azokat az emlékeztetéseket , amelyek arra figyelmeztetnék őket, hogy bezzeg a tó partján vagy az erdőben vagy a kápolnában vagy a még titkosabb régi találkozón egészen mást ígértek a tervbe vett közös életről, a szerelemrő l , házasságról, miegymásról, amellyel a jövendőt kiszínezgették Boryné előtt?

Bory úr, bizonyos esztendő elmúltával, tudni sem akart Boryné fodros alsószoknyájáról; de itt voltak Szabolcs vezér és Kálnay László, akik a hunokkal együtt érkeztek a magyar főv árosba .

...Azon a napon, amelyről történetünkben szó van: úgy tűnt fel a hunok kirándulása, mintha az egész új honfoglalási utazás csupán egyetlen szempontból történt volna, Boryné szoknyája kedvéért, amelyet a ravasz asszonyság Szabolcs vezér és Kálnay László figyelmébe ajánlott a nők örökös kétszínűségével .

Csak bölcs elnézéssel lehetett mosolyogni azon a körülményen , amikor Szabolcs vezér látszólag komolyan nyugtalankodni kezdett bizonyos hatósági iratok miatt, amelyeknek beszerzése végett el kell hagyni az "Arany Sas " -t, hogy az "akciót " tovább lehessen folytatni az iratok birtokában .

Hol lehet megszerezni az ilyen és hasonló hatósági iratokat?

Hol van az a hivatal, ahol az akciók folytatásához szükséges iratokat " kiállítják " vagy elutasítják ?

Elég az hozzá, hogy Szabolcs vezér is, mint más a nnyi férfi a régi világban, azon a címen tűnt el egy napon az " Arany Sas " -ból, hogy a hatósággal van dolga, és egy óra vagy két óra múlva láthatjuk őt Borynéval a budai hegyek között, ahová nők és férfiak a világ teremtése óta már csak azért is szeretnek j árni, mert azt hiszik, hogy itt nem láthatja őket senki.

Hej, sok titkot tudnak ezek a vén budai hegyek a lábuknál fekvő főváros titkaiból !

Történetünk idejében pedig minden valamirevaló "ismeretség " a budai hegyek között kezdődött vagy nyert megerősítés t.

- Tehát ön a királyi szőlőre volna kíváncsi? - szólt Boryné színpadi hangon, amíg az óbudai utcákon jártak, és Boryné azt hihette, hogy szavait mások is meghallhatják .

( Borynénak, mint a legtöbb nőnek, ugyancsak kétféle hangja volt .

Egy hangja a külvilág számára, amely trillázott és bugyborékolt, mint a szobai szökőkút a szalon közepén.

Ezt abban az időben a Nemzeti Színház francia színdarabjaiban használták, társalgási hangnak mondták, és a legtöbb úridáma ezen a nyelven beszélt Magyarországon.

De volt e gy másik hangja is Borynénak, amellyel csak bizalmasan és négyszemközt, titokzatosan és szerelmesen tudott beszélni.

A nőknek ettől a második számú hangjától fusson minden férfi, aki még a lábát bírja. )

- Tehát ön a királyi szőlőre volna kíváncsi Óbudán, amely amúgy is mindig királyi birtok volt, mióta a történelemből tudjuk? - ismételte Boryné a Kiscelli utcában például, ahol ismerősei laktak az ablakfüggönyök mögött, és nagyon valószínűnek látszott, hogy nyomban az ablakhoz siettek hallgatózni , amikor B orynét egy idegen férfi társaságában az utcán végigmenni látták .

- Ön jó nyomon jár, Szabolcs vezér!

Igen, a királyoknak itt szőlőik voltak már Árpád fejedelem idejében.

Még megvan a hely a Sas-hegyen , amelyet Árpád vezér szőlőjének mondanak.

Amely szőlő m indig, Árpád vezér után is a mindenkori magyar királynak termette a fejedelmi sas-hegyit .

- Nem volt az lehetséges, hogy már Attila is itt szüretelt ?

- März, a látszerész, a szőlő mostani tulajdonosa szerint ez nagyon is lehetséges volt.

De bizonyosan csak II. Lajos királyról és feleségéről, az osztrák Máriáról tudjuk, hogy ifjú szerelmükben itt bújtak el a királyi szőlőben a haragos magyar urak, Tomori és Zápolya elől, akik a királyi várban a padlót döngették, és nagy lármát csaptak a király távolléte mia t t. Azért sokáig "Szerelmesek szőlőjének " is nevezték ezt a szőlőt , mert a király és királyné idejártak, ha néhanapján kedvükre akartak csókolózni .

Szabolcs vezér megköszönte Boryné útbaigazító szavait .

- Ezt sohasem tudtam volna meg mástól, csak öntől, ass zonyom .

- Sajnos, népünk műveletlen.

Az óbudai "barnalábúak ", az úgynevezett "braunhaxlerek ", akik térdig felgyűrt gatyában kapálták valamikor az óbudai szőlőket: a történelmi ismeretekkel nem törődtek.

A történelemből legfeljebb annyit jegyeztek meg maguknak, hogy az újlakiakat kecskepásztoroknak kell csúfolni és lehetőleg gúnyolni.

" Újlak!! - mondják legyintve.

- Újlak is akar valamit, ahol a kecskéket őrzik ? "

Nem is tanácsolom önnek, hogy innen Újlakra menjen, mert megverik nagy jó uramat a szomszédok .

S zabolcs vezér megköszönte Boryné útbaigazítását, és a Sas-hegyen nyomban azokat a szőlőket kereste, amelyekben a híres budai vörösök vagy a hegy túlsó lejtőjén az úgynevezett "sziklaborok " termettek.

De bármennyire nézelődött: sem a Sas-hegyen, sem környé k én semmiféle szőlőnek nyomát nem találta .

- Érthetetlen, hová lettek innen a szőlők? - kiáltott fel, miután jobbra-balra forgott a hegyen, és tekintetét körüljártatta a látóhatáron .

- Csak jól nézzen meg ön mindent, vezér - biztatta Boryné.

- Nekem úgyse h inné el azt, amit most saját szemeivel láthat.

Azt, hogy Óbudán és a hozzá tartozó hegyeken egyetlen szőlőszem sem terem .

- Hát hol teremnek azok a híres óbudai borok, amelyekről országszerte annyi szó esik azoknál az asztaloknál, ahol a borokat kóstolgat ják ?

- Óbudán nem terem egy gyűszűnyi bor sem, azt mind másfelől hozzák ide, amit itt kimérnek.

Soltról, Vadkertről, Bajáról, Kecskemétről vagy Csengődről.

Néha még a Balatonról is.

De itt emberemlékezet óta a szüreti ünnepélyt csak kocsmában tartják, mert itt bor ötven esztendeje nem termett - felelt kérlelhetetlenül Boryné .

Szabolcs vezér nagyot hallgatott, mint olyan ember szokott, aki egy kedves illúziójával lett szegényebb .

- Tehát a királyi szőlőben sem terem már abból a vesszőből, amely régi királyai nk kedvét felderítette, ha szomjasak voltak?

Ha poharat akartak üríteni a nemzet egészségére?

Ha az ég négy tája felé fordulva, kehellyel a kezükben kívántak hosszú életet alattvalóiknak ?.. .

- Íme itt vagyunk Árpád fejedelem szőlőjében - mond Boryné, mikor a Sas-hegy tetejére érkeztek, és ott csak kődarabok mutatták, hogy valamikor e helyen ház lehetett, ahonnan a király akkor is láthatta országának jó darabját , amikor palotájából távol volt .

A hegy lábánál a Duna széles szalagja ölelte át az országot , mint a kardszíj a vitézek derekát.

Közel és távol hegyek magasodtak , amelyek a királyt mindig arra emlékeztették, hogy mennyi erő van az ország földjében, amelyből ily hatalmas öklök, kezek emelkednek ki, hogy az égboltozat viharfellegeit megfogják, és ne ere s szék tovább.

Másfelől, Pest felől az ország síkja terült el a király szeme előtt, az a nagy pusztaság, amely tán Ázsiáig nyúlik, ahonnan a magyarok útra keltek .

- Ez lett a sorsa a királyok birtokának s velük együtt a régi Magyarországnak, mióta régi nagy királyaink elköltöztek Budáról! - mond Boryné .

- Az egészben csak az a csodálatos, hogy itt, ahol a múlt idők legnagyobb eseményei, jóformán egész Magyarország ezeréves története, de még az előbbi idők históriái is lejátszódtak: senki sem törődik az elmúlt idővel.

Ahol a hun király, az ősmagyar fejedelem és minden régi király lakott, uralkodott , országot kormányzott, népének jólétével törődött: a késő maradékok veszni hagyják a nagy időket és pusztán a jelen tennivalóival törődnek !

- Ne tessék magát felizg atni - mond csillapítólag Boryné.

- A római fórumon is látni barmokat, amelyek nem törődnek a hely szentségével .

- Azon gondolkozom, hogy ilyen korszaknak, mint a mai korszak , vajon érdemes -e a múlt idők kincseit feltárni?

Vajon ne tegyük -e el egy későbbi, áhítatosabb, érdemesebb időpontra Etel király kincsének előadását? - szólt most lassú, gondolkozó hangon Szabolcs vezér, mintha egy eddig nem hangoztatott gondolatát közölné Borynéval .

- Azt hiszi, hogy a korszak nem érdemelné meg? - kiáltott fel az asszonyság komolyan megrettenve.

- Nem, ezt ne mondja, Szabolcs vezér, mert kétségbe kell esnem korszakom felett .

- Pedig alighanem úgy lesz, hogy a századok alatt, amelyek Attilától elválasztanak, egyetlenegyszer sem jött el az ideje, hogy a hun király örökségbe hagyott kincséhez hozzányúlhattak volna a magyarok, mert nem érdemelték meg.

Talán ez az idő se alkalmas még a kincs felvételére !...

- Biztosítom róla, hogy sohase volt nagyobb szükségük a magyaroknak az örökségükre, mint napjainkban! - suttogta szerelmes hangon az asszonyság Szabolcs vezér tagadásával szemben, és két kezével megragadta a kezét .

- Ne hamarkodjuk el a dolgot! - mondta Szabolcs vezér, miután kezét az asszonyságéból visszavonta, és fájós lábával, amelyen már alig tudott állani, megindult a hegyről lefelé, miközben mind elégedettebben tekingetett v issza a magaslatokra, amelyeket sikerült örökre elhagyni .

Hová nem csalná egy asszony az embert, ha végeredményében az asszonyok belátására volna bízva a világ kormányzása! - gondolta magában a vezér, és elhatározta, hogy még óvatosabb lesz az asszonysággal szemben, aki nyilván valamiben töri a fejét, amit eddig nem mondott meg .

Mert az asszonyok bizonyos dolgokat sohasem mondanak meg, még akkor sem, ha a tekintetük leplezetlenül elárulná a gondolatukat.

Csak néznek , csak néznek...

Hogy ember legyen a talpán, aki megrendülés nélkül kiállja a tekintetüket .

Boryné nézett !

Nézett az alsószoknyája fodrával, a tollas kis kalapjával, amelyet valami szentségtartóból vett elő a legnagyobb ünnepeken, hogy rangjához illő külsőben jelenhessen meg .

Ez a tollas kis kalap még mindig a fiatal, szép, érdekes, meglepő Borynét jelentette a múlt időkből, mert a kalapra nagyon vigyázott.

Bársony, barett formájú , lovagnői kalap volt, egy villogó kővel és strucctollal, amely sohase megy ki a divatból, mint a régi, szép festmények , amelyek a múlt idők szép asszonyait ábrázolják.

Ez a bársonykalap mutatta, hogy Boryné valamikor királynő volt, ha nem is volt több alattvalója , mint az óbudai Dohánygyárban hivatalnokoskodó Bory úr.

De annak aztán olyan királynője volt, mint akár Izabel l a Spanyolországnak, bizonyosan mindennap megcsókoltatta a papucsát és kesztyűjét Boryval .

Szabolcs vezér Boryné állhatatosan ráfüggesztett tekintetéből azt következtette, hogy Bory elhunyta után új alattvalóját benne véli feltalálni Boryné .

Vajon hogyan m ondja meg ennek a nagy reményű asszonyságnak, hogy benne csalatkozott ?

Boryné tehát nézett.

Nézett Szabolcs vezér is a Sas-hegyre, amely mindinkább elmaradozott, mint a veszély az utazók kalandjaiban .

A hegy lábánál, éppen a "Barnaláb " -nak (óbudaiasan mondva a Braunhaxlernek) nevezett vendéglőnél egy felhevült úriember állta útját a hegyi látogatóknak, aki bizonyára már huzamosabb idő óta lesben ült a vendéglő félig földbe süllyedt ablaka mögött .

Kálnay László volt, aki nyilván maga is hozzájárult a nyomáshoz, amely a " Barnaláb " vendéglőt mindig mélyebben és mélyebben nyomta az óbudai föld alá, a mélységbe, amelyben egymás tetején vannak a "Barnaláb " helyén már régebben földbe süllyedt vendéglők és vend égeik .

Legalól a föld mélyében bizonyára Noé ül, aki először volt részeg a világon, és Noé vendéglője felett következnek a föld színe alatt a többi vendéglők és vendégek, akik a bor miatt nem tudnak a süllyedő vendéglőkből kimenekülni .

Óbuda föld alatti rés ze ugyanis telve van régi városokkal; akármilyen mélyre ásnak , mindig régibb és régibb városokat találnak.

Az ázsiaiak azt mondják, hogy a Himalája és környéke volt az emberiség bölcsője.

Mi, magyarok, csak maradjunk meg annál a megállapításnál, hogy Óbud a a legrégibb város Európában .

Kocsma legalábbis itt volt legrégebben, mint a rovások bizonyítják, amelyek vendéglőkben visszamaradtak .

- Tessék besétálni, mert a hegyről jövet amúgy is mindenki ide szokott betérni, mint a temetőből jövet ugyancsak ide gyülekeznek a gyászolók .

A Hegy és a Temető vendéglője ugyanis a "Barnaláb " .

Így szólt Kálnay László, kicsit hevülten a földrajzi tudománytól , amit ilyen rövid idő alatt szerzett Óbudán, de Szabolcs vezér nem csodálkozott a jelenségen, mert jól tudta, hogy Ká lnay azok közé az emberek közé tartozik, akik mindenütt nyomban kiismerik magukat .

- Nem fog ártani, ha bizonyos megnyugvásra tesznek szert az idegek, mert a vendéglők tulajdonképpen pihenés, felüdülés és szemlélet céljából vannak a világon! - folytatta Kálnay rábeszélését, amin csak Boryné csodálkozott, mert ő eddig úgy tudta, hogy a vendéglők más szempontból vannak a világon.

De Kálnay László oly meggyőződéssel ismételte szavait - hogy okos ember nem megy el közönyösen semmiféle vendéglő mellett -, amíg maga is belátta, hogy kell valami igazságnak lenni Kálnay szavaiban .

Szabolcs vezért fájós lába a hegymászás után amúgy is a vendéglői pihenésre inspirálta .

A lépcsők, amelyek nélkül nem képzelhetők óbudai vendéglők, a " Barnaláb " -ban is feltalálhatók volta k, és felfelé vezettek .

- Úgyse sokáig járhatunk a "Barnaláb " -ba - mondták a gyakori vendégek, akik évről évre megfigyelhették a vendéglő természetes süllyedését lefelé a földbe, a régi kocsmák után, amelyek azelőtt eltűntek ezen a helyen a föld mélyében .

Szabolcs vezér nyájasan nézett körül a halálra ítélt vendéglőben .

Nem mondta hangosan, de arcán látszott, hogy örül a szerencsének, amely alkalmat ad neki, hogy a "Barnaláb " -at még a föld színén találja.

Ha egy-két év múlva jött volna, már talán csak a ké m énye füstölögne a "Barnaláb " -nak; a vendéglőse, vendégkoszorúja odalent volna a föld alatt .

A vendéglőben az volt a legfeltűnőbb, hogy senki se rendelkezett a bor porciója felől, hanem mindenki megkapta a magáét, mint a patikában az orvosságot .

Egy kopasz pincér, akinek a haja hátulról előre volt fésülve, és őszintén unta a mesterségét, mert csak házasságközvetítésekkel szeretett foglalkozni valamely rejtélyes vonzalomból: egy kopasz pincér kérdezés, felszólítás nélkül járt az asztalok körül, és minden ven dégnek a borporciójáról gondoskodott .

A vendéglős volt kivétel, aki ugyancsak egy asztalnál ült , egymagában, és néha fáradtságot vett magának, hogy igen terjedelmes hasát , amely miatt az asztalhoz sem férhetett: a levegőbe emelje, és rábízta magát a hasára, amely vitte, vitte előre, mintha ő járt volna a hozzá tartozó ember helyett.

És az egyéni életet élő has mindig megállapodott a mérőasztalnál, a kéz megtöltötte a magával vitt üres poharat borral és szódavízzel, és a has e teli pohárral újra visszamen t a megszokott helyére, ahová fáradtan hanyatlott vissza, mintha egy nagy kötelességet sikeresen elvégzett volna .

Ebben a vendéglőben körülnézve, Szabolcs vezér azt gondolta magában, hogy itt legfeljebb az a körülmény okozhatna némi nyugtalanságot, ha egy p ercben elfogyott volna a bor, és a patikáriuspincér közölte volna a vendégekkel, hogy orvossággal nem szolgálhat, menjen mindenki a dolgára - már ha lehet egyáltalán dologról beszélni azok között az emberek között, akik a " Barnaláb " -ot megtöltötték .

Itt ugyanis úgy ült mindenki, mintha semmi dolga sem lett volna egyéb a világon, mint az egészségét a borporciókkal rendben tartani .

Vannak ilyen öreg fürdővendégek a világon, akik például nem messzire innen, a Császár fürdő kertjében sétálgatnak, üldögélnek , beszélgetnek, nézelődnek, spekulálnak, akiknek ugyancsak nincs más gondjuk ezen a világon, mint a fürdőkúra szabályait a legpont o sabban betartani.

Pontról pontra, rendről rendre, előírástól előírásig, mert már csak abban telik lelki és testi örömük, hogy az előírt szabályokat hiba nélkül betartják.

S ez olyan hallatlan megelégedéssel tölti el őket, mint akár a viszonzott szerelem v a gy a megértő házasélet .

A "Barnaláb " vendégei a bort fogyasztották olyan szabályszerűséggel, mintha csak ez volna a teendőjük.

Senki se ivott kevesebbet, de többet se az előírt porciónál...

A pincéből mindennap a megfelelő mennyiségű bort hozták fel.

Ha elfogyott: többé senki se ment a pincébe a boroskantával, se a vendéglős, se a pincére.

Bezárták a vendéglőt .

Amikor mindezekről értesült Szabolcs vezér Kálnay László előadásából: aggodalmát fejezte ki, hogy vajon az ő megjelenésük nem okoz -e valamely zavart a vendéglő menetrendjében ?

Kálnay László megnyugtatta Szabolcs vezért, hogy nem kell aggódnia, mert három liter bort "rezerváltatott ", amely mennyiség mindhármuknak elegendő lesz .

- És ha nem lenne elegendő? - kérdezte Szabolcs vezér Borynéra pillantva .

- Tudok még egy másik vendéglőt is Óbudán - felelt Kálnay .

Szabolcs vezér megdicsérte társát előrelátásáért .

- És vajon milyen vidékről származott bort mér a vendéglős? - kérdezte aztán Szabolcs vezér, miután a borosüvegek valóban megérkeztek az asztal végére, és ott egy asztalkendővel letakartattak, amely kendőben meg lehetett volna látni Veronika képét annak régisége miatt .

- A vendéglős fiatal korában műbirkózó volt, és Baján egyszer a vándorcirkusz herkulesét földhöz vágta, azóta mindig bajai bort mér - felelte Kálnay László, aki feleletének korrektsége szerint már javában tisztába jöhetett az itteni helyzettel .

- Hm.

Földhöz vágta a herkulest? - dörmögte Szabolcs vezér.

- Veszedelmes ember lehet .

- Nem szoktak vele ellenkezni a vendégei.

Ezért van oly an rend a vendéglőjében, mert a herkulest legyőzte - ismételte Kálnay László, és elővette a sármányszínű borral teli palackot .

- Mostanában, tél elején: tulajdonképpen a legjobb a bor - mond Kálnay folytatólag, miközben megtöltötte a nyolcszögletű poharakat.

- Ez a bor legszebb életkora, mert ekkorára megtisztul mindenféle hibájától , zavarosságától, rossz erkölcsétől, mint az ember, mikor nagykorúvá lesz .

Ilyenkor legemberebb a bor, mert egészen hozzá alkalmazkodik az emberhez, aki fogyasztja.

Nyáron, mele g ben a legtisztább bor is okozhat főfájást.

Tavaszkor a legtöbb ember hajlamos a pattanásokra, amelyeket a borfogyasztás még jobban fokoz .

- De késő ősszel, mondom, borongós, télhajlamos, bús időben , amikor már érezni a háztetők felett lógó hópelyhek szagát, a legtöbb ember magában hordja az időjárás melankóliáját, mélabúsan kel és nyugszik a nap , korán ébred a hűvös holdvilág, szellő fújdogál a temető felől, annak is megfájdul néha a szíve, akinek arra különösebb oka nincs: késő ősszel a bor az egyetlen, a m i megvigasztal a csalódásokért.

Mert a merengő költészet kiment a divatból a tizenkilencedik századdal együtt ...

Boryné, aki csodálatos kis kalapjában bizonyos felindultsággal ült eddig a vendéglőben azoknak az asszonyoknak a szokása szerint, akik bizonyos életkorukat elérve, mindig attól félnek, hogy a férfiak valamely tiszteletlenséget követnek el velük szemben: csípősen közbeszólt :

- Azt már hallottam, hogy a savanyított uborkának, káposztának , paprikának, egyéb befőttnek érni kell, amíg az kellően élvezhetővé válik .

Vannak üvegjeim nekem is, amelyeket az első disznótor előtt semmi kincsért se bontanék fel.

De a borról még nem hallottam, hogy az csak az esztendő bizonyos szakában jó, mert a férfiak sajnos egész esztendőben bort isznak, és pipáznak hozzá .

Mit mond például Kálnay úr, mikor májusban bort iszik ?

- Ne juttassa eszembe, asszonyom, a májust, mert én azt hiszem , hogy sohasem fogom azt életemben többé megérhetni.

Sohasem lehetek többé benne abban a képrejtvényben, amely szerelmespárt rejt, amelyet az erdő fái között kell megkeresni a rejtvényfejtőnek .

Boryné kérdése elől ilyen ravaszkodva akart kitérni Kálnay László , de Szabolcs vezér egyenesen felelt az asszonyság kérdésére :

- Azt kérdezte Boryné, hogy mit mondasz, amikor a májusi bort dicséred?

E ngedd meg, hogy helyetted azt felelhessem, hogy májusban is kellően meg tudnád indokolni, hogy miért iszol bort - mond Szabolcs vezér, aki sohase volt híján az apró udvariaskodásoknak, amelyekkel a nőknek kedveskedni vélt: mindig áhítatos arccal nézett rá juk, és mindig felelt a kérdéseikre .

- Maga nagy farizeus - mond Boryné Szabolcs vezérnek (akiben határozottan csalódott a sas-hegyi séta óta ).

- El is vinné az ördög az egész világot, ha csupa ily kétszínű férfiakkal volna tele, mint maguk .

Kálnay László s zódavizet fröccsentett a nyolcszögletű poharakba, mert ebben az időben, mikor még új dolog volt a szikvíz: igazi kerti bort inkább szódavízzel volt szokás keverni, mint ásványvízzel.

( " A szikvízgyárosok belekontárkodtak a természetbe ", mondták a borivók , d e még sokáig jön el az idő, amikor a szódavízgyárosok rájönnek , hogy miért kell palackjaik csövét horog alakúra csinálni, hogy azt mindenféle ürgelyukba, füllyukba és szájnyílásokba be ne dughassák, amely szokás a hazai szikvízgyártás iparában darab időre bizonyos pangást hozott létre.

De ekkor még élvezettel itták a sustorgó szódavizet, ha az borral keveredett, nem tudtak tisztátalan csövekről. )

A szódavízzel kevert bort egy hajtásra szokás kiinni, és az általános divatnak engedett Boryné is, amikor is kal aptollai kicsit megbillentek, mintha azokat karcolta volna meg a " karcos ", nem pedig Boryné torkát.

Ugyanezért reszelősebb hangon folytatta :

- El is vinné az ördög az egész világot, ha a férfiak szavai mögött mindig alattomoskodást, cselszövést, félrevezetést kellene sejteni, mint az önök drágalátos szavai mögött.

Az én Borym, amíg élt; az igazmondásra volt nevelve.

Nem volt szabad neki valótlanságot állítani, de nem is gondolt arra , hogy valaha is félrevezetni próbáljon.

Megmondta nyíltan: "Anyuskám, vétkeztem ellened, bocsáss meg. "

Néha még azt is bevallotta, hogy gondolatban vétkezett .

- Képzelem, mennyi verekedés lehetett otthon! - szólt Kálnay László elválasztva szakállától a poharat .

Szabolcs vezér is mondott valamit arra nézve, hogy az ő tudomása szerint a pap csak örök hűségre esketi össze a házastársakat, de arra nem emlékszik, hogy az esküvői "formuláréban" szó volna arról, hogy az embernek a gondolatait is meg kellene gyónni a fe leségének ...

- Hát én megbolondulnék olyan férfi mellett, aki órákig nem szólna hozzám! - mond egyszerűen Boryné.

- Azok a legkiállhatatlanabb férfiak, akik hallgatnak, vagy egyszerűen nem is néznek az emberre!

Az én férjemnek mindig volt mondanivalója.

Ha más nem, elmondta azt, amit a borbélyától hallott, aki visszakézzel borotválta mindig az én kedvemért, hogy annak a szőrfészeknek , amely a jobb állán volt: semmi nyoma se maradjon a borotválás után.

Ott, ahol karikában nő a szakáll.

Az én kedvemért borot válta visszakézzel a borbély...

Nem is volt annál szebb ember Óbudán, mikor a borbélyától hazajött, és vasárnapi szaga lett az egész lakásunknak .

- Sajnálhatja a megboldogultat - mondta részvétteljesen Szabolcs vezér, mert a részvét ugyancsak a szokásai közé tartozott, mint némely embernek az a szokása, hogy az utcán köszönés közben összecsapja a sarkát .

Kálnay László azonban most is ellenkezett .

- Elhiszem, hogy a megboldogultat úgy borotválta a borbély , ahogyan az asszonyság parancsolta, az orránál fogva vagy a földön, négykézláb nyúzva, mint a sertést szokták, amikor az kiadta lelkét, mert az óbudai asszonyok azt hiszik, hogy nekik mindenbe van beleszólásuk, a férfiak legprivátabb dolgaiba is.

Sehol olyan női zsarnokságot nem tapasztaltam, mint Óbudán .

- Ugyan mire alapítja tapasztalatát, Laci bácsi? - kérdezte meglehetős élességgel a furcsa kis kalap, bár az olyan egyéniség nyomát viselte magán, mint akinek a többi kalaptulajdonosokhoz köze nincs.

De most mégis a többi asszony védelmére látszott kelni. ..

- Miből következteti, hogy itt női zsarnokság volna? - ismételte a strucctoll, amely bizonyosan a muffskatulyában vagy más hasonló dobozban lakik olyankor, amikor nem jár kirándulásra .

- Arról következtetek, hogy csaknem annyi asszony van a vendéglőben, mint férfi, holott tudvalévő, hogy a vendéglőben tulajdonképpen csak egy asszonynak van dolga: a vendéglősnének, akinek olyannak kell lenni , hogy helyettesíteni tudjon minden asszonyt, aki távol van, vagy úton jár, vagy betegágyban fekszik otthon hasfájá s sal vagy más nőies természetű bajjal .

- Ez azért van így, mert a vendéglős özvegyember.

Nem látja rajta , hogy özvegyember ?

- Azt látom, hogy nagyon is nyugodtan, minden felindulás nélkül , mint egy bárány ül a saját kocsmája kellős közepén, amíg a rajta kívül itt tartózkodó férfiak folytonos női szekatúráknak vannak kitéve.

Az asszonyok miatt senki se teheti azt a vendéglőben, amihez éppen kedve volna.

Csak egyedül a vendéglős ülhet nyugodtan a maga helyén, neki nem parancsol senki - mond Kálnay László megl e hetős folyékonyan, mintha bíróság előtt védené a maga igazát .

- Van itt több férfi is, akivel nem törődnek az asszonyok, akik egyedül ülnek az asztaloknál, de úgy is néznek ki! - mond most Boryné mély megvetéssel, két vendégre célozva, akik kis asztaloknál , ahol rajtuk kívül amúgy se férne el senki, mint akár holmi macskaasztaloknál: valóban egyedül ültek .

Kálnay László csíptető szemüvegén, mint valami látcsövön át , véletlenül előbb az egyik magános férfit vette szemügyre ...

Véletlen volt -e, hogy Kálnay László a boldogtalanabbik vendéget kezdte nézni ?

Nem véletlen, mert a szerencsétlen, elzüllött, sorsüldözte emberek mindig előbb feltűntek Kálnaynak, mint az úgynevezett normális emberek .

Ahogyan a koldust észre lehet venni, ha egymagában jön be valami boldog helyre: ilyen volt Flórián a sarokban.

Szerencsétlenségére élénkpiros orra volt, amelyet mindennap új festékkel látszott befesteni, hogy legyen valami rajta, amit az emberek nyomban észrevegyenek.

Egy sánta lábat vagy egy lyukas nadrágot ideig-óráig el lehet r ejteni az emberek tekintete elől, de nem lehet ugyanezt egy piros orral is megcselekedni.

Az mindig jelt ad magáról, mint valamely cégér, amely a legkomolyabb időkben is vidáman lengedezik, mintha soha tudomást nem venne az élet hallatlan komolyságáról .

Flóriánnak emberemlékezet óta ilyen piros orra volt, s ez volt végzete.

Nem foghatott semmibe a világon, hogy az orra árulkodni ne kezdjen nyomban .

- Az orra miatt mindig kocsmában kellett neki ülni, akár akart , akár nem, mint a zöld ásznak mindig bort kell inni - mondta Kálnay László .

No de úgy is ült Flórián !

Elnyújtott, hosszú lábszárakkal, amely csontokon senki se talált volna Flóriánon kívül semmi látnivalót.

Nyakkendője boglyas, szeme zavaros , hajzata, mint a madárijesztőé, és bolond, elkeseredett részegség egész megjelenésében.

Mindig úgy ült, hogy mindjá r t talpra ugrik, és valami ördöngös táncot jár el a vendéglő közepén, amely táncot csak részegségükben tudnak az emberek .

Egy szódavizes üveg állott előtte, és abból néha a poharába fröccsentett, mint valami vén korhely, akinek már nem adnak bort közbiztons ági szempontból sem, csak szódavizet, hogy igyekezzen kijózanodni .

Ha azt kellett volna lerajzolni az iskolában, hogy milyen következményei vannak a borivásnak: Flóriánt lehetett volna példának venni.

Ő volt modellje az örök iszákosságnak .

Szerencse, hogy az emberek sohasem ijednek meg az ilyen példától, mert ugyan miből élnének akkor a vendéglősök ?

A szemközti sarokban: Flóriánnal szemben egy fekete bajuszú , tokás, rövidre nyírt hajú ember, akinek olyan hasa volt, mint egy vidéki plébánosnak, és mindenben a rendet, megelégedettséget, önérzetet jelentette.

Igen feszes mellénye volt, mint olyan embernek, aki nem akar kövérnek látszani, mert még vőlegénynek is szeretne néha feltűnni ezen a világon, ahol az emberek maguk választják meg maguknak a különböző é letpályákat .

Konrádnak hívták.

Komolyan, visszavonhatatlanul Konrádnak, amilyen ünnepélyességgel, komolysággal ezt a nevet csak ki lehet ejteni ezen a világon .

Konrád volt az az ember, aki mindig tekintélyt tudott tartani polgártársai előtt, mert arca úgy v olt alkotva, hogy sohase mozduljon meg, bármi történjen körülötte .

Valamely véghetetlen komolyság, az életnek szinte a legünnepélyesebb pillanata , a férfias önérzetnek, a megrendíthetetlen nyugalomnak példája rajzolódott erre az arcra.

Igazi "Konrádság " .

Konrádról legalábbis kétszáz lépésnyiről látszott, hogy olyan ember, akivel nem lehet tréfálni, mint valamely lengedező, nevetgélő , kótyonfitty cimborával, aki a magaviseletével, a felületességével, a komolytalanságával szinte maga hívja fel az embereket a rra, hogy vele jó vagy rossz tréfákat elkövessenek.

Akik mindhalálig az élet sarokkövei maradnak, akármelyik kerületbe is költözzenek Óbudáról, a hírük utánuk megy, tiszteletre sehol se tehetnek szert huzamosabb időre.

( Mint például Flórián. )

Konrád minden kerületben, minden vendéglőben respektust keltett volna, anélkül hogy megerőltetné magát .

Már csak azért is, mert igen alapos ember volt .

Mindig megvizsgálta a széket, amelyre leült, és a szék ellen előre megmondta a kifogásait .

- Nem hinném, hogy ez a sz ék mához egy esztendőre is szék lesz - mondta .

Megnézte az ablakot, amelyen többnyire "léghuzamot " fedezett fel .

Majd panaszkodott reumájára, amely mindenhová vele jön, amely sohase maradhat el mellőle, még itt, a vendéglőben sem .

- Mit tudják azt az emberek, hogy mi a reuma? - mondta, mikor helyet foglalt valahol, mintha a világon egyedül csak neki lett volna reumája .

Komoly kifogása volt a bor ellen.

Különösen nem tetszett neki, ha az nagyon fénylett.

" Nem - mondta meggondolva -, ez más bor volt a termelőnél , mielőtt vendéglőskézbe került volna. "

Szerette rendbe rakni maga körül az asztali apró tárgyakat.

Így a sótartót (amely sohase volt a kellő helyen ), gyufatartót (amely mindig olyan ember számára volt az asztalra helyezve, akinek "még az öregapja " se pipázott életében ), poharát, mielőtt azt először megtöltötte volna: olyan elgondolkozással vette szemügyre, kezébe, mintha nem volna nyomban tisztában annak pohári minősége felől.

" Mondja, barátom, azt hiszi, hogy ez az én poharam ? "- kérdezte a már említe t t kopasz pincértől, és miután az biztosította Konrád urat, hogy ez a pohara, amelyből naponta inni szokott: az aggodalmaskodó vendég bizonyos fejcsóválással töltötte meg poharát .

És szótlanul, de mindig gondolkozó arccal, ünnepélyesen, mintha valamely élethivatást teljesítene, ivott Konrád úr .

Kiszámítottan öntött borából, mindig ugyanannyi mennyiséget , mintha valamely titokzatos orvosi parancsot hajtana végre .

És mindig megnézte a bort, mielőtt elbúcsúzott volna tőle, mintha titokban bizonyos utasításokat adna a bornak arra nézve, hogy mi lesz a teendője, ha elindult hosszú, sötét vándorútjára, lefelé a torkán, mint valami alvilági alagúton, ahol majd lelkekkel, szellemekkel, kísértetekkel, ördögökkel fog találkozni, akik mind Konrád úr belsejében (valós z ínűleg terjedelmes hasában) laknak .

A garatnál találkozik a bor útjában a Fojtogató Szellemmel, amely Konrád úr torkát szorongatni szokta.

A tüdőnél a Köhögés Kísértetével, aki éjszakánként nyugtalankodik, és zavarja a világot.

A gyomorban találkozik a Görcs és Égés nevű ördögökkel ...

Konrád úr bizonyára megmondta a bornak, mikor azt gallérjába öntötte, hogy külön-külön mit mondjon ezeknek a benne lakó kísérteteknek, hogy azok darab ideig békében hagyják .

Így telt el ideje, amelyet a bor mellett töltött, s ohase törődött mással, mint a borozással, de azzal aztán a legnagyobb aprólékosságig .

- A második literbe fogott! - mondták a vendégek, és egyhangú tisztelettel néztek Konrád úrra, míg ugyanakkor korholó pillantásokat vetettek az ő "kontrájára ", Flóriánra, aki zajosan, tüntetőleg fecskendezett szódavizével, és minden fecskendezésével feltűnést keltett, mint afféle korhely emberhez illik, aki a kocsmában féktelenkedik .

- Hát ilyenek azok az emberek, akik nőtársaság nélkül, egyedül, a maguk kedvére járnak a vendéglőbe, hogy itt úgynevezett búfelejtéssel töltsék az idejüket - mond özvegy Boryné, amikor a két korhely embert Szabolcs vezérnek és Kálnay Lászlónak megmutatta, mint a példákat, akik nem érzik jól magukat a női társaságban .

- Hát ezeknek bizony nem nagyon érdemes Attila kincsét megtalálni , mert úgyse vennék semmi hasznát - mond Szabolcs vezér .

- Ha már belenéztünk Konrád úr hasába, nézzünk bele a többi jelenlévőébe is - mond Kálnay László, aki kedvet kapott a nézdelődéshez, mint akár Danténak az a hőse, akit ez a költő valaha az alvilágba küldött .

- Igaz, Óbuda az a hely, ahol jóformán minden érdemleges dolog a vendéglőben történik, mert az embereknek nincs meg a kellő otthonuk, hogy odahaza is történhessen velük valami.

Szűk kis odvakban, udvari konyhákban , félhomályos szobákban, rossz szagú kamarákban töltik az otthoni életüket.

Itt nincs kert, nincs kastély, nincs szalon, mint a regényekben, ahol a regények történnek - mond Boryné, hogy ő se maradjon hátrább a kalapjával.

- Azért sehol oly szükség nincs a vendéglőkre, mint Óbudán.

Egy csapásra megváltozna minden ebben a városban, ha itt Attila kincsét megtalálnák, és a lakosság megfelelő jómódhoz jutna .

Szabolcs vezér csak a fejét ingatta, mint általáb an az utóbbi időben mindig, amikor a kincset elő kellett volna adni.

De Boryné nem hagyta :

- Pedig nem hiszem, hogy az óbudaiak beleegyeznének abba, hogy a kincset csak úgy, mindenféle osztozkodás nélkül elvihessék tőlük.

Megígérhetem , hogy nyitva lesz a szemünk.

Nem engedjük, hogy mások kaparintsák el előlünk a vagyont.

Tisztában van itt mindenki az örökségi pörökkel, mert fél Óbuda abból él, hogy örökségekért pörösködik.

A régi óbudaiak örökségeiért, akik még valóban gazdag emberek voltak - mond most Bor yné, aki asszony létére így elárulta magát.

És Kálnay László nyomban felkapta a szót, mint a kakas a magot .

- Hallottam magam is, hogy itt az a szokás, hogy a módosabb öregembereknek szeget vernek hátul a fejük búbjába, ha maguktól nem akarnának beleegyezni abba, hogy a temetésükön mások kedvükre kisírják magukat... - kezdte Kálnay, és csíptetője alól gyanakodva nézett Borynéra, mintha erről az esetről feltétlenül kellene tudni az asszonyságnak .

- Ó - felelt Boryné -, nincsen annyi szeg a világon, amely eleg endő volna a rossz férfiak elpusztítására, de Óbudán még sohasem szegeztek meg senkit, ahogy megérdemelte volna.

Pedig mindent tudnak a férfiak gazemberségeiről, akik még legöregebb korukban sem javulhatnak meg, mert így születtek .

- Csak vigyázzunk, hogy össze ne fusson a tej! - folytatta Kálnay .

- Ne legyen egyetlen asszonynak gondja az egész férfinemre.

Sokkal jobb az, ha egy férfival foglalkozik több asszony, mert így volt már a világ teremtése óta .

Egy férfinak több asszony kell, mint ahány virág nyílik az öreg óbudai ablakokban !

- Miért, miért? - vijjogott Boryné.

- Nem inkább egy asszony érdemelné meg, hogy két, három vagy négy férfi is a szolgálatára legyen ?

- Ezt nem vezetjük be! - mondta ki a határozatot Szabolcs vezér , aki eddig hallgatott.

- Nem vezetjük be, már csak azért se, mert eddig is több volt megengedve az asszonyoknak, mint ami megilletné őket jog szerint .

Olyan határozat volt ez, amilyen csak egy óbudai vendéglőben hangozhatik el, ahol mindig azon régi szokásjogok alapján kezelik az asszonyokat, mint őseink: vitába szállnak velük, holott vitatkozással még semmit nem lehetett elérni ezen a világon .

- Maradjunk csak az örökségeknél - kiáltott fel Kálnay László, aki tudvalevőleg ügyvéd is volt, és néhanapján eszébe jutott a foglalkozása.

- Mit akarnak örökölni az óbudaiak ?

Boryné az előbbi csatától felhevülten egy darabig gyanakodva nézett Kálnayra, mintha megint valamely cselszövényt sejtene...

De asszony volt, nem tudott hallgatni arról, amiről különben is szeretett beszélni: az örökségekről .

- Bizonyos korban meg kell halni mindenkinek, és senki semmit nem vihet a másvilágra - kezdte gyanakodva .

- De vannak végrendelkezések! - szólt közbe figyelmeztetőleg Kálnay László.

- Ne feledkezzünk meg a végrendelkezésekről, amelyek mégiscsak számíta nak valamit, ha okos emberek okosan megcsinálják .

- Ugyan ki elég okos halála előtt? - felelt Boryné ajkbiggyesztve .

- Itt van mindjárt a Pendeliné esete...

Ő az oldalági rokon.

Nem mutathat neki olyan házat Óbudán, amelynek ő ne volna oldalági rokona.

Pen deliné minden végrendeletben benne van, amit Óbudán a halálos ágyán csinál valaki.

Így vagy úgy: Pendeliné nem hiányozhatik.

Fogadom, hogy Attila király végrendeletében is benne van, ha nagyon utánanézünk .

Boryné szavaira Szabolcs vezér felnyitotta szelíd szemét, hogy lásson valamit abból a híres Pendelinéből ...

Hatalmas asszonyság ült a szomszédos asztalok egyikénél, és éppen kártyázott, miközben komolyan pofonokat ígért azoknak az úriembereknek, akikkel kártyázott .

Abban az életkorban volt, amikor "veszedelmeseknek " mondják az asszonyokat.

Ez az életkor az asszonyoknál azt jelenti, hogy körülbelül mindent tudnak a világból, amit egy asszony tudhat .

" Olyan, mint a bolognai kő, amely nappal a napfény minden színét magába szívja, hogy éjjel világítson "- mondták Óbudán Pendelinéről a férfiak , ami érthetően bántotta a többi asszonyt, mert nincsen olyan asszony, aki a másiknak különbségét elismerné .

A "bolognai kő " az úriembereknek néha a kezét is megcsapkodta kártyáival, és olyan hangosakat kiáltott, mintha egyedül lett volna a vendéglőben.

" A száján, ami a szívén ", mondták Pendelinére éppen azok a férfiak, akiket azzal gyanúsított, hogy hamisan kártyáznak vele.

" De olyan kétágú férfi még nem járt Óbudán, aki az én eszemen túljárjon ! "- tette mindjárt mondóká j ához Pendeliné.

" Emberek vagyunk mindnyájan "- felelt erre dalolva egy félszemű, sárga mellényes, babos nyakkendős úriember a kártyázók közül, aki nyilván a többiek nevében beszélt.

" Majd jön egy verklis, aki a maga nótáját is elverklizi, itt, Óbudán, nag y ságos asszony. "

Mire Pendeliné nevetett, hogy mind a harminc foga fénylett az egészségtől, az örömtől, az okosságtól.

" Azt a verklist magunk is szeretnénk látni, mi, Pendeli ? "- kiáltott az asszonyság egy mellette ülő, kis termetű férfira, aki agyagszínű , sörtés bajszával, önérzetes hajfrizurájával és vasárnapi kabátjában csak abból a célból látszott a világon lenni, hogy Pendelinének mindent helyeseljen .

Helyeselt most is, mire az asszonyság nyomban rászólt a közelben lengedező kopasz pincérre :

- Hé, egy rövid szivart a kormányzó úrnak !

De Pendelihez félhangosan odaszólt nyomban :

- Azért nem kell mindjárt rágyújtani.

Ráérsz vele vacsora után is .

- Természetesen, szívem - felelt Pendeli .

A pincér előjött szivarosládikájával, amely felett Pendeliné fél szemme l szemlét tartott, és figyelemmel kísérte Pendeli választását a szivarok közül.

Miután az bizonytalanul babrált, utasítást adott az asszony .

- Azt a barnát!

Amilyent vőlegény korodban szivaroztál, mert nem akarom, hogy házaséleted alatt egy jottányival is rosszabbul érezzed magad, mint boldog jegyben járásunk alatt .

- Itt a vőlegényszivar! - szólt komoly hangon a kopasz pincér, aki ezzel a mondásával elárulta, hogy lélekben híve Pendelinek .

Pendeli a zsebéhez nyúlt, kényelmesen, kinyújtott lábszárral, a katonatisztnadrágja zsebébe, de a pincér szólott, hogy ráér a szivar árával , majd a nagyságos asszony elintézi a dolgot .

- Csak mindent feljegyezni, Józsi, ami az asztalhoz jön - szólt kártyái mellől az asszonyság, mintha valamely nagy traktamentum közepéből intézkedne, pedig Pendeli szivarján kívül mást még nem fogyasztott az asztalnál, mert a kártyajáték óbudai szokás szerint éppen azért folyt, hogy ki fizesse majd az asztalra került boroknak és vizeknek az árát .

- Pendeliné most is megnyeri a maga és az ura számára való bort .

De bizonyosan a szivart is, amelyre majd Pendeli rágyújt .

Valóban hallatszott is rövid idő múlva, hogy a félszemű, sárga mellényes úriember kiáltott :

- Egye meg a fene a Dunagőzhajózási Társaságot, van elég pénze .

Ide a borokkal, Józsi .

Pendeli pedig rágyújtott szivarjára .

- Kormányzóm, én is kérek a füstjéből! - szólt igen nyájasan Pendeliné, és arcát a bő szivarfüst felé fordította .

- Ez már aztán asszony! - kiáltott fel Kálnay László, aki sűrű szakáll- és bajuszpedergetés közben figyelmesen végignézte a jelenetet .

- Valamit tud, amit nem minden asszony tud - vélekedett Szabolcs vezér is .

- Ilyenek vagytok ti, teremtés urai!

Egy ilyen nő tetszik nektek - kiáltott fel Boryné, miután a harmadik pohár bornál tegezni szokta a körülötte lévőket.

- Ennek a nőnek is azért bocsátanak meg mindent a férfiak, mert vasárnap onként a plébániai templom karzatán zöld ruhában énekelni szokott az orgona mellett.

Azért az egy-két templomi dalért aztán egész héten át kedvére vétkezhet férjével, Pendelivel együtt.

Kártyán kinyeri mindennapi borát, férje szivarját, ha ugyan megelégszik majd egy szivarral ez a szemtelen Pendeli !

- Ez aztán a jó feleség! - kiáltott fel elismerőleg Kálnay László , és végigmustrálta az agyagszínű bajuszú Pendelit, aki ilyen rendkívüli feleségre tudott szert tenni .

- Olyan, mint egy kéményseprő! - mondta Szabolcs vezér, aki kevésbé lelkesedett a szivarozó Pendeliért.

- Egy civilbe öltözött kéményseprő .

És hogy milyen igaza volt Szabolcs vezérnek: az csakhamar kiderült, amikor Pendeli a társaság mulattatására macskanyávogást kezdett utánozni, mint egy kéményseprő, akinek valóban sok dolga van a háztetők ön járó macskák között .

A nyávogásra és a kandúrpöfögésre, bajuszköpködésre és macskaveszekedésre magános asztalánál méltóságteljesen felfigyelt azon már említett, méltóságteljes Konrád úr, és komolyan helyeselt spricceres pohara mellől .

- Egy fröccsöt az én számlámra! - intett a kopasz pincérnek, aki Pendeli elébe tette a fröccsöt, olyan ünnepélyességgel, mintha valami ritka rendjelet nyújtana át a kis termetű hangimitátornak.

( Konrád úr mindig kéznél volt, ha valamely mutatványt kellett megjutalmazni. )

- Szódavizet neki a gallérjába! - jelentette ki ugyanekkor a piros orrú, zavaros tekintetű Flórián, bizonyára részegségében, mikor Pendeli a fröccs láttára kandúrdorombolást hallatott .

- No, majd meglátjuk, hogy otthon is ilyen nagy legény vagy! - szólott frivolan Pendeliné, amire a társaság villongva nevetett, mint általában ennek a részeges asszonynak a legtöbb mondásán .

- Mindinkább kiábrándulok az emberekből - mond most csendben Szabolcs vezér, aki láthatólag kényelmetlenül ült helyén a jelenet alatt .

Nem változtatott felfogásán az semmit, hogy az említett Pendeli igen mértékletesen itta borát, mintha egész estére akarná azt beosztani, és igen félénken és ritkán, takarékosan és aprón szippantott szivarjából, hogy az minél tovább tartson .

A sánta ördög, aki tudvalevőleg legtöbbet a kocsmák és vendéglők körül settenkedik, most is megtette a magáét, mikor olyan szépen "együtt volt " a társaság a "Barnaláb " -hoz címzett óbudai bormérőben .

Először az ünnepélyes Konrádon kezdte játékát a sánta örd ög .

A kitartóan ivó úriember ugyanis darab idő óta elnémult, mintha hangját vesztette volna.

Megvető tekintete, amellyel a vele szemközt ülő , iszákos hírében álló Flórián urat mind ez ideig nézegette: megaludt, mint a vízbe cseppentett karácsonyi ólom.

A keze, amellyel nyolcszögletű poharát szájához emelgette, mint nagyobb stációkat tartott a levegőben, mintha nem találná régi svungját, amellyel a poharat a szájához szállította.

Fejét mind nagyobb megerőltetéssel tartotta az asztal felett.

Aztán egyszerr e , mikor a sánta ördög először ment végig az utcán, valami szél meglibbentette a szája két oldalán sodort fekete bajuszát, és ez a szél lesodorta Konrád urat teljes testi nagyságában a székről.

Még egyszer felemelte a fejét a padlóról, mintha azt akarta vo lna mondani, hogy íme igaza volt, a szék, amelyre leült: nem bizonyult kitartónak .

De ezt már csak a földön mondhatta el, ahol a bor hatása alatt elnyúlott .

A "Barnaláb " -ban már szokva lehettek Konrád úr eme mutatványához , mert senki sem csodálkozott a bekövetkezett eseményen.

Különben is Konrád úr úgy esett, hogy a sarokban foglalt helyet, hol senkinek se lehetett útjában .

- Requiescat in pace! - mondta a piros orrú Flórián, aki még mindig szódavizével bajlódott.

Aztán Konrád úr talpra állítására sietett , é s a "kidőlt kuglit" most is, mint annyiszor, hazavezette .

( Hanem ez a latin mondat nem sok hatással volt.

Gyakran elhangzott, és Konrád úr másnap újult erővel jelent meg a "Barnaláb " -ban , mintha nem is ő lett volna az, akivel a különös esemény történt.

E gy tekintélyes embernek nem sokat árthat az ilyen pillanatnyi megfeledkezés. )

Ezalatt Pendeli is elszívta szivarját, akármilyen takarékosan bánt is e mérsékelten égő dohányrudacskával.

Akárhogyan is igyekezett a sárga mellényes embertől kölcsönkért papírszipkával meghosszabbítani a szivar életét .

A szivarból hamu lett, mint már annyi más szivarból a földön.

És szivarja nélkül Pendeli megint a régi, jelentéktelen, senki által se észrevett kocsmai vendég lett, aki azelőtt volt.

Még felesége se törődött több é vele, miután nem volt füstje, amelyben az asszonyság örömét lelte volna.

Pendeli ugyan tett még egy-két kísérletet a macskahangok utánzásával, de az állathangokra olyan különösen néztek rá asztaltársai, mintha megbolondult volna.

Mintha valamely régi divatot akarna felújítani .

- Mindent a maga idejében - mondta még Pendeliné is, akit lehangolt ura (" a kormányzó ") mellőztetése.

Mindenáron "embert " szeretett volna " csinálni " ebből a jelentéktelenségből Pendeliné, de néha belátta ő is, hogy ez nem fog neki sikerülni .

- Legjobb lesz eltenni magunkat holnapra! - szólt végül sóhajtva az asszony .

- Úgy, úgy, boszorkány! - vélekedett Boryné a szomszéd asztalnál , mikor észrevette, hogy Pendeliné elhagyni készül a csatateret .

De ekkor valami olyan történt, ami a félig alvó "Barnaláb " -ban felnyitotta a szemeket és füleket.

A plébániatemplom tornyában ugyanis megszólalt a lélekharang, amelyet olyankor húz meg a harangozó, ha valaki haldoklik Óbudán, és a lélekharang megkondítására nézve intézkedést tesz .

A kocsmárosoknak mindent kell tudni a világ kezdete óta, mert hiszen ez hozzátartozik a foglalkozásukhoz.

A "Barnaláb " már említett kövér vendéglőse, anélkül hogy megmozdult volna helyéről, így szólt :

- Az öreg "Bercsényi gróf " rugdossa az utolsókat!

Ezért szól a lélekharang .

Mire mindenki (és udvariasságból Szabolcs vezér is) talpra állott a "Barnaláb " -ban , hogy meghallgassa a lélekharang utolsó kondulásait, amely nem tartott hosszabb ideig annál, amely idő alatt egy normális ember meghalni szokott.

A harangozók ugyanis az egész világon bizon y os időre szabják ki mindenkinek a haldoklását, amíg a lélekharangot szólaltatják.

Nem tarthat ez tovább száz harangkondulásnál, amely idő alatt a léleknek el kell válni a testtől, hogy a harangszó szárnyán a magasba emelkedjen, mint egy léghajó .

- Menjünk az öreg "Bercsényihez "- mondta most hirtelen Pendeliné az urának, mintha most jutott volna eszébe az oldalági rokonság, amely Bercsényivel összeköti :

- Megy már az örökös! - vijjant fel Boryné kis kalapjában, mintha tetten érte volna Pendelinét, akiről tu dva volt, hogy minden végrendeletbe beleköt Óbudán.

- Menjünk mi is, hátha szükség lesz ott ügyvédre és tanúkra .

És Boryné oly határozottan ismételte kívánságát Szabolcs vezér és Kálnay László előtt, hogy az említett férfiak már csak azért sem térhettek ki az asszonyság kívánsága elől, nehogy anyagilag valamely örökség elvesztése folytán megrövidítsék.

Örökösök voltak maguk is, Attila király örökösei, s azért jól tudták, hogy mennyi üggyel-bajjal jár az örökségi eljárás.

( Boryné ezenkívül megsimogatta macs k ahízelkedéssel Kálnay László szakállát is, mintha valami csalékony ígéretet tett volna a gyönge jellemű férfiúnak. )

- Ki az a Bercsényi gróf? - kérdezte óvatosságból Szabolcs vezér , mert tulajdonai közé tartozott a szükséges óvatosság is az életben .

- Egy vén kincsásó!

Aki a kincset megtalálta, és most a másvilágra akarja vinni - felelt sértőleg Boryné, mintha mindenkinek ismerni kellene Bercsényi grófot erről az oldaláról .

Kálnay László, akiről azt mondta a közvélemény, hogy körülbelül mindent tud a világon: a szakállát pedergette (a szakálla hegyét, mint mindig , mikor gondolkozott ).

De egyelőre szótlanul követte az elöl haladó Borynét a keskeny óbudai utcákon, amelyek olyanformák voltak, mint a jeruzsálemi utcák Krisztus születése idejében.

A házak összeh a joltak, vagy félig a földbe bújtak, mintha mindegyik egy nagy titkot rejtegetne.

Ódonság bundaszaga és nőies fodormentaillat váltakozva szálldosott az udvarokból, amelyekből csak többnyire a két kerek lyukkal ellátott házikókat lehetett látni, mert Óbudán drága az ablak, azonkívül az itteni gyakori szeles időjárás amúgy is elbánik az üvegablakokkal, míg a kerek lyukakon át szabadon dudorászhat a szél .

Mikor a harmadik utcába értek a zegzugos kalauz vezetésével, akit a szél vitt lobogó szoknyáiban útitárs aink előtt, mint valami másvilági lényt: Kálnay László megunta az udvarokba való betekingetést, mintha ekkoráig amúgy is tisztába jött volna a lakossággal .

- Csupa melléképületekből áll egész Óbuda! - mondta ki a megállapítást.

- Akárhová nézek, mindenütt mosókonyhát, fáskamrát, tyúkólt meg hasonló melléképületeket látok .

- Téved - válaszolt Boryné, és egy még keskenyebb utcába vezette hőseinket, amelyben csupa bedeszkázott ablak, beszegezett kapu, egymásnak hátat fordító ház sorakozott, amelyek semmit sem akartak tudni a külvilágról.

Egészen maguknak való életet éltek.

S az utcácskában bokáig érő szemét volt, mint egy keleti városban.

Ez volt Óbuda legrégibb része, itt talán olyan emberek is éltek, akik a török hódoltságból maradtak meg.

Hogyne élhetett vo l na itt egy Bercsényi gróf, aki mindössze kétszáz, kétszázötven esztendős lehetne ?

- Most már emlékszem a históriából, valóban éltek gróf Bercsényiek Óbudán - csiholt ki hirtelen Kálnay, akinek olyan volt a memóriája, mint a tapló, tüzet kellett neki fogni, hogy használható legyen.

- Vajon azok közül a Bercsényiek közül való volna az úriember, akihez most megyünk, miután lélekharangját hallottuk ?

- Különc ember volt egész életében, ördögökkel, boszorkányokkal , kincsásókkal barátkozott, miután mindig csak éjszaka járkált.

Bes ötétedés után lépett ki a kapun, és virradat előtt vonult vissza házába.

De a halál rátalált - mond Boryné, aki a férfiak társaságában olyan bátornak érezte magát, mint sohasem életében.

Mind ez ideig, amíg elérkezett ahhoz a bizonyos házhoz, ahol az emlí t ett "Bercsényi " lakott: Boryné itt nyomban hátra vonult, mint egy szemérmes asszonyhoz illik, és a férfiakat engedte előre .

" Bercsényi " háza nem volt a legöregebb, de a legfiatalabb sem Óbudán.

Amolyan középkorú ház volt, itt, az ódonságok városában, amine k lehetett életkora száz-százhúsz esztendő.

Látszott rajta, hogy építője java élete korában fogott hozzá építéséhez: abban a férfikorban, mikor általában hajlékot szokás építeni.

Férfinemen lévő kísértetnek a háza volt , mert mindjárt az első pillanatra és zre lehetett venni, hogy mohos bajusza és szakálla van .

A kapu két oldalán a pince vasrácsos szelelőlyuka, mint valami földalatti börtöné, ahonnan régi emberek hűvös lehelete szállott ki.

Vagy legalábbis olyan régi portékák szaga, amilyen portékákkal manaps ág már nem kereskednek .

Kálnay Lászlónak három szőrszál volt az orra nyergén.

Ezzel a három szőrszállal azt is megérezte, amit nem látott :

- Tölgyfagubics van a pincében, amiből a tintát főzik .

A kapuküszöb dongott, mintha valami sírüreg lenne a küszöb alatt , ahonnan most szökött meg a halott.

A szárnyas, zöld kapu mögött bolthajtás , amely visszhangzott, mintha egy csomó láthatatlan hang kérdezné egyszerre, hogy ki az, aki a kapun belépett.

És a fal mellé, mint valami múzeumban: a régi rómaiak korából való kövek, sírfeliratok, mérföldkövek, emlékkövek voltak támasztva, mintha erre jártak volna a cézárok légiói .

- Attilát érzem - szólalt meg darab idő után először Szabolcs vezér, amikor a faragott köveket megpillantotta .

De beljebb az udvaron, a sírbolt után, hirtelen falusias, piros tengericsövek nevettek rá a belépőkre, mint rossz álom után az ébredés.

Az ilyen, eresz alatt függő piros csöveknek az a tulajdonságuk, hogy felvidámítják az embert, falusi illatot érez.

Malacokat lát, amelyeket tengerivel csalogatnak .

És a házban, egy tölgyfa gerendás nagy szobában valóban piros nadrágban ült a szoba közepében a haldokló, akinek a lélekharang szólott :

- Unatkoztam, meghúzattam tehát a lélekharangot, egy forintba kerül mindössze a mulatság - mondta a házigazda, amikor szemügyre vette Borynét, és régi bizalmassággal kacsintott rá, amikor két lovaggal látta belépdelni .

" Bercsényi gróf " megfelelt nevének, nem is lehetett őt másképpen elképzelni Óbudán, mint így: borpiros arccal, amelyen olyan fekete volt kipödrött bajusza , mint azokon a képeken, amelyeket gyermekek festenek Paprika Jancsiról .

Ha nem szólalt volna meg: fából kifaragott em bernek lehetett volna hinni, mert teste a piros nadrágban és ugyancsak piros atillában olyan mozdulatlan volt, mint egy panorámabeli bábué .

Így is azt lehetett gondolni, hogy valami mechanikai szerkezet beszél belőle , és "Bercsényi " maga festett fából van .

A Borynéra vetett ismerős kacsintás után ugyanis többé nem mozdította se szemét, se arcát.

Azt lehetett volna hinni, hogy mindkét szeme üvegből van, a bajusza kócból, az arca cserépből, a két keze ölébe van csak helyezve, amelyet az ember szétbontása ut án külön akasztanak fel egy ruhafogasra .

S mindennek az volt a titka, hogy "Bercsényi " konzerválta magát .

Mintha már életében egy borszeszes palackba költözött, vagy múmiává vált volna.

S emiatt lehetett százötven esztendős, akit egy régi sírban, régi ruháb an, régi festékkel arcán megtaláltak, és a székre ültettek .

Boryné vette át a szót a fából faragott ember előtt .

- Ezek az urak régi ismerőseim, abba a faluba valók, ahova én való vagyok, és Attila király kincseit keresik Óbudán .

A piros magyar ruhás bálv ány egyetlen szóval sem felelt.

Szeme dermedt üvegességéből nem változtatott, oly mozdulatlan maradt, mint egy kép .

- Mint egy faszent! - mondta Kálnay László .

Talán igaza volt a lélekharangnak, meghalt az illető, és mi egy holt ember előtt tisztelkedünk - gondolta Szabolcs vezér, mert általában jó véleménnyel volt az emberekről s azok tisztességtudásáról .

De ha ismerte volna "Bercsényit ", tudhatta volna, hogy a piros nadrágos ember egész életében ilyen hallgatag, konok, megátalkodott volt, aki legfösvénye bben bánt a szavaival.

Néha, minden különösebb fogadalom nélkül : egy esztendeig se szólt egy árva szót sem.

Becsukta a száját, és harapófogóval se lehetett belőle kihúzni egy "igent " vagy egy "nemet " .

Csak az óbudai harmonikás tudta megszólaltatni időnként némaságából .

És a lélekharang hívására jött is már a harmonikás, mert óbudai születésű ember volt, aki nem mulasztotta el megkérdezni, hogy kinek csendítenek utolsót, amikor a lélekharangot hallotta.

És a hír vételére ő is elindult "Bercsényi " háza felé , mint mások .

Tomasek külsejében olyan furcsa ember volt, amilyennek egy harmonikásnak kell lennie.

Szürke, macskafarkbajusza tréfásan állt szája felett, amint a harmonikás bajuszának jelenteni kell gazdája vidám mesterségét .

Spanyol szakállkájáért az "Egész ségére ! " asztaltársaság már pénzt is ígért, de Tomasek nem adta szakállát.

És más irányban is olyan volt Tomasek, mint a nótabeli ember.

Az élet egy vidám, önfeledt pillanatában jött a világra, mint egy nóta, és valószínűleg ugyanúgy múlik el a világból , mint elhangzik egy nóta .

- Mi a baj? - kérdezte, mintha rá vártak volna .

Boryné fontoskodott és rendezkedett, mintha a "Bercsényi " másvilági üdvössége rá volna bízva .

- Mindenki láthatja, hogy ő nemsokára meg fog halni, ha ugyan eddig meg nem halt...

Csak rá kell nézni, hogy mindenki tisztába jöjjön a dologgal, hogy eljött neki is az utolsó perce.

Ezt senki se kerülheti el.

Ő sem kerülheti el, akármit gondol is magában .

- Értem - felelt a harmonikás, mintha valóban értette volna a dolgot .

Eközben megtelt a szoba vendégekkel.

A sárga mellényes ember maga három ember helyét foglalta el.

Pendeli valami "szívnivaló " után nézett körül a szobában, mert szenvedélyes dohányos volt.

Kihúzott egy fiókot, és hangosan bejelentette :

- Lopok két cigarettát .

És valóban lopott két cigarettát, amelyet a fiókban talált .

Pendeliné egy ülőhelyet talált magának a haldokló közelében, és oda olyanformán telepedett le, mint az, akinek feltett szándéka, hogy nem mozdul addig, amíg valami nem történik .

Boryné sürgött-forgott, mintha valami háziasszonyt helyettesítene .

Viselkedésé n látszott, hogy egyedül neki van gyakorlata a haldoklók körüli eljárásokban, aminthogy némely asszony mindent tud a világon, a töltött káposzta készítésétől kezdve a kisbaba születésekor végzendő teendőkig .

Boryné lelkesen járt-kelt a házban, itt egy búto rt tolt félre, amott egy üres széket tolt Szabolcs vezér alá, majd egy csomó régi könyvet tett a helyéről egy másik helyre.

Közben a harmonikást is biztatta, "táncoltatta ", mint ő magát kifejezte :

- Nézze, Tomasek, magának tudni kell valamit, mert éppen el eget bitangolt éjszakánként a megboldogulttal kocsmáról kocsmára , lányokhoz és menyecskékhez.

Tudni kell valamit a megboldogult végrendeletéről .

Hová dugta a végrendeletet ?

Tomasek rázta a fejét .

- Nem volt róla szó - mondta.

- Mindig másról volt szó .

- Mi ről volt szó, ha nem a végrendeletről? - firtatta Boryné, aki úgy tett, mintha nem értené, hogy végrendelkezésen kívül más dolgokról is lehet komolyan beszélni .

- Én azt meg nem mondhatom, hogy miről volt szó köztünk, mert az asszonyság kivájná mind a két szemem .

- Törődöm is én a maga szemével.

Énnekem maga sohase harmonikázott.

Ne is akarja elhitetni senkivel, hogy nekem harmonikázott, mert nem hiszi el senki.

Nézze meg az ember, még híremet költené .

A harmonikás megtörölte a bajszát, és elhatározta, hogy alkalmilag visszaadja a kölcsönt Borynénak .

Pendeliné, akinek vizsgálódó szeme (mint a csókáé) a vitatkozás alatt hol Borynén, hol a harmonikáson járt, most idejét látta annak, hogy a zenésszel szövetségre lépjen, ugyanezért ilyenformán szólalt meg :

- Nem mindenki érdemelte meg, hogy hozzá énekeltek.

Idővel érdemtelennek mutatkoztak .

- Leöntötték az ablakból - tódította a zenész, mintha valami nagy igazságtalanság jutott volna eszébe.

- "Bercsényi " urat is leöntötték .

- Nem kell szégyellni! - szólalt meg m ost a haldokló, mintha a körülötte folyó beszélgetésből csupán ez a história érdekelte volna .

A haldokló vékony, másvilágias hangon szólott, ami sehogy sem illett megtermettségéhez.

Mintha egy szepegő gyermek beszélt volna a piros huszárruhából.

Kálnay Lás zló közelebb lépett, mintha nem jól értette volna a haldokló szavait.

De azonkívül a többiek is elhallgattak, mert a haldoklók szavaira úgy figyelnek, mint a legjobb szónokokéra .

- Itt az ideje, hogy magába szálljon, uram! - mond most Szabolcs vezér is, aki az ünnepélyes pillanatban ünnepélyesen szólalt meg, mint ez már szokása az olyan embernek, aki nem szokott dobálózni a szavakkal .

Pendelinét nem érték váratlanul Szabolcs vezér kellő időben elmondott szavai, nyomban tudta, hogy mit kell cselekednie.

Hangosan sírva fakadt.

A sírásban követte őt férje, sőt a minden hájjal megkent harmonikás sem akart elmaradni, mert hátha ezen a réven valamely előnyhöz jut.

A felhangzó sírás arra ösztökélte Szabolcs vezért, hogy a gyülekezet nevében megismételje a halálraítélt előtt :

- Itt az ideje, uram, hogy magába szálljon.

A másvilág mezsgyéjén könnyítenie kell magán, mint már a cigány is mondotta, amikor akasztani vitték .

A Pendeliné vezérlete alatt működő sírók megint sírtak egyet, mint egy szövetség .

Boryné villámló szemmel nézte, hogy "ellenfelei " hogyan nyomultak az előtérbe.

Tudniillik úgy tüntették fel a dolgot, mintha a gyülekezetben ők volná nak a törvényes örökösök, akiknek a haldoklót megsiratni nemcsak joguk, de kötelességük .

" Mintha már náluk volnának a kulcsok ! "- mondta később Boryné , amikor a jelenetre visszagondolt .

A sírás elhangzott, a gyászolók kifújták az orrukat, és feszülten vára koztak a további történendőkre.

Senki se akart elmulasztani egy szót sem "Bercsényi gróf " válaszából, amelyet Szabolcs vezérnek adni fog .

Ugyanezért a sárga mellényes úriember is előretolakodott, és rézvörös orrát , arcát a központba helyezte .

- Anyai nagybátyám a cigányok vajdája volt - kezdte "gróf Bercsényi ", amikor megfogadta a vezér jóakaratú tanácsát, és magába szállott.

- Ő még a valódi cigányok szabad életét élte, aki megállás nélkül vándorolt e gész életében a Duna-völgyében vagy Erdély bércei között .

Mulatságból elment a nagy orosz síkságokig, a szibériai határig, és onnan lova fejét egyenesen Spanyolországnak fordította, és három hónap múlva már Andalúziában volt, hogy az ottani atyafiakat meglátogassa .

Bölcs ember hírében állott nagybátyám, ugyanezért habozás nélkül megfogadtam tanácsát, amely abból állott, hogy telepedjek meg Óbudán, ő majd később megmondja, hogy milyen célból.

Addig is átadott egy zacskó aranyat, hogy megélhessek, amíg további sorsomr ól intézkedik .

Ő meg a cigányaival éppen Németországba volt útba, ahol egy régi kolostor kincsét kellett megtalálni, mert nagybátyám cigányai ahhoz a törzshöz tartoztak, amely törzsnek az volt a teendője, hogy a föld alatti, elrejtett kincseket napvilágra hozza, és azt a rendeltetési helyére juttassa.

Ástak kincset az orosz cárnak, a spanyol királynak, a német fejedelmeknek.

Legjobb megbízójuk a krakkói érsek, aki a régi könyvekből kikereste az elásott kincseket, megjelölte a kincseknek a helyét, és nagybá t yámat cigányaival akármilyen messze földre is elküldte a kincsek elhozatalára.

Ugyanezért nagybátyámnak a neve Kincses volt.

Kincses vajda!

Így ismerték őt a világon .

Mikor már megtelepedtem Óbudán, és felvétettem magam a lakatosok közé, egy cigány jött ho zzám, aki elhozta Kincses vajda ökölnyi mentegombjait, amelyek színezüstből voltak.

Ebből a küldeményből mindjárt láttam, hogy nagybátyám többé nincs az élők sorában, amit a cigány is megerősített, elmondván, hogy egy beomlott fal maga alá temette Kincses vajdát.

Mikor a romok alól kihúzták, a vajdának többé nem kellett sem ennivaló, sem innivaló.

Éppen csak az volt a kívánsága, hogy az ezüstgombokat adják át nekem, valamint azt az üzenetét is, hogy maradjak Óbudán, mert ott vagyok a legjobb helyen .

Tudtam, hogy nagybátyám nemhiába küldött ilyen tartalmú üzenetet a másvilágról, azért ellenállottam a kísértésnek, amely vándorolni vitt volna a világba, mert én is olyan ember voltam, aki vándorolva szerette volna eltölteni életét .

Nincs annál dicsőbb dolog, mint egyik városból a másikba menni , mindig új embereket látni, mindig újra meg újra megpróbálni azt, hogy mennyivel vagyok okosabb, különb azoknál az embereknél, akikkel útközben találkozom .

Azért van a vándorlás a világon, hogy az ember mindennap megpróbálja, hogyan élhetne meg munka nélkül, csak éppen abból, hogy utazik .

Mindig irigyeltem azokat, akiknek sohasem volt dolguk tovább egy városban, mint csupán annyi ideig, hogy ott a viszonyokat megismerjék és hasznukra fordítsák , anélkül hogy tőlük kérnének valamit .

De még jobban irigykedtem azután a vándorlókra, akik mindenütt csak a szépet meg a jót ismerik meg, a gonoszt sohasem, mert a rossz viszonyok elől nyomban tovább mennek, miután övék az egész világ .

De a nagybátyám másvilágról küldött akaratának engedelmeskedtem , mert tudtam, hogy valami van a hátterében ennek az üzenetnek .

Aminthogy egy év múlva ki is derült, miután ugyanaz a cigány visszajött hozzám, és közölte velem, hogy a kincsásó törzs is vele jött, de cigányszokás szerint nem mutatkozik a városban, hanem a határban telepedett meg, az óbudai és csobánkai út mentén ütötték fel sátraikat, mert a hagyomány szerint e bben az esztendőben Óbuda környékén kutatnak a föld alatti kincsek után .

- Azért kellett, hogy itt maradj a városban.

Legyen itt egy ismerősünk, aki a rábízott dolgot elvégzi.

- Így szólt a cigány, és örült , amikor megmutattam neki házamat, amelynek nem volt utcára nyíló ablaka, a kapuja mindig zárva volt, az udvarára pedig nem leskelődhetett be senki, mert mindenfelől magas falak vették körül.

Láncos kutya vigyázott ezenkívül, hogy idegen be ne nyomakodhasson .

- Ez így jól van - mondta a cigány -, de gondoskodni kell egy titkos ajtóról is, amelyen át láthatatlanul jöjjünk és menjünk, hozzunk és vigyünk, ha az ásás eredménnyel jár, mert most olyan kincset keresünk, amelynek elrakásához hely kell.

Pincét kell építeni a házba .

- Ez a legkevesebb - feleltem.

- Óbudán minden ház alatt van pince, csak az a különbség közöttük, hogy az egyiket befalazták, mert nem akartak többé a föld alatti emberekkel cimboráskodni, a másikat meg nyitva hagyták ugyan, de nem használják.

Bizonyosan az én házam alatt is húzódik egy a sok óbudai pince közül, csak nem értem rá eddig utánanézni .

A cigány meghagyta, hogy a pincének minél gyorsabban nézzek utána .

Sőt a legközelebbi zivataros éjszakán, amikor amúgy se mert senki kimozdulni a házából, többedmagával tért vissza a cigány, és felásta a házat.

Egy-két éjszakai ásás után ezek a szakértő földásók meg is találták a házam alatt elhúzódó pincét, amelyről kitűnt, hogy minden óbudai pincével összeköttetésben van, a belőle kiágazó folyosók révén.

Csak itt-ott kellett kibontani a föld al atti falat, hogy már a szomszéd pincéjében találjuk magunkat .

Itt-ott kellett feltörni egy föld alatti ajtót, hogy azon át továbbjuthassunk akár a harmadik utcába is .

Gondoskodtak arról még a sok száz év előtti emberek, hogy úgy járhassanak-kelhessenek a fö ld alatt, mint akár a föld feletti utcákon.

Csak éppen a szokás ment ki a divatból, az emberek ellustultak a föld alatt járkálni, amikor éppen úgy mehettek, jöhettek a föld felett .

De nem így tettek ám az én cigányaim, Kincses vajda maradék törzse, amely éjszakánként lassanként beköltözött a városba - a város alá az én pincémen át, és odalent táborozott a föld alatt, anélkül hogy valaki sejtette volna, hogy legalábbis annyi ember lakik a föld alatt, mint a föld felett .

Rejtekutakon szereztek maguknak élelmet, legfeljebb a városon kívül láttak néha csavargó cigányokat, de hát az mindig volt a határban, aki vándorlásában darab ideig megpihent .

Talán még mai napig se tudna senki Óbuda föld alatti lakosságáról , ha nincs Eszmerálda, a szép cigányleány, aki valamely lehetetlenséggel határos úton meg nem szerelmesedik egy föld feletti emberbe, akinek a kedvéért elhagyta föld alatti palotáját, amelynél szebbet elgondolni se lehetett.

Ez volt a legtágasabb pince Óbudán, amelyet a cigányok Eszmeráldának, a törzs legsze bb leányának berendeztek, mint valami királyi palotát, mert mondanom se kell, az én cigány rokonaim nagyon gazdag emberek voltak, akik éppen azért rejtőzködtek a föld alá, hogy a kincseiket elrejtsék az irigy világ elől.

És ugyanígy rejtegették Eszmeráldá t , amíg az valamely úton-módon az óbudai kántorral megismerkedett , és együtt jártak a hegyek közé énekelni, ahol senki se hallotta őket .

A kántor énekelt a hegyek között, és az énekszóra a föld alól , valamely láthatatlan úton előjött Eszmerálda, a szép cigá nyleány, hogy a kántor énekét hallgassa .

A legszebb ruháját vette magára, aranytallérokat akasztott a nyakába, drágaköveket bújtatott a haja sűrűjébe, aranypapucsban sétált a hegyen.

A kántor énekelt, mert ez volt a mestersége, és azonkívül is tiszta életű ember volt, akit az angyalok rokonának mondanak.

Szőke, kék szemű , keskeny vállú fiatalember volt, akit csak a nők szerettek, a férfiak ki nem állhatták.

Leginkább a hosszú haját szerették volna lenyírni, ha egyszer amúgy egy sötét utcában megcsípnék .

De Eszmeráldának tetszett a kántor, mindig előjött a föld alól bűvölő énekére, és nekiadta volna aranytallérjait, gyémántjait, ha a kántor kérte volna .

De a kántor nem kért tőle semmit, mert mást szeretett .

Mikor Eszmerálda ráeszmélt, hogy királynői ruhájában nem tudja meghódítani a szent életű óbudai kántort: változtatott a dolgokon, és a kántor énekére egyetlen szál ingben, leeresztett hajjal és mezítláb jött elő a föld alól, ha énekelni hallotta szerelmesét.

Ölelésre tárta ki két karját, szemében csábítás é s gyönyörigézet, a hangjában pedig a megkívántatás cselszövénye dudorászott, amikor megszólította az énekest, és lassan letelepedett mellé a hegyek között a zöld fűbe, hogy egyetlen hangot se mulasszon el az énekből .

De a kántor csak változatlanul ahhoz a távollévőhöz, a láthatatlan, ismeretlen nőhöz intézte énekét, és ügyet sem vetett a lábaihoz kúszó szép cigánylányra, aki talán még az életét is odaadta volna kántoráért, mert nincs nagyobb szenvedés a visszautasított szerelemnél.

Nincsen ellene semmi ír , még a mindentudó cigányok tudományában sem.

Betegség, amelyet nem lehet meggyógyítani.

Halál, amely ellen nincs orvosság .

Ki küldte rám ez átkot? - tűnődött Eszmerálda, a cigányok királynője, amint ősanyja, Cleopatra, az egyiptomi királynő tűnődött , amiko r a római császárba szerelmes volt .

Mért nem szeret engem a kántor, holott mindenki szeretné, ha csak a körmöm feketéjét nyújtanám felé?

Amikor az egész világ azt mondja, hogy én vagyok a legszebb, a legjobb, a leggazdagabb a földi nők között?

Ki az, aki elfordítja tőlem a kántor szívét ?

Tudni kell ugyanis, hogy Eszmerálda pogány vallásban növekedett fel, és így nem volt tudomása arról, hogy van egy égi asszony, a mi Szűz Máriánk, aki minden földi nőnél hatalmasabb ezen a világon.

Szűz Máriába volt szerelmes a szent életű kántor.

Ezért nem fogott rajta a szenvedély, amit a szép cigányleány akart felébreszteni benne .

Egy napon azután, amikor már szenvedélyével, kínzó szerelmével többé nem bírt a cigányok királynője, és föld alatti palotájában búsulva töltötte napjait, reggeltől estig sírva járt egyik helyről a másikra, erőszakos cselekedetre határozta el magát, olyan igazságtalanságra, amilyenre csak egy szerelmes leány képes .

Parancsot adott a föld alatt ásó és a megígért kincs után kutató cigányoknak, hogy a hegyek között énekelgető kántort elfogják, és föld alatti palotájába hurcolják .

A cigányok engedelmeskedtek a királynőjük parancsának, és a kántort a hegyek között meglepték, és a lábánál fogva lehúzták magukhoz a föld alá, mintha az ördögök vinnék a pokolba.

Hiába ordított a kántor torkaszakadtából a föld alól jövő hatalom ellen, nem védte meg őt senki.

Csak arra tért magához, hogy odalent van a föld mélyében, Eszmerálda palotájában , amelyben trónusán ült a királynő aranyruhában és ezüstszoknyában, mer t a kincsásó cigányok gazdagságukban szebben öltöztették királynőjüket a földi királynőknél.

Aranyba foglalták még a lépését is .

- Most már foglyom vagy, többé innen nem szabadulhatsz, mert eleven embernek innen visszatérni a földre nem lehet.

Nehogy elárul ja titkunkat! - mondta Eszmerálda, és a kántor most már belátta , hogy a csoda nem segíthet rajta, a föld alól többé vissza nem térhet .

Mindazonáltal nem felejtette el mennyei Szerelmét, Szűz Máriát, és hacsak tehette: hozzá buzgón imádkozott, mert az ara nyruhában, amelybe Eszmerálda öltöztette, nem volt más vigasztalása az imádságon kívül .

Meddig volt a pokolban az óbudai kántor ?

A föld alatt más az időszámítás, mint a föld felett, ott néha egy perc is hosszabbnak tűnik fel az esztendőnél.

Néha pedig az esztendő mutatkozik egy percnek, ha az ember például a szeretője mellett tölthetné idejét a föld alatt .

A kántor azt hitte, hogy már tíz esztendőnél is hosszabb időt töltött Eszmerálda poklában, amikor a kincsásók jelentették, hogy megtalálták a kincset, ame lyet kerestek.

A hajak megfehéredtek, az arcok megráncosodtak, az emberek megkisebbedtek termetükben, az ásók, kapák kicsorbultak, az ujjakról lekoptak a körmök, de a kincs megvolt, úgy, amint Attila király elrejtette Óbudán, felette a Duna folyt, holt h un vitézek őrizték a kincset, az aranylovakon aranyba öltözött csontkatonák tartották kivont kardjaikat, aranytrónusok várták, hogy valaki beléjük üljön, és aranyteknők ringatóztak, hogy bennük aranylisztből aranykenyeret dagasszanak.

Még a sütőkemence i s vert aranyból volt.

Ez volt a hun király kincse, amelyet a cigányok a föld mélyében megtaláltak, és verejtékükkel illették az aranyágyakat, amelyekben megpihenni lefeküdtek .

Eszmerálda ekkor kézen fogta az óbudai kántort, és elvezette a kincsek közepébe, a kincshalom tetejére, és körülmutatott a drágaságokon .

- Ez mind a tied lesz, imádott rajkóm, csak egyetlen szavadba kerül.

Csak azt az egy szót mondd ki, hogy ezentúl engem szeretsz, nem pedig az Égi anyát .

Ebből aztán megértette a kántor, hogy boszorkánnyal van dolga , akit irtózva taszított el magától, és hangosan hívta segítségül Szűz Máriát .

Alighogy elkiáltotta a kántor Szűz Mária nevét, a fekete királyné olyan fehér lett, mint a füst, és eltűnt, a kincsásó cigányok pedig mindmegannyi hamurakássá változtak, amelyeket útonjárók is hagyhattak maguk után emlékben az országúton, a rengeteg aranykincs pedig egyetlen lánggá lett , mintha az istennyila csapott volna bele a kincshegyekbe, fekete kődarabokká égtek egy szempillantás alatt Etel király pogány kincsei.

Valami föld alatti erő megforgatta a kántort, mint a forgószél, és a hegyoldali kápolna mellett, amely Mária tiszteletére volt építve: letette a földre, a küszöbre .

Csak éppen megégett a kántor, fekete le tt élete végéig az arca, hogy földi nő többet meg ne kísérthesse , el ne csábíthassa, hanem élhesse a maga szent életét .

- Ez volt az én történetem! - fejezte be "gróf Bercsényi " szavait , amelyeket visszafojtott lélegzettel hallgatott az egész társaság, nő k és férfiak, akik a kincsásó hírében álló "Bercsényi " kincsére voltak kíváncsiak, nem pedig erre a kegyes történetre .

- Hogy az istennyila, csapjon bele ebbe a bolondba! - kiáltott fel Szabolcs vezér, akinek még ilyen szó nem hagyta el soha életében a száját , ugyanezért meghallgatásra talált a ritka kívánság .

A haldokló egyet-kettőt mordult, mint az agyoncsapott béka.

Aztán elnyúlt, mint aki dolgát bevégezte, többé egyetlen szót sem hallott tőle élő ember .

- Nem csoda, hogy eltűnt a kincs, amikor megtalálása tévedésből ilyen emberre bízatott - mond Szabolcs vezér, mielőtt a holt házát elhagyta volna a társaságával .

" Gróf Bercsényit " azonban már a lélekharang se érhette utol, amely ismét megszólalt .

- Végre meg kell tudni az igazságot ebben az ügyben, bármily kiábrándító lenne az igazság - mond Szabolcs vezér és hadai pártfogója, Szemere Miklós, amikor az óbudai hiábavaló kutatásokról beszámoltak neki .

- Ezer esztendeje keresik Attila kincsét, és kincsek helyett mindig csak mesemondókat találunk - erősítette Kálnay László, aki bölcs ember lévén mindig hajlamosabb volt a lemondásra, mint az újabb és hiábavaló erőfeszítésekre .

Csak Szabolcs vezér hallgatott az "Arany Sas " -ban, ahová az óbudai kirándulásból visszatértek, és elfoglalták megint helyüket a Pest megyeiek asz talánál.

" Utóvégre ő nem vallhatja be csalódását, ha kétfelé fűrészelik is ", vélekedett Szemere Miklós, amikor Szabolcs vezér mind mélyebb elmerülését látta, mintha nem is hallaná, ami körülötte történik .

Valami távol eső pontra, csak általa látható csillagra függesztette állandóan a tekintetét, és ügyet sem vetett a körülötte történő dolgokra.

Nem szomorkodott a szomorkodókkal, nem vidult a mulatókkal, csak ült , mint egy árnyék az "Arany Sas " boltívei alatt .

- Ez történt Don Kihótéval is - mondta Gullner Gyula, a Pest megyei alispán, amikor szemügyre vette a változást, amely Szabolcs vezérrel történt.

- Azt tanácsolom, hogy minél hamarabb haza kell küldeni a falujába .

Tizedesek, Kótaj, Buj, Geszteréd, akik ismerték a nyíri koponyákat, védelmezték vezérüket .

- Nem kell félni.

Keményebb ez a koponya, mint valaha .

Lányi, az orosi jegyző az asztal alatt lökdöste Szabolcs vezér lábát, mintha így akarna meggyőződni, hogy a vezér nem veszítette el a józan eszét .

- Nagyon divatban van a megbolondulás.

Országunk nevezetességei egymás után adják be a kulcsot.

Mondd, vezér , nem érzed, hogy egy kicsit megbolondultál? - kérdezte az orosi jegyző, amikor Szabolcs az asztal alatti jeladásokra nem reagált .

Szabolcs vezér, mintha a másvilágról nézne vissza a jelen világra , csak sóhajtott egyet, és olyan szemrehányással nézett Lány i Antira, hogy annak elment a kedve a további kérdezősködéstől .

- Minden feltalálóval történik valami hiba végül, mert a magyar agyvelő nem bírja ki a nagy megerőltetéseket.

A magyarok tulajdonképpen csak vitézségre, harcra, verekedésre születtek, nem ped ig a találmányosságra.

Ahhoz legalábbis székelynek kell lenni , amely nem a tiszta magyar fajta, hanem még régibb a magyaroknál - szónokolt a gesztelyi falábú pap, aki minden alkalommal szeretett alaposan a tárgyhoz szólni .

Csak Szemere Miklós nézte még mindig reménykedve Szabolcs vezért .

Utóvégre befektetése volt a "dologban ", nem olyan ember volt, aki egykönnyen belenyugodott volna a veszteségbe .

- Ázsiai szokás, hogy az ember elveszti darab időre az eszét, hogy aztán újra megtalálja! - vélekedett Szemere, és különös dolgokra határozta el magát .

- Női kézre kell bízni Szabolcs vezért.

Nekem van egy ismerősöm , egy nagyon tiszteletreméltó hölgy, aki még a kő közé szorult ezeréves békát is galvanizálja a szavával.

Nem gondolja, hogy galvanizálni kellene Szabolcs vezért, mielőtt levennénk róla a kezünket? - kérdezte Kálnay Lászlót, akivel bizalmas tanácskozásra elvonult .

- Hm.

Ha fiatal nő a galvanizát or, akkor nem lehet ártalmas a dolog - vélekedett az ügyvéd .

- Fiatal és nagyon tehetséges - felelt Szemere Miklós.

- Már sokkal több úriembert meggyóntatott, mint őszentsége, XIII. Leó pápa .

- Hm - ismételte Kálnay László.

- Nem is lehet a legrosszabb do log egy nőnek gyónni, aki méltányolja ezt az áldozatot.

Habár magam kálvinista vagyok .

- Nem a vallás teszi - nyugtatta meg Szemere Miklós az örök kételkedőt.

És ebéd után, amikor csendesedett az "Arany Sas " -ban a zörgés , karon fogta Szabolcs vezért, hogy gyóntatni vigye .

Nem árt néhány szóval bemutatni a gyóntatópapot, mielőtt tovább mennénk történetünkben .

*

Pilisy (Schumayer) Róza olyan asszony volt, akinek sohasem volt törvényes férje, mégis kora ifjúságától, csaknem attól az időtől kezdve, mióta a Szervita téri virágáruslányi szolgálatát rajta kívül eső okból elhagyta : Madame-nak (Asszonyomnak) szólították Pesten.

A korszak udvariassági ceremóniájához tartozott, hogy bizonyos úrnőket a francia nyelvű megszólítással tüntettek ki.

Madmoázell lehetett egy kalapvarrónő vagy egy guvernánt, akár élete végéig, de egy szép hölgy, aki gyakran mutatkozik lovagok társaságában, előbb-utóbb Madame lesz a pesti szójárásban .

Így történt Pilisy Rózával is, amikor alakja végleg eltűnt arról a Margittay Tihamér-féle olaj nyomatról, amelyet az egész világon "Tessék ibolyát venni ! " cím alatt árultak minden tavaszkor, a szép virágárusleányt ábrázolta, aki a kikeletet és a szerelmet hozta kézikosárkájában, és helyette egy cilinderkalapos, uszályos, nagyon jó tartású, fátyolos hölgy ugratott ki az Esterházy utcai Nemzeti Lovardából, ahol hátaslovát tartotta, s a nyeregben útját a Sugár úti Köröndnek vette, ahol már a Városliget híres lovasai, mint Batthyány Elemér, Podmaniczky Frigyes, Szapáry Józsi gróf, Szapáry Jancsi gróf é s mások várakoztak rá lóháton, hogy szokásos napi lovaglósétájukat elvégezzék a nemrég megnyílt Stefánia úton.

A lovas nőt sokan Erzsébet királynéhoz hasonlították, mások a nemrégen visszavonult női enfant terrible-hez, Szapáry Eliz grófnőhöz, de mindanny i an megegyeztek abban, hogy ritka művészettel üli lovát .

Akik a "Stefánián " közelebbről is szemügyre vehették a lobogó fátyolú lovarnőt, megesküdtek volna rá, hogy az ifjú Blahánét látták lóháton , mert ugyanolyan mosoly merengett a lovas nő ajkán, mint akár a nemzet csalogányának híres mosolya, ha szomorkás dalokat énekelt a Népszínházban, és a páholyban ülő Ferenc Józseftől kért kegyelmet a Galíciában halálra ítélt magyar huszároknak.

Míg a cirkuszművészetért rajongók az akkori divatban lévő Renz Oceániáva l , a városligeti cirkusz igazgatójának leányával mérték össze lovasművészetét .

Ki volt a titokzatos nő, akit öreg mágnások, mint a cigányos külsejű Nákó gróf, Szögyén-Marich, de még a félkarú Pejacsevich tábornok is gardíroztak, ha a Drótszigetre, népies kirándulásra volt kedve indulni, vagy Redout-beli álarcosbálra menni, ahol az ifjú arisztokrácia azzal töltötte néha az időt, hogy birokra ment bérkocsis legényekkel?

De nem múlhatott el mulatság a Nemzeti Kaszinó Szép utcai frontjára néző különszobákban s e m, hogy a pezsgő kedvű, de mindig józan dáma fel ne forralja a kékvérűek lappadó életkedvét.

Az olvasóból (az emeletről) jöttek le öreg kaszinótagok, akik már csak külföldi sportlapok, a The Field vagy a Der Jockey című lapok olvasgatásával elégítették ki sportszenvedélyüket elmúlt ifjúságuk miatt, ha a divathölgy melankolikus, mélyhegedű hangját a palotában meghallották.

Az ifjú Andrássy Gyula, aki nőnek sohasem udvarolt, éjfélig is a Kaszinóban maradt kedvéért .

Igaz, hogy szellemdús megjegyzéseknél egyeb e t nem hallhatott tőle.

Míg a Kékmacska- és a Flóra-termek akkori hölgyei bécsi disznóságokra és vastag anekdotákra tanították a gondjaikra bízott pesti arisztokrácia süvölvényeit, az új csillag Pest megyei táblabíró-adomákat mondogatott eleinte mulattatás a iban, amely adomák ott születtek a "buckában ", ahogyan Pest megyét nevezik.

( Későbben persze tanulékonyabb lett az új Divat, és a franciás , párizsias esprit sampányerja pezsgette mondanivalóit, mint a fehér ruhát a rózsaszínű alsószoknya. )

S ugyanakkor jel ennek meg "Clarisse " írásai a Vénusz című hetilapban, majd "Gentry asszony " iratai a Magyar Figaróban, amelyeknek igazi szerzőjük senki más, mint az új csillag .

Írónő volt tehát, aki a magyar arisztokráciát megigézte.

Előbb virágárusleány, aztán írónő...

A virágárusboltban Schumayer Rozália volt még a neve, odakünn a nagyvilágban és az irodalomban Pilisy Róza.

Otthonában, ahol , mint "rejtett fészekben " élte napjait, egyszerűen csak Madame Róza volt a neve .

...Már láttuk őt a Stefánián és a Redout-bálon, a Szép utcai Lilaszobában és a Vénusz hetilap hasábjain, de még mindig nem ismerjük otthonát a hölgynek, aki Pest érdeklődését felköltötte, hogy első látásra szerelmes lett belé mindenki, mint Jeanne d'Arcba hajdan a francia katonák .

A mai Semmelweis utcában , az akkori Újvilág utcában volt a "rejtett fészek ", ahol Pilisy Róza hegyes lábú íróasztalkánál, fehér ruhában és térdig érő, kibontott fekete hajjal, hollótollával szerelmes verseit írta.

A költészetéhez miliő kellett , valamint megfelelő helyzet, amelyb en mindig láthassa önmagát, mint valamely tükörben.

Mert hiszen mindig önmagáról írt, és ezért is volt érdekes, amit írt .

A "rejtett fészekkel " szemközt az akkori "Arany Sas " fogadó, ahol jóformán éjjel-nappal muzsikáltatták magukat a Pest megyei urak, akiknek itt állandó kvártélyuk volt.

Ezt úgy kell gondolni, hogy a fogadónak mind a negyven szobája állandóan le volt foglalva valamely Pest megyei család részére, a szoba tulajdonához, mint valami birtokhoz csak örökség révén lehetett hozzájutni.

A Pest megye i urak falujukból a fővárosba hajtatva úgy kocsiztak be az "Arany Sas " istállós, tágas udvarába, mintha egy másik falujukba érkeztek volna.

A régi udvarházból egy másik kúriába.

Címeres névjegyek voltak a fogadói szobák ajtóira szegezve, akár "otthon " tar t ózkodott a szoba tulajdonosa, akár nem.

Minden vendégnek megvolt a saját evőeszköze, a külön pincéje, istállója, szolgalegénye.

Ha farsangolni a hölgyvilág is megérkezett Pestre, az otthoni nőcselédeiket hozták magukkal .

A Kommer házaspár, aki az "Arany S as " -t bérelte, inkább csak vezetője volt a fogadónak, mint tulajdonosa.

Akárcsak a megyeházán a várnagy, akit a közgyűlés választott .

Némely urak nem is szólították másképpen Kommernét, mint "várnagyné asszonynak ", amikor intézkedést tettek ebédjük vagy v a csorájuk felől .

Nagy befolyásnak kellett érvényesülni, hogy a fogadóval szemközt lakó Pilisy Róza az "Arany Sas " konyhájáról hordathassa kosztját.

Legalábbis Gullner Gyulának, a Pest megyei alispánnak beleegyezésére volt szükség, hogy az " Arany Sas " -ban f őzzenek olyan részére, aki szorosan véve nem tartozott a társasághoz .

Az alispán megengedte, hogy Róza innen vitethesse a levesét, ez pedig azt jelentette, hogy az írónőért közbenjártak .

- Vigyáznunk kell, hogy kinek adunk enni, mert megérjük, hogy maholna p egész Pest idejár kosztolni! - említette az alispán, amikor Kommernének az engedélyt megadta, hogy az Újvilág utcai kettő szám földszintjén lakó hölgynek ebédet és vacsorát küldhessen .

Élelemmel tehát bőségesen el volt látva Pilisy Róza, amikor otthonába érve levetette a turnért, amely lószőrrel tömött párnácska volt derékon megkötve, letette a midert, amely nélkül nem volt elképzelhető jó társaságbeli hölgy, sámfára verte lovaglócsizmáit, mint akár húsz pár cipőjét , hideg vízben megfürdött, és tetőtől t a lpig átöltözködött, mielőtt írni kezdett volna .

Az írói ihlet jött néha rózsaujjú hajnalon, amikor a gavallérok cigánybandával kísérték hazáig a közeli Nemzeti Kaszinóból, de jött az ihlet akár a színházi páholyban is, amikor a színpadról a művésznők irigykedő, a művészek pedig éhes pillantásokat vetettek az inkognitópáholyban frakkos grófjai között helyet foglaló, viruló "Pest rózsájára " .

És Róza mindennél előbbre valónak tartotta az ihlet percét, mert nyomban elbúcsúzott lovagjaitól, "valami eszébe jutott ", mondta bocsánatkérő mosollyal, talán éppen abban a pillanatban, amikor valamely lovag a régen tartogatott és megfontolt szerelmi vallomást kezdte volna .

Az Újvilág utcai "rejtett fészek " ablakfüggönyeit lebocsátotta, és ezzel jelt adott a külvilágnak, hogy "senkinek nincs otthon ", amint ez természetes is az alkotás óráiban .

A látogatók amúgy sem szívesen látottak voltak a "rejtett fészek " -ben, mert Róza vigyázott hírnevére, egy-egy percnél tovább sohasem engedett maga mellett senkit, és a korszak szokásos ki térő feleletével búcsúzott :

- A többit majd megbeszéljük a lóversenytéren vagy a színházban vagy a Redout-ban, ahol okvetlenül találkozunk !

Csak egyetlen úriember mondhatta volna el magáról (ha ugyan nyilatkozott volna erről az életben ), hogy részére Róza asszony mindig otthon volt.

Igaz, hogy ez a férfiú már fiatal korában igen bölcs és mértékletes férfiú volt, aki idejét inkább templomban, könyvtárban, a közélet zöld posztós asztalánál szerette tölteni, mint női budoárokban.

Az egyetlen nőnemű otthon a P i lisy Rózáé volt, ahová néhanapján belépett, ahol az elkényeztetett és ünnepelt "Pest rózsája " fehér ruhájában térdre borulva fogadta őt mint istenét .

- Ne tegye ezt velem, Rozália, mert megharagszom - mondta a szent gróf, de hiába beszélt, mert olyan galam blelkű és tiszta szívű férfi volt, aki amúgy se tudott volna haragudni.

Gyöngéden felemelte lebomlásából Rózát, mire az ezt rebegte :

- Köszönöm, hogy lehajolt értem, Albert .

- Énrám mindig számíthat - felelte a szent életű gróf, aki valamely, keresztes lovagokéhoz hasonló fogadalom (jóság, szánalom vagy szeretet) következtében akkor emelte fel Schumayer Rózát először, amikor az még virágot árult a Szervita téri boltban.

Felemelte, és többet el nem hagyta .

Ő volt az a jótékony kéz, aki Rózáról gondoskodott , anélkül hogy a világnak tudomása lett volna róla .

*

- Szólítson anyjának, miután az egész világ Rózájának vagy "Pest rózsájának " nevez! - tanácsolta Pilisy Róza azoknak a fiatal íróknak, akik szalonjában megfordultak, és bizonyos előnyökben részesültek .

- Szólítson anyjának, mint II. Lajos, az őrült bajor király Mária Alexandrovnát, az orosz cárnét.

Szerelmesebb leveleket még nem írt uralkodó , mint a bajor király.

És hangjuk mégis csupa tisztelet.

Tiszteljen, fiam , " Bimi ", "Cherubin ", "Zsül ", "Gaston ", "Ü s zkö ", "Bulánzsé ", amint a korszak divatja szerint a legújabb áramlatokkal együtt úszó dáma a körülötte lévő fiatal írókat elnevezte , mindegyiknek éppen úgy osztogatva egy megfelelő nevet (" Spitznámét " ) , mint a Nemzeti Kaszinó-béli grófjainak, hercegeinek.

Bródy Sándort "Bulánzsénak ", Salamon Ödönt "Üszkö " -nek, Szemere Miklóst " Traktárovicsnak ", Dégenfeld Imre grófot "Dugónak ", Üchtritz Zsigmondot "Okos Zsigának ", a velszi herceget "Bertinek ", Batthyányt "Elemérünk " -nek, Ivanovics József hírlapírót "Pasicsnak " nevezte.

Senkit sem szólított az igazi nevén, mert szép asszony volt, aki a szívével gondolkozott, és ugyanezért a szíve szerint el is nevezte azokat, akiket kedvelt .

- Szólítson nénjének, mint Mikes Kelemen a maga tarka rokolyás kalotaszegi menyecskéj ét, csak "Szép asszony csillagának " ne mondjon, mert ezt már az álmoskönyvekből tudom - buzdította "Bimit ", "Zsült ", "Ferencet ", akik írók voltak, és így "betéve " tudták a törökországi leveleket .

- Nevezzen Klapkájának, csak Madame-nak ne csúfoljon! - bizt atta Türr István tábornokot, amikor az Pesten járt, és nagyvilági szokás szerint Garibaldi-szakállát és hosszú bajszát francia látogatójegyével együtt bemutatta a "vezető " házaknál .

- Mondjatok "Róza Barátnőnknek ", csak Nagyasszonynak ne szólítsatok, mert Szűz Márián kívül két özvegyasszonyt, Batthyánynét és Damjanichnét illeti meg ez a név Magyarországon - mondta a budai költőknek, az " emigránsok " -nak nevezett hazafias poétáknak, akiket a pipacsképű Erdélyi Gyula mutatott be azokkal a budaiakkal egyetembe n , akik a Hentzi-szobor ellen merényletet elkövettek.

Erdélyit tejfehér hajáért, a nagymama kendőjéből készült köpenyegéért, bohémesen viselt szegénységéért nevezte "Szilveszternek ".

Komája volt, amely rokonságot évekig fenntartotta, még azután is, hogy k eresztleánya, a boldogtalan Erdélyi Piroska a fáskamrában felzsinegelte magát .

- Nevezz Múzsádnak! - mond Pilisy Róza a legnagyobb meghatottság hangján annak a magyar írónak, akiről abban az időben mintázták a készülő Arany János-szobor Toldi Miklósát .

- Szólítson Ildikójának, kegyelmes Attila királyom - mond Róza Szabolcs vezérnek, amikor kivallatás céljából Szemere Miklóstól átvette a nevezetes férfiút, és helyét a szalonjában kijelölte .

Egy Makkart-csokor alatt foglalt helyet a vezér, és innen nézegette a szalonban jöv ő-menőket, mint egy viaszfigura.

A szeme se rebbent meg, amint Róza sorban és soron kívül végzett látogatóival.

Se nem bólintott, se nem tagadott.

A társalgásba nem avatkozott.

Ült, mintha odafestették volna .

- Mindenesetre nagyon jó, hogy itt van - mond Róza asszony Szemere Miklósnak, amikor az estefelé ellátogatott , hogy valamely eredményt tudjon meg az ügyek előhaladásáról.

- Régen szükségem volt már házamnál ilyen tekintélyes, szótlan öregúrra, aki nem akar folyton a szoknyáimba kapaszkodni, nem akar halálos párbajt vívni a gavallérokkal, akik küszöbömet átlépik, és nem akar felpofozni, ha megkozmásodott a leves.

Éppen nekem való Szabolcs vezér! - tódította az okos Róza asszony, és másnapra is meghívta a vezért, hogy szalonjában ugyanarra a helyre telepedjen .

Így múlt egyik nap a másik után .

A gavallérok megszokták a senkinek se vétő vezért, barátságosan köszöntötték, mint Róza asszony valamely jóindulatú rokonát, aki tulajdonképpen felügyel itt, mint egy komoly férfiú, hogy semmi skandalum ne történhessék.

Sőt egyik-másik gavallér (amíg Róza asszony a szomszéd szobában volt elfoglalva) Szabolcs vezérrel közölte érzelmeit, amelyeket a ház asszonya iránt táplál .

És azt hitték, hogy Szabolcs vezér ilyenkor jóindulattal, sőt biztatólag nézdel a tekintetével, mintha maga is helyeselné a bevallott é rzelmeket .

- Azt kell hinnem, Róza, hogy az öreg vezér ugyancsak beleesett a szerelem vermébe, nem tudott ellenállni a maga varázsának, és éppen úgy elkapta a szerelem bárányhimlőjét, mint mindenki, aki maga körül megfordul - vélekedett Szemere Miklós, ami kor néhány nap múlva újra eljött tanácskozni Róza asszonyhoz .

Róza mindig elpirult, ha bizonyos varázslatot tulajdonítottak neki a férfiak, és most is tiltakozott azon feltevés ellen, hogy megbabonázta volna Szabolcs vezért .

- Megfelel neki a társaság, azé rt szeret házamban időzni.

Még egyetlenegyszer se vette elő a lábszíjat, hogy megbüntessen.

Sőt úgy veszem észre, hogy káromkodni is csak titokban szokott, amikor kimegy az udvarra, és körüljárja az ecetfát.

Nem szerelmes ez az ember .

- Alamuszi macska nagyot ugrik - vélekedett Szemere Miklós, amikor Szabolcs vezér megint csak összeszedte magát ebéd után az "Arany Sas " -ban, és indult Róza meglátogatására, mint valami hivatalba .

Megint eltelt néhány nap, amikor nem történt különösebb dolog , csak éppen annyi , hogy Róza asszony kezét többen megkérték Szabolcs vezértől, mint a ház öreg rokonától.

Szabolcs vezér nagy figyelemmel hallgatta meg a kérők előterjesztéseit.

Sőt az egyiktől, egy falusi nótáriustól, aki levelezés útján ismerkedett meg Róza asszonnyal , megkérdezte, hogy milyen alapon pályázik Róza kezére ?

- Mert szeretem - felelt a nótárius .

- Nos, és ön, jegyző úr, azt hiszi, hogy ez elég indoklás egy ítélet kihirdetéséhez? - kérdezte Szabolcs vezér .

A kérők között híre terjedt, hogy Szabolcs vezér rendelkezik Róza keze fölött, ugyanezért mindenki, aki szerencséjét megpróbálni akarta: előbb Szabolcs vezért vette munkába.

Elhalmozták udvarlásokkal, bókolásokkal, sőt kézcsókokkal az udvarlók, mint valami szigorú nagybácsit, aki nyilván Róza asszony hozomá n yát is őrzi .

Lassanként Szabolcs vezér lett a legtekintélyesebb férfiú az Újvilág utcában, akit ebéd után, amikor az utca egyik oldaláról, az "Arany Sas " oldaláról Róza lakására átsétált, Róza szerelmes lovagjai vártak, és utána vitték házisapkáját, dohányszitáját és hosszúszárúját.

Némelyek arra is vállalkoztak volna, hogy Szabolcs vezér csizmáját lehúzzák, amikor elfoglalta helyét a karosszékben .

A Pest környéki falusi jegyzők, akik egy időben mind Pilisy Rózát akarták feleségül venni, szűzdohánnyal, kisüstön főtt szilvóriummal és más hazai csemegékkel kedveskedtek a szigorú nagybácsinak, aki a kulcsot őrzi Róza szívéhez és hozományához .

- Nyilvánvaló valami tévedés lesz a dologban - mondta Szabolcs vezér, amikor a dabasi jegyző egy szúrni való ártányt és egy hordó bort rakott le az "Arany Sas " udvarán szekeréről Szabolcs vezér részére .

De a szerelmes jegyző nem engedett, tudta ő, mivel tartozik jövendőbeli apósának .

- Majd megtérül a hízó ára Attila királyunk kincséből, ha egyszer az öregúr előadja - dörmögte a dabasi jegyző, aki hallott valamit harangozni , ha egész bizonyosságot nem tudott is .

Nem is illethet meg mást a kincs, mint Pilisy Rózát, ha az öregúrnak egyszer kedve kerekedik Rózát férjhez adni.

Igaz, hogy sok lúdtollat elrág a pipaszárban odáig Szabolcs vezér! - gondolták a többi kérők is.

Csak Szabolcs vezér nem szólt.

Beleegyezett, miután egyéb dolga nem volt, hogy Pest legszebb asszonya fogadott apjának tekintsék, és úgy is bánjanak vele .

- Magyarországon vagyunk.

Mindenkinek ad valami hivatal t az Úristen! - mondta Szemere Miklós is, amint észrevette, hogy Szabolcs vezér életkedve kezd visszatérni, sőt már néhanapján odáig megjön a kedve, hogy hamis szemhunyorításokkal biztatja a kérőket az újabb kísérletekre .

" Csak az alkalmas perceket kell e ltalálni, minden asszony hajlandó és esendő ! "- mondogatta egyik-másik türelmetlenkedő kérőnek, aki bizonyos terminushoz kötötte megházasodását.

" Nem tartjuk manapság úgy a vallást, hogy farsangban kell esküdni ! "- emlegette .

Csak Róza asszony kezdett csendesen fütyörészni magában, amikor Szabolcs vezér végleges elhelyezkedését a házban észrevette .

- Mégiscsak előveszi egy napon a lábszíjat a majszter uram - súgta Szemere Miklósnak.

- Jó volna mégiscsak hazavinni a falujába, mielőtt valami erőszakosságra vetemedne.

Mert már kezdek magam is attól tartani, hogy szerelmes a vén kincsásó .

- Ugyan, ugyan - csendesítette az asszonyságot az uraság.

- Már megint a szívével gondolkozik, Róza, holott tudhatná, hogy az nem egészséges dolog .

- Tudok én, amit tudok - felelt Pilisy Róza.

- Néha úgy néz rám , mint a baziliszkusz, hogy a hideg borzongatja a hátamat .

Szemere Miklós még reménykedett :

- Talán a kincset akarja előadni .

- Van eszében!

Elviszi magával a másvilágra.

Én majd csak regényt írhatok a kincsről .

- Hát éppen ez az - kiáltott fel Szemere Miklós, aki néha nagyon praktikusan gondolkozott.

- Most már maga is részvényese lett Etel kirá ly, kincsének.

Tudniillik, majdnem annyi "befektetése" van ebben az ügyben, mint akár nekem.

Nem lehet az öreget úgy könnyűszerrel hazabocsátani.

Valamit vallani kell neki a kincsről az eddigi gyermekmesék helyett; valami "konkrétumot " gondolok, Róza .

- Tehát menjek feleségül egy vén kincsásóhoz .

- Ezt annál kevésbé teheti, Róza, mert már van felesége a vén kincsásónak .

- Tehát legyek tán a szeretője, a lába kapcája, a gazdasszonya , akit mindennap megrakhat, ha majd a vénség betegségei nyomorgatni kezdik ? - kérdezte Róza asszony, és bánatos önfeláldozással nézett Szemere úrra .

- Nem hinném, hogy ilyen messzire kell mennünk az ügyek lebonyolításánál - felelt Szemere úr, szakállát simogatva.

- De abba nem nyugodhatom meg semmi körülmények között, hogy titkát magával vigye a vén kincsásó.

Vallani kell neki, Rozália .

Az úrhölgy jól tudta, hogy akkor, midőn Szemere úr Rozáliának nevezi őt: a helyzet komolyra fordult, a tréfálkozás véget ért, az élet arról az oldaláról mutatkozik meg, amelyet a vigalomhoz szokottak nem szeretnek látni .

Szemere úr megpördített egy Viktória angol aranyat az ujjai között .

- Nos? - kérdezte.

- Fej vagy írás ?

- Írás.

Hiszen írónő vagyok - felelt Róza .

Az aranytallér valóban írást mutatott .

*

" Szabolcs úr ", amint Róza asszony e naptól kezdve nevezni kezdte vendégét, oly pontosan tudott mindent a körülötte történő eseményekről, mintha a saját fülével hallotta volna, miként döntenek sorsa felől.

Tudta, hogy ideje lejáróban van, ugyanezért lehetőleg mindig utazáshoz készülődött, hogy az ne legyen számára meglepetés .

Csizmája mindig ki volt kefélv e , inge a testén, kalapja a fején, bajsza kipödörve, mint olyan emberé, aki mindig készen van arra, hogy könnyű szívvel elutazzon a városból , ahol különben sem volt kedvére az ivóvíz, a levegő, az utca és a társaság .

" Minden csak átmenet ", gondolta magában , amíg az utca egyik oldaláról átment a másik oldalra.

Az lett volna csodálatos, ha elveszíti magát a városban, ahol különben se volt nagy kedve lakni .

Arról persze szó sem lehetett, hogy a szívét-lelkét " angazsírozta " volna bármely eseménynél, amely körülö tte történt.

" Mindig így kellett volna élnem, végig a hosszú életen.

Sehol se elzálogosítani a gondolataimat ", vélekedett a vezér, miközben bölcs ember módjára elutazáshoz készülődött.

És magában nagyokat nevetett azokon a kombinációkon, amelyeket "némel y ek " hosszadalmas fővárosi tartózkodásához fűztek.

Vidéki ember módjára "kiizzadta " testi és lelki fájdalmait, amelyek napközben benne elrejtőztek, azzal a szándékkal tanyát vertek, hogy másnap és harmadnap is szerepet játszanak az emlékezetben, aminthogy az események szemtelen legyek módjára tolakodni szoktak az emberek életében .

Szabolcs vezér minden lefekvéskor izzasztót vett magához, mert véleménye és tapasztalata szerint ez a teakeverék volt a legalkalmasabb arra nézve, hogy kiadja magából organizmusa mindazokat a benyomásokat, amelyeket napközben összeszedett .

- Ilyen emberrel akarnak elbánni Pesten? - mond reggelenként , amikor a szállodai szoba tükrében megnézegette magát, orrát kifújta, haját a füle mellett előre fésülte, mint régi képeken, mert hajviseletében is különbözni akart a divatos pestiektől.

Nyakkendőjét csomóra kötötte, nyakig érő mellényét végig begombolta, mintha egyetlen rést sem akarna engedni a benyomásoknak, amelyek megzavarj ák az élet nyugalmát .

- Szabolcs úr - mond Róza asszony egy napon, amikor abbahagyta az írást, és a praktikus élettel is foglalkozni kezdett a regények költése után.

- Falusi jószágomat megtekintjük, és a maga bölcs tanácsai figyelembevételével berendezzük .

Szabolcs vezér, ha régebben ismerte volna Róza asszonyt: ebből az indítványból tudhatná, hogy Róza asszony elkövetkezettnek látta az időt, hogy Szabolcs vezért végképpen meghódítsa.

Falura nem rándult ok nélkül az asszonyság.

( A régi életnek voltak minde n féle ceremóniái, amelyek olyan szentek lettek, mint valami történelmi hagyomány.

Róza asszonynak első szerelme falun kezdődött, tizenhat esztendős korában.

Azóta falura, falujába, Pilisre hordta mindazokat a gavallérokat, akikkel "tisztába akart jönni " . )

Szabolcs vezér érezte, hogy döntő elhatározás előtt áll.

Magába szállott, és elbúcsúzott híveitől, Kálnay Lászlótól és a tizedesektől .

- Nem kell félni, emberek.

Habár nem lesz könnyű ennek a ravasz , minden tudománnyal megkent, okossággal és ravaszsággal bélelt asszonyságnak ellenállni, azt hiszem, megbirkózom a feladattal.

Etel király kincse továbbra is rejtve marad a pestiek előtt, bármit próbálnak is velem .

- A hunok Istene segítse nagy jó urunkat a megpróbáltatásban - felelték ünnepélyesen a hívek .

- Csak szegény Linda nénire kell mindig gondolni, aki otthon, a Nyírben, mint viharban a párja nélkül maradt madárka várja vissza párját - intette Kálnay László .

- Majd megerősítem szívemet a reá való gondolkozással - mond Szabolcs vezér.

- Nincsen olyan assz ony a világon, aki miatt elfelejteném Linda nénit .

- No, csakhogy eszébe jutott kegyelmednek az öreg királynő a fiatal királynő bűvkörében! - kiáltott fel Kálnay László, miután megszorította a kezét Szabolcs vezérnek.

- A mi fajtabéli vidéki magyar férfiak, bármily kalandos néha a kedvünk, a legmesszibb országokból is mindig csak hazatérünk az otthon maradottakhoz.

Így tettek már az Európát végigharcoló hunok is ...

Akármilyen messzire vezette őket a zöld hadi lobogó a világba, akár Róma kapui elé, egy napo n csak rágondoltak az otthon maradottakra, és abbahagyták a hódításokat.

Megfordultak és hazamentek, mert mégiscsak otthon volt a legjobb .

- Meghalni hazament Attila király is! - dörmögte Szabolcs vezér .

Miután híveitől elbúcsúzott a vezér: elindult utolsó útjára, Róza asszony falujába.

A falusi hintó bőrernyőjével, négy lovával, faluról jött cselédeivel már ott várakozott az "Arany Sas " előtt .

Sokan látták ekkor, hogy Róza asszony kinyújtotta két kezét a várva várt férfiú elé, amikor azt, mint valami elnyer t zsákmányt: maga mellé ültette a hintóba.

Nagyon helyén kell lenni a szívének, hogy ennek a szép boszorkánynak, férfiak és oroszlánok megszelídítőjének ellenállhasson .

*

Pilisy Róza, bár jó gazdasszonynak, eszes szalondámának , nagyvilági demimonde-nak lá tszott: körülbelül hatvanesztendős koráig olyan rabnője volt a szerelemnek, mint egy mindennapi asszony.

Talán még inkább szenvedett a szerelemtől, mint társnői, Éva leányai, mert Róza öntudatos és büszke lény módjára tudta, hogy megérdemli a szerelmet .

Joga volt a szerelemhez, mert hisz azért áldozta egész életét.

Ha szeretett: meggondolás nélkül, egész szívből, mint köznapi nyelven mondanák : életre-halálra szeretett.

Ugyanezt várta attól a férfitól, akit szerelmével kitüntetett, és ezért kisebb-nagyobb csalódásokkal volt tele az élete .

Csak egyetlen férfi bizonyult méltónak szerelmére.

" Az én vén bolond öregem ! "- mondta Róza erről a bizonyos férfiról, aki harminc esztendőn át mindennap levelet írt Madame de Rosalie Schumayernek Linzből Budapestre, és ak inek a nevezett hölgy mindennap válaszolt, mert az élet minden körülménye között, így: szerelmi csalódásokban, szerelmi örömökben, új ismeretségek kötésénél, régi ismeretségek fájdalmas és gyengéd lebonyolításánál ( amelynek Róza mestere volt ), vendégfogadá soknál és háztartási gondok közepette akadt egy félórája, hogy Linzbe levelet írjon a nyugalmazott cs. kir. őrnagynak, akit legelsőnek ismert meg a férfiak közül, még hadnagy korában, mikor az Pilisről, a nagyapai házból elszöktette, és a szöktetés után e lhagyta .

Róza asszony nemesszívűségét bizonyítja, hogy még ezt is javára írta az őrnagynak .

- Milyen vén kaszárnyacseléd lehetnék most Linzben, ha az én vén bolond öregem idejében el nem hagy!

Neki köszönhetem, hogy megismerkedtem az élettel - mondta .

Abból a százezer levélből, amelyet Pilisy Róza élete folyamán írt ( egyiket se adta alább négy oldalnál ), a többség a linzi cs. és kir. őrnagy címére ment, bár az őrnagyot hadnagy korától fogva nem látta, és megtiltotta neki, hogy valaha is eszébe jusson őt fel keresni .

Róza jellemző francia és német szavakat, közmondásokat , aforizmákat, verssorokat, stammbuchbeli röppentyűket kevert levélstílusába , hogy az őrnagynak mindent pontosan megmagyarázhasson .

Az egy-két soros aforizmák akkor élték virágkorukat, mikor R óza élt, és levelei hemzsegtek a találó aforizmáktól.

Ennek az irodalmi műfajnak Róza mestere volt, és az őrnagyhoz írott leveleiben élte ki irodalmi szenvedélyét, amikor többé nem írt a nyilvánosság számára, miután három könyvét, Pitypalaty, Réz János és A három kadét című regényeket kiadta .

Az őrnagy katonásan, szabályosan küldte jelentéseit a levelek megérkezéséről, megírta a maga élete folyását, a linzi eseményeket, mintha még mindig nem volnának újságok a világon; sohasem lehetett megtudni válaszaiból , hogy megértette -e az őrnagy Róza asszony kivételes szellemességét, jellemző mondatait és leveleinek báját.

Mert az őrnagy nem tért ki a levelek méltatására.

Ő voltaképpen csak a linzi eseményekkel törődött .

- Szükségem van egy megbízható, állandó címre, a hová mindent megírhassak, ami velem történik, miután megkezdett naplóimat már többször ellopták tőlem, és abból szemelvényeket közölt a Ciánkáli pesti újság - mondta egyszer Róza asszony, amikor szünet nélküli levelezése iránt érdeklődött nála valaki .

Az ő rnagyhoz írott levelek egyikében egyszer ezt írta Róza asszony :

" Rendkívüli vendégem volt néhány napig legutóbbi falusi tartózkodásom idején.

Ez a férfiú még a királyok, fejedelmek, hercegek és csodabogarak között is kitűnne megjelenésével, ha nem volna egyébként bizonyos legenda körülötte.

Az a legenda veszi körül, hogy neki biztos tudomása van arról a kincsről, amelyet Attila királyunk elrejtett abból a célból, hogy késő maradékait, a magyarokat megsegítse a másvilági kinccsel, ha majd igen nagy bajba ju tnának a magyarok .

Sokan azt mondják, hogy Attila király kincsének előadása a mostani időkben következett be, miután már nem győzik az adókat fizetni a szegény magyarok, és különben is végrehajtók és adósok országa lett Magyarország .

Nem csoda, hogy ebben a z elszegényedett időben nagy ünnepélyességgel fogadták a fővárosban azt a férfiút, aki tud a kincs hollétéről, amely kinccsel egyszer ki lehetne fizetni mindenki adósságait az országban .

Miután bizonyos adósságok engem is nyomnak, különösen, amellyel a Pe st megyei takarékpénztárnak tartozom falusi birtokom terheként : célszerűnek láttam, hogy a kincs titkának birtokában lévő férfiút társaságomba vonjam .

Sikerült is vele megismerkednem, és mikor már azt hittem, hogy bizalmát bírom, sőt több jelből észrevett em, hogy jóindulatú pártfogását megnyertem: meghívtam tavaszi tartózkodásra Pilisre .

Ön tudja, őrnagyom, hogy milyen a tavasz nálunk, hiszen fiatal korában varázsát ön is megpróbálta .

Ön tudja, őrnagyom, hogy milyen gazdasszony vagyok falumban, mily gondosan és körültekintően szoktam gondoskodni vendégeimről, akik házamat megtisztelik .

Ön tudja, hogy a pilisi szép napokra mindenkor úgy szoktunk visszaemlékezni, mint az aranjuezi szép napokra .

Vendégem, akit bizonyos okból Vezérnek hívnak, amely rang megel őzte a hercegek rangját az ősmagyar törvényekben, valóban nem panaszkodott a vendéglátás miatt, sőt jó tanácsokat adott a méhészet és borászat terén, amely dolgokhoz asszony létemre nem értek úgy, mint a kiskakasok megkappanozásához, a kamra rendben tartá sához, a szobák rendben tartásához .

Tanácsait megköszönve, ígéretet tettem, hogy igyekszem mindenben követni útmutatását, kértem, hogy ne hagyjon el anyagi dolgaim rendbe hozásánál sem tanácsadásával .

Ön tudja, őrnagyom, hogy milyenek a holdas esték Pilisen, amikor még a békák kuruttyolását is áhítattal lehet hallgatni.

Természetanyánk ma is pásztornőkké, kertésznőkké varázsolhatná át hölgyeinket, mint a »Nagyfrancia « dámákat annak idején.

És nyáját őrizné a herceg, ha Pilisre jönne az unalmas , egyhangú sza lonélet után .

Be kell vallanom, hogy emberemben nem csalatkoztam.

Nyomban falusi emberré vedlett már az első napokban, még kötényt is kötött maga elé, amikor vincelléreskedés céljából a pincébe leszállott, kast tett fejére, amikor a vadméheket kezelésbe vette, bevezetvén őket az erdőből a méhesbe.

A kutyáimnak új, találóbb neveket adott, amelyeket azok jobban megértettek, mint régi neveiket.

Sőt új szokásokat indítványozott öreg cselédeimnek, amelyeket azok örömmel követtek .

Rá kellett jönnöm, hogy nem minde nnapi férfival van dolgom, és azon vettem észre magam, hogy a szívemet és a fejemet kezdem elveszíteni, holott éppen ellenkező célzattal rendeztem a falusi kirándulást .

Mint olyan nő, akinek természetességét, nyíltságát, ösztönszerű igazmondását, szívének közvetlenségét ön, őrnagyom, éppen úgy megtanulta ismerni, mint mindazok a férfiak, akik életük végéig szerencséseknek mondják magukat, hogy velem megismerkedhettek: mint olyan nő, akinek a nyelvén az van , ami szívében, nem sokáig titkoltam a változást a regényhősömmé előléptetett kincsásó előtt .

Mire ő szomorúan rám nézett azon a holdas estén, amikor a bekövetkezett változásról beszélgettem .

- Nem így gondoltam! - felelte .

Megnyugtattam, hogy én se így gondoltam.

Én csak a zsákot akartam tartani ott, am ikor Szabolcs vezér a kincset ássa, egyéb célom nem volt idáig a megismerésével.

Sajnos, hogy az ismeretségből szerelem fejlődött, amelyről kénytelen vagyok beszélni.

Mire ő megint csak azt ismételte :

- Nem így gondoltam.

Az én szívem nem szabad.

Két helyen van az megkötve.

Az egyik fele feleségemé, a másik fele Attila királyomé .

Én, az okos nő erre még azt is megcselekedtem, hogy az Attila királynak eső szívrészt kértem a magam számára, holott sohase egyeztem volna bele félszívű férfiakba.

Elmondtam neki, hogy a király amúgy is meghalt, nem szegi meg tehát a hűségét, ha nekem adja a szívét .

- Éppen a halál utáni hűség a legfontosabb! - mondta ő.

- Könnyű az élőkhöz hűséggel lenni, de a hűség próbája igazában a halál után derül ki .

Gondoltam, talán jobb belá tásra bírom, ha abbahagyom a társalgást, és sértődöttséget mutatva, hálószobámba vonultam.

Sohase volt olyan nehéz az én sokat szenvedett , beteg szívem, mint ezen az éjszakán.

Hála altatóporaimnak: bírtam csak az álom nélküli álmot megidézni, mire termész e tesen olyan érzéktelenül ébredtem, mint egy kődarab .

Talán éppen ez az érzéketlenség mentett meg az életnek, mert ekkorára vendégem búcsú nélkül eltűnt a háztól.

Hajnalban, parasztszekéren elutazott, anélkül hogy bővebben nyilatkozott volna bárkinek .

Mondja, ó, mondja, egyetlen barátom, mit tegyek ebben a sohasem próbált helyzetben ?

Nemcsak azt a férfit veszítettem el, akit szeretni kezdtem, de még Etel király kincsét is, amelynek titkát a választott férfiú magával vitte. "

A linzi őrnagy rendszerető katonaember módjára nyomban válaszolt , mert hiszen éppen ez volt a barátság egyik fő feltétele, a határozott pontosság .

" Vettem nagybecsű sorait, és azokat köszönettel nyugtázom.

Az ön kétségbeesésével szemközt határozott szerencsének nevezhetem a kincsásó eltűnését, mert az ilyen emberek betegséghordozók, akik járványt hordanak magukkal, amellyel megfertőznek mindenkit, akinek a közelébe jutnak.

Ezek az emberek a bolondság bacilusait hordják magukkal, és észrevétlenül beoltják mindazokba, akikkel szót váltan a k a maguk őrültségéről.

Előbb-utóbb továbbadják a ragályt, mint a pestist vagy bélhurutot.

Egész falvakat tudnak megfertőzni, és védekezni alig lehetséges előlük, ön szerencsésnek mondhatja magát, hogy a kincsásótól megszabadult, amit több pesti barátaink n ak is kívánok.

Itt hűvös idő van, mindig esik, és a barométer alig mutat valami javulást. "

( 1931)

Krúdy Gyula

Etel király kincse

Etel király kincse

Amelyben néhány lábfájós úriembernek az elindulását tárgyaljuk

Asszonyi varázslat használ a lábfájás ellen

Cigány nélkül kár utazni Magyarországon

Miért álmodnak Miskolcon többet, mint máshol?

Miért szoktak sikerülni a pincebeli uzsonnák?

Az első komoly szó Etel király kincséről

Szemere Miklós jelentkezik a kincskeresők megsegítésére

A hunok zászlaja

Az igazi nő mindig úgy szeret, mintha először szeretne

Hány bárányfarkot sütnek meg vagy rántanak ki a hunok tiszteletére?

Mi a különbség az alföldi és a felvidéki cigányok között?

A vezér megkísértése

A budai nő is megjelenik a kincs hírére

Nem jó hegyre menni

Két hírhedt korhely megjelenése

Az asszony, aki kártyából él

Mi történt, mikor a lélekharang megszólalt?

Az óbudai kincsásó története

A kincsásó eltűnése

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Krúdy Gyula

Etel király kincse

Etel király kincse

Amelyben néhány lábfájós úriembernek az elindulását tárgyaljuk

Asszonyi varázslat használ a lábfájás ellen

Cigány nélkül kár utazni Magyarországon

Miért álmodnak Miskolcon többet, mint máshol?

Miért szoktak sikerülni a pincebeli uzsonnák?

Az első komoly szó Etel király kincséről

Szemere Miklós jelentkezik a kincskeresők megsegítésére

A hunok zászlaja

Az igazi nő mindig úgy szeret, mintha először szeretne

Hány bárányfarkot sütnek meg vagy rántanak ki a hunok tiszteletére?

Mi a különbség az alföldi és a felvidéki cigányok között?

A vezér megkísértése

A budai nő is megjelenik a kincs hírére

Nem jó hegyre menni

Két hírhedt korhely megjelenése

Az asszony, aki kártyából él

Mi történt, mikor a lélekharang megszólalt?

Az óbudai kincsásó története

A kincsásó eltűnése