Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Krúdy Gyula
Rózsa Sándor
Keletkezés ideje
1923
Fejezet
3
Bekezdés
1127
Mondat
2418
Szó
29434
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Harmadik rész
Visszafelé az út a szép betyáréletbe
véget vetnek a legénységemnek .
Hangzott a dal - hol keservesen, hol cimbalmosan, hol meg bőgő-duruzsolással a világosi csárdából.
Víg Miska és legényei járták a bolondját .
Vak embernek kellett volna lenni, aki az első pillantásra észre nem veszi, hogy ezek a betyárok nem idevalósi betyárok .
Keskeny szélű, felálló karimájú fekete kalapjuk volt, amelyet balra vágva nyomtak a fejükbe: mintha az ilyen kalap alatt mindig csak a táncos jókedv lakozna.
A kalap melletti darutoll arra valónak látszott, hogy ne hiába fújjon a szél a betyárokra.
Ha már nem mehet el a talpuk alatt - kapjon mulatságul darutollat .
Hát még a kis, fekete, selyemrojtos nyakravaló!
Vajon volt olyan bolond ember, aki e nóbel ruhadarab láttára a kenderkóc madzagra gondolt volna ?
Úri viselet volt ez a selymes, kedves holmi; jól pászolt rá a lány merengő feje .
A mellény és a dolmány az ég színével vetekedett.
Ólompitykék jelentették, hogy viselője nem a jámbor nyájőrzők ezüstgombos fajtájából való .
A borjúszájú ing és gatya finom kelméből való, mintha kisasszonyok sírdogáltak volna felette, amíg varrták .
A sarkantyú legalábbis annyi krétát evett meg, mint a hitel a zsidónál; de fénylett is, csengett is, bolondított is .
Fejér volt a szűr posztója.
Fél vállon szeretett lenni ez a szűr , mégpedig bal oldalon, hogy szükség esetén betakarja a leányt vagy menyecskét , míg a jobb kézben a fütykös, a rézfokos vagy a pisztoly kap helyet .
Túl a Tiszán, Biharban jártak ily öltözetben a betyárok.
Rózsa Sándor nyomban meglátta ezt, amint a maga hosszú, juhászos subájában , pásztorkalapjában, sarkantyú nélküli csizmájában beballagott a csárdába, és a földbe ásott asztal legvégén olyan egykedvűen foglalt helyet, mint valami jámbor vásáros .
Künn az égboltozaton az őszi hajnal elfakult szeretőképű felhői , mintha csak arra való volna ez az idő, hogy a kertek alatt a patakban síró kislány mossa éjszakai ingét, amíg a legény félrecsapott kalappal mendegél az országúton; idebent veres kanóc a lámpában, megfeketedett bor a kancsó fenekén, cigány kondor feje a hamuban , álmatlan éjszaka szeplői a nyűtt arcokon, és a hangok már csak úgy konganak , mintha húrtalan bőgőt döngetnének.
Szegény betyárok, akiknek vadvirágkedvükre rászakadt a reggel, mint mikor a mámoros fej a szemöldökfába ütődik.
A dalos éjszaka rozmaringszoknyás csárdáslánya elvihogott valamerre az utolsó tánccal; görcsös ujjú, köpködő vénasszony megy az üres kannával a kútra, hogy a kútostorral átkozódva közölje , hogy egész éjszaka nem tudott aludni a derékfájása miatt .
Betyárok, akik odáig, amíg csillaguk odafent ragyogott, a csillagsugáron hintáztak, nem pedig a faágon, amely a veresedő levelek közül immár megmutatkozik a világosságnál .
Betyárok, akik arra tettek fogadalmat, hogy sohasem józanodnak ki se a szerelemből, se a borból: reggel táján mégiscsak észreveszik szeretőjük arcán a ragyát; a bornak pedig olyan íze kezd lenni, mint annak az utolsó kancsó bornak, amelyet a siralomházban állítanak a legények elébe .
...Persze nem ismerték fel Rózsa Sándort az idegen betyárok.
Csak annyit vettek észre, hogy valami nem közéjük való juhászos ember keveredett ide.
Elő hát az elnémult virtussal, elő a fáradt kutyává lett jókedvvel , elő a berekedt nótával !
Egy cigányos képű legény, akinek a hajvágásáról észrevette Rózsa Sándor, hogy valamikor úrféle lehetett, a fokosával az asztalra csapott .
- Vajon él -e még a zsidó, akit a gacsi erdőben a lova hasába varrtunk, hogy csak a feje meredt ki a ló farka alatt ?
A subás ember az asztal végén a szemét se emelte fel a szalonnájáról .
Most egy ragyás képű folytatta a hetvenkedést :
- Hát az a négy osztrák katonatiszt meddig tátogatja a száját ott a mikepércsi erdőszélén, akinek a vadászfegyvereit elszedtem, és adtam nekik a magam rozsdás pisztolyát ?
Egy harmadik hang elegyedett a dicsekvők közé :
- Hát az a két zsandár próbálgatja -e még az ajtót, amelyet ott Szabolcsban rájuk zártam a pusztai kocsmában?
Pedig vas volt a kezemen, a lábamon !
A szalonnázó ember erre se rebbent meg, pedig jól hallotta Rózsa Sándor Víg Miskának ezt a kalandját, aminthogy a betyárok olyan jól értesültek egymás dolgairól, mintha manapság külön újságot nyomtatnának nekik.
A subás ember a hosszú bicskájával a fogát piszkálta, és a csárda ablakán át azt nézegette, hogyan gyülekeznek az őszi égboltozaton a felhők.
Vércse visított valahol a fatetőn, szolgáló danolt a kútnál.
Egy vén betyár, rozsdavörös, mint a csizma, amelyről a fénymáz régen lekopott, utánadúdolt a leánynak :
betyár - az Isten házában !
Hej, de sok minden álmatlanság nyomhatta az öreg szívét, ha ezzel a nótával altatgatta magát !
Tudta azt Rózsa Sándor a maga körében, hogy az a sok nóta nem mindig takar nyugodalmas szívet.
Danol a férfiember olyankor is, ha nehéz a lelkiismerete.
Ugyanezért egy óvakodó pillantást vetett a vén betyárra, mire az, mintha csak erre várt volna, kötekedve kapta el a pillantását .
- Tán nem tetszik a nóta, atyafi?! - kiáltott fel vérben forgó szemmel .
A subás egykedvűen vállat vont.
Nem e vén betyárra fájt neki a foga.
Meg aztán nem is akart mindenféle ötönvett (tolvaj) emberrel összekapni .
Nagyobb kutyára pályázott ő.
Magára Víg Miskára.
De Tiszántúlról a világosi csárdába ruccant a haramja, mintha megérzett volna valamit .
Elcsendesedve ült a legényei között .
Pedig nem mindennapi gyerek volt őkelme.
Betyáros, cigányos , huncut volt, de mégis inkább hasonlított valami gerillavezérhez, amilyenek nemrégiben még szerteszéjjel nyargalásztak az országban.
Éppen olyan kunkorgós kis fekete bajsza volt, amilyet az öregebb embereknél gácsér-bajusznak mondanak, de a Víg Miska életkorában csókra termett bajusz annak a neve .
Nyugtalan szemében valami ördögi jókedv karikázott, mintha ennek a két szemnek az volna a hivatása, hogy nevessen, gúnyolódjon, csúfolkodjon élettel-halállal .
Férfiemberek idegenkednek az ilyen szemektől, de annál inkább bomlik utána a fejérnép.
A haja a középen volt elválasztva, és fodros volt, mint valami színészé.
Az arca pirosbarna, mint a mézeskalács szíven a huszáré.
Ugribugri meggondolatlanság, cifra siker, asszonypendelybe bolhát ugrató sarkantyúcsörgés járt minden mozdulatával.
Egy-két év előtt pásztorember volt Szabolcsban, akkor csinálták róla ezt a nótát :
szívem Miska, terítsd le a subádat !
A subás ember az asztalra könyökölve elnézegette nagy komolyan ezt a pirospozsgás legényt.
Nézte gondolattalanul, mint mikor a parasztember megáll valami vásári panoráma előtt .
De akit nézett, a nagy hírű Víg Miska valamiképpen kényelmetlenül kezdte magát érezni.
Bár negyedmagával volt: valahogy elszállt belőle a bátorság ennek a kígyószemű embernek a tekintetére.
Danolgatott egy darabig a levegőbe bámulva, majd az asztal lábának, de minduntalan elővette a szőrtarisznyáját - amely szeredás sehogy sem illett az egyébként cifra betyáröltözethez, és kovát, acélt vett elő, hogy kicsiholjon -, pedig még égett is a szájában a bakaraszos pipa.
Végre nagy zavarában felkapta a rézfokosát, és duhaj módjára végigvágott vele az asztalon .
- Bort !
A világosi parasztcsárdás jól ismerte azt, aki a betyárok asztalának a végén ült.
De nem szólt hozzá, mert annak se volt számára mondanivalója.
Az ilyen csárdásember, ha már próbált valamit a világban, olyan közömbös tud maradni, mint a tuskó.
Csak éppen fél szemmel vágott ki néha a kármentőből.
Tudta ő jól, hogy Rózsa Sándor nemhiába jött a csárdába .
A Víg Miska cimborái hörpintettek a füstös cserépkorsóból - a fakupákat már az éjszaka összetördelték.
A bornak reggel tájon mély feneke van , mint a kútnak: mélyen bele kell pislantani, hogy az ember meglássa benne a képmását, azt a részeg embert, aki Noé apánk ideje óta tántorogva jár a világban.
A betyárok újult erővel nyakalták a bort, amelynek már őszies hívessége jótékonyan hatott kiégett gyomrukban.
A subás ember előtt egy fütyülő pálinka állott, azt szopogatta nagy csendesen.
Neki ugyan hiába fújták a betyárok :
megfizeti, aki reggelig alszik .
Úgy ült a subás az asztal végén, mintha odanőtt volna.
Pedig ingerkedtek vele eleget a legények, amint a friss bor immár kinyitogatta az elálmosodott ablakokat a szemekben.
A vén betyár előhúzott egy fütyköst az asztal alól .
- Egy pint bor a jutalma annak, aki ezt a botot át tudja ugrani !
A legényekhez intézte a szót, de a veres karikás szemével a subás ember felé vágott.
Az meg csak arra a nagy öklére támasztotta a fejét .
Miután senki se akadt, aki a tréfába belement volna, a kemence hamujából előhúzogattak egy nyavalyás cigányt a két lábánál fogva .
A cigány - fényes tollú, szép hollóknak fekete lábú szárcsává lett maradéka - hideglelősen hallgatta az ajánlatot .
- Hol az a pint bor? - vacogott .
- Előbb a botot ugord át, more - felelt fölényeskedve a vén betyár, és a botot közvetlen a fal mellé fektette.
Csak akkor tudta volna azt a cigány átugrani, ha kibontja a falat .
A betyárok a maguk komédiájának úgy kacagtak, hogy jobbra-balra dülöngtek.
A subás embernek egy arcizma se mozdult .
A cigány keserves átkozódásba kezdett, devlát emlegetett, de amikor észrevette az asztalnál azt a szótlan embert, ijedten bújt vissza a kemencébe .
Akkor aztán új mulatságba kaptak a betyárok.
Az öklükkel tologatták egymás öklét az erős tölgyfa asztalon.
Ropogtak a csontok, pattogott a deszka, ha lakott szú a fában: ijedtében még a környékről is elköltözködött .
A subás ember látható érdeklődéssel figyelte a tülekedést.
A fagörcs alakú , csapóvasujjú, dorongcsuklójú öklök ide-oda tolongtak az asztalon .
Víg Miska is kitette a maga öklét .
A betyárnak fehér keze volt, mint valami kisasszonynak .
A subás embernek szinte koppant a szeme a megrökönyödéstől ennek az úri kéznek a láttára .
De akkor vörösödött csak el igazában a halántéka, amikor az ökölkirakást egy koppanással és valami csúfondárosan gajdult nótával kísérte :
én meg fejedelmük vagyok .
Olyan csúfolkodva hangzott fel ez a nóta a huncut szemű Víg Miska száján, hogy hahotázni kezdtek a cimborák .
A subás ember erre kitette a maga öklét is az asztalra .
- Ennél csak a becskereki hóhéré nagyobb - mondta kongó hangon.
- Mert ez Rózsa Sándoré !
Ott feküdt a rettenetes kéz a betyárok előtt .
Víg Miskának az arcába fagytak a nevetés ráncai.
Talpra ugrott; a bal kezével visszahajtotta a jobb karjáról az inget, egy-két lépést tett hátrafelé, és megragadta a sarokba támasztott fütyköst .
A subás ember megelégedetten bólintott.
Hát mégsem valami úrféle a konkurens betyár, mert hiszen úriembernek nem jut eszébe felgyűrni az ingét verekedés előtt, sőt fütykös helyett is inkább széket ragad.
Csak a keze lopott urasági színt a betyárnak azoknak a romlott nőszemélyeknek a simogatásától, amely fehérnépek pirosítónak, fiatalítónak veszik a szegény betyárgyerekek csókját .
Erre a kézre haragudott a subás ember, ezt a kezet szeretné ökle mozsártörője alá kapni .
- Mi baj, betyár? - vetette oda a kérdést a fütyköst emelő Víg Miskának.
( Még ravaszdin sunyított is azzal a nagy csődörös szemével. )
Víg Miska a fehér szűrös legényeire nézett.
Azok is megkövült arccal meredtek a subás emberre, aki egyszerre Rózsa Sándornak mondja magát .
- Hát én vagyok a háromstráfos kandúr, hogy így megbámulnak az egerek? - kötekedett a pusztafi.
- Kendtek tán még nem is láttak embernyi embert abban a fatornyos hazájukban?
Tán csak nem hiszik kendtek, hogy Szeged mellett Bihar is országnak számít ?
- Mi a Nyírségből jöttünk - vetette fel a börtönpenésztől megsárgult fejét a legvénebb betyár .
- Nyíri pajkosok.
Nyíri betyárok!
Odabújnak a csíkhoz meg a békához a nádasba.
Cigánykacsa a pecsenyéjük .
- No, kend, vén betlehemes juhász, jól tartsa kend azt a híres öklét! - kiáltott fel Víg Miska, és levágta magát az asztal mellé a lócára .
A subás ember nagy buzogányökle olyan volt, mintha egy sátoralja cigány kalapálta volna.
De a Víg Miska inas, aranygyűrűs keze szívós volt, mint annak az akácnak a gyökere, amely a nyírségi futóhomokban megkapaszkodik .
Hiába öklelte meg kormosnyakú bika módjára a subás ember keze a fagörcsöt - az megint csak visszacsusszant a zsinórra, amit krétával az asztal közepére vontak .
Javában folyna a csontok ropogtatása, javában szálldos az indulat pirosló füstje a halántékokra, javában inogna a mélyen földbe ásott asztal a tülekedők között, amikor kétkerekű taliga nyekereg a púpos csárda vaksi ablaka elé, és arról leszállott egy akkora nagy ember, hogy a taliga csaknem felbillent alatta, amikor ökörbőrből való, térden felül érő szárú csizmás lábát a kerékagyra tette.
Szarvasbőr nadrágja fölött vörös zubbony, az oldalán széles, rövid pallos, amilyent semmiféle katona nem hord.
A nyakában szíjon csüng hosszú fekete köpenyege, amelybe akár sarkig is beburkolhatná magát .
- A budai hóhér! - dörmögte Rózsa Sándor (betyár jól ismeri a hóhért ), és nagyot nyomott a Víg Miska öklén, hogy az kemény koppanással verődött az asztal széléhez .
A szörnyetegtestű öles ember pedig benyitott az ajtón, vörös barettos fejét a szemöldökfának hajtotta meg, aztán egyenesen tartotta azt , mint a tagadás.
A jobb vállán egy megvakított varjú hintázott felemelt szárnyakkal.
Az arca mozdulatlan, mint az ökörfej a mészárszék címerében.
Az egyik szeme kidagadt, kiült, mint a bakter a torony erkélyére, hogy tán közelebb legyen azokhoz az arcokhoz, amelyekkel majd szemközt néz az utolsó percben, a halálküzdelemben.
És az egész arc szőrtelen és foltos, mintha mindegyik arcról elvitt volna az áldozat emlékbe egy-két hullafoltot .
A dragonyosok, akik a hóhér kíséretében voltak, odakint maradtak a kocsma előtt, még ezeknek a vad katonáknak is sok lett volna egy ivóasztalhoz telepedni az egérszínű, hosszú hajú emberölővel .
Most aztán a jövevény tette le a maga öklét az egyetlen ivóasztalra.
Ez az ököl most még kesztyű nélkül mutatkozott.
( Akkor lesz csak igazán félelmetes, ha majd felhúzzák rá a fehér cérnakesztyűt !)
Olyan nagy volt ez a kéz, hogy bármilyen koponyát könnyűszerrel átért volna .
A csárdás hozta a fél meszely bort, amelyet a vendég egyetlen löttyintéssel küldött a lószőr gallérja mögé .
És ezalatt a kortyintás alatt mintha hirtelen elnémult volna minden az előbbeni hangos csárdában.
A Víg Miska cimborái a kármentő felé húzódtak, mint mikor kakaskukorékolást hallanak a kísértetek.
A macska felriadva szundikálásából, tüsszentve ugrott le az ablak párkányáról, és felborzolt bajusszal szaladt el valamerre.
Odakünn a gémeskútnál elhallgatott a szolgáló éneke.
A sárguló szomorúfüzek szinte meghátráltak a ház környékétől , ahová a hóhér belépett .
A bor leszaladt a szomjas gégén, és a lószőr gallér felett megmutatkozott a vendég rettenetes nagy ádámcsutkája, amely talán minden kivégzés, minden eltörött ádámcsutka után nőtt egy darabot .
Rózsa Sándor lehunyta mindig nyitva tartott nagy, komoly szemét , mintha valami olyant látott volna, amit még az ő kemény tekintete se tud elviselni.
A subájába húzódott, mintha a hideg lelné.
Az ugribugri Víg Miska megjuhászodva nézett a vendégre, mint egér a kígyóra .
- Talán félnek tőlem kendtek? - kedélyeskedett Silbak.
- Nem bántok én ártatlan embert.
A szegénynek meg éppen jó dolga van most.
Nagyurak várnak rám Aradon ...
Aztán felállott a hóhér, miközben úgy nyikorogtak fénymáztalan csizmái, mint a csiga nyikorog az akasztófa lábán.
Az övében keresgélt , miközben kidülledt szemével megnézte Rózsa Sándor vállba nőtt vastag nyakát .
- Kendnek, cimbora, a bábaasszony jól a vállába nyomta a fejét , alig marad helye a kötélnek.
De emennek a komának - és Víg Miskára mutatott - akármilyen falusi cigány eltörheti a gégáját .
A cifra betyár két kezével a nyakának kapott.
A hóhér az övében megtalálta azt a rézgarast, amelyet az asztalra dobott fizetség végett.
Aztán kifelé ment döngő léptekkel a sárból vert pódimentumon, az ajtónál megállott , és szomorú arccal visszanézegetett Víg Miskára.
Majd a felemelt mutatóujjával is megfenyegette a cifra fiút .
Az asztalra dobott rézgaras után egyszerre nyúlt ki a két betyár keze.
( Szerencsét hoz a hóhér pénze !)
Összeakadt a kezük a garas felett; Rózsa Sándor marka rácsapott a Víg Miska kezére, mint a rétisas az ürgére .
Megszorította az elkapott kezet, és közelebb, mind közelebb vonta magához azt , hogy a betyár, bár megvetette a sarkát, kénytelen volt lassan felemelkedni az asztal túlsó oldalán.
Húzták a vaskapcsok a betyárt, hogy az már a lába ujján állott.
A szemébe pedig belefúródott a Rózsa Sándor két rettenetes szeme .
- Hát jólesett a Rózsa Sándor hírével gyilkolni, rabolni, te lator?
Idejöttél abból a piócás hazádból mocskolni az én becsületes nevemet, te cudar?! - mordult a subásból a hang, és a bal kezével elővonta a derekáról a pisztolyát .
- Cimborák!
Pajtások! - üvöltött Víg Miska torkaszakadtából.
De hol volt már akkor a négy bojnyik?!
A csárdás a hóhér elől kiengedte őket a hátulsó ajtón, és azok eszük nélkül mentek a kukoricásnak .
Kettőt kattogott a pisztoly felhúzott kakasa .
- Te kapcabetyár! - üvöltött Rózsa Sándor, és a pisztolyt Víg Miska mellének szegezte .
Csakhogy Víg Miskáról meg volt írva, hogy ne kocsma padlóján búcsúzzon el ettől a szép világtól, hanem szabad térség alatt, a számára nevelgetett fán fejezze be az életét .
Amint így tusakodna a két betyár a recsegő kocsmaasztal felett, a dugott fülű, egykedvű csárdásgazda háta mögött, kilódult a kocsmaajtó, és egy fekete kendős, gyermekágyas arcú menyecske toppant be, aki úgy vitte a hátán a gyereket, mint a kenyeret a búcsújáró asszonyok .
- Sándor bácsi! - riadt fel vadmadárhangon a menyecske, amikor a küzdőket látta.
Úgy vágódott be a hangja a mestergerenda alá, mint tán annak az angyalnak a trombitája fog megszólalni, aki majd az utolsó ítéletre hívja össze az embereket.
A Julis jött .
A subás ember hátrazökkent, mint a szekér, amely alatt eltört a kerék.
A cifralegény szűrét rántva toporzékolt kifelé az ajtón .
Rózsa Sándor vak dühében az asszonyra fogta a pisztolyt.
A sápadt menyecske földöntúli szelídséggel, összekulcsolt kézzel állott a pisztoly előtt .
- Jobb lesz nekem, ha megöl kend.
Úgyis keresik már kendet a szegedi zsandárok.
Árva lesz az én gyerekem, így is, úgy is .
Az egykedvű csárdás most kiszólott a rács mögül :
- Valami olyasmit hallottam én is, Sándor bácsi.
Nagyot változott a világ, üldözik a szegény magyar embert .
Rózsa Sándor csak ingatta a nagy, néma fejét .
- Te Julis - mondta végzetül, igen elkomolyodva.
- Asszonynak otthon a helye.
Ne lássalak többet a nyomomba járni !
Rózsa Sándort csábítgatják a szép betyáréletre...
1850-ben, amikor Rózsa Sándor bujdosott szabadságharci hőstettei miatt, katonát soroztak a szegedi tanyákon.
Fele se ment el a besorozottaknak a császárt szolgálni, azt is zsandároknak kellett összefogdosni, a másik fele meg elindult arra, amerre a két szeme vitte.
Éjjelenként néha megzörgették az istálló ajtaját mindenféle emberek, akik olyan halkan jöttek, mint a holdvilág , és olyan nyelven beszéltek, mint az őszi szél .
- Sándor bácsi, az apám beszélte, hogy kend szolgálatába fogadja azokat a legényeket, akiknek mehetnékjük van hazulról .
Rózsa Sándor mogorván fordult a másik oldalára .
- Elmenj innen, ha jót akarsz!
Nem szabad már lóra ülni, csak annak, akinek passzusa van Bonyháditól.
Van passzusod ?
A dezentor esze nélkül ment tovább.
Majd csak fennakad valahol a pusztán, mint az ördögszekér a sövényben.
Apró betyárbandák húzódtak meg ott , ahol nem törték le a kukoricát.
Nem volt már csárda, ahol a szutykos falat fényesíthetné hátával a betyárgyerek .
Máskor négyesével-ötösével jöttek hallgatagon a tanyára a sötétség beálltakor, és csak odakint a sötét pitvarban vagy a kamrában beszélgettek Rózsa Sándorral .
Ezek világosi menekültek voltak, akiknek nem volt hová menniök a szabadságharc leverése után.
Se haza, se család.
Csupáncsak a börtönajtó volt nyitva számukra .
- Aki tovább is katona akar maradni, könnyen kap az sorszámot Szegeden - felelte Rózsa Sándor rosszkedvűen .
A lerongyosodott emberek továbbvágódtak, mint a sötét felhő az esti égboltozaton.
Ki tudja, hol áll meg a felhő reggelre; ki tudná, hol ereszti ki keserves indulata karikását a bujdosó ember ?
Katonáné csak hallgatta egy darabig ezeket a beszédeket a látogatókkal.
Piros papucsot hordott a lábán, azt szerette a férfiban, aki szilaj.
Nem hiszi az ilyen asszony, hogy még mindig szeretik, ha nem bízzák rá a véres ing mosását.
Vagy legalábbis az úton való vigyázatot a zsandárok rézsisakjára.
( Éppen ellenkezője volt az angyallelkű Juliskának.
Vadmadár , nőstény farkas, pusztai tűz, amely mellett a betyárok patkóit tüzesítik.
Talán ezért is húzódott meg oly szívesen a rázós szoknyája mellett a haramja. )
- Hát kend, Sándor bácsi, belenőtt a subájába?
Minden jóravaló ember elment már betyárnak, csak kend ütögeti a markához a pipát .
- Hosszú haj, rövid ész.
Amihez nem értesz, ne üsd bele az orrod ! - felelt félvállról Rózsa Sándor .
De az asszonynak nem azért van nyelve, hogy ráüljön .
- Mit gondol kend, meddig fog még tartani az a háromezer pengő , amit az uramra bízott?
Talán halála napjáig abból akar kend megélni ?
Rózsa Sándor elszégyellte magát, mint minden férfi, hogyha az asszony a bugyellárisát kezdi becsmérelni.
Ezért hát csendesen felelt :
- Majd lesz nekem kenyerem, akkora, mint senkinek ebben a határban.
Csak hadd szaporodjanak el a betyárok, útonállók.
Majd eszükbe jut a szegedi uraknak, hogy csendbiztos nélkül nem lehet megélni .
- Akkor lesz kend csendbiztos, amikor én római pápa! - vágta oda a menyecske a szót is, a szitát is, az ajtót is.
Bánta ő, akármilyen kegyetlent villant a haramja szeme !
Tavasz felé aztán egy köpenyeges úriember kopogott nagy titkosan Katona Pálék tanyáján.
B. úr jött, volt főkapitány a Duna és Tisza közén .
Szeretik őt messzi vidéken betyárok, orgazdák .
Nagy, jeles famíliának a sarjadéka, a kecskeméti határban a legszebb ménese volt.
Jusztin a kötényével törölte a széket .
- Jó helyen járok?
A Sándort keresem .
- Odakünn alszik az istállóban - felelt kedvetlenül a menyecske .
- Talán álomkóros lett őkelme, amikor mostanában senki sem alszik ? - tudakozódott ravaszdin a vendég .
- Addig alszik, amíg meg nem teszik csendbiztosnak .
Az egykori főkapitány nagyot nevetett .
- Okosabb embernek hittem a Sándort.
Nem kell már se kapitány, se csendbiztos.
A német maga intézi el a dolgát a zsandárjaival, ulánusaival.
A régi csendbiztosok is tökmagon élnek, vagy pedig befeküsznek az árokba, amerre a vásáros kocsikat várják .
Jusztin nagy dérrel-dúrral költögette Rózsa Sándort .
- No kend, vén bolond, itt van a főkapitány úr, attól meghallhatja kend az igazságot .
B. úr már kapitány korában is cimboráskodott a betyárokkal.
Szép kőházat épített ő azon a sápon, amit az orgazdák, zsiványok juttattak neki .
Most, az idők fordulásával kicsöppent az állomásából, étvágya pedig nagyobb volt, mint valaha.
Társul ajánlkozott Rózsa Sándornak egy betyárbanda szervezéséhez .
- Nem tud itt másképp megélni a becsületes ember !
Rózsa Sándor darab ideig hallgatta a kapitányt.
Aztán dölyfösen odavetette :
- Hát az urak még mindig azt hiszik Rózsa Sándorról, hogy az valami buta paraszt ember?
Még mindig nem akarják elhinni, hogy Rózsának van annyi esze, mint azoknak, akik tükörből fésülködnek?
Azt gondolják, hogy a Rózsa nyaka olcsóbb, mint az uraké ?
A kapitány tréfára meg gúnyra fordította a szót :
- No, most már látom, hogy igazak a hírek kend felől.
Jámbor ember lett kendből.
Ha még egyszer kapitány leszek, kend lesz a csendbiztosom .
A gúnyos szavakra Rózsa Sándor vállat vont .
- Ha az úrból még egyszer kapitány lesz, akkor én nyomban beállok zsiványnak .
Elköszönt a ravaszdi jövevény, de felborította a békességet a Katona Pál tanyáján.
Az asszony harmadnapra olyan méregbe jött a kotlóstyúkja felett, hogy a sodrófát hajította hozzá.
Véletlen, hogy a sodrófa Rózsa Sándort érte.
Katona Pál egy napon nagy csendesen kijelentette, hogy elfogyott a szalonna a kamrában.
Esténként sokáig hallatszott csendes beszélgetés a szobából, ahol a gazda és felesége aludtak .
- Jőjön innen, Sándor bácsi, mert ezek megétetik - súgta fülébe Peti cigány, aki egyszer meglátogatta régi gazdáját .
Csakhogy Rózsa Sándor még fogva volt, mint a cinke a tökben, nem tudta elhagyni Katonáné kopogós papucsait.
Sőt annál inkább elálldogált az udvar sarkában - mint valami hazajáró kísértet vagy megszerelmesedett madárijesztő -, minél inkább hajigálta hozzá a menyecske a papucsait.
Erős embereknek azok a nők tetszenek, akik még erősebbnek mutatkoznak őnáluk .
Talán végezetül trágyahordó béres lett volna Rózsa Sándorból Katona Pál tanyáján - mint ahogy sok derék férfiú került már alacsony sorba azért, hogy egy fehérszemély közelében maradhasson -, amikor váratlan dolog történt.
Egy zivataros, pusztai sikoltozásokkal, kénszagú villámcsapásokkal teli éjszakán a földből egy század katona termett elő, amely körülvette Katona Pál tanyáját.
A kutyák veszettül ugattak, az istállóban felriadtak a jószágok .
Rózsa Sándor néma daccal várt egy darabig a tanyaház pitvarában.
A lelkiismerete nyugodt, a kebelében Kossuth aranypecsétes levele .
- Hisz éppen ezért fogják kendet felakasztani, mint az aradiakat ! - jajgatott a menyecske .
Rózsa Sándor megborzadt.
Hitt ennek az asszonynak - mint a legtöbb megesett férfi, boszorkányi hatalmat tulajdonított a kancsal némbernek .
A ház már körül volt véve.
A katonák szuronyaikat a szénaboglyába döfdösték, amint a gyűrűt közelebb vonták.
Az embervadászat lármájába néha belecsattant az égi kapitányság is.
Villámcsapással volt teli az éj .
Rózsa Sándor a tűzhely kéményén felkúszott a háztetőre.
A nádas fedelén visszacsúszott, és ott a kert felé, ahol a legalacsonyabb a tető , földre ereszkedett.
Egy katonai szurony átfúrta a subáját, utánaküldött golyók verdesték le a feje felett a szilvafák gallyait, lovasok nyargalásztak a sötétségben, amelyben csak a betyárszem tud eligazodni .
- Ott megy a hosszú subájában! - kiáltotta a sövény mögött egy rekedt hang, amikor Rózsa Sándor átkelt a sövényen .
A hangra a haramja visszafordult .
- Ez a Pencz Márton hangja volt - dörmögte fülét hegyezve .
( Pencz Márton kebelbéli cimborája és Katonáné leánykori kedvese volt, tehát megvolt az oka az áruláshoz. )
Repültek a golyók, mint a bolond darazsak.
A szilvafákban felakadt a vértesek sisakja.
Aztán mindinkább elmaradt a zajgás a trappoló Rózsa Sándor mögött .
Két nap múlva megtalálták Pencz Márton holttestét egy pusztai kútban, a Vágó járásban.
A szíve volt keresztüllőve .
Az út kövei Kufstein felé
Most már aztán megint odakünn volt Rózsa Sándor a betyárok országútján, nem lesz belőle csendbiztos, se csendbiztosné Juliskából .
Jusztinból se csendbiztos szeretője .
Lódult előre, mint a kivert bika .
Véres nyomokat hagyott a csizmasarka ott, ahová lépett.
Kitért rettentő tekintete elől az oktalan barom, hideglelést kapott a pásztor , felrebbent a mezőről a varjú, anyja alá bújt a kiscsikó, a kutyák behúzták a farkukat, dzsidás katona sárga-fekete strázsaházában kísértetet látott, amerre Rózsa Sándor járt .
Most kezdődött az az idő, amikor a kiégett pásztortüzek kormos helyét utasok kiontott vére lepte el.
A pusztai házak bezárt ajtóin haramják fejszecsapásai dördültek fel, amikor a szegedi tornyokban éjfélt vertek az órák.
A köszörűkövek szórták a szikrát, amikor rablógyilkosok kését fenték.
Az éjszakai széllel kísérteties lovasok dobogása közelgett az emberlakta helyekre .
A vásáros csizmadiáné szörnyet szült ijedtében, amikor az országúton vadképű legények ragadták meg a futamodó lovak zabláját .
Az öregasszonyok régi világbeli hajmeresztő esti mendemondáira senki se hallgatott.
A hetivásáron a csirke árával együtt mondták a holtak számát, akiket Rózsa Sándor küldött a másvilágra .
Ötvenes évek!
Vércsepp hullott a madárról, amely a Duna-Tisza közén átrepült.
Ember sikoltott a kés hegye alatt, nem pedig hízott sertés .
Álom a budai börtönben
A lélek dideregve, rongyos szűrben, szennyes gatyában érkezett meg a másvilágra, ott betyáros kalapjáról nyomban megismerték, hogy Magyarországból jön, az őrség tehát a lándzsanyéllel a peleskei nótárius ( Egy falusi nótáriusnak budai utazása, 1790)
felé igazgatta .
- Az asszonyok darab ideig idekünn maradnak - rendelkezett a kisbíró, mire az asszonyok, hárman helyet foglaltak a községháza pitvarában a hosszú lócán .
- Más embert egy asszony szokott bekísérni az adófizetéshez vagy egyéb kihallgatáshoz, ez mindjárt hármat is hoz magával? - dörmögte az egyik bakter, aki mindig aludt a kapu alatt, így nem ismerte az éjjel járó, jobbfajta embereket .
A kisbíró fontoskodva nézegette az idézőlevelet.
Aztán lesilabizálta az idézőn levő nevet :
- Rózsa Sándor, Szamosújvár...
Hát persze hogy három asszonnyal kell neki jönni!
Az egyik a Veszelka Julika, a másik a Katona Pálné, a harmadik a Bodó Kati.
Ezeknek is felelni kell a lélekért .
Hogyan fértek meg az asszonyok a másvilági községháza pitvarában , az most nem tartozik ide.
Mi lépjünk be együtt a didergő lélekkel a jegyzői irodába, ahol éppen a peleskei nótárius volt a soros a kihallgatásokban .
A híres jegyző megigazította az okulárét, és kibontotta az iratcsomagot .
- Kend Rózsa Sándor, született 1813. július 16-án Szegeden, a római katolikus vallásban, szegény szülőktől.
Atyja Rózsa András csikósember , aki tizenkét lókötés miatt jelenleg a tisztítóhelyen tartózkodik.
Anyja Hantos Erzsébet, akit a rablók agyonvertek .
Rózsa Sándor lelke a cs. kir. törvényszékek előtt már megtanulta a kihallgatási regulát, ezért magától folytatta, amikor a híres jegyző pipaszippantás céljából darab időre elhallgatott.
( Nagy pipája volt a jegyzőnek a másvilágon is. )
- Iskolába nem járattak, írni nem tanítottak.
Árva pásztorgyerek voltam én világéletemben .
- Nono, csak ne siessük el a dolgot! - intett Zajthay uram.
- Ha minden árva gyerek rossz útra térne Magyarországon, nem győzné a dolgot az igazságszolgáltatás.
Kend még nem töltötte be a huszadik évét, amikor tehenet lopott .
- Huszonkét esztendős voltam, könyörgöm.
Csak Aigner Ferenc szegedi főügyész kegyelméből írtak be fiatalabbnak, hogy ne kellessen felettem kimondani Werbőczi Hármaskönyvének I. R. 15-ik és következő cikkeit, amely szerint kötél általi halállal büntetnének .
A híres jegyző : Látom, Sándor, jól tudja kend a törvényt.
Hát mi dolog volt az , amely miatt Werbőczi urammal ily erős összeütközése lett volna ?
Sándor : Két cimborámmal lóháton bementünk estefelé Szegedre Darabos István uram házához.
Az udvaron veszettül ugattak a kutyák, még veszettebbül káromkodott a gazda; sehogy se tetszett nekik az éjféli vizit.
A pisztolyt néhányszor elsütöttem Darabos uram füle mellett, mire megjuhászodott.
A cimborák ezalatt kikötöttek az istállóból két tehenet.
Mire virnyadt, már odaát voltunk a Tiszán .
A jegyző : Ezért másfél esztendőt kapott kend .
Sándor : Másfél mázsát és 150 botot, amelyet huszonötös porciókban osztottak ki fertályévenként, ha győztem volna.
1837-es kalendáriumból olvasta egy öreg rab Fábián Pista történetét a szegedi várban, éppen a születésem napja volt abban az esztendőben, Kiss Ferenc cimborámmal levertük a vasat a lábunkról, aztán mentünk, amerre két szemünk vitt.
Legelsőbben lovat kellett szerezni, hát a nyéki pusztán találkozván a két katonával, aki üldözésünkre jött, elvettük lovaikat .
A jegyző : A katonákat pedig juhászbotokkal agyonverték .
Sándor : Nem tagadom, hogy magam is ütöttem egyet-kettőt a csontra .
A jegyző : Látom, hogy szépen vall kend.
Szebben, mint a cs. kir. országos törvényszék előtt Budán .
Sándor : Majd megtudja jegyző úr annak is az okát .
A jegyző : Hát most menjünk tovább az iratokon.
Azt mondja a cs. kir. törvényszék jelentése, hogy kend darab ideig nyájőr volt Makón .
Sándor : Megpróbáltam megint a pásztoréletet, mert furdalt a lelkiismeret .
De megint csak rám jöttek a biztosok.
Különösen egy ragyás képű, veres biztos erőlködött azon, hogy a makói börtönbe vigyen.
Menekültem, a biztos utánam.
Egy hídnál bevártam, és agyonlőttem .
A jegyző : Ki volt kendnek akkor a cimborája ?
Sándor : Török Sámuel.
Szökött katona volt szegény feje.
Szívesen nézett a pisztolycsőbe, amikor a makói csizmadiamester ráfogta azt a szekérből, a láda tetejéről.
Nem hagyhattam a cimborámat .
A jegyző : 1845-ben folyamodást ad be kend V. Ferdinánd császárhoz, hogy engedje el büntetésének azt a részét, amely elől megszökött.
Becsületes életet fogad.
Kihallgattam ebben az ügyben V. Ferdinándot is.
Az öregúr azt mondja , hogy nem is látta a kend kérvényét .
Sándor : Persze, a szegediek elsikkasztották az írást.
Mindig sok irigyem volt Szegeden.
Pedig akkor komoly szándékom volt felhagyni a zsiványélettel.
Akkoriban ösmerkedtem meg Bodó Katival.
Éppen olyan árva, ágrólszakadt, mint jómagam.
Két kisfiú is maradt odalent a földön utánunk.
Az egyik most lehet olyan tizenháromévesforma, nem fél már nekimenni a bikának, ha öklelőznek; a másik olyan tízévesforma lehet, Sanyinak hívják, és megüli a lovat nyereg nélkül is a ménesben.
Hát ezért az árva fehérnépért meg azért a két árváért akartam én becsületes ember lenni .
A jegyző : Látom itt az írásokból, hogy igazat mond kend.
Darab ideig már csikóskodott is az algyői uraságnál, amikor Szeged város felhívására a szomszédos vármegyék is összefognak a kend üldözésére .
Sándor : Hajtottak, mint a vadat.
Köröztek, nyomoztak, kergettek.
Bizony nem csoda, ha néha tilosba tévedtem.
Ha nem lett volna mellettem az a szegény asszony meg a két gyerek, régen hátat fordítottam volna a szegedi határnak .
Nagy a Bakony, elfér ott a magamfajta ember.
De az a szerencsétlen, boldogtalan Kati, akit sorsa velem hozott össze, mindig csak azt imádkozta, hogy ne búsuljak, majd csak megváltozik minden.
Aminthogy meg is változott, amikor Kossuth jött .
A híres jegyző : Most már látom, hogy miért vallott kend olyan őszintén idáig.
Itt találom a hivatalos Közlönyben Kossuth amnesztiás levelét.
Nos, ha Kossuth kegyelmet adott a földön, ez az írás érvényes a másvilágon is.
Nem térünk többé vissza a szabadságharc előtti bűntettekre.
Pardont kapott kend, legyen pardon itt is .
Sándor : Tudtam én azt, hogy Kossuth apánk nem hagy cserben a másvilágon se !
A jegyző : Odalenn a földön már írja Gracza György a szabadságharc történetét.
Nehezen dolgozik az öreg, mert minduntalan bedugul a pipája.
Ebben a könyvben az lesz feljegyezve kendről, hogy Fejértemplom és Versec között a veressapkások és a Lenkey-huszárok társaságában csikósaival jól megkergette a rácokat .
Sándor : 637-en maradtak a mezőn.
A többi a Karas vizének ment .
A jegyző : De aztán következnek azok a papirosok, amelyeken már császári sasok vannak.
Csípi a szememet a porzó.
Beszéljen kend magától .
Sándor : Nagy szomorú világ keletkezett.
Szomorú lett az én sorsom is Magyarországon.
A Juliska megátkozott, elhagyott.
Katonáné pedig csak egy darab ideig dúdolgatta a fülembe azt a nótát, hogy :
véget vetnek a legénységemnek .
A jegyző : De már 49-ben, karácsonytájt így változott a nóta :
de nem mernek bejönni, úgy hallom .
Sándor : Szent igaz.
Itt volt egyszer megint a cifra betyárélet.
Egy évvel előbb honvédnek ment úrfi és zsellér, most meg betyár akart lenni mindenki azon a tájon, ahol a szélmalom forog.
Csak egyet kellett füttyentenem, annyi legényem akadt, amennyi már nem is kellett.
Század katona járt a nyomomba, de én nem voltam századmagammal.
Jártam egyedül is, de elbújtatott minden bokor , minden tanya .
A jegyző : No, csak ok nélkül nem járt kend után annyi katona ?
Sándor : Parancs volt.
Először azt a tizenhárom tehenet keresték rajtam , amit a vásárhelyi határban, a kaponcsi pusztán találtunk.
Tizenöt volt a tehenek száma, de kettőnek a nyakán kolomp volt.
Azokat ott hagytuk, mert a csengő csenget, bajt csinál .
A jegyző : Hányadmagával volt kend ?
Sándor : Negyedmagammal.
Füstivel, Molnár Pállal és Török Sámuellel .
Lóháton jöttünk, és Füsti meg Molnár Pali a nádas felől mindjárt elálltak az útját a csordának.
Török Sámuel kiválasztván a kolomposokat a tehenek közül, a többit a nádas felé terelgette.
Én magam a bojtárokkal végeztem.
Hárman voltak a jámborok.
Csákó András csordás, Kakar-Varga Ferenc és egy Pesta nevű gyerek , bojtárok.
A csordás öregember volt.
Nagyon ellenkezett szegény feje.
Szidta az anyám istenét.
A mellének szegeztem hát mindaddig a pisztolyomat, amíg a tizenhárom tehén odabent volt a nádasban.
Akkor aztán kibontottuk a karikást , átvertük a nádon a barmokat.
Jöttek a csordások utánunk.
Októberi idő volt.
Az esőjárta földön mély nyomokat hagytak a tehenek.
Bekötött szemmel is utolérhettek volna.
Átmentünk tehát a Tiszán, hogy nyomot veszítsünk .
A jegyző : Vicsogi vízimolnár segítségével .
Sándor : A két cimbora elment a marhákkal Becskerek felé, én pedig Török Sámuellel a szegedi tanyáknak fordultam, ahol betértem Veszelka Imre tanyájára .
Alighogy kipihentük magunkat, jön ám egy tanyás ember a hírrel, hogy Kotolár Miklós szegedi biztos közeleg tizenkét üldözővel.
Alkonyattal körülállották a tanyát.
Mikor már mind a helyükön voltak az üldözők, kinyitottuk az ablakot, és kilőttük a fegyvereket.
A nagy zavarban kiugrottunk a tanya ajtaján, az istállóban álltak a mindig felnyergelt lovak.
Lóra ugrunk, mikor szegény Török Sámuel visszahanyatlik.
Belelőttek a lovába, belelőttek Sámuelbe.
Egyedül vágtattam el a sötétségben .
A jegyző : Úgy novemberben megint körülfogják kendet .
Sándor : Gaál Eduárd, a szegedi cs. kir. kormánybiztos feni rám a fogát .
Besúgják neki, hogy a Tari Pál tanyáján bujdosok, mert éppen ott volt akkor szolgálatban Bodó Kati.
Három biztos tizenkét katonával egy sűrű éjjel körülállja ám a tanyát, kopognak az ajtón.
Mondom Katinak, hogy a Vékás Imre biztos hangját hallom, menjen és beszéljen vele: hordja el magát, amíg jó dolga van!
Kati kilép a házból, az udvaron szól a biztosnak, de az csak fenekedik , hogy így meg amúgy.
Erre kinyitottam az ablakot.
" Itt vagyok" - mondom, és kettőt lőttem.
Két katona: Száry Bálint és Berndza Miklós nyomban elesnek.
A többi szétszalad.
Én pedig ki az ajtón, és neki a hontalan éjszakának .
A jegyző : A cs. kir. budai törvényszék előtt nem így vallott kend .
Sándor : Volt eszemben megmondani a németeknek az igazat!
Azt vallottam , hogy horvát lázadóknak néztem a katonákat .
A jegyző : Hát azt mondja el most kend, hogyan csinált rendet a szegedi gazdák között !
Sándor : Sok irigyem volt mindig abban a városban.
Hacsak tehették , elárultak.
Különösen haragudtak rám azóta, mióta azt a kilenc gazdát, aki velem a Prófétában egy asztalnál mulatott, a velem való cimboráskodásért felköttette a haditörvényszék.
Féltek tőlem, szerették volna, ha már zsandárkézre jutok .
A jegyző : Kezdje már kend, mi történt 1852. szeptember tizenkettedikén !
Sándor : Mária napja volt, ez nagy ünnep a szegedi tanyákon.
A Szent Szűz neve napját megtartja mindenki.
Otthon ülnek az emberek, otthon lelem őket .
Hajnali öt órakor indultam a négy lovassal az Ábrahám-tanya felé.
Előszólítom a gazdát: "Te küldted utánam a zsandárokat a múltkor ?" - kérdezem.
Azt felelte : igen, ő küldte, mert felesleges vagyok én már ezen a tájékon.
" No, jól van" - szóltam, és elővettem a korbácsomat.
Tagbaszakadt, erős ember Ábrahám uram.
De addig vertem, amíg a lábán állott.
A cselédek persze moccanni sem mertek, csak a felesége, az Erzsi átkozódott.
Az is kapott néhány korbácsütést.
" Máskor is küldjétek utánam a zsandárokat !" - mondtam .
A jegyző : Erzsi asszonynak a testvére volt Katona Pálné .
Sándor : Talán éppen ez jutott eszembe nekem is.
Háromnegyed óráig tartott az egzekúció.
Innen a szomszédba mentünk Földi Antal tanyájára.
Földit a legényem, Moró korbácsolta meg.
A Kónai-tanya után következik ifjabb Meszes Péter tanyája.
Elmentünk érte, és behajtottunk a Kónai-tanya udvarára.
Hadd lássák minél többen, hogyan szokott Rózsa Sándor elbánni az árulkodókkal.
Az ifjabb Meszes a Kónai-tanyán kiugrott a Fazekas legényem ostora alól, és a padlásra menekült.
Csalogatjuk, nem jön.
Akkorára már összegyűlt a tanya udvarán az egész Meszes család.
Férfiak , asszonyok, gyerekek.
Ott volt idősebb Meszes Péter, idősebb Meszes János , Csizmás József sógor, Kerekes Lázár koma és Fenyves Mihály vő.
Egy óráig vertük őket, de ifjabb Meszes Péter nem jött le a szénapadlásról .
A jegyző : Súlyos testi sértések, amelyeket a büntető törvénykönyv 154., 155. és 156. paragrafusa után büntetnek .
Sándor : Ne féljen attól, jegyző úr!
Egyik se merészelt felismerni Budán a törvényszék előtt.
Egyik azt mondta, hogy kövérebb voltam, a másik meg azt , hogy magasabb.
Nem felejtették el Rózsa Sándor korbácsát .
A jegyző : Folytassa kend ama emlékezetes Mária-nap történetét .
Sándor : Dél felé járt az idő, amikor odahagytuk a Kónai-tanyát.
Dorozsma felé lovagoltunk.
Útközben találkoztunk Gábor Sándor pásztoremberrel, aki jó gulyáshúst főzött nekünk az erdőben.
A gulyásszagra előkerült Gáczy betyár is .
Most már öten voltunk, amikor a pusztán őrjárat közeledett.
Két zsandár meg a dzsidás katona.
Nem vártuk be, hogy ők támadjanak, hanem mi lovagoltunk feléjük.
A zsandárok lovat fordítottak.
Folyt a kergetőzés a Jernei-tanyán, a Bálint-tanyán és a Rajkó-tanyán át.
Az emberek elbújtak a házaikban, senki se merészelt utunkba állni.
Nagy dolog az, amikor betyár kergeti a zsandárt !
A jegyző : Lövöldöztek kendtek ?
Sándor : Nem nagyon.
Takarékoskodtunk a puskaporral.
A lovainkban bíztunk .
Tudtuk, hogy a betyárlovak tovább bírják a futást, mint a zsandárlovak.
Három óra hosszáig folyt az üldözés, mire a zsandárlovak kiállottak.
A zsandárok bemenekültek a Miskolczi-féle tanyába.
Be a kalitkába.
Fújt a szél, a betyárok szele, de most nem szegény betyárgyerekek talpa alatt fütyürész, hanem meglóbálja azt a kis harangot az erdőszélen, amelyet akkor szokás meghúzni , amikor valaki haldoklik a tanyákon .
A jegyző : Hát olyan biztosak voltak kendtek a dolgukban ?
Sándor : A betyárnak is van szerencsés napja.
Mária inkább a szegény betyárokért könyörög, mint a zsandárokért.
Ezen a napon minden sikerült.
Jól fogott a karikásunk, jól mentek a lovaink, jól hordtak a karabélyaink .
Szénaboglyák mellé állottunk, töltöttünk, lőttünk vagy másfél óráig, amíg a zsandárok viszonozni tudták a tanya sövénye mögül a tüzelésünket.
Akkor aztán , mikor a zsandárok ólma fogytán volt, közelebb jöttünk.
A két zsandár az udvaron kardot rántott, de az én jó puskám hamarosan végzett velük.
A dzsidás katona elbújt az árokban, ott lőtték agyon a legények a hervadt dudvák alatt.
Lengyel volt a jámbor.
Bizony mi nem értettük a szavát.
Akkor aztán előparancsoltam Miskolczi uramat a tanyából, befogattam vele, szekérre raktuk a holtakat, vinné be őket Szegedre: így bánik el Rózsa Sándor a zsandárokkal .
A jegyző : A törvényszék előtt Miskolczi felismerte kendet ?
Sándor : Volt eszében!
Azt vallotta, sohasem látott .
A jegyző : Hát avval a konspirációval hogyan állunk, amelyet Mack József őrnagy, Kossuth követe biztatására szervezett kend 1852-ben ?
Sándor : A medvés ember volt őkegyelme.
Azt mondta, hogy őt Kossuth küldi Törökországból egyenesen Rózsa Sándorhoz.
Kossuth azt üzeni, hogy szedjem bandákba a legényeket.
Alvezéreim lettek volna Noszlopi, Mátsai és Andrásfi Károly.
Én a három közül csak Andrásfit ismertem; rossz hírű ember volt őkelme Szegeden.
Ezért nem is nagyon hittem az üzenet valóságában.
Már hogy Rózsa Sándor Andrásfival legyen egy bandában !
A jegyző : Hát aztán a zsandárok miatt nem volt üldözése kendnek ?
Sándor : Akkor bolondult meg a német.
Szegeden meg a tanyákon hirdetményeket ragasztottak ki : Tízezer pengő forintot tűztek ki a fejemre .
De én nyugodtan jártam-keltem.
Tudtam, hogy nincs az a tízezer pengő, amiért engem elárulni merészelne valaki .
A jegyző : Hát az algyői rablógyilkosságban nem volt a keze kendnek?
Palásthy uradalmi intézőt a Pallavicini-birtokon kik ölték meg, kik rabolták ki?
Ki szúrta ki a szép Palásthyné két szemét, hogy el ne árulhassa a rablókat ?
Sándor : Hallottam arról a harmincezer forintról, amit az algyői uradalom pénztárából elvitt harminckét lovas, álarcos betyár.
De nekem a szabadságharc óta sohase volt együtt harminckét legényem.
Negyed-ötödmagammal jártam én, így is elegen voltunk.
Meg aztán ki hallott olyant, hogy rongyból való álarcot rakjon fel Rózsa Sándor ?!
A jegyző : Hát a Bodom-réti rablást a kisteleki vásárosok ellen fényes nappal ki vezette, amikor is halva maradt Takács Imre csizmadiamester?
Az ötven vásáros kocsi pedig szétszaladt.
A Schönfeld zsidót meg a feleségét kik gyilkolták le Szegeden?
Kohen Ábrahámot, a gazdag szegedi zsidót ki öli meg a lakásán olyan embertelenséggel?
Wagner Mihály és Savanyú József tanyáján ki gyilkol?
Csiszár József szegedi lakost ki rabolta ki a lakásán?
Götz Jánosnét ki fojtogatta az ágyában, míg pénzét előadta?
Szél József és Szabó Ferenc tanyai gazdákat ki munkálja vasvillával a házában éjnek idején ?
Sándor : Én csak azt láttam, amiről tudok.
Volt akkoriban annyi betyár az Alföldön, hogy magam se tudtam valamennyinek a nevét.
Én pusztítottam őket, nem zsandárok.
Mert én kaptam helyettük is.
Engem üldözött állandóan a század katona, engem átkozott mindenki, én ellenem ment az egész felzúdulás.
Ezért is tettem el láb alól Fodor-Besszert, más néven Ábrahám Andrist, aki a legvakmerőbb volt valamennyi között .
A jegyző : Hát csak mondja el kend íziben !
Sándor : Ez a dolog pedig akkor kezdődött, amikor ötvenháromban korán tavaszodni kezdett az idő.
Farkas János szegedi városi tanácsos uram javában tisztogatná a barackfáit a határbeli szőlőben 1853. március 30-án, délután két és három között, amikor szekér áll meg a présház előtt, és leugrik róla három betyár.
Az egyik egyenesen Farkas uramnak.
Rálő.
Kilyukasztja, megpörköli a kabátját, de Farkas uram nem ijed meg a maga árnyékától.
Különben is jól megszabott ember őkelme.
Birokra kél a lövöldözővel, a kocsisa segítségével leteperi, megkötözi.
A másik két betyár a lovak közé csap, otthagyják társukat .
A nagy kiáltozásra előszaladnak a szőlőcsőszök, és felismerik az úrfiban az Ábrahám Andrist, akinek betyárneve Besszer vagy Fodor volt.
Kísérnék befelé Szegedre, de a fiatalúr útközben megugrik tőlük.
No, ha megszökött őkelme, majd utoléri Rózsa Sándor - mondta Farkas tanácsos úr, és kiragasztotta azokat a hirdetéseket a városban, amelyekben engem kerestet, nem pedig a Besszert .
A jegyző : Okos ember volt, nem hiába lett szenátor belőle .
Sándor : Erre persze nekem nyomban bujdosni kellett, mert a tízezer forintra jöttek a darazsak.
Jöttek a zsandárok, mint a jégeső.
Kis Bácsival , a cimborámmal, aki Pataki néven Sobri bandájában, Ballangi néven Babájnál is szolgált: tizenegy napig feküdtünk egy lábnyi vízben a fűzfabokrok között egy tiszai szigeten.
Ha nincs Szűcs István, a matyhidi csárdás: bizony éhen veszünk.
Pedig az ő kocsmájában is negyven katona tanyázott, Rózsa Sándorra várván.
Mikor a katonák lefeküdtek, Szűcs uram kilopakodott hozzánk csónakon a szigetbe, és ellátott ennivalóval .
A jegyző : No, majd ezt a gazembert is elküldöm egy darab időre a pokolba, ha elém kerül.
Nehéz életű ember volt ?
Sándor : Nem az; csak nem állhatta az Ábrahám úrhatnám viselkedését.
Ha már kapcabetyár valaki, ne adja az úrfit.
A tizenegyedik napon, mikor göthösek voltunk Kis Bácsival a Tisza-víztől, jön Szűcs uram nagy örömmel: a környéken van Besszen.
Elvezetett a szőlőjébe, ott én elbújtam egy nagy diófa mellé, Kis Bácsi a présházba.
Szűcs uram meg a diófához csalogatta Fodort.
Akkor is olyan hányiveti, gavalléros volt, hogy elöntött az epe.
Vagy úr legyen valaki, vagy betyár.
A diófához ért Ábrahám, s akkor előugrottam.
Megfogtam, és megcsavartam a nyakán a kráglit, Kis Bácsi meg hátulról teperte le.
Mikor a földön volt , szőlőkaróval kapott annyit a fejére, amennyi elég volt neki.
A holttestét aztán feltűnő helyen, egy árok partján helyeztük el .
A jegyző : Bizony ezért kötél jár, Sándor, a büntető törvénykönyv 134., 135. és 136. paragrafusa szerint .
Sándor : Igen ám, ha vállaltam volna.
Kis Bácsival elbújtunk a bokrok közé , és vártuk, hogy ki leli meg a holt betyárt.
Elsőbb a közeli bojtárok vették észre.
Odagyülekeztek, nézegették a bevert koponyát.
Egyszer csak szekérzörgés hallatszik, jön Szécsi Mihály tanyakapitány Horgos felől Szegedre.
" Ez az Ábrahám Andris! - mondja a tanyakapitány.
- Hívjátok a feleségét !"
Elhívják az asszonyt, az sír-rí, mint már ilyenkor szokás.
Mi meg csendesen továbbálltunk Kis Bácsival.
Darab időre csend lett.
Nem kergették Rózsa Sándort.
Visszavonták a csapatokat .
A jegyző : Hát az ötvenhatodiki kemény, kutya telet hol töltötte kend ?
Sándor : Ürményházán, Csíz Mihály dohányosnál .
A jegyző : Dohányos?
Mind rovott múltú ember már az én időmben is .
Sándor : Nem tagadom, a cimborának is volt egy kis vaj a fején.
Három keresztneve volt: Mihály, Jakab és Ádám.
Azt vette fel, amelyik könnyebb volt .
Egy ajtót vágott a falba, az ajtó elé kukoricaboglyát rakott.
A boglyában volt az én szobám.
Hat láb magas, hat láb széles.
Még a felesége se tudta, hogy a házuknál rejtőzöm.
Azért ne is bántsák a szegény asszonyt.
Kis Bácsi, akit ezen a vidéken nem ismernek, faragómunkával foglalkozott.
Én meg szokásom szerint aludtam, pihentem , gondolkozgattam .
A jegyző : Tétlenkedett kend .
Sándor : Olyan nagy tél volt, hogy a kutyáért is kár volt a kertben.
A varjú megdermedt, ha leszállott a kútágasra.
Alszik ilyenkor a becsületes ember.
Aludtam én is három királyok napjáig.
Akkor estefelé rám jött Huszka János, az ürményházi bíró.
De nem egyedül jött őkelme, hozott magával két zsandárt meg lábra, kézre való vasat.
Ezt már nem szenvedhettem .
A jegyző : Se a vasat, se a zsandárt .
Sándor : Se a bírót.
Az öklével döngetni kezdte az ajtót, mint valami zsivány.
" Mit akartok, rablók ?" - ordítottam, de a bíró csak tovább kopogott .
Elővettem a dupla puskámat.
A konyha ajtón volt egy kerek lyuk, amelyen Csízné a csirkéit szokta figyelni.
A kerek lyukon kidugtam a puskacsövet, kettőt lőttem, és a bíró elterült az udvaron.
A zsandárok eszük nélkül mentek, amerre a két szemük vitte őket.
Kis Bácsival, Csízzel szánkára kaptunk, és a Tisza felé hajtottunk.
A sűrű éjszakában a folyóparti nádasokban húztuk meg magunkat , mert a zsandárok a szánka nyomát követték.
Egy hétig bujdostunk a téli nádasokban, mint a farkasok .
A jegyző : Ott nem lehet éhen halni, terem elég csík .
Sándor : Ez volt a mi gondolatunk is.
Léket vágtunk a nádas jegén, aztán zsúpba kötöttük a nádat, és virágos fejével leeresztettük a vízbe.
A csík szalad a lék felé, és teleragadt a zsúp akár könyöknagyságú csíkokkal is.
Kis Bácsi még ócska bundával is halászott.
Egy hét múlva nyomot veszítettek az üldözők .
Deszkákon mentünk át az alig befagyott Tiszán.
Másnap már Katona Pál tanyáján voltunk Szeged alatt.
Itt Csíz Mihály beállott béresnek a gazdához, Kis Bácsi búcsút vett, nem szerette a tétlen életet.
Fel is akasztották Szegeden, mikor megfogdosták .
A jegyző : Pofon ütötte a cigányhóhért, mielőtt az hozzáérhetett volna .
Sándor : De nekem nagyon jót tett a nyugodalmas élet, habár Katonáné nagyot változott azóta, mióta nem láttam.
Nem hallgatott már a Jusztin névre, Ágnesnek kellett őt szólítanom, ha azt akartam, hogy odafigyeljen.
Katona koma is sűrű szemöldöke alól nézegetett rám.
Az a tízezer pengő, amely a fejemre volt tűzve : az nem engedte békében aludni a komát meg a komámasszonyt, így aztán, mikor tavaszodni kezdett, az időmet többnyire a szabadban töltöttem.
A kukoricagóréban, a halom tetején, ahonnan messzi vidékre beláthattam a vidéket , vagy pedig a szalmakazalban, ahová a csípős éjszakák elől behúzódtam.
Májusban aztán, amikor már elfekhettem a vetés között, egy nyúl okozta a vesztemet .
A jegyző : A nyúl, amely keresztben fut az országúton, már sok utasemberre hozott szerencsétlenséget .
Sándor : Ez másféle nyúl volt, nem szaladt se keresztbe, se hátrafelé , hanem egyenesen nekem futott, amint ott heverésznék a derékig járó rozsvetésben.
Két szegedi vadász, két pusztai kerülő kergette a nyulat.
Az egyik volt Szeyff Károly volt zsandár, a másik Müller Károly volt katona: - cserepár kutyák, akik Szeged város cselédei lettek.
Jól megjegyeztem a napot , 1857. május 9-én úgy délutáni időben jött rám a két vadász .
A jegyző : Tán nem védekezett kend ?
Sándor : Dehogyisnem.
Egy-egy karabély mindegyik kezemben, a vállamon dupla puska, amint álmomból felriasztottak.
Talán éppen az álmosságom okozta, hogy nem talált a két lövésem, amit a nyulászókra küldtem.
Szeyff és Müller kocsira ugrottak, és lóhalálban hajtottak Király György tanyája felé.
Én pedig bosszúságomban azt gondoltam, hogy Katona komám küldte rám a két vadászt, tehát egyenesen az ő tanyájára siettem.
Katona komám érezte, hogy baj van : vasvillával várt, birokra kelt velem.
Véletlenül elsült az egyik karabélyom , amely a földre gyűrt Katona Pált kezén-lábán találta.
A lövésre egy nagy fejszével előjött Ágnes, és hátulról nyakszirten sújtott.
Elesett, holt ember lettem.
Mire magamhoz tértem, már megkötöztek a szomszédok, akikért Malatinszky Erzsébet nevű, tizennégy éves leányt futtatta el Ágnes.
Ott állottak felettem a szomszédok: Négyökri József tanyabirtokos, Katona Mihály, Király Mátyás, Katona József, Szepsi Péter.
Mondtam nekik, jobb lesz, ha elengednek, mert ha fogságba visznek, elmondom, hogy Katona Pál hol ásta el a magyar Szent Koronát .
A jegyző : Elmondta ezt a kend eleget, de hiába ástak utána .
Sándor : Nem hallgattak rám.
Éjfélkor négy kocsikísérővel, lovas emberekkel Szegedre kísértek.
Ott másfél esztendeig ültem, most pedig itt vagyok a büntetésemért .
A jegyző : Menjen vissza kend a földre a cs. kir. budai országos törvényszék elé, annak van még kenddel számolnivalója, mielőtt az égi bíróság elé kerülne .
Rózsa Sándor vállát a helytartósági börtönben megrázta a porkoláb .
- Keljen már kend!
Várja a törvényszék kendet .
Búcsú a szabadságtól, a cimboráktól
1859. február 15-én, egy keddi napon állították Rózsát bírái elé .
A szegedi tanyákon, ahol vallásos nép lakik, tudják, hogy a kedd Szent Antal estéje.
Vajon a haramjának is ez lesz -e estéje ?
A cs. kir. budai országos törvényszék II. tanácstermében gyűlt össze a bíróság.
A hallgatóság már napokkal előbb megostromolta belépőjegyekért a törvényszék elnökét.
A legelőkelőbb urak és hölgyek jöttek el megnézni a híres alföldi haramját .
Külön asztalt állítottak fel a teremben a cs. kir. hivatalos lap , a Budapesti Hírlap szerkesztőinek, Nádaskay Lajos és Kecskeméthy Aurél uraknak .
Rózsa Sándort a terembe vezetik.
" Elég izmos, de középtermetű , minden feltűnőség nélkül parasztember" - írják a szerkesztők asztalánál .
" A hangja feltűnően vékony" - jegyzi fel később a kihallgatás alatt Kecskeméthy Aurél .
( Talán ez a vékony hang okozta, hogy a hölgyek csakhamar unatkozni kezdtek, és alig figyeltek a tárgyalásra. )
" Arca tojásdad alakú, barna, de most kissé halovány, nagy, beszélő szemei inkább jóindulatot mutatnak, csak néha látszik meg bennük az ólálkodó szenvedély" - folytatja a hírlapíró .
Az elnök, Szekrényessy Endre, egy táblabíróvilágból való öregúr elfoglalja helyét.
Limbacher György cs. kir. államügyész kibontja a vádlevelet .
A három védő: Gozsdu Manó (későbbi kúriai tanácselnök ), Balázsy Aurél pesti és Kanócz János budai ügyvédek figyelőállásba helyezkednek.
Nehéz dolog, de teher alatt nő a pálma - mondották az akkori ügyvédek .
Limbacher ügyész a Rózsa Sándor személyi adatainak kihallgatása után belefog felolvasásába.
Ugyanazokat a vádakat hozza fel, amelyeket Rózsa Sándor álmában a peleskei nótáriusnak bevallott .
- Tagadom - felel éber állapotában a haramja .
És ugyanezt ismétli minden vádpont után .
Az ügyész felolvasása után az öreg Szekrényessy elnök veszi munkába a haramját :
- Rózsa Sándor!
Hallá a cs. kir. államügyész úr vádjait ?
- Tartalma e vádaknak ugyanaz, amely önnek a vádhatározat és a vádirat kihirdetése alkalmával tudomására hozatott .
- Önnek híre csaknem húszéves.
Neve felette rossz hangzással bír az országban .
- Ne remélje, hogy csak tagadnia kell a vakmerő bűntényeket, a tanúk százaival fogom szembesíteni .
- Itt az ideje, hogy bebizonyítsa, miszerint éppen olyan bátorsága van a bűntényeket bevallani, mint azokat elkövetni .
- Most üljön le, és figyeljen!
A cs. kir. ügyész úré a szó .
A cs kir. ügyész : Sorra kerül idősb Meszes Péter, idősb Meszes János, Ábrahám János , Csizmás József, Kerekes Lázár és Selymes Mihály ellen elkövetett súlyos testi sértés, amely a büntető törvénykönyv 154., 155. és 156. paragrafusaiba ütközik .
Rózsa Sándor a vádlottak padjáról a hallgatóságot figyeli a terjedelmes felolvasás alatt.
Jobban tudja ő azt, mint az ügyész, hogyan történt a szegedi gazdák megkorbácsolása .
A vádlott háta mögött azt kérdi az egyik hölgy a szomszédjától :
- Mondd, kedves Elzám, megvettétek már a jegyet a ma esti álarcos lövészbálra a Nemzeti Színházba ?
- Mi ma este a Carré-cirkuszba megyünk.
Ma mutatkozik be a híres műlovarnő: Carré Katica - felel a szomszéd .
Egy oldalszakállas, tekintélyes úr így szól nem kevésbé tekintélyes külsejű barátjához Rózsa Sándor háta mögött :
- Mitterdorfer János Kishíd utcai boltjában tegnap óta valódi elbai halikrát és nantes-i ájókat árulnak.
Bevásároltam .
- Magam is oda megyek, ha ennek az unalmas tárgyalásnak vége lesz .
Fekete kalapos öreg asszonyka súgja a sarokban a szomszédnőjének :
- Figyelni kell a kislutrit, amelyik nap ezt a rablót felakasztják.
Az akasztásnak külön szerencsés számai vannak Budán, Linzben és Triesztben .
Két delnő, akik lornyettjüket nem veszik le Rózsáról :
- A pesti városi színházban ma este a híres ötfelvonásos posse-t a Glück Missbrauch és Rückkehr -tet játsszák .
- Mi holnap a Székely leánya című operához megyünk .
Piros arcú, nyugalmazott katonatiszt külsejű úriember a kék kabátos szomszédjához :
- Karl az Arany Palackhoz címzett sörházát már áthelyezte a Kishíd utcából a Váci utcába.
Legjobb lesz ott vacsorázni .
- Hallom, hogy ifjabb Bosco, a bűvész is odajár, és mindenféle tréfákat követ el a vendégekkel .
Két gyanús "úriember" így susog a haramja tárgyalásán :
- Káposztázzál ebbe a spizibe, és gyertyázd magad körül, hogy stokkol -e bent fejes, mert engem hipiselnek.
Csak még ma almával bukjam.
Holnap már lesz mótér, és plédizhetek .
- Adja isten, hogy a mai betiplizés öregen süljön ki .
- De pajtás, alma hadora annak a rajcsosnak, akit bent fogunk levírozni, különben elszliácsolják mázinkat.
És a triplizésnél kapadonálunk .
Akkor pedig tréfik lennénk, és a mázsákra menő kuasztot ...
Erre már elmosolyodott Rózsa Sándor.
Itt vannak tehát a teremben a pesti tolvajok is, akiknek nyelvét ő értette .
Az elnök : Van valami észrevétele, Rózsa Sándor ?
Rózsa : Igen is, nem is.
Idősebb Meszesek majd megmondják, én voltam -e az , aki őket a szegedi tanyákon bántalmazta.
De azt már kikérem magamnak, hogy a bűnjelek közé ötven töltényt tegyenek, amikor nekem sohasem volt ötven töltényem !
Az elnök előszólítja Kirner pesti főlövészmestert , fegyverszakértőt .
Kirner kijelenti, hogy mind az ötven töltény a Rózsánál talált fegyverhez való .
Az elnök : Most megdorgálom önt, hogy a törvényszékről azt merte feltételezni, hogy hamis bizonyítékokat alkalmaz .
Rózsa : Nem a törvényszéket gyanúsítottam, hanem a parasztokat, akik a bűnjeleket beszolgáltatták.
Ország-világ előtt kimondom : csak egy rablást bizonyítsanak rám, én kész vagyok meghalni !
Az elnök : Ezek után álljon elő idősebb Meszes János.
Ráismer -e a vádlottra , aki 1857 Mária neve napján a Kónai-tanyán három fertályóráig korbácsolta ?
Idősebb Meszes ( Őszbe borult, flegmatikus, de ravaszdi magyar, nem bírja kiállani Rózsa fenyegető tekintetét. Szemlesütve feleli): Régen volt az, tekintetes törvényszék, mi már elfelejtettük .
Az elnök : Nem azt kérdeztem.
Ez az ember volt, aki magát bántalmazta ?
Idősebb Meszes : Valamivel kövérebb volt...
Ez - nem volt .
Az elnök sorban előszólítja Meszes társait .
Ábrahám János : Szőkébb volt .
Csizmás József : Pandúrruhában volt.
Hogyan ismerném meg ?
Ábrahámné : Csókos bajsza volt, nem mint ennek .
Az elnök : Tehát nem ismerik fel kendtek ?
Fenyves Mihály ( csendesen): Még csak egy vidéken se születtek .
Rózsa Sándor lehunyja villámló szemét, és dacosan ismétli :
- Csak egy rablást ...
Az elnök : Gyerünk tovább, ügyész úr .
A tárgyalóterem hallgatósága már nem tölti az időt haszontalan fecsegessél; mindenki feszülten figyel a különös emberre, aki szeme villámaival, érces hangjával, vakmerő magatartásával hatalmába keríti nemcsak a szemközt álló tanúkat, hanem a közömbös hallgatóságot is .
A paraszti öltözetben, a gatyaszárban, kopott csizmában, a foltos kabátban egy eddig sohasem látott emberi lény jelenik meg a cs. kir. bíróság kisúrolt, gödrös pádimentumán .
Így állhatott szemközt Lucifer a Teremtővel, amikor a tagadást hirdette, mint ez az ember áll szemközt bíráival .
Mintha egy idegen jött volna időközben annak a helyére, akit fertályórával előbb megvasalva, meggörnyedten, jelentéktelenül a börtönőrök ide bevezettek .
Idegen ember - aki jött abból a tartományból, ahol a félelmet nem ismerik .
Termete kiegyenesedik, amint összefont karral áll bírái előtt .
Vélnéd ijesztő kútágas ő az alföldi őszi éjszakában, vagy pedig megtermett akácfa, amely alatt a halál szokta megkötni lovát.
A szeme úgy forog végig a termen, mint az ördögszekér a pusztán.
Vihar van a hangjában, karikás ostor a nyaka hátraszegése, ördöngösség az arcának játéka .
Ezt az embert boszorkányok dajkálták, gonosz pusztai kísértetek nevelték, ölyvek és kányák tanították beszélni, kormos nyakú bikák lépni , állani .
Erős és dacos volt, hogy minden szemnek rája kellett szegeződni , mint valami vőlegényre.
Ez volt Rózsa Sándor legszebb napja !
Aztán jöttek sorban a beidézett tanúk .
Öreg juhászemberek, mintha a betlehemes játékból léptek volna ki .
Rakonczai Ferenc, Kakar-Varga János, Mucsi Ferenc hódmezővásárhelyi illetőségű gulyások, akiktől Rózsa Sándor tizenhárom darab marhát elhajtott, csak a kolomposokat hagyván vissza .
Hosszú hajú, őszülő, időmart arcú emberek, akik odakünn a szabad életben nem félnek a garabonciástól sem - itt, a törvény előtt pedig tétovázva állanak .
- Ráismernek önök Rózsa Sándorra? - hangzik az elnök szava .
A gulyások között a legöregebb Kakar-Varga.
Ő néz rá Rózsára azzal a napra néző két hegyes szemével, amely száz tulok közül is megismeri a magáét vagy a másét .
" Te voltál az, rabló !" - mondja a gulyás szeme .
De Rózsa oly félelmetesen néz vissza, mint az oroszlán .
- Megkövetem: régen volt az! - bizonytalankodik a gulyás.
- Göndör volt még akkor a hajam, mint a réce farka .
- Nem az ön haját kérdeztem.
Ez a Rózsa Sándor ?
- Ilyenforma volt, de mintha görbébb lett volna a nyaka, a válla .
Nem volt az, kérem, egyenes ember .
A gulyások láthatólag megkönnyebbülnek, amikor elkövetkezhetnek a cs. kir. törvényszék és ama villámló szemű vádlott elől .
Most Száryra, az egykori katonára kerül a sor, aki golyót kapott Rózsa Sándortól, mikor társaival körülvette a Tari-tanyán .
A katona nem tud, csak lengyelül.
Előhívatik Goliembovszki cs. kir. hivatalnok, lengyel tolmács.
A tolmács stuccer férfiú, ki élvezi a közszereplést, epedő pillantásokat vet a hallgatóság hölgyei felé, fontoskodik , okoskodik - még huszonöt év múlva is erről a napjáról fog beszélni az Arany Palack asztaltársaságának.
Végül az elnök türelmetlenkedik :
- Mit akar a katona ?
- Háromszáz pengő forint fájdalomdíjat - jelenti Goliembovszki.
- És hajlandó letenni az esküt.
De előbb a pénzt kéri .
Napok óta tart a tárgyalás .
Rózsa napról napra egyenesebb tartással áll bírái előtt.
Kezd a dolgában biztos lenni.
Nemigen kaphat ő itt nagyobb büntetést, mint néhány évi börtönt.
Azután pedig jaj lesz azoknak, akik őt elárulták .
A harmadik napon egy úriasszony, aki hajfestés céljából délelőtt tizenegy órára volt odarendelve a Kishíd utcai fodrász boltjába, elejti a törvényház kapujánál a veres színű belépőjegyét.
Nem nyúl utána.
A hajfestés órákig tart.
Úgysem jöhet vissza a tárgyalásra .
A törvényház kapujában napok óta ácsorog egy Szűz Mária-képű , paraszti viseletű asszony.
Ez észreveszi az elejtett jegyet.
Utánakap, mintha valami kincset talált volna.
Azután lélekszakadva futamodik felfelé a lépcsőkön a második emeleti tárgyalóteremig.
A jegy felmutatására megnyílik az ajtó ...
Veszelka Juliska odabent van a teremben, ahol Rózsa Sándor sorsa felett döntenek .
A bírák előtt éppen Katona Pálné áll .
Fekete ruhás, szikár, sötét képű nő, akinek arcáról elhervadt nemcsak a tavasz mosolygó virága, de nem nyílt ki azon az őszidő jóságos kikericse sem.
A pergamenné fonnyadt ajkak közül végzetesen, keményen kopognak a szavak, mint a harkály a téli erdőben .
Rózsa Sándor lesüti oroszlánszemét a rideg szobor előtt, mintha végzetét látná maga előtt.
A sovány, kiaszott asszony pedig a bosszúállás kegyetlen hangján felelget az öreg elnök kérdéseire .
- Ön özvegy ?
- Igen.
Ez az ember tett özveggyé.
Az ő golyója ölte meg Katona Pált .
- Ön juttatta a hatóság kezére ?
- Igen.
De előbb arcul ütöttem .
- Még előbb ?
- Fejszével tarkón vágtam .
- És még előbb nem volt önök között barátság ?
- Ezzel?
A nyomorulttal? - mondá végtelen megvetéssel, gyűlölettel Katonáné .
Az elnök öregurasan, csendeskésen beszél :
- Nézze, Ágnes fiam, mi ennek az embernek az egész múlt életét keressük itt a törvényszék előtt.
Azért kell tudnunk, hogy nem volt -e valami barátság valamikor maguk között .
Az asszony szemrebbenés nélkül felel :
- Igaz, hogy nálunk lakott, de én mindig utáltam.
Utáltam akkor is, amikor ajándékot hozott, akkor is, mikor megcsókoltam.
Olyan volt ő a házunknál, mint valami csúnya beteg, akinek jobb lenne már a föld alatt.
Most pedig azt akarom, hogy megbűnhődjék , mert az uramat a másvilágra küldte .
- Nincs valami megjegyzése, Rózsa Sándor? - fordul most az elnök a vádlott felé .
Az fel sem emeli a fejét .
- Nincs megjegyzésem .
Ettől a szótól aztán elönti az indulat azt a szoborkemény asszonyt.
Felvijjog, mint a vércse.
A két karját a levegőbe emeli.
A szeme karikába forog .
- Kendnek nincs megjegyzése?
Kendnek, akinek enni adtam, akit a szoknyám alatt rejtegettem?
Most nincs megjegyzése ?
Rózsa földre szegett fejjel áll .
- Feleljen, Sándor bácsi! - sivalkodik fel most egy asszonyhang a hallgatóság felől, mint valami kétségbeesett könyörgés .
A fejek hátrafordulnak, az elnök csendet parancsol.
Zavar , izgatottság .
- Ki volt az?! - harsogja az elnök .
A porkolábok, börtönőrök céltalanul ingadoznak a helyükön.
Egyik a másiktól várja, hogy a tettest előteremtse .
De Rózsa Sándor megismerte azt a hangot: a Veszelka Juliskáét .
Lassan, mintha óriási erőfeszítésébe kerülne, leemeli válláról azt a mázsás terhet, amit az asszonnyal való szembesítés nyomott rá.
Kiegyenesedik, mintha bilincsek hullanának róla.
Fejét felfelé emeli, és mikor az egy vonalnyira ér az átokáradat vízszintjével - amely áradatban odáig elmerült -, fejét Katonáné felé fordítja .
- Cudar voltál, Jusztin, az is maradsz - mondja mély férfiúi megbántással.
Aztán hátat fordít annak a megvadult nőnek, aki a tíz körmével akar rárohanni ott a bíróság előtt, hogy a katonák alig bírják megfékezni .
Még átkozódik akkor is, midőn kifelé vezetik az ajtón .
A hallgatóság között valaki csendesen zokog.
De ezért nem szoktak kizavarni senkit .
Egy pápaszemes, nőkben örökre csalódott vénemberke kajánul mondja a hallgatók között a szomszédjának :
- Ez még érdekesebb volt, mint Ubrik Borbála, a krakkói apáca története.
Mert ezt legalább láttuk .
A következő, keddi napon hirdette ki a cs. kir. bíróság az ítéletét .
Rózsa Sándort rablógyilkosságért, gyilkosságért, rablásért kötél általi halálra ítéli a törvény .
Az öreg elnök úr pápaszemén át keresgéli az írás betűit, dióként kopognak a paragrafusok szájából, lengedezik nagy Haynau-bajsza, amint lélegzetet vesz a folytatáshoz - Rózsa Sándor arcmozdulás nélkül, karba font kézzel, rideg, figyelő tekintettel áll helyén.
Úgy hallgatja az ítélet indokolását, mint aki már nem is ért emberi szavakat, csak azokat a másvilágias jeladásokat, amelyeket a bútorokban percegő szú szokott mondani a haldoklónak .
Az ő szúja egy bitófában percegett.
De nem kellett magán erőt vennie, hogy keménynek, elszántnak, határozottnak mutassa magát.
Csak az igazi természetét , a hajlíthatatlant, a kegyetlent kellett elővennie .
Tizenkét órát harangoztak a budai tornyokban.
A harangok a mai , keddi ebédekről: füstölt húsos lencsékről, a kolbászos káposztákról és a farsangi fánkokról hoztak híradást a jó magaviseletű polgároknak - mert éppen február 22-ik napját írták 1859-ben, amikor a polgárok még rendet tartottak, és harangszóra ültek az asztalhoz .
De ugyanazok a csicseri borsóról, vadlencséről énekelgető harangok Rózsa Sándornak a halálos ítéletét hirdették.
Hirdették fásultan, egykedvűen , közömbösen, mint a világ fennállása óta a bűnösöknek .
Senki se fog kisebb étvággyal ebédelni a városban, mert Rózsa Sándort kötélre ítélték .
Csak az országos törvényszék kapujából nem mozdul három fekete ruhás, paraszti külsejű asszony még akkor sem, amikor a hallgatóság már leözönlött a teremből.
A dámák arcai felhevültek, mintha színházi előadásról jöttek volna, az urak kritizálják az elnököt, a vádlottat, a védőket .
- Vajon húznak -e a budai kislutriban azon a napon, amikor Rózsa Sándort akasztják? - mondja a cvikkeres öregasszonyka a barátnőjének .
A fekete ruhás asszonyok közül az egyik, Bobó Katalin, azt mondja a társnőinek :
- Hazamegyek, és elmondom a fiaimnak, hogy éppen olyan kemény emberek legyenek, mint amilyen az apjuk volt.
Betyár gyereke nem lehet más , mint betyár .
A másik asszony, Katona Pálné ezt sziszegi :
- Én pedig megkeresem azt a dombot, ahová az akasztófát állítják .
És nem mozdulok onnan, amíg Rózsa Sándort függve nem látom .
Veszelka Juliska, a harmadik asszony ezt mondja :
- Én az ölembe veszem a kislányomat, és megkeresem, hol a legmélyebb a Tisza .
És elindultak három különböző irányba.
Vajon ki fog közülük leghamarabb célhoz élni ?
Rózsa Sándor estéje
- Azt írják meg Ferenc Józsefnek, hogy én voltam az, aki legényeimmel Szeged és Félegyháza között a kocsiját kísértem! - ezzel a szóval búcsúzott Rózsa Sándor három védőügyvédjétől .
Gozsdu Manó hazament Szegedre, ahol évekig kapta a szemrehányásokat titokzatos emberektől Rózsa Sándor elítéltetése miatt, hogy a paprikás hal szálkája is csaknem a torkán akadt a jeles ügyvédnek.
Nem is maradt sokáig Szegeden, Pestre kívánkozott .
Balázsy ügyvéd úr, mint afféle megcsontosodott agglegény , esernyőjével átkormányozta magát a Lánchídon, és mérgében összeveszett Carl egész korcsmájával.
Végül kijelentette, hogy nem jön többé ebédelni az Arany Palackba, mert ott örökös a léghuzam .
De Kanócz János, a fiatal budai fiskális, annál inkább szívére vette Rózsa Sándor figyelmeztetését.
Szép kaligrafikus betűkkel megírta a kegyelmi kérvényt a császárhoz, beadta azt a budai helytartósághoz, és aztán is mindennap feljárt tudakozódni a Várba: vajon nem érkezett -e válasz az instanciára ?
Egy reggel aztán nagy kiáltozással fogadta Antal Sándor, a helytartósági skriba :
- Staféta jött Bécsből.
Kegyelem Rózsa Sándornak !
Ferenc József nem felejtette el az alföldi utazást !
Hogyha a halálraítéltnek vannak álmatlan éjszakái: Rózsa Sándor nem ismerte az álmatlan éjszakát .
Azt mondják, hogy az elmebetegek kívánnak mindig aludni.
Nem csoda, hogy valamely újabb kori pszichiáter kisütné Rózsa Sándorról, hogy tébolyodott elméjű volt.
Nemcsak az éber állapotban elkövetett cselekedetei, de örökös alvása se volt normális.
Őróla el lehetett mondani, hogy életének nagy részét átaludta.
Aludt a budai börtönben a halálbüntetés álomriasztó gondja alatt.
Alig tudta kidörzsölni az álmot a szeméből, mikor Kanócz ügyvéd úr megérkezett a kegyelem hírével .
Aludt Péterváradon, ahová Budáról szállították.
De aludt Kufstein várában is, amely helyet, mint legjobban őrizettet, véglegesen kijelölték arra a célra, hogy benne Rózsa Sándor kitöltse életfogytiglan való börtönre átváltoztatott ítéletét .
A legnagyobb torony volt a kufsteini várban Rózsa Sándor börtöne .
Nem öltöztették rabruhába.
Subájában, pusztai viseletében foglalta el helyét - csak éppen egy ötvenfontos golyót kovácsoltak a lábára.
Ameddig annak a golyónak a lánca tartott, addig léphetett börtönében a rab.
De nemsokára észrevették, hogy Rózsa Sándor oly könnyedén vonszolja magával az ötvenfontost, mint valami rossz patkót, amely a csizmájáról leszakadt.
Akkor aztán lyukat fúrtak a sziklafalba, karikát erősítettek bele, és a karikát láncolták a haramja lábához.
Azt a falat Rózsa Sándor se bírta elmozdítani a helyéről .
Hát leterítette a subáját, és ráfeküdt, mint a pásztorok ivadékához illik: feküdt csendesen, mozdulatlanul.
Az égboltozat csodái helyett a pókok járását-kelését tanulmányozta .
S így múlt el kilenc esztendő .
Kilenc csillagot a Fiastyúkban, kilenc barmot a pusztán akármelyik bojtár megszámlálhat.
De ahhoz Rózsa Sándor idegzete kellett, hogy kilenc esztendeig a másik oldalára se forduljon .
A kilencedik esztendőben aztán sétálgatni kezdett valaki a budai generálisok rétjén, amit ama Martinovics óta mondanak a Vér mezejének is , sétálgatott ez a valaki a királyi várból a városmajori nagy hársfáig, ahol a Kochmeister-féle villában megpihent a séta után: egyelőre még a magyar királyné szíve alatt volt a kis jövevény, aki kis kezével kegyelmet hozott annyi szegény magyar rabnak, közöttük a konok Rózsa Sándornak .
Mária Valériának hívták a leánykát, akinek világrajövetelekor Ferenc József kőkemény szíve megenyhült, és százszámra írogatta alá a kegyelmező iratokat, amelyeket Andrássy Gyula gróf miniszterelnök terjesztett elébe .
Rózsa Sándornak kufsteini szabadulása után első útja Budára volt : Andrássy Gyulához .
- Csak mondják meg a nagyúrnak, hogy Kufsteinből van itt Rózsa Sándor - mondta a görnyedt vállú, fakó arcú subás ember a miniszterelnökség nagy bajuszú portásának .
A kapus úgy megijedt e szóra, hogy csaknem a kapucsengőt húzta meg, pedig annak megkondulása csak a házigazda tiszteletére jár ki .
( Híres ember volt már akkor Rózsa Sándor.
Könyvekben, füzetekben árulták a kalandosságait szerte Magyarországon. )
- Hát csak üljön kelmed itt a kapu alatt, mindjárt jön a kegyelmes úr .
A subás ember aztán figyelő, lesben álló szemeivel elnézegette azt a sok nagyurat, aki a palota lépcsőjén ki- és bejárkált.
Ugyan micsoda keresnivalójuk lehet az ilyen nagyuraknak, akik ekvipázson érkeznek, fejet hajt előttük a szolgahad?
Ő csak a legkisebb kéréssel jött ebbe a nagy vásárba .
Vajon lesz -e foganatja kérelmének ?
Meg aztán mindenki olyan furcsán, hosszant megbámulja őt, akinek a kapus csendesen a fülébe súgja, hogy ki is az a komoly subás ott a kapu alatt .
( Borravaló járt ki ezért a kapusnak.
A kapusoknak akkor is nyitva volt a markuk !)
Rózsa Sándor csak tűrte a pillantásokat, mint az állatkertben valami ritka vadállat .
Dél is elmúlott már, amikor táncos léptekkel lejött a piros szőnyeges grádicson a cigányprímás képű Andrássy Gyula .
- Hallom, hogy itt van kelmed, Rózsa Sándor!
Mi járatban van? - kérdezte a gróf ott a kapu alatt attól a görbe vállú embertől, akire a kapus rámutatott .
Vajon megtiszteltetésnek vette Rózsa Sándor, hogy a miniszterelnök a kapu alá fáradt a kedvéért?
Bizonyosan volt annyi esze, hogy kitalálja, a gróf nem akarja a szobájába beengedni, azért jött elé .
Rózsa Sándor katonás állásban, kalaplevéve állott a gróf előtt .
- Először is eljöttem megköszönni az irántam való jóságát.
Továbbá megkérni, hogy tartson meg ezután is pártfogásában.
Tegyen meg zsandárnak a szegedi földeken, kegyelmes uram .
- Hja, pandúrok maholnap nem lesznek - felelt Andrássy.
- De majd csak gondolok kendre, ha jól viseli magát .
- Bárány vagyok én már, kegyelmes főuram! - felelt megtörten az egykori haramja .
Nagyurak ígérete nem mindig zsidó pénz! - tartja a régi mondás .
Tapasztalta ezt csakhamar Rózsa Sándor is, amikor a dorozsmai bírónál csaknem hetenként bekopogtatott azzal a nesszel, hogy nem jött -e valami Budáról .
- Miféle levelet vár kend? - kérdezte egyszer a bíró .
- Andrássy levelét várom.
Hivatalt ígért .
- Afelől alhatik kend .
Az öreg Rózsa Sándornak villant egyet a szeme .
- No, akkor meg is veszem azt a két lovat meg szekeret, amelyre alkudoztam !
Megértette a bíró, hogy mit jelent az, ha Rózsa Sándor szekeret meg lovat vásárol .
Azt hitték az emberek, hogy lejárt már az ideje a megszürkült fejű, elnyűtt haramjának.
Pedig akkor készülődött élete egyik legnagyobb stiklijére .
Csak előbb meg kellett erősíteni a szívét a törvénnyel való új csatához, mint a pálinkaivó gyűjti magában a bátorságot .
Elsősorban Bodó Katalint kereste fel szekerén a szegedi tanyákon .
Öreg volt az egykori menyecske, mint a téli nap .
- Mi lett a gyerekekből, Kati ?
- Elmentek tőlem.
Lehet, hogy jó úton járnak, lehet hogy a Mácsvánszky bandájába ugrottak .
Rózsa Sándor nagyot gondolkozott .
Útba vette a régi Katona-tanyát, ahol valamikor annyi esztendőt eltöltött életéből .
A tanya helyén kormos falakat talált.
Kóbor ebek kapartak a szemétdombon.
A szomszédok mondták el, hogy valaki bosszúból rágyújtotta özvegy Katonánéra a ház fedelét, de olyankor, amikor az asszony is benne volt.
Az ajtót pedig kívülről bekötözték .
- Jó szerencse, hogy börtönben voltam akkor - dörmögte Rózsa .
- Maradt itt kendnek elég cimborája, akik tovább folytatták a mesterséget - felelt Négyökri szomszéd a foga közül .
A legnehezebb útja a keceli csárdához volt.
Fáradtak voltak a lovak, a kerékabroncs is leválni készült.
Pókhálós arcú vén banya a csárda hamujában .
- Veszelka Juliskát keresem - kezdé Rózsa Sándor bizonytalanul .
A vén banya kimászott a hamuból, és arrafelé mutatott, amerre éppen a nap volt lebukóban .
- Addig menjen kend, amíg a Tiszáig ér.
Ott megmondja a szél is , hová lett Juliska meg a kislánya .
Erre csak felhördült Rózsa Sándor.
Sok volt ez egy napra még az ő szívének is.
A vénasszony varjúkárogása elkísérte útjában .
Otthon a dorozsmai bíró vette elő :
- Miért vett kend szekeret, lovat ?
- Ki vesz fel engem a szekerére? - felelt nagy elbúsultában az egykori haramja, aki azelőtt nemigen kérdezett ilyent .
Az utolsó stikli: a vonatrablás
- Maradt itt kendnek elég cimborája - mondta Négyökri szomszéd .
Hát az igaz is volt, hogy Rózsa Sándor rövidesen belebotlott régi cimboráiba .
Honnan jöttek elő megsárgulva, mint az őszi falevél; behavazva , mint a titkokat rejtő sírhalmok?
Egyszerre csak itt voltak !
Jöttek sugdolózva, mint az őszi eső, amely meg-megáll, mintha lopakodó útjában akadályra bukkanna.
Jöttek, mint a félénk vadgalambok, amelyek Szent Mihály napja után csapatosan mennek az élelmük után.
Jöttek, mint a kísértetek a kémény háta mögül, az álmoskönyvből, az ótemetőből.
Leverte őket a szél a fatetőkről, ahová már régen felhurkolták magukat.
Füst kesernyés szagát hozták a szavukban, régi betyárok zsírját a csizmájukon, lekonyult árvalányhajat a kalapjuk mellett ...
Összeállott még egyszer a régi összeszokott banda.
De vajon nem remeg -e a kezükben a vonó?
Van -e még ereje a rozsdás fokosnak?
Tigriskarma a szívnek ?
Sándor bácsi volt már valójában Rózsa Sándor, nemcsak a nép nyelvén, hanem testileg-lelkileg megöregedett.
Csak a szeme volt még a régi, amint a kivénült betyárok felett szemlét tartott .
Még egyszer lóra szállott az öreg betyár - holott azokból a csikókból, amelyek valaha ő alatta tanultak mórest: már kulacsok meg csizmák lettek .
Lóra szállott a puszták fejedelme, hogy megütközzön azzal a fekete, kormos ellenséggel, amely azóta tolakodott be a szabadságos pusztára , amíg a börtönben sínylődött.
A vonatot akkor építették fel Szeged környékén , amíg Rózsa Sándor Kufsteinban ült .
Az indiánok a Vadnyugaton haragusznak így az ő mezőiken száguldó vasútra, mint Rózsa Sándor gyűlölte a vonatot, amely egyszerre véget vet annak a szépséges, korlátozatlan, szélvészgyors betyáréletnek, amelyben ő felnevelkedett.
S ezzel (öregségére tán annyira megjavult !) nem is a saját kezére akart dolgozni, amikor a vonatrablást kifundálta, hanem bosszút akart állni a vasparipán az egész betyárság nevében, amelynek végét a vonat okozta .
A vonat gyorsabb, mint a betyárok lova.
A vonat átmegy a Tiszán , ha vashidat építenek alája; benyomul a kipusztított nádasok vidékére, és a legmesszibb tanyaházakban is hallani félelmetes füttyét a sötét éjszakában.
A vonat félelmetes szörnyeteg, amely a szabad legelőkről elkergeti a szűz méneseket, megvadítja a barmokat, ölre megy, és legyőzi a szilaj kivert bikát , kiforgatja az egyszerű pásztorembert a maga valóságából, kormot és füstöt visz oda, ahol eddig a pásztortüzek halkan lobogtak a csillagok alatt az Úristen tiszteletére és a bujdosó betyárok útmutatójául .
A hajdani pogányság végét a kereszt jelentette.
A magyar betyárvilágnak befejezését az a vasúti hálózat, amellyel a mérnökök elárasztották az országot.
Tönkrement bele a nyergesújfalusi fuvaros, a " gyors-paraszt ", belepusztult Rózsa Sándor az Alföldön minden legénységével .
Tehát a vonatot kell eltenni az útból .
Az öreg vezér már nem akart embervért ontani; gyilkosság nélkül kell a vakmerő tettet elkövetni.
Ötvenöt gyűrű volt már az életfájában ...
Luteránus arccal bejárta a vasúti vonalat ott Szeged és Kistelek között.
Bejárta nyári napokon, bejárta a beálló ősszel, amikor végre kiszemelte azt a helyet, ahol a vonatot megtámadja .
Egy földbevágás van Kistelek alatt a vasúti pályán: két homokfal között robog tova a vonat.
Domb volt itt, amelyben a mérnökök utat ástak , ahelyett, hogy megkerülték volna a dombot.
Elhagyott hely, nem jár erre más, mint a 4-es számú őrház baktere, akinek kötelessége a vonat elhaladása előtt bejárni a síneket .
November 18-ika volt 1868-ban, amikor Rózsa Sándor tervével készen volt .
A Szeged felől jövő személyvonat fél tizenkét órakor éjszaka szokott erre a helyre érkezni.
Rózsa Sándor hetedmagával lóra ült, amint az éjszaka leereszkedett, és még egyszer végignyargalt a pálya mellett.
A sűrű őszi éjszakában csendes volt az egész vidék, csak a bakterházból szüremlett valami világosság .
A betyárok csendben várakoztak egy nádasban, és az időt figyelték .
Az pedig múlott végzetesen, mint a homokórában hulldogál a porszem .
Valamivel tizenegy óra előtt felnyílott a bakterház ajtaja.
Az őr , egy kiszolgált katona, kézilámpással, vasvégű bottal indult el az egyik sínre lépve, hogy majd a másik sínen jöjjön vissza .
Alig ért százlépésnyire az őrháztól, Rózsáék lóháton a kézilámpás után nyargaltak.
Két legény leugrott a nyeregből.
Eloltotta a lámpást , összekötözte az őrt, és az árokba dobta .
Ezután a kiszemelt helyre vágtattak .
No, most elő Csonka Peti cigány, aki a békés kovácsmesterséget űzte, amíg Rózsa Sándor a börtönben üldögélt.
Lovat patkolt, szekeret javított , de most itt a sűrű éjszakában olyan szerszámokkal dolgozik, amilyent azelőtt sohasem láttak a kezében.
Úgynevezett franciakulccsal húzogatta ki a talpfákból a síntartó szegeket.
Nyilván nem először dolgozott franciakulccsal a cigánykovács, mert gyorsan ment a munka .
A sínpárnak csak az egyik felén emeltek el a helyéről egy tízméteres sínt, mikor a távolban felhangzott a vonat dübörgése .
A haramják leugráltak lovaikról, és sorban felálltak azon a helyen, ahol a vonatnak ki kell siklani .
A mozdony lámpása messzire megvilágította a sínpárt.
A személykocsikban többnyire le voltak függönyözve a lámpák, aludtak az utasok .
Jó vásárról, otthon hagyott szeretteikről álmodtak .
A haramják lövésére készen tartották fegyvereiket, amikor a zuhogó mozdony robogásán át, mint az istennyila, felhangzott a vészsíp.
Az éber mozdonyvezető észrevette a sínek hiányosságát.
Habozás nélkül fékezett, de már késő volt.
A mozdony lefutott a sínről, és a homokfalnak rohant, ahol kéménye eltörött, kazánjából kicsapott a gőz és láng .
A mozdony mögött következő kocsik földrengés robajával torlódtak egymásra.
Három kocsi a homokfalnak dőlt, két kocsi a levegőbe emelkedett .
Olyan ordítás hangzott fel a vonatból, mint a bibliai özönvízkor lehetett .
De a halálordítást is túldörögték Rózsa Sándorék fegyverei, akik a kisiklás percében kettős sortüzet adtak a vonatra .
- A postakocsihoz! - ordította Rózsa Sándor .
A postakocsi a mozdony után következő első kocsi szokott lenni .
Jól megfigyelte ezt Rózsa Sándor, amíg a pusztán a vonatokat nézegette .
A postakocsi is féloldalra volt billenve, de a postások, akik a kocsi belsejében hivatalos dolgukat végezték, a rémület percében sem feledkeztek meg a szabályzatról.
Nem nyitották fel a kocsi ajtaját, hogy az életüket futamodással mentsék .
Csonka Peti szerszámaival hiába feszegette a belülről zárt ajtót .
A feszítővasak elgörbültek, Rózsa éktelen káromkodása hiábavaló volt.
Egyik perc múlott a másik után.
A rémület kezdett csillapodni.
A férfiak befogták a sikoltozó nők száját, a legnagyobb lármát is túlharsogta egy fiatal huszár ezredes vezénylő hangja, aki kigombolt atillában ugrott ki egy első osztályú fülkéből .
A fiatal József főherceg volt, aki előtte való nap Szegeden járt a cigány nyelvjárást tanulmányozni .
- Mindenki maradjon a helyén! - vezényelte József főherceg .
Ő maga kivont karddal rohant a postakocsi felé .
De ugyanakkor más segítség is érkezett.
Vadászkatonák négyes őrjárata vonult végig a tanyákon.
Ezek a sötét éjszakában meghallották a vonatvezető vészjelét, látták a vonat hirtelen eltűnését a kanyarulatnál, és nem látták többé előkígyózni a síkságon a kivilágított kocsikat .
Az őrjárat futólépésben sietett a szerencsétlenség helyére .
De legváratlanabb volt az a segítség, amely a mozdony felől érkezett a szorongatott postakocsihoz .
Bogyó János mozdonyvezető a katasztrófa alatt csak egy percre veszítette el eszméletét.
A következő percben már rájött, hogy mi történt vonatjával .
A mozdony tüzéből kihúzta azt az ölnyi hosszú vasrudat, amely a tűz piszkálásához szükséges.
A vasrúd most fehér és vörös volt az izzástól .
Ezzel a pokolbeli fegyverrel rohant a postakocsi támadóinak.
Ilyen fegyverrel még Rózsa Sándor betyárjai sem harcoltak .
- Lóra! - ordította a vezér .
Kilőtték fegyvereiket, azután elfutamodtak a bokrok mögé, ahol a lovaik várták őket .
A helyszínre érkezett vadászok utánuk küldött golyói mint a darazsak dongták körül a menekülő betyárcsapatot .
Megjegyzendő, hogy a vonatrablás idején úgy Rózsa Sándor, mint társai tarisznyadarabból, rongyból való álarcokat viseltek .
Elnyargaltak a betyárok az őszi éjszakában, de a szél kifecsegte a titkukat .
Ráday Gedeon gróf, aki mint betyár-komisszárius nemsokára a vakmerő vonattámadás után átvette a parancsolást a szegedi várban, elsősorban az után érdeklődött :
- Ugyan, hol lehet most az öreg Rózsa Sándor ?
- Miért keresi a gróf úr a megjavult haramját? - kérdezték a szegediek .
- Csendbiztosnak akarom kinevezni magam mellé.
A betyárból lesz a legjobb pandúr - felelt Ráday Gedeon .
Szállt a hír Rózsa Sándor dicsőségéről.
Eljutott az a szegedi tanyák közé is.
Rózsa Sándor felugrott a subájáról.
Élete álma teljesült !
Nyomban szekérre ült, és Szegedre hajtott.
Korán reggel, alighogy kinyitották a szegedi erősség kapuit, beállított Rózsa Sándor a várba .
- Itt vagyok!
Szolgálatára a gróf úrnak .
Abban a másodpercben becsapódott mögötte a kapu, pokrócokat dobtak a fejére.
Megkötözték, elfogták.
Soha többé nem látta meg a szabad napvilágot .
A szamosújvári börtönben a látogatóknak vagy egy évtizedig mutogattak egy pápaszemes, jámbor képű susztert, aki reggeltől estig szorgalmasan talpalt.
Ez volt Rózsa Sándor, az alföldi betyárvilág fejedelme .
Azóta minden csendes a Tisza mellett .
- & -
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE