III. KORILOPSZISZ.
Magára maradva, Sándor, mint valami automata, ha lejárt a rugója, önmagában összeesett.
Szótalan volt, de nem azért, mert magára maradt, hanem mert fáradt volt .
A szombat esték a legkedvesebb estéi, de ez a jólérzés kifárasztja őt.
Görnyedező testtel, lehorgasztott fővel lassan vonszolja magát az utczákon keresztül , gondolatlan, nehéz agygyal, fátyolos, nemlátó szemekkel.
A lelkében valami ürességet érez, mely szinte nyomja.
Néha megborzong valami benső fázástól, a külső csikorgó hideget nem is érzi.
Ez a reakczió.
A jókedv paroxismusát felváltja a csüggedés, az akaratlanság.
Az utcza ragyogó, frissen esett hóval leborítva.
Ez a hóréteg, mintha bevilágítaná a levegőt és tompítaná az éjszakai élet zaját.
Feketén, zajtalanul siklanak rajta végig az emberárnyékok.
- Ezek is kalábereztek? - gondolja magában lomhán, aztán mintha belefáradt volna ebbe a gondolatba, ismét csak lehorgasztja a fejét.
Ösztönszerűleg hazafelé tartott és ösztönszerűleg haladt el a kapuja mellett .
Kapaczitálta magát.
Fordulj vissza!
A szobád be van fűtve, a lámpa ég, a téakészlet kikészítve.
Friss dohány, új könyv.
Olyan kedves otthon lenni.
Igaz, igaz.
De nem tud visszafordulni.
Nem tud engedelmeskedni az akaratának.
Egyik utczából a másikba.
Ki az Andrássy-úton a városligetbe.
Onnan vissza.
Czél és gondolat nélkül.
Nem látva , nem hallva.
Egyszerre csak eszébe jut, hogy nem lát.
Felüti a fejét, erőszakosan mint egy bika és tágra nyitja a szemeit.
Tényleg világosabb most minden.
De csak néhány perczre.
Aztán visszaesik setétes apáthiájába.
Az utolsó, a mit látott, az volt, hogy a lámpagyujtogató elolt minden második gázlángot.
Aztán gondolt is valamit.
Azt gondolta, miért nevezik ezt az embert épen lámpagyujtogatónak, a mikor a lámpaoltogatás is a mesterségéhez tartozik?
Az éjszaka csendes és fehér.
Fehér és hideg.
Sándor csak a fülével él, nem látja a fehérséget, nem érzi a hidegséget, csak hallja a csöndet.
Azt a sajátságos búgást , mintha kagylót tartana a füléhez, azokat a kiérezhetetlen ritmusokat, melyek tullármázva az élet zajától, észrevétlenül lebegnek a levegőben.
Nem élénkek, nem változatosak, de ritmikusak, szépek.
Le lehetne őket kottázni.
És ekkor vágyat érez odaülni a zongorához és utána játszani őket.
Milyen szép kompoziczió volna.
Milyen új!
Kár, hogy a zongorának hangja van.
Hangtalanul lehet csak hatásosan eljátszani , oly pianissimo, hogy ne hallja senki, csak sejtse.
Nagyszerűen illik a csönd e szimfóniájába a harangkongás.
Tömören, férfiasan röpülnek széjjel a toronyról és végigremegnek az alvó városon.
Egy, kettő, három, négy, öt .
Sándor vár, még kettő kellene, a ritmus igy kivánja.
Mért nem üt még kettőt?
És ekkor ocsúdik csak föl arra a gondolatra, hogy ez a harangkongás nem hangszer, hanem időjelző, melynek most csak ötöt szabad ütnie, mivel egy óra van.
És ekkor föleszmél.
Ekkor lát is, érez is.
Esik a hó.
Már egészen ellepték a hópihék .
Metsző szél kerekedik, mely arczába hajtja a havat.
Ez megolvad rajta és nedvesen folyik végig az arczán.
Megrázza magát és széttekint.
Az egész hosszú úton senki , rajta kivül.
A hó világít, a szórványos gázlángok csak küzködnek az éjszakával és alig világítják meg vasállványaikat.
A harmadik utczasarkon sárga fénytáblákat és egy vörös lámpát lát.
- Kávéház, - gondolja magában, - jó volna bemenni, de fogadásom tiltja.
Gyerünk haza.
- Gyerünk haza, - gondolta, mikor a kávéház ajtajához ért, gyerünk haza, gondolta , amikor belépett a kávéházba.
Odabent két vagy három álmos pinczér fölriadt.
Nem volt egyetlen vendég sem.
A gáz mindenütt lesrófolva, csak az egyik billardasztal fölött égett egy lámpa.
Az egész hosszú helyiség árnyékban volt és az átellenes falon a nagy tükör üvegje feketén villant elő.
Kellemetlen az ilyen üres kávéház, különösen éjszaka.
Ugy érzi magát benne az ember, mintha hivatlan vendég volna.
Az egyik pinczér odalép az asztalhoz, melynél letelepedett és meggyújt fölötte egy lámpát.
- Nem érdemes, - gondolta magában, de nem volt energiája a szóláshoz.
- Feketét parancsol? - kérdezte tőle a pinczér.
Ő ugyan téát szeretett volna, de bólintott egyet.
Nem volt energiája a szóláshoz.
Elébe tették a feketét és elébe raktak egy csomó ujságot.
- Nem kell, - gondolta ismét magában.
Aztán egyenként dobta a kávéba a czukrot és nézte, mint szállanak föl a barna buborékok.
Majd föléje hajolt a kis csészének és nézte, vajjon visszatükröződik -e benne az ő arcza.
Addig-addig nézte a fekete kis tükröt, mig végre meglátta magát benne.
De ugy, mintha az ő képe a forró párával fölfoszforeszkálna a szemébe.
Aztán sodort magának néhány czigarettát és az egyikre rágyújtva, hátrahajolt a székén és körülnézett.
Ekkor vette csak észre, hogy épen előtte van a kassza és abban egy feketeruhás leány, a ki hirtelen lekapja róla a tekintetét.
Tükörajtó volt a kassza mögött és Sándor igy egyszerre látta a leányt elül is, hátul is.
Szép, szelid arczú leány és nyakán a haja finoman, feszesen felfésülve.
Ez tetszett neki.
A melegség kezdte átjárni testét.
Ez jól esett neki.
Zsibbadozva nyújtózkodott a széken és zsibongó vére rendesen kezdett keringeni.
Aztán lassan-lassan magához tért és kezdett magában morfondirozni is.
Az ajtó melletti asztalon egy elhagyott czimbalom.
Tehát minden este nemzeti zenekar-hangverseny!
Csakugyan, a levegő tele van hamis hangokkal.
Szagolgatta.
Sört ittak itten ma, sört, megvan a szaga a levegőben és egy kicsit piszkos is a levegő az ingektől.
A pinczérek fészkelődnek és a kasszában ülő kisasszony is igen furcsán néz reá .
Szeretnék, ha már elhordaná az irháját.
Mehetnének aludni.
Tetszik neki, hogy ezek az emberek mind húsz krajczárért tőle függnek.
Csak akkor mehetnek aludni, ha ő akarja.
Aztán övé az egész kávéház, mindenestül, sötétségestül .
Ha azt kivánná, hogy gyújtsák meg ezt a lángot vagy azt a lángot, meg kellene gyújtani.
Húsz krajczárért!
Igazán nevetséges.
Hanem ez a donna mintha mégsem nézné őt ki.
Ellenkezőleg, kaczérkodik vele.
Fordul jobbra, fordul balra, aztán mosolyogva néz reá.
Még le is ejt egy czukorcsészikét és reá néz.
Udvarias ember fölugorna, fölemelné és odaadná neki.
De ő nem udvarias ember, hanem lusta ember.
Aztán nem ő van itt a kisasszony kedvéért, hanem a kisasszony az ő kedvéért.
Ha ő akarja, akkor a kisasszony mulattatja őt, de ha a kisasszony akar mulatni, akkor nézzen másfelé.
Olyan jó itt ülni.
Olyan meleg, olyan puha.
Mit szólana Gyuri, ha őt itt látná ?
Lumpnak mondaná, gyönge, erélytelen embernek.
És igaza volna.
De amikor itt bent olyan meleg van és odakint olyan hideg!
Mit csinál most Gyuri?
Alszik?
Nem.
Dolgozik bizonyára.
Az ő nagy közgazdasági munkáján dolgozik.
És amellett olyan jókedvű.
A jó fiú!
Egyre dolgozik és egyre jókedvű.
Ha ő is tudna olyan lenni!
De Józsi, az alszik.
Látta egyszer aludni.
Boldog ember!
Olyan kedvesen tud aludni.
A szemei egészen lehunyva, leragadva.
Nézheti őt akárki.
Ő nem tud igy aludni.
A szemei legmélyebb álmában is félig nyitva vannak és mondják, hogy ez borzalmas.
Mért nem hunyhatja ő le egészen a szemét?
Különben sem olyan, mint más.
Az atyja nem beszél hozzá ugy, mint más.
Mért?
Mert sok pénzébe került és mert nem olyan, mint más.
Gyerekkorában rakonczátlanabb volt a többi gyerekeknél és most fanyarabb, flegmatikusabb, mint a többi fiatal emberek .
Aztán mindenből gúnyt űz.
Czinikusnak mondják.
De hát mért olyan nevetségesek az emberek?
- Mért nem olyanok, mint Gyuri, meg Józsi, meg Jolánka és az apja?
Az apja!
Ez az áldott goromba ember!
Hiába kínozza vérig, mégis csak szereti, imádja .
Hiszen olyan okos és olyan jó.
Valóságos spártai jellem.
Megfogadta, hogy egy krajczárt sem fizet érte és tényleg nem fizet érte egy krajczárt se.
Aztán kijelentette, hogy mig tisztességes ember nem lesz belőle, egy jó szavát se fogja hallani.
És nem is hallotta, mert még mindig nem tisztességes ember.
Lám most is lumpol.
Kávéházban ül éjjeli két órakor.
És a pinczérek álmosak és szeretnének hazamenni.
És ő is akarna hazamenni, de nem tud fölkelni.
Gyönge, erélytelen ember .
És szeretne valami meleget inni, mert ez a belső fázás ismét gyötri, de a kávéja egészen kihült.
És érzi, hogy ő szerencsétlen, mert valahányszor ő még belől fázott , mindig csak hideg szavakat és hideg italokat kapott.
Hát olyan rengeteg bűn az , kávéházba menni?
- Hiszen egyebet se tesz, se nem iszik, se nem dorbézol.
De a pénz szétolvad a kezében, mintha higany volna.
És ugy szeretne megváltozni, olyan lenni , mint a többi emberek, a kik megélnek a fizetésükből és behunyt szemmel alusznak.
De nincs senki, a ki megmutatná neki, hogyan kell hozzáfogni.
Aztán nem érti meg senki a beszédét és kinevetik, ha megmondja, mit érez.
Ha volna valaki, a ki nem nevetné ki , akkor ő nem is beszélne olyan czinikusan.
De nincs senki, a ki előtt kisírhatná magát.
Még Gyuri előtt sem, még Józsi előtt sem.
Gyuri egészséges ember és Józsi jószívű.
Az nem értené meg, ez vele sírna, a mi boszantaná.
Mert miért sírjon Józsi , a mikor neki semmi baja nincs?
Nini, a kisasszony előszedi a kalapját, meg a kabátját és reá néz.
Csak nem akarja , hogy hazakisérje őt?
- Jobb lesz megelőzni és előbb menni, különben még föl is kéri reá.
És ő máskor sem szokott leányokat kisérni, most különösen nem.
Most kedve volna sírni.
A fizető pinczér mohón előtte termett.
Hála Istennek, gondolta magában, mehetünk aludni.
Midőn fölkelt és lomhán, zsibbadtan magára öltötte a kabátját, a kisasszony is kezdett sietni az öltözködéssel.
- Kár a fáradtságért, - gondolta Sándor és fogta a botját.
Mikor az ajtóban megfordult, látta, hogy a kisasszony előveszi finom zsebkendőjét és idegesen tépegeti.
Közben pedig mintegy véletlenségből feléje lobogtatja.
És ekkor valami átható finom parfüm illata csapta meg, alig érezhetően, gyengén, csak sejthetően.
Egy perczig lebilincselte őt ez az illat, aztán mintegy erőszakosan bontotta ki magát annak varázsából és kilépett az ajtón.
- Korilopszisz, - mormogta, - kiváncsi vagyok, hogy azért használja -e, mivel olcsó , vagy azért, mivel szereti?