Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Krúdy Gyula
Az útitárs
Keletkezés ideje
1919
Fejezet
17
Bekezdés
322
Mondat
1060
Szó
15575
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Ekkor kezdődött egy új fejezte életemnek, amelyet sohasem bántam meg , amint általában sem bűnt, sem erényt, semmit se bántam meg, amit tettem.
Némely emberrel nehezen bírnak el a papok, nincs meggyónni valójuk a halálos ágyukon .
De, hogy folytassam Hartvigné történetét: a vele való ismeretségem akkor kezdődött, midőn más nőkkel vége felé jár a regény .
Amikor elmentem tőle, inkább vágyakoztam utána, mint akkor, midőn mellette voltam ...
Ah, uram, ismeretlen férfibarátom, ez a legrosszabb és legritkább érzések közül való.
Elmenni egy nőtől s azután csaknem eltikkadni a szomjúhozástól !
Inni egy kortyot egy forrásból, amely nyomtalanul eltűnik, és mindig a forrás vizére áhítozni.
Az ördögbe, negyvenesztendős voltam, mindenféle tapasztalataim voltak az életben, kerültem rókalyukba és hálóba, bolonddá tettem nőket, és ácsorogtam kis utcák kanyarulatainál petróleumlámpások alatt, amíg odalent a város villamosfényben fürdött.
Sablon férfi voltam, disznókereskedő vagy a régi divat szerint sántikáló gigerli, nem nagy gondot okozott egy nő elcsábítása.
Néhány napig tűnődtem, szótlan voltam, magányos helyekre jártam vacsorázni, hosszasan nézegettem a vörös bor színét a kristálypohárban, elgondolkozva mendegéltem hazafelé éjfélkor, ok nélkül a holdba néztem, de sohasem, azaz nagyon ritkán tettem fel az életemet egy blattra .
De Hartvigné után vágyakoztam még abból az időből, midőn gyermek voltam , s az első örömhölggyel megismerkedtem - egy őszi délután, rossz illatú házban , kövérek és soványok között választhatva, és én a hervadt, de megtermett Elvirát szemelvén ki, akinek félhomályos szobájában csendőrbajuszú altisztek, keseképű civilek tekingettek alá a fotográfiákról - s akihez még aznap este újra visszaszöktem a második áldozásra, hogy tisztában legyek élettel és halállal.
Ő volt a Hartvigné , az első csók szende szemérme, szégyenkező szava, tudatlan ügyefogyottsága után vágyva vágyott második csók a nyitott szemmel, a fül és a tapintás felkészültségével .
Ifjúság volt.
A kakas és a bika tánca volt .
Az Arany Csillagnál, ahol ebédemet elköltöttem, oly regényesen üldögéltem, mint valami asszonyszöktető, aki mostanában még csak azért tartózkodik a városban, hogy félig nyitott ablak mellett a nő profilját lesegesse.
A nő varr vagy harisnyát foltoz - mindig ezt csinálják -, a regény pedig halad megállás nélkül, mint a füst.
Nem emlékszem, hogy mit ebédeltem, pedig vidéki fogadók nevének említésére eszembe jutnak a kolbászoknak, káposztáknak, rostélyosoknak az ízei, a bor és a ser színe, az óramutató ketyegése.
Egy foltos ruházatú nagybajuszú alacsony pincér szolgált ki, aki emlékezetem szerint azzal dicsekedett, hogy korábban márkőr volt e helybeli úrikaszinóban.
Szimpatikus volt nekem ez a tömör bajuszú, fehér mellényes , alázatoskodó legény, mert abban a városban lakott, ahol Hartvigné.
Az ételek ízlettek, a hó gyönyörűen fehérlett az ablakon át, kékes fény borongott a háztetők felett, boldog emberek ropogtatták a havat a gyalogjárón, fiatalnak éreztem magam .
Ha imitt-amott felmerült valamely kétségem, hogy nem a város legtisztességesebb hölgyével volt szerencsém megismerkedni, elég volt egy pillantást vetni a piactéri házakra, amelyek úgy bezárkóztak, s oly mélyen hallgatnak, mint az utazó nő a postakocsi sarkában .
A legény minduntalan azt mondta: kisztihand.
Megvallom, jólesett ez nékem, akkori lelkiállapotomban .
Délután újabb szenzáció várt rám .
A piac sarkán, nem messzire a pipázgató töröktől és a könyvkereskedő aranypiros kalendáriomaitól, megtaláltam a helybeli fényképész kirakatát.
Az üveggel födött ládán szórakozottan siklott el a szemem.
Nagyon befűzött, kövér asszonyok , vajképű menyasszonyok, kakastaréjos gavallérok és bámészkodó gyermekek csoportjában megtaláltam Hartvigné képét .
Egyszerű nyári ruhában ült egy széken, és az ölében tartott kis barna legyezőre szegezte szórakozott, elmélázó tekintetét .
Hosszan elálldogáltam a kirakat előtt .
Mindenféle dolgok jutottak eszembe az asszony eddigi elhagyottságáról .
Bizonyosan telve volt a szíve illuziókkal, amelyek az évek folyamán elhervadtak .
Esténként a kályha tüzébe bámult, s egy-egy ábrándot dobott a lángok közé, mint egy megunt fátyolt.
Szomorú voltam - érte .
Az estémet egy városalji kocsmában töltöttem, ahol hivatalnokok életre-halálra kugliztak a petróleumlámpásokkal megvilágított pályán.
Disznótor volt itt, gyermekkori szagok úsztak a levegőben, a falon a tizenhárom vértanú, és a vendégek derülten, csendesen üldögéltek.
Senki sem tudta, mi történt a Hartvig-házban ma délelőtt .
A végén sajnáltam minden asszonyt, akit elhagytam .
Amint nem láttam többé őket életem felett, mint a holdat, valamely furcsa gyengeség vett rajtam erőt.
Eszembe jutott sok hiábavaló erőlködésük, magányos szenvedésük.
Láttam őket mosni, varrni, összeráncolt szemöldökkel virrasztani, a levont harisnyán aggodalmasan a lyukat nézegetni, kisgyermeket altatgatni, az elhibázott lépés felett gondolkodni, a hold járását lesni és oly titokzatosan cselekedni, mint éjjel a macskák.
( Kár volna kihagyni az elbeszélésemből öreg bécsi fiákeresemet, aki a feleségét állandóan "Katz " -nak nevezte. )
Hartvigné iránt is mély sajnálatot éreztem.
A jobbágyszeme, a megindultsága, derekának boldog-boldogtalan leomlása, a polgárasszonyok fehér fejkötőjének lehullása kontyáról, szégyenkezése és gondterheltnek látott háta , amelyre utolsó pillantásom esett - elfelejtette velem, hogy a nők úgy törik fel a férfiakat, mint a mogyorót, és csemcsegve fogyasztják reggeli kávéjukat, miután kedvesük halálhírét az újságban elolvasták.
Csak sajnáltam Hartvignét, hogy rossz éjszakája van miattam, a holdba bámul, búcsút vesz gyermekeitől, talán megfordul a fejében a másvilági üdvösségének a gondolata is, mindenesetre éjfélkor az ablakra könyököl, és borús kedvvel, meggyalázott büszkeséggel, megváltó szavakra várva, lesi a hegyi utcácska felől lépteimnek messziről felhangzó koppanását.
A fehér kendőt keblére teríti, hogy bele ne haraphasson a téli éj farkasfoga, a fülébe a boldogtalanság és az elkeseredettség vattáját dugja, az ajkát leszorítja, hogy ki ne törjön rajta a gyötrelmes zokogás.
Egyedülinek s elhagyottnak érzi magát a földön .
Kivételes nőnek, akivel valamely rendkívüliség történt ...
Elsétáltam kétszer is az ablakai alatt.
A szobák fehér függönyeik mögött oly mélyen aludtak, mintha mindenki meghalt volna a házban, és az éjjeli óraütést legfeljebb a házőrző eb olvassa a pitvarban.
Ő fekszik egy ágyban, férje, gyermekei társaságában, és egypár napig félszemmel alszik, hogy álmában el ne szólja magát .
Csöndesebb éj tán sohasem volt X-ben .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE